T‑453/05. sz. ügy

Vonage Holdings Corp.

kontra

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal
(védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

„Közösségi védjegy – Ügyvédi képviselet – Nyilvánvaló elfogadhatatlanság”

A végzés összefoglalása

Eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények

(A Bíróság alapokmánya, 19. cikk, (4) bekezdés)

A Bíróság alapokmányának az ugyanezen alapokmány 53. cikke értelmében az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra alkalmazandó 19. cikkének negyedik bekezdéséből nyilvánvalóan következik, hogy két együttes feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy valamely személy a tagállamokon és közösségi intézményeken kívüli feleket a közösségi bíróságok előtt érvényesen képviselhesse, mégpedig, hogy ügyvéd legyen, és hogy valamely tagállam vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás más részes államának bírósága előtt jogosult legyen eljárni. Ezen követelmények olyan lényeges alaki szabályoknak minősülnek, amelyek be nem tartása a kereset elfogadhatatlanságához vezet.

Elfogadhatatlan ezért a tagállamokon és közösségi intézményeken kívüli fél által benyújtott, olyan személy által aláírt keresetlevél, aki ugyan a tagállami bíróságok előtti eljárásokban képviselheti a feleket, ám nem tagja az ügyvédi kamarának, és így az alapokmány 19. cikke értelmében nem ügyvéd.

(vö. 11., 13., 16. pont)

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (második tanács)

2006. június 26.(*)

„Közösségi védjegy – Ügyvédi képviselet – Nyilvánvaló elfogadhatatlanság”

A T‑453/05. sz. ügyben,

a Vonage Holdings Corporation (székhelye: Edison [USA], képviseli: J. Kääriäinen)

felperesnek,

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

alperes ellen,

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) első fellebbezési tanácsának 2005. október 20‑i (R 510/2005‑1. sz. ügy), a REDEFINING COMMUNICATIONS szóvédjegy közösségi védjegyként történő lajstromozása iránti kérelem ügyében hozott határozata ellen benyújtott keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK

ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (második tanács),

tagjai: J. Pirrung, elnök, A. W. H. Meij és I. Pelikánová, bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

meghozta a következő

Végzést

 A tényállás és az eljárás

1        A felperes az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2005. december 27‑én érkezett keresetlevelében a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) első fellebbezési tanácsának 2005. október 20‑i határozata ellen (R 510/2005‑1. sz. ügy) nyújtott be keresetet.

2        A keresetlevél megjelöli, hogy a felperest J. Kääriäinen ügyvéd képviseli. A keresetlevelet J. Kääriäinen írta alá.

3        2006. január 3‑án az Elsőfokú Bíróság az eljárási szabályzat 44. cikkének 6. §‑a alapján felhívta J. Kääriäinent, hogy – amint azt a Bíróság alapokmányának 19. cikke előírja – nyújtsa be annak bizonyítékát, hogy valamely tagállam bírósága előtt ügyvédként eljárni jogosult. E felhívásra válaszképpen J. Kääriäinen 2006. január 24‑én egy igazolást mutatott be, amelyet J.‑O. Brännström, a malmői városi bíróság (Svédország) bírája állított ki 2002. április 10‑én, amely szerint J. Kääriäinen „ügyvéd, jogosult az ügyfeleket képviselni, és önállóan megjelenni Svédország minden [b]írósága előtt”.

4        Mivel a Bíróság úgy vélte, hogy e válasz nem volt kielégítő, felhívta J. Kääriäinent, hogy mutasson be bizonyítékot arról, hogy a svéd jogszabályok értelmében „advokat” minőségben tagja az ügyvédi kamarának, illetve hogy valamely tagállam vagy az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban részes állam bírósága előtt ügyvédként jogosult eljárni a Bíróság alapokmánya 19. cikkének negyedik bekezdése értelmében. A felhívás teljesítésének határideje 2006. április 10‑én járt le.

5        2006. április 10‑én J. Kääriäinen azt a tájékoztatást adta, hogy nem tagja a Sveriges Advokatsamfundnak (a továbbiakban: svéd ügyvédi kamara) „advokat” minőségben, mivel olyan irodánál dolgozik, amely védjegyjogra specializálódott, és a svéd ügyvédi kamara nem teszi lehetővé a tagjai számára, hogy ugyanannál az irodánál műszaki végzettséggel rendelkező szabadalmi ügyvivőként tevékenykedjenek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az alapokmány 19. cikke negyedik bekezdésének svéd szövege előírta, hogy a képviseletet „advokat” lássa el. Rámutatott továbbá, hogy tisztában volt az Elsőfokú Bíróság T‑445/04. sz., Energy Technologies ET kontra OHIM ügyben 2005. február 28‑án hozott végzésével (EBHT 2005., II‑677. o.).

6        J. Kääriäinen ennek ellenére ragaszkodott ahhoz a tényhez, hogy az Elsőfokú Bíróság a T‑219/00. sz., Ellos kontra OHIM (ELLOS) ügyben 2002. február 2‑án hozott ítéletében (EBHT 2002., II‑753. o.) nem zárta ki, hogy a képviseletet olyan svéd jogász lássa el, aki nem volt a svéd ügyvédi kamara tagja. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a felperest már korábban képviselte a Bíróság előtt a C‑150/02. P. sz., Streamserve kontra OHIM (EBHT 2004., I‑1461. o.) ügyben. A Bíróság akkor sem zárta ki az eljárását.

7        Végül J. Kääriäinen arról tájékoztatta az Elsőfokú Bíróságot, hogy S. Eliasson és J. Runsten, mindketten a svéd ügyvédi kamara tagjai, hajlandóak arra, hogy jelen ügyben a felperest képviseljék. Azokat az iratokat, amelyek igazolják, hogy S. Eliasson és J. Runsten tagjai a svéd ügyvédi kamarának, a 2006. április 10‑én kelt levélhez csatolták. Más iratot az Elsőfokú Bíróság elé nem terjesztettek be.

 A jogkérdésről

8        Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 111. cikke szerint, ha az Elsőfokú Bíróság előtt benyújtott kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan, az Elsőfokú Bíróság – az eljárás folytatása nélkül – indokolt végzéssel határozhat az ügyben.

9        A jelen esetben az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy ezen cikk értelmében az eljárás folytatása nélkül hoz határozatot.

10      A Bíróság alapokmányának az ugyanezen alapokmány 53. cikke értelmében az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásra alkalmazandó 19. cikke harmadik bekezdésének megfelelően az előjogokkal nem rendelkező feleket a közösségi bíróságok előtt ügyvéd, vagyis, a svéd változat értelmében „advokat”‑nak kell képviselnie. A svéd jogszabályok értelmében az „advokat” cím a jogi diplomával rendelkező és az ügyvédi kamarába felvett személyeket illeti meg.

11      Továbbá, a Bíróság alapokmánya 19. cikkének negyedik bekezdéséből nyilvánvalóan következik, hogy két együttes feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy valamely személy a tagállamokon és közösségi intézményeken kívüli feleket a közösségi bíróságok előtt érvényesen képviselhesse, mégpedig, hogy ügyvéd legyen (advokat, a svéd változat szerint), és hogy valamely tagállam vagy az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás más részes államának bírósága előtt jogosult legyen eljárni. Ezen követelmények olyan lényeges alaki szabályoknak minősülnek, amelyek be nem tartása a kereset elfogadhatatlanságához vezet.

12      A Bíróság alapokmányának 19. cikke által támasztott követelmények oka azon tényben rejlik, hogy az ügyvédnek mint az igazságszolgáltatás érdekében közreműködő személynek az a feladata, hogy függetlenségének teljes fenntartásával és az igazságszolgáltatás elsődleges érdekeit figyelembe véve jogi segítséget nyújtson az ügyfél részére. A jogosult intézmények által közérdekből felügyelt és ellenőrzött szakmai etikai szabályok testesítik meg e védelem másik oldalát. Ezen értelmezés felel meg a tagállamok közös jogi hagyományainak, és a közösségi jogrendben is tetten érhető (lásd analógia útján a Bíróság 155/79. sz., AM & S kontra Bizottság ügyben 1982. május 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1982., 1575. o.] 24. pontját).

13      Mivel J. Kääriäinen nem tagja az ügyvédi kamarának, a Bíróság alapokmányának 19. cikke értelmében nem ügyvéd (advokat). Következésképpen, még ha a svéd jogszabályok értelmében a svéd bíróságok előtti eljárásokban képviselheti is a feleket, az alapokmány 19. cikkének negyedik bekezdésében előírt két együttes feltétel közül az elsőnek nem tesz eleget, ezért tehát az Elsőfokú Bíróság előtt nem jogosult a felperest képviselni (lásd a fent hivatkozott Energy Technologies ET kontra OHIM ügyben hozott végzést).

14      Igaz, hogy a felperes által hivatkozott ügyekben (lásd a fenti 6. pontot) sem a Bíróság, sem az Elsőfokú Bíróság nem kifogásolta, hogy a képviseletet olyan jogász lássa el, aki nem minősül „advokat”‑nak, azonban az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy azon ügyek egyikében sem merült fel kifejezetten a képviselet kérdése.

15      Mindenesetre a felperes nem hivatkozhat a fenti 6. pontban idézett határozatokra annak érdekében, hogy a Bíróság alapokmányában vagy az eljárási szabályzatban található rendelkezések alkalmazása alól mentesüljön. Az eljárási szabályzat 43. cikkének 1. §‑a értelmében a fél meghatalmazottja vagy ügyvédje köteles minden eljárási irat eredeti példányát aláírni. A felperes nem nyújtott be olyan iratot, amely az alapokmány 19. cikkének negyedik bekezdése értelmében ügyvédnek minősülő személy írt alá. A fenti 7. pontban hivatkozott igazolás benyújtása és az a feltételezés, amely szerint azokban az iratokban megnevezett ügyvédek hajlandóak a felperes képviseletére, nem elégségesek ahhoz, hogy teljesítsék azt a követelményt, amely szerint a keresetlevelet az alapokmány 19. cikke alapján ügyvédnek kell aláírnia.

16      .A fenti megfontolásokból következik, hogy a jelen keresetet – mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant – el kell utasítani, anélkül hogy az alperest erről tájékoztatni kellene.

 A költségekről

17      Mivel a jelen végzést azelőtt fogadták el, hogy az alperest a keresetlevélről értesítették volna, illetve hogy ez utóbbi a felmerült költségeit előadhatta volna, az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑ával összhangban a felperes maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az Elsőfokú Bíróság a keresetet – mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant – elutasítja.

2)      A felperes maga viseli saját költségeit.

Luxembourg, 2006. június 26.

*Az eljárás nyelve: angol.