A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

2003. február 11.(*)

„A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény – A ne bis in idem elve – Hatály – Olyan határozat, amelyben az ügyészség bírósági közreműködés nélkül végleges jelleggel megszünteti a büntetőeljárást, miután az eljárás alá vont személy bizonyos feltételeket teljesített”

A C‑187/01. és C‑385/01. sz. egyesített ügyekben,

a Bírósághoz az Oberlandesgericht Köln (Németország) és a Rechtbank van eerste aanleg te Veurne (Belgium) által az EU 35. cikk értelmében benyújtott, az e bíróságok előtt

Hüseyin Gözütok (C‑187/01)

és

Klaus Brügge (C‑385/01)

ellen folytatott büntetőeljárásokban,

a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, Schengenben (Luxemburg) 1990. június 19‑én aláírt Egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.) 54. cikkének értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, J.‑P. Puissochet, M. Wathelet, R. Schintgen (előadó) és C. W. A. Timmermans tanácselnökök, C. Gulmann, A. La Pergola, P. Jann, V. Skouris, F. Macken, N. Colneric, S. von Bahr és J. N. Cunha Rodrigues bírák,

főtanácsnok: D. Ruiz‑Jarabo Colomer,

hivatalvezető: H. A. Rühl főtanácsos,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

–        H. Gözütok képviseletében N. Hack Rechtsanwalt (C‑187/01),

–        a német kormány képviseletében W. D. Plessing, meghatalmazotti minőségben (C‑187/01. és C‑385/01),

–        a belga kormány képviseletében A. Snoecx, meghatalmazotti minőségben (C‑385/01),

–        a francia kormány képviseletében R. Abraham, G. de Bergues és C. Isidoro, meghatalmazotti minőségben (C‑187/01),

–        a holland kormány képviseletében H. G. Sevenster, meghatalmazotti minőségben (C‑187/01. és C‑385/01),

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében W. Bogensberger és C. Ladenburger (C‑187/01), valamint W. Bogensberger és R. Troosters (C‑385/01), meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

H. Gözütok (képviseli: N. Hack), a német kormány (képviseli: A. Dittrich, meghatalmazotti minőségben), a belga kormány (képviselik: A. Snoecx, J. Devadder és W. Detavernier, meghatalmazotti minőségben), a francia kormány (képviseli: R. Abraham), az olasz kormány (képviseli: G. Aiello avvocato dello Stato), a holland kormány (képviseli: C. Wissels, meghatalmazotti minőségben) és a Bizottság (képviselik: W. Bogensberger és R. Troosters) szóbeli észrevételeinek a 2002. július 9‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2002. szeptember 19‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A 2001. március 30‑i és a 2001. május 4‑i végzésekkel, amelyek 2001. április 30‑án, illetve 2001. október 8‑án érkeztek a Bírósághoz, az Oberlandesgericht Köln (tartományi felsőbíróság, Köln) (C‑187/01) és a Rechtbank van eerste aanleg te Veurne (elsőfokú bíróság, Veurne) (C‑385/01) az EU 35. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, Schengenben 1990. június 19‑én aláírt Egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.; a továbbiakban: SMVE) 54. cikkének értelmezésére vonatkozóan egy‑egy kérdést terjesztettek a Bíróság elé.

2        Ezek a kérdések a Németországban H. Gözütok ellen és a Belgiumban K. Brügge ellen folytatott két büntetőeljárás során merültek fel, amelyeket annak ellenére indítottak az általuk Hollandiában, illetve Belgiumban elkövetett bűncselekmények miatt, hogy az eljárás alá vont személyek ellen ugyanazon cselekmények alapján egy másik tagállamban indult eljárás jogerősen lezárult, miután fenti személyek az ügyészség által a további büntetőeljárást kizáró eljárás keretében meghatározott pénzösszeget megfizették.

 Jogi háttér

3        Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez az Amszterdami Szerződéssel csatolt, a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló jegyzőkönyv (a továbbiakban: jegyzőkönyv) 1. cikke értelmében az Európai Unió tizenhárom tagállama, köztük a Németországi Szövetségi Köztársaság és az Olasz Köztársaság felhatalmazást kapott arra, hogy az Unió jogi és intézményi keretein, illetve az EU- és az EK‑Szerződés keretein belül egymás között megerősített együttműködést hozzanak létre az említett jegyzőkönyv mellékletében meghatározott schengeni vívmányok hatálya alá tartozó területeken.

4        A fenti meghatározás szerinti schengeni vívmányok részét képezi különösen a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑én Schengenben aláírt megállapodás (HL 2000. L 239., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 3. o.; a továbbiakban: Schengeni Megállapodás), valamint az SMVE.

5        A Schengeni Megállapodás és az SMVE célja a „közös határ[okon] megszünte[tni] a személyek mozgásával kapcsolatos ellenőrzéseket […]” (az SMVE második preambulumbekezdése), mivel „az Európai Közösségek tagállamai népeinek mind szorosabb egysége a tagállamok valamennyi állampolgára számára a belső határok átlépésének szabadságában [...] fejeződik ki” (a Schengeni Megállapodás első preambulumbekezdése). A jegyzőkönyv első preambulumbekezdésének megfelelően a schengeni vívmányok célja „az európai integráció elmélyítése, és különösen annak lehetővé tétele, hogy az Európai Unió még gyorsabban a szabadság, a biztonság és az igazságosság térségévé válhasson”. Az EU 2. cikk első bekezdése negyedik francia bekezdésének értelmében az Európai Unió célkitűzései között szerepel egy olyan térség fenntartása és fejlesztése, ahol a személyek szabad mozgása biztosított.

6        A jegyzőkönyv 2. cikke (1) bekezdése első albekezdésének értelmében az Amszterdami Szerződés hatálybalépésének napjától a schengeni vívmányokat azonnali hatállyal alkalmazni kell a jegyzőkönyv 1. cikkében említett tizenhárom tagállamra.

7        A jegyzőkönyv 2. cikke (1) bekezdése második albekezdése második mondatának alapján a Tanács 1999. május 20‑án elfogadta az Európai Közösséget létrehozó szerződés és az Európai Unióról szóló szerződés vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően a schengeni vívmányokat alkotó valamennyi rendelkezés, illetve határozat jogalapjának meghatározásáról szóló 1999/436/EK határozatot (HL L 176., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 152. o.). Ezen határozat 2. cikkéből – az A. melléklettel összefüggésben – következően a Tanács az Európai Unióról szóló szerződés „A büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésre vonatkozó rendelkezések” címet viselő VI. címének részét képező EU 34. és EU 31. cikket jelölte meg az SMVE 54–58. cikkének jogalapjául.

8        Az SMVE 54–58. cikke alkotja az SMVE „Rendőrség és biztonság” címet viselő III. címének „A kétszeres büntetés tilalma (ne bis in idem) elvének alkalmazása” címet viselő 3. fejezetét. Ez többek között a következőképpen rendelkezik:

„54. cikk

Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.

55. cikk

(1)      Ezen egyezmény megerősítésekor, elfogadásakor vagy jóváhagyásakor az alábbi esetekben vagy esetek egyikében bármely Szerződő Fél kinyilváníthatja, hogy az 54. cikket magára nézve nem tekinti kötelezőnek:

a)      ha a külföldi ítélettel elbírált cselekmény részben vagy egészben a saját területén történt; az előbbi esetben azonban ez a kivétel nem alkalmazható, ha a cselekmény részben annak a Szerződő Félnek a területén történt, ahol az ítéletet meghozták;

b)      ha a külföldi ítélettel elbírált cselekmény az illető Szerződő Fél nemzetbiztonságát vagy hasonló lényeges érdekeit sértő bűncselekménynek minősül;

c)      ha a külföldi ítélettel elbírált cselekményt az illető Szerződő Fél tisztviselője hivatali kötelezettségeinek megsértésével követte el.

(2)      Az a Szerződő Fél, amely az (1) bekezdés b) pontjában említett kivétellel kapcsolatos nyilatkozatot tett, meghatározza azokat a bűncselekményfajtákat, amelyekre ez a kivétel alkalmazható.

(3)      A Szerződő Felek bármikor visszavonhatják az (1) bekezdésben említett kivétellel vagy kivételekkel kapcsolatos nyilatkozatot.

(4)      Az (1) bekezdés alapján tett nyilatkozat tárgyát képező kivételeket nem lehet alkalmazni, ha az érintett Szerződő Fél ugyanazzal a bűncselekménnyel kapcsolatban a másik Szerződő Felet büntetőeljárás lefolytatására kérte fel, illetve az érintett személy kiadatásához hozzájárult.

[...]

58. cikk

A fenti rendelkezések nem zárják ki a külföldön hozott bírósági határozatok tekintetében a ne bis in idem elvével kapcsolatos átfogóbb nemzeti rendelkezések alkalmazását.”

 Az alapügyek és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

A C‑187/01. sz. ügy

9        H. Gözütok több éve Hollandiában élő török állampolgár. Heerlen városában a „Coffee- and Teahouse Schorpioen” elnevezésű gyorsétkezdét üzemelteti.

10      Az ebben a létesítményben a holland rendőrség két házkutatást folytatott le: az 1996. január 12‑i során 1 kg hasist, 1,5 kg marihuánát és 41 darab hasist tartalmazó cigarettát, az 1996. február 11‑i során pedig 56 g hasist, 200 g marihuánát és 10 darab hasist tartalmazó cigarettát talált és foglalt le.

11      Az 1996. január 12‑i, illetve 1996. február 11‑i lefoglalások alapján a Hollandiában H. Gözütok ellen indult büntetőeljárások iratai szerint ezeket az eljárásokat megszüntették, miután H. Gözütok az ügyészség által a további büntetőeljárást kizáró eljárás során tett, 3000 NLG, illetve 750 NLG megfizetésére vonatkozó ajánlatait elfogadta, és ezen összegeket megfizette.

12      A Wetboek van Strafrecht (holland büntető törvénykönyv) 74. cikkének (1) bekezdése e tekintetben a következőképpen rendelkezik:

„A tárgyalás megkezdése előtt az ügyészség a 6 év szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő vétségek, illetve a szabálysértések miatt folytatandó büntetőeljárások elkerülése érdekében egy vagy több feltételt állapíthat meg. Amennyiben a gyanúsított e feltételeknek eleget tesz, vele szemben büntetőeljárás nem folytatható.”

13      A feltételek között szerepelhet bizonyos pénzösszegnek az állam javára történő megfizetése, amelynek mértéke 5 NLG‑től az eljárás alapjául szolgáló cselekmény miatt kiszabható pénzbüntetés legmagasabb mértékéig terjedhet.

14      A német hatóságok figyelmét H. Gözütok személyére egy német bank hívta fel, amely 1996. január 31‑én arról értesítette őket, hogy nevezett bankszámláján komoly pénzmozgások észlelhetők.

15      A német rendőrség, miután felvilágosítást kért a holland hatóságoktól H. Gözütok tevékenységeiről, ez utóbbit Németországban 1996. március 15‑én letartóztatta, a Staatsanwaltschaft Aachen (ügyészség, Aachen) (Németország) pedig vádat emelt ellene, azon az alapon, hogy 1996. január 12. és 1996. február 11. között Hollandiában legalább két alkalommal (az egyik esetben jelentős mennyiségű) kábítószerrel kereskedett.

16      1997. január 13‑án az Amtsgericht Aachen (városi bíróság, Aachen) (Németország) H. Gözütokot egy év öt hónap szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását próbaidőre felfüggesztette.

17      H. Gözütok és az ügyészség is fellebbezett az ítélet ellen; a Landgericht Aachen (tartományi bíróság, Aachen) (Németország) 1997. augusztus 27‑i végzésével a H. Gözütok ellen indított büntetőeljárást azzal az indokkal szüntette meg, hogy az SMVE 54. cikkének megfelelően a holland hatóságoknak a büntetőeljárás folytatásáról történő végleges lemondása köti a német bűnüldöző hatóságokat. Az említett bíróság szerint a büntetőeljárás lezárására az ügyészség által javasolt alku („transactie”) eredményeként került sor, amely holland jog szerinti eljárás az SMVE 54. cikkének német szövegváltozata szerint a jogerős elítéléssel („rechtskräftige Verurteilung”) egyenértékű annak ellenére, hogy az ilyen alku nem jár bírósági közreműködéssel, és nem ölti bírósági határozat formáját.

18      Az ügyészség a Landgericht Aachen végzése ellen fellebbezést terjesztett az Oberlandesgericht Köln elé, és az utóbbi úgy ítélte meg, hogy a jogvita megoldása szükségessé teszi az SMVE 54. cikkének értelmezését, ezért felfüggesztette eljárását, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Az SMVE 54. cikke alapján kizárt‑e a Németországi Szövetségi Köztársaságban a további büntetőeljárás lefolytatásának lehetősége, amennyiben ugyanezen cselekmények alapján a holland jog szerint ez a lehetőség a Holland Királyságban megszűnt? Ugyanez‑e a helyzet különösen akkor, ha egyes feltételek teljesítése esetén az eljárást ügyészségi határozat szünteti meg (a holland jog »transactie« intézménye), amely a holland bíróságok előtt kizárja a büntetőeljárás lehetőségét, míg amelyhez a többi Szerződő Fél jogrendszere bírósági jóváhagyást ír elő?”

A C‑385/01. sz. ügy

19      A belga ügyészség eljárást indított a Rheinbachban (Németország) élő német állampolgárságú K. Brügge ellen, mivel nevezett 1997. október 9‑én Oostduinkerke városában (Belgium) Leliaert asszony sérelmére betegséget, illetve munkaképtelenséget okozó szándékos testi sértést követett el, amely a belga büntető törvénykönyv 392. cikkébe, 398. cikkének (1) bekezdésébe és 399. cikkének (1) bekezdésébe ütközik.

20      A Rechtbank van eerste aanleg te Veurne büntető tanácsához, amely elé K. Brüggét idézték, Leliaert asszony polgári jogi igényt terjesztett elő, nem vagyoni kárának megtérítését kérve; a követelt összeg mértéke 20 000 BEF és annak 1997. október 9‑től számított kamatai.

21      A Rechtbank van eerste aanleg te Veurne elé való idézés alapjául szolgáló tények felderítése érdekében a Staatsanwaltschaft Bonn (ügyészség, Bonn) (Németország) által K. Brügge ellen elrendelt nyomozás során az ügyészség 1998. július 22‑i levelében 1000 DEM megfizetése fejében az ügy egyezséggel történő rendezését javasolta K. Brüggének. Miután ezt az összeget K. Brügge 1998. augusztus 13‑án megfizette, az ügyészség megszüntette a büntetőeljárást.

22      A egyezség iratai szerint erre a Strafprozessordnung (német büntetőeljárási törvénykönyv) 153a. cikkének a 153. cikke (1) bekezdésének második mondatával való együttes értelmezése alapján került sor, amelyek értelmében az ügyészségnek lehetősége van arra, hogy bizonyos feltételek mellett – többek között, amikor az eljárás alá vont személy egy adott összeget megfizetett egy közintézmény vagy az államkincstár javára – a hatáskörrel rendelkező bíróság jóváhagyása nélkül szüntesse meg a büntetőeljárást.

23      A Rechtbank van eerste aanleg te Veurne, mivel úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása az SMVE 54. cikkének értelmezésétől függ, felfüggesztette eljárását, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Az [SMVE] 54. cikke alapján a belga ügyészségnek joga van‑e egy német állampolgárt a belga büntető bíróság elé idézni és elítélését indítványozni, amennyiben ugyanazon cselekmények alapján a német ügyészség az ügy egyezséggel történő rendezését ajánlotta fel a német állampolgár számára, aki a javasolt pénzösszeget megfizette?”

24      A Bíróság a két ügyet, tekintettel a közöttük lévő összefüggésekre – a főtanácsnok meghallgatását követően – az eljárási szabályzat 43. cikkének megfelelően ítélethozatal céljából egyesítette.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

25      Az együtt vizsgálandó kérdéseket előzetes döntéshozatalra utaló bíróságok lényegében arra várnak választ, hogy az SMVE 54. cikkében szereplő ne bis inidem elve alkalmazandó‑e a további büntetőeljárást kizáró eljárások – alapügyekhez hasonló – eseteiben.

26      Az SMVE 54. cikkének szövegéből az következik, hogy a tagállamokban senki ellen nem indítható büntetőeljárás olyan cselekmény miatt, amelyet már „jogerősen elbíráltak” egy másik tagállamban.

27      Márpedig, a további büntetőeljárást kizáró – az alapügyekben szereplőkhöz hasonló – eljárás során az erre a nemzeti jog által feljogosított ügyészség dönt az eljárás alá vont személy ellen folyamatban lévő büntetőeljárás megszüntetéséről, amennyiben az bizonyos kötelezettségeknek eleget tett, és – többek között – az említett ügyészség által meghatározott pénzösszeget megfizette.

28      Következésképpen először is meg kell állapítani, hogy egy ilyen eljárás során az adott nemzeti jogrendszerben a büntető igazságszolgáltatásban részt vevő hatóság által hozott határozat szünteti meg a büntetőeljárást.

29      Másodszor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy egy ilyen típusú eljárás – amelynek az alkalmazandó nemzeti jog által meghatározott jogkövetkezményei az ügyészség által előírt kötelezettségeknek az eljárás alá vont személy részéről történő teljesítésétől függnek – szankcionálja az eljárás alá vont személy terhére rótt jogellenes magatartást.

30      Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy amennyiben az alapügyekben szereplőkhöz hasonló eljárás következményeként a büntetőeljárás lefolytatásának lehetősége elenyészik, az érintett személyt úgy kell tekinteni, mint akinek a terhére rótt cselekményt az SMVE 54. cikke értelmében „jogerősen elbírálták”. Ezen túlmenően, ha az eljárás alá vont személy eleget tett kötelezettségeinek, akkor ugyanezen rendelkezés értelmében a további büntetőeljárást kizáró eljárással járó szankciót „végrehajtottnak” kell tekinteni.

31      Az a tény, hogy egy ilyen eljárás bírósági közreműködés nélkül zajlik, és a meghozott döntés nem ölti bírósági határozat formáját, nem zárja ki a fenti értelmezést, amennyiben ezen eljárási elemeknek és formáknak nincs kihatása az eljárásnak a jelen ítélet 28. és 29. pontjában írt jogkövetkezményeire, amelyeket az SMVE 54. cikkének kifejezetten eltérő rendelkezése hiányában az ugyanezen rendelkezés által előírt ne bis in idem elvének alkalmazásához elegendőnek kell tekinteni.

32      Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy sem az Európai Unióról szóló szerződés büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködésről szóló VI. Címének ‑ így az SMVE 54–58. cikkének jogi alapjaként megjelölt 34. és 31. cikkének ‑, sem a Schengeni Megállapodásnak, sem pedig magának az SMVE‑nek nincs egyetlen olyan rendelkezése sem, amely az SMVE 54. cikkének alkalmazását a tagállamoknak a további büntetőeljárást kizáró eljárásokra vonatkozó büntetőjogi szabályai harmonizációtól vagy akár csak közelítésétől tenné függővé.

33      Ilyen körülmények között az SMVE 54. cikkében rögzített ne bis in idem elve, függetlenül attól, hogy – bírósági közreműködéssel vagy a nélkül zajló – további büntetőeljárást kizáró eljárásokra vagy bírósági határozatokra alkalmazzuk, szükségképpen feltételezi, hogy a tagállamok kölcsönös bizalommal viseltetnek egymás büntető igazságszolgáltatási rendszerei iránt, és hogy mindegyikük elfogadja a többi tagállamban hatályos büntetőjog alkalmazását, még akkor is, ha a saját nemzeti jogának alkalmazása eltérő eredményre vezetne.

34      Ugyanezen indokok alapján az, hogy valamely tagállam az SMVE 54. cikke szerinti ne bis in idem elvét egy másik tagállam bírósági közreműködés nélkül lefolytatott, további büntetőeljárást kizáró eljárására alkalmazza, nem tehető attól függővé, hogy az előbbi tagállam jogrendszere sem írjon elő ilyen bírósági közreműködést.

35      Az említett 54. cikk fenti értelmezése annál is inkább szükségszerű, mert ez az egyetlen olyan értelmezés, amely az érintett tagállamokban eltérő eljárásjogi, illetve pusztán alaki szempontokkal szemben a rendelkezés tárgyát és célját helyezi előtérbe, és biztosítja az említett elv hatékony érvényesülését.

36      E tekintetben egyrészt meg kell jegyezni, hogy – amint az az EU 2. cikk első bekezdésének negyedik francia bekezdéséből is következik – az Amszterdami Szerződéssel az Európai Unió célként tűzte ki maga elé az Unió fenntartását és fejlesztését a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térségként, ahol a személyek szabad mozgása biztosított.

37      Ezen túlmenően, miként ez a jegyzőkönyv első preambulumbekezdéséből is kitűnik, az SMVE 54. cikkét magában foglaló schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretein belül történő megvalósításának célja az európai integráció elmélyítése, és különösen annak lehetővé tétele, hogy az Unió még gyorsabban a szabadság, a biztonság és az igazságosság térségévé válhasson.

38      Márpedig az SMVE 54. cikke – amelynek célja annak elkerülése, hogy bárki ellen a szabad mozgáshoz való jog gyakorlása következtében ugyanazon cselekmény alapján több tagállamban is büntetőeljárást lehessen indítani – csak abban az esetben képes hatékonyan elősegíteni az említett cél teljes megvalósulását, ha alkalmazást nyer azon határozatok vonatkozásában is, amelyek valamely tagállamban a büntetőeljárást végleges jelleggel szüntetik meg, még ha ezen határozatokat bírósági közreműködés nélkül hozzák is meg, illetve ha ezek nem is öltik bírósági határozat formáját.

39      Másfelől azok az alapügyekben érintettekhez hasonló nemzeti jogrendszerek, amelyek ismerik a további büntetőeljárást kizáró eljárások igénybevételének lehetőségét, ezt csak bizonyos körülmények, illetve olyan – taxatíve felsorolt, illetve szigorúan meghatározott – bűncselekmények esetén engedik meg, amelyek általában nem tartoznak a legsúlyosabb bűncselekmények közé, és nem vonnak maguk után egy adott szintnél súlyosabb szankciót.

40      Ilyen körülmények között az SMVE 54. cikke alkalmazásának a bíróság által hozott vagy a bírósági határozat formáját öltő, büntetőeljárást megszüntető határozatokra történő korlátozása azt eredményezné, hogy a fenti rendelkezésben szereplő ne bis inidem elvét és ennek következtében a mozgás szabadságát – amelynek elősegítését ugyanezen rendelkezés célként fogalmazza meg – kizárólag azon eljárás alá vont személyek élvezhetnék, akiknek bűnösségét olyan bűncselekmények elkövetéséért állapítják meg, amelyek tárgyi súlya vagy a kiszabható szankció miatt nem volna lehetőség az egyes büntetőügyekben alkalmazható egyszerűsített eljárás – mint az alapügyekben szereplőkhöz hasonló, további büntetőeljárást kizáró eljárások – lefolytatására.

41      A német, a belga és a francia kormány ellenvetése szerint azonban nem csupán az SMVE 54. cikkének szövege, hanem ezen rendelkezés szerkezete és különösen ezen egyezmény 55. és 58. cikkéhez való viszonya, illetve az egyezmény szerződő feleinek akarata és a hasonló tárgyú nemzetközi dokumentumok sem teszik lehetővé az 54. cikk olyan értelmezését, amely szerint ez a rendelkezés alkalmazandó lenne a bírósági közreműködés nélkül lefolytatott további büntetőeljárást kizáró eljárásokra. A belga kormány az 54. cikk alkalmazhatósága szempontjából hozzáteszi, hogy a Brügge‑ügyben igénybe vett eljáráshoz hasonló eljárásban hozott határozat kizárólag akkor tekinthető egy jogerős bírósági határozattal egyenértékűnek, amennyiben korábban a sértett jogai megfelelő szintű védelmet élveztek.

42      Ami először is az SMVE 54. cikkének szövegét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy – miként ez a jelen ítélet 26–38. pontjából is következik – e rendelkezés tárgyára és céljára tekintettel a „jogerősen elbírált” kifejezés használata nem zárja ki azon értelmezési lehetőséget, amely szerint e rendelkezés alkalmazást nyerhet az alapügyekben szereplőkhöz hasonló, további büntetőeljárást kizáró, bírósági közreműködés nélkül folytatott eljárásokra is.

43      Másodszor, az SMVE 55. és 58. cikke – amely egyáltalán nem kívánja meg azt, hogy az SMVE 54. cikke kizárólag a bírósági határozatokra, illetve a további büntetőeljárást kizáró, bírósági közreműködéssel folytatott eljárásokra legyen alkalmazható – összeegyeztethető az SMVE 54. cikkének a jelen ítélet 26–38. pontjából következő értelmezésével.

44      Egyrészt ugyanis az SMVE 55. cikke – mivel lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a ne bis in idem elvének alkalmazásától a külföldön elbírált cselekmények taxatíve felsorolt köre tekintetében eltérjenek – logikailag ugyanazon jogi aktusokra és eljárásokra kell, hogy vonatkozzon, mint amelyekkel az elkövető cselekményét az SMVE 54. cikke értelmében „jogerősen elbírálják”. Erre a következtetésre kell jutni azért is, mert az SMVE 54. és 55. cikkének eltérő nyelvi változatai ugyanazon kifejezést használják e jogi aktusok és eljárások megnevezésére.

45      Másrészt az SMVE 54. cikkének az alapügyekben szereplőkhöz hasonló, további büntetőeljárást kizáró eljárásokra való alkalmazása nem fosztja meg hatékony érvényesülésétől az SMVE 58. cikkét. Az 58. cikk szövege ugyanis a tagállamok számára lehetővé teszi nem csupán az 54. cikk, hanem az SMVE bármely, a ne bis inidem elvével kapcsolatos szabálya által meghatározott rendelkezésnél átfogóbb nemzeti rendelkezések alkalmazását is. Ezen túlmenően e cikk a tagállamok számára nem csupán azt teszi lehetővé, hogy az 54. cikk hatálya alá nem tartozó bírósági határozatokra szintén alkalmazzák a ne bis in idem elvét, hanem általános érvénnyel elismeri azon jogukat is, hogy olyan nemzeti rendelkezéseket alkalmazzanak, amelyek – a kérdéses külföldi határozatok természetétől teljesen függetlenül – a fenti elvnek tágabb hatályt biztosítanak, illetve amelyek annak alkalmazását kevésbé szigorú feltételekhez kötik.

46      Harmadszor, ami a szerződő felek akaratát illeti, amelyre az SMVE, illetve a ne bis in idem elvének alkalmazásáról szóló, a tagállamok által 1987. május 25‑én megkötött egyezmény – amelynek 1. cikke az SMVE 54. cikkével lényegileg megegyező rendelkezést tartalmaz – megerősítésével kapcsolatos egyes nemzeti parlamenti dokumentumokból lehet következtetni, elegendő megállapítani, hogy ezen dokumentumok időben megelőzték a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe az Amszterdami Szerződés által történő beillesztését.

47      Végezetül, ami a belga kormánynak arra vonatkozó hivatkozását illeti, miszerint az SMVE 54. cikkének a büntetőeljárási egyezségre való alkalmazása a sértett jogainak sérelmével jár, meg kell állapítani, hogy a ne bis in idem elve – miként ezt a fenti rendelkezés megfogalmazza – kizárólag azzal a következménnyel jár, hogy olyan személy ellen, akinek a cselekményét valamely tagállamban jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény miatt egy másik tagállamban nem indítható büntetőeljárás. Ezen elv nem akadályozza meg a sértettet vagy az eljárás alá vont személy magatartása miatt kárt szenvedett más személyt abban, hogy polgári eljárásban kérelmezze az őt ért kár megtérítését.

48      A fenti megfontolások összességére tekintettel a feltett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az SMVE 54. cikkében szereplő ne bis in idem elve alkalmazandó a további büntetőeljárást kizáró eljárások – alapügyekhez hasonló – eseteiben is, amelyek során valamely tagállami ügyészség bírósági közreműködés nélkül dönt a tagállamban folyamatban lévő büntetőeljárás megszüntetéséről, miután az eljárás alá vont személy bizonyos kötelezettségeknek eleget tett, és – többek között – az ügyészség által meghatározott adott pénzösszeget megfizette.

 A költségekről

49      A Bíróságnál észrevételt előterjesztő német, belga, francia, olasz és holland kormány, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

az Oberlandesgericht Köln és a Rechtbank van eerste aanleg te Veurne 2001. március 30‑i, illetve 2001. május 4‑i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, Schengenben 1990. június 19‑én aláírt Egyezmény 54. cikkében szereplő ne bis in idem elve alkalmazandó a további büntetőeljárást kizáró eljárások – alapügyekhez hasonló – eseteiben is, amelyek során valamely tagállami ügyészség bírósági közreműködés nélkül dönt a tagállamban folyamatban lévő büntetőeljárás megszüntetéséről, miután az eljárás alá vont személy bizonyos kötelezettségeknek eleget tett, és – többek között – az ügyészség által meghatározott pénzösszeget megfizette.

Rodríguez Iglesias

Puissochet

Wathelet

Schintgen

Timmermans

Gulmann

La Pergola

Jann

Skouris

Macken

Colneric

von Bahr

Cunha Rodrigues

Kihirdetve Luxembourgban, a 2003. február 11‑i nyilvános ülésen.

R. Grass

G. C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető

elnök

---

* Az eljárás nyelvei: német és holland.