–

a Compass Banca SpA képviseletében F. Caronna, D. Gallo, E. A. Raffaelli, M. Siragusa, E. Teti, G. Vercillo és A. Zoppini avvocati,

–

az Europ Assistance Italia SpA képviseletében P. Fattori, A. Lirosi és A. Pera avvocati,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítői: A. Collabolletta és P. Gentili avvocati dello Stato,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Recchia, N. Ruiz García és H. Tserepa‑Lacombe, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) (HL 2005. L 149., 22. o.) 2. cikke j) pontjának, valamint 8. és 9. cikkének, valamint a biztosítási értékesítésről szóló, 2016. január 20‑i (EU) 2016/97 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 26., 19. o.) 24. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Compass Banca SpA és az Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato (verseny‑ és piacfelügyeleti hatóság, Olaszország; a továbbiakban: AGCM) között az ez utóbbi által az e társaság kereskedelmi gyakorlatára vonatkozóan hozott határozatok tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2005/29 irányelv (7), (11), (13), (14), (17), (18) és (21) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

[…]

[…]

[…]

4

Ezen irányelv „Célkitűzés” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ennek az irányelvnek az a célja, hogy hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, valamint hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási tagállami rendelkezések közelítése révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg.”

5

Az említett irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]

[…].”

6

Ugyanezen irányelv „Hatály” címet viselő 3. cikkének (4) és (9) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(4)   Az ezen irányelv és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös vonatkozásait szabályozó egyéb közösségi szabályok közötti összeütközés esetén az utóbbiak az irányadók, és e különös vonatkozások tekintetében azokat kell alkalmazni.

[…]

(9)   A [fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23‑i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben (HL 2002. L 271., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 321. o.)] meghatározott »pénzügyi szolgáltatások«‑ra és az ingatlanokra vonatkozóan a tagállamok megállapíthatnak olyan követelményeket, amelyek megszorítóbbak vagy szigorúbbak ezen irányelvnél az általa közelített területen.”

7

A 2005/29 irányelv „Belső piac” címet viselő 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok nem korlátozhatják sem a szolgáltatások nyújtásának szabadságát, sem az áruk szabad mozgását az ezen irányelv által közelített területekhez tartozó indokok alapján.”

8

Az említett irányelv „Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok” című 2. fejezete által tartalmazott, „A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma” címet viselő 5. cikkének a szövege az alábbi:

„(1)   Tilos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazni.

(2)   A kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben:

[…]

(4)   Különösen tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amely:

(5)   Az I. melléklet tartalmazza azoknak a kereskedelmi gyakorlatoknak a felsorolását, amelyek minden körülmény között tisztességtelennek minősülnek. Ugyanezt a felsorolást kell alkalmazni minden tagállamban, és a felsorolás csak ezen irányelv felülvizsgálata révén módosítható.”

9

E 2. fejezet irányelv „Megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok” című 1. szakasza tartalmazza az említett irányelv 6. és 7. cikkét. E „Megtévesztő tevékenységek” címet viselő 6. cikk (1) bekezdésének e) pontja a következőket írja elő:

„Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, még akkor is, ha az információ az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében tényszerűen helytálló, és feltéve bármelyik esetben, hogy ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg:

[…]

10

Ugyanezen irányelv „Megtévesztő mulasztások” című 7. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket mondja ki:

„(1)   Megtévesztőnek minősül az a kereskedelmi gyakorlat, amely a ténybeli körülmények alapján – figyelembe véve annak valamennyi jellemzőjét és feltételét, valamint kommunikációs eszközeinek korlátait is –, az átlagfogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges jelentős információkat hagy ki, és ezáltal – a körülményektől függően – ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.

(2)   Megtévesztő mulasztásnak minősül az is, ha a kereskedő az (1) bekezdésben említett jelentős információt hallgat el, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető, vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, figyelembe véve az említett bekezdésben leírt szempontokat, illetve ha nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és amennyiben ez bármelyik esetben ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.”

11

A 2005/29 irányelv 2. fejezetének az „Agresszív kereskedelmi gyakorlatok” című 2. szakasza tartalmazza ezen irányelv 8. és 9. cikkét.

12

Ezen irányelvnek az „Agresszív kereskedelmi gyakorlatok” című 8. cikke értelmében:

„Agresszívnek minősül az a kereskedelmi gyakorlat, amely ténybeli összefüggésében – figyelembe véve valamennyi jellemzőjét és körülményét – zaklatás, kényszerítés – ideértve a fizikai erőszak alkalmazását is –, illetve nem megengedett befolyásolás útján ténylegesen vagy valószínűsíthetően jelentősen korlátozza az átlagfogyasztónak a termékkel kapcsolatos választási szabadságát vagy magatartását, s ezáltal ténylegesen vagy valószínűsíthetően az átlagfogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna.”

13

Az említett irányelvnek „A zaklatás, kényszerítés és nem megengedett befolyásolás alkalmazása” című 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Annak meghatározásakor, hogy egy kereskedelmi gyakorlat alkalmaz‑e zaklatást, kényszerítést – beleértve a fizikai erőszakot is –, illetve nem megengedett befolyásolást, a következőket kell figyelembe venni:

14

Ugyanezen irányelv „Végrehajtás” címet viselő 11. cikkének (1) bekezdése előírja:

„A tagállamok a fogyasztók érdekében biztosítják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére, valamint az ezen irányelv rendelkezései betartásának kikényszerítésére alkalmas megfelelő és hatékony eszközöket.”

15

A 2005/29 irányelv „Minden körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatok” című I. melléklete a 24–31. pontban az alábbiak szerint sorolja fel és határozza meg az „agresszív kereskedelmi gyakorlatokat”.

16

A 2016/97 irányelv „Keresztértékesítés” című 24. cikkének (3) és (7) bekezdése így rendelkezik:

„(3)   Amennyiben a biztosítási termék egy csomag vagy ugyanazon megállapodás részeként olyan áru vagy szolgáltatás kiegészítője, amely nem biztosítás, a biztosításértékesítő felkínálja az ügyfélnek az áru vagy szolgáltatás külön történő megvásárlásának lehetőségét. E bekezdés nem alkalmazandó, amennyiben a biztosítási termék [a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 349. o.; helyesbítések: HL 2015. L 212., 47. o.; HL 2016. L 173., 35. o.)] 4. cikke (1) bekezdésének 2. pontjában meghatározott befektetési szolgáltatáshoz vagy tevékenységhez, [a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4‑i] 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv [(HL 2014. L 60., 34. o.)] 4. cikkének 3. pontjában meghatározott hitelmegállapodáshoz vagy a [fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla‑váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról szóló, 2014. július 23‑i 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 257., 214. o.; helyesbítés: HL 2014. L 13., 13. o.)] 2. cikkének 3. pontjában meghatározott fizetési számlához kapcsolódó kiegészítő termék.

[…]

(7)   A tagállamok további, szigorúbb rendelkezéseket tarthatnak fenn vagy fogadhatnak el, vagy eseti alapon közbeléphetnek annak megakadályozása érdekében, hogy biztosítási termékeket csomag vagy ugyanazon megállapodás részeként olyan kiegészítő szolgáltatással vagy termékkel együtt értékesítsenek, amely nem biztosítás, amennyiben kimutatható, hogy ez a gyakorlat hátrányos a fogyasztókra nézve.”

17

A 2005. szeptember 6‑i decreto legislativo n. 206, recante codice del consumo a norma dell’articolo 7 della legge di 29 luglio 2003, n. 229 (a 2003. július 29‑i 229. sz. törvény 7. cikke értelmében vett fogyasztóvédelmi törvénykönyvről szóló 206. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet; a GURI 2005. október 8‑i 235. számának rendes melléklete; a továbbiakban: fogyasztóvédelmi törvénykönyv), amely átültette a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelvet (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 20. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel, és a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja az átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut, vagy aki a címzettje, vagy az e gyakorlat által célzott meghatározott fogyasztói csoport átlagos tagjának gazdasági magatartását.”

18

E kódexnek az „Agresszív kereskedelmi gyakorlatok” című 24. cikke, amely a 2005/29 irányelv 8. cikkében foglalt követelményeket ülteti át, a következőket írja elő:

„(1)   Agresszívnek minősül az a kereskedelmi gyakorlat, amely ténybeli összefüggésében – figyelembe véve valamennyi jellemzőjét és körülményét – zaklatás, kényszerítés – ideértve a fizikai erőszak alkalmazását is –, illetve nem megengedett befolyásolás útján ténylegesen vagy valószínűsíthetően jelentősen korlátozza az átlagfogyasztónak a termékkel kapcsolatos választási szabadságát vagy magatartását, s ezáltal ténylegesen vagy valószínűsíthetően az átlagfogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna.

19

A 2005. szeptember 7‑i decreto legislativo no 209 – codice delle assicurazioni private (a magánbiztosítási törvénykönyvről szóló 209. sz. felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet; a GURI 2005. október 13‑i 239. számának rendes melléklete) „Kötelezettség” című 120‑quinques cikkének szövege a következő:

„1.   Amennyiben valamely biztosítási terméket – csomagban vagy ugyanazon megállapodás részeként – olyan kiegészítő termékkel vagy szolgáltatással együtt kínálnak, amely nem biztosítás, a biztosításértékesítő tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy van‑e lehetőség a csomag vagy megállapodás különböző elemeinek külön történő megvásárlására, és amennyiben igen, megfelelő leírást nyújt a megállapodás vagy csomag különböző elemeiről, valamint külön igazolást nyújt az egyes elemek költségeiről és díjairól.

2.   Az (1) bekezdésben említett körülmények fennállása esetén, és ha a szerződő félnek kínált ezen megállapodásból vagy csomagból származó kockázat vagy biztosítási fedezet eltér az elemekhez külön‑külön kapcsolódó kockázatoktól, vagy biztosítási fedezettől, a biztosításértékesítő megfelelő leírást nyújt a megállapodás vagy csomag különböző elemeiről, valamint arról, hogy azok kölcsönhatása hogyan módosítja a kockázatot, illetve a biztosítási fedezetet.

3.   Amennyiben a biztosítási termék egy csomag vagy ugyanazon megállapodás részeként olyan áru vagy szolgáltatás kiegészítője, amely nem biztosítás, a biztosításértékesítő felkínálja az ügyfélnek az áru vagy szolgáltatás külön történő megvásárlásának lehetőségét. E bekezdés nem alkalmazandó, amennyiben a biztosítási termék a pénzügyi közvetítésről szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt változata 1. cikkének (5) bekezdésében meghatározott befektetési szolgáltatáshoz vagy tevékenységhez, a banktörvény egységes szerkezetbe foglalt változata 120‑quinquies. cikke 1. bekezdésének c) pontjában meghatározott hitelmegállapodáshoz vagy a banktörvény egységes szerkezetbe foglalt változata 126‑decies. cikkében meghatározott fizetési számlához kapcsolódó kiegészítő termék.

4.   Az 1. és 3. bekezdésben említett esetekben a biztosításértékesítő elmagyarázza a szerződő fél részére azokat az indokokat, amelyek alapján a teljes csomag vagy az ugyanazon megállapodás részét képező biztosítási termék megfelel a szerződő fél igényeinek és szükségleteinek.

5.   Az 1. és 3. bekezdésben említett esetekben, a biztosítottak védelmének céljával összefüggésben az [Istituto per la vigilanza sulle assicurazioni (IVASS; a biztosítási ágazat felügyeletéért felelős hatóság, Olaszország)] a biztosításértékesítési tevékenységre vonatkozóan alkalmazhatja a jelen törvénykönyvben meghatározott megelőző és tiltó intézkedéseket, beleértve a biztosítási terméknek csomag vagy ugyanazon megállapodás részeként, olyan szolgáltatással vagy termékkel együtt történő értékesítésének megtiltására vonatkozó hatáskört, amely nem biztosítás, függetlenül attól, hogy a kiegészítő jelleg a biztosításhoz vagy a biztosításon kívüli szolgáltatáshoz vagy termékhez kapcsolódik‑e, amennyiben ez a gyakorlat hátrányos a fogyasztókra nézve. A biztosítási befektetési termékek tekintetében a fent említett hatásköröket az IVASS és a [Commissione nazionale per le società e la borsa (Consob; nemzeti tőzsde‑ és értékpapír‑felügyeleti bizottság, Olaszország)] gyakorolja saját hatáskörével összhangban.

6.   E cikk rendelkezései nem vonatkoznak a különböző típusú kockázatokra fedezetet nyújtó biztosítási termékek értékesítésére.

7.   E rendelkezések nem érintik a […] fogyasztókról szóló törvénykönyv rendelkezéseit, amennyiben azok alkalmazandók.”

20

Az olaszországi székhelyű Compass Banca 2015 januárja és 2018 júliusa között a különböző személyi kölcsönöket, valamint az e kölcsönökhöz szükségszerűen nem kapcsolódó kockázatokhoz fedezetet nyújtó biztosítási kötvényeket kínált ügyfeleinek. Az előzetes döntéshozatali határozatból kitűnik, hogy noha a biztosítás megkötése nem volt a személyi kölcsön nyújtásának előfeltétele, a biztosítás megkötését azonban e kölcsönnel együtt kínálták.

21

Az AGCM 2018. szeptember 13‑án vizsgálatot indított annak megállapítása céljából, hogy az említett kereskedelmi gyakorlat a 2005/29 irányelv értelmében „tisztességtelen” volt‑e.

22

E vizsgálat során a Compass Banca számos konkrét intézkedésre vonatkozó kötelezettségvállalási javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy egyértelműbbé tegye a fogyasztó számára azt, hogy nem kötelező megkötnie egy, a személyi kölcsönhöz nem kapcsolódó biztosítást. Ezen intézkedések között szerepelt – a kölcsönszerződésükre semmilyen hatással nem bíró – azon jog minden ügyfélre történő kiterjesztése, hogy a biztosítási szerződésüktől elálljanak. Ezzel szemben a Compass Banca elutasította az AGCM arra irányuló kérelmét, hogy az ügyfelek számára hétnapos mérlegelési időt biztosítson a kölcsönszerződés és a biztosítási szerződés aláírásának időpontja között. Ezt az intézkedést aránytalannak és aszimmetrikusnak tekintette, mivel az nem vonatkozott minden versenytársra.

23

2019. március 11‑én a Compass Banca új kötelezettségvállalási javaslatot nyújtott be, amely más olyan intézkedéseket is tartalmazott, amelyek szerinte arra irányultak, hogy az AGCM által kért hétnapos mérlegelési idő bevezetéséhez hasonló hatást váltsanak ki, mint például az a kötelezettség, hogy hét nappal a biztosítási szerződésük aláírását követően felvegye a kapcsolatot az ügyfeleivel annak megerősítése érdekében, hogy fenn akarják‑e tartani az e szerződés keretében kötött biztosítási kötvényt, hozzátéve, hogy az fedezi a biztosítási díj költségét az e hét napnak megfelelő időszakra.

24

Az AGCM 2019. április 2‑i határozatával, amelyet 2019. július 3‑án megerősített, elutasította e kötelezettségvállalási javaslatot.

25

Az AGCM a Compass Bancával 2019. december 23‑án közölt 2019. november 27‑i határozatában közölte, hogy e társaság a 2005/29 irányelv értelmében vett „agresszív” és ezért „tisztességtelen” kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, amely „a személyikölcsön‑szerződések megkötésekor a hitelhez nem kapcsolódó biztosítási termékek kényszerű keresztértékesítését” foglalta magában. Megtiltotta e gyakorlat folytatását, és 4700000 euró összegű bírságot szabott ki a Compass Bancára.

26

A Compass Banca az AGCM vele szemben hozott, a jelen ítélet 24. és 25. pontjában említett határozataival szemben keresetet nyújtott be a Tribunale amministrativo regionale per il Lazióhoz (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország), amelyet e bíróság a 2021. évi 9516. sz. ítéletével elutasított.

27

A Compass Banca fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Consiglio di Statóhoz (államtanács, Olaszország), amely a kérdést előterjesztő bíróság.

28

A Compass Banca azt állítja, hogy az AGCM pusztán azon az alapon ítélte a 2005/29 irányelv értelmében „agresszívnak” és ezért „tisztességtelennek” kereskedelmi gyakorlatát, hogy az személyi kölcsön és biztosítási termékek keresztértékesítéséből áll, anélkül hogy ezen „agresszív” jellegre vonatkozóan tényleges bizonyítékot szolgáltatott volna, tekintettel e gyakorlat sajátosságaira vagy a jelen ügy releváns körülményeire. A Compass Banca ebből azt a következtetést vonja le, hogy az AGCM indokolatlan és elfogadhatatlan módon megfordította a bizonyítási terhet, ami annak bizonyítására kötelezi őt, hogy kereskedelmi gyakorlata ezen irányelv értelmében valójában nem „agresszív”.

29

Az AGCM azzal érvel, hogy a Compass Banca a személyi kölcsönök és biztosítási termékek keresztértékesítésével jelentősen befolyásolta és korlátozta az ügyfelek választási szabadságát. Úgy ítéli meg, hogy a Compass Banca különösen elmulasztotta tájékoztatni ügyfeleit a biztosítási termék választható jellegéről, és hozzáteszi, hogy az ilyen gyakorlatot nem tekintették volna „agresszívnak”, ha az érintett ügyfeleknek hétnapos mérlegelési időt biztosítottak volna a személyi kölcsönre vonatkozó szerződés és a biztosítási termékhez kapcsolódó szerződés aláírásának időpontjai között.

30

A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt arra keresi a választ, hogy a 2005/29 irányelv szerinti „átlagfogyasztó” fogalma kellő jelentőséget tulajdonít‑e a „korlátozott racionalitás” elméletének, amely a fogyasztók fokozottabb védelmét tartja szükségesnek. Ezen elmélet szerint a személyek gyakran úgy járnak el, hogy nem rendelkeznek minden szükséges információval. Így, és mivel a fogyasztókat kognitív tudományokban az információ keretezésének (framing) nevezett torzítások érik, a fogyasztók a nekik címzett szerződéses ajánlatok megtételének módja alapján módosíthatják preferenciáikat, és ennek következtében egy szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő személy által hozott döntésekhez képest észszerűtlen döntéseket hozhatnak.

31

Ezt követően azt kérdezi, hogy az alapügyben szóban forgó gyakorlatot a 2005/29 irányelv értelmében vett „agresszív” és következésképpen „tisztességtelen” kereskedelmi gyakorlatnak kell‑e tekinteni, mivel a kölcsönszerződésre és a biztosítási termékre vonatkozóan a fogyasztóknak tett kereskedelmi ajánlatokat az információ keretezésével (framing) ajánlják oly módon, hogy az alapján azt hihetik, hogy a kölcsönszerződés jóváhagyása biztosítás megkötésétől függ.

32

Végül a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ellentétes‑e az a 2016/97 irányelvnek a biztosítási termékek más termékekkel való keresztértékesítésére vonatkozó szabályokról szóló 24. cikkének (3) bekezdésével, hogy az AGCM megtiltja az olyan kereskedelmi gyakorlatot, mint amilyet a Compass Banca folytat.

33

E körülmények között a Consiglio di Stato (államtanács, Olaszország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

34

A Compass Banca kétségeit fejezi ki az első kérdés elfogadhatóságát illetően, tekintve, hogy ebben a kérdésben az „átlagfogyasztó” fogalma a szokásosan elfogadott fogalommeghatározástól eltérő meghatározáson alapul, mivel figyelembe veszi a fogyasztók kognitív befolyásolásának kockázatát, ami a kérdést hipotetikussá teszi. Az ilyen kockázat figyelembevétele nem releváns, ugyanis az alapügyben vitatott határozatokat a 2005/29 irányelv 8. cikke, és nem ezen irányelv 6. cikkét átültető nemzeti rendelkezések alapján fogadták el.

35

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk által létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések relevánsak‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni (2023. február 7‑iConfédération paysanne és társai [In vitro véletlenszerű mutagenezis] ítélet, C‑688/21, EU:C:2023:75, 32. pont).

36

A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálását, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan nincs összefüggésben az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2023. február 7‑iConfédération paysanne és társai [In vitro véletlenszerű mutagenezis] ítélet, C‑688/21, EU:C:2023:75, 33. pont).

37

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével az „átlagfogyasztó” fogalmának értelmezését kéri a Bíróságtól annak meghatározása érdekében, hogy egy „az információ keretezésének” (framing) nevezett kereskedelmi gyakorlat, amely alapján a fogyasztónak egyidejűleg kínálnak személyi kölcsönre és egy, ehhez a kölcsönhöz nem kapcsolódó biztosítási termékre vonatkozó ajánlatot, a két szerződés aláírásának időpontja közötti mérlegelési idő nélkül, a keretezés torzító hatása miatt azt a benyomást keltheti az átlagfogyasztóban, hogy e két szolgáltatást kötelezően igénybe kell vennie (a továbbiakban: „az információ keretezésének” kereskedelmi gyakorlata), azt a többek között a 2005/29 irányelv 8. és 9. cikke értelmében vett agresszív kereskedelmi gyakorlatnak, következésképpen pedig ezen irányelv 5. cikke értelmében tisztességtelennek kell tekinteni.

38

Márpedig annak meghatározása érdekében, hogy valamely kereskedelmi gyakorlat az említett irányelv értelmében „agresszív”‑e, a 8. cikke kifejezetten az „átlagfogyasztó” fogalmára hivatkozik.

39

Következésképpen nem tűnik ki nyilánvalóan, hogy az uniós jog kért értelmezése semmilyen kapcsolatot sem mutatna az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve hogy a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett probléma hipotetikus jellegű lenne. Ezenfelül a Bíróság rendelkezik mindazokkal a ténybeli és jogi elemekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett első kérdésre hasznos választ adjon.

40

Ebből következően az első kérdést elfogadhatónak kell nyilvánítani.

41

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket (2022. szeptember 8‑iIrnova ítélet, C‑399/21, EU:C:2022:648, 22. pont).

42

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatali határozatból kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével azt kívánja megtudni, hogy az „átlagfogyasztónak” a 2005/29 irányelv, és különösen annak 8. cikke szerinti fogalmának értelmezése érdekében nemcsak a „homo oeconomicus”‑ra, vagyis lényegében egy tökéletesen racionális gazdasági szereplőre kell‑e hivatkozni a döntéshozatal során, hanem a „korlátozott racionalitás” elméletével kapcsolatos legújabb tanulmányokra is, amelyek szerint a fogyasztó döntési képessége „a befogadott ingerek száma, a figyelem időbeli fenntartásának képessége és a befogadott információk emlékezetben való megőrzésének képessége által a kognitív kapacitásnak szabott korlátokba ütközik”.

43

E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében arra kérdez rá, hogy a 2005/29 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy az „átlagfogyasztónak” az ezen irányelv szerinti fogalmát nem csupán a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő fogyasztóra való utalással kell meghatározni, hanem arra is figyelemmel kell lenni, hogy az egyén döntési képességét a kognitív torzulások befolyásolják.

44

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2005/29 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése az „átlagfogyasztó” fogalmára utal annak meghatározása érdekében, hogy a szakmai gondosság követelményeivel ellentétes kereskedelmi gyakorlat hatása elegendő lehet‑e ahhoz, hogy igazolja annak mint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak a tilalmát, vagy úgy kell‑e tekinteni, hogy mivel az csak egy nagyon hiszékeny vagy naiv fogyasztót képes megtéveszteni, mentesül az ilyen tilalom alól.

45

Ugyanezen fogalmat átveszi ezen irányelv 6–8. cikke, amely – amint az az említett irányelv 5. cikkének (4) bekezdéséből következik – pontosítja, hogy az említett irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében a valamely gyakorlat tisztességtelennek minősítéséhez előírt két kritérium milyen módon alkalmazandó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok egyes különös formáira.

46

Márpedig, ami e fogalom értelmezését illeti, ugyanezen irányelv (18) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy bár minden fogyasztót védeni kell a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, a Bíróság az 84/450 irányelv átültetése óta hozott reklámügyekben kimondta, hogy meg kell vizsgálni a kereskedelmi gyakorlatoknak a „feltételezett tipikus fogyasztóra” gyakorolt hatásait.

47

Az említett preambulumbekezdéséből az is következik, hogy az arányosság elvével összhangban és az abban foglalt védelem hatékony alkalmazása érdekében a 2005/29 irányelv azt az átlagfogyasztót veszi viszonyítási alapul, aki megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő, figyelembe véve a társadalmi, kulturális és nyelvi tényezőket is.

48

Ebből következik, hogy – amint azt a Bíróság a 93/13 irányelvvel összefüggésben megállapította – ez az átlagfogyasztóra való hivatkozás objektív jellegű kritérium, és az „átlagfogyasztó” fogalma független azon konkrét ismeretektől, amelyekkel az érintett személy rendelkezhet, vagy azon információktól, amelyekkel e személy ténylegesen rendelkezik. Egyébiránt ezen objektív kritériumnak nem felel meg sem az ezen átlagfogyasztónál kevésbé tájékozott fogyasztó, sem az utóbbinál tájékozottabb fogyasztó (lásd e tekintetben: 2023. szeptember 21‑imBank [Jogellenes szerződési feltételek lengyel nyilvántartása] ítélet, C‑139/22, EU:C:2023:692, 60., 61. és 66. pont).

49

Mindemellett emlékeztetni kell arra, hogy a 2005/29 irányelv célja az, hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó tagállami rendelkezések közelítése révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg (2013. december 19‑iTrento Sviluppo és Centrale Adriatica ítélet, C‑281/12, EU:C:2013:859, 31. pont). E célkitűzést megerősíti ezen irányelv (7), (11), (13) és (14) preambulumbekezdése, amelyek szerint tilos az olyan kereskedelmi gyakorlat, amelynek célja, hogy közvetlenül befolyásolja a fogyasztók ügyleti döntéseit, megváltoztassa gazdasági magatartásukat, vagy megakadályozza őket a tájékozott és ezáltal hatékony választásban.

50

Ezenkívül, bár ezen irányelv (18) preambulumbekezdése pontosítja az „átlagfogyasztó” fogalmát, e preambulumbekezdésből az is következik, hogy e fogalom nem statikus, és a nemzeti bíróságok és hatóságok – a Bíróság ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve – saját mérlegelési jogkörükben határozzák meg az átlagfogyasztó adott esetben tanúsított jellegzetes viselkedését.

51

Következésképpen, amint arra a főtanácsnok az indítványának 40. pontjában lényegében rámutatott, az átlagfogyasztó adott kereskedelmi gyakorlattal szembeni viselkedésének meghatározása tehát „nem lehet pusztán elméleti művelet”. Tényszerűbb megfontolásokat is figyelembe kell venni, amennyiben azok összeegyeztethetők e fogalomnak a 2005/29 irányelv (18) preambulumbekezdése szerinti pontosításával.

52

Kétségtelen, hogy az említett preambulumbekezdés szerint az átlagfogyasztó egyrészt szokásosan tájékozott, másrészt észszerűen figyelmes és körültekintő személy. Tekintettel azonban arra, hogy a 2005/29 irányelv 7. cikkének megfelelően a kereskedőnek kell a fogyasztók rendelkezésére bocsátania azokat a lényeges információkat, amelyekre a körülmények figyelembevételével a döntésük meghozatalához szükségük van, az átlagfogyasztó e „szokásosan tájékozott” minőségét úgy kell értelmezni, hogy az nem a szóban forgó ügyletre jellemző információkra, hanem olyan információkra utal, amelyekről észszerűen feltételezhető, hogy a releváns társadalmi, kulturális és nyelvi tényezők figyelembevételével minden fogyasztó előtt ismertek. Következésképpen az említett minőség nem zárja ki azt, hogy valamely kereskedelmi gyakorlat e feltételezett fogyasztó információhiánya miatt jelentősen torzíthatja e fogyasztó gazdasági magatartását.

53

Ugyanígy az, hogy az „átlagfogyasztó” fogalmát „észszerűen figyelmes és körültekintő” fogyasztóra való utalással kell értelmezni, nem zárja ki annak figyelembevételét, hogy az átlagfogyasztó kognitív torzításnak van kitéve, amennyiben megállapítást nyer, hogy az ilyen torzítás alkalmas arra, hogy egy szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő személyt olyan mértékben befolyásoljon, hogy az a magatartását lényegesen megváltoztatja.

54

Egyébiránt a Bíróság már megállapította, hogy az átlagfogyasztót félrevezethetik, következésképpen az az üzleti döntéseit nem tájékozott és nem is eredményes módon hozza meg (lásd ebben az értelemben: 2013. december 19‑iTrento Sviluppo és Centrale Adriatica ítélet, C‑281/12, EU:C:2013:859, 34. és 38. pont).

55

Ezenkívül a Bíróság az európai uniós védjegyjog területén kimondta, hogy számításba kell venni, hogy az átlagfogyasztó figyelme a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások kategóriájától függően változó lehet (lásd ebben az értelemben: 1999. június 22‑iLloyd Schuhfabrik Meyer ítélet, C‑342/97, EU:C:1999:323, 25. és 26. pont).

56

Egyébiránt a Bíróságnak már volt alkalma megállapítani, hogy egy információ téves érzékelését váltották ki az átlagfogyasztóból (lásd ebben az értelemben: 2016. október 26‑iCanal Digital Danmark ítélet, C‑611/14, EU:C:2016:800, 40. és 41. pont), és valószínűtlen, hogy az átlagfogyasztó bizonyos területeken rendelkezik műszaki szakértelemmel ahhoz, hogy bármely ajánlat minden elemét megértse annak érdekében, hogy teljesen racionális döntést hozzon (lásd: 2018. szeptember 13‑iWind Tre és Vodafone Italia ítélet, C‑54/17 és C‑55/17, EU:C:2018:710, 50. és 52. pont).

57

Mindemellett, bár a fogyasztó döntési képességét a kötöttségek összessége – mint például a kognitív torzítások – befolyásolhatja, ez nem jelenti azt, hogy szükségszerűen úgy kell tekinteni, hogy a kognitív torzítás valamely kereskedelmi gyakorlat kapcsán történő bekövetkezésének bármilyen kockázata szükségszerűen jelentősen e feltételezett fogyasztó magatartásának torzítását eredményezné. Szükséges továbbá annak megfelelő bizonyítása is, hogy az adott konkrét helyzet sajátos körülményei között az ilyen gyakorlat egy szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő személy jóváhagyását olyan mértékben érintheti, hogy az a magatartását lényegesen megváltoztatja.

58

A nemzeti bíróságok feladata ugyanis az átlagfogyasztó adott helyzetben tanúsított jellegzetes viselkedésének meghatározása (lásd ebben az értelemben: 2016. október 26‑iCanal Digital Danmark ítélet, C‑611/14, EU:C:2016:800, 39. pont).

59

A fenti indokok összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2005/29 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az „átlagfogyasztó” ezen irányelv szerinti fogalmát a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő fogyasztóra való utalással kell meghatározni. Az ilyen meghatározás azonban nem zárja ki azt, hogy az egyén döntési képességét befolyásolhatják olyan kényszerítő körülmények, mint a kognitív torzulás.

60

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy – amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik – a kérdést előterjesztő bíróság második kérdésével azt kívánja megtudni, hogy az „információ keretezésének” kereskedelmi gyakorlata a 2005/29 irányelv szerint minden körülmények között „agresszívnek” tekinthető‑e, és így pusztán emiatt ellentétes ezen irányelvvel. Mindazonáltal e második kérdésben a kérdést előterjesztő bíróság „megtévesztő” kereskedelmi gyakorlatra is hivatkozik. Márpedig, amint az az ezen irányelv 5. cikkének (2) bekezdéséből következik, az agresszív és megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok két különböző tisztességtelen gyakorlatot valósítanak meg. Egyébiránt a minden körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlat fogalmát az említett irányelv 5. cikkének (5) bekezdése tartalmazza.

61

Következésképpen a Bíróságnak a jelen ítélet 41. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatával összhangban figyelembe kell azt vennie, hogy második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2005/29 irányelv 2. cikkének j) pontját, 5. cikkének (2) és (5) bekezdését, valamint 8. és 9. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az a kereskedelmi gyakorlat, amely alapján a fogyasztónak egyidejűleg kínálnak személyi kölcsönre és egy, ehhez a kölcsönhöz nem kapcsolódó biztosítási termékre vonatkozó ajánlatot, ezen irányelv értelmében minden körülmények között agresszív, vagy legalábbis minden körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatnak tekintendő.

62

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2005/29 irányelv „Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok” című 2. fejezete két szakaszt tartalmaz, nevezetesen a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokról szóló 1. szakaszt és az agresszív kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2. szakaszt.

63

Az említett irányelv 2. fejezetében szereplő 5. cikke (1) bekezdésében tiltja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, és (2) bekezdésében meghatározza azon kritériumokat, amelyek alapján meghatározható, hogy egy kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen‑e.

64

Az említett 5. cikk (4) bekezdése kimondja, hogy különösen a 2005/29 irányelv 6. és 7. cikke szerinti „megtévesztő” kereskedelmi gyakorlatok, valamint az említett irányelv 8. és 9. cikke értelmében vett „agresszív” gyakorlatok tisztességtelenek.

65

Az említett 5. cikk (5) bekezdése arról is rendelkezik, hogy a 2005/29 irányelv I. melléklete tartalmazza azoknak a kereskedelmi gyakorlatoknak a felsorolását, amelyek minden körülmények között tisztességtelennek minősülnek, és hogy ez a felsorolás, amely valamennyi tagállamban alkalmazandó, kizárólag az említett irányelv felülvizsgálata révén módosítható.

66

E tekintetben a 2005/29 irányelv (17) preambulumbekezdése kimondja, hogy a fokozottabb jogbiztonság érdekében kizárólag az I. mellékletben felsorolt gyakorlatok minősülnek tisztességtelennek minden körülmények között anélkül, hogy az említett irányelv 5–9. cikkének rendelkezései alapján eseti alapon értékelni kellene őket.

67

Mivel a 2005/29 irányelv I. melléklete tartalmazza a minden körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatok teljes körű és kimerítő felsorolását, az olyan kereskedelmi gyakorlat, mint az „információ keretezése” csak akkor tekinthető „minden körülmények között agresszív” kereskedelmi gyakorlatnak, sőt általánosabban ezen irányelv értelmében minden körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatnak, ha az megfelel az e mellékletben felsorolt helyzetek valamelyikének.

68

Márpedig az említett melléklet bizonyos olvasata lehetővé teszi az ilyen megfelelés hiányának megállapítását, amelyre egyébként az alapügyben nem is hivatkoztak.

69

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az olyan kereskedelmi gyakorlat, mint az alapügyben szóban forgó „információ keretezése”, amely alapján a fogyasztónak egyidejűleg kínálnak személyi kölcsönre és egy, ehhez a kölcsönhöz nem kapcsolódó biztosítási termékre vonatkozó ajánlatot, nem minősül olyan gyakorlatnak, mint ami az említett irányelv értelmében vett minden körülmények között agresszív kereskedelmi gyakorlatnak vagy akár minden körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatnak tekinthető.

70

Mindemellett mivel a Bíróság elé terjesztett iratokban szereplő információkra tekintettel nem zárható ki, hogy az AGCM a szóban forgó kereskedelmi gyakorlatnak az ügy körülményeire tekintettel elvégzett alapos elemzését követően az alapügyben szóban forgó gyakorlatot „agresszívnek” minősítette, másodszor, és a kérdést előterjesztő bíróságnak adandó hasznos válasz érdekében, azt kell megvizsgálni, hogy „az információ keretezésének” kereskedelmi gyakorlata minősülhet‑e agresszív kereskedelmi gyakorlatnak a 2005/29 irányelv alapján pusztán azon oknál fogva, hogy a fogyasztónak egyidejűleg személyi kölcsönre és az e kölcsönhöz nem kapcsolódó biztosítási termékre vonatkozó ajánlatot tesznek, anélkül hogy a fogyasztó számára mérlegelési időt biztosítanának az ezen ajánlatokhoz kapcsolódó két szerződés aláírása között, még akkor is, ha ez a gyakorlat a keretezés miatt torzítást eredményezhet, és így azt a benyomást keltheti e fogyasztóban, hogy kötelező biztosítást kötnie ahhoz, hogy megkapja a személyi kölcsönt.

71

A 2005/29 irányelv 8. cikke értelmében agresszívnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, ha zaklatás, kényszerítés – ideértve a fizikai erőszak alkalmazását is –, illetve nem megengedett befolyásolás útján ténylegesen vagy valószínűsíthetően jelentősen korlátozza az átlagfogyasztónak a termékkel kapcsolatos választási szabadságát vagy magatartását, s ezáltal ténylegesen vagy valószínűsíthetően az átlagfogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna.

72

Márpedig a „zaklatás” és a „kényszerítés” e 8. cikk szerinti fogalma definíciójának hiányában e fogalmak meghatározása érdekében e kifejezések általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos értelmét kell alapul venni, amely kizárja, hogy valamely kereskedelmi gyakorlat a zaklatás vagy a kényszer valamely formáját valósítsa meg pusztán azért, mert az információ keretezését alkalmazó kereskedelmi gyakorlat jellemzőivel rendelkezik.

73

Azon lehetőséget illetően, hogy az ilyen kereskedelmi gyakorlat az említett 8. cikk értelmében vett „nem megengedett befolyásoláshoz” vezethet, emlékeztetni kell arra, hogy ez utóbbi fogalom, amelyet a 2005/29 irányelv 2. cikkének j) pontja határoz meg, magában foglalja a fogyasztóval szembeni hatalmi helyzet kihasználását nyomásgyakorlásra, akár fizikai erőszak alkalmazása vagy azzal való fenyegetés nélkül oly módon, amely jelentősen korlátozza a fogyasztónak a tájékozott döntés meghozatalára való képességét. Amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a nem megengedett befolyásolás nem feltétlenül jogellenes befolyásolás, hanem – a jogszerűségétől függetlenül – olyan befolyásolás, amely nyomásgyakorlás útján a fogyasztó akaratának aktív, kényszerű korlátozásával jár (2019. június 12‑iOrange Polska ítélet, C‑628/17, EU:C:2019:480, 33. pont).

74

Így az, hogy az eladó vagy szolgáltató a szerződéskötés vagy ‑módosítás valamely módját alkalmazza, nem megengedett befolyásolás útján megvalósuló „agresszív kereskedelmi gyakorlatnak minősül”, olyan tisztességtelen magatartás tanúsításával, amely a fogyasztóra nyomást gyakorol, és ezáltal jelentősen megváltozik a fogyasztó választási szabadsága, mint például az olyan magatartások, amelyek alkalmasak arra, hogy az átlagfogyasztót kényelmetlen helyzetbe hozzák, vagy megzavarják a gondolkodását (lásd ebben az értelemben: 2019. június 12‑iOrange Polska ítélet, C‑628/17, EU:C:2019:480, 47. pont).

75

Márpedig az a gyakorlat, hogy a fogyasztónak egyidejűleg személyi kölcsönre és az e kölcsönhöz nem kapcsolódó biztosítási termékre vonatkozó ajánlatot tesznek úgy, hogy nem biztosítanak számára mérlegelési időt az ezen ajánlatokra vonatkozó szerződések aláírása között, önmagában még akkor sem jelenti nyomásgyakorlásra irányuló cselekmények fennállását, ha e gyakorlat az információ keretezése miatti torzító hatást eredményezhet. Következésképpen az ilyen gyakorlat önmagában nem minősülhet a 2005/29 irányelv 8. cikkének értelmében vett „nem megengedett befolyásolásnak”.

76

Mindemellett emlékeztetni kell arra, hogy a 2005/29 irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok között nemcsak az agresszív kereskedelmi gyakorlatokat említi, hanem azokat a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokat is, amelyeket ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének e) pontja úgy határoz meg, mint amelyek magukban foglalják az olyan kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek bármilyen módon félrevezetik vagy félrevezethetik az átlagfogyasztót többek között a szolgáltatás szükségessége tekintetében, és amelyek ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra késztetik a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

77

Az alapügyben tehát az ilyen gyakorlat csak akkor minősíthető a 2005/29 irányelv 8. cikke értelmében „agresszívnek”, ha a szóban forgó gyakorlat során a kereskedő nem csupán nem biztosított mérlegelési időt a kölcsönszerződés és a biztosítási szerződés aláírása között, hanem még zaklatást, kényszerítést vagy nem megengedett befolyásolást is alkalmazott. Ezzel szemben az említett gyakorlat még zaklatás, kényszerítés vagy nem megengedett befolyásolás hiányában is minősíthető „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak”, és következésképpen „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak”, ha megfelel azon feltételeknek, amelyeket ezen irányelv 6. és 7. cikke határoz meg.

78

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy alapvető fontosságú, hogy a fogyasztó még a szerződés megkötése előtt is egyértelmű és megfelelő tájékoztatást kapjon (lásd ebben az értelemben: 2019. június 12‑iOrange Polska ítélet, C‑628/17, EU:C:2019:480, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

79

Márpedig a különböző szolgáltatásokra vonatkozó két ajánlat egyidejű megtétele – még ha ezek az ajánlatok jogilag nem is kapcsolódnak egymáshoz – szükségessé teheti azt, hogy a fogyasztó számára további információkat nyújtsanak, pontosan azért, hogy a fogyasztót ne vezessék félre az említett ajánlatok közötti kapcsolat hiányát illetően.

80

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó két ajánlattétel alapján a fogyasztó azt hihette, hogy az alapügyben szóban forgó biztosítási termék igénybe vétele nélkül nem kaphatja meg a kölcsönt, annál is inkább, mivel e biztosítási kötvény a kölcsönnel kapcsolatos bizonyos kockázatokat – például többek között az egészségi állapot romlását – fedezte, amely akadályozhatja a kölcsönre vonatkozó szerződéses kötelezettségek tiszteletben tartását.

81

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdésében a finanszírozást igénylő személy szokásos szükséghelyzetére, a fogyasztó által aláírt szerződések összetett jellegére, az együttes ajánlat egyidejű megtételére és az érintett ajánlat elfogadására nyitva álló határidő rövidségére hivatkozik.

82

Ugyanakkor az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy a Compass Banca azt állítja, hogy megfelelően tájékoztatta az érintett fogyasztókat arról, hogy az alapügyben szóban forgó biztosítási termék nem kapcsolódott a személyi kölcsönhöz, és e fogyasztóknak a már a szerződéskötést megelőző szakasz során is átadta a releváns dokumentumokat.

83

Végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben szóban forgó kereskedelmi gyakorlat „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak” minősülhet‑e, többek között azért, mert a 2005/29 irányelv 6. és 7. cikke értelmében vett „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak” vagy az ezen irányelv 8. és 9. cikke értelmében vett „agresszív kereskedelmi gyakorlatnak” tekinthető.

84

A fenti indokok összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2005/29 irányelv 2. cikkének j) pontját, 5. cikkének (2) és (5) bekezdését, valamint 8. és 9. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az a kereskedelmi gyakorlat, amely alapján a fogyasztónak egyidejűleg kínálnak személyi kölcsönre és egy, ehhez a kölcsönhöz nem kapcsolódó biztosítási termékre vonatkozó ajánlatot, nem tekintendő ezen irányelv értelmében sem minden körülmények között agresszív kereskedelmi gyakorlatnak, sem pedig minden körülmények között tisztességtelennek minősülő kereskedelmi gyakorlatnak.

85

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2005/29 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amely lehetővé teszi a nemzeti hatóság számára, hogy az adott kereskedő által folytatott kereskedelmi gyakorlat „agresszív” vagy általánosabban „tisztességtelen” jellegének megállapítását követően észszerű mérlegelési időt biztosítson az említett fogyasztó számára a biztosítási szerződés és a kölcsönszerződés aláírásának időpontja között.

86

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2005/29 irányelv 1. cikke értelmében ezen irányelv célja, hogy hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, valamint hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási tagállami rendelkezések közelítése révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg.

87

Amint az a 2005/29 irányelv (14) preambulumbekezdéséből kitűnik, mivel e közelítés e tagállami rendelkezések teljes harmonizációjának formájában valósul meg, meg kell állapítani, hogy az említett irányelv megtiltja a tagállamoknak, hogy e harmonizált területre vonatkozóan olyan intézkedéseket tartsanak fenn vagy fogadjanak el, amelyeket a 2005/29 irányelv nem ír elő vagy nem tesz lehetővé, még akkor sem, ha az ilyen intézkedések célja a magasabb szintű fogyasztóvédelem biztosítása (lásd ebben az értelemben: 2010. november 9‑iMediaprint Zeitungs‑ und Zeitschriftenverlag ítélet, C‑540/08, EU:C:2010:660, 38. pont).

88

Márpedig, amint az a második kérdésre adott válaszból kitűnik, az olyan kereskedelmi gyakorlat, mint az alapügyben szóban forgó „információ keretezésének” kereskedelmi gyakorlata, a 2005/29 irányelv értelmében nem minősül sem minden körülmények között agresszív kereskedelmi gyakorlatnak, sem pedig minden körülmények között tisztességtelen gyakorlatnak.

89

Kétségtelen, hogy ezen irányelv 3. cikkének (9) bekezdése értelmében a 2002/65 irányelv értelmében vett pénzügyi szolgáltatások tekintetében, amelyek magukban foglalnak minden hitel‑ vagy biztosítási szolgáltatást, a tagállamok a 2005/29 irányelvben előírtaknál korlátozóbb vagy szigorúbb követelményeket is előírhatnak azon a területen, ahol az irányelv a hatályos rendelkezéseket közelíteni kívánja.

90

Mindazonáltal egyrészt e lehetőséggel – adott esetben bármely más releváns jogi aktusban – az uniós jog kógens rendelkezéseinek tiszteletben tartásával kell élni. Másrészt ahhoz, hogy valamely hatóság e lehetőség alapján a 2005/29 irányelvben előírtaknál korlátozóbb vagy szigorúbb követelményeket írhasson elő, az említett lehetőséggel az érintett tagállamnak a jogbiztonság követelménye által megkövetelt konkrétsággal, pontossággal és egyértelműséggel kell élnie (lásd analógia útján: 2020. szeptember 3‑iSubdelegación del Gobierno en Barcelona [Huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek] ítélet, C‑503/19 és C‑592/19, EU:C:2020:629, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91

Következésképpen a 2005/29 irányelvvel ellentétes valamely nemzeti hatóság azon lehetősége, hogy a fogyasztók védelme érdekében általános vagy megelőző jellegű kötelezettséget írjon elő bizonyos mérlegelési idő betartására olyan kereskedelmi gyakorlat esetén, amely szerint a fogyasztónak egyidejűleg biztosítási termékre és kölcsönszerződésre tesznek ajánlatot, amennyiben a nemzeti jogszabály nem írt elő kifejezetten ilyen kötelezettséget, és e hatóság ilyen kötelezettség megállapítására vonatkozó hatáskörét sem írta elő kifejezetten.

92

Ezzel szemben a 2005/29 irányelvvel nem ellentétes az, ha a tagállamok nemzeti jogszabályaikban előírják, hogy az illetékes nemzeti hatóság, miután egy adott kereskedő kereskedelmi gyakorlatának részletes vizsgálata alapján megállapítja, hogy e gyakorlat ezen irányelv értelmében „agresszív”, és ebből következően általánosabban „tisztességtelen”, e kereskedővel szemben meghagyás kibocsátására irányuló hatáskört gyakorolhatnak.

93

A 2005/29 irányelv 11. cikke (1) bekezdésének első albekezdése ugyanis előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére, valamint az ezen irányelv rendelkezései betartásának kikényszerítésére alkalmas megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre.

94

Mindemellett meg kell jegyezni többek között, hogy egyrészt a 2005/29 irányelv 4. cikke kifejezetten kimondja, hogy a tagállamok nem korlátozhatják a szolgáltatásnyújtás szabadságát az ezen irányelv által közelített területekhez tartozó indokok alapján. Másrészt az Európai Unió Alapjogi Chartája 51. cikke (1) bekezdésének megfelelően, amikor a tagállamok az Unió jogát hajtják végre, tiszteletben kell tartaniuk a Charta által biztosított jogokat.

95

Márpedig a nemzeti hatóság által hozott olyan intézkedés, amely egy agresszív kereskedelmi gyakorlat megszüntetése érdekében a személyi kölcsönszerződés és a biztosítási szerződés aláírásának időpontja között észszerű mérlegelési időt ír elő, sértheti a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és korlátozhatja az érintett kereskedő vállalkozási szabadságát.

96

Ennélfogva az arányosság elvének megfelelően a nemzeti hatóság csak akkor folyamodhat ilyen intézkedéshez, ha bizonyítást nyer, hogy – tekintettel azokra az okokra, amelyek e hatóságot arra indították, hogy a szóban forgó kereskedelmi gyakorlatot „agresszívnek” vagy legalábbis „tisztességtelennek” minősítse – e gyakorlat megszüntetése érdekében nem áll rendelkezésre más olyan eszköz, amely kevésbé sérti az érintett kereskedő szolgáltatásnyújtási és vállalkozási szabadságát.

97

A fenti indokok összességére tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2005/29 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amely lehetővé teszi a nemzeti hatóság számára, hogy miután az adott kereskedő által alkalmazott kereskedelmi gyakorlat „agresszív” jellegének, vagy általánosabban az ilyen gyakorlat „tisztességtelen” jellegének megállapította, azt írja elő, hogy e kereskedőnek az említett fogyasztó számára a biztosítási szerződés és a kölcsönszerződés aláírásának időpontjai között észszerű mérlegelési időt kell biztosítania, hacsak nem léteznek más, a vállalkozás szabadságát kevésbé sértő eszközök, amelyek ugyanolyan hatékonyak az említett gyakorlat „agresszív” vagy általánosabban „tisztességtelen” jellegének megszüntetésére.

98

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2016/97 irányelv 24. cikkének (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha a nemzeti hatóság azt követeli meg a kereskedőtől, amelynek kereskedelmi gyakorlata a 2005/29 irányelv 8. és 9. cikke értelmében „agresszívnek”, vagy általánosabban az ezen irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében „tisztességtelennek” minősül, hogy az érintett szerződések aláírásának időpontjai között észszerű mérlegelési időt biztosítson a fogyasztó számára.

99

Rögtön meg kell állapítani, hogy a negyedik kérdés egy személyi kölcsön és egy biztosítási termék keresztértékesítésére, továbbá arra vonatkozik, hogy a biztosítási termékek forgalmazását a 2016/97 irányelv szabályozza.

100

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy noha a 2005/29 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében az ezen irányelv és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös vonatkozásait szabályozó egyéb uniós szabályok közötti összeütközés esetén az utóbbiak az irányadók, e különös vonatkozások tekintetében azokat kell alkalmazni.

101

A 2016/97 irányelv 24. cikke különös kötelezettségeket ír elő a más termékekkel együtt történő keresztértékesítés tárgyát képező biztosítási termékek értékesítői részére.

102

A 2016/97 irányelv 24. cikkének (3) bekezdése értelmében, amely a kérdést előterjesztő bíróság által a negyedik kérdésében említett egyetlen rendelkezés, ha a biztosítási termék egy csomag vagy ugyanazon megállapodás részeként olyan áru vagy szolgáltatás kiegészítője, amely nem biztosítás, a biztosításértékesítőnek fel kell kínálnia az ügyfélnek, hogy a terméket vagy a szolgáltatást külön megvásárolhatja.

103

Márpedig a 2016/97 irányelv 24. cikkének (7) bekezdése értelmében a tagállamok további, szigorúbb rendelkezéseket tarthatnak fenn vagy fogadhatnak el, vagy eseti alapon közbeléphetnek annak megakadályozása érdekében, hogy biztosítási termékeket csomag vagy ugyanazon megállapodás részeként olyan kiegészítő szolgáltatással vagy termékkel együtt értékesítsenek, amely nem biztosítás, amennyiben kimutatható, hogy ez a gyakorlat hátrányos a fogyasztókra nézve. Amint arra a főtanácsnok indítványának 92. pontjában rámutatott, e rendelkezés csak akkor alkalmazandó, ha egyrészt a biztosítási termék „fő” vagy „elsődleges” terméknek tekinthető, és a másik termék vagy szolgáltatás „kiegészítő” vagy „járulékos”, másrészt pedig mindkét terméket „csomag vagy ugyanazon megállapodás részeként” kínálják.

104

Mindemellett hangsúlyozni kell, hogy a 2016/97 irányelv 24. cikkének (3) bekezdésében szereplő szabály nem érinti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok különös vonatkozásait, hanem – a szóban forgó kereskedelmi gyakorlat tisztességességére vonatkozó bármilyen megfontolástól függetlenül – annak megkövetelésére szorítkozik, hogy amennyiben az ilyen termékek és/vagy szolgáltatások „keresztértékesítés” tárgyát képezik a fogyasztók számára, a részükre lehetővé kell tenni, hogy azokat külön megvásárolhassák.

105

Így e 24. cikk (3) bekezdése nem kötelezi az illetékes nemzeti hatóságokat arra, hogy túllépjék azt, amit a 2005/29 irányelv megkövetel. E rendelkezés ugyanis csupán azt írja elő, hogy amennyiben az ilyen termékek és/vagy szolgáltatások „keresztértékesítésére” kerül sor, a fogyasztóknak lehetőségük van arra is, hogy azokat külön is megvásárolják.

106

Ezenkívül, amint azt a főtanácsnok indítványának 95. pontjában kiemelte, az említett rendelkezés arra sem kötelezi e hatóságokat, hogy kevesebbet tegyenek, mint amire a 2005/29 irányelv alapján jogosultak.

107

A fenti indokok összességére tekintettel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2016/97 irányelv 24. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, ha a nemzeti hatóság a kereskedőtől, amelynek az információ keretezését alkalmazó kereskedelmi gyakorlata a 2005/29 irányelv 8. és 9. cikke értelmében „agresszívnek”, vagy általánosabban az ezen irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében „tisztességtelennek” minősül, e gyakorlat megszüntetése érdekében azt követeli meg, hogy a fogyasztó számára biztosítson észszerű mérlegelési időt az érintett szerződések aláírásának időpontja között.

108

Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2005/29 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely kereskedelmi gyakorlati típusnak az ezen irányelv 8. és 9. cikke értelmében minden körülmények között „agresszívnek”, vagy általánosabban ezen irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében minden körülmények között „tisztességtelennek” minősítése a bizonyítási tehernek az uniós joggal ellentétes, a kereskedő terhére történő megfordításához vezet.

109

Amint az a második kérdésre a jelen ítélet 84. pontjában adott válaszból kitűnik, az olyan kereskedelmi gyakorlat, mint amilyen az alapügyben szerepel, nem minősíthető sem minden körülmények között agresszív kereskedelmi gyakorlatnak, sem pedig általánosabban a 2005/29 irányelv értelmében vett minden körülmények között tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak.

110

E válaszra tekintettel az ötödik kérdésre nem szükséges válaszolni.

111

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: