C‑184/10. sz. ügy

Mathilde Grasser

kontra

Freistaat Bayern

(a Bayerischer Verwaltungsgerichtshof [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„91/439/EGK irányelv – Vezetői engedélyek kölcsönös elismerése –Valamely tagállam által a tartózkodási helyre vonatkozó feltétel megsértésével kiállított vezetői engedély – A fogadó tagállam általi kölcsönös elismerésnek kizárólag a tartózkodási helyre vonatkozó feltétel megsértésére alapított megtagadása”

Az ítélet összefoglalása

Közlekedés – Közúti közlekedés – Vezetői engedély – 91/439 irányelv – Vezetői engedélyek kölcsönös elismerése – Más tagállam által kiállított vezetői engedély elismerésének a fogadó állam általi megtagadása – Az elismerésnek kizárólag a jogosult e másik tagállamban lévő tartózkodási helyének hiányára alapított megtagadása

(A 2008/65 irányelvvel módosított 91/439 tanácsi irányelv, 1. cikk, (2) bekezdés, 7. cikk, (1) bekezdés, b) pont, és 8. cikk, (2) és (4) bekezdés)

A 2008/65 irányelvvel módosított, a vezetői engedélyekről szóló 91/439 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját, valamint 8. cikkének (2) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, ha valamely fogadó tagállam megtagadja egy másik tagállam által kiállított vezetői engedélynek a saját területén való elismerését, amennyiben az abban feltüntetett adatok alapján megállapítást nyer, hogy a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó, az említett irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételt megsértették. Azon körülménynek, hogy az említett engedély jogosultjával szemben a fogadó tagállam semmilyen, az irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett intézkedést nem alkalmazott, e tekintetben nincs jelentősége.

A 91/439 irányelv szövege a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltétel tekintetében semmilyen különbséget nem tesz a vezetői engedély kiállítását első alkalommal kérő jelöltek, és azon jelöltek között, akik egy előző engedély visszavonását követően kérnek új engedélyt. E kiállításnak mindkét esetben feltétele, hogy a jogosult szokásos tartózkodási helye annak a tagállamnak a területén legyen található, amelyik a vezetői engedélyt kiadja, vagy hogy a jogosult bizonyítani tudja, hogy tanulmányi jogviszonya a vezetői engedélyt kiállító tagállamban legalább hat hónap időtartamú.

A tartózkodási helyre vonatkozó feltétel a vezetői engedély első alkalommal történő kiállításakor is különös jelentőséggel bír. Amennyiben ugyanis e feltételt ilyen esetben nem tartják tiszteletben, a kiállító tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai számára nehéz, sőt lehetetlen annak ellenőrzése, hogy a 91/439 irányelvben előírt egyéb feltételek teljesülnek‑e. Ilyen ellenőrzés hiányában elképzelhető, hogy az így kiállított engedély jogosultja nem rendelkezik többek között a járművezetéshez szükséges ismeretekkel és képességekkel, és ebből következően veszélyezteti a közlekedésbiztonságot. Ezenkívül fennáll annak kockázata, hogy sérül az ugyanezen irányelv 7. cikkének (5) bekezdésében kimondott azon elv, hogy senki nem rendelkezhet több mint egy vezetői engedéllyel.

(vö. 29–31., 33. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2011. május 19.(*)

„91/439/EGK irányelv – Vezetői engedélyek kölcsönös elismerése –Valamely tagállam által a tartózkodási helyre vonatkozó feltétel megsértésével kiállított vezetői engedély – A fogadó tagállam általi kölcsönös elismerésnek kizárólag a tartózkodási helyre vonatkozó feltétel megsértésére alapított megtagadása”

A C‑184/10. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikke alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bayerischer Verwaltungsgerichtshof (Németország) a Bírósághoz 2010. április 14‑én érkezett, 2010. március 16‑i határozatával terjesztett elő az előtte

Mathilde Grasser

és

a Freistaat Bayern

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, A. Rosas (előadó), U. Lõhmus, A. Ó Caoimh és P. Lindh bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: K. Malacek tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. február 9‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        M. Grasser képviseletében M. Wandt Rechtsanwalt,

–        a Freistaat Bayern képviseletében M. Niese, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében N. Graf Vitzthum és T. Henze, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében G. Braun és N. Yerrell, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2011. március 31‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2008. június 27‑i 2008/65/EK bizottsági irányelvvel (HL L 168., 36. o.) módosított, a vezetői engedélyekről szóló, 1991. július 29‑i 91/439/EGK tanácsi irányelv (HL L 237., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 317. o.; a továbbiakban: 91/439 irányelv) 1. cikke (2) bekezdésének, 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának, valamint 8. cikke (2) és (4) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2        E kérelmet M. Grasser német állampolgár – aki Viereth‑Trunstadtban (Németország) rendelkezik lakóhellyel, és a Cseh Köztársaságban kiállított vezetői engedély jogosultja – és a Freistaat Bayern között azon határozat tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, amely M. Grassertől megtagadta vezetői engedélyének Németország területén történő használatát.

 Jogi háttér

 Az Unió szabályozása

3        A 91/439 irányelv negyedik preambulumbekezdése szerint a közúti közlekedésbiztonság érdekében a vezetői engedély kiállítására vonatkozó minimumkövetelményeket rögzíteni kell.

4        Az említett irányelv 1. cikke (1) és (2) bekezdésének szövege a következő:

„(1)      A tagállamok ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban nemzeti vezetői engedélyt vezetnek be, az I. vagy Ia. mellékletben leírt közösségi mintának megfelelően. […]

(2)      A tagállamok az általuk kiállított vezetői engedélyeket kölcsönösen elismerik.”

5        Ugyanazon irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Vezetői engedélyt ezenkívül csak azoknak a kérelmezőknek adhatnak ki:

[…]

b)      akiknek szokásos tartózkodási helye annak a tagállamnak a területén található, amelyik a vezetői engedélyt kiadja, vagy aki bizonyítani tudja, hogy tanulmányi céllal ott töltött legalább hat hónapot [helyesen: vagy aki bizonyítani tudja, hogy tanulmányi jogviszonya a vezetői engedélyt kiállító tagállamban legalább hat hónap időtartamú].”

6        A 91/439 irányelv 7. cikke (5) bekezdésének megfelelően senki nem rendelkezhet több mint egy vezetői engedéllyel.

7        A 91/439 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése és 8. cikke (4) bekezdésének első albekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(2)      A büntetőjogi és a rendőrségi jogszabályok területiségére vonatkozó alapelvre is figyelemmel a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam a vezetés jogának korlátozására, felfüggesztésére, valamint visszavonására vagy megszüntetésére vonatkozó nemzeti rendelkezéseit alkalmazhatja egy másik tagállam által kiállított vezetői engedély jogosultjára, és szükség esetén e célból lecserélheti az engedélyt.

[…]

(4)      Egy tagállam megtagadhatja egy másik tagállam által olyan személy részére kiállított vezetői engedély érvényességének elismerését, akivel szemben az előbbi állam területén a (2) bekezdésben említett egyik intézkedést alkalmazták.”

8        Az említett irányelv 9. cikkének első bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában »szokásos tartózkodási hely« az a hely, ahol az adott személy általában él, vagyis ahol egy naptári évben legalább 185 napot tölt, személyes és foglalkozásával összefüggő kötöttségei miatt, vagy foglalkozási kötöttségekkel nem rendelkező személy esetén, olyan személyes kötöttségei miatt, amelyek szoros kapcsolatra utalnak az adott személy, és azon hely között, ahol él.”

9        Ugyanazon irányelv 12. cikkének (3) bekezdése kimondja:

„A tagállamok segítik egymást ennek az irányelvnek a végrehajtásában, és szükség esetén információcserét folytatnak az általuk nyilvántartott engedélyekről.”

 A nemzeti szabályozás

10      A személyek közúti közlekedésben való részvételének engedélyezéséről szóló 1998. augusztus 18‑i rendeletnek (a vezetői engedélyről szóló rendelet) (Verordnung über die Zulassung von Personen zum Straßenverkehr [Fahrerlaubnis‑Verordnung]) (BGBl. 1998. I., 2214. o.) a 2009. január 7‑i rendeletből következő szövege (BGBl. 2009. I., 29. o.) 28. §‑ának (1) és (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Azon személyek, akik az [Európai Unióban] vagy az [Európai Gazdasági Térségben ‹EGT›] kiadott vezetői engedéllyel rendelkeznek, és szokásos tartózkodási helyük a 7. § (1) vagy (2) bekezdése értelmében Németországban van, jogosultak – a (2)–(4) bekezdésben foglalt korlátozásokra is figyelemmel – az engedélyben feltüntetett jogosultság keretein belül belföldön gépjárművet vezetni. […]

[…]

(4)      Az (1) bekezdés szerinti jogosultság nem vonatkozik azokra az [Unióban] vagy az EGT‑ben kiadott vezetői engedéllyel rendelkező személyekre,

[…]

2.      akiknek a vezetői engedély tanúsága szerint vagy a kiállító tagállamtól származó vitathatatlan információk szerint a jogosult szokásos tartózkodási helye a kiállítás időpontjában belföldön volt, kivéve ha az említett engedélyt a 7. cikk (2) bekezdése értelmében legalább hat hónapos, tanulmányi vagy felsőoktatási célú tartózkodás ideje alatt szerezték,

3.      akiknek a vezetői engedélyét Németországban bíróság ideiglenesen vagy jogerősen, vagy közigazgatási hatóság azonnal végrehajthatóan vagy jogerősen visszavonta, akik esetében a vezetői engedély megadását jogerősen megtagadták, vagy akiknek a vezetői engedélyét csak azért nem vonták vissza, mert időközben lemondtak róla […],

[…]

A fenti első mondat 2. és 3. pontjában említett esetekben a hatóság határozatban állapíthatja meg a járművezetési jogosultság hiányát”.

 Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

11      M. Grasser, aki 1955‑ben született német állampolgár, és lakóhelye Viereth‑Trunstadtban (Németország) található, soha nem rendelkezett német vezetői engedéllyel.

12      M. Grasser 2006. május 31‑én szerezte meg a Plzeň (Cseh Köztársaság) település önkormányzata által kiállított vezetői engedélyt, amelynek egyik bejegyzése az engedély jogosultjának lakóhelyeként az alábbiakat tünteti fel: „Viereth‑Trunstadt, Spolková Republika Německo” („Viereth‑Trunstadt, Németországi Szövetségi Köztársaság”).

13      A vezetői engedély kiadására hatáskörrel rendelkező német hatóság (a továbbiakban: hatóság) 2009. április 3‑i levelében felszólította M. Grassert vezetői engedélyének benyújtására annak érdekében, hogy abba a németországi járművezetési jogosultság hiányát bejegyezzék, azzal az indokkal, hogy a kiállítás során nem tartották tiszteletben a tartózkodási helyre vonatkozó követelményt. E hatóság ezenkívül meghallgatta a felperest a járművezetési jogosultság megszűnéséről szóló határozat meghozatala céljából.

14      M. Grasser azt kérte az említett hatóságtól, hogy adjon számára jogosultságot cseh vezetői engedélyének Németország területén történő használatára, mivel soha korábban nem követett el közúti közlekedési szabálysértést. Másodlagosan azt kérte, hogy állítsanak ki részére német vezetői engedélyt. A hatóság a fenti kérelmeket elutasította.

15      2009. június 3‑i határozatával a hatóság megtiltotta M. Grasser részére a cseh vezetői engedély Németország területén való használatát, és kötelezte a felperest az említett vezetői engedély benyújtására annak érdekében, hogy abba e tilalmat bejegyezzék. A benyújtás elmulasztása esetére a vezetői engedély bevonását helyezte kilátásba.

16      M. Grasser 2009. július 1–jén keresetet terjesztett elő a Verwaltungsgericht Bayreuth előtt a 2009. június 3‑i határozat hatályon kívül helyezése iránt. Az utóbbi bíróság 2009. szeptember 22‑i ítéletével hatályon kívül helyezte az említett határozatot. A Verwaltungsgericht Bayreuth kimondta, hogy a tartózkodási helyre vonatkozó feltétel megsértése önmagában nem minősülhet olyan oknak, amely alapján a járművezetési jog Németország területén történő gyakorlása nem ismerhető el. E bíróság szerint az elismerés megtagadásának igazolásához szükséges lenne, hogy M. Grasser a feltétel megsértésén túlmenően a korábbi vezetői engedélye visszavonására, felfüggesztésére, megszüntetésére vagy korlátozására irányuló intézkedés alanya legyen.

17      A Freistaat Bayern fellebbezést nyújtott be az említett ítélet ellen a Bayerischer Verwaltungsgerichtshof előtt, amely a fenti körülmények között az eljárás felfüggesztéséről határozott, és a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„Akként értelmezendő‑e a 91/439/EGK irányelv 1. cikkének (2) bekezdése, valamint 8. cikkének (2) és (4) bekezdése, hogy a fogadó tagállam anélkül jogosult egy másik tagállamban kiállított vezetői engedély elismerésének megtagadására, amennyiben az ezen engedélyben szereplő adatok alapján ezen irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértése állapítható meg, hogy a fogadó tagállam előzőleg a 91/439/EGK irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti intézkedést alkalmazott volna az engedély jogosultjával szemben?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

18      Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a 91/439 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját, valamint 8. cikkének (2) és (4) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha a fogadó tagállam megtagadja egy másik tagállamban kiállított vezetői engedély belföldön történő elismerését, amennyiben az ezen engedélyben szereplő adatok alapján megállapítható az említett irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő, szokásos lakóhelyre vonatkozó feltétel megsértése, viszont a fogadó tagállam soha nem alkalmazott az említett irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett intézkedést az engedély jogosultjával szemben.

19      A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a 91/439 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése a tagállamok által kiállított vezetői engedélyek minden külön formai követelmény nélküli kölcsönös elismerését írja elő. E rendelkezés egyértelmű és pontos kötelezettséget ró a tagállamokra, amely nem biztosít mérlegelési mozgásteret a teljesítése érdekében hozott intézkedések terén (a C‑321/07. sz. Schwarz‑ügyben 2009. február 19‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑1113. o.] 75. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20      A kiállító tagállam feladata annak vizsgálata, hogy teljesülnek‑e az uniós jogszabályok által, többek között a szokásos tartózkodási helyre és a járművezetésre való alkalmasságra vonatkozóan a 91/439 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt minimumkövetelmények, és következésképpen igazolt‑e a vezetői engedély kiadása (a fent hivatkozott Schwarz‑ügyben hozott ítélet 76. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21      Ha valamely tagállam hatóságai a 91/439 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének megfelelően kiállítottak egy vezetői engedélyt, a többi tagállamnak nincs joga azt vizsgálni, hogy az engedély megadása az ezen irányelv által előírt követelményeknek megfelelően történt‑e. Azt ugyanis, hogy valaki valamely tagállam által kiállított vezetői engedéllyel rendelkezik, annak bizonyítékaként kell tekinteni, hogy ennek az engedélynek a jogosultja az engedély kiállítása napján megfelelt az említett követelményeknek (a fent hivatkozott Schwartz‑ügyben hozott ítélet 77. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22      A C‑329/06. és C‑343/06. sz., Wiedemann és Funk egyesített ügyekben 2008. június 26‑án hozott ítéletből (EBHT 2008., I‑4635. o.) és a C‑334/06–C‑336/06. sz., Zerche és társai egyesített ügyekben 2008. június 26‑án hozott ítéletből (EBHT 2008, I‑4691. o.) azonban az következik, hogy a 91/439 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját, valamint 8. cikkének (2) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem minden esetben ellentétes, ha valamely tagállam megtagadja a korábbi visszavonási intézkedést követően valamely más tagállam által kiállított vezetői engedélyből eredő járművezetési jognak a saját területén való gyakorlását (lásd ebben az értelemben a C‑445/08. sz. Wierer‑ügyben 2009. július 9‑én hozott végzés 50. pontját).

23      A tagállam tehát megtagadhatja a korábbi visszavonási intézkedést követően valamely más tagállam által kiállított vezetői engedélyből eredő járművezetési jognak a saját területén való gyakorlását, amennyiben a vezetői engedélyben feltüntetett megjegyzés vagy a kiállító tagállamtól származó, nem vitatott információk alapján megállapítást nyert, hogy az említett engedély kiállításakor az engedély jogosultjának, akinek korábbi vezetői engedélyét a fogadó tagállam területén visszavonták, szokásos tartózkodási helye nem a kiállító tagállam területén volt (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 73. pontját, valamint a fent hivatkozott Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 70. pontját).

24      Amennyiben tehát a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltételt a kiállító tagállam nyilvánvalóan nem tartotta tiszteletben, nem sérül a vezetői engedélyek kölcsönös elismerésének elve.

25      M. Grasser írásbeli észrevételeiben azt állítja, hogy a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet és a fent hivatkozott Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyekben szóban forgó vezetőiengedély‑jogosultakkal ellentétben, akikkel szemben korábban a vezetői engedély visszavonására irányuló intézkedést alkalmaztak, ő korábban soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, és ennek következtében nem alkalmaztak vele szemben ilyen intézkedést. Ezen okból az említett ítéletekben elvégzett vizsgálat nem ültethető át az ő esetére, és a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltétel megsértése nem igazolja cseh vezetői engedélye kölcsönös elismerésének megtagadását.

26      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogalkotó a 91/439 irányelv negyedik preambulumbekezdése szerint úgy ítélte, hogy a közúti közlekedésbiztonság érdekében a vezetői engedély kiállítására vonatkozó minimumkövetelményeket rögzíteni kell. E minimumkövetelmények között szerepel az említett irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltétel, hogy a jogosult szokásos tartózkodási helye annak a tagállamnak a területén legyen található, amelyik a vezetői engedélyt kiadja, vagy bizonyítani tudja, hogy tanulmányi jogviszonya a vezetői engedélyt kiállító tagállamban legalább hat hónap időtartamú.

27      A Bíróság korábban megállapította, hogy a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltétel különösen a „vezetőiengedély‑turizmus” elleni küzdelmet segíti elő, tekintve, hogy a vezetői engedély kiállítására vonatkozó tagállami jogszabályok terén nincs teljes körű harmonizáció. Egyébként ez a feltétel elengedhetetlen a járművezetésre való alkalmasság követelménye teljesülésének ellenőrzése érdekében (a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 69. pontja, valamint a fent hivatkozott Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 67. pontja).

28      Ezenfelül olyan előzetes feltételként, amely lehetővé teszi annak vizsgálatát, hogy a jelölt teljesíti‑e a 91/439 irányelv által előírt egyéb követelményeket, a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó, a kiállító tagállamot meghatározó feltétel ezért különleges jelentőséggel bír az említett irányelv által előírt többi feltételhez képest (a fent hivatkozott Wiedemann és Funk egyesített ügyekben hozott ítélet 70. pontja, valamint a fent hivatkozott Zerche és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 67. pontja).

29      Ahogyan a főtanácsnok indítványának 33. pontjában rámutatott, az említett irányelv szövege a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltétel tekintetében semmilyen különbséget nem tesz a vezetői engedély kiállítását első alkalommal kérő jelöltek, és azon jelöltek között, akik egy előző engedély visszavonását követően kérnek új engedélyt. E kiállításnak mindkét esetben feltétele, hogy a jogosult szokásos tartózkodási helye annak a tagállamnak a területén legyen található, amelyik a vezetői engedélyt kiadja, vagy hogy a jogosult bizonyítani tudja, hogy tanulmányi jogviszonya a vezetői engedélyt kiállító tagállamban legalább hat hónap időtartamú.

30      Meg kell állapítani, hogy a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltétel a vezetői engedély első alkalommal történő kiállításakor is különös jelentőséggel bír.

31      Amennyiben ugyanis e feltételt ilyen esetben nem tartják tiszteletben, a kiállító tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai számára nehéz, sőt lehetetlen annak ellenőrzése, hogy a 91/439 irányelvben előírt egyéb feltételek teljesülnek‑e. Ilyen ellenőrzés hiányában elképzelhető, hogy az így kiállított engedély jogosultja nem rendelkezik többek között a járművezetéshez szükséges ismeretekkel és képességekkel, és ebből következően veszélyezteti a közlekedésbiztonságot. Ezenkívül fennáll annak kockázata, hogy sérül a 91/439 irányelv 7. cikkének (5) bekezdésében kimondott azon elv, hogy senki nem rendelkezhet több mint egy vezetői engedéllyel.

32      Azon körülménynek, hogy az említett engedély jogosultjával szemben a fogadó tagállam nem alkalmazott az említett irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett semmilyen intézkedést, e tekintetben nincs jelentősége.

33      A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 91/439 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját, valamint 8. cikkének (2) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, ha valamely fogadó tagállam megtagadja egy másik tagállam által kiállított vezetői engedélynek a saját területén való elismerését, amennyiben az abban feltüntetett adatok alapján megállapítást nyer, hogy a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó, az említett irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételt megsértették. Azon körülménynek, hogy az említett engedély jogosultjával szemben a fogadó tagállam semmilyen, az irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett intézkedést nem alkalmazott, e tekintetben nincs jelentősége.

 A költségekről

34      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A 2008. június 27‑i 2008/65/EK bizottsági irányelvvel módosított, a vezetői engedélyekről szóló, 1991. július 29‑i 91/439/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (2) bekezdését, 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját, valamint 8. cikkének (2) és (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, ha valamely fogadó tagállam megtagadja egy másik tagállam által kiállított vezetői engedélynek a saját területén való elismerését, amennyiben az abban feltüntetett adatok alapján megállapítást nyer, hogy a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó, az említett irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő feltételt megsértették. Azon körülménynek, hogy az említett engedély jogosultjával szemben a fogadó tagállam semmilyen, az irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében vett intézkedést nem alkalmazott, e tekintetben nincs jelentősége.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: német.