C‑51/10. P. sz. ügy

Agencja Wydawnicza Technopol sp. z o.o.

kontra

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

„Fellebbezés – Közösségi védjegy – Kizárólag számokból álló megjelölés – Az »1000« megjelölés védjegyként való lajstromozása iránti kérelem brosúrák, folyóiratok és újságok vonatkozásában – Az említett megjelölés állítólagos leíró jellege – A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazási szempontjai – Az OHIM korábbi határozathozatali gyakorlatának figyelembevételére vonatkozó kötelezettsége”

Az ítélet összefoglalása

1.        Közösségi védjegy – A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése – Feltétlen kizáró okok – Az erre vonatkozó általános érdek alapján való értelmezés – A 40/94 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja – Célkitűzés – A rendelkezésre állás követelménye

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (1) bekezdés, c) pont)

2.        Közösségi védjegy – A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése – Feltétlen kizáró okok – A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjában foglalt okok alkalmazási köre közötti átfedés

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (1) bekezdés, b) és c) pont)

3.        Közösségi védjegy – A közösségi védjegy meghatározása és megszerzése – Feltétlen kizáró okok – Kizárólag olyan jelekből vagy adatokból álló védjegyek, amelyek valamely áru vagy szolgáltatás jellemzőinek leírására szolgálhatnak – Fogalom – Kizárólag számokból álló megjelölések

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (1) bekezdés, c) pont)

4.        Közösségi védjegy – A közösségi védjegy hatálya – Korlátozások – A 40/94 rendelet 12. cikkének b) pontja – Tárgy

(40/94 tanácsi rendelet, 7. cikk, (1) bekezdés, c) pont, és 12. cikk, b) pont)

5.        Közösségi védjegy – Az OHIM határozatai – Az egyenlő bánásmód elve – A gondos ügyintézés elve – Az OHIM korábbi döntéshozatali gyakorlata

1.        A 40/94 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében felsorolt egyes kizáró okokat a mögöttük meghúzódó közérdek fényében kell értelmezni. Az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja mögött meghúzódó közérdek annak biztosításából áll, hogy a közösségi védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások egy vagy több jellemzőjét leíró megjelöléseket az ilyen árukat vagy szolgáltatásokat kínáló összes gazdasági szereplő szabadon használhassa.

Annak érdekében, hogy a szabad felhasználás céljának teljes körű megvalósítását biztosítsa, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti bejelentésnek a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) általi elutasításának nem feltétele, hogy a szóban forgó megjelölést a bejelentés időpontjában ténylegesen használják a leírás céljára. Elegendő, ha az említett megjelölés alkalmas az ilyen használatra. Ehhez hasonlóan, a kizáró ok alkalmazása nem függ a konkrét, aktuális és tényleges rendelkezésre állás követelményének fennállásától, tehát irreleváns azon versenytársak számának megismerése, amelyeknek a szóban forgó megjelölés használata érdekében áll, vagy érdekében állhat. Ezenkívül lényegtelen, hogy a szóban forgó megjelöléseknél gyakrabban használatos megjelölések is léteznek a védjegybejelentésben említett áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek jelölésére. A fentiekből következik, hogy az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása nem követeli meg, hogy a szóban forgó megjelölés megfeleljen a jelölés szokásos módjának.

(vö. 36–40. pont)

2.        A közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott leíró jellegű megjelölések a rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján megkülönböztető képességgel sem rendelkeznek. Fordított esetben, valamely megjelölés az említett 7. cikk (1) bekezdése b) pontjának értelmében az esetleges leíró jellegétől eltérő okok miatt is alkalmatlan lehet a megkülönböztetésre. Ennélfogva bizonyos átfedés van a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja, illetve ezen 7. cikk (1) bekezdése c) pontjának hatálya között, mindazonáltal az első rendelkezés abban különbözik a másodiktól, hogy az első rendelkezés az összes olyan körülményre vonatkozik, amelyben valamely megjelölés nem alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól.

E körülmények között a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének helyes alkalmazása érdekében ügyelni kell arra, hogy az e 7. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott kizáró ok alkalmazását megfelelően fenntartsák az e kizáró ok által pontosan meghatározott esetekre.

(vö. 46–48. pont)

3.        A közösségi védjegyről szóló rendelet 40/94 rendelet 7. cikk (1) bekezdése c) pontjában foglalt kizáró ok valójában azokat az eseteket határozza meg, amelyekben az a megjelölés, amelynek közösségi védjegyként való lajstromozását kérték, alkalmas a bejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások „jellemzőinek” jelölésére. Ugyanis az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjában „az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője” kifejezés használatával a jogalkotó egyrészt azt mondta ki, hogy a fajtát, a minőséget, a mennyiséget, a rendeltetést, az értéket, a földrajzi származást, az előállítási vagy teljesítési időt mindig az áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek kell tekinteni, másrészt azt jelezte, hogy ez a lista nem kimerítő, mivel az áruk vagy a szolgáltatások minden további jellemzőjét figyelembe lehet venni.

A „jellemző” kifejezés jogalkotó általi használata azt a tényt hangsúlyozza, hogy az említett rendelkezés csak azokra a megjelölésekre vonatkozik, amelyek a bejelentéssel érintett áruknak vagy szolgáltatásoknak az érintett fogyasztói kör által könnyen felismerhető tulajdonságának megjelölésére szolgálnak. Tehát a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján a megjelölés lajstromozását csak akkor lehet megtagadni, ha ésszerűen feltételezhető, hogy azt az érintett fogyasztói kör valóban az egyik említett jellemző leírásaként fogja felismerni.

Ezeknek a megállapításoknak különleges jelentőségük van a kizárólag számokból álló megjelöléseket illetően. Ugyanis mivel ezeket a megjelöléseket általában számoknak tekintik, azok a kereskedelemben többek között mennyiségek megjelölésére használhatók. Mindazonáltal a kizárólag számokból álló megjelölés lajstromozását abban az esetben lehet a 7. cikk (1) bekezdésének c) pontja alapján megtagadni azzal az indokkal, hogy ez a megjelölés valamely mennyiséget jelöl, ha ésszerűen feltételezhető, hogy az érintett fogyasztói kör a számokkal megjelölt mennyiséget a védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások jellemzőjének tekinti.

(vö. 48–52. pont)

4.        A közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet 12. cikkének b) pontjában foglalt szabálynak nincs meghatározó befolyása az e rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt szabály értelmezésére. Ugyanis az említett rendelet 12. cikke a közösségi védjegyoltalom korlátaira vonatkozik, míg e rendelet 7. cikke a megjelölések védjegyként való lajstromozását kizáró okokra.

Az a körülmény, hogy az említett 12. cikk b) pontja biztosítja, hogy az összes gazdasági szereplő szabadon használhassa az áruk és a szolgáltatások jellemzőire vonatkozó megjelöléseket, egyáltalán nem korlátozza az említett 7. cikk (1) bekezdése c) pontjának hatályát. Éppen ellenkezőleg, az említett körülmény azt az érdeket teszi nyilvánvalóvá, hogy a 7. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott – egyébiránt feltétlen – kizáró okot ténylegesen alkalmazzák az összes olyan megjelölésre, amely alkalmas lehet a védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások valamely jellemzőjének jelölésére.

(vö. 59–61. pont)

5.        A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) köteles a hatáskörét az uniós jog általános elveivel – így az egyenlő bánásmód elvével és a gondos ügyintézés elvével – összhangban gyakorolni.

E két utóbbi elvre tekintettel az OHIM a közösségi védjegybejelentés vizsgálata keretében köteles figyelembe venni a hasonló kérelmekre vonatkozóan már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, vagy sem.

(vö. 73–74. pont)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2011. március 10.(*)

„Fellebbezés – Közösségi védjegy – Kizárólag számokból álló megjelölés – Az »1000« megjelölés védjegyként való lajstromozása iránti kérelem brosúrák, folyóiratok és újságok vonatkozásában – Az említett megjelölés állítólagos leíró jellege – A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazási szempontjai – Az OHIM korábbi határozathozatali gyakorlatának figyelembevételére vonatkozó kötelezettsége”

A C‑51/10. P. sz. ügyben,

az Agencja Wydawnicza Technopol sp. z o.o. (székhelye: Częstochowa [Lengyelország], képviseli: A. von Mühlendahl Rechtsanwalt)

fellebbezőnek

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2010. február 1‑jén benyújtott fellebbezése tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: A. Folliard‑Monguiral, meghatalmazotti minőségben)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Tizzano tanácselnök, J.‑J. Kasel, M. Ilešič (előadó), M. Safjan és M. Berger bírák,

főtanácsnok: J. Mazák,

hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsnok,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. november 10‑i tárgyalásra,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Fellebbezésével az Agencja Wydawnicza Technopol sp. z o.o. (a továbbiakban: Technopol) az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑298/06. sz., Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM (1000) ügyben 2009. november 19‑én hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel az Elsőfokú Bíróság elutasította a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) negyedik fellebbezési tanácsának az „1000” megjelölés közösségi védjegyként való lajstromozása iránti kérelmére vonatkozó, 2006. augusztus 7‑én hozott határozatának (R 447/2006‑4. sz. ügy; a továbbiakban: megtámadott határozat) hatályon kívül helyezésére irányuló keresetét.

 Jogi háttér

2        A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) „A közösségi védjegyoltalom tárgyát képező megjelölés” című 4. cikke így szól:

„Közösségi védjegyoltalom tárgya lehet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, így különösen szó – beleértve a személyneveket –, ábra, kép, alakzat, betű, szám, az áru vagy a csomagolás formája, ha e megjelölés alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól.”

3        Ugyanezen rendelet „Feltétlen kizáró okok” című 7. cikke így rendelkezik:

„(1) A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

[...]

b)      nem alkalmas a megkülönböztetésre;

c)      kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak;

[...]

(3)      Az (1) bekezdés b), c) és d) albekezdése alapján a megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, ha az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások tekintetében használata révén megszerezte a megkülönböztetőképességet.”

4        A 40/94 rendelet „A közösségi védjegyoltalom korlátai” című 12. cikke szerint:

„A közösségi védjegyoltalom alapján a jogosult nem tilthat el mást attól, hogy gazdasági tevékenysége körében – az üzleti tisztesség követelményeivel összhangban – használja:

[...]

b)      az áru vagy a szolgáltatás fajtájára, minőségére, mennyiségére, rendeltetésére, értékére, földrajzi eredetére, előállítási, illetve teljesítési idejére vagy egyéb jellemzőjére vonatkozó jelzést”.

5        A 40/94 rendelet „A tényállás vizsgálata hivatalból” című 74. cikke kimondja:

„(1) A Hivatal [OHIM] az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja. A lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárásban azonban a Hivatal [OHIM] a vizsgálat során a felek által előterjesztett tényálláshoz, bizonyítékokhoz és érvekhez, valamint a kérelem szerinti igényekhez kötve van.

(2) A Hivatal [OHIM] figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényeket vagy bizonyítékokat, amelyeket az érintett felek nem kellő időben terjesztettek elő.”

6        A 40/94 rendeletet hatályon kívül helyezte a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78, 1. o.), amely 2009. április 13‑án lépett hatályba. A jelen jogvita azonban a tényállás időpontjára tekintettel még a 40/94 rendelet hatálya alá tartozik.

 A jogvita előzményei és a megtámadott határozat

7        2005. április 4‑én a Technopol közösségi védjegybejelentést tett az OHIM‑nál a következő megjelölés vonatkozásában:

1000

8        A lajstromozást a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás (a továbbiakban: Nizzai Megállapodás) szerinti 16. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban kérelmezték, az alábbi leírással: „brosúrák; folyóiratok, beleértve a keresztrejtvényeket és játékokat tartalmazó folyóiratokat is; napilapok”.

9        2006. január 31‑én az elbíráló a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja alapján elutasította ezt a kérelmet, azzal az indoklással, hogy az „1000” megjelölésnek nincs megkülönböztetőképessége, és az az érintett áruk tartalmára vagy egyéb jellemzőire vonatkozó leíró jellegű jelzésnek minősül.

10      2006. március 31‑én a Technopol fellebbezést nyújtott be az elbíráló határozatával szemben. Az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa a 2006. augusztus 7‑i határozatában helybenhagyta az elbíráló álláspontját.

11      Az említett fellebbezési tanács úgy vélte, hogy az „1000” megjelölés szolgálhatja a Technopol kiadványai tartalmának megjelölését, és az említett megjelölésnek mindenesetre nincs megkülönböztetőképessége, mivel azt a fogyasztó nem az eredet megjelöléseként, hanem az említett kiadványok dicséreteként észleli.

12      Közelebbről a megtámadott határozat 18. és 19. pontjában az említett fellebbezési tanács a következőket állapította meg:

„18      [...] A folyóiratok gyakran jelentetnek meg különféle információkat tartalmazó rangsorolásokat [...]. Ilyen esetekben előnyben részesítik a kerek számokat azok kifejező értéke miatt.

19      Ezenfelül a bejelentéssel érintett [áruk] különböző összeállításokat tartalmazó […] kiadványokat foglalnak magukban […]. Az ilyen jellegű kiadványok általában kerek számokkal kifejezett információkat tartalmaznak […]. Ehhez hasonlóan az [»1000« megjelölés] vitán felül használható leíró jelleggel, különösen azokban a „keresztrejtvényeket és játékokat tartalmazó folyóiratokban”, amelyekre az oltalmat igényelték. Az érintett vásárlóközönség a szóban forgó kiadványon szereplő [»1000« megjelölést] arra vonatkozó jelzésként fogja észlelni, hogy a kiadvány pontosan 1000 találós kérdést vagy játékot tartalmaz. Ahogyan azt az interneten végzett keresések is megmutatták, már számos ilyen jellegű áru létezik a piacon […].”

 Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

13      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2006. október 18‑án benyújtott keresetlevelével a Technopol a vitatott határozat hatályon kívül helyezésére irányuló keresetet terjesztett elő.

14      A fellebbező keresete alátámasztásául két jogalapra hivatkozott, amelyek közül az első a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának megsértésén, a második e rendelet 7. cikke (1) bekezdésének e) pontján alapul.

15      Az első jogalap keretében a Technopol azt állította, hogy az „1000” megjelölés, az azt kiegészítő kifejezés nélkül, nem leíró jellegű. A fogyasztó szempontjából semmilyen közvetlen és konkrét kapcsolatot nem lehet megállapítani az említett megjelölés és az érintett áruk jellemzői között.

16      Az Elsőfokú Bíróság elutasította ezt az érvelést, és ebből következően az első jogalapot. Az ezen határozathoz vezető lényeges indokok a következők:

„21 […] [A] 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt jelek és adatok azok, amelyek az érintett fogyasztói kör szempontjából az általános használatban közvetlenül vagy annak lényeges jellemzőjére utalással leírják […] az árut vagy szolgáltatást […]

22      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a megjelölés akkor leíró jellegű, ha olyan kellően közvetlen és konkrét kapcsolatban van a szóban forgó árukkal vagy szolgáltatásokkal, amely alapján az érintett vásárlóközönség azonnal és további gondolkodás nélkül a szóban forgó áruk és szolgáltatások, illetve egyik jellemzőjük leírását ismerheti fel […]

23      Ennélfogva valamely megjelölés leíró jellegét csak annak alapján lehet megítélni, hogy egyrészről az érintett vásárlóközönség, hogyan fogja fel a megjelölést, másrészről hogy ez a megjelölés milyen árukra és szolgáltatásokra vonatkozik […]

24      A felek nem vitatták, hogy a jelen esetben az érintett áruk a brosúrák, a folyóiratok, beleértve a keresztrejtvényeket és játékokat tartalmazó folyóiratokat is, valamint a napilapok, amelyeket a nagyközönségnek szánnak.

25      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagfogyasztó az [»1000« megjelölést] bármely további elem nélkül a védjegybejelentésekkel érintett áruk jellemzőinek egyik leírásaként észleli.

26      Ebben a vonatkozásban rá kell mutatni, ahogyan az a [megtámadott] határozat 18. és 19. pontjából kitűnik, hogy az érintett vásárlóközönség szempontjából közvetlen és konkrét kapcsolat áll fenn az »1000« megjelölés és az érintett áruk bizonyos jellemzői között. Ugyanis az »1000« megjelölés egy mennyiségre utal, amelyet az érintett vásárlóközönség azonnal és további gondolkozás nélkül a szóban forgó áruk jellemzőinek – különösen az oldalak, valamint az összeállításban szereplő művek, információk és játékok mennyiségének – leírásaként, vagy az abban szereplő hivatkozások rangsorolásaként észlel. Ezt a megállapítást nem cáfolja az a tény, hogy a bejelentett védjegy csak számokból áll, mivel […] a szám és az említett jellemzők közötti azonnali képzettársítás miatt az érintett vásárlóközönség könnyen azonosíthatja a hiányzó elemet.

27      Közelebbről, ahogyan azt a fellebbezési tanács a [megtámadott] határozat 18. és 19. pontjában megállapította, a brosúrákban és a folyóiratokban gyakran jelentetnek meg rangsorolásokat és összeállításokat, amelyek tartalmának megjelölésénél a kerek számokat részesítik előnyben; a fellebbezési tanács ebben a vonatkozásban az »1000 kérdés és választ« hozza fel példaként. Ezek a tények megerősítik a szóban forgó áruk és az [»1000« megjelölés] között az átlagfogyasztó szempontjából fennálló leíró kapcsolat.

[...]

30      Mivel a védjegybejelentéssel érintett áruk vonatkozásában bizonyított az [»1000« megjelölés] leíró jellege, meg kell vizsgálni, hogy a bejelentett védjegy kizárólag leíró megjelölésekből áll‑e, és tartalmaz‑e olyan egyéb elemeket, amelyek ellentétesek lehetnek azzal a megállapítással, hogy a megjelölés leíró jellegű. […] A jelen esetben az »1000« [megjelölést] bármely olyan elem nélkül ábrázolják, amely azt megkülönböztetné a mennyiség jelzésének szokásos módjától, és megfoszthatná a megkülönböztetőképességétől.

31      A fentiek összességéből következik, hogy az »1000« szómegjelölés az érintett áruk jellemzőit – többek között a művek, az információk és az összeállított játékok oldalainak mennyiségét vagy azok rangsorát – jelöli, amely jellemzőket a megcélzott vásárlóközönség a választása során számításba vehet, és amelyek ennélfogva az áru lényeges jellemzőinek minősülnek. […]

32      Ezt a megállapítást a felperes többi érve sem cáfolhatja […]. Először is el kell utasítani – mint hatástalant – az arra a tényre alapított érvet, hogy az »1000« megjelölés lajstromozása nem fosztaná meg a harmadik személyeket attól a joguktól, hogy az említett számot mennnyiségek megjelölésére használják, ha ez a használat nem minősül a védjegyjog megsértésének. A felperes ezzel az érvvel a védjegy lajstromozásából eredő kizárólagos jog korlátait illetően emlékeztet a 40/94 […] rendelet 12. cikke b) pontjának tartalmára. Az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően ugyanis a 40/94 rendelet 12. cikkére nem lehet hivatkozni a lajstromozási eljárás során […]. E cikk alkalmazása olyan megjelölés fennállását feltételezi, amelyet vagy azért lajstromoztak védjegyként, mert a 40/94 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének megfelelően a használata révén megszerezte a megkülönböztetőképességet, vagy azért, mert abban a leíró és a nem leíró elemek együttesen vannak jelen, amiről nincs szó a jelen esetben […]. Ennélfogva a 40/94 rendelet 12. cikkét nem lehet úgy tekinteni, hogy az alapján lehetőség van a lajstromozás feltétlen kizáró okaira vonatkozó vizsgálat szempontjainak felpuhítására.

33      Másodszor, a felperes azon tényre alapított érvét illetően, hogy nincs szükség arra, hogy az [»1000« megjelölést] szabadon fenntartsák a harmadik személyek számára, mivel a négy számjegyből álló számoknak 10 000 lehetséges kombinációja létezik, hangsúlyozni kell, hogy […] a szóban forgó védjegy lajstromozásának megtagadása a megjelölés leíró jellegén alapul. Ezen leíró jelleg miatt a »1000« megjelölés nem töltheti be a védjegybejelentéssel érintett áruk kereskedelmi eredetének megjelölésére vonatkozó funkcióját. Ennélfogva a lajstromozás szemponjtából nincs jelentősége annak, hogy a számoknak léteznek más lehetséges kombinációi is. Ezenkívül annak a ténynek sincs jelentősége, hogy az OHIM védjegyként lajstromozta az IX és az XD megjelöléseket, és emiatt a számok és a betűk kevesebb lehetséges kombinációja áll a versenytársak rendelkezésére. A fellebbezési tanács határozatainak jogszerűségét kizárólag a 40/94 rendelet alapján lehet megítélni, nem pedig az OHIM korábbi határozathozatali gyakorlata alapján […].”

17      Miután megállapította, hogy a jelen esetre a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott kizáró ok vonatkozik, az Elsőfokú Bíróság nem vizsgálta meg a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjára alapított második kereseti jogalapot.

 A felek kérelmei

18      Fellebbezésében a Technopol azt kéri, hogy a Bíróság:

– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

– utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bírósághoz; és

– az OHIM‑ot kötelezze az összes költség viselésére.

19      Az OHIM és azt kéri, hogy a Bíróság:

– utasítsa el a fellebbezést, és

– a Technopolt kötelezze a költségek viselésére.

 A fellebbezésről

20      A Technopol két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontján alapul, mivel az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe e rendelkezés alkalmazásának összes lényeges szempontját. A fellebbező második jogalappal azt rója fel a az Elsőfokú Bíróságnak, hogy az nem vette figyelembe az OHIM korábbi gyakorlatát.

 A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjára alapított első fellebbezési jogalapról

 A felek érvei

21      A fellebbező az első jogalapjának alátámasztására többek között azt állítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, közelebbről a C‑383/99. P. sz., Procter & Gamble kontra OHIM ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítéletből (EBHT 2001., I‑6251. o.) következik, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott kizáró ok alkalmazása nem csak az általános használat szempontjától függ, amelyre az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 21. pontjában hivatkozott, hanem attól a feltételtől is, hogy a szóban forgó megjelölés azonos legyen az érintett áruk vagy szolgáltatások, illetve ezek jellemzői szokásos jelölésének módjával. Az Elsőfokú Bíróság ez utóbbi feltétel megsértésével tévesen kiterjesztette az említett kizáró ok hatályát.

22      Egyébiránt a megtámadott ítéletben nem szerepelnek olyan megállapítások, amelyek annak bizonyítására irányulnak, hogy az „1000” megjelölés alkalmazása „általános használatnak” minősül a védjegybejelentéssel érintett áruk megjelölése vonatkozásában. A megtámadott ítélet 26. és 27. pontjában az Elsőfokú Bíróság által hivatkozott példák a számoknak egyéb kifejezésekkel való együttes használatára vonatkoztak. Ennélfogva téves a megtámadott ítélet kiindulópontja, amely kiindulópontnak az a lényege, hogy az összes számból álló megjelölést szükségszerűen leíró vagy általános jelzéssel használják. Ebből következően az Elsőfokú Bíróság feltételezésekre alapította az álláspontját.

23      Mindent egybevetve, az Elsőfokú Bíróság tévesen ítélte meg a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja és e rendelet 12. cikkének b) pontja között fennálló viszonyt. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 32. pontjában tévesen korlátozta az utóbbi cikk hatályát azokra az esetekre, amelyekben a megjelölést „azért lajstromozták védjegyként mert a 40/94 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének megfelelően a használata révén megszerezte a megkülönböztetőképességet, vagy azért, mert abban a leíró és a nem leíró elemek együttesen vannak jelen”.

24      Ráadásul az Elsőfokú Bíróság nem a jogilag megkövetelt módon kezelte azt az érvet, amely szerint fellebbezési tanács tévedett abban, hogy az „1000” megjelölésnek nem szükséges rendelkezésre állnia. Ugyanis az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 33. pontjában az említett érvre adott válaszában elmulasztotta megvizsgálni a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja mögött meghúzódó közérdek kérdését.

25      Az OHIM először is úgy érvel, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjából nem szükségszerűen kövekezik, hogy a szóban forgó megjelölés az érintett áruk vagy szolgáltatások leírásának szokásos módja. Elég, ha az említett megjelölés használható valamely jellemző leírására.

26      Az OHIM szerint az „1000” megjelölés azonnal az érintett kiadvány tartalmára enged következtetni, mivel az az oldalak vagy az információk mennyiségére utal. Egyébiránt a Bíróság nem vizsgálhatja felül az Elsőfokú Bíróság azon ténybeli értékelését, amely szerint a vásárlóközönség várakozásai szerint az „1000” megjelölés az említett kiadvány tartalmának nagyságát jelzi.

27      A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja és ezen rendelet 12. cikkének b) pontja között állítólag fennálló viszonyt illetően az OHIM emlékeztet arra, hogy az utóbbi cikk a lajstromozott védjegy oltalmának korlátaira vonatkozik, és nem arra, hogy a megjelölések mennyiben alkalmasak arra, hogy azokat közösségi védjegyként lajstromozzák. Következésképpen, az OHIM szerint egyszerűen nem áll fenn ezen két cikk között a fellebbező által hivatkozott kölcsönhatás.

28      Végül az OHIM azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság kellően figyelembe vette a közérdeket. Az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy lényegtelen, hogy versenytársaknak továbbra is rendelkezésére áll számos egyéb számból álló megjelölés az áruik megjelölésére. Az OHIM ebben a vonatkozásban emlékeztet arra, hogy a feltétlen kizáró ok vizsgálatának a szóban forgó megjelölés, és e megjelölésnek az érintett áruk és szolgáltatásokhoz viszonyított jelentésének vizsgálatára kell korlátozódnia.

 A Bíróság álláspontja

29      Előzetesen meg kell állapítani, hogy a megjelölés közösségi védjegyként való lajstromozását nem akadályozza önmagában az a körülmény, hogy a megjelölés kizárólag számokból áll.

30      A közösségi védjegyet illetően ez a 40/94 rendelet 4. cikkéből következik, amely kifejezetten előírja, hogy a számok szerepelnek a közösségi védjegyoltalom tárgyát képező megjelölések között.

31      Egyébiránt a védjegyként való lajstromozást az a tény sem akadályozza meg, hogy a szóban forgóhoz hasonló megjelölés grafikai változtatás nélküli számokból áll, tehát azt a lajstromozás kérelmezője nem stilizálta kreatív vagy művészi módon (lásd analógia útján a betűből álló megjelöléseket illetően a C‑265/09. P. sz., OHIM kontra BORCO‑Marken‑Import Matthiesen ügyben 2010. szeptember 9‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 38. pontját).

32      Mindazonáltal, ahogyan az a 40/94 rendelet 4. cikkéből is következik, valamely megjelölés védjegyként való lajstromozása attól függ, hogy ez a megjelölés alkalmas‑e arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól.

33      Márpedig azon megjelölésnek, amely leíró jellegű azon áruk vagy szolgáltatások vonatkozásában, amelyekre védjegyként való lajstromozását kérelmezték, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében – az e cikk (3) bekezdése alkalmazásának sérelme nélkül – nincs megkülönböztetőképessége ezen áruk és szolgáltatások tekintetében (lásd analógia útján a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első tanácsi irányelv [HL L 40., 1989., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.] 3. cikkének rendelkezései tárgyában a C‑265/00. sz. Campina Melkunie ügyben 2004. február 12‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑1699. o.] 19. pontját; a 40/94 rendelet 7. cikkét illetően lásd a C‑191/01. P. sz., OHIM kontra Wrigley ügyben 2003. október 23‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑12447. o.] 30. pontját, valamint a C‑150/02. P. sz., Streamserve kontra OHIM ügyben 2004. október 5‑én hozott végzés [EBHT 2004., I‑1461. o.] 24. pontját).

34      Mivel az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy az „1000” megjelölés a Technopol által benyújtott védjegybejelentéssel érintett áruk vonatkozásában leíró jellegű, meg kell vizsgálni, hogy ez az értékelés – ahogyan azt a fellebbező állítja – az említett 7. cikk (1) bekezdése c) pontjának túlságosan széles, tehát téves értelmezéséből következik‑e.

35      Ebben a vonatkozásban először is meg kell vizsgálni a fellebbező azon érvét, amely szerint e rendelkezés alapján csak azokat a megjelöléseket lehet elutasítani, amelyek megfelelnek a bejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások jellemzői szokásos jelölése módjának.

36      Ezen érv vizsgálata során megfelelően figyelembe kell venni a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja által követett célt. Ugyanis a 7. cikk (1) bekezdésében felsorolt egyes kizáró okokat a mögöttük meghúzódó közérdek tükrében kell értelmezni (lásd többek között a C‑456/01. P. és C-457/01. P. sz., Henkel kontra OHIM egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑5089. o.] 45. pontját, valamint a C‑48/09. P. sz., Lego Juris kontra OHIM ügyben 2010. szeptember 14‑én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 43. pontját).

37      A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja mögött meghúzódó közérdek annak biztosításából áll, hogy a közösségi védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások egy vagy több jellemzőjét leíró megjelöléseket az ilyen árukat vagy szolgáltatásokat kínáló összes gazdasági szereplő szabadon használhassa (lásd ebben az értelemben a fenti 31. pontban hivatkozott OHIM kontra Wrigley ügyben hozott ítéletet és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

38      Annak érdekében, hogy a szabad felhasználás céljának teljes körű megvalósítását biztosítsa, a Bíróság kifejtette, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti bejelentés OHIM általi elutasításának nem feltétele, hogy a szóban forgó megjelölést a bejelentés időpontjában ténylegesen használják a leírás céljára. Elegendő, ha az említett megjelölés alkalmas az ilyen használatra (a fent hivatkozott OHIM kontra Wrigley ügyben hozott ítélet 32. pontja és a fent hivatkozott Campina Melkunie ügyben hozott ítélet 38. pontja, valamint a C‑80/09. P. sz., Mergel és társai kontra OHIM ügyben 2010. február 5‑én hozott végzés 37. pontja).

39      Ehhez hasonlóan a Bíróság hangsúlyozta, hogy ezen kizáró ok alkalmazása nem függ a konkrét, aktuális és tényleges rendelkezésre állás követelményének fennállásától, tehát irreleváns azon versenytársak számának megismerése, amelyeknek a szóban forgó megjelölés használata érdekében áll, vagy érdekében állhat (a C‑108/97. és C‑109/97. sz., Windsurfing Chiemsee egyesített ügyekben 1999. május 4‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑2799. o.] 35. pontja, valamint a C‑363/99. sz. Koninklijke KPN Nederland ügyben 2004. február 12‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑1619. o.] 58. pontja). Ezenkívül lényegtelen, hogy a szóban forgó megjelöléseknél gyakrabban használatos megjelölések is léteznek a védjegybejelentésben említett áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek jelölésére (a fent hivatkozott Koninklijke KPN Nederland ügyben hozott ítélet 57. pontja).

40      A fentiekből következik, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása nem követeli meg, hogy a szóban forgó megjelölés megfeleljen a jelölése szokásos módjának. A fellebbező által felhozott fent hivatkozott Procter & Gamble kontra OHIM ügyben hozott ítélet 37. pontját – amelyben szerepel az „az érintett forgó áruk vagy szolgáltatások, illetve ezek jellemzői szokásos jelölése módjával való azonosság” kifejezés – nem lehet tehát úgy értelmezni, hogy az a megjelölés közösségi védjegyként való lajstromozásának megtagadási feltételét határozza meg.

41      Másodszor, meg kell vizsgálni a fellebbező azon érvét, amely szerint a Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 26. és 27. pontjában megadott példák feltevésszerűek, és nem relevánsak azon feltételek tekintetében, amelyeknek alá van vetve a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása.

42      A fellebbező érve többek között az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 25. és 26. pontjában abban a tárgyban tett megállapításokra irányul, hogy az „1000” megjelölést az oldalak vagy az információk mennyisége leírásaként észlelik, valamint a brosúrákban és a folyóiratokban gyakran jelentetnek meg olyan rangsorolásokat és összeállításokat, amelyek tartalmát kerek számokkal jelölik.

43      A fellebbező ebben a tekintetben úgy érvel, hogy még ha feltételezzük is, hogy az említett ténybeli megállapítások pontosak, az Elsőfokú Bíróság által végzett értékelés – amely szerint ezek a tények lényegesek azon következtetés levonásához, hogy a megjelölés a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében leíró jellegű – e rendelkezés téves értelmezését bizonyítja.

44      A fellebbező ezzel az érvvel nem hivatkozik a bizonyítékok lehetséges elferdítésére, azonban felrója a Elsőfokú Bíróságnek, hogy az tévesen alkalmazta a jogot, mivel a megtámadott ítéletben követett gondolatmenet inkoherens, és az az alkalmazott rendelkezés helytelen alkalmazásán alapul. Következésképpen az OHIM állításával ellentétben a Bíróság megvizsgálhatja az említett érvet a jelen fellebbezés keretében.

45      Azon kérdést illetően, hogy a megtámadott ítélet inkoherens‑e, illetve helytelen‑e az abban szereplő értelmezés amiatt, hogy az említett 26. és 27. pontban tett megállapítások nem relevánsak a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása szempontjából, közelebbről meg kell határozni e rendelkezés hatályát, különös tekintettel az e rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjára.

46      Ahogyan azt a jelen ítélet 33. pontjában megállapította, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott leíró jellegű megjelölések a rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján megkülönböztetőképességgel sem rendelkeznek. Fordított esetben, valamely megjelölés az említett 7. cikk (1) bekezdése b) pontjának értelmében lehet megkülönböztetésre alkalmatlan az esetleges leíró jellegétől eltérő okok miatt is (a 89/104 irányelv 3. cikkében szereplő azonos rendelkezés tárgyában lásd a fent hivatkozott Koninklijke KPN Nederland ügyben hozott ítélet 86. pontját és a fent hivatkozott Campina Melkunie ügyben hozott ítélet 19. pontját).

47      Fennáll tehát bizonyos átfedés a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának, illetve ezen 7. cikk (1) bekezdése c) pontjának hatálya között (lásd ebben az összefüggésben a fent hivatkozott Koninklijke KPN Nederland ügyben hozott ítélet 67. pontját), mindazonáltal az első rendelkezés abban különbözik a másodiktól, hogy az az összes olyan körülményre vonatkozik, amelyben valamely megjelölés nem alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól.

48      E körülmények között a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének helyes alkalmazása érdekében ügyelni kell arra, hogy az e 7. cikk (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott kizáró ok alkalmazását megfelelően fenntartsák az e kizáró ok által pontosan meghatározott esetekre.

49      Ezek azok az esetek, amelyekben az a megjelölés, amelynek közösségi védjegyként való lajstromozását kérték, alkalmas a bejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások „jellemzőinek” jelölésére. Ugyanis a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjában „az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője” kifejezés használatával a jogalkotó egyrészt azt mondta ki, hogy a fajtát, a minőséget, a mennyiséget, a rendeltetést, az értéket, a földrajzi származást, az előállítási vagy teljesítési időt mindig az áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek kell tekinteni, másrészt ez a lista nem kimerítő, mivel az áruk vagy a szolgáltatások minden további jellemzőjét figyelembe lehet venni.

50      A „jellemző” kifejezés jogalkotó általi használata azt a tényt hangsúlyozza, hogy az említett rendelkezés csak azokra a megjelölésekre vonatkozik, amelyek a bejelentéssel értinett áruknak vagy szolgáltatásoknak az érintett fogyasztói kör által könnyen felismerhető tulajdonságának megjelölésére szolgálnak. Ahogyan azt a Bíróság már hangsúlyozta, a megjelölés lajstromozását csak akkor lehet megtagadni a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján, ha ésszerűen feltételezhető, hogy azt az érintett fogyasztói kör valóban az egyik említett jellemző leírásaként fogja felismerni (lásd a 89/104 irányelvben szereplő azonos rendelkezést illetően analógia útján a fent hivatkozott Windsurfing Chiemsee ügyben hozott ítélet 31. pontját és a Koninklijke KPN Nederland ügyben hozott ítélet 56. pontját).

51      Ezeknek a megállapításoknak különleges jelentőségük van a kizárólag számokból álló megjelöléseket illetően.

52      Ugyanis mivel ezeket a megjelöléseket általában számoknak tekintik, azok a kereskedelemben használhatók többek között mennyiségek megjelölésére. Mindazonáltal a kizárólag számokból álló megjelölés lajstromozását abban az esetben lehet a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján azzal az indokkal megtagadni, hogy ez a megjelölés valamely mennyiséget jelöl, ha ésszerűen feltételezhető, hogy az érintett fogyasztói kör a számokkal megjelölt mennyiséget a védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások jellemzőjének tekinti.

53      Ahogyan az a megtámadott ítélet 26. és azt követő pontjaiból kitűnik, az Elsőfokú Bíróság a határozatát arra a tényre alapozta, hogy az „1000” megjelölés jelezheti a védjegybejelentéssel érintett áruk oldalszámát, valamint arra a körülményre, hogy ezekben az árukban gyakran jelentetnek meg rangsorolásokat, információ- és játék‑összeállításokat, és ezek megjelölésénél előnyben részesítik a kerek számokkal jelölt kifejezést.

54      Anélkül, hogy szükséges lenne annak vizsgálata, hogy ezen elemek mindegyike alapján lehet‑e arra következtetni, hogy az 1000‑es szám a védjegybejelentéssel érintett árukat írja‑e le, meg kell állapítani, hogy legalábbis az Elsőfokú Bíróság értékelése – amely szerint az „1000” megjelölés leíró jellegű az említett áruk összeállításaiban szereplő játékok vonatkozásában – nem összeegyeztethetlen a fentiekben a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontja hatályának tárgyában tett megállapításokkal.

55      Ahogyan az a megtámadott ítélet 26. és 27. pontjából, éppúgy mint a megtámadott határozatnak e pontokban hivatkozott részeiből kitűnik, az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa és az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Technopol az „1000” megjelölés lajstromozását többek között a „folyóiratok, beleértve a keresztrejtvényeket tartalmazó folyóiratokat is” vonatkozásában kérte. A fellebbezési tanács és az Elsőfokú Bíróság azt is megállapította, hogy számos ilyen jellegű áru létezik a piacon, és ezek az áruk általában kerek számokkal kifejezett információkat tartalmaznak. Az említett fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 19. pontjában szereplő értékelés szerint – amelyre lényegében az Elsőfokú Bíróság is hivatkozott megtámadott ítélet 26. és 27. pontjában – az ilyen jellegű kiadványban az „1000” megjelölést arra vonatkozó jelzésként észlelik, hogy a kiadvány 1000 keresztrejtvényt tartalmaz.

56      A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának ezen ténybeli körülményekre való alkalmazása nem bizonyítja e rendelkezés téves értelmezését. Ugyanis ha valamely védjegybejelentés közelebbről az áruk olyan kategóriájára vonatkozik, amelynek tartalma könnyen és jellemzően megjelölhető az azt alkotó egységek mennyiségével, akkor a szóban forgóhoz hasonló számokból álló megjelölésről ésszerűen feltételezhető, hogy azt az érintett fogyasztói kör valóban az említett mennyiség leírásaként, tehát ezen áruk jellemzőjeként észleli.

57      Ebből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján meg kell tagadni az „1000” megjelölés lajstromozását a Technopol által benyújtott védjegybejelentéssel érintett áruk vonatkozásában.

58      Mivel ennélfogva el kell utasítani a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának inkoherenciájára, illetve helytelen értelmezésére alapított érvet is, meg kell vizsgálni, harmadszor, a fellebbező által az e rendelkezés és az említett rendelet 12. cikkének b) pontja közötti állítólagos kapcsolat fel nem ismerésére alapított érvet, valamint negyedszer és utolsóként azt az érvet, amely szerint az Elsőfokú Bíróság az értékelésében nem vette megfelelően figyelembe az említett 7. cikk (1) bekezdésének c) pontja mögött meghúzódó közérdeket.

59      A 40/94 rendelet 12. cikkének b) pontját illetően a Bíróságnak már volt alkalma rámutatni arra, hogy az e rendelkezésben megfogalmazott szabálynak nincs meghatározó befolyása az e rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott szabály értelmezésére (a 89/104 irányelv 6. cikkében szereplő azonos rendelkezés tárgyában lásd a fent hivatkozott Windsurfing Chiemsee ügyben hozott ítélet 28. pontját).

60      Ugyanis, ahogyan azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 32. pontjában helyesen kifejtette, a 40/94 rendelet 12. cikke a közösségi védjegyoltalom korlátaira vonatkozik, míg e rendelet 7. cikke a megjelölések védjegyként való lajstromozását kizáró okokra.

61      A fellebbező felvetésével ellentétben az a körülmény, hogy az említett 12. cikk b) pontja biztosítja, hogy az összes gazdasági szereplő szabadon használhassa az áruk és a szolgáltatások jellemzőire vonatkozó megjelöléseket, egyáltalán nem korlátozza az említett 7. cikk (1) bekezdése c) pontjának hatályát. Ezzel ellenkezőleg, az említett körülmény azt az érdeket teszi nyilvánvalóvá, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában megfogalmazott – egyébiránt feltétlen – kizáró okot ténylegesen alkalmazzák az összes olyan megjelölésre, amely alkalmas lehet a védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások valamely jellemzőjének jelölésére (lásd ebben az értelemben a 89/104 irányelv 6. cikkének tárgyában a C‑104/01. sz. Libertel‑ügyben 2003. május 6‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑3793. o.] 58. és 59. pontját, valamint a 40/94 rendelet 12. cikkét illetően a C‑64/02. P. sz., OHIM kontra Erpo Möbelwerk ügyben 2004. október 21‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑10031. o.] 45. pontját).

62      Mivel ebből következően a 40/94 rendelet 12. cikkének b) pontjában megfogalmazott szabály nem illeszkedik ezen rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazásába, az e két rendelkezés közötti kölcsönhatás fennállására alapított érv megalapozatlan.

63      Úgyszintén el kell utasítani azt az érvet, amely szerint az Elsőfokú Bíróság az értékelésében nem vette megfelelően figyelembe a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja mögött meghúzódó közérdeket.

64      Jóllehet az Elsőfokú Bíróságnek az OHIM által az említett 7. cikk (1) bekezdésének c) pontja alapján hozott határozatok vizsgálata során tiszteletben kell tartania ezt a közérdeket, az Elsőfokú Bíróságtől nem követelhető meg, hogy az ilyen határozatra vonatkozó minden egyes ítéletében kifejezetten felidézze és elemezze az említett közérdeket.

65      Egyébiránt a megtámadott ítélet 33. pontját illetően – amely pontban az Elsőfokú Bíróság a fellebbező szerint megsértette az említett közérdeket – elég azt megállapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság ebben a vonatkozásban lényegében – helyesen – megismételte a jelen ítélet 39. pontjában felidézett szabályt, amely szerint nincs jelentősége az egyéb megjelölések rendelkezésre állásának annak meghatározása szempontjából, hogy a szóban forgó megjelölés a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjának értelmében leíró jellegű‑e, és ennélfogva az e rendelkezésben meghatározott feltétlen kizáró ok hatálya alá tartozik‑e.

66      Mivel a fellebbező által a jelen jogalap keretében meghatározott egyetlen érv sem megalapozott, ezt a jogalapot el kell utasítani.

 Az arra alapított második jogalapról, hogy az OHIM nem követte a korábbi gyakorlatát

 A felek érvei

67      A fellebbező emlékeztet arra, hogy az OHIM, majd újból az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban számos példát említett az OHIM által védjegyként lajstromozott megjelölésekre vonatkozóan, amely megjelöléseket nem lehetett volna lajstromozni a megtámadott határozatban megfogalmazott elvek alapján. Ezt az érvet – amely azon a tényen alapul, hogy az OHIM nem követte a korábbi gyakorlatát – a fellebbező szerint az Elsőfokú Bíróság jogilag téves módon utasította el a megtámadott ítélet 33. pontjában.

68      A fellebbező – elismerve, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság megállapította, hogy a közösségi védjegybejelentést kizárólag a hatályos szabályozás, és nem a korábbi határozathozatali gyakorlat szerint kell elbírálni – kéri, hogy a Bíróság a jogállamiság elve alapján vizsgálja felül ezt az ítélkezési gyakorlatot, amely elvből az következik, hogy a hatóságok minden esetben azonos módon kötelesek alkalmazni a jogot. Az egyenlő bánásmód és a koherencia biztosításának szükségessége különösen nyilvánvaló az OHIM‑hoz hasonló hatóságok esetében, amelyek igen nagy számú ügyet kezelnek.

69      A fellebbező ebből arra következtet, hogy jogszerűen lehet hivatkozni a korábbi határozathozatali gyakorlatra, és hogy az OHIM köteles figyelembe venni a korábbi gyakorlatát annak érdekében, hogy az azonos vagy hasonló ügyekben azonos határozatokat hozzon.

70      A fellebbező szerint a jelen esetben nem vették figyelembe azt a tényt, hogy az OHIM az állandó határozathozatali gyakorlat alapján úgy véli, hogy a kiadványok tartalmát leíró kifejezésekből álló megjelölések a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében nem leíró jellegűek, és azt a tényt sem, hogy az OHIM lajstromozza a számokból álló megjelöléseket. Az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, mivel figyelmen kívül hagyta, hogy az OHIM – az említett 7. cikk (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása során, illetve a 40/94 rendelet 74. cikke szerint az OHIM által hivatalból elvégzendő vizsgálat keretében – köteles lett volna figyelembe venni a korábbi határozathozatali gyakorlatát.

71      Az OHIM megjegyzi, hogy jóllehet a vizsgálatra vonatkozó iránymutatásai megemlítik a korábbi határozathozatali gyakorlatát, ez a gyakorlat – a Bíróság által kifejtettek szerint – jogilag nem kötelező.

72      A jelen jogvita szemlélteti a korábbi határozatok jogilag nem kötelező jellegének megalapozottságát. Ugyanis a fellebbező által az OHIM és az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozott esetek lényegesen eltérnek a jelen ügytől, mivel azok teljesen különböző megjelölésekre és árukra vonatkoznak.

 A Bíróság álláspontja

73      Ahogyan azt a fellebbező helyesen kifejti, az OHIM köteles a hatáskörét az uniós jog általános elveivel – így az egyenlő bánásmód elvével és a gondos ügyintézés elvével – összhangban gyakorolni.

74      E két utóbbi elvre tekintettel az OHIM a közösségi védjegybejelentés vizsgálata keretében köteles figyelembe venni a hasonló kérelmekre vonatkozóan már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, vagy sem (a 89/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdése b) és c) pontjának tárgyában lásd analógia útján a C‑39/08. és C‑43/08. sz. Bild digital és ZVS ügyekben 2009. február 12‑én hozott végzés 17. pontját).

75      Ebben a helyzetben az egyenlő bánásmód elvét és a gondos ügyintézés elvét össze kell egyeztetni a jogszerűség tiszteletben tartásával.

76      Következésképpen valamely megjelölés védjegyként való lajstromozását kérő személy előnyök szerzése végett nem hivatkozhat a más javára esetlegesen elkövetett jogsértésre azonos határozat meghozatala érdekében (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bild digital és ZVS ügyben hozott végzés 18. pontját).

77      Végeredményben a jogbiztonságon, közelebbről a gondos ügyintézésen alapuló indokok miatt a védjegybejelentések vizsgálatának szigorúnak és teljes körűnek kell lennie a védjegyek indokolatlan lajstromozásának megakadályozása érdekében (a fent hivatkozott OHIM kontra Erpo Möbelwerk ügyben hozott ítélet 45. pontja és a fent hivatkozott OHIM kontra BORCO‑Marken‑Import Matthiesen ügyben hozott ítélet 45. pontja). Ezt a vizsgálatot minden egyes konkrét esetben el kell végezni. Ugyanis valamely megjelölés védjegyként való lajstromozása az adott eset ténybeli körülményei keretében alkalmazandó olyan sajátos szempontoktól függ, amelyek annak ellenőrzésére szolgálnak, hogy a szóban forgó megjelölésre nem vonatkozik‑e valamely kizáró ok (lásd ebben az értelemben, a 89/104 irányelv 3. cikkét illetően a C‑218/01. sz. Henkel‑ügyben 2004. február 12‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑1725. o.] 62. pontját).

78      A jelen esetben bebizonyosodott, hogy a számokból álló megjelölések védjegyként való lajstromozása iránti egyes korábbi kérelmekkel ellentétben a jelen védjegybejelentés – a bejelentéssel érintett árukra és az érintett fogyasztói kör észlelésére tekintettel – a 40/94 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében meghatározott egyik kizáró okba ütközik.

79      E körülmények között az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 33. pontjában helyesen vélte úgy, hogy tekintettel az ugyanazon ítélet korábbi pontjaiban az Elsőfokú Bíróság által már levont következtetésre – amely szerint a Technopol védjegybejelentésében említett áruk vonatkozásában az „1000” megjelölés védjegyként való lajstromozása összeegyeztethetetlen a 40/94 rendelettel – a fellebbező nem cáfolhatja célravezetően ezt a következtetést az OHIM korábbi határozataira való hivatkozással.

80      A fentiekből kitűnik, hogy a második fellebbezési jogalapnak nem lehet helyt adni.

81      Mivel a fellebbező által hivatkozott összes jogalap megalapozatlan, a fellebbezést el kell utasítani.

 A költségekről

82      Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az Technopol pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1)      A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)      A Bíróság az Agencja Wydawnicza Technopol sp. z o.o.‑t kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: angol.