–

LD képviseletében C. Donnelly SC, M. Lynn SC, J. MacGuill SC solicitor, D. Brady BL, C. Donald solicitor és E. Martin‑Vignerte avocate,

–

a Criminal Injuries Compensation Tribunal, a Minister for Justice and Equality, Írország és az Attorney General képviseletében M. Browne Chief State Solicitor, S. Finnegan, A. Joyce és J. Moloney, meghatalmazotti minőségben, segítőik: M. Reilly SC és M. Finan BL,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, A. Pagáčová és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében J. Möller és P.‑L. Krüger, meghatalmazotti minőségben,

–

a holland kormány képviseletében E. M. M. Besselink, M. K. Bulterman és M. H. S. Gijzen, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében S. Noë és J. Tomkin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/80/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 261., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 65. o.) 12. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az LD és a Criminal Injuries Compensation Tribunal (a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről határozó bíróság, Írország; a továbbiakban: CICT), a Minister for Justice and Equality (igazságügyi és esélyegyenlőségi miniszter, Írország), Írország és az Attorney General (főügyész, Írország) között, az LD által a Scheme of Compensation for Personal Injuries Criminally Inflicted (a bűncselekménnyel okozott személyi sérülések áldozataira vonatkozó kárenyhítési rendszer, a továbbiakban: az áldozatok kárenyhítésének ír rendszere) alapján benyújtott kártérítési kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2004/80 irányelv (2), (10) és (14) preambulumbekezdése szerint:

[…]

[…]

4

Ezen irányelvnek „A kérelem benyújtásának joga a lakóhely szerinti tagállamban” című 1. cikke kimondja:

„A tagállamok gondoskodnak arról, hogy amennyiben a kárenyhítést kérelmező személy szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban követték el a szándékos erőszakos bűncselekményt, úgy a kérelmező jogosult legyen arra, hogy a kérelmet az előbbi tagállam hatóságához vagy más szervéhez nyújtsa be.”

5

Az említett irányelv 12. cikke, amely az ezen irányelv „Nemzeti kárenyhítési rendszerek” című II. fejezetébe tartozó egyetlen cikk, (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Valamennyi tagállam gondoskodik arról, hogy a területükön szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak nyújtott kárenyhítés tekintetében nemzeti jogszabályaik előírják egy olyan rendszer meglétét, amely igazságos és megfelelő kárenyhítést biztosít az áldozatok számára.”

6

Ugyanezen irányelv „Végrehajtás” című 18. cikkének (2) bekezdése kimondja:

„A tagállamok előírhatják, hogy az ezen irányelvnek való megfeleléshez szükséges intézkedések csak olyan kérelmezők vonatkozásában alkalmazhatóak, amelyek testi sérülései 2005. június 30‑a után elkövetett bűncselekményekből származnak.”

7

A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25‑i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 315., 57. o.) „Fogalommeghatározások” című 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]”

8

Az áldozatok kárenyhítésének ír rendszere egy 1974‑ben létrehozott közigazgatási rendszer, amelynek célja, hogy az elszenvedett károkért kártérítést nyújtson a bűncselekmények áldozatainak. Alkalmazása a CICT feladata. Amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, e rendszer eredeti változata úgynevezett „általános kártérítést”(general damages) írt elő, amelynek része az átélt fájdalomért és szenvedésért (pain and suffering) járó kártérítés is.

9

E rendszer 1986. április 1‑jei módosítása óta az általános kártérítésnek nem része az átélt fájdalomért és szenvedésért járó kártérítés, mivel – amint arra lényegében a kérdést előterjesztő bíróság rámutat – az érintett rendelkezéseknek a módosításukat megelőző hatálya komoly következményekkel járt az ír állam költségvetésére, amely állam ebben az időszakban súlyos gazdasági visszaesésen ment keresztül.

10

2015. július 12‑én a Spanyolországban született és Írországban lakóhellyel rendelkező LD dublini (Írország) otthona előtt csoportosan elkövetett erőszakos bűncselekmény áldozatává vált.

11

2015. október 1‑jén LD kártérítési kérelmet nyújtott be a CICT‑hez az áldozatok kárenyhítésének ír rendszere alapján.

12

E kérelemben LD előadta, hogy a támadás következtében jelentős szemsérülést szenvedett, amely részleges és maradandó látásvesztéshez vezetett, valamint különböző egyéb sérüléseket szenvedett, különösen az állkapcsán, a bal vállán és karján, a derekán és a törzsén. Továbbá mentális zavarokban és szorongásban szenved. Miután az említett agresszió következtében LD munkaképtelen volt, munkáltatója elbocsátotta, így LD e kérelem benyújtásának időpontjában munkanélküli volt.

13

A CICT, miután megállapította, hogy LD az őt ért szándékos erőszakos bűncselekmény folytán személyi sérülést és vagyoni kárt szenvedett el, és hogy LD más forrásból nem részesült kártérítésben, ex gratia 645,62 eurót ítélt meg számára a közvetlenül e bűncselekmény miatt keletkezett költségeiért (out‑of‑pocket expenses). LD erre irányuló kérelmét követően e bíróság közölte LD‑vel a megítélt kártérítés összegének lebontását, pontosítva, hogy LD‑nek 44,20 euró összeget ítéltek meg a vezetői engedélyének pótlására, 339 eurót szemüvegének pótlására, 28,82 eurót gyógyszervásárlásra, 100 eurót kórházi költségekre és 133,63 eurót utazási költségekre.

14

2019. augusztus 2‑án LD keresetet nyújtott be a High Courthoz (felsőbíróság, Írország), amely a kérdést előterjesztő bíróság, amelyben többek között egyrészt annak megállapítását kéri, hogy az áldozatok kárenyhítésének ír rendszere összeegyeztethetetlen a 2004/80 irányelvvel és/vagy az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 1., 3., 4., 7. és 9. cikkével, mivel e rendszer az átélt fájdalomért és szenvedésért járó kártérítést is magában foglaló általános kártérítés kizárása miatt nem ír elő igazságos és megfelelő kárenyhítést, másrészt annak megállapítását kéri, hogy a bűncselekmény áldozataként kártérítésre jogosult e fájdalom és szenvedés után.

15

A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt megjegyzi, hogy a 2020. július 16‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri ítélet (C‑129/19, EU:C:2020:566) hasznos pontosításokkal szolgál a 2004/80 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének értelmezését illetően. Ezen ítélet azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy kell‑e, és ha igen, milyen mértékben, az említett rendelkezés értelmében vett méltányos és megfelelő kárenyhítést nyújtani az erőszakos szándékos bűncselekmények áldozatai által elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk – beleértve az átélt fájdalmat és szenvedést – megtérítése érdekében. E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyértelműen kitűnik, hogy az ír jogban a fájdalom és a szenvedés a nem vagyoni kár (non‑material loss) tágabb kategóriájába tartozik.

16

Ezt követően, emlékeztetve arra a széles mérlegelési mozgástérre, amellyel a tagállamok e területen rendelkeznek, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy kétségei vannak a Court of Appeal (fellebbviteli bíróság, Írország) által a nemzeti kártérítési rendszerek hatályának a nem vagyoni kár tekintetében történő korlátozásának lehetőségét illetően. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 2020. július 16‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri ítélet (C‑129/19, EU:C:2020:566) nem pontosította, hogy mely kár vagy hátrány minősíthető nem vagyoni kárnak. Mindazonáltal e bíróság hangsúlyozza egyrészt, hogy ezen ítéletről alkotott saját értelmezésében a „szenvedés” kifejezésnek a Bíróság általi használata az átélt fájdalom és szenvedés miatti – legalábbis bizonyos mértékű – kártérítési kötelezettségre utal. Másrészt nehéz egyetérteni az ilyen kárenyhítés kizárásával, tudva, hogy ezen ítélet szerint a 2004/80 irányelvben előírt kárenyhítésnek figyelembe kell vennie az elkövetett bűncselekmény áldozatra gyakorolt következményeinek súlyosságát.

17

Végül e bíróság a 2006. január 1‑je és 2008. december 31. közötti időszakra vonatkozó, a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló 2004/80/EK tanácsi irányelv alkalmazásáról szóló, a Tanácshoz, az Európai Parlamenthez és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz intézett 2009. április 20‑i bizottsági jelentésre (COM(2009) 170 végleges) hivatkozik, amely szerint a legtöbb tagállam nemzeti rendszere keretében biztosította a betegség és a lelki sérülés miatti kártérítést.

18

E körülmények között a High Court (felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

19

Kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére vonatkozó olyan nemzeti rendszer, amely a nem vagyoni kár tekintetében az ezen áldozatok által átélt fájdalomért és szenvedésért járó bármely kárenyhítést elvből kizár.

20

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a jogalkotó ezen irányelvvel az ilyen áldozatok javára az elkövető jogellenes károkozásért való felelőssége címén elérhető kártérítéshez képest kiegészítő kárenyhítési rendszert írt elő.

21

Amint ugyanis az ezen irányelv (10) preambulumbekezdéséből kitűnik, ezen irányelvet többek között arra a megállapításra tekintettel fogadták el, hogy ezen áldozatoknak gyakran nem sikerül kártérítést kapniuk az elkövetőtől, vagy azért, mert az elkövető nem rendelkezik az áldozat javára kártérítést megállapító bírósági határozat teljesítéséhez szükséges eszközökkel, vagy azért, mert az elkövető nem ismert, illetve nem vonható felelősségre.

22

Közelebbről, a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése alapján valamennyi tagállam köteles biztosítani, hogy a nemzeti rendelkezések előírják a területükön szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatai számára nyújtandó kárenyhítési rendszer meglétét, amely igazságos és megfelelő kárenyhítést biztosít.

23

A 2004/80 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének hatályát illetően a Bíróság pontosította, hogy e rendelkezés nemcsak a valamely tagállam területén szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények azon áldozatai számára biztosítja az igazságos és megfelelő kárenyhítéshez való jogot, akik az ezen irányelv 1. cikke értelmében vett határokon átnyúló helyzetben vannak, hanem az e tagállam területén szokásos tartózkodási hellyel rendelkező áldozatok számára is (2020. július 16‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri ítélet, C‑129/19, EU:C:2020:566, 55. pont).

24

Ami e kárenyhítés meghatározását illeti, figyelembe véve egyrészt az e rendelkezés által a tagállamok számára mind az említett kárenyhítés összegének „igazságos és megfelelő” jellegét, mind pedig meghatározásának módját illetően elismert mérlegelési mozgásteret, másrészt pedig a nemzeti rendszerek pénzügyi életképessége biztosításának szükségességét, e kárenyhítésnek nem kell feltétlenül megegyeznie azon kártérítéssel, amely a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmény elkövetője terhére megítélhető e bűncselekmény áldozatának. Következésképpen a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében előírt kárenyhítésnek nem kell feltétlenül biztosítania az ezen áldozat által elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár teljes megtérítését (lásd ebben az értelemben: 2024. november 7‑iBurdene ítélet, C‑126/23, EU:C:2024:937, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

Ebben az összefüggésben végső soron a nemzeti bíróság feladata, hogy az érintett kárenyhítési rendszert létrehozó nemzeti rendelkezésekre tekintettel biztosítsa, hogy az e rendszer alapján a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmény áldozatának megítélt összeg az ezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett igazságos és megfelelő kárenyhítésnek minősüljön (2020. július 16‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri ítélet, C‑129/19, EU:C:2020:566, 61. pont; 2024. november 7‑iBurdene ítélet, C‑126/23, EU:C:2024:937, 58. pont).

26

Mindazonáltal valamely tagállam túllépi az e rendelkezés által biztosított mérlegelési mozgásteret, ha nemzeti rendelkezései a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatai javára pusztán szimbolikus vagy az elkövetett bűncselekmény áldozatra gyakorolt következményeinek súlyosságához mérten nyilvánvalóan elégtelen kárenyhítést írnak elő (2020. július 16‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri ítélet, C‑129/19, EU:C:2020:566, 63. pont; 2024. november 7‑iBurdene ítélet, C‑126/23, EU:C:2024:937, 59. pont).

27

Mivel ugyanis az ilyen áldozatoknak nyújtott kárenyhítés az őket ért vagyoni és nem vagyoni kár megtérítéséhez való hozzájárulást jelent, az ilyen hozzájárulás csak akkor tekinthető „igazságosnak és megfelelőnek”, ha megfelelő mértékben ellensúlyozza az általuk átélt szenvedést (lásd ebben az értelemben: 2020. július 16‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri ítélet, C‑129/19, EU:C:2020:566, 64. pont; 2024. november 7‑iBurdene ítélet, C‑126/23, EU:C:2024:937, 60. pont).

28

Ennélfogva az ilyen áldozatok nemzeti kárenyhítési rendszere alapján nyújtott kárenyhítést ahhoz, hogy a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „igazságos és megfelelő” kárenyhítésnek lehessen minősíteni, az elkövetett bűncselekmény áldozatokra gyakorolt következményei súlyosságának figyelembevételével kell meghatározni, és ennélfogva megfelelő hozzájárulást kell jelentenie az elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítéséhez (lásd ebben az értelemben: 2020. július 16‑iPresidenza del Consiglio dei Ministri ítélet, C‑129/19, EU:C:2020:566, 69. pont; 2024. november 7‑iBurdene ítélet, C‑126/23, EU:C:2024:937, 62. pont).

29

Ami konkrétabban az ezen áldozatok által elszenvedett nem vagyoni kár megtérítését illeti, bár igaz, hogy e rendelkezés nem tartalmaz kifejezett utalást az ilyen kárra, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés tág megfogalmazása egyáltalán nem korlátozza az abban előírt kártérítés terjedelmét azon károk tekintetében, amelyek megtérítéséhez hozzájárulhat.

30

Egyébiránt, amint arra a Bíróság a 2024. november 7‑iBurdene ítélet (C‑126/23, EU:C:2024:937) 48. pontjában rámutatott, a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében szereplő „áldozat” fogalmának terjedelmét megvilágítja az „áldozat” fogalmának a 2012/29 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő meghatározása, mint „olyan természetes személy, aki közvetlenül bűncselekmény következtében sérelmet szenvedett – ideértve a fizikai, szellemi vagy érzelmi sérülést, vagy gazdasági hátrányt”. Márpedig ez utóbbi rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy az mind a vagyoni kárt elszenvedő, mind a nem vagyoni kárt elszenvedő áldozatokra vonatkozik. Különösen az a tény, hogy e rendelkezés a fizikai, szellemi vagy érzelmi sérülésre utal, megerősíti, hogy az áldozat által elszenvedett kár az általa átélt fájdalmat és szenvedést is felöleli.

31

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából tehát az következik, hogy nem lehet különbséget tenni aszerint, hogy az elkövetett bűncselekmények áldozatai milyen típusú károkat szenvedhettek el, illetve milyen következményeknek lehetnek kitéve.

32

Még ha feltételezzük is, hogy a 2004/80 irányelv 18. cikke (2) bekezdésének szövege, amely többek között a francia és a román nyelvi változatában kizárólag a „testi sérülésekre” utal, ilyen különbségtétel meglétét sugallja, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés több más nyelvi változatában a „kár” kifejezéshez nem kapcsolódik olyan jelző, amely e rendelkezés hatályának korlátozására irányulna.

33

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog rendelkezéseit egységesen kell értelmezni és alkalmazni az Európai Unió valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével, és az e különböző változatok közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi (2023. január 17‑iSpanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑632/20 P, EU:C:2023:28, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

E tekintetben egyrészt a 2004/80 irányelv egyetlen más rendelkezése sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy különbséget kell tenni az áldozatok által elszenvedett, az irányelv hatálya alá tartozó hátrányok vagy károk típusai között.

35

Másrészt ezen irányelv (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítését elősegítő intézkedéseknek hozzá kell járulniuk az érintett személyek integritása védelmének biztosítására irányuló célkitűzés megvalósításához. Ezenkívül, amint arra ezen irányelv (14) preambulumbekezdése rámutat, ezen irányelv tiszteletben tartja a többek között a Charta által megerősített alapvető jogokat és elveket. Márpedig, amint az a Charta 3. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, a személyi sérthetetlenség alatt a testi és a szellemi sérthetetlenség egyaránt értendő.

36

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében előírt kárenyhítésnek hozzá kell járulnia minden nem vagyoni kár megtérítéséhez, beleértve az átélt fájdalom és szenvedés miatti kárt is.

37

E tekintetben, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdés keretében lényegében rámutat, az LD sérelmére elkövetetthez hasonló erőszakos bűncselekmény súlyos következményekkel járhat mind a vagyoni kár, mind pedig a nem vagyoni kár tekintetében, többek között a fájdalom és a szenvedés miatt, amelyet a megítélt összegnek tükröznie kell.

38

Így a jelen ügyben az LD által elszenvedett kár megtérítése – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat függvényében – többek között akkor nem minősülne az e 12. cikk (2) bekezdése értelmében vett igazságos és megfelelő kárenyhítésnek, ha a jelen ítélet előző pontjában említetthez hasonló nem vagyoni kárt ebből kizárnák, mivel e kárenyhítés csak részben fedezné az elkövetett bűncselekmény áldozata által elszenvedett károkat, és így nem lehetne úgy tekinteni, hogy figyelembe veszi e bűncselekmény ezen áldozatra gyakorolt következményeinek súlyosságát.

39

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére vonatkozó olyan nemzeti rendszer, amely a nem vagyoni kár tekintetében az ezen áldozatok által átélt fájdalomért és szenvedésért járó bármely kárenyhítést elvből kizár. Noha szükséges a nemzeti kárenyhítési rendszerek pénzügyi életképességét biztosítani, és így a tagállamok nem feltétlenül kötelesek az ezen áldozatok által elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár teljes megtérítését előírni, az e rendelkezés értelmében vett igazságos és megfelelő kárenyhítés megköveteli, hogy az ilyen kárenyhítés meghatározása során figyelembe vegyék az elkövetett bűncselekmények ezen áldozatokra gyakorolt következményeinek súlyosságát, valamint azt a kártérítést, amelyet az ilyen áldozatok az elkövető jogellenes károkozásért való felelőssége címén elérhetnek.

40

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/80/EK tanácsi irányelv 12. cikkének (2) bekezdését

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétes a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére vonatkozó olyan nemzeti rendszer, amely a nem vagyoni kár tekintetében az ezen áldozatok által átélt fájdalomért és szenvedésért járó bármely kárenyhítést elvből kizár. Noha szükséges a nemzeti kárenyhítési rendszerek pénzügyi életképességét biztosítani, és így a tagállamok nem feltétlenül kötelesek az ezen áldozatok által elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár teljes megtérítését előírni, az e rendelkezés értelmében vett igazságos és megfelelő kárenyhítés megköveteli, hogy az ilyen kárenyhítés meghatározása során figyelembe vegyék az elkövetett bűncselekmények ezen áldozatokra gyakorolt következményeinek súlyosságát, valamint azt a kártérítést, amelyet az ilyen áldozatok az elkövető jogellenes károkozásért való felelőssége címén elérhetnek.