–

LM képviseletében D. J. Álvarez de Blas abogado,

–

a Microsoft Ibérica SRL képviseletében C. A. Hurtado Domínguez abogado,

–

a spanyol kormány képviseletében M. Morales Puerta, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében I. Galindo Martín, D. Recchia és E. Schmidt, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló, 2008. november 19‑i 2008/104/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 327., 9. o.) 3. cikke (1) bekezdésének és 5. cikke (1) bekezdésének, valamint a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 204., 23. o.) 2. cikke (2) bekezdésének és 15. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az LM és az Omnitel Comunicaciones SRL, a Microsoft Ibérica SL (a továbbiakban: Microsoft), a Fondo de Garantía Salarial (Fogasa), az Indi marketers SL és a Leadmarket SL között LM elbocsátásáról szóló határozat megsemmisítése és az abból eredő károk megtérítése iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2008/104 irányelv (12) és (23) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

4

Ezen irányelv „Hatály” című 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Ez az irányelv a munkaerő‑kölcsönzőkkel kötött munkaszerződéssel rendelkező vagy ott munkaviszonyban álló munkavállalókra vonatkozik, akiket a kölcsönvevő vállalkozásoknál való ideiglenes, az adott vállalkozás felügyelete és irányítása melletti munkavégzésre kölcsönöznek ki.

(2)   Ez az irányelv minden olyan, gazdasági tevékenységet folytató köz‑ és magánvállalkozásra vonatkozik, amely munkaerőt kölcsönöz, illetve kölcsönzött munkaerőt vesz igénybe, függetlenül attól, hogy a vállalkozás nyereségérdekelt‑e.”

5

Ezen irányelv „Cél” című 2. cikke értelmében:

„Ezen irányelv célja a kölcsönzött munkavállalók védelmének biztosítása és a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzés minőségének javítása, az 5. cikkben meghatározott egyenlő bánásmód alapelvének a kölcsönzött munkavállalókra való alkalmazása és a munkaerő‑kölcsönzők munkáltatóként való elismerése révén, figyelembe véve, hogy meg kell teremteni a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzés igénybevételét szabályozó megfelelő kereteket a munkahelyteremtéshez és a rugalmas munkavégzési formák kialakításához való eredményes hozzájárulás érdekében.”

6

Ugyanezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

7

A 2008/104 irányelvnek az „Egyenlő bánásmód alapelve” című 5. cikke az (1), (3) és (5) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A kölcsönzött munkavállalókra vonatkozó alapvető munka‑ és foglalkoztatási feltételeknek – a kölcsönvevő vállalkozásnál töltött kikölcsönzés időtartamára – legalább olyan szintűnek kell lenniük, mintha az adott állás betöltésére közvetlenül a kölcsönvevő vállalkozás vette volna fel őket.

Az első albekezdés alkalmazásában a kölcsönvevő vállalkozásnál érvényben lévő,

vonatkozó szabályokat be kell tartani a törvényi, rendeleti, közigazgatási rendelkezésekben, a kollektív szerződésekben és/vagy az egyéb általános rendelkezésekben meghatározottak szerint.”

8

Az említett irányelv „Minimumkövetelmények” című 9. cikkének (2) bekezdése a következőket mondja ki:

„Ezen irányelv végrehajtása semmilyen körülmények között sem adhat alapot a munkavállalók védelmének az irányelv által szabályozott területeken már elért általános szintjéhez képest történő csökkentésére. Ez nem érinti a tagállamok és/vagy a szociális partnerek azon jogát, hogy a bekövetkező változások fényében az ezen irányelv elfogadása idején hatályban lévőktől eltérő törvényi, rendeleti vagy szerződéses rendelkezéseket állapítsanak meg, feltéve, hogy az ezen irányelvben megállapított minimumkövetelményeket tiszteletben tartják.”

9

A 2006/54 irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke értelmében:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

(2)   Ezen irányelv alkalmazásában a megkülönböztetés magában foglalja az alábbiakat:

[…]

10

A 2006/54 irányelvnek „A megkülönböztetés tilalma” című 14. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Tilos minden nemi alapú közvetlen vagy közvetett megkülönböztetés a köz‑ vagy a magánszektorban, ideértve a közigazgatási intézményeket, a következők vonatkozásában:

[…]

[…]”

11

Az említett irányelvnek „Visszatérés szülési szabadságról” című 15. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A szülési szabadságon lévő nő jogosult arra, hogy a szülési szabadság lejárta után visszatérjen munkahelyére vagy egy azzal azonos munkakörbe olyan feltételek mellett, amelyek számára nem kevésbé kedvezőtlenek, valamint hogy minden, a munkafeltételekben bekövetkezett javulás, amelyre távolléte alatt jogosult lett volna, rá is vonatkozzon.”

12

A 2015. október 23‑i Real Decreto Legislativo 2/2015, por el que se aprueba el texto refundido de la Ley del Estatuto de los Trabajadores (a munkavállalók jogállásáról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövegének elfogadásáról szóló 2/2015. sz. királyi törvényerejű rendelet; a BOE 2015. október 24‑i 255. száma; a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló törvény) „Munkaerő rendelkezésre bocsátása” című 43. cikke előírja:

„(1)   A munkavállalókat egy másik vállalkozásnak történő ideiglenes átruházás céljából csak a törvényben meghatározott módon megfelelően engedélyezett munkaerő‑kölcsönző vállalkozások vehetik fel.

[…]”

13

A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 55. cikkének (6) bekezdése értelmében:

„Semmis munkáltatói felmondás esetén a munkavállalót haladéktalanul vissza kell helyezni eredeti munkakörébe, és elmaradt munkabérét számára ki kell fizetni.”

14

A 2008/104 irányelvet a 2010. szeptember 17‑i Ley 35/2010, de medidas urgentes para la reforma del mercado de trabajo (a munkaerőpiac reformjához szükséges sürgős intézkedésekről szóló 35/2010. sz. törvény; a BOE 2010. szeptember 18‑i 227. száma, 79278. o.) által módosított, 1994. június 1‑jei Ley 14/1994 por la que se regulan las empresas de trabajo (a munkaerő‑kölcsönző vállalkozásokról szóló 14/1994. sz. törvény; a BOE 1994. június 2‑i 131. száma, 17408. o.; a továbbiakban: 14/1994 törvény) ültette át a spanyol jogba.

15

E törvény 1. cikke így rendelkezik:

„Munkaerő‑kölcsönző vállalkozásnak kell tekinteni azt a vállalkozást, amely az általa foglalkoztatott munkavállalókat ideiglenesen egy másik kölcsönvevő vállalkozás rendelkezésére bocsátja. A munkavállalókat egy másik vállalkozásnak történő ideiglenes átengedés céljából csak a törvényben meghatározott módon megfelelően engedélyezett munkaerő‑kölcsönző vállalkozások vehetik fel.”

16

Az említett törvény „Hatósági engedély” című 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőket írja elő:

„Az előző cikkben említett tevékenységet folytatni szándékozó természetes vagy jogi személyeknek előzetes hatósági engedélyt kell beszerezniük, igazolva az illetékes közigazgatási hatóságnál a következő feltételek teljesülését:

[…]”

17

Ugyanezen törvény „A vállalkozás kötelezettségei” című 12. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A munkaerő‑kölcsönzőnek tiszteletben kell tartania a kölcsönvevő vállalkozás rendelkezésére bocsátás céljából felvett munkavállalókkal szemben fennálló bérezési és társadalombiztosítási kötelezettségeit.

[…]”

18

A 14/1994. sz. törvénynek „A szakmai tevékenység irányítása és ellenőrzése” című 15. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Amennyiben a munkavállalók a jelen törvény rendelkezéseinek megfelelően a kölcsönvevő vállalkozás keretében végeznek feladatokat, a kölcsönvevő vállalkozás gyakorolja a munkavégzési tevékenység irányítására és ellenőrzésére vonatkozó hatáskört a kölcsönvevő vállalkozás területén történő szolgáltatásnyújtás időtartama alatt.”

19

LM, miután 2010 szeptembere és 2011 júniusa között szakmai gyakorlatot teljesített a Microsoftnál, 2011. augusztus 24. és 2017. augusztus 1. között egymást követő munkaszerződéseket kötött három másik vállalkozással, nevezetesen az Omnitel Comunicacionesszel, az Indi marketersszel és a Leadmarkettel. E három vállalkozás egymást követően szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseket kötött a Microsofttal, amelyek keretében az LM‑et a szerződésben meghatározott szolgáltatások nyújtásával bízták meg. A Leadmarket és LM között 2017. augusztus 1‑jén létrejött munkaszerződés értelmében LM‑et a Microsoft Original Equipment Manufacturer (OEM) részlegénél kereskedelmi tanácsadóként foglalkoztatták, ő ez utóbbi társaság részére olyan marketingszolgáltatásokat nyújtott, amelyeket annak egyetlen munkavállalója sem biztosított.

20

Amikor LM teherbe esett, a Microsoft költségvetési okokra hivatkozva tájékoztatta a Leadmarketet, hogy a két vállalkozás közötti szolgáltatásnyújtási szerződés 2020. szeptember 30‑án megszűnik, és azt nem hosszabbítják meg.

21

2020. szeptember 22‑tól LM ideiglenesen munkaképtelen volt, majd 2020. december 8‑án szült és szülési szabadságot vett igénybe, amelyet közvetlenül szülői szabadság és éves szabadság követett. A munkába való visszatérés időpontjában, azaz 2021. április 29‑én LM levelet kapott a Leadmarkettől, amelyben munkaszerződésének 2021. április 27‑i hatállyal történő megszüntetéséről tájékoztatták. A munkáltató ezen elbocsátást objektív, a kereslet egyes tervezett projektek megszüntetése miatti csökkenésén alapuló okokkal indokolta.

22

LM keresetet indított a Juzgado de lo Social no 39 de Madrid (madridi 39. sz. szociális és munkaügyi bíróság, Spanyolország) előtt, amelyben kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy elbocsátása semmis, sőt visszaélésszerű jellegű volt, valamint hogy ennek jogkövetkezményeiért a Leadmarket és a Microsoft egyetemlegesen feleljen.

23

2021. november 30‑i ítéletével a Juzgado de lo Social no 39 de Madrid (madridi 39. sz. szociális és munkaügyi bíróság) megállapította a Microsoft érintettségének hiányát, mivel úgy ítélte meg, hogy LM‑et a Leadmarket nem bocsátotta e társaság rendelkezésére. Ennek érdekében e bíróság megállapította, hogy a Leadmarket – és nem a Microsoft – szervezte meg LM munkarendjét és munkaidejét, fizette a bérét, gondoskodott a képzéséről, hagyta jóvá a különféle szabadságait, továbbá kezelte a szülési szabadságát. Ezt követően megállapította, hogy LM Leadmarket általi elbocsátása jogellenes volt, és kimondta annak semmisségét. Ugyanakkor elutasította az anyaságon alapuló hátrányos megkülönböztetés miatti kártérítés és kamatok megfizetésére való kötelezés iránti kérelmet azzal az indokkal, hogy az elbocsátás valódi oka még akkor is kizárólag költségvetési okokon alapult, ha az elbocsátásra a szülési szabadság és a kiskorú nevelésére irányuló szülői szabadságának ideje során került sor. Mindazonáltal arra kötelezte a Leadmarketet, hogy fizesse meg LM részére a számára ki nem fizetett munkabéreket, valamint a ki nem vett szabadság pénzbeli megváltását.

24

LM ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Tribunal Superior de Justicia de Madridhoz (madridi felsőbíróság, Spanyolország), arra hivatkozva, hogy a Leadmarket munkavállalójaként fennálló helyzetét a Microsofttal egyeztetett „rendelkezésre bocsátásnak” kell tekinteni, következésképpen a Microsoftot egyetemlegesen kötelezni kell az elbocsátás jogkövetkezményeinek viselésére, ideértve LM a munkakörébe való visszahelyezést is.

25

A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt arra keresi a választ, hogy a 2008/104 irányelv alkalmazható‑e az előtte folyamatban lévő jogvitára. A kérdést előterjesztő bíróságban ugyanis az a kérdés merült fel, hogy ez az irányelv alkalmazandó‑e arra a vállalkozásra, amely anélkül, hogy a belső jog munkaerő‑kölcsönzőnek ismerné el, munkavállalót bocsát valamely másik vállalkozás rendelkezésére. E tekintetben e bíróság rámutat arra, hogy a spanyol jogban a munkaerő‑kölcsönző vállalkozásnak tevékenysége gyakorlásához előzetes hatósági engedéllyel kell rendelkeznie, amit azonban az említett irányelv látszólag nem ír elő.

26

Ezt követően, arra az esetre, ha a 2008/104 irányelvet e jogvitára alkalmazandónak kell tekinteni, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a jelen ügyben LM‑et a Microsoft rendelkezésére bocsátották‑e. Emlékeztet arra, hogy a 2008/104 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a „munkaerőkölcsönző vállalkozás”, a „kölcsönzött munkavállaló”, a „kölcsönvevő vállalkozás” és a „kikölcsönzés” fogalmát azon az alapon határozza meg, hogy a munkaerő‑kölcsönző által alkalmazott munkavállaló a szolgáltatásait a kölcsönvevő vállalkozás „ellenőrzése és irányítása mellett” végzi. A jelen esetben az LM által végzett munkát jellemző tényezők összességéből az derült ki, hogy a munkavállaló tevékenységének ellenőrzése és irányítása a Microsoft feladata volt, amely átadta számára azt a számítógépet, amellyel lakóhelyéről távoli segítségnyújtást biztosított egyes Microsoft termékek ügyfeleinek, a Microsoft felelőseivel rendszeres kapcsolatban állt, és hetente egyszer bement annak székhelyére, továbbá e célból belépőkártyával rendelkezett. Azt is pontosítja, hogy a Leadmarket vezető tisztségviselője minden hónapban megkapta a munkavállaló tevékenységéről szóló havi jelentést, jóváhagyta szabadságát, és meghatározta annak idejét, így felmerült a kérdés, hogy úgy kell‑e tekinteni, hogy a Leadmarket megtartotta a munkavállaló szakmai tevékenységének ellenőrzését és irányítását.

27

A kérdést előterjesztő bíróság végül arra keresi a választ, hogy LM‑nek lehetősége van‑e arra, hogy visszahelyezzék az elbocsátását megelőzően általa betöltött munkakörbe, miután az elbocsátást semmissé nyilvánították. A Bizottság megjegyzi, hogy az általa a szülési szabadságát megelőzően betöltött feladat‑ és munkakör már nem létezik a Leadmarketen belül, és LM ugyanabba a munkakörbe való visszahelyezésére ténylegesen csak akkor kerülhetne sor, ha azt a Microsoftnál töltené be. A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 45. cikkében előírt, a szülés, örökbefogadás, örökbefogadás céljából történő gondozás vagy nevelőszülőség miatt a szerződés felfüggesztésének időszakát követően a munkakörükbe való visszatérést követően elbocsátott munkavállalók visszavételére vonatkozó ezen kötelezettség mind a kölcsönvevő, mind pedig a kölcsönbeadó vállalkozást terheli. A jelen ügyben felmerül a kérdés, hogy azon tény folytán, hogy LM‑et nem közvetlenül a Microsoft, hanem a Leadmarket vette fel, megszűnik‑e az ahhoz való joga, hogy visszahelyezzék a Microsofthoz, mivel a visszahelyezéséért kizárólag a Leadmarket felelős, vagy éppen ellenkezőleg, a 2008/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének alkalmazásából az következik, hogy a visszahelyezési kötelezettség és az elbocsátás semmissége következményeinek alkalmazása a kölcsönvevő vállalkozással, azaz a Microsofttal szemben is fennáll.

28

E körülmények között a Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

29

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy ez az irányelv akkor is alkalmazandó az olyan vállalkozásra, amely munkavállalót bocsát egy másik vállalkozás rendelkezésére, ha az előbbi vállalkozást a belső jogszabályok nem ismerik el munkaerő‑kölcsönzőnek azzal az indokkal, hogy nem rendelkezik hatósági engedéllyel.

30

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (2022. május 12‑iLuso Temp ítélet, C‑426/20, EU:C:2022:373, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

A 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja munkaerő‑kölcsönzőnek minősít minden olyan természetes vagy jogi személyt, aki vagy amely a nemzeti joggal összhangban munkaszerződést köt vagy munkaviszonyt létesít kölcsönzött munkavállalókkal annak céljából, hogy azokat a kölcsönvevő vállalkozásoknál való ideiglenes, az említett vállalkozás felügyelete és irányítása melletti munkavégzésre kölcsönözze ki.

32

Mindenekelőtt e rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy az semmilyen pontosítást nem tartalmaz a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás minőségét illetően. E rendelkezés ugyanis annak kimondására szorítkozik, hogy a munkaerő‑kölcsönzőnek természetes vagy jogi személynek kell lennie.

33

Az említett rendelkezés ugyanakkor pontosítja, hogy e fogalomba csak azok a vállalkozások tartoznak, amelyek a nemzeti joggal összhangban munkaszerződést kötnek vagy munkaviszonyt létesítenek kölcsönzött munkavállalókkal annak céljából, hogy azokat a kölcsönvevő vállalkozások rendelkezésére bocsássák (lásd ebben az értelemben: 2023. június 22‑iALB FILS Kliniken ítélet, C‑427/21, EU:C:2023:505, 44. pont). Ugyanezen rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy a nemzeti joggal való összhang követelménye a munkaszerződések megkötésére irányuló eljárásra vagy a munkaviszonyok létrejöttének módjára vonatkozik.

34

Arra is rá kell mutatni, hogy a 2008/104 irányelv a „munkaerő‑kölcsönző” minőséget nem teszi függővé azon munkavállalók számától vagy arányától, akiket egy vállalkozásnak egy másik vállalkozás rendelkezésére kell bocsátania ahhoz, hogy az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett munkaerő‑kölcsönzőnek minősüljön.

35

Ahhoz, hogy valamely vállalkozást az ezen irányelv értelmében vett munkaerő‑kölcsönzőnek lehessen tekinteni, a „munkaerő‑kölcsönző” 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő fogalommeghatározásának egyetlen eleme sem követeli meg, hogy a vállalkozás e tevékenység gyakorlására a tevékenysége gyakorlásának helye szerinti tagállamban előzetes hatósági engedéllyel rendelkezzen.

36

A 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának ezen értelmezését másfelől az a szövegkörnyezet is megerősíti, amelybe ez a rendelkezés illeszkedik.

37

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/104 irányelvet az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló, 1997. december 15‑i 97/81/EK tanács irányelv (HL 1998. L 14., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás: 5. fejezet, 3. kötet, 267. o.) és az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL 1999. L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás: 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) által létrehozott szabályozási keret kiegészítése céljából fogadták el, az EK 137. cikk (1) és (2) bekezdése alapján, amely rendelkezések feljogosítják az intézményeket arra, hogy irányelvek útján fokozatosan alkalmazandó minimumkövetelményeket fogadjanak el, többek között a munkafeltételekre vonatkozóan (2020. október 14‑iKG [Munkaerő‑kölcsönzés keretében történő, egymást követő kikölcsönzések] ítélet, C‑681/18, EU:C:2020:823, 39. pont).

38

E célból, a 2008/104 irányelv csak minimumkövetelmények bevezetését írja elő, amint az irányelv 9. cikkének (2) bekezdéséből következik (lásd ebben az értelemben: 2020. október 14‑iKG [Munkaerő‑kölcsönzés keretében történő, egymást követő kikölcsönzések] ítélet, C‑681/18, EU:C:2020:823, 41. pont).

39

Meg kell állapítani, hogy a 2008/104 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése, amely a munkaerő‑kölcsönzőkre hivatkozik, és annak kimondására szorítkozik, hogy ez az irányelv olyan „gazdasági tevékenységet folytató köz‑ és magánvállalkozásra vonatkozik, amely munkaerőt kölcsönöz, illetve kölcsönzött munkaerőt vesz igénybe, függetlenül attól, hogy a vállalkozás nyereségérdekelt‑e”, ebből következően jelentős mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamok számára.

40

Ezt a megállapítást egyébként megerősítik a 2008/104 irányelv által követett, az ezen irányelv (12) és (23) preambulumbekezdésében, valamint 2. cikkében megfogalmazott célkitűzések, amelyek a munkavállalókat védő, hátrányos megkülönböztetéstől mentes, átlátható és arányos keret létrehozására irányulnak, biztosítva e munkavállalókkal szemben az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartását, miközben minimumszabályok bevezetésével a munkaerő‑kölcsönző vállalkozásokat munkáltatóként ismerik el, ugyanakkor lehetővé teszik a tagállamok számára szankciók előírását.

41

Ha a 2008/104 irányelv hatályát úgy kellene értelmezni, hogy az csak azokra a vállalkozásokra terjed ki, amelyek a nemzeti joguk alapján a munkaerő‑kölcsönző tevékenység gyakorlására előzetes hatósági engedéllyel rendelkeznek, ez egyrészt azt jelentené, hogy a munkavállalók védelme tagállamonként eltérő lenne attól függően, hogy a szóban forgó vállalkozás rendelkezik_e ilyen engedéllyel, vagy sem, és azzal a kockázattal jár, hogy sérti ezen irányelvnek a kölcsönzött munkavállalók védelmére irányuló célkitűzéseit, másrészt pedig sérti ezen irányelv hatékony érvényesülését azáltal, hogy túlzott mértékben és indokolatlanul korlátozza az említett irányelv hatályát.

42

Az ilyen korlátozás ugyanis minden olyan vállalkozás számára, amely anélkül, hogy ilyen engedéllyel rendelkezne, más vállalkozások rendelkezésére bocsát olyan munkavállalókat, akik vele kötöttek munkaszerződést, lehetővé tenné, hogy mentesüljön a 2008/104 irányelv alkalmazása alól, és ennélfogva nem részesítené a munkavállalókat az ezen irányelv által elérni kívánt védelemben, jóllehet az e személyeket a rendelkezésre bocsátó vállalkozáshoz kötő munkaviszony nem tér el lényegesen attól a munkaviszonytól, amely a nemzeti jog által megkövetelt előzetes hatósági engedélyt megszerző vállalkozáshoz köti őket.

43

A fenti megfontolásokra tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy ez az irányelv minden olyan természetes vagy jogi személyre alkalmazandó, aki vagy amely a munkavállalóval munkaszerződést vagy munkaviszonyt létesít abból a célból, hogy azt a kölcsönvevő vállalkozás felügyelete és irányítása melletti ideiglenes munkavégzés céljából ez utóbbi vállalkozás rendelkezésére bocsássa, és e munkavállalónak e vállalkozás rendelkezésére bocsátása akkor is fennáll, ha e személyt a belső jogszabályok nem ismerik el munkaerő‑kölcsönzőnek azon indokkal, hogy ténylegesen nem rendelkezik hatósági engedéllyel.

44

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett „kölcsönzött munkavállaló” fogalmába tartozik az a vállalkozás, amelyet először is a nemzeti jog nem ismer el munkaerő‑kölcsönzőként, ám – másodszor – munkavállalóját, akitől havi tevékenységi jelentést kap és akinek az esetében továbbra is ő végzi a munkaidő és a szabadság kezelését, – harmadszor – egy másik vállalkozás rendelkezésére bocsátja annak érdekében, hogy e munkavállaló e másik vállalkozás ellenőrzése és irányítása alatt naponta munkát végezzen.

45

A Microsoft előadja, hogy ezt a kérdést elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel arra irányul, hogy a Bíróság értékelje a kérdést előterjesztő bíróság által az LM esetleges rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban ismertetett tényeket.

46

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amikor a Bíróság elé előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztenek, a Bíróság feladata megvilágítani a nemzeti bíróság számára az uniós szabályok hatályát, hogy lehetővé tegye az utóbbi számára e szabályoknak az elé terjesztett tényekre történő helyes alkalmazását, és nem az, hogy a Bíróság maga alkalmazza azokat, annál is inkább, mivel nem áll feltétlenül a Bíróság rendelkezésére az ehhez szükséges valamennyi adat (2015. június 18‑iMartin Meat ítélet, C‑586/13, EU:C:2015:405, 31. pont).

47

Kétségtelen, hogy a Bíróságnak nincs hatásköre az alapügy tényeinek elbírálására vagy az általa értelmezett uniós szabályok nemzeti intézkedésekre, illetve helyzetekre való alkalmazására, mivel ezek a kérdések a nemzeti bíróság kizárólagos hatáskörébe tartoznak (2021. március 9‑iRadiotelevizija Slovenija [Mindentől távol eső helyen töltött készenléti időszak] ítélet, C‑344/19, EU:C:2021:182, 23. pont).

48

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a 2008/104 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „munkaerő‑kölcsönző”, „kölcsönzött munkavállaló” és „kölcsönvevő vállalkozás” fogalmának hatályával kapcsolatban vár választ, amelynek „ellenőrzése és irányítása mellett” a kölcsönzött munkavállaló a feladatait ellátja.

49

Következésképpen, mivel e kérdés a 2008/104 irányelv értelmezésére vonatkozik, az elfogadható.

50

Először is meg kell állapítani, hogy a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a munkavállaló a kölcsönvevő vállalkozás vagy az őt alkalmazó munkáltató irányítása és ellenőrzése mellett látja‑e el feladatait, és ez utóbbival szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződést kötött‑e. A Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során azonban adott esetben pontosításokat adhat, amelyek célja, hogy iránymutatást adjanak a kérdést előterjesztő bíróságnak saját értékelésére vonatkozóan (lásd ebben az értelemben: 2017. november 22‑iCussens és társai ítélet, C‑251/16, EU:C:2017:881, 59. pont).

51

Ami először is a „munkaerő‑kölcsönző” fogalmát illeti, a 2008/104 irányelvnek a hatályára vonatkozó 1. cikkének (1) és (2) bekezdéséből, valamint ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b)–e) pontjából kitűnik, hogy a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás olyan vállalkozás, amely munkaszerződéseket köt vagy munkaviszonyt létesít a munkavállalókkal annak érdekében, hogy azokat a kölcsönvevő vállalkozások számára ideiglenes jelleggel, ez utóbbiak „ellenőrzése és irányítása mellett” történő munkavégzésre kölcsönözze ki.

52

Amint az a jelen ítélet 34. pontjából következik, a 2008/104 irányelv a „munkaerő‑kölcsönző” minőséget nem teszi azon munkavállalók számától vagy arányától függővé, akiket a vállalkozásnak egy másik vállalkozás rendelkezésére kell bocsátania. Ugyanakkor a munkaerő‑kölcsönző minősítéshez nem elegendő, hogy valamely vállalkozás egyik vagy másik munkavállalóját, vagy adott esetben munkavállalóinak egy részét egy másik vállalkozás rendelkezésére bocsátja. Az ilyen helyzetek ugyanis az egyik vállalkozás által a másik vállalkozás számára nyújtott szolgáltatásnak, nem pedig a munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzésnek felelnek meg.

53

Ennélfogva, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a munkavállaló munkáltatója olyan vállalkozás, amely főtevékenységként vagy főtevékenységén kívül munkaszerződéseket köt vagy munkaviszonyt létesít a munkavállalókkal annak érdekében, hogy azokat ideiglenesen a kölcsönvevő vállalkozásoknak az ellenőrzése és irányítása melletti munkavégzésre kölcsönözze ki, e bíróságnak azt kell mérlegelniehogy alkalmazandó‑e az alapügyre a 2008/104 irányelv, amely alapján meghatározhatja, hogy az alapügyben szereplő munkavállaló a 2008/104 irányelv értelmében vett kölcsönvevő vállalkozás ellenőrzése és irányítása mellett feladatait ellátó kölcsönzött munkavállalónak tekinthető‑e.

54

Másodszor, ami a „kölcsönzött munkavállaló” 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott fogalmát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a „munkavállaló” fogalmát nem lehet az egyes tagállami jogok szerint eltérően értelmezni, mivel e fogalom önálló, sajátos uniós jogi jelentéssel rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 20‑iKiiski ítélet, C‑116/06, EU:C:2007:536, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Emlékeztetni kell arra, hogy a „munkavállaló” fogalmát olyan objektív kritériumok szerint kell meghatározni, amelyek – figyelembe véve az érintett személyek jogait és kötelességeit – a munkaviszonyt jellemzik. Márpedig a munkaviszony alapvető jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és irányítása alatt díjazás ellenében munkát végez (lásd különösen: 2019. április 11‑iBosworth és Hurley ítélet, C‑603/17, EU:C:2019:310, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

Ugyanakkor a kölcsönzött munkavállalók rendelkezésre bocsátása a munkajog összetett és speciális intézménye, amely magában foglal egy kettős, egyrészt a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás és a kölcsönzött munkavállaló, másrészt ez utóbbi és a kölcsönvevő vállalkozás között létrejött munkaviszonyt, továbbá egy munkaerő‑kölcsönzésre irányuló jogviszonyt a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás és a kölcsönvevő vállalkozás között (2013. április 11‑iDella Rocca ítélet, C‑290/12, EU:C:2013:235, 40. pont).

57

E munkaviszony sajátossága abban rejlik, hogy a kölcsönzött munkavállaló rendelkezésre bocsátása keretében a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás megőrzi e munkavállalóval fennálló munkaviszonyát, azonban a főszabály szerint valamennyi munkáltatót megillető ellenőrzést és az irányítást a kölcsönvevő vállalkozásra ruházza át, és így új alárendeltségi viszonyt hoz létre a kölcsönzött munkavállaló és a kölcsönvevő vállalkozás között, mivel az említett munkavállaló a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás által ez utóbbi vállalkozás javára szerződés alapján teljesítendő szolgáltatást nyújt, és e célból annak irányítása és ellenőrzése alatt áll.

58

Ebből következik, hogy az ilyen alárendeltségi viszony fennállását, valamint azt, hogy a kölcsönzött munkavállaló feladatai ellátása során milyen mértékben van alárendelve a kölcsönvevő vállalkozásnak, minden egyes esetben a felek közötti kapcsolatot jellemző összes tényállási elemre és körülményre figyelemmel kell értékelni, amely értékelést a kérdést előterjesztő bíróságnak kell elvégeznie (lásd ebben az értelemben: 2018. november 20‑iSindicatul Familia Constanța és társai ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

59

E tekintetben az a tény, hogy a munkaerő‑kölcsönző havi jelentést kap a kölcsönvevő vállalkozás rendelkezésére bocsátott munkavállaló tevékenységéről, olyan körülmény, amely adott esetben attól függően vehető figyelembe, hogy e jelentés a munkaerő‑kölcsönző és a munkavállaló közötti viszonyokban milyen sajátos célt követ. Ami azt a tényt illeti, hogy a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás jóváhagyja a kölcsönzött munkavállaló szabadságát, és meghatározza menetrendjét, meg kell állapítani, hogy eleve nem rendkívüli, hogy e vállalkozás, amely továbbra is e munkavállaló munkáltatója, formálisan jóváhagyja és meghatározza azokat, anélkül hogy ez kétségbe vonná a kölcsönvevő vállalkozás által gyakorolt ellenőrzés és irányítás valódiságát az ez utóbbi javára történő rendelkezésre bocsátás keretében. Ugyanakkor a nemzeti bíróság feladata, hogy az adott ügy valamennyi körülményének fényében meghatározza, hogy más körülmények alapján megállapítható‑e, hogy e vállalkozás gyakorolja továbbra is a rendelkezésre bocsátott munkavállalójának ellenőrzését és irányítását.

60

Harmadszor, ami a „kölcsönvevő vállalkozás” fogalmát illeti, a 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja előírja, hogy e vállalkozás a kölcsönzött munkavállaló felett irányítási és ellenőrzési jogkört gyakorol. E tekintetben e vállalkozás megkövetelheti a kölcsönzött munkavállalótól a belső szabályok és munkamódszerek betartását, de a kölcsönzött munkavállaló felett felügyeletet és ellenőrzést is gyakorolhat azt illetően, hogy milyen módon látja el feladatait.

61

E tekintetben a kölcsönzött munkavállalók feletti irányítási és ellenőrzési jogkör kölcsönvevő vállalkozás általi gyakorlásának megállapításához nem elegendő, hogy e vállalkozás az elvégzett munkát ellenőrzi, vagy egyszerűen általános jellegű utasításokat ad e munkavállalóknak (lásd ebben az értelemben: 2015. június 18‑iMartin Meat ítélet, C‑586/13, EU:C:2015:405, 40. pont).

62

Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/104 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontját úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett „munkaerő‑kölcsönzés keretében történő munkavégzés” fogalmába tartozik az a helyzet, amikor a munkavállalót a kölcsönvevő vállalkozás rendelkezésére bocsátja egy olyan vállalkozás, amelynek tevékenysége az, hogy munkaszerződést vagy munkaviszonyt létesít a munkavállalókkal abból a célból, hogy azokat meghatározott időre a kölcsönvevő vállalkozás rendelkezésére bocsássa, ha e munkavállaló ez utóbbi vállalkozás ellenőrzése és irányítása alatt áll, és e vállalkozás egyrészt a teljesítendő munkát, a munka elvégzésének módját, valamint a belső utasításainak és szabályainak betartását is előírja számára, másrészt felügyeli és ellenőrzi azt, hogy ugyanezen munkavállaló miként látja el feladatait.

63

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a kölcsönvevő vállalkozás rendelkezésére bocsátott kölcsönzött munkavállalónak az e vállalkozásnál töltött kikölcsönzésének időtartama alatt legalább olyan mértékű munkabért kell kapnia, mint amelyet akkor kapott volna, ha közvetlenül e vállalkozás vette volna fel őt.

64

A 2008/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdése első albekezdésének értelmében a kölcsönzött munkavállalókat a kölcsönvevő vállalkozásnál töltött kikölcsönzés időtartama alatt legalább olyan alapvető munka‑ és foglalkoztatási feltételeknek kell megilletniük, mintha az adott állás betöltésére közvetlenül a kölcsönvevő vállalkozás vette volna fel őket.

65

Az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének f) pontja úgy határozza meg az „alapvető munka‑ és foglalkoztatási feltételeket”, hogy azok a törvényben, rendeletben, közigazgatási rendelkezésekben, kollektív szerződésekben és/vagy a kölcsönvevő vállalkozásnál hatályban lévő egyéb kötelező erejű általános rendelkezésekben megállapított munka‑ és foglalkoztatási feltételek.

66

Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ezen irányelv értelmében vett kölcsönvevő vállalkozás rendelkezésére bocsátott kölcsönzött munkavállalónak az e vállalkozásnál töltött kikölcsönzésének időtartama alatt legalább olyan mértékű munkabért kell kapnia, mint amelyet akkor kapott volna, ha közvetlenül e vállalkozás vette volna fel őt.

67

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2006/54 irányelv 15. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az a várandós vagy szoptató munkavállaló, akinek az elbocsátását a nemzeti bíróság semmisnek nyilvánította, jogosult arra, hogy a munkáltatójánál kivett szülési szabadsága lejártakor visszatérjen a munkahelyére vagy a kölcsönvevő vállalkozásnál egy azzal azonos munkakörbe, amennyiben a kölcsönvevő vállalkozás és a munkáltató közötti szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés megszűnt, és a munkáltatójánál nincs egyenértékű munkahely.

68

Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/104 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében ebben a helyzetben a kölcsönvevő vállalkozás és a munkaerő‑kölcsönző vállalkozás egyetemlegesen felelőssé válik az elbocsátás semmisségének jogkövetkezményeiért, és többek között kötelesek e munkavállalót visszahelyezni.

69

Mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozat az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás alapjául szolgál, a nemzeti bíróságnak magában az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ki kell fejtenie az alapeljárás ténybeli és jogszabályi hátterét, és meg kell adnia a szükséges magyarázatokat az értelmezni kért uniós rendelkezések kiválasztásának okairól, valamint arról a kapcsolatról, amelyet e rendelkezések és az előtte folyamatban lévő jogvitára alkalmazandó nemzeti jog között felállít (2024. január 9‑iBravchev végzés, C‑338/23, EU:C:2024:4, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

E tekintetben azt is hangsúlyozni kell, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő információknak lehetővé kell tenniük egyrészt a Bíróság számára, hogy a nemzeti bíróság által feltett kérdésekre hasznos választ adhasson, másrészt pedig a tagállamok kormányai és az egyéb érdekeltek számára, hogy gyakorolják az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikkében számukra biztosított, az észrevételek előterjesztésére vonatkozó jogukat. A Bíróság feladata arra ügyelni, hogy e jog biztosított legyen, figyelembe véve, hogy a fent hivatkozott rendelkezés értelmében csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot kézbesítik az érdekelt feleknek (2024. január 9‑iBravchev végzés, C‑338/23, EU:C:2024:4, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat tartalmára vonatkozó kumulatív követelmények kifejezetten szerepelnek az eljárási szabályzat 94. cikkében, és azokra többek között a Bíróságnak a nemzeti bíróságok figyelmébe ajánlott, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozó ajánlásai (HL 2019. C 380., 1. o.) 15. pontja emlékeztet.

72

Ezen eljárási szabályzat 94. cikkének c) pontja tehát előírja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmazza azon okok ismertetését, amelyek miatt a kérdést előterjesztő bíróságban kérdés merült fel egyes uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozóan.

73

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérelemmel kapcsolatos határozathozatalt, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2022. július 7‑iCoca‑Cola European Partners Deutschland ítélet, C‑257/21 és C‑258/21, EU:C:2022:529, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74

A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy nem bizonyított, hogy az alapügyben szereplő munkavállaló munkáltatója munkaerő‑kölcsönző vállalkozás, azaz olyan vállalkozás, amely munkavállalókat bocsát más kölcsönvevő vállalkozások rendelkezésre, és munkaszerződéseket köt, továbbá munkavállalókkal munkaviszonyt létesít abból a célból, hogy azokat ideiglenesen a kölcsönvevő vállalkozások rendelkezésére bocsássa.

75

Másodszor, a Bírósághoz benyújtott iratokból egyáltalán nem derül ki, hogy a Microsoft és LM között ez utóbbi elbocsátásának időpontjában még fennállt volna a munkaviszony. Egyrészt a Leadmarket LM szülési szabadságának kezdetétől már nem bocsátotta őt a Microsoft rendelkezésére, másrészt a kérdést előterjesztő bíróság szerint a Microsoft és a Leadmarket közötti szerződéses jogviszony 2020. szeptember 30‑án szűnt meg, több hónappal azelőtt, mielőtt a Leadmarket elbocsátotta volna LM‑et, ami a két kérdést hipotetikussá teszi.

76

Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz olyan információt, amely lehetővé tenné az LM és a Leadmarket közötti munkaszerződés jellegének meghatározását. Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság semmilyen magyarázattal nem szolgál arra vonatkozóan, hogy miért véli úgy, hogy ebben az összefüggésben a 2006/54 irányelv 15. cikkének és a 2008/104 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének értelmezése alkalmazandó lenne LM helyzetére, tekintettel többek között arra, hogy a Microsoft és a Leadmarket között létrejött szolgáltatásnyújtási szerződés 2020. szeptember 30‑án, azaz több hónappal LM elbocsátása előtt szűnt meg.

77

A fentiekre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdést elfogadhatatlannak kell tekinteni.

78

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: