1.

A 2014/17/EU irányelv ( 2 ) 25. cikkével összhangban a fogyasztók jogosultak a lakóingatlanhoz kapcsolódó hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeiknek a megállapodás lejárata előtti, teljes egészében vagy részlegesen történő teljesítésére.

2.

Korábban a Bíróság a fogyasztó kötelezettségeinek idő előtti teljesítése nyomán a hitel teljes költsége (a fogyasztó javára történő) csökkentésének terjedelméről fejtette ki álláspontját. ( 3 )

3.

A jelen előzetes döntéshozatali eljárás lehetőséget nyújt a Bíróság számára, hogy (hacsak nem tévedek) első alkalommal foglalkozzon az egyenlet másik oldalával: a hitelező azon jogával, hogy a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségek után „indokolt esetben […] méltányos és objektívan indokolt” kompenzációban részesüljön.

4.

Az irányelv (66) preambulumbekezdése kimondja:

„A fogyasztó azon lehetősége, hogy a hitelt a hitelmegállapodás lejárata előtt visszafizesse egyrészt fontos szerepet játszhat a belső piaci verseny és az uniós polgárok szabad mozgásának előmozdításában, másrészt a Pénzügyi Stabilitási Tanács ajánlásaival összhangban rugalmasságot biztosít a hitel futamideje alatt, ami szükséges a pénzügyi stabilitás előmozdításához. […] A tagállamoknak ezért – jogszabályban vagy más módon, például szerződési feltételek révén – biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztóknak jogszabályban vagy szerződésben biztosított joguk legyen az előtörlesztésre. […] A tagállamok által meghatározandó feltételekben megszabható, hogy a hitelező jogosult a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó költségek után méltányos és objektívan indokolt kompenzációban részesülni. Amennyiben a tagállamok úgy rendelkeznek, hogy a hitelező kompenzációra jogosult, annak a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségek utáni méltányos és objektívan indokolt, a kompenzációra vonatkozó tagállami szabályokkal összhangban lévő kompenzációnak kell lennie. A kompenzáció nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét.”

5.

A 25. cikk értelmében:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy a fogyasztó jogosult legyen a hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeinek a megállapodás lejárata előtti, teljes egészében vagy részlegesen történő teljesítésére. Ilyen esetekben a fogyasztó jogosult a hitel fogyasztó által viselt teljes költségének csökkentésére, ami a szerződés fennmaradó időtartamára esedékes kamat és költségek csökkentését jelenti.

(2)   A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az (1) bekezdésben említett jog gyakorlása bizonyos feltételekhez legyen kötve. Ilyen feltétel lehet többek között a jog gyakorlásának időbeli korlátozása, a hitelkamatláb típusától vagy a jog fogyasztó általi gyakorlásának időpontjától függően eltérő elbánás alkalmazása, vagy a jog gyakorlásának a feltételéül szabott körülmények tekintetében történő korlátozások.

(3)   A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a hitelező indokolt esetben jogosult a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségek után méltányos és objektívan indokolt kompenzációban részesülni, de a fogyasztóra nézve nem alkalmazhat szankciót. A kompenzáció e tekintetben nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét. E feltételek mellett a tagállamok előírhatják, hogy a kompenzáció mértéke nem haladhat meg egy meghatározott szintet, vagy csak egy bizonyos ideig alkalmazható.

(4)   Amennyiben a fogyasztó a hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeit a megállapodás lejárata előtt kívánja teljesíteni, a hitelezőnek a kérelem kézhezvételét követően késedelem nélkül nyomtatott formában vagy más tartós adathordozón a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátania azokat az információkat, amelyek e lehetőség mérlegeléséhez szükségesek. Ennek keretében számszerűsíteni kell legalább azt, hogy a fogyasztó számára milyen következményekkel jár, ha a hitelmegállapodás szerinti kötelezettségeit a megállapodás lejárata előtt teljesíti, és egyértelműen meg kell nevezni az e következmények megállapításához használt feltevéseket. A feltevéseknek észszerűeknek és indokolhatóaknak kell lenniük.

(5)   Amennyiben az előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a hitelkamatláb rögzített, a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az (1) bekezdésben említett jog gyakorlásának feltételeként a fogyasztó részéről jogszerű érdeknek kell fennállnia.”

6.

A jelen ügyben a Bürgerliches Gesetzbuch (német polgári törvénykönyv, a továbbiakban: BGB) több rendelkezése is meghatározó, különösen a 252. § („Elmaradt haszon”), a 490. § („A megállapodás rendkívüli felmondásának joga”) (2) bekezdése, az 500. § („A hitelfelvevő felmondási joga; előtörlesztés”) (2) bekezdése, a 502. § („Az előtörlesztés esetén fizetendő kompenzáció”) és a 812. § („Visszatérítési jog”).

7.

MW és CY 2019. január 11‑én egy lakás megvásárlása céljából ingatlan-hitelszerződést kötött a VR Bank Ravensburg‑Weingarten eG‑vel (a továbbiakban: VR Bank). A felek 2029. január 30‑ig rögzített kamatban állapodtak meg.

8.

A szerződés értelmében a rögzített kamat futamideje alatt a hitelfelvevő csak jogos érdek igazolásával volt jogosult a kötelezettségei idő előtti teljesítésére.

9.

A szerződés feltételei között a következők szerepeltek:

10.

2020. május 19‑én MW és CY eladta az (előző évben vásárolt) házat, ( 5 ) és 2020. június 30‑i hatállyal felmondta a hitelszerződést.

11.

A VR Bank 2020. június 9‑én a hitel előtörlesztése folytán felmerült kárra tekintettel kompenzációt követelt MW és CY részéről, amelyet ők meg is fizettek.

12.

2021. április 19‑én MW és CY az előtörlesztési kompenzáció visszatérítését követelte a VR Banktól. Ezt követelik az előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban is.

13.

A felperesek szerint a VR Bank a kompenzációra nem volt jogosult, mivel a hitelszerződés nem tartalmazott elegendő információt annak kiszámítására vonatkozóan. Ráadásul a 2014/17 irányelv értelmében a kompenzáció csak a ténylegesen felmerült költségeket fedezheti, az elmaradt kamatot, illetve a hitelező elmaradt hasznát azonban nem. Elfogadhatatlannak tartják továbbá a pénzügyi‑matematikai képleteken alapuló hipotetikus számítást.

14.

A VR Bank e követelést a következő indokok alapján támadta:

15.

E körülmények között a Landgericht Ravensburg (ravensburgi regionális bíróság, Németország) az alábbi kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

16.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2022. augusztus 10‑én érkezett a Bírósághoz.

17.

A VR Bank, a német kormány és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő. A Bíróság tárgyalás tartását nem tartotta szükségesnek.

18.

A 2014/17 irányelv „közös keretet hoz létre […] a lakóingatlanhoz kapcsolódó, jelzáloggal vagy más módon biztosított fogyasztói hitelmegállapodásokra vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések egyes aspektusaira vonatkozóan”. ( 6 )

19.

A 2014/17 irányelv által előírt harmonizáció néhány kivételtől eltekintve minimális. Tárgyi hatálya szerint:

20.

A 2014/17 irányelv „Előtörlesztés” című 25. cikke biztosítja a fogyasztó számára annak lehetőségét, hogy a szerződéses kötelezettségeitől a megállapodás szerinti időpont előtt megszabaduljon. E lehetőség azonban nem feltétlen és nem is ellentételezéstől mentes: ellentételezés lehet például a hitelezőnek járó kompenzáció a hitel előtörlesztéséhez közvetlenül kapcsolódó potenciális költségei után.

21.

A tagállamoknak feltétlenül biztosítaniuk kell a fogyasztó számára a lakóingatlanhoz kapcsolódó hitel előtörlesztésének jogát, a hitel teljes költségének (a fogyasztó javára történő) csökkentése mellett. A 2014/17 irányelv meghatározza az ezen csökkentés működésének alapjául szolgáló elveket.

22.

Ezzel ellentétben a 2014/17 irányelv önmagában nem biztosítja a hitelezőnek az előtörlesztés miatt felmerült károk megtérítéséhez való jogát. Csupán lehetővé teszi az egyes nemzeti jogalkotók számára, hogy e jogot megállapítsák, és feltételeinek meghatározásával azt szabályozzák. ( 8 ) Ám amennyiben a nemzeti szabályozás a kompenzációt lehetővé teszi, annak meg kell felelnie a magában a 2014/17 irányelvben meghatározott bizonyos minimumkövetelményeknek.

23.

Az eljáró bíróság arra vár választ, hogy az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségek után járó méltányos és objektív kompenzáció a hitelező elmaradt hasznát is magában foglalja‑e. ( 9 ) E haszon különösen azokat a kamatösszegeket jelenti, amelyeket a hitelező a jövőben befolyni várt, és amelyeket már nem fog megkapni. ( 10 )

24.

Véleményem szerint a 2014/17 irányelvvel nem ellentétes az ilyen kamatok figyelembevétele a kompenzáció kiszámításakor, ami azt jelenti, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre igenlő választ kell adni. E célból az alábbi megfontolásokban az említett irányelv 25. cikkének (3) bekezdését a szokásos hermeneutikai szempontok szerint fogom értelmezni.

25.

A szöveg első látásra ( 11 ) kétségeket ébreszthet:

26.

Mindazonáltal nem gondolom, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikke (3) bekezdésének szó szerinti értelmezése ellentétes az általam képviselt állásponttal.

27.

Az irányelvben használt „költségek” és „díjak” fogalmának ( 13 ) tartalma nem pontos és nem egyértelmű. ( 14 ) Az irányelv egészen odáig megy, hogy a kamatot „költségként” tünteti fel többek között a szerződéskötést megelőző tájékoztatásról szóló 14. cikkben. ( 15 )

28.

Továbbá, ha a 2014/17 irányelv 25. cikkének (1) bekezdése szerint a „költségek” a fogyasztó számára a „hitel […] teljes költségének” részét képezik, és így a fogyasztót terhelő „díjak”, ( 16 ) akkor a „kamat” is „díj” a „hitel teljes költségének” fogalmán belül. ( 17 )

29.

A 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdése továbbá kimondja, hogy a kártérítés „nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét”. ( 18 ) Ily módon tehát azt sugallja, hogy a jövőbeli kamatok elvesztése olyan költségnek minősül, amelyet a hitelező az előtörlesztés következtében visel (vagy adott esetben viselhet), és amely kompenzálható, ha a nemzeti jogalkotó így határoz.

30.

A „potenciális költségek” kifejezés használata viszont nem zárja ki az elmaradt haszonnak a hitelezőt megillető kártérítés részeként való figyelembevételét. A hitelező a hitel előtörlesztése miatt nem kapja meg a megállapodás szerinti kamatot (azaz azt, ami a szerződés szerint a teljes szerződéses időszak alatt merült volna fel). Éppen ezért a kamatveszteséget a visszafizetéshez közvetlenül kapcsolódó pénzügyi következménynek lehet nevezni.

31.

Ebből a szempontból általánosságban helyes az az állítás, hogy a kamatok elkerülhetetlenül, és nem csak esetlegesen vesznek el. Nem kizárt azonban, hogy egy változó kamatozású hitel tekintetében a visszafizetést megelőzően és attól függetlenül (bizonyos piaci helyzetekben) már nem jár kamat. ( 19 )

32.

Az is előfordulhat, hogy a tőke idő előtti visszafizetése a hitelezőnek – a meg nem kapott kamatok formájában – a gyakorlatban nem okoz kárt, amennyiben újra befekteti az összeget, és az újrabefektetés során alkalmazott kamatláb kedvezőbb számára. Ilyen esetben nem lehet ex ante tudni, hogy felmerül‑e majd kára, vagy sem.

33.

A 2014/17 irányelv 25. cikkében szereplő egyéb utalások megerősítik, hogy helyes az elmaradó kamatot a hitelezőnek nyújtandó kompenzáció szerves részének minősíteni, mivel az ilyen ellentételezés nem korlátozódik pusztán a kezelési költségekre:

34.

Végül a 2014/17 irányelv szerinti egységes európai adatlap (EEA) B. része II. mellékletének 9. szakasza („Előtörlesztés”) az említett adatlapon feltüntetendő információkról úgy rendelkezik, hogy „[h]a a kompenzáció összege különböző tényezők függvénye, mint például […] az előtörlesztés időpontjában érvényes kamatláb […]”. E rendelkezés azt emeli ki tehát, hogy az elmaradó kamat az ellentételezés kiszámításakor figyelembe vehető elemek egyike.

35.

A 2014/17 irányelv előkészítő munkálatainak elemzése során nem találtam olyan utalást az előtörlesztési kompenzációra, amely a kompenzáció kiszámításának módját vagy a kompenzálható tételeket egységesítené. Vannak azonban arra utaló jelek, hogy mérlegelték a lehetőséget a hitelező elmaradt hasznának e kártalanításba való bevonására.

36.

A Parlament a Bizottság javaslatáról szóló jelentésében azt indítványozta, hogy a kompenzáció megállapításában vegyék figyelembe a hitelezőnél felmerülő költségeket, egyúttal azt is, hogy a visszafizetés milyen lehetséges megtakarításokat eredményez a hitelező számára. ( 21 ) A szövegbe a Parlament azt is bevezette, hogy a kártérítés felső korlátja a hitelező pénzügyi vesztesége. ( 22 )

37.

Egyes tanácsi dokumentumokban a kompenzáció elkülönítve szerepel az olyan „további többletköltségek” mellett, mint például az igazgatási költségek, valamint az ügy lezárásának költségei. ( 23 )

38.

A tagállamok által az idő előtti visszafizetésnek a hitelező részére az ahhoz kapcsolódó költségek kompenzációjával történő esetleges szabályozásán túlmenően a Tanács ellentételezés nélküli („free of charge for the consumer”) visszafizetést is előírt, például a változó kamatozású hitelek esetében. ( 24 ) E rendelkezés számomra azt jelzi, hogy a Tanács álláspontja szerint a kompenzáció magában foglalhatja az előtörlesztésből eredő kamatveszteséget.

39.

Amint azt már kifejtettem, a 2014/17 irányelv önmagában nem biztosít jogosultságot a hitelezőnek arra, hogy a hitel előtörlesztése esetén kompenzációban részesüljön. Az egyes nemzeti jogalkotókra tartozik annak eldöntése, hogy e kompenzációt előírja‑e vagy sem, mindazonáltal tiszteletben kell tartania az irányelv 25. cikkének célját.

40.

Véleményem szerint egy olyan nemzeti rendszer, amely az előtörlesztésért járó kompenzáció megállapításakor figyelembe veszi a hitelező elmaradt hasznát, összhangban lehet az említett céllal.

41.

A Bíróság az UniCredit Bank Austria ítéletében az előtörlesztéshez való jogot a 2014/17 irányelvnek a (15) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett 1. cikkével összefüggésbe helyezve emlékeztetett arra, hogy az irányelv célja annak biztosítása, hogy a lakóingatlanhoz kapcsolódó, jelzáloggal vagy más módon biztosított fogyasztói hitelmegállapodások „magas szintű védelmet élvezzenek”. ( 25 )

42.

Egyes érvek szerint a fogyasztót leginkább védő megoldás a hitelező elmaradt hasznának kizárása lenne a kompenzálandó költségek közül (mivel elhárítja az akadályt a fogyasztó előtörlesztéshez való jogának gyakorlása elől). ( 26 ) E megközelítés alapján a 2014/17 irányelv 25. cikkének (1) bekezdése értelmében a visszafizetési jogot kísérő kamat‑ és költségcsökkentés megakadályozza az elmaradó jövőbeli kamatok beszámítását a kompenzációba. ( 27 )

43.

Ezen álláspont szerint a hitelező elmaradt hasznának azonosítása azzal a hozammal, amelyet a szerződés hatályban maradása esetén kapott volna, megsemmisítené az előtörlesztéshez való jog egyik vonzerőjét – ami a takarékosság –, és megkérdőjelezné az előtörlesztéshez való jog értelmét. Konkrét indokolás, illetve valamely feltételrendszer nélkül az ilyen azonosítás nem lenne összeegyeztethető a 2014/17 irányelvvel.

44.

Úgy vélem azonban, hogy az efféle álláspont nem a 2014/17 irányelvből ered. A 2014/17 irányelv az előtörlesztéshez való jog előírásával (amelytől magától nem lehet eltérni) egyidejűleg lehetővé tette az egyes tagállamok számára, hogy e jogot a saját jogrendszerükbe beépítsék, megőrizve e rendszer sajátosságait, és figyelembe véve az ingatlanhitelezési piacuk sajátosságait. ( 28 )

45.

Amennyiben valamely tagállam e szabadságának gyakorlása során elismeri a hitelező jogát a kompenzációhoz, akkor ugyan bizonyos minimumfeltételeket teljesítenie kell, ( 29 ) ám abban semmi sem akadályozza meg, hogy a kompenzáció kiszámításakor figyelembe vegye a hitelező elmaradt hasznát.

46.

A 2014/17 irányelv nem határozza meg a „méltányos kompenzáció” fogalmát, ( 30 ) amely kifejezés egységesen értelmezendő, továbbá a kártalanítás „miértjére” és „mértékére” egyaránt vonatkozik. Az uniós jog más területeihez hasonlóan ( 31 ) a „méltányos” jelző a hitel előtörlesztéséért járó kompenzáció esetében is az egyik fél által elszenvedett kár megtérítését, egyúttal a fogyasztó és a hitelező ellentétes érdekei közötti egyensúlyt jelenti:

47.

Ebben az összefüggésben az elmaradt haszon felvétele a kompenzáció elemei közé elősegítheti a 2014/17 irányelv célkitűzéseit, amelyek nem korlátozódnak a magas szintű fogyasztóvédelem biztosítására irányuló törekvésre. Az irányelv egy másik kinyilvánított célja a pénzügyi stabilitással kapcsolatos aggodalmak fényében ( 33 ) a lakóingatlanokhoz kapcsolódó hitelmegállapodások hatékony és versenyalapú belső piacának megvalósítása. ( 34 ) Az irányelv (66) preambulumbekezdése szerint a lejárat előtti visszafizetéshez való jog az e célok szolgálatában álló eszköz. ( 35 )

48.

Mihelyt egy tagállam elismeri a kompenzációhoz való jogot, a 2014/17 irányelv széles mozgásteret biztosít – ahogy azt kifejtettem – e jog gyakorlásának szabályozására. Ily módon lehetővé teszi az adott tagállam számára, hogy figyelembe vegye hitelpiaci sajátosságait anélkül, hogy ugyanezen irányelv céljaival ellentétbe kerülne.

49.

Az, hogy kell‑e rendelkezni a hitelező javára kompenzációról előtörlesztés esetén, és ha igen, milyen terjedelemben, olyan döntés, amely az adott eset függvényében jelentős következményekkel járhat. A túlnyomórészt belföldi ingatlanhitelezés területén ezek a következmények elsősorban a helyi piacot és a helyi gazdaságot érintenék, ám nem kizárt, hogy szélesebb körre is átterjednek.

50.

Egy olyan rendszerrel szembesülve, amely nem teszi lehetővé, hogy a hitelezők a várható kamatveszteségért kompenzációban részesüljenek, a hitelezők elképzelhetően olyan stratégiákat választanak, amelyek potenciálisan nemkívánatos hatással vannak a 2014/17 irányelv célkitűzéseire: ( 36 ) Ilyen például a kínált hiteltermékek körének korlátozása vagy magasabb kamatlábak felszámítása minden egyes fogyasztó tekintetében. ( 37 )

51.

Amikor a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdése a tagállamokra bízza a kompenzáció bevezetéséről szóló döntést, a kompenzációt nem korlátozza eleve a visszafizetés kezelésének költségeire vagy a visszafizetéshez kapcsolódó egyéb igazgatási költségekre. A nemzeti jogalkotó tehát széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, így a hitelező elmaradt hasznát is beépítheti a kompenzációba, ha végül azt a 2014/17 irányelv céljainak a lakóingatlanokra vonatkozó saját piacán való előmozdítása érdekében elengedhetetlennek tartja.

52.

A 2014/17 irányelv a preambulumában emlékeztet arra, hogy biztosítani szükséges a más uniós jogi aktusokkal, különösen a 2008/48 irányelvvel összhangban álló és ahhoz képest kiegészítő értelmezését. ( 38 ) Bár megemlíti a rendszeralapú értelmezés e követelményének korlátait is, az előtörlesztéshez való jogra azok egyike sem vonatkozik. ( 39 )

53.

A 2008/48 irányelv elismeri a különbséget ((39) preambulumbekezdés) a fogyasztói hitel és „a hosszú távú finanszírozási mechanizmusokból, például a rögzített kamatlábú jelzáloghitelekből fedezett egyéb termékek[kel]” között. Pontosan azért, mert a hosszú távú finanszírozási modell nem a fogyasztói hitelek szokásos finanszírozási modellje, a hitelezőnek az ilyen hitelek idő előtti visszafizetése esetén járó ellentételezés felső összeghatárát átalányösszegben kell rögzíteni.

54.

A 2008/48 irányelvben az e szabály alóli kivétel megerősíti, hogy az idő előtti visszafizetésből származó kamatveszteségért ellentételezést kell (illetve lehet) nyújtani:

55.

Nos, ha ez a 2008/48 irányelvben így van, akkor a 2014/17 irányelv 25. cikkének értelmezésében a fortiori így lehet a (jelzáloggal vagy azzal egyenértékű fedezettel biztosított) ingatlanhitelek keretében is. ( 41 ) Ezáltal megerősítést nyer, hogy a nemzeti kártérítési szabályokkal összhangban a kamatnak megfelelő pénzügyi veszteség a hitel előtörlesztéséhez kapcsolódó potenciális költségek közé sorolható.

56.

Összefoglalva, véleményem szerint nincs akadálya annak, hogy valamely tagállam jogszabályai úgy rendelkezzenek, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdése szerinti kompenzáció figyelembe vegye az előtörlesztés folytán elmaradó kamatokhoz kapcsolódó károkat.

57.

Ha az első kérdésre adott válasz igenlő (miként azt magam is javaslom), az előterjesztő bíróság azt szeretné tudni, hogy tartalmaz-e a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdése „az előtörlesztett fogyasztói ingatlanhitel újrabefektetéséből származó, az elmaradt haszon esetén figyelembe veendő hitelezői jövedelem kiszámítására vonatkozó követelményeket”.

58.

A 2014/17 irányelv nem tartalmaz utalást a hitelezőt megillető kompenzáció kiszámításának valamely konkrét módjára. ( 42 ) A számítási módszer (csakúgy, mint a kompenzáció egyéb szempontjai) megválasztását a tagállamok mérlegelési jogkörében hagyja (mindössze néhány olyan feltételtől eltekintve, amelyekre már utaltam és ezennel emlékeztetek).

59.

Ezt támasztja alá a 2014/17 irányelv (66) preambulumbekezdése, amely kimondja, hogy a kompenzációt a „tagállami szabályokkal összhangban” kell megállapítani.

60.

A 2014/17 irányelv a kompenzáció megállapításához nem írja elő és nem is tiltja az előtörlesztésként visszafizetett összeg a hitelező általi tényleges felhasználási módjának figyelembevételét, ( 43 ) vagy bármely hasonló módszer használatát; erről az egyes tagállamok maguk döntenek.

61.

A 2014/17 irányelvben a kompenzációra vonatkozó feltételek arra korlátozódnak, hogy az a fogyasztóra nézve nem alkalmazhat szankciót, nem haladhatja meg a hitelező pénzügyi veszteségét, továbbá „méltányos” ( 44 ) és „objektív”.

62.

A kompenzáció „objektív” jellegének követelménye egy absztrakt és előre meghatározott számítási módszerre utal, amelynek paramétereit nem lehet csak az egyik fél belátása szerint meghatározni. E módszernek alkalmasnak kell lennie arra is, hogy kiszűrje azokat az eseteket, amelyekben a kompenzáció nem indokolt. ( 45 ) E jellemzők tiszteletben tartása mellett azonban a kompenzáció hipotetikus elemet tartalmazó módszerrel történő kiszámítása véleményem szerint olyan lehetőség lehet, amely a 2014/17 irányelvvel nem ellentétes.

63.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben a nemzeti ítélkezési gyakorlatra ( 46 ) hivatkozó leírás szerint az aktívák‑passzívák módszere alapján a hitelező pénzügyi vesztesége a következő két nagyságrend különbségének felel meg:

64.

E számítás elvégzésében nem lényeges, hogy az újrabefektetés mint olyan megvalósult‑e. A viszonyítási alap képzése egy azonos lejáratú befektetés hozamának értékelésével történik. ( 47 )

65.

A különbözet összegét ezenfelül csökkenteni kell az idő előtti visszafizetés miatt járó kompenzáció kifizetésének időpontjáig megtakarított kockázati és igazgatási költségekkel; a különbözetet pedig az említett fizetési időpontra kell kiszámítani.

66.

E módszer alapján:

67.

Nos, az előzetes döntéshozatali eljárásban részt vevő valamennyi félhez hasonlóan, és az előterjesztő bíróság e kérdésben végzendő végső értékelés függvényében úgy vélem, hogy az aktívák‑passzívák módszere megfelel a 2014/17 irányelvben a kompenzáció tekintetében előírt minimumfeltételeknek.

68.

E módszer egyébként hasonló ahhoz az eljáráshoz, amelyet végül a 2008/48 irányelv 16. cikkének (4) bekezdése alkalmaz a hitelező tényleges pénzügyi veszteségének kiszámítására, amennyiben a tagállamok kivételesen eltérést biztosítanak az átalányösszegű felső határ szabályától (16. cikk (2) bekezdés).

69.

A fogyasztói hitelmegállapodásokról szóló 2008/48 irányelv által biztosított hitelezői ellentételezés kiszámítása magában foglalja – csakúgy, mint az aktívák‑passzívák módszere – a visszafizetett összeg feltételezett (nem feltétlenül tényleges) befektetésének elemét. ( 48 ) E lehetőségnek a fogyasztói hitelek terén való elismerése megkönnyíti annak elfogadását a jelzáloghitel vagy más hasonló biztosítékkal fedezett hitelek tekintetében is.

70.

Az előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikke alkalmazandó‑e a jelen ügyhöz hasonló körülmények között, amikor a fogyasztó a hitel előtörlesztése előtt a megállapodást a nemzeti jogrend által biztosított felmondási jog alapján megszünteti.

71.

A kérdés a német jogi szabályozással kapcsolatban merül fel, amely a rögzített kamatozású hitelek tekintetében a hitel előtörlesztésének két esetéről rendelkezik:

72.

Az említett egyik, vagy másik szabály alkalmazása a hitelező kártalanítása tekintetében eltérő következményekkel jár:

73.

Az eltérő jogirodalmi álláspontok miatt az előterjesztő bíróság kétségeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikkét kell‑e alkalmazni a hitelnek a megállapodás a BGB 490. §‑ának (2) bekezdése szerinti felmondását követő visszafizetésére is.

74.

Az eljáró bíróság szerint „számos jel utal arra, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikke abban az esetben is alkalmazandó, ha a fogyasztó a hitel előtörlesztése előtt a BGB 490. §‑ának (2) bekezdése alapján […] felmondja a megállapodást”.

75.

Máskülönben – teszi hozzá az eljáró bíróság – „számos fogyasztó nem élne a visszafizetéshez való jogával […]. Ha a BGB 490. §‑ának (2) bekezdése szerinti felmondási jog gyakorlása esetén az idő előtti visszafizetésért járó kompenzációt másképp kellene kiszámítani, mint a BGB 500. és 502. §‑a […] keretében, azt eredményezné, hogy a hitelt idő előtt felmondó fogyasztó rosszabbul járhatna, mint az a fogyasztó, aki felmondás nélkül él az előtörlesztési jogával”.

76.

Ezért az eljáró bíróság összegzésében „ezen alanyi jognak a fogyasztók védelmére irányuló célja szükségessé teszi, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikke a hitel visszafizetése előtti felmondás esetén is alkalmazandó legyen”.

77.

Egyetértek az előterjesztő bírósággal a 2014/17 irányelv 25. cikkének alkalmazhatóságát illetően. Fenntartásaim vannak azonban az alkalmazhatóság alapjául szolgáló érvek némelyikével kapcsolatban.

78.

Átvitt értelemben a kérdés az, hogy az egyes tagállamok eltérően alakíthatják‑e ( 52 ) a hitelező kompenzációhoz való jogát attól függően, hogy e jogot a fogyasztónak a megállapodás rendkívüli felmondására vonatkozó joga gyakorlásához kötik‑e vagy sem.

79.

Véleményem szerint nem kizárt, hogy e kérdésre igenlő választ kell adni. Más szóval az olyan érvek, mint hogy a nemzeti jog által kínált lehetőségek egyikével élő valamely fogyasztó „rosszabbul járhat” ( 53 ), mint más fogyasztók, nem tűnnek számomra elegendőnek a tagállamok szabályozási szabadsága terjedelmének csökkentéséhez.

80.

Mindenesetre bármely nemzeti szabályozási megoldásnak tiszteletben kell tartania a 2014/17 irányelv 2. cikkének általános rendelkezésén túl az ugyanezen irányelv 25. cikkét is.

81.

A fentiekből következően igenlő választ kell adni arra a kérdésre, hogy a BGB 490. §‑ának (2) bekezdésében a kompenzációra vonatkozó (és a hitelező javára az elmaradt haszon beszámítására feljogosító) elvek megfelelnek‑e a 2014/17 irányelv 25. cikkének (3) bekezdésében foglaltaknak. ( 54 )

82.

A 2014/17 irányelv 25. cikke elismeri a fogyasztók azon jogát, hogy kötelezettségeiket részben vagy egészben anélkül teljesítsék, hogy meg kellene várniuk azok esedékessé válását. E cikk nem rendelkezik az említett jog gyakorlásának mikéntjéről: a visszafizetés tisztán anyagi jellegű cselekményeként, vagy a hitelszerződés felmondására vonatkozó jog következményeként egyaránt végezhető.

83.

A 2014/17 irányelv által a fogyasztó számára nyújtott védelemnek mindig fenn kell állnia, függetlenül attól, hogy a fogyasztó a kötelezettségei idő előtti teljesítéséhez való jogának gyakorlására a fent említett két mód közül melyiket választja. Bármilyen szabályokat is állapítson meg a tagállam a 2014/17 irányelv által biztosított jog gyakorlására, mérlegelési jogkörének terjedelme az említett irányelv 25. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételekhez kötött. E feltételek tehát attól függetlenül alkalmazandók, hogy az idő előtti visszafizetés a szerződés felmondása után történik, vagy attól függetlenül.

84.

Nem gondolom, hogy a 2014/17 irányelv 25. cikkének (1) és (4) bekezdésében a megállapodás „lejárata előtti” teljesítésének jogára tett utalás a VR Bank álláspontját támasztaná alá. ( 55 ) A 2014/17 irányelv 25. cikke nem arra irányul, hogy időbeli korlátozásokat szabjon a fogyasztónak a kötelezettségei idő előtti teljesítéséhez való joga gyakorlásában. Inkább azt kívánja hangsúlyozni, hogy e jog elsőbbséget élvez a magánjogi szerződések szokásos rendszerével szemben, amelynek értelmében mindkét fél köteles a megállapodásnak megfelelően teljesíteni, mégpedig a megállapodás szerinti feltételek mellett (ideértve a határidőket is).

85.

A fentiekre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen válaszolja meg a Landgericht Ravensburg (ravensburgi regionális bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket:

„A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4‑i 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 25. cikkének (3) bekezdését

a következőképpen kell értelmezni:

Azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a hitelezőnek járó kompenzáció meghatározásakor figyelembe veszi a fogyasztó által idő előtt teljesített visszafizetés folytán a hitel elmaradó kamatjához kapcsolódó károkat.

Azzal nem ellentétes a hitel előtörlesztéséért a hitelezőnek járó kompenzáció kiszámításának olyan módszere, amely a megfelelő futamidejű biztonságos tőkepiaci értékpapírokba történő fiktív újrabefektetést veszi alapul.

Az irányelv akkor is alkalmazandó, ha a fogyasztó az ingatlanhitel-megállapodás felmondását követően gyakorolja a kötelezettségei idő előtti teljesítéséhez való jogát.”