1. 

A technológiai innovációnak óriási hatása van a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokra. Erről tanúskodik a 2007/64/EK irányelv elfogadása, ( 2 ) néhány évvel később pedig annak az (EU) 2015/2366 irányelvvel ( 3 ) való felváltása. E frissítés nélkülözhetetlen volt az új fizetési rendszerekre, az elektronikus fizetések növekvő számára és az ezekkel összefüggő biztonsági kockázatok növekedésére tekintettel.

2. 

Az egyik említett innováció, amely gyorsan népszerűvé vált, az úgynevezett közeltéri kommunikációs (Near Field Communication; a továbbiakban: NFC) funkció, amelyet bizonyos fizetési kártyákba építenek be. ( 4 ) Az említett funkcióval kis összegű fizetések teljesíthetők névtelenül és erős hitelesítés szükségessége nélkül.

3. 

Az NFC‑funkcióval ellátott kártyákat kiállító pénzintézetek célja a tömeges szerződéskötés felgyorsítása, és e kártyák kezelésének megkönnyítése, azonban a kártyák használatával szemben támasztott feltételek a fogyasztók jogainak csorbításához vezethetnek. A kérdést előterjesztő bíróság kérdései mögött az említett két cél közötti feszültség húzódik meg.

4.

Az irányelv preambulumbekezdései között találhatók az alábbi rendelkezések:

[…]

[…]

[…]

5.

A 4. cikk 14. pontja a „készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt” a következőképpen határozza meg: „a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő és a pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás tárgyát képező, fizetési megbízás kezdeményezésére használt, személyre szabott eszköz(ök) és/vagy eljárások”.

6.

A III. cím „A pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó feltételek átláthatóságával és a tájékoztatási követelményekkel” foglalkozik. A „keretszerződéseket” szabályozó harmadik fejezete tartalmazza az 52. és 54. cikket.

7.

Az 52. cikk („Információk és feltételek”) előírja:

„A tagállamok biztosítják, hogy a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő tájékoztatást kapjon a következő információkról és feltételekről:

[…]

[…]”.

8.

Az 54. cikk („A keretszerződés feltételeinek módosítása”) előírja:

„(1)   A keretszerződés, valamint az 52. cikkben meghatározott információk és feltételek bármilyen módosítására a pénzforgalmi szolgáltatónak az 51. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal azonos módon kell javaslatot tennie, legkésőbb két hónappal a módosítás bevezetésének javasolt időpontja előtt. A pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő a módosítás bevezetésének javasolt időpontját megelőzően elfogadhatja vagy elutasíthatja a módosítást.

Az 52. cikk 6. pontja a) alpontjának megfelelő esetben a pénzforgalmi szolgáltatónak tájékoztatnia kell a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőt arról, hogy ha a módosítás hatálybalépésének javasolt időpontját megelőzően nem jelzi a pénzforgalmi szolgáltatónak, hogy a módosítást nem fogadja el, akkor úgy kell tekinteni, hogy elfogadta azt. A pénzforgalmi szolgáltatónak arról is tájékoztatnia kell a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőt, hogy ha az elutasítja az említett módosítást, akkor a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőnek bármikor jogában áll díjmentesen, azonnali hatállyal felmondani a keretszerződést, egészen addig az időpontig, amikor a javasolt módosítás hatályba lépett volna.

[…]”

9.

A IV. cím („Pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével összefüggő jogok és kötelezettségek”) 1. fejezetében („Közös rendelkezések”) a 63. cikk („A kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökre és az elektronikus pénzre vonatkozó eltérés”) így szól:

„(1)   Az olyan készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök esetében, amelyek a keretszerződés értelmében kizárólag 30 EUR‑t meg nem haladó összegű egyedi fizetési műveletekre terjednek ki, illetve vagy 150 EUR fizetési korláttal bírnak, vagy 150 EUR‑t semmilyen időpontban meg nem haladó pénzösszeg tárolására alkalmasak, a pénzforgalmi szolgáltatók megállapodhatnak a pénzforgalmi szolgáltatásokat igénybe vevőkkel a következőkről:

[…]”.

10.

A 4. § 14. pontja ugyanúgy határozza meg a „készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz” fogalmát, mint a 2015/2366 irányelv azonos cikke.

11.

A keretszerződések módosítását illetően a 48. § (1) bekezdésének 6. pontja a 2015/2366 irányelv 52. cikkének 6. pontját veszi át.

12.

A keretszerződések módosítási feltételeivel kapcsolatban az 50. § (1) bekezdése hasonlóképpen fogalmaz, mint a 2015/2366 irányelv 54. cikkének (1) bekezdése.

13.

Ugyanez a helyzet a ZaDiG 57. §‑ának (1) bekezdésével és a 2015/2366 irányelv 63. cikkének (1) bekezdésével, a kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökre és az elektronikus pénzre vonatkozó eltérést illetően.

14.

