—

a Nannoka Vulcanus Industries BV képviseletében M. Baneke advocaat,

—

a holland kormány képviseletében M. Bulterman, B. Koopman és C. Schillemans, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében E. Manhaeve és S. Petrova, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szerves oldószerek egyes tevékenységeknél és berendezésekben történő felhasználása során keletkező illékony szerves vegyületek kibocsátásának korlátozásáról szóló, 1999. március 11‑i 1999/13/EK tanácsi irányelv (HL L 85., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 118. o.) II. B. mellékletének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Nannoka Vulcanus Industries BV (a továbbiakban: Nannoka) és a College van gedeputeerde staten van Gelderland (a Gelderland tartományi bizottság vezetősége, a továbbiakban: College) között annak tárgyában folyamatban lévő eljárás keretében terjesztették elő, hogy ez utóbbi kényszerítő bírság terhe mellett meghagyást bocsátott ki a Nannokával szemben az 1999/13 irányelvet átültető holland szabályozás megsértése miatt.

3

A 1999/13 irányelv (5)–(9) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

4

Az említett irányelv (14) és (15) preambulumbekezdése előírja:

5

Az 1999/13 irányelv 1. cikke alapján ennek az irányelvnek a célja, hogy megakadályozza, vagy csökkentse a környezetbe – főleg a levegőbe – kibocsátott illékony szerves vegyületek közvetlen és közvetett hatásait és ezek potenciális kockázatát az emberi egészségre úgy, hogy végrehajtandó intézkedéseket és eljárásokat írnak elő az ezen irányelv I. mellékletében meghatározott ipari tevékenységekre vonatkozóan, amennyiben ezek ezen irányelv II. A. mellékletében felsorolt küszöbértékek feletti oldószerfogyasztással járnak.

6

Az említett irányelv 2. cikkének 1. pontja a „berendezés” fogalmát ezen irányelv alkalmazásában úgy határozza meg, mint egy rögzített műszaki egység, ahol egy vagy több olyan tevékenységet, amely az ugyanezen irányelv 1. cikke által megállapított hatály alá tartozik, valamint bármely más ehhez közvetlenül kapcsolódó tevékenységet végeznek, ami műszaki összefüggésbe hozható az adott telephelyen végzett tevékenységekkel, és amely hatással lehet a kibocsátásra.

7

A 1999/13 irányelv 3. cikke előírja:

„A tagállamok elfogadják a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy:

[...]”.

8

Az említett irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A [környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentésérő szóló, 1996. szeptember 24‑i] 96/61/EK [tanácsi] irányelv [(HL L 257., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 80. o.)] sérelme nélkül, a tagállamok elfogadják a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy

[...]

[...]”.

9

Az 1999/13 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„Valamennyi berendezésnek meg kell felelnie:

10

A 1999/13/EK irányelv 9. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Az alábbi követelmények teljesítését kell az illetékes hatóság számára kielégítően bizonyítani:

[...]

[...]”.

11

A 1999/13 irányelv 15. cikke (1) bekezdésének első albekezdése előírja:

„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 2001. április 1‑jéig megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.”

12

Az 1999/13 irányelvnek a „Csökkentési terv” című II. B. melléklete a következőképpen szól:

13

Az 1999/13 irányelvet 2014. január 7‑i hatállyal az ipari kibocsátásokról (a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről) szóló, 2010. november 24‑i 2010/75/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 334., 17. o.) hatályon kívül helyezte.

14

A 2010/75 irányelv (1) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ezen irányelv hét irányelv, köztük az 1999/13 irányelv átdolgozását végezte el.

15

A 2010/75 irányelv 59. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy az egyes létesítmények teljesítsék a következő követelmények egyikét:

16

A 2010/75 irányelv 80. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy […] a VII. melléklet […] 5. része 1. pontjának […] legkésőbb 2013. január 7‑ig megfeleljenek.

A tagállamok ezeket a rendelkezéseket ugyanezen időponttól kezdődően alkalmazzák.

[...]”.

17

Az említett irányelv 81. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A […] 1999/13 […] irányelv 2014. január 7‑től kezdődően hatályát veszti, a IX. melléklet B. részében meghatározott irányelveknek a tagállamok által nemzeti jogukba való átültetésre és alkalmazására meghatározott határidőkkel kapcsolatos kötelezettségek sérelme nélkül.”

18

A 2010/75 irányelv „Szerves oldószereket használó létesítményekre és tevékenységekre vonatkozó műszaki rendelkezések” elnevezésű VII. mellékletének a „Csökkentési terv” című 5. része a következőképpen szól:

19

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az 1999/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és 5. cikkének (2) bekezdését az oldószerekre vonatkozó, az 1999/13 irányelv végrehajtásáról szóló rendelet (Oplosmiddelenbesluit omzetting EG‑VOS‑richtlijn milieubeheer, Stb. 2001., 161. sz.; a továbbiakban: oldószerrendelet) 3. cikkének (1) bekezdése és 5. cikkének a) pontja ültette át a holland jogba.

20

Az oldószerrendelet e rendelkezései arra kötelezték az érintett vállalkozásokat, hogy hozzák meg az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy létesítményeik legkésőbb 2007. október 31‑ig megfeleljenek az e rendelet II. A. mellékletében szereplő kibocsátási határértékeknek vagy az illékony szerves vegyületek kibocsátására vonatkozó és részletesen az említett rendelet II. B. mellékletében bemutatott csökkentési tervből (a továbbiakban: csökkentési terv) adódó követelményeknek. Ez utóbbi melléklet tartalma azonos az 1999/13 irányelv II. B. mellékletének tartalmával.

21

A Nannoka egy lakkozó és festékbevonó létesítményt üzemeltet.

22

2010. október 7‑i határozatával a College kényszerítő bírság terhe mellett meghagyást bocsátott ki a Nannokával szemben az oldószerrendelet 5. cikkének a) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikke (1) bekezdésének a megsértése miatt.

23

A 2011. július 13‑i határozatával a College elutasította a 2010. október 7‑i határozatával szemben a Nannoka által benyújtott közigazgatási jogorvoslati kérelmet.

24

A 2012. május 3‑i ítélettel a Rechtbank Arnhem (arnhemi bíróság) elutasította a Nannoka által a College 2011. július 13‑i határozatával szemben benyújtott keresetet.

25

A Nannoka fellebbezett ezen ítélettel szemben a Raad van State (Államtanács) előtt.

26

A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy annak ellenére, hogy a College 2010. október 7‑i határozatát 2013. március 7‑én hatályon kívül helyezték, a Nannokának továbbra is érdeke fűződik ahhoz, hogy a szóban forgó alapügyben az fellebbezését érdemben elbírálják. Ugyanis e társaság meggyőző módon bizonyította, hogy a hatályon kívül helyezett határozat folytán kár érte amiatt, hogy egy másik társaságot kellett megbíznia egyes tevékenységeinek ellátásával.

27

A kérdést előterjesztő bíróság szerint nem vitatott, hogy a Nannoka a 2007. október 31‑i időpontban nem tartotta be az oldószerrendelet II. A. mellékletében előírt kibocsátási határértékeket.

28

Azonban a Nannoka a kérdést előterjesztő bíróság előtt azzal érvel, hogy megfelel az említett rendelet II. B. mellékletében ismertetett csökkentési tervből eredő követelményeknek, mert szerinte e melléklet lehetőséget kínál számára, hogy 2007. október 31‑én túli határidő‑hosszabbítást kapjon a saját csökkentési terve megvalósítására.

29

Ugyanis a Nannoka szerint az 1999/13 irányelv II. B. melléklete úgy rendelkezik, hogy az üzemeltetőnek határidő‑hosszabbítást kell adni, hogy megvalósíthassa a csökkentési tervét, ha még folyamatban van kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése. Márpedig a Nannoka úgy véli, hogy az alapügyben ez az eset áll fenn.

30

A kérdést előterjesztő bíróság előtt a felek egyetértenek abban, hogy a Nannoka a 2005. október 27‑i levéllel értesítette a hatáskörrel rendelkező hatóságokat egy csökkentési terv alkalmazására vonatkozó szándékáról. Ezenkívül nem vitatott, hogy a Nannoka készített ilyen csökkentési tervet. A kérdést előterjesztő bíróság szerint e csökkentési terv azonban nem tette lehetővé az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontjának második bekezdésében előírt célkibocsátás 2007. október 31‑ig történő elérését.

31

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az 1999/13 irányelv II. B. melléklete nem olyan csökkentési terv elfogadását teszi kötelezővé, amelynek egy egységes mintának kell megfelelnie, hanem olyan alapelveket, útmutatásokat és követelményeket határoz meg, amelyeknek ezen irányelv 5. cikkének (2) bekezdése alapján az üzemeletetőnek a saját csökkentési terv elkészítése során meg kell felelnie.

32

Azonban e bíróság szerint az 1999/13 irányelv II. B. melléklete nem teszi lehetővé sem azon helyzeteknek a pontos meghatározását, amelyekben az ebben előírt határidő‑hosszabbítás jogszerűen megadható, sem pedig az ilyen határidő‑hosszabbítás lehetséges időtartamának a pontos meghatározását.

33

A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy e melléklet egy egyedi csökkentési terv (a továbbiakban: szabványterv) alkalmazását írja elő azon berendezések vonatkozásában, amelyek esetében állandó szilárdanyag‑tartalom feltételezhető és használható a kibocsátáscsökkentés referenciapontjának meghatározásához. E melléklet ezt követően az úgynevezett „célkibocsátás” elérésére vonatkozóan ütemtervet, valamint e kibocsátások meghatározását szolgáló számítási módszert tartalmaz.

34

Semmiféle tényező nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az alapügyben a Nannoka berendezései nem feleltek meg azon feltételeknek, amelyek mellett e szabványterv alkalmazandó. Úgy tűnik, hogy azokban az esetekben, amelyekben az említett szabványterv alkalmazandó, nem lehet eltérni az 1999/13 irányelv II. B. mellékletében szereplő ütemtervtől. Mivel ezen ütemterv szerint a célkibocsátást legkésőbb 2007. október 31‑ig kellett elérni, és mivel egyértelműen megállapítható, hogy a Nannoka csökkentési terve nem volt alkalmas ilyen eredmény elérésére, a kérdést előterjesztő bíróság szerint kétség merül fel e csökkentési tervnek az 1999/13 irányelv II. B. melléklete szerinti követelményeknek való megfelelőségét illetően.

35

Azonban arra a tényre tekintettel, hogy az említett melléklet kimondja, hogy figyelembe kell venni azt a tényezőt, hogy az üzemeltetőnek határidő‑hosszabbítást kell adni, hogy megvalósíthassa a csökkentési tervét, ha kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése még folyamatban van, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a szabványterv alkalmazandósága esetén is el lehet‑e térni az annak részét képező ütemtervtől.

36

A kérdést előterjesztő bíróság így az 1999/13 irányelv II. B. mellékletének kétféle értelmezését látja lehetségesnek. Az első értelmezés szerint csak akkor lehet határidő‑hosszabbítást adni, ha a szabványterv nem felel meg az adott helyzetnek, és ezért másfajta csökkentési tervet kell készíteni. A második értelmezés szerint még szabványterv alkalmazandósága esetén is adható határidő‑hosszabbítás, eltérve az e terv szerinti ütemtervtől.

37

Abban az esetben, ha e második értelmezést fogadja el a Bíróság, a kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést is felteszi, hogy melyek az ahhoz megkövetelt feltételek, hogy valamely üzemeltető határidő‑hosszabbításban részesülhessen, és hogy az ilyen hosszabbítás milyen mértékű lehet. Ugyanis az 1999/13 irányelv II. B. melléklete nem pontos például azzal kapcsolatban, hogy a határidő‑hosszabbítás a hatáskörrel rendelkező hatóságok engedélyétől függ‑e, vagy az a jog erejénél fogva fennállhat. E melléklet azt sem jelzi, hogy milyen konkrétnak és milyen szakaszban kell lennie a kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztésének, hogy határidő‑hosszabbítást lehessen adni. E melléklet azt sem pontosítja, hogy milyen kritériumok alapján kell a határidő‑hosszabbítás mértékét meghatározni.

38

Ilyen körülmények között a Raad van State úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

[Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén:]

39

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az 1999/13 irányelv II. B. mellékletét úgy kell‑e értelmezni, hogy az e melléklet 2. pontja első bekezdésének i. pontjában megállapított határidő‑hosszabbítás megadható az említett irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett „berendezés” üzemeltetőjének a csökkentési tervének megvalósítása érdekében, ha még folyamatban van kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése, jóllehet e berendezés esetén feltételezhető és használható egy állandó szilárdanyag‑tartalom a kibocsátáscsökkentés referenciapontjának a meghatározásához.

40

Az 1999/13 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése alapján az ezen irányelvben említett valamennyi berendezésnek meg kell felelnie vagy az említett irányelv II. A. mellékletében szereplő illékony szerves vegyületek kibocsátási határértékeinek, vagy az ezen irányelv II. B. mellékletében ismertetett csökkentési tervre vonatkozó követelményeknek.

41

Ugyanezen irányelv II. B. melléklete 1. pontjának megfelelően a csökkentési terv célja, hogy lehetőséget adjon az üzemeltetőnek arra, hogy más eszközökkel érjen el azzal egyenértékű kibocsátáscsökkenést, mintha a kibocsátási határértékeket alkalmazná. Amint a főtanácsnok az indítványának 14. pontjában megjegyezte, a csökkentési tervek kisebb kibocsátással járó helyettesítő anyagok és eljárások használatán alapulnak.

42

Az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontjának első bekezdéséből kitűnik, hogy festékbevonatok, lakkok, ragasztók vagy nyomdafestékek alkalmazása esetén egy meghatározott, e melléklet 2. pontjának második bekezdésében bemutatott terv, vagyis a szabványterv használható. Ez utóbbi rendelkezés értelmében e terv alkalmazandó azokra a berendezésekre, amelyeknél állandó szilárdanyag‑tartalom feltételezhető és használható a kibocsátáscsökkentés referencia pontjának meghatározásához. Az említett melléklet 2. pontjának első bekezdése meghatározza, hogy ha ez a terv nem megfelelő, a hatáskörrel rendelkező hatóság engedélyezheti az üzemeltetőnek olyan alternatív terv alkalmazását, amely véleménye szerint teljesíti az ugyanezen melléklet 1. pontjában vázolt alapelveket.

43

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben semmiféle tényező nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Nannoka berendezései nem feleltek meg azon feltételeknek, amelyek mellett e szabványterv alkalmazandó.

44

Mivel a 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontja előírja, hogy ha kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése még folyamatban van, az érintett üzemeltetőnek határidő‑hosszabbítást kell adni, hogy megvalósíthassa a csökkentési tervét, meg kell állapítani, hogy e határidő‑hosszabbítás attól függetlenül megadható‑e, hogy ezen üzemeltető berendezésére milyen csökkentési terv alkalmazandó, vagy az ilyen határidő‑hosszabbítás megadása kizárólag a szabványtervtől eltérő más csökkentési terv alkalmazása esetén lehetséges.

45

E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az említett melléklet szövege nem teszi lehetővé e kérdés egyértelmű megválaszolását.

46

Bár úgy tűnik, hogy az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontja arra utal, hogy ha kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése még folyamatban van, az üzemeltetőnek határidő‑hosszabbítást kell adni, hogy megvalósíthassa a csökkentési tervét, az említett 2. pont ezen első bekezdésének három ezt követő mondata nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy határidő‑hosszabbítást kell‑e adni azon különleges esetben is, amikor ezen üzemeletető a szabványtervet alkalmazza.

47

Ugyanis meg kell állapítani, hogy bár az 1999/13 irányelv francia változatában az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontjának harmadik mondatát bevezető „[à] cet effet” kifejezés első látásra mintha kizárólag az e pont előző mondatában említett, „[a szabványtervtől eltérő] tetszőleges alternatív terv” alkalmazásának esetére utalna, úgy tűnik, ezen értelmezést nem lehet egyértelműen megerősíteni az 1999/13 irányelv olyan más nyelvi változataira tekintettel, mint a német, angol és holland változatok, amelyek nem tartalmaznak az „[à] cet effet” kifejezéssel egyenértékű kifejezést. E változatokban e harmadik mondatot így általánosan úgy lehet értelmezni, mint amely bármely csökkentési tervre irányul, beleértve a szabványtervet is.

48

Ebben az összefüggésben a holland kormány azzal érvel, hogy az érintett üzemeltető által megvalósított csökkentési tervtől függetlenül az ez utóbbinak adott határidő‑hosszabbítás nem nyúlhat 2007. október 31‑én túlra, mivel ez az az időpont, ameddig a meglévő berendezések kibocsátásainak az 1999/13 irányelv 4. cikkének 1. pontja és II. B. melléklete 2. pontja második bekezdésének i. pontja alapján eleget kell tenniük az ezen irányelv 5. cikke követelményeinek, vagyis a II. A. mellékletében említett határértékeknek vagy a II. B. mellékletében bemutatott csökkentési tervnek.

49

Ezen álláspontnak azonban nem lehet helyt adni.

50

Ugyanis az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontjában kifejezetten megállapított azon lehetőség, hogy valamely üzemeltetőnek határidő‑hosszabbítást adjanak a csökkentési tervének megvalósítása érdekében, szükségszerűen azzal jár, hogy az ezen irányelvben említett összes határidő, különösen a meglévő berendezések esetében 2007. október 31‑én lejáró határidő, meghosszabbítható. Amint a főtanácsnok az indítványának 22. pontjában megjegyezte, a holland kormány álláspontja az említett irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontját megfosztaná a szabályozási jellegétől, és e rendelkezést a szóban forgó határidő számításának puszta magyarázatára egyszerűsítené.

51

Végezetül meg kell jegyezni, hogy 2010‑ben a 2010/75 irányelv elfogadása során az uniós jogalkotó ezen irányelv VII. melléklete 5. része 2. pontjának a) alpontjába az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdése i. pontjának szövegével azonos szöveggel vette át azt a lehetőséget, hogy valamely üzemeltetőnek határidő‑hosszabbítást adjanak a csökkentési terv alkalmazása érdekében. Márpedig, amint a főtanácsnok az indítványának 32. pontjában megjegyezte, semmi nem enged arra következtetni, hogy az 1999/13 irányelv szóban forgó rendelkezését a 2010/75 irányelvbe való beillesztése során módosítani kellett volna. A jogalkotó tehát abból az elvből indult ki, hogy akár egy 2007. október 31‑én túli határidő‑hosszabbítás is elképzelhető.

52

A Bizottság azzal érvel, hogy az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontjának második bekezdése egy, az állandó szilárdanyag‑tartalommal rendelkező terméket használó berendezésekre alkalmazandó különös szabályt tartalmaz, amely elsőbbséget élvez a határidő‑hosszabbításra vonatkozó rendelkezéssel szemben. A Bizottság szerint valamely határidő‑hosszabbítás így csak azon berendezések esetében lehetséges, amelyek nem állandó szilárdanyag‑tartalommal rendelkező terméket használnak.

53

E tekintetben az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontjának második bekezdése alapján ugyan egy meghatározott csökkentési terv, vagyis a szabványterv valóban olyan berendezésekre alkalmazandó, amelyek esetében egy állandó szilárdanyag‑tartalom feltételezhető és használható a kibocsátáscsökkentés referenciapontjának meghatározásához, e terv nem minősül olyan különös szabálynak, amely kizárja az ilyen berendezések üzemeltetőit a határidő‑hosszabbítás lehetőségéből.

54

Meg kell ugyanis jegyezni, hogy az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontjának első bekezdése szerint a festékbevonatok, lakkok, ragasztók vagy nyomdafestékek alkalmazása esetében a szabványterv „használható”, és hogy ha ez a terv nem megfelelő, a hatáskörrel rendelkező hatóság „engedélyezheti” az üzemeltetőnek olyan tetszőleges alternatív terv alkalmazását, amely véleménye szerint megfelel az ezen irányelv II. B. melléklete 1. pontjában bemutatott alapelveknek. Meg kell állapítani, hogy e rendelkezés szövegének egyetlen eleme sem teszi lehetővé azt, hogy a szabványterv megfelelőségének a hiányában kizárják alternatív terv alkalmazását olyan berendezések vonatkozásában, amelyek esetében egy állandó szilárdanyag‑tartalom feltételezhető. Így, ahogy a szabványterv alkalmazása mellőzhető ilyen berendezések esetében, azoknak határidő‑hosszabbítás is adható, ha kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése még folyamatban van.

55

Egyébiránt azt a lehetőséget, hogy az elfogadott csökkentési tervtől függetlenül határidő‑hosszabbítást adjanak valamennyi berendezéstípusra, megerősíti az 1999/13 irányelv határidő‑hosszabbításra és az állandó szilárdanyag‑tartalommal rendelkező terméket használó berendezésekre vonatkozó rendelkezéseinek az alapjául szolgáló ratio legis.

56

Egyrészt, amint a főtanácsnok az indítványának 36. pontjában megjegyezte, e határidő‑hosszabbítás az arányosság elvének kifejeződése. Ezen elvre tekintettel ugyanis túlzásnak tűnik valamely berendezés üzemeltetőjét olyan beruházások bizonyos időpont előtti megvalósítására kötelezni, amelyek illékony szerves vegyületek kibocsátásának csökkentésére irányulnak, ha e kibocsátások kisebb költségen elkerülhetők vagy nagymértékben csökkenthetők a közeljövőben, mivel majd rendelkezésre állnak olyan kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok, amelyek fejlesztése folyamatban van. Másrészt, amint az 1999/13 irányelv (8) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelv azon a megfontoláson alapul, hogy a szerves vegyületek kibocsátása elkerülhető vagy csökkenthető, mert kevésbé ártalmas helyettesítő anyagok állnak vagy állnak majd rendelkezésre az elkövetkező években. Ugyanis, ha valamely vállalkozás helyettesítő anyagoknak köszönhetően elkerülhet költséges kibocsátáscsökkentési intézkedéseket, valószínűleg hajlandó lesz ilyen termékeket kifejleszteni vagy elősegíteni azok kifejlesztését. Ezenkívül, amennyiben kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok az érintett berendezéseken túl hozzájárulhatnak az illékony szerves vegyületek környezetbe történő kibocsátásának korlátozásához, azok kifejlesztése indokolhat egy hosszabb átmeneti időszakot.

57

Azon berendezésekkel kapcsolatban, amelyekben állandó szilárdanyag‑tartalommal rendelkező terméket használnak, az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontjának második bekezdéséből kitűnik, hogy e tartalom „használható a kibocsátáscsökkentés referenciapontjának meghatározásához”. Amint a felek a tárgyaláson kifejtették, az állandó szilárdanyag‑tartalom jelenléte így lehetővé teszi, hogy az érintett berendezések kibocsátási célkitűzéseinek meghatározására egy olyan módszert állapítsanak meg, amelyet az érintett üzemeltető az ilyen állandó tartalommal rendelkező anyag használatának hiányában nem alkalmazhat. Egyébiránt e melléklet egyetlen rendelkezéséből sem tűnik ki, hogy az állandó szilárdanyag‑tartalom jelenlétére vonatkozó feltétel bevezetésével kitűzött cél az lenne, hogy kizárja a határidő‑hosszabbítás lehetőségéből az olyan berendezés üzemeltetőjét, amelyben ilyen állandó tartalommal rendelkező terméket használnak.

58

Úgy tűnik, az említett kritérium így semmiféle kapcsolatban sincs az 1999/13 irányelv azon rendelkezései alapjául szolgáló ratio legisszel, amelyek a határidő‑hosszabbítás olyan esetben történő megadásának lehetőségére vonatkoznak, amikor kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése még folyamatban van. Így e lehetőséget illetően nem indokolt különbséget tenni az állandó szilárdanyag‑tartalommal rendelkező terméket használó berendezések és a többi berendezés között, mivel az ilyen különbségtétel nem állapítható meg egyértelműen az ezen irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdése i. pontjának szövegéből sem.

59

A tárgyalás során a Bizottság azzal érvelt, hogy az 1999/13 irányelv elfogadása során az állandó szilárdanyag‑tartalommal rendelkező termékek esetében már nagyszámú helyettesítő anyag létezett. A Bizottság szerint az uniós jogalkotó figyelembe vette ezt a körülményt, és ezért úgy kell tekinteni, hogy amikor az ezen irányelv II. B. melléklete 2. pontja második bekezdésének i. pontjában megállapította a szabványtervre alkalmazandó határidőket, a határidő‑hosszabbítás bármely lehetőségét ki kívánta zárni azon berendezések vonatkozásában, amelyek esetében egy állandó szilárdanyag‑tartalom feltételezhető.

60

Azonban sem az 1999/13 irányelv rendelkezései, sem annak előkészítő dokumentumai nem teszik lehetővé a Bizottság állításának a megerősítését.

61

E tekintetben hozzá kell tenni, hogy az 1999/13 irányelv II. B. mellékletének olyan értelmezése, hogy ezen utóbbival ellentétes a határidő‑hosszabbítás megadása – amennyiben kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése még folyamatban van – olyan berendezés üzemeltetője számára, amely esetében egy állandó szilárdanyag‑tartalom feltételezhető, mindenesetre ellentétes lenne a jogbiztonság elvével, amely megköveteli, hogy az uniós szabályozás tegye lehetővé az érdekeltek számára az ez alapján őket terhelő kötelezettségek terjedelmének pontos ismeretét, és azt, hogy ez utóbbiak egyértelműen megismerhessék kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el (lásd ebben az értelemben: BGL‑ítélet, C‑78/01, EU:C:2003:490, 71. pont; ArcelorMittal Luxembourg kontra Bizottság és Bizottság kontra ArcelorMittal Luxembourg és társai ítélet, C‑201/09 P és C‑216/09 P, EU:C:2011:190, 68. pont).

62

Ugyanis, mivel ezen értelmezés nem következik egyértelműen az 1999/13 irányelv II. B. mellékletének szövegéből, és nem is tűnik úgy, hogy azt meg lehetne erősíteni vagy az ezen melléklet 2. pontja első bekezdése i. pontja határidő‑hosszabbításra vonatkozó rendelkezéseinek az alapjául szolgáló ratio legisre tekintettel, vagy pedig az említett mellékletnek a szerkezetére tekintettel, a jogbiztonság elvével ellentétes az, hogy ez utóbbi alapján egy olyan vállalkozást, mint a Nannoka, megfosztanak a határidő‑hosszabbítás igénybevételének a lehetőségétől.

63

Így meg kell állapítani, hogy határidő‑hosszabbítást attól függetlenül meg lehet adni, hogy az érintett berendezésre milyen csökkentési terv alkalmazandó, amennyiben kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése még folyamatban van.

64

A fenti megállapításokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1999/13 irányelv II. B. mellékletét úgy kell értelmezni, hogy az annak 2. pontja első bekezdésének i. pontjában megállapított határidő‑hosszabbítás megadható az ezen irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett „berendezés” üzemeltetőjének a csökkentési tervének megvalósítása érdekében, ha még folyamatban van kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése, jóllehet e berendezés esetén feltételezhető és használható egy állandó szilárdanyag‑tartalom a kibocsátáscsökkentés referenciapontjának a meghatározásához.

65

Második és harmadik kérdésével, amelyeket együtt célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy egyrészt az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a csökkentési terv megvalósítása érdekében adandó határidő‑hosszabbítás megköveteli‑e az érintett berendezés üzemeltetőjének különös aktusát vagy a hatáskörrel rendelkező hatóságok engedélyét, másrészt pedig, hogy milyen kritériumok alapján határozható meg e határidő‑hosszabbítás mértéke.

