AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (egyesbíró)

2004. július 8.

T‑136/03. sz. ügy

Robert Charles Schochaert

kontra

az Európai Közösségek Tanácsa

„Tisztviselők – Kártérítési kereset – Az előléptetés megtagadása – Lelki zaklatás – Segítségnyújtási kötelezettség”

Teljes szöveg francia nyelven II - 0000

Tárgy: Azon vagyoni és nem vagyoni kár jóvátétele iránti kereset, amelyet a Tanács a felperes B1‑es besorolási fokozatba való előléptetésének ismételt megtagadásával és állítólagos lelki zaklatásával okozott.

Határozat: Az Elsőfokú Bíróság a keresetet elutasítja. A felek maguk viselik saját költségeiket.

Összefoglaló

1.     Tisztviselők ─ Kereset ─ Kártérítési kereset ─ A megsemmisítés iránti keresethez képesti önállóság ─ Korlátok

(Személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)

2.     Tisztviselők ─ Kereset ─ Kártérítési kereset ─ A megtámadott jogellenes aktus megsemmisítése ─ Nem vagyoni kár megfelelő jóvátétele

(Személyzeti szabályzat, 91. cikk)

3.     Tisztviselők ─ Az adminisztráció segítségnyújtási kötelezettsége ─ Terjedelem

(Személyzeti szabályzat, 24. cikk)

1.     Mivel a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke sem a közigazgatási, sem a peres eljárás tekintetében nem tesz semmiféle megkülönböztetést a megsemmisítés iránti kereset és a kártérítési kereset között, az érintett az egyes jogorvoslati utak önállósága folytán jogosult vagy az egyiket, vagy a másikat, avagy a kettőt együttesen választani, feltéve, hogy a panasz elutasításától számított három hónapos határidőn belül fordul az Elsőfokú Bírósághoz.

A jogorvoslati utak önállóságának elve alóli kivételt jelent az az eset, amikor a kártérítési kereset szorosan összefügg a megsemmisítés iránti keresettel. Jóllehet valamely fél anélkül nyújthat be felelősség megállapítása iránti keresetet, hogy kérnie kellene a neki kárt okozó jogellenes aktus megsemmisítését, ezen az úton azonban nem kerülheti meg az ugyanezen jogellenesség megállapítása és az ugyanezen anyagi követelések iránti kérelem elfogadhatatlanságát.

Ebből következően nem önálló az a kártérítési kereset, amely kizárólag olyan vagyoni kár jóvátételére irányul, mint az azon pótlólagos jövedelem elvesztése, amelyet az érintett előléptetése esetében kapott volna, és amelyet nem szenvedett volna el, ha egyébként a megszabott határidőben benyújtott megsemmisítés iránti keresetének helyt adtak volna. Így az az érintett, aki a megsemmisítés iránti kereset megszabott határidőben történő benyújtásával elmulasztotta megtámadni a neki sérelmet okozó aktust, e mulasztás palástolása végett kártérítési kérelemmel nem biztosíthat magának újabb határidőt.

(lásd a 24?26. pontot)

Hivatkozás: a Bíróság 59/65. sz., Schreckenberg kontra Bizottság EGKA ügyben 1966. december 15-én hozott ítélete (EBHT 1966., 785. és 797. o.); a Bíróság 4/67. sz., Collignon kontra Bizottság ügyben 1967. december 12-én hozott ítélete (EBHT 1967., 469. és 480. o.); a Bíróság 9/75. sz., Meyer-Burckhardt kontra Bizottság ügyben 1975. október 22-én hozott ítéletének (EBHT 1975., 1171. o.) 10. és 11. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑27/90. sz., Latham kontra Bizottság ügyben 1991. január 24-én hozott ítéletének (EBHT 1991., II‑35. o.) 36. és 37. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑156/89. sz., Valverde Mordh kontra Bíróság ügyben 1991. június 27-én hozott ítéletének (EBHT 1991., II‑407. o.) 144. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑20/92. sz., Moat kontra Bizottság ügyben 1993. július 13-én hozott ítéletének (EBHT 1993., II‑799. o.) 46. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑59/96. sz., Burban kontra Parlament ügyben 1997. május 28-én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑109. és II‑331. o.) 25., 26. és 27. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑101/98. és T‑200/98. sz., Stodtmeister kontra Tanács egyesített ügyekben 2000. szeptember 19-én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑177. és II‑807. o.) 38. pontja.

2.     A megtámadott határozat megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabályként – azaz az említett aktusban szereplő, a felperes képességeire vonatkozó kifejezetten negatív, a felperesre nézve sértő bármiféle vélemény hiányában – elégséges jóvátételét jelenti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet a felperes a megtámadott aktus folytán elszenvedhetett.

(lásd a 34. pontot)

Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑60/94. sz., Pierrat kontra Bíróság ügyben 1995. január 26-én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1995., I‑A‑23. és II‑77. o.) 62. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑328/01. sz., Robinson kontra Parlament ügyben 2004. január 21-én hozott ítéletének (az EBHT-ban még nem tették közzé) 79. pontja

3.     A személyzeti szabályzat 24. cikke szerint őt terhelő segítségnyújtási kötelezettség alapján a szolgálat rendjével és nyugalmával összeegyeztethetetlen esemény bekövetkeztekor a tényállás megállapítása és az ok ismeretében a megfelelő következtetések levonása végett az adminisztráció köteles a szükséges vehemenciával fellépni és az ügy körülményei által indokolt gyorsasággal és gondossággal válaszolni. Ennek érdekében elégséges, hogy az intézményétől védelmet igénylő tisztviselő bizonyítékkezdeményt hozzon azon támadások valóságosságára vonatkozóan, amelyek célpontjának tekinti magát. Ilyen elemek megléte esetén a szóban forgó intézményre tartozik a megfelelő intézkedések meghozatala, így különösen a panasz alapjául szolgáló tényeknek a panaszossal folytatott együttműködésben történő megállapítására irányuló vizsgálat megindítása.

(lásd a 49. pontot)

Hivatkozás: a Bíróság 224/87. sz., Koutchoumoff kontra Bizottság ügyben 1989. január 26-én hozott ítéletének (EBHT 1989., 99. o.) 15. és 16. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑5/92. sz., Tallarico kontra Parlament ügyben 1993. április 21-én hozott ítéletének (EBHT 1993., II‑477. o.) 31. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑136/98. sz., Campogrande kontra Bizottság ügyben 2000. december 5-én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑267. és II‑1225. o.) 42. pontja.