–

a Brăila Winds SRL képviseletében C.‑A. Bîrsan, E.‑D. Gramaticescu és A.‑C. Lăcureanu avocați,

–

az Európai Bizottság képviseletében I. Georgiopoulos, L. Nicolae és Talabér‑Ritz K., meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 49., EUMSZ 56., EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikknek, valamint az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdésének, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 17. cikkének, a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2012/27/EU irányelv (HL 2021. L158, 125. o.) módosításáról szóló, 2019. június 5‑i (EU) 2019/944 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 2019. L 158., 1. o.; helyesbítés: HL 2021. L 373., 96. o.), illetve a klímasemlegesség elérését célzó keret létrehozásáról és a 401/2009/EK rendelet, valamint az (EU) 2018/1999 rendelet módosításáról szóló, 2021. június 30‑i (EU) 2021/1119 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (európai klímarendelet) (HL 2021. L 243., 1. o.) az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a szélerőművekből villamos energiát előállító társaság, a Brăila Winds SRL és a Direcția Generală Regională a Finanțelor Publice București – Administrația Fiscală pentru Contribuabili Mijlocii București (a nemzeti adóhatóság bukaresti regionális költségvetési főigazgatósága, közepes adóteljesítményű adózók bukaresti adóhivatala, Románia), a Ministerul Finanțelor (pénzügyminisztérium, Románia) és az Agenția Națională de Administrare Fiscală (a nemzeti adóhatóság elnöke, Románia) és az Agenția Națională de Administrare Fiscală (nemzeti adóhatóság, Románia; a továbbiakban: ANAF) között folyamatban lévő, a Brăila Windstől a villamos energia havi átlagos eladási ára és a nemzeti jogalkotó által meghatározott ár közötti különbségből eredő jövedelme 80%‑ának megfelelő összegben követelt adó tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

Az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdése a következőképpen szól:

„Az Unió környezetpolitikájának célja a magas szintű védelem, figyelembe véve ugyanakkor az [Európai] Unió különböző régióinak helyzetében mutatkozó különbségeket. Ez a politika az elővigyázatosság és a megelőzés elvén, a környezeti károk elsődlegesen a forrásuknál történő elhárításának elvén, valamint a »szennyező fizet«‑elven alapul.

Ebben az összefüggésben a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő harmonizációs intézkedések adott esetben egy védzáradékot foglalnak magukban, amely felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy nem gazdasági jellegű környezetvédelmi okokból uniós ellenőrzési eljárás alá tartozó ideiglenes intézkedéseket hozzanak.”

4

A 2019/944 irányelv „Tárgy” című 1. cikkének első és második bekezdése értelmében:

„Ez az irányelv közös szabályokat állapít meg a villamos energia termelésére, átvitelére, elosztására, tárolására, a villamosenergia‑ellátásra, valamint a fogyasztóvédelmi szabályokra vonatkozóan, annak érdekében, hogy az Unión belül ténylegesen integrált, versenyképes, fogyasztóközpontú, rugalmas, tisztességes és átlátható villamosenergia‑piacok jöjjenek létre.

Ennek az irányelvnek az a célja, hogy az integrált piac előnyeinek kiaknázásával megfizethető, átlátható árakat és költségeket biztosítson a fogyasztók számára, továbbá biztosítsa az energiaellátás magas fokú biztonságát és a fenntartható, karbonszegény energiarendszerre való zökkenőmentes átállást. […]”

5

Ezen irányelv „Közszolgáltatási kötelezettségek” című 9. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A (2) bekezdés sérelme nélkül a tagállamok intézményi szervezetükre építve és a szubszidiaritás elvét figyelembe véve biztosítják, hogy a villamosenergia‑ipari vállalkozások ennek az irányelvnek az elveivel összhangban működjenek azzal a céllal, hogy versenyképes, biztonságos és környezeti szempontból fenntartható villamosenergia‑piac alakuljon ki, továbbá nem alkalmaznak megkülönböztetést ezekkel a vállalkozásokkal szemben sem a jogok, sem a kötelezettségek tekintetében.

(2)   Az EUMSZ vonatkozó rendelkezéseinek – különös tekintettel annak 106. cikkére – teljes tiszteletben tartásával a tagállamok a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek a biztonságra – beleértve az ellátás biztonságát is –, az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára, valamint a környezetvédelemre – beleértve az energiahatékonyságot, a megújuló forrásokból származó energiákat és az éghajlat védelmét – vonatkoznak. Ezeket a kötelezettségeket világosan meg kell határozni, azoknak átláthatóknak, megkülönböztetésmenteseknek és ellenőrizhetőknek kell lenniük, továbbá az uniós villamosenergia‑ipari vállalkozások számára garantálniuk kell, hogy a nemzeti fogyasztókhoz egyenlő módon hozzáférjenek. A villamosenergia‑ellátás árképzését érintő közszolgáltatási kötelezettségeknek eleget kell tenniük az ezen irányelv 5. cikkében meghatározott követelményeknek.”

6

Ugyanezen irányelvnek „A szabályozó hatóság általános célkitűzései” című 58. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az ezen irányelvben meghatározott szabályozói feladatok végrehajtása során a szabályozó hatóság az 59. cikkben megállapított feladatai és hatáskörei keretében minden indokolt lépést megtesz a következő célkitűzések megvalósítása érdekében, adott esetben szoros együttműködésben az egyéb érintett megfelelő nemzeti hatóságokkal – ideértve a versenyhivatalokat is –, valamint hatóságokkal, beleértve, adott eseteben a szomszédos tagállamok és szomszédos harmadik országok hatóságait, azok hatáskörének sérelme nélkül:

[…]

[…].”

7

A 2021/1119 rendelet „Tárgy és hatály” című 1. cikke a következőket írja elő:

„E rendelet keretet hoz létre az uniós jogban szabályozott, az emberi eredetű, forrásonkénti üvegházhatásúgáz‑kibocsátás visszafordíthatatlan és fokozatos csökkentése és az uniós jogban szabályozott nyelőnkénti eltávolítás fokozása érdekében.

