1

Keresetével az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Holland Királyság – mivel hatályban tartotta a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 204., 23. o.) 1. cikke második bekezdésének a) és b) pontjával, 15. cikkével és 28. cikkének (2) bekezdésével ellentétes holland jogszabályi rendelkezéseket – nem teljesítette az ezen irányelvből eredő kötelezettségeit.

2

A 2006/54 irányelv, amelynek 1. cikke első bekezdésének megfelelően célja, hogy „a foglalkoztatás és a munkavégzés területén biztosítsa az esélyegyenlőség, valamint a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének végrehajtását”, 2009. augusztus 15‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló, 76/207/EGK tanácsi irányelvet (HL L 39., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 187. o.). Ahogyan a 2006/54 irányelv (1) preambulumbekezdéséből következik, az említett irányelv az áttekinthetőség érdekében az általa lefedett területeket érintő főbb meglévő intézkedéseket átdolgozza, és egyetlen szövegben egyesíti.

3

A 2006/54 irányelv „Visszatérés szülői [helyesen: szülési] szabadságról” című 15. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„A szülési szabadságon lévő nő jogosult arra, hogy a szülési szabadság lejárta után visszatérjen munkahelyére vagy egy azzal azonos munkakörbe olyan feltételek mellett, amelyek számára nem kevésbé kedvezőtlenek [helyesen: nem kedvezőtlenebbek], valamint hogy minden, a munkafeltételekben bekövetkezett javulás, amelyre távolléte alatt jogosult lett volna, rá is vonatkozzon”.

4

Ugyanezen irányelv 28. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy ezen irányelv „nem érinti [az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról szóló, 1996. június 3‑i] 96/34/EK [tanácsi] irányelv [(HL L 145., 4. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 285. o.)] és [a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1992. október 19‑i] 92/85/EGK [tanácsi] irányelv [(HL L 348., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 110. o.)]. rendelkezéseit”.

5

A 2006/54 irányelv 15. cikkének és 28. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseihez hasonló rendelkezéseket illesztett be a 76/207 irányelv 2. cikke (7) bekezdésének második és negyedik albekezdésébe a 76/207/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23‑i 2002/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 269., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás: 5. fejezet, 4. kötet, 255. o.).

6

A Holland Királyság a 2002/73 irányelvet az egyenlő bánásmódról szóló általános törvénnyel (Algemeene wet gelijke behandeling, a továbbiakban: AWGB), a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódról szóló törvénnyel (Wet gelijke behandeling van mannen en vrouwen) és a holland polgári törvénykönyv (Nederlands Burgerlijk Wetboek; a továbbiakban: BW) módosításaival ültette át a holland jogba.

7

A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmódról szóló törvény 1. cikkének szövege a következő:

„(1)   E törvény alkalmazásában:

[...]

[...]

(2)   szintén közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül a várandósságon, a szülésen és az anyaságon alapuló hátrányos megkülönböztetés.”

8

Az AWGB 1. cikke és a BW 7:646. cikkének (5) bekezdése a fentiekkel egyenértékű rendelkezéseket tartalmaz.

9

Az AWGB 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja és a BW 7:646. cikkének (1) bekezdése megtilt minden hátrányos megkülönböztetést, illetve a férfiak és a nők között a munkafeltételek tekintetében történő minden megkülönböztetést.

10

A BW 7:611. cikke úgy rendelkezik, hogy „a munkáltató és a munkavállaló köteles jó munkáltatóként és jó munkavállalóként viselkedni”.

11

2007. június 29‑i levelével a Bizottság az EK 226. cikkben előírt eljárásnak megfelelően felszólította a Holland Királyságot, hogy terjessze elő észrevételeit a 2002/73 irányelv különböző rendelkezéseit végrehajtó jogszabályai vonatkozásában. A holland hatóságok 2007. augusztus 7‑i levelükben válaszoltak.

12

2009. február 2‑én a Bizottság kiegészítő felszólító levelet küldött a Holland Királyságnak, amelyre a holland hatóságok 2009. március 27‑i levelükben válaszoltak. E válasz lehetővé tette a Bizottság számára, hogy a felrótt kötelezettségszegés több pontja vonatkozásában elálljon kifogásaitól.

13

A továbbra is vitás kérdések tárgyában a Bizottság 2011. szeptember 30‑án indokolással ellátott véleményt küldött a Holland Királyságnak, amelyben azon az állásponton volt, hogy a holland szabályozás nem minősül a 2006/54 irányelv egyes rendelkezései kellően egyértelmű és pontos átültetésének. Megállapította, hogy az ezen irányelv 1. cikke második albekezdésének a) és b) pontjával, 15. cikkével, 16. cikkével és 28. cikkének (2) bekezdésével összeegyeztethetetlen rendelkezések hatályban tartása az irányelvben előírt kötelezettségek megsértésének minősül. A holland hatóságok 2011. december 1‑jei levelükben adtak választ az említett indokolással ellátott véleményre.

14

Mivel a Bizottság a fenti válasz ellenére úgy vélte, hogy a 2006/54 irányelv 1. cikke második albekezdésének a) és b) pontjával, 15. cikkével, 16. cikkével és 28. cikkének (2) bekezdésével kapcsolatos kifogása nem tárgytalan, a jelen kereset benyújtása mellett döntött.

15

A Bizottság keresetlevelében azt kéri, hogy a Bíróság:

16

2013. június 6‑i levelével a Bizottság jelezte a Bíróság Hivatalának, hogy mivel „szövegezési pontatlanságot” észlelt első kereseti kérelmének megfogalmazásában, annak szövegét ki kívánja javítani. E szöveget tehát úgy kell érteni, mint amely kizárólag annak megállapítására kéri a Bíróságot, hogy „a Holland Királyság – mivel hatályban tartotta a 2006/54 irányelv 1. cikke [második bekezdésének] a) és b) pontjával, 15. cikkével és 28. cikkének (2) bekezdésével ellentétes holland jogszabályi rendelkezéseket – nem teljesítette az ezen irányelvből eredő kötelezettségeit”.

17

A Holland Királyság a kereset elutasítását kéri, valamint azt, hogy a Bíróság a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

18

A Holland Királyság vitatja a kereset elfogadhatóságát azzal az indokkal, hogy a keresetlevél nem tartja tiszteletben a Bíróság ítélkezési gyakorlata által megkövetelt egyértelműség, pontosság és koherencia követelményét.

19

Először is az említett tagállam rámutat, hogy a kereset tárgya a keresetlevél első oldalán leírtak szerint a 2002/73 irányelvre vonatkozik, míg az e keresetlevélben foglalt kereseti kérelmek kizárólag a 2006/54 irányelvre utalnak.

20

Másodszor a Holland Királyság arra hivatkozik, hogy az említett kérelmek egyáltalán nincsenek kapcsolatban a keresetlevél szövegében előadott érvekkel. Álláspontja szerint ezen érvek nem érintik azon jogszabályi rendelkezések hatályban tartását, amelyek összeegyeztethetetlenek a 2006/54 irányelv rendelkezéseivel, és amelyek egyébiránt nincsenek pontosan megnevezve az említett keresetlevélben, viszont megismétlik a Bizottság azon álláspontját, amely szerint a holland jogszabályok nem biztosítják az említett irányelv teljes körű átültetését.

21

A Bizottság úgy véli, hogy a keresetlevélben a Holland Királyság által feltárt ténybeli pontatlanságok nem mennek a keresetlevél egyértelműségének rovására.

22

Azon bírálatot illetően, amely szerint nem nevezte meg a 2006/54 irányelvvel összeegyeztethetetlen nemzeti rendelkezéseket, a Bizottság emlékeztet arra, hogy a pert megelőző eljárás alatt végig egyértelműen jelezte, hogy az AWGB 1. cikke és a BW 7:646. cikkének (5) bekezdése nem elegendő az említett irányelv 15. cikke és 28. cikke (2) bekezdése megfelelő átültetésének biztosításához.

23

A Bizottság a Bíróság ítélkezési gyakorlatára utal, amely szerint valamely irányelv átültetése céljából elengedhetetlen, hogy a nemzeti jog ténylegesen biztosítsa annak teljes körű alkalmazását, az e jog által teremtett jogi helyzet kellően pontos és egyértelmű legyen, és a jogosultaknak lehetőségük legyen jogaik teljességének megismerésére, valamint arra, hogy azokra adott esetben a nemzeti bíróságok előtt hivatkozzanak.

24

E tekintetben azt állítja, hogy sem a terhességen, szülésen és anyaságon alapuló minden fajta hátrányos megkülönböztetést tiltó általános rendelkezések, sem a holland jogrendben kimondott „jó munkáltató” elve nem minősül a 2006/54 irányelv érintett rendelkezései kellően egyértelmű és pontos átültetésének.

25

Védekezésében a Holland Királyság a Bíróság ítélkezési gyakorlatára utal, amely szerint az általános jogelvek megléte feleslegessé teheti valamely irányelv törvényi vagy rendeleti intézkedések útján történő átültetését, jóllehet azzal a feltétellel, hogy az említett elvek hatékonyan garantálják ezen irányelv teljes körű alkalmazását.

26

Az említett tagállam úgy véli, hogy a 2006/54 irányelv teljes körű alkalmazását a holland jogszabályoknak az általa a pert megelőző eljárás során említett és az ellenkérelmében is megismételt különböző rendelkezései biztosítják.

27

Elöljáróban pontosítani kell a jelen kereset hatályát.

28

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 258. cikk alapján benyújtott kereset megalapozottságát kizárólag a keresetlevélben foglalt kereseti kérelmek tekintetében kell vizsgálni (lásd különösen: Bizottság kontra Belgium ítélet, C‑132/09, EU:C:2010:562, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Szintén fel kell idézni, hogy e kérelmeket egyértelműen kell megfogalmazni annak elkerülése érdekében, hogy a Bíróság ne ultra petita határozzon, vagy nehogy elmulasszon valamely kifogásról határozni (lásd különösen: Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑67/12, EU:C:2014:5, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

A jelen ügyben a keresetlevélben szereplő első kereseti kérelem szövege nem egyértelmű, mivel úgy értelmezhető, hogy két kifogást fogalmaz meg, azaz egyrészről a 2006/54 irányelv teljes körű átültetését biztosító nemzeti intézkedések hiányát, másrészről pedig az említett irányelvvel összeegyeztethetetlen rendelkezéseknek a Holland Királyság általi hatályban tartását.

31

2013. június 6‑i levelében a Bizottság elismerte az első kereseti kérelme tekintetében fennálló kétértelműséget, és jelezte, hogy azt úgy kell érteni, mint amely csak egyetlen kifogást említ, azaz a 2006/54 irányelvvel összeegyeztethetetlen rendelkezéseknek az alperes tagállam általi hatályban tartását.

32

Tekintettel arra, hogy a Bizottság fent említett levele korlátozza a keresetlevélben szereplő kereseti kérelmek hatályát, azt tudomásul kell venni, és úgy kell tekinteni, mint amely részleges elállásnak minősül. A jelen keresetet tehát úgy kell tekinteni, mint amelynek tárgya azon rendelkezéseknek a Holland Királyság általi hatályban tartása, amelyekről a Bizottság azt állítja, hogy ellentétesek a 2006/54 irányelv 1. cikke második bekezdésének a) és b) pontjával, 15. cikkével és 28. cikkének (2) bekezdésével.

33

A Bíróság eljárási szabályzata 120. cikkének c) pontjából és az e rendelkezéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a keresetlevélnek meg kell jelölnie a jogvita tárgyát, és tartalmaznia kell a kereset alapjául szolgáló jogalapok rövid ismertetését, illetve annak kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes elő tudja készíteni védekezését, valamint a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Ebből következik, hogy a kereset alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemeknek magából a keresetlevél szövegéből kell összefüggő és érthető módon következniük (lásd különösen: Bizottság kontra Spanyolország ítélet, EU:C:2014:5, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

A Bíróság szintén kimondta, hogy az EUMSZ 258. cikk alapján indított kereset esetében a keresetlevélnek összefüggően és pontosan kell tartalmaznia a kifogásokat annak érdekében, hogy a tagállam és a Bíróság az uniós jog megsértésének terjedelmét pontosan meg tudja ítélni, ami szükségszerű feltétele annak, hogy az említett állam hasznosan érvelhessen védekezési jogalapjaival, és hogy a Bíróság vizsgálni tudja az állítólagos kötelezettségszegés fennállását (lásd különösen: Bizottság kontra Spanyolország ítélet, EU:C:2014:5, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

A jelen esetben a Holland Királyság először is azt állítja, hogy a jelen kereset nem teljesíti a fenti feltételeket, mivel nem világosan utal a 2002/73 és a 2006/54 irányelvre.

36

E tekintetben meg kell említeni, hogy a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás pert megelőző szakasza 2007 júniusában, az első felszólító levél elküldésével kezdődött, és 2013. május 7‑én, a jelen kereset benyújtásával zárult le. E közel hatéves időszak során a fenti felszólító levélben említett 2002/73 irányelvet 2009. augusztus 15‑i hatállyal hatályon kívül helyezték, és annak helyébe a hatályos jog szinte változatlan fenntartása mellett a 2006/54 irányelv lépett. Ezen időponttól – ahogyan a Bírósághoz benyújtott ügyiratokból kitűnik – a pert megelőző eljárás az utóbbi irányelv lényegében azonos rendelkezéseire való hivatkozással folytatódott.

37

E feltételek mellett azon egyedüli körülmény, hogy a jelen kereset tárgya a keresetlevél első oldalán leírtak szerint a 2002/73 irányelvet említi, míg a kereseti kérelmek kizárólag a 2006/54 irányelvre utalnak, nem kelt kétséget azon uniós jogi rendelkezések azonosítása tekintetében, amelyekre tekintettel e kereset megalapozottságát értékelni kell. Ugyanezen okokból a Holland Királyság nem állíthatja, hogy nem volt képes megérteni a felrótt kötelezettségszegés tartalmát, sem pedig teljes mértékben gyakorolni a védelemhez való jogát.

38

Másodszor a Holland Királyság arra hivatkozik, hogy a kereset alapjául szolgáló ténybeli és jogi elemeknek a keresetlevélben való előadása nincs összhangban azon kereseti kérelmekkel, amelyekhez az említett előadás vezet.

39

A jelen esetben a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a Holland Királyság – mivel nemzeti jogrendjében hatályban tartotta a 2006/54 irányelv 1. cikke második bekezdésének a) és b) pontjával, 15. cikkével és 28. cikkének (2) bekezdésével ellentétes szabályokat – nem teljesítette az ezen irányelvből eredő kötelezettségeit. Mivel a Bíróság nem határozhat ultra petita, e kereseti kérelmek behatárolják a kereset tárgyát.

40

Márpedig, noha a Bizottság keresetének indokolásában szerepelteti a hatályos holland szabályozás hatályos intézkedéseinek viszonylag részletes kifejtését, ezt annak állítása érdekében teszi, hogy ezen intézkedések nem elegendők a 2006/54 irányelv előző pontban hivatkozott rendelkezései teljes körű átültetésének biztosításához.

41

Ezzel szemben a Bizottság egyáltalán nem nevez meg olyan holland jogi rendelkezést, amelynek a tartalma vagy alkalmazása a szóban forgó irányelv rendelkezéseinek szövegével vagy céljával ellentétes lenne.

42

E feltételek mellett meg kell állapítani, hogy olyan nélkülözhetetlen elemnek a Bizottság általi megjelölése hiányában, amely lehetővé tenné a Bíróság számára, hogy a keresetben foglalt kereseti kérelmekről az ügy teljes ismeretében határozzon, e kereset nem felel meg az e tárgyban fennálló ítélkezési gyakorlat által előírt koherencia, egyértelműség és pontosság követelményének.

43

Tekintettel arra, hogy a Bíróság nem képes a jelen kereset keretében állított kötelezettségszegés fennállásának vizsgálatára, a keresetet – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.

44

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a Holland Királyság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott: