1.

A kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen keresetben, amely Magyarország ellen irányul, az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy e tagállam – mivel 2021‑ben kiegészítő bányajáradék fizetésére és bizonyos ásványi nyersanyagok kitermelésének minimális mennyiségére vonatkozó nemzeti jogszabályokat fogadott el – nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből és az (EU) 2015/1535 irányelvből ( 2 ) eredő kötelezettségeit.

2.

Közelebbről, keresetlevelében a Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Magyarország – mivel elfogadta egyrészt a kiegészítő bányajáradék fizetésére és bizonyos ásványi nyersanyagok kitermelésének minimális mennyiségére vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a 404/2021. (VII. 8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: 404/2021 kormányrendelet), ( 3 ) illetőleg a 405/2021. (VII. 8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: 405/2021 kormányrendelet) ( 4 ) (a továbbiakban együtt: a két vitatott kormányrendelet) szerepelnek, másrészt pedig a 2021. évi CXXXVI. törvényt (a továbbiakban: 2021. évi CXXXVI. törvény) ( 5 ), amely beillesztette a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvénybe a 27A., 27B. és 27C. §‑t (a továbbiakban együtt: vitatott rendelkezések) – nem teljesítette a letelepedés szabadságát biztosító EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit, mivel e szabályok korlátozzák a valamely más tagállamban letelepedett személyek és vállalkozások azon lehetőségét, hogy Magyarországon az említett szabályok hatálya alá tartozó tevékenységet kezdjenek el vagy folytassanak, továbbá nem teljesítette a 2015/1535 irányelv 5. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel e tagállam nem jelentette be a Bizottságnak a jogszabályok tervezeteit, amint azt e rendelkezés megköveteli.

3.

A 2015/1535 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

4.

Ezen irányelv 5. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„(1)   […] a tagállamok azonnal közölnek a Bizottsággal minden műszakiszabály‑tervezetet, kivéve ha az csak egy nemzetközi vagy európai szabvány teljes szövegét ülteti át, ebben az esetben a megfelelő szabványra történő hivatkozás is elegendő; a Bizottságot a szabály elfogadása szükségességének indokairól is tájékoztatni kell, amennyiben ezen indokok nem derülnek ki már magából a tervezetből.

[…]”

5.

A bányászatról szóló, a 2021. évi CXXXVI. törvénnyel módosított ( 6 ) törvény (a továbbiakban: a bányászatról szóló törvény) 3. §‑ának (1) bekezdése kimondja, hogy az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia természetes előfordulási helyükön állami tulajdonban vannak.

6.

E törvény 27/A. §‑a így rendelkezik:

„(1)   A bányafelügyelet az ásványvagyon‑gazdálkodással kapcsolatos feladatkörében figyelemmel kíséri az ásványi nyersanyagok kutatásával, kitermelésével, kereskedelmével és nemzetgazdasági felhasználásával kapcsolatos gazdasági folyamatokat. A bányafelügyelet ennek keretében vizsgálja, hogy fennáll‑e a piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot.

(2)   Ha […] [az] építőalapanyag‑ipari árindex […] havi értéke – 12 hónapon belül legalább két alkalommal – az előző év azonos időszakához mérten az építőalapanyag‑ipari árak legalább 5%‑os növekedését mutatja, a Hatóság elnöke rendeletben piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapotot vezethet be.

[…]

(4)   A (2) bekezdés szerinti rendeletben meg kell határozni a piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot időtartamát, amely nem lehet hosszabb egy évnél.”

7.

Az említett törvény 27/B. §‑a szerint:

„(1)   A Hatóság elnöke az építőipari nyers‑ és alapanyagra megállapított, legalább 5000000 m3 kitermelhető ásványvagyonnal rendelkező bányatelkekre rendeletben meghatározza

(3)   Az (1) bekezdés szerinti esetben a bányafelügyelet […]

[…]”

8.

Ugyanezen törvény 27/C. §‑ának szövege a következő:

„(1)   Piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot esetén a (2) és (3) bekezdés szerinti vállalkozás az e § szerinti kiegészítő bányajáradék fizetésére köteles.

(2)   Kiegészítő bányajáradék fizetésére köteles az a vállalkozás, amely

9.

A két vitatott kormányrendeletet eredetileg 2021. július 9‑i hatállyal, kizárólag a Covid19‑világjárvány időtartamára fogadták el. E kormányrendeletek hatályát azonban az ukrajnai háború miatt meghosszabbították, így azok a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen kereset benyújtásának időpontjában még mindig hatályban voltak.

10.

A 404/2021 kormányrendelet 1. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   […] [K]iegészítő bányajáradék fizetésére köteles az a vállalkozás, amely

tevékenységet végez, és

(2)   […] [A] fizetésre kötelezett az általa kitermelt feldolgozott vagy gyártott, építési alapanyagként szolgáló

– általános forgalmi adó nélkül számított – áron felüli értékesítése esetén a tényleges árbevétel, az értékesített mennyiség és az e bekezdésben meghatározott ár alapján megállapított árbevétel különbségének 90 százalékát kiegészítő bányajáradékként fizeti meg.

[…]

(3)   A (2) bekezdésben szereplő termékek értékesítése során, amennyiben az értékesítő nem kötelezett kiegészítő bányajáradék fizetésére, abban az esetben – a (2) és (2a) bekezdésben rögzített értékek figyelembevételével – tisztességes haszonkulcs kialakítására kell törekednie.

[…]

(6)   A kiegészítő bányajáradékot a közegészségügyi célú állami magasépítési beruházások finanszírozására kell fordítani.

[…]”

11.

Az 405/2021 rendelet 1. §‑ának (1)–(3a) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   A koronavírus világjárvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel az építőipari nyers‑ és alapanyagokra megállapított bányatelkek esetében a bányafelügyelet határozatban kötelezi az első, módosítás nélküli kitermelési műszaki üzemi tervben engedélyezett legnagyobb kitermelési mennyiség

(2)   Az építőipari nyers‑ és alapanyag üzemszerű kitermelését folytató bányavállalkozó a kitermelés mennyiségét a bányafelügyelet engedélyével csökkentheti. A bányavállalkozó a kitermelési mennyiség csökkentése iránti kérelmet legfeljebb az 1. § (1) bekezdése szerinti egyéves kitermelési határidő utolsó napját követő hónap 20. napjáig nyújthatja be.

(2a)   A kitermelési mennyiség csökkentése akkor engedélyezhető, ha

(3)   Az (1) bekezdés szerinti kitermelés megkezdésének elmaradása esetén – a (3a) bekezdésben foglaltak kivételével – a bányafelügyelet a bányavállalkozó bányászati jogát törli, és a bányatelken fennálló bányászati jog új jogosultjának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaságot mint a magyar állam nevében eljáró tulajdonosi joggyakorlót jelöli ki.

(3a)   A bányafelügyelet nem törli a bányavállalkozó bányászati jogát, ha a (2a) bekezdésben foglalt, a teljesítést kizáró ok fennállását a bányavállalkozó igazolja.”

12.

Egy panaszt követően a Bizottság 2022. április 6‑án felszólító levelet küldött Magyarországnak, amelyben kifogásolta a vitatott rendelkezéseknek többek között ( 7 ) az EUMSZ 49. cikkel és a 2015/1535 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségét.

13.

A Bizottság szerint a két vitatott kormányrendelet egyrészt bizonyos építőipari alapanyagok tekintetében a piaci árnál alacsonyabb hatósági árakat rögzített, másrészt pedig az ezen anyagokat kitermelő vagy előállító legnagyobb vállalkozásokat – amelyeknek szinte mindegyike más tagállamokban letelepedett társaságok ellenőrzése alatt áll – olyan kiegészítő bányajáradék megfizetésére kötelezte, amely a hatósági ár és az azt meghaladó értékesítési ár közötti különbség 90%‑ának felel meg. Ezzel egyidejűleg a kormányrendeletek hatálya alá tartozó vállalkozások kötelesek fenntartani egy minimális, a kormány által megállapított kitermelési mennyiséget; ellenkező esetben elvesztik a bányászati engedélyüket. Magát a bányászatról szóló törvényt is módosították annak érdekében, hogy a bányafelügyeleti hatóság elnökét hasonló intézkedések megtételére hatalmazzák fel.

14.

2022. június 13‑i válaszában Magyarország vitatta az e felszólító levélben vele szemben kifogásolt jogsértéseket. Közelebbről, egyrészt a letelepedés szabadságának állítólagos megsértését illetően a magyar hatóságok azt állították, hogy a kiegészítő bányajáradék adónak minősül, továbbá hogy a vitatott rendelkezéseket közérdeken alapuló kényszerítő indokok igazolják, ( 8 ) és hogy azok arányosan korlátozzák a letelepedés szabadságát, mivel a két vitatott kormányrendelet ideiglenes és kivételes intézkedésnek minősül. Másrészt, ami a 2015/1535 irányelv szerinti bejelentési kötelezettség megsértését illeti, e hatóságok közölték, hogy a 404/2021 kormányrendelet eredetileg tervezett bejelentésére adminisztratív okokból nem került sor, és azt állították, hogy e kormányrendelet nem minősül az említett bejelentési kötelezettség hatálya alá tartozó „egyéb követelménynek”. Hasonlóképpen, e hatóságok úgy vélték, hogy a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑át illetően nem áll fenn semmilyen bejelentési kötelezettség, mivel e rendelkezések nem rendelkeznek konkrét műszaki tartalommal.

15.

2023. január 26‑án a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, amelyben megismételte a felszólító levelében kifejtett érveit. ( 9 ) A Bizottság az EUMSZ 258. cikk első bekezdése alapján felszólította e tagállamot, hogy a kézhezvételtől számított két hónapon belül tegye meg az indokolással ellátott véleményben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket.

16.

Magyarország a 2023. március 30‑i levélben válaszolt az indokolással ellátott véleményre, fenntartva, hogy a vele szemben kifogásolt kötelezettségszegések megalapozatlanok.

17.

Mivel e választ nem találta kielégítőnek, a Bizottság 2024. február 23‑i keresetlevelével megindította a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen keresetet.

18.

2024. május 14‑én Magyarország ellenkérelmet nyújtott be.

19.

A Bizottság 2024. június 25‑én választ, Magyarország pedig 2024. augusztus 6‑án viszonválaszt nyújtott be.

20.

Keresetlevelében a Bizottság azt kérte, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy Magyarország a vitatott rendelkezések elfogadásával nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből és a 2015/1535 irányelv 5. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, valamint Magyarországot kötelezze a költségek viselésére.

21.

Magyarország azt kéri, hogy a Bíróság a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

22.

Keresetének alátámasztása érdekében a Bizottság két, az EUMSZ 49. cikknek, illetve a 2015/1535 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a megsértésére alapított kifogásra hivatkozik.

23.

Első kifogásában a Bizottság azt állítja, hogy a két vitatott kormányrendelet és a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a mind külön‑külön, mind pedig együttesen a letelepedés szabadsága korlátozásának minősülnek, amennyiben akadályozzák vagy kevésbé vonzóvá teszik a más tagállamokban letelepedett vállalkozások számára, hogy Magyarországon a 404/2021 kormányrendelet hatálya alá tartozó tevékenységeket folytassanak (1), az ilyen korlátozás pedig nem igazolható a Magyarország által hivatkozott, közérdeken alapuló kényszerítő indokokkal (2).

24.

Keresetlevelében a Bizottság először is kifejti, hogy miként értelmezi a fent említett rendelkezések tartalmát. Mindenekelőtt, ami a 404/2021 kormányrendeletet illeti, a Bizottság megjegyzi, hogy e kormányrendelet 1. §‑ának (2) bekezdése öt építőipari alapanyag (vagyis az osztályozott homok, az osztályozott kavics, az osztályozott homokos kavics, a természetes homokos kavics és a cement) esetében hatósági árat rögzít, és előírja, hogy áron felüli értékesítés esetén az érintett vállalkozás a tényleges árbevétel, az értékesített mennyiség és a hatósági ár alapján megállapított árbevétel különbségének 90%‑át kiegészítő bányajáradékként köteles megfizetni. Továbbá, ami a 405/2021 kormányrendeletet illeti, a Bizottság kiemeli, hogy e kormányrendelet 1. §‑ának (1), (2) és (2a) bekezdése értelmében a bányafelügyeleti hatóság kötelezi a bányavállalkozókat olyan üzemszerű kitermelés egy éven belüli megkezdésére, amely a kitermelési műszaki üzemi tervben engedélyezett legnagyobb kitermelési mennyiség minimum 50%‑os mértékéig terjed, ha a műszaki üzemi tervet az említett kormányrendelet hatálybalépését megelőzően szerezték meg, illetve e kitermelési mennyiség 100%‑os mértékéig terjed, ha a műszaki üzemi tervet ugyanezen kormányrendelet hatálybalépése után szerezték meg. Az irányadó minimális kitermelési mennyiség csak az e hatóság által megadott engedély alapján csökkenthető, ha a bányavállalkozónál vis maior következett be, vagy más külső kényszerítő ok áll fenn. Az e minimális kitermelési mennyiséget be nem tartó bányavállalkozónak törlik a bányászati jogát, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.‑nek ítélnek oda abból a célból, hogy a magyar állam nevében ő gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Végül, ami a bányászatról szóló törvényt illeti, e törvény 27/A–27/C. §‑a felhatalmazza a bányafelügyeleti hatóság elnökét arra, hogy piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot esetén még a válsághelyzet megszűnését és e kormányrendeletek lejártát követően is olyan intézkedéseket fogadjon el, amelyek hasonlóak a két vitatott kormányrendeletben előírtakhoz. Az, hogy e hatóság elnöke nem fogadott el ilyen intézkedéseket, holott azok alkalmazási feltételei a magyarországi infláció mértékére tekintettel teljesültek, azzal a körülménnyel magyarázható, hogy a magyar jogalkotó meghosszabbította az említett kormányrendeletek alkalmazásának eredetileg csak a Covid19‑világjárványra korlátozódó időtartamát annak érdekében, hogy azt az ukrajnai háború időtartamához igazítsa, ezáltal pedig nem volt szükség a bányászatról szóló törvényben rögzített párhuzamos eljárás alkalmazására.

25.

Másodszor, a Bizottság e rendelkezések alkalmazásával kapcsolatban tesz észrevételeket. Hangsúlyozza többek között, hogy a pert megelőző eljárás során a 404/2021 kormányrendelet 1. §‑ának (2) bekezdésében meghatározott árak az említett bekezdésben említett összes alapanyag tekintetében mindig alacsonyabbak voltak, mint a piaci árak. A Bizottság azt is megállapította, hogy az e kormányrendeletben meghatározott ágazatokban Magyarországon működő mintegy 340 vállalkozás közül mindössze négynek kell megfizetnie a kiegészítő bányajáradékot, e vállalkozások közül pedig egy kivételével mindnek más tagállamból származó vállalkozás a tulajdonosa. A 340 vállalkozás teljes számához képest ez 1,2%‑nak felel meg, viszont e négy vállalkozás részesedése az építőipari nyersanyagok piacán körülbelül 25%‑ot tesz ki. Az említett kormányrendelet hatálya alá tartozó vállalkozások kötelesek termékeiket az e kormányrendeletben meghatározott, a piaci árnál jóval alacsonyabb áron értékesíteni. Ellenkező esetben meg kellene fizetniük az ugyanezen kormányrendeletben megállapított ár és a piaci ár közötti különbség 90%‑ának megfelelő bányajáradékot. A Bizottság szerint ennek az a gyakorlati hatása, hogy – a kiegészítő bányajáradék megfizetésére nem kötelezett vállalkozásokkal ellentétben – megakadályozza e vállalkozásokat abban, hogy méltányos haszonkulcsot érjenek el, veszteséges működésre kényszerítve őket. A 405/2021 kormányrendelet még tovább fokozza e hatást, mivel az e járadék megfizetésére köteles vállalkozásoknak – annak érdekében, hogy ne töröljék a bányászati jogukat – akkor is fenn kell tartaniuk az e kormányrendeletben előírt minimális kitermelési mennyiséget, ha veszteségesen működnek.

26.

Végül harmadszor, a fenti észrevételekre tekintettel a Bizottság megállapítja, hogy a két vitatott kormányrendelet, valamint a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a mind külön‑külön, mind pedig együttesen a letelepedés szabadsága korlátozásának minősül, három okból is.

27.

Egyrészt, ami a Magyarországtól eltérő tagállamban székhellyel rendelkező, a magyar piacra belépni szándékozó vállalkozásokat illeti, e szabályok komoly akadályát képezik a letelepedési szabadság és a tevékenység gyakorlásának. Az említett szabályok ugyanis megnehezítik az e piachoz való hozzáférésüket, mivel e vállalkozásoknak egy éven belül el kellene érniük a 405/2021 kormányrendeletben előírt kitermelési mennyiséget, miközben a 404/2021 kormányrendelet erősen megnehezíti, sőt akár ki is zárja nyereség elérését.

28.

Másrészt, ami a magyar piacon már jelen lévő vállalkozásokat illeti, a gazdasági tevékenység gyakorlására vonatkozó új feltételek bevezetése kevésbé vonzóvá, sőt akár lehetetlenné is teheti a letelepedés szabadságának gyakorlását, mivel nyereségük jelentősen korlátozott, és előfordulhat, hogy veszteséggel kell működniük, ami megnehezítheti, sőt akár ki is zárhatja beruházásaik megtérülését.

29.

Harmadrészt, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a letelepedés szabadságának gyakorlása főszabály szerint magában foglalja, hogy a gazdasági szereplők szabadon határozhatják meg a fogadó tagállamban folytatandó gazdasági tevékenység jellegét és terjedelmét, ezt követően pedig szabadon csökkenthetik e tevékenység volumenét. ( 10 ) Márpedig a minimális kitermelési mennyiségre vonatkozó szabály nem teszi lehetővé a letelepedés szabadsága ezen aspektusának gyakorlását.

30.

Ezenfelül a szóban forgó szabályozás közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezet, mivel egy kivételtől eltekintve csak olyan vállalkozásokra alkalmazandó, amelyeket más tagállamokban letelepedett társaságok ellenőriznek. E megállapítást nem befolyásolja az a körülmény, hogy az előnyben részesített gazdasági szereplők kategóriájába tartozhatnak a más tagállamokban letelepedett vállalkozások is.

31.

Magyarország a maga részéről vitatja a Bizottság valamennyi érvét, lényegében azt állítva, hogy a vitatott rendelkezések nem minősülnek sem a letelepedés szabadsága korlátozásának, sem pedig a hátrányos megkülönböztetés nyilvánvaló vagy rejtett formájának.

32.

Először is, az ellenkérelemben Magyarország elöljáróban vitatja a Bizottság azon megközelítését, amely a szóban forgó rendelkezések összességének elemzéséből és azok együttes hatásainak vizsgálatából áll. Magyarország szerint annak meghatározása érdekében, hogy e rendelkezések korlátozzák‑e a letelepedés szabadságát, azokat elkülönítve kell vizsgálni, mivel nem alkalmazhatók együttesen, és nem is válthatnak ki kumulatív hatásokat. Egyrészt ugyanis a 405/2021 kormányrendelet csak azokra a bányavállalkozókra vonatkozik, akik e kormányrendelet hatálybalépésének időpontjában még nem kezdték meg az üzemszerű kitermelést, nem pedig azokra a vállalkozókra, akik már folytatnak kitermelési tevékenységet, és akiknek az említett kormányrendelet alapján kiegészítő bányajáradékot kell fizetniük. Másrészt, a bányászatról szóló törvény és a két vitatott kormányrendelet nem tartalmaz párhuzamos eljárásokat, mivel e kormányrendeletek a bányavállalkozókra közvetlenül alkalmazandó rendelkezéseket tartalmaznak, míg e törvény 27/A–27/C. §‑a csak kivételes és ideiglenes jelleggel biztosítja olyan szabályok előírásának lehetőségét, amelyek érdemben nem értékelhetők, mivel azokat még nem fogadták el. Magyarország azt is hangsúlyozza, hogy e §‑okat az említett kormányrendeletekben foglalt szabályok felváltása érdekében fogadták el. Ha az említett §‑ok hatálybalépése nem vezetett ugyanezen kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséhez, ennek oka az, hogy a veszélyhelyzet továbbra is fennáll.

33.

Másodszor, Magyarország cáfolja az összes olyan érvet – ugyanakkor a vitatott rendelkezéseket külön kezelve –, amelyekre a Bizottság a letelepedés szabadsága korlátozásának fennállását alapítja.

34.

Egyfelől, ami a 404/2021 kormányrendeletben előírt kiegészítő bányajáradékot illeti, e tagállam a Bizottság által felhozott valamennyi indokot vitatja.

35.

Egyrészt, ami a magyar piacra belépni szándékozó vállalkozásokat illeti, a piacra újonnan belépő gazdasági szereplőkre nem vonatkozik e járadék megfizetésének kötelezettsége, mivel az adóztatás objektív kritériuma a 2019‑es főtevékenység és nettó árbevétel.

36.

Másrészt, ami a magyar piacon már jelen lévő vállalkozásokat illeti, Magyarország azt állítja, hogy a kiegészítő bányajáradék olyan adójogi intézkedés, amelynek keretében az adóalanyiság kérdése semleges és objektív kritériumokon, nevezetesen a 2019. évi nettó árbevételen, a tevékenységi körön és a referenciaáron alapul. E tekintetben tehát nem sérülhet a letelepedési szabadság. A szóban forgó szabályozás az adókötelezettséget a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint is elismerten semleges megkülönböztető ismérvnek minősülő árbevételhez – mint a teherviselési képesség objektív mutatójához – köti az arányos adóteher megállapítása céljából. ( 11 )

37.

Harmadrészt, ami a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállását illeti, az a tény, hogy a kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezett vállalkozások elsősorban más tagállamok vállalkozásai, a magyar piac szerkezetéből adódó sajátosság, minthogy az érintett ágazatban a legnagyobb erővel rendelkező vállalkozások történetesen külföldi vállalkozások. E tekintetben a jelen ügy a Vodafone Magyarország és a Tesco‑Global Áruházak ítélet alapjául szolgáló ügyekhez hasonlítható. ( 12 ) Magyarország ugyanis azt állítja, hogy a 404/2021 kormányrendelet az építőipari nyers‑ és alapanyagok árszínvonalára legnagyobb befolyással bíró, illetve meghatározó piaci részesedéssel rendelkező piaci szereplőket érinti, akik megfelelő piaci erővel rendelkeznek ahhoz, hogy az értékesített termékek árszínvonalát mesterségesen magasan tartsák.

38.

Másfelől, ami a minimális kitermelési mennyiséget előíró, a 405/2021 kormányrendeletből eredő szabályokat illeti, e tagállam emlékeztet arra, hogy a nemzeti szabályozás már korábban is tartalmazott az állam nyersanyagszükséglete kielégítésének biztosítására irányuló rendelkezéseket, továbbá hogy az ásványi nyersanyagok kitermelésének minimális mennyiségére és az ahhoz kapcsolódó kitermelési ütemtervre vonatkozó követelmények olyan objektív szabályoknak minősülnek, amelyek megkülönböztetés nélkül alkalmazandók minden olyan vállalkozásra, amely a bányatelken még nem kezdte meg az üzemszerű kitermelést, vagy amely legalább 5000000 m3 kitermelhető ásványvagyonnal rendelkezik. Jóllehet igaz, hogy e szabályok a korábban hatályos előírásokhoz képest szigorítást jelentenek, ez nem változtat azon, hogy minden vállalkozásra egyformán vonatkoznak. Ami a gazdasági szereplők azon szabadságát illeti, hogy meghatározzák vagy akár csökkentsék a fogadó tagállamban végzendő tevékenység volumenét, a Bizottság által hivatkozott AGET Iraklis ítélet a jelen ügytől eltérő kontextusba illeszkedik, így abból nem lehet olyan általános következtetést levonni, amely szerint a tagállamok a hatáskörük keretein belül nem fogadhatnak el olyan intézkedéseket, amelyek érinthetik a vállalkozások gazdasági tevékenységének volumenét. Ilyen erővel bármilyen tagállami adójogi intézkedés vitássá tehető lenne.

39.

Válaszában a Bizottság a szóban forgó rendelkezések hatásainak elemzését illetően lényegében megjegyzi egyrészt, hogy nem ért egyet Magyarország azon állításával, amely szerint a két vitatott kormányrendelet nem fejt ki kumulatív hatást. A 405/2021 kormányrendelet 1. cikkének (2) és (2a) bekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a már kitermelési tevékenységet folytató vállalkozásokra minimális kitermelési kötelezettség vonatkozik, e mennyiséget pedig csak az e kormányrendeletben meghatározott feltételek tiszteletben tartása mellett csökkenthetik. Másrészt, a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállását illetően a Bizottság azt állítja, hogy a Magyarország által hivatkozott Vodafone Magyarország és Tesco‑Global Áruházak ítéletek progresszív forgalmi adóra vonatkoztak, míg a jelen ügy tárgyát képező kiegészítő bányajáradék nem minősül sem forgalmi adónak, sem progresszív adónak. Összegezve, jóllehet az intézkedés alkalmazási körének meghatározása nem alapul formális, állampolgárság vagy letelepedési hely alapján történő megkülönböztetésen, nyilvánvalóan diszkriminatív és protekcionista vonásokat mutat fel, és összeegyeztethetetlen az alapvető szabadságokkal.

40.

Viszonválaszában Magyarország egyrészt a két vitatott kormányrendelet kumulatív hatását illetően azt állítja, hogy ezen 1. § (2) és (2a) bekezdésének Bizottság általi értelmezése téves, mivel e § az üzemszerű kitermelést megkezdő bányavállalkozókra alkalmazandó. Magyarország elismeri, hogy e kormányrendeletek szövege alapján elvileg nem kizárt, hogy a piacon már jelen lévő olyan bányavállalkozó, aki új bányatelken kezdi meg a kitermelést, az említett kormányrendeletek hatálya alá tartozzon. E tagállam azonban azt állítja, hogy a magyar piaci viszonyok között ez nem életszerű, mivel a kiegészítő bányajáradékot fizető bányavállalkozók jelenleg nem rendelkeznek egyetlen olyan bányatelekkel sem, amelyre a 405/2021 kormányrendeletet alkalmazni kellene. Egyébiránt, még ha az e járadékot fizető bányavállalkozó új bányatelek megállapítását is kérné, a kitermelés minimális mennyiségére vonatkozó követelmény csak ezen új bányatelek vonatkozásában lenne rá alkalmazandó.

41.

Másrészt, Magyarország a Bizottsággal szemben előadja, hogy a kiegészítő bányajáradék sávosan differenciált adónak tekinthető, mivel az árbevételi küszöbérték miatt bizonyos vállalkozások adóalanynak minősülnek, mások pedig nem. Feltételezve, hogy e járadék nem progresszív jellegű, átültethetők a jelen ügyre a Vodafone Magyarország ítéletből és a Tesco‑Global Áruházak ítéletből levonható bizonyos tanulságok, így különösen az, hogy az árbevétel az adóalany teherviselési képességének releváns mutatója. Mivel nincs olyan bírósági határozat, amely egy sávosan differenciált adó kapcsán kizárná e mutató alkalmazhatóságát, az említett mutató az ilyen adó alapját is képezheti. Végül az (EU) 2022/2523 irányelv ( 13 ) is a kiegészítő bányajáradékhoz hasonló adóról rendelkezik, amely azokra a piaci szereplőkre vonatkozik, akiknek az adott adóévet megelőző négy adóév alapján számított bevétele meghalad egy bizonyos éves szintet.

42.

Első kifogásában a Bizottság lényegében azt állítja, hogy Magyarország nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit, mivel olyan jogszabályokat fogadott el, amelyek azzal a hatással járnak, hogy korlátozzák a valamely más tagállamban letelepedett vállalkozások azon lehetőségét, hogy Magyarországon az e jogszabályok hatálya alá tartozó valamely tevékenységet, nevezetesen bányászati kitermelést kezdjenek vagy folytassanak.

43.

Közelebbről, egyrészt a két vitatott kormányrendelet, amelyek kiegészítőbányajáradék‑fizetési kötelezettséget, illetve minimális kitermelési kötelezettséget írnak elő, a Bizottság szerint mind külön‑külön, mind pedig együttesen sérti az EUMSZ 49. cikket, mivel az e járadék megfizetésére köteles vállalkozások – amelyek szinte mindegyike más tagállamokban letelepedett társaságok ellenőrzése alatt áll – vagy arra kötelesek, hogy termékeiket a piaci ár alatt értékesítsék, vagy pedig arra, hogy az említett járadékot megfizessék, ami – ellentétben azokkal a vállalkozásokkal, amelyek nem kötelesek ugyanezen járadék megfizetésére – jelentősen csökkenti a nyereségüket, sőt veszteséges működésre kényszeríti őket, e hatást pedig még tovább fokozza a minimális kitermelési kötelezettség. Másrészt, a bányászatról szóló törvény rendelkezései lényegében lehetővé teszik a bányafelügyeleti hatóság elnöke számára, hogy az e két kormányrendeletben foglaltakhoz hasonló intézkedéseket fogadjon el, következésképpen pedig korlátozza a letelepedés szabadságát.

44.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 49. cikk értelmében vett „letelepedés szabadsága korlátozásának” tekintendő minden olyan intézkedés, amely e szabadság gyakorlását tiltja, zavarja vagy kevésbé vonzóvá teszi. ( 14 ) Ezenkívül letelepedés szabadsága magában foglalja az egyenlő bánásmód követelményét is, amely nem csupán a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetést tiltja, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formáit is, amelyek egyéb elhatárolási szempontok alkalmazása révén ténylegesen ugyanahhoz az eredményhez vezetnek. ( 15 )

45.

Ezen elvek fényében kell megvizsgálni, hogy egyrészt a két vitatott kormányrendelet, másrészt pedig a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a korlátozza‑e a letelepedés szabadságát.

46.

Elöljáróban meg kell vizsgálni, hogy a két vitatott kormányrendeletet vajon az együttes hatásaikból kiindulva kell‑e értékelni, amint azt a Bizottság javasolja, vagy pedig külön‑külön, amint azt Magyarország állítja. Emlékeztetőül, jóllehet a Bizottság azt állítja, hogy a kiegészítő bányajáradék megfizetésére és a kitermelés minimális mennyiségére vonatkozó kötelezettségek „mind külön‑külön, mind pedig együttesen” korlátozzák a letelepedés szabadságát, az általa e tekintetben megfogalmazott kifogásokat elsősorban e kormányrendeletek kumulatív hatásait figyelembe véve fogalmazza meg. ( 16 )

47.

Jóllehet a felek egyetértenek abban, hogy e két kormányrendelet tárgyi hatálya részben (vagyis az ásványi nyersanyagok kitermelését illetően) átfedi egymást, eltérő álláspontot képviselnek abban a kérdésben, hogy e kormányrendeletek személyi hatálya lehetővé teszi‑e, vagy sem, hogy azokat kumulatív módon alkalmazzák ugyanazon vállalkozásokra. Meg kell tehát vizsgálni, hogy az említett kormányrendeletek alkalmazhatók‑e együttesen, ezáltal pedig a 404/2021 kormányrendelet alapján kiegészítő bányajáradék fizetésére köteles vállalkozással szemben előírható‑e a 405/2021 kormányrendelet értelmében vett minimális kitermelési kötelezettség is.

48.

E tekintetben mindenekelőtt kiemelem, hogy a 405/2021 kormányrendelet 1. §‑a (1) bekezdésének a) és b) pontjából kitűnik, hogy e kormányrendelet kizárólag azon bányavállalkozókkal szemben ír elő minimális kitermelési kötelezettséget, akik jóllehet az üzemszerű kitermelés megkezdésére vonatkozó kitermelési műszaki üzemi terv birtokában vannak, az említett kormányrendelet hatálybalépésének időpontjában még nem „kezdték meg” az üzemszerű kitermelést. Márpedig ezekre az új bányavállalkozókra per definitionem nem vonatkozik a 404/2021 kormányrendelet értelmében vett kiegészítőbányajáradék‑fizetési kötelezettség, mivel e kormányrendelet az 1. §‑ának (1) bekezdése értelmében pont hogy kizárólag annak alapján vonatkozik a vállalkozásokra, hogy mi képezi a már folyamatban lévő főtevékenységüket, és mennyi volt a 2019. évi árbevételük.

49.

Úgy vélem továbbá, hogy e megállapítást nem cáfolhatja a Bizottság által előadott azon érv, amely szerint a 405/2021 kormányrendelet 1. §‑ának (2) és (2a) bekezdése, amely a kitermelési mennyiség csökkentésével kapcsolatos feltételeket határozza meg, „az üzemszerű kitermelést folytató bányavállalkozóra” vonatkozik, következésképpen pedig nem kizárólag azokra a bányavállalkozókra terjed ki, akik megkezdik a bányászati tevékenységet. Amint azt ugyanis Magyarország is előadja, az ilyen értelmezés ellentétes lenne más rendelkezésekkel, nevezetesen egyrészt e kormányrendelet 1. §‑a (2) bekezdésének második mondatával, amely kimondja, hogy „[a] bányavállalkozó a kitermelési mennyiség csökkentése iránti kérelmet” az e kormányrendelet 1. §‑ának (1) bekezdésében – amely az új üzemszerű kitermelés „megkezdésére” vonatkozik – meghatározott határidőn belül „nyújthatja be”, másrészt pedig az említett kormányrendelet 1. §‑ának (2) bekezdésével, amely szintén csak az ilyen kitermelést megkezdő bányavállalkozókra vonatkozik.

50.

E kontextusban úgy vélem, hogy a Bizottság – amelyre az a feladat hárul, hogy az állítólagos kötelezettségszegés fennállását bizonyítsa, vagyis a Bíróság elé terjessze mindazokat az adatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Bíróság e kötelezettségszegés fennállását vizsgálhassa ( 17 ) – a két vitatott kormányrendelet kumulatív alkalmazásának lehetőségét illetően nem tett eleget a bizonyítási kötelezettségének. ( 18 ) E kormányrendeleteket tehát a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen kereset szempontjából külön‑külön kell vizsgálni.

51.

Először is, ami a 404/2021 kormányrendelet szerinti kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettséget illeti, a Bizottság azt állítja – anélkül egyébként, hogy ezt Magyarország vitatná –, hogy egyrészt, az e kormányrendelet 1. §‑ának (2) bekezdésében rögzített árak az ott említett összes alapanyag vonatkozásában mindig alacsonyabbak voltak a piaci áraknál, másrészt pedig, hogy az érintett ágazatban Magyarországon tevékenykedő 340 vállalkozás közül csak négy felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek a kiegészítő bányajáradék megfizetésére kötelezik őket, e négy vállalkozás közül pedig három valamely más tagállamból származó társaságok tulajdonában van. Ráadásul az említett négy vállalkozás piaci részesedése ezen anyagok piacán hozzávetőleg 25%.

52.

E megállapítások alapján a Bizottság egyrészt azt állítja, hogy az e járadék megfizetésére köteles vállalkozások nyeresége e rendelkezések hatásaira figyelemmel jelentősen korlátozott, továbbá előfordulhat, hogy veszteségesen kell működniük, ami megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi mind a magyar piacra belépni szándékozó, mind pedig az azon már jelen lévő vállalkozások számára, hogy beruházásokat eszközöljenek. Másrészt, a 404/2021 kormányrendelet közvetett hátrányos megkülönböztetéshez vezet, mivel egyetlen kivételtől eltekintve csak olyan vállalkozásokra alkalmazandó, amelyek más tagállamokban letelepedett társaságok ellenőrzése alatt állnak.

53.

Magyarország a fentiekkel szemben előadja, hogy a letelepedés szabadsága nem sérülhet, mivel a kiegészítő bányajáradék olyan adóintézkedés, amely semleges kritériumokon – így többek között az árbevételen – alapul, továbbá az a tény, hogy az érintett vállalkozások más tagállambeli társaságok irányítása alatt állnak, a magyar piac sajátos szerkezetéből ered, ahol a legnagyobb piaci erővel rendelkező vállalkozások történetesen külföldi vállalkozások, hasonlóan ahhoz, amit a Bíróság a Vodafone Magyarország és a Tesco‑Global Áruházak ítéletekben megállapított.

54.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyek tárgyát képező adó árbevételen alapuló progresszív adó volt. ( 19 ) Ugyanakkor, amint azt a Bizottság is kiemeli a beadványaiban, a kiegészítő bányajáradék nem progresszív jellegű, főleg pedig nem az árbevétel alapján kerül megállapításra, mivel az árbevétel nem e járadék alapjának meghatározására, hanem csupán az annak megfizetésére köteles vállalkozások meghatározására szolgál. Egyébiránt e járadék, amelyet 2021‑ben elvileg korlátozott időszakra, vagyis a Covid19‑világjárvány időtartamára vezettek be, egy „kimerevített” árbevételen – a jelen esetben a 2019‑ben elért árbevételen – alapul, miközben az említett járadék megfizetésére kötelezett vállalkozásoknak legalább a kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen kereset benyújtásának időpontjáig, azaz 2024. február 23‑ig továbbra is meg kellett fizetniük azt.

55.

Így a kiegészítő bányajáradék mindig ugyanarra a négy vállalkozásra irányul, amelyek közül három valamely más tagállamból származó társaságok irányítása alatt áll, és rájuk is fog irányulni mindaddig, amíg annak joghatásait meghosszabbítják, mindez pedig még akkor is így lesz, ha e vállalkozások árbevételei már nem érik el a hárommilliárd forintos (vagyis hozzávetőleg 9,2 millió eurós) küszöbértéket. Ezzel szemben azok a vállalkozások, amelyek árbevétele 2019 után érte el ezt a küszöbértéket, nem kötelesek megfizetni ugyanezt a járadékot. Márpedig a Bizottság azt állítja – anélkül, hogy ezt Magyarország vitatná –, hogy azok a vállalkozások, amelyek e járadékot nem fizetik meg, elsősorban magyar természetes vagy jogi személyek tulajdonában vannak.

56.

Ebben az értelemben úgy vélem, hogy a kiegészítő bányajáradékot a jelen indítvány előző két pontjában említett jellemzőkre tekintettel olyannak kell tekinteni, mint amely az EUMSZ 49. cikk által tiltott közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg. A Bíróság ugyanis kimondta, hogy ilyen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan kötelező adó, amely látszólag objektív elhatárolási szemponton alapul, de a jellemzőire tekintettel az esetek többségében hátrányosan érinti a valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező olyan társaságokat, amelyek az adót kivető tagállamban székhellyel rendelkező társaságokkal összehasonlítható helyzetben vannak. ( 20 )

57.

Ezenkívül, mivel e járadék 90%‑ban, vagyis szinte teljes egészében terheli a bizonyos alapanyagok értékesítési ára és az azon referenciaár közötti különbséget, amelynek vonatkozásában nem vitatott, hogy az a piaci áraknál alacsonyabb, számomra úgy tűnik, hogy e járadék kevésbé vonzóvá, ha nem egyenesen lehetetlenné teszi a letelepedés szabadságának gyakorlását, amennyiben alkalmas arra, hogy akadályozza a járadék megfizetésére kötelezett vállalkozások által megvalósított beruházások megtérülését. ( 21 )

58.

Következésképpen a 404/2021 kormányrendelet rendelkezései véleményem szerint mind közvetett hátrányos megkülönböztetésnek, mind pedig az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadság korlátozásának minősülnek.

59.

Másodszor, ami a 405/2021 kormányrendeletben előírt minimális kitermelési kötelezettséget illeti, meg kell vizsgálni, hogy elkülönítve, vagyis a kiegészítő bányajáradékkal halmozott hatások figyelembevétele nélkül az ilyen kötelezettség tekinthető‑e a letelepedés szabadsága korlátozásának.

60.

Úgy vélem, hogy a jelen ügyben nem ez a helyzet.

61.

Mindenekelőtt ugyanis, ami a magyar piacon már jelen lévő vállalkozásokat illeti, a Bizottság több alkalommal is annak hangsúlyozásával ismerteti e kormányrendelet joghatásait, hogy e kormányrendelet azt jelenti, hogy a hatálya alá tartozó társaságok kötelesek fenntartani egy minimális kitermelési mennyiséget, miközben veszteségesen kell működniük, ami feltételezi, hogy e társaságok kötelesek megfizetni a kiegészítő bányajáradékot. Mindazonáltal, mivel nem nyert bizonyítást, hogy e két kötelezettség ugyanazon vállalkozás vonatkozásában egyidejűleg állna fenn, ez utóbbi körülmény nem tűnik alátámasztottnak.

62.

Továbbá, ami a magyarországi bányászati kitermelési tevékenység megkezdését tervező, vagyis kizárólag azokat a vállalkozásokat illeti, amelyek vonatkozásában álláspontom szerint egyértelműen megállapítást nyert, hogy a 405/2021 kormányrendelet hatálya alá tartoznak, ezen intézmény annak általános kijelentésére szorítkozik, hogy a szóban forgó szabályok megnehezítik a magyar piachoz való hozzáférést. Márpedig, jóllehet igaz, hogy e vállalkozásoknak egy éven belül el kell érniük az e kormányrendeletben előírt kitermelési szintet, ugyanez a követelmény a piacra belépő minden új (belföldi és külföldi) szereplőre egyaránt vonatkozik, ami de facto kizárja a letelepedés szabadságának bárminemű megsértését. Mindenesetre kiemelem, hogy a Bizottság nem terjesztett elő semmi olyan bizonyítékot, amely lehetővé tenné annak alátámasztását, hogy a minimális kitermelési kötelezettséggel érintett társaságok elsősorban más tagállamokból származnak.

63.

Végül a Bizottság hivatkozik az AGET Iraklis ítéletre, amellyel kapcsolatban számomra úgy tűnik, hogy amennyiben a valamely társaság által a fogadó tagállamban kifejtett tevékenység volumenének csökkentésével kapcsolatos szabadságra vonatkozik, elsősorban az ilyen tagállam piacán már működő vállalkozásokat érinti. Egyébiránt ez az ítélet sajátos kontextusba illeszkedik, mivel olyan nemzeti szabályozásra vonatkozott, amely egy közigazgatási hatóságot hatáskörrel ruházott fel arra vonatkozóan, hogy a munkaerőpiaci feltételek, a vállalkozás helyzete és a nemzetgazdasági érdekek mérlegelését követően kifogásolja a valamely francia multinacionális csoport irányítása alatt álló görög vállalkozásnál történő csoportos létszámcsökkentést. Nem lehet azonban elvonatkoztatni attól, hogy a 405/2021 kormányrendelet teljesen eltérő szabályozási kontextusba illeszkedik, mivel csupán annyit tesz, hogy módosít egy olyan törvényt, amely már tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarország nyersanyagszükségleteinek kielégítését hivatottak biztosítani. Ellenkező esetben a valamely tagállam kizárólagos hatáskörébe tartozó minden olyan adóintézkedés, mint például az ásványkincsek kezelése, amelyek – mivel természetes lelőhelyeiken nem korlátlan mértékben állnak rendelkezésre – kizárólagos állami tulajdonban vannak, potenciálisan megkérdőjelezhető lenne, mivel alkalmas lehet arra, hogy kevésbé vonzóvá tegye a letelepedés szabadságának gyakorlását.

64.

A fentiekre tekintettel úgy tűnik számomra, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a minimális bányászati kitermelési kötelezettség hogyan korlátozná az EUMSZ 49. cikk szerinti letelepedési szabadságot.

65.

Végül harmadszor, ami a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑át illeti, megjegyzem, hogy a Bizottság annak kijelentésére szorítkozik, hogy azok a két vitatott kormányrendeletben foglaltakhoz „hasonló intézkedéseket” tartalmaznak.

66.

E tekintetben meg kell állapítani, hogy e §‑ok csak általános keretet írnak elő, amelyet különböző olyan rendeletek útján kell pontosítani, amelyeket a bányafelügyeleti hatóság elnökének kell adott esetben elfogadnia. Márpedig a felek beadványaiból kitűnik, hogy e §‑okat még soha nem alkalmazták.

67.

Kétségtelen, hogy az említett §‑okban előírt rendszer nagy vonalakban hasonlít a két vitatott kormányrendeletben előírt rendszerhez. Mivel azonban a bányászatról szóló törvény 27/C. §‑a nem állapít meg referenciaárakat, a 404/2021 kormányrendelettel ellentétben nem lehet adottnak venni, hogy e referenciaárak alacsonyabbak lennének a piaci áraknál. Hasonlóképpen, e 27/C. § az utóbbi kormányrendelettől eltérően nem merevíti ki egy adott adóév keretében azt az árbevételt, amely a kiegészítő bányajáradék megfizetésére köteles vállalkozások azonosítása szempontjából releváns, hanem a „piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapotot megelőző második adóév[re]” hivatkozik, így e vállalkozások az idő előrehaladtával változhatnak.

68.

Ily módon úgy tűnik számomra, hogy azok a hatások, amelyek a letelepedés szabadságának a 404/2021 kormányrendelettel összefüggésben megállapított korlátozásából erednek, adott esetben közvetetten visszatérhetnek a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑án keresztül, ha úgy alakul, hogy azokat a jövőben oly módon hajtják végre, hogy reprodukálják e kormányrendelet vitára okot adó vetületeit. Ezzel szemben e §‑okkal összefüggésben jelenleg nem állapítható meg kötelezettségszegés.

69.

Való igaz, hogy – amint azt a Bizottság is felidézi – a Bíróság kimondta, hogy még ha valamely tagállam hatóságai a gyakorlatban nem is alkalmaznak egy olyan nemzeti rendelkezést, amely ellentétes az uniós joggal, a jogbiztonság érdekében szükséges e rendelkezés módosítása. ( 22 ) Ez az ítélkezési gyakorlat azonban megköveteli, hogy e rendelkezés vitán felül ellentétes legyen az uniós joggal, ami e 27/A–27/C. § esetében nem áll fenn.

70.

A fentiekre tekintettel annak megállapítását javaslom, hogy a letelepedés szabadsága korlátozásának fennállását a Bizottság csak a 404/2021 kormányrendelet szerinti kiegészítő bányajáradékra vonatkozó kötelezettséggel kapcsolatban bizonyította. Ennek során meg kell vizsgálni, hogy e korlátozás mindazonáltal igazolható‑e.

71.

Keresetlevelében a Bizottság jelzi, hogy Magyarország az indokolással ellátott véleményre adott válaszában több, közérdeken alapuló kényszerítő indokra is hivatkozott. A jelen elemzés tárgyát képező 404/2021 kormányrendeletet illetően Magyarország a következő indokokat hozta fel: a gazdaság újraindítása, a nemzetgazdaság és meghatározó ágazatainak védelme (a továbbiakban együtt: a gazdaság újraindítása); az ellátás biztonsága; az otthonteremtési rendszer megóvása és biztosítása; a piaci diszfunkciók elleni küzdelem szükségessége és a kereskedelmi tevékenység tisztességének biztosítása; a tisztességtelen árképzés visszaszorítása, valamint a szolgáltatások igénybe vevőinek védelme. ( 23 )

72.

Először is, ami a gazdaság újraindítását illeti, a Bizottság azt állítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az ilyen gazdasági célok nem minősülhetnek olyan közérdeken alapuló kényszerítő indokoknak, amelyek igazolhatják a letelepedés szabadságának korlátozását, még olyan kivételes helyzetben sem, mint a gazdaság Covid19‑világjárvány utáni helyreállításának támogatása.

73.

Másodszor, ami az otthonteremtési rendszer megóvásával és biztosításával, a piaci diszfunkciók elleni küzdelem szükségességével, valamint a tisztességtelen árképzés visszaszorításával kapcsolatos három célt illeti, a Bizottság szerint e célok olyan határozatlan fogalmakat tartalmaznak, amelyeket nehéz elválasztani az előbb említett gazdasági céloktól. E célok vonatkozásában ugyanis Magyarország arra szorítkozott, hogy általánosságban utaljon a Covid‑19 világjárvány következtében kialakult kedvezőtlen piaci változásokra, valamint arra, hogy az építőipari alapanyagok terén hiány alakult ki a magyar piacon. ( 24 )

74.

Végül harmadszor, a Bizottság elismeri, hogy elméletileg mind az ellátás biztonsága, mind pedig a fogyasztók és a szolgáltatások címzettjeinek védelme az uniós jog által elismert, közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősül. E két célra tekintettel javasolja tehát annak vizsgálatát, hogy a 404/2021 kormányrendeletben előírt kiegészítő bányajáradék alkalmas‑e e célok elérésére, és hogy arányosnak tekinthető‑e.

75.

Egyrészt, ami az ellátás biztonságát illeti, a Bizottság kiemeli, hogy jóllehet a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ilyen célkitűzésre csak a valamely alapvető társadalmi érdeket érintő, valós és kellően komoly veszély esetén lehet hivatkozni, azt is kimondta, hogy nem állapítható meg, hogy egy olyan célkitűzés, amely arra irányul, hogy a bányászati tevékenységből származó bizonyos alapvető nyersanyagokat, vagyis a kavicsot, a homokot és az agyagot illetően különösen a helyi szinten biztosítsa az építőipari ágazat ellátásának biztonságát, valamely „alapvető társadalmi érdek” körébe tartozna. ( 25 )

76.

Mindenekelőtt, Magyarország nem bizonyította, hogy a jelen ügy tárgyát képező termékekkel való ellátás tekintetében valós és kellően komoly veszély állt volna elő. Még ha e tagállamban a kitermelés szintje nem is lenne elégséges, semmi nem zárja ki, hogy e termékeket a magyarországi termelés esetleges kieséseinek kompenzálása érdekében importálják. ( 26 ) Továbbá, a magyar kormány nem korlátozta e termékek exportját sem.

77.

Továbbá a szóban forgó szabályozás nyilvánvalóan alkalmatlan az ellátás biztonságának garantálására, mivel a kitermelők arra kötelezése, hogy termékeiket a piaci áraknál alacsonyabb áron (tehát veszteséggel) értékesítsék, aláássa az érintett vállalkozások hosszú távú pénzügyi stabilitását, és arra ösztönzi őket, hogy szüntessék be tevékenységüket a magyar piacon. Még ha el is fogadnánk, hogy a hatósági ár rögzítése javítja az ellátás biztonságát, ez nem változtat azon, hogy a termelés 75%‑ára nem vonatkozik e követelmény, ami további bizonyíték arra, hogy e szabályozás nem alkalmas a kitűzött cél elérésére.

78.

Ezenkívül az indokolással ellátott véleményre adott válaszában Magyarország pontosította egyfelől, hogy az említett szabályozás 2021 őszéig az építőipari nyers‑ és alapanyagok árszintjének stabilizációját, sőt az árak megközelítőleg 10%‑os csökkenését hozta magával. Ugyanakkor a magyar hatóságok nemcsak hogy nem támasztották alá ezt az állítást, hanem a Központi Statisztikai Hivatalnál rendelkezésre álló adatok alapján az érintett termékek árindexei 2023‑ig meglehetősen folyamatos növekedést mutatnak. Egyébiránt a Bizottság szerint a 404/2021 kormányrendeletnek az építőipari alapanyagok árszintjére gyakorolt hatását nem lehet alátámasztani, mivel e rendelet az érintett termékek piacának csak 25%‑át fedi le. Másfelől, Magyarország azt állította, hogy e nyers‑ és alapanyagok kitermelése 2020 első félévében jelentősen csökkent, 2021 második félévében pedig újra indult a termelés növekedése, ami ugyanezen szabályozásból eredő hatás. A Bizottság szerint azonban a Központi Statisztikai Hivatal által szolgáltatott adatok alapján nem állapítható meg, hogy a szóban forgó magyar szabályozás elfogadása az építőiparban a termelés, illetve ezen anyagok kitermelésének növekedéséhez vezetett volna.

79.

Végül, ami az arányosságot illeti, Magyarország nem fejtette ki, hogy az ellátás biztonsága miért nem biztosítható a letelepedés szabadságát kevésbé korlátozó intézkedésekkel, így például a piaci helyzet monitorozásával, illetve állami szinten vagy az egyes vállalkozások szintjén történő tartalékképzéssel.

80.

Másrészt, ami a szolgáltatások igénybe vevőinek védelmét illeti, keresetlevelében a Bizottság kifejti, hogy Magyarország azzal érvel, hogy a kiegészítő bányajáradékkal érintett vállalkozások piaci ereje releváns tényező a szóban forgó intézkedések megfelelő és arányos jellegének értékelése szempontjából, továbbá hogy e járadék alkalmazhatóságának feltételei, mint például a nettó árbevétel küszöbértéke, olyan vállalkozásokat céloznak meg, amelyek elegendő piaci erővel rendelkeznek ahhoz, hogy visszatartsák a termelést, és mesterségesen magasan tartsák az eladási árakat.

81.

E tekintetben a Bizottság mindenekelőtt megjegyzi, hogy amennyiben a kiegészítő bányajáradék valódi célja az extra profitok elleni küzdelem, nehezen érthető, hogy miért korlátozódik az ágazatban tevékenykedő vállalkozások nagyon kis részére.

82.

Magyarország továbbá egyáltalán nem bizonyította, hogy a „nagyvállalkozások” olyan piaci erővel rendelkeznek, amely torzíthatja a piaci feltételeket. Az e tagállam által leírt piactorzító hatások – mint például a tisztességtelen árképzés – hasonlítanak az EUMSZ 102. cikk értelmében vett erőfölénnyel való visszaéléshez, és azokat adott esetben a versenyjog alkalmazásával kell kezelni. Valamely vállalkozás árbevétele sem az erőfölényes helyzet fennállásának, sem pedig a túlzott nyereségeknek nem képezi elégséges bizonyítékát. E tekintetben a magyar versenyhatóság előtt eljárások vannak folyamatban az érintett ágazat vállalkozásaival szemben. Mivel e hatóság intézkedéseket tehet azon vállalkozásokkal szemben, amelyek túlzottan magas, a fogyasztókat megkárosító árakat alkalmaznak, a jelen ügyben tárgyalt jogszabályok szükségessége, megfelelősége és arányossága a Bizottság szerint egyértelműen megkérdőjelezhető.

83.

A Bizottság végül hangsúlyozza, hogy a 404/2021 kormányrendelet nem csupán az e járadék megfizetésére köteles néhány vállalkozást célozza meg, mivel e kormányrendelet 1. §‑ának (3) bekezdése minden gazdasági szereplőt „tisztességes haszonkulcs” elérésére kötelez. E kormányrendelet 1. §‑ának (4) bekezdése értelmében, amennyiben az említett járadék megfizetésére nem kötelezett értékesítő tisztességtelen haszon szerzésére irányuló ármegállapítást alkalmaz, a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal adóigazgatási eljárást kezdeményezhet. Ez utóbbi rendelkezés tehát a tisztességtelen haszon elkerülésére irányuló cél elérése érdekében kevésbé korlátozó jellegű intézkedést ír elő, mint ugyanezen járadék kivetése. A magyar hatóságok nem indokolják meg, hogy miért nem lenne elegendő, ha valamennyi piaci szereplővel szemben ezt az intézkedést alkalmaznák. A nyereség megadóztatása kevésbé korlátozó intézkedésnek tűnik ahhoz a követelményhez képest, amely szerint a rögzített árakat jóval a piaci ár és a termelési költségek szintje alatt kell tartani.

84.

Magyarország a maga részéről vitatva ugyan, hogy a 404/2021 kormányrendelet korlátozná a letelepedés szabadságát, hozzáteszi, hogy még ha feltételezzük is, hogy fennáll ilyen korlátozás, azt jogszerű közérdekű célok igazolják. Közelebbről, ellenkérelmében Magyarország vitatja a Bizottság azon értékelését, amely szerint a hivatkozott indokok tisztán gazdasági célt szolgálnak, emiatt pedig nem minősülnek közérdeken alapuló kényszerítő indoknak. Épp ellenkezőleg, e célok éppen a lakosság, a fogyasztók és a szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeit hivatottak szolgálni azáltal, hogy egyrészt biztosítani kívánják, hogy megfelelő mennyiségű építőipari nyersanyag álljon rendelkezésre, másrészt pedig azok árképzése tisztességesen, és ne visszaélésszerűen történjen.

85.

A Covid19‑világjárvány által 2020 és 2021 között okozott negatív gazdasági hatásokat bizonyos piaci szereplők üzletpolitikája tovább erősítette. A bányászati termékek ára az elmúlt öt évben átlagosan 20%‑kal emelkedett. A homokos kavics kitermelésében a legjelentősebb szereplőknek ugyanezen időszakban nem csak a forgalmuk, hanem az adózott eredményük összege is jelentősen növekedett. Extraprofitot realizáltak tehát azáltal, hogy kihasználták az építőipari lánc többi szereplőjének extrém módon megnövekedett keresletét.

86.

E kontextusban a 404/2021 kormányrendeletet illetően Magyarország azzal érvel, hogy az árbevétel kritériumának megválasztása azt jelenti, hogy a kiegészítő bányajáradék megfizetésére azok a vállalkozások kötelesek, amelyek megfelelő piaci erővel rendelkeznek ahhoz, hogy az értékesített termékek árszínvonalát mesterségesen magasan tartsák. E szabályozás egyebek mellett két célt követ, amelyek többek között az ellátás biztonságára és a szolgáltatások igénybe vevőinek védelmére vonatkoznak.

87.

Egyrészt, az ellátás biztonságát illetően Magyarország azt állítja, hogy az építőipari ágazat ellátásának biztonsága alapvető társadalmi érdeket képezhet. ( 27 ) Márpedig nincs szükség arra, hogy – mint azt a Bizottság kérte volna – bizonyítékokkal szolgáljanak az érintett termékek magyar piacon fennálló hiányáról, mivel legitim célkitűzésnek tekinthető az ellátásbiztonság veszélyeztetésének valószínűsége is, amennyiben arra utaló jelek vannak, hogy az építőipari ellátásbiztonság sérülhet. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy megfelelő és arányos megelőző intézkedéseket vezessenek be.

88.

Ami a Bizottság arra vonatkozó érveit illeti, hogy a 404/2021 kormányrendelet nyilvánvalóan alkalmatlan az ellátás biztonságának garantálására, Magyarország megjegyzi, hogy e kormányrendelet 1. §‑ának (3) bekezdése értelmében még azok a vállalkozások is kötelesek figyelembe venni az említett kormányrendeletben meghatározott árszintet, amelyek nem tartoznak a kiegészítő bányajáradék hatálya alá (a termelés 75%‑a tőlük származik), továbbá e vállalkozásoknak „tisztességes haszonkulcs” kialakítására kell törekedniük.

89.

Másrészt, a szolgáltatások igénybe vevőinek védelmét illetően Magyarország hangsúlyozza, hogy ami a piaci árakat illeti, a nagyobb vállalkozások vonatkozásában a kiegészítőbányajáradék‑fizetési kötelezettség, a kisebb vállalkozások vonatkozásában pedig a tisztességes haszonkulcs előírása a szabályozás eszköze. Minden piaci szereplőre kiterjed tehát a tisztességes árképzésre vonatkozó kötelezettség, a szabályozás azonban e vállalkozások piaci ereje alapján differenciált. E járadékot a tagállamok adójogi autonómiája igazolja, amelyet a Bíróság is elismer. ( 28 ) Ezenkívül az arányosságot pontosan az a körülmény ásná alá, ha a kiegészítőbányajáradék‑fizetési kötelezettség minden piaci szereplőt érintene, és nem csak azokat, melyek gazdasági ereje képessé teszi őket a fizetési kötelezettség viselésére. Magyarország végül előadja a Bizottsággal szemben, hogy a versenyjogi eljárások a már megvalósult versenyjogi jogsértéseket tudják kezelni, azok megelőzésére viszont csak korlátozottan alkalmasak. Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy a versenyjog megoldást nyújthat a tisztességtelen árképzési gyakorlatokra, annak biztosítását ugyanakkor már nem teszi lehetővé, hogy az építőipari alapanyagok megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljanak.

90.

Elöljáróban emlékeztetek arra, hogy – mint az kitűnik a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából – az EUM‑Szerződés által biztosított valamely alapvető szabadság korlátozása csak azzal a feltétellel engedhető meg, hogy az érintett nemzeti intézkedés közérdeken alapuló kényszerítő indoknak felel meg, alkalmas az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem lépi túl az annak eléréséhez szükséges mértéket. ( 29 ) Azok a nemzeti szabályozások ugyanis, amelyek nem alkalmazandók megkülönböztetés nélkül a szolgáltatásnyújtásokra – függetlenül azok eredetétől –, és amelyek ezért hátrányosan megkülönböztetők, csak a Szerződésben előírt eltérések vagy általános érdekű indokok alapján igazolhatók. ( 30 ) E kontextusban valamely nemzeti jogszabály csak akkor alkalmas a hivatkozott cél megvalósítására, ha azt valóban koherens és szisztematikus módon kívánja elérni. ( 31 ) Az érintett tagállamnak kell bizonyítania, hogy e feltétel teljesül. ( 32 ) A tagállamnak az általa felhozható igazoló okokkal együtt be kell mutatnia az e tagállam által elfogadott intézkedés megfelelőségére és arányosságára vonatkozó elemzést, valamint az érvelését alátámasztó konkrét adatokat. ( 33 )

91.

A jelen ügyben az olyan közérdeken alapuló kényszerítő indok fennállását illetően, amely igazolhatja a letelepedés szabadságának a 404/2021 kormányrendeletből eredő korlátozását, először is megállapítom, hogy Magyarország beadványaiból kitűnik, hogy e szabályozás elsődlegesen a gazdaság védelmére vagy újraindítására irányult, e célkitűzés pedig egyébiránt e kormányrendeletnek magában a címében is szerepel, amennyiben az „a gazdaság újraindítása érdekében fizetendő kiegészítő bányajáradékról” szól. Közelebbről, e kormányrendeletet az ellátás biztonságával és a fogyasztók védelmével összefüggő okokból fogadták el, amelyeket annak biztosítása révén kívántak megvalósítani, hogy az építőipari alapanyagok elegendő mennyiségben és nem tisztességtelen árakon álljanak rendelkezésre. Ezek az indokok végső soron azokon az állítólagos együttes hatásokon alapulnak, amelyek a piacnak a Covid19‑világjárvány miatti kedvezőtlen alakulásából és az említett anyagok azon hiányából erednek, amelyet – legalábbis részben – ezen ágazat legnagyobb társaságai okoztak vagy kihasználtak, ezáltal pedig extraprofitra tettek szert.

92.

E tekintetben az EUMSZ 52. cikk (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a letelepedés szabadságának korlátozása közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okokkal igazolható. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azonban a nemzetgazdaság előmozdításához vagy annak megfelelő működéséhez kapcsolódó, tisztán gazdasági természetű indokok nem igazolhatják a Szerződések által biztosított alapvető szabadságok valamelyikének korlátozását. ( 34 ) Ebből következik, hogy a jelen esetben azok a különböző, viszonylag elvont célok, amelyekre Magyarország hivatkozik – és amelyeket a jelen indítvány 71. pontja ismertet –, tisztán gazdasági jellegűek, és nem minősülhetnek a letelepedés szabadsága szóban forgó korlátozásának igazolására alkalmas indokoknak.

93.

Másodszor, pontosítom, hogy a Bíróság elismerte, hogy a valamely általános érdekű célt vagy valamely általános érdekű szolgáltatás biztosítását szolgáló gazdasági jellegű indokok olyan, közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősülhetnek, amely igazolhatja valamely alapvető szabadság korlátozását. Mindazonáltal, jóllehet a tagállamok lényegében továbbra is szabadon határozhatják meg nemzeti szükségleteiknek megfelelően a közrend és a közbiztonság követelményeit, ez nem változtat azon, hogy ezeket az indokokat – amelyek eltérést képeznek valamely alapvető szabadságtól – szigorúan kell értelmezni, oly módon, hogy azok tartalmát az egyes tagállamok ne határozhassák meg egyoldalúan, az uniós intézmények ellenőrzése nélkül. Így a közrendre és a közbiztonságra csak a valamely alapvető társadalmi érdeket érintő, valós és kellően komoly veszély esetén lehet hivatkozni. Ezenkívül nem fordulhat elő, hogy ezek az eltérések – eredeti funkciójuktól elválva – tisztán gazdasági célokat szolgáljanak. ( 35 )

94.

E kritériumok fényében kell megvizsgálni a 404/2021 kormányrendelettel elérni kívánt célokat, vagyis egyrészt az ellátás biztonságát, másrészt pedig a szolgáltatások igénybe vevőinek védelmét.

95.

Ami egyrészt konkrétan az ellátás biztonságához kapcsolódó célkitűzést illeti, a Bíróság kimondta, hogy ilyen célkitűzésre csak a valamely alapvető társadalmi érdeket érintő, valós és kellően komoly veszély esetén lehet hivatkozni. ( 36 ) Az olyan társaságok esetében, amelyek közfeladatokat látnak el, és közszolgáltatásokat nyújtanak a kőolaj‑, a távközlési és az energiaágazat területén, a Bíróság kimondta, hogy az e termékekkel való ellátás, illetve az e szolgáltatások nyújtása biztonságának garantálása válsághelyzetben az érintett tagállam területén közbiztonsági oknak minősülhet, következésképpen pedig adott esetben igazolhatja valamely alapvető szabadság korlátozását. A Bíróság szerint azonban nem állapítható meg, hogy egy olyan intézkedés, amely „arra irányul, hogy a bányászati tevékenységből származó bizonyos alapvető nyersanyagokat, vagyis a kavicsot, a homokot és az agyagot illetően különösen a helyi szinten biztosítsa az építőipari ágazat ellátásának biztonságát, a kőolaj‑, a távközlési és az energiaágazat ellátásának biztonságához kapcsolódó célkitűzéshez hasonlóan […] »valamely alapvető társadalmi érdek« körébe tartozna” ( 37 ). Márpedig meg kell állapítani, hogy a Xella Magyarország ítéletből eredő iránymutatások – amely ítélet éppen a magyar építőipari ágazatra vonatkozott – könnyedén alkalmazhatók a jelen ügyben.

96.

Egyébiránt, mivel az építőipari alapanyagok ilyen hiánya a Bizottság által vitatott valamennyi intézkedés igazolásának alapját képezi, Magyarország nem jogosult arra – amint azt lényegében teszi –, hogy megtagadja az ilyen hiány fennállásának bizonyítását. A letelepedési szabadság korlátozása ugyanis csak azzal a feltétellel megengedett, ha azt közérdeken alapuló kényszerítő indok igazolja, tiszteletben tartva ugyanakkor az arányosság elvét, ami azt jelenti, hogy e korlátozás alkalmas legyen az elérni kívánt cél koherens és szisztematikus módon történő megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Az érintett tagállamnak kell bizonyítania, hogy ezen együttes feltételek teljesülnek. ( 38 ) Ami közelebbről e feltételek közül az elsőt illeti, e tagállamnak az adott ügy körülményeihez képest konkrétan bizonyítania kell, hogy a szóban forgó rendelkezések igazoltak. ( 39 ) Márpedig úgy tűnik számomra, hogy Magyarország e tekintetben megfogalmazott állításai, amelyeket a Bizottság a magyar Központi Statisztikai Hivataltól vagy a bányafelügyeleti hatóságtól származó adatokra támaszkodva vitat, nem támasztják alá ilyen hiány fennállását. Amennyiben Magyarország azt állítja, hogy ha az ellátás biztonságát fenyegető veszélynek akár csupán a valószínűsége is fennáll, a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy megelőző intézkedéseket fogadjanak el, hangsúlyozom, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a közrendi és közbiztonsági okokra csak a valamely alapvető társadalmi érdeket érintő, valós, közvetlen és kellően komoly veszély fennállása esetén lehet hivatkozni. ( 40 )

97.

Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy fennállt az építőipari alapanyagok ilyen hiánya, a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a kiegészítő bányajáradék nem tűnik alkalmasnak az ellátás biztonságához és a fogyasztók védelméhez kapcsolódó célkitűzések koherens és szisztematikus módon történő biztosítására, mivel e járadék ezen anyagok piacának csupán 25%‑át érinti, a fennmaradó 75%‑ot pedig a 404/2021 kormányrendeletben rögzítetteket meghaladó áron is lehet értékesíteni. Márpedig a tisztességes haszonkulcsra törekvés kötelezettsége, amelyet e kormányrendelet 1. §‑ának (3) és (4) bekezdése ír elő azon vállalkozásokkal szemben, amelyek az anyagok 75%‑át értékesítik, számomra túl homályosnak tűnik ahhoz, hogy megkérdőjelezze ezt a következtetést.

98.

Ezenkívül, amint azt a Bizottság is megjegyzi, a kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettség arra ösztönözheti az érintett vállalkozásokat, hogy e többletkiadást áthárítsák a fogyasztókra, ami végső soron azzal a hatással jár, hogy megemeli az általuk fizetett árakat.

99.

Egyébiránt elismerve, hogy e járadék megoldást jelenthet az állítólagosan tisztességtelen árakat illetően, mégsem teszi lehetővé annak biztosítását, hogy ezen anyagok megfelelő mennyiségben álljanak rendelkezésre.

100.

Végül a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy Magyarország nem adott elő konkrét érveket arra vonatkozóan, hogy az építőipari alapanyagok bizonyos minimális kitermelési szintjének fenntartása miként szolgálná a környezetvédelmi cél elérését.

101.

Következésképpen a Magyarország által előadott indokok nem tűnnek számomra alkalmasnak arra, hogy igazolják a letelepedés szabadságának a jelen indítvány 70. pontjában megállapított korlátozását.

102.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság részben adjon helyt az első kifogásnak, megállapítva, hogy Magyarország – mivel a 404/2021 kormányrendelettel kiegészítő bányajáradék fizetésére vonatkozó rendelkezéseket fogadott el – nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

103.

Második kifogásában a Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Magyarország nem teljesítette a 2015/1535 irányelv 5. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel a tervezet szakaszában nem jelentette be neki a 404/2021 kormányrendeletet és a bányászati törvény 27/A–27/C. §‑át.

104.

Keresetlevelében a Bizottság azt állítja, hogy mind a 404/2021 kormányrendelet, mind pedig a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a a 2015/1535 irányelv hatálya alá tartozik, következésképpen pedig azokat ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében a tervezet szakaszában be kellett volna jelenteni a Bizottságnak. Közelebbről, ezen intézmény úgy véli, hogy a fent említett nemzeti jogszabályok az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott „műszaki szabályoknak” minősülnek, különösen pedig, hogy megfelelnek az ugyanezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „egyéb követelmények” fogalmának. A Bizottság megítélése szerint ugyanis a fent hivatkozott kormányrendeleti és törvényi rendelkezések jogilag kötelező erejűek, továbbá befolyásolják az építési nyersanyagok és alapanyagok forgalmazását azáltal, hogy egyrészt hatósági árat állapítanak meg e termékek vonatkozásában, másrészt pedig kiegészítő bányajáradék fizetésére kötelezik az említett termékeket forgalmazó vállalkozásokat, amennyiben e termékeket a hatósági árnál magasabb áron értékesítik. E járadék tehát jelentős hatást gyakorol ugyanezen termékekre, valamint azok forgalmazására.

105.

Értelmezésének alátámasztása érdekében a Bizottság hivatkozik a 2015/1535 irányelvvel kapcsolatos felhasználói kézikönyvére (a továbbiakban: felhasználói kézikönyv ( 41 )), amely szerint az „egyéb követelmények” fogalma olyan feltéteket foglal magában, „amelyek […] a terméknek – az értékesítés időszakától a keletkezett hulladék kezelésének vagy ártalmatlanításának fázisáig tartó – életciklusára hatással [vannak]”, azzal, hogy e feltételeknek jelentős hatást kell gyakorolniuk a termék összetételére, jellegére vagy forgalmazására.

106.

Ezenkívül a Magyarország által hivatkozott közérdekű célok nem érinthetik a 2015/1535 irányelv alkalmazását, amely pontosan azt a célt szolgálja, hogy a Bizottság és a tagállamok időben, még a nemzeti jogszabály elfogadása előtt reagálhassanak egy olyan műszakiszabály‑tervezetre, amely zavart okozhat a belső piac működésében.

107.

Magyarország mindenekelőtt megismétli az indokolással ellátott véleményre adott válaszában kifejtett álláspontját, amelynek értelmében a 404/2021 kormányrendeletben foglalt rendelkezések nem tartoznak a 2015/1535 irányelv értelmében vett „egyéb követelmények” fogalma alá, mivel egyrészt nem befolyásolják a termék forgalomba hozatal utáni életciklusát, másrészt pedig nem tartalmaznak az annak használati fázisára vonatkozó termékkövetelményt. A kiegészítő bányajáradék megfizetésére vonatkozó kötelezettség ugyanis olyan, adójellegű előírásnak minősül, amely nem tartozik az ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdése f) pontja második albekezdésének iii. alpontja és 5. cikke (1) bekezdésének utolsó albekezdése értelmében vett „műszaki szabály” fogalma alá. Magyarország e tekintetben emlékeztet arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata, különösen pedig az Admiral Sportwetten ítélet értelmében nem minősíthető „de facto műszaki szabálynak” egy olyan tagállami adójogszabály, amelyhez nem társul semmilyen műszaki szabály vagy más követelmény. ( 42 )

108.

Továbbá a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑át illetően Magyarország úgy véli, hogy azok csupán keretszabályokat alkotnak azon intézkedések tekintetében, amelyeket csak akkor lehetne elfogadni, ha piacfelügyeleti intézkedésre okot adó állapot áll fenn. E §‑ok ugyanis nem alkalmazhatók önmagukban, mivel alkalmazásukhoz más végrehajtási aktusok elfogadására van szükség. Mivel e §‑ok nem rendelkeznek konkrét műszaki tartalommal, e tagállamot semmilyen bejelentési kötelezettség nem terhelheti.

109.

Magyarország végül vitatja a Bizottság által a keresetlevélben megfogalmazott azon következtetést, amely a hatósági áraknak a vitatott nemzeti szabályozás általi rögzítésére vonatkozik. E tekintetben Magyarország hangsúlyozza, hogy a 404/2021 kormányrendelet 1. §‑ában meghatározott értékesítési árak nem minősíthetők hatósági áraknak. Épp ellenkezőleg, a járadékfizetési kötelezettség meghatározásának alapjául szolgáló viszonyítási pontról van szó.

110.

Válaszában a Bizottság árnyalja a hatósági árak rögzítésére vonatkozó érvelésének ezt a részét, azt állítva, hogy jóllehet a 404/2021 kormányrendelet nem kötelezi az érintett vállalkozásokat arra, hogy termékeiket az ott meghatározott áron értékesítsék, az a különbözet, amelyet e vállalkozásoknak ezen árak túllépése esetén kiegészítő bányajáradék címén meg kell fizetniük, olyan mértékű, hogy meghatározó módon befolyásolja az eladási árak megállapítását, vagyis a kormányrendeletben rögzített árak valójában hatósági áraknak felelnek meg.

111.

Ami az Admiral Sportwetten ítéletet illeti, amelyet Magyarország az ellenkérelmében a vitatott rendelkezések adójogi jellegére vonatkozó érvének alátámasztása érdekében említ, ezen intézmény kétségeit fejezi ki ezen ítélet jelen ügyben való alkalmazhatóságát illetően, mivel ott egy adóval kapcsolatos ügyről volt szó, míg a kiegészítő bányajáradék nem tekinthető adónak.

112.

Egyébiránt a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑át illetően az a körülmény, hogy e rendelkezések csak bizonyos feltételek teljesülése esetén vagy hatósági döntés alapján alkalmazhatók, nem zárja ki, hogy azok a 2015/1535 irányelv értelmében vett „egyéb követelményeknek” minősüljenek.

113.

Második kifogásában a Bizottság azt állítja, hogy a 404/2021 kormányrendeletet és a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑át a 2015/1535 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően be kellett volna jelenteni neki.

114.

Érdemben meg kell tehát vizsgálni az ezen intézmény által annak értékelése érdekében kifejtett érvelést, hogy e kormányrendeleti és törvényi rendelkezések ténylegesen az ezen irányelv értelmében vett „egyéb követelmények” fogalma alá tartoznak‑e. E célból, tekintettel az e szabályok között fennálló tartalmi különbségre, úgy vélem, hogy e szabályokat külön kell elemezni.

115.

Először is, ami a 404/2021 kormányrendeletet illeti, a Bizottság azt állítja, hogy e kormányrendelet a 2015/1535 irányelv értelmében vett „egyéb követelmények” fogalma alá tartozik, ennélfogva pedig vonatkozik rá az ezen irányelvben előírt bejelentési kötelezettség.

116.

Elöljáróban emlékeztetek arra, hogy ezen irányelv 5. cikke (1) bekezdésének első albekezdése lényegében arra kötelezi a tagállamokat, hogy haladéktalanul közöljenek minden műszakiszabály‑tervezetet. Egyébiránt az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében műszaki szabálynak minősülnek többek között az olyan „műszaki leírások és más követelmények vagy szolgáltatásokra vonatkozó szabályok […], amelyek betartása az értékesítés […] [során] valamely tagállamban vagy annak nagyobb részén […] de jure vagy de facto kötelező, valamint a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezései […], amelyek megtiltják valamely termék gyártását, behozatalát, értékesítését vagy használatát”. Másként fogalmazva, e cikk szövegéből kitűnik, hogy e cikk az ugyanezen irányelv értelmében vett „műszaki szabályoknak” tekinthető intézkedések négy kategóriája között tesz különbséget, amelyek között szerepel az „egyéb követelmény”. ( 43 )

117.

Az „egyéb követelmények” e fogalmát a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja úgy határozza meg, mint „a műszaki leíráson kívüli egyéb olyan követelmény, amelyet a termékre különösen a fogyasztók vagy a környezet védelme céljából írnak elő, és amely befolyásolja a termék forgalomba hozatal utáni életciklusát, úgymint a használat, az újrafeldolgozás, az újrafelhasználás vagy a hulladékkezelés feltételei, amennyiben ezek a feltételek jelentősen befolyásolhatják a termék összetételét vagy természetét, valamint értékesítését”.

118.

E cikk így öt együttes feltételt támaszt, nevezetesen azt, hogy a követelményt előírják (első feltétel) valamely termék tekintetében (második feltétel), különösen a fogyasztók vagy a környezet védelme céljából (harmadik feltétel), továbbá hogy e termék forgalomba hozatal utáni életciklusával összefüggő feltételekre irányuljon (negyedik feltétel), amennyiben e feltételek jelentősen befolyásolhatják az említett termék értékesítését (ötödik feltétel).

119.

Meg kell tehát vizsgálni, hogy e feltételek a jelen ügyben teljesülnek‑e.

120.

E tekintetben egyrészt, ami az első feltételt illeti, úgy vélem, hogy az teljesül, mivel a Bírósághoz benyújtott eljárási iratokból kitűnik, hogy a 404/2021 kormányrendelet vitathatatlanul kötelező jogi formával rendelkezik. E kormányrendelet 1. cikke ugyanis egyfelől referenciaárat állapít meg a (2) bekezdésében felsorolt építőipari alapanyagok értékesítése szempontjából, másfelől pedig az (1) bekezdésében említett vállalkozásokkal szemben kiegészítő bányajáradék megfizetését írja elő abban az esetben, ha e vállalkozások a termékeik vonatkozásában olyan eladási árat alkalmaznak, amely meghaladja az e (2) bekezdésben meghatározott árat.

121.

Másrészt, ami a második feltételt illeti, amely kifejezetten megköveteli, hogy az érintett követelményt „valamely termék vonatkozásában írják elő”, kiemelem: ahhoz, hogy valamely nemzeti intézkedést „egyéb követelménynek” lehessen minősíteni, az szükséges, hogy olyan feltételt állapítson meg, amely jelentős módon befolyásolhatja az érintett termék értékesítését. Márpedig az olyan feltétel, amely nem az érintett termékre, hanem a potenciális vevőkre vagy az e terméket értékesítő gazdasági szereplőkre vonatkozik, nem tartozhat e fogalom körébe. ( 44 )

122.

Következésképpen a jelen ügyben, ha a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdése d) pontjának szigorú értelmezését kellene előnyben részesíteni, a 404/2021 kormányrendeletet nem lehetne „egyéb követelménynek” minősíteni, mivel megállapít ugyan referenciaárakat az építőipari alapanyagok értékesítése tekintetében, anélkül azonban, hogy előírná azok alkalmazását. Az a kiegészítő bányajáradék, amelyet ezen árak túllépése esetére előírnak, olyan kötelezettségnek minősül, amely az e kormányrendeletben említett vállalkozásokat terheli, nem pedig közvetlenül az érintett termékre vonatkozik.

123.

Mindazonáltal úgy vélem, hogy ebben a konkrét esetben és kivételesen e követelményt tágabban kell értelmezni, oly módon, hogy a nemzeti szabályozásnak az érintett termékekre gyakorolt hatását is figyelembe lehessen venni. Amint azt a Bizottság is állítja, úgy vélem, hogy az említett kormányrendelet 1. §‑ának (2) bekezdésében az építőipari alapanyagok értékesítése vonatkozásában meghatározott referenciaárak de facto egy az egyben elő vannak írva, még ha technikailag nem is minősülnek hatósági áraknak. Az a kiegészítő bányajáradék ugyanis, amelyet az e § (1) bekezdésében említett vállalkozások kénytelenek lennének megfizetni, amennyiben úgy döntenének, hogy termékeiket az ugyanezen kormányrendeletben meghatározottnál magasabb áron értékesítik, de facto egyfajta szankciónak minősül. Mivel e járadék e vállalkozások tényleges árbevétele, az értékesített mennyiség és a referenciaár alapján megállapított árbevétel különbségének 90%‑át kitévő fizetési kötelezettségnek felel meg, az említett vállalkozásoknak gyakorlatilag csupán nagyon kevés érdekük fűződik ahhoz, hogy saját áraikat alkalmazzák. Épp ellenkezőleg, arra ösztönzik őket, hogy a referenciaárakat alkalmazzák annak érdekében, hogy ne szembesüljenek „szankcióval”, aminek következtében e referenciaárak ténylegesen hatósági árakkal egyenértékűek. Ebből következik, hogy a 404/2021 kormányrendelet szövegéből ugyan nem tűnik ki, hogy az említett árak hatósági árak lennének, de mivel azok ténylegesen elő vannak írva a fent említett termékek értékesítése vonatkozásában, azokat a 2015/1535 irányelv értelmében vett, az építőipari alapanyagok tekintetében „előírt feltételeknek” kell tekinteni.

124.

Egyébiránt a javasolt értelmezést megerősítik az ezen irányelv által követett célok. Amint azt a Bíróság is kiemelte, állandó ítélkezési gyakorlat, hogy az említett irányelv a megelőző ellenőrzés révén az áruk szabad mozgásának biztosítására irányul, amely az Unió egyik alapja, továbbá hogy ez az ellenőrzés hasznos abban az esetben, amikor az irányelv hatálya alá tartozó műszaki szabályok akadályozhatják a tagállamok közötti árukereskedelmet, mivel az ilyen akadály csak akkor fogadható el, ha általános érdekű, feltétlenül érvényesítendő követelmények teszik szükségessé. ( 45 ) Márpedig, ha azt a feltételt, amely szerint a követelményt „valamely termék vonatkozásában” írják elő, olyan megszorító értelmezésnek vetnénk alá, amely azzal a hatással járna, hogy a 404/2021 kormányrendeletet kizárja ezen irányelv hatálya alól, túlzott formalizmusról tennénk tanúbizonyságot. Ezzel együtt az ilyen megközelítés a 2015/1535 irányelv megkerülésének kockázatával is járna, mivel ahhoz, hogy a termékek vonatkozásában előírt követelmények kikerülhessenek az irányelv hatálya alól, elegendő lenne, hogy azok technikailag ne ekként legyenek előírva, vagyis hogy ez kifejezetten ne következzen a jogszabály szövegéből. Az ilyen formaság minden bizonnyal megfosztaná ezt az irányelvet a hatékony érvényesülésétől.

125.

Harmadrészt, ami többek között a fogyasztók vagy a környezet védelmével kapcsolatos azon indokokra vonatkozó harmadik feltételt illeti, amelyek tekintetében „követelményt” írnak elő, meg kell állapítani, hogy jóllehet a Bizottság a keresetlevelében nem veti fel ezt a kérdést, Magyarország a letelepedés szabadsága vele szemben kifogásolt korlátozásának lehetséges igazolásaiként hivatkozik a szolgáltatások igénybe vevőinek védelmére. Az első kifogás keretében végzett értékeléstől függetlenül az a lényeges, hogy e tagállam a fent említett védelmi okokból fogadta el a 404/2021 kormányrendeletet, így az e cikkben előírt harmadik követelmény a jelen ügyben teljesítettnek tekinthető. Ezt az értelmezést megerősítik a 2015/1535 irányelv által követett célok, amelyek a jelen indítvány 122. pontjában már kifejtett okok miatt az irányelv kiterjesztő értelmezése mellett szólnak.

126.

Negyedrészt, ami a negyedik feltételt illeti, a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdése d) pontjának szövegéből kitűnik, hogy az „egyéb követelménynek” az érintett termék forgalomba hozatala utáni életciklusára kell vonatkoznia. Az irányelv példaként említi többek között e termék használatának, újrafeldolgozásának, újrafelhasználásának vagy a hulladékkezelésnek a feltételeit.

127.

E tekintetben kiemelem, hogy Magyarország úgy véli, hogy a vitatott rendelkezések nem a termék forgalomba hozatala utáni életciklusára vonatkoznak, és nem tartalmaznak a termék használatának szakaszára vonatkozó követelményt sem. A Bizottság a maga részéről nem foglalkozik e kérdéssel. Ezt ugyanis sem a keresetlevelében, sem pedig a felszólító levelében vagy az indokolással ellátott véleményében nem említi.

128.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás keretében a Bizottságra hárul az állítólagos kötelezettségszegés bizonyításának terhe. A Bizottságnak kell ugyanis az e kötelezettségszegés fennállásának vizsgálatához szükséges bizonyítékokat a Bíróság elé tárnia, anélkül hogy bármiféle vélelemre támaszkodhatna. ( 46 ) Közelebbről, a Bizottság keresetének tehát tartalmaznia kell azon okok koherens és részletes kifejtését, amelyek a Bizottságot arra a meggyőződésre vezették, hogy az érintett tagállam nem teljesítette valamely, az uniós jogból eredő kötelezettségét. ( 47 )

129.

Márpedig a jelen ügyben a termék forgalomba hozatalát követő életciklusára vonatkozó feltételt illetően első ránézésre nem nyilvánvaló az arra a kérdésre adandó válasz, hogy a vitatott rendelkezések megfelelnek‑e ennek a feltételnek. Kétségtelen, hogy az érintett termékek árképzésére vonatkozó e rendelkezések nem felelnek meg a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontjában kifejezetten említett példák kategóriáinak, köztük e termékek újrafeldolgozásának, újrafelhasználásának vagy a hulladékkezelésnek és a használatnak, amelyek a felhasználói kézikönyv szerint a legfontosabb konkrét esetek. Ami az utolsó példát, vagyis az érintett termék használatára vonatkozó feltételt illeti, nem világos, hogy az árképzésre vonatkozó feltétel összehasonlítható‑e valamely termék „használatának” fogalmával, vagy legalábbis kapcsolódik‑e ahhoz. Az sem egyértelmű, hogy az ilyen árképzési rendelkezés hatással van‑e valamely termék életciklusára, amely a felhasználói kézikönyv értelmében a termék folytán keletkező hulladék kezelésének vagy ártalmatlanításának szakaszáig tartó értékesítési időszaknak felel meg. Egyébiránt szeretném hangsúlyozni, hogy úgy tűnik számomra, hogy valamely termék árának rögzítésére inkább abban az időpontban kerül sor, amikor e terméket forgalomba hozzák, semmint e forgalomba hozatalt követően, anélkül azonban, hogy kizárható lenne, hogy ez az ár a termék forgalomba hozatalát követően is kifejthesse hatásait az értékesítésre. Ebből következik, hogy a 2015/1535 irányelv szövege nem vonatkozik kifejezetten sem a szóban forgó intézkedésekhez hasonló árképzési intézkedésekre, sem pedig az azokhoz hasonló intézkedésekre. Megjegyzem továbbá, hogy a felhasználói kézikönyv nem szolgál semmilyen, az említett intézkedésekhez hasonló példával, ( 48 ) vagyis az „egyéb követelmények” fogalmának a Bíróság által elvégzendő értelmezése nem adódik egyértelműen.

130.

Egyfelől ugyanis a Bizottság feladata annak kifejtése, hogy a vitatott rendelkezések milyen okból vonatkoznak az érintett termékeknek a forgalomba hozatalukat követő életciklusára, másrészt pedig a Bíróság feladata, hogy a kifogásolt kötelezettségszegés esetleges fennállásáról olyan jogi és ténybeli elemek alapján határozzon, amelyeket ezen intézmény a rendelkezésére bocsátott. A Bíróság ennélfogva nem helyettesítheti saját értékelésével az említett intézmény értékelését, illetve nem pótolhatja az annak érvelésében felmerülő hiányosságokat. Következésképpen a magam részéről úgy vélem, hogy a keresetlevél nem felel meg a Bíróság ítélkezési gyakorlatából eredő, a jelen indítvány 129. pontjában felidézett követelményeknek.

131.

Ötödrészt, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a negyedik feltétel mégis teljesül, másodlagosan kiemelem, hogy az ötödik feltételt illetően a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdése d) pontjának szövegéből kitűnik, hogy ezen „egyéb követelménynek” olyan feltételeket kell előírnia, amelyek „jelentősen befolyásolják” a szóban forgó termék „értékesítését”. E tekintetben hajlok annak megállapítására, hogy a jelen ügyben a 404/2021 kormányrendelet által előírt e feltételek ténylegesen hatással vannak az építőipari alapanyagok értékesítésére, amely hatás ezenkívül kellően közvetlen és jelentős. ( 49 ) Nem kétséges ugyanis, hogy a termék ára és értékesítése szervesen összefüggő fogalmak. Közelebbről, a Magyarország által elfogadott rendelkezések, vagyis a referenciaárak rögzítése és azok be nem tartása esetén a kiegészítő bányajáradék előírása jelentősen korlátozzák az e kormányrendelettel érintett vállalkozások azon lehetőségét, hogy kiigazítsák költségeiket és haszonkulcsaikat annak érdekében, hogy nyereségesek maradjanak. Ezenkívül valamely termék árképzésének módja közvetlen hatást gyakorol a piac dinamikájára azáltal, hogy befolyásolja többek között azon potenciális vevők magatartását, akiknek kereslete az áringadozások függvényében növekszik, vagy éppen csökken. Ebből következik, hogy nyilvánvalóan nagyon szoros összefüggés áll fenn a termékek árképzésére vonatkozó, a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló intézkedések és a termékek értékesítése között.

132.

A Bizottság azt állítja, hogy a bányászatról szóló törvény 27/A–27/C. §‑a a 2015/1535 irányelv értelmében vett „egyéb követelményeknek” minősül, ennélfogva pedig azokat be kellett volna jelenteni neki. Márpedig azon kívül, hogy e törvény nem határoz meg semmilyen referenciaárat, tovább gyengíti a Bizottság érvét még az is, hogy a Bizottság ismét csak általános, viszonylag sommás, kevéssé alátámasztott megfontolásokra szorítkozik, anélkül hogy kifejtené, miért véli úgy, hogy e rendelkezések az ezen irányelv értelmében vett „egyéb követelmények” fogalma alá tartoznak.

133.

Következésképpen, amint az kitűnik a jelen indítvány 129., 130. és 132. pontjából, mivel úgy vélem, hogy a Bizottság nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy a 404/2021 kormányrendelet és a bányászatról szóló törvény 27/A-27/C. §-a a 2015/1535 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett „egyéb követelmények” fogalmába tartozó szabályokat tartalmaz, azt javaslom, hogy a Bíróság a második kifogást teljes egészében utasítsa el..

134.

Az eddigi megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy Magyarország a 404/2021 kormányrendelet elfogadásával nem teljesítette az EUMSZ 49. cikkből eredő kötelezettségeit, az ezt meghaladó részében pedig utasítsa el a keresetet.

135.

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. A jelen ügyben mind a Bizottság, mind pedig Magyarország kérte, hogy a Bíróság az eljárásban részt vevő másik felet kötelezze a költségek viselésére. A javasolt végkövetkeztetés keretében a Bizottság az első kifogást illetően, míg Magyarország a második kifogást illetően lenne részlegesen pernyertes. Ennélfogva indokoltnak tűnik, hogy a felek maguk viseljék saját költségeiket.

136.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság: