T‑231/06. és T‑237/06. sz. egyesített ügyek

Holland Királyság és

Nederlandse Omroep Stichting (NOS)

kontra

Európai Bizottság

„Állami támogatások – Közszolgálati műsorszolgáltatás – A holland hatóságok által hozott intézkedések – A támogatásokat a közös piaccal részben összeegyeztethetőnek, részben összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat – Új vagy létező támogatás – Az állami támogatás fogalma – A vállalkozás fogalma – A közszolgálati feladat költségeinek túlkompenzációja – Arányosság – Indokolási kötelezettség – Védelemhez való jog”

Az ítélet összefoglalása

1.      Államok által nyújtott támogatások – Előzetesen új támogatásnak minősített állami intézkedés vonatkozásában hivatalos vizsgálati eljárást megindító bizottsági határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem

(EK 88. cikk, (2) bekezdés; 659/1999 tanácsi rendelet, 6. cikk)

2.      Államok által nyújtott támogatások – A Bizottság által végzett vizsgálat – Az EK 88. cikk (2) bekezdésében meghatározott hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat – A Bizottság álláspontjának alakulása az eljárás végéig

EK 88. cikk, (2) bekezdés; 659/1999 tanácsi rendelet, 7. cikk)

3.      Verseny – Közösségi szabályok – Vállalkozás – Fogalom – Gazdasági tevékenység gyakorlása – Fogalom – Közszolgáltatási kötelezettségek – Hatás hiánya – Közhatalmi jogkörök gyakorlásával kapcsolatos tevékenységek – Kizártság

(EK 87. cikk, (1) bekezdés)

4.      Államok által nyújtott támogatások – Versenytorzítás – Működési támogatások – A versenynek kitett piacon közszolgáltatási feladatokat ellátó vállalkozásnak nyújtott finanszírozás

(EK 87. cikk, (1) bekezdés, EK 86. cikk és EK 88. cikk)

5.      Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – A vállalkozás által végzett közszolgáltatási feladatok költségének ellentételezésére irányuló intézkedések

(EK 86. cikk, (2) bekezdés, és EK 87. cikk, (1) bekezdés)

6.      Államok által nyújtott támogatások – Létező támogatások – A vállalkozás által végzett közszolgáltatási feladatok költségének ellentételezésére irányuló intézkedések – 2005/842 határozat – Terjedelem

(EK 86. cikk (2) bekezdés; 2005/842 bizottsági határozat)

7.      Államok által nyújtott támogatások – Létező támogatások és új támogatások – A létező támogatási program módosítására irányuló intézkedés – Új támogatásnak minősítés – Szempontok

(EK 88. cikk; 659/1999 tanácsi rendelet, 1. cikk)

8.      Verseny – Általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozások – Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások meghatározása – Tagállamok mérlegelési jogköre

(EK 86. cikk (2) bekezdés; 2001/C 17/04 bizottsági közlemény, 22. pont, és 2001/C 320/04 bizottsági közlemény, 36. pont)

1.      Az EK 88. cikk alkalmazásáról szóló 659/1999 rendelet 6. cikkének megfelelően, amikor a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás indításáról határoz, az eljárást megindító határozat szorítkozhat a vonatkozó ténybeli és jogi kérdések összefoglalására, a szóban forgó állami intézkedés támogatási jellegére vonatkozó előzetes értékelésre és a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban felmerült kétségek ismertetésére. Ugyanezen 6. cikk szerint az eljárást megindító határozatnak így lehetővé kell tennie az érintett felek számára, hogy hatékonyan részt vegyenek a hivatalos vizsgálati eljárásban, amelynek során lehetőséget kapnak érveik kifejtésére. E célból elegendő, hogy az érintett felek megismerjék, hogy a Bizottság milyen érvelés alapján jutott előzetesen arra a megállapításra, hogy a szóban forgó intézkedés a közös piaccal összeegyeztethetetlen új támogatásnak minősülhet.

(vö. 37–38. pont)

2.      Az EK 88. cikk alkalmazásáról szóló 659/1999 rendelet 7. cikkéből következik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás végén ölthet formát a Bizottság által végzett elemzés, mivel a Bizottság végleges határozatot hozhat arról, hogy az intézkedés nem minősül támogatásnak, vagy a közös piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kételyek megszűntek. Ebből következik, hogy a végleges határozat bizonyos eltéréseket mutathat az eljárást kezdeményező határozathoz képest, anélkül hogy ezek az eltérések érvénytelenné tennék a végleges határozatot.

(vö. 50. pont)

3.      A versenyjogban a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól. Minden olyan tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül, amely áruk vagy szolgáltatások adott piacon történő kínálatával jár.

Ezzel összefüggésben az, hogy valamely jogalanyra bizonyos közérdekű feladatok ellátását bízták, nem akadályozza meg, hogy a szóban forgó tevékenység gazdasági tevékenységnek minősüljön. Ezzel szemben a közhatalmi jogkörök gyakorlásával kapcsolatos tevékenységek nem rendelkeznek olyan gazdasági jelleggel, amely indokolná a Szerződés versenyre vonatkozó szabályainak alkalmazását.

Ezért annak megállapítása érdekében, hogy a jogalany tevékenységei a Szerződés értelmében vett valamely vállalkozás tevékenységeinek tekinthetők‑e, fel kell deríteni, hogy milyen e tevékenységek jellege.

(vö. 92–95. pont)

4.      Az olyan támogatások, amelyek a vállalkozás által rendes tevékenysége vagy mindennapos üzletvezetése keretében általában viselendő költségeinek könnyítésére irányulnak, főszabály szerint torzítják a verseny feltételeit.

Az, hogy a vállalkozást közszolgálati feladatok ellátásával bízták meg, és az e feladatokra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően gyakorolja tevékenységét, önmagában nem háríthatja el a verseny torzulásának kockázatát más vállalkozásokhoz képest, mert különben az EK 86. cikket és EK 88. cikket megfosztaná a hatékony érvényesülésétől. A közszolgálati feladat ugyanis túlkompenzációban részesülhet az érintett tagállam részéről, ami, ha bizonyítást nyer, önmagában a verseny torzításának kockázatát hordozza a versenynek kitett piacon.

(vö. 119–120. pont)

5.      A C‑280/00. sz. Altmark‑ügyben 2003. július 24‑én hozott ítélet minden kétséget nélkülöző rendelkezéseiből az következik, hogy az ott megállapított négy feltétel egyedüli és kizárólagos tárgya a kérdéses intézkedés állami támogatássá minősítése, még pontosabban az előny fennállásának meghatározása.

Az olyan állami beavatkozást, amely az említett feltételekből egynek vagy többnek nem felel meg, az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak kell minősíteni.

(vö. 145–146. pont)

6.      Az EK‑Szerződés 86. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásoknak közszolgáltatással [helyesen: közszolgáltatásért] járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló 2005/842 határozat 1. cikke akként rendelkezik, hogy a határozat célja azon feltételek meghatározása, amelyek mellett az ilyen állami támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetőnek kell tekinteni, illetve mentesülniük kell az EK 88. cikk (3) bekezdésében megállapított bejelentési követelmény alól.

Ebből következik, hogy maga a 2005/842 határozat egyáltalán nem azokat a feltételeket határozza meg, amelyeknek a közszolgáltatásért járó ellentételezésnek, így különösen a nyújtott előnynek meg kell felelnie ahhoz, hogy az ne minősüljön állami támogatásnak, hanem éppen ellenkezőleg, a már állami támogatásnak minősített intézkedésekre vonatkozik, amelyekkel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy azok összeegyeztethetők‑e a közös piaccal. Emellett a 2005/842 határozat kifejezetten azért utal a Bíróság által a C‑280/00. sz. Altmark‑ügyben 2003. július 24‑én hozott ítéletben meghatározott szempontokra, hogy a korábbi szakaszban meg lehessen állapítani, hogy állami támogatás áll‑e fenn.

Ezért a Bizottságnak először azt kellett ellenőriznie, hogy a Bíróság által az Altmark‑ügyben hozott ítéletben meghatározott szempontok teljesültek‑e, annak megállapítása érdekében, hogy a szóban forgó finanszírozások állami támogatásnak minősültek‑e, majd ezt követően, miután megállapította az állami támogatás fennállását, meg kellett vizsgálnia annak a közös piaccal való összeegyeztethetőségét.

(vö. 153–155. pont)

7.      Az EK 88. cikk alkalmazásáról szóló 659/1999 rendelet 1. cikkéből az következik, hogy a létező támogatásnak minősítés vonatkozik minden támogatásra, amely a Szerződésnek az érintett tagállamokban történő hatálybalépését megelőzően már létezett, illetve a Bizottság vagy a Tanács által engedélyezett támogatásokra, és új támogatásnak tekintendő a létező támogatás bármilyen módosítása.

E félreérthetetlen szöveg szerint nem „minden módosított létező támogatás” tekintendő új támogatásnak, hanem csak a módosítás mint olyan minősülhet új támogatásnak. Az eredeti rendszer tehát csak akkor alakul át új támogatási rendszerré, ha a módosítás lényegileg érinti magát az eredeti rendszert. Márpedig nem vitatható, hogy ilyen lényeges módosításról van szó, ha az új elem nyilvánvalóan elválasztható a régi rendszertől.

Valamely támogatás az azt előíró rendelkezésekre, azok módozataira és korlátaira való utalással minősíthető újnak vagy a létező rendszer módosításának.

(vö. 176–177., 180. pont)

8.      A tagállamok széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek annak meghatározásánál, hogy mit tekintenek általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak. Következésképpen e szolgáltatásoknak valamely tagállam általi meghatározását a Bizottság kizárólag nyilvánvaló hiba esetén kérdőjelezheti meg.

Ami a műsorszolgáltatási ágazatban a közszolgáltatás meghatározását illeti, jóllehet nem a Bizottság feladata annak eldöntése, hogy valamely programot általános gazdasági érdekű szolgáltatásként kell‑e nyújtani, sem egy bizonyos termék jellegének vagy minőségének megkérdőjelezése, ugyanakkor a Szerződés őreként közbe kell tudnia avatkozni nyilvánvaló hiba esetén.

(vö. 223–224. pont)

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített első tanács)

2010. december 16.(*)

„Állami támogatások – Közszolgálati műsorszolgáltatás – A holland hatóságok által hozott intézkedések – A támogatásokat a közös piaccal részben összeegyeztethetőnek, részben összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat – Új vagy létező támogatás – Az állami támogatás fogalma – A vállalkozás fogalma – A közszolgálati feladat költségeinek túlkompenzációja – Arányosság – Indokolási kötelezettség – Védelemhez való jog”

A T‑231/06. és T‑237/06. sz. egyesített ügyekben,

a Holland Királyság (képviselik: H. Sevenster és M. de Grave, meghatalmazotti minőségben)

felperesnek a T‑231/06. sz. ügyben,

a Nederlandse Omroep Stichting (NOS) (székhelye: Hilversum [Hollandia], képviselik: J. Feenstra és H. Speyart van Woerden ügyvédek)

felperesnek a T‑237/06. sz. ügyben

az Európai Bizottság (képviselik: N. Khan és H. van Vliet, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

a Hollandia által a holland közszolgálati műsorszolgáltatóknak nyújtott ad hoc jellegű finanszírozásról szóló, 2006. június 22‑i 2008/136/EK bizottsági határozat (C 2/2004 [ex NN 170/2003]) (HL 2008. L 49., 1. o.) megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács),

tagjai a tanácskozás során: F. Dehousse (előadó) elnök, I. Wiszniewska‑Białecka, K. Jürimäe, A. Dittrich és S. Soldevila Fragoso bírák,

hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. március 10‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az EK 16. cikk kimondja:

„Az [EK] 73., [EK] 86. és [EK] 87. cikk sérelme nélkül, és figyelemmel az általános gazdasági érdekű szolgáltatásoknak az Unió közös értékrendjében elfoglalt helyére, valamint a társadalmi és területi kohézióban játszott szerepére, a Közösség és a tagállamok saját hatáskörükben és e szerződés alkalmazási körén belül gondoskodnak arról, hogy ezek a szolgáltatások olyan elvek alapján és feltételek mellett működjenek, amelyek lehetővé teszik rendeltetésük teljesítését.”

2        Az EK 86. cikk (2) bekezdésének rendelkezései szerint:

„Az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vagy a jövedelemtermelő monopólium jellegű vállalkozások olyan mértékben tartoznak e szerződés szabályai, különösen a versenyszabályok hatálya alá, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását. A kereskedelem fejlődését ez nem befolyásolhatja olyan mértékben, amely ellentétes a Közösség érdekeivel.”

3        Az EK 87. cikk (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Ha e szerződés másként nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.”

4        Az EK 311. cikk kimondja:

„A tagállamok közös megegyezésével ehhez a szerződéshez csatolt jegyzőkönyvek e szerződés szerves részét képezik.”

5        Az EK‑Szerződés mellékleteként az Amszterdami Szerződéssel bevezetett, a tagállamokban történő közcélú műsorszolgáltatás rendszeréről szóló jegyzőkönyv (HL 1997. C 340., 109. o., a továbbiakban: amszterdami jegyzőkönyv) rendelkezései szerint:

„[A tagállamok], figyelembe véve, hogy a tagállamok közcélú műsorszolgáltatási rendszere közvetlenül kapcsolódik az egyes társadalmak demokratikus, társadalmi és kulturális igényeihez és a médiapluralizmus megőrzésének követelményéhez, megállapodtak a következő értelmező rendelkezésekben, amelyeket az [EK]‑Szerződéshez csatolnak:

Az [EK]‑Szerződés rendelkezései nem érintik a tagállamok azon hatáskörét, hogy közszolgálati műsorszolgáltatást finanszírozzanak, amennyiben az ilyen finanszírozást a műsorszolgáltató szervezeteknek az egyes tagállamok által rájuk ruházott, meghatározott és megszervezett közszolgálati feladat ellátásához nyújtják, és amennyiben az ilyen finanszírozás a Közösségen belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben, ugyanakkor e tekintetben a közszolgálati feladat megvalósulását is figyelembe kell venni.”

6        Az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL 1999. L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 1. cikke a következő meghatározásokat tartalmazza:

„a)      a »támogatás«: bármely olyan intézkedés, amely megfelel [az EK 87. cikk] (1) bekezdésében megállapított összes feltételnek;

b)      a »létező támogatás«:

i.      [...] minden támogatás, amely a Szerződésnek az érintett tagállamokban történő hatálybalépését megelőzően már létezett, vagyis az olyan támogatási programok és egyedi támogatások, amelyeket a Szerződés hatálybalépése előtt vezettek be, és azt követően is alkalmazhatók;

ii.      engedélyezett támogatás, azaz olyan támogatási programok és egyedi támogatások, amelyeket a Bizottság vagy a Tanács engedélyezett;

[…]

c)      az »új támogatás«: olyan támogatás, azaz támogatási program és egyedi támogatás, amely nem létező támogatás, beleértve a létező támogatások módosítását is;

[…]

f)      a »jogellenes támogatás«: olyan új támogatás, amelyet [az EK 88. cikk] (3) bekezdésének megsértésével vezettek be;

[…]”

7        Az Európai Közösségek Bizottsága 2001. november 15‑én tette közzé az állami támogatás szabályainak a közszolgálati műsorszolgáltatásra történő alkalmazásáról szóló 2001/C 320/04 közleményt (HL C 320., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 117. o.; a továbbiakban: műsorszolgáltatásról szóló közlemény), amelyben meghatározta az EK 86. cikk (2) bekezdésének és az EK 87. cikknek a közszolgálati műsorszolgáltató szervezetek állami finanszírozására történő alkalmazása során általa követendő elveket.

 A jogvita előzményei

8        Miután 2002‑ben és 2003‑ban számos panasz érkezett hozzá, többek között holland kereskedelmi műsorszolgáltatóktól, amelyekben lényegileg azt állították, hogy a holland közszolgálati műsorszolgáltatók közfinanszírozási rendszere a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül, a Bizottság kiegészítő információkat kért a Holland Királyságtól. Ezek alapján a Bizottság 2004. február 3‑i határozatával megindította a hivatalos vizsgálati eljárást az EK 88. cikk (2) bekezdésének megfelelően (HL 2004. C 61., 8. o.; a továbbiakban: az eljárás megindításáról szóló határozat).

9        A hivatalos vizsgálati eljárás eredményeként a Bizottság 2006. június 22‑én elfogadta a Hollandia által a holland közszolgálati műsorszolgáltatóknak nyújtott ad hoc jellegű finanszírozásról szóló 2008/136/EK bizottsági határozatot (C 2/2004 [ex NN 170/2003]) (HL 2008. L 49., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat).

10      A megtámadott határozatban a Bizottság részletesen ismertette a közcélú műsorszolgáltatás rendszerét Hollandiában, különösen annak szereplőit és finanszírozását.

11      Arra is rámutatott, hogy a kereskedelmi műsorszolgáltatók mellett különböző közszolgálati műsorszolgáltatók is működnek. Kiemelte, hogy utóbbiak között a Nederlandse Omroep Stichting (a továbbiakban: NOS) (holland rádió és televízió egyesület), a T‑237/06. sz. ügy felperese, kettős szerepet játszik. Egyrészt közszolgálati műsorszolgáltatóként működik NOS RTV néven (a továbbiakban: NOS RTV). Másrészt igazgatótanácsa, amely Publieke Omroep (közcélú műsorszolgáltatás, a továbbiakban: PO) néven működik, a Mediawet (holland médiatörvény (Stb. 1987, 249) 16. cikkének megfelelően felel az egész közszolgálati műsorszolgáltatási ágazat koordinációjáért (a megtámadott határozat (13) preambulumbekezdése).

12      A Bizottság a megtámadott határozatban azt is kiemelte. hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók – így a maga két funkciójában a NOS – fő pénzügyi forrásait az államtól beérkező éves kifizetések alkotják. A közszolgálati műsorszolgáltatók jogosultak bizonyos tartalékokat fenntartani a költségvetési ingadozások enyhítése érdekében. 1994 óta ad hoc jellegű finanszírozásokat is kapnak, ezekre vonatkozik a megtámadott határozat. Ezeket vizsgálják a megtámadott határozat III. pontjában az állami támogatások szabályai szempontjából.

13      Az állami támogatás minősítésre irányuló vizsgálatának eredményeként, különös figyelemmel a Bíróság C‑280/00. sz., Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. július 24‑én hozott ítéletében (EBHT 2003., I‑7747. o.; a továbbiakban: Altmark‑ügyben hozott ítélet) kialakított szempontokra, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az ad hoc jellegű finanszírozás az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősül (a megtámadott határozat 6. pontja).

14      Az ad hoc jellegű finanszírozások bizonyos jellemzői alapján (a megtámadott határozat (109) preambulumbekezdése) a Bizottság a megtámadott határozat (111) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy azokat új támogatásnak kell tekinteni.

15      A megtámadott határozat 8. pontjában a Bizottság elvégezte az ad hoc jellegű finanszírozások EK 86. cikk (2) bekezdésével való összeegyeztethetőségének vizsgálatát, megállapítva, hogy bizonyos közszolgálati műsorszolgáltatók esetében túlkompenzáció fordult elő, melyet általában a programtartalékokba utaltak (a megtámadott határozat (141) preambulumbekezdése). E tartalékok egy részét 2005‑ben a PO‑hoz utalták, a Bizottság pedig ezt az utalást, amely megerősítette a túlkompenzációt, szintén ad hoc jellegű finanszírozásnak tekintette (a megtámadott határozat (146) preambulumbekezdése).

16      Miután értékelte a kompenzációt a PO tekintetében, a Bizottság a megtámadott határozat 9. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a PO túlkompenzációban részesült, amelyet a NOS‑nak a PO‑ként ellátott feladatokra vissza kell fizetnie (a megtámadott határozat (178) preambulumbekezdése). E következtetést az alábbi rendelkező rész követi, amelynek holland nyelvű szövege hiteles:

„1. cikk

1. A [Holland Királyság] által a NOS számára PO minőségében végzett feladatai ellátásához nyújtott ad hoc jellegű állami támogatás összeegyeztethetetlen a közös piaccal.

2. Az összeegyeztethetetlen ad hoc jellegű állami támogatást a NOS‑nak vissza kell fizetnie. A visszafizetendő összeg 76,327 millió EUR, plusz a kamatok.

3. Az egyes közszolgálati műsorszolgáltatóknak Hollandia által nyújtott ad hoc jellegű állami támogatás azzal a feltétellel egyeztethető össze a közös piaccal – amennyiben az ilyen támogatás a közszolgálati feladatok túlkompenzációját eredményezi –, hogy a többletet külön célra szolgáló tartalékban tartják, amelynek az összege nem haladja meg a műsorszolgáltató éves költségvetésének 10%‑át, és feltéve, hogy e megszorítás betartását [a Holland Királyság] rendszeresen ellenőrzi.

2. cikk

1. [A Holland Királyság] megteszi az ahhoz szükséges valamennyi intézkedést, hogy visszaszerezze a PO‑tól az 1. cikkben említett és [már] jogellenesen a kedvezményezett rendelkezésére bocsátott támogatást.

2. A visszatérítés haladéktalanul […] lép hatályba [...].

3. A (2) bekezdés szerinti visszatérítendő kamatot a 794/2004/EK bizottsági rendelet 9. és 11. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően kell kiszámítani […].

3. cikk

[A Holland Királyság] az e határozattal kapcsolatos értesítéstől számított két hónapon belül tájékoztatja a Bizottságot a határozatnak való megfelelés érdekében már megtett vagy tervezett intézkedésekről. […]

4. cikk

Ennek a határozatnak a Holland Királyság a címzettje.”

 Az eljárás és a felek kérelmei

17      A Törvényszék Hivatalához 2006. augusztus 30‑án és szeptember 4‑én benyújtott, és T‑231/06., illetve T‑237/06. számon nyilvántartásba vett keresetleveleivel egyrészt a Holland Királyság, másrészt a NOS előterjesztette a jelen kereseteket.

18      A T‑231/06. sz. ügyben a Holland Királyság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot, annak 1. cikke (3) bekezdésének kivételével;

–        a Bizottságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

19      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a Holland Királyságot kötelezze a költségek viselésére.

20      A T‑237/06. sz. ügyben a NOS azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot, különösen az 1. cikk (1) és (2) bekezdését, a 2. és 3. cikkét, valamint az alapjául szolgáló preambulumbekezdéseket, és mindenképpen semmisítse meg azt részlegesen;

–        a Bizottságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

21      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a NOS‑t kötelezze a költségek viselésére.

22      2009. június 9‑i határozatával a Törvényszék az eljárási szabályzata 51. cikke 1. §‑ának megfelelően a jelen ügyeket a kibővített első tanács elé utalta, amelynek összetétele az egyik tag akadályoztatása miatt a Törvényszék elnökének 2009. június 22‑i határozatával módosult.

23      A felek meghallgatását követően a kibővített első tanács elnökének 2009. december 17‑i végzésével a T‑231/06. és T‑237/06. sz. ügyeket az eljárási szabályzat 50. cikkének megfelelően a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélet meghozatala céljából egyesítették.

24      A Törvényszék a 2010. március 10‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.

 A jogkérdésről

25      A T‑231/06. sz. ügyben a Holland Királyság keresetének alátámasztására három jogalapra hivatkozik. Az első a védelemhez való jogának megsértésére, a második az ad hoc jellegű finanszírozások új támogatásnak való téves minősítésére, a harmadik, másodlagosan hivatkozott jogalap pedig a túlkompenzáció számításához, illetve a visszatérítendő összeghez kapcsolódó hibákra, illetve az ezekhez kapcsolódó indokolás hiányára vonatkozik.

26      A T‑237/06. sz. ügyben a NOS keresetének alátámasztására hat jogalapra hivatkozik. Az első jogalap az ad hoc jellegű finanszírozások új támogatásnak való téves minősítéséhez kapcsolódó mérlegelési hibára, illetve elégtelen indokolásra vonatkozik. A második jogalap az elégtelen indokolásra és a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletnek az amszterdami jegyzőkönyv helyett való hibás alkalmazására vonatkozik. A harmadik jogalap az ad hoc finanszírozások és az állítólagos túlkompenzáció közötti kapcsolat hiányához fűződő jogsértésekre vonatkozik. A három részre tagolódó negyedik jogalap keretében a NOS az állami támogatást képező egyes elemek, valamint az indokolás hiányára hivatkozik. A NOS ötödik jogalapja az arányosság elégtelen ellenőrzésére vonatkozik. A hatodik jogalap az EK 88. cikk (2) bekezdésének és a védelemhez való jognak a megsértésén alapul.

27      A Holland Királyság által hivatkozott első jogalapot, valamint a NOS hatodik, a védelemhez való jognak és az EK 88. cikk (2) bekezdésének a megsértésére alapított jogalapját együtt kell vizsgálni. Ezt követően meg kell vizsgálni a NOS második és negyedik, az állami támogatásnak minősítésre, illetve a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet hibás alkalmazására vonatkozó jogalapjait, mielőtt elvégeznénk a Holland Királyság második és a NOS első, a szóban forgó intézkedések állami támogatásnak való hibás minősítésére vonatkozó jogalapjának együttes elemzését. A vizsgálat végül a két felperes harmadik jogalapjának, valamint a NOS ötödik, a túlkompenzáció számítására és a támogatás arányosságára vonatkozó jogalapjával zárul.

 A védelemhez való jog és az EK 88. cikk (2) bekezdésének megsértéséről

 A felek érvei

28      Mind a Holland Királyság, mind a NOS (a továbbiakban együtt: felperesek) lényegében kifejti, hogy a Bizottság megsértette az EK 88. cikk (2) bekezdését, illetve a védelemhez való jogukat, mivel a megtámadott határozat több tekintetben lényegesen eltér az eljárás megindításáról szóló határozattól.

29      Először, a felperesek szerint a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban nem érintette kifejezetten a különböző közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozásának kérdését. A megtámadott határozat ezzel szemben vizsgálja e műsorszolgáltatók bevételeit és melléktevékenységeit, valamint azok becsült tartalékait.

30      Másodszor, a felperesek előadják, hogy a túlkompenzáció számítási módja és az eljárás megindításáról szóló határozatban figyelembe vett körülmények eltérnek a megtámadott határozatban szereplőktől.

31      A NOS ehhez hozzáteszi, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban kiterjesztette a hivatalos vizsgálati eljárás által érintett időszakot. Mivel a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban jelezte, hogy a vizsgált időszak csak a 1992 és 2002 közötti éveket öleli fel, a megtámadott határozatban is csak ezt az időszakot kellett volna vizsgálnia.

32      Végül a NOS azt állítja, hogy az eljárás megindításáról szóló határozat és a megtámadott határozat közötti eltérések már csak azért is sértik a védelemhez való jogát, mivel a Bizottság elutasította az egyeztetésre, valamint az iratokhoz való hozzáférésre irányuló kérelmeit.

33      A Bizottság vitatja a felperesek érveit.

 A Törvényszék álláspontja

34      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amelyet valamely személlyel szemben indítottak, és rá nézve terhelő intézkedésekhez vezethet, a közösségi jog egyik alapelvét képezi, és ezt a jogot külön szabályozás hiányában is biztosítani kell. Ezen elv megköveteli, hogy az a személy, aki ellen a Bizottság közigazgatási eljárást indított, lehetőséget kapjon arra, hogy az említett eljárás során kifejtse álláspontját a hivatkozott tények és körülmények valóságtartalma és relevanciája, valamint azon iratok tekintetében, amelyekkel a Bizottság alátámasztja a közösségi jog megsértésére vonatkozó állítását (lásd a Törvényszék T‑309/04., T‑317/04., T‑329/04. és T‑336/04. sz., TV 2/Dánia és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2008. október 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2935. o.] 136. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

35      Egyrészt az állami támogatások felügyeleti eljárása – annak általános rendszerére figyelemmel – a támogatás nyújtásáért felelős tagállammal szemben közösségi kötelezettségei tekintetében megindított eljárás. Így a védelemhez való jog tiszteletben tartása érdekében, amennyiben e tagállam nem volt képes észrevételeket fűzni bizonyos információkhoz, a Bizottság az e tagállammal szemben hozott határozatban ezeket az információkat nem szerepeltetheti (lásd a Bíróság C‑74/00. P. és C‑75/00. P. sz., Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑7869. o.] 81. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

36      Másrészt az állami támogatásokból részesülő kedvezményezett vállalkozások jogait illetően ki kell emelni, hogy az állami támogatásokkal kapcsolatos közigazgatási eljárás kizárólag az érintett tagállammal szemben indul meg. A támogatásból részesülő kedvezményezett vállalkozások ezen eljárásban csupán érdekelteknek tekinthetők. Ebből következően az érdekeltek – mint a jelen ügyben a NOS –, akik nem érvényesíthetik az eljárás alá vont személyeket megillető védelemhez való jogot, csupán azon joggal élhetnek, hogy a közigazgatási eljárásban az eset körülményeire tekintettel megfelelő mértékben részt vegyenek (lásd ebben az értelemben a fenti 34. pontban hivatkozott TV 2/Dánia és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 137. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

37      Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a 659/1999 rendelet 6. cikkének megfelelően, amikor a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás indításáról határoz, az eljárást megindító határozat szorítkozhat a vonatkozó ténybeli és jogi kérdések összefoglalására, a szóban forgó állami intézkedés támogatási jellegére vonatkozó előzetes értékelésre és a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban felmerült kétségek ismertetésére (lásd ebben az értelemben a fenti 34. pontban hivatkozott TV 2/Dánia és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 138. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

38      Az eljárást megindító határozatnak így lehetővé kell tennie az érintett felek számára, hogy hatékonyan részt vegyenek a hivatalos vizsgálati eljárásban, amelynek során lehetőséget kapnak érveik kifejtésére. E célból elegendő, hogy az érintett felek megismerjék, hogy a Bizottság milyen érvelés alapján jutott előzetesen arra a megállapításra, hogy a szóban forgó intézkedés a közös piaccal összeegyeztethetetlen új támogatásnak minősülhet (lásd a fenti 34. pontban hivatkozott TV 2/Dánia és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 139. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

39      A fenti ítélkezési gyakorlat fényében, és mivel a hivatalos vizsgálati eljárásban az érintett tagállam, illetve az érdekeltek helyzete eltér a védelemhez való jog tekintetében, meg kell vizsgálni a felperesek azon érvelését, amely szerint a megtámadott határozat eltér az eljárás megindításáról szóló határozattól, és így a Holland Királyság védelemhez való jogát, illetve a NOS által érdekelti minőségében élvezett korlátozottabb jogokat megsértették.

40      Először, azzal az érvvel kapcsolatban, amely szerint a Bizottság alaposabban vizsgálta a közszolgálati műsorszolgáltatók egyedi pénzügyi helyzetét a megtámadott határozatban, mint az eljárás megindításáról szóló határozatban, mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy az eljárás megindításáról szóló határozatból és különösen annak címéből kitűnik, hogy annak tárgya a holland közszolgálati műsorszolgáltatókat és a Nederlandse Omroepproduktie Bedrijfet (holland műsorszóró produkciós szervezet, a továbbiakban: NOB) érintő ad hoc intézkedések.

41      Emellett, a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozat meghozatala idején nem rendelkezett pontos információkkal az egyes közszolgálati műsorszolgáltatókat érintő esetleges túlkompenzációról, azonban úgy vélte, hogy együttesen túlkompenzációban részesültek, így kénytelen volt megindítani a hivatalos vizsgálati eljárást az e tekintetben fennálló kételyeinek igazolása érdekében. Az esetlegesen a közcélú műsorszolgáltatás rendszerének nyújtott támogatások vizsgálata szükségképpen az egyes közszolgálati műsorszolgáltatókat érintő egyedi vizsgálatokkal járt.

42      Nem kifogásolható tehát, hogy a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban nem jelentette ki, hogy egyedileg fogja vizsgálni az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók pénzügyi helyzetét.

43      A NOS emellett ismerte, hogy a Bizottság milyen érvelés alapján jutott előzetesen arra a megállapításra, hogy a szóban forgó intézkedés új támogatást jelenthet, és a fenti 38. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében lehetőséget kapott érvei kifejtésére.

44      Ami a Holland Királyságot illeti, figyelemmel az ítélkezési gyakorlat által a tagállamok védelemhez való joga tárgyában megkívánt követelményekre, meg kell állapítani, hogy védelemhez való jogát e tekintetben nem sértették meg. Ellentétben ugyanis a Holland Királyság állításával, még ha fel is tételezhető, hogy a vizsgálat körét kibővítették, a Holland Királyság képes volt reagálni az egyedi adatok szolgáltatására, illetve arra, hogy a Bizottság ezeket az adatokat 2005‑ig vette figyelembe. Az ügy irataiból ugyanis kitűnik, hogy a Bizottság 2005. december 22‑i levelében kiegészítő információkat kért tőle a különböző műsorszolgáltatók egyedi tartalékait illetően. A Holland Királyság a 2006. február 3‑i levéllel válaszolt, amely 18 oldalnyi részletes észrevételt tartalmazott a Bizottság 2005. december 22‑i levelével kapcsolatban. Ezek az információk vita tárgyát képezték a Bizottság és a holland hatóságok között 2006. február 14‑én. 2006. február 3‑i levelükben utóbbiak kifejezetten kijelentették, hogy megelégedéssel méltányolják, hogy a Bizottság vizsgálata a 2002–2005 közötti évekre is kiterjed. Mivel a megtámadott határozatot a Bizottság 2006. június 22‑én fogadta el, a holland hatóságoknak volt lehetőségük ezen adatok figyelembevételének észrevételezésére, és azt ténylegesen észrevételezték is.

45      A felperesek érvelése e tekintetben tehát nem megalapozott, ezért az első kifogást el kell utasítani.

46      Másodszor, azzal az érvvel kapcsolatban, amely szerint az eljárás megindításáról szóló határozatban a túlkompenzáció számításának módszere és a megállapított értékek eltértek a megtámadott határozatban szereplőktől, rá kell mutatni, hogy a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozat meghozatala idején pusztán megállapította, hogy a Fonds Omroep Reserve‑ben (műsorszolgáltatási tartalékalap, a továbbiakban: FOR) és a közszolgálati műsorszolgáltatók programtartalékaiban rendelkezésre álló összegek a nettó közszolgáltatási összköltségeket meghaladó túlfinanszírozásra utaltak, valamint hogy a 2001‑ben megállapított összesített értékek alapján az ad hoc jellegű finanszírozások összesen 110 millió EUR összegét nem használták fel (az eljárás megindításáról szóló határozat (105) preambulumbekezdése).

47      Márpedig a megtámadott határozatban az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók 1994–2005 közötti időszakra vonatkozó egyedi értékei alapján, amelyeket a hivatalos vizsgálati eljárás során szerzett be, a Bizottság két körülményt állapított meg. Egyrészt a közszolgálati műsorszolgáltatók esetében, miután az egyedi tartalékok egy részét átutalták a PO‑hoz, azok nem haladják meg éves költségvetésük 10%‑át (a megtámadott határozat (146)–(149) preambulumbekezdése). Másrészt, a PO‑t illetően, az általa kapott, az 1994 és 2005 közötti időszakban tartalékba helyezett támogatások összege – új és létező támogatások együttesen – 98 365 millió EUR összeget tett ki, amelyből csak 76 327 millió EUR összeget kell visszatéríteni az új támogatásokra vonatkozó eljárás keretében, és ebből az összegből körülbelül 33 870 millió EUR a FOR‑ból, 42 457 millió EUR pedig a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékainak 2005‑ös átutalásából származik (a megtámadott határozat (153)–(154) preambulumbekezdése).

48      A megtámadott határozat tehát eltér az eljárás megindításáról szóló határozattól abban, hogy a Bizottság a holland hatóságok által a 2005‑ig tartó időszakra vonatkozóan benyújtott, végleges és egyediesített értékeket használta, abban, hogy számításba vette a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékainak a PO részére 2005‑ben, az eljárás megindításáról szóló határozat elfogadását követően történő átutalását, valamint abban, hogy a visszatérítendő támogatás összegének számításánál csak azokból a finanszírozásokból eredő összegeket vette figyelembe, amelyeket új támogatásnak tekintett.

49      Ugyanakkor e különbségek a Bizottságnak szolgáltatott adatokból erednek, illetve egy, az eljárás megindításáról szóló határozat elfogadása utáni műveletből, amelyet az eljárás megindításáról szóló határozatban felvetett kérdések alapos áttekintését és megvilágítását lehetővé tevő hivatalos vizsgálati eljárásban végeztek el. A Bizottság tehát nem vehette figyelembe az eljárás megindításáról szóló határozatban ezeket a körülményeket, de figyelembe kellett vennie azokat a megtámadott határozat elfogadása során.

50      Emellett a 659/1999 rendelet 7. cikkéből következik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás végén ölthet formát a Bizottság által végzett elemzés, mivel a Bizottság végleges határozatot hozhat arról, hogy az intézkedés nem minősül támogatásnak, vagy a közös piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kételyek megszűntek. Ebből következik, hogy a végleges határozat bizonyos eltéréseket mutathat az eljárást kezdeményező határozathoz képest, anélkül hogy ezek az eltérések érvénytelenné tennék a végleges határozatot (a Törvényszék T‑424/05. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2009. március 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑23. o.] 69. pontja).

51      Végül, konkrétabban a Holland Királyság ezzel kapcsolatos érvelését illetően, a Bizottság 2005. december 22‑i leveléből és annak a műsorszolgáltatásról szóló közleménnyel összefüggésben értelmezett 1. mellékletéből kitűnik, hogy a holland hatóságok legalábbis ettől az időponttól megismerhették a Bizottság által a túlkompenzáció számításánál alkalmazott módszert. A holland hatóságok tehát hatékonyan élhettek a védelemhez való jogukkal.

52      Ebből következően el kell utasítani a felperesek által előadott második kifogást.

53      Harmadszor, a NOS azon érvét illetően, amely szerint a Bizottságnak a megtámadott határozatban csak az eljárás megindításáról szóló határozatban rögzített 1992 és 2002 közötti időszak ad hoc jellegű finanszírozásait kellett volna vizsgálnia, előzetesen meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat (140) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejezetten kiemelte, hogy vizsgálata az 1994‑től folyósított ad hoc jellegű kifizetésekkel foglalkozik, és a 2005‑ig tartó időszakot öleli fel. Arra is rámutatott, hogy egyrészt bár az eljárás megindításáról szóló határozat az 1992‑ben kezdődő eljárásra terjedt ki, a közszolgálati műsorszolgáltatók csak 1994‑től kapták meg az ad hoc jellegű finanszírozások első kifizetését (a megtámadott határozat (10) preambulumbekezdése), másrészt pedig csak 2005‑ig álltak rendelkezésére végleges számadatok, ami igazolja, hogy nem vette figyelembe a Holland Királyság által a 2006. év vonatkozásában benyújtott adatokat (a megtámadott határozat (10) és (139) preambulumbekezdése).

54      Márpedig mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy az eljárás megindításáról szóló határozat (4) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejezetten kiemelte, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás az 1992‑ben kezdődő időszakra vonatkozik. Az eljárás megindításáról szóló határozat tehát nem tartalmazott időbeli korlátot az érintett időszak végét illetően.

55      Emellett az az érv, amely szerint az eljárás megindításáról szóló határozatban a Bizottság csak az 1992 és 2002 között időszak vonatkozásában tett megállapításokat, nem megalapozott, mivel az eljárás megindításáról szóló határozat (47) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság egyes konkrét számadatokat figyelembe vett a 2001 és 2006 közötti időszak tekintetében is. Mellesleg az ilyen érv emellett hatástalan is, mivel a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban egyáltalán nem zárta ki, hogy vizsgálata kiterjedhet a 2002‑t követő évekre is.

56      El kell tehát utasítani a NOS‑nak az érintett időszaknak a megtámadott határozatban való kiterjesztésére vonatkozó érvét.

57      Negyedszer, a NOS azon érvét illetően, amely szerint nem volt lehetősége arra, hogy álláspontját a Bizottságnak egyeztetés keretében fejtse ki, mindenekelőtt ki kell emelni, hogy a NOS azt állítja, hogy a Bizottság a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékainak a PO‑hoz való átutalását „a NOS képviselői és [a Bizottság] versenyjogi [kérdésekért felelős tagja] között 2005. június 28‑án tartott egyeztetés során” hagyta jóvá. A NOS tehát a 2006. február 14‑i egyeztetés mellett – amelyről azonban azt állítja, hogy nem felel meg a kontradiktórius eljárásnak – részt vett az említett 2005. június 28‑i egyeztetésen is. E tekintetben hozzá kell tenni, hogy érdekelt félként a NOS semmiképpen nem hivatkozhat az érintett tagállamot megillető védelemhez való jogra (lásd a fenti 36. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

58      Ezután meg kell állapítani, hogy amint azt a Bizottság is hangsúlyozza, a NOS 2004. április 21‑én levelet küldött neki, amelyben közli, hogy „közvetlen érdekelt félként” és különösen a közszolgálati műsorszolgáltatók nevében elő fogja terjeszteni észrevételeit az eljárás megindításáról szóló határozat kapcsán. A NOS emellett a 2005. március 8‑i levéllel felvilágosításokat is kért a Bizottságtól.

59      Ennek következtében, amellett, hogy az eljárás megindításáról szóló határozat megemlíti a NOS‑t, a NOS részt is vett az eljárásban, a fenti 36. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően.

60      Végül, bár a NOS előadja, hogy az iratokhoz való hozzáférésre irányuló kérelmét elutasították, elegendő annyit megjegyezni, hogy semmilyen bizonyítékra nem hivatkozik sem a kérelem, sem az elutasítás alátámasztása tekintetében.

61      A Bizottság tehát nem sértette meg az EK 88. cikk (2) bekezdését, sem a Holland Királyság védelemhez való jogát, illetve a NOS által érdekelti minőségében élvezett korlátozottabb jogokat, így a Holland Királyság első jogalapját és a NOS hatodik jogalapját el kell utasítani.

 Az ad hoc jellegű finanszírozások állami támogatásnak való téves minősítéséről

62      A NOS különböző szempontokból és különböző jogalapok alapján – amelyeket átcsoportosítva kell vizsgálni – vitatja az ad hoc jellegű finanszírozásoknak a Bizottság által a megtámadott határozatban az állami támogatás szabályai szempontjából elvégzett értékelését. Negyedik jogalapjának első részében a NOS arra hivatkozik, hogy a Coproductiefonds Binnenlandse Omroep (koprodukciós alap, a továbbiakban: CoBo) bevételeit tévesen minősítették állami forrásnak, második részében arra, hogy a NOS PO‑ként ellátott feladatai tekintetében nem tekinthető vállalkozásnak, harmadik részében pedig arra, hogy hiányzik a verseny torzulásának eleme, valamint ebben a tekintetben hiányzik az indokolás. Második jogalapjában a NOS az ad hoc jellegű finanszírozások gazdasági előnye vizsgálatának keretében vitatja a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet Bizottság általi értelmezését és alkalmazását, valamint e tekintetben hivatkozik az indokolás hiányára is.

 A CoBo szerzői jogokból eredő bevételei állami forrásnak való téves minősítéséről

–       A felek érvei

63      A NOS álláspontja szerint a belga és német kábeltelevízió‑üzemeltetők szerzői jogokból eredő kifizetése a közszolgáltatási feladatok független finanszírozási forrásának minősül. A NOS állítása szerint a holland jogban a kábelen közvetített közcélú műsorszolgáltatásban való részvétel melléktevékenységnek tekintendő. A kifizetett összegek nyilvánvalóan magánforrásokból származnak, nem pedig állami forrásokból, az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében.

64      A NOS azt állítja, hogy a külföldi kábeltelevízió‑üzemeltetők által a szerzői jogok alapján megfizetett összegeket a CoBo kezelésébe adták, amit a közszolgálati műsorszolgáltatók irányítottak. Az a tény, hogy a hatóságok bizonyos feltételeket határoztak meg ezen alapok felhasználására, nem változtat azok eredetének magánjellegén.

65      A Bizottság úgy véli, hogy ez a kifogás hatástalan, mivel a PO nem részesült semmilyen, a CoBo‑ból származó finanszírozásban. Emellett vitatja a CoBo alapjainak magánjellegét.

–       A Törvényszék álláspontja

66      Mivel a NOS a tárgyaláson a Törvényszék által feltett kérdésre válaszolva kijelentette, hogy megsemmisítés iránti kérelmei nem vonatkoznak a megtámadott határozat 1. cikkének (3) bekezdésére, meg kell állapítani, hogy a NOS negyedik jogalapjának első része hatástalan.

67      A NOS ugyanis a megtámadott határozat 1. cikke (1) és (2) bekezdésének megsemmisítését kéri, amelyek a NOS számára PO minőségében végzett feladatainak ellátásához nyújtott állami támogatást összeegyeztethetetlennek nyilvánítják a közös piaccal, és elrendelik azok NOS általi visszafizetését. Márpedig a megtámadott határozat (45) preambulumbekezdéséből, valamint a (152) preambulumbekezdésben szereplő táblázatból kitűnik, hogy a PO semmilyen kifizetésben nem részesült a CoBo‑tól. A CoBo alapjai tehát nem számítanak bele abba az állami támogatásba, amelyben a PO részesült, és amelynek visszafizetését elrendelték.

68      Ennélfogva a NOS által hivatkozott negyedik jogalap első részét el kell utasítani.

 Arról, hogy a NOS PO‑ként ellátott feladatai tekintetében nem tekinthető vállalkozásnak

–       A felek érvei

69      Elismerve, hogy műsorsugárzáshoz kapcsolódó tevékenységei keretében vállalkozásnak tekintendő, a NOS előadja, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében nem minősül vállalkozásnak a közszolgálati műsorszolgáltató rendszer irányítójaként és koordinátoraként kifejtett tevékenységei keretében. E két tevékenységfajta közötti megkülönböztetés egyértelműen kitűnik a Mediawet 16. cikkéből, valamint abból, hogy a kettő tekintetében külön elszámolás létezik.

70      Ennek megfelelően a megtámadott határozat hibás, mivel a Bizottság nem vizsgálta meg kellőképpen a tényállást, tévesen minősítette a NOS‑t vállalkozásnak, hibásan értelmezte az EK 87. cikket és EK 88. cikket, valamint nem indokolta meg kellőképpen azt az értékelést, amely szerint a NOS vállalkozásként túlkompenzációban részesült. A NOS szerint a közszolgálati műsorszolgáltató rendszer irányítójaként és koordinátoraként kifejtett tevékenységei nem a piacon folyó kereskedelmi tevékenységek. E tekintetben a NOS utal a holland versenyhatóság 5059/NOS‑NOB ügyben 2005. szeptember 29‑én hozott határozatára, amelyben az említett hatóság úgy vélte, hogy a NOS sugárzási tevékenységei kereskedelmi tevékenységeket képeznek, azonban a NOS a törvény által előírt közszolgáltatási feladatai keretében nem minősül vállalkozásnak.

71      A NOS megjegyzi, hogy ahogy az az ítélkezési gyakorlatból is kitűnik, a közintézmények és a hozzájuk kapcsolódó jogalanyok az EK 87. cikk értelmében akkor tekinthetők vállalkozásnak, ha kereskedelmi tevékenységet folytatnak, de nem tekintendők annak a törvény által előírt feladataik végrehajtásához kapcsoló tevékenységeik tekintetében.

72      A NOS tehát nem vállalkozásként kapta meg az ad hoc jellegű finanszírozások 38 millió EUR összegét, mivel e kifizetések olyan feladatokat érintettek, amelyeket a Mediawet értelmében el kell látnia. A NOS így e tekintetben tekinthető az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vállalkozások társulásának, azonban ez nem elegendő ahhoz, hogy vállalkozásnak minősüljön.

73      A PO‑hoz való átutalásuk miatt a közszolgálati műsorszolgáltatók által képzett tartalékok elveszítették az egy vállalkozást előnyben részesítő állami támogatás jellegüket. A NOS ezeket az összegeket a közszolgálati tevékenységek irányítójaként kapta meg, és azokkal a törvénynek megfelelően rendelkezik.

74      Emellett a NOS előadja, hogy a Bizottság által beadványaiban a NOS közszolgálati műsorszolgáltató rendszer irányítójaként és koordinátoraként kifejtett tevékenységeivel kapcsolatban felsorolt feladatok egyike sem vonja maga után azt, hogy a NOS‑t a piacon árukat vagy szolgáltatásokat kínáló vállalkozásnak kelljen tekinteni. E tekintetben, az ítélkezési gyakorlattal összhangban, a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy mely tevékenységekből tesz szert bevételekre, és azok milyen jellegűek.

75      Mindenekelőtt, a programok külföldi kábeltelevízió‑üzemeltetők részére történő értékesítése során, illetve a műholdas sugárzással kapcsolatban a NOS nem független jogalanyként jár el, hanem adminisztratív közvetítőként, amely harmadik személyek, mint a közszolgálati műsorszolgáltató szervezetek érdekeit védi.

76      Ezt követően, a kamatok, a bérleti díjak, valamint az osztalékok beszedése a NOS pénzügyi irányításához kapcsolódik, ugyanazon az alapon, mint más közintézményeknél.

77      Végül a NOS továbbközvetítési tevékenységei nem a közszolgálati műsorszolgáltatás irányítójaként és koordinátoraként kifejtett tevékenységeihez kapcsolódnak.

78      A Bizottság vitatja a NOS érvelését.

–       A Törvényszék álláspontja

79      Bevezetésképpen azt kell megjegyezni, hogy az előírt indokolási kötelezettség olyan lényeges alakiság, amelyet meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott aktus érdemi jogszerűségét veti fel (lásd a Törvényszék T‑93/02. sz., Confédération nationale du Crédit mutuel kontra Bizottság ügyben 2005. január 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑143. o.] 67. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

80      Az EK 253. cikkben előírt indokolást a szóban forgó jogi aktus természetéhez kell igazítani, és abban világosan és egyértelműen ki kell fejteni az aktust megalkotó intézmény érvelését, amelynek segítségével az érdekeltek megismerhetik a meghozott intézkedés indokait, és az illetékes bíróság felülvizsgálatot gyakorolhat. Az indokolási kötelezettséget az adott esetben fennálló körülmények alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, és a címzettek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek a magyarázatokhoz fűződő érdekei alapján. Nem kötelező, hogy az indokolás megjelölje az összes vonatkozó ténybeli és jogi elemet, mivel azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikkben felsorolt követelményeknek, nemcsak a megszövegezése, hanem a szövegkörnyezete, valamint az érintett területre vonatkozó jogi szabályok összessége alapján kell megítélni (a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontja és a fenti 34. pontban hivatkozott TV 2/Dánia és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 178. pontja).

81      Megszövegezése szerint a megtámadott határozat a holland közszolgálati műsorszolgáltatóknak nyújtott ad hoc jellegű finanszírozásra vonatkozik, amelyek vállalkozás jellege nem vitatott. A megtámadott határozat 2. pontjában a Bizottság részletesen ismerteti a közcélú műsorszolgáltatás rendszerének egészét, annak szereplőivel kezdve. Ebben az ismertetésben a NOS‑t NOS RTV‑ként és PO‑ként is szerepelteti (lásd a fenti 11. pontot).

82      A Bizottság megvizsgálta e szereplők finanszírozási forrásait, beleértve a kettős feladatot ellátó NOS‑t is (a megtámadott határozat (14) preambulumbekezdése), és megállapította, hogy azok fő forrásai az államtól beérkező éves kifizetések, hogy jogosultak tartalékokat fenntartani, emellett pedig, hogy 1994 óta ad hoc jellegű kifizetéseket is kapnak (a megtámadott határozat (33) preambulumbekezdése).

83      A megtámadott határozat 2.3.3. pontjában szereplő, az ad hoc jellegű finanszírozásokra vonatkozó ismertetésben a Bizottság megvizsgálta a FOR‑ból származó kifizetéseket (a megtámadott határozat (39)–(42) preambulumbekezdése). Itt fejtette ki, hogy ezen alapok célja a PO egyes kezdeményezéseinek finanszírozása volt, illetve annak lehetővé tétele a PO számára, hogy minőségi szempontú ösztönzést adjon, fejlessze a programkészítést, és befektessen a közszolgálati műsorszolgáltatókba. A Bizottság kifejtette, hogy 2005‑ig a közszolgálati műsorszolgáltatási rendszer 191,2 millió EUR‑t kapott a FOR‑ból, ebből 157,4 millió EUR‑t utaltak át az egyes közszolgálati műsorszolgáltatóknak, 33,8 millió EUR‑t a PO‑hoz (a megtámadott határozat (42) preambulumbekezdése).

84      A Bizottság ezt követően az állami támogatásokra vonatkozó szabályok tekintetében értékelte ezeket az ad hoc jellegű kifizetéseket, beleértve a FOR által a PO‑hoz juttatott kifizetéseket is. A megtámadott határozat (87) preambulumbekezdésében hivatkozott 191,2 millió EUR magában foglalja ugyanis a PO‑nak kifizetett 33,8 millió EUR összeget is (lásd a fenti 83. pontot).

85      A Bizottság, különösen a FOR‑ból származó kifizetések tekintetében, ellenőrizte az állami források (a megtámadott határozat 6.1. pontja), valamint a gazdasági előny (a megtámadott határozat 6.2. pontja) fennállását. Ezt követően megvizsgálta a verseny torzulásának (a megtámadott határozat 6.3. pontja), valamint a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolásának (a megtámadott határozat 6.4. pontja) kritériumait, mindezt a közszolgálati műsorszolgáltatás rendszerének szereplőire figyelemmel. A Bizottság a megtámadott határozat (105) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások tekintetében a közszolgálati műsorszolgáltatók – beleértve tehát a NOS–t is – javára állami támogatás áll fenn.

86      Mivel a Bizottság és egyébként a holland hatóságok szerint is (utóbbiak tekintetében lásd a megtámadott határozat (76) preambulumbekezdését) a közszolgálati műsorszolgáltatók közszolgálati feladattal voltak megbízva, ezen ad hoc finanszírozások EK 86. cikk (2) bekezdésével való összeegyeztethetőségét a megtámadott határozat 8. pontjában vizsgálták.

87      A különböző közszolgálati műsorszolgáltatók által kapott kompenzáció értékelése keretében a Bizottság megállapította, hogy azok közül tizennégyen részesültek túlkompenzációban az 1994‑től 2005‑ig tartó időszakban, amely rendszerint a programtartalékokba került (a megtámadott határozat (141)–(146) preambulumbekezdése).

88      Ebben a keretben, illetve a vizsgálat e szakaszában a Bizottság rámutatott, hogy 2005‑ben e tartalékok egy részét átutalták a PO‑nak, ami csökkentette a különböző közszolgálati műsorszolgáltatók összesített kompenzációját, fokozva ugyanakkor a PO túlkompenzációját (a megtámadott határozat (146) preambulumbekezdése). Utóbbit a Bizottság a PO elkülönített elszámolásai alapján számította ki. A Bizottság ugyanis jelezte, hogy bár a NOS RTV és a PO egyetlen jogalany részei, és összevont éves beszámolót is nyújtanak be, semmilyen körülmények között nem férhetnek hozzá egymás pénzalapjaihoz (a megtámadott határozat (151) preambulumbekezdése).

89      A megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatból kitűnik, hogy a PO ad hoc jellegű finanszírozásai, amelyek visszatérítését kérik, a FOR‑ból származó kifizetések, amelyeket figyelembe vettek az állami támogatásnak minősülés (lásd a fenti 83–85. pontot) és a szintén az ad hoc jellegű kifizetések közé tartozó (a megtámadott határozat (146) preambulumbekezdése) tartalékok átutalásának (lásd a fenti 87. pontot) vizsgálata során.

90      A NOS állításával ellentétben a Bizottság tehát kellőképpen megvizsgálta a tényállást, és a jogilag megkövetelt módon megindokolta a közszolgálati műsorszolgáltatók, köztük a NOS javára állami támogatást megvalósító ad hoc jellegű finanszírozások, valamint kizárólag a NOS által PO‑ként ellátott feladatok tekintetében a közszolgálati feladat túlkompenzációjának fennállására vonatkozó következtetéseit, amelyeket tehát utóbbival vissza kell téríttetni (a megtámadott határozat 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a hiteles nyelvi változatban).

91      Ami az indokolás megalapozottságát illeti, a NOS tévesen adja elő, hogy a PO‑ként őt terhelő feladatai kapcsán nem minősül vállalkozásnak.

92      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a versenyjogban a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól. E tekintetben szintén az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy minden olyan tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül, amely áruk vagy szolgáltatások adott piacon történő kínálatával jár (lásd a Bíróság C‑180/98–C‑184/98. sz., Pavlov és társai egyesített ügyekben 2000. szeptember 12‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I–6451. o.] 74. és 75. pontját).

93      Emlékeztetni kell arra is, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a közhatalmi jogkörök gyakorlásával kapcsolatos tevékenységek nem rendelkeznek olyan gazdasági jelleggel, amely indokolná a Szerződés versenyre vonatkozó szabályainak alkalmazását (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑364/92. sz. SAT Fluggesellschaft ügyben 1994. január 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑43. o.] 30. pontját, valamint a C‑113/07. P. sz., SELEX Sistemi Integrati kontra Bizottság és Eurocontrol ügyben 2009. március 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑2207. o.] 70. pontját).

94      Másfelől a Bíróság már úgy határozott, hogy az a tény, hogy valamely jogalanyra közérdekű feladatok ellátását bízták, nem akadályozza meg, hogy a szóban forgó tevékenység gazdasági tevékenységnek minősüljön (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑475/99. sz. Ambulanz Glöckner ügyben 2001. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑8089. o.] 21. pontját, valamint a C‑237/04. sz. Enirisorse‑ügyben 2006. március 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑2843. o.] 34. pontját).

95      Annak meghatározása érdekében, hogy a jelen ügyben a NOS tevékenységei egy vállalkozás tevékenységeinek tekinthetők‑e a Szerződés értelmében, meg kell állapítani, hogy milyen e tevékenységek jellege (lásd ebben az értelemben a fenti 93. pontban hivatkozott SAT Fluggesellschaft ügyben hozott ítélet 19. pontját).

96      Ahogy arra a Törvényszék a fenti 11. és 81. pontban már rámutatott, a NOS elsősorban közszolgálati műsorszolgáltató, aminek tekintetében nem vitatott, hogy vállalkozásnak minősül, még ha közszolgálati feladattal bízták is meg.

97      A NOS második szerepkörét igazgatótanácsa, a PO látja el. Ennek közbeiktatásával a NOS feladata többek között a közszolgálati műsorszolgáltatók közötti kapcsolat ösztönzése, a három közszolgálati televíziós csatorna tevékenységének koordinálása, illetve évente kétszer beszámoló készítése a médiahatóságnak a közszolgálati műsorszolgáltatók tevékenységéről (a megtámadott határozat (13) preambulumbekezdése, illetve a Mediawet 16. cikke). A Holland Királyság a tárgyaláson emellett előadta, hogy a PO nem tekinthető a közszolgálati műsorszolgáltatóktól független jogalanynak. A PO irányítja és koordinálja az egész ágazatot, és a finanszírozás módjának vizsgálatánál a közszolgálati műsorszolgáltatási rendszer egészét figyelembe kell venni, amelynek a PO is része.

98      Márpedig, először, a közszolgálati műsorszolgáltatók tevékenységének koordinációját és irányítását érintő feladat teljesítése során a NOS nem hasonlítható közhatalmat gyakorló hatósághoz.

99      Egyrészt ugyanis az ilyen koordinációs és irányító tevékenység nem jár közhatalom gyakorlásával. A NOS legalábbis semmilyen olyan körülményt nem ad elő, amely megalapozná, hogy a PO közhatalmi tevékenységet gyakorol. Emellett a fenti 94. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint pusztán az a tény, hogy a NOS‑ra közérdekű feladatok ellátását bízták, nem akadályozza meg, hogy a szóban forgó tevékenység gazdasági tevékenységnek minősüljön. A NOS azt sem bizonyítja, hogy közérdekű feladatai nem gazdasági jellegűek.

100    Másrészt, a NOS e koordinációs és irányító tevékenysége a közszolgálati műsorszolgáltatókra korlátozódik, és azok televíziós programok kínálatával és sugárzásával kapcsolatos gazdasági tevékenységéhez kapcsolódik, annak ellenére, hogy nemzeti szinten számos kereskedelmi műsorszolgáltató is működik (a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdése).

101    Ahogy a Bizottság a Törvényszék által írásban feltett kérdésekre válaszolva kifejti, a NOS által a PO közvetítése révén gyakorolt koordinációs tevékenységek nem különböznek egy kereskedelmi vállalkozás tevékenységétől kereskedelmi csatornái tekintetében. Mivel több közszolgálati műsorszolgáltató létezik, szükséges a központi szintű koordináció. A NOS tehát olyan feladatokat lát el, amelyeket ennek hiányában maguknak az érintett vállalkozásoknak kellene ellátniuk, vagy legalábbis ezeknek kellene megszervezniük vagy megfizetniük.

102    Másodszor, a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatból kitűnik, hogy a PO kereskedelmi tevékenységből eredő bevételekkel is rendelkezik, amelyek az érintett időszakban elérték a jelentéktelennek nem tekinthető 133,7 millió EUR összeget. A Bizottságnak a holland hatóságok által küldött 2006. február 24‑i levélből következik, hogy a PO bevételre tesz szert többek között a sugárzási jogok belga és német kábeltelevízió‑üzemeltetők részére való értékesítéséből, a műholdas sugárzásból, különböző reklámtevékenységekből, valamint a műsorszolgáltatók, illetve harmadik személyek számára nyújtott szolgáltatásokból, továbbá kamatokat, bérleti díjakat, osztalékokat és igazgatási díjakat szed.

103    A NOS nem vitatja e bevételek létét, azonban úgy véli, hogy pusztán adminisztratív közvetítőként jár el, különösen a sugárzási jogok belga és német kábeltelevízió‑üzemeltetők részére való értékesítése esetében. E tekintetben először is, a közvetítői pozíció, amelyben a NOS ellátja az e jogok értékesítésére irányuló tevékenységet, nem szünteti meg utóbbi gazdasági jellegét (lásd a fenti 92. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Másodszor, a gazdasági szereplő közvetítő tevékenysége maga is gazdasági tevékenységnek minősül.

104    Végül, a NOS állításaival ellentétben, 2005. szeptember 29‑i határozatában a holland versenyhatóság nem döntött arról, hogy a NOS közérdekű feladatainak ellátása során vállalkozásnak minősül. Miután emlékeztetett a NOS gazdasági tevékenységet végző vállalkozásnak minősülésére, a hatóság úgy vélte, hogy a NOS által műsorszolgáltatási tevékenységeiért kapott díj (NOS RTV) üzleti forgalomnak tekinthető.

105    Következésképpen, még ha elkülönítve is vizsgáljuk, a NOS tevékenysége a PO feladatainak ellátása során a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében gazdasági tevékenységnek minősül. Ennélfogva a Bizottság joggal tekintette a megtámadott határozatban a NOS‑t vállalkozásnak, különösen az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából (EK 87. cikk), annak ellenére, hogy a közszolgálati feladat keretében kettős szerepet tölt be.

106    Mivel a NOS által előterjesztett érvek egyike sem megalapozott, negyedik jogalapjának második részét el kell utasítani.

 A verseny torzulásának hiányáról és e tekintetben az indokolás hiányáról

–       A felek érvei

107    A NOS előadja, hogy a Bizottság értékelése, amely szerint az ad hoc jellegű finanszírozások torzíthatják a versenyt, nincs megfelelően megindokolva, részben téves, és ellentmondásban áll a Bizottság által a megtámadott határozatban tett egyéb megállapításokkal.

108    Először, keresetében a NOS kifejti, hogy a megtámadott határozat indokolása körkörös. Emellett a Bizottság tévesen utal arra, hogy amennyiben állami támogatás áll fenn, a verseny torzulása automatikusan megállapítható. Végül a Bizottság az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően elmulasztotta megjelölni, hogy a szóban forgó intézkedések milyen módon torzíthatják a versenyt.

109    Emellett a NOS kifejti, hogy a Bizottság tévesen vélte úgy, hogy a jelen ügyben torzult a verseny. A túlkompenzáció létezése a jelen ügyben nem jelenti azt, hogy a kapott túlzott mértékű összegek közszolgálati feladatának végrehajtásától eltérő célokra fordíthatók, és így torzították a versenyt más piacokon. A Bizottságnak következésképpen bizonyítania kellett volna, hogy a tartalékok létrehozásával a piacon torzult‑e a verseny, és ha igen, milyen mértékben.

110    Végül, a Bizottság értékelése, amely szerint fennáll a verseny torzulása, ellentétben áll a megtámadott határozat (155) és azt követő preambulumbekezdéseiben szereplő állítással, amely szerint a három jelentős piacon, amelyeken a közszolgálati műsorszolgáltatók és a magán műsorszolgáltatók versenyeznek, nem valósult meg versenyellenes magatartás.

111    Másodszor, válaszában a NOS kifejti, hogy ahogy arra a Bizottság is rámutat beadványaiban, annak érdekében, hogy meg lehessen állapítani, hogy egy támogatás létező vagy új, figyelembe kell venni az intézkedés jogalapját, az intézkedés esetleges módosításait és azt, hogy e módosítások új intézkedéssé alakítják‑e az eredeti intézkedést. Márpedig a Bizottság nem alkalmazta helyesen e három kritériumot.

112    A Bizottság vitatja a NOS érvelését. Emellett megjegyzi, hogy a NOS által válaszában előterjesztett érvelés nincs kapcsolatban a negyedik jogalap harmadik részének címével, továbbá a keresetben előadott érveléssel.

–       A Törvényszék álláspontja

113    Előzetesen ki kell emelni, hogy a NOS válaszában, a negyedik jogalap harmadik része keretében kifejtett érvelés az új támogatásnak minősítésre, vagyis első jogalapjának tárgyára vonatkozik, és nem tekinthető az utóbbihoz képest önálló jogalapnak. Ez az érvelés nincs kapcsolatban a keresetben kifejtettekkel és e rész címével. Ennélfogva a NOS által előterjesztett negyedik jogalap említett részének elemzését a verseny torzulásának állítólagos hiányára, illetve e tekintetben a megtámadott határozat indokolásának hiányára kell korlátozni, egyebekben pedig utalni kell a lenti 159–180. pontra (lásd különösen a lenti 176–180. pontot a létező támogatás és az új támogatás közötti különbség, illetve a lenti 182–188. pontot a jelen ügyben az új támogatást jellemző körülmények tekintetében).

114    Ami az indokolás hivatkozott hiányát illeti, a közcélú műsorszolgáltatás részletes ismertetésében a Bizottság a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdésében kifejti, hogy a működő nemzeti közszolgálati műsorszolgáltatókon kívül nemzeti szinten számos kereskedelmi műsorszolgáltató is működik. Ezek panaszokkal fordultak a Bizottsághoz, amelyekben azt állították, hogy a holland közszolgálati műsorszolgáltatók tekintetében érvényben lévő közfinanszírozási rendszer az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében jogellenes állami támogatásnak minősül (a megtámadott határozat (1) preambulumbekezdése).

115    A megtámadott határozat „A versenyhelyzet torzulása” című 6.3. pontjának szövege a következő:

„Az ad hoc jellegű finanszírozás, a CoBo‑ba történő átutalások által nyújtott előny és a holland közszolgálati műsorszolgáltatók számára a technikai felszerelések költségmentes biztosítása, hasonló helyzetben nem vehetők igénybe más vállalkozások által. Mivel a versenyhelyzet torzul minden olyan esetben, amikor az állami támogatás erősíti a kedvezményezett vállalkozás versenyhelyzetét a versenytársaival szemben, az előny képes torzítani a PSB és más vállalkozások közötti versenyt.”

116    A megtámadott határozat 6.4. pontjában a Bizottság ezt követően megvizsgálta az ad hoc jellegű finanszírozások befolyását a tagállamok közötti kereskedelemre. Miután utalt az alkalmazandó ítélkezési gyakorlatra, valamint a műsorszolgáltatásról szóló közleményre, a Bizottság a megtámadott határozat (103) preambulumbekezdésében a következőket fejtette ki:

„Ez esetben a holland közszolgálati műsorszolgáltatók maguk is aktív szereplői a nemzetközi piacnak: az Európai Műsorszolgáltatási Unión keresztül televíziós programokat cserélnek, és részt vesznek az Eurovíziós rendszerben. Ezenkívül Belgiumban és Németországban sugározzák programjaikat. Továbbá a holland közszolgálati műsorszolgáltatók közvetlen versenyben vannak a kereskedelmi műsorszolgáltatókkal, amelyek aktív szereplői a nemzetközi műsorszolgáltatási piacnak, és amelyek nemzetközi tulajdonosi struktúrával rendelkeznek.”

117    Meg kell tehát állapítani, hogy – a NOS állításával ellentétben – a megtámadott határozat ezzel kapcsolatban tartalmaz olyan indokolást, amely lehetővé teszi a NOS számára, hogy megértse a Bizottság érvelését, és biztosítsa védelmét, valamint azt, hogy a Törvényszék gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd a fenti 80. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A Bizottság szerint a versenytársakhoz, vagyis a kereskedelmi műsorszolgáltatókhoz képest áll fenn a közszolgálati műsorszolgáltatóknak, így a NOS‑nak – még PO‑ként ellátott feladatai keretében is – biztosított előny, amely alkalmas a verseny torzítására.

118    Mivel egyébként a NOS vitatja az ilyen indokolás megalapozottságát (lásd a fenti 79. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot) a jelen ügyben a verseny torzulásának hiányára hivatkozva, először emlékeztetni kell arra, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése tiltja az államok által nyújtott, bizonyos vállalkozások előnyben részesítése által a versenyt torzító vagy ezzel „fenyegető” támogatásokat. A verseny torzításának kockázata vagy veszélye tehát elegendő. A Bizottság nem köteles bizonyítani a már nyújtott támogatások tényleges hatását (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑346/03. és C‑529/03. sz., Atzeni és társai egyesített ügyekben 2006. február 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑1875. o.] 74. pontját). A jelen ügyben a Bizottságnak tehát nem kellett azt bizonyítania, hogy a szóban forgó intézkedések kedvezményezettjei, vagyis a közszolgálati műsorszolgáltatók, beleértve a NOS‑t is a maga kettős feladatkörében, felhasználták a más célra kapott alapokat, ezzel torzítva a versenyt.

119    Másodszor, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan támogatások, amelyek a vállalkozás által rendes tevékenysége vagy mindennapos üzletvezetése keretében általában viselendő költségeinek könnyítésére irányulnak, főszabály szerint torzítják a verseny feltételeit (a Törvényszék T‑459/93. sz., Siemens kontra Bizottság ügyben 1995. június 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1675. o.] 48. és 77. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, T‑214/95. sz., Vlaams Gewest kontra Bizottság ügyben 1998. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑717. o.] 43. pontja, valamint T‑217/02. sz., Ter Lembeek kontra Bizottság ügyben 2006. november 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4483. o.] 177. pontja).

120    Márpedig a NOS számára akár PO‑ként, akár NOS RTV‑ként nyújtott finanszírozás mentesítette őt a működési költségektől, amelyek egyébként őt terhelték volna, ahogy azt a Bizottság is kifejti a megtámadott határozat (93) preambulumbekezdésében. Az, hogy közszolgálati tevékenységgel bízták meg, és az erre a feladatra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően végzi feladatait, önmagában nem háríthatja el a verseny torzulásának kockázatát más vállalkozásokhoz képest, mert különben az EK 86. cikk és EK 88. cikk elveszítené tényleges hatását, ahogy azt a Bizottság is előadja. Az EK 86. cikk (2) bekezdésének alkalmazásában a közszolgálati feladat ellátásával megbízott vállalkozások a Szerződés szabályainak, mégpedig a versenyszabályoknak a hatálya alá tartoznak. A közszolgálati feladat ugyanis túlkompenzációban részesülhet az érintett tagállam részéről, ami, ha bizonyítást nyer, önmagában a verseny torzításának kockázatát hordozza a versenynek kitett olyan piacon, mint a műsorszolgáltatási piac.

121    Emellett azzal az érvvel kapcsolatban, amely szerint a verseny torzulásának megállapítása a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésében ellentétes a Bizottságnak a versenyellenes magatartás hiányára vonatkozó következtetéseivel, hangsúlyozni kell, hogy a versenyre gyakorolt hatás vizsgálata (a megtámadott határozat 6.3. pontja) az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatás fennállására vonatkozó vizsgálat keretébe illeszkedik (a megtámadott határozat 6. pontja). Ezzel szemben a közszolgálati műsorszolgáltatók versenyellenes magatartásának vizsgálata a megtámadott határozat 8.5. pontjának tárgyát képezi a szóban forgó intézkedések EK 86. cikk (2) preambulumbekezdésével való összeegyeztethetőségére vonatkozó vizsgálat keretében.

122    Márpedig egyértelmű, hogy az ítélkezési gyakorlat különbséget tesz valamely intézkedés állami támogatásnak minősítésének kérdése és annak közös piaccal való összeegyeztethetőségének kérdése között (a Törvényszék T‑354/05. sz., TF1 kontra Bizottság ügyben 2009. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑471. o.] 134. pontja). A Bizottság tehát a megtámadott határozatban joggal vizsgálta először azt, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése által a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak minősülése érdekében támasztott feltételek, köztük a verseny torzítására való alkalmasság, teljesültek‑e, másodszor pedig azt, hogy az EK 86. cikk (2) bekezdésében szereplő eltérés alkalmazható‑e a jelen ügyben. Az utóbbi keretben és az amszterdami jegyzőkönyvvel összhangban meg kell vizsgálni többek között, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tanúsítanak‑e olyan versenyellenes magatartást a kereskedelmi piacokon, amely nem szükséges közszolgálati feladatuk ellátásához (lásd e tekintetben a lenti 211–218. pontot).

123    A konkrét versenyellenes magatartások azonosításának elmaradása az e kompenzáció arányosságára vonatkozó vizsgálat keretében tehát nem áll ellentétben a Bizottság által a verseny torzulása tárgyában az ad hoc finanszírozások állami támogatásnak minősítése érdekében tett megállapításokkal. Ettől még ugyanis ezek a finanszírozások az EK 87. cikk értelmében alkalmasak a verseny torzítására, ahogy azt a Bizottság is kifejti a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésében.

124    A NOS által hivatkozott negyedik jogalap harmadik részét tehát el kell utasítani.

 A fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet hibás értelmezéséről és alkalmazásáról, valamint e tekintetben a megtámadott határozat elégtelen indokolásáról

–       A felek érvei

125    A NOS lényegében azt adja elő, hogy a Bizottság értékelése, amely szerint az ad hoc finanszírozások új támogatást valósítanak meg, a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet hibás értelmezésén és alkalmazásán, valamint az elégtelen indokoláson alapul.

126    Először, a NOS előadja, hogy a Bizottság hibásan vélte úgy, hogy a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet alkalmazandó a jelen ügyre.

127    A fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet ugyanis azokat a feltételeket határozza meg, amelyek lehetővé teszik egy nemzeti bíróság számára annak eldöntését, hogy a támogatást be kell‑e jelenteni a Bizottságnak, vagy sem, de nem megfelelő jogi háttér annak eldöntéséhez, hogy az intézkedés állami támogatásnak minősül‑e, vagy sem, mivel ez tisztán anyagi jogi kérdés.

128    Emellett a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet mindenekelőtt eljárási vonatkozású feltételeket határoz meg. Így azon feltétel tekintetében, amely szerint a közszolgáltatás költségeinek kompenzációját rögzített szempontok alapján előzetesen kell megállapítani, mindazonáltal bebizonyosodhat, hogy az e feltételnek meg nem felelő intézkedés mégsem minősül állami támogatásnak, amennyiben a nyújtott kompenzáció nem haladja meg a közszolgáltatás költségeit. Ehhez hasonlóan, ahogy az a hatóságok általi földterület- és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló 97/C 209/03 bizottsági közleményből (HL 1997. C 209., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 143. o.) is kitűnik, az a feltétel, hogy az értékesítésnek pályázati eljárásban kell történnie, tisztán eljárási jellegű.

129    Továbbá a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben egy magán piaci szereplő alkalmanként közszolgáltatási kötelezettségeket vállal, amely kötelezettségek korlátozott jellegűek, és bizonyos rendszerességgel „visszatérnek” a piacra. Márpedig a jelen ügyben a közszolgálati műsorszolgáltatás holland rendszere ettől eltér, mivel állandó finanszírozású rendszerről van szó. Nem lehet tehát szó pályázatról vagy a hatékony kereskedelmi üzemeltetővel való összehasonlításról.

130    Másodszor, a NOS előadja, hogy a Bizottságnak az amszterdami jegyzőkönyv mint elsődleges jogforrás fényében előzetesen azt kellett volna értékelnie, hogy fennáll‑e az állami támogatás. Az említett jegyzőkönyv értelmében állami támogatás csak akkor állhat fenn, ha a közösségi érdekkel ellentétes mértékű a versenyt érintő túlkompenzáció. Következésképpen a NOS által kapott ad hoc jellegű finanszírozások nem tekinthetők állami támogatásoknak, vagyis a Bizottság tévesen értelmezte az EK 87. cikket és EK 88. cikket.

131    Előny hiányában nem állhat fenn állami támogatás, függetlenül attól a kérdéstől, hogy a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben megfogalmazott feltételek teljesülnek‑e, vagy sem, ahogy az az [EK 86. cikk] (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásoknak közszolgáltatással [helyesen: közszolgáltatásért] járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló, 2005. november 28‑i 2005/842/EK bizottsági határozatból (HL 2005. L 312., 67. o.) kitűnik.

132    Végül a NOS hangsúlyozza, hogy a Bizottság a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletre hivatkozva tévesen vonja le azt a következtetést, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók számára a technikai felszerelések NOB általi költségmentes biztosítása állami támogatásnak minősül, holott a NOB az említett szolgáltatásnyújtásért az állam által nyújtott kompenzációban részesül, mivel e kompenzációt olyan eszközökkel biztosítják, amelyeket az állam bocsát a NOS rendelkezésére.

133    Harmadszor a NOS előadja, hogy a Bizottság nem indokolta meg kellőképpen a megtámadott határozat (96) preambulumbekezdésében szereplő azon értékelését, amely szerint a FOR‑ból, a kiegészítő támogatási alapokból, illetve a CoBo‑ból származó kifizetések nem előzetesen meghatározott célokon és átlátható kritériumokon alapultak.

134    A Bizottság vitatja a NOS érvelését, kiemelve, hogy nem érti teljesen a jogalap tárgyát, mivel a hivatkozott érvek nem világosak.

–       A Törvényszék álláspontja

135    Előzetesen, a NOS azon érvét, amely szerint a NOB a közszolgálati műsorszolgáltatók számára költségmentesen biztosítja a technikai felszereléseket, mint hatástalant el kell utasítani. A megtámadott határozat (137) preambulumbekezdéséből ugyanis az következik, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy a számításokba nem szükséges kifejezetten bevonni ezt az intézkedést. Az tehát a közszolgálati műsorszolgáltatók esetében nem jön számításba a túlkompenzáció értékelésénél, és a fortiori a PO által kapott túlkompenzációnál sem, amelyre a kért megsemmisítés kizárólagosan vonatkozik.

136    Ami először a megtámadott határozat indokolását illeti a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet tekintetében, a Bizottság az említett határozat (93) preambulumbekezdésében kifejti, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások gazdasági előnyt jelentenek a holland közszolgálati műsorszolgáltatók számára abban az értelemben, hogy ezek az intézkedések mentesítik őket a működési költségektől, amelyek egyébként őket terhelnék.

137    Ezt követően a megtámadott határozat „Az Altmark‑ügyben hozott ítélet alkalmazhatósága” című 6.2.1. pontjában a Bizottság válaszol a holland hatóságok és műsorszolgáltatók azon érvére, amely szerint az ad hoc finanszírozások ellentételezik a rájuk bízott általános szolgáltatási feladat végrehajtása során felmerült nettó költséget. A megtámadott határozat (94) preambulumbekezdésének utolsó mondatában az szerepel, hogy az ad hoc finanszírozások nem biztosítanak előnyt a közszolgálati műsorszolgáltatók számára, és a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben megfogalmazott feltételekkel összhangban nem minősülnek támogatásnak.

138    A Bizottság ezután, a megtámadott határozat (95) preambulumbekezdésében felsorolja azokat a feltételeket, amelyeknek a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet alapján teljesülniük kell ahhoz, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nettó többletköltségeit ellentételező állami intézkedések ne minősüljenek állami támogatásnak.

139    Végül a megtámadott határozat (96)–(98) preambulumbekezdésében a Bizottság indokolja az említett határozat (99) preambulumbekezdésében szereplő következtetését, amely szerint a jelen ügyben a három utolsó feltétel nem teljesült.

140    Először, álláspontja szerint a FOR‑ból, a kiegészítő támogatási alapokból történő pénzátutalások, valamint a CoBo pénzügyi hozzájárulása nem előre meghatározott objektív és átlátható paramétereken alapultak. Másodszor, az ad hoc jellegű finanszírozási intézkedések, valamint a CoBo‑ból történő kifizetések nem veszik figyelembe a közszolgálati műsorszolgáltatók valamennyi arra vonatkozó bevételeit, és nem foglalják magukban a túlkompenzáció kizárásához szükséges biztosítékokat. Következésképpen az ad hoc jellegű finanszírozás ténylegesen jelentős túlkompenzációt eredményezett. Harmadszor, a holland közszolgálati műsorszolgáltatókat nem ajánlati felhívás alapján választották ki általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtására. Emellett vizsgálatot sem végeztek annak biztosítására, hogy a kompenzáció szintjét egy átlagos, jól vezetett és a közszolgáltatási kötelezettséggel kapcsolatos követelményeknek való megfeleléshez szükséges termelési eszközökkel rendelkező vállalkozásnál a kötelezettségek elvégzése során felmerülő költségek elemzése alapján határozzák meg.

141    Meg kell tehát állapítani, hogy a NOS állításaival ellentétben, a jelen ügy körülményei között, és figyelemmel többek között a megtámadott határozat tartalmára, valamint különösen az annak (35)–(45) preambulumbekezdésében szereplő különböző finanszírozásokra vonatkozó megállapításokra, az említett határozat indokolásának segítségével az érdekeltek megismerhetik a Bizottság következtetéseinek indokait azzal kapcsolatban, hogy a jelen ügyben nem vette figyelembe a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben kialakított szempontokat, valamint a Törvényszék is gyakorolhatja felülvizsgálati jogkörét.

142    A Bizottság a megtámadott határozatban megfelelően világos módon mutatta be a határozat rendszerében e tekintetben lényeges tényeket és a jogi megfontolásokat (a fenti 119. pontban hivatkozott Ter Lembeek kontra Bizottság ügyben hivatkozott ítélet 246. pontja).

143    Másodszor, a NOS által a keresetben előterjesztett azon érvnek, amely szerint a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben kialakított feltételek csak a nemzeti bíróságnak szólnak, semmilyen jogalapja nincs, és az a fent hivatkozott ítélettel semmilyen módon nem támasztható alá.

144    A fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet 87–94. pontjából ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy a Bíróság által megállapított elvek általánosan alkalmazandók, még ha azokat egy nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében alakították is ki. A Bíróság nem korlátozta a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben megállapított elv érvényét az adott ügyre, nem korlátozta annak alkalmazását a nemzeti bíróságra, továbbá nem zárta ki annak alkalmazását a közszolgálati műsorszolgáltatási ágazatban.

145    A fenti 122. pontban hivatkozott TF1 kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 130. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet minden kétséget nélkülöző rendelkezéseiből az következik, hogy az ott megállapított négy feltétel egyedüli és kizárólagos célja a kérdéses intézkedés állami támogatássá minősítése, még pontosabban egy előny fennállásának a meghatározása.

146    Az olyan állami beavatkozást, amely az említett feltételekből egynek vagy többnek nem felel meg, az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak kell minősíteni (a fenti 122. pontban hivatkozott TF1 kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 129. pontja).

147    Mivel a holland hatóságok és a közszolgálati műsorszolgáltatók a jelen ügyben éppen azt fejtik ki, hogy az ad hoc finanszírozások ellentételezik az utóbbiak számára a rájuk bízott általános szolgáltatási feladat végrehajtása során felmerült nettó költségeket, a Bizottság joggal és értékelési hiba elkövetése nélkül ellenőrizte a gazdasági előnyre vonatkozó vizsgálata keretében azt, hogy a jelen ügyben teljesültek‑e a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben kialakított feltételek.

148    Arra is rá kell mutatni, hogy bár vitatja a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet alkalmazását a jelen ügyre, a NOS nem vitatja a Bizottság által a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdésében levont következtetést, amely szerint a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben megfogalmazott feltételek nem teljesültek. A NOS nem hivatkozik semmilyen olyan körülményre, amely alkalmas lenne a Bizottság által a megtámadott határozat (96)–(98) preambulumbekezdésében nyújtott igazolások megcáfolására.

149    Harmadszor, ami az amszterdami jegyzőkönyvet illeti, hangsúlyozni kell, hogy az egyrészt nem zárja ki, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozása állami támogatásnak minősüljön. A jegyzőkönyv ugyanis úgy rendelkezik, hogy a Szerződés rendelkezései nem érintik a tagállamok azon hatáskörét, hogy közszolgálati műsorszolgáltatást finanszírozzanak, amennyiben az ilyen finanszírozást a műsorszolgáltató szervezeteknek az egyes tagállamok által rájuk ruházott, meghatározott és megszervezett közszolgálati feladat ellátásához nyújtják, és amennyiben az ilyen finanszírozás az Európai Közösségen belüli kereskedelmi és versenyfeltételeket nem befolyásolja a közös érdekkel ellentétes mértékben, ugyanakkor e tekintetben a közszolgálati feladat megvalósulását is figyelembe kell venni. A NOS tehát nem hivatkozhat arra, hogy az amszterdami jegyzőkönyv kizárja a versenyszabályok alkalmazását, és megtiltja a Bizottságnak, hogy a Bíróság által a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben meghatározott szempontok alapján megvizsgálja, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások gazdasági előnyt jelentenek‑e a holland közszolgálati műsorszolgáltatók számára.

150    Másrészt a Bizottság nem vitatja az amszterdami jegyzőkönyv alapvető szerepét a közszolgálati műsorszolgáltató szervezeteknek közszolgálati feladatuk ellátása érdekében nyújtott finanszírozás értékelése kapcsán. A Bizottság erre a megtámadott határozat 8. pontjában szereplő (122) preambulumbekezdésben is utal, amely pont címe „A támogatás összeegyeztethetősége az EK‑Szerződés 86. cikkének (2) bekezdése alapján”. A Bizottság e vizsgálat elvégzésénél az ítélkezési gyakorlatra (a megtámadott határozat (113) és (114) preambulumbekezdése), valamint a műsorszolgáltatásról szóló közleményre támaszkodott, amely hivatkozik többek között az amszterdami jegyzőkönyvre is. Nem állítható tehát, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az említett jegyzőkönyvet.

151    Negyedszer, ami a 2005/842 határozatot illeti, az sem teszi inkább elfogadhatóvá azt az állítást, amely szerint a jelen ügyben a Bizottság hibásan alkalmazta a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletet.

152    A 2005/842 határozat (5) preambulumbekezdése szerint ugyanis:

„Amennyiben [az Altmark‑ügyben hozott ítéletben megállapított] négy kritérium teljesül, a közszolgáltatással [helyesen: közszolgáltatásért] járó ellentételezés nem számít állami támogatásnak, ezért [az EK ]87. és [EK ]88. [cikk] nem alkalmazandó. Ha a tagállamok nem tartják be ezeket a kritériumokat, és ha a Szerződés 87. cikke (1) bekezdése alkalmazásának általános kritériumai teljesülnek, a közszolgáltatással [helyesen: közszolgáltatásért] járó ellentételezés [az EK ]73., [EK ]86., [EK ]87. és [EK ]88. [cikk] hatálya alá tartozó állami támogatást jelent. Ez a határozat tehát csak az állami támogatásnak minősülő közszolgáltatással [helyesen: közszolgáltatásért] járó ellentételezésre alkalmazandó.”

153    Emellett a 2005/842 határozat 1. cikke úgy rendelkezik, hogy a határozat célja annak meghatározása, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatás működtetésével megbízott vállalkozásoknak odaítélt közszolgáltatásért járó ellentételezés milyen feltételekkel minősül a közös piaccal összeegyeztethetőnek, illetve mentesül az EK 88. cikk (3) bekezdésében megállapított bejelentési követelmény alól.

154    Ebből következik, hogy a 2005/842 határozat maga egyáltalán nem határozza meg azokat a feltételeket, amelyeknek a közszolgáltatásért járó ellentételezésnek, így különösen a nyújtott előnynek meg kell felelnie ahhoz, hogy az ne minősüljön állami támogatásnak, hanem éppen ellenkezőleg, a már állami támogatásnak minősített intézkedésekre vonatkozik, amelyekkel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy azok összeegyeztethetők‑e a közös piaccal. Emellett, a NOS állításával ellentétben, a 2005/842 határozat kifejezetten utal a Bíróság által a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben meghatározott szempontokra, amelyek alapján a korábbi szakaszban megállapították, hogy az ügyben fennáll‑e állami támogatás.

155    Ennek megfelelően a Bizottság a megtámadott határozatban joggal ellenőrizte először azt, hogy a Bíróság által a fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítéletben meghatározott szempontok teljesültek‑e annak megállapítása érdekében, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások állami támogatásnak minősültek‑e, majd ezt követően, miután megállapította az állami támogatás fennállását, joggal vizsgálta meg annak összeegyeztethetőségét a közös piaccal (lásd ebben az értelemben a fenti 122. pontban hivatkozott TF1 kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 134–147. pontját).

156    Végül az az érv, amelyet a NOS válaszában a hatóságok általi földterület- és épületértékesítés állami támogatási elemeiről szóló 97/C 209/03 bizottsági közleményre utalásból kíván levonni, mindenképpen irreleváns. A jelen ügyben ugyanis a megtámadott határozat a műsorszolgáltatási ágazatra vonatkozik, nem pedig a földterület- és épületértékesítésre. A hivatkozott analógiának tehát semmilyen alapja nincs.

157    Mivel a NOS által második jogalapjának alátámasztására előterjesztett egyik érv sem megalapozott, azt el kell utasítani.

158    Ennek megfelelően a NOS nem bizonyította a Bizottság megtámadott határozatban szereplő, az ad hoc jellegű finanszírozások állami támogatásnak minősülésével kapcsolatos következtetéseinek téves voltát, illetve azok indokolásának hiányát.

 Az ad hoc jellegű finanszírozások új támogatásnak való téves minősítéséről és e tekintetben az indokolás hiányáról

 A felek érvei

159    A felperesek lényegében azt adják elő, hogy a Bizottság megsértette az EK 88. cikket, valamint a 659/1999 rendeletet, amikor az ad hoc jellegű finanszírozásokat új támogatásnak minősítette. A megtámadott határozat emellett nem kellőképpen indokolt e tekintetben.

160    A Bizottság hibásan tett különbséget az állam ad hoc jellegű finanszírozásai és a rendes éves kifizetések között. Egyrészt az utóbbiakhoz hasonlóan az ad hoc jellegű finanszírozások nem felelnek meg a források automatikus rendelkezésre bocsátásának. E kétfajta finanszírozásról az illetékes miniszter egyedi határozattal dönt. Másrészt mind az ad hoc jellegű finanszírozásokat, mind a rendes éves kifizetéseket konkrét célkitűzések megvalósításáért nyújtják, vagyis a Mediawet 13c. cikke által a közszolgálati műsorszolgáltatásra rótt feladatok végrehajtásáért.

161    Először, a FOR‑ból, a kiegészítő támogatási alapokból, illetve a CoBo‑ból származó kifizetésekben megnyilvánuló ad hoc jellegű finanszírozások kapcsán a felperesek azt állítják, hogy azok a közszolgálati műsorszolgáltatók rendes finanszírozási rendszerének részei. Az ad hoc jellegű finanszírozásoknak ugyanis ugyanaz a forrása, mint a rendes éves kifizetéseknek, vagyis a média‑költségvetés, amelyet 1958‑ban hoztak létre, továbbá azok ugyanazon pénzügyi szabályok hatálya alá tartoznak, amelyek alapelvei 1958 előttiek. Az ad hoc jellegű finanszírozásokra semmilyen lényeges módosítás nem vonatkozott, mivel azok továbbra is az Algemene Omroep Reserve‑ből (műsorszolgáltatási tartalék, a továbbiakban: AOR) származtak.

162    A felperesek a Bíróság C‑44/93. sz. Namur‑Les assurances du crédit ügyben 1994. augusztus 9‑én hozott ítéletére (EBHT 1994., I‑3829. o.) hivatkoznak. Álláspontjuk szerint abból az következik, hogy a létező rendszer alapján finanszírozásban részesülő vállalkozás új tevékenységeinek végzését is létező támogatásnak kell tekinteni, és az, hogy a finanszírozásnak új jogalapja lesz, nem elegendő ahhoz, hogy a szóban forgó intézkedést új támogatásnak minősítsék. Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az a mód, ahogy a forrásokat rendelkezésre bocsátják, nem döntő az új támogatásnak vagy létező támogatásnak minősítés szempontjából.

163    Az az értékelés, amely szerint az ad hoc jellegű finanszírozások különböznek a rendes éves kifizetésektől, mivel azok eltérő jogalapon alapulnak, tárgyszerűen pontatlan.

164    Másodszor, a felperesek előadják, hogy a Bizottság tévesen minősítette új támogatásnak azt az intézkedést, amely előírta a közszolgálati műsorszolgáltatók programtartalékai egy részének visszautalását a PO‑hoz. A Holland Királyság ehhez hozzáteszi, hogy a Bizottság nem indokolta meg kellőképpen e minősítést.

165    A felperesek szerint e tartalékok PO‑hoz utalási jellegénél fogva létező támogatás, mivel ezek a tartalékok a közpénzeknek a rendes éves finanszírozás keretében való rendelkezésre bocsátásából származnak. A Bizottság nem bizonyította, hogy az említett tartalékok ad hoc jellegű finanszírozásokból erednek.

166    Emellett a NOS azt állítja, hogy a szóban forgó átutalást a képviselői és a Bizottság versenyjogi kérdésekért felelős tagja között 2005. június 28‑án tartott egyeztetés során jóváhagyták.

167    A Holland Királyság előadja, hogy a programtartalékok PO‑hoz utalása a Bizottság által a létező támogatásokra vonatkozó eljárás keretében javasolt hasznos intézkedés eredménye. Ennélfogva elfogadhatatlan lenne, ha ilyen intézkedés alapján új támogatási intézkedés képződhetne, amelynek a Bizottság utóbb kérhetné a visszatérítését.

168    Harmadszor, a NOS azt állítja, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók számára a technikai felszerelések NOB általi költségmentes biztosítása nem minősül állami támogatásnak, és semmiképpen sem tekinthető újnak. A technikai felszerelések NOB általi biztosítása nem volt költségmentes.

169    A Bizottság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy csak az a kérdés érdekes a jogvita szempontjából, hogy a FOR‑ból származó kifizetések és a programtartalékok PO‑hoz utalása új támogatásnak minősül‑e. Vitatja emellett a felperesek azon érvelését, amely az ad hoc jellegű finanszírozások létező támogatásnak minősítése alátámasztására irányul.

 A Törvényszék álláspontja

170    Előzetesen hatástalannak kell nyilvánítani a felperesek azon érveit, amelyek annak előadására irányulnak, hogy a kiegészítő támogatási alapokból, illetve a CoBo‑ból származó kifizetések nem tekintendők új támogatásnak. Kérelmeikből (lásd a fenti 18. és 20. pontot), illetve a NOS esetében az általa a tárgyaláson e tekintetben tett pontosításokból (lásd a fenti 66. pontot) ugyanis kitűnik, hogy a felperesek keresetük célját a megtámadott határozat 1. cikke (1) és (2) bekezdésének megsemmisítésére korlátozták. Ezek a kiegészítő támogatási alapokból, illetve a CoBo‑ból származó kifizetésekre vonatkozó érvek tehát nincsenek hatással a jogvita kimenetelére, amely csak a NOS által PO‑ként ellátott feladatok tekintetében kapott azon ad hoc jellegű finanszírozásokra vonatkozik, amelyek visszafizetését igénylik, vagyis a FOR‑ból származó kifizetésekre, továbbá a közszolgálati műsorszolgáltatók programtartalékainak PO‑hoz utalására (lásd a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatot, a megtámadott határozat (154), (178) és (179) preambulumbekezdését, valamint a megtámadott határozat 1. cikkének (2) bekezdését). A felperesek által a technikai felszerelések NOB általi költségmentes biztosítása kapcsán kifejtett érvelés tekintetében vissza kell utalni a fenti 135. pontra.

171    Először, ami a megtámadott határozat új támogatásnak minősítésre vonatkozó indokolását illeti, a Bizottság a megtámadott határozat 2.3. pontjában ismerteti a közszolgálati műsorszolgáltatók finanszírozásának különböző forrásait, köztük az éves kifizetéseket és az ad hoc jellegű kifizetéseket, beleértve a FOR‑ból származókat is. A megtámadott határozat 2.4. pontjában a Bizottság részletezte az egyes műsorszolgáltatók tartalékait is, a megtámadott határozat (49) preambulumbekezdésében pedig kifejtette, hogy 2005‑ben a PO úgy döntött, hogy a programtartalékok egy részét a műsorszolgáltatóknak át kell számára utalniuk, azonban annak egy részét megtarthatják. A Bizottság hozzátette, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók 42,457 millió EUR‑t utaltak át a PO‑hoz.

172    Az ad hoc jellegű támogatások új támogatásnak minősítése a megtámadott határozat 7. pontjának tárgya (a megtámadott határozat (106)–(111) preambulumbekezdése). A Bizottság itt különbséget tesz a Mediawet 110. cikke alapján teljesített, létező támogatást képező éves kifizetések, és az ad hoc jellegű finanszírozások között.

173    A megtámadott határozat (109) preambulumbekezdésében a Bizottság részletesen ismertetett öt olyan körülményt, amelyek megkülönböztetik az ad hoc jellegű finanszírozásokat a rendes éves kifizetésektől, és amelyek azok létező támogatásnak minősítése ellen szólnak:

–        a kifizetések jogalapját az EK‑Szerződés hatálybalépését követően hozták létre, vagyis a jelen jogvita keretében relevánsak esetében 1998‑ban lett arra lehetőség, hogy a FOR‑ból műsorszolgáltatók számára ad hoc jellegű kifizetéseket folyósítsanak;

–        a kifizetésekre csak 1994‑től kezdve került sor, a FOR‑ból származó kifizetésekre pedig 1999‑től;

–        az ad hoc jellegű kifizetések nem minősülnek olyan kifizetéseknek, amelyekre a közszolgálati műsorszolgáltatók jogosultak, azok folyósítása nem automatikus;

–        az átutalások feltételeit az 1999‑ben és 2002‑ben létrehozott, úgynevezett „átutalási jegyzőkönyvekben” állapították meg;

–        a finanszírozás meghatározott célokra szolgál, így többek között arra ösztönzi a műsorszolgáltatókat, hogy jobb programokat készítsenek, hogy enyhítsék a reklámbevételek ingadozását, és hogy kipótolják a sportközvetítési jogok díjának emelkedését, valamint ösztönzi a belga és a német műsorszolgáltatók közötti koprodukciók létrehozását.

174    Emellett az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók kompenzációjának vizsgálata keretében (a megtámadott határozat 8.4.1. pontja) a Bizottság kifejtette, hogy azok közül tizennégy esetében fordult elő túlkompenzáció az 1994‑től 2005‑ig tartó időszakban, és ez 32 millió EUR profitot eredményezett, amelyet általában a programtartalékokba utaltak. A megtámadott határozat (146) preambulumbekezdésében a Bizottság megismételte, hogy a túlkompenzáció általában a programtartalékokba került, és hozzátette, hogy először 2005‑ben határoztak úgy, hogy az egyes közszolgálati műsorszolgáltatóknak az éves költségvetésük 5–10%‑át meghaladó tartalékait a PO‑hoz kell utalniuk. Hozzátette továbbá, hogy ez az átutalás szintén az ad hoc jellegű finanszírozások részének volt tekinthető, és figyelembe vették a kompenzáció arányosságának megállapítása során.

175    Meg kell tehát állapítani, hogy a NOS állításával ellentétben a megtámadott határozat részletes indokolást tartalmaz az ad hoc jellegű finanszírozások új támogatásnak minősítésével kapcsolatban, amely az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően világosan és egyértelműen kifejti az aktust megalkotó intézmény érvelését, amelynek segítségével az érdekeltek megismerhetik a meghozott intézkedés indokait, és a Törvényszék felülvizsgálatot gyakorolhat.

176    Másodszor, ami a Bizottság által állítólagosan elkövetett értékelési hibát illeti, az ad hoc jellegű finanszírozások új támogatásnak minősítése során, a 659/1999 rendelet 1. cikkéből az következik, hogy a létező támogatásnak minősítés vonatkozik minden támogatásra, amely az EK‑Szerződésnek az érintett tagállamokban történő hatálybalépését megelőzően már létezett, illetve a Bizottság vagy a Tanács által engedélyezett támogatásokra, és új támogatásnak tekintendő a létező támogatás bármilyen módosítása.

177    E félreérthetetlen szöveg szerint nem „minden módosított létező támogatás” tekintendő új támogatásnak, hanem csak a módosítás mint olyan minősülhet új támogatásnak. Az eredeti rendszer tehát csak akkor alakul át új támogatási rendszerré, ha a módosítás lényegileg érinti magát az eredeti rendszert. Márpedig nem vitatható, hogy ilyen lényeges módosításról van szó, ha az új elem nyilvánvalóan elválasztható a régi rendszertől (a Törvényszék T‑195/01. és T‑207/01. sz., Government of Gibraltar kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2309. o.] 109. és 111. pontja).

178    Bár az EK 88. cikk (3) bekezdése a létező támogatások módosítását az új támogatások közé sorolja, ezt csak annak érdekében teszi, hogy elkerülje, hogy az államok megkerülhessék az utóbbiak bejelentésére vonatkozó kötelezettséget, ugyanarra az eredményre jutva egy már hatályban lévő rendszer alkalmazási körének kitágítása révén (a Bíróság 91/83. és 127/83. sz., Heineken Brouwerijen egyesített ügyekben 1984. október 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 3435. o.] 17. pontja).

179    A jelen ügyben nem vitatott, hogy csak az ad hoc jellegű finanszírozások – beleértve a tartalékok PO‑hoz utalását is 2005‑ben – minősülnek a megtámadott határozatban új támogatásnak (a megtámadott határozat (111) és (146) preambulumbekezdése). A Bizottság a megtámadott határozat (8) preambulumbekezdésében kifejti, hogy az éves kifizetéseket és az Ösztönzési Alapot (Stifo) a létező támogatásra vonatkozó külön eljárás vizsgálja. A létező támogatások eredeti rendszerét tehát a megtámadott határozat nem érinti.

180    Valamely támogatás az azt előíró rendelkezésekre, azok módozataira és korlátaira való utalással minősíthető újnak vagy a létező rendszer módosításának (lásd ebben az értelemben a fenti 162. pontban hivatkozott Namur‑Les assurances du crédit ügyben hozott ítélet 28. pontját).

181    A NOS éppen a fenti 162. pontban hivatkozott Namur‑Les assurances du crédit ügyben hozott ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatra hivatkozik annak alátámasztására, hogy a Bizottság által a megtámadott határozat (109) preambulumbekezdésében előadott körülmények (lásd a fenti 173. pontot), még ha megalapozottak is, azok egyike sem döntő.

182    Bizonyos, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások egyes elemei bizonyos tekintetben közelítenek a korábban létezett mechanizmusokhoz vagy egyes éves kifizetések elemeihez. Ugyanakkor az ad hoc jellegű finanszírozásokat jellemző elemek összességükben megalapozzák azoknak az 1958‑ban létrehozott rendszertől elválasztható új támogatás jellegét. Ez kizárja azok létező támogatáshoz kapcsolódását, mivel a jelen ügy összefüggései nem hasonlíthatók a fenti 162. pontban hivatkozott Namur‑Les assurances du crédit ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügy összefüggéseihez.

183    A felperesek ugyanis nem nyújtottak be olyan bizonyítékot, amely alkalmas lenne a Bizottság azon állításainak megkérdőjelezésére, amelyek szerint az ad hoc jellegű finanszírozások jogalapját az EK‑Szerződés hatálybalépését követően hozták létre, és a nem rendszeres és automatikus jellegű, ellenben konkrét igényeknek megfelelő kifizetéseket a jelen ügyben csak 1999 után teljesítették.

184    Ami a FOR‑t illeti, bár igaz, hogy a felperesek azt állítják, hogy e finanszírozások továbbra is az általános média‑költségvetésbe tartoznak, nem vitatják, hogy a FOR‑t csak 1997‑ben hozták létre. A Mediawet 106a. és 170c. cikke, amely a FOR‑ra vonatkozik, 1998‑ban lépett hatályba. Bár egy törvénytervezet előirányozta a FOR létrehozását 1953‑ban, e törvénytervezetet nem fogadták el.

185    Emellett a felperesek azon állításait illetően, amelyek szerint az ezen az alapon teljesítettekhez hasonló kifizetéseket már több éve teljesítettek az AOR alapján, meg kell állapítani, hogy azok semmiképpen nem támasztják alá a Bizottságnak a megtámadott határozat (109) preambulumbekezdése második francia bekezdésében szereplő azon állításának téves jellegét, amely szerint a FOR‑ból történő kifizetések 1999‑ben kezdődtek, sem annak a megtámadott határozat (146) preambulumbekezdésében szereplő állításnak a téves jellegét, amely szerint azt, hogy a műsorszolgáltatók által képzett tartalékok egy részét bizonyos feltételek mellett a PO‑hoz kell utalni, 2005‑ben döntötték el.

186    Pontosabban ami a többlettartalékok 42,457 millió EUR összegének a PO‑hoz utalását illeti, a megtámadott határozatból egyértelműen kitűnik, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy nem a Mediawet 101. és 110. cikke értelmében vett éves finanszírozásról, hanem a PO‑nak nyújtott új támogatásról van szó, amelyről először 2005‑ben döntöttek, és a Mediawet 109a. cikkén alapul, amely a megállapított maximumot meghaladó tartalékkal rendelkező közszolgálati műsorszolgáltatókat arra kötelezi, hogy a különbözetet utalják át a PO‑hoz.

187    Márpedig meg kell állapítani, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékainak átutalására ténylegesen először 2005‑ben került sor a holland hatóságok határozatát követően, amely lehetővé tette az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók számára, hogy az éves költségvetésük legfeljebb 5–10%‑ának megfelelő tartalékot tartsanak fenn. Ez az átutalás a Mediawet 109a. cikkén alapult, amelyet a Szerződés hatálybalépését követően iktattak a törvénybe. Ez az átutalás tehát semmiképpen nem képezte részét a Mediawet létező támogatásra vonatkozó 101. és 110. cikke szerinti éves finanszírozásnak. Emellett a holland hatóságok 2005. szeptember 1‑jei levelének mellékletéből kitűnik, hogy az ilyen átutalás szükségessége abból fakadt, hogy a rendes költségvetés nem volt elégséges a főbb médiaplatformokon a programkészítési tervek megvalósításához, vagyis az átutalás szintén konkrét igényeknek felelt meg (lásd a fenti 182. és 183. pontot is). A 659/1999 rendelet 1. cikke, illetve a fenti 177. és 180. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazásában tehát ezt az átutalást, amely csökkentette a különböző közszolgálati műsorszolgáltatók összesített kompenzációját, fokozta ugyanakkor a PO túlkompenzációját, a PO‑nak nyújtott új támogatásnak kell minősíteni, amely hozzáadódott az utóbbi által már megkapott támogatáshoz. Ilyen minősítés hiányában, ahogy az a jelen ügyből kitűnik, a tagállam ilyen átutalásokkal legalábbis részben mentesülne megalapozott visszatéríttetési kötelezettsége alól.

188    Anélkül, hogy e keretben vitatnák a PO‑nak nyújtott állami támogatás fennállását, amennyiben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékainak egy része a korábbi szakaszban esetlegesen létező támogatás volt, érveik hatástalanok (lásd a lenti 239. pontot is). Még ha ugyanis e körülmény bizonyítottnak tekinthető is, a PO‑nak nyújtott támogatás egésze akkor is új támogatás volt.

189    Mindenesetre a felperesek nem hivatkoznak olyan pontos, akár számszerűsített, akár másfajta körülményre, amely megalapozná állításukat, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékainak egy része létező támogatás volt.

190    A Bizottság a megtámadott határozat (141) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy tizennégy közszolgálati műsorszolgáltató esetében fordult elő túlkompenzáció, és ez 32 millió EUR profitot eredményezett, amelyet általában a programtartalékokba utaltak. A Bizottság felperesek által sem vitatott állítása szerint az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók által kapott túlkompenzációt ugyanolyan módszerrel számították ki, mint amelyet a megtámadott határozat a PO feladatait ellátó NOS esetében írt le. E tekintetben a Bizottság holland hatóságoknak küldött 2005. december 22‑i leveléből és különösen az annak 1. mellékletében szereplő táblázatból kitűnik, hogy a Bizottság ténylegesen bekérte a közszolgálati műsorszolgáltatók 1994 és 2005 közötti időszakra vonatkozó költségeit és bevételeit műsorszolgáltatónkénti bontásban, megkülönböztetve a közszolgálati tevékenységek nettó költségeit, a rendes éves kifizetéseket, az esetleges többletet vagy veszteséget, és ettől elkülönítve a különböző ad hoc jellegű finanszírozásokat, annak érdekében, hogy végül ki lehessen számítani az esetleges túlkompenzációt. Mint a PO esetében is, a Bizottság tehát képes volt kiszámítani az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók által az ad hoc jellegű finanszírozások révén kapott, programtartalékaikat növelő túlkompenzációt a holland hatóságok által 2006. február 3‑án megadott számadatok alapján. Márpedig a felperesek – kijelentve, hogy egyáltalán nem valósult meg új támogatás – pusztán általános jelleggel állítják, hogy a visszatérítési igény részben létező támogatások címén juttatott összegekre vonatkozik, ami nem alapozhatja meg állításukat.

191    E tekintetben hozzá kell tenni, hogy bár a Bizottság a megtámadott határozat (153) preambulumbekezdésében a PO által az 1994 és 2005 közötti időszakban kapott túlkompenzáció összegét 98.365 millió EUR‑ban állapította meg, és azt a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásnak minősítette, a megtámadott határozat (154) preambulumbekezdésében a visszatérítés összegét 76,327 millió EUR‑ra korlátozta, amely csak azon ad hoc jellegű finanszírozások összegének felel meg, „amelyeket nem létező támogatási intézkedések keretében kaptak”.

192    Nyilvánvalóan nem számítási hibáról van szó, ahogy azt a NOS állítja. Éppen ellenkezőleg, ez a NOS által azzal kapcsolatban kifejtett aggodalomra reagál, hogy nem számították be a létező támogatásokból eredő túlkompenzációt a visszatérítendő összegbe. A Bizottság éppen az ad hoc jellegű finanszírozások által megvalósított új támogatásokra kívánta korlátozni a visszatérítést, vagyis a FOR‑ból származó kifizetésekre és a közszolgálati műsorszolgáltatók PO‑nak 2005‑ben átutalt tartalékainak 42,457 millió EUR összegére. A megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatból ugyanis kitűnik, hogy a kerekítve 98,4 millió EUR összeg 76,3 millió EUR ad hoc jellegű finanszírozás mellett tartalmaz egy 20,7 millió EUR összegű, a PO által kapott túlkompenzációt, amely az éves finanszírozási és közfinanszírozási szükségletei közötti különbség eredménye. E túlkompenzációra nem vonatkozik a megtámadott határozatban megállapított visszatérítési kötelezettség.

193    Emellett a Holland Királyság által előadott azon érvet, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók programtartalékainak PO‑hoz utalása a Bizottság kérésének teljesítése a létező támogatásokra vonatkozó eljárás keretében, megalapozatlanként el kell utasítani.

194    Először, a Holland Királyság semmilyen bizonyítékra nem hivatkozik e tekintetben.

195    Másodszor, ahogy arra fent rámutattunk (lásd a 187. pontot), a holland hatóságok 2005. szeptember 1‑jei levelének mellékletéből kitűnik, hogy az említett tartalékok átutalását az igazolta, hogy a rendes oktatási, kulturális és tudományos költségvetés a főbb médiaplatformokon nem volt elégséges a programkészítési tervek megvalósításához. Ez az indokolás nem kapcsolódik a létező támogatásokra vonatkozó eljáráshoz.

196    Harmadszor, a PO nem minősül állami hatóságnak, így az említett tartalékok részére történő átutalása nem felel meg ezen összeg állam általi visszatéríttetésének. A Bizottság tehát joggal vitatja, hogy az említett átutalás az ő kérésének felelt meg a létező támogatásokra vonatkozó eljárás keretében. E tekintetben, még ha bizonyítottnak is tekinthető, a Bizottság versenyjogi kérdésekért felelős tagjának az említett tartalékok átutalását illető esetleges pozitív reakciója a 2005. június 28‑án a NOS‑szal folytatott – a Bizottság szerint informális – egyeztetésen a tartalékoknak a holland államhoz való utalására vonatkozhatott. A NOS nem bizonyítja, hogy a Bizottság hozzájárult volna a PO részére történő ilyen utaláshoz.

197    Emellett, bár igaz, hogy a holland hatóságok jelezhették, hogy céljuk a tartalékok többletének AOR‑ba utalása volt, amely az államhoz tartozó, és a média‑költségvetés részét képező tartalék, a megtámadott határozat (149) preambulumbekezdésének 62. lábjegyzetéből kitűnik, hogy a holland hatóságok elkötelezték magukat – a 2006. május 4‑i levélben –, hogy ezt a szabályt bevezetik a 2006‑os költségvetési törvényben, amely a 2007. évi Mediawet elfogadásáig biztosítja az alkalmazást. A Holland Királyság semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy ez a szabály a megtámadott határozat elfogadásakor már alkalmazandó volt.

198    Így a Holland Királyság második, és a NOS első, az ad hoc jellegű finanszírozások új támogatásnak való hibás minősítésére alapított jogalapját el kell utasítani.

 Az EK 86. cikk (2) bekezdése helytelen alkalmazásáról, valamint az állítólagos túlkompenzáció számításánál elkövetett hibákról, továbbá e tekintetben az indokolás hiányáról

199    A Holland Királyság által másodlagosan hivatkozott harmadik jogalap három részre oszlik. Az első részben a Holland Királyság kifejti, hogy a Bizottság tévesen következtetett a túlkompenzáció fennállására, annak ellenére, hogy nem állapította meg a verseny tényleges torzulását. A második részben előadja, hogy a Bizottság értékelési hibát követett el, és elmulasztotta indokolási kötelezettségének teljesítését, amikor nem vizsgálta meg, hogy a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatások egy része, 33,870 millió EUR ténylegesen a PO túlkompenzációját szolgálhatta‑e. A harmadik részben azt állítja, hogy a Bizottságnak a PO‑hoz utalt összegre alkalmaznia kellett volna a közszolgálati műsorszolgáltatókra alkalmazott 10%‑os tűréshatárt.

200    Harmadik jogalapjában a NOS lényegében előadja, hogy a Bizottság tévesen következtetett arra, hogy kapcsolat áll fenn az ad hoc jellegű finanszírozások és a túlkompenzáció között, amelynek visszatérítését elrendelte. A Bizottság emellett nem indokolta meg kellőképpen a megtámadott határozatot, és tévesen értelmezte az EK 86. cikket és az EK 88. cikket. Ötödik jogalapjában a NOS azt állítja, hogy a Bizottság helytelenül alkalmazta az EK 86. cikk (2) bekezdését, és nem indokolta meg kellőképpen a megtámadott határozatot, mivel az arányosság vizsgálata keretében nem vizsgálta meg a túlkompenzáció állítólagos fennállása és a verseny torzulásának hiánya közötti kapcsolatot.

201    Meg kell vizsgálni először az arányosság értékelése kapcsán az EK 86. cikk (2) bekezdésének megsértését, másodszor az ad hoc jellegű finanszírozások és az állítólagos túlkompenzáció közötti kapcsolat hiányát, valamint a túlkompenzáció számításánál figyelembe veendő költségeket, harmadszor a FOR‑ból származó összegek helytelen figyelembe vételét a PO által kapott túlkompenzáció kiszámításánál, negyedszer azt, hogy a programtartalékok átutalásához kapcsolódó visszatérítendő összeg kiszámításánál nem vették figyelembe a Bizottság által engedélyezett 10%‑os tűréshatárt.

 Az EK 86. cikk (2) bekezdésének megsértéséről az arányosság értékelésével kapcsolatban

–       A felek érvei

202    A Holland Királyság lényegében előadja, hogy a Bizottság megsértette az EK 86. cikk (2) bekezdését, valamint az EK 87. cikk (1) bekezdését, amikor ellentmondásos módon arra a következtetésre jutott, hogy nem tartották tiszteletben az arányosság elvét, annak ellenére, hogy nem azonosított semmilyen versenyellenes magatartást. A Bizottság tehát a verseny bármilyen torzulása hiányában tévesen rendelte el a megtámadott határozatban szereplő összegek visszatérítését. A Holland Királyság e tekintetben a műsorszolgáltatásról szóló közlemény 58. pontjára utal. Végül kiemeli, hogy nem állítja azt, hogy a Bizottságnak konkrét versenyellenes magatartásra vonatkozó bizonyítékra kellett volna hivatkoznia, de rámutat, hogy a Bizottság maga állapította meg, hogy a megvizsgált intézkedések sosem jártak versenyellenes magatartással.

203    A NOS a maga részéről azt állítja, először, hogy a Bizottság helytelenül alkalmazta az EK 86. cikk (2) bekezdését, és nem indokolta meg kellőképpen a megtámadott határozatot, mivel az arányosság vizsgálata keretében nem vizsgálta meg a túlkompenzáció állítólagos fennállása és a verseny torzulásának hiánya közötti kapcsolatot. E tekintetben a NOS cáfolja a Bizottság azon állítását, amely szerint ez a jogalap azonos negyedik jogalapjának harmadik részével. A NOS ugyanis azt állítja, hogy míg negyedik jogalapjának harmadik részében arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben nem valósult meg a verseny torzulása, ami az állami támogatásnak minősítés szükséges feltétele, addig a jelen jogalap keretében azt adja elő, hogy a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia azt a tényt, hogy nem valósult meg a verseny torzulása arra tekintettel, hogy a NOS közszolgálati feladatot lát el.

204    Egyrészt a NOS szerint a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt, hogy a kapott finanszírozások felhasználásának késedelme bizonyos időszakokban azzal magyarázható, hogy a holland nyelvi terület korlátozott jellegű.

205    E tekintetben a NOS vitatja, hogy az érintett időszakban a nettó közszolgálati költségeinél magasabb összegű finanszírozásban részesült volna. Kifejti, hogy gyakori, hogy a megrendelt televíziós produkciók csak a következő évben érhetők el, vagy azokat akkor szállítják le. Ennélfogva a Bizottság azon állítása, amely szerint ezt a tényezőt az éves költségvetés azon 10%‑ára vonatkozó szabállyal veszi figyelembe, amelyet a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékképzésre fordíthatnak, nem meggyőző, mivel figyelembe kellett volna vennie a jelen ügy releváns körülményeit. E körülmények között a NOS előadja, hogy a holland nyelvi terület korlátozott jellege gyakran jelentős nehézséget okoz a jó gyártók és színészek rövid határidőn belüli megtalálásában, továbbá késedelmeket okoz.

206    Másrészt a NOS azt állítja, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt, hogy a túlkompenzáció a közeljövőben megszűnik. A közszolgálati műsorszolgáltatók PO‑hoz átutalt tartalékait 2006‑ra, vagy legkésőbb 2007‑re teljes mértékben fel kell használni.

207    Végül a NOS úgy véli, hogy a Bizottság azon érve, amely szerint az ebben az időpontban fennálló körülmények alapján köteles elfogadni a megtámadott határozatot, nem megalapozott, mivel a jelen ügyben az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók által a 2006. év során képzett, 2007‑re átnyúló tartalékokat teljes mértékben a közszolgálati feladat végrehajtására fordították.

208    Másodszor, a NOS előadja, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (116)–(121) preambulumbekezdésében megsértette az EK 86. cikk (2) bekezdését, mivel nem az ő feladata a közszolgálati feladat tartalmának meghatározása, sem annak vizsgálata, hogy az e feladattal kapcsolatban a nemzeti jogban található leírás nyilvánvaló hibákat hordoz‑e. E tekintetben a NOS vitatja a Bizottságnak a megtámadott határozat (121) preambulumbekezdésében szereplő értékelését, amely szerint a sportprogramok közvetítését az összes közvetített program 10%‑ára kellene korlátozni.

209    Harmadszor, a NOS vitatja a megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdésében szereplő következtetést, amely szerint a támogatás annak ellenére összeegyeztethetetlen a közös piaccal, hogy a Bizottság nem vizsgálta, hogy e támogatás nem igazolható‑e az EK87. cikk (2) és (3) bekezdése alapján, figyelemmel a holland nyelvi terület korlátozott jellegére.

210    A Bizottság vitatja a felperesek érvelését.

–       A Törvényszék álláspontja

211    Előzetesen, mivel a felperesek azzal az indokkal hivatkoznak az EK 87. cikk alkalmazásában a verseny torzulásának hiányára, hogy az EK‑Szerződés 86. cikkének (2) bekezdése alapján a támogatás összeegyeztethetőségére (a megtámadott határozat 8. pontja), pontosabban a támogatás arányosságára vonatkozó vizsgálatában a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó eljárás nem tette lehetővé versenyellenes magatartások azonosítását, utalni kell a fenti 114–124. pontra. Ebből kitűnik egyrészt, hogy a Bizottság az EK 87. cikk értelmében az ad hoc jellegű finanszírozások állami támogatásnak minősítéséhez helyesen állapította meg, illetve indokolta, hogy fennáll a verseny torzulásának kockázata. Másrészt az a megállapítás, hogy az állami támogatásnak minősítés szempontjából fennáll a verseny torzulásának kockázata, nem áll ellentmondásban azzal, hogy a Bizottság nem azonosított konkrét versenyellenes magatartásokat a kompenzáció arányosságának vizsgálata keretében (lásd a fenti 121–124. pontot).

212    A kompenzáció arányosságának vizsgálata keretében a versenyellenes magatartások fennállásának vizsgálatával kapcsolatban a Bizottság a megtámadott határozat (124)–(126) preambulumbekezdésében – a műsorszolgáltatásról szóló közleményre utalva – kifejti, hogy az arányosság általa elvégzendő kettős értékelésének második eleméről van szó.

213    E tekintetben különösen a megtámadott határozat (126) preambulumbekezdéséből a következő tűnik ki:

„Másrészt a Bizottságnak meg kell vizsgálnia a rendelkezésére álló információkat, amelyek arra utalnak, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók a közszolgálati feladat teljesítéséhez szükségesnél nagyobb mértékben torzították a versenyhelyzetet a kereskedelmi piacokon. Egy közszolgálati műsorszolgáltató például, amennyiben az állami támogatás az alacsonyabb bevételeket fedezi, hajlamos lehet a hirdetési árak vagy más, nem közszolgálati tevékenységek piaci árainak lenyomására, hogy a versenytársak bevételeit csökkentse. Az ilyen gyakorlat állami többletfinanszírozást tenne szükségessé a kereskedelmi tevékenységekből származó, igénybe nem vett bevételek ellentételezéséhez, így tehát a közszolgálati kötelezettségek túlkompenzációját jelentené.”

214    Miután e konkrét keretben megvizsgálta az arányosságra vonatkozó értékelésének első szempontját, vagyis a kapott kompenzációnak a közszolgálati feladat nettó költségéhez viszonyított szintjét, és megállapította, hogy a PO túlkompenzációban részesült (a megtámadott határozat (154) preambulumbekezdése), a Bizottság tehát elvégezte a közszolgálati műsorszolgáltatók versenyellenes magatartásának vizsgálatát (a megtámadott határozat 8.5. pontja) az eljárás megindításáról szóló határozatban azonosított egyes torzulási lehetőségekkel kapcsolatban. Az érintett területek a vezetékes közvetítés, a reklámpiac és a labdarúgó‑mérkőzések továbbközvetítési jogai voltak. E korlátozott területek vizsgálatának eredményeként a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó eljárás során nem lehetett konkrét versenyellenes gyakorlatot kimutatni, az azzal kapcsolatos kérdés, hogy maga a rendszer kellő biztosítékokat nyújt‑e a versenyellenes magatartás előfordulásának lehetőségével szemben, a létező támogatásra vonatkozó E‑5/2005 sz. eljárás tárgyát fogja képezni.

215    A Bizottság tehát e tekintetben is az ítélkezési gyakorlatnak megfelelő indokolást nyújtott a megtámadott határozatban (lásd a fenti 80. pontot).

216    A műsorszolgáltatásról szóló közlemény 57. és 58. pontjának megfelelően helyesen indult ki az első szempont vizsgálata keretében abból a megfontolásból, hogy az állami finanszírozás általában szükséges a közszolgálati műsorszolgáltató számára közszolgálati feladata végrehajtásához. E keretben megvizsgálta, hogy az államtól eredő finanszírozás és a közszolgálati feladat nettó költségei arányosságának szempontját tiszteletben tartották‑e. Ezt követően, a második szempont elkülönült vizsgálata keretében vizsgálta, hogy esetlegesen előfordultak‑e olyan versenytorzulások, amelyek nem voltak szükségesek a közszolgálati műsorszolgáltató közszolgálati feladatának végrehajtásához.

217    Ugyanakkor a második szempont elkülönült vizsgálatának következtetései nem semlegesíthetik vagy kérdőjelezhetik meg a Bizottság által az első szempont külön vizsgálata során tett megállapításokat. Ez akkor is így van, ha a PO közszolgálati feladatait túlkompenzálták, ahogy az a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében található 4. táblázatból következik.

218    E tekintetben el kell tehát utasítani a felperesek kifogásait.

219    Ami a NOS‑nak a holland nyelvi terület korlátozott jellegére vonatkozó érvét illeti, meg kell állapítani, hogy az nem kérdőjelezheti meg a Bizottságnak a közfinanszírozás aránytalan jellegére vonatkozó megállapítását, mivel az meghaladja a közszolgáltatás nettó költségeit.

220    Ami azt az érvet illeti, hogy a támogatást állítólagosan saját céljával összhangban használták fel, e körülmény, még ha bizonyítottnak is tekinthető, akkor sem küszöböli ki a megállapított túlkompenzációt. Még ha az illetékes miniszter engedélyezte is, az ad hoc jellegű finanszírozás túlzó mértékű lehet a közszolgálati feladat költségeihez képest, így előidézheti a verseny torzulását a kereskedelmi műsorszolgáltatók tekintetében.

221    Ami a szóban forgó tartalékok estleges gyors jövőbeli megszűnésére vonatkozó érvet illeti, a NOS állításaival ellentétben a Bizottság azt nem vehette figyelembe a megtámadott határozatban. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az állami támogatással kapcsolatos határozat jogszerűségét a határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álló információk alapján kell megítélni (a Bíróság C‑276/02. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑8091. o.] 31. pontja, valamint a Törvényszék T‑354/99. sz., Kuwait Petroleum (Nederland) kontra Bizottság ügyben 2006. május 31‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1475. o.] 65. pontja).

222    E tekintetben ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ellenkérelmében a Bizottság nem zárja ki, hogy a 2006‑ban történt események szerepet játszhattak a Holland Királysággal az EK 10. cikk keretében a megtámadott határozat végrehajtásáról folytatott egyeztetés során.

223    Ami a Bizottság hatáskörének hiányát illeti a tagállam által közszolgálati műsorszolgáltatása meghatározása során elkövetett esetleges nyilvánvaló értékelési hibák vizsgálatára, emlékeztetni kell arra, hogy – miként a Bizottság az általános érdekű szolgáltatások Európában című, 2000. szeptember 20‑i közleményében (COM (2000) 580 végleges) kifejti – a tagállamok széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek annak meghatározásánál, hogy mit tekintenek általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak. Ebből kifolyólag e szolgáltatásoknak valamely tagállam általi meghatározását a Bizottság kizárólag nyilvánvaló hiba esetén kérdőjelezheti meg (lásd a Törvényszék T‑17/02. sz., Olsen kontra Bizottság ügyben 2005. június 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑2031. o.] 216. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

224    E megfontolás szerepel a műsorszolgáltatásról szóló közlemény 36. pontjában is. Ebből kitűnik, hogy a műsorszolgáltatási ágazatban a közszolgáltatás meghatározását tekintve, bár nem a Bizottság feladata annak eldöntése, hogy egy programot általános gazdasági érdekű szolgáltatásként kell‑e nyújtani, sem egy bizonyos termék jellegének vagy minőségének megkérdőjelezése, ugyanakkor a Szerződés őreként közbe kell tudnia avatkozni nyilvánvaló hiba esetén.

225    A Bizottság tehát hatáskörén belül járt el a jelen ügyben.

226    Azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg az EK 87. cikk (2) és (3) bekezdésében szereplő kivételek alkalmazhatóságát, elegendő rámutatni egyrészt, hogy a NOS nem adja elő, hogy a közigazgatási eljárás során a Bizottság előtt azt állította volna, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások az említett kivételek hatálya alá tartozhatnak, továbbá nem vitatja a Bizottság azon állítását sem, amely szerint a 2004. április 30‑i levelében a Holland Királyság csak azt fejtette ki, elismerve, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások állami támogatásoknak minősülnek, hogy azok közös piaccal való összeegyeztethetősége az EK 86. cikk (2) bekezdéséből fakad. Másrészt meg kell állapítani, hogy a NOS a Törvényszék előtt egyetlen, annak megalapozására alkalmas érvet sem adott elő, hogy a holland nyelvi terület földrajzi mérete bármilyen módon igazolhatná azt, hogy a Bizottság gondos ügyintézési kötelezettségére figyelemmel köteles lett volna hivatalból vizsgálni, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások igazolhatók‑e az EK 87. cikk (2) és (3) bekezdése alapján.

227    Mivel a felperesek által előterjesztett egyik érv sem volt megalapozott, a Holland Királyság harmadik jogalapjának első részét, valamint a NOS ötödik jogalapját, amelyek az EK 86. cikk (2) bekezdésnek az arányosság értékeléséhez kapcsolódó megsértésére vonatkoznak, el kell utasítani.

 Az ad hoc jellegű finanszírozások és az állítólagos túlkompenzáció közötti kapcsolat hiányáról, valamint az ennek számításánál figyelembe veendő költségekről

–       A felek érvei

228    A NOS lényegében előadja, hogy a Bizottság tévesen következtetett arra, hogy kapcsolat áll fenn az ad hoc jellegű finanszírozások és a túlkompenzáció között, amelynek visszatérítését elrendelte. A Bizottság emellett nem indokolta meg kellőképpen a megtámadott határozatot, és tévesen értelmezte az EK 86. cikket és az EK 88. cikket.

229    Először, a NOS kifejti, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy az ad hoc jellegű finanszírozások milyen mértékben járultak hozzá a túlkompenzáció eredetét jelentő tartalékok képzéséhez. Teljes mértékben lehetséges, hogy a tartalékokat az ad hoc jellegű finanszírozásoktól eltérő kifizetésekből képezték, így például egy létező támogatásból. Ezek nem veszítik el e minősítést a PO‑hoz való átutalásuk folytán, amely azokat csak a Mediawet 109a. cikkének (1) bekezdése alapján oszthatja szét. Emellett a programtartalékok PO‑hoz utalása nem képezi részét azoknak az ad hoc finanszírozásoknak, amelyekre a megtámadott határozat (37)–(45) preambulumbekezdése vonatkozik.

230    Másodszor, a NOS vitatja a Bizottság által a megtámadott határozat (129) és azt követő preambulumbekezdéseiben kifejtett értékelést, amely szerint a közszolgálati feladatok végrehajtásától eltérő tevékenységekhez kapcsolódó bevételeket figyelembe kell venni a tartalékok összegének számításánál, mivel a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról szóló, 1980. június 25‑i 80/723/EK bizottsági irányelv (HL L 195., 35. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 20. o.) által előírt szabályokat nem tartották be. E tekintetben a Bizottságnak a közszolgálati műsorszolgáltatók elszámolásait kiegészítő vizsgálatnak kellett volna alávetnie, figyelmen kívül hagyva a közszolgálati műsorszolgáltatók kereskedelmi tevékenységeinek bevételeit.

231    Mindenekelőtt téves lenne úgy tekinteni, hogy a különböző közszolgálati műsorszolgáltatók eltérő számítási módszereket alkalmaztak közszolgálati feladatuk költségeinek és hasznainak számításánál.

232    A NOS továbbá azt állítja, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók könyvvizsgálói ellenőrzik a költségek számítását, a Commissariat voor der Media (médiafelügyelet) pedig a támogatások indokolt felhasználását.

233    Emellett a közszolgálati tevékenységek és a kereskedelmi tevékenységek eltérő elszámolások és igazgatási rendszerek tárgyát képezik a Handboek Financiele Verantwoordinggal (Pénzügyi elszámoltathatóság kézikönyve), valamint a Commissariat voor der Media iránymutatásaival összhangban. E tekintetben a NOS előadja, hogy e kézikönyv, amelyet a holland jog is elismer, kötelezően alkalmazandó a közszolgálati műsorszolgáltatókra. Márpedig az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók által elkészített pénzügyi jelentések feltüntetik az általuk végzett különböző tevékenységek költségeinek megosztására alkalmazott könyvelési módszereket.

234    Emellett a Bizottság értékelése e tekintetben sérti az EK 87. cikk (1) bekezdését, mivel a kereskedelmi tevékenységekből eredő bevételek nem állami források.

235    Ezenfelül a NOS a Bizottság állításaira válaszul kifejti, hogy az a tény, hogy a 80/723 irányelvet késve ültették át a Holland Királyságban, nem róható fel neki, mivel az irányelvek címzettjei a tagállamok. Az említett irányelv egyébként semmiképpen nem ír elő egységes könyvelési módszert. Még ha fel is tételezhető, hogy a 80/723 irányelvet nem ültették át megfelelően, ettől még a Bizottságnak alapos vizsgálatot kell folytatnia a közszolgálati műsorszolgáltatók költségeit illetően.

236    Végül a Bizottság a megtámadott határozatban tévesen „társította” az ad hoc jellegű finanszírozásokat az egyéb finanszírozásokkal annak érdekében, hogy megállapítsa a túlkompenzáció fennállását, annak ellenére, hogy az ad hoc jellegű finanszírozásoktól eltérő egyéb finanszírozások létező támogatásoknak minősülnek.

237    A Bizottság e tekintetben vitatja a NOS érvelését.

–       A Törvényszék álláspontja

238    Ami a NOS első, a fenti 229. pontban hivatkozott kifogását illeti, a megtámadott határozatból következik (lásd többek között a fenti 81–89. pontot), hogy először, a közszolgálati műsorszolgáltatók ad hoc jellegű finanszírozásai közül azok, amelyek általában tartalékaikba kerültek, túlkompenzációt valósítottak meg, másodszor, e tartalékoknak a műsorszolgáltatók éves költségvetése 10%‑át meghaladó részét először 2005‑ben utalták a PO‑hoz, és harmadszor, ez az átutalás ennélfogva túlkompenzációt valósított meg a PO tekintetében. A NOS állításával ellentétben a Bizottság tehát a megtámadott határozatban egyértelműen bizonyította, hogy kapcsolat van az ad hoc jellegű finanszírozások közszolgálati műsorszolgáltatóknak való nyújtása és a PO‑nak nyújtott túlkompenzáció között, mivel utóbbihoz utalták e vállalkozások ezen finanszírozásokhoz kapcsolódó tartalékait.

239    Emellett, bár a NOS előadja, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók PO‑hoz utalt tartalékait az ad hoc jellegű finanszírozásokból, nem pedig a rendes éves kifizetésekből képezték, a fenti 188. pontban már megállapítást nyert, hogy az ilyen érvet mint hatástalant el kell utasítani, mivel az említett tartalékok eredete nem befolyásolja azt az értékelést, amely szerint a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékainak PO‑hoz utalása maga minősül az utóbbi tekintetében új, a létező támogatáshoz hozzáadódó támogatásnak. Ennélfogva az arra a kérdésre adandó válasz, hogy közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékai új támogatásokból vagy létező támogatásokból származó összegekből képződtek, nem befolyásolja azt az tényt, hogy a Bizottság bizonyította, hogy a tartalékok átutalása maga valósított meg új támogatást a PO tekintetében.

240    Emellett a Bizottság joggal állapította meg, hogy a létező támogatások már eleve túlkompenzálták a közszolgáltatás szükségleteit. A felperesek nem terjesztettek elő ezen elemzést érvénytelenítő körülményeket. Ennélfogva a tartalékokba helyezett összegek szükségképpen túlkompenzációnak feleltek meg. E tartalékok későbbi átutalása nem módosította azok jellegét. Kapcsolat áll fenn tehát az említett ad hoc jellegű finanszírozás és a túlkompenzáció között.

241    A NOS első kifogását tehát el kell utasítani.

242    Ami a NOS második kifogását illeti, amely szerint lényegében a Bizottság hibát követett el, amikor a NOS kereskedelmi tevékenységeinek valamennyi nettó bevételét figyelembe vette a túlkompenzáció bizonyításánál, rá kell mutatni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (127)–(131) preambulumbekezdésében utalt arra, hogy e döntés egyrészt azon a tényen alapul, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók elszámolásai nem teszik lehetővé a közszolgálati tevékenységekből és a kereskedelmi tevékenységekből származó költségek pontos megosztását. Ez ellentétes az ügyben alkalmazandó 80/723 irányelv rendelkezéseivel, amelyet a Holland Királyság 2001‑ben egy különrendelet elfogadásával hajtott végre, amely kötelezi a közszolgálati műsorszolgáltatókat, hogy minden melléktevékenységről és szövetségi tevékenységről külön elszámolást vezessenek. Másrészt a Bizottság a megtámadott határozatban rámutatott, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók összes nyereségét, a kereskedelmi tevékenységekből származót is, a Mediawet értelmében közszolgálati célokra kell felhasználni.

243    A 80/723 irányelv Bizottság által állított esetleges helytelen végrehajtása helytállóságának, illetve hatásának értékelése nélkül meg kell állapítani, hogy a holland jogszabályok szerint a közszolgálati műsorszolgáltatóknak minden bevételüket, a kereskedelmi tevékenységekből származókat is beleértve, közszolgálati feladatok végrehajtására kell fordítaniuk. A NOS ezt elismeri beadványaiban, azt állítva, hogy eleve lehetetlen, hogy akár saját maga, akár más közszolgálati műsorszolgáltatók a még más célra nem fordított összegeket felhasználják. Ezeket a bevételeket következésképpen figyelembe kell venni az esetleges túlkompenzáció vizsgálatánál.

244    A Bizottság tehát semmilyen hibát nem követett el, amikor figyelembe vette a holland közszolgálati műsorszolgáltatási ágazat szereplői kereskedelmi tevékenységének nettó bevételeit közszolgálati feladatuk túlkompenzációjának kiszámítása keretében.

245    Ilyen körülmények között mint hatástalanokat el kell utasítani a NOS azon érveit, amelyek szerint elszámolásai megfelelnek az alkalmazandó holland jogszabályoknak, és azokat könyvvizsgálók ellenőrzik, a médiahatóság megbizonyosodik a juttatott források igazolt felhasználásáról, a 80/723 irányelvet pedig csak 2001‑ben ültették át a Holland Királyságban.

246    Emellett meg kell állapítani, hogy a felperesek a tárgyaláson kijelentették, hogy nem vitatják a PO‑ra vonatkozó, a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében található 4. táblázatban szereplő számadatokat. Nem terjesztettek elő olyan körülményt, amely alkalmas lenne a közszolgálati tevékenységek nettó költségei, a kereskedelmi tevékenységek nettó eredményei, a közfinanszírozási szükségletek és az éves kifizetések összegének megkérdőjelezésére, márpedig a Bizottság pusztán az éves kifizetések alapján ezekből a számadatokból kiindulva állapította meg a PO tekintetében a 20,7 millió EUR túlkompenzáció fennállását, amelyhez hozzá kellett adni azon ad hoc jellegű finanszírozások összegét, amelyek visszatérítését elrendelték.

247    El kell tehát utasítani a NOS által harmadik jogalapja keretében hivatkozott második kifogást is.

 A FOR‑ból származó azon összegek figyelembevételéről a PO túlkompenzációjának számításánál, amelyek visszatérítését elrendelték, valamint e tekintetben az indokolás hiányáról

–       A felek érvei

248    A Holland Királyság lényegében azt állítja, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, és megszegte indokolási kötelezettségét, amikor úgy vélte, hogy a FOR‑ból származó 33,870 millió EUR összeg PO‑hoz utalása a túlkompenzáció részét képezte, anélkül hogy megvizsgálta volna, hogy a PO felhasználta‑e ezt az összeget, és ha igen, milyen módon. Márpedig álláspontja szerint, ha a Bizottság elvégezte volna ezt a vizsgálatot, akkor azt állapította volna meg, hogy a PO az 1999 és 2005 közötti időszakban a FOR‑ból származó teljes hozzá átutalt összeget elköltötte, így 2005‑ben a PO semmilyen, a FOR‑ból származó, visszatéríthető összeggel nem rendelkezett.

249    A Holland Királyság kifejti, hogy a Bizottság állításával ellentétben utóbbinak a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában tudomása volt arról, hogy a FOR‑ból származó összeg a 2006. év végére nullára csökkent, mivel a 2006. február 3‑án a Bizottságnak megküldött levélben a Holland Királyság tájékoztatta arról, hogy a FOR‑ban 2005 végén már csak 8,8 millió EUR található, 2006 végére pedig kiürül. Emellett a Bizottság hat hónapig folytathatta volna vizsgálatát annak érdekében, hogy valamennyi releváns körülményt figyelembe vegye.

250    A NOS a maga részéről előadja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem hivatkozott semmilyen gondatlanságra a FOR‑ból származó 33,8 millió EUR összegű, a NOS által kapott finanszírozások felhasználása tekintetében, bár ezeket az összegeket tevékenységei, nevezetesen a digitális médiába való beruházások, a felelősségi politika, a műholdas és rádiós hirdetések körében költötte el az átutalási jegyzőkönyvek értelmében.

251    A Bizottság vitatja a felperesek érvelését.

–       A Törvényszék álláspontja

252    Ami az indokolás állítólagos hiányát illeti, rá kell mutatni, hogy a FOR‑ból származó finanszírozásokat a megtámadott határozat ad hoc jellegű kifizetésekről szóló 2.3.3. pontja ismerteti, majd ezt követően a Bizottság értékeli azokat az állami támogatásokra vonatkozó szabályok szempontjából (lásd a fenti 83–85. pontot).

253    E vizsgálat eredményeként a FOR‑ból származó finanszírozásokat a megtámadott határozatban az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülő finanszírozások között említik (a megtámadott határozat (105) preambulumbekezdése), konkrétabban az új állami támogatások között (a megtámadott határozat (111) preambulumbekezdése).

254    Végül a megtámadott határozatban a FOR‑ból származó finanszírozásokat figyelembe veszik a közfinanszírozás arányosságának értékelésénél, és különösen a PO‑nak juttatott túlkompenzáció számításánál (lásd a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatot, valamint a megtámadott határozat (154) preambulumbekezdését).

255    A Bizottság tehát a megtámadott határozatban az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően (lásd a fenti 80. pontot) indokolta érvelését és a FOR‑ból származó finanszírozásokhoz kapcsolódó következtetéseit.

256    Ami a FOR‑ból származó finanszírozások felhasználását illeti, mivel a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a PO közfinanszírozási szükségleteihez képest a szóban forgó ad hoc jellegű finanszírozások miatt túlkompenzációban részesült (lásd a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatot), nem lehet köteles arra, hogy megvizsgálja, hogy a PO azt milyen módon használta fel. Ugyanis még ha a FOR‑ból származó finanszírozásokat megfelelő módon használták is fel, azok ugyanúgy hozzájárultak a PO közfinanszírozási szükségleteihez képest megvalósuló túlkompenzációjához, amelynek összegét nem vitatták.

257    Ami a FOR‑ból származó finanszírozások összesített felhasználását illeti 2006‑ban, a fenti 221. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint az állami támogatással kapcsolatos határozat jogszerűségét a határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezésére álló információk alapján kell megítélni. Márpedig a megtámadott határozat az 1994 és 2005 közötti időszakra vonatkozik, mivel utóbbi volt az utolsó olyan év, amelyre vonatkozóan végleges számadatok álltak a Bizottság rendelkezésére (a megtámadott határozat (10) preambulumbekezdése). Ennélfogva már ez igazolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a 2006. év adatait.

258    A Holland Királyság által hivatkozott harmadik jogalap második része és a NOS által harmadik jogalapja keretében e tekintetben hivatkozott érv tehát nem megalapozott.

 A programtartalékok átutalásához kapcsolódó visszatérítendő összeg számításánál a Bizottság által engedélyezett 10%‑os tűréshatár figyelmen kívül hagyásáról

–       A felek érvei

259    A Holland Királyság lényegében kifejti, hogy határozathozatali gyakorlatának és az őt kötő műsorszolgáltatásról szóló közleménynek megfelelően a Bizottságnak alkalmaznia kellett volna a 10%‑os tűréshatárt a programtartalékok többleteinek PO‑hoz utalására a tartalékba helyezett összegek teljességének figyelembevétele helyett.

260    A Holland Királyság azt állítja, hogy kellő időben, vagyis 2005. szeptember 1‑jei levelében tájékoztatta a Bizottságot erről a kérdésről. Hangsúlyozza, hogy bár a holland jogalkotó egyes közszolgálati műsorszolgáltató szervezeteknek nem csupán 5%‑os, hanem 10%‑os tartalék létrehozását is engedélyezte, a PO‑hoz utalt összeg ennél alacsonyabb volt.

261    A Bizottság azon állítására válaszolva, amely szerint a holland hatóságok tisztában voltak azzal, hogy a tartalékok 10%‑ának megfelelő tűréshatár engedélyezett, a Holland Királyság rámutat, hogy bár a Dánia intézkedéseiről a TV2/Danmark javára szóló, 2004. május 19‑i 2005/217/EK bizottsági határozat (HL 2006. L 85., 1. o.) elismeri azt az elvet, amely szerint a tartalékok megőrizhetők és egyik évről a másik évre átvihetők, nem utal pontos százalékra. Emellett a 2005/842 határozatot a PO‑hoz utalást követően fogadták el.

262    A Holland Királyság emellett megjegyzi, hogy a tartalékok Bizottság által előírt 10%‑os tűréshatárt meghaladó részének átutalását a PO a Mediawet 109a. cikke (1) bekezdése alapján rendelte el, és nem a holland hatóságok határozata révén.

263    A Bizottság vitatja a Holland Királyság érvelését.

–       A Törvényszék álláspontja

264    Azzal kapcsolatban, hogy a Holland Királyság azt kifogásolja, hogy a Bizottság a PO‑hoz utalt tartalékok teljes összegét figyelembe vette, és nem vette figyelembe a műsorszolgáltatók tartalékainak szintjén általa elfogadott 10%‑os tűréshatárt, meg kell állapítani, ahogy azt a Holland Királyság beadványaiban is elismeri, illetve ahogy az a megtámadott határozatból is egyértelműen kitűnik (lásd a (49), (146) és (149) preambulumbekezdést), hogy a Bizottság a közszolgálati műsorszolgáltatók által a PO‑hoz utalt összeget a holland jogszabályok alkalmazásában vette figyelembe. Úgy tűnik tehát, hogy a Holland Királyság azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem alkalmazott olyan 10%‑os tűréshatárt, amelyet maga a PO sem alkalmazott, annak ellenére, hogy ő maga is, és a holland hatóságok is ismerték ezt a felső határt.

265    Mindenesetre a 2005/842 határozat hatálybalépésének idejétől függetlenül a tartalékok PO‑hoz utalása nem vitatottan ténylegesen 42,457 millió EUR‑t tett ki, és a Bizottság szerint ebben az összegben képezte részét a PO által kapott túlkompenzációnak. A Bizottság joggal végezte el a PO által kapott túlkompenzáció elemzését a rendelkezésre álló adatok alapján. Nem kifogásolható vele szemben, hogy nem annak figyelembevételével számította ki a PO által kapott túlkompenzáció összegét, hogy a túlkompenzáció kisebb lett volna a 10%‑os tűréshatár alapján, amelyről elfogadja, hogy alkalmazható lett volna a közszolgálati műsorszolgáltatók tartalékaira. Nem a Bizottság feladata volt figyelembe venni a tartalékok 10%‑ának megfelelő tűréshatárt, amelyet a műsorszolgáltatók esetlegesen megtarthattak volna, amit egyébként nem tettek meg, ezáltal pedig a PO által kapott túlkompenzáció magasabb lett.

266    Másodlagosan hangsúlyozni kell, hogy a megtámadott határozat (147)–(149) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az a Bizottság által elfogadott elv, amely szerint az éves túlkompenzáció bizonyos százaléka átvihető a következő évre, pontos feltételek mellett az egyes közszolgálati műsorszolgáltatók költségvetésein belül alkalmazandó annak érdekében, hogy szembe tudjanak nézni a közszolgálati műsorsugárzás költségeinek fluktuációjával. Ellentétes lenne annak céljával, ha e toleranciát általános szabálynak tekintenénk, amelyet a közszolgálati műsorszolgáltatók említett tartalékainak másik szervezethez utalására is alkalmazni kell. Ahogy az a 2005/217 határozat (113) preambulumbekezdéséből kitűnik, és ahogy azt a 2005/842 határozat is megerősíti, e szabálynak nem az a célja, hogy állandó jelleggel mentesítse a tagállamot visszatéríttetési kötelezettsége alól. Az említett határozat 6. cikkének második bekezdése szerint amennyiben a túlkompenzáció összege nem haladja meg az éves ellentételezés összegének 10%‑át, a túlkompenzáció átvihető a következő éves időszakra, és levonható a fizetendő ellentételezés összegéből. Emellett keresetében a Holland Királyság előadja, hogy e 10%‑os keretig a tartalékok megtarthatók, és a következő évre átvihetők. Ez nem felel meg a jelen ügy körülményeinek, mivel a szóban forgó összeget éppen hogy nem vitték át, hanem egy másik szervezethez utalták.

267    Mivel a Holland Királyság által hivatkozott harmadik jogalap harmadik része tehát nem megalapozott, azt el kell utasítani.

268    Mivel a felperesek által hivatkozott egyik jogalap sem megalapozott, a Holland Királyság T‑231/06. sz. ügyben és a NOS T‑237/06. sz. ügyben benyújtott keresetét el kell utasítani.

 A költségekről

269    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Bizottság ez irányú kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a kereseteket elutasítja.

2)      A T‑231/06. sz. ügyben a Holland Királyságot kötelezi a költségek viselésére.

3)      A T‑237/06. sz. ügyben a Nederlandse Omroep Stichtinget (NOS) kötelezi a költségek viselésére.

Dehousse

Wiszniewska‑Białecka

Jürimäe

Dittrich

Soldevila Fragoso

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. december 16‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

Jogi háttérII – 2

A jogvita előzményeiII – 4

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 6

A jogkérdésrőlII – 7

A védelemhez való jog és az EK 88. cikk (2) bekezdésének megsértésérőlII – 8

A felek érveiII – 8

A Törvényszék álláspontjaII – 8

Az ad hoc jellegű finanszírozások állami támogatásnak való téves minősítésérőlII – 14

A CoBo szerzői jogokból eredő bevételei állami forrásnak való téves minősítésérőlII – 14

– A felek érveiII – 14

– A Törvényszék álláspontjaII – 14

Arról, hogy a NOS PO‑ként ellátott feladatai tekintetében nem tekinthető vállalkozásnakII – 15

– A felek érveiII – 15

– A Törvényszék álláspontjaII – 16

A verseny torzulásának hiányáról és e tekintetben az indokolás hiányárólII – 21

– A felek érveiII – 21

– A Törvényszék álláspontjaII – 22

A fenti 13. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet hibás értelmezéséről és alkalmazásáról, valamint e tekintetben a megtámadott határozat elégtelen indokolásárólII – 25

– A felek érveiII – 25

– A Törvényszék álláspontjaII – 26

Az ad hoc jellegű finanszírozások új támogatásnak való téves minősítéséről és e tekintetben az indokolás hiányárólII – 31

A felek érveiII – 31

A Törvényszék álláspontjaII – 32

Az EK 86. cikk (2) bekezdése helytelen alkalmazásáról, valamint az állítólagos túlkompenzáció számításánál elkövetett hibákról, továbbá e tekintetben az indokolás hiányárólII – 38

Az EK 86. cikk (2) bekezdésének megsértéséről az arányosság értékelésével kapcsolatbanII – 39

– A felek érveiII – 39

– A Törvényszék álláspontjaII – 41

Az ad hoc jellegű finanszírozások és az állítólagos túlkompenzáció közötti kapcsolat hiányáról, valamint az ennek számításánál figyelembe veendő költségekrőlII – 44

– A felek érveiII – 44

– A Törvényszék álláspontjaII – 45

A FOR‑ból származó azon összegek figyelembevételéről a PO túlkompenzációjának számításánál, amelyek visszatérítését elrendelték, valamint e tekintetben az indokolás hiányárólII – 47

– A felek érveiII – 47

– A Törvényszék álláspontjaII – 48

A programtartalékok átutalásához kapcsolódó visszatérítendő összeg számításánál a Bizottság által engedélyezett 10%‑os tűréshatár figyelmen kívül hagyásárólII – 49

– A felek érveiII – 49

– A Törvényszék álláspontjaII – 50

A költségekrőlII – 51

---

* Az eljárás nyelve: holland.