Válassza ki azokat a kísérleti funkciókat, amelyeket ki szeretne próbálni

Ez a dokumentum az EUR-Lex webhelyről származik.

Dokumentum 62019CC0287

    M. Campos Sánchez-Bordona főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2020. április 30.
    DenizBank AG kontra Verein für Konsumenteninformation.
    Az Oberster Gerichtshof (Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
    Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – (EU) 2015/2366 irányelv – Belső piaci pénzforgalmi szolgáltatások – A 4. cikk 14. pontja – A készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz fogalma – Személyre szabott, multifunkcionális bankkártya – Közeltéri kommunikációs funkció (NFC) – Az 52. cikk (6) bekezdésének a) pontja és az 54. cikk (1) bekezdése – A szolgáltatást igénybe vevő részére nyújtandó információk – A keretszerződés feltételeinek módosítása – Hallgatólagos elfogadás – A 63. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja – A pénzforgalmi szolgáltatásokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek – A kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök tekintetében való eltérés – Alkalmazási feltételek – Nem letiltható készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz – Névtelenül használt készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz – Az ítélet időbeli hatályának korlátozása.
    C-287/19. sz. ügy.

    Európai esetjogi azonosító: ECLI:EU:C:2020:322

     MANUEL CAMPOS SÁNCHEZ‑BORDONA

    FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

    Az ismertetés napja: 2020. április 30. ( 1 )

    C‑287/19. sz. ügy

    DenizBank AG

    kontra

    Verein für Konsumenteninformation

    (az Oberster Gerichtshof [legfelsőbb bíróság, Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

    „Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – Belső piaci pénzforgalmi szolgáltatások – Tisztességtelen feltételek – A keretszerződés feltételeinek módosítása – Az átláthatóság ellenőrzése – A hozzájárulási vélelmet tartalmazó olyan kikötések érvényessége, amelyek alapján a nem engedélyezett fizetések miatti felelősség kockázata áthárul a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőre – A kis értékű összegekre vonatkozó készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök tekintetében való eltérés – Közeltéri kommunikációs (NFC) funkcióval ellátott, személyre szabott fizetési kártya – Névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök – Letiltási lehetőség nélküli készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök”

    1. 

    A technológiai innovációnak óriási hatása van a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokra. Erről tanúskodik a 2007/64/EK irányelv elfogadása, ( 2 ) néhány évvel később pedig annak az (EU) 2015/2366 irányelvvel ( 3 ) való felváltása. E frissítés nélkülözhetetlen volt az új fizetési rendszerekre, az elektronikus fizetések növekvő számára és az ezekkel összefüggő biztonsági kockázatok növekedésére tekintettel.

    2. 

    Az egyik említett innováció, amely gyorsan népszerűvé vált, az úgynevezett közeltéri kommunikációs (Near Field Communication; a továbbiakban: NFC) funkció, amelyet bizonyos fizetési kártyákba építenek be. ( 4 ) Az említett funkcióval kis összegű fizetések teljesíthetők névtelenül és erős hitelesítés szükségessége nélkül.

    3. 

    Az NFC‑funkcióval ellátott kártyákat kiállító pénzintézetek célja a tömeges szerződéskötés felgyorsítása, és e kártyák kezelésének megkönnyítése, azonban a kártyák használatával szemben támasztott feltételek a fogyasztók jogainak csorbításához vezethetnek. A kérdést előterjesztő bíróság kérdései mögött az említett két cél közötti feszültség húzódik meg.

    I. Jogi háttér

    A.   Az uniós jog. A 2015/2366 irányelv

    4.

    Az irányelv preambulumbekezdései között találhatók az alábbi rendelkezések:

    „(6)

    […] Egyenlő működési feltételeket kell biztosítani a meglévő és új piaci szereplők számára, meg kell könnyíteni, hogy az új fizetési módok szélesebb piacot érhessenek el és az Unió egészében magas színvonalú fogyasztóvédelmet kell biztosítani az említett pénzforgalmi szolgáltatások igénybevételéhez. Ennek a pénzforgalmi rendszer egészében hatékonyságnövelést kell eredményeznie, és a pénzforgalmi szolgáltatásokat igénybe vevők szempontjából a pénzforgalmi szolgáltatások választékának és átláthatóságának javulásához kell vezetnie, továbbá meg kell erősítenie a harmonizált pénzforgalmi piacba vetett fogyasztói bizalmat.

    […]

    (63)

    A magas szintű fogyasztóvédelem biztosítása érdekében a tagállamok számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a fogyasztók érdekében korlátozást vagy tilalmat vezessenek be vagy tartsanak fenn a keretszerződések feltételeinek egyoldalú módosítására vonatkozóan, például abban az esetben, ha a módosításra alapos indok nélkül kerül sor.

    […]

    (91)

    A biztonsági intézkedések meghozataláért a pénzforgalmi szolgáltatók felelősek. Az intézkedéseknek a biztonsági kockázatokkal arányosnak kell lenniük. A pénzforgalmi szolgáltatóknak a kockázatok enyhítését és az események kezelésére szolgáló hatékony eljárások fenntartását biztosító keretet kell kidolgozniuk. Létre kell hozni egy rendszeres jelentéstételi mechanizmust, amelynek keretében a pénzforgalmi szolgáltatóknak rendszeresen aktualizált értékelést kell az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátaniuk a biztonsági kockázataikra, valamint azokra az intézkedésekre vonatkozóan, amelyeket e kockázatok kezelése céljából tettek. Továbbá azt biztosítandó, hogy a lehető legkisebb legyen a szolgáltatást igénybe vevőknek, a más pénzforgalmi szolgáltatóknak és fizetési rendszereknek – például valamely fizetési rendszerben előforduló jelentős fennakadás miatt – okozott kár okozott kár, alapvető fontosságú a pénzforgalmi szolgáltatókat arra kötelezni, hogy késedelem nélkül tegyenek bejelentést az illetékes hatóságoknak a súlyosabb biztonsági eseményekről. Az EBH koordinációs szerepet kell kapjon.

    […]

    (96)

    A biztonsági intézkedéseknek összhangban kell állniuk a pénzforgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó kockázat mértékével. A kis kockázatot hordozó fizetésekhez, például a mobiltelefon‑alapú vagy nem mobiltelefon‑alapú, kis összegű, az értékesítés helyén történő érintős fizetések esetén használható felhasználóbarát és könnyen hozzáférhető fizetési módok kifejlesztése érdekében a szabályozástechnikai standardban pontosan meg kell határozni a biztonsági követelmények alkalmazása alóli mentességeket. […]”

    5.

    A 4. cikk 14. pontja a „készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt” a következőképpen határozza meg: „a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő és a pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás tárgyát képező, fizetési megbízás kezdeményezésére használt, személyre szabott eszköz(ök) és/vagy eljárások”.

    6.

    A III. cím „A pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó feltételek átláthatóságával és a tájékoztatási követelményekkel” foglalkozik. A „keretszerződéseket” szabályozó harmadik fejezete tartalmazza az 52. és 54. cikket.

    7.

    Az 52. cikk („Információk és feltételek”) előírja:

    „A tagállamok biztosítják, hogy a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő tájékoztatást kapjon a következő információkról és feltételekről:

    […]

    6.

    a keretszerződés módosítását és felmondását illetően:

    a)

    amennyiben a felek arról megállapodnak, arra vonatkozó információ, hogy a feltételeknek az 54. cikk szerinti módosítását elfogadottnak kell tekinteni a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő részéről, ha a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő a hatálybalépés tervezett időpontját megelőző napig nem értesíti a pénzforgalmi szolgáltatót arról, hogy a módosítást nem fogadja el;

    b)

    a keretszerződés időtartama;

    c)

    az 54. cikk (1) bekezdésével és az 55. cikkel összhangban a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőnek a keretszerződés felmondásához való joga és a felmondással kapcsolatos minden más megállapodás;

    […]”.

    8.

    Az 54. cikk („A keretszerződés feltételeinek módosítása”) előírja:

    „(1)   A keretszerződés, valamint az 52. cikkben meghatározott információk és feltételek bármilyen módosítására a pénzforgalmi szolgáltatónak az 51. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal azonos módon kell javaslatot tennie, legkésőbb két hónappal a módosítás bevezetésének javasolt időpontja előtt. A pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő a módosítás bevezetésének javasolt időpontját megelőzően elfogadhatja vagy elutasíthatja a módosítást.

    Az 52. cikk 6. pontja a) alpontjának megfelelő esetben a pénzforgalmi szolgáltatónak tájékoztatnia kell a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőt arról, hogy ha a módosítás hatálybalépésének javasolt időpontját megelőzően nem jelzi a pénzforgalmi szolgáltatónak, hogy a módosítást nem fogadja el, akkor úgy kell tekinteni, hogy elfogadta azt. A pénzforgalmi szolgáltatónak arról is tájékoztatnia kell a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőt, hogy ha az elutasítja az említett módosítást, akkor a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőnek bármikor jogában áll díjmentesen, azonnali hatállyal felmondani a keretszerződést, egészen addig az időpontig, amikor a javasolt módosítás hatályba lépett volna.

    […]”

    9.

    A IV. cím („Pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével összefüggő jogok és kötelezettségek”) 1. fejezetében („Közös rendelkezések”) a 63. cikk („A kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökre és az elektronikus pénzre vonatkozó eltérés”) így szól:

    „(1)   Az olyan készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök esetében, amelyek a keretszerződés értelmében kizárólag 30 EUR‑t meg nem haladó összegű egyedi fizetési műveletekre terjednek ki, illetve vagy 150 EUR fizetési korláttal bírnak, vagy 150 EUR‑t semmilyen időpontban meg nem haladó pénzösszeg tárolására alkalmasak, a pénzforgalmi szolgáltatók megállapodhatnak a pénzforgalmi szolgáltatásokat igénybe vevőkkel a következőkről:

    a)

    a 69. cikk (1) bekezdésének b) pontja, a 70. cikk (1) bekezdésének c) és d) pontja, továbbá a 74. cikk (3) bekezdése nem alkalmazandó, amennyiben a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz letiltása vagy további használatának megakadályozása nem lehetséges;

    b)

    a 72. és a 73. cikk, valamint a 74. cikk (1) és (3) bekezdése nem alkalmazandó, amennyiben a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt névtelenül használják, vagy a pénzforgalmi szolgáltató kizárólag a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz jellegéből szervesen következő egyéb okokból nincs abban a helyzetben, hogy bizonyítsa, hogy a fizetési műveletet engedélyezték;

    […]”.

    B.   A nemzeti jog. Zahlungsdienstegesetz 2018 ( 5 ) (a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló, 2018. évi törvény)

    10.

    A 4. § 14. pontja ugyanúgy határozza meg a „készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz” fogalmát, mint a 2015/2366 irányelv azonos cikke.

    11.

    A keretszerződések módosítását illetően a 48. § (1) bekezdésének 6. pontja a 2015/2366 irányelv 52. cikkének 6. pontját veszi át.

    12.

    A keretszerződések módosítási feltételeivel kapcsolatban az 50. § (1) bekezdése hasonlóképpen fogalmaz, mint a 2015/2366 irányelv 54. cikkének (1) bekezdése.

    13.

    Ugyanez a helyzet a ZaDiG 57. §‑ának (1) bekezdésével és a 2015/2366 irányelv 63. cikkének (1) bekezdésével, a kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökre és az elektronikus pénzre vonatkozó eltérést illetően.

    II. A jogvita és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

    14.

    A Verein für Konsumenteninformation (a továbbiakban: VKI) az osztrák törvény szerint kereshetőségi joggal rendelkező, a fogyasztók érdekeinek érvényesítését szolgáló szövetség.

    15.

    A DenizBank AG egy Ausztriában működő bank. Az ügyfelekkel végzett tevékenysége során általános szerződési feltételeket és szerződési formanyomtatványokat használ – többek között – NFC‑funkcióval ellátott fizetési kártyák használatához. Ezt a funkciót automatikusan aktiválják, amikor az ügyfél a kártyát első alkalommal használja.

    16.

    A vezeték nélküli hálózathoz készült műszaki felszereltséggel rendelkező létesítményekben e kártyáknak az értékesítési terminálhoz való érintésével személyes azonosító szám (a továbbiakban: PIN‑kód) megadása nélkül lehet kifizetni a 25 eurót meg nem haladó összegeket. A nagyobb összegek fizetése PIN‑kód megadásával történő hitelesítést igényel.

    17.

    A Denizbank a szerződéseiben többek között az alábbi általános szerződési feltételeket alkalmazza:

    „14. cikk:

    Az ügyfélirányelvek módosításai: A DenizBank AG a hatálybalépésük tervezett időpontja előtt legkésőbb két hónappal javaslatot tesz ezen ügyfélirányelvek módosítására. Az ügyfél e módosításra vonatkozó hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, és ezzel a módosítás elfogadottnak minősül, ha az ügyfél a hatálybalépés tervezett időpontját megelőző napig nem értesíti a DenizBank AG‑t arról, hogy a módosítást nem fogadja el. A DenizBank AG a fent említett módosítási javaslatról papír alapon vagy – az ügyfél egyetértése esetén – más tartós adathordozón értesíti az ügyfelet. A DenizBank AG a módosítási javaslatában felhívja az ügyfél figyelmét arra, hogy a hallgatása a fentiek értelmében a módosítás elfogadásának minősül. Ezenkívül a DenizBank AG összehasonlítást tesz közzé internetes oldalán az ügyfélirányelvek módosításával érintett rendelkezésekről, és ezt az összehasonlítást az ügyfélnek is megküldi. Vállalkozók esetében a módosításra vonatkozó javaslatot elegendő – a vállalkozó által elfogadott módon – lehívásra készenlétben tartani. Az ügyfélirányelvek ilyen tervezett módosítása esetén a fogyasztónak minősülő ügyfél jogosult a pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó keretszerződéseit (különösen a folyószámla szerződést) a módosítás hatálybalépése előtt díjmentesen azonnali hatállyal felmondani. A DenizBank AG erre is felhívja a figyelmet az ügyfél részére átadott módosítási javaslatában.

    15. cikk:

    A hitelesítés bizonyítékának hiánya: Mivel a kis összegek személyes kód megadása nélküli fizetésének célja a fizetési művelet egyszerűsített, hitelesítés nélküli lebonyolítása, a DenizBank AG‑nek nem kell bizonyítania azt, hogy a fizetési művelet hitelesített volt, megfelelően lett rögzítve és a nyilvántartásokba bejegyezve, valamint hogy műszaki hiba vagy egyéb üzemzavar a teljesítést nem befolyásolta.

    16. cikk:

    A nem engedélyezett fizetésekért való felelősség hiánya: Mivel abban az esetben, ha a fizetési kártyát kis összegű fizetésekre használják személyes kód megadása nélkül, a DenizBank AG nem tudja bizonyítani, hogy a fizetési műveletet a kártyabirtokos hitelesítette, nem engedélyezett fizetési művelet esetében a DenizBank AG nem köteles megtéríteni a nem engedélyezett fizetési művelet összegét és helyreállítani a megterhelt fizetési számlát abba az állapotba, amelyben az lenne, ha a nem engedélyezett fizetési műveletre nem került volna sor. Az ezt meghaladó igények is kizártak a DenizBank AG‑vel szemben, amennyiben azok a DenizBank AG enyhe gondatlanságán alapulnak.

    17. cikk:

    Figyelmeztetés: Kis összegű, személyes kód megadása nélkül történő fizetések esetében a fizetési kártyával való visszaélés kockázatát a számla jogosultja viseli.

    18. cikk:

    A fizetési kártya eltűnése esetén nincs lehetőség zárolásra a kis összegű fizetésekre vonatkozóan: A kis összegű fizetésekre vonatkozó zárolás műszakilag nem lehetséges. A fizetési kártya eltűnése (például elvesztése, ellopása) esetén a 2.7. pont szerinti zárolást követően továbbra is lehet személyes kód megadása nélkül 75 eurót meg nem haladó összegű fizetéseket teljesíteni. Ezeket az összegeket a DenizBank AG nem téríti meg. Mivel a ZaDiG 33. §‑a értelmében vett kis összegű fizetésekről van szó, csak egyenként 25 eurót meg nem haladó összegű fizetési műveletek lehetségesek, és a kis összegű, személyes kód megadása nélküli fizetések tekintetében nincs lehetőség a fizetési kártya zárolására, a ZaDiG 44. §‑ának (3) bekezdése nem alkalmazható.

    19. cikk:

    Amennyiben a 3. pont nem tartalmaz kifejezetten különös rendelkezéseket a kis összegű fizetésekre vonatkozóan, a 2. pont (kártyaszolgáltatás) rendelkezései ezekre a fizetésekre is érvényesek.”

    18.

    2016. augusztus 9‑én a VKI jogsértés megszüntetésére irányuló keresetet indított a DenizBank ellen a Handelsgericht Wien (bécsi kereskedelmi bíróság, Ausztria) előtt.

    19.

    Az említett bíróság 2017. április 28‑i ítéletében a 14–19. cikk vonatkozásában helyt adott a keresetnek. Véleménye szerint a 14. cikk nyilvánvalóan visszaélésszerű, a kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökre vonatkozó eltérés alkalmazásának feltételei pedig nem teljesülnek, mivel a fizetési kártya más fizetésekre is használható. A hitelesítés nélküli érintős fizetés mint többletfunkció egyáltalán nem minősül készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek.

    20.

    A hivatkozott ítélet ellen az Oberlandesgerichthez (bécsi regionális felsőbíróság, Ausztria) benyújtott fellebbezést követően ez utóbbi bíróság a 2017. november 20‑i ítéletével részben helyben hagyta az elsőfokú bíróság által adott értelmezést.

    21.

    A fellebbviteli bíróság véleménye szerint, ha csak az érintős fizetési funkciót vesszük figyelembe, nem készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt alkalmaznak, inkább postai vagy telefonos szolgáltatás segítségével végzett hitelkártya‑műveletről van szó. Emellett szól, hogy a PIN‑kód megadása nélkül kezdeményezhető NFC fizetési funkciót kis összegek esetében – az „elektronikus pénztárcától” eltérően – automatikusan aktiválják. Az NFC‑tranzakciókhoz használt fizetési kártya ezenkívül nem névtelen, hanem személyre szóló, és kóddal van biztosítva.

    22.

    A 2017. november 20‑i ítélet ellen a VKI és a Denizbank is felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria), amely előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

    „1)

    Úgy kell‑e értelmezni az (EU) 2015/2366 irányelv (pénzforgalmi szolgáltatási irányelv) 54. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 52. cikke 6. pontjának a) alpontját, amely szerint a feltételeknek a javasolt módosítását elfogadottnak kell tekinteni a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő részéről, ha a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő a hatálybalépés tervezett időpontját megelőző napig nem értesíti a pénzforgalmi szolgáltatót arról, hogy a módosítást nem fogadja el, hogy a fogyasztóval is teljesen korlátlanul meg lehet állapodni a hozzájárulás vélelméről az összes elképzelhető feltétel tekintetében?

    2)

    a)

    Úgy kell‑e értelmezni a pénzforgalmi szolgáltatási irányelv 4. cikkének 14. pontját, hogy egy személyes multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciója esetében, amellyel kis összegű fizetéseket teljesítenek az összekapcsolt ügyfélszámla terhére, készpénz‑helyettesítő fizetési eszközről van szó?

    2)

    b)

    A 2.a) kérdésre adandó igenlő válasz esetén:

    Úgy kell‑e értelmezni a pénzforgalmi szolgáltatási irányelvnek a kis összegű fizetésekre és az elektronikus pénzre vonatkozó eltérésről szóló 63. cikke (1) bekezdésének b) pontját, hogy egy személyes multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciójának használatával történő kis összegű érintős fizetés az eltérésre vonatkozó rendelkezés értelmében a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz névtelen használatának minősül?

    3)

    Úgy kell‑e értelmezni a pénzforgalmi szolgáltatási irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontját,[ ( 6 )] hogy a pénzforgalmi szolgáltató csak akkor hivatkozhat erre az eltérésre, ha a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz a technika objektív állása szerint bizonyíthatóan nem zárolható vagy a további használat nem akadályozható meg?”

    23.

    Bár a tényállásra az időbeli hatályánál fogva alkalmazandó jogszabály a 2007/64 irányelv, az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) a Bíróság felhívására kifejtette, hogy a szerződéses kikötések érvényességével kapcsolatos, a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárások („Klauselprozess”) során az ítélet meghozatalának időpontjában hatályos 2015/2366 irányelvet is alkalmazni kell. Mivel a két irányelv rendelkezéseinek tartalma – a jelen jogvitát tekintve – gyakorlatilag megegyezik, ( 7 ) a 2015/2366 irányelv rendelkezéseire hivatkozom, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság kérdései irányulnak.

    24.

    Írásbeli észrevételeket tett a VKI, a DenizBank, a Bizottság, Portugália, illetve a Cseh Köztársaság kormánya. A 2020. február 13‑án tartott tárgyaláson a VKI, a DenizBank és a Bizottság vett részt.

    III. Értékelés

    25.

    A kérdést előterjesztő bíróság négy kérdése a sorrendjük felcserélésével és közülük egyesek összevonásával a következőképpen vizsgálható:

    Először is azt vizsgálom, hogy a fizetési kártyák NFC‑funkciója alapján e funkció minősülhet‑e készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés a) pontja).

    Másodszor, az NFC‑funkcióval ellátott kártyák – mint névtelen és nem zárolható készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök –használatával foglalkozom (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés b) pontja és a harmadik kérdés).

    Végül a keretszerződés rendelkezéseinek hallgatólagos módosítási lehetőségeit elemzem (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés).

    26.

    Bár a DenizBank javaslata szerint az ő álláspontját tekintve esetlegesen kedvezőtlen ítélet joghatásait helyénvaló időben korlátozni, úgy vélem, hogy nem kell az említett intézkedést meghozni, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság és a többi résztvevő sem kért. Továbbá, a DenizBank csak az ítélet lehetséges pénzügyi hatásaival kapcsolatos általános érveket említi, de nem szolgáltat konkrét bizonyítékot ahhoz, hogy ezt a kivételes kérelmet az érdekeltek jóhiszeműségére és a súlyos zavarok kockázatának fennállására alapítsa, ahogyan azt a Bíróság előírja. ( 8 )

    A.   A személyes fizetési kártyák – mint készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök – NFC‑funkciója (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés a) pontja)

    27.

    A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy „a személyes multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciója esetében […] készpénz‑helyettesítő fizetési eszközről van‑e szó” a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontja értelmében.

    28.

    Az említett rendelkezés szerint készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek minősülnek „a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő és a pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás tárgyát képező, fizetési megbízás kezdeményezésére használt, személyre szabott eszköz(ök) és/vagy eljárások”.

    29.

    A Bíróságnak a T‑Mobile Austria ítéletben ( 9 ) kifejtett véleménye szerint a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök lehetnek:

    személyre szabottak, azaz olyanok, amelyek lehetővé teszik, hogy a pénzforgalmi szolgáltató megbizonyosodjon arról, hogy a fizetési megbízást az arra jogosult igénybe vevő kezdeményezte;

    névtelenek vagy nem személyre szabottak, amely esetben a pénzforgalmi szolgáltatók nem kötelesek bizonyítani a művelet hitelesített voltát.

    30.

    A nem személyre szabott fizetési eszközök léte magában foglalja azt, hogy a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontjában meghatározott fogalom egy sor olyan, nem személyre szabott eljárást is magában foglalhat, amelyben a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője és a pénzforgalmi szolgáltató megállapodnak, és amelyet a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője fizetési megbízás kezdeményezése érdekében vesz igénybe. ( 10 )

    31.

    A Bíróság ugyanezen ítéletében tisztázta azon kétségeket, amelyek a „személyre szabott” jelzőnek a 2007/64 irányelv 4. cikke 23. pontjának egyes nyelvi változataiban történő alkalmazása miatt merültek fel, ( 11 ) amely rendelkezés tartalma gyakorlatilag megegyezik a 2015/2366 irányelv jelenlegi 4. cikkének 14. pontjával.

    32.

    Kizárólag a német változat határozza meg úgy a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz fogalmát, hogy a „személyre szabott” kifejezés az eszközre és az eljárásokra egyaránt vonatkozik. ( 12 ) Az egyéb változatok és a 2015/2366 irányelv célkitűzései alapján meg kell állapodni abban, hogy a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz fogalmának meghatározása a személyre szabott eszközökre és a nem személyre szabott vagy névtelen eszközökre is vonatkozik. ( 13 )

    33.

    Kétségtelen – ahogy arra a portugál kormány is rámutat –, hogy a 2015/2366 irányelv a bankkártyákat nem sorolja kifejezetten a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök közé. Az I. melléklete 3. pontjának b) alpontja azonban pénzforgalmi szolgáltatásnak tekinti a „fizetési műveletek […] [teljesítését] fizetési kártyával vagy egy hasonló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközzel, illetve más eszközzel”.

    34.

    Az (EU) 2015/751 rendelet ( 14 ) a 2. cikkének 15. pontjában a „fizetési kártyát” a következőképpen határozza meg: „a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök azon kategóriája, amely a fizető fél számára betétikártya‑ vagy hitelkártya‑művelet kezdeményezését teszi lehetővé”.

    35.

    Ugyanezen rendelet 2. cikkének 7. pontja „kártyaalapú fizetési műveletnek” minősíti a „fizetési műveletek valamilyen kártya, telekommunikációs, digitális vagy informatikai eszköz vagy szoftver segítségével való végrehajtására használt, egy fizetésikártya‑rendszer infrastruktúrájára és üzleti szabályaira épülő szolgáltatás[t], ha annak eredménye betétikártya‑ vagy hitelkártya‑művelet. Nem tartoznak a kártyaalapú fizetési műveletek körébe a pénzforgalmi szolgáltatások egyéb fajtáin alapuló műveletek.”

    36.

    A 2015/2366 irányelv és a 2015/751 rendelet e rendelkezéseiből (amely jogszabályok szorosan kapcsolódnak egymáshoz) következik, hogy a fizetési kártyák a hivatkozott irányelv értelmében vett készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök. Ennélfogva a Denizbank által kiállított multifunkcionális bankkártya a 2015/2366 irányelv hatálya alá tartozó készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek tekinthető.

    37.

    Az ilyen jellegű kártyák kettős jelleggel vagy funkcióval rendelkeznek:

    Egyfelől, meghatározott és egyértelműen azonosítható ügyfélhez kapcsolódnak, ezáltal személyre szabott készpénz‑helyettesítő fizetési eszközként használhatók, ha a pénzintézet ügyfele a PIN‑kód megadásával vagy aláírással felhatalmazza az előbbit, hogy a kedvezményezett részére fizetést teljesítsen. Továbbá, a bankkártyának személyre szabott, készpénz‑helyettesítő eszközként történő használata az egyetlen olyan lehetséges eszközként határozható meg, amely minden fizetési műveletre alkalmazható. Ezen egyetlen funkcióval rendelkező bankkártyáknak a 2015/2366 irányelv szabályozásának és végrehajtási szabályainak hatálya alá sorolása számomra megkérdőjelezhetetlennek tűnik.

    Másfelől, a kártyáknak lehetnek további, az NFC‑hez hasonló funkciói, ahogyan az a DenizBank által kiállított kártyák esetében fennáll. Az hivatkozott betéti és hitelkártyák NFC‑funkciója lehetővé teszi a kártyába épített rádiófrekvenciás azonosítási technológia útján történő vásárlást. Az ügyfelek úgy teljesítik a fizetést, hogy az értékesítési terminálhoz érintik az említett kártyát, anélkül, hogy a leolvasó nyílásba kellene azt helyezni. Az NFC‑funkcióval rendelkező kártya és az értékesítési terminál közötti vezeték nélküli kapcsolat elegendő a tranzakció érvényesítéséhez, függetlenül attól, hogy a vásárláskor kinek a birtokában van a kártya, illetve a PIN‑kód megadása és a jogosult aláírása nélkül. ( 15 ) Nem személyre szabott vagy névtelen fizetési eljárásról van tehát szó.

    38.

    A személyre szabott multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciója a névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz kategóriájába tartozik, mivel nem személyre szabott eljárásokat képez, amelyekről a pénzforgalmi szolgáltató és a felhasználó állapodik meg, aki a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontja értelmében fizetési megbízás kezdeményezésére használja azokat.

    39.

    A fizetés teljesítéséhez – ahogy azt már említettem – kizárólag arra van szükség, hogy rendelkezésre álljon egy NFC‑funkcióval ellátott kártya. Ezért azt bármely harmadik személy használhatja, ideértve azt is, aki nem rendelkezik erre felhatalmazással. Ez a jelentős kockázat magyarázza azt, hogy a kártyába épített NFC‑funkció csak kis összegű és alacsony felső határú (jelen ügyben 25 euró) fizetések esetén érvényesül.

    40.

    Ahogy azt az imént kifejtettem, a névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök olyan nem személyre szabott eljárásokban jelennek meg, amelyekről a pénzforgalmi szolgáltató és a felhasználó „megállapodott”. A kérdést előterjesztő bíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy a jelen ügyben létezett‑e ilyen megállapodás, mivel – a VKI szerint – a Denizbank automatikusan, a felhasználó hozzájárulása nélkül is aktiválja a személyre szabott, multifunkcionális bankkártya NFC‑funkcióját. ( 16 )

    41.

    A személyre szabott multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciójának a névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök közé sorolása a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontjára vonatkozó teleologikus értelmezésnek ( 17 ) leginkább megfelelő megoldás, és ez összhangban van az irányelvnek az (5) és (6) preambulumbekezdésében ismertetett céljaival.

    42.

    A fogyasztók (NFC‑funkcióval rendelkező kártyák felhasználói) fokozottabb védelme és a kártyát kibocsátó pénzintézetek közötti tisztességes és átlátható verseny elősegítése ugyanis az említett kártyáknak a 2015/2366 irányelv hatálya alá tartozó készpénz‑helyettesítő fizetési eszközöknek történő minősítése mellett szól. Így részesülnek az irányelvben foglalt azon garanciákban, amelyek a fogyasztók valamely harmonizált pénzforgalmi piacba vetett bizalmának növelésére irányulnak.

    43.

    Ugyanezen megállapítás következik az (EU) 2018/389 felhatalmazáson alapuló rendelet ( 18 ) 11. cikkéből, amely „az értékesítés helyén történő érintéses fizetést” olyan eszközként szabályozza, amely elősegíti a felhasználóbarát és alacsony kockázatú pénzforgalmi szolgáltatások kifejlesztését. ( 19 )

    44.

    Az említett rendelkezés értelmében a pénzforgalmi szolgáltatók számára lehetővé kell tenni, hogy ne alkalmazzanak erős ügyfél‑hitelesítést, ( 20 ) amikor a fizető fél érintéses elektronikus fizetési műveletet kezdeményez, feltéve, hogy teljesülnek a következő feltételek:

    a)

    a művelet egyedi összege nem haladja meg az 50 EUR‑t; valamint

    b)

    az erős ügyfél‑hitelesítés utolsó alkalmazásának dátuma óta az előző műveletek kumulált összege nem haladja meg a 150 EUR‑t; vagy

    c)

    az erős ügyfél‑hitelesítés utolsó alkalmazása óta az egymást követő érintéses elektronikus fizetési műveletek száma nem haladja meg az ötöt.

    45.

    Sajátos jellegüknél fogva az anonim készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökkel (mint az NFC‑funkcióval rendelkező fizetési kártya) történő fizetésekre nem vonatkozik az erős ügyfél‑hitelesítési kötelezettség, ( 21 ) amely mentességben ( 22 ) más eszközök is részesülnek. ( 23 )

    46.

    A cseh kormány azonban azt állítja, hogy a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz maga a személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártya, és úgy véli, hogy az NFC‑funkció a szóban forgó kártyának csak az egyik alkalmazási lehetősége. Az említett kártya nem minősül névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek, hanem csak kis összegű fizetésekre használható, kevésbé biztonságos módon, az NFC‑technológia útján való hitelesítés alkalmazása mellett (azaz a kártya jogosultjának nem kell olyan biztonsági elemet alkalmaznia, mint az aláírása vagy a PIN‑kódja).

    47.

    Nem értek egyet ezzel az érvvel. Véleményem szerint, ahogy azt már kifejtettem, a DenizBank által kiállított ilyenfajta kártyák két különböző készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt foglalnak magukban, tudniillik:

    Egy személyre szabott eszközt, amely egy vagy több biztonsági elem használatát igényli (erős hitelesítés) és bizonyos összegek feletti fizetésére tartják fenn.

    Olyan eljárásokat, amelyek alacsony összegű fizetéseknek az említett biztonsági adatok használata nélkül, az NFC‑funkció igénybevételével történő teljesítésére irányulnak.

    48.

    A technológiai semlegesség elve, amely a 2015/2366 irányelv különböző rendelkezéseinek alapját képezi, és amelyre a (21) preambulumbekezdés hivatkozik, ( 24 ) azt erősíti, hogy az ugyanazon bankkártya két említett funkcióját két különböző készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek kell tekinteni.

    49.

    Ez helytálló, mert a hagyományos eszközt (a személyre szabott klasszikus fizetési kártyát) ( 25 ) újabban kiegészítették másik eszközzel, az NFC‑funkcióval, amely eltérő készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek minősül, és eltérő jogi szabályozás vonatkozik rá. A fizikai adathordozó ugyanaz (a bank által kiállított kártya), de ezen adathordozó most két különböző készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt tartalmaz.

    50.

    Ez az értelmezés az, amely – hangsúlyozom – a legjobban igazodik a 2015/2366 irányelv technológiai semlegességének elvéhez, amelynek rendelkezései nem akadályozhatják az új készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök és pénzforgalmi szolgáltatások fejlesztését, amennyiben a technológiai előrehaladás azt lehetővé teszi. Semmi nem akadályozhatja, hogy a jövőben egyéb készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökkel egészítsenek ki egy kártyát, a személyre szabott funkción és az NFC‑funkción kívül, amelyekkel már rendelkezik.

    51.

    Összefoglalva, valamely személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártya NFC‑funkcióját készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek kell minősíteni a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontja értelmében.

    B.   Az NFC‑funkcióval rendelkező kártyáknak névtelen és nem letiltható készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökként történő használata (az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés b) pontja és a harmadik kérdés)

    52.

    A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az NFC‑funkcióval rendelkező kártyával történő, kis összegű, érintéses fizetés során, „a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt névtelenül használják‑e” a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott eltérés alapján.

    53.

    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével ezenkívül azt kívánja megtudni, hogy ezen esetekre alkalmazható‑e a hivatkozott irányelv 63. cikke (1) bekezdésének a) pontja, amely egyéb, a fent említetthez hasonló (azzal nem azonos) eltérésről rendelkezik, amennyiben „a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz letiltása vagy további használatának megakadályozása nem lehetséges”.

    54.

    A 2015/2366 irányelv 63. cikke számos eltérést állapít meg a kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökre (és az elektronikus pénzre, de a jelen ügy szempontjából ennek most nincs jelentősége), amelyek értelmében a IV. címben meghatározott, bizonyos „pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével összefüggő jogok és kötelezettségek” nem alkalmazandók.

    55.

    A 63. cikk (1) bekezdése néhány, pontosan meghatározott készpénz‑helyettesítő fizetési eszközre összpontosít: „amelyek a keretszerződés értelmében kizárólag 30 EUR‑t meg nem haladó összegű egyedi fizetési műveletekre terjednek ki, illetve vagy 150 EUR fizetési korláttal bírnak, vagy 150 EUR‑t semmilyen időpontban meg nem haladó pénzösszeg tárolására alkalmasak”.

    56.

    Az említett esetekben a pénzforgalmi szolgáltatók megállapodhatnak a pénzforgalmi szolgáltatásokat igénybe vevőkkel bizonyos jogok vagy bizonyos kötelezettségek alkalmazásának mellőzéséről, amelyekre a 2015/2366 irányelv egyéb rendelkezései vonatkoznak:

    Ha a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz „letiltása vagy további használatának megakadályozása nem lehetséges” (az (1) bekezdés a) pontja), a szerződés felei mellőzhetik a 69. cikk (1) bekezdése b) pontjának, ( 26 ) a 70. cikk (1) bekezdése c) és d) pontjának, ( 27 ) továbbá a 74. cikk (3) bekezdésének ( 28 ) alkalmazását.

    Ha készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt „névtelenül használják, vagy a pénzforgalmi szolgáltató kizárólag a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz jellegéből szervesen következő egyéb okokból nincs abban a helyzetben, hogy bizonyítsa, hogy a fizetési műveletet engedélyezték” (az (1) bekezdés b) pontja), a szerződés felei mellőzhetik a 72. cikk ( 29 ) és a 73. cikk, ( 30 ) valamint a 74. cikk (1) és (3) bekezdésének ( 31 ) alkalmazását.

    1. A kibocsátó pénzintézet kötelezettségei, ha a kártyák letiltása vagy további használatának megakadályozása nem lehetséges

    57.

    Az első eltéréssel (a 63. cikk (1) bekezdésének a) pontja) létrejön a fizetési kártyát kiállító bank „enyhe” felelőssége.

    58.

    Ha az említett kártya letiltása és „további használata” sem lehetséges (például az elvesztéséből, ellopásából, más módon történő jogellenes eltulajdonításából vagy jogosulatlan használatából adódó nem rendeltetésszerű használat esetén), a bank megállapodhat az ügyfeleivel abban, hogy őt nem terhelik az irányelvben foglalt azon általános kötelezettségek, amelyek nem rendeltetésszerű használat esetén a kártya letiltásának vagy további használata megakadályozásának megkönnyítésére szolgálnak.

    59.

    Ahogy azt a kérdést előterjesztő bíróság helytállóan megállapítja, az NFC‑funkcióval ellátott kártyát kiállító pénzintézet akkor hivatkozhat ezen eltérésre, ha bizonyítja, hogy műszakilag nem valósítható meg a szóban forgó kártya letiltása vagy további használatának megakadályozása a fent említett esetekben. A pénzintézetnek kell tehát bizonyítani, hogy ez nem lehetséges, mivel az eltérést szigorúan kell értelmezni.

    60.

    A kérdést előterjesztő bíróság ugyanúgy helyesen teszi hozzá, hogy ha a pénzintézetnek nem kellene bizonyítania, hogy a kártya letiltása nem lehetséges, akkor számára elegendő lenne egy műszakilag egyszerűbb (mindenfajta letiltási funkció nélküli) kártyát forgalomba hozni a fogyasztók érdekeinek megsértéséhez, miáltal az utóbbiaknak kellene viselniük a nem engedélyezett használatból eredő kockázatot.

    61.

    Egyetértek az említett megállapításokkal, mert ellenkező esetben a felelősség alóli mentesülés ellentétes lenne a 2015/2366 irányelv (91) preambulumbekezdésével ( 32 ) és a 73. cikkel, amelyek a pénzforgalmi szolgáltatóval szemben előírják azon kötelezettséget, hogy biztosítsák a fizetések biztonságát és a nem engedélyezett fizetési műveletekért való (bár bizonyos mértékben korlátozott) felelősséget.

    62.

    A kérdést előterjesztő bíróság feladata azt ellenőrizni, de minden jel arra mutat, hogy a technika állása lehetővé teszi, hogy a pénzintézet letilthassa a személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártyát. ( 33 ) Az irányelv néhány rendelkezése (többek között a 69., 70. és 74. cikk) adottnak veszi ezt a lehetőséget. Nem úgy tűnik tehát, hogy az NFC‑funkcióknak az említett kártyákba történő beépítése akadályozná a letiltásukat.

    63.

    Amennyiben ez így van, a keretszerződés rendelkezése, amely a DenizBank által előre meghatározott rendelkezéshez (18. cikk) hasonlóan megállapítja, hogy „a kis összegű fizetésekre vonatkozó zárolás műszakilag nem lehetséges” (és megtagadja a jogalap nélkül kifizetett bizonyos összegek visszatérítését az említett kártya elvesztése vagy ellopása esetén), ellentétes a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének a) pontjával.

    2. A kibocsátó pénzintézet felelőssége, ha a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt névtelenül használják

    64.

    A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártya NFC‑funkciójának használata a „névtelen használat” fogalmába tartozhat‑e, amely a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt eltérésnek felel meg.

    65.

    Emlékeztetek arra, hogy az említett rendelkezés a pénzforgalmi szolgáltatók enyhe felelősségére vonatkozó szabályozást határoz meg, amennyiben a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt névtelenül használják, vagy ha „a pénzforgalmi szolgáltató kizárólag a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz jellegéből szervesen következő egyéb okokból nincs abban a helyzetben, hogy bizonyítsa, hogy a fizetési műveletet engedélyezték”.

    66.

    Ahogy azt a kérdést előterjesztő bíróság és a Bizottság is jelzi, mind a két eset közös jellemzője, hogy lehetetlen bizonyítani azt, hogy valójában ki engedélyezte a fizetési műveletet. E körülmény valószínűleg a magyarázata annak, hogy a Bíróság a T‑Mobile Austria ítéletben a 2007/64 irányelv 53. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti eltérést általános jelleggel és a fent hivatkozott két körülmény megkülönböztetése nélkül kezeli. ( 34 )

    67.

    Az imént kifejtett érvek ( 35 ) arra sarkallnak, hogy azon álláspont mellett érveljek, hogy a személyre szabott, multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciója a névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz kategóriájába tartozik. Ehhez hozzáteszem, hogy különbséget kell tenni a kártya jogosultjának azonosítása (ez mindig lehetséges, mert személyre szabott) és a kártya birtokosának adott fizetési engedély között (akinek személye az igazi jogosulttól elvesztés, lopás, feltörés vagy jogosulatlan használat esetén eltérhet).

    68.

    A személyre szabott fizetési kártya NFC‑funkciójával történő fizetés engedélyezése csak egyszerű hitelesítést igényel (amelyet a puszta birtoklás igazol), nem pedig erős hitelesítést (ahogy az akkor történik, ha PIN‑kód beírását vagy aláírást kérnek). Ebből következően, hogy az említett fizetési engedélyezéseket névtelennek kell tekinteni, mivel a kártyákat kiállító pénzintézet nem tudja bizonyítani, hogy valóban a kártya jogosultja engedélyezte‑e a fizetést, és nem egy olyan harmadik személy, aki a kártyát ellophatta, feltörhette vagy jogosulatlanul használhatta.

    69.

    A személyre szabott fizetési kártya NFC‑funkciójának anonim mivolta előnyökkel és hátrányokkal is jár:

    Egyfelől, elősegíti a fizetések gyorsabb kezelését és új pénzforgalmi szolgáltatások vagy fizetési módok fejlesztését, a 2015/2366 irányelv céljaival összhangban. ( 36 )

    Másfelől, a kártya jogosulatlan használatának olyan kockázatát idézi elő, amely felett a kártya jogosultja és a kibocsátó pénzintézet nem tud ellenőrzést gyakorolni. E kockázat csökkentése céljából, ahogy azt már hangsúlyoztam, az NFC‑funkció csak kis összegű fizetéseket (30 euróig) tesz lehetővé, minden esetben felső határral (150 euró).

    70.

    E kereteken belül a 2015/2366 irányelv úgy teremt egyensúlyt, hogy ha a személyre szabott fizetési kártya jogosultja elfogadja, hogy a kártya tartalmazza az NFC‑funkciót, alkalmazni kell a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti eltérést. Következésképpen az említett irányelvvel összeegyeztethetők az említett eltérést tartalmazó szerződéses feltételek, amint az a DenizBank keretszerződésének 15., 16. és 17. cikke esetében láthatóan történik.

    71.

    Összefoglalva, valamely kis összegnek NFC‑funkcióval történő érintős fizetése a személyre szabott multifunkcionális fizetési kártya „névtelen” használatának minősülhet a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében.

    C.   Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés: a keretszerződés kikötéseinek hallgatólagos módosítása

    72.

    A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2015/2366 irányelv 54. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 52. cikke 6. pontjának a) alpontjából az következik‑e, hogy a szolgáltatás igénybe vevője hozzájárul a szerződéses kötelezettségek pénzforgalmi szolgáltató által javasolt módosításához egyszerűen azzal, hogy azokat nem utasítja el.

    73.

    Ha elfogadnánk az említett értelmezést, teszi hozzá a kérdést előterjesztő bíróság, a pénzintézet „a fogyasztóval is teljesen korlátlanul megállapodhatna a hozzájárulás vélelméről az összes elképzelhető feltétel tekintetében”.

    74.

    A 2015/2366 irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontja értelmében, „amennyiben a felek arról megállapodnak, […] a feltételeknek az 54. cikk szerinti módosítását elfogadottnak kell tekinteni a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő részéről, ha […] a hatálybalépés tervezett időpontját megelőző napig nem értesíti a pénzforgalmi szolgáltatót arról, hogy a módosítást nem fogadja el” ( 37 ).

    75.

    Az uniós jogban a fogyasztóvédelem területén kulcsfontosságú tényező azon kötelezettség, hogy a szerződés megkötését megelőzően a fogyasztókat tájékoztatni kell. Tömeges szerződéskötés esetén, a pénzforgalmi szolgáltató és a fogyasztók közötti nyilvánvaló aszimmetria okán, a szerződés megkötését megelőző tájékoztatás segít a fogyasztóknak a megalapozott döntés meghozatalában. Ezenkívül védi a szerződéskötési szabadságukat, és lehetővé teszi a piaci ajánlatok mérlegelését, azontúl, hogy elősegíti az átláthatóságot a szerződések végrehajtása során. ( 38 )

    76.

    A 2015/2366 irányelv ezt az irányvonalat tükrözi a preambulumbekezdéseiben (különösen az (59) preambulumbekezdésben) ( 39 ), valamint az 51–54. cikkben egyaránt. ( 40 )

    77.

    Az 51. cikk szabályozza, hogy milyen módon és eljárás szerint kell tájékoztatást nyújtani a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő számára a szerződés megkötését megelőzően. Az 52. cikk megállapítja a szolgáltató által a fogyasztónak nyújtandó részletes és pontos tájékoztatás tartalmát. ( 41 )

    78.

    E tájékoztatás egyik alkotóeleme vonatkozik az irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontjában foglalt keretszerződés‑módosításokra is, amely rendelkezést korábban idéztem. A szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő – kivételesen – megállapodhatnak a hallgatólagos hozzájárulásról a szerződéses feltételek módosítása esetén („amennyiben a felek arról megállapodnak”).

    79.

    A DenizBank által az ügyfeleivel kötött keretszerződés 14. cikke tartalmazza az említett lehetőséget. A pénzintézet által javasolt (és közölt) módosítások hallgatólagos elfogadásáról rendelkezik, azzal a kitétellel, hogy azokat az ügyfél által elfogadottnak tekinti, ha utóbbi nem emelt kifogást ellenük. ( 42 )

    80.

    A DenizBank szerint a hallgatólagos elfogadás, amelyet a 2015/2366 irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontja lehetővé tesz, a szerződésmódosítások összes típusára kiterjed. Véleménye szerint nem tűnik életszerűnek, és nagyon nehéz elérni, hogy a pénzforgalmi szolgáltatások igénybe vevői kifejezetten elfogadják valamely olyan szerződés módosításait, amely a személyre szabott, multifunkcionális bankkártyára vonatkozó jogi szabályokat határozza meg.

    81.

    A DenizBank szerint a módosítások hallgatólagos elfogadása a banki üzleti modell nélkülözhetetlen mechanizmusa. Működésének nem feltétlenül kell sértenie a fogyasztók érdekeit, mivel utóbbiak számára lehetővé teszi, hogy könnyebben és gyorsabban férjenek hozzá a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökhöz vagy az új technológiai fejlesztések igénybevételéhez, ahogyan ez a kártyákba beépített NFC‑funkció esetén is történik.

    82.

    Véleményem szerint a szerződéses feltételek módosítása hallgatólagos elfogadásának lehetőségét, amelyet a 2015/2366 irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontja ír elő, amennyiben a szolgáltatást igénybe vevő és a pénzforgalmi szolgáltató erről megállapodott, szigorúan kell értelmezni, ha a feltételek tartalma az ügyfél számára hátrányos.

    83.

    Az említett lehetőség továbbra is azon általános elvtől való eltérésnek minősül, miszerint – az eredeti feltételekhez hasonlóan – a keretszerződés módosításához a szolgáltatás igénybe vevője részéről történő kifejezett elfogadásra van szükség.

    84.

    Az említett szigorú értelmezést támasztják alá a 2015/2366 irányelv céljai (amelyek közül kiemelkedik a fogyasztók védelme) és az irányelv 52. cikke (6) bekezdése a) pontjának a szerződés megkötését megelőző tájékoztatásra vonatkozó szabályok közötti rendszertani elhelyezése, amely tájékoztatást a pénzforgalmi szolgáltatónak minden esetben meg kell adnia a szolgáltatást igénybe vevő számára, hogy ellensúlyozza utóbbi hátrányos helyzetét. A tájékoztatás aszimmetriája, amelyre hivatkoztam, a keretszerződés megkötéséhez szükséges eredeti hozzájárulás megadásakor és a későbbi módosítások elfogadásakor is fennáll.

    85.

    Egyetértek a kérdést előterjesztő bírósággal és a Bizottsággal abban, hogy az esetleges hallgatólagos elfogadás nem terjedhet ki a keretszerződés összes feltételére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezzel a hivatkozott szerződés módosítása tekintetében korlátlan és ténylegesen egyoldalú jogkört biztosítanának a pénzforgalmi szolgáltatók számára: a tapasztalat azt mutatja, hogy a fogyasztók többsége nem vizsgálja meg kritikusan a szerződésük feltételeire vonatkozó változtatási javaslatokat, különösen, ha azok technikai vagy jogi szempontból bonyolultak.

    86.

    A DenizBank elismerte a tárgyaláson, hogy a banki gyakorlata kizárja, hogy a szerződéses feltételek jelentős módosításainál hallgatólagos elfogadást alkalmazzon. Nem adott azonban meggyőző magyarázatot arra, hogy a keretszerződésben foglalt 14. cikket miért nem igazítja az említett gyakorlathoz, azzal, hogy annak tényleges érvényesülését a szerződéses viszony kevésbé jelentős változásaira korlátozza.

    87.

    Véleményem szerint a módosítások hallgatólagos elfogadásának lehetősége csak a keretszerződés rendelkezéseinek nem lényeges módosítása esetén érvényesülhet, feltéve, ha tiszteletben tartják a 2015/2366 irányelv által meghatározott biztosítékokat. ( 43 )

    88.

    Ahogy azt már kifejtettem, az NFC‑funkciónak a személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártyába történő beépítése kis összegű, érintős fizetések céljából, új készpénz‑helyettesítő fizetési eszközzel egészíti ki az adott kártyát. Erre tekintettel tehát vagy olyan új szolgáltatásról van szó, amelyet kiegészítő új szerződésbe kellene foglalni, vagy a korábbi keretszerződés ( 44 ) feltételeinek lényeges módosításáról (amely keretszerződés a kártyát kibocsátó pénzintézet és a fogyasztó közötti viszonyokat szabályozta).

    89.

    A fogyasztónak – a kártyája NFC‑funkciójával járó előnyeiről és kockázatairól való tájékoztatást követően – mindkét esetben (új szerződés vagy a korábbi szerződés lényeges elemének érdemi módosítása) egyértelműen kifejezett beleegyezését kell adnia ezen készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz alkalmazásához, ami nem állhat hallgatólagos elfogadásból.

    IV. Végkövetkeztetés

    90.

    A fent kifejtettek értelmében, azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) számára:

    „1)

    A személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártya közeltéri kommunikációs (NFC) funkcióját a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikkének 14. pontja értelmében vett készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek kell minősíteni.

    2)

    Valamely kis összegnek egy személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártya NFC‑funkciójával történő érintős kifizetése a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti »névtelen« használatnak minősül.

    3)

    A személyre szabott, olyan multifunkcionális fizetési kártyát kiállító pénzintézet, amelybe beépítették az NFC‑funkciót, kizárólag akkor hivatkozhat a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének a) pontjában megállapított eltérésre, ha bizonyítja, hogy műszakilag nem valósítható meg az említett kártya letiltása vagy a további használatának megakadályozása annak elvesztése, ellopása, más módon történő jogellenes eltulajdonítása vagy jogosulatlan használata esetén.

    4)

    A keretszerződés feltételeire vonatkozó módosítás hallgatólagos elfogadásának lehetőségét, amelyet a 2015/2366 irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontja megenged a szolgáltatás igénybe vevője és a pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás esetén, szigorúan kell értelmezni és az nem alkalmazható az említett keretszerződés olyan lényeges feltételeinek módosítására, mint az NFC‑funkciónak a fizetési kártyába történő beépítése.”


    ( 1 ) Eredeti nyelv: spanyol.

    ( 2 ) A belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2007. L 319., 1. o.; helyesbítés: HL 2009. L 187., 5. o.).

    ( 3 ) A belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a 2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és a 1093/2010/EU rendelet módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 337., 35. o.; helyesbítés: HL 2018. L 102., 97. o.). A 2007/64 irányelvet 2018. február 13‑án helyezték hatályon kívül.

    ( 4 ) Az NFC‑technológiának az érintésmentes (contactless) kártyákba történő beépítése lehetővé teszi, hogy a kompatibilis terminálhoz való érintéssel vezeték nélküli kapcsolat jöjjön létre a kettő között, bármilyen egyéb, szükséges művelet nélkül. Az NFC rövid hatótávolságú és magas frekvenciájú, vezeték nélküli kommunikációs technológia, amely megkönnyíti az eszközök közötti szinte azonnali adatátvitelt. Különböző alkalmazásokban használják, többek között hitel‑ és betéti kártyáknál, és egyre inkább mobiltelefonoknál. Az NFC‑szabványok megfelelnek a kommunikációs protokolloknak és adatcsere‑formátumoknak, amelyek elsősorban az ISO 14443 szabványon alapszanak, és azokat a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO), valamint a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC) együttesen kezeli.

    ( 5 ) A pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2018. évi törvény (a továbbiakban: ZaDiG), amely a 2015/2366 irányelvet ültette át az osztrák jogba.

    ( 6 ) A kérdést előterjesztő bíróság utólag helyesbítette ezt a kérdést a tekintetben, hogy az a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének a) pontjára, nem pedig a b) pontjára hivatkozik.

    ( 7 ) A tárgyaláson a Bizottság hangsúlyozta, hogy a 2015/2366 irányelv nagyobb hangsúlyt fektetett a pénzforgalmi szolgáltatásokkal kapcsolatban a fogyasztóvédelemre, mint a 2007/64 irányelv.

    ( 8 ) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság csak kivételesen, az uniós jogrendhez szorosan hozzátartozó jogbiztonság általános elvének alkalmazása útján korlátozhatja bármely érdekelt azon lehetőségét, hogy a jóhiszeműen létrejött jogviszonyok vitatása céljából a Bíróság által értelmezett rendelkezésre hivatkozzon. A Bíróság az érdekeltek jóhiszeműségére és a súlyos zavarok kockázatának fennállására vonatkozó két alapvető feltétel teljesülése esetén dönthet e korlátozásról (lásd különösen: 2014. február 27‑iTransportes Jordi Besora ítélet, C‑82/12, EU:C:2014:108, 41. pont; 2018. április 19‑iOftalma Hospital ítélet, C‑65/17, EU:C:2018:263, 57. pont; 2019. október 3‑iSchuch‑Ghannadan ítélet, C‑274/18, EU:C:2019:828, 6062. pont).

    ( 9 ) 2014. április 9‑i ítélet (C‑616/11, EU:C:2014:242; a továbbiakban: T‑Mobile Austria ítélet) 33. és 34. pont.

    ( 10 ) Ugyanott, 35. pont.

    ( 11 ) A Bíróság megállapította, hogy a „személyre szabott” szóösszetétel minden nyelvi változatban az „eszköz(ök)” szóra vonatkozik. A francia változatban azonban („tout dispositif personnalisé et/ou ensemble de procédures”), ami megegyezik többek között a spanyol, az olasz, a magyar, a portugál és a román változatokkal, a „személyre szabott” jelző nem vonatkozik az „eljárások” szóra. Ezzel szemben a német változatban („jedes personalisierte Instrument und/oder jeden personalisierten Verfahrensablauf”) a „személyre szabott” jelző az „eljárások” szóra is vonatkozik. Az angol változat („any personalised device(s) and/or set of procedures”), amely megegyezik többek között a dán, a görög, a holland, a finn és a svéd változatokkal, mindkét olvasatot megengedi (T‑Mobile Austria ítélet, 31. pont, valamint Wathelet főtanácsnoknak ugyanezen ügyre vonatkozó, 2014. április 19‑i indítványa, EU:C:2013:691,36. pont).

    ( 12 ) Elképzelhető, hogy Ausztriában az e kérdéssel kapcsolatban folyó tudományos vita nagyrészt a 2007/64 irányelv 4. cikke 23. pontjának német változata szerinti szövegéből adódik („jedes personalisierte Instrument und/oder jeden personalisierten Verfahrensablauf”).

    ( 13 ) T‑Mobile Austria, 35. pont utolsó mondata: „[…] ugyanezen irányelv 4. cikkének 23. pontjában meghatározott fizetési eszköz fogalom egy sor olyan, nem személyre szóló eljárást is magában foglalhat, amelyben a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője és a pénzforgalmi szolgáltató megállapodnak, és amelyet a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője fizetési megbízás kezdeményezése érdekében vesz igénybe”.

    ( 14 ) A kártyaalapú fizetési műveletek bankközi jutalékairól szóló, 2015. április 29‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2015. L 123., 1. o.).

    ( 15 ) Az érintős készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz használatával kapcsolatban az Európai Központi Bank elemzésére hivatkozom: Card payments in Europe – current landscape and future prospects: a Eurosystem perspective, 2019., amely ezen az oldalon elérhető: https://www.ecb.europa.eu/pub/pubbydate/2019/html/ecb.cardpaymentsineu_currentlandscapeandfutureprospects201904~30d4de2fc4.en.html#toc1, valamint a European Cards Stakeholders Group tanulmányára: Feasibility Study on the development of open specifications for a card and mobile contactless payment application, 2017., https://www.ecb.europa.eu/paym/groups/erpb/shared/pdf/7th‑ERPB‑meeting/Annex_to_Stat_past_ERPB_Recommendations_ECSG_Interim_Report_contatless_feasibility_study_and_progress_indicators.pdf?115946678f056d5ccc9eba5f72cb4a88.

    ( 16 ) A tárgyaláson a DenizBank végül nem utasította el teljesen a VKI ezen állítását. Megerősítette, hogy néhány esetben előfordulhat, hogy a felhasználónak, akinek a posta kézbesíti a kártyát (állítása szerint az átadásnak ez a szokásos rendszere), nincs tudomása arról, hogy az említett kártya aktivált NFC‑funkcióval rendelkezik.

    ( 17 ) A Bíróság a teleologikus kritériumot alkalmazta a 2015/2366 irányelv előzményét jelentő 2007/94 irányelv egyéb fogalmainak értelmezése során. Lásd: 2017. január 25‑iBAWAG‑ítélet (C‑375/15, EU:C:2017:38), 4045. pont, a 2007/94 irányelv 4. cikkének 25. pontja szerinti „tartós adathordozó” fogalmával kapcsolatban; 2018. március 22‑iRasool ítélet (C‑568/16, EU:C:2018:211), 3039. pont, a 4. cikk 3. pontja értelmében vett „pénzforgalmi szolgáltatás” fogalma tekintetében; 2018. október 4‑iING‑DiBa Direktbank Austria ítélet (C‑191/17, EU:C:2018:809), a 4. cikk 14. pontja értelmében vett „fizetési számla” fogalmával kapcsolatban.

    ( 18 ) A 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az erős ügyfél‑hitelesítésre, valamint a közös és biztonságos nyílt kommunikációs standardokra vonatkozó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2017. november 27‑i felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2018. L 69, 23. o.).

    ( 19 ) A 2018/389 felhatalmazáson alapuló rendelet (11) preambulumbekezdése.

    ( 20 ) A 2015/2366 irányelv 4. cikkének 30. pontja szerint „erős ügyfél‑hitelesítésnek” minősül a „hitelesítés legalább két olyan, az ismeret (csak a szolgáltatást igénybe vevő által ismert információ), birtoklás (csak a szolgáltatást igénybe vevő által birtokolt dolog) és biológiai tulajdonság (a szolgáltatást igénybe vevő jellemzője) kategóriába sorolható elem felhasználása alapján, melyek egymástól függetlenek annyiban, hogy az egyik feltörése nem befolyásolja a többi megbízhatóságát, és az eljárás kialakítása révén az azonosítási adatok bizalmassága biztosított”. Ez az erős hitelesítés, amelyet a fogyasztók számára biztonságosabb és személyes adataikat jobban tiszteletben tartó elektronikus fizetési szolgáltatások elérése céljából határoznak meg, végeredményben legalább két biztonsági elem használatában nyilvánul meg. Valami olyanban, amit csak a felhasználó ismer, mint a jelszó vagy számkód; olyanban, amely a felhasználóhoz tartozik, mint a mobiltelefon; olyanban, amely a felhasználóban rejlik, mint a hangja vagy a digitális ujjlenyomatai.

    ( 21 ) A 2018/389 felhatalmazáson alapuló rendelet (8) preambulumbekezdése.

    ( 22 ) Az erős ügyfél‑hitelesítés elve alóli „kivételeket” a 2018/389 felhatalmazáson alapuló rendelet határozza meg, a 2015/2366 rendelet 97. cikkének végrehajtása során a szolgáltatás kockázati szintje, a művelet összege, gyakorisága és a végrehajtásához igénybe vett fizetési csatorna alapján.

    ( 23 ) A 2018/389 felhatalmazáson alapuló rendelet 10–18. cikke az erős hitesítés alól egyéb kivételeket is tartalmaz, a fizetési számlára vonatkozó információk, közlekedési viteldíjakhoz és parkolási díjakhoz használt felügyelet nélküli terminálok, megbízható kedvezményezettek, ismétlődő műveletek, ugyanazon természetes vagy jogi személy által tartott számlák közötti átutalások, kis összegű műveletek, valamint biztonságos vállalati fizetési folyamatok és protokollok.

    ( 24 )

    ( 25 ) Egy fizetési kártya két különböző funkcióval is rendelkezhet, ha hitelkártyaként és betéti kártyaként is használható, így ugyanazon bankkártya két, személyre szabott készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt tartalmaz.

    ( 26 ) A szolgáltatás igénybe vevőjének azon kötelezettsége, hogy értesítenie kell a pénzforgalmi szolgáltatót a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz elvesztéséről, ellopásáról, más módon történő jogellenes eltulajdonításáról vagy jogosulatlan használatáról.

    ( 27 ) A pénzforgalmi szolgáltató azon kötelezettsége, hogy a szolgáltatás igénybe vevője számára rendelkezésre bocsássa azon eszközöket, amelyek a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök letiltásának feloldására irányuló kérelemhez szükségesek.

    ( 28 ) A fizető fél anyagi felelősségének hiánya a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz elvesztéséről, ellopásáról vagy más módon történő jogellenes eltulajdonításáról való értesítést követően.

    ( 29 ) A pénzforgalmi szolgáltató azon kötelezettsége, hogy bizonyítsa a fizetési műveletek hitelesítését és teljesítését.

    ( 30 ) A pénzforgalmi szolgáltató felelőssége nem engedélyezett fizetési műveletek vonatkozásában.

    ( 31 ) A fizető fél felelőssége 50 euró értékig a nem engedélyezett fizetési műveletekből eredő veszteségek miatt, a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz elvesztése, ellopása vagy jogosulatlan használata esetén, kivéve ha a fizető fél csalárd módon jár el vagy az eszköz megfelelő használatára és a hitelesítési adatok védelmére irányuló kötelezettségeket megszegi (az (1) bekezdés); és a fizető fél anyagi felelősségének hiánya a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz elvesztéséről, ellopásáról, jogosulatlan használatáról való értesítést követően (a (3) bekezdés).

    ( 32 )

    ( 33 ) A DenizBank ezt el is ismerte a tárgyaláson a VKI észrevételeire történő válaszadás során. A bank kijelentette, hogy „szinte minden osztrák bank, kivéve az alperest, az értékesítésre vonatkozó általános szerződési feltételeiben előírja, hogy a letiltásra vonatkozó bejelentést követően a kártya NFC‑funkcióját le kell tiltani, és az le van […] tiltva” (a VKI írásbeli észrevételeinek 5. pontja).

    ( 34 ) T‑Mobile Austria ítélet, 34. pont.

    ( 35 ) A jelen indítvány 36–51. pontja.

    ( 36 ) Lásd a 2015/2366 irányelv (15), (21) és (96) preambulumbekezdését. A 2019. március 21‑iTecnoservice Int. ítélet (C‑245/18, EU:C:2019:242), 28. pont, a 2007/64 irányelv (40) és (43) preambulumbekezdése szerinti automatikus feldolgozásra és a fizetések gyorsaságára irányuló célokon alapult, ezen irányelv 74. cikke (2) bekezdésének olyan értelmezése tekintetében, amely „korlátozza mind a fizető fél, mind pedig a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a felelősségét, ami így felmenti e szolgáltatókat az annak ellenőrzésére irányuló kötelezettség alól, hogy a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője által megjelölt egyedi azonosító megfelel‑e a kedvezményezettként megnevezett személynek”.

    ( 37 ) A jelen ügyben a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőnek bármikor jogában áll díjmentesen, azonnali hatállyal felmondani a keretszerződést, egészen addig az időpontig, amikor a javasolt módosítás hatályba lépne.

    ( 38 ) A szakirodalomban kétségek figyelhetők meg az ilyen jellegű tájékoztatás valódi hasznosságával kapcsolatban, ha a pénzügyi ágazatról van szó. Van, aki megfelelő megoldásként inkább a szerződéses feltételek előzetes szabályozását javasolja, mint az előzetes tájékoztatás bővítését. Lásd például: Alfaro, J.: „A kevésbé tájékozott fogyasztók – alacsonyabb képzettségű fogyasztók – számára történő információnyújtás nem válik hasznukra, mert a megadott információ megértésének, feldolgozásának és a következmények megértésének költségei magasak, olyan magasak, hogy nem észszerű időt és erőfeszítést fordítani annak megértésére, még akkor sem, ha azt a bankok önként nyújtják számukra, ezért az információ nem segít a kevésbé tájékozott fogyasztók számára a »jobb választás« meghozatalában”. Blog https://derechomercantilespana.blogspot.com, 2018. november 25‑i bejegyzés, No todos los prestatarios son iguales: lecciones para el legislador (Nem minden kölcsönvevő egyforma; leckék a jogalkotó számára).

    ( 39 ) [Az irányelv] „rendelkezik arról, hogy a fogyasztó a pénzforgalmi szolgáltatási szerződés kötelező erejűvé válása előtt jogosult ingyenesen megkapni a vonatkozó információkat. A fogyasztóvédelem magas szintjének fenntartása érdekében lehetővé kell tenni a fogyasztó számára, hogy a szerződéses jogviszony teljes időtartama alatt kérhesse az előzetes tájékoztatás és a keretszerződés ingyenesen, papíron történő rendelkezésre bocsátását is, annak érdekében, hogy össze tudja hasonlítani az egyes pénzforgalmi szolgáltatók szolgáltatásait és azok feltételeit, illetve bármiféle vita esetén ellenőrizhesse szerződéses jogait és kötelezettségeit”.

    ( 40 ) Ugyanez a helyzet a 2007/64 irányelvvel, ahogy azt a 2017. január 25‑iBAWAG‑ítélet (C‑375/15, EU:C:2017:38), 45. pont, hangsúlyozta.

    ( 41 ) A tájékoztatás – egyebek között – a pénzforgalmi szolgáltatás igénybevételére; a díjakra, a kamatlábakra és az átváltási árfolyamokra; a felek közötti kommunikációra; a védintézkedésekre és a korrekciós intézkedésekre; a jogorvoslatokra; valamint a keretszerződés módosítására és felmondására vonatkozik.

    ( 42 ) Az említett cikkben pontosan meghatározzák a javaslat – papír alapon vagy más tartós adathordozón történő – közlésének feltételeit, a hatálybalépés időpontját megelőző jellegét, a hallgatólagos hozzájárulás határidejét és annak lehetőségét, hogy a szolgáltatást igénybe vevő ellenezheti a módosítást és felmondhatja a keretszerződést.

    ( 43 ) Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben (12. oldal) a kérdést előterjesztő bíróság ismerteti a különböző ítéletekben (1Ob 210/12 g; 2Ob 131/12x; 8Ob 58/14h; 9Ob 26/15 m; 10Ob 60/17x) megnyilvánuló, a szerződéses feltételek hallgatólagos elfogadására vonatkozó korlátokkal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát. A tárgyaláson a VKI a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) 2007. október 11‑i ítéletére (III ZR 63/07) is utalt, amelyre az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) is hivatkozott a 2013. április 11‑i ítéletének (ECLI:OGH002:2013:0010OB00210.12G.0411.000) 2.20 pontjában, hogy megerősítse azt, hogy az „elfogadási vélelemre” (hallgatólagos elfogadás) nem alapíthatók a lényeges szerződésmódosítások.

    ( 44 ) A 2015/2366 irányelv 4. cikkének 21. pontja szerint, keretszerződésnek kell tekinteni az „egyedi és rendszeres fizetési műveletek jövőbeli teljesítését szabályozó pénzforgalmi szolgáltatási szerződést, amely fizetési számla nyitására vonatkozó kötelezettséget és annak feltételeit is tartalmazhatja”.

    Az oldal tetejére