1

A jelen fellebbezéssel az Európai Bizottság az Európai Unió Törvényszéke 2021. január 27‑i Lengyelország kontra Bizottság ítéletének (T‑699/17, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2021:44) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék megsemmisítette a 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti elérhető legjobb technikákkal (BAT) kapcsolatos következtetéseknek a nagy tüzelőberendezések tekintetében történő meghatározásáról szóló, 2017. július 31‑i (EU) 2017/1442 bizottsági végrehajtási határozatot (HL 2017. L 212., 1. o.; a továbbiakban: vitatott határozat).

2

Az EUSZ 16. cikk (4) és (5) bekezdése a következőket mondja ki:

„(4)   2014. november 1‑jétől a minősített többséghez [az Európai Unió Tanácsa] tagjai legalább 55%‑ának – legalább tizenöt tag által leadott, egyben az [Európai] Unió népességének legalább 65%‑át kitevő tagállamokat képviselő – szavazata szükséges.

A blokkoló kisebbségnek a Tanács legalább négy tagjából kell állnia, ennek hiányában a minősített többséget elértnek kell tekinteni.

A minősített többségi szavazásra alkalmazandó egyéb szabályokat az [EUMSZ] 238. cikkének (2) bekezdése állapítja meg.

(5)   A 2014. október 31‑ig, valamint a 2014. november 1. és 2017. március 31. között alkalmazandó, a minősített többség meghatározására vonatkozó átmeneti rendelkezéseket az átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyv állapítja meg.”

3

Az átmeneti rendelkezésekről szóló (36.) Jegyzőkönyv (a továbbiakban: 36. sz. jegyzőkönyv) „A minősített többségre vonatkozó rendelkezések” című II. címének 3. cikke a következőket tartalmazza:

„(1)   Az [EUSZ] 16. cikkének (4) bekezdésével összhangban az említett bekezdésben foglalt rendelkezések, valamint az [EUMSZ] 238. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések, amelyek az Európai Tanácsban és a Tanácsban a minősített többség meghatározására vonatkoznak, 2014. november 1‑jén lépnek hatályba.

(2)   2014. november 1. és 2017. március 31. között, amennyiben egy jogi aktust minősített többséggel kell elfogadni, a Tanács bármely tagja kérheti, hogy a jogi aktust a (3) bekezdésben meghatározott minősített többséggel fogadják el. Ebben az esetben a (3) és (4) bekezdést kell alkalmazni.

(3)   A következő rendelkezések – az [EUMSZ] 235. cikkének (1) bekezdése második albekezdésének sérelme nélkül – 2014. október 31‑ig hatályban maradnak:

Amennyiben az Európai Tanács, illetve a Tanács eljárásához minősített többség szükséges, tagjaik szavazatait a következőképpen kell súlyozni:

[…]”

4

Az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése) szóló, 2010. november 24‑i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2010. L 334., 17. o., helyesbítések: HL 2012. L 158., 25. o., HL 2017. L 22., 86. o., HL 2017. L 158., 51. o.) „BAT‑referenciadokumentumok és információcsere” című 13. cikkének (1), (5) és (6) bekezdése a következőket mondja ki:

„(1)   BAT‑referenciadokumentumok kidolgozása, felülvizsgálata és – adott esetben – frissítése céljából a Bizottság információcserét szervez a tagállamok, az érintett iparágak, a környezetvédelemmel foglalkozó nem kormányzati szervek, valamint a Bizottság részvételével.

[…]

(5)   A[z elérhető legjobb technikák (BAT)]‑következtetésekről szóló határozatokat a 75. cikk (2) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárással összhangban kell elfogadni.

(6)   A határozat (5) bekezdéssel összhangban történő elfogadását követően a Bizottság haladéktalanul nyilvánosan hozzáférhetővé teszi a BAT‑referenciadokumentumot, és biztosítja, hogy a BAT‑következtetéseket az Unió valamennyi hivatalos nyelvén hozzáférhetővé tegyék.”

5

Ugyanezen irányelvnek „Az engedélyben foglalt feltételek” című 14. cikke (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az engedélyben foglalt feltételeket a BAT‑következtetésekből kiindulva kell megállapítani.”

6

Az említett irányelvnek „A bizottság eljárása” című 75. cikke a következőképpen fogalmaz:

„(1)   A Bizottság munkáját egy bizottság segíti.

(2)   Az e bekezdésre történő hivatkozás esetén [a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28‑i] 1999/468/EK [tanácsi] határozat [(HL 1999. L 184., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 124. o.)] 5. és 7. cikkét kell alkalmazni, figyelemmel annak 8. cikke rendelkezéseire.

Az 1999/468/EK határozat 5. cikkének (6) bekezdésében megállapított határidő három hónap.”

7

A Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16–i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 55., 13. o.) „Vizsgálóbizottsági eljárás” című 5. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Amennyiben a vizsgálóbizottsági eljárás alkalmazandó, a bizottság az [EUSZ] 16. cikkének (4) és (5) bekezdésében, és adott esetben, a Bizottság javaslata alapján elfogadandó jogi aktusokkal kapcsolatban az EUMSZ 238. cikkének (3) bekezdésében meghatározott többséggel nyilvánít véleményt. A tagállamok bizottságbeli képviselőinek szavazatait az ugyanezen cikkekben meghatározott módon kell súlyozni.

(2)   Ha a bizottság véleménye kedvező, a Bizottság elfogadja a végrehajtási jogi aktus tervezetét.”

8

E rendelet 12. cikkének első bekezdése értelmében „az 1999/468/EK határozat hatályát veszti”.

9

Az említett rendelet 13. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ha egy, az e rendelet hatálybalépését megelőzően elfogadott alap jogi aktus a végrehajtási hatáskörök Bizottság általi gyakorlását írja elő az 1999/468/EK határozatnak megfelelően, a következő szabályokat kell alkalmazni:

[…]

[…]

10

A jogvita előzményeinek kifejtését a megtámadott ítélet 8–15. pontja tartalmazza, és azokat a következőképpen lehet összefoglalni.

11

2017. március 9‑én a Bizottság a 2010/75 irányelv 75. cikkével létrehozott bizottság (a továbbiakban: bizottság) elnökeként a nagy tüzelőberendezések tekintetében a 2010/75 irányelv szerinti BAT‑következtetéseket megállapító végrehajtásihatározat‑tervezetet terjesztett elő a bizottságnak, 2017. március 23‑án pedig meghívta a bizottság tagjait egy 2017. április 28‑án tartandó ülésre, amely tárgya a végrehajtásihatározat‑tervezetre vonatkozó véleményről való szavazás volt.

12

2017. március 30‑án a Lengyel Köztársaság azt kérte, hogy a bizottság a véleményről a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított szabályok szerint szavazzon.

13

2017. április 4‑én a Tanács jogi szolgálata a tagállamok állandó képviselőinek bizottsága elé terjesztette véleményét, amely szerint ahhoz, hogy egy jogi aktus tervezetéről a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően alkalmazandó szabályok szerint szavazzanak, két feltétel teljesülése szükséges: egyrészt az adott tagállam legkésőbb 2017. március 31‑ig ez irányú kérelmet terjesszen elő, másrészt a kérelem tárgyát képező szavazásra ugyancsak ezen időpontot megelőzően kerüljön sor.

14

2017. április 10‑én a Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága azzal az indokkal utasította el a Lengyel Köztársaság 2017. március 30‑i kérelmét, hogy a véleményről történő szavazás 2017. április 28‑ra, azaz a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt 2017. március 31‑i határidőt követően van előirányozva.

15

2017. április 28‑án a bizottság tagjai megszavazták a végrehajtási határozat módosított tervezetére vonatkozó vélemény elfogadását. A szavazásra az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében megállapított szabályok, nem pedig a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében megállapított szabályok alkalmazásával került sor. A szavazás a bizottságnak a tervezetre vonatkozó kedvező véleményéhez vezetett, miután a népesség 65,14%‑át képviselő 20 tagállam és az említett bizottság tagjainak 71,43%‑a igennel szavazott. Nyolc tagállam, köztük a Lengyel Köztársaság nemmel szavazott.

16

2017. július 31‑én a Bizottság elfogadta a BAT‑vel kapcsolatos következtetéseknek a nagy tüzelőberendezések tekintetében történő meghatározásáról szóló, vitatott határozatot, amely többek között előírja a nitrogén‑oxidok (NOx), a higany (Hg) és a hidrogén‑klorid (HCl) kibocsátása tekintetében a BAT‑hoz kapcsolódó kibocsátási szinteket.

17

A Törvényszék Hivatalához 2017. október 11‑én benyújtott keresetlevelével a Lengyel Köztársaság keresetet indított a vitatott határozat megsemmisítése iránt.

18

A Törvényszék Hivatalához 2018. január 4‑én és 15‑én benyújtott beadványában Magyarország és a Bolgár Köztársaság kérte, hogy az eljárásba a Lengyel Köztársaság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. A Törvényszék Hivatalához 2018. január 16‑án és 25‑én benyújtott beadványában a Belga Királyság, a Francia Köztársaság és a Svéd Királyság kérte, hogy az eljárásba a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. A Törvényszék harmadik tanácsának (korábbi összetétel) elnöke 2018. február 19‑i és 21‑i határozatával helyt adott a kérelmeknek.

19

Keresetének alátámasztása céljából a Lengyel Köztársaság öt jogalapra hivatkozott.

20

A megtámadott ítéletben a Törvényszék helyt adott a minősített többségre vonatkozó rendelkezések megsértésére alapított, első jogalapnak, és megsemmisítette a vitatott határozatot, anélkül hogy megvizsgálta volna a Lengyel Köztársaság által hivatkozott többi jogalapot.

21

Konkrétan az első jogalap elemzése keretében a Törvényszék a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének hatályát, valamint azt a kérdést vizsgálta meg, hogy a 3. cikk (3) bekezdésében foglalt, minősített többségre vonatkozó szabályok alkalmazásához – amelyek a Nizzai Szerződés szerinti minősített többségnek felelnek meg – elegendő‑e, hogy a tagállam erre vonatkozóan 2014. november 1. és 2017. március 31. között kérelmet nyújtott be, vagy az is szükséges, hogy a határozatot is ezen időszak folyamán hozzák.

22

E tekintetben a Törvényszék először is a megtámadott ítélet 35. és 36. pontjában megvizsgálta a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének szövegét, és megállapította, hogy e rendelkezés egyik nyelvi változata alapján sem oszlathatók el a rendelkezés pontos hatályát illető kétségek.

23

Másodszor, az ítélet 37. pontjában a Törvényszék a 3. cikk (2) bekezdésének kidolgozásának előzményeit elemezte, és azt vizsgálta, hogy az EU‑Szerződést és az EK‑Szerződést módosító szerződés tervezetének kidolgozása céljából összehívott kormányközi konferenciának adott megbízás ad‑e olyan iránymutatásokat, amelyek alapján tisztázható a rendelkezés szövege. Arra a következtetésre jutott, hogy a megbízásban szereplő megfogalmazás nagyon közel áll az említett rendelkezés megfogalmazásához, így ez sem oldja fel a rendelkezés pontos hatályát illető kétértelműséget.

24

Harmadszor, a Törvényszék a megtámadott ítélet 38–42. pontjában azt vizsgálta, hogy teleologikus értelmezés útján meghatározható‑e a rendelkezés hatálya. E tekintetben a Törvényszék először is emlékeztetett arra, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv célja annak egyetlen preambulumbekezdése szerint „a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt alkalmazandó Szerződések intézményi rendelkezései és az említett szerződésben előírt rendelkezések közötti átmenet megszervezése”.

25

Ezt követően a Törvényszék egyrészt emlékeztetett arra is, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése feljogosította a tagállamokat arra, hogy a 2014. november 1. és 2017. március 31. közötti időszakban a jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében a minősített többség meghatározására vonatkozóan előírt, a Nizzai Szerződésben foglaltaknak megfelelő szabályok alkalmazását kérjék. Másrészt megállapította, hogy ez a jog szükségszerűen azt feltételezi, hogy a tagállam erre irányuló kérelmének előterjesztését követően a szavazás e szabályok szerint történik, akkor is, ha a szavazásra 2017. március 31‑ét követően kerül sor. A Törvényszék úgy vélte, hogy csak ez az értelmezés biztosíthatja, hogy a tagállam ezen időszak egésze folyamán és az előírt határidő legutolsó napjáig hatékonyan gyakorolhassa az említett jogot.

26

Végül a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy minden ezzel ellentétes értelmezés megfosztaná hatékony érvényesülésétől a szóban forgó jog gyakorlására vonatkozó, 2014. november 1‑jétől 2017. március 31‑ig tartó időszak kifejezett meghatározását, és jelentősen csökkentené azon határidő hosszát, amelyen belül valamely tagállam ténylegesen kérheti a Nizzai Szerződés szabályai szerinti szavazást. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ilyen értelmezés azt eredményezné ugyanis, hogy az ezen időszak végén előterjesztett kérelem a gyakorlatban késedelmesnek minősülne a Nizzai Szerződés szabályai alkalmazásának elindításához. A tagállamok ezért adott esetben a szavazás – előre nem látható – időpontjához képest sokkal korábban kötelesek lennének benyújtani kérelmüket, és ez megfosztaná őket attól a lehetőségtől, hogy az említett szabályoknak megfelelően egészen a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt időszak utolsó napjáig szavazást kérjenek

27

A Törvényszék ezért úgy ítélte meg, hogy a 3. cikk (2) bekezdésének teleologikus értelmezéséből az következik, hogy a 3. cikk (3) bekezdésében előírt rendelkezések alkalmazhatók a 2017. március 31. után tartott szavazásokra is, feltéve hogy az alkalmazásukat valamely tagállam ezen időpontot megelőzően kérte.

28

Negyedszer, a Törvényszék a megtámadott ítélet 43–52. pontjában arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezt az értelmezést a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének rendszertani értelmezése is alátámasztja. E tekintetben a Törvényszék azonosította, majd elemezte a minősített többség meghatározására vonatkozóan az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében előírt szabályok hatálybalépésére vonatkozó három időszakot.

29

Először is a Törvényszék megállapította, hogy a 2009. december 1. és 2014. október 31. közötti időszakban a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében a minősített többség meghatározására vonatkozóan előírt, a Nizzai Szerződésben foglaltaknak megfelelő szabályokat kellett alkalmazni. Ezt követően rámutatott, hogy a 2014. november 1. és 2017. március 31. közötti időszakban a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése alapján a Tanács bármely tagja kérhette, hogy a jogi aktust a Nizzai Szerződés e szabályai szerint fogadják el, ennek hiányában pedig az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében szereplő minősített többség meghatározása alkalmazandó. Végül a Törvényszék rámutatott arra, hogy a 2017. április 1‑jén kezdődő időszakban a minősített többség tekintetében az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésben foglalt meghatározás irányadó, és nincs lehetőség kérelmet előterjeszteni a szavazatszámlálás más módja iránt.

30

A Törvényszék elutasította a Bizottság arra vonatkozó érvét, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése kivételt képez az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében foglalt szabály alól. Megállapította, hogy a 3. cikk (2) bekezdése átmeneti rendelkezésnek minősül, amit a 36. sz. jegyzőkönyv egyetlen preambulumbekezdése, valamint a jegyzőkönyv címének és az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésének szövegezése is megerősít. A Törvényszék e tekintetben megjegyezte, hogy a 3. cikk (2) bekezdésének a jelen ítélet 27. pontjában kifejtett értelmezése egyrészt megfelel az állandó ítélkezési gyakorlatból eredő azon követelménynek, hogy az átmeneti rendelkezést szigorúan kell értelmezni, másrészt pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a tagállam a jelen ítélet 25. pontjában említett jogával a 3. cikk (2) bekezdésében előírt határidő utolsó napjáig megfelelően és hatékonyan élhessen.

31

Ötödször és utolsósorban, a Törvényszék a megtámadott ítélet 53–56. pontjában rámutatott arra, hogy ezt az értelmezést a jogbiztonság elve is megerősíti, és hogy a Bizottság által javasolt értelmezés nemcsak az előreláthatóság hiányát eredményezné, mivel az átmeneti időszak végén bizonytalanságot teremtene a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében meghatározott minősített többség időbeli alkalmazását illetően, hanem a szavazás időpontjának 2017. március 31. utáni meghatározásával a jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének megkerüléséhez is vezethetne.

32

A Törvényszék, miután úgy ítélte meg, hogy a minősített többség meghatározására vonatkozóan a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében előírt szabályokat kellett volna alkalmazni a vitatott határozat tervezetéről szóló, 2017. április 28‑i szavazás során, és a szavazásra vonatkozó eljárási szabályok megsértése az EUMSZ 263. cikk értelmében vett lényeges eljárási szabályok megsértésének minősül, megsemmisítette a vitatott határozatot. Jogbiztonsági okokból, valamint az Unió által folytatott vagy támogatott politikák végrehajtását érintő megszakadás vagy visszalépés elkerülése érdekében a Törvényszék úgy határozott, hogy a vitatott határozat joghatásait fenn kell tartani az azt felváltani hivatott és a minősített többségnek a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében előírt szabályai szerint elfogadott új jogi aktus – észszerű, a megtámadott ítélet kihirdetésétől számított tizenkét hónapot meg nem haladó határidőn belül történő – hatálybalépéséig.

33

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

34

A Lengyel Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság:

35

Másodlagosan, abban az esetben, ha a Bíróság helyt adna a fellebbezésnek, és hatályon kívül helyezné a megtámadott ítéletet, a Lengyel Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, hogy az határozzon a jelen ítélet 17. pontjában említett kereset második, harmadik, negyedik és ötödik jogalapjáról.

36

A Bíróság Hivatalához fellebbezésének előterjesztésekor benyújtott külön beadványában a Bizottság azt kérte, hogy a Bíróság az ügyet eljárási szabályzatának a 190. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezésekre is alkalmazandó 133–136. cikkében előírt gyorsított eljárásban bírálják el.

37

E kérelem alátámasztására a Bizottság megjegyezte, hogy a Törvényszék azon határozata miatt, amely szerint a megtámadott határozat hatályát egy új jogi aktusnak a megtámadott ítélet kihirdetésétől számított tizenkét hónapot meg nem haladó határidőn belül történő hatálybalépéséig fenntartja, a vitatott határozatban meghatározott BAT‑k csak 2022. január 27‑ig alkalmazhatók. A nagy tüzelőberendezések üzemeltetési feltételei tekintetében ily módon kialakult jogbizonytalanságra, valamint az érintett gazdasági szereplők számára és a befektetett összegekre tekintettel a Bizottság szükségesnek tartotta, hogy mielőbb megtudja a jelen fellebbezés eredményét, és így azt, hogy valóban szükséges‑e 2022. január 27. előtt új jogi aktus elfogadása. Ha ugyanis a Bíróság helyt adna a fellebbezésnek, nem kellene új végrehajtási határozatot hozni az ilyen berendezésekre vonatkozó BAT‑król.

38

Az eljárási szabályzat 133. cikkéből következően a felperes vagy az alperes kérelmére a Bíróság elnöke a másik fél, az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően dönthet úgy, hogy az ügyet az eljárási szabályzatban előírt gyorsított eljárásban bírálják el, ha az ügy jellege azt követeli, hogy elbírálására a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor.

39

Mindenekelőtt az állandó ítélkezési gyakorlatból azonban az következik, hogy sem a jogi aktus jogszerűségét vagy értelmezését övező jogbizonytalanság, sem pedig az esetlegesen érintett személyek vagy jogi helyzetek nagy száma önmagában nem minősül olyan rendkívüli körülménynek, amely igazolná az ügy ilyen eljárás alá vonását (a Bíróság elnökének 2016. április 7‑iTanács kontra Front Polisario végzése, C‑104/16 P, nem tették közzé, EU:C:2016:232, 7. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Azzal kapcsolatban továbbá, hogy az új jogi aktus elfogadásának szükségessége a fellebbezési eljárás kimenetelétől függ, emlékeztetni kell arra, hogy önmagában a jogalanyok azon érdeke – bármennyire jogos is –, hogy a lehető legrövidebb időn belül meghatározzák az uniós jogból eredő jogaik terjedelmét, nem alkalmas arra, hogy olyan kivételes körülmény fennállását megalapozza, amely az ügy említett eljárás alá vonását igazolhatja (lásd ebben az értelemben: 2022. április 28‑iCaruter ítélet, C‑642/20, EU:C:2022:308, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Végül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a gazdasági érdekek – legyenek bármennyire jelentősek és jogosak – önmagukban nem indokolhatják a gyorsított eljárás alkalmazását (a Bíróság elnökének 2017. március 16‑iAbanca Corporación Bancaria végzése, C‑70/17, nem tették közzé, EU:C:2017:227, 13. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

E körülmények között a Bíróság elnöke 2021. július 7‑én az előadó bíró és a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy nem ad helyt a gyorsított eljárás iránti kérelemnek.

43

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a Bizottság egyetlen jogalapra hivatkozik, amely két részből áll: az első az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésének megsértésén, a második pedig az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének megsértésén alapul.

44

A Bizottság arra hivatkozik, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésére vonatkozóan a Törvényszék által a megtámadott ítélet 42., 56. és 57. pontjában elfogadott értelmezés sérti az EUSZ 16. cikk (5) bekezdését.

45

A Bizottság e tekintetben előadja, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 49. pontjában megállapítottakkal ellentétben az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésének szövege az értelmezését illetően nem vet fel kétségeket. Azt állítja, hogy ez a rendelkezés 2017. március 31. utánra nem ír elő átmeneti időszakot, így ezt az időpontot követően már nem lehet alkalmazni a 36. sz. jegyzőkönyvnek a minősített többség meghatározására vonatkozó rendelkezéseit. A Törvényszék által elfogadott értelmezés azonban azt követeli meg, hogy ezeket a rendelkezéseket az említett időpontot követően alkalmazza.

46

A Bizottság arra hivatkozik, hogy függetlenül attól, hogy mind az EUSZ 16. cikk, mind pedig a 36. sz. jegyzőkönyv rendelkezései elsődleges uniós jogi rendelkezéseknek minősülnek, az EUSZ 16. cikknek alapvető jelentősége van, mivel meghatározza a jegyzőkönyvben foglalt szabályok tárgyát és a jegyzőkönyv alkalmazási időszakát. Úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem úgy értelmezte az említett jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdését, hogy az összhangban álljon az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésével.

47

A Bizottság továbbá úgy véli, hogy az átmeneti rendelkezések szigorú értelmezése és a jogbiztonság általános elve megerősíti, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot. E tekintetben emlékeztet arra, hogy az eljárási szabályokat hatálybalépésük időpontjában kell alkalmazni, és csak abban az esetben nem így kell eljárni, ha az új szabályhoz olyan különös rendelkezések kapcsolódnak, amelyek kifejezetten meghatározzák a szabály időbeli alkalmazásának feltételeit. Az átmeneti rendelkezések alkalmazásának időtartamát ezért szigorúan kell értelmezni annak érdekében, hogy az új rendelkezések alkalmazásának késedelmét mérsékelni lehessen.

48

Bizottság úgy véli, hogy nem lehet mesterségesen elválasztani a szavazás időpontjától azt a kérdést, hogy milyen minősített többség vonatkozik a szavazásra, mivel a minősített többség kiszámításának módszere a szavazási szabályok egyik elemét képezi. Álláspontja szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 48. pontjában csupán arra támaszkodva vizsgálta a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdését, hogy az érintett tagállam e rendelkezés alapján 2017. március 31. előtt nyújtott be kérelmet. A Bizottság szerint a Törvényszék ugyanakkor nem vette figyelembe a benyújtott kérelem joghatásait, nevezetesen a jegyzőkönyv 3. cikke (3) bekezdésének 2017. március 31‑ét – az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésében kifejezetten előírt időpontot – követő alkalmazását. A Bizottság ezért úgy véli, hogy a Törvényszék kiterjesztően értelmezett egy átmeneti rendelkezést, a jelen esetben az említett jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdését, valamint a jegyzőkönyv 3. cikke ezen átmeneti rendelkezésben hivatkozott (3) bekezdésének érvényességi idejét.

49

A jogbiztonság általános elvét illetően a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének értelmezése során nem vette figyelembe valamennyi érdekelt fél véleményét. A bizottsági szavazásban részt vevő valamennyi tagállamon kívül a szavazásra bocsátott jogi aktus tervezetét kibocsátó Bizottság is az érdekelt felek közé tartozik, amelyek jogai és kötelezettségei a szavazásnál fennálló minősített többség pontos meghatározásából erednek. A Bizottság emlékeztet egyrészt arra, hogy ő tölti be a bizottság elnöki tisztségét, és ezért felelős az ilyen szavazások megszervezéséért és lebonyolításáért, valamint ő a címzettje a bizottság véleményének, amelytől a végrehajtási jogi aktus tervezetének vagy a 182/2011 rendelet 5. cikkében említett egyéb intézkedéseknek az elfogadása függ.

50

Márpedig a Bizottság szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 53–55. pontjában csak a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése szerinti kérelmet benyújtó tagállam érdekeit vette figyelembe. E tekintetben arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet 55. pontjában a Törvényszék nem vette figyelembe a Bizottság és a szóban forgó szavazásban részt vevő többi tagállam azon érdekét, hogy az átmeneti rendelkezések alkalmazását illetően pontosan meghatározott ütemtervre támaszkodhassanak. A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy a tagállam számára abból származó kényelmetlenség, hogy megfelelő időn belül konkrét intézkedéseket kell hoznia ahhoz, hogy biztosítsa az ezen rendelkezés alapján benyújtott kérelem hatékony érvényesülését, nem nyomhat többet a latban a bizottsági eljárásban részt vevő többi fél és a többi jogalany érdekeinél.

51

A Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék által elfogadott értelmezés sérti a jogbiztonság általános elvét, mivel azt jelenti, hogy a Lisszaboni Szerződés és a 36. sz. jegyzőkönyv elfogadása óta a jogalanyok nem láthatták előre a Nizzai Szerződés szabályai szerint meghatározott minősített többség alkalmazásának időtartamát. A Bizottság szerint ezen értelmezéssel ellentétben az az értelmezés, amely szerint az ilyen minősített többséggel történő szavazásra utoljára 2017. március 31‑én kerülhetett sor, az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésében említett meghatározott időponton alapul, és megfelel az előreláthatóság követelményének, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy a minősített többség elérése érdekében jogi aktusra vonatkozó tervezetet dolgozzon ki.

52

A Bizottság továbbá azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 54. pontjában úgy ítélte meg, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének olyan értelmezése, amely szerint e rendelkezés alkalmazása az abban említett kérelem időpontjától függ, időben korlátozott, mivel a szavazást megelőző tanácskozások megszüntették a rendelkezés alkalmazását. Álláspontja szerint ez az értelmezés sérti a jogbiztonságot, mivel a Törvényszék azáltal, hogy csupán az említett rendelkezés alkalmazási idejét határozta meg, nem vette figyelembe a jegyzőkönyv 3. cikke (3) bekezdésének határozatlan időre meghosszabbított érvényességét. A végleges szavazás időpontját megelőző eljárás időtartama azonban számos előre nem látható, külső tényezőtől függ.

53

A Bizottság megjegyzi, hogy bár a megtámadott ítélet a bizottságon belüli szavazási eljárásra vonatkozik, a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének a Törvényszék által elfogadott értelmezése a jogalkotási eljárás keretében a Tanácson belüli szavazási eljárásra is vonatkozik. Ez az értelmezés azonban azt jelentené, hogy a Nizzai Szerződés szabályai szerint meghatározott minősített többséggel történő szavazásra irányuló kérelem a jogalkotási eljárás Bizottság általi megindításától kezdve a jogalkotási eljárás tárgyát képező tervezetre vonatkozó valamennyi szavazás tekintetében kötné a Tanácsot, függetlenül az EUMSZ 294. cikke szerinti tanácsi szavazásokon elért tényleges szavazatszámtól és a jogalkotási eljárás néha több évig is elhúzódó, tényleges időtartamától.

54

A Bizottság úgy véli, hogy az ilyen értelmezés gyakorlati problémákat is felvet, mivel Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Unióból való kilépése befolyásolja a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében meghatározott minősített többség kiszámítását.

55

Hozzáteszi, hogy pusztán spekulatív jellegű a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 55. pontjában szereplő, arra vonatkozó érvelése, hogy a Bizottság által támogatott értelmezés a jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének megkerülését eredményezheti azzal, hogy 2017. március 31. után határozza meg a szavazás időpontját.

56

A Lengyel Köztársaság vitatja a Bizottság érvelését.

57

Az EUSZ 16. cikk (5) bekezdése értelmében a 2014. október 31‑ig, valamint a 2014. november 1. és 2017. március 31. között alkalmazandó, a minősített többség meghatározására vonatkozó átmeneti rendelkezéseket a 36. sz. jegyzőkönyv állapítja meg. E jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy 2014. november 1. és 2017. március 31. között, amennyiben egy jogi aktust minősített többséggel kell elfogadni, a Tanács bármely tagja kérheti, hogy a jogi aktust a jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében meghatározott, vagyis az EU‑Szerződésben a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően meghatározott minősített többséggel fogadják el.

58

A megtámadott ítéletben a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy valamely jogi aktus tervezetének a jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében előírt, minősített többségre vonatkozó szabályok alkalmazásával történő elfogadásához elegendő, hogy egy tagállam az e szabályok alkalmazására vonatkozó kérelmet terjeszt elő 2014. november 1. és 2017. március 31. között, és nem szükséges, hogy a szóban forgó jogi aktus tervezetére vonatkozó szavazásra ugyancsak az ezen időpontok közötti időszakban kerüljön sor.

59

A Törvényszék által elfogadott értelmezés ezért nem sértette meg az EUSZ 16. cikk (5) bekezdését.

60

Ez a rendelkezés – többek között a 2014. november 1. és 2017. március 31. között alkalmazandó minősített többség meghatározását illetően – a 36. sz. jegyzőkönyvre utal. Márpedig a jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy a Tanács bármely tagja ezen időszak teljes tartama alatt, vagyis 2017. március 31‑ig kérhette a minősített többségnek az említett jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében szereplő fogalommeghatározása alkalmazását.

61

Az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésének és a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének szövege sem zárja ki, hogy a jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében meghatározott minősített többséggel történő szavazásra 2017. március 31. után kerüljön sor, amennyiben 2014. november 1. és 2017. március 31. között terjesztettek elő erre irányuló kérelmet. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az ilyen szavazás időpontjának meghatározása nagymértékben kívül esik a Tanács egyes tagjainak ellenőrzési körén.

62

Kétségkívül fontos, hogy – amint azt a Bizottság is megjegyezte – az EUSZ 16. cikk (5) bekezdését és az ott hivatkozott jegyzőkönyvet az uniós jog általános elveinek, köztük a jogbiztonság elvének tiszteletben tartásával alkalmazzák, ez az elv pedig az említett jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott átmeneti szabályozás szigorú értelmezésével biztosítja, hogy az átmeneti szabályozás alkalmazhatósága ne terjedjen túl a 2014. november 1. és 2017. március 31. közötti időszakon.

63

Mindazonáltal a Bizottság állításával szemben a Törvényszék által e rendelkezéseknek tulajdonított hatály összhangban áll ezekkel a követelményekkel.

64

Egyrészt a jogbiztonság általános elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, valamint hogy alkalmazásuk előre látható legyen a jogalanyok számára (2022. február 16‑iMagyarország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑156/21, EU:C:2022:97, 223. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint azt indítványának 56. pontjában a főtanácsnok is megállapította – a Törvényszéknek a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének hatályára vonatkozó értékelése az alkalmazandó szavazási szabályok előreláthatóságát biztosítva pontosítja ezt a rendelkezést. Ezen értékelés szerint ugyanis ha a 3. cikk (2) bekezdése szerinti kérelmet 2014. november 1. és 2017. március 31. között nyújtották be, a kérelem benyújtásától kezdve valamennyi érdekelt tisztában lehetett a szavazási szabályokkal. Ezzel szemben a Bizottság által képviselt értelmezés az említett 3. cikk (2) bekezdését részben nem engedi hatékonyan érvényesülni, mivel még az e rendelkezésben említett időszak alatt benyújtott kérelem sem biztosítja, hogy a bizottságban a Nizzai Szerződés szabályai szerinti szavazásra kerüljön sor. Következésképpen az érdekeltek addig nem ismerhetnék meg az alkalmazandó szavazási szabályokat, amíg a bizottság elnöksége nem állapítja meg a szavazás időpontját, ez pedig a szavazási szabályok alkalmazását – a jogbiztonság elvét megsértve – a bizottsági elnökség tetszőleges szándékától tenné függővé.

66

Másrészt amint arra a főtanácsnok indítványának 54. pontjában rámutatott, a Törvényszék értékelése nem hosszabbította meg határozatlan időre az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésében és a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt, 2014. november 1‑jétől 2017. március 31‑ig tartó átmeneti időszakot. Ezen értékelés szerint ugyanis csak a javaslatként már előterjesztett, de jóvá még nem hagyott uniós jogi aktus tervezetére vonatkozó, legkésőbb 2017. március 31‑ig benyújtott kérelmek válthatták ki a jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdésében meghatározott szavazási szabályok alkalmazását. Az a lehetőség, hogy egy ilyen jogiaktus‑tervezetről 2017. március 31‑ét követően szavazzanak, az említett jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott átmeneti szabályozáshoz tartozik, amely a szavazási szabályok alkalmazására irányuló kérelem benyújtásának időpontján, nem pedig a szavazás időpontján alapul. Úgy tűnik tehát, hogy a Törvényszék szigorúan értelmezte ezt az átmeneti szabályozást, amikor az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésében hivatkozott 36. sz. jegyzőkönyv szöveghű értelmezésére támaszkodott. Nem róható fel ezért a Törvényszéknek, hogy az átmeneti szabályozás időtartamát a Lisszaboni Szerződés megszövegezői által a jegyzőkönyvben megállapítottakhoz képest meghosszabbította.

67

Ezeket a megfontolásokat – amint erre a főtanácsnok indítványának 58. és 59. pontjában is rámutatott – az Egyesült Királyság Unióból való kilépésének következményeivel kapcsolatban a Bizottság által előadott érv sem kérdőjelezi meg. Ezzel kapcsolatban elegendő annyit megállapítani, hogy sem a 36. sz. jegyzőkönyv elfogadását és hatálybalépését követően történtek, sem a vitatott határozat elfogadásához vezető szavazás, sem pedig az említett kilépésből eredő gyakorlati következmények nem minősülnek a jegyzőkönyv rendelkezéseinek értelmezése szempontjából releváns körülménynek.

68

A fentiekből az következik, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésére vonatkozóan a Törvényszék által a megtámadott ítélet 42., 56. és 57. pontjában elfogadott értelmezés nem sérti az EUSZ 16. cikk (5) bekezdését.

69

A fenti megfontolások összességéből következően az egyetlen jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

70

A Bizottság arra hivatkozik, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésére vonatkozóan a Törvényszék által a megtámadott ítélet 42., 56. és 57. pontjában elfogadott értelmezés sérti az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének hatékony érvényesülését.

71

A Bizottság ezzel kapcsolatban arra emlékeztet, hogy ez a rendelkezés általános szabályt állapít meg, nevezetesen a minősített többség 2014. november 1‑jétől alkalmazandó meghatározását, és csak a 16. cikk (4) bekezdésének harmadik albekezdésében említett esetekben alkalmazandók, ettől az általános szabálytól eltérve, az EUMSZ 238. cikk (2) bekezdésében meghatározott „egyéb szabályok”. Álláspontja szerint a 36. sz. jegyzőkönyv átmeneti rendelkezései 2017. március 31‑ig alkalmazandók. Ellenkező esetben a 16. cikk (4) bekezdése ezen átmeneti rendelkezéseket kifejezetten „egyéb szabályoknak” minősítette volna.

72

A Bizottság továbbá arra hivatkozik, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően az EUSZ 16. cikk (4) bekezdése 2014. november 1‑jén lépett hatályba. Másfelől rámutat arra, hogy a jegyzőkönyv 3. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a Nizzai Szerződésben meghatározott minősített többség – az EUMSZ 235. cikk (1) bekezdésének az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésére hivatkozó második albekezdése sérelme nélkül – 2014. október 31‑ig alkalmazandó. A Bizottság szerint az említett jegyzőkönyv 3. cikke (1) és (3) bekezdésének szövegéből ezért az következik, hogy az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében meghatározott minősített többség 2014. november 1‑jét követő, a jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdése alapján történő alkalmazásának mellőzése nem sértheti az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének hatékony érvényesülését. A Bizottság azonban úgy véli, hogy a jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének Törvényszék általi értelmezése sérti az EUSZ 16. cikk (4) bekezdését, mivel a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (3) bekezdésének alkalmazhatóságát 2017. március 31. utánra is kiterjeszti.

73

A Bizottság előadja, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) és (3) bekezdésének olyan értelmezése, amely lehetővé teszi a Nizzai Szerződésben meghatározott minősített többség 2017. március 31. utáni alkalmazását, az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének hatékony érvényesülését is sérti, mivel ellentétben áll ez utóbbi rendelkezés célkitűzéseivel.

74

E tekintetben a Bizottság arra hivatkozik, hogy az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének célja az volt, hogy új minősített többségi szavazási rendszert alakítson ki a Tanácsban, amelyhez a tagállamok és az Unió népessége többségének megszerzése szükséges. Ezért úgy véli, hogy a Nizzai Szerződésben előírt minősített többségi rendszer sokkal bonyolultabb és kevésbé demokratikus volt, így a minősített többségnek az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében szereplő új meghatározása a tagállamok lakosságát közvetlenül figyelembe vevő kritérium bevezetésével tovább növelte a Tanács által hozott határozatok demokratikus legitimitását. A Bizottság előadja, hogy ez az új meghatározás az Unió arra irányuló célkitűzésének elérését tette lehetővé, hogy az Unió működését a képviseleti demokráciára alapítsa.

75

A Bizottság úgy véli, hogy az EUSZ 16. cikk (4) bekezdése hatékony érvényesülésének korlátozása a demokrácia elvének korlátozását eredményezi, amely elv az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió alapjául szolgáló, alapvető értékek között szerepel. Márpedig a Bizottság szerint a Törvényszék ezzel a célkitűzéssel az egyik tagállam ahhoz fűződő különös érdekét állította szembe, hogy 2017. március 31. után, a 2017. március 30‑án megfogalmazott kérelmét követően a számára kedvezőbb minősített többséget alkalmazzák, amely az uniós polgárok demokratikus képviseletét nem tükröző súlyozott szavazatokon alapul.

76

A Bizottság továbbá arra hivatkozik, hogy az EUSZ 16. cikk (5) bekezdésében és a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt, együttesen értelmezett rendelkezések konkrét célja nem az volt, hogy gyakorlatilag határozatlan ideig fenntartsák a minősített többség meghatározására vonatkozóan a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt alkalmazandó szabályokat, hanem az, hogy 2017. március 31‑ig elhalasszák a minősített többség új meghatározására vonatkozóan az EUSZ 16. cikkének (4) bekezdésében előírt szabályok teljes körű alkalmazását azon tagállamok érdekeinek védelme érdekében, amelyek relatív szavazati súlya a Lisszaboni Szerződés szabályainál fogva csökkent.

77

A Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott ítélet 45. pontjában említett három időszak is illeszkedik ebbe a logikába, amely szerint a minősített többségnek az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében szereplő új általános meghatározására vonatkozó szabályok alkalmazását el kell halasztani, mivel az első időszakban ezeket a szabályokat egyáltalán nem lehet alkalmazni, a második időszakban egy tagállam előzetes kérelme esetén el lehet térni az alkalmazásuktól, a harmadik időszakban pedig – amely az első két időszakkal ellentétben nem nevezhető „átmeneti” időszaknak – az említett szabályokat automatikusan, rendszerszinten és kivétel nélkül kell alkalmazni.

78

Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének a Törvényszék által a megtámadott ítélet 42., 56. és 57. pontjában elfogadott értelmezése összekeveri ezt a három időszakot azzal, hogy 2017. március 31. után de facto bevezet egy harmadik, határozatlan időtartamra szóló, átmeneti időszakot. A Bizottság arra a következtetésre jut, hogy az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének céljára tekintettel, amely a minősített többség általános szabályként történő meghatározására irányul, e szabály időbeli hatályának a Törvényszék által a megtámadott ítélet 40. és 41. pontjában elfogadott megszorító értelmezését úgy kell tekinteni, mint amely korlátozza annak teljes körű hatékony érvényesülését.

79

A Lengyel Köztársaság vitatja a Bizottság érvelését.

80

Elöljáróban el kell utasítani a Bizottság arra vonatkozó érvelését, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésére vonatkozóan a Törvényszék által elfogadott értelmezés sérti az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének hatékony érvényesülését, mivel ez az érvelés azon – a Bizottság egyetlen jogalapja első részének vizsgálata keretében elutasított – állításon alapul, hogy ez az értelmezés a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (3) bekezdésének alkalmazhatóságát meghosszabbítja a 2017. március 31. utáni időszakra.

81

Ami a Bizottságnak a demokrácia elvére vonatkozó érvelését illeti, az EUSZ 10. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió működése valóban a képviseleti demokrácián alapul, amelyben a demokráciának az EUSZ 2. cikkben említett értéke ölt testet (2019. december 19‑iJunqueras Vies ítélet, C‑502/19, EU:C:2019:1115, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82

Mindazonáltal, amint arra a főtanácsnok indítványának 63. és 64. pontjában rámutatott, a Bizottságnak az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésének az uniós jogi aktusok demokratikus legitimitása szempontjából betöltött jelentőségére vonatkozó érvelése önmagában nem releváns a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdésének értelmezése szempontjából. A jegyzőkönyv elfogadása a Lisszaboni Szerződés megszövegezőinek azon egyértelműen kifejezett szándékát tükrözi, hogy rugalmas átmenetet biztosítsanak a minősített többség meghatározására vonatkozóan az EUSZ 16. cikk (4) bekezdésében előírt szabályok felé. Nem róható fel a Törvényszéknek, hogy a jegyzőkönyv 3. cikke (2) bekezdése hatályának értékelésekor figyelmen kívül hagyta a képviseleti demokrácia elvét, még akkor sem, ha ezzel az értékeléssel – az átmeneti szabályokat szigorú értelmezve és a jogbiztonság elvével összhangban – biztosította, hogy a 2014. november 1‑jétől 2017. március 31‑ig tartó időszak teljes egészében a Tanács bármely tagja jogosult volt az említett 3. cikk (2) bekezdésében említett kérelem benyújtására.

83

A fentiekből az következik, hogy a 36. sz. jegyzőkönyv 3. cikkének (2) bekezdésére vonatkozóan a Törvényszék által a megtámadott ítélet 42., 56. és 57. pontjában elfogadott értelmezés nem sérti az EUMSZ 16. cikk (4) bekezdését.

84

A fentiekből következően az egyetlen jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

85

Mivel a Bíróság az egyetlen jogalap mindkét részét mint megalapozatlant elutasította, a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

86

Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése alapján, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése szerint – amely ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

87

A jelen ügyben a Bizottságot, mivel egyetlen jogalapja tekintetében pervesztes lett, a Lengyel Köztársaság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül az e tagállam részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: