1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló,1990. június 19‑én Schengenben (Luxemburg) aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o., a továbbiakban: SMVE) 54. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a GR, HS és IT, valamint a felszámolás alatt álló Inter Consulting d.o.o. ellen kereskedelmi ügyletek során bizalommal való visszaélésnek minősülő cselekmények Horvátországban történő elkövetésének vagy az arra való felbujtásnak vagy az abban történő segítségnyújtásnak a gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében terjesztették elő.

3

A Horvát Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unióról szóló szerződés, az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az Európai Atomenergia‑közösséget létrehozó szerződés kiigazításáról szóló okmány (HL 2012. L 112., 21. o.; a továbbiakban: csatlakozási okmány) 4. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A schengeni vívmányok rendelkezései az Európai Unió keretébe beillesztett schengeni vívmányokról szóló, az [EU‑Szerződéshez] és az [EUM‑Szerződéshez] csatolt jegyzőkönyvben […] említettek szerint, valamint az azokon alapuló, illetve azokkal egyéb módon összefüggő, a II. mellékletben felsorolt jogi aktusok, valamint minden ilyen további jogi aktus, amelyet a csatlakozás időpontja előtt fogadnak el, Horvátországra nézve a csatlakozás időpontjától kezdődően kötelezőek, és azokat Horvátországban ettől az időponttól kezdődően alkalmazni kell.”

4

A csatlakozási okmány II. melléklete „Az Európai Unió keretébe beillesztett schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek, és az azokon alapuló, illetve azokkal egyéb módon összefüggő azon jogi aktusoknak a listája, amelyek a Horvát Köztársaságra a csatlakozástól kezdődően kötelezőek, és amelyeket a Horvát Köztársaságban a csatlakozástól kezdődően alkalmazni kell (a csatlakozási okmány 4. cikkének (1) bekezdésében említettek szerint)” címet viseli. E tekintetben az említett melléklet 2. pontja az alábbiakra vonatkozik: „[az] [SMVE], az egyezmény záróokmánya és a csatolt együttes nyilatkozatok […] következő rendelkezései, ahogyan azokat az e melléklet 8. pontjában felsorolt egyes jogi aktusok módosították:

[…] az 54–58. cikk[…]”

5

Az SMVE 54. cikke „A kétszeres büntetés tilalma (ne bis in idem) elvének alkalmazása” című 3. fejezetben található. Ez a cikk a következőket írja elő:

„Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.”

6

A Horvát Köztársaság Alkotmánya 31. cikkének (2) bekezdése szerint:

„Senki nem ítélhető el ismételten és senki nem vonható büntetőeljárás alá olyan bűncselekményért, amely miatt a törvénynek megfelelően hozott jogerős bírósági határozattal már felmentették vagy elítélték.”

7

A Kazneni zakon (büntető törvénykönyv) 246. cikke (1) és (2) bekezdésének az alapügy tényállására alkalmazandó változata a kereskedelmi ügyletek során elkövetett bizalommal való visszaélést gazdasági bűncselekménynek nyilvánítja.

8

Az alapügy tényállásának megvalósulása idején GR a Skiper Hoteli d.o.o. és az Interco Umag d.o.o., Umag (a továbbiakban: Interco) – később Inter Consulting – ügyvezetői tanácsának tagja volt. GR a Rezidencija Skiper d.o.o.‑ban tagi minőséggel is rendelkezett, valamint részesedéssel bírt az Alterius d.o.o.‑ban. HS az Interco ügyvezetői tanácsának elnöke volt és részesedéssel is rendelkezett az Alteriusban, miközben IT ingatlanokkal kapcsolatos értékbecsléseket végzett.

9

2015. szeptember 28‑án a Županijsko državno odvjetništvo u Puli (pulai megyei ügyészség, Horvátország, a továbbiakban: pulai ügyészség) vádiratot bocsátott ki GR, HS, IT és az Interco ellen. Ebben a vádiratban a pulai ügyészség egyrészt azzal gyanúsította GR‑t és az Intercót, hogy a büntető törvénykönyv 246. cikke (1) és (2) bekezdésének az alapügy tényállására alkalmazandó változata értelmében a kereskedelmi ügyletek során bizalommal való visszaélést követtek el, másrészt HS‑t és IT‑t azzal gyanúsította, hogy e bűncselekmény elkövetésére felbujtottak és az elkövetésben segítséget nyújtottak.

10

Az említett, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben ismertetett vádiratból kitűnik, hogy 2004 decembere és 2006 júniusa között GR és HS azon munkálkodott, hogy az Interco Savudrija (Horvátország) településén több szomszédos földterületen lévő ingatlant vásároljon, és ezen a helyen a Skiper Hoteli turisztikai szálláshelyekkel kapcsolatos ingatlanprojekt megvalósítását tervezte. Ezt követően az említett személyek annak érdekében jártak el, hogy a Skiper Hoteli ezeket az ingatlanokat a piaci árnál jóval magasabb áron vásárolja meg úgy, hogy az Interco a Skiper Hoteli költségére jogellenes előnyhöz jusson.

11

Ugyanezen vádirat jelzi továbbá, hogy 2004 novembere és 2005 novembere között GR és HS azzal a céllal is eljárt, hogy GR és az általa képviselt más társaságok a valós értéküknek megfelelő árnál jóval magasabb áron értékesítsék a Skiper Hoteli részére GR és e más társaságok Alteriusban fennálló részesedéseit, mivel ez utóbbi társaság induló eszköz‑hozzájárulása a Savudrija (Horvátország) településén lévő több szomszédos földterületre épített ingatlanokból állt. E célból GR és HS a Rezidencija Skiper segítségével és IT bűnrészességével olyan értékelést készíttetett, amely túlbecsülte az érintett ingatlanok értékét.

12

A pulai ügyészség vádiratát a kérdést előterjesztő bíróság, a Županijski sud u Puli (pulai megyei bíróság, Horvátország) büntetőtanácsa 2016. május 5‑i határozatával helybenhagyta.

13

A kérdést előterjesztő bíróság előtti előzetes tárgyaláson GR és HS a büntetőeljárás felfüggesztését kérte azzal az indokkal, hogy a ne bis in idem elvével ellentétesek az e bíróság előtt velük szemben folytatott eljárások. E tekintetben azzal érveltek, hogy Ausztriában ugyanazon tényállás miatt már büntetőeljárás indult velük szemben, és ezt a büntetőeljárást jogerős ítélettel megszüntették.

14

Ennek kapcsán a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy az osztrák büntetőhatóságok valóban eljárásokat indítottak a Hypo Alpe Adria Bank International AG (a továbbiakban: Hypo Alpe Adria Bank) igazgatóságának két korábbi tagjával, egy Ausztriában székhellyel rendelkező bankkal, valamint GR‑rel és HS‑sel – mint e két korábbi tag bűnsegédeivel – szemben. A Staatsanwaltschaft Klagenfurt (klagenfurti ügyészség, Ausztria) által kibocsátott vádirat szerint, amelyet 2015. január 9‑én terjesztettek a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság, Ausztria) elé, az igazgatóság említett korábbi tagjait azzal gyanúsították, hogy a Strafgesetzbuch (büntető törvénykönyv) értelmében vett, bizalommal való visszaélést követtek el azzal, hogy jóváhagyták 2002 szeptembere és 2005 júliusa között a Rezidencija Skiper és a Skiper Hoteli számára való 105 millió euró összegű hitelnyújtást anélkül, hogy tiszteletben tartották volna a megfelelő saját pénzeszközök nyújtására és a pénzeszközök felhasználásának ellenőrzésére vonatkozó követelményeket, továbbá nem vették figyelembe egyfelől az ezen hitelek nyújtását indokoló projektek megvalósítására vonatkozó dokumentáció hiányát, másfelől pedig a fizetést biztosítását szolgáló eszközök elégtelenségét, valamint az érintett társaságok visszatérítési képességét. Ezenkívül GR‑t és HS‑t azzal gyanúsították, hogy az említett hitelek nyújtásának kérelmezésével ugyanezen korábbi tagokat a terhükre rótt bűncselekmény elkövetésére bujtották fel vagy az elkövetésben közreműködtek.

15

A klagenfurti ügyészség továbbá HS kérelmére az ügyvédeinek címzett, 2015. július 16‑i levelében megerősítette, hogy a GR és HS ellen indított eljárásokat illetően az általa kibocsátott vádirat a Skiper Hoteli részére az Alterius közvetítésével megvalósított túlságosan magas áron történő ingatlanértékesítésre, valamint a projektkezelési költségek kétséges kifizetésére is kiterjedt.

16

A Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság, Ausztria) 2016. november 3‑i ítéletével részben megállapította a Hypo Alpe Adria Bank igazgatósága két korábbi tagjának bűnösségét a terhükre rótt cselekmények miatt, és a Skiper Hoteli részére nyújtott több mint 70 millió euró összegű hitel jóváhagyása miatt elítélték őket. Ezzel szemben GR‑t és HS‑t felmentették azon vád alól, amely szerint olyan bűncselekmények elkövetésére bujtottak fel, vagy működtek közre azok elkövetésében, amelyekkel a Hypo Alpe Adria Bank igazgatóságának korábbi tagjait gyanúsították. Ez az ítélet az ellene az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria) benyújtott fellebbezés 2019. március 4‑i elutasítását követően jogerőre emelkedett.

17

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy a pulai ügyészség, amelyhez a Hypo Alpe Adria Bankot érintő más bűncselekményekkel kapcsolatban is fordultak, 2014‑ben több alkalommal annak ellenőrzésére kérte a klagenfurti ügyészséget, hogy utóbbi Ausztriában a Horvátországban indított eljárással párhuzamos eljárást folytat‑e. A klagenfurti ügyészség által szolgáltatott információkra tekintettel – amelyek lényegében azonosak a klagenfurti ügyészség jelen végzés 14. pontjában említett vádiratának rendelkező részében később ismertetett információkkal – a pulai ügyészség úgy vélte, hogy a klagenfurti ügyészség és a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság) által vizsgált tényállás az alapügyben szereplő büntetőeljárás tárgyát képező bűncselekmény minősítése szempontjából jogilag nem releváns, nem mutat kapcsolatot a 2015. szeptember 28‑i vádiratában szereplő tényállással, és ezért nem tekinthető olyannak, mint amit már elbíráltak.

18

E körülmények között határozott úgy a Županijski sud u Puli (pulai megyei bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A ne bis in idem elvének megsértése kizárólag a pulai ügyészség 2015. szeptember 28‑i vádiratának rendelkező részében szereplő döntő tényekre vonatkozik‑e a klagenfurti ügyészség 2015. január 9‑i vádiratának rendelkező részében és a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság) 2016. november 3‑i, az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) 2019. március 4‑i ítéletével helybenhagyott ítéletének rendelkező részében említett döntő tényekhez képest, vagy az ilyen jogsértés olyan, más megállapításra is vonatkozik‑e, amely a következőket érinti:

19

Az eljárási szabályzat 53. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan, a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően – az eljárás folytatása nélkül – az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat az ügyben.

20

A jelen ügyben ez a rendelkezés alkalmazandó.

21

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi az utóbbiak által eldöntendő jogviták megoldásához szükséges támpontokat nyújt az uniós jog értelmezése terén (2020. március 26‑iMiasto Łowicz és Prokurator Generalny ítélet, C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

A Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatala szempontjából, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, amennyiben az előterjesztett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2020. június 4‑iKancelaria Medius ítélet, C‑495/19, EU:C:2020:431, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Ebből az következik, hogy a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2020. június 4‑iKancelaria Medius ítélet, C‑495/19, EU:C:2020:431, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24

Ezért, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozat a Bíróság előtti eljárás alapjául szolgál, elengedhetetlen, hogy a nemzeti bíróság e határozatban kifejtse az alapeljárás ténybeli és jogszabályi hátterét, továbbá minimális magyarázatot adjon az értelmezni kért uniós rendelkezések kiválasztásának okaira, valamint az e rendelkezések és az elé terjesztett ügyben alkalmazandó nemzeti szabályozás közötti kapcsolatra (2020. június 4‑iC. F. (Adóellenőrzés) ítélet, C‑430/19, EU:C:2020:429, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmára vonatkozó említett együttes követelmények kifejezetten szerepelnek az eljárási szabályzat 94. cikkében, amelynek ismerete a kérdést előterjesztő bíróságtól elvárható, és amelyeket szigorúan tiszteletben kell tartania (2019. november 7‑iUNESA és társai ítélet, C‑80/18–C‑83/18, EU:C:2019:934, 33. pont, valamint az ott hivatkozott gyakorlat). Az említett követelményeket átvették többek között az Európai Unió Bírósága által a nemzeti bíróságok figyelmébe az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozóan megfogalmazott ajánlások (HL 2019. C 380., 1. o.).

26

Végül emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban szereplő információknak nem kizárólag azt kell lehetővé tenniük, hogy a Bíróság hasznos válaszokat adhasson, hanem azt is, hogy a tagállamok kormányai és az egyéb érdekeltek az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke értelmében észrevételeket terjeszthessenek elő. A Bíróság feladata arra ügyelni, hogy ez a lehetőség biztosított legyen, figyelemmel arra a tényre, hogy e rendelkezés értelmében csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokat közlik az érdekelt felekkel (lásd többek között: 2017. december 20‑iAsociación Profesional Elite Taxi ítélet, C‑434/15, EU:C:2017:981, 25. pont; 2019. május 15‑iMC végzés, C‑827/18, nem tették közzé, EU:C:2019:416, 35. pont).

27

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyilvánvalóan nem felel meg a jelen végzés 24. és 25. pontjában felidézett követelményeknek.

28

Kérdésével ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a SMVE 54. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy annak meghatározásához, hogy a két tagállamban indított büntetőeljárásban szereplő történeti tényállás azonossága miatt megsértették‑e a ne bis in idem elvét, azon tagállam illetékes hatóságainak, amelyben a büntetőeljárás még folyamatban van, nemcsak a másik tagállam illetékes hatóságai által kibocsátott vádiratban, valamint az azzal kapcsolatban hozott jogerős ítélet rendelkező részében említett tényeket kell figyelembe venniük, hanem az ezen ítélet indokolásában szereplő, valamint azon tényeket is, amelyekre a nyomozási eljárás vonatkozott, de amelyeket nem vettek át a vádiratban.

29

E kérdés megválaszolásához emlékeztetni kell arra, hogy annak meghatározásához, hogy az SMVE 54. cikke alkalmazandó‑e, a történeti tényállás azonossága a releváns kritérium, amely azt jelenti, hogy a két érintett tagállamban indított büntetőeljárás alapjául szolgáló történeti tényállásnak egymáshoz időben, térben és tárgyuk szerint elválaszthatatlanul kötődő cselekmények együttesének kell minősülnie (lásd ebben az értelemben különösen: 2007. július 18‑iKraaijenbrink ítélet, C‑367/05, EU:C:2007:444, 26–28. pont).

30

Ahhoz, hogy a Bíróság a feltett kérdésre hasznos választ adhasson, az szükséges, hogy a Horvátországban, illetőleg Ausztriában indított büntetőeljárások alapjául szolgáló ténybeli körülmények, valamint azok az okok, amelyek alapján a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélheti meg, hogy e körülmények elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz, kellően egyértelműek és pontosak legyenek az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, azon tény sérelme nélkül, hogy – amint az a Bíróságnak az előző pontban felidézett ítélkezési gyakorlatából kitűnik – nem a Bíróság, hanem kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság feladata a történeti tényállás azonosságának meghatározása.

31

Márpedig a jelen ügyben egyrészt a kérdést előterjesztő bíróság nem jelöli meg – akárcsak összefoglaló jelleggel, de pontosan – azt a kapcsolatot, amely összeköti az e büntetőeljárások során vizsgált tényállást, a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság) által 2016. november 3‑án hozott jogerős ítélet indokolásában említett tényállást, a klagenfurti ügyészség által megvizsgált, de az utóbbi által kibocsátott vádiratban hivatalosan figyelembe nem vett tényállást, valamint azokat az indokokat, amelyek miatt a pulai ügyészség azon bűncselekmények miatt nyomozott, amelyek az Ausztriában már büntetőeljárás tárgyát képező bűncselekménnyel függtek össze. Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság az e két nemzeti ügyészség által kibocsátott vádiratok tartalmának, valamint a Landesgericht Klagenfurt (klagenfurti regionális bíróság) ítélete rendelkező részének megismétlésére szorítkozik, anélkül hogy a tényállást úgy fejtette volna ki, hogy az logikus és érthető, átfogó képet adjon. Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem fejtette ki kellő egyértelműséggel és pontossággal az összes olyan releváns tényt vagy ténybeli adatot, amelyen a kérdés alapul, és ezért nem tett eleget az eljárási szabályzat 94. cikkének a) pontjában szereplő követelménynek.

32

Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság azzal, hogy megelégedett GR‑nek és a HS‑nek a ne bis in idem elve állítólagos megsértésére alapított állításainak az összefoglaló átvételével, anélkül hogy az ugyanezen személyek által hivatkozott dokumentumokra tekintettel magyarázatot adna arra, hogy milyen mértékben állapítható meg esetlegesen a történeti tényállás azonossága, egyébiránt pedig annak elmulasztásával, hogy kifejtse mind jogi értelemben, mind pedig a releváns tényekre tekintettel a feltett kérdés tartalmát, csakúgy mint a kételyeit a ne bis in idem elvének a történeti tényállás azonosságának kritériumával, valamint adott esetben a Bíróságnak az ügyre vonatkozó ítélkezési gyakorlatával összefüggésben való alkalmazásával kapcsolatban, nem fejtette ki kellő egyértelműséggel és pontossággal azokat az indokokat, amelyek e kérdés feltevésére vezették, következésképpen nem tett eleget az eljárási szabályzat 94. cikkének c) pontjában szereplő követelménynek.

33

A fenti megfontolások összességére tekintettel az eljárási szabályzat 53. cikkének (2) bekezdése alapján meg kell állapítani, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

34

Mindamellett emlékeztetni kell arra, hogy fennmarad a kérdést előterjesztő bíróság azon lehetősége, hogy új előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszen elő, ha a Bírósággal közölni tudja a feltett kérdés megválaszolásához szükséges valamennyi elemet (lásd ebben az értelemben: 2019. május 23‑iTrapeza Peiraios végzés, C‑105/19, nem tették közzé, EU:C:2019:452, 17. pont; 2019. július 11‑iJadransko osiguranje végzés, C‑651/18, nem tették közzé, EU:C:2019:613, 31. pont).

35

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott:

A Županijski sud u Puli (pulai megyei bíróság, Horvátország) által a 2020. február 17‑i határozattal előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan.