–

TL képviseletében L. C. Esteves advogado,

–

a portugál kormány képviseletében P. Almeida, P. Barros da Costa és C. Chambel Alves, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében B. Rechena és M. Wasmeier, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20‑i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 280., 1. o.) 1–3. cikkének, valamint a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 142., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 39., 28. o.) 3. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a TL és a Ministério Público (ügyészség, Portugália) között a tolmácsolás hiányából és a TL‑lel szemben folytatott büntetőeljárással kapcsolatos különböző iratok lefordításának elmulasztásából eredő következmények tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2010/64 irányelv (5)–(7), (9), (14), (17), (22) és (33) preambulumbekezdése szerint:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

4

Ezen irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ezen irányelv a büntetőeljárás és az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogra vonatkozó szabályokat állapít meg.

(2)   Az (1) bekezdésben említett jog a személyekre attól az időponttól kezdve alkalmazandó, hogy a hatáskörrel rendelkező tagállami hatóságok – hivatalos értesítés útján vagy egyéb módon – a tudomásukra hozzák, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, egészen a büntetőeljárás befejezéséig, azaz annak végső megállapításáig, hogy elkövették‑e a bűncselekményt, beleértve adott esetben a büntetéskiszabást és a fellebbezés elbírálását is.”

5

Az említett irányelvnek „A tolmácsoláshoz való jog” című 2. cikke szerint:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a szóban forgó büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak késedelem nélkül tolmácsolást vehessenek igénybe a nyomozó és igazságügyi hatóságok előtt lefolytatott büntetőeljárások során, beleértve a rendőrségi kihallgatást, valamennyi bírósági tárgyalást és bármely szükséges közbenső meghallgatást is.

(2)   Amennyiben a tisztességes eljárás védelme céljából szükséges, a tagállamok biztosítják, hogy tolmácsolás álljon rendelkezésre a gyanúsítottak vagy a vádlottak és jogi képviselőjük közötti, az eljárás során lefolytatott bármely kihallgatással vagy meghallgatással, vagy fellebbezési vagy más eljárási kérelmek benyújtásával közvetlen összefüggésben álló kommunikáció céljára.

[…]

(5)   A tagállamok a nemzeti jog szerinti eljárásokkal összhangban biztosítják, hogy a gyanúsítottaknak vagy a vádlottaknak joguk legyen megtámadni a tolmácsolás szükségtelenségét megállapító határozatot, és amennyiben biztosítottak tolmácsolást, lehetőségük legyen panaszt tenni, ha a tolmácsolás minősége nem elégséges a tisztességes eljárás védelméhez.

[…]”

6

Az említett irányelvnek „A lényeges iratok fordításához való jog” című 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a büntetőeljárás nyelvét nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak észszerű időn belül megkapják mindazon iratok írásbeli fordítását, amelyek lényegesek annak biztosításához, hogy képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat, továbbá a tisztességes eljárás garantálásához.

(2)   A lényeges iratok közé tartoznak a szabadságelvonásról szóló határozatok, a vád, illetőleg a vádirat, és bármely ítélet.

(3)   Az illetékes hatóságok határoznak arról az adott ügyben, hogy bármely egyéb irat lényegesnek minősül‑e. A gyanúsítottak vagy a vádlottak vagy jogi képviselőjük e célból indokolással ellátott kérelmet nyújthatnak be.

[…]

(5)   A tagállamok a nemzeti jog szerinti eljárásokkal összhangban biztosítják, hogy a gyanúsítottaknak vagy a vádlottaknak joguk legyen megtámadni azt a határozatot, amely megállapítja, hogy nincs szükség az iratok vagy azok részeinek lefordítására, és amennyiben biztosítottak fordítást, lehetőségük legyen panaszt tenni, ha a fordítás minősége nem elégséges a tisztességes eljárás biztosításához.

[…]”

7

A 2012/13 irányelv (5), (7), (8), (10), (19), (25), (40)–(42) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

8

Ezen irányelv „Tárgy” című 1. cikke a következőképpen fogalmaz:

„Ez az irányelv a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos szabályokat állapítja meg […]”.

9

Ezen irányelv „Hatály” című 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is.”

10

Ugyanezen irányelvnek „A jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog” című 3. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak legalább a következő, a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében:

[…]

d) a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jog;

[…]

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás nyújtására szóban vagy írásban, egyszerű és közérthető nyelven kerüljön sor, figyelembe véve a kiszolgáltatott gyanúsítottak és kiszolgáltatott vádlottak speciális igényeit.”

11

A Código do Processo Penal (büntetőeljárási törvénykönyv, a továbbiakban: CPP) „Az eljárás nyelve és a tolmács kijelölése” című 92. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az írásbeli és a szóbeli beadvány nyelve – érvénytelenség terhe mellett – a portugál.

(2)   Ha az eljárásban a portugál nyelvet nem értő és beszélő személy vesz részt, számára térítésmentesen megfelelő tolmácsot kell kirendelni […].”

12

A CPP 120. cikke értelmében:

„(1)   Az előző cikkben említettektől eltérő érvénytelenségre az érintett személyeknek kell hivatkozniuk, és az érvénytelenségre az e cikkben és a következő cikkben foglalt szabályok alkalmazandók.

(2)   Az egyéb jogszabályokban előírt érvénytelenségi okokon túlmenően az alábbiak minősülnek megtámadáshoz kötött érvénytelenségi oknak:

[…]

[…]

(3)   Az előző bekezdésekben említett érvénytelenségre hivatkozni kell:

[…]”

13

A CPP‑nek „Az érvénytelenség megállapításának joghatásai” című 122. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Az érvénytelenség azon eljárási cselekmény érvénytelenségét vonja maga után, amely tekintetében az fennáll, valamint azon eljárási cselekményekét, amelyek az előbbi cselekménytől függenek, és amelyekre az érvénytelenség hatással lehet.”

14

A CPP‑nek a személyazonosságra és tartózkodási helyre vonatkozó nyilatkozatot (Termo de Identidade e Residência, a továbbiakban: TIR) szabályozó 196. cikke a következőképpen szól:

„(1)   Az igazságügyi hatóság vagy a rendőri szerv az eljárás során minden terheltre vonatkozóan elkészíti a [TIR]‑t, még akkor is, ha a személyt már azonosították […].

(2)   A terheltnek az egyszerű levél útján történő kézbesítés céljából […] meg kell jelölnie lakóhelyét, munkahelyét vagy valamely, általa választott más címet.

(3)   A nyilatkozatban rögzíteni kell, hogy [a terheltet] tájékoztatták:

[…]”

15

2019. július 10‑én Portugáliában a portugál nyelven nem értő moldovai állampolgárságú TL‑t egy tisztviselővel szembeni ellenállás és kényszerítés, közúti gépjármű veszélyes vezetése és engedély nélküli járművezetés miatt vonták büntetőeljárás alá. A terheltté nyilvánításról készült jegyzőkönyvet lefordították román nyelvre, Moldova hivatalos nyelvére.

16

Ugyanezen a napon a TIR‑t az illetékes hatóságok előtt állították ki tolmács közreműködése nélkül, és anélkül, hogy ezt a dokumentumot román nyelvre lefordították volna.

17

A 2019. július 11‑én hozott és 2019. szeptember 26‑án jogerőre emelkedett ítélettel TL‑t három év szabadságvesztés‑büntetésre ítélték, amelynek végrehajtását ugyanezen időtartamra próbaidőre felfüggesztették, mellékbüntetésként pedig 12 hónapra eltiltották a gépjárművezetéstől, valamint 80 napi, 6 eurós napi tételben meghatározott, összesen 480 eurós pénzbüntetést szabtak ki vele szemben. A tárgyalás során TL ügyvéd és tolmács segítségét vett igénybe.

18

A 2019. július 11‑i ítéletben előírt, próbaidő alatti magatartási szabályok végrehajtása érdekében az illetékes hatóságok hiába próbálták felvenni a kapcsolatot TL‑lel a TIR‑ben megjelölt címen.

19

TL‑t a Tribunal Judicial da Comarca de Beja (bejai kerületi bíróság) által 2021. január 7‑én hozott és 2021. január 12‑én a TIR‑ben megjelölt címre kézbesített végzéssel, a 2019. július 11‑i ítéletben meghatározott magatartási szabályok be nem tartása miatti meghallgatás céljából idézték. E végzést ugyanerre a címre 2021. április 6‑án ismét kézbesítették. E két idézés portugál nyelven íródott.

20

Mivel TL nem jelent meg a megjelölt időpontban, e bíróság 2021. június 9‑én hozott végzéssel visszavonta a szabadságvesztés‑büntetés végrehajtásának felfüggesztését. Ezt a 2021. szeptember 20‑án jogerőre emelkedett végzést 2021. június 25‑én a TIR‑ben megjelölt címre, valamint TL ügyvédje részére portugál nyelven kézbesítették.

21

2021. szeptember 30‑án TL‑t a büntetés letöltése céljából az új lakcímén elfogták. Ezen időpont óta fogva tartásban van.

22

TL, miután 2021. október 11‑én új ügyvédet bízott meg, 2021. november 18‑án keresetet nyújtott be többek között a TIR, az őt idéző 2021. január 7‑i végzés és a felfüggesztés visszavonását elrendelő 2021. június 9‑i végzés érvénytelenségének megállapítása iránt.

23

E kereset alátámasztására TL arra hivatkozott, hogy a TIR elkészítését követően bekövetkezett lakcímváltozás okán a TIR‑ben megadott címen nem volt elérhető, éppen ezért nem tudta átvenni e végzések kézbesítését. Kifejtette, hogy a lakcímváltozást azért nem jelentette be, mert az erre vonatkozó kötelezettségről, illetve az ennek elmulasztásból eredő következményekről nem tudott, tekintettel arra, hogy az e kötelezettséget és következményeket tartalmazó TIR‑t nem fordítottak le román nyelvre. Ezenkívül sem ezen alkalommal, sem a terheltté nyilvánító határozat elkészítésekor nem segítette őt tolmács. Végül, sem az őt a próbaidő alatti magatartási szabályok be nem tartása miatt idéző 2021. január 7‑i végzést, sem pedig a felfüggesztés visszavonását elrendelő 2021. június 9‑i végzést nem fordították le egy, az általa értett vagy beszélt nyelvre.

24

Az első fokon eljáró Tribunal Judicial da Comarca de Beja (bejai kerületi bíróság) elutasította a keresetet azzal az indokkal, hogy bár a TL által hivatkozott eljárási szabálytalanságok bizonyítottak, azok orvosoltnak tekintendők, mivel az érintett személy azokra nem hivatkozott a CPP 120. cikkének (3) bekezdésében előírt határidőn belül.

25

Az első fokon hozott határozattal szemben benyújtott fellebbezés alapján eljáró, kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy e nemzeti rendelkezés összeegyeztethető‑e az EJEE 6. cikkével összefüggésben értelmezett 2010/64 és 2012/13 irányelvvel.

26

Először is e bíróság megállapítja, hogy ezeket az irányelveket nem ültették át a portugál jogba, jóllehet az átültetési határidő mindkettő esetében lejárt. Mindazonáltal úgy véli, hogy az említett irányelvek releváns rendelkezéseinek közvetlen hatállyal kell bírniuk, tehát közvetlenül alkalmazandók az alapeljárásra, mivel azok feltétel nélküliek, kellően egyértelműek és pontosak, és a magánszemélyek számára jogot keletkeztetnek a büntetőeljárás során biztosítandó tolmácsolásra, fordításra és tájékoztatásra.

27

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó aktusok, vagyis a TIR, a TL‑t idéző 2021. január 7‑i végzés és a felfüggesztés visszavonását elrendelő 2021. június 9‑i végzés a 2010/64 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett „lényeges iratok” fogalmába tartoznak, tekintettel ezen aktusoknak a terhelt védelemhez való joga szempontjából vett jelentőségére és az azokban szolgáltatott eljárási információkra. Ebben az összefüggésben különösen azt emeli ki, hogy a TIR útján az érintett személy tájékoztatást kap a lakóhelyre vonatkozó kötelezettségeiről, és különösen arról, hogy minden lakcímváltozást közölnie kell a hatóságokkal.

28

E megfontolásokra tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy mellőznie kell‑e az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás alkalmazását, amennyiben az azt írja elő, hogy – a jelen ügyhöz hasonlóan – a tolmács általi segítségnyújtás elmaradásához és az alapügyben szóban forgó lényeges iratoknak az érintett személy által értett nyelvre történő lefordításának elmulasztásához fűződő eljárási hibákra a meghatározott – jogvesztő – határidőn belül kell hivatkozni.

29

E körülmények között a Tribunal da Relação de Évora (évorai fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A [2010/64/EU irányelv] 1–3. cikkét és a [2012/13/EU] irányelv 3. cikkét – önmagában vagy az EJEE 6. cikkével összefüggésben – úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a nemzeti jog olyan rendelkezése, amely az eljárás nyelvét nem értő terhelt számára a tolmács kijelölésének és a lényeges eljárási iratok lefordításának elmulasztása esetére relatív – megtámadáshoz kötött – érvénytelenséget ír elő, és amely lehetővé teszi az ilyen érvénytelenség időmúlás folytán történő orvoslását?”

30

A kérdést előterjesztő bíróság az Európai Unió Bírósága alapokmánya 23a. cikkének első bekezdése és a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke alapján kérte a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban történő elbírálását.

31

Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben az ezen eljárás alkalmazásához előírt feltételek teljesülnek.

32

Egyrészt ugyanis az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2010/64 és a 2012/13 irányelv értelmezésére vonatkozik, amely irányelvek az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címe alá tartoznak. Következésképpen e kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képezheti.

33

Másrészt a sürgősség kritériumát illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy e feltétel teljesül, ha az alapügyben érintett személy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésekor meg van fosztva szabadságától, és további fogva tartása az alapeljárás kimenetelétől függ (2022. április 28‑iC és CD [Az átadásról szóló határozat végrehajtásának jogi akadályai] ítélet, C‑804/21 PPU, EU:C:2022:307, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Márpedig a tényállásnak a kérdést előterjesztő bíróság által adott leírásából kitűnik, hogy TL, az alapügyben érintett személy e kérelem előterjesztésekor ténylegesen meg volt fosztva szabadságától.

35

Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy összeegyeztethető‑e az uniós joggal az olyan nemzeti szabályozás alkalmazása az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amely a büntetőeljárás során felmerült bizonyos – többek között az érintett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása felfüggesztésének visszavonását eredményező – hibákra való hivatkozást az előírt határidő betartásától teszi függővé, és így e bíróság – a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válaszától függően – elrendelhetné a hibás aktusok megsemmisítését, következésképpen pedig TL szabadon bocsátását.

36

E körülmények között az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően a Bíróság első tanácsa 2022. május 12‑én úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el.

37

AZ EUMSZ 267. cikkben meghatározott együttműködési eljárás keretében még ha a kérdést előterjesztő bíróság formálisan az uniós jog egy bizonyos rendelkezésének értelmezésére korlátozta is kérdését, az ilyen körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság a nemzeti bíróság részére az uniós jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához hasznos valamennyi értelmezési szempontját megadja, függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság kérdései megfogalmazásában utalt‑e azokra, vagy sem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az említett jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése az alapjogvita tárgyára figyelemmel szükséges (2021. július 15‑iDocMorris ítélet, C‑190/20, EU:C:2021:609, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés a 2010/64 irányelv 1–3. cikkére és a 2012/13 irányelv 3. cikkére vonatkozik, akár önmagában, akár az EJEE 6. cikkével összefüggésben, emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy e rendelkezés biztosítja a tisztességes eljáráshoz való jogot és a védelemhez való jog tiszteletben tartását, ami e 6. cikk (3) bekezdésének megfelelően magában foglalja a vádlottak azon jogát, hogy a legrövidebb időn belül tájékoztassák őt olyan nyelven, amelyet megért, és a legrészletesebb módon az ellene felhozott vád természetéről és indokairól, valamint hogy ingyenes tolmács álljon rendelkezésére, ha nem érti vagy nem beszéli a tárgyaláson használt nyelvet.

39

Másrészt a Charta 52. cikkének (3) bekezdése megállapítja, hogy amennyiben a Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni az egyezményben szereplőkkel. Ezenkívül a Charta 47. cikkéhez és 48. cikkének (2) bekezdéséhez fűzött magyarázatoknak megfelelően, amelyeket – amint az az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdéséből és a Charta 52. cikkének (7) bekezdéséből következik – a Charta értelmezéséhez figyelembe kell venni, e rendelkezések megfelelnek az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének, illetve 6. cikke (2) és (3) bekezdésének (lásd ebben az értelemben: 2021. november 23‑iIS [Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés törvénysértő jellege] ítélet, C‑564/19, EU:C:2021:949, 101. pont).

40

Egyébiránt, az alapügyben szóban forgó irányelvek értelmezését illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 2010/64 irányelv (5)–(7), (9) és (33) preambulumbekezdése, illetve 1. cikke, valamint a 2012/13 irányelv (5), (7), (8), (10) és (42) preambulumbekezdése, illetve 1. cikke értelmében ezen irányelvek célja, hogy közös minimumszabályokat állapítsanak meg a Charta 47. cikkéből és 48. cikkének (2) bekezdéséből, illetve az EJEE 6. cikkéből eredő garanciák és eljárási jogok védelme terén, különösen a büntetőeljárás során nyújtandó tolmácsolás, fordítás és tájékoztatás terén, és hogy ezeket a szabályokat e jogokkal és garanciákkal összhangban kell értelmezni és végrehajtani, ezáltal erősítve a tagállamokban a büntető igazságszolgáltatási rendszerbe vetett kölcsönös bizalmat, hogy az hatékonyabb igazságügyi együttműködést eredményezzen.

41

Így a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a szóban forgó büntetőeljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak késedelem nélkül tolmácsolást vehessenek igénybe a nyomozó és igazságügyi hatóságok előtt lefolytatott büntetőeljárások során, míg ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a büntetőeljárás nyelvét nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak észszerű időn belül megkapják mindazon iratok írásbeli fordítását, amelyek lényegesek annak biztosításához, hogy képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat, továbbá a tisztességes eljárás garantálásához. A 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében a tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogukról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében.

42

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy egyrészt az alapügy különösen a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésére és 3. cikkének (1) bekezdésére, valamint a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontjára vonatkozik, másrészt pedig, hogy e rendelkezések konkretizálják a többek között a Charta 47. cikkében és 48. cikkének (2) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz és védelemhez való jog tiszteletben tartásához való alapvető jogokat, és azokat ez utóbbiak fényében kell értelmezni.

43

E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkének (1) bekezdését, valamint a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontját a Charta 47. cikkével és 48. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében egyrészt az ezen irányelvek említett rendelkezéseiben rögzített jogok megsértésére csak e jogok jogosultja hivatkozhat eredményesen, másrészt pedig e jogsértésre meghatározott – jogvesztő – határidőn belül kell hivatkozni.

44

E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy TL‑t nem segítette tolmács a TIR elkészítése során, és hogy e dokumentumot nem fordították le számára az általa beszélt vagy értett nyelvre. Ezenkívül sem az őt a próbaidő alatti magatartási szabályok be nem tartása miatt idéző 2021. január 7‑i végzést, sem pedig a felfüggesztés visszavonását elrendelő 2021. június 9‑i végzést nem fordították le egy, a TL által értett vagy beszélt nyelvre.

45

Továbbá, bár az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem említi kifejezetten, hogy TL‑t a terheltté nyilvánításakor nem tájékoztatták a tolmácsoláshoz és a vele szemben folytatott büntetőeljárás lényeges iratainak lefordításához való jogáról, mindazonáltal úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság abból a ki nem mondott előfeltevésből indul ki, hogy e tájékoztatásra nem került sor, ami miatt nemcsak a 2010/64 irányelv, hanem a 2012/13 irányelv értelmezésével kapcsolatban is kérdést intéz a Bírósághoz.

46

Ugyanezen határozat végül pontosítja, hogy a CPP‑nek az alapügy tényállására alkalmazandó 92. cikkének (2) bekezdése tolmács kirendelését írja elő a portugál nyelvet nem értő vagy beszélő személyre vonatkozó eljárásokban, és hogy a CPP 120. cikke értelmében a tolmács kirendelésének elmulasztása azon eljárási cselekmény során, amelyen az érintett személy részt vesz, ezen eljárási cselekmény érvénytelenségét vonhatja maga után azzal a két feltétellel, hogy egyrészt az érvénytelenség megállapítása iránti kérelmet az érintett személynek kell előterjesztenie, másrészt pedig e kérelmet az említett eljárási cselekmény befejezése előtt kell benyújtania.

47

Következésképpen a jelen ítélet 43. pontjában átfogalmazott kérdést ebben az összefüggésben kell megvizsgálni.

48

E kérdés megválaszolásához először is meg kell állapítani, hogy még abban az esetben is, ha a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkének (1) bekezdését, valamint a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontját nem vagy hiányosan ültették át a portugál jogrendbe, amely feltevést a kérdést előterjesztő bíróság bizonyítottnak vél, míg a portugál kormány azt vitatni látszik, TL hivatkozhat az e rendelkezésekből eredő jogokra, mivel azok közvetlen hatályúak, amint azt mind a kérdést előterjesztő bíróság, mind pedig a Bíróság előtti eljárásba beavatkozó valamennyi érdekelt fél megállapította.

49

Emlékeztetni kell arra ugyanis, hogy minden esetben, amikor valamely irányelv rendelkezései tartalmukat tekintve feltétel nélküliek és kellően pontosak, azokra a magánszemélyek a nemzeti bíróságok előtt az érintett tagállammal szemben hivatkozhatnak, ha az elmulasztotta az irányelv határidőn belüli átültetését a nemzeti jogba, vagy azt helytelenül ültette át (2021. január 14‑iRTS infra és Aannemingsbedrijf Norré‑Behaegel ítélet, C‑387/19, EU:C:2021:13, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy valamely uniós jogi rendelkezés egyrészt akkor feltétlen, ha olyan kötelezettséget fogalmaz meg, amely nem tartalmaz feltételt, és nem függ – a végrehajtásában vagy hatályában – az Unió intézményeinek vagy a tagállamoknak semmilyen jogi aktusától, másrészt pedig akkor kellően pontos ahhoz, hogy egy jogalany hivatkozhasson rá, és a bíróság alkalmazhassa, ha egyértelműen fogalmaz meg valamely kötelezettséget (2021. január 14‑iRTS infra és Aannemingsbedrijf Norré‑Behaegel ítélet, C‑387/19, EU:C:2021:13, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51

A Bíróság ezenfelül megállapította, hogy ugyan valamely irányelv bizonyos mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamok számára a végrehajtási módozatok elfogadása során, ezen irányelv valamely rendelkezése tekinthető feltétlennek és pontosnak, ha egyértelműen megfogalmazott és pontosan meghatározott eredménykötelezettséget ír elő a tagállamok számára, amely a benne foglalt szabály alkalmazása tekintetében semmilyen feltételtől nem függ (2021. január 14‑iRTS infra és Aannemingsbedrijf Norré‑Behaegel ítélet, C‑387/19, EU:C:2021:13, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Mivel a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése, valamint a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja – amint arra a főtanácsnok az indítványának 58–62. pontjában rámutatott – pontosan és feltétel nélkül mondja ki azon jogok tartalmát és terjedelmét, amelyek minden gyanúsítottat vagy vádlottat megilletnek a tolmácsolás igénybevétele és a lényeges iratok lefordítása tekintetében, valamint azt, hogy e két jogról tájékoztatást kapjanak, e rendelkezéseket közvetlen hatályúnak kell tekinteni, így az e jogokra jogosult személy a nemzeti bíróságok előtt a tagállammal szemben hivatkozhat rájuk.

53

Másodszor meg kell jegyezni, hogy az alapügyben szóban forgó három eljárási aktus, vagyis a TIR, a TL‑t a próbaidő alatti magatartási szabályok be nem tartása miatt idéző 2021. január 7‑i végzés és a felfüggesztés visszavonását elrendelő 2021. június 9‑i végzés a 2010/64 és a 2012/13 irányelv hatálya alá tartozik, és ezek olyan lényeges iratoknak minősülnek, amelyek írásbeli fordítását az előbbi irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében TL‑nek meg kellett volna kapnia.

54

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2010/64 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének, valamint a 2012/13 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően az e rendelkezésben elismert jogok attól az időponttól kezdve illetik meg a személyeket, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai a tudomásukra hozzák, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, egészen a büntetőeljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is.

55

Így az előző pontban hivatkozott rendelkezésekből az következik, hogy ezen irányelvek a büntetőeljárásokra annyiban alkalmazandók, amennyiben azok annak megállapítására irányulnak, hogy a gyanúsított vagy a vádlott bűncselekményt követett‑e el (lásd ebben az értelemben: 2021. december 16‑iAB és társai [Közkegyelem visszavonása] ítélet, C‑203/20, EU:C:2021:1016, 69. pont).

56

Ezzel szemben nem tartozik a 2012/13 irányelv hatálya alá az olyan eljárás, amelynek tárgya nem valamely személy büntetőjogi felelősségének megállapítása, mint például valamely közkegyelem visszavonásával kapcsolatos jogalkotási jellegű eljárás, vagy egy olyan bírósági eljárás, amelynek tárgya ezen visszavonás nemzeti alkotmánynak való megfelelésének vizsgálata (lásd ebben az értelemben: 2021. december 16‑iAB és társai [Közkegyelem visszavonása] ítélet, C‑203/20, EU:C:2021:1016, 70. és 71. pont).

57

Ugyanakkor az olyan különleges eljárás, mint a valamely más tagállam bírósága által hozott bírósági határozat elismerésére irányuló eljárás, amely határozat fordítását az érintett személy a 2010/64 irányelv 3. cikkének megfelelően már megkapta, nem tartozik ezen irányelv hatálya alá, mivel egyrészt ez az eljárás fogalmilag csak annak a végleges – adott esetben e bíróság általi elítélést követő – meghatározása után folytatható le, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, másrészt pedig e bírósági határozat új fordítása nem szükséges az érintett személy védelemhez való és hatékony bírói jogvédelemhez való jogának érvényesítéséhez, és így az a 2010/64 irányelv által követett célkitűzések szempontjából nem indokolt (lásd ebben az értelemben: 2016. június 9‑iBalogh ítélet, C‑25/15, EU:C:2016:423, 37–40. pont).

58

Ebben az összefüggésben – amint azt többek között a 2010/64 irányelv (14), (17) és (22) preambulumbekezdése kimondja – ezen irányelv célja, hogy biztosítsa az eljárás nyelvét nem beszélő vagy nem értő gyanúsítottak vagy vádlottak számára a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogot, megkönnyítve e jog gyakorlását annak biztosítása érdekében, hogy e személyek tisztességes eljárásban részesüljenek. Ennek megfelelően ezen irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése azt írja elő, hogy a tagállamok biztosítják, hogy e személyek észszerű időn belül megkapják mindazon iratok – ideértve többek között a szabadságelvonásról szóló határozatok, a vád, illetőleg a vádirat, és bármely ítélet – írásbeli fordítását, amelyek lényegesek annak biztosításához, hogy képesek legyenek gyakorolni védelemhez való jogukat, továbbá a tisztességes eljárás garantálásához (lásd ebben az értelemben: 2016. június 9‑iBalogh ítélet, C‑25/15, EU:C:2016:423, 38. pont).

59

Márpedig meg kell állapítani, hogy a 2021. december 16‑iAB és társai (Közkegyelem visszavonása) ítéletben (C‑203/20, EU:C:2021:1016) és a 2016. június 9‑iBalogh ítéletben (C‑25/15, EU:C:2016:423) szóban forgó helyzetekkel ellentétben az alapügy tárgyát képező három eljárási aktus – amint arra mind a kérdést előterjesztő bíróság, mind pedig a Bíróság előtti eljárásban részt vevő valamennyi érdekelt fél lényegében rámutat – a TL büntetőjogi felelősségét megállapító eljárás szerves részét képezi, és a 2010/64 és 2012/13 irányelvek ezen aktusokra való alkalmazása az általuk követett célkitűzések szempontjából teljes mértékben indokolt.

60

Így, egyrészt a TIR‑t illetően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, valamint a CPP 196. cikkéből egyértelműen kitűnik, hogy ez a nyilatkozat, amelyet a büntetőeljárás egyik lépéseként a terheltté nyilvánításkor készítenek el, olyan előzetes kényszerítő intézkedésnek minősül, amely e személyre nézve számos kötelezettséggel és e kötelezettségek be nem tartása esetén eljárási következménnyel jár, és amely lehetővé teszi többek között az illetékes hatóságok számára, hogy ismerjék azt a címet, amelyen e személynek elérhetőnek kell lennie, ugyanakkor e személynek az e tekintetben bekövetkezett minden változást be kell jelentenie. Ez a kényszerítő intézkedés mindaddig hatályban marad, amíg az e személlyel szemben adott esetben kiszabott büntetés meg nem szűnik. Így az említett kényszerítő intézkedés tiszteletben nem tartása a kiszabott büntetés felfüggesztésének visszavonását vonhatja maga után. Tekintettel a TIR‑ből eredő, az érintett személyt a büntetőeljárás egésze során terhelő jelentős kötelezettségekre és következményekre, valamint arra, hogy e személy a nyilatkozat útján e kötelezettségről és következményekről tájékoztatást kap, az ilyen irat – ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság helyesen látja – a 2010/64 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett „lényeges iratnak” minősül, mindamellett, hogy e cikk (3) bekezdése egyébiránt pontosítja, hogy „az illetékes hatóságok határoznak arról az adott ügyben, hogy bármely egyéb irat lényegesnek minősül‑e”.

61

Következésképpen a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése értelmében TL jogosult volt a TIR írásbeli fordítását megkapni, valamint tolmács segítségét igénybe venni e nyilatkozat elkészítése során. Ezenkívül a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében TL‑nek joga volt ahhoz, hogy e jogról tájékoztatást kapjon. Ez utóbbi tekintetben a 2012/13 irányelv (19) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az ezen irányelvben említett tájékoztatást haladéktalanul, de legkésőbb a gyanúsított vagy a vádlott első hivatalos kihallgatását megelőzően kell megtenni annak érdekében, hogy ténylegesen és eredményesen gyakorolhassák ezen jogokat.

62

Bár a portugál kormány a Bíróság előtti tárgyaláson kifejtette, hogy főszabály szerint az előző pontban említett jogokat tiszteletben tartják a Portugáliában a portugál nyelvet nem értő személyekkel szemben folytatott büntetőeljárásokban, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az következik, hogy az alapügyben szóban forgó helyzetben ez nem így volt, hiszen TL‑t nem tájékoztatták a CPP 196. cikkében előírt azon kötelezettségről, hogy nem változtathatja meg lakóhelyét anélkül, hogy új lakcímét ne közölné, és így TL nem tudott eleget tenni e kötelezettségének. Ebből fakadóan a próbaidő alatt magatartási szabályok betartásának felügyeletére hatáskörrel rendelkező hatóságok hiába próbáltak kapcsolatba lépni vele a TIR‑ben megjelölt címen. Hasonlóképpen az említett magatartási szabályok be nem tartása miatt őt idéző 2021. január 7‑i végzést, valamint felfüggesztés visszavonását elrendelő 2021. június 9‑i végzést ezen a címen, nem pedig az új lakcímen kézbesítették, ami lehetetlenné tette, hogy TL tudomást szerezzen e végzésekről.

63

Másrészt meg kell állapítani, hogy – amint azt a portugál kormány és a Bizottság megjegyezte – az említett végzések az érintett személy elítélését kiegészítő eljárási aktusoknak minősülnek, amelyek a 2010/64 és a 2012/13 irányelv értelmében még a büntetőeljárás részét képezik.

64

E tekintetben a 2010/64 és 2012/13 irányelvnek az érintett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés felfüggesztésének esetleges visszavonásával – anélkül, hogy lehetővé tették volna a büntetőeljárás során keletkezett lényeges iratok saját nyelven történő megértését – kapcsolatos eljárási aktusokra való alkalmazása szükséges, tekintettel ezen irányelvek azon célkitűzésére, hogy biztosítsák a Charta 47. cikkében rögzített tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a Charta 48. cikkének (2) bekezdésében rögzített védelemhez való jog tiszteletben tartását, és ezáltal erősítsék a tagállamokban a büntető igazságszolgáltatási rendszerbe vetett kölcsönös bizalmat, hogy az hatékonyabb igazságügyi együttműködést eredményezzen.

65

Ezen alapvető jogokat ugyanis sértené az, ha a bűncselekmény elkövetése miatt próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt személy – az idézés lefordításának elmaradása, vagy a felfüggesztés esetleges visszavonására vonatkozó tárgyaláson a tolmács jelenlétének hiánya miatt – nem kapna lehetőséget a meghallgatásra, többek között azzal kapcsolatban, hogy miért nem tett eleget a próbaidő alatti magatartási szabályoknak. Ez a lehetőség tehát egyrészt azt feltételezi, hogy az érintett személy az általa beszélt vagy értett nyelven megkapja a felfüggesztés esetleges visszavonásával kapcsolatos tárgyalásra való idézést, amelynek hiányában nem tekinthető úgy, hogy szabályszerűen idézték és kellően tájékoztatták az idézés okáról, másrészt pedig, hogy e tárgyaláson szükség esetén tolmács segítségét vehesse igénybe annak érdekében, hogy hatékonyan kifejthesse a próbaidő alatti magatartási szabályok be nem tartásának okait, tekintettel arra, hogy ezek az okok adott esetben teljes mértékben jogosok lehetnek, így indokolhatják a végrehajtás felfüggesztésének fenntartását.

66

Ezenkívül, mivel a felfüggesztés visszavonását elrendelő határozat eredményezi az érintett személlyel szemben kiszabott szabadságvesztés‑büntetés végrehajtását, ezt a határozatot is le kell fordítani, ha az érintett személy nem beszéli vagy nem érti az eljárás nyelvét, többek között annak érdekében, hogy megérthesse az e határozatot alátámasztó indokokat, és adott esetben jogorvoslattal élhessen a határozattal szemben.

67

Ezt az értelmezést a 2010/64 irányelv rendszere is megerősíti. Ugyanis, mivel egyfelől az 1. cikkének (2) bekezdése kifejezetten a „büntetéskiszabásra” hivatkozik, és mivel másfelől a 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a „lényeges iratok” fogalma kifejezetten magában foglalja „a szabadságelvonásról szóló határozatokat”, nem lenne koherens ezen irányelv hatálya alól kizárni a végrehajtás felfüggesztésének esetleges visszavonásával kapcsolatos aktusokat, tekintettel arra, hogy ezek az aktusok végeredményben az érintett személy tényleges bebörtönzéséhez, így a büntetőeljárás során legjelentősebb alapvető jogokba történő beavatkozáshoz vezethetnek.

68

Egyébiránt a Bíróság már megállapította, hogy amennyiben valamely eljárási iratot csupán az eljárás nyelvén közlik valamely személlyel, jóllehet ezt a nyelvet nem érti, akkor ez a személy nem értheti meg, hogy mit rónak fel neki, így nem gyakorolhatja eredményesen a védelemhez való jogát, ha nem kapja meg az említett végzés fordítását az általa beszélt vagy értett nyelven (lásd ebben az értelemben: 2017. október 12‑iSleutjes ítélet, C‑278/16, EU:C:2017:757, 33. pont).

69

Márpedig a jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy sem a próbaidő alatti magatartási szabályok be nem tartása miatt TL‑t idéző 2021. január 7‑i végzést, sem pedig a felfüggesztés visszavonását elrendelő 2021. június 9‑i végzést nem fordították le román nyelvre. Ezenkívül úgy tűnik, hogy TL‑t nem tájékoztatták az e végzések fordításához való jogról. Végezetül, a Bíróság rendelkezésére álló iratokból nem tűnik ki, hogy a magatartási szabályok be nem tartása miatt tartott tárgyaláson TL tolmács segítségét igénybe vette volna, vagy akár tájékoztatták volna ezen jogról.

70

E körülmények között, és amint az a jelen ítélet 61. és 69. pontjából következik, a TL‑t a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése, valamint a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja alapján megillető jogokat az alapügyben szóban forgó büntetőeljárásban megsértették.

71

Harmadszor, ami e jogsértések következményeit illeti, a kérdést előterjesztő bíróság megállapításaiból az következik, hogy a tolmácsoláshoz való jog megsértése a portugál jogrendben olyan eljárási hibának minősül, amely a CPP 120. cikkének megfelelően a vonatkozó eljárási aktusok relatív érvénytelenségét vonja maga után. Mindazonáltal egyrészt e cikk (2) bekezdésének c) pontja értelmében az érintett személynek kell a szóban forgó jog megsértésére hivatkoznia. Másrészt ugyanezen cikk (3) bekezdésének a) pontja értelmében erre az eljárási hibára hivatkozni kell az olyan eljárási cselekmény érvénytelenségének megállapítására irányuló kérelem esetében, amelyen az érintett személy részt vett, mégpedig az eljárási cselekmény befejezése előtt, jogvesztés terhe mellett.

72

A Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva a portugál kormány megerősítette, hogy a CPP 120. cikke a büntetőeljárás lényeges iratainak fordításához való jog megsértéséből eredő hibákra való hivatkozásra is alkalmazandó, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata, akárcsak e rendelkezésnek a tolmácsoláshoz és a lényeges iratok fordításához való jogról történő tájékoztatáshoz való jog megsértésére való alkalmazhatósága.

73

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2010/64 irányelv 2. cikkének (5) bekezdése és 3. cikkének (5) bekezdése értelmében a tagállamok a nemzeti jog szerinti eljárásokkal összhangban biztosítják, hogy az érintett személyeknek joguk legyen megtámadni a tolmácsolás vagy a fordítás szükségtelenségét megállapító határozatot.

74

Ugyanakkor sem ez az irányelv, sem a 2012/13 irányelv nem pontosítja az abban előírt jogok megsértésének következményeit, különösen az alapügyben szóban forgóhoz hasonló esetben, amikor az érintett személyt nem tájékoztatták sem a határozatokról, sem a tolmácsolás igénybevételéhez, illetve a szóban forgó iratok fordításához való jogáról, de egyes iratok elkészítéséről sem.

75

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az e területre vonatkozó különös szabályozás hiányában a jogalanyok uniós jogból eredő jogai végrehajtásának részletes szabályai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján ez utóbbiak belső jogrendjébe tartoznak. E szabályok azonban nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló belső jellegű esetekre vonatkozó szabályok (az egyenértékűség elve), és nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (lásd ebben az értelemben: 2021. június 10‑iBNP Paribas Personal Finance ítélet, C‑776/19–C‑782/19, EU:C:2021:470, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Ami az egyenértékűség elvét illeti, a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel, a Bíróság rendelkezésére álló iratokban semmi nem utal arra, hogy a CPP 120. cikkének a 2010/64 és a 2012/13 irányelvből eredő jogok megsértésére történő alkalmazása sértené ezt az elvet. E cikk ugyanis azokat a feltételeket szabályozza, amelyek mellett az érvénytelenségre hivatkozni lehet, függetlenül attól, hogy az érvénytelenség a nemzeti jogi rendelkezéseken vagy az uniós jogi rendelkezéseken alapuló szabály megsértéséből ered‑e.

77

A tényleges érvényesülés elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy bár a 2010/64 és a 2012/13 irányelv nem állapítja meg az általuk előírt jogokat övező részletszabályokat, e szabályok nem sérthetik az ezen irányelvek által követett, a büntetőeljárás tisztességességének biztosítására, valamint a gyanúsítottak és a vádlottak védelemhez való jogának tiszteletben tartására irányuló célt (lásd ebben az értelemben: 2015. október 15‑iCovaci ítélet, C‑216/14, EU:C:2015:686, 63. pont; 2017. március 22‑iTranca és társai ítélet, C‑124/16, C‑188/16 és C‑213/16, EU:C:2017:228, 38. pont).

78

Márpedig egyrészt, a gyanúsítottak és a vádlottak számára a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében és 3. cikkének (1) bekezdésében meghatározott tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogukról történő tájékoztatásra vonatkozóan a nemzeti hatóságokkal szemben a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontjában előírt kötelezettség alapvető jelentőséggel bír e jogok hatékony biztosítása, és így a Charta 47. cikkének és 48. cikke (2) bekezdésének tiszteletben tartása szempontjából. E tájékoztatás hiányában ugyanis az érintett személy nem tudhat e jogok fennállásáról és nem ismerheti azok terjedelmét, valamint nem követelheti azok tiszteletben tartását, így nem élhet teljes mértékben a védelemhez való jogával, és nem részesülhet tisztességes eljárásban.

79

Ily módon annak megkövetelése, hogy az általa nem beszélt vagy nem értett nyelven folytatott büntetőeljárás alá vont személy meghatározott – jogvesztő – határidőn belül hivatkozzon arra, hogy nem tájékoztatták a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében és 3. cikkének (1) bekezdésében előírt tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogáról, azzal a hatással járna, hogy kiüresítené a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja által biztosított tájékoztatáshoz való jogot, és ezáltal kérdésessé tenné az érintett személynek a Charta 47. cikkében biztosított tisztességes eljáráshoz való jogát, valamint a Charta 48. cikkének (2) bekezdésében biztosított védelemhez való jogát. Ilyen tájékoztatás hiányában ugyanis az említett személynek nem lehet tudomása arról, hogy a tájékoztatáshoz való jogát megsértették, és ennélfogva nem állhat módjában e jogsértésre hivatkozni.

80

Ezenkívül ugyanezen okból ugyanez a következtetés vonható le a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében, illetve 3. cikkének (1) bekezdésében előírt tolmácsoláshoz és fordításhoz való joggal kapcsolatban is, amennyiben az érintett személyt nem tájékoztatták e jogok fennállásáról és terjedelméről.

81

A jelen ügyben, mivel – amint az a jelen ítélet 45. pontjában megállapításra került – az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem említi kifejezetten, hogy TL‑t a terheltté nyilvánításkor nem tájékoztatták a tolmácsoláshoz való jogáról és a vele szemben folytatott büntetőeljárás lényeges iratainak fordításához való jogáról adott esetben, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez a tájékoztatás valóban megtörtént‑e, vagy sem.

82

Másrészt, még ha az érintett személy ténylegesen kellő időben meg is kapta ezt a tájékoztatást, az is szükséges – amint arra a főtanácsnok az indítványának 83–87. pontjában lényegében rámutatott –, hogy tudomása legyen a szóban forgó lényeges irat létezéséről és tartalmáról, valamint az ahhoz fűződő joghatásokról, ahhoz, hogy hivatkozhasson a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése által garantált, ezen irat fordításához való jogának vagy az annak elkészítésekor nyújtandó tolmácsoláshoz való jogának megsértésére, és így a Charta 47. cikkében és 48. cikkének (2) bekezdésében előírtaknak megfelelően tisztességes, a védelemhez való jogát tiszteletben tartó eljárásban részesülhessen.

83

Következésképpen sértené többek között a tényleges érvényesülés elvét, ha a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése, valamint a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja által biztosított jogok megsértésére való hivatkozás lehetőségét illetően valamely nemzeti eljárási rendelkezésben maghatározott határidő még azelőtt megkezdődne, hogy az érintett személy az általa beszélt vagy értett nyelven tájékoztatást kapott volna egyrészt a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogának létezéséről és terjedelméről, valamint a szóban forgó lényeges iratok létezéséről és tartalmáról, illetve az ahhoz kapcsolódó joghatásokról (lásd analógia útján: 2015. október 15‑iCovaci ítélet, C‑216/14, EU:C:2015:686, 66. és 67. pont).

84

Márpedig a jelen ügyben a – nemzeti jog rendelkezéseinek értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező – kérdést előterjesztő bíróság által tett megállapításokból az következik, hogy a CPP 120. cikkének az alapügyben szóban forgó helyzetre való puszta alkalmazása, amint azt az elsőfokú bíróság a jelek szerint tette, nem teheti lehetővé az előző pontból eredő követelmények tiszteletben tartásának biztosítását.

85

A Bíróság rendelkezésére álló információkból kitűnik, hogy a CPP 120. cikke (3) bekezdésének a) pontja alapján azon aktus érvénytelenségére, amelyen az érintett személy részt vesz, ezen aktus befejezése előtt – jogvesztés terhe mellett – kell hivatkozni.

86

Ez különösen a TIR‑hez hasonló aktus esetében azt jelenti, hogy a TL‑éhez hasonló helyzetben lévő személynek de facto nincs lehetősége arra, hogy az érvénytelenségre hivatkozzon. Amennyiben ugyanis a büntetőeljárás nyelvét nem ismerő személy nem képes megérteni az eljárási aktus jelentését és annak következményeit, nem rendelkezik elegendő információval annak megítéléséhez, hogy az irat elkészítésekor szüksége van‑e tolmácsolásra vagy az irat írásbeli fordítására, ami puszta formalitásnak tűnhet. Ezenkívül az említett aktus érvénytelenségére való hivatkozás lehetősége utólag sérül egyrészt az ilyen fordításhoz vagy tolmácsoláshoz való jogról történő tájékoztatás hiánya miatt, másrészt pedig amiatt, hogy az érvénytelenségre való hivatkozásra nyitva álló határidő lényegében azonnal lejár, pusztán a szóban forgó aktus megvalósítása révén.

87

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a nemzeti szabályozás olyan értelmezésére juthat‑e, amely lehetővé teszi a jelen ítélet 83. pontjából eredő követelmények tiszteletben tartását, és ily módon a védelemhez való jog gyakorlásának tisztességes eljárás keretében történő biztosítását.

88

Arra az esetre nézve, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás ilyen értelmezése nem lehetséges, emlékeztetni kell arra, hogy az elsőbbség elve értelmében az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság, amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, köteles e normák teljes érvényesülését biztosítani, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve minden olyan – akár utólagos – nemzeti jogszabály vagy gyakorlat alkalmazását, amely ellentétes valamely közvetlen hatállyal bíró uniós jogi rendelkezéssel, anélkül hogy előzetesen kérelmeznie vagy várnia kellene e jogszabályok vagy gyakorlatok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítésére (2022. március 8‑iBezirkshauptmannschaft Hartberg‑Fürstenfeld [Közvetlen hatály] ítélet, C‑205/20, EU:C:2022:168, 37. pont).

89

A fenti megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2010/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkének (1) bekezdését, valamint a 2012/13 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontját, illetve a tényleges érvényesülés elvét a Charta 47. cikkével és 48. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az ezen irányelvek említett rendelkezéseiben előírt jogok megsértésére e jogok jogosultjának meghatározott – jogvesztő – határidőn belül kell hivatkoznia, ha ez a határidő még azelőtt kezdődik, hogy az érintett személyt ténylegesen tájékoztatták volna az általa beszélt vagy értett nyelven egyfelől a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogának fennállásáról és terjedelméről, másfelől pedig a szóban forgó lényeges irat létezéséről és tartalmáról, illetve az ahhoz fűződő joghatásokról.

90

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A büntetőeljárás során igénybe vehető tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogról szóló, 2010. október 20‑i 2010/64/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkének (1) bekezdését, valamint a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontját, illetve a tényleges érvényesülés elvét az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkével és 48. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az ezen irányelvek említett rendelkezéseiben előírt jogok megsértésére e jogok jogosultjának meghatározott – jogvesztő – határidőn belül kell hivatkoznia, ha ez a határidő még azelőtt kezdődik, hogy az érintett személyt ténylegesen tájékoztatták volna az általa beszélt vagy értett nyelven egyfelől a tolmácsoláshoz és fordításhoz való jogának fennállásáról és terjedelméről, másfelől pedig a szóban forgó lényeges irat létezéséről és tartalmáról, illetve az ahhoz fűződő joghatásokról.