C‑187/10. sz. ügy

Baris Ünal

kontra

Staatssecretaris van Justitie

(a Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az EGK–Törökország társulási megállapodás – A Társulási Tanács 1/80 határozata – A 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdése – Török állampolgár – Tartózkodási engedély – Családegyesítés – A felek különválása – A tartózkodási engedély visszavonása – Visszaható hatály”

Az ítélet összefoglalása

Nemzetközi megállapodások – Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Személyek szabad mozgása – Munkavállalók – A valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török állampolgár kereső tevékenységhez való hozzáférése e tagállamban és az ezzel összefüggő tartózkodási jog

(Az EGK–Törökország társulási megállapodás 1/80 határozata, 6. cikk, (1) bekezdés)

Az 1/80 EGK–Törökország társulási tanácsi határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok visszaható hatállyal visszavonják a török munkavállaló tartózkodási engedélyét, azon időpontra visszamenőleg, amikor az engedély kiadásának a nemzeti jogban előírt feltételei többé nem állnak fenn, noha az említett munkavállaló semmiféle csalárd magatartást nem tanúsított, és a visszavonásra az említett 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves rendes foglalkoztatás időtartamának letelte után kerül sor.

Ugyanis egyrészt e rendelkezést nem lehet úgy értelmezni, mint amely lehetővé teszi a tagállam számára, hogy egyoldalúan módosítsa a török munkavállalóknak a fogadó tagállam munkaerőpiacára való fokozatos beilleszkedése rendszerének terjedelmét. Másrészt annak el nem ismerése, hogy a munkavállaló több mint egy évig rendes foglalkoztatásban állt a fogadó tagállamban, ellentétes volna a szerzett jogok tiszteletben tartásának általános elvével, amely szerint, amennyiben a török állampolgár jogokat eredeztethet az 1/80 határozat valamely rendelkezéséből, e jogok már nem függnek az ezeket keletkeztető körülményektől, mivel e határozat nem ír elő ilyen jellegű feltételt.

(vö. 42., 50., 53. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2011. szeptember 29.(*)

„Az EGK–Törökország társulási megállapodás – A Társulási Tanács 1/80 határozata – A 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdése – Török állampolgár – Tartózkodási engedély – Családegyesítés – A felek különválása – A tartózkodási engedély visszavonása – Visszaható hatály”

A C‑187/10. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Raad van State (Hollandia) a Bírósághoz 2010. április 16‑án érkezett, 2010. április 13‑i határozatával terjesztett elő az előtte

Baris Ünal

és

a Staatssecretaris van Justitie

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: J. N. Cunha Rodrigues (előadó) tanácselnök, A. Arabadjiev, A. Rosas, M. Lõhmus és P. Lindh bírák,

főtanácsnok: E. Sharpston,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        B. Ünal képviseletében A. H. Hekman és B. Mor‑Yazir advocaten,

–        a holland kormány képviseletében C. Wissels és M. de Ree, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében G. Rozet és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2011. július 21‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 társulási tanácsi határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat) 6. cikke (1) bekezdése első francia bekezdésének értelmezésére irányul. A Társulási Tanácsot az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló, egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az Európai Gazdasági Közösség tagállamai és a Közösség által 1963. szeptember 12‑én Ankarában aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23‑i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás létesítette (a továbbiakban: társulási megállapodás).

2        E kérelem előterjesztésére a török állampolgárságú B. Ünal és a Staatssecretaris van Justitie (igazságügyi államtitkár, a továbbiakban: Staatssecretaris) közötti, ez utóbbi által hozott, a B. Ünal határozott időre szóló tartózkodási engedélyéhez kapcsolódó feltételek módosítása iránti kérelmének megtagadására és tartózkodási engedélyének visszavonására vonatkozó határozatokkal kapcsolatos jogvitában került sor.

 Jogi háttér

 Az uniós szabályozás

 A társulási megállapodás

3        A társulási megállapodás 2. cikkének (1) bekezdése értelmében annak célja a Szerződő Felek közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok folyamatos és kiegyensúlyozott megerősítésének elősegítése, beleértve a munkaerő tárgykörét is, a munkavállalók szabad mozgásának fokozatos megvalósítása által, a letelepedés szabadságára és a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó korlátozások megszüntetése révén, a török állampolgárok életszínvonalának javítása és a Török Köztársaságnak az Európai Közösséghez történő későbbi csatlakozásának megkönnyítése érdekében.

4        Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban:

–        egy év rendes foglalkoztatás után jogosult arra, hogy munkavállalási engedélyét ugyanannál a munkáltatónál megújítsa, amennyiben munkaviszonyban áll;

–        három év rendes foglalkoztatás után – és a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – jogosult arra, hogy ugyanazon foglalkozás vonatkozásában a választása szerinti munkáltatónál jelentkezzen bármely, rendes feltételek mellett meghirdetett és e tagállam munkaügyi hatóságánál bejelentett állásajánlatra;

–        négy év rendes foglalkoztatás után jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra.”

5        Az 1/80 határozat 7. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése kimondja, hogy a valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy a munkavállalóhoz költözzön, jogosult – a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – bármely állásajánlatra jelentkezni, amennyiben ott már legalább három éve jogszerűen lakóhellyel rendelkezik.

 A nemzeti szabályozás

6        A 2000. november 23‑i Wet tot algehele herziening van de Vreemdelingenwet (a külföldiek jogállásáról szóló törvény általános felülvizsgálatáról szóló törvény, a továbbiakban: 2000. évi Vw) 8. cikkének a) pontja értelmében a külföldi személy akkor tartózkodik jogszerűen Hollandiában, ha rendelkezik az e törvény 14. cikke értelmében vett határozott időre szóló tartózkodási engedéllyel.

7        A 2000. évi VW 14. cikkének (2) bekezdése kimondja

„A határozott időre szóló tartózkodási engedély kiállítására a tartózkodás engedélyezésének céljával összefüggő feltételek kikötése mellett kerül sor. Az engedélyhez további magatartási szabályok fűzhetők. […]”

8        E törvény 16. cikke (1) bekezdésének g) pontja lehetővé teszi a holland hatóságok számára, hogy elutasítsák a határozott időre szóló tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelmet, ha a külföldi személy a hollandiai tartózkodásának célját érintő feltételt nem teljesíti.

9        A 2000. évi Vw 16a. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a határozott időre szóló tartózkodási engedély módosítása iránti kérelem az e törvény 16. cikke (1) bekezdésének b)–g) pontjában előírt indokok alapján utasítható el.

10      A 2000. évi Vw 18. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A határozott időre szóló tartózkodási engedély érvényességi idejének meghosszabbítása iránti – a 14. cikk szerinti – kérelem elutasítható, ha

[…]

f)      a külföldi az engedély kiállításának feltételét nem teljesítette, vagy az engedélyhez fűződő előírásnak nem tett eleget;

[…]”

11      A 2000. évi Vw 19. cikke értelmében a határozott időre szóló tartózkodási engedély az ugyanezen törvény 18. cikke (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott indokok alapján vonható vissza.

12      A Vreemdelingenbesluit 2000 (Stb. 2000., 497. sz.; a külföldiek jogállásáról szóló holland rendelet, a továbbiakban: 2000. évi Vb) 3.51. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A [2000. évi Vw] 14. cikkében meghatározott határozott időre szóló tartózkodási engedély a tartózkodás meghosszabbításával összefüggő korlátozó feltétel kikötése mellett azon külföldi részére állítható ki, aki három évig tartózkodik Hollandiában olyan feltétel kikötése mellett kiállított tartózkodási engedéllyel, amely

a)      határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkező személlyel történő családegyesítéssel vagy családalapítással;

[…]”

13      A 2000. évi Vb 3.51. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy a tartózkodási engedély akkor adható ki, ha az ugyanezen cikk (1) bekezdésében meghatározott időtartam alatt az eredeti tartózkodási engedély időbeli hatályának meghosszabbítása alapjául szolgáló feltételek fennállnak.

14      A 2000. évi Vb 4.43. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Az a külföldi személy, aki a [2000. évi Vw] 8. cikke a) pontjának értelmében jogszerűen tartózkodik Hollandiában és már nem teljesíti azon feltételt, amely mellett a tartózkodási engedélyt kiadták, köteles ezt haladéktalanul közölni a tartózkodási helye szerinti település szerint illetékes regionális rendőrségi hivatal vezetőjével.”

 A jogvita alapjául szolgáló tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

15      B. Ünal 2004. február 24‑én ideiglenes tartózkodási engedély birtokában utazott Hollandiába. A 2004. szeptember 2‑i határozattal részére 2004. március 29‑től, határozott időre szóló tartózkodási engedélyt állítottak ki „élettársánál, A. M. De Sousa van der Molennél” való tartózkodás céljából. Az engedélyen az a megjegyzés is szerepelt, hogy a „munkavállalás korlátlanul engedélyezett; munkavállalási engedély nem szükséges”.

16      B. Ünal A. M. De Sousa van der Molenhez költözött ‘t Zandt (Hollandia) településre.

17      B. Ünal tartózkodási engedélyét 2005. július 26‑án 2006. április 21‑ig, majd 2006. május 4‑én 2009. március 1‑jéig meghosszabbították. Az új engedélyekben továbbra is szerepelt az élettársánál való tartózkodás feltétele és a „munkavállalás korlátlanul engedélyezett; munkavállalási engedély nem szükséges” megjegyzés.

18      2006. május 8‑án B. Ünal munkaerő‑kölcsönzés keretében szerződést kötött annak érdekében, hogy egy vállalkozásnál gyáripari alkalmazottként munkába állhasson ‘t Zandttól 150 kilométerre, Nunspeetben (Hollandia). 2007. november 21‑én ugyanazon munkaerő‑kölcsönző új szerződést kötött vele, amely 2008. november 21‑ig volt érvényes. E szerződés alapján B. Ünal ugyanazon vállalkozásnál folytatta munkáját Nunspeetben.

19      2007. június 4‑én B. Ünal kérelmezte, hogy a tartózkodási engedélyén szereplő feltételt módosítsák úgy, hogy az ne „A. M. de Sousa van der Molennel való együttélést”, hanem egyszerűen „folyamatos helyben lakást” tartalmazzon.

20      2007. december 28‑i határozatával a Staatssecretaris elutasította e kérelmet, azon az alapon, hogy B. Ünal már nem teljesíti a részére kiadott, határozott időre szóló tartózkodási engedélyben előírt feltételt. A Staatssecretaris álláspontja szerint a B. Ünal és A. M. de Sousa van der Molen közötti kapcsolat 2007. április 2‑án ténylegesen véget ért, mivel ezen időponttól kezdve B. Ünal Lelystadba (Hollandia) költözött, míg A. M. de Sousa van der Molen továbbra is ‘t Zandt település nyilvántartásában volt bejelentve.

21      A 2008. február 7‑i külön határozatban a Staatssecretaris megállapította, hogy mivel 2007. április 2‑án B. Ünal kevesebb mint egy éve állt alkalmazásban ugyanazon munkáltatónál, az 1/80 határozat alapján nem volt jogosult tartózkodási engedélyének meghosszabbítására. Következésképpen B. Ünal tartózkodási engedélyét 2007. április 2‑ra visszaható hatállyal visszavonták.

22      2008. július 31‑i határozatában a Staatssecretaris elutasította a B. Ünal által a 2007. december 27‑i és a 2008. február 7‑i határozatokkal szemben benyújtott panaszokat. A Staatssecretaris többek között megállapította, hogy mivel B. Ünal nem támasztotta alá objektív módon ellenőrizhető bizonyítékokkal azon állításait, amelyek szerint ő és korábbi élettársa Lelystadban telepedtek le, azonban A. M. de Sousa van der Molen megtartotta lakását ‘t Zandtban arra az esetre, ha Lelystad nem nyerné el tetszését, ezért azoknak nem lehet hitelt adni. A B. Ünal által benyújtott és annak volt élettársától származó nyilatkozatot, amely szerint kettejük kapcsolata csupán később ért véget, nem tekintették elegendő bizonyítéknak.

23      2009. július 6‑i ítéletében a Rechtbank ’s-Gravenhage (hágai kerületi bíróság) megalapozatlannak találta azon keresetet, amelyet B. Ünal a panaszát elutasító határozattal szemben terjesztett elő. B. Ünal ekkor fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Raad van Statéhoz.

24      A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy nem biztos abban, hogy el tudja dönteni a jogvitát a C‑337/07. sz. Altun‑ügyben 2008. december 18‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑10323. o.) alapján. Ezen ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a tartózkodási engedély visszavonása semmilyen hatással nincs e munkavállaló családtagjainak az 1/80 határozat 7. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésén alapuló tartózkodási jogára nézve, ha a családtagok a visszavonás időpontjában már megszerezték e tartózkodási jogot. Minden más értelmezés a jogbiztonság elvét sértené.

25      A Raad van State arra keres választ, hogy ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazható‑e a török munkavállaló tartózkodási engedélye visszaható hatályú visszavonásának jogkövetkezményeire, feltéve ezenkívül, hogy ez utóbbi az adott ügyben semmiféle csalárd magatartást nem tanúsított.

26      Ilyen körülmények között a Raad van State felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„A jogbiztonság elvére figyelemmel gátolja‑e a[z] […] 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nemzeti hatóságokat abban, hogy olyan esetben, amelyben nem állapítható meg csalárd magatartás, a török munkavállaló tartózkodási engedélyét a 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése szerinti egyéves határidő leteltét követően olyan időpontra visszaható hatállyal vonják vissza, amelytől kezdve a nemzeti jogban a tartózkodási engedély kiadásának feltételéül támasztott ok többé már nem áll fenn?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

27      Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok visszaható hatállyal visszavonják a török munkavállaló tartózkodási engedélyét, azon időpontra visszamenőleg, amikor az engedély kiadásának a nemzeti jogban előírt feltételei többé nem állnak fenn, miközben az említett munkavállaló semmiféle csalárd magatartást nem tanúsított, és a visszavonásra az említett 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves rendes foglalkoztatás időtartamának letelte után kerül sor.

28      Az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének rendelkezései által a török munkavállalók részére biztosított jogosultságok a jogszerű munkaviszonyban eltöltött idő hosszával arányosan bővül, és célja az érdekeltek fogadó tagállambeli helyzetének fokozatos megszilárdítása (lásd különösen a C‑230/03. sz. Sedef‑ügyben hozott ítélet [EBHT 2006., I‑157. o.] 34. pontját).

29      Ahogyan az az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdéséből kitűnik, a török munkavállaló egy év rendes foglalkoztatást követően jogosult munkaviszonyának folytatására ugyanannál a munkáltatónál.

30      A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint e jog hatékony érvényesülése szükségszerűen magában foglalja az érintett ezzel összefüggő tartózkodási jogát (lásd különösen a C‑383/03. sz. Dogan‑ügyben 2005. július 7‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑6237. o.] 14. pontját).

31      Valamely török állampolgár fogadó tagállambeli munkaviszonyának az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése értelmében vett szabályszerű volta stabil és nem átmeneti helyzetet feltételez a munkaerőpiacon, és ennek megfelelően magában foglalja a nem vitatott tartózkodáshoz való jogot (a C‑237/91. sz. Kus‑ügyben 1992. december 16‑án hozott ítélet [EBHT 1992., I‑6781. o.] 22. pontja és fent hivatkozott Altun‑ügyben hozott ítélet 53. pontja).

32      A jelen ügyben egyértelmű, hogy az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésében szereplő rendes foglalkoztatás időtartama 2006. május 8‑án vette kezdetét, amikor B. Ünal alkalmazottként munkába állt. A Staatssecretaris 2007. december 28‑án hozta meg a tartózkodási engedélyben szereplő, „élettársánál, A. M. De Sousa van der Molennél való tartózkodás céljából” feltétel módosítását megtagadó határozatát, vagyis több mint másfél évvel azután, hogy B. Ünal munkaviszonya ugyanannál a munkáltatónál elkezdődött. Mindazonáltal e megtagadás azon alapult, hogy mivel a B. Ünal és A. M. De Sousa van der Molen közötti kapcsolat 2007. április 2‑án véget ért, ezen időponttól kezdve az alapeljárás felperese nem teljesítette a tartózkodási engedélyében szereplő feltételt.

33      Így mind a 2007. december 28‑i, mind a tartózkodási engedély visszavonásáról szóló 2008. február 7‑i határozat 2007. április 2‑ára visszaható hatállyal fejtette ki jogi hatását, vagyis amikor B. Ünal még nem állt Hollandiában egy éve rendes foglalkoztatásban.

34      A holland kormány azt állítja, hogy B. Ünal nem részesülhet az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdéséből eredő jogosultságokban.

35      A holland kormány szerint, ha valamely török munkavállaló foglalkoztatásának első éve alatt felhagy a tartózkodási engedélyben előírt feltétel teljesítésével, tartózkodáshoz való jogosultsága elveszíti nem vitatott jellegét. Következésképpen ezen időponttól kezdve az általa teljesített foglalkoztatási időtartam nem vehető figyelembe az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésében szereplő jogosultság megszerzése érdekében. B. Ünal tehát a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján nem felel meg az egyéves rendes foglalkoztatás feltételének.

36      Ez az érv nem fogadható el.

37      Emlékeztetni kell arra, hogy a fent hivatkozott Kus‑ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróságot azon kérdés megválaszolására kérték, hogy az olyan török munkavállaló, akinek abból a célból engedélyezték a belépést adott tagállam területére, hogy házasságot kössön e tagállam állampolgárával, és aki érvényes munkavállalási engedély birtokában több mint egy évig dolgozott ugyanazon munkáltatónál, jogosult‑e munkavállalási engedélyének az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése alapján való meghosszabbítására, ha a megújítás iránti kérelem elbírálásának időpontjában házasságát már felbontották.

38      Az említett ítéletben a Bíróság először megállapította, hogy az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése értelmében a török munkavállalónak elegendő több mint egy éve rendes foglalkoztatásban állnia ahhoz, hogy jogosult legyen munkavállalási engedélyének ugyanazon munkáltatónál való meghosszabbítására, mivel e rendelkezés e jogosultság elismerését semmiféle más feltételtől nem teszi függővé, és különösen nem azon körülményektől, amelyek között a belépésre és tartózkodásra való jogosultságot megszerezte (a fent hivatkozott Kus‑ügyben hozott ítélet 21. pontja).

39      E megállapítás alapján a Bíróság kimondta, hogy az olyan török munkavállaló, aki érvényes tartózkodási engedély birtokában több mint egy éve munkaviszonyban áll, teljesíti az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt feltételeket, még akkor is, ha a tartózkodási engedélyt, amellyel rendelkezik, számára eredetileg nem a munkaviszony létesítése céljából, hanem más célból adták meg (a fent hivatkozott Kus‑ügyben hozott ítélet 23. pontja).

40      Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a B. Ünal által 2006. május 8‑tól 2007. május 7‑ig teljesített foglalkoztatási időtartam tekinthető‑e az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése értelmében vett egyéves rendes foglalkoztatásnak, még akkor is, ha a B. Ünal és A. M. de Sousa van der Molen közötti kapcsolat 2007. április 2‑án állítólag véget ért.

41      Az uniós jog jelen állása szerint az 1/80 határozat semmilyen módon nem érinti a tagállamok azon hatáskörét, hogy megtagadják a török állampolgártól a területükre való belépés és az ottani első munkába állás jogát. E határozattal főszabály szerint az sem ellentétes, hogy e tagállamok szabályozzák a munkavállalás feltételeit, az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves időtartam lejártáig (lásd a C‑36/96. sz. Günaydin‑ügyben 1997. szeptember 30‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑5134. o.] 36. pontját).

42      Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdését azonban nem lehet úgy értelmezni, mint amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy egyoldalúan módosítsák a török munkavállalók a fogadó tagállam munkaerőpiacára való fokozatos beilleszkedése rendszerének terjedelmét, megfosztva a munkavállalót – akinek a tagállam területére való belépését engedélyezték, és aki ott ugyanannál a munkavállalónál jogszerűen és megszakítás nélkül végzett valós és tényleges gazdasági tevékenységet – az e rendelkezés három francia bekezdése által számára fokozatosan, a kereső tevékenység végzésének időtartamával arányosan biztosított jogosultságoktól (lásd a C‑1/97. sz. Birden‑ügyben 1998. november 26‑án hozott ítélet [EBHT 1998., I‑7747. o.] 37. pontját).

43      Az ilyen értelmezés lényegétől fosztaná meg az 1/80 határozatot, és megfosztaná a hatékony érvényesüléstől (lásd C‑188/00. sz. Kurz‑ügyben 2002. november 2‑án hozott ítélet [EBHT 2002., I‑10691. o.] 55. pontját).

44      Az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének szövege általános és feltételt nem tűrő olyan értelemben, hogy nem teszi lehetővé a tagállamok számára a közvetlenül e rendelkezés által a török munkavállalók számára biztosított jogosultságok korlátozását (lásd a fent hivatkozott Birden‑ügyben hozott ítélet 38. pontját).

45      E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy az olyan tartózkodási engedély megadását követően munkaviszonyban töltött időszakok, amelyet a török állampolgár csak büntetőjogi felelősségének megállapítását eredményező csalárd magatartás alapján kapott meg, nem alapulnak stabil helyzeten, és átmenetileg megszerzettnek tekintendők, mivel az érdekelt az érintett időszakokban nem rendelkezett jogszerűen szerzett tartózkodási joggal (lásd többek között a C‑285/95. sz. Kol‑ügyben 1997. június 5‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑3069. o.] 27. pontját és a C‑37/98. sz. Savas‑ügyben 2000. május 11‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑2927. o.] 61. pontját).

46      Ugyanígy az olyan török munkavállaló sem teljesíti a fogadó tagállamban való egyéves rendes foglalkoztatás feltételét, aki olyan tartózkodáshoz való jog alapján vállalt munkát, amely csupán a nemzeti szabályozás értelmében tette lehetővé számára, hogy ideiglenesen, a tartózkodási engedély kiadására vonatkozó eljárás időtartamára e tagállamban tartózkodjon (lásd ebben az értelemben a C‑192/89. sz. Sevince‑ügyben 1990. szeptember 20‑án hozott ítélet [EBHT 1990., I‑3461. o.] 31. pontját és a fent hivatkozott Kus‑ügyben hozott ítélet 18. pontját).

47      A jelen ítélet 45. és 46. pontjából következik, hogy a munkaviszonyban töltött olyan időszak, amelyeket a török állampolgár büntetőjogi felelősségének megállapítását eredményező csalárd magatartás révén megszerzett tartózkodási engedély vagy a tartózkodási jogáról való végleges döntés időpontjáig ideiglenes tartózkodásra jogosító engedély birtokában teljesített, nem keletkeztethet az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése szerinti jogosultságot ezen állampolgár számára.

48      Mindazonáltal az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és magának az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésnek a szövegéből kitűnik, hogy az alapügyben B. Ünal semmiféle csalárd magatartást nem tanúsított.

49      Emellett B. Ünal nem ideiglenes tartózkodási engedély alapján tartózkodott Hollandiában, hanem olyan engedéllyel, amely lehetővé tette számára, hogy szabadon munkát vállaljon. Egyértelmű tehát, hogy B. Ünal tiszteletben tartotta a fogadó tagállamnak a területére való belépéssel és munkavállalással kapcsolatos törvényi és rendeleti előírásait.

50      Ilyen körülmények között, és ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 52. pontjában rámutatott, annak el nem ismerése, hogy B. Ünal több mint egy éve rendes foglalkoztatásban áll Hollandiában, ellentétes volna a szerzett jogok tiszteletben tartásának általános elvével, amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlatában elismer. Ezen elv szerint, amennyiben a török állampolgár jogokat eredeztethet az 1/80 határozat valamely rendelkezéséből, e jogok már nem függnek az ezeket keletkeztető körülményektől, mivel e határozat nem ír elő ilyen jellegű feltételt (lásd a C‑303/08. sz. Bozkurt‑ügyben hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 41. pontját).

51      Végezetül e következtetést erősíti meg a Bíróságnak a fent hivatkozott Altun‑ügyben kidolgozott ítélkezési gyakorlata. Ezen ítéletben a Bíróság kimondta, hogy tekintettel a török munkavállalót az 1/80 határozat alapján megillető jogok és e határozat 7. cikke alapján azon családtagját megillető jogok közötti kapcsolatra, aki engedélyt kapott arra, hogy hozzá költözzön, e munkavállaló csalárd magatartása hatással lehet családtagjai jogi helyzetére. A Bíróság azonban pontosította, hogy e hatásokat azon időpont vonatkozásában kell megítélni, amikor a fogadó tagállam nemzeti hatóságai meghozzák az említett török állampolgár tartózkodási engedélyének visszavonásáról szóló határozatot (a fent hivatkozott Altun‑ügyben hozott ítélet 56. és 57. pontja). Az Altun‑ügyben hozott ítélet 59. pontjából kitűnik, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok kötelesek megvizsgálni, hogy ezen időpontig szereztek‑e a családtagok jogosultságot a fogadó tagállam munkaerőpiacához való hozzáférésre, és ehhez kapcsolódóan jogosultságot az annak területén való tartózkodásra. A Bíróság az említett ítélet 60. pontjában hozzátette, hogy minden más megoldás ellentétes volna a jogbiztonság elvével.

52      Következésképpen az alapeljárás felperese által a tartózkodási engedély megszerzése után munkaviszonyban töltött időszakot úgy kell tekinteni, mint amely megfelel az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése szerinti egyéves rendes foglalkoztatás feltételének.

53      A fentiekre tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok visszaható hatállyal visszavonják a török munkavállaló tartózkodási engedélyét, azon időpontra visszamenőleg, amikor az engedély kiadásának a nemzeti jogban előírt feltételei többé nem állnak fenn, noha az említett munkavállaló semmiféle csalárd magatartást nem tanúsított, és a visszavonásra az említett 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves rendes foglalkoztatás időtartamának letelte után kerül sor.

 A költségekről

54      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodás által létesített társulási tanácsnak a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 határozata 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok visszaható hatállyal visszavonják a török munkavállaló tartózkodási engedélyét, azon időpontra visszamenőleg, amikor az engedély kiadásának a nemzeti jogban előírt feltételei többé nem állnak fenn, miközben az említett munkavállaló semmiféle csalárd magatartást nem tanúsított, és a visszavonásra az említett 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves rendes foglalkoztatás időtartamának letelte után kerül sor.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: holland.