–

a Kansallinen audiovisuaalinen instituutti (KAVI) képviseletében E. Lauri és L. Pekkala,

–

a finn kormány képviseletében H. Leppo, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Ringborg, I. Söderlund és F. Thiran, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 34. és EUMSZ 36. cikk értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Booky.fi Oy által a Kansallinen audiovisuaalinen instituutti (nemzeti audiovizuális intézet, Finnország; a továbbiakban: KAVI) azon határozata tárgyában indított eljárás keretében terjesztették elő, amely arra kötelezte az előbbit, hogy az online áruháza útján eladásra kínált audiovizuális programfelvételekre vonatkozó információkban tüntesse fel a finn szabályozásban előírt besoroláson alapuló azon korhatárt, amely alatt e programok nem tekinthetők meg.

3

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által 1989. november 20‑án elfogadott, a gyermek jogairól szóló egyezmény (Recueil des traités des Nations unies, 1577. kötet, 3. o.; kihirdette: az 1991. évi LXIV. törvény) 17. cikke, amely 1990. szeptember 2‑án lépett hatályba, a következőképpen rendelkezik:

„Az Egyezményben részes államok elismerik a tömegtájékoztatási eszközök feladatának fontosságát, és gondoskodnak arról, hogy a gyermek hozzájusson a különböző hazai és nemzetközi forrásokból származó tájékoztatáshoz és anyagokhoz, nevezetesen azokhoz, amelyek szociális, szellemi és erkölcsi jóléte előmozdítását, valamint fizikai és szellemi egészségét szolgálják. Ebből a célból a részes államok:

[…]

4

A tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) (HL 2010. L 95., 1. o.) (59) és (104) preambulumbekezdése szerint:

[…]

5

A 2011. június 17‑i kuvaohjelmalaki (710/2011) (az audiovizuális programokról szóló (710/2011) törvény; a továbbiakban: audiovizuális programokról szóló törvény) az 1. §‑ában azt írja elő, hogy e törvény célja a gyermekeknek a fejlődésük szempontjából káros audiovizuális programokkal szembeni védelme.

6

Az említett törvény 2. §‑ának első bekezdése értelmében:

„E törvény alkalmazandó az audiovizuális program Finnországban történő kínálására és ellenőrzésére abban az esetben, ha azt televízióban vagy olyan lekérhető szolgáltatás keretében kínálják, amelyre a laki sähköisen viestinnän palveluista (917/2014) [az elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló, 917/2014. sz. törvény] vonatkozik. Az audiovizuális programok Finnországban történő egyéb kínálására és felügyeletére a törvény akkor alkalmazandó, ha

7

Az audiovizuális programokról szóló törvény 3. §‑ának 3) pontja szerint az audiovizuális program kínálása azt jelenti, hogy az audiovizuális programot a nyilvánosság számára megtekintés céljából hozzáférhetővé teszik.

8

E törvény 3. cikkének 5) pontja szerint a besorolás azon kérdésnek az audiovizuális program megtekintésén alapuló vizsgálatát jelenti, hogy az audiovizuális program egy bizonyos korhatár alatt káros hatást gyakorolhat‑e a gyermekek fejlődésére.

9

Az említett törvény 5. §‑ának első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben a 9–11. §‑ok másként nem rendelkeznek, audiovizuális program csak akkor kínálható, ha azt a 16. § első bekezdésében foglalt rendelkezés szerint besorolták, és abban vagy annak kíséretében a korhatárt és a tartalmat egyértelműen felismerhető módon feltüntették, vagy ha a 16. § harmadik bekezdése értelmében vett audiovizuális programról van szó, és abban vagy annak kíséretében a korhatárt és a tartalmat egyértelműen felismerhető módon feltüntették. Amennyiben a 16. § második bekezdése értelmében vett audiovizuális programról van szó, az csak akkor kínálható, ha abban vagy annak kíséretében egyértelműen felismerhető módon feltüntették, hogy a program megtekintése 18 éves korhatárhoz kötött.”

10

Az audiovizuális programokról szóló törvény 6. §‑ának ötödik bekezdése értelmében:

„Az audiovizuális programot kínáló személynek a program kínálásakor információt kell nyújtania a korhatárokról és a gyermekek védelmét elősegítő egyéb intézkedésekről.”

11

E törvény 9. §‑ának szövege a következő:

„Az audiovizuális tartalmat nem kell besorolni és megjelölni, ha annak tartalma:

Az első bekezdés 4) pontjától eltérően az olyan audiovizuális programot, amelynek tartalmát kizárólag audiovizuális programok marketinganyaga képezi, be kell sorolni.”

12

Az említett törvény 10. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„Az audiovizuális programot nem kell besorolni és megjelölni, amennyiben:

13

Az audiovizuális programokról szóló törvény 11. §‑ának első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A [KAVI] kérelem alapján engedélyt adhat arra, hogy audiovizuális programok kínálása céljából szervezett különleges rendezvényeken az e törvény szerinti besorolás és megjelölés nélkül kínáljanak audiovizuális tartalmakat.”

14

Az említett törvény 15. §‑a értelmében:

„A gyermekek fejlődése szempontjából károsnak minősül az olyan audiovizuális program, amely erőszakos vagy szexuális tartalom miatt vagy szorongás okozása révén, illetve más hasonló módon alkalmas arra, hogy károsan befolyásolja a gyermekek fejlődését.

Az audiovizuális program káros jellegének értékelésekor figyelembe kell venni, hogy az eseményeket a program milyen kontextusban, és hogyan mutatja be.”

15

Az audiovizuális programokról szóló törvény 16. §‑ának szövege a következő:

„Amennyiben valamely audiovizuális program a 15. §‑ban említett módon káros a gyermekek fejlődése szempontjából, az audiovizuális programot a tartalma alapján be kell sorolni aszerint, hogy annak megtekintése a 7,12, 16 vagy 18 éves korhatárhoz kötött, és az audiovizuális tartalom tartamát jelző szimbólummal kell ellátni. Amennyiben valamely audiovizuális program nem tekinthető károsnak a gyermekek fejlődése szempontjából, azt minden korosztály számára megtekinthetőnek kell minősíteni.

Ha egyértelműen 18. életévüket betöltött személyeknek szóló tartalomról van szó, akkor az audiovizuális tartalmat nem kell besorolni. Ilyen jellegű audiovizuális tartalom csak akkor kínálható, ha abban vagy annak kíséretében a 18 éves korhatárra vonatkozó megjelölést egyértelműen felismerhető módon feltüntették.

A [KAVI] valamely audiovizuális program esetében engedélyezheti az Európai Unió területére kiadott korhatár‑besorolást és a tartalmat jelző szimbólumot a törvény szerinti, finnországi használat tekintetében, anélkül hogy az audiovizuális tartalmat Finnországban besorolnák.”

16

E törvény 19. §‑a szerint a KAVI feladata az említett törvény tiszteletben tartásának biztosítása.

17

Ugyanezen törvény 30. §‑a rendelkezik a KAVI által elfogadott besorolási határozattal szembeni jogorvoslat lehetőségéről.

18

A Booky.fi finn vállalkozás, amely online áruháza révén fizikai adathordozókon, például DVD‑ken és Blu‑ray lemezeken rögzített audiovizuális programokat forgalmaz.

19

Egy 2018‑ban végzett ellenőrzés során a KAVI megállapította, hogy a Booky.fi az audiovizuális tartalmakról szóló törvény által előírt, az audiovizuális program tekintetében megengedett korhatárra és a program tartalmára vonatkozó megjelöléssel el nem látott audiovizuális programfelvételeket kínál eladásra.

20

A KAVI a 2018. július 9‑i határozatával többek között arra kötelezte a Booky.fit, hogy ezeket az adatokat tüntesse fel az általa forgalmazott programfelvételekkel kapcsolatos információk között, majd a 2018. október 9‑i határozatával elutasította a Booky.fi által e határozattal szemben benyújtott panaszt.

21

A Booky.fi keresetet indított a KAVI határozatával szemben a Helsingin hallinto‑oikeus (helsinki közigazgatási bíróság, Finnország) előtt, amely e keresetet a 2019. december 9‑i ítéletével elutasította. E bíróság megállapította, hogy mivel online áruházak esetében az audiovizuális programoknak a nyilvánosság számára történő, az audiovizuális programokról szóló törvény 5. §‑ának első bekezdése értelmében vett kínálása az ilyen programfelvétel értékesítésekor vagy a program megrendelése lehetőségének más módon történő értékesítésekor történik, az említett felvételnek tartalmaznia kell az e törvényben előírt, korhatárra vonatkozó információt, vagy ezen információnak kísérnie kell e felvételt.

22

A Booky.fi az ezen ítélettel szemben a jelen ügyben kérdést előterjesztő bírósághoz, a Korkein hallinto‑oikeushoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Finnország) benyújtott fellebbezésének alátámasztása érdekében arra hivatkozik, hogy az EUMSZ 34. cikk értelmében vett „a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással” azonos hatású intézkedésnek minősül annak megkövetelése, hogy az általa az online áruházában forgalmazott audiovizuális programokat a Finnországban alkalmazandó korhatárok szerint besorolják és megjelöléssel lássák el annak ellenére, hogy e programok tekintetében más tagállamban már elvégeztek ilyen besorolást, és a korhatárra vonatkozó információkat az említett más tagállam szabályozásának megfelelően már feltüntették e programokon.

23

A Booky.fi álláspontja szerint az audiovizuális programokról szóló törvény rendelkezései túllépik a gyermek védelmére irányuló cél eléréséhez szükséges mértéket, amennyiben az audiovizuális programok kínálását kizárólag nagykorú vásárlóknak szánják. Azzal érvel továbbá, hogy az online áruházban kínált valamennyi audiovizuális programfelvétel besorolására irányuló, a finn szabályozás szerinti kötelezettség ellentétes az arányosság elvével, és az áruk szabad mozgása kevésbé kerülne korlátozásra abban az esetben, ha e kötelezettség csak a ténylegesen Finnországba importált programfelvételekre vonatkozna. E tekintetben a Booky.fi megjegyzi, hogy az internetes értékesítési oldalán kínált audiovizuális programfelvételeket a nemzetközi nagykereskedőktől kizárólag a kapott megrendelések alapján rendeli meg.

24

A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint az audiovizuális programok online áruház útján történő kínálása az audiovizuális programok kínálásának az audiovizuális programokról szóló törvény 5. §‑ának első bekezdése értelmében vett fogalmába tartozik, így az e törvényen alapuló besorolásnak megfelelő korhatárra vonatkozó jelzést fel kell tüntetni a felvétellel kapcsolatos információkban, amennyiben azt értékesítésre kínálják, függetlenül attól, hogy az abban foglalt programot egy másik tagállam illetékes hatósága már besorolta.

25

Az audiovizuális programok felvételeinek a más tagállam besorolásának megfelelő korhatár feltüntetésével való forgalmazása ugyanis nem teszi lehetővé a vásárló számára, hogy az értékesítés időpontjában tájékoztatást kapjon az audiovizuális programnak a Finnországban hatályban lévő korhatárok szerint meghatározott tartalmáról és jelöléséről, így nem érhető el a gyermekek védelmének az audiovizuális programokról szóló törvény szerinti szintje.

26

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az előtte folyamatban lévő ügyéhez hasonló körülmények között a programoknak az e törvény szerinti korhatároknak megfelelő besorolására és megjelölésére vonatkozó kötelezettség nem lépi‑e túl a gyermek védelmére irányuló, e törvény által kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket.

27

E bíróság konkrétan úgy véli, hogy e jogvita körülményei eltérnek a 2008. február 14‑iDynamic Medien ítélet (C‑244/06, EU:C:2008:85) alapjául szolgáló ügy körülményeitől, mivel a jelen ügyben nem lehet eltérni az audiovizuális programokról szóló törvényben előírt korhatárok feltüntetésére vonatkozó kötelezettségtől, még akkor sem, ha bizonyos, hogy az audiovizuális program felvételét megvásárló személy nagykorú.

28

Az említett törvény rendelkezései is különböznek a 2008. február 14‑iDynamic Medien ítélet (C‑244/06, EU:C:2008:85) alapjául szolgáló ügy tárgyát képező német szabályozástól, mivel ezen utóbbit az audiovizuális felvételeknek mind a belföldön, mind a más tagállamokban letelepedett eladóira alkalmazni kellett, míg az audiovizuális programokról szóló törvény esetében nem ez a helyzet.

29

E körülmények között a Korkein hallinto‑oikeus (legfelsőbb közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

30

A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 34. és EUMSZ 36. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a kiskorúaknak a jóllétükre és a fejlődésükre esetlegesen ártalmas audiovizuális tartalmaktól való védelme érdekében megköveteli, hogy a fizikai adathordozón rögzített, és online áruház útján forgalmazott audiovizuális programok tekintetében előzetesen végezzenek ellenőrzési eljárást, és e tagállam joga szerint azokat sorolják be korhatárok szerint, valamint ennek megfelelő jelöléssel lássák el, abban az esetben is, ha e programok tekintetében valamely más tagállam joga alapján már sor került hasonló eljárásra, besorolásra és megjelölésre.

31

A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül annak pontosítását kéri a Bíróságtól, hogy releváns‑e ezen értékelés keretében egyrészt az, hogy az érintett nemzeti szabályozás nem ír elő az ilyen követelménytől való eltérést abban az esetben, ha megállapítható, hogy az e szabályozás hatálya alá tartozó felvétel megvásárlója nagykorú, és másrészt az, hogy az említett szabályozás csak az érintett tagállamban nyilvántartásba vett vagy ott letelepedett vállalkozások vagy gazdasági szereplők, vagy az e tagállamban állampolgársággal rendelkező, vagy e tagállamban állandó lakóhellyel rendelkező személy által kínált, vagy az olyan programokra alkalmazandó, amelyek tekintetében a program kínálásáról e tagállamban döntöttek.

32

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az áruk tagállamok kötötti szabad mozgása az EUM‑Szerződés egyik alapelve, amelynek kifejeződése a tagállamok közötti behozatalt érintő mennyiségi korlátozásoknak és azokkal azonos hatású intézkedéseknek az EUMSZ 34. cikkben foglalt tilalma (2019. június 18‑iAusztria kontra Németország ítélet, C‑591/17, EU:C:2019:504, 119. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedéseknek az EUMSZ 34. cikkben rögzített tilalma minden olyan tagállami intézkedésre kiterjed, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja az Unión belüli kereskedelmet (2019. június 18‑iAusztria kontra Németország ítélet, C‑591/17, EU:C:2019:504, 120. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Ezenfelül egy intézkedés, még ha nem is célja, és nem is következménye a más tagállamokból származó termékek kedvezőtlenebb kezelése, az EUMSZ 34. cikk értelmében vett „mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedés” fogalmába tartozik, ha akadályozza a más tagállamokból származó termékek valamely tagállam piacára való bejutását (2019. június 18‑iAusztria kontra Németország ítélet, C‑591/17, EU:C:2019:504, 121. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

A jelen ügyben az olyan intézkedés, mint amely az alapügy tárgyát képezi, amelynek értelmében az audiovizuális programok tekintetében azon tagállam jogával összhangban, amelyben azokat online áruházon keresztül értékesítik, előzetesen ellenőrzési eljárást, valamint a kiskorúak védelme céljából meghatározott korhatárok szerinti besorolást és megjelölést kell alkalmazni, azzal a hatással jár, hogy a más tagállamból származó audiovizuális programfelvételek behozatalát több korlátozásnak veti alá, és költségesebbé teszi.

36

Így az ilyen intézkedés akadályozhatja a más tagállamokból származó audiovizuális programfelvételeknek az érintett tagállam piacára való bejutását, és az a jelen ítélet 32–34. pontjában említett ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 34. cikk értelmében vett, mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősül, amely főszabály szerint összeegyeztethetetlen az e cikkből eredő kötelezettségekkel (lásd ebben az értelemben: 2008. február 14‑iDynamic Medien ítélet, C‑244/06, EU:C:2008:85, 34. és 35. pont).

37

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek minősülő nemzeti szabályozás mindazonáltal az EUMSZ 36. cikkében felsorolt, közérdeken alapuló indokok valamelyikével vagy feltétlenül érvényesítendő követelményekkel igazolható. A nemzeti intézkedésnek mindkét esetben alkalmasnak kell lennie az általa elérni kívánt cél megvalósítására, és nem lépheti túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben különösen: 2015. november 12‑iVisnapuu ítélet, C‑198/14, EU:C:2015:751, 110. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügy tárgyát képező intézkedés célja – amint az az audiovizuális programokról szóló törvény 1. cikkéből kitűnik – a gyermekeknek a fejlődésük szempontjából káros audiovizuális programokkal szembeni védelme.

39

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a gyermek védelmét az Európai Unió Alapjogi Chartája biztosítja, amelynek 24. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a gyermekeknek joguk van a jóllétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. E védelmet több nemzetközi jogi okmány is elismeri, amelyek között szerepel többek között a gyermekek jogairól szóló egyezmény, amelyet valamennyi tagállam megerősített, és amelynek 17. cikkének e) pontja szerint az egyezményben részes államok elősegítik a gyermek jóllétére ártalmas információk és anyagok elleni védelmét megfelelően szolgáló irányelvek kidolgozását.

40

Ami konkrétabban az audiovizuális programokat illeti, az uniós jogalkotó a 2010/13 irányelv (59) preambulumbekezdésében hangsúlyozta a kiskorúaknak a számukra káros tartalmakkal szembeni védelmének szükségességét, és ezen irányelv (104) preambulumbekezdésében emlékeztet arra, hogy magas szintű védelmet érdemlő közérdekű célról van szó.

41

Következésképpen a kiskorúaknak az olyan audiovizuális programokkal szembeni védelme, amelyek tartalma ártalmas lehet a jóllétük és a fejlődésük szempontjából, olyan nyomós közérdekű követelménynek minősül, amely főszabály szerint igazolhatja az áruk szabad mozgásának korlátozását (lásd ebben az értelemben: 2008. február 14‑iDynamic Medien ítélet, C‑244/06, EU:C:2008:85, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. november 19‑iZW ítélet, C‑454/19, EU:C:2020:947, 40. pont).

42

Amint az a jelen ítélet 37. pontjából következik, értékelni kell továbbá, hogy az alapügy tárgyát képező szabályozás alkalmas‑e ezen jogszerű cél megvalósításának biztosítására, és nem lépi–e túl az annak eléréséhez szükséges mértéket.

43

E tekintetben végső soron a kérdést előterjesztő, az alapeljárásban szereplő tények értékelésére és a nemzeti szabályozás értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező bíróság feladata annak meghatározása, hogy az említett szabályozás mennyiben felel meg e követelményeknek (2022. szeptember 7‑iCilevičs és társai ítélet, C‑391/20, EU:C:2022:638, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E célból e bíróság köteles tárgyilagosan, pontos statisztikai adatok segítségével vagy más módszerrel megvizsgálni, hogy az érintett tagállam hatóságai által előterjesztett bizonyítékok alapján észszerűen úgy lehet‑e tekinteni, hogy a választott eszközök alkalmasak a követett célkitűzések megvalósítására, valamint azt, hogy ezeket a célkitűzéseket el lehet‑e érni az áruk szabad mozgását kevésbé korlátozó intézkedésekkel (lásd ebben az értelemben: 2016. október 19‑iDeutsche Parkinson Vereinigung ítélet, C‑148/15, EU:C:2016:776, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

Mindazonáltal a Bíróság, amelynek az a feladata, hogy hasznos választ adjon e bíróságnak, hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az alapeljárás iratai, valamint az elé terjesztett írásbeli észrevételek alapján útmutatást adjon e bíróságnak a döntéshez (2022. szeptember 7‑iCilevičs és társai ítélet, C‑391/20, EU:C:2022:638, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Ami először az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozásnak a hivatkozott célok elérésére való alkalmasságát illeti, meg kell állapítani, hogy az arra vonatkozó követelmény, hogy a valamely tagállamban forgalmazott audiovizuális programokat ott előzetesen besorolják, és/vagy azokon feltüntessék a megtekinthetőségükre vonatkozóan ajánlott minimális életkort – tekintve, hogy lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy e programok tartalmának jellegéről tájékoztatásban részesüljenek, és ebből következően meghatározzák az említett programok közül azokat, amelyek megfelelnek azon gyermek életkorának, amelyért felelősek –, alkalmas a kiskorúaknak az olyan programokkal szembeni védelmére, amelyeknek a tartalma a jóllétükre és a fejlődésükre nézve ártalmas lehet (lásd ebben az értelemben: 2008. február 14‑iDynamic Medien ítélet, C‑244/06, EU:C:2008:85, 47. pont).

46

Az ilyen intézkedést előíró szabályozás azonban csak akkor tekinthető úgy, hogy garantálja e célkitűzést, ha valóban megfelel a célkitűzés elérésére irányuló törekvésnek, és ha azt következetes és szisztematikus módon hajtják végre (lásd ebben az értelemben: 2019. július 4‑iBizottság kontra Németország ítélet, C‑377/17, EU:C:2019:562, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy az alapügy tárgyát képező szabályozás az audiovizuális programok Finnországban történő besorolására és jelölésére vonatkozó kötelezettségtől való számos eltérést ír elő.

48

Amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, ezen, az audiovizuális programokról szóló törvény 9. és 10. §‑ában előírt eltérések az érintett program tartalmán vagy kínálásának körülményein alapulnak. Ezenkívül e törvény 11. §‑a értelmében az eltérés bizonyos feltételek mellett engedélyezhető kérelemre is.

49

Az ilyen eltérések azonban, mivel szigorúan meghatározottak és/vagy olyan audiovizuális programokra vonatkoznak, amelyek tartalma a priori nem lehet ártalmas a kiskorúak fejlődésére nézve, korlátozott hatállyal bírnak. Így – a kérdést előterjesztő bíróság vizsgálatának sérelme nélkül – nem tűnik úgy, hogy ezen eltérések akadályoznák az említett törvény célkitűzésének az elérését.

50

Másrészt az audiovizuális programokról szóló törvény 2. §‑ából kitűnik, hogy az audiovizuális programfelvételekre e törvény csak akkor vonatkozik, ha a felvételt Finnországban e tagállamban nyilvántartásba vett vagy ott telephellyel rendelkező vállalkozás vagy gazdasági szereplő, finn állampolgár vagy Finnországban állandó lakóhellyel rendelkező személy forgalmazza, vagy ha az e felvétel forgalmazására vonatkozó döntést Finnországban hozták meg.

51

Az ilyen rendelkezés, mivel azzal a következménnyel jár, hogy kizárja az audiovizuális programokról szóló törvény hatálya alól a más tagállamból származó, Finnországban forgalomba hozható felvételek egy részét, ezáltal lehetővé téve, hogy Finnországban olyan programfelvételeket forgalmazzanak, amelyeken nem tüntették fel a megtekintésükhöz megkövetelt, korhatárra vonatkozó megjelölést, alkalmasnak tűnik arra, hogy a kiskorúak védelmére irányuló cél megvalósításának rovására korlátozza az alapügy tárgyát képező szabályozás hatékonyságát.

52

Írásbeli észrevételeiben a finn kormány jelezte, hogy Finnországban nem volt lehetséges olyan jogi rendszert létrehozni, amelynek értelmében a más tagállamból távolról értékesített audiovizuális programfelvételekre az audiovizuális programokról szóló törvényben előírt besorolási kötelezettség vonatkozhatna. A gyakorlatban semmiképpen nem volt lehetséges az ilyen kötelezettség betartásának hatékony ellenőrzése.

53

Ezenfelül e kormány szerint a finn fogyasztók többsége Finnországban letelepedett online áruházakban vásárol, így az audiovizuális programokról szóló törvény által követett cél elérését alapvetően nem veszélyezteti az, hogy e törvény rendelkezései nem terjednek ki az audiovizuális programfelvételeket kínáló valamennyi külföldire.

54

Amint az a jelen ítélet 43. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell – többek között az érintett tagállam hatóságai által szolgáltatott információk alapján – objektív módon megvizsgálnia, hogy konkrétan az alapügy tárgyát képező szabályozás hatályára tekintettel a Finnországban forgalmazott audiovizuális programfelvételek besorolására és megjelölésére irányuló kötelezettség valóban megfelel‑e a kiskorú személyek azon felvételekkel szembeni védelmére irányuló cél elérésére való törekvésnek, amelyek tartalma a kiskorúak jóllétére és fejlődésére nézve ártalmas lehet.

55

E célból figyelembe kell venni többek között az alapügy tárgyát képező szabályozás hatályának korlátozását megalapozó ratio legist, és azokat a hatásokat, amelyeket e korlátozás konkrétan gyakorol az elérni kívánt cél megvalósítására.

56

Másodszor, az alapügy tárgyát képező intézkedés szükségességének értékelését illetően hangsúlyozni kell, hogy az audiovizuális programok besorolására és megjelölésére alkalmazandó szabályok uniós szintű harmonizációjának hiányában a tagállamoknak kell meghatározniuk, hogy milyen szinten kívánják biztosítani a kiskorú személyeknek az olyan audiovizuális tartalmak elleni védelmét, amely árthat a jóllétüknek és a fejlődésüknek.

57

Így a valamely tagállam által a kiskorúak ilyen tartalomtól való védelme érdekében elfogadott intézkedések nem feltétlenül felelnek meg az e védelem szintjére és módszereire vonatkozó, a tagállamok összessége által osztott felfogásnak. Mivel e felfogás tagállamonként különbözhet többek között erkölcsi vagy kulturális megfontolások függvényében, a tagállamok számára e területen mérlegelési mozgásteret kell elismerni (lásd ebben az értelemben: 2020. november 19‑iZW ítélet, C‑454/19, EU:C:2020:947, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Következésképpen az a körülmény, hogy valamely tagállam a kiskorú személyeknek az olyan tartalmak elleni védelme tekintetében, amelyek a jóllétük és a fejlődésük szempontjából ártalmasak lehetnek, eltérő módszereket választott, mint valamely más tagállam, önmagában nem befolyásolhatja az e területen hozott nemzeti rendelkezések arányosságának értékelését, mivel e rendelkezéseket kizárólag az általuk elérni kívánt célra és az érintett tagállam által biztosítani kívánt védelmi szintre tekintettel kell értékelni (lásd ebben az értelemben: 2008. február 14‑iDynamic Medien ítélet, C‑244/06, EU:C:2008:85, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

Ebből többek között az következik, hogy valamely tagállam jogszerűen tekintheti úgy, hogy a területén jelen lévő fogyasztóknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a korhatárra és a tartalomra vonatkozóan olyan megjelöléseket vehessenek alapul, amelyek tükrözik az e tagállamban uralkodó erkölcsi és kulturális felfogást, annak érdekében, hogy informáltan dönthessék el, hogy az adott audiovizuális program megfelel‑e azon kiskorú személyek életkorának, akikért felelősek.

60

Következésképpen nem követelhető meg a tagállamtól, hogy az arra vonatkozó kötelezettségről, hogy az online áruház útján forgalmazott audiovizuális programokat e tagállamban a kiskorúak védelme céljából előzetesen korhatárok szerint besorolják és megjelöljék, lemondjon amiatt, hogy az ilyen programot egy másik tagállamban már besorolták és megjelölték ugyanezen célból.

61

Valamely tagállam hasonlóképpen nem kötelezhető arra sem, hogy az audiovizuális programok korhatárok szerinti besorolására és megjelölésére vonatkozó kötelezettségtől való eltérést írjon elő abban az esetben, ha megállapítható, hogy a felvétel megszerzője nagykorú személy. Abban az esetben ugyanis, ha az audiovizuális programok korhatárok szerinti besorolását és megjelölését a felvétel adathordozójának a megküldését megelőzően, de csupán annak megvásárlását követően végeznék el, a fogyasztók nem tudnának informáltan döntést hozni arról, hogy valamely program megfelel‑e azon kiskorú személyek életkorának, akikért felelősek, vagy akik hozzáférhetnek e felvételhez. Nagyobb lenne tehát a kockázata annak, hogy egy kiskorú a korának meg nem felelő programhoz hozzáfér. E megfontolásokra tekintettel azt sem lehet megkövetelni valamely tagállamtól, hogy kizárólag azokat a programokra terjessze ki a besorolási és megjelölési kötelezettség hatályát, amelyeknek a felvételeit ténylegesen e tagállamba szállítják.

62

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy nem tűnik úgy, hogy az a sérelem, amelyet az audiovizuális programfelvételek szabad mozgása tekintetében az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló intézkedés okoz, túllép az ezen intézkedés által követett cél eléréséhez szükséges mértéken, aminek vizsgálata azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

63

E tekintetben rá kell mutatni különösen arra, hogy – amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik – a finn jogalkotó a vitatott intézkedés hatályát az audiovizuális programokról szóló törvény 2. §‑ának első bekezdésében korlátozta, és e törvény 9–11. §‑ában az audiovizuális programok besorolására és megjelölésére vonatkozó kötelezettségtől való számos eltérést írt elő.

64

Ezenkívül a Bíróság rendelkezésére álló iratok egyik információja sem enged arra következtetni, hogy az e törvény alkalmazásával követett besorolási eljárás ne lenne könnyen hozzáférhető, azt észszerű határidőn belül ne lehetne lefolytatni, vagy ha ezen eljárás elutasítást eredményez, az erre vonatkozó határozat ne lehetne bírósági jogorvoslat tárgya. Ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia (lásd ebben az értelemben: 2008. február 14‑iDynamic Medien ítélet, C‑244/06, EU:C:2008:85, 50. és 51. pont).

65

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre a következőképpen kell válaszolni:

66

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdésre nem szükséges válaszolni.

67

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott:

Az EUMSZ 34. és EUMSZ 36. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a kiskorúaknak a jóllétükre és a fejlődésükre esetlegesen ártalmas audiovizuális tartalmaktól való védelme érdekében megköveteli, hogy a fizikai adathordozón rögzített, és online áruház útján forgalmazott audiovizuális programok tekintetében előzetesen végezzenek ellenőrzési eljárást, és e tagállam joga szerint azokat sorolják be korhatárok szerint, valamint ennek megfelelő jelöléssel lássák el, abban az esetben is, ha e programok tekintetében valamely más tagállam joga alapján már sor került hasonló eljárásra, besorolásra és megjelölésre, feltéve hogy e szabályozás alkalmas e cél elérésének a biztosítására, és nem lép túl az e cél megvalósításához szükséges mértéken.

E tekintetben az a körülmény, hogy az érintett tagállamban valamely más tagállamból forgalmazható felvételek egy része ki van zárva az említett szabályozás hatálya alól, nem meghatározó jelentőségű, feltéve hogy az ilyen korlátozás nem veszélyezteti a követett cél elérését. Az sem meghatározó, hogy az érintett nemzeti szabályozás nem ír elő eltérést e követelménytől abban az esetben, ha megállapítható, hogy az e szabályozás által érintett felvétel megvásárlója nagykorú.