24.4.2015   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 106/1

(1)

Az uniós polgárság a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása. Az uniós polgárokat megillető egyik jog – az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 20. cikke (2) bekezdésének c) pontja alapján – az, hogy olyan harmadik ország területén, ahol az állampolgárságuk szerinti tagállam nem rendelkezik képviselettel, bármely másik tagállam diplomáciai vagy konzuli hatóságainak védelmét jogosultak igénybe venni, ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai.

(2)

A Lisszaboni Szerződés megerősítette az uniós polgárság jogállását és a hozzá kapcsolódó jogokat. Az EUMSZ 23. cikke rendelkezik a képviselettel nem rendelkező uniós polgárok konzuli védelmének megkönnyítéséhez szükséges koordinációs és együttműködési intézkedéseket megállapító irányelvek elfogadásáról.

(3)

Az Unió többek között a szolidaritás, a megkülönböztetésmentesség és az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul; a tágabb világgal fenntartott kapcsolataiban az Uniónak érvényre kell juttatnia az általa vallott értékeket, és hozzá kell járulnia az uniós polgárok védelméhez. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: a Charta) 46. cikkében rögzített azon alapjog, miszerint a képviselettel nem rendelkező uniós polgárok ugyanolyan feltételekkel jogosultak igénybe venni bármely másik tagállam konzuli védelmét, mint annak állampolgárai, az európai szolidaritás kifejeződése. Ez az alapjog külső dimenzióval ruházza fel az uniós polgárság intézményét, és erősíti az Unió identitását a harmadik országokban.

(4)

Ezen irányelv célja a képviselettel nem rendelkező polgárok konzuli védelmének előmozdításához szükséges együttműködési és koordinációs intézkedések megállapítása. Ezeknek az intézkedéseknek növelniük kell a jogbiztonságot, valamint a konzuli hatóságok közötti hatékony együttműködést és szolidaritást.

(5)

Az EUMSZ 20. cikke (2) bekezdésének c) pontja és az EUMSZ 23. cikke értelmében a tagállamoknak ugyanolyan feltételek mellett kell konzuli védelmet nyújtaniuk a képviselettel nem rendelkező polgárok számára, mint saját állampolgáraik számára. Ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon hatáskörét, miszerint maguk határozzák meg az állampolgáraiknak nyújtandó védelem körét.

(6)

Ez az irányelv nem érinti a tagállamok és a harmadik országok közötti konzuli kapcsolatokat, különösen nem érinti a nemzetközi szokásjogból és az olyan nemzetközi megállapodásokból – mindenekelőtt a konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24-i bécsi egyezményből (a továbbiakban: bécsi egyezmény) – eredő jogaikat és kötelezettségeiket, amelyeket a tagállamok az uniós joggal összhangban alkalmaznak. A bécsi egyezmény 8. cikke értelmében a tagállamok – megfelelő értesítést követően – más tagállam nevében is nyújthatnak konzuli védelmet, kivéve, ha ezt az érintett harmadik ország ellenzi. Nehézségek különösen akkor fordulhatnak elő, ha az uniós polgár a fogadó harmadik országnak is állampolgára. A tagállamoknak – a helyi konzuli együttműködés segítségével – meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy harmadik országokban bármilyen esetben konzuli védelmet nyújthassanak más tagállamok nevében.

(7)

Olyan esetben, amikor képviselettel nem rendelkező polgárok védelemre szorulnak egy harmadik országban, hatékony együttműködésre és koordinációra van szükség. A harmadik országban jelen lévő és segítséget nyújtó tagállamnak és a polgár állampolgársága szerinti tagállamnak szorosan együtt kell működnie. A képviselettel nem rendelkező polgárok esetében a helyi konzuli együttműködés összetettebb lehet, mivel a helyszínen nem képviselt hatóságokkal – adott esetben például az illetékes nagykövetségekkel vagy konzulátusokkal – való koordinációt igényel. A polgár saját tagállama nagykövetségének vagy konzulátusának hiányával járó rést világos és stabil szabályrendszer kialakításával kell orvosolni. A hatékony védelem biztosítása érdekében pontosítani kell a már létező intézkedéseket is.

(8)

Az uniós polgárok akkor tekintendők képviselettel nem rendelkező polgárnak egy adott harmadik országban, ha az állampolgárságuk szerinti tagállam ott nem rendelkezik nagykövetséggel, konzulátussal vagy tiszteletbeli konzullal. Az uniós polgárok abban az esetben is képviselettel nem rendelkező polgárnak tekintendők, ha a helyszínen működő nagykövetség, konzulátus vagy tiszteletbeli konzul az adott esetben valamilyen oknál fogva nem képes azt a védelmet nyújtani az érintett személy számára, amelyre az a nemzeti jog vagy gyakorlat alapján egyébként jogosult lenne. A nagykövetségeknek és a konzulátusoknak tájékoztatniuk kell egymást minden olyan rendkívüli körülményről, amely ideiglenesen befolyásolhatja őket abban, hogy megfelelő konzuli védelmet nyújtsanak. A megközelíthetőség és a közelség szempontjait is figyelembe kell venni: ha például egy uniós polgár konzuli védelemért folyamodik egy másik tagállam nagykövetségéhez vagy konzulátusához, nem irányítható át a saját állampolgárságának megfelelő tagállamának nagykövetségéhez, konzulátusához, vagy tiszteletbeli konzulához, ha az oda való biztonságos eljutása – helyi körülményekből vagy az erőforrások hiányából adódóan– nem lehetséges, illetve ha a nagykövetsége, konzulátusa vagy tiszteletbeli konzulja sem tud vele biztonságosan kapcsolatba lépni, és így a polgár nem tudna konzuli védelemben részesülni. A képviselet hiányának fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az biztosítsa a képviselettel nem rendelkező polgárok azon jogának tényleges érvényesülését, hogy valamely másik tagállam nagykövetségétől vagy konzulátusától megkülönböztetéstől mentes módon, az adott eset sajátosságainak figyelembevételével védelemben részesüljenek. Az egynél több tagállam állampolgárságával rendelkező polgárok akkor tekintendők képviselettel nem rendelkező polgárnak, ha egyik állampolgárságuk szerinti tagállamnak sincs képviselete az adott harmadik országban.

(9)

Előfordulhat olyan eset, hogy az EUMSZ 20. cikke (2) bekezdésének c) pontjában rögzített jog, valamint a Charta 7. cikkében elismert, a magán- és családi élethez való jog tényleges érvényesülésének biztosítása érdekében – a nemzeti jogra és gyakorlatra is figyelemmel – a segítséget nyújtó tagállamnak védelmet kell biztosítania uniós polgárok harmadik országbeli családtagjai számára, az adott eset körülményeit mérlegelve. Ez az irányelv nem zárja ki, hogy a segítségnyújtást megelőzően folytatandó konzultációk során a segítséget nyújtó tagállam és a képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállam amikor csak szükséges megállapodjon abban, hogy a segítséget a segítséget nyújtó tagállam joga által előírt vagy gyakorlata szerint megkövetelteken túlmutatóan kiterjesztik a képviselettel nem rendelkező uniós polgár harmadik országbeli családtagjaira is, a lehető legnagyobb mértékben figyelembe véve a képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállam kéréseit, feltéve, hogy az ilyen megállapodás nem ütközik az uniós jog előírásaiba. A konzuli védelemnek lehetnek ugyanakkor olyan formái, mint amilyen például az ideiglenes úti okmányok kiállítása, amelyeket a tagállamoknak nem áll módjában harmadik országbeli családtagok számára nyújtani. Kiskorúaknak nyújtandó segítség esetén a gyermek mindenek fölött álló érdekét elsődleges szempontnak kell tekinteni a Charta 24. cikkével összhangban és a gyermek jogairól szóló 1989. november 20-i ENSZ-egyezmény rendelkezésének megfelelően–.

(10)

A képviselettel nem rendelkező polgárok részére biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy konzuli védelemért folyamodjanak bármely tagállam nagykövetségéhez vagy konzulátusához. Ez azonban nem akadályozhatja meg a tagállamokat abban, hogy gyakorlati megállapodásokat kössenek egymással a képviselettel nem rendelkező polgároknak ezen irányelv alapján nyújtandó konzuli védelemmel kapcsolatos feladatmegosztás céljából. Az efféle megállapodások előnyösek a polgárokra nézve, hiszen lehetővé teszik a hatékony védelem biztosításához szükséges felkészültség javítását. Annak a tagállamnak, amelyhez védelem iránti kérelmet nyújtanak be, minden esetben el kell bírálnia, hogy a konkrét ügyben kell-e konzuli védelmet nyújtania, vagy pedig továbbítani lehet-e az ügyet annak a nagykövetségnek vagy konzulátusnak, amely a már hatályos megállapodás értelmében az illetékesként kijelölt hatóság. A tagállamoknak minden ilyen megállapodásról értesíteniük kell a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), és a megállapodásokat a képviselettel nem rendelkező polgárok részére biztosítandó átláthatóság érdekében az Uniónak és a tagállamoknak közzé kell tenniük.

(11)

Ez az irányelv nem akadályozhatja a valamely harmadik országban képviselettel nem rendelkező tagállamot abban, hogy konzuli védelemben részesítse állampolgárait, például adott esetben online konzuli szolgáltatás biztosítása révén. A képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállamnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy attól a tagállamtól, amelytől az adott polgár konzuli védelmet kér vagy kap, a kérelem, illetve az ügy áthelyezését kérje, hogy saját maga nyújthasson konzuli védelmet. Az áthelyezés nem járhat azzal a következménnyel, hogy a képviselettel nem rendelkező polgár nem részesül konzuli védelemben.

(12)

Bár a tagállamok eltérő hagyományokkal rendelkeznek a tiszteletbeli konzuljaik hatáskörét illetően, általánosságban igaz, hogy a tiszteletbeli konzulok által nyújtott szolgáltatások köre nem egyezik a nagykövetségek vagy konzulátusok által nyújtottak körével. Tekintve, hogy a tiszteletbeli konzulok gyakran önkéntes alapon töltik be ezt a feladatkört, az egyes tagállamokra kell bízni annak eldöntését, hogy ezt az irányelvet alkalmazzák-e a tiszteletbeli konzulokra. A tiszteletbeli konzulok részére elő lehet írni, hogy a képviselettel nem rendelkező polgárok számára – az adott eset körülményeitől függően – konzuli segítséget nyújtsanak.

(13)

A védelem iránti kérelmeket fel kell dolgozni, ha a kérelmező érvényes uniós útlevelet vagy személyazonosító igazolványt tud felmutatni. A konzuli védelemre szoruló, képviselettel nem rendelkező polgárok esetében azonban előfordulhat, hogy nincsenek birtokukban a személyazonosító okmányaik. Az uniós polgárság alapvető jogállása közvetlenül az uniós jogból ered, és a személyazonosító okmányok pusztán rögzítik e tényt. Ezért ha a kérelmező nem tud érvényes személyazonosító okmányokkal szolgálni, lehetőséget kell adni a számára, hogy más módon igazolja a személyazonosságát. Szükség esetén az érintett személy személyazonossága ellenőrizhető az azon tagállam hatóságaival történő konzultáció során, amelyről a kérelmező azt állítja, hogy annak állampolgára. A kérelmező állampolgársága szerinti tagállam hatóságainak a kérelmező kíséretében lévő harmadik országbeli családtago(ka)t illetően is késznek kell lenniük segíteni a segítséget nyújtó tagállamot a személyazonosság és a kérelmezővel való családi kapcsolat meglétének ellenőrzésében.

(14)

Annak megállapítása érdekében, hogy milyen koordinációs és együttműködési intézkedésekre van szükség, pontosan meg kell határozni az ezen irányelv szerinti konzuli védelem hatályát. A képviselettel nem rendelkező polgárok számára nyújtandó konzuli védelem fogalmának ki kell terjednie az olyan tipikus helyzetekben való segítségnyújtásra, amelyekben a tagállamok a saját állampolgáraik részére – az adott eset körülményeitől függően – konzuli védelmet nyújtanak, mint például letartóztatás vagy fogva tartás, súlyos baleset, súlyos betegség vagy haláleset kapcsán, valamint a bajba jutott személyek segítése, hazaszállítása és ideiglenes okmányok kiállítása tekintetében. Mivel a szükséges védelem formája mindig az adott tényleges helyzettől függ, a konzuli védelem nem korlátozódhat az ezen irányelvben konkrétan említett szituációkra.

(15)

Adott esetben kellően tiszteletben kell tartani a polgárok kívánságait, így például azt, hogy értesítsék-e a családtagjaikat vagy más hozzátartozóikat, és ha igen, kiket. Hasonlóképpen, haláleset bekövetkeztekor kellőképpen figyelembe kell venni a legközelebbi hozzátartozók kívánságait az elhunyt polgár földi maradványaival kapcsolatos intézkedéseket illetően. A képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállamnak kell gondoskodnia a hozzátartozókkal való kapcsolatfelvételről.

(16)

A tagállamok hatóságainak szorosan együtt kell működniük és tevékenységüket koordinálniuk kell egymással és az Unióval, mindenekelőtt a Bizottsággal és az EKSZ-szel, a kölcsönös tisztelet és szolidaritás szellemében. A gyors és hatékony együttműködés érdekében a tagállamoknak az EKSZ biztonságos honlapján keresztül (Consular OnLine) folyamatosan frissülő tájékoztatást kell nyújtaniuk a tagállamokban elérhető illetékes kapcsolattartókról.

(17)

Harmadik országokban az Uniót az Unió küldöttségei képviselik, amelyek a tagállamok diplomáciai és konzuli képviseleteivel szorosan együttműködve hozzájárulnak az uniós polgárok konzuli védelemhez való, az Európai Unióról szóló szerződés 35. cikkében részletesebben meghatározott jogának érvényesítéséhez. Ez az irányelv teljes mértékben elismeri és továbberősíti azt a munkát, amelyet az EKSZ és az Unió küldöttségei a 2010/427/EU tanácsi határozatnak (2) – és elsősorban annak 5. cikke (10) bekezdésének – megfelelően, különösen válsághelyzetekben, végeznek.

(18)

A helyszíni együttműködést illetően tisztázni kell a hatásköröket és valamennyi érintett fél szerepkörét annak érdekében, hogy a képviselettel nem rendelkező polgárok megkapják az őket megillető segítséget, a megkülönböztetésmentesség elvével összhangban. A helyi konzuli együttműködés keretében kellő figyelmet kell fordítani a képviselettel nem rendelkező polgárokra, például azáltal, hogy beszerzik, majd rendszeresen frissítik az illetékes kapcsolattartókra vonatkozó információkat, és azokat megosztják a tagállamok helyi nagykövetségeivel és konzulátusaival, valamint az Unió küldöttségével.

(19)

A helyi konzuli együttműködés keretében – az Unió küldöttségével szoros együttműködésben – szervezett találkozókon rendszeresen információt kell cserélni a képviselettel nem rendelkező polgárokat érintő kérdésekről, úgymint a polgárok biztonságáról, a börtönkörülményekről, a konzuli szolgálat értesítéséről és megkeresésének lehetőségéről, valamint a válsághelyzeti együttműködésről. Ezeken a találkozókon a képviselettel rendelkező tagállamoknak – szükség esetén – meg kell állapodniuk a képviselettel nem rendelkező polgárok hatékony védelméhez szükséges gyakorlati intézkedésekről. Bizonyos esetekben, például ha a képviselettel nem rendelkező polgárok száma csekély, nincs szükség efféle megállapodásra.

(20)

A képviselettel rendelkező, illetve nem rendelkező tagállamok, valamint az Unió küldöttsége közötti feladatmegosztásnak egyértelműnek kell lennie, hiszen ez elengedhetetlen a válsághelyzetekre való felkészültség és a válságkezelés megfelelő színvonalának biztosításához. Ezért a válsághelyzeti készenléti terveket össze kell hangolni, és azoknak teljes mértékben figyelembe kell venniük a képviselettel nem rendelkező polgárokat is. E célból – a válsághelyzetekre való helyi felkészültség keretében – azoknak a tagállamoknak, amelyek helyben nem rendelkeznek nagykövetséggel vagy konzulátussal, minden rendelkezésükre álló lényegi információt meg kell adniuk az adott ország területén tartózkodó állampolgáraikkal kapcsolatban. Válsághelyzet esetén ezeket az információkat a helyzetnek megfelelően frissíteni kell. A válsághelyzetekre való felkészültséget célzó intézkedésekről tájékoztatni kell az illetékes nagykövetségeket és konzulátusokat, valamint az Unió küldöttségeit, illetve azokat, amennyiben szükséges, be kell vonni azok végrehajtásába. Az ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatos információkat hozzáférhetővé kell tenni a képviselettel nem rendelkező polgárok számára. Válsághelyzet esetén a vezető állam vagy a segítségnyújtást koordináló tagállam(ok) hangolja/hangolják össze a képviselettel nem rendelkező polgárok részére nyújtott támogatást és a rendelkezésre álló evakuálási kapacitások felhasználását, a korábban elfogadott terv és a helyszíni fejlemények alapján, megkülönböztetéstől mentesen.

(21)

A konzulátusi személyzet és más válságkezelési szakértők közötti interoperabilitást fejleszteni kell, különösen olyan multidiszciplináris válságkezelő csapatokban való részvételük segítségével, mint amilyenek az EKSZ válságreagálási és operatív koordinációs, valamint válságkezelési struktúráin belül, továbbá az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében működnek (3).

(22)

Lehetővé kell tenni, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus támogatása, amennyiben szükséges, igényelhető legyen a képviselettel nem rendelkező uniós polgárok konzuli védelméhez. Támogatást például a vezető állam vagy a segítségnyújtást koordináló tagállam(ok) igényelhet(nek).

(23)

Az ezen irányelvben használt „vezető állam” fogalma az adott harmadik országban diplomáciai képviselettel rendelkező azon egy vagy több tagállamra vonatkozik, amely vagy amelyek a képviselettel nem rendelkező polgároknak válsághelyzetekben nyújtandó támogatás koordinálásáért és irányításáért felel vagy felelnek. A vezető állam elve – melyet az uniós iránymutatások (4) állapítanak meg, továbbfejleszthető az uniós joggal, és mindenekelőtt ezzel az irányelvvel összhangban.

(24)

Amennyiben valamely tagállam részére konzuli védelem iránti kérelmet nyújt be egy magát képviselettel nem rendelkező polgárnak valló személy, vagy ha a tagállam tudomást szerez egy ilyen személyről, a rendkívül sürgős eseteket kivéve minden esetben haladéktalanul kapcsolatba kell lépnie a polgár állampolgársága szerinti tagállammal, és tájékoztatnia kell minden lényeges körülményről, még mielőtt bármilyen segítséget nyújtana. Az állampolgárság szerinti tagállamnak haladéktalanul meg kell adnia minden lényeges információt az esettel kapcsolatban. E konzultációnak lehetővé kell tennie, hogy az állampolgárság szerinti tagállam a kérelem, illetve az ügy áthelyezését kérje, hogy saját maga nyújthasson konzuli védelmet. A konzultációnak lehetővé kell tennie továbbá, hogy az érintett tagállamok megosszák egymással a releváns információkat például a célból, hogy a képviselettel nem rendelkező polgárok ne élhessenek vissza a konzuli védelemhez való, az EUMSZ 20. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti jogukkal. Visszaélés esetén az uniós polgárok nem hivatkozhatnak erre az irányelvre.

(25)

A kölcsönös szolidaritás és együttműködés a pénzügyekre is kiterjed. Azok a tagállamok, amelyek pénzügyi segítség formájában nyújtanak konzuli védelmet a saját állampolgáraiknak, csak végső megoldásként teszik ezt, olyan kivételes esetekben, amikor a polgár más módon, úgymint családtagoktól, barátoktól vagy a munkáltatótól érkező átutalás formájában nem tud pénzeszközhöz jutni. A képviselettel nem rendelkező polgárok részére ugyanolyan feltételek mellett kell pénzügyi segítséget nyújtani, mint a segítséget nyújtó tagállam állampolgárai részére. A képviselettel nem rendelkező polgárt nyilatkozat aláírására kell kötelezni, amely szerint az állampolgársága szerinti tagállam részére visszafizeti a felmerült költségeket, feltéve, hogy a segítséget nyújtó tagállam állampolgárait hasonló helyzetben szintén köteleznék a felmerült költségek saját tagállamuk részére történő visszafizetésére. A későbbiekben aztán a képviselettel nem rendelkező polgárt az állampolgársága szerinti tagállam kötelezheti a felmerült költségek visszafizetésére, beleértve az esetleges konzuli díjak megfizetését is.

(26)

Ennek az irányelvnek biztosítania kell a pénzügyi terhek megosztását és a költségek megtérítését. Amennyiben a képviselettel nem rendelkező polgárnak nyújtott konzuli védelem visszafizetési nyilatkozat aláírásával jár együtt, a képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállamnak meg kell térítenie a felmerült költségeket a segítséget nyújtó tagállam részére. A segítséget nyújtó tagállam maga dönt arról, hogy kéri-e a felmerült költségek megtérítését. A segítséget nyújtó tagállam és a képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállam számára lehetővé kell tenni, hogy megállapodhassanak a költségek adott határidőn belüli megtérítésének részletes szabályairól.

(27)

A képviselettel nem rendelkező polgároknak letartóztatásuk vagy fogva tartásuk esetén nyújtott konzuli védelem a megszokottnál jóval nagyobb utazási költségekkel, szállásköltségekkel vagy fordítási költségekkel járhat a segítséget nyújtó tagállam diplomáciai vagy konzuli hatóságai számára, az adott eset körülményeitől függően. A képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállamot a – segítségnyújtást megelőzően lefolytatandó – konzultációk során tájékoztatni kell az efféle lehetséges költségekről. A segítséget nyújtó tagállamnak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállamtól az ilyen, megszokottnál jóval nagyobb költségek megtérítését kérje. A polgár állampolgársága szerinti tagállamnak meg kell térítenie a felmerült költségeket a segítséget nyújtó tagállam részére. A segítséget nyújtó tagállam és a képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállam számára lehetővé kell tenni, hogy megállapodhassanak a költségek adott határidőn belüli megtérítésének részletes szabályairól. A megkülönböztetésmentesség elvével összhangban a képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállam nem kérheti polgáraitól azon költségek megtérítését, amelyeket a segítséget nyújtó tagállam állampolgárainak nem kellene visszafizetniük.

(28)

A válsághelyzetek esetére egyszerűsíteni kell a pénzügyi eljárásokat. A válsághelyzetek sajátosságaiból adódóan – amikor is jelentős számú polgár igényeire kell gyorsan reagálni – nem lehet szükséges feltétel a visszafizetési nyilatkozat megléte ahhoz, hogy a segítséget nyújtó tagállam költségtérítést kérjen és kapjon a képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállam(ok)tól. A képviselettel nem rendelkező polgárok állampolgársága szerinti tagállamoknak meg kell téríteniük a felmerült költségeket a segítséget nyújtó tagállamok részére. A segítséget nyújtó tagállam maga dönt arról, hogy kéri-e és milyen formában a felmerült költségek megtérítését. A segítséget nyújtó tagállam és a képviselettel nem rendelkező polgár állampolgársága szerinti tagállam számára lehetővé kell tenni, hogy megállapodhassanak a költségek adott határidőn belüli megtérítésének részletes szabályairól. Olyan válsághelyzet esetén, amely jelentős számú uniós polgárt érint vagy érinthetett hátrányosan, és amennyiben a segítséget nyújtó tagállam ezt kéri, a képviselettel nem rendelkező polgárok állampolgársága szerinti tagállamok arányosan is megtéríthetik a költségeket, úgy, hogy a felmerült költségek teljes összegét elosztják a segítségben részesített polgárok számával.

(29)

Ezt az irányelvet három évvel az átültetésére meghatározott határidőt követően felül kell vizsgálni. Különösen azt kell megvizsgálni, hogy szükség van-e a megfelelő tehermegosztást biztosító pénzügyi eljárások módosítására a tagállamok által az irányelv végrehajtásáról és gyakorlati alkalmazásáról nyújtott információk alapján, beleértve a statisztikákat és konkrét ügyeket. A Bizottságnak jelentést kell készítenie, amelyben ki kell térnie arra, hogy az uniós polgárokat megillető konzuli védelemhez való jog gyakorlásának megkönnyítése érdekében szükség van-e kiegészítő intézkedésekre, adott esetben javaslatot téve az irányelv módosítására.

(30)

A személyes adatok feldolgozása vonatkozásában a 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (5) szabályozza a tagállamok által a jelen irányelv alapján végzett személyesadat-feldolgozást.

(31)

Ez az irányelv nem érinti a kedvezőbb nemzeti rendelkezéseket, amennyiben azok összeegyeztethetők ezen irányelvvel.

(32)

A tagállamoknak és a Bizottságnak a magyarázó dokumentumokról szóló, 2011. szeptember 28-i együttes politikai nyilatkozatával (6) összhangban a tagállamok vállalták, hogy az átültető intézkedéseikről szóló értesítéshez indokolt esetben mellékelnek egy vagy több olyan dokumentumot, amely megmagyarázza az irányelv elemei és az azt átültető nemzeti jogi eszköz megfelelő részei közötti kapcsolatot. Ezen irányelv tekintetében a jogalkotó úgy ítéli, hogy indokolt ilyen dokumentumok átadása.

(33)

Ezen irányelv célja a Chartában elismert konzuli védelem elősegítése. Ez az irányelv tiszteletben tartja a különösen a Charta által elismert alapvető jogokat és alapelveket, különös tekintettel a megkülönböztetés tilalmának alapelvére, az élethez való jogra és a személyi sérthetetlenséghez való jogra, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogra, a gyermekek jogaira, valamint a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való jogra. Ezt az irányelvet az említett jogokkal és alapelvekkel összhangban kell végrehajtani.

(34)

A Chartában rögzített, megkülönböztetés tilalmával összhangban, a tagállamoknak ezt az irányelvet az irányelv kedvezményezettjei közötti bármilyen alapú – úgymint nem, faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, életkor vagy szexuális irányultság alapján történő –megkülönböztetéstől mentesen kell végrehajtaniuk.

(35)

A tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői által elfogadott 95/553/EK határozatot (7) hatályon kívül kell helyezni,

a)

letartóztatás vagy fogva tartás;

b)

bűncselekmény áldozatává válás;

c)

súlyos baleset vagy súlyos betegség;

d)

haláleset;

e)

segítségnyújtás és hazaszállítás vészhelyzet esetén;

f)

ideiglenes úti okmány szükségessége a 96/409/KKBP határozatban foglaltak szerint (8).