Ideiglenes változat

HUNICHOLAS EMILIOU

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2025. június 19.(1)

C‑320/24. sz. ügy

CR,

TP

kontra

Soledil Srl, „csődegyezségre irányuló eljárás alatt”

(a Corte suprema di cassazione [semmítőszék, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„ Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 93/13/EGK irányelv – Tisztességtelen feltételek – A nemzeti bíróság lehetősége és kötelezettsége – Fogyasztói szerződésben szereplő kötbérkikötés – A szerződési feltételek esetleges tisztességtelen jellegének vizsgálata – A (hallgatólagos) jogerő körébe tartozó szerződési feltétel érvényessége – Annak lehetetlensége, hogy az érdemi határozatot hozó és a felülvizsgálati kérelmet elbíráló nemzeti bíróság a szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét vizsgálja ”

I.      Bevezetés

1.        A jelen kérdést a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) terjesztette elő, amely előtt másodszor is ugyanazon, olyan előszerződésből eredő kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos jogvita merült fel, amellyel két természetes személy (CR és TP) arra vállalt kötelezettséget, hogy ingatlant vásárol a csődegyezségre irányuló eljárás alatt álló Soledil Srl‑től.

2.        A jogvita eredetileg arra a kérdésre vonatkozott, hogy teljesültek‑e az említett adásvétel lezárásának feltételei, ha pedig e kérdésre nemleges a válasz, arra az összegre, amely az eladót a szerződésben foglalt kötbérkikötés alapján megilleti. Ezen összeg megállapítását először a Soledil támadta meg (sikerrel) a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) előtt. Ugyanezen bíróság előtt, és a fellebbviteli bíróság előtt folytatott újabb eljárást követően CR és TP jelenleg – a jogvita felmerülése óta először – azzal érvel, hogy a szóban forgó jogviszony fogyasztó és vállalkozó közötti jogviszonynak minősül, és hogy a kötbérkikötés a 93/13/EGK irányelv(2) értelmében tisztességtelennek minősül, ezért meg kell állapítani a semmisségét.

3.        A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a nemzeti eljárási szabályok alapján e kérdés a bírósági eljárás ilyen késői szakaszában nem vizsgálható, mivel e feltétel érvényességének kérdését ezen eljárás korábbi szakaszaiban nem vizsgálták, és ezért (hallgatólagosan) jogerőre emelkedett. Ugyanakkor a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) tisztában van azzal, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint bizonyos körülmények között a nemzeti bíróságok kötelesek figyelmen kívül hagyni a bírósági határozat jogerejét, amennyiben a szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét nem vizsgálták meg, a fogyasztók azon jogának hatékony védelmének biztosítása érdekében, hogy ne legyenek rájuk nézve kötelezőek a fogyasztói szerződés tisztességtelen feltételei.(3) Ezért a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az alapeljárás keretében is alkalmazni kell‑e az említett ügyekben kidolgozott megoldást.

4.        A jelen ügy újdonsága az a tény, hogy a Bíróság meglévő ítélkezési gyakorlata többnyire sommás nemzeti bírósági eljárások, mint például a fizetési meghagyás vagy jelzálogjog végrehajtása iránti eljárás keretében felmerült helyzetekre vonatkozik, ilyen helyzet pedig – amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik – az alapügyben nem áll fenn. Így a jelen ügy lehetőséget kínál a Bíróság számára, hogy tisztázza a nemzeti bíróságok annak biztosítására vonatkozó kötelezettségének terjedelmét, hogy a jogerő meghajoljon a fogyasztóvédelem tényleges érvényesülésének szükségessége előtt, és hogy foglalkozzon azzal a feszültséggel, amellyel e kötelezettség elkerülhetetlenül jár, ha azt a jogbiztonság követelményei alapján vizsgálják.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

5.        A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket”.

6.        A 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását”.

B.      Az olasz jog

7.        A Codice Civile (olasz polgári törvénykönyv, a továbbiakban: polgári törvénykönyv) alapügy tényállására alkalmazandó változata 1469bis. cikke harmadik bekezdésének 6) pontja azon feltételek tisztességtelen jellegének vélelmét állítja fel, amelyek értelmében nemteljesítés esetén nyilvánvalóan túlzott összeget kell megfizetni.

8.        A polgári törvénykönyv alapügy tényállására alkalmazandó változatának 1469quinquies. cikke többek között úgy rendelkezik, hogy a tisztességtelen feltételek semmisek/érvénytelenek. A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy ilyen kérdést az érintett bíróság hivatalból is figyelembe vehet.

9.        Ezenfelül a Codice di procedura civile (olasz polgári perrendtartás) 394. cikke értelmében a fellebbviteli bíróság elé utalt eljárás a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) által hatályon kívül helyezett határozat helyébe lépő új határozat meghozatalát szolgálja, és a felek nem terjeszthetik ki az eljárás tárgyát új kérelmek és kifogások, köztük a hivatalból figyelembe vehető olyan kérdések megfogalmazásával, amelyeket a Corte di cassazione (semmítőszék) nem vizsgált meg, és amelyek vonatkozásában hallgatólagos jogerő alakult ki.

III. A tényállás, a nemzeti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

10.      1998‑ban CR és TP ingatlan adásvételére vonatkozó előszerződést kötött a Soledillel, mintegy 72 000 euró előleget fizetett ki e társaságnak, és a végleges szerződés aláírásáig birtokba vette az ingatlant.

11.      Ezen adásvételi előszerződés olyan kötbérkikötést tartalmazott, amely szerint a vevő nemteljesítése esetén az eladó jogosult volt visszatartani a kifizetett előleg teljes összegét azzal, hogy fenntartotta az esetlegesen ezt meghaladó kár megtérítéséhez való jogát.

12.      Jogvita alakult ki a végleges szerződés megkötésének elmaradása miatt. E jogvitát választottbírósági testület elé terjesztették, amely 2002. július 29‑én megállapította, hogy az adásvételi előszerződés megszűnt, CR‑t és TP‑t pedig arra kötelezte, hogy adja vissza az ingatlant a Soledilnek, míg utóbbit az előleg CR és TP részére történő visszafizetésére kötelezte.

13.      CR és TP megtámadta a választottbírósági határozatot a Corte d’appello di Ancona (anconai fellebbviteli bíróság, Olaszország) előtt, amely 2009. március 28‑i ítéletével eljárási okokból semmisnek nyilvánította azt. E bíróság érdemben elutasította CR és TP adásvételi előszerződés teljesítésére vonatkozó kérelmét, és kötelezte őket az ingatlan visszaszolgáltatására. A Soledilt arra kötelezte, hogy fizesse vissza a kapott előleget, így – kötbér jogcímén – kizárólag az ezen összeg után járó kamatokat tartsa vissza. A Soledilnek az ezt meghaladó károk megtérítése iránti kérelmét elutasította.

14.      A Soledil ezen ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Corte suprema di cassazionehoz (semmítőszék), amelyben többek között a kötbér jogalap nélküli mérséklésére hivatkozott. CR és TP kifogást emelt, és csatlakozó felülvizsgálati kérelmet is benyújtott, amelyben különösen a szerződés teljesítésére irányuló jogalapjuk elutasítását vitatta.

15.      A Corte suprema di cassazione (semmítőszék) 2015. november 14‑i ítéletével helyt adott a Soledil felülvizsgálati kérelmének, mivel úgy ítélte meg, hogy a kötbér csökkentett mértékben történő számszerűsítése céljából a Corte d’appello di Ancona (anconai fellebbviteli bíróság) által az alkalmazott szempontokat illetően előadott indokolás elégtelen. A csatlakozó felülvizsgálati kérelmet is elutasította. Ezért visszautalta az ügyet a Corte d’appello di Bologna (bolognai fellebbviteli bíróság, Olaszország) elé annak érdekében, hogy számolja ki újra a Soledil által érvényesített kötbér összegét (a továbbiakban: Corte suprema di cassazione [semmítőszék] első ítélete).

16.      A Corte d’appello di Bologna (bolognai fellebbviteli bíróság) előtt a Soledil a kötbérkikötés alapján az előleg teljes összegét, valamint az ingatlan jogellenes birtoklásából eredő, ezt meghaladó károk megtérítését követelte. CR és TP e kérelmek elutasítását, a Corte d’appello di Ancona (anconai fellebbviteli bíróság) ítéletének helybenhagyását, másodlagosan pedig a kötbér méltányossági kritériumok alapján történő csökkentését kérte.

17.      Ez utóbbi bíróság 2018. október 12‑i ítéletével úgy határozott, hogy CR és TP által fizetendő kötbér összege 61 600 euró, és elutasította a Soledilnek az ezt meghaladó károk megtérítése iránti kérelmét. Többek között megállapította, hogy a kötbérkikötés még az ingatlan CR és TP által történő, éveken át tartó de facto elfoglalásának figyelembevétele esetén is túlzott mértékű volt.

18.      CR és TP a Corte suprema di cassazionehoz (semmítőszék) felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben új jogalapot terjesztett elő, nevezetesen lényegében arra hivatkozott, hogy az adásvételi előszerződés fogyasztó és vállalkozó közötti szerződésnek minősül, és hogy a kötbérkikötés tisztességtelennek minősül, mivel kártérítés jogcímén nyilvánvalóan túlzott összeg megfizetését írja elő. Ilyenként – állították – e szerződést a bíróságnak hivatalból semmisnek/érvénytelennek kellett volna nyilvánítania, amit a Corte d’appello di Bologna (bolognai fellebbviteli bíróság) nem tett meg.

19.      E körülmények között a Corte suprema di Cassazione (semmítőszék, Olaszország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a [93/13 irányelv] 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának [a továbbiakban: Charta] 47. cikkét, hogy:

a)      azokkal ellentétes a nemzeti bírósági eljárás azon elveinek alkalmazása, amelyek értelmében a jogszerűségi eljárásban fel nem hozott vagy hivatkozott előkérdések – köztük a szerződés semmisségére vonatkozó előkérdések –, amelyek maguktól értetődően összeegyeztethetetlenek a semmisséget megállapító rendelkezés természetével, nem vizsgálhatók sem a visszautalást követő eljárásban, sem pedig abban a jogszerűségi eljárásban, amelyet a felek a kérdést előterjesztő bíróság ítélete ellen indítanak,

b)      a fogyasztóknak felróható teljes passzivitásra vonatkozó megfontolás tükrében ügyszintén, amennyiben a fogyasztók – a visszautalást követő eljárás végén előterjesztett felülvizsgálati kérelem kivételével – soha nem vitatták a tisztességtelen feltételek semmisségét/érvénytelenségét,

c)      különösen pedig a nyilvánvalóan túlzott mértékű, olyan kötbérkikötés tisztességtelen jellegének megállapítását illetően, amely mérséklésének megfelelő szempontok szerinti módosítását (quantum) rendelte el az eljáró bíróság a jogszerűségi eljárás során többek között amiatt, hogy a fogyasztók (an) kizárólag a visszautalást követő eljárásban hozott határozatot követően hivatkoztak a feltétel tisztességtelen jellegére?”

20.      CR és TP, az olasz kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. Ugyanezek a felek szóban is előadták érveiket a 2025. február 26‑án tartott tárgyaláson.

IV.    Értékelés

21.      Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett 93/13 irányelvet, különösen ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti eljárási szabály, amely megakadályozza, hogy valamely tagállam legfelső szintű bírósága megállapítsa a fogyasztó és vállalkozó között létrejött szerződés valamely feltételének érvénytelenségét, amennyiben e vizsgálat amiatt nem végezhető el, hogy a fogyasztó által az eljárás korábbi szakaszaiban ezzel kapcsolatban felhozott kifogás hiányában, és azt is tekintetbe véve, hogy e korábbi szakaszokban az érintett nemzeti bíróságok hivatalból nem vették figyelembe ezt a kérdést, e feltétel érvényességét hallgatólagosan elbíráltnak kell tekinteni.

22.      Konkrétabban, az alapeljárás során CR és TP csupán a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) elé terjesztett második felülvizsgálati kérelemben hivatkozott az adásvételi előszerződésben foglalt kötbérkikötés érvénytelenségére. Az eljárás korábbi szakaszaiban a nemzeti bíróságok azt vizsgálták, hogy e szerződést teljesíteni kell‑e, azt követően pedig, hogy erre a kérdésre nemleges választ adtak, a Soledilnek a kötbérkikötésből eredő jogainak terjedelmét. Mivel a kötbérkikötés érvényessége logikus előfeltételét képezte az abból eredő jogok és kötelezettségek terjedelmére vonatkozó vizsgálatnak, e kikötés érvényessége a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) első ítéletét követően hallgatólagosan jogerőre emelkedett.

23.      A jelen ügyben megválaszolandó kérdés az, hogy ilyen körülmények között (amikor ugyanezen eljárás korábbi szakaszaiban nem vizsgálták a kötbérkikötés esetlegesen tisztességtelen jellegét) a tisztességtelen feltételeknek a fogyasztókkal kötött szerződésekben történő alkalmazására vonatkozó tilalom hatékonyságának biztosítása érdekében figyelmen kívül kell‑e hagyni a (máskülönben még folyamatban lévő) jogvita adott szempontjára kiterjedő jogerőt.

24.      Miután néhány előzetes megjegyzést teszek a jelen ügyben értékelésem szempontjából releváns jogi és ténybeli elemekkel kapcsolatban (A), és foglalkozom a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatával, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság (helyesen) az előtte felmerülő jogi kérdés szempontjából különösen lényegesnek ítél (B), kifejtem, hogy miért vélem úgy, hogy az uniós jog nem követeli meg, hogy az alapügy körülményei között figyelmen kívül kelljen hagyni a jogerőt (C).

A.      Előzetes észrevételek

25.      Annak magyarázata érdekében, hogy a jelen ügyben miért kell a nemzeti jog szerinti jogerő vonatkozásában az uniós jog által előírt korlátokat első helyen vizsgálni, fontos emlékeztetni arra, hogy a nemzeti bíróságoknak lehetőségük van, sőt akár kötelesek is hivatalból vizsgálni a fogyasztó és a vállalkozó (vagy a 93/13 irányelv kifejezéseivel élve „eladó vagy szolgáltató”) közötti szerződésben foglalt feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét. (4)

26.      E kötelezettség – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja – a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben értelmezett 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből és 7. cikkének (1) bekezdéséből következik, és arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy a tisztességtelen feltételek ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve (a 6. cikk (1) bekezdése), és hogy megfelelő és hatékony eszközökről rendelkezzenek annak érdekében, hogy megszüntessék a fogyasztókkal kötött szerződésekben a tisztességtelen feltételek alkalmazását (a 7. cikk (1) bekezdése). E kötelezettség az irányelv alapjául szolgáló előfeltevésből ered, amely szerint a fogyasztó a vállalkozóhoz képest hátrányos helyzetben van a tárgyalási lehetőségei, és a szakértelmet illetően köztük lévő különbség tekintetében.(5) Ennek fényében a nemzeti bíróságok aktív beavatkozása(6) annak ellenőrzése érdekében, hogy az adott szerződési feltétel tisztességtelennek minősül‑e vagy sem, olyan eszköznek tekinthető, amely helyreállítja a felek közötti tényleges egyensúlyt és ezáltal egyenlőségüket.(7)

27.      E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megerősíti, hogy az alapügyben szóban forgó jogviszony valóban két fogyasztó és egy vállalkozó közötti jogviszony. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy bár CR és TP részt vett az alapeljárás különböző szakaszaiban (sőt, néhány szakaszt kezdeményezett is), nem hivatkoztak a kötbérkikötés esetlegesen tisztességtelen jellegére (addig, amíg az ügy másodszor is a Corte suprema di cassazione [semmítőszék] elé nem került). Ebből következik, hogy e korábbi bírósági szakaszokban az érintett nemzeti bíróság(ok)nak hivatalból kellett volna megvizsgálnia(iuk), hogy a kötbérkikötés tisztességtelennek minősült‑e (tekintettel arra, hogy a jogvita többek között az e kikötésből eredő jogok és kötelezettségek terjedelmére vonatkozott).

28.      E vizsgálatot azonban nem végezték el. Az olasz kormány kifejtette, hogy a nemzeti eljárásjog alapján e vizsgálatot el lehetett volna végezni addig az időpontig, amíg az ügy – beleértve az első alkalmat – a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) elé nem került. Más szóval, nem tűnik vitatottnak az a tény, hogy az érintett nemzeti bíróság(ok) nem tett(ek) eleget a kötbérkikötés esetlegesen tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálatára vonatkozó kötelezettségnek.

29.      Vitatott az a kérdés, hogy felmerül‑e az uniós jog alapján e kikötés esetleges tisztességtelen jellegének vizsgálatára vonatkozó kötelezettség a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) előtt folyamatban lévő második jogszerűségi eljárás szakaszában, amelynek során a fenti kérdésre az érintett fogyasztók hivatkoztak, és amelynek során annak vizsgálata a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) első ítéletének (hallgatólagos) jogereje miatt jelenleg kizárt. Úgy tűnik ugyanis, hogy ezen ítélet „lezárta” a jogvita tárgyát, és az adott fellebbviteli bíróság elé történő visszautaláskor vizsgálandó kérdést arra az egyetlen kérdésre korlátozta, hogy a Soledil a kötbérkikötés alapján milyen összegre jogosult.

30.      Ezen okokból a jelen ügy a jogerő elve alóli kivételek kérdését helyezi előtérbe, amelyet a Bíróság korábban meghatározott, és amelynek alkalmazását a nemzeti bíróságok számára kötelezővé tette annak érdekében, hogy az esetlegesen tisztességtelen szerződési feltétel bírósági vizsgálata biztosítva legyen, amennyiben ezt a kérdést az eljárás korábbi szakaszaiban nem (vagy nem megfelelően) vizsgálták. Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben folytatott vita érthető módon e kivételeknek az alapügyben fennálló helyzetre való alkalmazhatóságára összpontosít, ezeket az alábbiakban részletesebben kifejtem.

B.      A jelen ügyben folytatott vita ítélkezési gyakorlatbeli alapja

31.      Emlékeztetek arra, hogy a Bíróság többször elismerte – többek között a 93/13 irányelv által szabályozott területen –, hogy az ítélt dolog elve mind az uniós, mind a nemzeti jogrendekben jelentős szerepet tölt be. A Bíróság következetesen úgy ítélte meg, hogy az uniós jog nem követeli meg a belföldi helyzet uniós joggal való összeegyeztethetetlenségének orvoslása érdekében a bírósági határozat jogerős jellegének megszüntetését, kivéve, ha az egyenértékűség vagy a tényleges érvényesülés elve ezzel ellentétes következtetést követel meg.(8) Az ugyanis, hogy 93/13 irányelv nem tartalmaz az abban biztosított védelem érvényesítésére vonatkozó konkrét szabályokat, azt jelenti, hogy e kérdés a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozik.(9) A fenti két elv jelenti azokat a hagyományos határokat, amelyeket ennek az autonómiának tiszteletben kell tartania.

32.      Megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróságban kételyeket ébresztő ítélkezési gyakorlat a jogerő alóli, tényleges érvényesülés elve alapján meghatározott kivételekre vonatkozik (ezzel szemben a Bíróság elé terjesztett ügyiratokban semmi sem utal arra, hogy az egyenértékűség elvének tiszteletben tartása jelen ügyben megkérdőjelezhető lenne).

33.      Megjegyzem továbbá, hogy bár a Bíróság ítélkezési gyakorlatában több példa is található a jogerő alóli, nemzeti jogban az uniós jogon alapuló kivételek kérdésére (és annak a tényleges érvényesülés elve alapján történő vizsgálatára), amelyre később még kitérek, a kérdést előterjesztő bíróság által jelen ügyben különösen relevánsnak talált ügyekben született a korábban említett három, 2022. május 17‑i jogerős ítélet.(10)

34.      Először is, az Ibercaja Banco ítéletében a Bíróság megkövetelte, hogy a jelzálogjog érvényesítése iránti eljárás befejeztével beálló jogerőt figyelmen kívül kell hagyni, amennyiben a végrehajtási bíróság megvizsgálta a szerződési feltételeket, azonban anélkül, hogy ezzel kapcsolatban kifejezett indokolással szolgált volna. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy ilyen körülmények között a fogyasztót nem tájékoztatták sem a vizsgálatról, sem azokról az indokokról, amelyek alapján a végrehajtási bíróság úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó feltételek nem tisztességtelenek, ami viszont megakadályozta, hogy a fogyasztó tájékozott döntést hozhasson arról, hogy e határozattal szemben jogorvoslattal éljen‑e.(11)

35.      Másodszor, az SPV Project 1503 ítéletében a Bíróság lényegében arra a következtetésre jutott, hogy a végrehajtási bíróságnak hatáskörrel kell rendelkeznie a szerződési feltételek esetleges tisztességtelen jellegének vizsgálatára, amennyiben a fizetési meghagyással szemben a fogyasztó nem élt ellentmondással, ami (hallgatólagosan) jogerőt eredményez.(12) A Bíróság ezt a következtetést azzal indokolta, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a szerződési feltételek tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálata (hallgatólagosan) megtörténtnek tekintendő, és amely alapján a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, még akkor is, ha a feltételek vizsgálatára vonatkozóan nem adtak indokolást, alkalmas arra, hogy megfossza lényegétől a szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegének vizsgálatára vonatkozó fenti kötelezettséget.(13)

36.      Harmadszor, az Unicaja Banco ítéletben a Bíróság különösen azt rendelte el, hogy az elsőfokú ítélet egy részének jogerejét figyelmen kívül kell hagyni, amennyiben az megakadályozta a jelzálogszerződésben foglalt, tisztességtelennek minősített küszöbkikötés alapján kifizetett összeg egy részének visszatérítését.(14) Bár az említett elsőfokú ítélet elrendelte a fogyasztó által e kikötés alapján kifizetett összegek visszatérítését, e visszafizetési kötelezettség az érintett nemzeti legfelsőbb bíróság (akkori) ítélkezési gyakorlatának megfelelően korlátozott volt. Ezen ítélet ugyanis csak azt követően követelte meg a fogyasztó által kifizetett összegek visszatérítését, hogy e bíróságnak a küszöbkikötést tisztességtelennek nyilvánító ítéletét közzétették. Ezt követően egy másik ügyben a Bíróság megállapította, hogy ez az időbeli korlátozás ellentétes a 93/13 irányelvvel.(15) A Bíróság azonban azt követően tette ezt a megállapítást, hogy az Unicaja Banco ítélet alapjául szolgáló eljárásban a fellebbezés benyújtására nyitva álló határidők lejártak, és csak az érintett bank nyújtott be fellebbezést a költségekről hozott döntéssel szemben. Ebben az összefüggésben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az érintett fellebbviteli bíróságnak foglalkoznia kellett volna az időbeli korlátozás tisztességtelen jellegének kérdésével, noha az elsőfokú ítéletnek ezt a részét a bank (érthető módon) nem vitatta, és ezért az a vonatkozó nemzeti jog alapján jogerőre emelkedett.

37.      A jelen eljárásra áttérve, egyrészről CR, TP és a Bizottság, másrészről pedig az olasz kormány eltérő álláspontra helyezkedett azzal kapcsolatban, hogy a tényleges érvényesülés elvének a fent említett ítéletekben adott értelmezése milyen következményekkel jár az alapeljárásra és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válaszra nézve.

38.      Az olasz kormány úgy véli, hogy az alapeljárást jellemző körülmények – ellentétben különösen az SPV Project 1503 ítélet és az Ibercaja Banco ítélet alapjául szolgáló körülményekkel – nem teszik szükségessé (és nem teszik lehetővé) a jogerő figyelmen kívül hagyását. Úgy véli, hogy a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartását az adott jogrend által előírt jogorvoslati rendszer jellemzői alapján kell vizsgálni. Emlékeztet arra, hogy a fentiekben említett ítéletek olyan sommás eljárásokra vonatkoztak, amelyek jellege megnehezítette a fogyasztók számára azon joguk biztosítását, hogy a (potenciálisan) tisztességtelen feltételek ne legyenek kötelezőek rájuk nézve. Nem ez az eset áll fenn azonban az alapügyben, amely rendes, teljes mértékben kontradiktórius eljárás volt, amelynek jellemzői nem okoznak különösebb nehézséget valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegére való hivatkozással kapcsolatban. Ezenfelül CR‑t és TP‑t e (meglehetősen hosszú) eljárás során ügyvéd képviselte.(16)

39.      Ezzel szemben CR, TP és a Bizottság lényegében úgy véli, hogy a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekben kialakított megoldást értelemszerűen alkalmazni kell az alapügyben fennálló helyzetre. Konkrétabban, a Bizottság úgy véli, hogy a 93/13 irányelvvel összefüggésben a tényleges érvényesülés elvének követelményei szigorúbbak annál, mint amit az olasz kormány állít. Nem tekinthető ugyanis úgy, hogy ezen elvet tiszteletben tartják, ha az adott ügyben a bíróság az eljárás valamely szakaszában – adott esetben hivatalból – nem vizsgálta a vonatkozó szerződési feltételeket. Mivel a szóban forgó kötbérkikötést nem vizsgálták meg, a Corte suprema di cassazione (semmítőszék) első ítélete (hallgatólagos) jogerejének hatásait figyelmen kívül kell hagyni.

40.      A következő szakaszban részletesebben vizsgálom ezeket az álláspontokat, hogy választ javasoljak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre.

C.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válasz

41.      Ezt a szakaszt a tényleges érvényesülés elve jogerő korlátjaként betöltött szerepének vizsgálatával kezdem. Ebben az összefüggésben tisztázni fogom, hogy a tényleges érvényesülés elvének a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekben adott értelmezését úgy kell tekinteni, hogy a jogerő figyelmen kívül hagyására vonatkozó következtetés az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyek különösen korlátozott eljárási összefüggésein alapul (1). Ezt követően kifejtem, hogy az ezekben az ügyekben kidolgozott megoldásnak az ilyen összefüggéseken túlra történő kiterjesztése nem lenne összhangban a jogerő elvének alapvető jelentőségével, amire a Bíróság ítélkezési gyakorlatában többször is emlékeztetett (2), és aránytalanul érintené a többi érintett jogot és érdeket (3).

1.      A jogerő korlátai a tényleges érvényesülés elve alapján

42.      Már röviden említettem, hogy az uniós jog alapján nem áll fenn általános kötelezettség arra vonatkozóan, hogy az uniós jog megsértésének orvoslása érdekében figyelmen kívül kell hagyni a bírósági határozat jogerős jellegét.(17) A főszabály, amelyre a Bíróság ítélkezési gyakorlatában következetesen emlékeztet, ugyanis továbbra is az, hogy az uniós jog nem írja elő „a nemzeti bíróságnak, hogy eltérjen a bírósági határozatokat jogerőre emelő belső eljárási szabályok alkalmazásától, még akkor sem, ha ez lehetővé tenné az uniós joggal összeegyeztethetetlen nemzeti helyzet orvoslását”.(18) Amint azt korábban szintén megjegyeztem, e főszabályra továbbra is vonatkozik az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve.

43.      A tényleges érvényesülés elve röviden azt követeli meg, hogy a tagállamok által bevezetett eljárások, amelyek keretében a felek az uniós jogrend által biztosított jogokat érvényesíthetik, a gyakorlatban ne tegyék lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé e jogok gyakorlását. E tekintetben a Bíróság következetesen úgy ítélte meg, hogy e követelményt „az érintett rendelkezéseknek a különböző nemzeti hatóságok előtti eljárás egésze során betöltött helyének”, valamint „alkalmazásának és sajátosságainak figyelembevételével” kell megítélni, figyelembe véve „azon elveket – így például a védelemhez való jogot, a jogbiztonság elvét, valamint az eljárások jogszerű lefolytatásának elvét –, amelyek az érintett nemzeti bírósági rendszer alapját képezik”.(19)

44.      Ez azt jelenti, hogy – amint azt az olasz kormány a tárgyaláson lényegében megállapította – az adott eljárás rendszerszintű jellemzőinek fényében kell elvégezni annak vizsgálatát, hogy a tényleges érvényesülés elvét tiszteletben tartották‑e. A megválaszolandó kérdés az, hogy e jellemzők olyan jogi környezetet teremtenek‑e, amelyben az uniós jog által biztosított jogok érvényesítése nem ütközik túlzott nehézségekbe (mint például a jogorvoslatok alkalmazásának jellemzően rendkívül rövid határideje, vagy a peres eljárásnak a vitatott tartozás összegéhez képest különösen nagy költsége stb.).

45.      Más szóval, a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintett jogrend olyan jogorvoslatokat biztosítson, amelyek lehetővé teszik a gyakorlatban az alapul szolgáló uniós jogi anyagi jogi normák érvényesítését. Ezzel szemben más kérdés az, hogy a fenti 42. pontban említett szabály és a 43. pontban említett általános kritériumok alapján adott esetben sor került‑e az említett követelményeknek való megfelelésre.

46.      Igaz, hogy a Bíróság több esetben úgy ítélte meg, hogy lényegében annak biztosítása érdekében, hogy az adott uniós jogi szabályt tiszteletben tartsák, a tényleges érvényesülés követelménye háttérbe szorítja a nemzeti határozatok jogerejét. E határozatokat azonban az adott terület sajátosságaira alapították (a vertikális hatáskörmegosztás megőrzésének szükségessége az állami támogatások területén),(20) vagy a jogerővel kapcsolatos nemzeti szabály szigorúságával indokolták, amely más helyzetekben megakadályozta az uniós jog tiszteletben tartását (amikor az uniós jog megsértésével hozott jogerős ítélet joghatásai más ügyekben előre meghatározták az eredményt).(21) A jelen ügyben nem merül fel ilyen kérdés.

47.      Ezen elemzési keret tükrében úgy tűnik, hogy a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekből első látásra az következik, hogy a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó helyzetekben a tényleges érvényesülés elvének követelményei túlmutatnak a fent ismertetett hagyományos megközelítésen. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Bíróság ezen ítéletekben megkövetelte a jogerő nemzeti joghatásainak figyelmen kívül hagyását, mivel a fogyasztói szerződésben foglalt szerződési feltételeket nem, vagy nem megfelelően vizsgálták.

48.      Ebben az értelemben a Bizottság úgy érvel, hogy a jogerőre emelkedéshez az szükséges, hogy (a jogerőre emelkedett bírósági határozat alapjául szolgáló eljárásban) a vonatkozó szerződési feltételek esetleges tisztességtelen jellegének tényleges vizsgálatára kerüljön sor (az e vizsgálat tekintetében adott megfelelő tájékoztatással és indokolással).(22) Amennyiben e feltétel nem teljesül, a jogerőt figyelmen kívül kell hagyni. E következtetés alóli egyetlen kivétel a fogyasztónak az eljárás során tanúsított tétlensége (mivel a 93/13 irányelv alapján nyújtott védelem nem terjed ki a fogyasztó tétlenségének kompenzálására).(23) A jelen ügyben e kivétel nem alkalmazható, ezért a Bizottság szerint a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekben kidolgozott megoldás az alapügy körülményeire is vonatkozik.

49.      Ezen érvekre rátérve, először is nem hiszem, hogy jelen ügyben foglalkozni kellene a fogyasztó teljes tétlensége esetének pontos jelentésével vagy hatásaival; egyetértek a Bizottsággal abban, hogy ezen eset egyszerűen nem vonatkoztatható az alapügyre.

50.      Jóllehet ugyanis az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés azon a feltételezésen alapul, hogy a fogyasztók teljesen tétlenek voltak, úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint ezen eset azt a tényt is magában foglalja, hogy a fogyasztók az alapeljárás egyik korábbi szakaszában sem hivatkoztak a kötbérkikötés tisztességtelen jellegére (ameddig a kérdést előterjesztő bírósághoz második alkalommal nem terjesztettek felülvizsgálati kérelmet). Amint azt a Bizottság kifejti, ez nem az ítélkezési gyakorlat értelmében vett teljes tétlenség esete, amely önmagában mentesíti a nemzeti bíróságot a jogerő figyelmen kívül hagyásának kötelezettsége alól. A tétlenség esete inkább olyan fogyasztóra vonatkozik, aki nem vesz részt az eljárásban, és nem érvényesíti az ügyét; nem ez a helyzet áll fenn CR és TP esetében, akik igenis részt vettek az alapeljárás valamennyi szakaszában (sőt, néhány szakaszt még kezdeményeztek is).

51.      Ezzel szemben, másodszor, nem meggyőző számomra a Bizottság azon álláspontja, amely szerint a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekben foglalt megoldást alkalmazni kell az alapügy előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ismertetett körülményeire.

52.      E tekintetben az olasz kormányhoz hasonlóan megjegyzem, hogy az alapügyben fennálló, a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett helyzet igen különbözőnek tűnik az ezen ítéletek alapjául szolgáló helyzetektől.

53.      Egyrészt, az említett ügyekben fennálló helyzetek olyan eljárási összefüggésekbe ágyazódtak be, amelyek rendkívüli nehézséget okoztak a fogyasztóknak jogaik érvényesítése tekintetében. A szóban forgó fogyasztói kötelezettségek ugyanis kizárólag pénzügyi jellegűek voltak, és ezért a vállalkozó által könnyen bizonyíthatók (ahogyan az is könnyen bizonyítható, hogy a fogyasztó nem teljesítette azokat), ami kétségtelenül azt eredményezte, hogy azon eljárások, amelyekben a fogyasztói kötelezettségeket megállapították és/vagy érvényesítették – amint azt az olasz kormány megjegyzi –, sommás jellegűnek tűnnek.

54.      Úgy tűnik, hogy ez a helyzet állt fenn különösen az Ibercaja Banco ítélet, illetve az SPV Project 1503 ítélet alapjául szolgáló ügyben, amely a fogyasztók – összefoglalóan – finanszírozási szerződésekben meghatározott kötelezettségeinek végrehajtását érintették, és amelyben e kötelezettségek végrehajtására jelzálogjog érvényesítésére vagy fizetési meghagyás végrehajtására irányuló eljárás keretében került sor.

55.      Igaz, hogy az e két ítéletben ismertetett helyzetekkel ellentétben nem tűnt úgy, hogy az Unicaja Banco ítélet alapjául szolgáló helyzet a fogyasztók kötelezettségeinek végrehajtását érintette volna. Mindazonáltal ez utóbbi helyzet tágabb és meglehetősen sajátos kontextusban merült fel, amelynek keretében a visszatérítési kötelezettség időbeli korlátozása (amint azt a fenti 36. pontban ismertettem) jelentős számú fogyasztót érintett,(24) míg e korlátozás (a Tribunal Supremo [legfelsőbb bíróság, Spanyolország] által különösen a spanyol bankszektor számára egyébként felmerülő makrogazdasági kihívások miatt előírt korlátozás) uniós joggal való összeegyeztethetetlenségét a Bíróság csak az elsőfokú Unicaja Banco ítélet meghozatalát követően állapította meg, és miután ezen ítélet jogerőre emelkedett.

56.      Ezzel szemben az alapügy összefüggései eltérőek. Az alapügy körülményei és jellemzői is lényegesen eltérnek az Ibercaja Banco ítélet és az SPV Project 1503 ítélet alapjául szolgáló eljárástól.

57.      Emlékeztetek arra, hogy – ellentétben ugyanis a fenti 53. pontban leírt körülményekkel – az alapügybeli jogvita i. arra a kérdésre vonatkozik (vagy az eljárás korábbi szakaszaiban vonatkozott), hogy a CR és TP által kötött adásvételi szerződést teljesíteni kell‑e (és az adásvételt véglegesíteni kell‑e), és ii. csak akkor került a jogvita középpontjába a kötbérkikötés, amikor megállapítást nyert, hogy e szerződést nem kell teljesíteni. Ennek megfelelően az alapeljárás – amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, és ahogyan azt az olasz kormány megjegyzi – rendes és teljes körű bírósági eljárás volt, amelynek eljárási keretei (vagy egyéb körülményei) nem tűnnek úgy, hogy a fogyasztók számára különösebb nehézséget okoznának jogaik érvényesítése vagy védelme tekintetében.

58.      Ennek fényében a Bizottságnak a 2022. május 17‑i jogerős ítéletek sajátos megoldásának a jelen ügy körülményeire való kiterjesztésére irányuló javaslata azt jelenti, hogy az ezekben az ügyekben a sajátos és korlátozó eljárásjogi háttér alapján kidolgozott megoldás olyan helyzetekben is alkalmazandó, ahol ilyen korlátozást jelentő kontextus nem áll fenn.

59.      Természetesen értem, hogy az ilyen javaslat jobban megerősíti a hatékony fogyasztóvédelemre vonatkozó, 93/13 irányelv szerinti célkitűzést. Megértem azt is, hogy hajlamosak lehetnénk a tényleges érvényesülés elvének ilyen általános, eredményorientált megközelítését elfogadni a jelen jogterületen, tekintettel az ott alkalmazandó szigorúbb védelmi követelmény különböző kifejeződéseire (amelyek közül a hivatalból történő vizsgálat kötelezettsége a legszemléletesebb példa).(25) Ugyanakkor, amint azt a következőkben kifejtem, az ilyen messzemenő eredmény nem egyeztethető össze a jogerő elvének a 93/13 irányelvvel összefüggésben is többször kiemelt fontosságával.

2.      A jogerő elvének alapvető jelentősége

60.      Megjegyzem, hogy bár a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekben a Bíróság a jogerő elvének figyelmen kívül hagyását követelte meg, ugyanakkor saját állandó ítélkezési gyakorlatát idézte, amely folyamatosan hangsúlyozta a bírósági határozatok jogerejének tulajdonítandó jelentőséget, ideértve azon határozatokét is, amelyek az uniós jog helytelen alkalmazásához vezetnek.(26)

61.      Nincs abban semmi meglepő, hogy ezt kihangsúlyozzák, tekintettel arra az alapvető szerepre, amelyet ezen elv „mind a jog, mind a jogviszonyok stabilitásának, illetve az igazságszolgáltatás megfelelő működésének” szempontjából játszik.(27) Ezen elv célja ugyanis az, hogy biztosítsa a bírósági eljárás hatékony lefolytatását, és amint az jogerős határozattal befejeződik, jogi stabilitást teremtsen a felek számára. Általánosabban hozzájárul a jogi helyzetek előreláthatóságához, és lehetővé teszi a társadalom számára, hogy megbízzon abban, hogy a jogerősen elbírált ügyeket nem támadják meg (vagy csak azokban a korlátozott esetekben kerül erre sor, amelyek lehetővé teszik, hogy adott jogrendben meghatározottak szerint sikeresen lehessen élni a rendkívüli jogorvoslatokkal).(28) Más szóval, a jogerő elve a jogbiztonság elvének fontos részét képezi,(29) amely a jogállamiságra épülő valamennyi modern jogrendszer alapelve,(30) és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog hallgatólagos eleme.

62.      Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) emlékeztetett erre az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkével összefüggésben felmerülő második szempontra,(31) megállapítva, hogy bár a jogbiztonság és a jogerő elvének követelményei nem abszolút jellegűek, „az [azoktól való] eltérés csak abban az esetben indokolt, ha azt lényeges és kényszerítő jellegű körülmények – például alapvető igazságszolgáltatási hibáknak vagy bírósági tévedésnek az orvoslása – teszik szükségessé”.(32)

63.      Ezért a Charta 47. cikkének összefüggésében is, amely természetesen a jelen körülményekre is vonatkozik, ugyanazt a kiegyensúlyozott megközelítést kell alkalmazni azokra a helyzetekre vonatkozóan, amelyekben a jogerő figyelmen kívül hagyható.

64.      Ennek fényében, ha – amint azt a Bizottság javasolja – elfogadjuk, hogy a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekben kidolgozott megoldás minden korlátozó körülménytől függetlenül alkalmazandó, akkor az ebből adódó, a jogerő elvével kapcsolatos megközelítés a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó helyzetekben meglehetősen eltérő lesz a Bíróság által következetesen elfogadott, fenti 60. pontban említett megközelítéstől.

65.      E megközelítés ugyanis ahelyett, hogy azt az gondolatot testesítené meg, hogy a jogerős bírósági határozatoknak főszabály szerint akkor is érintetlenül kell maradniuk, ha az uniós jog helytelen alkalmazásához vezetnek, a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó helyzetekben a jogerős bírósági határozat minden egyes olyan alkalommal történő visszavonását követelné meg, amikor az uniós jogot helytelenül alkalmazzák (ami a jelen összefüggésben azt jelenti, hogy a nemzeti bíróság minden egyes alkalommal elmulasztotta hivatalból megvizsgálni a szerződési feltételek esetlegesen tisztességtelen jellegét).

66.      Nemcsak, hogy egyetértek az olasz kormánnyal abban, hogy a fent említett ítéletek nem eredményeznek ilyen messzemenő általános következtetést, hanem úgy is vélem, hogy a tényleges érvényesülés elvének ilyen értelmezését nem lehetne összeegyeztetni annak szükségességével, hogy a jogbiztonság követelményétől való eltérésnek azokhoz a körülményekhez kell kapcsolódnia, amelyek között az ilyen eltérés valóban indokolt. Ezért számomra nehézséget jelent, hogy ne úgy értelmezzem a tényleges érvényesülés elvének a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekben elfogadott értelmezését, hogy az (amint azt fentebb már kifejtettem) ezen ügyek sajátos körülményein alapul.

67.      Amikor ugyanis az ügy körülményei nem tárják fel annak konkrét szükségességét, hogy a fogyasztók jogérvényesítésének megnövekedett nehézségeit ellensúlyozni kell, a jogerő figyelmen kívül hagyásának megkövetelése – amint azt az alábbiakban kifejtem – aránytalanul érinti a szóban forgó jogokat és érdekeket.

3.      A szóban forgó jogok és érdekek egymással szembeni mérlegelése

68.      Már kifejtettem, hogy a 93/13 irányelv által a fogyasztóknak nyújtandó fokozott védelem a nemzeti bíróságok azon kötelezettségét vonja maga után, hogy szükség esetén hivatalból vizsgálják, hogy a fogyasztói szerződésben foglalt szerződési feltételek az említett irányelv értelmében tisztességtelennek minősülnek‑e vagy sem. Tisztességtelennek nyilvánítás esetén e feltételeket úgy kell tekinteni, mintha azok soha nem is léteztek volna (kivéve, ha a fogyasztó tájékozottan úgy dönt, hogy nem hivatkozik e feltételek tisztességtelen jellegére).(33)

69.      A bíróságok fenti kötelezettségének nyomatékosításával (amely kötelezettség az ügy körülményeitől, különösen attól függetlenül alkalmazandó, hogy a fogyasztót ügyvéd képviseli‑e vagy sem)(34) a Bíróság tehát a fogyasztó és a vállalkozó közötti jogviszonyt jellegénél fogva érintő egyenlőtlen helyzetet az eljárás sajátos eszközeivel is ellensúlyozta. Magától értetődő ugyanis, hogy fennállna annak a veszélye, hogy a (tisztességtelen feltételek alkalmazásával szembeni) anyagi jogi védelem a megfelelő jogérvényesítési eszközök nélkül értelmét veszítené, mivel nincs semmi ok azt feltételezni, hogy a fogyasztónak a vállalkozóhoz képest fennálló alapvetően hátrányos helyzete megszűnik, különösen ha az utóbbi úgy dönt, hogy a fogyasztói szerződésből eredő jogait bírósági úton érvényesíti.

70.      Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy bár a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt azon szabályt, amely szerint a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, „azon nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell tekinteni, amelyek a nemzeti jogrendben a közrendi szabályok jellegével bírnak”,(35) a fenti irányelv által biztosított fogyasztóvédelem nem abszolút.(36) Ebből következik, hogy jóllehet e védelem mértékének tükröznie kell a fenti egyenlőtlen helyzet ellensúlyozásának szükségességét, paraméterei nem határozhatók meg e szükségesség tényleges terjedelmének és az e konkrét védelemből a másik érintett félre nézve eredő jogkövetkezmények figyelembevétele nélkül.

71.      Ennek fényében véleményem szerint egy dolog azzal érvelni, hogy a tényleges érvényesülés elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróság minden körülmények között hivatalból vizsgálja meg az esetlegesen tisztességtelen szerződési feltételeket, de teljesen más dolog megállapítani, hogy ha e kötelezettséget nem teljesítették, a tényleges érvényesülés elve az ügy körülményeitől függetlenül megköveteli a jogerő figyelmen kívül hagyását.

72.      Egyrészről ugyanis a hivatalból történő vizsgálat, másrészről pedig a jogerő különböző fontosságú értékeket foglal magában, és nem lehet kísérletet tenni arra, hogy ezeket egyenrangúvá tegyük (arra a következtetésre jutva, hogy az előbbi megsértése szükségszerűen az utóbbi figyelmen kívül hagyását teszi szükségessé).

73.      Konkrétabban, a hivatalból történő vizsgálat kötelezettsége hozzájárul olyan helyzetek elkerüléséhez, amelyekben a bíróságok végül téves jogalapon nyugvó igényeket bírálnának el, gyakrabban, mint más jogterületeken (tekintettel a felek helyzetében fennálló jelentős egyenlőtlenségre).(37) Ugyanakkor, bár e kötelezettség egyértelműen növeli a bíróságok terheit, nem gondolom, hogy aránytalanul érinti a vállalkozót, mint ellenérdekű felet, mivel e félnek egyszerűen el kell fogadnia a követelése alapjául szolgáló jogalap jogszerűségének vizsgálatát (ha e jogszerűséget a fogyasztó nem vitatja). Emiatt lehet azzal érvelni, hogy az ilyen beavatkozás lehetővé teszi a felek pozíciójában korábban fennálló egyenlőtlenség megszüntetését anélkül, hogy új (fordított) egyenlőtlenséget idézne elő.

74.      Áttérve most a jogerő elvére, igaz, hogy hasonlóképpen meg lehetne magyarázni a jogerős bírósági határozat felülvizsgálatának szükségességét, ha a nemzeti bíróságok nem vizsgálták (megfelelően) az érintett szerződési feltételeket, hogy elkerüljék az esetlegesen jogellenes követelések elbírálásának kockázatát. Mindazonáltal – szemben a fogyasztó által nem vitatott szerződési feltételek hivatalból történő vizsgálatának az ellenérdekű félre (azaz a vállalkozóra) gyakorolt meglehetősen enyhe, negatív hatásaival – a bírósági határozat jogerős jellegének minden olyan esetben történő feloldása, amikor az ilyen hivatalból teljesítendő kötelezettségnek nem tesznek eleget, a körülményektől függetlenül, legalább a következő két túlzott mértékű következménnyel járna.

75.      Először is, aránytalanul érintené a vállalkozóknak a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, amely – mint azt korábban már kiemeltem – a bírósági határozat jogerejének tiszteletben tartását jelenti. Ugyanis, bár a jogbiztonság veszélyeztetését igazolhatják azok a különleges körülmények, amelyek korlátozták a fogyasztó jogainak védelmével kapcsolatos lehetőségét, nem látom indokoltnak az ilyen veszélyeztetést, ha a szóban forgó helyzet nem okoz ilyen nehézséget (és ha az alapul szolgáló egyenlőtlenség az alkalmazandó eljárási szabályok miatt nem érinti a peres/végrehajtási szakaszt).

76.      Az ilyen megoldás ugyanis a felek közötti fegyveregyenlőség helyreállítása helyett fordított egyenlőtlenséget eredményezne, mivel lehetővé tenné a fogyasztó számára, hogy az eljárás bármelyik szakaszában „feloldja a zárat” azon az ajtón, amely elzárta a felülvizsgálat lehetőségéhez való hozzáférést, még akkor is, ha ez az ajtó elég régóta nyitva állt, és semmilyen különleges akadály nem állta útját annak, hogy a fogyasztó kényelmesen átmenjen rajta, míg ugyanez a lehetőség a másik fél számára nem áll rendelkezésre.

77.      Ebben a szakaszban szeretném tisztázni, hogy önmagában nem lényeges az a tény, hogy az alapügyben a jogerős bírósági határozatot olyan eljárás során hozták meg, amely még folyamatban van. Köztudott, hogy a jogerős határozat fogalma (amelyhez az ítélt dolog hatálya kapcsolódik) nem korlátozódik arra az egyetlen meghozott hivatalos határozatra, amellyel az adott eljárás ténylegesen lezárul (mert a felek úgy döntöttek, hogy nem folytatják azt, vagy mert kimerítették az összes rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget). A jogerő ugyanis a folyamatban lévő eljárás során, annak különböző szakaszaiban és a jogvita különböző szempontjai tekintetében is beállhat amiatt, hogy a felek eredetileg nem hivatkoztak az érintett kérdésre, vagy később nem vitatták annak értékelését. Ez nem csak a kifejezetten megvitatott kérdésekre vonatkozik, hanem azokra is, amelyek a felhozott érvek szükséges jogi előfeltevései (mint például a jelen ügyben vitatott kötbérkikötés érvényessége, ha a felek érvelése az abból eredő jogaik és kötelezettségeik terjedelmére vonatkozott). Az a tény, hogy ugyanazon folyamatban lévő eljárás keretében fokozatosan megszűnik az egyes kérdések megvitatásának lehetősége (és így e lehetőség képletes ajtaja bezárul), szükséges eszköze annak, hogy az eljárást hatékonyan és – ami nem kevésbé fontos – észszerű határidőn belül le lehessen folytatni.

78.      Rátérve a 74. pontban említett második megjegyzésemre (és a második aránytalan következményre), az EJEB úgy ítélte meg, hogy az EJEE 1. kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke(38) értelmében vett „tulajdonlást” eredményező jogerős ítélet hatályon kívül helyezése „beavatkozást jelent az ítélet kedvezményezettjének a javai tiszteletben tartásához való jogába”,(39) még akkor is, ha a jogerő elvének figyelmen kívül hagyása nem vélelmezi annak az ügynek a kimenetelét, amelynek releváns vonatkozását újból meg kell vizsgálni.(40)

79.      Az uniós jogrendhez igazítva ebből az következik, hogy a Charta (tulajdonhoz való jogot rögzítő) 17. cikke újabb okot szolgáltat arra, hogy véleményem szerint miért nem lehet a 2022. május 17‑i jogerős ítéletekben kidolgozott megoldás alkalmazását vakon – függetlenül az ügy konkrét körülményeitől – a 93/13 irányelvből eredő bármely jogvitára kiterjeszteni.

80.      Megjegyzem, hogy az aránytalan hatás mindkét fenti szempontja esetében tovább súlyosbodna a helyzet, ha azokat más fogyasztóvédelmi dimenziói, különösen a fogyasztó által a (tisztességtelen feltétel alkalmazásából eredő) jogalap nélküli gazdagodásra való hivatkozásra vonatkozó határidőkkel kapcsolatos szabály alapján vizsgálnák. A Bíróság pontosította, hogy e határidők nem kezdődhetnek meg attól az időponttól, amikor a jogalap nélküli gazdagodás bekövetkezett, mivel a fogyasztó esetleg nem ismeri a 93/13 irányelvből eredő jogai terjedelmét, illetve azokat nem észleli.(41)

81.      A tudomásszerzés időpontja jelenti tehát azt a releváns időpontot, amely előtt a jogalap nélküli gazdagodásra való hivatkozásra vonatkozó határidők nem járhatnak le. Ha ez az elem azzal párosul, hogy nem emelkedett jogerőre az az esetleges korábbi ítélet, amelyben a hivatalból történő vizsgálatot mellőzték, és amelyben a vállalkozó lett pernyertes, akkor utóbbi jelentősen elhúzódó, jogilag bizonytalan helyzetbe kerülne.

82.      E tekintetben aligha szükséges megjegyezni, hogy a tisztességtelen jellegre hivatkozás nem minden esetben lehet az érdemét tekintve sikeres. Tény, hogy nem zárható ki, hogy az ilyen jogalapra az eljárás adott szakaszában való hivatkozás peres stratégiának tekinthető, vagy akár komolytalan is lehet, és ezért nem lehet bizonyossággal előre látni, hogy végül melyik fél lesz pernyertes. Emlékeztetek arra, hogy az EJEB fent említett ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a jogerősen lezárt ügyek újratárgyalásának puszta ténye is beavatkozást jelent a tulajdonhoz való jogba és az EJEE 6. cikkében biztosított jogba. Amennyiben ezt a beavatkozást az eset sajátos körülményei nem igazolják, akkor egyáltalán nem kerülhet rá sor.

83.      E tekintetben emlékeztetek arra, hogy amennyiben adott eljárásban az utolsó fokon eljáró nemzeti bíróság által alkalmazott megközelítés sérti az uniós jogot, azon félnek, aki úgy véli, hogy sérelmet szenvedett, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az állam felelősségének megállapítása iránt keresetet nyújtson be.(42) Bár e keresetre meghatározott feltételek vonatkoznak, ezáltal elkerülhető, hogy súlyosbodjanak azon következmények, amelyek abból származnának, ha korlátozó feltételek hiányában figyelmen kívül hagynák a jogerőt.

84.      Továbbá már kifejtettem, hogy a 2022. május 17‑i jogerős ítéletek olyan összefüggésekre vonatkoznak, amelyeket olyan korlátozó vagy egyébként sajátos eljárási keret jellemez, amely megakadályozta a fogyasztókat abban, hogy jogaikat hatékonyan gyakorolják. E korlátozó nemzeti eljárási keret véleményem szerint a Bíróság által tett, az ezen ítéletekben felidézett azon megállapítás hatályának megértéséhez szükséges tényező, amely szerint „az érintett szerződés feltételeinek esetlegesen tisztességtelen jellege hatékony vizsgálatának hiányában nem lehet garantálni a 93/13 irányelv által biztosított jogok tiszteletben tartását”.(43) E megállapítás ugyanis a Bíróságnak a szerződési feltételek hivatalból történő vizsgálatával kapcsolatos korábbi ítélkezési gyakorlatából következik,(44) a fentiekben kifejtett okok miatt pedig nem lehet egyszerűen a 2022. május 17‑i jogerős ítéleteket jellemző körülményekből levezetni, hogy különbségtétel nélkül, az ügy körülményeinek kellő figyelembevétele nélkül követeljék meg a jogerő feloldását minden olyan esetben, amikor a szerződési feltételeket nem vizsgálják.

85.      Hozzá kell tennem, hogy az, hogy az ilyen korlátozást jelentő kontextus megléte a jogerő figyelmen kívül hagyásának lehetővé tételéhez szükséges, a Bíróságnak a 2022. május 17‑i jogerős ítéleteket megelőző és követő ítélkezési gyakorlatából is következik.

86.      Ami a régebbi ítélkezési gyakorlatot illeti, az Asturcom Telecomunicaciones ítéletében a Bíróság, annak megállapítása során, hogy nem kötelező figyelmen kívül hagyni a választottbírósági ítélet jogerős jellegét, egyúttal megerősítette, hogy a tényleges érvényesülés elvével összhangban van a nemzeti szabályozás, amely két hónapos határidőt írt elő ezen ítélet megtámadására.(45) Hasonlóképpen, amikor a Bíróság a Finanmadrid EFC ítéletben arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztók kötelezettségei megállapításának végleges jellegét figyelmen kívül kell hagyni, e következtetést a spanyol szabályozásban meghatározott, a jogerőre emelkedést lehetővé tevő konkrét korlátozó feltételek alapján vonta le.(46) Végül a Bíróság a Banco Primus ítéletében arra a következtetésre jutott, hogy korábbi ítélet jogereje (amelyben csak a kölcsönszerződés egyes szerződési feltételeit vizsgálták) nem zárhatja ki ugyanezen szerződés egyéb feltételeinek vizsgálatát (amennyiben a fogyasztó megfelelően nyújtott be kifogást a végrehajtással szemben).(47) Ezt a megállapítást a jelzáloggal terhelt ingatlanból való kilakoltatás ellen benyújtott kérelem eljárási keretében tették, amely keret jellegénél fogva szintén korlátozó jellegű.

87.      A közelmúltban a Profi Credit Polska ítéletében a (nagytanácsban eljáró) Bíróság lényegében arra a következtetésre jutott, hogy a tényleges érvényesülés elve nem terjed ki a tagállamok arra való kötelezésére, hogy rendkívüli jogorvoslati lehetőségeket biztosítsanak a (váltó alapján hozott) jogerős mulasztási ítélet által lezárt eljárás újbóli megindítására, amely ítéletben a szerződési feltételeket nem vizsgálták.

88.      Bár a Bíróság végül megkövetelte, hogy rendelkezésre álljanak azon jogorvoslati lehetőségek, amelyekkel a fogyasztó az állítólagosan tisztességtelen szerződési feltételek alapján kifizetett összeg megtérítését kérhetné, e következtetést a mulasztási ítélet megtámadásának korlátozó feltételeire való hivatkozással vonta le. Más szóval, az ítélet jogerős jellege figyelmen kívül hagyásának kötelezettségére vonatkozó következtetés az eljárási keret nem megfelelő jellegének mérlegeléséhez kapcsolódott, amelyben a fogyasztónak meg kellett volna védenie a jogait.(48) Ezzel szemben a jogerő mellőzhetőségének ezen (általános) feltétele nem állhatott volna fenn, ha e jogerő hiánya pusztán abból következett volna, hogy a szerződési feltételek vizsgálatára nem került sor abban az eljárásban, amely az ezen ügyben szóban forgó mulasztási ítélethez vezetett.

89.      Hasonló módon a Getin Noble Bank ítéletében a Bíróság a végrehajtási bíróság azon kötelezettségét állapította meg, hogy hivatalból vizsgálja meg a szerződési feltételek esetleges tisztességtelen jellegét, amennyiben a fogyasztó mulasztása a jogerős fizetési meghagyás kibocsátását eredményezte, és amennyiben a fizetési meghagyás kibocsátása során nem vizsgálták a feltételeket. A Bíróság a fenti kötelezettséget nagymértékben azokkal a (lehetséges) korlátozó feltételekkel kapcsolta össze, amelyek mellett a fizetési meghagyás vitatható lett volna, ami viszont annak jelentős kockázatát jelenthette volna, hogy a fogyasztó nem kezdeményezheti a vizsgálatot.(49)

90.      A fenti elemek figyelembevétele alapján tehát azt a következtetést vonom le, hogy tekintettel arra, hogy a jelen ügyben nem állnak fenn hasonló, a fogyasztói jogok védelmének lehetőségét korlátozó eljárási feltételek (amelyeket természetesen a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia), a fogyasztók azon joga tényleges érvényesülése biztosításának szükségessége, hogy ne legyen rájuk nézve kötelező a fogyasztói szerződésben foglalt, potenciálisan tisztességtelen szerződési feltétel, nem követeli meg, hogy az adott (és folyamatban lévő) bírósági eljárásban alkalmazandóvá vált bírósági határozat jogerejét figyelmen kívül hagyják, annak ellenére, hogy ezen eljárás során nem vizsgálták a szóban forgó szerződési feltétel potenciálisan tisztességtelen jellegét.

V.      Végkövetkeztetés

91.      A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését

úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti eljárási szabály, amely megakadályozza a nemzeti felülvizsgálati bíróságot abban, hogy megállapítsa a fogyasztó és a vállalkozó között létrejött szerződés valamely feltételének érvénytelenségét, amennyiben e vizsgálat amiatt nem folytatható le, hogy a fogyasztó által az eljárás korábbi szakaszaiban erre vonatkozóan felhozott jogalap hiányában, és azt is tekintetbe véve, hogy az érintett nemzeti bíróságok e korábbi szakaszok során hivatalból nem vették figyelembe ezt a kérdést, e feltétel érvényességét a nemzeti felülvizsgálati bíróság korábbi ítélete nyomán hallgatólagosan jogerősen elbíráltnak kell tekinteni, amennyiben:

–        a kérdés olyan összefüggésben merül fel, amelyben az alkalmazandó eljárási szabályok folytán a fogyasztói kötelezettségek végrehajtása nincs különösebben elősegítve, és amelyben ezért a fogyasztó számára nem jelent különösebb nehézséget a 93/13 irányelvből eredő jogainak érvényesítése; és

–        azon feltételek, amelyek mellett az eljárás korábbi szakaszaira sor került, nem tették a gyakorlatban más módon lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé azt, hogy a fogyasztó a 93/13 irányelvből eredő jogait érvényesítse.

1      Eredeti nyelv: angol.

2      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.).

3      Lásd különösen: a (nagytanácsban eljáró) Bíróság 2022. május 17‑i SPV Project 1503 és társai ítélete (C‑693/19 és C‑831/19, a továbbiakban: SPV Project 1503 ítélet, EU:C:2022:395); 2022. május 17‑i Unicaja Banco ítélete (C‑869/19, a továbbiakban: Unicaja Banco ítélet, EU:C:2022:397); 2022. május 17‑i Ibercaja Banco ítélete (C‑600/19, a továbbiakban: Ibercaja Banco ítélet, EU:C:2022:394) (a továbbiakban: együttesen: a 2022. május 17‑i jogerős ítéletek). Megjegyzem, hogy az ugyanezen a napon elbírált negyedik ügy, az Impuls Leasing Romania (C‑725/19, EU:C:2022:396) nem vonatkozott arra a kérdésre, hogy figyelmen kívül kell‑e hagyni a jogerőt.

4      Lásd például a közelmúltban: 2024. április 11‑i Air Europa Líneas Aéreas ítélet (C‑173/23, EU:C:2024:295, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2024. április 9‑i Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ítélet (C‑582/21, a továbbiakban: Profi Credit Polska [Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban] ítélet, EU:C:2024:282, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

5      Lásd például a közelmúltban: 2025. március 13‑i APS Beta Bulgaria és Agentsia za kontrol na prosrocheni zadalzhenia ítélet (C‑337/23, EU:C:2025:183, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

6      Vagy – amint a Bíróság emlékeztet – „a szerződő feleken kívüli, pozitív beavatkozás”. Lásd például: 2024. január 18‑i Getin Noble Bank és társai (A szerződési feltételek tisztességtelen jellegének hivatalból történő vizsgálata) ítélet (C‑531/22, a továbbiakban: Getin Noble Bank ítélet, EU:C:2024:58, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

7      Lásd például: Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ítélet, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

8      Lásd például: Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ítélet, 37–39. pont.

9      Lásd például: uo., 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

10      A további releváns hivatkozások (a régebbi ügyeket illetőn) különösen a 2009. október 6‑i Asturcom Telecomunicaciones ítélet (C‑40/08, a továbbiakban: Asturcom Telecomunicaciones ítélet, EU:C:2009:615); 2016. február 18‑i Finanmadrid EFC ítélet (C‑49/14, EU:C:2016:98); 2017. január 26‑i Banco Primus ítélet (C‑421/14, EU:C:2017:60). Újabb példák különösen: Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ítélet; Getin Noble Bank ítélet; 2024. február 29‑i Investcapital ítélet (C‑724/22, EU:C:2024:182).

11      Ibercaja Banco ítélet, 49. pont.

12      SPV Project 1503 ítélet, 68. pont (az eljárásjogi összefüggést illetően lásd még a 22. pontot).

13      Uo., 65. pont.

14      Unicaja Banco ítélet, 40. pont.

15      2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet (C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980. 72–75. pont).

16      Ez olyan körülmény, amelyet a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.

17      Lásd a fenti 8. lábjegyzetet, valamint a közelmúltban (és általánosságban): 2025. január 16‑i BALTIC CONTAINER TERMINAL ítélet (C‑376/23, EU:C:2025:20, 71. és 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

18      Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ítélet, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

19      Lásd például: 2015. október 6‑i Târșia ítélet (C‑69/14, EU:C:2015:662, 36. és 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2025. január 16‑i BALTIC CONTAINER TERMINAL ítélet (C‑376/23, EU:C:2025:20, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20      2007. július 18‑i Lucchini ítélet (C‑119/05, EU:C:2007:434, 61–63. pont). Az e következtetés „rendkívül sajátos” körülményeivel kapcsolatos észrevételt illetően lásd: 2014. július 10‑i Impresa Pizzarotti ítélet (C‑213/13, EU:C:2014:2067, 61. pont).

21      2009. szeptember 3‑i Fallimento Olimpiclub ítélet (C‑2/08, EU:C:2009:506, 29–31. pont); 2015. november 11‑i Klausner Holz Niedersachsen ítélet (C‑505/14, EU:C:2015:742, 43–45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2020. április 2‑i CRPNPAC és Vueling Airlines ítélet (C‑370/17 és C‑37/18, EU:C:2020:260, 95. és 96. pont); 2020. július 16‑i UR (Az ügyvédek héakötelezettsége) ítélet (C‑424/19, EU:C:2020:581, 32. és 33. pont); 2022. április 7‑i Avio Lucos ítélet (C‑116/20, EU:C:2022:273, 102–104. pont).

22      A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a tétlensége milyen következményekkel jár a szerződési feltételek esetleges tisztességtelen jellegére való hivatkozás jogának elvesztése tekintetében; lásd: 2024. február 29‑i Investcapital ítélet (C‑724/22, EU:C:2024:182, 45. pont).

23      Amint az egyébként a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik; lásd: Asturcom Telecomunicaciones ítélet, 47. pont; Unicaja Banco ítélet, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Getin Noble Bank ítélet, 45. pont.

24      Mengozzi főtanácsnok Gutiérrez Naranjo és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:552, 72. és 74. pont); Tanchev főtanácsnok Unicaja Banco ügyre vonatkozó indítványa (C‑869/19, EU:C:2021:617, 19. pont).

25      Emlékeztetek arra, hogy az uniós jog alapján a nemzeti bíróságok számára nem áll fenn általános kötelezettség arra vonatkozóan, hogy hivatalból vegyék figyelembe az uniós jog megsértését, függetlenül az érintett rendelkezésnek az uniós jogrend szempontjából fennálló jelentőségétől, amennyiben a feleknek tényleges lehetőséget biztosítanak arra, hogy a nemzeti bíróság előtt ilyen jogalapra hivatkozzanak. Lásd különösen: 1995. december 14‑i van Schijndel és van Veen ítélet (C‑430/93 és C‑431/93, EU:C:1995:441, 16–22. pont); 2007. június 7‑i van der Weerd és társai ítélet (C‑222/05–C‑225/05, EU:C:2007:318, 41. pont). Lásd még legújabban:  2023. június 22‑i K. B. és F. S. (Büntetőügyben hivatalból való figyelembevétel) ítélet (C‑660/21, EU:C:2023:498, 53. pont).

26      Lásd például: Asturcom Telecomunicaciones ítélet, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. január 26‑i Banco Primus ítélet (C‑421/14, EU:C:2017:60., 46. pont); Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ítélet, 36–38. pont; Getin Noble Bank ítélet, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2024. február 29‑i Investcapita ítélet (C‑724/22., EU:C:2024:182, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27      Lásd például: 2018. október 24‑i XC és társai ítélet (C‑234/17, EU:C:2018:853, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), vagy Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ítélet, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

28      Lásd: a Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ügyre vonatkozó indítványom (C‑582/21, EU:C:2023:674, 37. és 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29      1999. június 1‑jei Eco Swiss ítélet (C‑126/97, EU:C:1999:269, 46. pont). Lásd még: EJEB, 1979. június 13., Marckx kontra Belgium (ECLI:CE:ECHR:1979:0613JUD000683374, 58. §); EJEB, 2020. december 1., Guðmundur Andri Ástráðsson kontra Izland (CE:ECHR:2020:1201JUD002637418, 238. §).

30      A jogerő elve a jogállamiság értékelésének egyik referenciakritériumaként szerepel az Európa Tanács Jog a Demokráciáért Európai Bizottság (Velencei Bizottság), Jogállamisági ellenőrzőlistában, 2016, 28. o.

31      EJEB, 2020. május 19., Redquest Limited kontra Szlovákia (ECLI:CE:ECHR:2020:0519JUD000274917, 29. §).

32      Lásd például: EJEB, Guðmundur Andri Ástráðsson kontra Izland (CE:ECHR:2020:1201JUD002637418, 238. §). Lásd még: EJEB, 2023. november 23., Richert kontra Lengyelország (ECLI:CE:ECHR:2023:1123JUD005084921, 224. §).

33      2020. július 9‑i Ibercaja Banco ítélet (C‑452/18, EU:C:2020:536, 26. és 30. pont).

34      2020. március 11‑i Lintner ítélet (C‑511/17, EU:C:2020:188, 40. pont).

35      Lásd például: Profi Credit Polska (Perújítás jogerős bírósági határozattal befejezett eljárásban) ítélet, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

36      Lásd például: SPV Project 1503 ítélet, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Azt, hogy a fenti védelem nem abszolút jellegű, jól szemlélteti – amint azt a fenti 68. pontban kifejtettem – az a lehetőség, hogy a fogyasztó ne hivatkozzon valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegére.

37      Általánosabb értelemben lásd még: Jacobs főtanácsnok van Schijndel és van Veen egyesített ügyekre vonatkozó indítványa (C‑430/93 és C‑431/93, EU:C:1995:185, 35. pont).

38      Amely akként rendelkezik, hogy „[m]inden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. […]”.

39      EJEB, 2020. május 19., Redquest Limited kontra Szlovákia (ECLI:CE:ECHR:2020:0519JUD000274917, 50. §, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      Uo., 51. §. Megjegyzem, hogy az a tény, hogy jogi személy peres eljárásban vesz részt, természetesen befolyásolhatja a vállalkozás vagyonának értékét.

41      Lásd: 2021. április 22‑i Profi Credit Slovakia ítélet (C‑485/19, EU:C:2021:313, 59–66. pont).

42      2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet (C‑224/01, EU:C:2003:513, 50–53. pont).

43      Ibercaja Banco ítélet, 46. pont; Unicaja Banco ítélet, 30. pont; SPV Project 1503 ítélet, 62. pont.

44      2020. június 4‑i Kancelaria Medius ítélet (C‑495/19, EU:C:2020:431, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45      Asturcom Telecomunicaciones ítélet, 42–46. pont.

46      2016. február 18‑i ítélet (C‑49/14, EU:C:2016:98, különösen a 45., 46. és 52. pont).

47      2017. január 26‑i ítélet (C‑421/14, EU:C:2017:60, 54. pont vége).

48      E megjegyzés az ezen ítélet 81. pontjában foglalt (különösen a tárgyaláson megvitatott) észrevételre is vonatkozik, amely szerint azon következtetés szempontjából, hogy a jogerőt figyelmen kívül hagyni, nem lényeges, hogy a szerződési feltételek előzetes vizsgálatának elmaradása e vizsgálat elvégzéséhez szükséges hatáskör hiányából vagy a vizsgálat elmulasztásából eredt. Ezt a megjegyzést azt követően tették, hogy a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy abban az adott ügyben a jogerőt – amint azt az imént kifejtettem – a korlátozást jelentő eljárási összefüggések miatt kellett figyelmen kívül hagyni. Az e pontban foglalt megállapítás tehát nem értelmezhető ettől a korábbi, tágabb meghatározástól elszigetelten. Lásd még ugyanezen ítélet 71. és 77–83. pontját.

49      Getin Noble Bank ítélet, 53–61. pontja.