66

E tekintetben magából az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdése i. pontjának szövegéből kitűnik, hogy az e rendelkezésben említett határidő‑hosszabbítást meg kell „adni”. Ebből következik, hogy az ilyen határidő‑hosszabbítás nem áll fenn a jog erejénél fogva, és ahhoz a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozata szükséges. Ezenkívül, amint a főtanácsnok az indítványának 65. pontjában megjegyezte, az ilyen határozat szükségszerű előfeltétele a berendezés üzemeltetőjének előzetes kérelme, mivel ő kíván eltérni a határidő‑hosszabbítás hiányában rá alkalmazandó követelményektől.

67

Ebben az összefüggésben fontos kiemelni az 1999/13 irányelv rendelkezéseivel a csökkentési tervnek az üzemeltető általi alkalmazása keretében a hatáskörrel rendelkező hatóságok számára biztosított központi szerepet.

68

Ugyanis az 1999/13 irányelv 4. cikkének 3. pontja alapján a csökkentési tervet megvalósítani szándékozó üzemeltetőknek arról legkésőbb 2005. október 31‑ig értesíteniük kellett a hatáskörrel rendelkező hatóságokat. Ezenkívül ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdése alapján az így bejelentett csökkentési tervnek az említett irányelv II. B. mellékletében szereplő csökkentési tervében foglalt követelményekkel való megfelelőségét „az illetékes hatóság számára kielégítően” bizonyítania kell az üzemeltetőnek. Végül ugyanezen irányelv II. B. mellékletének 2. pontja alapján, ha a csökkentési terv nem megfelelő, „az illetékes hatóság engedélyezheti az üzemeltetőnek olyan tetszőleges alternatív terv alkalmazását, amely [véleménye szerint] kielégítően teljesíti az [e melléklet 1 pontjában] vázolt alapelveket”.

69

E rendelkezésekből következik, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik akkor, amikor határozatot kell hoznia valamely üzemeltetőnek a csökkentési terv alkalmazásának engedélyezésére irányuló kérelméről.

70

Szükségszerűen ugyanez vonatkozik a határidő‑hosszabbításnak az ilyen csökkentési terv megvalósítása érdekében történő megadására, mivel az szorosan kapcsolódik az üzemeltetőnek az e terv alkalmazására adott engedélyhez.

71

Határidő‑hosszabbítás így tehát csak a hatáskörrel rendelkező hatóságok által az érintett üzemeltető kérelmére megadott engedély alapján történhet.

72

E tekintetben az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontja csupán azt írja elő, hogy ha kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok fejlesztése még folyamatban van, az üzemeltetőnek határidő‑hosszabbítást kell adni, hogy megvalósíthassa a csökkentési tervét.

73

Az 1999/13 irányelv általános rendelkezési alóli kivételként az ezen irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontjában előírt határidő‑hosszabbítást szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: ACI Adam és társai ítélet, C‑435/12, EU:C:2014:254, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

E tekintetben magából az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdése i. pontjának a csak a határidő „hosszabbítását” megállapító szövegéből kitűnik, hogy az e mellékleten alapuló csökkentési terv alkalmazását időben korlátozni kell.

75

Annak megállapítása céljából, hogy határidő‑hosszabbítást kell‑e adni az üzemeltetőnek a csökkentési terv megvalósítása érdekében, és az esetlegesen megadott határidő‑hosszabbítás mértékének a meghatározása céljából, figyelembe kell venni az 1999/13 irányelv II. B. mellékletének a határidő‑hosszabbításra vonatkozó rendelkezéseiben kitűzött célokat, vagyis – amint a jelen ítélet 56. pontjában szerepel – egyrészt a helyettesítő anyagok kifejlesztésének ösztönzését, másrészt pedig az arányosság elvének a figyelembevételét.

76

Amint a főtanácsnok az indítványának 56. és 57. pontjában megjegyezte, így a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak a feladata a rendelkezésükre álló mérlegelési mozgástér keretében többek között annak vizsgálata, hogy az érintett berendezésekben történő felhasználásra és az illékony szerves vegyületek kibocsátásának a csökkentésére alkalmas helyettesítő anyagok valóban fejlesztés alatt állnak‑e, és hogy a benyújtott bizonyítékokra tekintettel a folyamatban lévő munkákkal elérhető‑e az ilyen anyagok kifejlesztése.

77

A kérelmezett határidő‑hosszabbítás azon célkitűzéshez viszonyított arányosságának a vizsgálata keretében, amely a helyettesítő anyagok kifejlesztésének az ösztönzésére irányul, figyelembe kell venni egyrészt a fejlesztés alatt álló helyettesítő anyagoknak köszönhetően elérhető kibocsátáscsökkentés, valamint azok költsége, másrészt pedig a határidő‑hosszabbítással okozott további kibocsátások, valamint az esetleges alternatív intézkedések költségei közötti arányt. Ezenkívül meg kell vizsgálni, hogy nem áll‑e fenn olyan alternatív intézkedés, amely alacsonyabb költségen hasonló vagy akár jelentősebb kibocsátáscsökkentéshez vezethet, és különösen azt, hogy más helyettesítő anyagok nem állnak‑e már rendelkezésre.

78

Így az olyan helyettesítő anyag fejlesztése, amellyel jelentős kibocsátáscsökkentés várható el, lehetővé teszi, hogy ilyen határidő‑hosszabbítást adjanak az érintett üzemeltetőnek.

79

Az esetlegesen megadott határidő‑hosszabbítás mértékével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy sem az 1999/13 irányelv II. B. melléklete, sem ezen irányelv bármely más rendelkezése nem szolgáltat információt ezzel kapcsolatban.

80

Azonban az 1999/13 irányelv többi rendelkezése bármely hatékony érvényesüléstől való megfosztásának az elkerülése érdekében ezen irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontját nem lehet úgy értelmezni, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak az érintett üzemeltető számára bármiféle időbeli korlátozás nélkül a helyettesítő anyagok rendelkezésre állásáig kell határidő‑hosszabbítást adniuk.

81

E tekintetben az 1999/13 irányelv (8) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ezen irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontja szerinti határidő‑hosszabbítás megadása csak akkor elképzelhető, ha a kis oldószertartalmú vagy oldószermentes helyettesítő anyagok ténylegesen fejlesztés alatt állnak abban az időpontban, amikor e határidő‑hosszabbítást meg kell adni, és ha feltételezhető, hogy azok „az elkövetkező években” rendelkezésre állnak majd.

82

Bár e rendelkezésből kitűnik, hogy a hosszabbítás több évig eltarthat, meg kell állapítani, hogy annak időtartama nem nyúlhat a helyettesítő anyagok kifejlesztéséhez szükségesnél hosszabbra. Ezt a releváns elemek összességére tekintettel, és többek között egyrészt a fejlesztés alatt álló helyettesítő anyagok által lehetővé tett kibocsátáscsökkentések mértékének, valamint ezen anyagok költségének, másrészt pedig a határidő‑hosszabbítás által okozott további kibocsátások mértékének, valamint az esetleges alternatív intézkedések költségének a mérlegelésével kell értékelni.

83

A fenti megállapítások összességére tekintettel a második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1999/13 irányelv II. B. melléklete 2. pontja első bekezdésének i. pontját úgy kell értelmezni, hogy a csökkentési terv megvalósítása érdekében adandó határidő‑hosszabbítás megköveteli a hatáskörrel rendelkező hatóságok engedélyét, amelynek feltétele az érintett üzemeltető előzetes kérelme. Annak megállapítása céljából, hogy határidő‑hosszabbítást kell‑e adni az üzemeltetőnek a csökkentési terv megvalósítása érdekében, és az esetlegesen megadott határidő‑hosszabbítás mértékének a meghatározása céljából, ezeknek a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak a feladata a rendelkezésükre álló mérlegelési mozgástér keretében többek között annak vizsgálata, hogy az érintett berendezésekben történő felhasználásra és az illékony szerves vegyületek kibocsátásának a csökkentésére alkalmas helyettesítő anyagok valóban fejlesztés alatt állnak‑e, hogy a benyújtott bizonyítékokra tekintettel a folyamatban lévő munkákkal elérhető‑e az ilyen anyagok kifejlesztése, hogy nem áll‑e fenn olyan alternatív intézkedés, amely alacsonyabb költségen hasonló vagy akár jelentősebb kibocsátáscsökkentéshez vezethet, és különösen, hogy más helyettesítő anyagok nem állnak‑e már rendelkezésre. Ezenkívül figyelembe kell venni egyrészt a helyettesítő anyagok által lehetővé tett kibocsátáscsökkentések, valamint ezen anyagok költsége, másrészt pedig a határidő‑hosszabbítás által okozott további kibocsátások, valamint az esetleges alternatív intézkedések költsége közötti arányt. A határidő‑hosszabbítás időtartama nem nyúlhat a helyettesítő anyagok kifejlesztéséhez szükségesnél hosszabbra. Ezt a releváns elemek összességére tekintettel, és többek között a határidő‑hosszabbítás által okozott további kibocsátások mértékét és az esetleges alternatív intézkedések költségét a fejlesztés alatt álló helyettesítő anyagok által lehetővé tett kibocsátáscsökkentések mértékéhez és ezen anyagok költségéhez viszonyítva kell értékelni.

84

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott: