1

Fellebbezésével az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) az Európai Unió Törvényszéke 2016. szeptember 9‑iPuma kontra EUIPO – Gemma Group (Ugró nagymacska ábrázolása) ítéletének (T‑159/15, a továbbiakban: a megtámadott ítélet, EU:T:2016:457) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék hatályon kívül helyezte az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsa által (a továbbiakban: fellebbezési tanács) a Puma SE és a Gemma Group Srl közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2014. december 19‑én hozott határozatot (R 1207/2014‑5. sz. ügy, a továbbiakban: a vitatott határozat).

2

A[z európai uniós] védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142., 104. o.) „Viszonylagos kizáró okok” című 8. cikkének (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A (2) bekezdés szerinti, lajstromozott korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján nem részesülhet továbbá oltalomban a korábbi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölés, függetlenül attól, hogy az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások azonosak vagy hasonlóak‑e, vagy sem, azokkal az árukkal vagy szolgáltatásokkal összevetve, amelyek tekintetében a korábbi védjegyet lajstromozták, feltéve hogy korábbi [európai uniós] védjegy esetében a védjegy az [Unióban], korábbi nemzeti védjegy esetében pedig a védjegy az érintett tagállamban jóhírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a korábbi védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét.”

3

E rendeletnek a „Fellebbezés” című VII. címében szereplő 63. cikke a (2) bekezdésében előírja:

A fellebbezés vizsgálata során a fellebbezési tanács – ahányszor csak szükséges – felhívja a feleket, hogy az általa megjelölt határidőn belül nyújtsák be az ellenérdekű fél nyilatkozatával vagy a fellebbezési tanács felhívásával kapcsolatos észrevételeiket.”

4

Az említett rendelet 75. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„A Hivatal határozatait indokolni kell. A határozatok csak olyan érveken és bizonyítékokon alapulhatnak, amelyekkel kapcsolatban az érintett feleknek módjukban állt nyilatkozatot tenni.”

5

A 207/2009 rendelet 76. cikke kimondja:

„(1)   A Hivatal az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja. A lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárásban azonban a Hivatal a vizsgálat során a felek által előterjesztett tényálláshoz, bizonyítékokhoz és érvekhez, valamint a kérelem szerinti igényekhez kötve van.

(2)   A Hivatal figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő.”

6

E rendelet 78. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A Hivatal előtti eljárásokban a bizonyítási eszközök a következők:

7

A 2005. június 29‑i 1041/2005/EK bizottsági rendelettel (HL 2009. L 172., 4. o.) módosított, a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendeletnek (HL 1995. L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.; a továbbiakban: 2868/95 rendelet) „A felszólalás indoklása” című 19. szabálya az (1) és a (2) bekezdésében a következőket írja elő:

„(1)   A Hivatal lehetőséget ad a felszólalónak, hogy benyújtsa a felszólalása alátámasztására szolgáló tényeket, bizonyítékokat és érveket, vagy kiegészítse a 15. szabály (3) bekezdése alapján benyújtott bármely tényt, bizonyítékot vagy érvet az általa megadott határidőn belül […].

(2)   Az (1) bekezdésben említett határidőn belül a felszólaló benyújtja a korábbi védjegye vagy joga létezésének, érvényességének és az oltalom terjedelmének bizonyítékát [helyesen: fennállásának, érvényességének és az oltalom terjedelmének bizonyítékát], valamint a felszólalásra való jogosultságát igazoló bizonyítékot. A felszólaló különösen az alábbi bizonyítékokat nyújtja be:

[…]”

8

A 2868/95 rendelet 50. szabályának (1) bekezdése értelmében:

„Eltérő rendelkezés hiányában a fellebbezési eljárásban megfelelően alkalmazni kell annak a szervezeti egységnek az eljárására vonatkozó előírásokat, amely a fellebbezéssel megtámadott határozatot hozta.

[…]

Ha a fellebbezés a felszólalási osztályok egyikének határozata ellen irányul, a fellebbezési tanács a rendeletben és e szabályokban megállapított vagy a felszólalási osztály által a rendelettel és e szabályokkal összhangban megadott határidőn belül benyújtott tényekre és bizonyítékokra korlátozza a fellebbezés vizsgálatát, kivéve ha a fellebbezési tanács úgy véli, hogy a [207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése] értelmében további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat kell figyelembe venni.”

9

2013. február 14‑én a Gemma Group a 207/2009 rendelet alapján európai uniós védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be az EUIPO‑hoz.

10

A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő kék színű ábrás megjelölés volt:

11

A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 7. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, amelyek a következő leírásnak feleltek meg: „Faipari gépek; alumíniumfeldolgozó gépek; PVC‑feldolgozó gépek”.

12

Az európai uniós védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő2013. április 8‑i 66/2013. számában hirdették meg.

13

2013. július 8‑án a Puma a 207/2009 rendelet 41. cikke alapján a jelen ítélet 11. pontjában felsorolt áruk vonatkozásában felszólalást tett a védjegy lajstromozásával szemben. A felszólalás alapjául az e rendelet 8. cikkének (5) bekezdésében foglalt okot jelölte meg.

14

A felszólalást különösen a következő korábbi védjegyekre (a továbbiakban: korábbi védjegyek) alapította:

15

A Puma a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésére alapított felszólalása alátámasztásaként a korábbi védjegyek által valamennyi tagállamban, a jelen ítélet 14. pontjában felsorolt összes áru vonatkozásában élvezett jóhírnévre hivatkozott.

16

2014. március 10‑én az EUIPO felszólalási osztálya (a továbbiakban: felszólalási osztály) a felszólalást teljes egészében elutasította. Miután elismerte az ütköző megjelölések bizonyos fokú hasonlóságát, a felszólalási osztály az 593987. számú korábbi védjegy jóhírnevét illetően megállapította, hogy pergazdaságossági okokból nem szükséges megvizsgálni a Puma által a védjegy kiterjedt használata és jóhírneve alátámasztása érdekében előadott bizonyítékokat, és hogy a felszólalás vizsgálatát arra a feltevésre alapítva folytatja le, hogy az említett korábbi védjegy „fokozott megkülönböztető képességgel” bír. E feltevésből kiindulva ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a releváns vásárlóközönség a szóban forgó védjegyek által érintett áruk közötti különbségek miatt nem kapcsolja össze a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése értelemében e védjegyeket.

17

2014. május 7‑én a Puma a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a felszólalási osztály határozata ellen.

18

A vitatott határozatban a fellebbezési tanács elutasította a fellebbezést. Először is úgy ítélte meg, hogy a korábbi védjegyek és a bejelentett védjegy bizonyos fokú vizuális hasonlóságot mutat egymással, és ugyanúgy „egy pumára emlékeztető ugró nagymacska” fogalmát közvetítik. Másodszor, a fellebbezési tanács mindazonáltal elutasította a fellebbező azon érvét, hogy a felszólalási osztály megerősítette a korábbi védjegyek jóhírnevének fennállását, mivel pergazdaságossági okokból beérte azzal az állítással, hogy a jelen ügyben nem szükséges értékelni a Puma által a jóhírnévre vonatkozóan előadott bizonyítékokat, és a vizsgálatot abból a feltevésből kiindulva folytatja le, hogy az 593987. számú korábbi védjegy „fokozott megkülönböztető képességgel” bír. A fellebbezési tanács ezt követően megvizsgálta és elutasította a korábbi védjegyeknek a jelen ítélet 14. pontjában említett áruk tekintetében fennálló jóhírnevére vonatkozó bizonyítékokat. Harmadszor a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy még ha feltételezzük is, hogy a korábbi védjegyek jóhírnevét bizonyítottnak kell tekinteni, a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésére alapított felszólalást akkor is el kell utasítani, mivel a többi feltétel – nevezetesen a korábbi védjegyek megkülönböztető képességének vagy jóhírnevének tisztességtelen kihasználása, illetve megsértése – sem teljesül.

19

A Törvényszék Hivatalához 2015. április 1‑jén benyújtott keresetlevelével a Puma a vitatott határozat hatályon kívül helyezése iránti keresetet terjesztett elő. E kereset alátámasztására a Puma lényegében három jogalapot hozott fel: az első jogalapot a jogbiztonság elvének és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapította, mivel a fellebbezési tanács elutasította a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó bizonyítékokat, és arra a következtetésre jutott, hogy azok jóhírneve nem bizonyított; a második jogalapot a 207/2009 rendelet 75. és 76. cikkének megsértésére alapította, mivel a fellebbezési tanács annak ellenére megvizsgálta a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó bizonyítékokat, hogy a felszólalási osztály nem folytatott le erre irányuló vizsgálatot; a harmadik jogalapot pedig az említett rendelet 8. cikke (5) bekezdésének megsértésére alapította.

20

Ami konkrétan az első jogalapot illeti, a Puma lényegében arra hivatkozott, hogy a fellebbezési tanács azáltal, hogy elutasította a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan általa felhozott bizonyítékokat, és eltért e korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó határozathozatali gyakorlatától, megsértette a jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvét.

21

Tekintettel különösen a Puma arra alapított érvére, hogy a fellebbezési tanács nem indokolta a korábbi határozathozatali gyakorlatától való ezen eltérést, a Törvényszék emlékeztetett a megfelelő ügyintézéshez való jog tartalmára, és rámutatott arra, hogy az más kötelezettségek között tartalmazza azt is, hogy az adminisztráció indokolja határozatait.

22

Azt is kifejtette, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az EUIPO az egyenlő bánásmód és a megfelelő ügyintézés elvének megfelelően köteles a hasonló kérelmekre vonatkozóan korábban meghozott határozatokat figyelembe venni, és különösen figyelmesen kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, ezen elvek tiszteletben tartását ugyanakkor össze kell egyeztetni a jogszerűség tiszteletben tartásával.

23

A Törvényszék a megtámadott ítélet 30. pontjában azzal folytatta, hogy három, 2010. augusztus 20‑án, 2010. augusztus 30‑án, illetve 2011. május 30‑án hozott határozatban (a továbbiakban: három korábbi határozat) az EUIPO megállapította, hogy a korábbi védjegyek jóhírnévvel rendelkeznek, és a vásárlóközönség előtt széles körben ismertek. Ugyanebben a pontban a Törvényszék ismertette e határozatok lényegi tartalmát, valamint a Puma által az e határozatokhoz vezető eljárásokban benyújtott bizonyítékokat. A megtámadott ítélet 31. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy az említett határozatokat, amelyekre a Puma szabályosan hivatkozott a fellebbezési tanács előtti eljárás során, a fellebbezési tanács nem vizsgálta és nem is említette meg a vitatott határozatban, csupán arra emlékeztetett, hogy az EUIPO‑t nem köti a korábbi határozathozatali gyakorlata.

24

A Törvényszék ezért úgy ítélte meg, hogy egyrészt a korábbi védjegyek jóhírnevét az EUIPO a három korábbi határozatban is megállapította, amelyet számos, a nemzeti hivatalok által hozott és a Puma által benyújtott határozat is megerősített, másrészt pedig a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó megállapítás olyan tényszerű megállapítás, amely nem függ a bejelentett védjegytől.

25

A Törvényszék ebből a megtámadott ítélet 34. pontjában a következő következtetést vonta le:

„[Azon] ítélkezési gyakorlatra tekintettel, amely szerint az EUIPO köteles figyelembe venni a hasonló kérelmekre vonatkozóan már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, továbbá az indokolási kötelezettségére figyelemmel a fellebbezési tanács nem térhetett el az EUIPO határozathozatali gyakorlatától bármifajta magyarázat nélkül, amellyel ismertette volna azokat az indokokat, amelyek alapján arra a megállapításra jutott, hogy az ezen határozatokban a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan kifejtett ténybeli megállapítások nem, illetve már nem relevánsak. A fellebbezési tanács ugyanis egyáltalán nem tett említést arról, hogy ez a jóhírnév a fent említett újabb határozatok óta csökkent volna, vagy hogy ez a határozathozatali gyakorlat esetleg jogellenes lenne.”

26

A Törvényszék ezzel kapcsolatban elutasította az EUIPO azon érvét, amely szerint azért nem kellett figyelembe venni ezeket a határozatokat, mert egyikhez sem mellékelték az ezen eljárásokban a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan benyújtott bizonyítékokat. A Törvényszék kifejtette, hogy a fellebbezési tanács a felszólalási osztály határozata ellen irányuló fellebbezés vizsgálata során a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdésével összhangban mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak eldöntése céljából, hogy figyelembe kell‑e venni azokat a további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat, amelyeket a felszólalási tanács által megállapított vagy megadott határidőn belül nem terjesztettek elő.

27

A jelen ügy körülményeire tekintettel a Törvényszék a megtámadott ítélet 37. pontjában a következőket fejtette ki:

„[A] fellebbezési tanácsnak a meglehetősen nagyszámú nemzeti határozattal és a Törvényszék egyik ítéletével is megerősített újabb határozathozatali gyakorlatára tekintettel a […] megfelelő ügyintézés elvével összhangban vagy fel kellett volna hívnia – ahogyan ezt a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdése lehetővé teszi számára – a [fellebbezőt], hogy a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan nyújtson be további – akár megcáfolandó – bizonyítékot, vagy pedig meg kellett volna indokolnia, miért véli úgy, hogy az adott ügyben el kell térni a korábbi határozatokban a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan kifejtett megállapításoktól. Ez már csak azért is szükséges lett volna, mivel a határozatok közül egyesek igen részletesen taglalták a korábbi védjegyek jóhírnevének értékelése alapjául szolgáló bizonyítékokat, aminek fel kellett volna hívnia a figyelmét a létezésükre.”

28

A Törvényszék ebből arra a következtetésre jutott, hogy az EUIPO megsértette a megfelelő ügyintézés elvét, különösen a határozatainak indokolására vonatkozó kötelezettségét.

29

A Törvényszék végül úgy ítélte meg, hogy abból adódóan, hogy a korábbi védjegyek jóhírnevének intenzitását figyelembe kell venni a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése szerinti sérelem fennállásának átfogó értékelése során, amelyről a fellebbezési tanács a vitatott határozatban másodlagosan határozott, az e fellebbezési tanács által elkövetett hiba döntően befolyásolhatta a felszólalás kimenetelét, mivel e tanács nem folytatta le az említett korábbi védjegyek jóhírnevének teljes körű vizsgálatát, és így megakadályozta a Törvényszéket abban, hogy az ugyanezen 8. cikk (5) bekezdésének állítólagos megsértéséről határozzon.

30

Következésképpen a megtámadott ítélet 44. pontjában a Törvényszék helyt adott a Puma első jogalapjának, és a kereset további jogalapjainak vizsgálata nélkül hatályon kívül helyezte a vitatott határozat azon részét, amelyben a fellebbezési tanács elutasította az e társaság által tett felszólalást.

31

Az EUIPO azt kéri, hogy a Bíróság:

32

A Puma azt kéri, hogy a Bíróság:

33

Az EUIPO két jogalapra hivatkozik fellebbezésének alátámasztására, amelyek közül az elsőt a – 2868/95 rendelet 19. cikke (2) bekezdése c) pontjának és a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének összefüggésében értelmezett – 207/2009 rendelet 76. cikke (1) bekezdésének és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére, a másodikat pedig a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének és a 207/2009 rendelet 76. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapítja.

34

Az EUIPO első jogalapja három részből áll.

35

Az EUIPO első jogalapjának első részében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék megsértette a 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdését és a megfelelő ügyintézés elvét. Annak megállapításával ugyanis, hogy a Puma felszólalásának alátámasztása céljából „szabályosan hivatkozott” a három korábbi határozatra, a Törvényszék hallgatólagosan, azonban szükségképpen elismerte, hogy az e határozatokban szereplő megállapításokra, valamint az ezen, más felek részvételével folytatott, korábbi eljárásokban a Puma által benyújtott bizonyítékokra történő általános és pontatlan hivatkozás a jóhírnév érvényes igazolásának minősül a 2868/95 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében.

36

Az EUIPO rámutat arra, hogy a jóhírnév nem erga omnes hatályt kiváltó tény, hanem a szóban forgó eljárásban részt vevő felekre és az említett eljárás céljára korlátozódó megállapítás, ily módon az EUIPO‑nak valamely védjegy jóhírnevét megállapító korábbi határozatai önmagukban nem minősülnek a jóhírnév igazolásának a későbbi eljárásokban. Az ilyen határozatokra való hivatkozás ezért nem értelmezhető helyesen az EUIPO‑hoz benyújtott dokumentumokra történő általános és pontatlan hivatkozásként, mivel az ilyen hivatkozás a Törvényszék megállapításával szemben – az EUIPO‑nak az inter partes eljárások tekintetében a 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdésében kimondott semlegességi kötelezettség, valamint a megfelelő ügyintézés elvének sérelme nélkül – nem fogadható el a jóhírnév érvényes igazolásaként. Annak hiányában ugyanis, hogy a felszólaló pontosan azonosítaná azokat a bizonyítékokat, amelyekre hivatkozni kíván, az EUIPO nem tudja biztosítani a megjelölés védjegyként való lajstromozását kérelmező fél védelemhez való jogát.

37

A Törvényszék megállapítása egyébként sérti a kontradiktórius eljárás és a felek közötti fegyveregyenlőség elvét az inter partes eljárásokban, mivel a felszólalónak, és nem az EUIPO‑nak kell a védjegybejelentő számára lehetővé tennie, hogy értékelhesse, és adott esetben vitathassa az előző határozatok elfogadásának alapjául szolgáló tények alapját. Végezetül az EUIPO kifejti, hogy a jelen esetben az, hogy nem volt képes azonosítani a releváns dokumentumokat, nem „fizikai” jellegű volt, hanem inkább azzal állt kapcsolatban, hogy az azon bizonyítékokra való pontos hivatkozás hiányában, amelyeket a Puma fel kívánt hozni, a jóhírnév igazolása céljából aktív keresést kellett folytatnia releváns dokumentumok tekintetében. Így a Puma azon, első alkalommal a Bíróság előtt felhozott érve, amely szerint a korábbi eljárásokban benyújtott valamennyi dokumentum minden esetre online is elérhető, nem csak helytelen, hanem irreleváns is, még ha ezen érv elfogadhatóságát el is kell ismerni.

38

A Törvényszék ezen első téves jogalkalmazás alapján nyilvánvalóan tévesen értelmezte a vitatott határozatot, amikor úgy ítélte meg, hogy a korábbi határozatokat a vitatott határozat „nem is említette meg”, ugyanakkor a Puma érveinek összefoglalásában szerepeltek, és a fellebbezési tanács közvetlenül megvizsgálta azokat a jogilag kötelező jellegük hiánya tekintetében, valamint a fellebbezési tanács mellékes érvelésével összefüggésben.

39

Az EUIPO az első jogalapjának második része keretében azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állította, hogy a fellebbezési tanácsnak a – Bíróság által a 2011. március 10‑iAgencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítéletben (C‑51/10 P, EU:C:2011:139) értelmezett – megfelelő ügyintézés elve alapján ismertetnie kellett volna annak indokát, hogy miért nem vette figyelembe az EUIPO által a három korábbi határozatban a korábbi védjegyek jóhírnevével kapcsolatban tett megállapításokat. Megítélése szerint a Törvényszék e megállapítása két téves feltevésen alapul, amelyek közül az első az e korábbi határozatokra való érvényes hivatkozás elismerésére vonatkozott, ami nem fogadható el, amint azt az első jogalap első része keretében hivatkozott érvek bizonyítják.

40

A második téves feltevés az, hogy a Törvényszék elismerte az EUIPO azon „határozathozatali gyakorlatának” létezését, amely megállapította a korábbi védjegyek jóhírnevét, mivel ennek elismerése tévesen értelmezi a „jóhírnév” fogalmát és a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésében foglalt, lajstromozást kizáró ok viszonylagos jellegét, valamint az e rendelet 76. cikkének (1) bekezdésében szereplő eljárás kontradiktórius jellegét.

41

Az EUIPO ugyanis még abban az esetben is, amikor – a jelen esethez hasonlóan – a felszólaló olyan védjegyekre hivatkozik, amelyeknek a jóhírnevét korábban elismerte az EUIPO, köteles a későbbi védjegyek bejelentését esetenként vitatni, és mindegyik esetben megállapítani a felszólaló által hivatkozott védjegyek jóhírnevét. Valamely korábbi védjegy jóhírneve nemcsak az említett védjegy jogosultja által benyújtott bizonyítékoktól függ, hanem az eljárásban részt vevő másik fél által előterjesztett ellenérvektől is.

42

Következésképpen a jóhírnév megállapítása nem tekinthető egyszerű, lényegében statikus ténybeli megállapításnak, amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 33. pontjában azt tévesen megállapította. Éppen ellenkezőleg, az ilyen megállapítás – jóllehet nem szigorúan a bejelentett védjegytől függ – a kontradiktórius eljárás elve alkalmazásának van alárendelve minden egyedi felszólalási eljárásban. Márpedig a jelen ügyben a Törvényszék azon értékelése, amely szerint a három korábbi határozat „határozathozatali gyakorlatnak” minősül, a „jóhírnév vélelme” létezésének elismerését jelenti, amely sérti a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének összefüggésében értelmezett 76. cikkének (1) bekezdését.

43

A három korábbi határozat értékének e félreértelmezése következtében a Törvényszék további értékelési hibáikat követett el. A Törvényszék ugyanis tévesen fejtette ki, hogy a fellebbezési tanácsnak meg kellett volna indokolnia, hogy miért ítélte meg úgy, hogy a három korábbi határozatban a korábbi védjegyek jóhírnevével kapcsolatban tett megállapításokat el kell utasítani, ezáltal alkalmazva a 2011. március 10‑iAgencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítéletből (C‑51/10 P, EU:C:2011:139) eredő ítélkezési gyakorlatot. Márpedig ezen ítélkezési gyakorlat csak a lajstromozás feltétlen kizáró okok miatti megtagadására vonatkozó, ex parte eljárások esetén releváns.

44

Mindenestre még ha ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazandó lenne is az inter partes eljárásokra, az kizárólag a közrendi okokból felvetendő kérdésekre, az EUIPO által közismertként megjelölt kérdésekre, vagy abban az esetben lenne alkalmazandó, ha az érintett eljárásban már megállapított ténybeli helyzet egy korábbi eljárásban megállapított ténybeli helyzethez hasonlónak minősül. Az említett ítélkezési gyakorlat viszont nem alkalmazható a korábbi eljárásokban hivatkozott konkrét tények vagy az ilyen eljárásokban végzett bizonyítékértékelés esetén abból a célból, hogy egy későbbi eljárásban valamely ténybeli megállapítást tegyenek.

45

Az EUIPO az első jogalapjának harmadik részében lényegében előadja, hogy a Törvényszék a 207/2009 rendelet 76. cikke (1) bekezdésének és a megfelelő ügyintézés elvének megsértése nélkül nem juthatott volna arra a következtetésre a megtámadott ítélet 37. pontjában, hogy a fellebbezési tanács másodlagos kötelezettsége volt, hogy a Pumát hivatalból kiegészítő bizonyítékok benyújtására szólítsa fel az általa hivatkozott jóhírnévre vonatkozóan.

46

A Puma vitatja az EUIPO három részből álló első jogalapját.

47

A Puma különösen arra hivatkozik, hogy a Törvényszék helyesen alkalmazta a megfelelő ügyintézés elvét annak megállapításakor, hogy a három korábbi határozatra „szabályosan hivatkozott” azon kötelezettsége körében, hogy a 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének c) pontja értelmében igazolja a korábbi védjegyek jóhírnevét. Nehéz lenne ugyanis úgy tekinteni, hogy az e három korábbi határozatra való hivatkozás a korábbi eljárásokban benyújtott iratokra való, egyszerű általános hivatkozásnak minősül, miközben igazgatási szervtől származó, jogerős határozatokról van szó, amelyek elismerik a felszólalási beadványban pontosan megjelölt, közzétett és az EUIPO honlapján egyszerűen hozzáférhető védjegyek jóhírnevét, és amely határozatoknak az irányadó részeit az eljárás nyelvén az említett beadványban összefoglalták. Az ilyen határozatok ezért önmagukban a korábbi védjegyek jóhírnevének pótolhatatlan és megcáfolhatatlan bizonyítékainak minősülnek. Emelett a jóhírnév erga omnes hatályú, objektív tény, és ha az idő múlása az egyetlen olyan körülmény, amely befolyásolhatja azt, az EUIPO semmilyen elemzést nem végzett ezzel kapcsolatban.

48

Az EUIPO első jogalapjának második részét illetően a Puma előadja, hogy az, hogy a Törvényszék „határozathozatali gyakorlatnak” minősített három korábbi határozatot, nem minősül sem a szóban forgó eljárás kontradiktórius jellege, sem pedig a „jóhírnév” fogalma téves értelmezésének, mivel az uniós jog egyetlen szabálya sem engedélyezte az EUIPO számára, hogy eltérjen az egyenlő bánásmód vagy a megfelelő ügyintézés elvétől, vagy figyelmen kívül hagyja azt, ezen elvek ugyanis arra kötelezik, hogy figyelembe vegye a három korábbi határozatot, és különös figyelemmel vizsgálja meg azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határozni, vagy legalábbis azt, hogy hivatalból hívja fel a Pumát arra, hogy nyújtson be kiegészítő bizonyítékokat a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan.

49

Az EUIPO első jogalapjának harmadik részét illetően a Puma vitatja az EUIPO érveit, és lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 37. pontban kifejtett eljárásjogi kötelezettségek semmiképpen nem sértik az EUIPO inter partes eljárásokban betöltött szerepét.

50

Az EUIPO második jogalapjában azt állítja, hogy a Törvényszék azáltal, hogy a megtámadott ítélet 37. pontjában megállapította, hogy a fellebbezési tanácsnak fel kellett volna hívnia a Pumát a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó, kiegészítő bizonyítékok benyújtására, amit ez utóbbi számára a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdése lehetővé tesz, a Törvényszék közvetetten megsértette a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdését is. E rendelkezés szövegéből, rendszeréből és céljából ugyanis világosan kitűnik, hogy az kizárólag a felek által a saját kezdeményezésükre hivatkozott tényekre és benyújtott bizonyítékokra alkalmazandó. E rendelkezés nem alkalmazható analógia útján egy olyan helyzetre sem, mint a jelen eset, mivel az ilyen jellegű kérelmeknek különleges jogalapja van, a jelen esetben a 207/2009 rendelet 78. cikke (1) bekezdésének c) pontja. Így az EUIPO szerint a két rendelkezés egyike sem szolgálhatja az EUIPO semlegességi kötelességének és az ebből eredő fegyveregyenlőség elvének a megkerülését.

51

A Puma vitatja, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 37. pontjában végzett értékelés jogellenes.

52

Az EUIPO az első jogalap együttesen megvizsgálandó első és második részében a Törvényszéknek – a Puma által az előtte felhozott első, a jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított hatályon kívül helyezési jogalappal kapcsolatos – értékelését vitatja, amennyiben a fellebbezési tanács elutasította a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó bizonyítékokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a jóhírnevüket nem igazolták a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének alkalmazása céljából.

53

Az EUIPO konkrétan azt állítja lényegében, hogy a Törvényszék megsértette a 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének c) pontjával és a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdését és a megfelelő ügyintézés elvét annak megállapításakor, hogy egyfelől a Puma „szabályosan hivatkozott” az EUIPO három korábbi határozatára a felszólalási osztály előtt, másfelől a fellebbezési tanácsnak a – 2011. március 10‑iAgencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítéletből (C‑51/10 P, EU:C:2011:139) eredő ítélkezési gyakorlattal értelmezett – megfelelő ügyintézés és egyenlő bánásmód elve alapján figyelembe kellett volna vennie e határozatokat, különös figyelemmel megvizsgálva azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határozni, és a fellebbezési tanács nem volt jogosult eltérni az EUIPO határozathozatali gyakorlatától bármifajta magyarázat nélkül, amellyel ismertette volna azokat az indokokat, amelyek alapján arra a megállapításra jutott, hogy az e határozatokban a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan kifejtett ténybeli megállapítások nem, illetve már nem relevánsak.

54

E tekintetben a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének szövegéből az következik, hogy e rendelkezés alkalmazása együttes feltételekhez kötött, amelyek közül az első az ütköző védjegyek azonosságára vagy hasonlóságára vonatkozik, a második a felszólalás alátámasztására hivatkozott korábbi védjegy jóhírnevére, a harmadik pedig azon veszély fennállására, hogy a bejelentett védjegy alapos ok nélküli használata tisztességtelenül kihasználja vagy sérti a korábbi védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 17‑iArnoldo Mondadori Editore kontra OHIM végzés, C‑548/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:624, 54. pont).

55

Ami különösen a második, a védjegy jóhírnevének fennállására vonatkozó, a jelen ügyben érintett egyetlen feltételt illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy egy védjegy mindenekelőtt akkor élvez jóhírnevet az uniós jog értelmében, amikor az azzal jelölt árukkal vagy szolgáltatásokkal érintett vásárlóközönség jelentős része ismeri a releváns terület jelentős részén (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 3‑iIron & Smith ítélet, C‑125/14, EU:C:2015:539, point 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

A jóhírnév fennállásának vizsgálata során az ügy valamennyi releváns elemét figyelembe kell venni, különösen a védjegy piaci részesedését, a védjegyhasználat intenzitását, földrajzi kiterjedtségét és tartamát, valamint a vállalkozás által a védjegy reklámozására fordított összegek nagyságát (1999. szeptember 14‑iGeneral Motors ítélet, C‑375/97, EU:C:1999:408, 27. pont).

57

Habár az a kérdés, hogy a korábbi védjegyek a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése értelmében jóhírnevet szereztek‑e, olyan megállapítás, amely a tények Törvényszék általi értékelésének körébe tartozik, amely – az e bíróság elé terjesztett tények és bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve – nem képezheti fellebbezés tárgyát (lásd ebben az értelemben: 2016. január 21‑iHesse kontra OHIM ítélet, C‑50/15 P, EU:C:2016:34, 29. pont), az a kérdés, hogy jóhírnév alátámasztására benyújtott bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt‑e, valamint az általános jogelveket és a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották‑e, olyan jogkérdésnek minősül, amelyet a fellebbezés keretében a Bíróság elé lehet terjeszteni (lásd ebben az értelemben: 2012. május 10‑iRubinstein és L’Oréal kontra OHIM ítélet, C‑100/11 P, EU:C:2012:285, 74. pont).

58

Ami a bizonyításfelvételt és a bizonyítási terhet illeti abban az esetben, amikor a védjegyjogosult a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésében foglalt, lajtromozást kizáró okra kíván hivatkozni, a 2868/95 rendelet 19. szabálya az (1) bekezdésében és a (2) bekezdésének c) pontjában előírja, hogy az EUIPO lehetőséget ad a felszólaló számára, hogy benyújtsa a felszólalása alátámasztására szolgáló tényeket, bizonyítékokat és érveket, különösen az azt igazoló bizonyítékot, hogy a védjegy jóhírnévvel rendelkezik, valamint a már benyújtott tényeket, bizonyítékokat és érveket kiegészítse. Mivel a 207/2009 és a 2868/95 rendelet nem sorolja fel azon bizonyítási eszközöket, amelyeket a felszólaló a korábbi védjegy jóhírneve fennállásának igazolására benyújthat, a felszólaló főszabály szerint szabadon választhatja meg azon bizonyíték formáját, amelynek az EUIPO‑hoz való benyújtását a korábbi jogra alapított felszólalás keretében hasznosnak ítéli meg, és az EUIPO köteles megvizsgálni a felszólaló által benyújtott bizonyítékokat, nem utasíthat el valamely bizonyítéktípust a formája miatt (lásd analógia útján: 2018. április 19‑iEUIPO kontra Group ítélet, C‑478/16 P, nem tették közzé, EU:C:2018:268, 56–59. pont).

59

Emellett a 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az EUIPO az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja. Ugyanezen rendelkezés ugyanakkor előírja, hogy az e rendelet 8. cikkének (5) bekezdésében felsorolt, a lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárásban az EUIPO a vizsgálat során a felek által előterjesztett tényálláshoz, bizonyítékokhoz és érvekhez, valamint a kérelem szerinti igényekhez kötve van.

60

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint továbbá az EUIPO köteles hatásköreit az uniós jog általános elveivel – ideértve az egyenlő bánásmód elvét és a gondos ügyintézés elvét is – összhangban gyakorolni (2011. március 10‑iAgencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, C‑51/10 P, EU:C:2011:139, 73. pont; 2013. április 11‑iAsa kontra OHIM végzés, C‑354/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:238, 41. pont).

61

A Bíróság rámutatott arra, hogy az EUIPO ezen elvekre tekintettel köteles a hasonló kérelmekre vonatkozóan már meghozott határozatokat figyelembe venni, és különös figyelemmel kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, ezalatt pedig ezen elvek alkalmazását össze kell egyeztetnie – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 20. pontjában emlékeztetett – a jogszerűség tiszteletben tartásának elvével, ami azt jelenti, hogy a védjegybejelentések vizsgálatának szigorúnak és teljes körűnek kell lennie (lásd ebben az értelemben: 2011. március 10‑iAgencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, C‑51/10 P, EU:C:2011:139, 74., 75. és 77. pont; 2014. július 17‑iReber Holding kontra OHIM ítélet, C‑141/13 P, nem tették közzé, EU:C:2014:2089, 45. pont; 2016. április 14‑iKS Sports kontra EUIPO végzés, C‑480/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:266, 37. pont).

62

Ezzel összefüggésben legelőször is el kell utasítani az EUIPO azon érvét, amely szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításakor, hogy a 2011. március 10‑iAgencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítéletből (C‑51/10 P, EU:C:2011:139) eredő, az előző pontban említett elvek alkalmazandók a lajstromozásnak a 207/2009 8. cikkének (5) bekezdésében felsorolt valamely viszonylagos kizáró okán alapuló eljárásban.

63

Ugyanis, jóllehet igaz, hogy ezen elveket a Bíróság egy feltétlen kizáró okkal, nevezetesen a közösségi védjegyről szóló 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában szereplő okkal kapcsolatos ügyben fejtette ki, a Bíróság ezt követően kifejezetten kimondta, hogy azok valamely viszonylagos kizáró okkal kapcsolatos felszólalási eljárás keretében is alkalmazandók (lásd ebben az értelemben: 2014. július 17‑iReber Holding kontra OHIM ítélet, C‑141/13 P, nem tették közzé, EU:C:2014:2089, 46. pont; 2013. április 11‑iAsa kontra OHIM végzés, C‑354/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:238, 42. pont; 2015. október 15‑iCantina Broglie 1 kontra OHIM végzés, C‑33/15 P, nem tették közzé, EU:C:2015:705, 49. pont; 2015. október 15‑iCantina Broglie 1 kontra OHIM végzés, C‑34/15 P, nem tették közzé, EU:C:2015:704, 49. pont; 2016. április 14‑iKS Sports kontra EUIPO végzés, C‑480/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:266, 37. pont).

64

A Bíróság már azt is kifejtette – amint arra a Törvényszék a megtámadott ítélet 18. és 19. pontjában rámutatott –, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (2) bekezdése szerint a megfelelő ügyintézéshez való jog többek között az igazgatási szervek azon kötelezettségét is magában foglalja, hogy döntéseiket indokolják. E kötelezettségnek, amely a 207/2009 rendelet 75. cikkéből is következik, kettős célja van: egyrészt az, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára jogaik védelme érdekében a hozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát (lásd ebben az értelemben: 2012. május 10‑iRubinstein és L’Oréal kontra OHIM ítélet, C‑100/11 P, EU:C:2012:285, 111. pont; 2016. március 17‑iNaazneen Investments kontra OHIM ítélet, C‑252/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:178, 29. pont).

65

Egyebekben e kötelezettségnek ugyanaz a tartalma, mint az EUMSZ 296. cikk második bekezdéséből következőnek, amely megköveteli, hogy az indokolásból világos és egyértelmű módon ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény gondolatmenetének, anélkül hogy az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmaznia kellene, azt a kérdést, hogy valamely jogi aktus indokolása megfelel‑e a fenti követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem a rendszerére, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2004. október 21‑iKWS Saat kontra OHIM ítélet, C‑447/02 P, EU:C:2004:649, 63–65. pont; 2016. április 14‑iKS Sports kontra EUIPO végzés, C‑480/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:266, 32. pont).

66

A fentiekből az következik, hogy olyan körülmények esetén, amikor a felszólaló a felszólalási osztály előtt a felszólalásának alátámasztására felhozott korábbi védjegy jóhírnévének a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése szerinti igazolásaként pontosan hivatkozik az EUIPO ugyanezen védjegy jóhírnevére vonatkozó korábbi határozataira, a jelen ítélet 61. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az EUIPO fórumainak feladata, hogy figyelembe vegyék az általuk korábban elfogadott határozatokat, és különös figyelemmel megvizsgálják azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határozni. Amennyiben e fórumok úgy döntenek, hogy az ilyen korábbi határozatokban elfogadottól eltérő értékelést alkalmaznak, az új határozatuk elfogadását övező összefüggésekre tekintettel – az említett összefüggések között feltüntetve az ilyen korábbi határozatokra való hivatkozást is – kifejezetten indokolniuk kell az említett korábbi határozatoktól való ezen eltérést.

67

A fenti megállapításokra tekintettel azt kell megvizsgálni, hogy a jelen esetben az EUIPO állításának megfelelően a Törvényszék megsértette‑e a 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdése c) pontjának és a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének összefüggésében értelmezett 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdését és a megfelelő ügyintézés elvét.

68

Ami először is az EUIPO azon érvét illeti, amely szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet 31. pontjában annak megállapításakor, hogy a Puma „szabályosan hivatkozott” a korábbi védjegyek jóhírnevét elismerő, három korábbi határozatra, legelőször is meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 30. pontjában megállapította, hogy e három korábbi határozatra a Puma a felszólalási osztályhoz benyújtott beadványában hivatkozott.

69

Márpedig, amint a jelen ítélet 58. pontjában a Bíróság kifejtette, a felszólaló főszabály szerint szabadon választhatja meg azon bizonyíték formáját, amelynek az EUIPO‑hoz való benyújtását hasznosnak ítéli meg. Ezért semmi sem zárja ki azt, hogy ilyen összefüggések esetén a korábbi védjegy jóhírnevének alátámasztására szolgáló bizonyítékként az EUIPO olyan korábbi határozataira hivatkozzanak, amelyek e jóhírnév fennállását más inter partes eljárásokban megállapították, különösen amennyiben e határozatokat pontosan megjelölik, és alapvető tartalmukat a felszólalási beadványban a felszólalási eljárás nyelvén benyújtják, amint arra a jelen esetben sor került.

70

Amennyiben az EUIPO azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 31. pontjában szereplő megállapításával elismerte, hogy a Puma e határozatokra való hivatkozása érvényes hivatkozás mind az EUIPO értékelésének összessége, mind pedig a Puma által e korábbi eljárásokban benyújtott bizonyítékok tekintetében, és ily módon e hivatkozás érvényes bizonyíték a korábbi védjegyek jóhírneve 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének c) pontja szerinti fennállásának megállapításához, meg kell jegyezni, hogy ezen érv az említett 31. pont téves értelmezésén alapul, amelyet egyébként az összefüggései közé kell helyezni.

71

E tekintetben a Törvényszék által a megtámadott ítélet 30. és 31. pontjában végzett elemzés a Puma azon, a jelen ítélet 28. pontjában összefoglalt érvének megválaszolására irányult, amely szerint a fellebbezési tanács nem térhetett volna el a korábbi védjegyek jóhírnevét elismerő „határozathozatali gyakorlatától” annak kifejtése nélkül, hogy a három korábbi határozattól való ezen eltérés miért volt indokolt.

72

Jóllehet az EUIPO – amint a megtámadott ítélet 29. pontjából következik – a vitatott határozat azon indokolására hivatkozva válaszolt ezen érvre, amely szerint az EUIPO határozatainak jogszerűségét kizárólag a 207/2009 rendelet alapján kell értékelni, és nem az EUIPO vagy a nemzeti hivatalok korábbi határozathozatali gyakorlata alapján, a Törvényszék a megtámadott ítélet 30. pontjában ismertette a három korábbi határozat tartalmát, kiemelve az EUIPO hatáskörrel rendelkező fórumai által végzett, e határozatokban szereplő értékeléseket, valamint megemlítve az e határozatok alapjául szolgáló bizonyítékokat.

73

Márpedig, amint a megtámadott ítélet 28–30. pontjából kiderül, a Törvényszék e megállapításokat azon kérdés megválaszolása céljából tette, hogy az EUIPO a vitatott határozat elfogadásakor teljesítette‑e a megfelelő ügyintézés elvéből eredő kötelezettségeit, nevezetesen a jelen ítélet 64. és 65. pontjában felidézett indokolási kötelezettségét, abban a helyzetben, amelyben a Puma felszólalásának alátámasztása érdekében az EUIPO azon korábbi határozataira hivatkozott, amelyek megállapították ugyanazon korábbi védjegyek jóhírnevét, egyúttal pontosan megjelölte e határozatokat, és kifejezetten ismertette – az eljárás nyelvén összefoglalva – e határozatok a releváns részeit és az ott szereplő bizonyítékokat.

74

A Törvényszék tehát ezen összefüggésekre tekintettel állapította meg a megtámadott ítélet 31. pontjában, hogy a Puma „szabályosan hivatkozott” a három korábbi határozatra, azt azonban nem ismerte el, hogy az e határozatokra való hivatkozás az EUIPO fórumai előtt folytatott korábbi eljárásokban benyújtott összes bizonyítékra történő, érvényes hivatkozásnak minősül.

75

Ebből következik, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 31. pontjában megállapította, hogy a Puma „szabályosan hivatkozott” a három korábbi határozatra.

76

Másodszor, ami az EUIPO azon érvét illeti, amely szerint a Törvényszék megsértette a megfelelő ügyintézés elvét és az EUIPO‑t terhelő indokolási kötelezettség terjedelmét, meg kell állapítani, hogy – a jelen ítélet 61., 64. és 65. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, valamint amint a Bíróság a jelen ítélet 66. pontjában kimondta – az EUIPO köteles volt figyelembe venni a Puma által a jelen ügyben hivatkozott három korábbi határozatot, és amennyiben azoktól eltérő álláspontot fogadott el a korábbi védjegyek jóhírnevének e határozatokban és a jelen ügyben is vizsgált kérdése tekintetében, a vitatott határozat összefüggéseire tekintettel kifejezetten indokolnia kellett volna ezen eltérést.

77

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 30. pontjában – amelynek tartalmát a jelen fellebbezés keretében senki nem vitatta – megvizsgálta a Puma által a felszólalási osztály előtt hivatkozott három korábbi határozatot, és ismertette azok alapvető tartalmát. A Törvényszék azzal folytatta, hogy a megtámadott ítélet 33. pontjában megállapította, hogy e három korábbi határozatban az EUIPO megállapította a korábbi védjegyek jóhírnevét, amelyet több olyan nemzeti határozat is megerősített, amely ugyanezen korábbi védjegyekre, a szóban forgó árukkal azonos vagy azokhoz hasonló árukra, valamint a jelen ügyben érintett egyes tagállamokra vonatkozott, hozzátéve, hogy a korábbi védjegyek jóhírnevének megállapítása ténybeli megállapítás, amely nem függ a bejelentett védjegytől.

78

A megtámadott ítélet 34. pontjában a Törvényszék így ebből azt a következtetést vonta le, hogy „e körülmények között”, valamint a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elvéből eredő kötelezettségekre tekintettel „a fellebbezési tanács nem térhetett el az EUIPO határozathozatali gyakorlatától bármifajta magyarázat nélkül, amellyel ismertette volna azokat az indokokat, amelyek alapján arra a megállapításra jutott, hogy az ezen határozatokban a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan kifejtett ténybeli megállapítások nem, illetve már nem relevánsak.”

79

A Törvényszék így helytállóan vizsgálta meg, hogy a fellebbezési tanács – azáltal, hogy a vitatott határozatban csupán arra emlékeztetett, hogy az EUIPO‑t nem kötötte a határozathozatali gyakorlata – az e határozat meghozatalát övező összefüggésekre, valamint az érintett területet szabályozó jogszabályokra – ideértve a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód elvét is – tekintettel teljesítette‑e az indokolási kötelezettségét.

80

Az EUIPO állításával szemben a Törvényszéknek semmilyen téves jogalkalmazás nem róható fel az említett elvek értelmezését illetően. E tekintetben igaz ugyan, hogy az EUIPO fórumait nem kötik automatikusan a korábbi határozataik, mivel – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 20. pontjában jogosan megállapította – a védjegybejelentések vizsgálatának szigorúnak és teljes körűnek kell lennie a védjegyek indokolatlan lajstromozásának megakadályozása érdekében, és ezt a vizsgálatot minden egyes konkrét esetben el kell végezni (lásd analógia útján: 2009. február 12‑iBild digital és ZVS végzés, C‑39/08 és C‑43/08, nem tették közzé, EU:C:2009:91, 17. pont; 2011. március 10‑iAgencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, C‑51/10 P, EU:C:2011:139, 77. pont). Ebből azonban nem következik az, hogy e fórumok mentesülnének a jelen ítélet 66. pontjában felidézett, a megfelelő ügyintézés és az egyenlő bánásmód fent említett elvéből eredő kötelezettségek – ideértve az indokolási kötelezettséget is – alól.

81

Ez utóbbi kötelezettség még nagyobb jelentőséggel bír a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló, a jelen ítélet 77. pontjában felidézett körülmények esetén, amikor az EUIPO egyes, a fórumai előtt a szóban forgó korábbi védjegy jóhírneve fennállásának teljes körű vizsgálata céljából hivatkozott korábbi határozatainak relevanciája nem vitatható, mivel e vizsgálat – amint azt lényegében a Törvényszék megállapította – nem szigorúan a bejelentett védjegytől függ.

82

A Törvényszék tehát helyesen állapította meg, hogy e körülmények esetén az EUIPO fórumai nem teljesíthetik az indokolási kötelezettségüket azzal, hogy csupán arra emlékeztetnek, hogy az EUIPO határozatainak jogszerűségét kizárólag a 207/2009 rendelet alapján kell értékelni, és nem a korábbi határozathozatali gyakorlata alapján.

83

Végül amennyiben az EUIPO azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 31. pontjában tévesen állapította meg, hogy a három korábbi határozatot a vitatott határozat „nem vizsgálta és nem is említette meg”, elegendő rámutatni, hogy ezen érvelés nem lehet eredményes, mivel a Törvényszék által tett megállapítás nem tekintető az említett határozat tartalmával ellentétesnek.

84

Ugyanis, habár igaz, hogy a fellebbezési tanács a vitatott határozatnak „A felek jogalapjai és érvei” című részében rámutatott arra, hogy a Puma arra alapított érvet hozott fel, hogy a korábbi védjegyek jóhírnevét az „EUIPO számos határozatában elismerte”, továbbra is fennáll, hogy a fellebbezési tanács „a felszólaló által benyújtott bizonyítékok” körében nem hivatkozott a három korábbi határozatra, és az említett határozatnak az „Indokolás” című részében nem említette meg és nem is vizsgálta ez utóbbi határozatokat a korábbi védjegyek esetleges jóhírneve tekintetében a tartalmuk és bizonyító erejük alapján, noha a nemzeti hivatalok több határozatát megvizsgálta.

85

A fenti megállapítások összességére tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a Törvényszék nem sértette meg a 2868/95 rendelet 19. szabálya (2) bekezdésének c) pontjával és a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdését és a megfelelő ügyintézés elvét annak megállapításakor, hogy a fellebbezési tanács azáltal, hogy csupán arra emlékeztetett, hogy a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló körülmények esetén az EUIPO határozatainak jogszerűségét kizárólag az uniós bíróság által értelmezett 207/2009 rendelet alapján kell értékelni, és nem az EUIPO vagy a nemzeti hivatalok korábbi határozathozatali gyakorlata alapján, megsértette a megfelelő ügyintézés elvét, különösen a határozatok indokolására vonatkozó kötelezettségét, és így a vitatott határozat jogellenes.

86

Ebből következik, hogy az első jogalap első és második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

87

Az EUIPO az első jogalapjának harmadik részével és a második jogalapjával, amelyeket együttesen kell megvizsgálni, azt kifogásolja, hogy a Törvényszék megsértette a megfelelő ügyintézés elvével összefüggésben értelmezett 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdését és a 2868/95 rendelet 50. szabályának (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdését azáltal, hogy a megtámadott ítélet 37. pontjában megállapította, hogy a fellebbezési tanácsnak a jelen ügy körülményei esetén fel kellett volna hívnia a Pumát a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó – akár megcáfolandó – kiegészítő bizonyítékok benyújtására, amint azt a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdése lehetővé teszi számára.

88

Az EUIPO különösen azt állítja, hogy az említett rendelkezések és elvek ilyen értelmezése sérti a kontradiktórius eljárás elvét, amelyet az EUIPO előtti inter partes eljárás tekintetében a 207/2009 rendelet 76. cikkének (1) bekezdése rögzít, és figyelmen kívül hagyja azt, hogy az EUIPO azon kötelezettsége, hogy a késedelmesen előterjesztett tények és bizonyítékok figyelembevételére, illetve figyelmen kívül hagyására vonatkozó mérlegelési jogkörét gyakorolja, kizárólag a felek által a saját kezdeményezésükre előterjesztett tényekre és bizonyítékokra vonatkozik.

89

Az EUIPO így lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék kötelezettséggé változtatta azon mérlegelési jogkört, amellyel a fellebbezési tanács a 2868/95 rendelet 50. szabályának (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése alapján annak eldöntése tekintetében rendelkezik, hogy figyelembe vegye azokat a kiegészítő tényeket és bizonyítékokat, amelyeket nem terjesztettek elő a felszólalási osztály által megállapított határidőn belül, és e kötelezettséget az EUIPO szerint tévesen terjesztette ki azokra a tényekre és bizonyítékokra is, amelyeket a felek nem a saját kezdeményezésükre terjesztettek elő.

90

E tekintetben a megtámadott ítélet 35. pontjából következik, hogy az EUIPO a Törvényszék előtt azt az álláspontot képviselte, hogy a fellebbezési tanács nem volt köteles figyelembe venni a három korábbi határozatot, mivel a Puma nem közölte a felszólalási osztállyal a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó, az e határozatok elfogadásához vezető eljárások keretében benyújtott bizonyítékokat. Az EUIPO szerint a fellebbezőnek újra be kellett volna nyújtania e bizonyítékokat, vagy kifejezetten hivatkoznia kellett volna rájuk.

91

Ezen érvelésre válaszul a Törvényszék a megtámadott ítélet 36. pontjában helyesen idézte fel azon ítélkezési gyakorlatot, amely szerint a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdése és a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdése az EUIPO fellebbezési tanácsát mérlegelési jogkörrel ruházza fel annak eldöntése céljából, hogy figyelembe kell‑e vennie azokat a további vagy kiegészítő tényeket és bizonyítékokat, amelyeket a felszólalási tanács által megállapított vagy megadott határidőn belül nem terjesztettek elő. E rendelkezések szerint ugyanis, ha az EUIPO által előírt határidőn belül nyújtották be a bizonyítékokat, ami nem vitatott a jelen ügyben, kiegészítő bizonyítékok továbbra is előterjeszthetők (lásd ebben az értelemben: 2016. július 21‑iGrau Ferrer ítélet, C‑597/14 P, EU:C:2016:579, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92

Ugyanakkor, azzal, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 37. pontjában kifejtette, hogy „a jelen ügyben fennálló körülmények között a fellebbezési tanácsnak a meglehetősen nagyszámú nemzeti határozattal és a Törvényszék egyik ítéletével is megerősített újabb határozathozatali gyakorlatára tekintettel a […] megfelelő ügyintézés elvével összhangban vagy fel kellett volna hívnia – ahogyan ezt a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdése lehetővé teszi számára – a [fellebbezőt], hogy a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozóan nyújtson be további – akár megcáfolandó – bizonyítékot”, nem a 207/2099 rendelet 76. cikkének (2) bekezdésére és a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének harmadik albekezdésére hivatkozott, hanem a megfelelő ügyintézés elvére.

93

A jelen esetben a megtámadott ítélet 30., 33. és 37. pontjából kiderül, hogy a felszólalási beadványban a Puma ismertette a három korábbi határozat alapvető tartalmát az eljárás nyelvén, ily módon meg kell állapítani, hogy ennek tartalmát mind a felszólalási osztály, mind pedig a Gemma Group tudomására hozták.

94

A megtámadott ítélet fenti 30. pontjából az is kiderül, hogy az EUIPO hatáskörrel rendelkező fórumai a három korábbi határozatban megállapították, hogy a korábbi védjegyek egyike „számos bizonyíték alapján”„legalábbis Franciaországban […] jóhírnévvel rendelkezik”, egy másik védjegyről pedig „számos benyújtott bizonyíték alapján” megállapítást nyert, hogy „nagy jóhírnévre tett szert az Unióban”, és „»hosszabb időn át és intenzíven« történt használatának és »nagy fokú ismertségének« köszönhetően fokozott megkülönböztető képességgel rendelkezik.” A Törvényszék azt is megállapította, hogy az említett határozatok némelyike igen részletesen ismerteti azokat a bizonyítékokat, amelyek lehetővé tették a korábbi védjegyek jóhírnevének megállapítását.

95

Ilyen összefüggések mellett a három korábbi határozat – amennyiben azok elismerték a korábbi védjegyek jóhírnevét – komoly jelzés volt arra a szóban forgó felszólalási eljárásban, hogy e korábbi védjegyek is úgy tekinthetők, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése értelmében jóhírnévvel rendelkeznek, amint az a jelen ítélet 81. pontjában már megállapításra került.

96

Ennélfogva, amint a jelen ítélet 76. pontjában a Bíróság kimondta, az EUIPO köteles volt a Puma által hivatkozott három korábbi határozatot figyelembe venni, és kifejezetten indokolnia kellett a jelen esetben a határozatát, mivel úgy határozott, hogy a korábbi védjegyek jóhírnevét illetően az említett határozatokban kialakított megközelítéstől eltérő megközelítést fogad el.

97

Mindemellett abban az esetben, ha a fellebbezési tanács maga jutott volna arra a következtetésre, hogy az EUIPO előtti korábbi eljárások során benyújtott bizonyítékok hiányában nem tudja teljesíteni a megfelelő ügyintézés elvéből eredő kötelezettségeit, és ezzel összefüggésben különösen a jelen ítélet 66. pontjában felidézett indokolási kötelezettségét, a Törvényszékhez hasonlóan meg kell állapítani, hogy szükséges lett volna, hogy e fórum éljen azon lehetőséggel, amellyel a tekintetben rendelkezik, hogy a mérlegelési jogköre gyakorlása és a felszólalás teljes körű vizsgálata céljából ilyen bizonyítékok benyújtását kérje.

98

E tekintetben ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy – amint a Bíróság egyébiránt már kimondta – a 207/2009 rendelet 63. cikkének e rendelet 78. cikkével összefüggésben értelmezett (2) bekezdéséből következik, hogy az elé terjesztett fellebbezés érdemi vizsgálata során az EUIPO fellebbezési tanácsa nem csupán felhívja a feleket, ahányszor csak szükséges, arra, hogy az általa megjelölt határidőn belül nyújtsák be az általa megküldött értesítésekkel kapcsolatos észrevételeiket, hanem elrendelheti bizonyítási eszközök előterjesztését is, amelyek között szerepelhet ténybeli elemek vagy bizonyítékok benyújtása. Az ilyen rendelkezések tanúsítják tehát annak lehetőségét, hogy a tényállás egyre sokszínűbbé váljék az EUIPO előtt folyó eljárás egyes szakaszaiban (lásd ebben az értelemben: 2007. március 13‑iOHIM kontra Kaul ítélet, C‑29/05 P, EU:C:2007:162, 58. pont; 2018. február 28‑imobile.de kontra EUIPO ítélet, C‑418/16 P, EU:C:2018:128, 57. pont).

99

Ezen, valamint a jelen ítélet 91. pontjában felidézett, azon ítélkezési gyakorlatra tekintettel, amely szerint ha az EUIPO által előírt határidőn belül nyújtották be a bizonyítékokat, kiegészítő bizonyítékok továbbra is előterjeszthetők, az olyan kötelezettség, mint amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 37. pontjában a megfelelő ügyintézés elve alapján írt elő, nem tekinthető ellentétesnek a 207/2009 rendelet rendelkezéseivel.

100

Így a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet ugyanezen 37. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a jelen ügyben fennálló körülmények között a fellebbezési tanácsnak a megfelelő ügyintézés elvével összhangban meg kellett volna indokolnia, miért ítéli meg úgy, hogy az EUIPO által a három korábbi határozatban a korábbi védjegyek jóhírnevével kapcsolatban tett megállapításokat a jelen esetben el kell vetni, vagy a Pumát fel kellett volna hívnia a korábbi védjegyek jóhírnevére vonatkozó kiegészítő bizonyítékok benyújtására.

101

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első jogalap harmadik részét és a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

102

Mivel a fellebbezés alátámasztására felhozott valamennyi jogalapot és érvet el kell utasítani, a fellebbezést is el kell utasítani.

103

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése alapján, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

104

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

105

Az EUIPO‑t, mivel pervesztes lett, a Puma kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott: