A Törvényszék (kibővített tizedik tanács) T-198/20. sz., Shindler és társai kontra Tanács ügyben 2021. június 8-án hozott végzése ellen Harry Shindler és társai által 2021. augusztus 13-án benyújtott fellebbezés

(C-501/21. P. sz. ügy)

(2021/C 452/13)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbezők: Harry Shindler és társai (képviselő: J. Fouchet ügyvéd)

A másik fél az eljárásban: az Európai Unió Tanácsa

A fellebbezők kérelmei

A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság elsődlegesen:

másodlagosan:

Jogalapok és fontosabb érvek

A.   A megtámadott végzést érintő eljárási szabálytalanság

A Törvényszék megsértette az eljárási szabályzatának 130. cikkét, mivel csupán egyetlen, a Tanács számára az érdemi védekezésének előterjesztésére biztosított határidőt állapított meg. A Törvényszék semmilyen határidőt nem állapított meg a fellebbezők tekintetében, akiknek ahhoz, hogy nyilatkozhassanak akár az elfogadhatatlansági kifogásról, akár az ügy érdeméről, meg kellett várniuk, hogy a Törvényszék „az eljárás folytatására új határidőket” állapítson meg.

Ezenkívül a Törvényszék úgy határozott, hogy nem közli a fellebbezőkkel az érdemi védekezést, így a fellebbezők nem tudhatták, hogy mikor kell nyilatkozniuk az elfogadhatóságról.

Végül a Törvényszék tárgyalás tartása és a nélkül utasította el a keresetlevelet mint elfogadhatatlant, hogy állást foglalt volna két kérelem, nevezetesen az eljárás felfüggesztése és az ügyiratok Bíróságnak való megküldése iránti kérelem tárgyában, amelyek ugyanakkor hatással voltak az eljárás folytatására.

B.   Az uniós jognak a keresetlevél elfogadhatóságával összefüggő megsértése

i.   Azon kritériumra tekintettel, amely a határozatok közvetlen keresettel való megtámadhatóságához megköveteli, hogy e határozatok végrehajtási intézkedéseket nem tartalmazó szabályozási aktusok legyenek

Először is a Törvényszék tévesen és magyarázat nélkül állapította meg, hogy a kilépésről rendelkező megállapodás nemzetközi jogi aktus, holott a tárgya és joghatásai miatt e megállapodás továbbra is az Unió belső jogának hatálya alá tartozik, mivel az Európai Unió és annak egyik tagállama közötti jövőbeli kapcsolatokat az Unió által (az Egyesült Királyság tekintetében) több mint ötven éven át alakított belső jog függvényében szabályozza, és e jog további alkalmazásáról rendelkezik.

Ezenfelül a kilépésről rendelkező megállapodás 4. cikke a (4) és (5) bekezdésében korlátozza az Egyesült Királyság igazságszolgáltatási szuverenitását annak érdekében, hogy lehetővé tegye a kilépésről rendelkező megállapodásnak az Európai Unió Bírósága általi egységes bírói értelmezését. A nemzetközi megállapodások rendszerint nem tartalmaznak ilyen rendelkezést.

Másodszor, annak feltételezése esetén, hogy a Bíróság szintén úgy ítéli meg, hogy a kilépésről rendelkező megállapodás nemzetközi jogi aktus, a Törvényszék elmulasztotta figyelembe venni az EUMSZ 275. cikket, amely csupán a „közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezések[kel]” kapcsolatos bizonyos jogi aktusok tekintetében zárja ki a Bíróság hatáskörét. A Törvényszék ezért tévesen kapcsolta össze az EUMSZ 263. és EUMSZ 275. cikk rendelkezéseit, amelyekből az következik, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik minden olyan szabályozási aktus tekintetében, amely nem tartalmaz végrehajtási intézkedést, a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezések alapján elfogadott jogi aktusok kivételével. Márpedig az Európai Unióról szóló szerződés 23. és 26. cikkére tekintettel a kilépésről rendelkező megállapodás sem a tartalma, sem a rá vonatkozó eljárás tekintetében nem tartozik a közös kül- és biztonságpolitika hatálya alá.

Harmadszor, a Törvényszék érvelése lényegében azt feltételezi, hogy a Bíróságnak le kellene mondania a jogállamiság vizsgálatáról egy nemzetközi megállapodást illetően. Márpedig sem politikai, sem jogi szempontból nem fogadható el ez az álláspont, mivel azt jelentené, hogy a Tanács ellenőrzés nélkül megkérdőjelezheti a Szerződések alkalmazását és a Szerződésekben rögzített értékeket.

Negyedszer, a Tanács és Franciaország véleménye szerint a kilépésről rendelkező megállapodás automatikusan megszünteti a fellebbezők uniós polgárságát, ami azt jelenti, hogy semmilyen végrehajtási intézkedésre nincs szükség ahhoz, hogy e megállapodás joghatásokat fejtsen ki, és a fellebbezők egyúttal emlékeztetnek arra is, hogy a keresetük a Törvényszék álláspontjával ellentétben nem korlátozható pusztán a szavazati joguk kérdésére.

ii.   A személyes érintettség kritériumára tekintettel

Először is, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem vette figyelembe G. sajátos helyzetét, aki egy franciaországi körzetben megválasztott 800 képviselő egyike, és aki nem indulhat a 2020. évi francia önkormányzati választásokon.

Másodszor, a Törvényszék súlyos elemzési hibát követett el annak megállapításával, hogy a kilépésről rendelkező megállapodás aláírásáról szóló határozat a fellebbezőket azon „objektív minőségüknél” fogva érinti, hogy „az Egyesült Királyság állampolgárai”, holott a fellebbezők a kilépésről rendelkező megállapodást az Unió területén tartózkodó brit polgárokként támadják meg, a kilépésről rendelkező megállapodásnak a helyzetükre gyakorolt hatásai miatt.

Harmadszor, a Törvényszék kizárólag arra hivatkozik, hogy a felperesek nem szavazhatnak az önkormányzati választásokon, holott e jogkövetkezmény csupán egyike a fellebbezők által kifogásolt következményeknek.