Ez a rendelet [az Unió által az Egyesült Nemzetek Éghajlat‑változási Keretegyezménye keretében létrejött párizsi megállapodásnak az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló, 2016. október 5‑i (EU) 2016/1841 tanácsi határozattal (HL 2016. L 282., 1. o.) megerősített, az éghajlatváltozásról szóló] Párizsi Megállapodás 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott hosszú távú hőmérsékleti cél elérése érdekében rögzíti az Unióban 2050‑re kötelezően teljesítendő klímasemlegességi célkitűzést, és a Párizsi Megállapodás 7. cikkében meghatározott globális alkalmazkodási cél elérése érdekében meghatározza az előrehaladás elérésére szolgáló keretet. E rendelet meghatározza továbbá az Unión belüli nettó üvegházhatásúgáz‑kibocsátás csökkentése tekintetében 2030‑ra teljesítendő kötelező uniós célértéket.

[…]”

8

E rendelet „Klímasemlegességi célkitűzés” című 2. cikke szerint:

„(1)   Az üvegházhatású gázok uniós jogban szabályozott, Unión belüli kibocsátását és eltávolítását legkésőbb 2050‑ig egyensúlyba kell hozni az Unión belül, ennek következtében az említett időpontra nulla nettó szintre csökkentve a kibocsátásokat; az Unió pedig arra törekszik, hogy ezután negatív kibocsátást érjen el.

(2)   Az érintett uniós intézmények és a tagállamok uniós, illetve nemzeti szinten megteszik azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az (1) bekezdésben meghatározott klímasemlegességi célkitűzés közös elérését, szem előtt tartva a tagállamok között mind a méltányosság, mind a szolidaritás előmozdításának, valamint az említett célkitűzés költséghatékony elérésének a fontosságát.”

9

Az említett rendeletnek „Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás” című 5. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az érintett uniós intézmények és a tagállamok a Párizsi Megállapodás 7. cikkével összhangban biztosítják a folyamatos előrehaladást az alkalmazkodóképesség fokozása, a reziliencia megerősítése és az éghajlatváltozással szembeni kiszolgáltatottság csökkentése terén.”

10

Ugyanezen rendeletnek „A nemzeti intézkedések értékelése” című 7. cikkének szövege a következő:

„(1)   A Bizottság 2023. szeptember 30‑ig és azt követően ötévente értékeli:

[…]

(2)   Amennyiben a Bizottság a 6. cikk (1) bekezdése szerint értékelt, közösen elért előrehaladás kellő figyelembevételével arra a következtetésre jut, hogy valamely tagállam intézkedései nem állnak összhangban a 2. cikk (1) bekezdésében meghatározott klímasemlegességi célkitűzéssel vagy az 5. cikkben említett, az alkalmazkodás terén elérendő előrehaladás biztosításával, akkor ajánlásokat adhat ki az érintett tagállamnak. A Bizottság ezen ajánlásokat nyilvánosan hozzáférhetővé teszi.

(3)   Amennyiben a (2) bekezdésnek megfelelően ajánlások kiadására kerül sor, a következő elvek alkalmazandók:

[…]”

11

A jövedéki adóra vonatkozó általános rendelkezésekről és a 92/12/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. december 16‑i 2008/118/EK tanácsi irányelv (HL 2008. L 9, 12. o.) 1. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)   Ezen irányelv általános rendelkezéseket állapít meg a jövedéki adóra vonatkozóan, amely közvetlen vagy közvetett módon az alábbi termékek (a továbbiakban: a jövedéki termékek) fogyasztását terheli:

[…]

(2)   A jövedéki termékekre a tagállamok speciális célú egyéb közvetett adókat is kivethetnek, amennyiben azok megfelelnek a jövedéki adó és a hozzáadottérték‑adó [(héa)] esetében alkalmazandó, az adóalap meghatározására, az adó kiszámítására, kivetésére és ellenőrzésére vonatkozó közösségi adószabályoknak, nem értve ide a mentességekre vonatkozó rendelkezéseket.

[…]”

12

A 2003/96 irányelv 1. cikkének szövege a következő:

„A tagállamok ezen irányelvvel összhangban adót állapítanak meg az energiatermékekre és a villamos energiára.”

13

Ezen irányelv 4. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Azon adómértékek, amelyeket a tagállamoknak [helyesen: tagállamok] a 2. cikkben felsorolt energiatermékekre és villamos energiára alkalmaznak, nem lehetnek kisebbek, mint az ezen irányelvben előírt minimum adómértékek.

(2)   Ezen irányelv alkalmazásában adómérték« a szabadforgalomba [helyesen: fogyasztásra vagy felhasználásra] bocsátás időpontjában az energiatermékek és a villamos energia mennyiségére közvetlenül vagy közvetetten számított összes közvetett adó (kivéve a [héa]) tekintetében megállapított teljes teher.”

14

A 2022. február 16‑i Ordonanța de urgență a Guvernului nr. 11/2022 privind modificarea e completarea Legii nr. 259/2021 („OUG nr. 11/2022”) (a 259/2021. sz. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló 11/2022. sz. sürgősségi kormányrendelet; a Monitorul Oficial al României I. részének 2022. február 17‑i 163. száma) által módosított, 2021. október 29‑i Legea nr. 259/2021 pentru aprobarea Ordonanței de urgență a Guvernului nr. 118/2021 privind stabilirea uni scheme de compensare pentru consumul de energie electrică și gaze naturale pentru sezonul rece 2021–2022, precum și pentru completarea Ordonanței Guvernului nr. 27/1996 privind acordarea de facilități persoanelor care domiciliază sau lucrează în unle localități din Munții Apuseni și în Rezervația Biosferei „Delta Dunării” (a 2021–2022. évi fűtési szezonra vonatkozóan a villamosenergia és földgázfogyasztás kompenzációját szolgáló szabályozás létrehozásáról szóló, valamint kedvezményeknek az Erdélyi középhegység egyes településein és a „Duna delta” Bioszféra területén élő vagy ott dolgozó személyek részére történő nyújtásáról szóló 27/1996. sz. kormányrendeletet kiegészítő 118/2021. sz. sürgősségi kormányrendeletet törvénnyé átalakító 259/2021. sz. törvény; a Monitorul Oficial al României I. részének 2021. október 29‑i 1036. száma; a továbbiakban: 259/2021. sz. törvény) II. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) A jelen törvénnyel módosított és kiegészített [188//2021. sz. sürgősségi kormányrendelet] rendelkezéseinek alkalmazási időszaka alatt a villamosenergia‑termelők által elért, a villamos energia átlagos havi eladási árának és a [450 román lej (RON) (hozzávetőleg 89 euró)/ megawattóra (MWh)] árnak az eltéréséből eredő többletjövedelmet 80%‑os adókulcs terheli.

(2) A fosszilis tüzelőanyagokat– ideértve a kapcsolt energiatermelést is – használó villamosenergia‑termelők mentesülnek az (1) bekezdés rendelkezései alól.

(2^1) Az (1) bekezdésben említett adót a villamosenergia‑termelőknek – az (2) bekezdésben említett energiatermelők kivételével – havonta, az adó esedékességét követő hónap 25. napjáig kell bevallaniuk és befizetniük. Az adót az állami költségvetésbe, egy külön költségvetési bevételi számlára kell befizetni.

(2^2) A (2^1) bekezdés rendelkezéseitől eltérően, a (1) bekezdésben említett, a 2021. november 1‑jétől december 31‑ig tartó időszakra esedékes adót 2022. január 25‑ig kell bevallani és befizetni.”

15

A 259/2021. sz. törvényt módosító és kiegészítő 11/2022. sz. sürgősségi kormányrendelet III. cikkének (3) bekezdése a következőket írja elő:

„A biomasszából villamos energiát előállító termelők a 2022. január 1‑jét követően szerzett többletjövedelem tekintetében mentesülnek a […] 259/2021. sz. törvény II. cikke (1) bekezdésének rendelkezései alól.”

16

Az ordinul președintelui ANAF nr. 64/2022 privind aplicarea prevederilor articolului II din [Legea nr. 259/2021], precum și privind modificarea și completarea Ordinului președintelui [ANAF] nr. 587/2016 pentru aprobarea modelului și conținutului formularelor utilizate pentru declararea impozitelor și taxelor cu regim de stabilire prin auto‑impunere sau reținere la sursă (az ANAF elnökének a 259/2021. sz. törvény II. cikke rendelkezéseinek alkalmazásáról, valamint az ANAF elnökének az adó bevallásához és fordított adózási eljárás vagy forrásadózási eljárás tárgyát képező illetékek bevallásához használt formanyomtatványok mintájának és tartalmának jóváhagyásáról szóló 587/2016. sz. rendeletének módosításáról és kiegészítéséről szóló 64/2022. sz. rendelete; a Monitorul Oficial al României I. részének 2022. január 19‑i 55. száma; a továbbiakban: 64/2022. sz. rendelet) I. cikkének szövege a következő:

„A villamosenergia‑termelők többletjövedelmét terhelő adót a 2021. november 1. és 2022. március 31. közötti időszakra kell kiszámítani.”

17

Az alapeljárás felperese, a Brăila Winds az Engie csoport romániai leányvállalata. A Brajla megyében (Románia) található szélerőműpark révén villamos energiát termel.

18

A 259/2021. sz. törvény II. cikke 2021. november 1‑jétől 80%‑os adót vezetett be a villamos energia havi átlagos eladási árának és a II. cikk (1) bekezdésében említett 450 RON/Mwh árnak az eltéréséből eredően a villamosenergia‑termelők által elért többletjövedelemre. A fosszilis tüzelőanyagokból – köztük a kapcsolt energiatermelés révén – előállított villamos energia termelői és 2022. január 1‑jétől a biomasszából előállított villamos energia termelői is mentesültek ezen adó megfizetése alól.

19

A 259/2021. sz. törvény alapügyre alkalmazandó változata több, 2021‑ben és 2022‑ben bekövetkezett, az ezen adó megfizetésének részletszabályaira vonatkozó sürgősségi kormányrendeletek által bevezetett módosítás eredménye. Emellett 2022. január 19‑én hatályba lépett a 64/2022. sz. rendelet, amely az említett adó bevallására és megfizetésére, valamint az e célból használandó formanyomtatványra vonatkozó pontosításokat tartalmaz.

20

E törvény és e rendelet alapján az alapeljárás felperese mint megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia termelője adóbevallásokat és helyesbítő bevallásokat nyújtott be, és ezeknek megfelelően összesen 11643217 RON (hozzávetőleg 2356926,52 euró) adót fizetett a 2021 novembere és 2022 márciusa közötti időszak vonatkozásában.

21

Az alapeljárás felperese ezt követően panaszt nyújtott be az ANAF‑hoz egyrészt a 64/2022. sz. rendelet megsemmisítése iránt, másrészt pedig az érintett adó megfizetésének alapjául szolgáló adóbevallásokkal szemben. E két panaszt e hatóság két, 2022. március 16‑án, illetve 2022. március 23‑án kelt határozattal elutasította. A 64/2022. sz. rendelet megsemmisítését illetően az ANAF lényegében úgy ítélte meg, hogy az a 259/2021. sz. törvénnyel bevezetett adót hatja végre, és ezért e rendeleti rendelkezések nem támadhatók meg közigazgatási panasz útján.

22

2022. április 27‑én az alapeljárás felperese keresetet terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság, a Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla, Románia) elé, amelyben a 64/2022. sz. rendelet, valamint az annak alapján benyújtott adóbevallások jogszerűségét vitatja, arra hivatkozva, hogy a 259/2021. sz. törvény II. cikkével bevezetett adó maga is jogellenes. E tekintetben e bíróság előtt azt állítja, hogy ezen adó hátrányos megkülönböztetést valósít meg a megújuló energiaforrásokból előállított energia termelőivel szemben, és sérti az adóterhek méltányos megosztásának elvét, a kettős adóztatás elkerülésének elvét, valamint a visszaható hatály tilalmának és az adózás előreláthatóságának elvét, amelyek mellé szükségszerűen társul az adósemlegesség, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elve. Továbbá azzal érvel, hogy ez az adó az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését sértő, a fosszilis tüzelőanyagokból – akár a kapcsolt energiatermelés útján – és a biomasszából előállított villamos energia termelői számára nyújtott jogellenes állami támogatásnak minősül, hogy az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikkbe ütköző módon korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát, és hogy ellentétes az Unió 2050‑ig megvalósítandó klímasemlegességi célkitűzéseivel, valamint az európai energiaadó‑politikával és a 2019/944 irányelvvel. Az ANAF e kereset elutasítását kéri arra hivatkozva, hogy a vitatott nemzeti jogi aktusok megfelelnek az elfogadásuk alapjául szolgáló és abban az időpontban hatályos jogszabályi rendelkezéseknek.

23

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez több kérdés megválaszolására is szüksége van. Így első kérdésével e bíróság arra vár választ, hogy a 259/2021. sz. törvény, amely egyes villamosenergia‑termelők jövedelmének túladóztatását eredményezi, minősíthető‑e a nem adóztatott villamosenergia‑termelők javára nyújtott „állami támogatásnak”, amelyet az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése értelmében be kellett volna jelenteni a Bizottságnak, amint arra a felperes e bíróság előtt hivatkozik. E bíróság különösen arra keresi a választ, hogy alkalmazható‑e a szelektív előny kritériuma, tekintettel arra, hogy e törvény nem volt alkalmazandó a villamosenergia‑termelők valamennyi kategóriájára.

24

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdés a 259/2021. sz. törvénynek a letelepedés szabadságára és a szolgáltatásnyújtás szabadságára gyakorolt esetleges hatásaira vonatkozik, amennyiben ez az említett törvény által bevezetett adó magas összege miatt eltántoríthatja az Engie csoportot attól, hogy Románia területén folytassa a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia termelésére irányuló tevékenységét. A határokon átnyúló elem a jelen ügyben abban áll, hogy a Brăila Winds e csoport tagja, amelynek székhelye Párizsban (Franciaország) található. Bár e kérdés mind az EUMSZ 49. cikk, mind pedig az EUMSZ 56. cikk értelmezésére vonatkozik, a kérdést előterjesztő bíróság elismeri, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága szubszidiárius jellegű a letelepedés szabadságához képest, az alapeljárás felperese azonban mindkét szabadságra hivatkozik. Ezenkívül, noha az alapügyben szóban forgó adót hátrányos megkülönböztetéstől mentesen kell alkalmazni a belföldi és a külföldi illetőségű termelőkre, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából mindazonáltal az következik, hogy ez a körülmény önmagában nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a 259/2021. sz. törvény nem ellentétes az EUMSZ e rendelkezéseivel. A jelen ügyben különösen az a kérdés merül fel, hogy az ilyen szabályozás igazolható‑e közérdeken alapuló kényszerítő okokkal, és hogy arányos‑e.

25

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 259/2021. sz. törvénnyel bevezetett adó minősíthető‑e az eladási ár rögzítésével egyenértékű intézkedésnek vagy a villamos energia eladási ára szabad meghatározása korlátozásának, ami ellentétes a 2019/944 irányelv rendelkezéseivel, és különösen a nemzeti szabályozó hatóságnak a tagállamok közötti villamosenergia‑kereskedelemre vonatkozó korlátozások megszüntetésével kapcsolatos, ezen irányelv 9. cikkével összefüggésben értelmezett kötelezettségére vonatkozó 58. cikkének c) pontjával, amennyiben az közvetlen hatállyal bír. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az alapeljárás felperese arra hivatkozik, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás torzítja a szabad versenyt a villamosenergia‑piacon azáltal, hogy bizonyos termelők számára többletköltségeket okoz, csökkenti az ellátás biztonságát, és megakadályozza az áraknak a kínálat és a kereslet közötti kölcsönhatás alapján történő alakulását. Ennélfogva meg kell határozni, hogy e szabályozás összeegyeztethető‑e ezen 9. cikkel, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt állítják, hogy az nem megfelelő az elérni kívánt cél szempontjából, és nem is arányos.

26

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az – alapeljárás felperese által előtte hivatkozott – EUMSZ 191. cikk (2) bekezdésében megállapított elővigyázatosság és megelőzés elve, valamint a környezeti károk elsődlegesen a forrásuknál történő elhárításának elve, valamint a „szennyező fizet” elve közvetlen hatállyal bír‑e, és azokat sérti‑e a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia termelőire – a fosszilis tüzelőanyagokat felhasználó villamosenergia‑termelőkre azonban nem – alkalmazandó adó bevezetése. Megjegyzi továbbá, hogy az alapeljárás felperese arra is hivatkozik, hogy ez az adó ellentétes a 2003/96 irányelvvel és az Unió klímasemlegességi célkitűzéseivel.

27

E körülmények között a Curtea de Apel București (bukaresti ítélőtábla) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

28

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 267. cikk szerint kezdeményezett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amellyel a Bíróság e bíróságok számára az uniós jog olyan értelmezését nyújtja, amely szükséges az előttük folyamatban lévő ügy eldöntéséhez (lásd: 1990. január 26‑iFalciola végzés, C‑286/88, EU:C:1990:33, 7. pont). Az előzetes döntéshozatali eljárás indoka nem az általános vagy hipotetikus kérdésekről való véleménynyilvánítás, hanem az adott jogvita tényleges megoldásának szükségessége (lásd: 1981. december 16‑iFoglia ítélet, 244/80, EU:C:1981:302, 18. pont; 2020. március 26‑iMiasto Łowicz és Prokurator Generalny ítélet, C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29

Az előzetes döntéshozatali eljárás keretében tehát e jogvitának és az értelmezni kért uniós jogi rendelkezéseknek kapcsolódniuk kell egymáshoz, hogy az értelmezés a kérdést előterjesztő bíróság által meghozandó határozat szempontjából objektíve szükséges legyen (2020. március 26‑iMiasto Łowicz és Prokurator Generalny ítélet, C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

Az uniós jognak a nemzeti bíróság számára hasznos értelmezése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa feltett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak (lásd: 1993. január 26‑iTelemarsicabruzzo és társai ítélet, C‑320/90–C‑322/90, EU:C:1993:26, 6. pont). Így a Bíróság kimondta, hogy elengedhetetlen, hogy a nemzeti bíróság legalábbis minimális magyarázatot adjon az értelmezni kért uniós rendelkezések kiválasztásának okaira, valamint az e rendelkezések és a jogvitára alkalmazandó nemzeti jog közötti kapcsolatra vonatkozóan (lásd: 2000. június 28‑iLaguillaumie végzés, C‑116/00, EU:C:2000:350, 16. pont; 2024. szeptember 12‑iSyndyk Masy Upadłości A ítélet, C‑709/22, EU:C:2024:741, 70. pont).

31

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban szereplő információknak lehetővé kell tenniük egyrészt a Bíróság számára, hogy a nemzeti bíróság által feltett kérdésekre hasznos választ adhasson, másrészt pedig a tagállamok kormányai és az egyéb érdekeltek számára, hogy gyakorolják az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikkében számukra biztosított, az észrevételek előterjesztésére vonatkozó jogukat. A Bíróságra hárul e jog védelmének biztosítása, tekintettel arra, hogy az említett rendelkezés értelmében az érdekelt felekkel csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokat közlik (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 2‑iIrish Ferries ítélet, C‑570/19, EU:C:2021:664, 134. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmára vonatkozó ezen együttes követelmények kifejezetten szerepelnek a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében, amelyről a kérdést előterjesztő bíróságnak – az EUMSZ 267. cikkben létrehozott együttműködés keretében – feltételezhetően tudomása van, és amelyeket szigorúan tiszteletben kell tartania. E követelményeket ezenkívül felidézi az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozóan a nemzeti bíróságok részére megfogalmazott ajánlások (HL C, C/2024/6008) 13., 15. és 16. pontja is (lásd ebben az értelemben: 2024. szeptember 12‑iPresidenza del Consiglio dei ministri és társai [Tiszteletbeli bírák és ügyészek javadalmazása] ítélet, C‑548/22, EU:C:2024:730, 29. pont).

33

E tekintetben elsősorban az első kérdést illetően, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében csak bizonyos villamosenergia‑termelők kötelesek a bizonyos összeget meghaladó jövedelem után adót fizetni, az ezen adó alól mentesülő termelőknek nyújtott, bejelentési kötelezettség hatálya alá eső állami támogatásnak minősül, megjegyzendő, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy valamely nemzeti intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősüljön, valamennyi alábbi feltétel teljesülése szükséges. Először is állami, vagy állami forrásból történő beavatkozásnak kell történnie. Másodszor e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor a kedvezményezettje számára szelektív előnyt kell biztosítania. Negyedszer torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (2018. április 26‑iANGED ítélet, C‑233/16, EU:C:2018:280, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34

Különösen annak értékeléséhez, hogy az érintett nemzeti intézkedés szelektív előnyt biztosít‑e a kedvezményezettjeinek, azt kell meghatározni, hogy adott jogi szabályozás keretében ez az intézkedés alkalmas‑e arra, hogy „bizonyos vállalkozások[at] vagy bizonyos áruk termelés[ét]” előnyben részesítse olyan vállalkozásokkal és áruk termelésével szemben, amelyek az említett szabályozás céljára tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben vannak, és amelyek ily módon – lényegében hátrányosan megkülönböztetőnek minősíthető – eltérő bánásmódban részesülnek (2017. március 16‑iIdenti ítélet, C‑493/15, EU:C:2017:219, 26. pont; 2023. december 5‑iLuxembourg és társai kontra Bizottság ítélet, C‑451/21 P és C‑454/21 P, EU:C:2023:948, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Továbbá a referenciakeret meghatározása különösen fontos az adóintézkedések esetében, mivel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett gazdasági előny fennállását csupán egy úgynevezett „normál” adóztatáshoz viszonyítva lehet megállapítani (2019. november 7‑iUNESA és társai ítélet, C‑105/18–C‑113/18, EU:C:2019:935, 62. pont).

35

Márpedig a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság semmilyen magyarázattal nem szolgált azon okokat illetően, amelyek miatt úgy véli, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás összeegyeztethetetlen lehet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseivel. Ráadásul az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmazza az annak meghatározásához szükséges elemeket, hogy az e szabályozás által bevezetett adórendszer az e rendelkezések értelmében vett „állami támogatásnak” minősülhet‑e. Többek között nem azonosítható az alapügyben szóban forgó referencia‑rendszer, vagyis a villamosenergia‑termelők „normál” adóztatása, e rendszer célja, jellege és felépítése, az érintett adó hatálya alá tartozó villamosenergia‑termelők és az e rendszer alól mentesített villamosenergia‑termelők összehasonlíthatósága, sem pedig adott esetben az eltérő bánásmód esetleges igazolása.

36

Ennélfogva, mivel a Bíróság nem rendelkezik az ahhoz szükséges információkkal, hogy az első kérdésre hasznos választ adhasson, meg kell állapítani, hogy e kérdés elfogadhatatlan.

37

Másodsorban, ami az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikknek, valamint a Charta 17. cikkének értelmezésére vonatkozó második kérdést illeti, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy e kérdés keretében a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikkel ellentétes közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít‑e meg, amennyiben az alapeljárás felpereséhez hasonlóan olyan csoporthoz tartozó személyeket érint, amelynek anyavállalata egy másik tagállamban rendelkezik székhellyel. Közelebbről, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy e szabályozás azzal a hatással járhat, hogy eltántorítja e csoportot attól, hogy Románia területén folytassa a megújuló energiaforrásokból történő villamosenergia‑termelési tevékenységeit.

38

Márpedig először is megjegyzendő, hogy a jelen ügyben az említett csoport másik tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalata nem vesz részt félként az alapeljárásban, és hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem fejti ki, hogy az előtte folyamatban lévő – kizárólag az alapeljárás felperesére, ezen anyavállalat leányvállalatára vonatkozó adóztatás jogszerűségét illető – jogvita keretében mennyiben kellene értékelnie ezen adóztatásnak az említett anyavállalatra gyakorolt hatását, és adott esetben levonnia az esetleges következtetéseket.

39

Következésképpen, amennyiben a második kérdés úgy érthető, hogy az olyan esetre vonatkozik, amely nem felel meg az alapeljárás tárgyát képező ténybeli helyzetnek, nevezetesen az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikkben említett szabadságok olyan esetleges korlátozása fennállásának, amely az alapeljárás felperesének anyavállalatára vonatkozhat, meg kell állapítani, hogy e kérdés hipotetikus, tehát elfogadhatatlan (lásd analógia útján: 2025. június 5‑iElektrorazpredelitelni mrezhi Zapad ítélet, C‑310/24, EU:C:2025:406, 44. pont).

40

Másodszor, a fent említett szabadságoknak magára az alapeljárás felperesére vonatkozó esetleges korlátozása fennállását illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság feladata az előzetes döntéshozatali eljárás keretében az, hogy segítse a kérdést előterjesztő bíróságot az előtte folyamatban lévő konkrét jogvita elbírálásában, ami feltételezi az e bíróság által hivatkozott szabadságok e jogvitára való alkalmazhatóságának megállapítását. Az EUM‑Szerződésnek a letelepedés szabadságára és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezései nem alkalmazandók az olyan helyzetekre, amelyeknek minden eleme egyetlen tagállamra korlátozódik (lásd ebben az értelemben: 2016. november 15‑iUllens de Schooten ítélet, C‑268/15, EU:C:2016:874, 47. és 49. pont; 2023. március 2‑iBursa Română de Mărfuri ítélet, C‑394/21, EU:C:2023:146, 48. pont).

41

Ezenkívül, ha a nemzeti bíróság ilyen helyzettel összefüggő jogvita keretében fordul a Bírósághoz, a Bíróság nem állapíthatja meg azt, hogy a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő jogvita elbírálásához szükség van az EUM‑Szerződés alapvető szabadságokra vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelemre, amennyiben a nemzeti bíróság nem jelölt meg egyebet azon a tényen kívül, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás megkülönböztetés nélkül alkalmazandó a szóban forgó tagállam állampolgáraira, illetve más tagállamok állampolgáraira. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis ki kell tűnniük azon konkrét elemeknek, amelyek alapján kapcsolat állapítható meg egy minden elemében az érintett tagállam területére korlátozódó jogvita tárgya vagy körülményei, illetve az EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikk között, hogy a Bíróság azonosíthassa e jogvitának az uniós jog e rendelkezéseivel való kapcsolatát (lásd ebben az értelemben: 2016. november 15‑iUllens de Schooten ítélet, C‑268/15, EU:C:2016:874, 54. és 55. pont).

42

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnnek ki ilyen konkrét tényezők, mivel a kérdést előterjesztő bíróság csupán azt fejti ki, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás különbségtétel nélkül alkalmazandó mind a belföldi állampolgárokra, mind pedig más tagállamok állampolgáraira. Önmagában az a tény, hogy az alapeljárás felperese egy Romániától eltérő tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalat leányvállalata, nem minősül a jelen ítélet előző pontjában említett kapcsolat esetleges fennállására utaló elegendő jelnek.

43

Végül harmadszor, a Chartának a tulajdonhoz való jogot rögzítő 17. cikkének alkalmazhatóságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében a Charta rendelkezéseinek a tagállamok csak annyiban címzettjei, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Annak meghatározása céljából, hogy valamely nemzeti intézkedés az uniós jognak a Charta 51. cikkének (1) bekezdése szerinti végrehajtásába tartozik‑e, egyebek között azt kell megvizsgálni, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás uniós jogi rendelkezés végrehajtására irányul‑e, hogy milyen jellegű ez a szabályozás, és hogy az uniós jog hatálya alá tartozó célokon kívül más célok elérésére is irányul‑e – még akkor is, ha közvetetten érintheti az uniós jogot –, valamint hogy létezik‑e olyan uniós jogi különös szabályozás, amely az adott területre vonatkozik, vagy amely azt érintheti (lásd ebben az értelemben: 2022. május 5‑iBPC Lux 2 és társai ítélet, C‑83/20, EU:C:2022:346, 25–27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

A jelen ügyben azonban az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz egyetlen olyan elemet sem, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy az alapügy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, az uniós jogot végrehajtó nemzeti szabályozásra vonatkozik. Ebből következik, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a Charta 17. cikkének értelmezésére.

45

A fenti megfontolásokra tekintettel a második kérdés teljes egészében elfogadhatatlan.

46

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2019/944 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia termelőire az általuk értékesített villamos energia bizonyos, e szabályozásban rögzített ár feletti értékesítéséből származó jövedelmet sújtó adót vet ki.

47

E tekintetben a 2019/944 irányelv az 1. cikke értelmében közös szabályokat állapít meg a villamos energia termelésére, átvitelére, elosztására, tárolására, a villamosenergia‑ellátásra, valamint a fogyasztóvédelmi szabályokra vonatkozóan, annak érdekében, hogy az Unión belül ténylegesen integrált, versenyképes, fogyasztóközpontú, rugalmas, tisztességes és átlátható villamosenergia‑piacok jöjjenek létre. Célja továbbá többek között, hogy megfizethető és átlátható energiaárakat és ‑költségeket biztosítson a fogyasztók számára.

48

Ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a villamosenergia‑ipari vállalkozások ezen irányelv elveivel összhangban működjenek azzal a céllal, hogy versenyképes, biztonságos és környezeti szempontból fenntartható villamosenergia‑piac alakuljon ki, továbbá nem alkalmazhatnak megkülönböztetést ezekkel a vállalkozásokkal szemben sem a jogok, sem a kötelezettségek tekintetében. Az említett irányelvnek a szabályozó hatóság általános célkitűzéseit felsoroló 58. cikkének c) pontja előírja, hogy e hatóság feladata, hogy megtegyen minden indokolt lépést a tagállamok közötti villamosenergia‑kereskedelemre vonatkozó korlátozások eltörlése érdekében, beleértve a megfelelő, határokon átnyúló átviteli kapacitásoknak a kereslet kielégítését, és a nemzeti piacok integrációjának fokozása érdekében.

49

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás, amely egyes villamosenergia‑termelőkre az általuk értékesített villamos energia bizonyos, e szabályozásban rögzített ár feletti értékesítéséből származó jövedelmet sújtó adót vet ki, a villamos energia eladási árának rögzítésével vagy az ezen ár szabad meghatározásának korlátozásával egyenértékű intézkedésként ellentétes‑e a 2019/944 irányelvvel, amennyiben esetlegesen hatással lehet az említett ár meghatározására.

50

Az alapeljárás felperese a kérdést előterjesztő bíróság előtt azzal érvel, hogy az alapügyben szóban forgó adórendszer torzítja a szabad versenyt a villamosenergia‑piacon azáltal, hogy egyes termelők számára többletköltségeket okoz, csökkenti az ellátás biztonságát, és gátolja az áraknak a kínálat és a kereslet közötti kölcsönhatás alapján történő kialakulását.

51

Márpedig megjegyzendő, hogy a Bíróságnak a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (HL 2009. L 211., 55. o.; helyesbítés: HL 2015. L 167., 94. o.) – amelynek helyébe a 2019/944 irányelv lépett – vonatkozó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy ezen előbbi irányelv nem a tagállamok e területre vonatkozó adórendszereinek közelítésére irányult, és hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának ezen irányelvben előírt elve nem volt alkalmazandó az olyan adót bevezető nemzeti szabályozásra, amely a villamos energia valamely tagállam területén történő termelését és villamosenergia‑hálózatba való betáplálását sújtja (lásd ebben az értelemben: 2021. március 3‑iPromociones Oliva Park ítélet, C‑220/19, EU:C:2021:163, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

A jelen ügyben – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében – úgy tűnik, hogy a 259/2021. sz. törvény érintett rendelkezései olyan adót vezetnek be, amely legalábbis részben költségvetési célt követ, és nem a villamosenergia‑ellátás szabályozására, illetve a fogyasztók védelmének vagy a szabad versenynek a biztosítására irányul.

53

Ezenkívül és mindenesetre úgy tűnik, hogy a 259/2021. sz. törvény érintett rendelkezései nem minősülnek a villamos energia „eladási árának rögzítésére irányuló intézkedéssel” vagy a villamosenergia‑termelőket megillető, az eladási áraik meghatározása szabadságának korlátozásával egyenértékű intézkedésnek, mivel az alapügyben szóban forgó adónak az eladási árakra gyakorolt esetleges hatása legalábbis távolabbi és esetleges, mivel ez az adó lényegében csupán e termelőknek az értékesítéseikből származó nyereségeit csökkenti.

54

E megfontolásokra tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2019/944 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia termelőire az általuk értékesített villamos energia bizonyos, e szabályozásban rögzített ár feletti értékesítéséből származó jövedelmet sújtó adót vet ki.

55

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 28. pontjából is kitűnik – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Erre tekintettel a Bíróságnak adott esetben át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdést (2025. április 30‑iInspektorat kam Visshia sadeben savet ítélet, C‑313/23, C‑316/23 és C‑332/23, EU:C:2025:303, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a negyedik kérdést illetően a 259/2021. sz. törvényhez hasonló nemzeti szabályozásnak többek között a „klímasemlegesség 2050‑ig történő elérésével kapcsolatos célkitűzésekre”, valamint az Európai Parlamentnek, az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „Az európai zöld megállapodás” című, 2019. december 11‑i bizottsági közleményre (COM(2019) 640 final) tekintettel való összeegyeztethetőségére hivatkozik. Márpedig e megállapodás csupán a Bizottság által elfogadott, kötelező erővel nem bíró közlemény (lásd ebben az értelemben: 2024. október 4‑iLitvánia és társai kontra Parlament és Tanács [Mobilitási csomag] ítélet, C‑541/20‑C‑555/20, EU:C:2014:818, 432. pont).

57

A klímasemlegesség célkitűzését azonban a 2021/1119 rendelet az Unió és a tagállamok számára együttesen írja elő, mivel e rendelet 2. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a klímasemlegességet uniós szinten legkésőbb 2050‑ig el kell érni.

58

Ennélfogva úgy tekintendő, hogy negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdésével és a 2021/1119 rendelettel ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely a megújuló energiaforrásokból villamos energiát előállító termelőkre az általuk értékesített villamos energia bizonyos, e szabályozásban rögzített ár feletti értékesítéséből származó jövedelmet sújtó adót vet ki, amely azonban mentesíti ezen adó alól a fosszilis tüzelőanyagokat használó villamosenergia‑termelőket.

59

Először is az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdését illetően emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében az Unió környezetpolitikájának célja a magas szintű védelem, figyelembe véve az Unió különböző régióinak helyzetében mutatkozó különbségeket. Ez a politika az elővigyázatosság és a megelőzés elvén, a környezeti károk elsődlegesen a forrásuknál történő elhárításának elvén, valamint a „szennyező fizet” elven alapul. Ebben az összefüggésben a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő harmonizációs intézkedések adott esetben egy védzáradékot foglalnak magukban, amely felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy nem gazdasági jellegű környezetvédelmi okokból uniós ellenőrzési eljárás alá tartozó ideiglenes intézkedéseket hozzanak.

60

A kérdést előterjesztő bíróság különösen azt kérdezi, hogy az említett rendelkezésben megállapított elvek közvetlen hatállyal bírnak‑e, és igenlő válasz esetén, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló adó ellentétes‑e ezekkel az elvekkel.

61

E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdése csupán az Unió általános környezetvédelmi célkitűzéseit határozza meg, mivel az EUMSZ 192. cikk felhatalmazza az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát, hogy rendes jogalkotási eljárás keretében határozzanak arról, hogy az Uniónak milyen lépéseket kell tennie az említett célok elérése érdekében. Következésképpen, mivel az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdése, amely többek között a „szennyező fizet” elvét megfogalmazza, az uniós jogalkotónak szól, arra magánszemélyek nem hivatkozhatnak az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozás alkalmazásának kizárása iránti kérelem alátámasztására olyan helyzetben, amelyben nem alkalmazandó az EUMSZ 192. cikk alapján elfogadott uniós szabályozás (lásd ebben az értelemben: 2015. március 4‑iFifa Group és társai ítélet, C‑534/13, EU:C:2015:140, 39. és 40. pont; 2017. július 13‑iTúrkevei Tejtermelő Kft. ítélet, C‑129/16, EU:C:2017:547, 52., 36. és 37. pont).

62

Mivel az uniós jogalkotó az EUMSZ 192. cikk alapján nem fogadott el egyetlen olyan jogi aktust sem, amely behatárolhatná a 259/2021. sz. törvénnyel bevezetetthez hasonló adó tagállamok általi elfogadását, meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdése nem alkalmazandó az alapeljárásban, így a negyedik kérdést nem szükséges ez utóbbi rendelkezés fényében vizsgálni.

63

Másodsorban, az Unió által kitűzött klímasemlegességi célokat, különösen pedig a 2050‑ig elérendő célokat meghatározó 2021/1119 rendeletet illetően megjegyzendő, hogy e rendelet az 1. cikkének megfelelően többek között arra irányul, hogy keretet hozzon létre az emberi eredetű üvegházhatásúgáz‑kibocsátás visszafordíthatatlan és fokozatos csökkentésére, és hogy uniós szinten kötelező klímasemlegességi célkitűzést határozzon meg.

64

Az említett rendelet 2. cikkének (2) bekezdése előírja továbbá, hogy a tagállamoknak nemzeti szinten meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket a klímasemlegességi célkitűzés közös elérésének lehetővé tétele érdekében. Ugyanezen rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerint az érintett uniós intézményeknek és a tagállamoknak biztosítaniuk kell a folyamatos előrehaladást az alkalmazkodóképesség fokozása, a reziliencia megerősítése és az éghajlatváltozással szembeni kiszolgáltatottság csökkentése terén. A 2021/1119 rendelet 7. cikke értelmében a Bizottságnak az integrált nemzeti energia‑ és klímatervek, a hosszú távú nemzeti stratégiák és a kétévenkénti eredményjelentések alapján rendszeresen értékelnie kell az érintett nemzeti intézkedéseknek e célkitűzéssel való összhangját. Amennyiben az említett intézmény megállapítja, hogy a tagállam által elfogadott intézkedések nem állnak összhangban a klímasemlegességi célkitűzéssel, vagy nem biztosítják az 5. cikkben említett, az alkalmazkodás terén elérendő előrehaladást, ajánlásokat adhat ki az érintett tagállamnak, amelyek alapján a tagállam köteles tájékoztatni a Bizottságot arról, hogy milyen módon kívánja azokat kellő mértékben figyelembe venni, a következő évben pedig arról, hogy azokat milyen módon vette figyelembe, vagy ha úgy dönt, hogy nem tesz eleget az ajánlásoknak vagy azok jelentős részének, akkor ezt az intézmény felé indokolnia kell.

65

Mind a 2021/1119 rendelet rendelkezéseinek szövegéből, különösen annak 2., 5. és 7. cikkéből, mind pedig az általa követett klímasemlegességi célkitűzésből tehát az következik, hogy e rendelet csupán arra kötelezi a tagállamokat, hogy átfogó stratégiát dolgozzanak ki e cél elérése érdekében.

66

Ugyanis, amint azt a Bizottság az írásbeli észrevételeiben hangsúlyozta, a tagállam által elfogadott konkrét intézkedést e célból az azt övező helyzet összes körülményének figyelembevételével, valamint az érintett tagállam által a klímasemlegességi célkitűzés uniós szintű megvalósításához való hozzájárulás érdekében hozott valamennyi intézkedésre tekintettel kell értékelni. Márpedig úgy tűnik, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló szabályozás önmagában nem gyakorolhat meghatározó befolyást az ilyen célkitűzés megvalósítására, illetve nem járhat azzal a hatással, hogy az azt elfogadó tagállam ezáltal nem teljesíti az e közös cél megvalósításához szükséges intézkedések meghozatalára vonatkozó kötelezettségét, különös tekintettel arra, hogy e szabályozás alkalmazása időben korlátozott, és nem tűnik úgy, hogy jelentősen érinthetné az üvegházhatású gázok kibocsátását.

67

Következésképpen a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2021/1119 rendeletet akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a megújuló energiaforrásokból villamos energiát előállító termelőkre az általuk értékesített villamos energia bizonyos, e szabályozásban rögzített ár feletti értékesítéséből származó jövedelmet sújtó adót vet ki, amely azonban mentesíti ezen adó alól a fosszilis tüzelőanyagokat használó villamosenergia‑termelőket.

68

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott: