2010. április 30-án benyújtott kereset — Európai Bizottság kontra Németországi Szövetségi Köztársaság

(C-206/10. sz. ügy)

(2010/C 179/37)

Az eljárás nyelve: német

Felek

Felperes: Európai Bizottság (képviselő: V. Kreuschitz meghatalmazott)

Alperes: Németországi Szövetségi Köztársaság

Kereseti kérelmek

Jogalapok és fontosabb érvek

A jelen kereset tárgya az, hogy azon német tartományi jogszabályi előírások, amelyek a vakok és a fogyatékossággal élők ellátásait azon feltételtől teszik függővé, hogy a kedvezményezettnek az érintett szövetségi tartományban lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel kell rendelkeznie, ellentétesek az 1408/71/EGK és 1612/68/EGK rendelettel.

Az 1408/71/EGK rendelet célja, hogy a mozgás szabadságának keretében az EK-Szerződés 42. cikkében (jelenleg EUMSZ 48. cikk) foglalt célok szerint összehangolja a tagállami szociális biztonsági rendelkezéseket. A rendelet 4. cikkének (2b) bekezdése értelmében a rendelet nem alkalmazható egy tagállam jogszabályainak a II. melléklet III. szakaszában említett, különleges, nem járulékalapú ellátásokkal kapcsolatos rendelkezéseire, amelyek hatálya azon tagállam területének egy részére korlátozott. A kérdéses német ellátások a rendelet II. mellékletének III. szakaszában különleges ellátásként felsorolásra kerülnek.

A Bizottság ennek ellenére úgy véli, hogy az, hogy egy ellátás szerepel az 1408/71/EGK rendelet II. mellékletének listáján, nem elég ahhoz, hogy az „különleges, nem járulékalapú ellátásként” kikerüljön a rendelet alkalmazási köréből. A rendelet 4. cikkének (2b) bekezdése, amely kivételt előíró rendelkezés, megszorítóan értelmezendő: csak azokra az ellátásokra alkalmazandó, amelyek az e rendelkezésben felsorolt feltételek közül valamennyit teljesítik. Ezért a rendelkezés csak azokra az ellátásokra terjed ki, amelyek különleges ellátásnak minősülnek, nem járulékalapúak, a rendelet II. mellékletének III. szakaszában felsorolásra kerülnek, és amelyeket olyan jogszabályi előírások vezetnek be, amelyeknek a hatálya a tagállam területének egy részére korlátozott.

A kérdéses, német tartományi törvényekben foglalt ellátások azonban nem teljesítik ezen összes feltételt: a következőkben kifejtett okokból ugyanis nem „különleges, nem járulékalapú ellátásoknak”, hanem „egészségbiztosítási ellátásoknak” minősülnek.

Egyrészt a tartományok szóban forgó ellátásait a törvényben meghatározott tényállás alapján, az egyéni rászorultság vizsgálata nélkül nyújtják. Ezek az ellátások a fogyatékossághoz kapcsolódó többletköltségeket hivatottak fedezni, és a céljuk a fogyatékossággal élők egészségi állapotának és életfeltételeinek a javítása. Következésképpen az ellátások lényegében az egészségbiztosítási ellátások kiegészítésére irányulnak. Az, hogy a szövetségi jogszabályi előírások alapján nyújtott gondozási segély a vakoknak és a fogyatékossággal élőknek nyújtott tartományi ellátásokba beszámít, szintén azt bizonyítja, hogy mindkét ellátás ugyanazon kockázat — nevezetesen a betegséghez kapcsolódó többletköltségek — fedezését célozza, és nem a kockázattal szembeni „járulékos, pótlólagos vagy kiegészítő védelemről” van szó.

Ezenfelül valamely meghatározott ellátásnak a tagállami alkotmány szerinti besorolása nem befolyásolja azt, hogy azt az 1408/71 rendelet értelmében szociális biztonsági ellátásnak kell-e tekinteni.

Ezenfelül a jelen keresetben kifogásolt tartományi törvények anyagi szempontból nem minősülnek kiegészítő, csak regionális kedvezményeknek. Ez az ellátás a betegséghez kapcsolódó többletköltségeket érintő kockázatok elleni biztosítás rendszerébe illeszkedik, amelyet Németország teljes területén nyújtanak, és a kölcsönös beszámítás miatt a szövetségi joghoz szorosan kapcsolódik.

Ebből következően a kérdéses tartományi ellátások egészségbiztosítási ellátásoknak minősülnek, és nem különleges ellátásoknak. Az ezen ellátásoknak az 1408/71/EGK rendelet II. mellékletének III. szakaszában való felsorolása ezért jogellenes, és az ellátások a rendelet hatálya alá tartoznak.

A német jogszabályi előírások által támasztott, lakóhelyre vonatkozó feltétel az 1612/68/EGK rendelettel is ellentétes, mivel megakadályozza, hogy a határmenti ingázók és családtagjaik ezekben az ellátásokban részesülhessenek.

A Bíróság egyértelműen megerősítette, hogy a tagállam valamely szociális kedvezmény nyújtását nem teheti függővé attól, hogy a kedvezményezett ezen államban rendelkezik-e lakóhellyel. A Bíróság ezen megállapítása az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében vett valamennyi szociális kedvezményre vonatkozik.

A „szociális kedvezmény” fogalma széles: nem csak azok a kedvezmények tartoznak ide, amelyek munkaszerződéshez kapcsolódnak, hanem minden olyan kedvezmény, amelyet a tagállam az állampolgárainak — és így a munkavállalóknak is — nyújt. A Bizottság álláspontja szerint az, hogy a kérdéses ellátások nyújtása nem igazodik foglalkoztatás gyakorlásához, sem pedig az érintettnek vagy annak családjának a pénzeszközeihez, és ezért arra kizárólag az érintett tartományban fennálló lakóhely alapján kerül sor, nem igazolja azoknak a következményeknek a figyelmen kívül hagyását, amelyek ezáltal a Németországban dolgozó, és más tagállamban lakóhellyel rendelkező munkavállalók tekintetében bekövetkeznek. Következésképpen nincs megfelelő indok arra, hogy ezek az ellátások ne minősüljenek az 1612/68 rendelet értelmében vett szociális kedvezményeknek.

A Németországban dolgozó határmenti ingázóknak és családtagjaiknak tehát jogosultaknak kell lenniük a tartományi jogszabályi előírások által a fogyatékossággal élőknek és vakoknak nyújtott ellátásokra akkor is, ha e tagállamban nem rendelkeznek lakóhellyel. Az a feltétel tehát, amely szerint az érintett tartományban lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel kell rendelkezniük, ellentétes az 1612/68 rendelettel.

(1)  HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.

(2)  HL L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.