This document is an excerpt from the EUR-Lex website
2009/21/EK irányelv a lobogó szerinti állammal szembeni követelmények teljesítéséről
A 2009/21/EK irányelv intézkedéseket határoz meg annak biztosítására, hogy az Európai Unió (EU) tagállamai – lobogó szerinti államként – hatékonyan és következetesen teljesítsék a rájuk háruló kötelezettségeket, javítva és fokozva a lobogójuk alatt közlekedő hajók biztonságát és környezetvédelmi teljesítményét, valamint az e hajókon fennálló élet- és munkakörülményeket.
Közös keretet biztosít a következőkhöz:
Az irányelv azon tagállam hatóságaira vonatkozik, amelynek lobogója alatt a hajó közlekedik, és ott is azon hajók tekintetében alkalmazandó, amelyek tanúsítás hatálya alá tartoznak, illetve nemzetközi útvonalon közlekednek, ideértve a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) vonatkozó egyezményei alapján bizonyítvánnyal rendelkező hajókat.
A tagállamoknak ellenőrizniük kell, hogy minden újonnan lajstromozott hajó megfelel-e az összes nemzetközi biztonsági és környezetvédelmi szabálynak. Ennek során a következő lépéseket kell elvégezni:
A tagállamoknak maradéktalanul be kell tartaniuk a kötelező IMO-szabályokat, és biztosítaniuk kell, hogy a hajók tényleges állapota megfeleljen a fedélzetükön tartott bizonyítványoknak:
A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy hatóságaik a lobogó szerinti államként rájuk háruló kötelezettségek teljesítéséhez szükséges erőforrásokkal és műszaki kapacitással rendelkezzenek:
A szemléket, vizsgálatokat, auditokat és ellenőrzéseket végző személyzetnek a feladatait tükröző képzésben kell részesülnie:
A hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a lobogójuk alatt hajózó, a kikötő szerinti állam általi ellenőrzés keretében visszatartott valamennyi hajó a következő intézkedések révén ismét megfeleljen a követelményeknek:
A tagállamoknak bizonyos hajóinformációkat elektronikus formátumban rendelkezésre kell bocsátaniuk. Ezek közé tartoznak a következők:
A tagállamoknak az IMO által elfogadott auditálási ciklusnak megfelelően IMO-auditáláson kell átesniük, és az eredményeket a nemzeti titoktartási szabályok figyelembevételével közzé kell tenniük. A Bizottság látogatásokat tesz a tagállamokban a végrehajtás és a hatósági igazgatási teljesítmény nyomon követésének céljával.
A tagállamoknak a lobogó szerinti állam operatív feladatainak ellátására rendelkezniük kell az ISO 9001 szabványnak vagy egy azzal egyenértékű szabványoknak megfelelő, tanúsított minőségirányítási rendszerrel. Emellett rendszerüket legkésőbb oly módon bővíteniük kell, hogy az teljes mértékben kiterjedjen az új dokumentációs, képzési és függetlenségi követelményekre:
A Bizottságnak ötévente, első alkalommal jelentést kell tennie a tagállamok lobogó szerinti államként nyújtott teljesítményéről.
Az irányelv a 182/2011/EU rendelet (lásd az összefoglalót) szerinti bizottsági eljárást alkalmazza, a tengeri közlekedés biztonságával és a hajókról történő szennyezés megelőzésével foglalkozó bizottság közreműködésével.
Az irányelvet kellett a nemzeti jogba átültetni. Az irányelvben foglalt szabályokat ugyanezen időponttól kezdve kell alkalmazni.
Az (EU) 2024/3100 módosító irányelvet kell a nemzeti jogba átültetni.
Az (EU) 2024/3100 irányelvvel bevezetett új szabályok ugyanezen időponttól kezdve válnak hatályossá.
További információk:
Az Európai Parlament és a Tanács 2009/21/EK irányelve () a lobogó szerinti állammal szembeni követelmények teljesítéséről (HL L 131/132, 2009/21/EK, ).
Az (EU) 2009/21/EC irányelv későbbi módosításait belefoglalták az alapszövegbe. Ez az egységes szerkezetbe foglalt változat kizárólag tájékoztató jellegű.
utolsó frissítés: