–

a GT képviseletében Szabó T. ügyvéd,

–

HS képviseletében Várhelyi T. ügyvéd,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Biró‑Tóth Zs., meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében Talabér‑Ritz K. és A. Cleenewerck de Crayencour, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításához fűződő európai uniós feladatoknak, továbbá a törvény előtti egyenlőség, a hatékony bírósági jogorvoslat és a tisztességes eljárás uniós jogi alapelveinek, valamint a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelvnek (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.), azon belül különösen a nyolcadiktól tizenkettedikig terjedő preambulumbekezdéseknek és a huszadik preambulumbekezdésnek, valamint a 4. cikk (2) bekezdésének és az 5. cikknek az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a GT lízingcég (a továbbiakban: lízingcég) és HS mint kölcsönfelvevő között folyamatban lévő azon jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgyát az e felek között létrejött kölcsönszerződés azon okból fennálló semmissége képezi, hogy e szerződés nem jelöli meg a folyósítás alapjául szolgáló átváltási árfolyamot.

3

A 93/13 irányelv nyolcadiktól tizenkettedikig terjedő preambulumbekezdései és huszadik preambulumbekezdése értelmében:

„mivel a Közösség két programja, nevezetesen a fogyasztóvédelemmel és a fogyasztók tájékoztatásával kapcsolatos program […] kiemelte a fogyasztóvédelem fontosságát a szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek vonatkozásában; mivel ezt a védelmet vagy a Közösség szintjén összehangolt, vagy közvetlenül a Közösség szintjén hozott törvényi és rendeleti rendelkezéseknek kell biztosítaniuk;

mivel az e két programban »A fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme« címszó alatt megállapított elv szerint az áruk megvásárlóit és szolgáltatások igénybe vevőit meg kell védeni attól, hogy az eladó vagy a szolgáltató visszaéljen hatalmával és különösen az egyoldalú szabványszerződésekkel, valamint az alapvető fogyasztói jogoknak a szerződésekből való tisztességtelen kizárásával szemben kell megvédeni őket;

mivel a fogyasztók hatékonyabb védelme a tisztességtelen feltételekre vonatkozó egységes jogszabályok elfogadásával érhető el; mivel e jogszabályokat az eladók és szolgáltatók, valamint a fogyasztók közötti valamennyi szerződésre alkalmazni kell; mivel ennélfogva a munkavállalási szerződéseket, az öröklési jog, a családi jog, valamint a gazdasági társaságok létrehozásával és létesítő okiratával kapcsolatos szerződéseket ki kell zárni ennek az irányelvnek a hatályából;

mivel a fogyasztónak egyenértékű védelemben kell részesülnie akár szóban, akár írásban kötötték meg a szerződést, függetlenül attól, hogy az utóbbi esetben a szerződési feltételeket egy vagy több irat tartalmazza;

mivel ugyanakkor a tagállamok nemzeti jogszabályainak jelenlegi állapotában csak egy részleges harmonizáció tervezhető; mivel ez az irányelv csak a kifejezetten nem egyedi szerződési feltételekkel foglalkozik; mivel a tagállamok számára meg kell hagyni azt a lehetőséget, hogy a Szerződés rendelkezéseinek tiszteletben tartásával saját nemzeti jogszabályaikban az ebben az irányelvben előírtaknál szigorúbb rendelkezésekkel biztosítsanak magasabb szintű védelmet a fogyasztóknak;

[…]

mivel a szerződéseket egyszerű, érthető nyelven kell megfogalmazni; mivel a fogyasztó számára lehetőséget kell biztosítani, hogy megismerhesse az összes feltételt; és mivel kétség esetén a fogyasztó számára legkedvezőbb értelmezést kell irányadónak elfogadni”.

4

Ezen irányelv 1. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Azok a feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, valamint olyan nemzetközi egyezmények alapelveit vagy rendelkezéseit tükrözik, amely egyezményeknek a tagállamok vagy a Közösség aláíró [helyesen: aláírói], különösen a fuvarozás területén, nem tartoznak az ebben az irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá.”

5

Az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.”

6

Ugyanezen irányelv 4. cikke értelmében:

„(1)   A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ. [Helyesen: A 7. cikk sérelme nélkül valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát a szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások természetének figyelembevételével kell megítélni, tekintettel – a szerződéskötés időpontjára vonatkoztatva – a szerződéskötést kísérő valamennyi körülményre, valamint e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételére, amelytől e szerződés függ.]

(2)   A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”

7

A 93/13 irányelv 5. cikke így rendelkezik:

„Olyan szerződések esetében, amelyekben a fogyasztónak ajánlott valamennyi feltétel vagy a feltételek némelyike írásban szerepel, ezeknek a feltételeknek világosnak [helyesen: feltételeknek mindig világosnak] és érthetőnek kell lenniük. Ha egy feltétel értelme kétséges, akkor a fogyasztó számára legkedvezőbb értelmezés az irányadó. […]”

8

Ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

9

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 213. §‑a (1) bekezdésének a) pontja így rendelkezik:

„Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza

10

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH 1 törvény) 1. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött devizaalapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forintalapú hitel‑ vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés […]”

11

A DH 1 törvény 3. §‑ának (1) és (2) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   A fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az a kikötés, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön‑, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli.

(2)   Az (1) bekezdés szerinti semmis kikötés helyébe […] mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés (ide értve a törlesztőrészlet és a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék fizetését) tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép.”

12

Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: DH 3 törvény) 3. §‑ának (1) bekezdése szerint:

„A fogyasztói kölcsönszerződés az e törvényben meghatározottak szerint a törvény erejénél fogva módosul.”

13

A Kúria (Magyarország) által az Alaptörvény 25. cikkének (3) bekezdése alapján a polgári jogi rendelkezések egységes alkalmazásának biztosítása érdekében hozott 1/2016. PJE határozat szövege a következő:

„1.   A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a [Hpt.] 213. §[‑a] (1) bekezdés[ének] a) pontja által előírt követelménynek, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – a kölcsön összegét forintban (lerovó pénznem) határozza meg, feltéve, hogy az így meghatározott kölcsönösszeg devizában (kirovó pénznem) kifejezett egyenértéke pontosan kiszámítható az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában a folyósításkor, az akkor irányadó árfolyam figyelembevételével.

[…]

3.   Ha a deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – tartalmazza az 1. és a 2. pontban írtakat, a szerződéskötést követően közölt egyoldalú jognyilatkozat ([például] folyósítási értesítő, törlesztési terv, fizetési ütemezés) a pénzügyi intézmény fogyasztónak nyújtott tájékoztatásának minősül, amely nem érinti a szerződés létrejöttét vagy érvényességét.”

14

A lízingcég 2006. február 20‑án HS‑sel mint kölcsönfelvevővel gépjárművásárlás finanszírozására irányuló kölcsönszerződést kötött. A kölcsönt devizában, a jelen esetben svájci frankban (CHF) tartották nyilván. E kölcsön összegét a forintban (HUF) igényelt összegből, a jelen esetben 3859000 forintból kiindulva, a folyósításkor irányadó árfolyam alkalmazásával állapították meg. E szerződés szerint „[a] [f]elek a [h]itelező jóváhagyási értesítőjének megfelelő tartalommal a [s]zerződést aláírták”. A jóváhagyási értesítőt ezt követően, a kölcsönszerződés aláírása után, 2006. április 7‑én küldték meg a kölcsönfelvevőnek. Ez az értesítő, amellyel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a kölcsönfelvevő azt nem írta alá, tartalmazta a folyósított kölcsönre irányadó árfolyamot (1 CHF = 164,87 HUF).

15

E szerződés értelmében a kölcsönt forintban kellett visszafizetni, a törlesztőrészletek összege pedig a svájci frank és a forint között e részletek teljesítésekor alkalmazandó árfolyamtól függött, vagyis a kölcsönfelvevő viselte az árfolyamkockázatot.

16

Mivel úgy ítélte meg, hogy a kölcsönfelvevő nem tett eleget a visszafizetési kötelezettségének, a lízingcég 2013. március 4‑én felmondta a kölcsönszerződést. Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság előtt keresetet indított a kölcsönfelvevővel szemben, és kérte, hogy e bíróság a felvett tőkeösszeg és annak kamatai jogcímén kötelezze a kölcsönfelvevőt 1463722 forint megfizetésére.

17

A kölcsönfelvevő védekezésképpen, többek között a Hpt. 213. §‑a (1) bekezdésének a) pontjára hivatkozva a szerződés semmisségére alapított kifogást terjesztett elő, azzal az indokkal, hogy a szerződés nem jelölte meg a kölcsön tárgyát, mivel a svájci frank és a forint között a folyósításkor alkalmazandó árfolyam csak abban a jóváhagyási értesítőben szerepelt, amelyet egyedül a lízingcég írt alá.

18

A kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben alkalmazni kell a Kúria jogegységi határozatait, köztük az 1/2016. PJE határozatot, amelyek az alsóbb fokú bíróságokra kötelezőek. E határozat szerint a szerződéses tartalommal megegyező jogi jelentőséget kellene tulajdonítani a lízingcég által a jóváhagyási értesítőben egyoldalúan meghatározott árfolyamnak, miközben maga a szerződés nem jelöli meg a folyósításkor alkalmazandó árfolyamot. Ugyanezen határozatból az következik, hogy e tekintetben nincs jelentősége annak, hogy az adós nem írta alá a jóváhagyási értesítőt, továbbá hogy a hitelező nem köteles bizonyítani az említett értesítőnek az adós általi átvételét.

19

Ugyanezen bíróság kiemeli, hogy a szerződés érvényességének elismerése azt eredményezné, hogy a kölcsönfelvevőnek kell viselnie az árfolyamkockázatból eredő pénzügyi következményeket. Emiatt ellentétes lenne a kölcsönfelvevő gazdasági érdekeivel, ha az eljáró bíróság a Hpt. 213. §‑a (1) bekezdésének a) pontjára tekintettel elismerné a devizában nyilvántartott ilyen kölcsönszerződés érvényességét. E bíróság tehát meg kíván győződni arról, hogy az 1/2016. PJE határozat nem sérti‑e a fogyasztók védelmére irányuló uniós jogi rendelkezéseket.

20

E körülmények között a Budai Központi Kerületi Bíróság (Magyarország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Összeegyeztethető‑e a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosításához fűződő európai uniós feladatokkal és a törvény előtti egyenlőséggel, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz fűződő európai uniós alapjoggal, valamint a [93/13] [i]rányelv [p]reambulum[ának] egyes részeivel[, közelebbről a nyolcadiktól tizenkettedikig terjedő preambulumbekezdéseivel és a huszadik preambulumbekezdésével], végül [ezen irányelv] 4. cikk[ének] (2) bekezdésével és 5. cikkével az olyan tagállami jogi szabályozás, joggyakorlat, amely […]

21

Az Európai Bizottság arra hivatkozik, hogy a feltett kérdés elfogadhatatlan, lényegében azon az alapon, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem tárt a Bíróság elé minden releváns ténybeli és jogi körülményt, így többek között nem említette, hogy az alapeljárás olyan jogszabályi intézkedések átfogóbb keretébe illeszkedik, amelyeket a magyar jogalkotó az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló kölcsönszerződések vonatkozásában tett, és amelyek a DH 1 és a DH 3 törvény elfogadásához vezettek. E törvények alapján az ilyen típusú szerződések vonatkozásában eredetileg kikötött árfolyam helyébe visszaható hatállyal és ipso iure az az árfolyam lépett, amelyet az árfolyamkockázatot megszüntető magyar törvény állapított meg, a jogszabályi úton megállapított árfolyamból eredő árfolyamkockázat fennmaradásának sérelme nélkül. A Bizottság úgy véli, hogy az említett törvényeket a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett kötelező érvényű törvényi rendelkezéseknek kell tekinteni, vagyis kérdéses az értelmezni kért uniós jogi rendelkezések és az alapjogvita tényállása vagy tárgya közötti összefüggés fennállása.

22

A Bizottság szerint az értelmezni kért uniós jogi rendelkezések nem állnak semmilyen összefüggésben az alapjogvitával, mivel a DH 1 és a DH 3 törvény elfogadása azzal a következménnyel járt, hogy a kölcsönszerződésekben foglalt, az árfolyamra és az árfolyamkockázatra vonatkozó, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló feltételek a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése alapján kikerültek az irányelv hatálya alól, vagyis ez az irányelv a jelen ügyben már nem alkalmazható.

23

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapjogvita tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2018. szeptember 20‑iOTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C‑51/17, EU:C:2018:750, 37. pont).

24

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglalt ténybeli ismertetésből kitűnik, hogy a feltett kérdés olyan helyzetre vonatkozik, amelyben a fogyasztó devizában nyilvántartott kölcsönszerződést kötött, miközben e devizakölcsön pontos összegét csak az említett szerződés megkötését követően állapították meg, azon árfolyam alapján, amelyet a lízingcég külön dokumentumban rögzített, és amelyet a fogyasztó által benyújtott, belföldi pénznemben kifejezett finanszírozási kérelemben szereplő összegre kellett alkalmazni.

25

Igaz, hogy a Bizottság által említett törvények azáltal, hogy az egyrészt a kölcsön folyósítására alkalmazandó árfolyam (az érintett deviza vételi árfolyama), másrészt pedig a kölcsön visszafizetésére alkalmazandó árfolyam (az eladási árfolyam) közötti különbözetről rendelkező feltételek helyébe olyan feltételt léptetnek, amely egyetlen árfolyam, vagyis a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott árfolyam alkalmazását írja elő, azzal a hatással járnak, hogy ez utóbbi feltételt kizárják a 93/13 irányelv hatálya alól, amennyiben e feltétel a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett kötelező érvényű törvényi rendelkezést tükröz. Ugyanakkor azon szigorú értelmezés folytán, amelyet e rendelkezés vonatkozásában alkalmazni kell, az előbbiekből nem következik, hogy az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló olyan más szerződési feltétel, amely a devizában nyilvántartott kölcsön összege meghatározásának módját állapítja meg, szintén teljes egészében ki lenne zárva az említett irányelv hatálya alól (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iOTP Bank és OTP Faktoring ítélet, C‑51/17, EU:C:2018:750, 65. és 66. pont), vagyis nem nyilvánvaló, hogy az irányelv ne lenne alkalmazható az alapeljárás tárgyát képező feltételre.

26

A fentiekből következik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadható.

27

Jóllehet az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés csupán részben vonatkozik az uniós jog valamely konkrét rendelkezésének értelmezésére, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság feladata a kérdést előterjesztő bíróság által bemutatott valamennyi tényezőből és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolásából kiszűrni a jogvita tárgyára tekintettel értelmezésre szoruló uniós jogi rendelkezéseket (lásd ebben az értelemben: 2019. április 3‑iAqua Med ítélet, C‑266/18, EU:C:2019:282, 39. pont).

28

Mivel a Budai Központi Kerületi Bíróság (Magyarország) kérdései az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló kölcsönszerződést illetően a 93/13 irányelvből eredő semmisségi feltételek meghatározására irányulnak, ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését is azon uniós jogi rendelkezések közé kell sorolni, amelyekkel kapcsolatban e bíróság azt kéri, hogy a Bíróság értelmezést nyújtson neki.

29

Következésképpen meg kell állapítani, hogy kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, 4. cikkének (2) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes valamely tagállam azon szabályozása, amelynek alapján – ahogyan azt e tagállam legfelső szintű bírósága értelmezi – nem minősül semmisnek a devizában nyilvántartott azon kölcsönszerződés, amely jóllehet megjelöli a fogyasztó finanszírozási kérelmének megfelelő, belföldi pénznemben kifejezett összeget, nem tartalmazza a devizakölcsön végleges összegének meghatározása szempontjából ezen összegre alkalmazandó árfolyamot, ezzel együtt pedig az egyik feltételében előírja, hogy ezt az árfolyamot a hitelező a szerződés megkötését követően külön dokumentumban fogja meghatározni.

30

Először is, mint az kitűnik a feltett kérdés szövegéből, a kérdést előterjesztő bíróság abból a megállapításból indul ki, hogy az alapeljárás tárgyát képező, a devizában nyilvántartott kölcsön összegének rögzítési módjait meghatározó szerződési feltételt olyannak kell tekinteni, mint amely a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében a kölcsönszerződés elsődleges tárgyát határozza meg.

31

Az ilyen feltételek az említett rendelkezés értelmében kizárólag akkor mentesülnek a tisztességtelen jellegükre vonatkozó vizsgálat alól, ha a hatáskörrel rendelkező és illetékes nemzeti bíróság eseti vizsgálat alapján arra a megállapításra jut, hogy az eladók vagy szolgáltatók azokat világosan és érthetően fogalmazták meg (lásd ebben az értelemben: 2019. március 14‑iDunai ítélet, C‑118/17, EU:C:2010:207, 48. pont).

32

A Bíróság hangsúlyozta, hogy a világos és érthető megfogalmazásnak az említett irányelv 5. cikkében is felidézett e követelménye nem korlátozható a megfogalmazás kizárólag alaki és nyelvtani szempontból érthető jellegére. Épp ellenkezőleg, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel az ezen irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van többek között az információs szintje tekintetében, az említett követelményt kiterjesztően kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 20‑iEOS KSI Slovensko ítélet, C‑448/17, EU:C:2018:745, 61. pont).

33

Ezért a szerződési feltétel világos és érthető megfogalmazására vonatkozó követelmény előírja, hogy a szerződés átláthatóan tüntesse fel azon mechanizmus konkrét működését is, amelyre az érintett feltétel utal, valamint adott esetben az e mechanizmus és a többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt, oly módon, hogy e fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a számára ebből eredő gazdasági következményeket (2017. szeptember 20‑iAndriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 45. pont).

34

Az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló olyan helyzetben, amikor a kölcsönadott összeg megállapítása a folyósításkor érvényes, a hitelező által a szerződés megkötését követően meghatározott árfolyamtól függ, az említett követelmény előírja, hogy a kölcsön tárgyát képező, devizában kifejezett ezen összeg számítási mechanizmusát, valamint az alkalmazandó árfolyamot átlátható módon feltüntessék annak érdekében, hogy a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó pontos és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződésből eredően őt érintő gazdasági következményeket, köztük különösen a kölcsönének teljes költségét (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑iAndriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 47. pont; 2018. február 22‑iERSTE Bank Hungary végzés, C‑126/17, nem tették közzé, EU:C:2018:107, 32. pont).

35

Ezt a kérdést a kérdést előterjesztő bíróságnak kell az összes releváns ténybeli elemre tekintettel megvizsgálnia, amelyek között szerepel a kölcsönszerződés megkötése során a hitelező által közzétett reklám és tájékoztatás (2017. szeptember 20‑iAndriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 46. pont).

36

Ennek érdekében a kérdést előterjesztő bíróságnak különösen azt kell ellenőriznie, hogy az összes releváns ténybeli elemre tekintettel a fogyasztónak módjában állt‑e megérteni, hogy milyen módszerek szerint kell meghatározni a devizában nyilvántartott kölcsön összegét és az alkalmazandó árfolyamot, valamint hogy ebből eredően milyen gazdasági következmények érinthetik őt. Ugyanakkor nem követelhető meg, hogy az eladó vagy szolgáltató a szerződés megkötésének időpontjában e körülmények mindegyikét konkrétan megjelölje.

37

Másodszor, ha a fenti vizsgálat végén előtűnik, hogy az árfolyam meghatározására vonatkozó feltétel nem került a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében világosan és érthetően megfogalmazásra, az érintett szerződést csak akkor kell semmisnek tekinteni, ha egyrészt megállapítható, hogy az említett feltétel ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében tisztességtelen, másrészt pedig a szerződés ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján e feltétel kihagyásával nem teljesíthető.

38

Ami egyrészt az érintett feltétel tisztességtelen jellegét illeti, a hatáskörrel rendelkező és illetékes bíróságnak azt kell megvizsgálnia, hogy e feltétel a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz‑e elő az érintett fogyasztó kárára.

39

Ennek értékelése érdekében a nemzeti bíróságnak a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében figyelembe kell vennie a szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások természetét és – a szerződéskötés időpontjára vonatkoztatva – a szerződéskötést kísérő valamennyi körülményt.

40

A 4. cikk (1) bekezdésében említett körülmények azok, amelyekről az eladónak vagy szolgáltatónak a szerződés megkötésekor tudomása lehetett, és amelyek befolyásolhatták a szerződés későbbi teljesítését, mivel a szerződési feltétel a felek közötti olyan egyenlőtlenséget is magában foglalhat, amely csak a szerződés teljesítése során válik nyilvánvalóvá (2017. szeptember 20‑iAndriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 54. pont).

41

Másrészt, abban az esetben, ha meg kellene állapítani az említett feltétel tisztességtelen jellegét, e feltétel a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelenthet kötelezettséget a fogyasztóra nézve. Az említett rendelkezés szerint ugyanakkor a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket, ha e feltétel kihagyásával is teljesíthető.

42

E tekintetben a Bíróság hangsúlyozta, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a felek közötti egyensúly helyreállítására, nem pedig a tisztességtelen feltételeket tartalmazó valamennyi szerződés semmissé nyilvánítására irányul. Ugyanakkor a szerződésnek főszabály szerint úgy kell fennmaradnia, hogy csak a tisztességtelen feltételek elhagyása jelentsen módosulást, ha a belső jogszabályok értelmében a szerződés ilyen módon való fennmaradása jogilag lehetséges, amit objektív megközelítésből kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2019. március 14‑iDunai ítélet, C‑118/17, EU:C:2019:207, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

A kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapeljárás tárgyát képező feltétel a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében a szerződés elsődleges tárgyát határozza meg. E körülmények között a szerződés e feltétel kihagyását követően történő fennmaradása jogilag nem tűnik lehetségesnek, amit ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróságnak kell adott esetben értékelnie.

44

A fentiekből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetetthez hasonló nemzeti szabályozás csak annyiban lenne összeegyeztethetetlen a 93/13 irányelvvel, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság általi értelmezése alapján nem tenné lehetővé olyan kölcsönszerződés érvénytelennek nyilvánítását, amelynek vonatkozásában teljesülnek a jelen ítélet 37. pontjában felidézett feltételek.

45

Az eddigi megfontolásokra tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, 4. cikkének (2) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes valamely tagállam azon szabályozása, amelynek alapján – ahogyan azt e tagállam legfelső szintű bírósága értelmezi – nem minősül semmisnek a devizában nyilvántartott azon kölcsönszerződés, amely jóllehet megjelöli a fogyasztó finanszírozási kérelmének megfelelő, belföldi pénznemben kifejezett összeget, nem tartalmazza a devizakölcsön végleges összegének meghatározása szempontjából ezen összegre alkalmazandó árfolyamot, ezzel együtt pedig az egyik feltételében előírja, hogy ezt az árfolyamot a hitelező a szerződés megkötését követően külön dokumentumban fogja meghatározni,

46

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, 4. cikkének (2) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes valamely tagállam azon szabályozása, amelynek alapján – ahogyan azt e tagállam legfelső szintű bírósága értelmezi – nem minősül semmisnek a devizában nyilvántartott azon kölcsönszerződés, amely jóllehet megjelöli a fogyasztó finanszírozási kérelmének megfelelő, belföldi pénznemben kifejezett összeget, nem tartalmazza a devizakölcsön végleges összegének meghatározása szempontjából ezen összegre alkalmazandó árfolyamot, ezzel együtt pedig az egyik feltételében előírja, hogy ezt az árfolyamot a hitelező a szerződés megkötését követően külön dokumentumban fogja meghatározni,