A Verein für Konsumenteninformation (a továbbiakban: VKI) az osztrák törvény szerint kereshetőségi joggal rendelkező, a fogyasztók érdekeinek érvényesítését szolgáló szövetség.

15.

A DenizBank AG egy Ausztriában működő bank. Az ügyfelekkel végzett tevékenysége során általános szerződési feltételeket és szerződési formanyomtatványokat használ – többek között – NFC‑funkcióval ellátott fizetési kártyák használatához. Ezt a funkciót automatikusan aktiválják, amikor az ügyfél a kártyát első alkalommal használja.

16.

A vezeték nélküli hálózathoz készült műszaki felszereltséggel rendelkező létesítményekben e kártyáknak az értékesítési terminálhoz való érintésével személyes azonosító szám (a továbbiakban: PIN‑kód) megadása nélkül lehet kifizetni a 25 eurót meg nem haladó összegeket. A nagyobb összegek fizetése PIN‑kód megadásával történő hitelesítést igényel.

17.

A Denizbank a szerződéseiben többek között az alábbi általános szerződési feltételeket alkalmazza:

„14. cikk:

Az ügyfélirányelvek módosításai: A DenizBank AG a hatálybalépésük tervezett időpontja előtt legkésőbb két hónappal javaslatot tesz ezen ügyfélirányelvek módosítására. Az ügyfél e módosításra vonatkozó hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, és ezzel a módosítás elfogadottnak minősül, ha az ügyfél a hatálybalépés tervezett időpontját megelőző napig nem értesíti a DenizBank AG‑t arról, hogy a módosítást nem fogadja el. A DenizBank AG a fent említett módosítási javaslatról papír alapon vagy – az ügyfél egyetértése esetén – más tartós adathordozón értesíti az ügyfelet. A DenizBank AG a módosítási javaslatában felhívja az ügyfél figyelmét arra, hogy a hallgatása a fentiek értelmében a módosítás elfogadásának minősül. Ezenkívül a DenizBank AG összehasonlítást tesz közzé internetes oldalán az ügyfélirányelvek módosításával érintett rendelkezésekről, és ezt az összehasonlítást az ügyfélnek is megküldi. Vállalkozók esetében a módosításra vonatkozó javaslatot elegendő – a vállalkozó által elfogadott módon – lehívásra készenlétben tartani. Az ügyfélirányelvek ilyen tervezett módosítása esetén a fogyasztónak minősülő ügyfél jogosult a pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó keretszerződéseit (különösen a folyószámla szerződést) a módosítás hatálybalépése előtt díjmentesen azonnali hatállyal felmondani. A DenizBank AG erre is felhívja a figyelmet az ügyfél részére átadott módosítási javaslatában.

15. cikk:

A hitelesítés bizonyítékának hiánya: Mivel a kis összegek személyes kód megadása nélküli fizetésének célja a fizetési művelet egyszerűsített, hitelesítés nélküli lebonyolítása, a DenizBank AG‑nek nem kell bizonyítania azt, hogy a fizetési művelet hitelesített volt, megfelelően lett rögzítve és a nyilvántartásokba bejegyezve, valamint hogy műszaki hiba vagy egyéb üzemzavar a teljesítést nem befolyásolta.

16. cikk:

A nem engedélyezett fizetésekért való felelősség hiánya: Mivel abban az esetben, ha a fizetési kártyát kis összegű fizetésekre használják személyes kód megadása nélkül, a DenizBank AG nem tudja bizonyítani, hogy a fizetési műveletet a kártyabirtokos hitelesítette, nem engedélyezett fizetési művelet esetében a DenizBank AG nem köteles megtéríteni a nem engedélyezett fizetési művelet összegét és helyreállítani a megterhelt fizetési számlát abba az állapotba, amelyben az lenne, ha a nem engedélyezett fizetési műveletre nem került volna sor. Az ezt meghaladó igények is kizártak a DenizBank AG‑vel szemben, amennyiben azok a DenizBank AG enyhe gondatlanságán alapulnak.

17. cikk:

Figyelmeztetés: Kis összegű, személyes kód megadása nélkül történő fizetések esetében a fizetési kártyával való visszaélés kockázatát a számla jogosultja viseli.

18. cikk:

A fizetési kártya eltűnése esetén nincs lehetőség zárolásra a kis összegű fizetésekre vonatkozóan: A kis összegű fizetésekre vonatkozó zárolás műszakilag nem lehetséges. A fizetési kártya eltűnése (például elvesztése, ellopása) esetén a 2.7. pont szerinti zárolást követően továbbra is lehet személyes kód megadása nélkül 75 eurót meg nem haladó összegű fizetéseket teljesíteni. Ezeket az összegeket a DenizBank AG nem téríti meg. Mivel a ZaDiG 33. §‑a értelmében vett kis összegű fizetésekről van szó, csak egyenként 25 eurót meg nem haladó összegű fizetési műveletek lehetségesek, és a kis összegű, személyes kód megadása nélküli fizetések tekintetében nincs lehetőség a fizetési kártya zárolására, a ZaDiG 44. §‑ának (3) bekezdése nem alkalmazható.

19. cikk:

Amennyiben a 3. pont nem tartalmaz kifejezetten különös rendelkezéseket a kis összegű fizetésekre vonatkozóan, a 2. pont (kártyaszolgáltatás) rendelkezései ezekre a fizetésekre is érvényesek.”

18.

2016. augusztus 9‑én a VKI jogsértés megszüntetésére irányuló keresetet indított a DenizBank ellen a Handelsgericht Wien (bécsi kereskedelmi bíróság, Ausztria) előtt.

19.

Az említett bíróság 2017. április 28‑i ítéletében a 14–19. cikk vonatkozásában helyt adott a keresetnek. Véleménye szerint a 14. cikk nyilvánvalóan visszaélésszerű, a kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökre vonatkozó eltérés alkalmazásának feltételei pedig nem teljesülnek, mivel a fizetési kártya más fizetésekre is használható. A hitelesítés nélküli érintős fizetés mint többletfunkció egyáltalán nem minősül készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek.

20.

A hivatkozott ítélet ellen az Oberlandesgerichthez (bécsi regionális felsőbíróság, Ausztria) benyújtott fellebbezést követően ez utóbbi bíróság a 2017. november 20‑i ítéletével részben helyben hagyta az elsőfokú bíróság által adott értelmezést.

21.

A fellebbviteli bíróság véleménye szerint, ha csak az érintős fizetési funkciót vesszük figyelembe, nem készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt alkalmaznak, inkább postai vagy telefonos szolgáltatás segítségével végzett hitelkártya‑műveletről van szó. Emellett szól, hogy a PIN‑kód megadása nélkül kezdeményezhető NFC fizetési funkciót kis összegek esetében – az „elektronikus pénztárcától” eltérően – automatikusan aktiválják. Az NFC‑tranzakciókhoz használt fizetési kártya ezenkívül nem névtelen, hanem személyre szóló, és kóddal van biztosítva.

22.

A 2017. november 20‑i ítélet ellen a VKI és a Denizbank is felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria), amely előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

23.

Bár a tényállásra az időbeli hatályánál fogva alkalmazandó jogszabály a 2007/64 irányelv, az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) a Bíróság felhívására kifejtette, hogy a szerződéses kikötések érvényességével kapcsolatos, a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárások („Klauselprozess”) során az ítélet meghozatalának időpontjában hatályos 2015/2366 irányelvet is alkalmazni kell. Mivel a két irányelv rendelkezéseinek tartalma – a jelen jogvitát tekintve – gyakorlatilag megegyezik, ( 7 ) a 2015/2366 irányelv rendelkezéseire hivatkozom, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság kérdései irányulnak.

24.

Írásbeli észrevételeket tett a VKI, a DenizBank, a Bizottság, Portugália, illetve a Cseh Köztársaság kormánya. A 2020. február 13‑án tartott tárgyaláson a VKI, a DenizBank és a Bizottság vett részt.

25.

A kérdést előterjesztő bíróság négy kérdése a sorrendjük felcserélésével és közülük egyesek összevonásával a következőképpen vizsgálható:

26.

Bár a DenizBank javaslata szerint az ő álláspontját tekintve esetlegesen kedvezőtlen ítélet joghatásait helyénvaló időben korlátozni, úgy vélem, hogy nem kell az említett intézkedést meghozni, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság és a többi résztvevő sem kért. Továbbá, a DenizBank csak az ítélet lehetséges pénzügyi hatásaival kapcsolatos általános érveket említi, de nem szolgáltat konkrét bizonyítékot ahhoz, hogy ezt a kivételes kérelmet az érdekeltek jóhiszeműségére és a súlyos zavarok kockázatának fennállására alapítsa, ahogyan azt a Bíróság előírja. ( 8 )

27.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy „a személyes multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciója esetében […] készpénz‑helyettesítő fizetési eszközről van‑e szó” a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontja értelmében.

28.

Az említett rendelkezés szerint készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek minősülnek „a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő és a pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás tárgyát képező, fizetési megbízás kezdeményezésére használt, személyre szabott eszköz(ök) és/vagy eljárások”.

29.

A Bíróságnak a T‑Mobile Austria ítéletben ( 9 ) kifejtett véleménye szerint a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök lehetnek:

30.

A nem személyre szabott fizetési eszközök léte magában foglalja azt, hogy a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontjában meghatározott fogalom egy sor olyan, nem személyre szabott eljárást is magában foglalhat, amelyben a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője és a pénzforgalmi szolgáltató megállapodnak, és amelyet a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője fizetési megbízás kezdeményezése érdekében vesz igénybe. ( 10 )

31.

A Bíróság ugyanezen ítéletében tisztázta azon kétségeket, amelyek a „személyre szabott” jelzőnek a 2007/64 irányelv 4. cikke 23. pontjának egyes nyelvi változataiban történő alkalmazása miatt merültek fel, ( 11 ) amely rendelkezés tartalma gyakorlatilag megegyezik a 2015/2366 irányelv jelenlegi 4. cikkének 14. pontjával.

32.

Kizárólag a német változat határozza meg úgy a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz fogalmát, hogy a „személyre szabott” kifejezés az eszközre és az eljárásokra egyaránt vonatkozik. ( 12 ) Az egyéb változatok és a 2015/2366 irányelv célkitűzései alapján meg kell állapodni abban, hogy a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz fogalmának meghatározása a személyre szabott eszközökre és a nem személyre szabott vagy névtelen eszközökre is vonatkozik. ( 13 )

33.

Kétségtelen – ahogy arra a portugál kormány is rámutat –, hogy a 2015/2366 irányelv a bankkártyákat nem sorolja kifejezetten a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök közé. Az I. melléklete 3. pontjának b) alpontja azonban pénzforgalmi szolgáltatásnak tekinti a „fizetési műveletek […] [teljesítését] fizetési kártyával vagy egy hasonló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközzel, illetve más eszközzel”.

34.

Az (EU) 2015/751 rendelet ( 14 ) a 2. cikkének 15. pontjában a „fizetési kártyát” a következőképpen határozza meg: „a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök azon kategóriája, amely a fizető fél számára betétikártya‑ vagy hitelkártya‑művelet kezdeményezését teszi lehetővé”.

35.

Ugyanezen rendelet 2. cikkének 7. pontja „kártyaalapú fizetési műveletnek” minősíti a „fizetési műveletek valamilyen kártya, telekommunikációs, digitális vagy informatikai eszköz vagy szoftver segítségével való végrehajtására használt, egy fizetésikártya‑rendszer infrastruktúrájára és üzleti szabályaira épülő szolgáltatás[t], ha annak eredménye betétikártya‑ vagy hitelkártya‑művelet. Nem tartoznak a kártyaalapú fizetési műveletek körébe a pénzforgalmi szolgáltatások egyéb fajtáin alapuló műveletek.”

36.

A 2015/2366 irányelv és a 2015/751 rendelet e rendelkezéseiből (amely jogszabályok szorosan kapcsolódnak egymáshoz) következik, hogy a fizetési kártyák a hivatkozott irányelv értelmében vett készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök. Ennélfogva a Denizbank által kiállított multifunkcionális bankkártya a 2015/2366 irányelv hatálya alá tartozó készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek tekinthető.

37.

Az ilyen jellegű kártyák kettős jelleggel vagy funkcióval rendelkeznek:

38.

A személyre szabott multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciója a névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz kategóriájába tartozik, mivel nem személyre szabott eljárásokat képez, amelyekről a pénzforgalmi szolgáltató és a felhasználó állapodik meg, aki a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontja értelmében fizetési megbízás kezdeményezésére használja azokat.

39.

A fizetés teljesítéséhez – ahogy azt már említettem – kizárólag arra van szükség, hogy rendelkezésre álljon egy NFC‑funkcióval ellátott kártya. Ezért azt bármely harmadik személy használhatja, ideértve azt is, aki nem rendelkezik erre felhatalmazással. Ez a jelentős kockázat magyarázza azt, hogy a kártyába épített NFC‑funkció csak kis összegű és alacsony felső határú (jelen ügyben 25 euró) fizetések esetén érvényesül.

40.

Ahogy azt az imént kifejtettem, a névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök olyan nem személyre szabott eljárásokban jelennek meg, amelyekről a pénzforgalmi szolgáltató és a felhasználó „megállapodott”. A kérdést előterjesztő bíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy a jelen ügyben létezett‑e ilyen megállapodás, mivel – a VKI szerint – a Denizbank automatikusan, a felhasználó hozzájárulása nélkül is aktiválja a személyre szabott, multifunkcionális bankkártya NFC‑funkcióját. ( 16 )

41.

A személyre szabott multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciójának a névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök közé sorolása a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontjára vonatkozó teleologikus értelmezésnek ( 17 ) leginkább megfelelő megoldás, és ez összhangban van az irányelvnek az (5) és (6) preambulumbekezdésében ismertetett céljaival.

42.

A fogyasztók (NFC‑funkcióval rendelkező kártyák felhasználói) fokozottabb védelme és a kártyát kibocsátó pénzintézetek közötti tisztességes és átlátható verseny elősegítése ugyanis az említett kártyáknak a 2015/2366 irányelv hatálya alá tartozó készpénz‑helyettesítő fizetési eszközöknek történő minősítése mellett szól. Így részesülnek az irányelvben foglalt azon garanciákban, amelyek a fogyasztók valamely harmonizált pénzforgalmi piacba vetett bizalmának növelésére irányulnak.

43.

Ugyanezen megállapítás következik az (EU) 2018/389 felhatalmazáson alapuló rendelet ( 18 ) 11. cikkéből, amely „az értékesítés helyén történő érintéses fizetést” olyan eszközként szabályozza, amely elősegíti a felhasználóbarát és alacsony kockázatú pénzforgalmi szolgáltatások kifejlesztését. ( 19 )

44.

Az említett rendelkezés értelmében a pénzforgalmi szolgáltatók számára lehetővé kell tenni, hogy ne alkalmazzanak erős ügyfél‑hitelesítést, ( 20 ) amikor a fizető fél érintéses elektronikus fizetési műveletet kezdeményez, feltéve, hogy teljesülnek a következő feltételek:

45.

Sajátos jellegüknél fogva az anonim készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökkel (mint az NFC‑funkcióval rendelkező fizetési kártya) történő fizetésekre nem vonatkozik az erős ügyfél‑hitelesítési kötelezettség, ( 21 ) amely mentességben ( 22 ) más eszközök is részesülnek. ( 23 )

46.

A cseh kormány azonban azt állítja, hogy a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz maga a személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártya, és úgy véli, hogy az NFC‑funkció a szóban forgó kártyának csak az egyik alkalmazási lehetősége. Az említett kártya nem minősül névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek, hanem csak kis összegű fizetésekre használható, kevésbé biztonságos módon, az NFC‑technológia útján való hitelesítés alkalmazása mellett (azaz a kártya jogosultjának nem kell olyan biztonsági elemet alkalmaznia, mint az aláírása vagy a PIN‑kódja).

47.

Nem értek egyet ezzel az érvvel. Véleményem szerint, ahogy azt már kifejtettem, a DenizBank által kiállított ilyenfajta kártyák két különböző készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt foglalnak magukban, tudniillik:

48.

A technológiai semlegesség elve, amely a 2015/2366 irányelv különböző rendelkezéseinek alapját képezi, és amelyre a (21) preambulumbekezdés hivatkozik, ( 24 ) azt erősíti, hogy az ugyanazon bankkártya két említett funkcióját két különböző készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek kell tekinteni.

49.

Ez helytálló, mert a hagyományos eszközt (a személyre szabott klasszikus fizetési kártyát) ( 25 ) újabban kiegészítették másik eszközzel, az NFC‑funkcióval, amely eltérő készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek minősül, és eltérő jogi szabályozás vonatkozik rá. A fizikai adathordozó ugyanaz (a bank által kiállított kártya), de ezen adathordozó most két különböző készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt tartalmaz.

50.

Ez az értelmezés az, amely – hangsúlyozom – a legjobban igazodik a 2015/2366 irányelv technológiai semlegességének elvéhez, amelynek rendelkezései nem akadályozhatják az új készpénz‑helyettesítő fizetési eszközök és pénzforgalmi szolgáltatások fejlesztését, amennyiben a technológiai előrehaladás azt lehetővé teszi. Semmi nem akadályozhatja, hogy a jövőben egyéb készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökkel egészítsenek ki egy kártyát, a személyre szabott funkción és az NFC‑funkción kívül, amelyekkel már rendelkezik.

51.

Összefoglalva, valamely személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártya NFC‑funkcióját készpénz‑helyettesítő fizetési eszköznek kell minősíteni a 2015/2366 irányelv 4. cikkének 14. pontja értelmében.

52.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az NFC‑funkcióval rendelkező kártyával történő, kis összegű, érintéses fizetés során, „a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt névtelenül használják‑e” a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott eltérés alapján.

53.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével ezenkívül azt kívánja megtudni, hogy ezen esetekre alkalmazható‑e a hivatkozott irányelv 63. cikke (1) bekezdésének a) pontja, amely egyéb, a fent említetthez hasonló (azzal nem azonos) eltérésről rendelkezik, amennyiben „a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz letiltása vagy további használatának megakadályozása nem lehetséges”.

54.

A 2015/2366 irányelv 63. cikke számos eltérést állapít meg a kis összegű fizetésekre szolgáló készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökre (és az elektronikus pénzre, de a jelen ügy szempontjából ennek most nincs jelentősége), amelyek értelmében a IV. címben meghatározott, bizonyos „pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével összefüggő jogok és kötelezettségek” nem alkalmazandók.

55.

A 63. cikk (1) bekezdése néhány, pontosan meghatározott készpénz‑helyettesítő fizetési eszközre összpontosít: „amelyek a keretszerződés értelmében kizárólag 30 EUR‑t meg nem haladó összegű egyedi fizetési műveletekre terjednek ki, illetve vagy 150 EUR fizetési korláttal bírnak, vagy 150 EUR‑t semmilyen időpontban meg nem haladó pénzösszeg tárolására alkalmasak”.

56.

Az említett esetekben a pénzforgalmi szolgáltatók megállapodhatnak a pénzforgalmi szolgáltatásokat igénybe vevőkkel bizonyos jogok vagy bizonyos kötelezettségek alkalmazásának mellőzéséről, amelyekre a 2015/2366 irányelv egyéb rendelkezései vonatkoznak:

57.

Az első eltéréssel (a 63. cikk (1) bekezdésének a) pontja) létrejön a fizetési kártyát kiállító bank „enyhe” felelőssége.

58.

Ha az említett kártya letiltása és „további használata” sem lehetséges (például az elvesztéséből, ellopásából, más módon történő jogellenes eltulajdonításából vagy jogosulatlan használatából adódó nem rendeltetésszerű használat esetén), a bank megállapodhat az ügyfeleivel abban, hogy őt nem terhelik az irányelvben foglalt azon általános kötelezettségek, amelyek nem rendeltetésszerű használat esetén a kártya letiltásának vagy további használata megakadályozásának megkönnyítésére szolgálnak.

59.

Ahogy azt a kérdést előterjesztő bíróság helytállóan megállapítja, az NFC‑funkcióval ellátott kártyát kiállító pénzintézet akkor hivatkozhat ezen eltérésre, ha bizonyítja, hogy műszakilag nem valósítható meg a szóban forgó kártya letiltása vagy további használatának megakadályozása a fent említett esetekben. A pénzintézetnek kell tehát bizonyítani, hogy ez nem lehetséges, mivel az eltérést szigorúan kell értelmezni.

60.

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanúgy helyesen teszi hozzá, hogy ha a pénzintézetnek nem kellene bizonyítania, hogy a kártya letiltása nem lehetséges, akkor számára elegendő lenne egy műszakilag egyszerűbb (mindenfajta letiltási funkció nélküli) kártyát forgalomba hozni a fogyasztók érdekeinek megsértéséhez, miáltal az utóbbiaknak kellene viselniük a nem engedélyezett használatból eredő kockázatot.

61.

Egyetértek az említett megállapításokkal, mert ellenkező esetben a felelősség alóli mentesülés ellentétes lenne a 2015/2366 irányelv (91) preambulumbekezdésével ( 32 ) és a 73. cikkel, amelyek a pénzforgalmi szolgáltatóval szemben előírják azon kötelezettséget, hogy biztosítsák a fizetések biztonságát és a nem engedélyezett fizetési műveletekért való (bár bizonyos mértékben korlátozott) felelősséget.

62.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata azt ellenőrizni, de minden jel arra mutat, hogy a technika állása lehetővé teszi, hogy a pénzintézet letilthassa a személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártyát. ( 33 ) Az irányelv néhány rendelkezése (többek között a 69., 70. és 74. cikk) adottnak veszi ezt a lehetőséget. Nem úgy tűnik tehát, hogy az NFC‑funkcióknak az említett kártyákba történő beépítése akadályozná a letiltásukat.

63.

Amennyiben ez így van, a keretszerződés rendelkezése, amely a DenizBank által előre meghatározott rendelkezéshez (18. cikk) hasonlóan megállapítja, hogy „a kis összegű fizetésekre vonatkozó zárolás műszakilag nem lehetséges” (és megtagadja a jogalap nélkül kifizetett bizonyos összegek visszatérítését az említett kártya elvesztése vagy ellopása esetén), ellentétes a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének a) pontjával.

64.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártya NFC‑funkciójának használata a „névtelen használat” fogalmába tartozhat‑e, amely a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt eltérésnek felel meg.

65.

Emlékeztetek arra, hogy az említett rendelkezés a pénzforgalmi szolgáltatók enyhe felelősségére vonatkozó szabályozást határoz meg, amennyiben a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközt névtelenül használják, vagy ha „a pénzforgalmi szolgáltató kizárólag a készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz jellegéből szervesen következő egyéb okokból nincs abban a helyzetben, hogy bizonyítsa, hogy a fizetési műveletet engedélyezték”.

66.

Ahogy azt a kérdést előterjesztő bíróság és a Bizottság is jelzi, mind a két eset közös jellemzője, hogy lehetetlen bizonyítani azt, hogy valójában ki engedélyezte a fizetési műveletet. E körülmény valószínűleg a magyarázata annak, hogy a Bíróság a T‑Mobile Austria ítéletben a 2007/64 irányelv 53. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti eltérést általános jelleggel és a fent hivatkozott két körülmény megkülönböztetése nélkül kezeli. ( 34 )

67.

Az imént kifejtett érvek ( 35 ) arra sarkallnak, hogy azon álláspont mellett érveljek, hogy a személyre szabott, multifunkcionális bankkártya NFC‑funkciója a névtelen készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz kategóriájába tartozik. Ehhez hozzáteszem, hogy különbséget kell tenni a kártya jogosultjának azonosítása (ez mindig lehetséges, mert személyre szabott) és a kártya birtokosának adott fizetési engedély között (akinek személye az igazi jogosulttól elvesztés, lopás, feltörés vagy jogosulatlan használat esetén eltérhet).

68.

A személyre szabott fizetési kártya NFC‑funkciójával történő fizetés engedélyezése csak egyszerű hitelesítést igényel (amelyet a puszta birtoklás igazol), nem pedig erős hitelesítést (ahogy az akkor történik, ha PIN‑kód beírását vagy aláírást kérnek). Ebből következően, hogy az említett fizetési engedélyezéseket névtelennek kell tekinteni, mivel a kártyákat kiállító pénzintézet nem tudja bizonyítani, hogy valóban a kártya jogosultja engedélyezte‑e a fizetést, és nem egy olyan harmadik személy, aki a kártyát ellophatta, feltörhette vagy jogosulatlanul használhatta.

69.

A személyre szabott fizetési kártya NFC‑funkciójának anonim mivolta előnyökkel és hátrányokkal is jár:

70.

E kereteken belül a 2015/2366 irányelv úgy teremt egyensúlyt, hogy ha a személyre szabott fizetési kártya jogosultja elfogadja, hogy a kártya tartalmazza az NFC‑funkciót, alkalmazni kell a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti eltérést. Következésképpen az említett irányelvvel összeegyeztethetők az említett eltérést tartalmazó szerződéses feltételek, amint az a DenizBank keretszerződésének 15., 16. és 17. cikke esetében láthatóan történik.

71.

Összefoglalva, valamely kis összegnek NFC‑funkcióval történő érintős fizetése a személyre szabott multifunkcionális fizetési kártya „névtelen” használatának minősülhet a 2015/2366 irányelv 63. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében.

72.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2015/2366 irányelv 54. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 52. cikke 6. pontjának a) alpontjából az következik‑e, hogy a szolgáltatás igénybe vevője hozzájárul a szerződéses kötelezettségek pénzforgalmi szolgáltató által javasolt módosításához egyszerűen azzal, hogy azokat nem utasítja el.

73.

Ha elfogadnánk az említett értelmezést, teszi hozzá a kérdést előterjesztő bíróság, a pénzintézet „a fogyasztóval is teljesen korlátlanul megállapodhatna a hozzájárulás vélelméről az összes elképzelhető feltétel tekintetében”.

74.

A 2015/2366 irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontja értelmében, „amennyiben a felek arról megállapodnak, […] a feltételeknek az 54. cikk szerinti módosítását elfogadottnak kell tekinteni a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő részéről, ha […] a hatálybalépés tervezett időpontját megelőző napig nem értesíti a pénzforgalmi szolgáltatót arról, hogy a módosítást nem fogadja el” ( 37 ).

75.

Az uniós jogban a fogyasztóvédelem területén kulcsfontosságú tényező azon kötelezettség, hogy a szerződés megkötését megelőzően a fogyasztókat tájékoztatni kell. Tömeges szerződéskötés esetén, a pénzforgalmi szolgáltató és a fogyasztók közötti nyilvánvaló aszimmetria okán, a szerződés megkötését megelőző tájékoztatás segít a fogyasztóknak a megalapozott döntés meghozatalában. Ezenkívül védi a szerződéskötési szabadságukat, és lehetővé teszi a piaci ajánlatok mérlegelését, azontúl, hogy elősegíti az átláthatóságot a szerződések végrehajtása során. ( 38 )

76.

A 2015/2366 irányelv ezt az irányvonalat tükrözi a preambulumbekezdéseiben (különösen az (59) preambulumbekezdésben) ( 39 ), valamint az 51–54. cikkben egyaránt. ( 40 )

77.

Az 51. cikk szabályozza, hogy milyen módon és eljárás szerint kell tájékoztatást nyújtani a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő számára a szerződés megkötését megelőzően. Az 52. cikk megállapítja a szolgáltató által a fogyasztónak nyújtandó részletes és pontos tájékoztatás tartalmát. ( 41 )

78.

E tájékoztatás egyik alkotóeleme vonatkozik az irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontjában foglalt keretszerződés‑módosításokra is, amely rendelkezést korábban idéztem. A szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő – kivételesen – megállapodhatnak a hallgatólagos hozzájárulásról a szerződéses feltételek módosítása esetén („amennyiben a felek arról megállapodnak”).

79.

A DenizBank által az ügyfeleivel kötött keretszerződés 14. cikke tartalmazza az említett lehetőséget. A pénzintézet által javasolt (és közölt) módosítások hallgatólagos elfogadásáról rendelkezik, azzal a kitétellel, hogy azokat az ügyfél által elfogadottnak tekinti, ha utóbbi nem emelt kifogást ellenük. ( 42 )

80.

A DenizBank szerint a hallgatólagos elfogadás, amelyet a 2015/2366 irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontja lehetővé tesz, a szerződésmódosítások összes típusára kiterjed. Véleménye szerint nem tűnik életszerűnek, és nagyon nehéz elérni, hogy a pénzforgalmi szolgáltatások igénybe vevői kifejezetten elfogadják valamely olyan szerződés módosításait, amely a személyre szabott, multifunkcionális bankkártyára vonatkozó jogi szabályokat határozza meg.

81.

A DenizBank szerint a módosítások hallgatólagos elfogadása a banki üzleti modell nélkülözhetetlen mechanizmusa. Működésének nem feltétlenül kell sértenie a fogyasztók érdekeit, mivel utóbbiak számára lehetővé teszi, hogy könnyebben és gyorsabban férjenek hozzá a készpénz‑helyettesítő fizetési eszközökhöz vagy az új technológiai fejlesztések igénybevételéhez, ahogyan ez a kártyákba beépített NFC‑funkció esetén is történik.

82.

Véleményem szerint a szerződéses feltételek módosítása hallgatólagos elfogadásának lehetőségét, amelyet a 2015/2366 irányelv 52. cikke (6) bekezdésének a) pontja ír elő, amennyiben a szolgáltatást igénybe vevő és a pénzforgalmi szolgáltató erről megállapodott, szigorúan kell értelmezni, ha a feltételek tartalma az ügyfél számára hátrányos.

83.

Az említett lehetőség továbbra is azon általános elvtől való eltérésnek minősül, miszerint – az eredeti feltételekhez hasonlóan – a keretszerződés módosításához a szolgáltatás igénybe vevője részéről történő kifejezett elfogadásra van szükség.

84.

Az említett szigorú értelmezést támasztják alá a 2015/2366 irányelv céljai (amelyek közül kiemelkedik a fogyasztók védelme) és az irányelv 52. cikke (6) bekezdése a) pontjának a szerződés megkötését megelőző tájékoztatásra vonatkozó szabályok közötti rendszertani elhelyezése, amely tájékoztatást a pénzforgalmi szolgáltatónak minden esetben meg kell adnia a szolgáltatást igénybe vevő számára, hogy ellensúlyozza utóbbi hátrányos helyzetét. A tájékoztatás aszimmetriája, amelyre hivatkoztam, a keretszerződés megkötéséhez szükséges eredeti hozzájárulás megadásakor és a későbbi módosítások elfogadásakor is fennáll.

85.

Egyetértek a kérdést előterjesztő bírósággal és a Bizottsággal abban, hogy az esetleges hallgatólagos elfogadás nem terjedhet ki a keretszerződés összes feltételére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezzel a hivatkozott szerződés módosítása tekintetében korlátlan és ténylegesen egyoldalú jogkört biztosítanának a pénzforgalmi szolgáltatók számára: a tapasztalat azt mutatja, hogy a fogyasztók többsége nem vizsgálja meg kritikusan a szerződésük feltételeire vonatkozó változtatási javaslatokat, különösen, ha azok technikai vagy jogi szempontból bonyolultak.

86.

A DenizBank elismerte a tárgyaláson, hogy a banki gyakorlata kizárja, hogy a szerződéses feltételek jelentős módosításainál hallgatólagos elfogadást alkalmazzon. Nem adott azonban meggyőző magyarázatot arra, hogy a keretszerződésben foglalt 14. cikket miért nem igazítja az említett gyakorlathoz, azzal, hogy annak tényleges érvényesülését a szerződéses viszony kevésbé jelentős változásaira korlátozza.

87.

Véleményem szerint a módosítások hallgatólagos elfogadásának lehetősége csak a keretszerződés rendelkezéseinek nem lényeges módosítása esetén érvényesülhet, feltéve, ha tiszteletben tartják a 2015/2366 irányelv által meghatározott biztosítékokat. ( 43 )

88.

Ahogy azt már kifejtettem, az NFC‑funkciónak a személyre szabott, multifunkcionális fizetési kártyába történő beépítése kis összegű, érintős fizetések céljából, új készpénz‑helyettesítő fizetési eszközzel egészíti ki az adott kártyát. Erre tekintettel tehát vagy olyan új szolgáltatásról van szó, amelyet kiegészítő új szerződésbe kellene foglalni, vagy a korábbi keretszerződés ( 44 ) feltételeinek lényeges módosításáról (amely keretszerződés a kártyát kibocsátó pénzintézet és a fogyasztó közötti viszonyokat szabályozta).

89.

A fogyasztónak – a kártyája NFC‑funkciójával járó előnyeiről és kockázatairól való tájékoztatást követően – mindkét esetben (új szerződés vagy a korábbi szerződés lényeges elemének érdemi módosítása) egyértelműen kifejezett beleegyezését kell adnia ezen készpénz‑helyettesítő fizetési eszköz alkalmazásához, ami nem állhat hallgatólagos elfogadásból.

90.

A fent kifejtettek értelmében, azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) számára: