–

NB képviseletében J. M. Erausquin Vázquez és M. Ortiz Pérez abogados,

–

a Kutxabank SA képviseletében I. Ortega Ochoa abogado és S. Tamés Alonso procurador,

–

a spanyol kormány képviseletében A. Gavela Llopis és A. Pérez‑Zurita Gutiérrez, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Baquero Cruz, P. Kienapfel és N. Ruiz García, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem először is a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.) 3. cikke (1) bekezdésének, 5. cikkének, 6. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének, másodszor a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv) (HL 2005. L 149., 22. o.) 7. cikkének, továbbá harmadszor a tényleges érvényesülés elvének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az NB és a Kutxabank SA között a jelzálogkölcsön‑szerződés kamatlábának időszakos felülvizsgálatára vonatkozó kikötés érvényessége tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.”

4

Ezen irányelv 4. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ.

(2)   A feltételek tisztességtelen jellegének megítélése nem vonatkozik sem a szerződés elsődleges tárgyának a meghatározására, sem pedig az ár vagy díjazás megfelelésére az ellenértékként szállított áruval vagy nyújtott szolgáltatással, amennyiben ezek a feltételek világosak és érthetőek.”

5

Az említett irányelv 5. cikke a következőképpen fogalmaz:

„Olyan szerződések esetében, amelyekben a fogyasztónak ajánlott valamennyi feltétel vagy a feltételek némelyike írásban szerepel, ezeknek a feltételeknek világosnak és érthetőnek kell lenniük. Ha egy feltétel értelme kétséges, akkor a fogyasztó számára legkedvezőbb értelmezés az irányadó. Ez az értelmezési szabály nem alkalmazandó a 7. cikk (2) bekezdésében említett eljárások vonatkozásában.”

6

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

7

Ezen irányelv 7. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

8

Az említett irányelv 8. cikke értelmében:

„A tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.”

9

A 2005/29 irányelv 19. cikkének megfelelően a tagállamoknak legkésőbb 2007. június 12‑ig el kellett fogadniuk, és ki kellett hirdetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek, és erről haladéktalanul tájékoztatniuk kellett az Európai Bizottságot. Ezeket a rendelkezéseket legkésőbb 2007. december 12‑től kellett alkalmazni.

10

A 93/13 irányelvet az 1998. április 13‑i ley 7/1998, sobre condiciones generales de la contratación (az általános szerződési feltételekről szóló 7/1998. sz. törvény; a BOE 1998. április 14‑i 89. száma, 12304. o.) ültette át a spanyol jogba.

11

E törvénynek a 2019. március 15‑i Ley 5/2019 de regulación de los contratos de crédito inmobiliario (az ingatlanalapú hitelmegállapodások szabályozásáról szóló 5/2019. sz. törvény; a BOE 2019. március 16‑i 65. száma) által módosított 5. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy a szerződésekbe a fogyasztók hátrányára, nem átlátható módon beillesztett feltételek semmisek.

12

A 2007. november 16‑i Real Decreto Legislativo 1/2007 por el que se aprueba el texto refundido de la Ley General para la Defensa de los Consumidores y Usuarios y otras leyes complementarias (a fogyasztók és felhasználók védelméről szóló általános törvény és egyéb kiegészítő törvények egységes szerkezetbe foglalt szövegének elfogadásáról szóló 1/2007. sz. királyi törvényerejű rendelet, a BOE 2007. november 30‑i 287. száma, 49181. o.) elfogadta e törvény átdolgozását, amelyet az 5/2019. sz. törvény módosított (a továbbiakban: a fogyasztók és felhasználók védelméről szóló általános törvény).

13

A fogyasztók és felhasználók védelméről szóló általános törvény 8. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A fogyasztók és felhasználók alapvető jogai a következők:

[…]

[…]

[…]”

14

Ezen általános törvény „Szerződéskötést megelőző tájékoztatás” című 60. cikke (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A fogyasztót vagy a felhasználót az ilyen típusú szerződés vagy ajánlat mindaddig nem köti, amíg a kereskedő egyértelmű és érthető módon nem nyújt a fogyasztónak a szerződés főbb jellemzőire, különösen annak jogi és gazdasági feltételeire vonatkozóan lényeges, helytálló és kielégítő tájékoztatást […]”

15

Az említett általános törvénynek „Az egyedileg meg nem tárgyalt feltételekre vonatkozó követelmények” című 80. cikke értelmében:

„A fogyasztókkal, illetve felhasználókkal kötött, egyedileg meg nem tárgyalt feltételeket alkalmazó szerződésekben – beleértve a közigazgatási szervek, valamint a hozzájuk tartozó szervezetek és vállalkozások között létrejött szerződéseket is –, ezeknek a feltételeknek meg kell felelniük az alábbi követelményeknek:

[…]

16

A fogyasztók és felhasználók védelméről szóló általános törvénynek „A tisztességtelen feltételek fogalma” című 82. cikke az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Tisztességtelen feltételnek minősül minden olyan, egyedileg meg nem tárgyalt rendelkezés és minden olyan, kifejezetten jóvá nem hagyott gyakorlat, amely a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó, illetve a felhasználó rovására.”

17

Ezen általános törvénynek „A tisztességtelen feltételek semmissége és a szerződés hatályban maradása” című 83. cikke a következőket írja elő:

„A tisztességtelen feltételek semmisek, és azok nem tekinthetők a szerződés részét képezőknek. E célból a felek meghallgatását követően a bíróság megállapítja a szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek semmisségét; a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket, ha az a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető.

A szerződésekbe a fogyasztóra nézve hátrányos, nem átlátható módon beillesztett feltételek érvénytelenek.”

18

A Código Civil (polgári törvénykönyv) 1303. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A kötelezettség semmisnek nyilvánítása esetén a szerződő felek kötelesek egymásnak visszaadni a szerződés tárgyát képező dolgokat azok hasznaival, illetve az árat a kamatokkal együtt, az alábbi cikkekben meghatározott esetek kivételével.”

19

E törvénykönyv 1306. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„Ha a jogellenes célra irányuló cselekmény nem bűncselekmény, a következő szabályokat kell betartani:

[…]

20

A Banco de España (a spanyol nemzeti bank) elfogadta az 1990. szeptember 7‑i circular 8/1990, a entidades de crédito, sobre transparencia de las operaciones y protección de la clientelát (a hitelintézetekhez intézett, az ügyletek átláthatóságáról és az ügyfelek védelméről szóló 8/1990. sz. körlevél; a BOE 1990. szeptember 20‑i 226. száma, 27498. o.).

21

A 8/1990. sz. körlevelet módosította többek között az 1994. július 22‑i circular 5/1994, a entidades de crédito (a hitelintézetekhez intézett 5/1994. sz. körlevél) (a BOE 1994. augusztus 3‑i 184. száma, 25109. o.), amely többek között egy VIII. melléklettel egészítette ki a 8/1990. sz. körlevelet. A Juzgado de Primera Instancia no 8 de Donostia – San Sebastián (San Sebastián‑i 8. sz. elsőfokú bíróság, Spanyolország) e tekintetben pontosítja, hogy az 5/1994. sz. körlevéllel módosított 8/1990. sz. körlevél (a továbbiakban: módosított 8/1990. sz. körlevél) nem képezte a Boletín Oficial del Estadóban közzétett egységes szerkezetbe foglalt változat tárgyát.

22

A módosított 8/1990. sz. körlevél meghatározott bizonyos, a jelzáloghitelekre vonatkozó hivatalos referenciamutatókat. Ezek között szerepeltek a piaci áron történő ingatlanvásárlás céljából több mint hároméves futamidőre felvett jelzáloghitelek különböző átlagos kamatlábai (a továbbiakban: IRPH), köztük a takarékpénztárak által nyújtott hitelekre vonatkozó kamatláb (a továbbiakban: a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH).

23

A takarékpénztárakra vonatkozó IRPH‑t a módosított 8/1990. sz. körlevél VIII. melléklete a következőképpen határozza meg:

„[…] a piaci áron történő ingatlanvásárlás céljából három éves vagy annál hosszabb futamidőre felvett azon jelzálog‑fedezetű hitelügyletek tőkéje alapján súlyozott átlagos kamatlábak egyszerű átlag[át], amelyeket a takarékpénztárak összessége a mutató által hivatkozott hónapban kötött vagy újított meg. E súlyozott átlagos kamatlábak e futamidők tekintetében a valamennyi spanyol takarékpénztár által […] a spanyol nemzeti banknak bejelentett egyenértékű éves kamatlábak.”

24

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ezt a meghatározást kiegészíti az a megjegyzés, amely szerint a „súlyozott átlagos kamatláb” az összes takarékpénztár által a spanyol nemzeti bank részére az érintett műveletekre vonatkozóan bejelentett teljes hiteldíj mutató (THM).

25

E határozatból az is kitűnik, hogy az 5/1994. sz. körlevél tartalmazott egy figyelmeztetést a címzett hitelintézetek számára, amely szerint az IRPH közvetlen alkalmazása pusztán azzal a következménnyel járna, hogy a jelzáloghitel‑ügylet THM‑ét a piacon alkalmazott kamatláb felé helyezik, amely helyzetet a megfelelő negatív kamatfelár alkalmazásával kerülik el, amelynek értéke ezen ügylet jutalékától és a díjfizetések gyakoriságától függően változik.

26

A 2013. szeptember 27‑i Ley 14/2013, de apoyo a los emprendedores y su internacionalización (a vállalkozók támogatásáról és nemzetközivé válásáról szóló 14/2013. sz. törvény; a BOE 2013. szeptember 28‑i 233. száma, 78787. o.) tartalmaz egy tizenötödik kiegészítő rendelkezést, amely többek között azt írja elő, hogy a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH‑t 2013. november 1‑jétől nem teszik közzé.

27

E kiegészítő rendelkezés (2)–(4) bekezdésének szövege a következő:

„(2) Az előző bekezdésben említett referencia‑kamatlábakat, illetve mutatókat az alkalmazandó kamatlábak következő felülvizsgálatától a szerződésben meghatározott helyettesítő referencia‑kamatláb vagy ‑mutató váltja fel.

(3) A szerződésben meghatározott referenciamutató vagy kamatláb hiányában, illetve abban az esetben, ha a szerződés a kivezetendő mutatók vagy kamatlábak egyike lenne, a szóban forgó kamatláb vagy mutató helyébe a [hitelintézetekre vonatkozó IRPH] elnevezésű hivatalos kamatláb lép, amelynek összege megegyezik a megszüntetendő kamatláb és a fent hivatkozott kamatláb közötti különbségek számtani átlagával, amelyet a szerződéskötés időpontja és a kamatláb tényleges helyettesítésének időpontja között rendelkezésre álló adatok alapján számítanak ki.

[…]

(4) A felek nem rendelkeznek jogorvoslati lehetőséggel arra, hogy a jelen rendelkezés alkalmazása miatt a kölcsön vagy hitel módosítását, egyoldalú módosítását vagy megszüntetését kifogásolják.”

28

2006. szeptember 11‑én az NB 35 éves futamidejű jelzálogkölcsön‑szerződést kötött a Caja de Ahorros y Monte de Piedad de Gipuzkoa y San Sebastiánnal, amely később Kutxabank lett.

29

E szerződés 3bis kikötésének megfelelően (a továbbiakban: vitatott kikötés) a kamatláb változó, mivel az új kamatlábat a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH‑hez igazodva rendszeresen meg kell határozni.

30

A vitatott kikötés kifejti, hogy ez a mutató a szerződésre alkalmazandó IRPH a piaci áron történő ingatlanvásárlás céljából a takarékpénztárak által hároméves vagy annál hosszabb futamidőre nyújtott jelzálog‑fedezetű hitelügyletek tőkéje alapján súlyozott átlagos kamatlábak egyszerű, átalakítás nélküli átlaga, és a Spanyol nemzeti bank által a kamatláb felülvizsgálatának minden egyes tervezett időpontját megelőző hónapban legutóbb közzétett kamatlábat, vagy másodlagosan a spanyol nemzeti bank által a fentebb hivatkozott hónapot megelőzően utoljára közzétett kamatlábat kell alkalmazni.

31

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a vitatott feltétel nem említi a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH meghatározásának a módosított 8/1990. sz. körlevél VIII. mellékletében szereplő utolsó részét, amely pontosítja, hogy e „súlyozott átlagos kamatlábak” a spanyol nemzeti bank által az érintett műveletek vonatkozásában a spanyol nemzeti bank felé bejelentett THM‑nek felelnek meg.

32

2022. március 4‑én NB keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt többek között a vitatott kikötés tisztességtelen jellegének megállapítása iránt.

33

A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy az IRPH‑kat a hasonló ügyletekre alkalmazott THM átlaga alapján állapítják meg. Következésképpen egy adott szerződés kamatlábának az IRPH alapján történő kiigazítása e kamatláb növelését vonná maga után, amely magában foglalja azt is, amit az ezen IRPH megállapításának alapjául szolgáló valamennyi szerződés által érintett hitelfelvevők a nominális kamatlábon kívül valamennyi díjat és esetleges jutalékot is fizettek, miközben azon szerződés címén, amelynek kamatlábát ily módon indexálják, hasonló költségeket is figyelembe vettek, és már fizettek díjat. E bíróság hozzáteszi, hogy az IRPH megállapításának alapjául szolgáló THM‑ekben figyelembe vett bizonyos tényezők olyan szerződési feltételekből eredtek, amelyek tisztességtelen jellegét azóta elismerték vagy vitatták azokat.

34

Először is, a vitatott kikötés az átláthatóság követelményére tekintettel vizsgálva a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy tiszteletben tartották‑e ezt a követelményt, mivel e feltétel nem teszi lehetővé a fogyasztó számára, hogy pontosan megismerje azokat a gazdasági következményeket, amelyekkel az a 35 éves futamidejű szerződés keretében jár.

35

Mindenekelőtt kétli, hogy az átlagos fogyasztó maga is megértheti a „kamatláb”, a „referenciamutató” vagy a „THM” fogalmai közötti különbségeket, és következésképpen a THM alapján megállapított referenciamutatók számítási módszerének működését.

36

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a vitatott feltétel a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH olyan meghatározását tartalmazza, amely nem foglalja magában e meghatározás azon tényre vonatkozó részét, hogy e mutató THM‑eken alapul. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az átlagos fogyasztónak, akinek nincs tudomása a spanyol nemzeti bank hitelintézeteknek címzett körleveleiről, és akit szerződéses partnere nem tájékoztatott arról, hogy a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH a THM‑nek felel meg, az 5/1994. sz. körlevélben szereplő, a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH piaci kamatlábhoz viszonyított szintjére vonatkozó pontosításokról sincs oka a szerződéskötést megelőző szakaszban e tárgyban tájékoztatást kérni, azt gondolva, hogy az elé terjesztett szerződésjavaslat azért fontos, mivel alacsonyabb kamatfelárat ír elő, mint amelyek azon szerződésekben szokásosan szerepelnek, amelyekben a hitelbanki kamatlábat az Euribor referenciaindexhez (euróban meghatározott bankközi kamatláb) képest határozták meg.

37

E megfontolások az első, a második, a harmadik és az ötödik kérdés alátámasztásának céljából kerülnek ismertetésre.

38

Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amelyből az következik, hogy az IRPH összetételére és számítására vonatkozó átláthatósági követelmény szükségszerűen teljesül a 8/1990. sz. körlevélnek a Boletín Oficial del Estadóban való közzététele és e valószínűsítő körülmények számítási módja miatt, így az ilyen mutatót e szerződéses feltételek közé beillesztő hitelintézet nem köteles e mutató teljes meghatározását a kölcsönszerződésbe belefoglalni. Ez az ítélkezési gyakorlat kizárólag a 2020. március 3‑iGómez del Moral Guasch ítélet (C‑125/18, EU:C:2020:138) 53. és 56. pontján alapul, az 51., 52., 54. és 55. pont kivételével.

39

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy ezen ítélet 53. és 56. pontja olyan információkon alapul, amelyek nem felelnek meg teljes mértékben a valóságnak. Egyrészt ugyanis a 8/1990. sz. körlevél, amelynek közzétételén az említett ítélet alapul, egyáltalán nem tesz említést az IRPH‑okról, mivel azokat az 5/1994. sz. körlevél vezette be. Másrészt ez utóbbi körlevél tanulmányozása semmiképpen sem teszi lehetővé az IRPH számítási módszerének megismerését, mivel az abban nem szerepel, így a fogyasztónak a hozzáférhető adatokból azt a következtetést kell levonnia, hogy az IRPH a THM‑nek felel meg, amely már magában foglalja a kamatfelárakat, a jutalékokat és a költségeket.

40

E megfontolások a negyedik, valamint a hatodik, hetedik és nyolcadik kérdés alátámasztásának céljából kerülnek ismertetésre.

41

Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) fent említett ítélkezési gyakorlata, amennyiben az úgy került kialakításra, hogy a hitelintézetek feltétel nélkül mentesülnek az alól, hogy a jelzálogkölcsön‑szerződésekbe belefoglalják a kamatláb időszakos kiigazítása céljából elfogadott IRPH teljes meghatározását, és hogy tájékoztassák a fogyasztókat e mutató korábbi alakulásáról, összhangban van‑e a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, tekintettel a 2020. március 3‑iGómez del Moral Guasch ítélet (C‑125/18, EU:C:2020:138) 54. pontjára és a 2021. november 17‑iGómez del Moral Guasch végzés (C‑655/20, EU:C:2021:943) 34. pontjára.

42

Ezek a kétségek képezik a kilencedik és tizedik kérdés alapját.

43

Végül a kérdést előterjesztő bíróság a 2005/29 irányelvre is hivatkozik, amelyről úgy véli, hogy az alkalmazandó volt az alapügyben szóban forgó kölcsönszerződés megkötésének időpontjában. Úgy véli, hogy a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH e szerződésben szereplő meghatározásában a jelentős elemek hiánya egyenértékű lehet az ezen irányelv 7. cikke értelmében vett lényeges információ kihagyásával, tehát megtévesztő gyakorlatnak minősülhet. Amennyiben ez a helyzet, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az ilyen megállapítás alkalmas‑e arra, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében kizárja a jóhiszeműséget.

44

E megfontolások a tizenegyedik és a tizenkettedik kérdés alátámasztásának céljából kerülnek bemutatásra.

45

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság azt az esetet vizsgálja, amikor a vitatott kikötést úgy kell tekinteni, mint amely nem felel meg az átláthatóság követelményének. Ilyen helyzetben úgy véli, hogy meg kell vizsgálnia e feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegét, aminek megerősítését kéri a Bíróságtól, mivel annak korábbi határozatai csak erre a követelményre vonatkoztak.

46

Ebben az esetben először is a kérdést előterjesztő bíróság azokra a nemzeti szabályokra hivatkozik, amelyek 2019. év óta előírják, hogy a fogyasztók kárára nem átlátható módon bevezetett szerződési feltételek semmisek. Rámutat, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) e szabályokat nem tekinti visszaható hatállyal alkalmazandónak. Ezzel szemben, ami az úgynevezett „küszöbkikötéseket” illeti, amelyek alapján a változó kamatláb nem csökkenhet bizonyos küszöb alá, e legfelsőbb bíróság ítélkezési gyakorlatában az alakult ki, hogy e feltételek nem átláthatók, és ennélfogva tisztességtelenek, mivel látszólag változó kamatlábat írnak elő, de valójában csak felfelé változnak. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy ezt az ítélkezési gyakorlatot analógia útján alkalmazni kell a jelen ügyben, tekintettel arra a megtévesztő elemre, amelyet a vitatott feltétel tartalmaz, mivel az IRPH szerződéses meghatározása nem tartalmazza, hogy ez utóbbi THM‑nek minősül.

47

E megfontolások a tizenharmadik és a tizennegyedik kérdés alátámasztása céljából kerülnek ismertetésre.

48

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amely szerint a hatóságok által a támogatott lakások finanszírozására használt hivatalos mutató alkalmazása nem lehet ellentétes a jóhiszeműség követelményével.

49

Megjegyzi azonban egyrészt, hogy a jelzálogkölcsön‑szerződés megkötése esetén hivatalos mutatót kell alkalmazni, és hogy az IRPH‑t alkalmazó hatóságok ezt a spanyol nemzeti bank 5/1994. sz. körlevelének preambulumában szereplő figyelmeztetésének figyelembevételével tették.

50

Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a tisztességtelen jelleg értékelése nem az IRPH alkalmazására vonatkozik, hanem arra a feltételre, amely ezt az igénybevételt a kölcsönszerződésben előírta. A 2013. március 14‑iAziz ítélet (C‑415/11, EU:C:2013:164) 69. pontjára tekintettel tehát releváns annak meghatározása, hogy a hitelező az adóssal szembeni tisztességes és méltányos eljárása esetén elvárhatta‑e, hogy utóbbi egyedi tárgyalást követően elfogadja a vitatott feltételnek az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződésbe való beillesztését, ha megértette volna a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH számítási módszerének működését, és pontos szempontok alapján értékelhette tehát az e mutató alkalmazásából eredő esetlegesen jelentős gazdasági következményeket, és azt, hogy e mutató az ezen szerződés megkötését megelőző két évben változott‑e, továbbá tájékoztatták‑e arról, hogy az 5/1994. sz. körlevél figyelmeztetést tartalmazott arra vonatkozóan, hogy adott esetben negatív kamatfelárat kell bevezetni, amely figyelmeztetést a hitelező nem kívánta figyelembe venni.

51

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezen értékelés keretében a 2017. január 26‑iBanco Primus ítélet (C‑421/14, EU:C:2017:60) 67. pontjának második franciabekezdésére tekintettel össze kell hasonlítani többek között a szerződéses kamatláb kiszámításának módját és e kamatláb tényleges szintjét a szokásosan alkalmazott számítási módokkal, a törvényes kamatlábbal, valamint az érintett szerződés megkötésének időpontjában az összehasonlítható hitelek tekintetében a piacon alkalmazott kamatlábakkal.

52

E megfontolások a tizennyolcadik kérdés alátámasztása céljából kerülnek ismertetésre.

53

Harmadszor és utolsósorban, abban az esetben, ha megállapítást nyerne, hogy a vitatott kikötés tisztességtelen, és ha főszabály szerint az alapügyben szóban forgó kölcsönszerződés e feltétel kihagyásával nem maradhat fenn, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy e bíróságnak lehetővé kellene tennie a fogyasztó számára, hogy – különös tekintettel a 2021. november 17‑iGómez del Moral Guasch végzés (C‑655/20, EU:C:2021:943) 52. pontjára – válasszon a vitatott feltételnek a vitatott feltételnek a törvényben kiegészítő jelleggel előírt mutatóra való hivatkozással történő felváltása révén történő megszüntetése között.

54

Először is, abban az esetben, ha a fogyasztó a szerződés fenntartása mellett dönt, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az általa meghatározott kiegészítő jellegű rendelkezés, amely a szerződések folytonosságának biztosítására irányult a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH és a bankokra vonatkozó IRPH nem vitatott megszűnését követően, álláspontja szerint a felek által nyújtott szolgáltatások közötti egyensúly megőrzésére irányul, míg a vitatott feltétel tisztességtelen jellegének elismerése azt jelentené, hogy az egyenlőtlen helyzetet teremt, amelyet orvosolni kell. E körülmények között e bíróság azon a véleményen van, hogy a felek által nyújtott szolgáltatások közötti egyensúly helyreállítása azt eredményezné, hogy a vitatott kikötésben megjelölt referenciamutatóra – összhangban azzal, amit a spanyol nemzeti bank az 5/1994. sz. körlevél preambulumában javasolt – negatív kamatfelárat alkalmaznának.

55

Másodszor, abban az esetben, ha a fogyasztó a szerződés semmissé nyilvánítása mellett dönt, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a polgári törvénykönyv 1303. cikkének alkalmazása, amely a kamatokkal növelt szolgáltatások kölcsönös visszatérítésével jár, előnyben részesítené a pénzügyi intézményt, míg elméletileg ez utóbbi a felelős e szerződés semmissé nyilvánításáért. E cikk alkalmazása esetén ugyanis a pénzügyi intézmény az említett szerződés megkötésének időpontjától kezdve a kölcsön teljes összege után a szerződéses kamatlábnál magasabb törvényes kamatra lenne jogosult. Látszólag nem ez a helyzet akkor, ha e törvénykönyv 1306. cikkének 2. pontját kellene alkalmazni, ami lehetségesnek tűnik, amennyiben megállapítást nyer, hogy az alapügyben szóban forgó kölcsönszerződést az utóbbi rendelkezés értelmében vett „jogellenes cél” miatt meg kell semmisíteni, és hogy ez a jogellenes cél kizárólag ezen intézménynek tudható be, mivel a kölcsönfelvevővel szemben előírt tagsági szerződésről van szó.

56

E megfontolások a tizenkilencedik, huszadik, huszonegyedik és huszonkettedik kérdés alátámasztásának céljából kerülnek ismertetésre.

57

Ilyen körülmények között a Juzgado de Primera Instancia no 8 de Barcelona (San Sebastián‑i 8. sz. elsőfokú bíróság, Spanyolország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

58

A spanyol kormány kétségeinek ad hangot az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát illetően. E tekintetben arra hivatkozik, hogy az alapügy ténybeli hátterére vonatkozó elegendő információ hiányában, azonkívül, hogy még nem született döntés az alapeljárás felei által előterjesztett bizonyítékok elfogadásáról, és hogy e felek állításai ismeretlenek, a Bíróság nem tud hasznosan állást foglalni az előterjesztett kérdésekről, míg valamely feltétel átláthatósága és tisztességtelen jellege értékelésének az egyes ügyek összes sajátos körülményén kell alapulnia. E körülmények között a Bíróságnak el kellene végeznie a 93/13 irányelv általános és elvont vizsgálatát az IRPH‑nak a jelzálogkölcsön‑szerződésekben referenciamutatóként való alkalmazásával kapcsolatban. E kormány azt is állítja, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatának az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő bemutatása hozzávetőleges, sőt pontatlan, és hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata e kérdések közül többre is választ ad.

59

Először is, emlékeztetni kell elsősorban arra, hogy kizárólag az alapügyben eljáró és a meghozandó döntésért felelős nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróság elé terjesztett kérdések relevánsak‑e, és azok relevanciáját vélelmezni kell. Ennélfogva, amikor az előterjesztett kérdés az uniós jog valamely szabályának értelmezésére vagy érvényességére vonatkozik, a Bíróság főszabály szerint köteles a kérelmet elbírálni, kivéve ha a kért értelmezés nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy e kérdésre hasznos választ adhasson (2021. december 21‑iTrapeza Peiraios ítélet, C‑243/20, EU:C:2021:1045, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Másodszor, a Bíróság eljárási szabályzata 94. cikkének a) és c) pontja értelmében az előzetes döntéshozatalra utaló határozatnak tartalmaznia kell a tényállás „rövid ismertetését” és az előzetes döntéshozatalra utalás indokolásának „bemutatását”.

60

Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozat az alapügy ténybeli elemeire vonatkozó olyan információkat tartalmaz, amelyek bár korlátozottak, elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a feltett kérdések terjedelmének és relevanciájának megértését az ügy elbírálása szempontjából, valamint ahhoz, hogy a Bíróság hasznos válaszokat adhasson, ugyanakkor lehetőséget biztosít a tagállamok kormányainak, valamint az egyéb érdekelteknek, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 23. cikkének megfelelően benyújtsák észrevételeiket.

61

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy nem a Bíróság, hanem a nemzeti bíróság feladata, hogy – a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében és 5. cikkében megállapított szempontokra tekintettel – az adott ügy valamennyi sajátos körülményét figyelembe véve meghatározza, hogy az adott tényállás körülményeire tekintettel egy ilyen feltétel megfelel‑e a jóhiszeműség, az egyensúly és az átláthatóság ezen irányelvben támasztott követelményének (lásd ebben az értelemben: 2019. március 26‑iAbanca Corporación Bancaria és Bankia ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

Továbbá a nemzeti bíróságok az eljárás bármely általuk megfelelőnek ítélt pillanatában kérdést intézhetnek a Bírósághoz, feltéve hogy legalábbis kifejtik azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseik alapulnak (lásd ebben az értelemben: 2022. március 25‑iIP és társai [Az alapügy tényállása valóságtartalmának megállapítása] végzés, C‑609/21, EU:C:2022:232, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

Végül az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdéseket a nemzeti bíróság a felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján teszi fel, amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja (lásd ebben az értelemben: 2016. június 8‑iHünnebeck ítélet, C‑479/14, EU:C:2016:412, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

Az alapeljárás alperese a gyakorlatban is vitatja az előterjesztett kérdések összességének elfogadhatóságát, azzal az indokkal, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata már tartalmazza az azokra adott választ.

65

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ilyen körülmény, még ha bizonyítást is nyerne, csak az eljárási szabályzat 99. cikkén alapuló, indokolt végzéssel adott válasz alkalmazását igazolhatja, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elutasítását azonban nem. Mindent egybevetve meg kell állapítani, hogy bár bizonyos kérdésekre adandó válasz levezethető az ítélkezési gyakorlatból, az összes kérdés esetében nem ez a helyzet.

66

Következésképpen az előzetes döntéshozatal iránti kérelem bizonyos kérdések elfogadhatósága vizsgálatának sérelme nélkül elfogadható.

67

A negyedik kérdés és a hatodiktól a tizedikig terjedő kérdések, valamint részben az ötödik kérdés a vitatott kikötéshez hasonló kikötést tartalmazó jelzálogkölcsön‑szerződés megkötése keretében a fogyasztókkal kötött szerződések feltételei átláthatóságával kapcsolatos követelmény tiszteletben tartására vonatkoznak.

68

Az első, a második, a harmadik kérdés, a tizenegyediktől a tizennyolcadikig terjedő kérdések, valamint részben az ötödik kérdés az ilyen feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegére irányulnak.

69

A tizenkilencediktől a huszonkettedikig terjedő kérdések e kikötés tisztességtelen jellege esetleges megállapításának következményeire vonatkoznak.

70

E kérdéseket ebben a sorrendben kell megvizsgálni.

71

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk első bekezdése értelmében a Bíróság kizárólag a Szerződések és az európai uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak értelmezése tárgyában rendelkezik hatáskörrel előzetes döntés meghozatalára. Nem határozhat tehát sem a főtanácsnok korábbi előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében előadott indítványának, sem pedig az ilyen előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében valamely intézmény által előterjesztett észrevételeknek az értelmezéséről.

72

A Bíróság ennélfogva nem rendelkezik hatáskörrel a hatodik, hetedik és nyolcadik kérdés megválaszolására, amennyiben azok az ilyen indítványok vagy észrevételek értelmezésére irányulnak.

73

Mindemellett negyedik kérdésével és hatodiktól a tizedikig terjedő kérdéseivel, valamint részben ötödik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését és 5. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy jelzálogkölcsön‑szerződés megkötése során tiszteletben tartják az e rendelkezésekből eredő átláthatósági követelményt e szerződés azon feltétele tekintetében, amely a kamatlábnak az e mutató meghatározását tartalmazó közigazgatási aktussal bevezetett hivatalos mutató értékéhez viszonyított időszakos kiigazítását írja elő, pusztán abból kifolyólag, hogy ez az aktus, valamint az érintett mutató korábbi értékei közzétételre kerültek az érintett tagállam hivatalos lapjában, anélkül tehát, hogy magának a hitelezőnek tájékoztatnia kellett volna a fogyasztót e mutató meghatározásáról és annak korábbi alakulásáról, még akkor is, ha számítási módja miatt az nem ügyleti kamatlábnak, hanem THM‑nek felel meg, mivel e számítási mód figyelembe veszi a hasonló szerződésekben előírt azon kamatfelárakat, jutalékokat és költségeket is, amelyek az említett mutató egymást követő értékeinek megállapítására szolgálnak. A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül arra keresi a választ, hogy e tekintetben milyen esetleges hatása van annak a ténynek, hogy az érintett szerződés megkötésének időpontjában alkalmazandó nemzeti szabályozás előírja, hogy a hitelintézeteknek a magánszemélyekkel kötött szerződésekbe bele kell foglalniuk a kamatláb időszakos kiigazítására szolgáló referenciamutató meghatározását, és olyan dokumentumot kell benyújtaniuk, amely e referenciamutató bizonyos időszak alatti korábbi alakulását tükrözi.

74

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben hangsúlyozza, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos információs helyzetben van, különösen a „THM” fogalmának pontos terjedelmét illetően, hogy az olyan mutató számítási módja, mint az IRPH, megnehezítheti a kamatlábnak az ilyen mutatóra való hivatkozással történő kiigazítására vonatkozó feltételt tartalmazó szerződésre vonatkozó javaslatnak a kamatlábnak nem a THM‑eknek, hanem a nominális kamatlábaknak megfelelő mutatókhoz viszonyított kiigazítását előíró javaslatokkal való összehasonlítását, és hogy a fogyasztó számára nehéz meghatározni, hogy az olyan mutató használata, mint az IRPH, közvetve milyen mértékben vonja maga után a saját szerződésében kifejezetten előírtaktól eltérő kamatfelárak, jutalékok vagy díjak megfizetését.

75

A jelen ítélet 73. pontjában átfogalmazott kérdések megválaszolása érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a fogyasztó számára alapvető jelentőséggel bír az, hogy a szerződéskötést megelőzően tájékoztatást kapjon a szerződési feltételekről és a szerződéskötés következményeiről. Többek között e tájékoztatás alapján dönti el a fogyasztó, hogy az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeknek elkötelezi‑e magát (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Következésképpen, és mivel a 93/13 irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van többek között az információs szintje tekintetében, az átláthatóság követelményét kiterjesztően kell érteni (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

77

Konkrétan, a szerződési feltétel világos és érthető megfogalmazásának követelménye azt jelenti, hogy a hitelszerződések esetén a pénzügyi intézményeknek elegendő tájékoztatást kell nyújtaniuk a hitelfelvevők számára ahhoz, hogy ez utóbbiak tájékozott és megalapozott döntéseket hozhassanak. E tekintetben a nemzeti bíróságnak a szerződéskötést övező körülmények összességének figyelembevételekor meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó ügyben tájékoztatták‑e az érintett fogyasztót a kötelezettségvállalását esetlegesen befolyásoló valamennyi olyan tényezőről, amely révén felmérheti különösen az általa felvett kölcsön teljes költségét (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78

E vizsgálat során meghatározó szerepe van egyrészt annak, hogy a feltételek világosan és érthetően vannak‑e megfogalmazva ahhoz, hogy azok a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó számára lehetővé tegyék az ilyen költség felmérését, másrészt annak, hogy a hitelszerződés tesz‑e említést, vagy sem az e szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások jellegénél fogva elengedhetetlennek tekintett információkról (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

79

Ami közelebbről azt a feltételt illeti, amely egy jelzáloghitel‑szerződés keretében e hitelnek – mint az alapügyben – egy hivatalos mutatóra való hivatkozással megállapított változó kamatláb alapján számított kamat formájában történő díjazásáról rendelkezik, az átláthatóság követelményét úgy kell érteni, mint amely többek között azt követeli meg, hogy a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó képes legyen arra, hogy megértse e kamatláb számítási módjának konkrét működését, és hogy ennek megfelelően pontos és érthető kritériumok alapján értékelje egy ilyen feltételnek a pénzügyi kötelezettségekre gyakorolt, potenciálisan jelentős következményeit (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80

Azon releváns elemek között, amelyeket a nemzeti bíróságnak az e tekintetben szükséges vizsgálatok elvégzése során figyelembe kell vennie, nemcsak a hitelező által az érintett hitelszerződés megtárgyalása során nyújtott információk tartalma szerepel, hanem az a körülmény is, hogy a referenciamutató kiszámítására vonatkozó fő tényezők a közzétételük miatt könnyen hozzáférhetők (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81

Az olyan kölcsönszerződés esetében ugyanis, amelynek kamatlába változó, így e kamatláb pontos értéke nem határozható meg e szerződés teljes időtartamára, releváns, hogy azt a referenciamutatót, amelyre e szerződés utal, hivatalos hirdetmény tárgyát képező közigazgatási aktus határozza meg, mivel főszabály szerint a hitelfelvevők ily módon hozzáférhetnek olyan információkhoz, amelyek lehetővé teszik az átlagos fogyasztó számára e mutató számítási módjának megértését.

82

Mindazonáltal, bár az ilyen közzététel azt eredményezheti, hogy a hivatásos hitelező mentesül az alól, hogy a kölcsönfelvevő számára bizonyos információkat szolgáltasson a tervezett kölcsön kamatlábának időszakos kiigazítását előíró kikötésről, ennek feltétele az, hogy a nyilvánosan közzétett és hozzáférhető információkra, valamint az adott esetben az eladó vagy szolgáltató által szolgáltatott információkra tekintettel a szokásosan tájékozott, észszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó megérthesse a változó kamatláb számítási módjának konkrét működését, különösen annyiban, amennyiben az referenciamutatót tartalmaz, és így pontos és érthető kritériumok alapján értékeli az ilyen kikötésnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt, esetlegesen jelentős gazdasági következményeit (lásd ebben az értelemben: 2021. november 17‑iGómez del Moral Guasch végzés, C‑655/20, EU:C:2021:943, 29. és 34. pont).

83

Ebből többek között az következik, hogy a leendő hitelfelvevők számára a kölcsönszerződésre vonatkozó ajánlat elfogadása terjedelmének megértéséhez szükséges, bizonyos szerződéses szempontokra vonatkozó tájékoztatás származhat a hitelintézet által közvetlenül elő nem terjesztett bizonyítékokból, amennyiben ezeket az információkat nyilvánosan közzétették, és – adott esetben az e szolgáltató által e célból adott bizonyos információk révén – hozzáférhetők.

84

Ami különösen az eladó vagy szolgáltató által nem közvetlenül szolgáltatott információk hozzáférhetőségét illeti, a 2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet (C‑265/22, EU:C:2023:578) 60. pontjából az következik, hogy fontos, hogy ezen eladó vagy szolgáltató kellően konkrét és pontos tájékoztatást adjon a leendő hitelfelvevőknek ahhoz, hogy azok megismerhessék ezeket az elemeket anélkül, hogy olyan lépéseket tennének, amelyek, mivel jogi kutatást igényelnek, észszerűen nem várhatók el az átlagos fogyasztótól.

85

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy az alapügyben szóban forgó kölcsönszerződés a Boletín Oficial del Estadóra vagy a spanyol központi bank körlevelére való utalást tartalmazna. Márpedig a jelen ítélet előző pontjából az következik, hogy az e tekintetben megbízható tájékoztatás hiánya veszélyeztetheti az érintett információkhoz való hozzáférést az átlagos fogyasztó számára.

86

Ezzel szemben a vitatott kikötés tartalmazza a takarékpénztárakra vonatkozó IRPH meghatározását. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy e meghatározás hiányos, mivel csak e mutató hivatalos meghatározásának első részét veszi át, amint az az 5/1994. sz. körlevélben szerepel, és amely szerint az említett mutatót az alapügyben szóban forgó kölcsönszerződéshez hasonló szerződések átlagos kamatlábainak átlaga képezi. Nem szerepel tehát abban e hivatalos meghatározás második része, amely arra utal, hogy ezek az „átlagos kamatlábak” THM‑ek.

87

A vitatott kikötésben nem szerepel a spanyol központi bank által e körlevél preambulumában e jellemzővel kapcsolatban tett figyelmeztetésre való hivatkozás sem, amely felhívja a hitelintézetek figyelmét annak az IRPH piaci kamatlábhoz viszonyított szintjével kapcsolatos következményére, és ennélfogva arra, hogy az érintett ügylet THM‑jének a piaci kamatlábhoz való igazítása érdekében negatív különbözetet kell alkalmazni.

88

Márpedig az említett jellemzőt és figyelmeztetést illetően a Bíróság a 2023. július 13‑iBanco Santander (Hivatalos mutatóra való hivatkozás) ítélet (C‑265/22, EU:C:2023:578) 59. pontjában rámutatott, hogy az ilyen információk fogyasztó számára való hasznossága releváns valószínűsítő körülményének minősül az a tény, hogy az 5/1994. sz. körlevelet kibocsátó intézmény e preambulumban célszerűnek tartotta felhívni a hitelintézetek figyelmét az IRPH piaci kamatlábhoz viszonyított szintjére, valamint arra, hogy negatív kamatfelárakat kell alkalmazni az érintett művelet THM‑jének a piaci THM‑hez való igazítása érdekében.

89

Egyébiránt – fenntartva, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia a pontos szövegét – az említett figyelmeztetés, amint az a 2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet (C‑265/22, EU:C:2023:578) 14. pontjában szerepel, szintén releváns valószínűsítő körülmény lehet annak meghatározása szempontjából, hogy az átlagos fogyasztó hogyan értelmezi a THM fogalmát ebben az összefüggésben, mivel úgy tűnik, hogy a spanyol központi bank hasznosnak tartotta pontosítani, hogy az IRPH értékének meghatározásakor figyelembe vett jelzáloghitelek átlagos kamatlába azért minősül THM‑nek, mert az még a jutalékok hatását is magában foglalja.

90

Ezzel szemben úgy tűnik, hogy az IRPH alkalmazása nem sérti az olyan szerződési ajánlat összehasonlíthatóságát, amely azt olyan más javaslatokkal írja elő, amelyek nem THM‑nek megfelelő mutatóra utalnak, amennyiben e két mutató jelenlegi értéke és egymást követő korábbi értékei oly módon vannak feltüntetve, hogy a leendő hitelfelvevők tudomást szerezhessenek róla anélkül, hogy olyan lépéseket tennének, amelyeket az átlagos fogyasztótól észszerűen nem lehet elvárni. Ebben az esetben ugyanis az átlagos fogyasztó összehasonlíthatja a különböző javaslatokban előírt kamatlábakat, mivel az összehasonlítható értékek eléréséhez elegendő, ha a kijelölt – mindenkori – referenciamutató egymást követő értékeihez minden egyes esetben hozzáadja az előírt kamatfelárat.

91

Mindemellett az, hogy az olyan mutatókat, mint az IRPH, a THM‑ek alapján határozzák meg, nem jár azzal a hatással, hogy az időszakosan, az IRPH egymást követő értékeire hivatkozással kiigazított kölcsön kamatlábát olyan THM‑mé alakítja át, amely egyrészt a szó szoros értelmében vett ügyleti kamatlábra, másrészt pedig kamatfelárra, jutalékokra és költségekre bontható. A kölcsönszerződés azon feltétele ugyanis, amely a kamatláb időszakos kiigazítására alkalmazandó referenciamutatót határozza meg, anélkül hogy módosítaná annak jellegét, csupán arra irányul, hogy meghatározza e kamatláb szerződés szerinti számítási módját.

92

Végül, azon körülményt illetően, hogy a nemzeti szabályozás bizonyos különös tájékoztatási kötelezettségeket ír elő a hitelintézetek számára a hitelfelvevők tekintetében, a 2020. március 3‑iGómez del Moral Guasch ítélet (C‑125/18, EU:C:2020:138) 54. és 55. pontjából az következik, hogy az eladónak vagy szolgáltatónak tiszteletben kell tartania az ilyen kötelezettségeket.

93

A 93/13 irányelv 8. cikke ugyanis kifejezetten felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy az irányelv által szabályozott területen a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket fogadjanak el annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak. Márpedig az ilyen rendelkezések vonatkozhatnak bizonyos olyan információkra, amelyeket meghatározott szerződések megkötése során a kereskedőknek kötelezően meg kell adniuk.

94

Ennélfogva a negyedik és a hatodiktól a tizedikig terjedő kérdésre, valamint részben az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdését és 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy jelzálogkölcsön‑szerződés megkötése során pusztán abból kifolyólag tiszteletben tartják az e rendelkezésekből eredő átláthatósági követelményt e szerződés azon kikötése tekintetében, amely a kamatlábnak az e mutató meghatározását tartalmazó közigazgatási aktussal bevezetett hivatalos mutató értékéhez viszonyított időszakos kiigazítását írja elő, hogy ez az aktus, valamint az érintett mutató korábbi értékei közzétételre kerültek az érintett tagállam hivatalos lapjában, anélkül tehát, hogy magának a hitelezőnek tájékoztatnia kellett volna a fogyasztót e mutató meghatározásáról és annak korábbi alakulásáról, még akkor is, ha számítási módja miatt az nem ügyleti kamatlábnak, hanem THM‑nek felel meg, amennyiben a közzétételük folytán ezen elemek az átlagos fogyasztó számára kellően hozzáférhetők az ezen eladó vagy szolgáltató által e célból adott útmutatásoknak köszönhetően. Ilyen információk hiányában az eladónak vagy szolgáltatónak kell közvetlenül megadnia e mutató teljes meghatározását, valamint minden releváns információt, különösen az említett mutatót meghatározó hatóság esetleges, e mutató sajátosságaira és annak a fogyasztó számára a neki felajánlott jelzálogkölcsön‑szerződés megkötése gazdasági következményeinek helyes értékelése céljából fontosnak tekinthető következményeire vonatkozó figyelmeztetését illetően. Mindenképpen az eladónak vagy szolgáltatónak kell megadnia a fogyasztó számára az összes olyan információt, amelynek szolgáltatását a szerződés megkötésének időpontjában alkalmazandó nemzeti szabályozás előírja.

95

Elöljáróban mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a tizenegyedik és a tizenkettedik kérdés a 2005/29 irányelv értelmezésére vonatkozik.

96

Márpedig, amint azt a Bíróság a 2023. július 13‑iBanco Santander (Hivatalos mutatóra való hivatkozás) ítélet (C‑265/22, EU:C:2023:578) 40. pontjában megállapította, a 2005/29 irányelvet a 2009. december 30‑i ley 29/2009, por la que se modifica el régimen legal de la competencia desleal y de la publicidad para la mejora de la protección de los consumidores y usuarios (a tisztességtelen verseny és a reklám jogi szabályozásának a fogyasztók és felhasználók védelmének javítása érdekében történő módosításáról szóló 29/2009. sz. törvény; a BOE 2009. december 31‑i 315. száma, 112039. o.) ültette át a spanyol jogba.

97

Következésképpen a 2023. július 13‑iBanco Santander (Hivatalos mutatóra való hivatkozás) ítélet (C‑265/22, EU:C:2023:578) 37–39. és 42. pontjában kifejtettekkel azonos okok miatt, mivel a 2005/29 irányelv nem alkalmazandó az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződés megkötésének időpontjában, vagyis 2006. szeptember 11‑én, ezen irányelv értelmezése nem kapcsolódik az alapjogvita eldöntéséhez.

98

Ezt követően a tizenharmadik kérdés arra irányul, hogy a Bíróság határozzon a Tribunal Supremónak (legfelsőbb bíróság) a fogyasztók számára kedvezőbb rendelkezést bevezető nemzeti törvény időbeli hatályára vonatkozó ítélkezési gyakorlatáról.

99

E tekintetben a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy nem feladata, hogy valamely előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretén belül nemzeti rendelkezések értelmezése tárgyában határozzon, vagy hogy eldöntse, a kérdést előterjesztő bíróság által adott értelmezés helytálló‑e, mivel az ilyen értelmezés a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2017. február 16‑iIOS Finance EFC ítélet, C‑555/14, EU:C:2017:121, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

100

Végül a tizennegyedik kérdés arra irányul, hogy a Bíróság a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatának összhangját nem valamely uniós jogi normával, hanem ezen ítélkezési gyakorlat azon két elemével kapcsolatban vizsgálja felül, amelyekről a kérdést előterjesztő bíróság látszólag úgy véli, hogy alapos ok nélkül eltérnek egymástól.

101

Márpedig a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel ilyen felülvizsgálat elvégzésére sem, adott esetben az egyenértékűség elvére is figyelemmel, amely azonban az érintett esetben nem releváns, és amelyet a kérdést előterjesztő bíróság egyébként nem is említ.

102

Ennélfogva a tizenegyediktől a tizennegyedikig terjedő kérdések elfogadhatatlanok.

103

A spanyol kormány vitatja a második kérdés elfogadhatóságát, amely a hitelintézetek szokásos magatartására vonatkozik abban az esetben, ha a jelzálogkölcsön‑szerződéseket közigazgatási szervek felügyelete alatt kötik, azzal az indokkal, hogy ez a kérdés hiányosan vagy pontatlanul kifejtett feltételezésen alapul. A támogatott lakások vásárlására vonatkozó szerződések keretében alkalmazandó kamatlábat ugyanis a nemzeti szabályozás határozta meg, így nem az árak szabad meghatározásának összefüggéséről van szó, ellentétben az egyéb lakások vásárlása céljából kötött olyan jelzálogkölcsön‑szerződésekkel, mint amilyen az alapügyben szóban forgó kölcsönszerződés.

104

Mindazonáltal a jelen ítélet 63. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdéseket a nemzeti bíróság a saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli keretben terjeszti elő, amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja.

105

Ennélfogva a második kérdés elfogadható.

106

Első és második kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely változó kamatozású jelzálogkölcsön‑szerződés azon kikötése esetlegesen tisztességtelen jellegének értékelése szempontjából, amely a kamatlábnak valamely hivatalos mutató értékéhez viszonyított időszakos kiigazítását írja elő, releváns az, hogy e kikötés pusztán közvetlenül e mutatóra utal, miközben az említett mutatót bevezető közigazgatási aktusban szereplő információkból az tűnik ki, hogy a számítási módjából eredő sajátosságok miatt negatív különbözetet kell alkalmazni annak érdekében, hogy az érintett ügylet THM‑jét hozzáigazítsák a piaci THM‑hez.

107

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben hangsúlyozza, hogy a hitelintézetek mindemellett ilyen negatív kamatfelárat alkalmaznak bizonyos, közigazgatási szervek felügyelete alatt kötött jelzálogkölcsön‑szerződésekben.

108

Emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben a nemzeti bíróság megállapítja, hogy a jelzálogkölcsön‑szerződésben szereplő változó kamatláb számítási módjának meghatározására irányuló szerződési feltételt a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése értelmében nem világos és érthető módon fogalmazták meg, meg kell vizsgálnia, hogy e feltétel ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében tisztességtelen‑e (2017. január 26‑iBanco Primus ítélet, C‑421/14, EU:C:2017:60, 67. pont, második franciabekezdés); lásd még ebben az értelemben: 2021. november 17‑iGómez del Moral Guasch végzés, C‑655/20, EU:C:2021:943, 46. pont.

109

Következésképpen az olyan kikötésnek, mint a vitatott kikötés esetleges tisztességtelen jellegére vonatkozó első és második kérdésre adandó válasz azt feltételezi, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előzetes értékeléséből az következik, hogy e feltétel nem tartja tiszteletben a 93/13 irányelv által előírt átláthatósági követelményt.

110

Egyébiránt valamely szerződési feltételnek a 93/13 irányelv 5. cikke által megkövetelt átlátható jellege egyike azon elemeknek, amelyeket e kikötés tisztességtelen jellegének értékelése során figyelembe kell venni. Ezzel szemben ezen irányelv 4. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy az a körülmény, hogy valamely kikötést nem világos és érthető módon fogalmaztak meg, önmagában nem kölcsönözhet annak tisztességtelen jelleget (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

111

Ennek pontosítását követően emlékeztetni kell arra, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy egy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelennek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.

112

Azon értékelés keretében – amelyet a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében a nemzeti bíróságnak kell elvégeznie – e bíróság feladata az ügy összes körülményére tekintettel annak vizsgálata, hogy egyrészt esetlegesen megsértették‑e a jóhiszeműség követelményét, másrészt pedig, hogy e rendelkezés értelmében fennáll‑e a fogyasztó kárára egy esetleges jelentős egyenlőtlenség (2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

113

Azon kérdést illetően, hogy milyen körülmények között jön létre „a jóhiszeműség követelményével ellentétben” ilyen egyenlőtlenség, hogy a 93/13 irányelv tizenhatodik preambulumbekezdésére tekintettel a nemzeti bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy az eladó vagy szolgáltató a fogyasztóval szembeni tisztességes és méltányos eljárása esetén észszerűen elvárhatta‑e, hogy utóbbi az egyedi tárgyalást követően elfogadja az ilyen feltételt (2013. március 14‑iAziz ítélet, C‑415/11, EU:C:2013:164, 69. pont; 2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

114

Egyébiránt, annak meghatározása érdekében, hogy valamely feltétel a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében jelentős egyenlőtlenséget idéz‑e elő a fogyasztó kárára, többek között a nemzeti jognak a felek megállapodása hiányában irányadó szabályait kell figyelembe venni annak értékelése érdekében, hogy e szerződés e fogyasztót a hatályos nemzeti jogban előírtnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe hozza‑e, és ha igen, mennyiben. Ami a hitelszerződéshez kapcsolódó kamatok számítására vonatkozó feltételt illeti, szintén releváns az ügyleti kamatmérték e feltétel által előírt számítási módjának és e kamatláb ebből eredő tényleges összegének a szokásosan alkalmazott számítási módokkal és a törvényes kamatlábbal, valamint az érintett kölcsönszerződés megkötésének időpontjában a vizsgált hitelszerződés összegével és időtartamával megegyező összegű és időtartamú hitel tekintetében a piacon alkalmazott kamatlábakkal való összehasonlítása (lásd ebben az értelemben: 2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

115

A Bíróság egy olyan jelzáloghitel‑szerződés esetében, mint a vitatott kikötéshez hasonló feltételt tartalmazó, már elismerte a körlevélben szereplő azon információk relevanciáját, amelyek a referenciamutató számítási módjára tekintettel negatív különbözet alkalmazásának szükségességét tanúsítják a szerződés THM‑ének a piaci THM‑hez való igazítása érdekében (lásd ebben az értelemben: 2023. július 13‑iBanco Santander [Hivatalos mutatóra való hivatkozás] ítélet, C‑265/22, EU:C:2023:578, 67. pont).

116

A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely változó kamatozású jelzálogkölcsön‑szerződés azon kikötése esetlegesen tisztességtelen jellegének értékelése szempontjából, amely a kamatlábnak valamely hivatalos mutató értékéhez viszonyított időszakos kiigazítását írja elő, releváns az, hogy e kikötés pusztán közvetlenül e mutatóra utal, miközben az említett mutatót bevezető közigazgatási aktusban szereplő információkból az következik, hogy a számítási módjából eredő sajátosságok miatt negatív különbözetet kell alkalmazni annak érdekében, hogy az érintett ügylet THM‑jét hozzáigazítsák a piaci THM‑hez, amennyiben az eladó vagy szolgáltató nem tájékoztatta a fogyasztót ezekről az információkról, és azok nem voltak kellően hozzáférhetők egy átlagos fogyasztó számára.

117

A spanyol kormány vitatja a harmadik kérdés elfogadhatóságát, mivel az hiányosan vagy pontatlanul kifejtett feltételezésen alapul. A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatából ugyanis nem következik, hogy az e kérdés keretében érintett jutalékokat és költségeket előíró szerződési feltételeket tisztességtelennek kellene tekinteni.

118

Ugyanakkor, amint arra a jelen ítélet 63. pontja emlékeztet, az előterjesztett kérdések szempontjából releváns nemzeti jogi háttér meghatározása a kérdést előterjesztő bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ez a felelősség adott esetben az általa relevánsnak tartott nemzeti ítélkezési gyakorlatra vonatkozik. Mindenesetre az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdés keretében, amely annak lehetőségére vonatkozik, hogy az olyan kikötés, mint a vitatott, áttételesen tisztességtelen, amennyiben az magában foglalja a THM‑eknek az e szerződésre alkalmazandó IRPH alapját képező egyéb kölcsönökre vonatkozó bizonyos elemeit abban az esetben, ha ezek az elemek tisztességtelen kikötésekből erednek, nemcsak olyan szerződési feltételeket említ, amelyek tisztességtelen jellege megállapítást nyert, hanem olyan feltételeket is, amelyek jogszerűsége vitatható.

119

Ennélfogva a második kérdés elfogadható.

120

Előzetesen meg kell állapítani, hogy bár e kérdés a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, amely az olyan kikötés érvényességére vonatkozik, mint a vitatott kikötés, a kérdést előterjesztő bíróság kérdése lényegében az ilyen feltétel tisztességtelen jellegére vonatkozik, amely kikötés e rendelkezés szerinti érvénytelenségét eredményezi a fogyasztó tekintetében.

121

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az említett kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha a valamely jelzálogkölcsön‑szerződés kamatlábának időszakos kiigazítását előíró kikötés az e mutató egymást követő értékeinek kiszámításához figyelembe vett szerződésekre alkalmazandó THM‑ek alapján megállapított referenciamutatóra utal, az, hogy e THM‑ek olyan kikötésekből eredő elemeket tartalmaznak, amelyek tisztességtelen jellegét később állapítják meg, azt jelenti, hogy az érintett szerződés kamatlábának kiigazítására vonatkozó kikötést tisztességtelennek kell tekinteni, és következésképpen arra a fogyasztóval szemben nem lehet hivatkozni.

122

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 91. pontjából következik – a kölcsönszerződésre alkalmazandó kamatláb időszakos kiigazítására vonatkozó hivatalos mutatóra való hivatkozás csak e kamatláb szerződés szerinti számítási módjának megállapítására irányul, így e mutató értéke meghatározásának módjai nem befolyásolják az érintett szerződés kamatlábának jellegét, függetlenül az e módok keretében figyelembe vett tényezőktől. Következésképpen e kamatláb nem tekinthető THM‑nek, amelynek bizonyos elemei semmisek lehetnek, és amelyek az említett kamatláb időszakos kiigazítását előíró kikötés semmisségét vonhatják maguk után.

123

Végeredményben az a körülmény, hogy a valamely mutató egymást követő értékeinek kiszámításához figyelembe vett szerződések THM‑eiben bizonyos elemek következhetnek olyan szerződési feltételekből, amelyek utólag tisztességtelennek bizonyulnak, nem kérdőjelezheti meg azt, hogy e mutató hivatalos hivatkozási alap, és nem érintheti visszamenőlegesen egy másik szerződés azon kikötésének érvényességét sem, amely e mutatóra utal. A 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdéséből, valamint ezen irányelvnek a Bíróság által értelmezett 3. cikkéből ugyanis az következik, hogy valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét az érintett szerződés megkötésének időpontjára vonatkoztatva kell megítélni (2021. január 27‑iDexia Nederland ítélet, C‑229/19 és C‑289/19, EU:C:2021:68, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

124

Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha a valamely jelzálogkölcsön‑szerződés kamatlábának időszakos kiigazítását előíró kikötés az e mutató egymást követő értékeinek kiszámításához figyelembe vett szerződésekre alkalmazandó THM‑ek alapján megállapított referenciamutatóra utal, az, hogy e THM‑ek olyan kikötésekből eredő elemeket tartalmaznak, amelyek tisztességtelen jellegét utólag állapítják meg, nem jelenti azt, hogy az érintett szerződés kamatlábának kiigazítására vonatkozó kikötést tisztességtelennek kellene tekinteni, és következésképpen arra a fogyasztóval szemben nem lehetne hivatkozni.

125

Tizenötödik és tizenhatodik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az eladó vagy szolgáltató jóhiszeműségét vélelmezni kell abban az esetben, ha a jelzálogkölcsön‑szerződés kamatlábának időszakos kiigazítását előíró feltétel kizárólag amiatt kerül alkalmazásra, mivel az közigazgatási hatóság által megállapított és közigazgatási szervek által használt hivatalos mutató.

126

E tekintetben mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy egy adott szerződési feltételnek a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésére tekintettel történő konkrét minősítését az adott ügy sajátos körülményeire tekintettel kell meghatározni (lásd ebben az értelemben: 2019. október 3‑iKiss és CIB Bank ítélet, C‑621/17, EU:C:2019:820, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Nem lehet tehát eleve úgy tekinteni, hogy az, hogy valamely eladó vagy szolgáltató szerződésbe foglal egy adott, egyedileg meg nem tárgyalt kikötést, szükségszerűen összeegyeztethető az e rendelkezésben előírt jóhiszeműség követelményével, figyelemmel ezen irányelv 1. cikke (2) bekezdésének alkalmazására, amely kizárja az irányelv hatálya alól azokat a szerződési feltételeket, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröznek, mivel e kivételt igazolja az a vélelem, amely szerint a nemzeti jogalkotó meghatározott szerződések feleit megillető jogok és kötelezettségek összessége között egyensúlyt teremtett, amely egyensúlyt az uniós jogalkotó kifejezetten meg kívánt őrizni (2022. május 5‑iZagrebačka banka ítélet, C‑567/20, EU:C:2022:352, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból azonban kitűnik, hogy e kizárás a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel az IRPH‑k más egyebek mellett olyan valószínűsítő körülmények, amelyeket egyébként a pénzügyi intézmények csak csekély mértékben használtak fel.

127

Ezt követően a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint valamely szerződési feltétel akkor minősül tisztességtelennek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.

128

Amint arra a jelen ítélet 113. pontja emlékeztet, a jóhiszeműség követelményének egy adott szerződési feltételre vonatkozó értékelése magában foglalja annak meghatározását, hogy az eladó vagy szolgáltató a fogyasztóval szembeni tisztességes és méltányos eljárása esetén észszerűen elvárhatta‑e, hogy utóbbi az egyedi tárgyalást követően elfogadja az érintett kikötést.

129

Ez a kritérium azt feltételezi, hogy az ilyen tárgyalásra az ügy teljes ismeretében kerül sor, vagyis a kölcsönszerződéshez kapcsolódó kamatok számítására vonatkozó feltétel esetében, míg a fogyasztót jól tájékoztatták a kamatláb kiszámításának módszerében szerepet játszó valamennyi tényezőről, és értékelhette e feltételnek a pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt, esetlegesen jelentős gazdasági következményeit.

130

A jelen ítélet 110. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ugyanis valamely szerződési feltételnek a 93/13 irányelv 5. cikkében megkövetelt átlátható jellege egyike azon tényezőknek, amelyeket e feltétel tisztességtelen jellegének értékelése során figyelembe kell venni. Márpedig, amint az ezen ítélet 109. pontjából kitűnik, a vitatott feltétel esetleges tisztességtelen jellegének vizsgálata feltételezi, hogy már megállapítást nyert, hogy az nem tartja tiszteletben az átláthatóság követelményét, ami olyan releváns tényezőnek minősül, amelyet figyelembe kell venni.

131

Végül valamely feltétel tisztességtelen jellege a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, a fogyasztó kárára esetlegesen fennálló jelentős egyenlőtlenség fennállásától is függ. Amint arra a jelen ítélet 114. pontja emlékeztet, a kölcsönszerződéshez kapcsolódó kamatok meghatározására vonatkozó feltétel e tekintetben történő értékelése szempontjából az is releváns, hogy az ügyleti kamat mértékének az e feltétel által előírt számítási módját és e kamatláb ebből eredő tényleges szintjét össze kell hasonlítani a szokásosan alkalmazott számítási módokkal, s különösen a piacon az e szerződés megkötésének időpontjában az említett szerződéssel azonos összegű és időtartamú kölcsönre vonatkozóan alkalmazott kamatlábakkal.

132

Ami az olyan kikötést illeti, mint a vitatott, amely a jelzálogkölcsön‑szerződés kamatlábának kiigazítását írja elő egy olyan hivatalos mutatóhoz képest, amely a jellemzőire tekintettel első ránézésre a fogyasztó számára hátrányosnak tűnik, az ilyen értékeléshez nemcsak e referenciamutató értékeit kell figyelembe venni, hanem az ahhoz szerződés szerint alkalmazott kamatfelárakat is figyelembe kell venni, hogy az így kapott tényleges kamatlábat a szokásos piaci kamatlábakkal lehessen összehasonlítani. A szerződéses kamatláb vagy a referenciamutató számítási módjának lehetséges releváns szempontjaira is figyelemmel ugyanis az ilyen feltételből eredő egyenlőtlenségnek a fogyasztó kárára történő esetleges fennállása végső soron lényegében nem magától a referenciamutatótól függ, hanem attól a kamatlábtól, amely ténylegesen e feltételből ered, figyelembe véve az e mutató értékének az említett záradék alapján alkalmazott növelését.

133

A tizenötödik és tizenhatodik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az eladó vagy szolgáltató jóhiszeműsége nem vélelmezhető abban az esetben, ha a jelzálogkölcsön‑szerződés kamatlábának időszakos kiigazítását előíró feltétel kizárólag amiatt kerül alkalmazásra, mivel az közigazgatási hatóság által megállapított és közigazgatási szervek által használt hivatalos mutató. Az ilyen kikötés esetleges tisztességtelen jellegének értékelését az adott ügy sajátos körülményei alapján kell elvégezni, figyelembe véve többek között az átláthatóság követelményének be nem tartását, és összehasonlítva az általános ügyleti kamat mértékének az e feltétel által előírt számítási módját és e kamatláb ebből eredő tényleges szintjét a szokásosan alkalmazott számítási módokkal, valamint többek között az érintett kölcsönszerződés megkötésének időpontjában e szerződés összegével és tartamával megegyező kölcsön tekintetében a piacon alkalmazott kamatok mértékével.

134

Tizenhetedik és tizennyolcadik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely változó kamatozású jelzálogkölcsön‑szerződés azon feltétele esetlegesen tisztességtelen jellegének értékelése során, amely a kamatlábnak valamely meghatározott referenciamutató értékéhez viszonyított időszakos kiigazítását írja elő, releváns egyrészt összehasonlítani e mutató számítási módszerét egy olyan másik referenciamutató számítási módszerével, amelyet az érintett tagállamban a hasonló szerződések tekintetében többségükben alkalmaztak, valamint az e kikötésből eredő tényleges kamatlábakat, illetve az e másik referenciamutatót alkalmazó hasonló kikötésekből eredő tényleges kamatlábakat, másrészt pedig figyelembe kell venni azt, amit az egyes referenciamutatók konkrétan képviselnek.

135

A jelen ítélet 114. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően annak meghatározása érdekében, hogy a kölcsönszerződésre vonatkozó kamatok számítására vonatkozó feltétel a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett jelentős egyenlőtlenséget idéz‑e elő a fogyasztó kárára, az általános ügyleti kamat mértékének az e feltétel által előírt számítási módját és e kamatláb ebből következő tényleges szintjét össze kell hasonlítani az érintett kölcsönszerződés megkötésének időpontjában az e szerződésben meghatározottal megegyező összegű és futamidejű kölcsön tekintetében a piacon alkalmazott kamatlábakkal.

136

A kérdést előterjesztő bíróság arra is keresi a választ, hogy esetlegesen releváns‑e az általa említett két mutató számítási módszere, és mit jelent e két mutató, vagyis lényegében az IRPH esetében a szóban forgó kölcsönszerződéssel összehasonlítható jelzálogkölcsön‑szerződések átlagos THM‑je, és az e bíróság által hivatkozott másik referenciamutató, az Euribor esetében pedig az az átlagos kamatláb, amely mellett az európai bankok vesznek fel hitelt euróban.

137

E tekintetben meg kell állapítani, hogy mind e megfelelés, amely az említett mutatók számítási módjaiból következik, mind maguk a szabályok konkrétan azok értékében tükröződnek.

138

Egyébiránt a jelen ítélet 132. pontjából következik, hogy főszabály szerint a kölcsönszerződéshez kapcsolódó kamatok számítására vonatkozó feltételből eredő, a fogyasztó kárára fennálló egyenlőtlenség esetleges fennállása végső soron lényegében nem magától a referenciamutatótól, hanem attól a kamatlábtól függ, amely az e mutató értékére az említett feltétel alapján alkalmazott növelésre tekintettel ténylegesen e feltételből ered.

139

Nem zárható ki azonban, hogy a szerződéses kamatláb számítási módjának vagy magának a referenciamutatónak bizonyos sajátosságai egyenlőtlenséget idézhetnek elő a fogyasztó kárára, különösen az e kamatláb vagy mutató alakulására gyakorolt hatásuk miatt.

140

A tizenhetedik és tizennyolcadik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely változó kamatozású jelzálogkölcsön‑szerződés azon kikötése esetlegesen tisztességtelen jellegének értékelése során, amely a kamatlábnak a meghatározott referenciamutató értékéhez viszonyított időszakos kiigazítását írja elő, releváns az ügyleti kamat mértékének az e feltétel által előírt számítási módját és e kamatláb ebből eredő tényleges szintjét össze kell hasonlítani a szokásosan alkalmazott számítási módokkal, s különösen a piacon az e szerződés megkötésének időpontjában az említett szerződéssel azonos összegű és időtartamú kölcsönre vonatkozóan alkalmazott kamatlábakkal. A szerződéses kamatláb vagy referenciamutató számítási módjának egyéb szempontjai is relevánsak lehetnek, ha azok a fogyasztó kárára egyenlőtlenséget idézhetnek elő.

141

A tizenkilencediktől a huszonkettedikig terjedő kérdések a vitatott feltételhez hasonló szerződési feltétel tisztességtelen jellege esetleges megállapításának következményeire vonatkoznak abban az esetben, ha a szerződés e kikötés kihagyásával főszabály szerint nem teljesíthető.

142

Tizenkilencedik és huszadik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha a változó kamatozású jelzálogkölcsön‑szerződés főszabály szerint nem maradhat fenn a kamatlábnak valamely meghatározott referenciamutató értékéhez viszonyított időszakos kiigazítását előíró olyan kikötés nélkül, amelynek tisztességtelen jellegét megállapították, de amennyiben e szerződés egészének megsemmisítése a fogyasztót különösen káros következményeknek tenné ki, a nemzeti bíróság köteles e kikötést a nemzeti jog diszpozitív rendelkezésével helyettesíteni, még akkor is, ha annak alkalmazása a fogyasztó kárára fennálló olyan egyenlőtlenség fenntartását eredményezné, mint amelyet az említett feltétel tisztességtelen jellegének értékelése során figyelembe vettek volna, és ha nem, akkor e bíróság visszaható hatállyal kiigazíthatja e feltételt oly módon, hogy a kamatláb számítási módjaiba egy olyan tényezőt illeszt be, amely megszünteti ezen egyenlőtlenséget.

143

A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a nemzeti bíróság feladata, hogy a tisztességtelen feltételek alkalmazásától eltekintsen annak érdekében, hogy azok ne váltsanak ki kötelező joghatásokat a fogyasztóra nézve, kivéve ha ezt a fogyasztó ellenzi. A szerződésnek főszabály szerint úgy kell fennmaradnia, hogy csak a tisztességtelen feltételek elhagyása folytán módosuljon, ha a belső jogszabályok értelmében a szerződés jogilag ilyen módon fennmaradhat (2020. november 25‑iBanca B. ítélet, C‑269/19, EU:C:2020:954, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

144

Amennyiben a szerződés fennmaradás nem lehetséges, a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes, ha a nemzeti bíróság a szerződési jog elveinek alkalmazásával mellőzi a tisztességtelen feltétel alkalmazását oly módon, hogy azt a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével helyettesíti olyan helyzetekben, amelyekben a szerződés egészének megsemmisítése a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek tenné ki, így egyrészt ez utóbbit hátrány érné, másrészt a szerződés megsemmisítéséből eredő visszatartó erő veszélybe kerülne. Ugyanis, mivel kölcsönszerződésről van szó, az ilyen semmissé nyilvánításnak főszabály szerint az a következménye, hogy a részletekben megfizetendő fennmaradó kölcsönösszeg azonnal esedékessé válik, ami azzal a kockázattal jár, hogy meghaladja a fogyasztó pénzügyi képességeit, és ezért jobban bünteti őt, mint a hitelezőt (lásd ebben az értelemben: 2020. november 25‑iBanca B. ítélet, C‑269/19, EU:C:2020:954, 32. és 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

145

Az ilyen helyettesítés azonban azt feltételezi, hogy az érintett rendelkezés ténylegesen diszpozitív jellegű, és ugyanolyan hatállyal bír, mint a helyettesíteni kívánt rendelkezés.

146

A jelen ügyben úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság abból az előfeltevésből indul ki, amely szerint e feltételek a 14/2013. sz. törvény tizenötödik kiegészítő rendelkezését illetően teljesülhetnek.

147

Először is e rendelkezés jellegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy a nemzeti jog valamely rendelkezése e jog szempontjából diszpozitív jellegűnek tekinthető‑e (2020. március 3‑iGómez del Moral Guasch ítélet, C‑125/18, EU:C:2020:138, 65. és 66. pont). E célból a kérdést előterjesztő bíróság feladata a 14/2013. sz. törvény tizenötödik kiegészítő rendelkezésének pontos tartalmának vizsgálata.

148

Márpedig úgy tűnik, hogy ez a rendelkezés átmeneti rendszert vezet be két IRPH 2013. november 1‑jétől való eltörlését követően, kimondva, hogy a jelzálogkölcsön‑szerződések azon kikötéseiben, amelyek előírják a kamatlábnak a megszüntetett IRPH‑hoz viszonyított kiigazítását, a jövőre nézve az ezen IRPH‑ra való hivatkozás helyébe egy másik, – az egyenértékűség biztosításához szükséges bizonyos kiigazításokkal – továbbra is fennálló IRPH‑ra való utalás lép.

149

A kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében úgy tűnik, hogy az ilyen átmeneti szabály nem felel meg a diszpozitív szabály általánosan elfogadott meghatározásának, amely a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint azokra az esetekre vonatkozik, amikor a felek vagy nem tértek el a nemzeti jogalkotó által az érintett szerződések tekintetében előírt általános szabályoktól, vagy kifejezetten a nemzeti jogalkotó által e célból bevezetett szabály alkalmazhatósága mellett döntöttek (2019. október 3‑iDziubak ítélet, C‑260/18, EU:C:2019:819, 60. pont).

150

Másodszor, ami a 14/2013. sz. törvény tizenötödik kiegészítő rendelkezésének hatályát illeti, az abban előírt felváltás nyilvánvalóan nem az érintett kikötésekre, hanem csupán e kikötések egyik elemére, nevezetesen az általuk megjelölt referenciamutatóra vonatkozik, míg a jelen ügyben egy feltétel felváltását tervezik.

151

Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy úgy tűnik, hogy az ilyen felváltási mechanizmus az érintett kikötések érvényességét feltételezi, amely feltevést az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő megfontolások látszólag nem teljesen zárják ki a jelen ügyben, mivel a jelen ítéletnek az olyan kikötésnek, mint a vitatott kikötés az esetlegesen tisztességtelen jellegére vonatkozó kérdések vizsgálatával kapcsolatos fejtegetései nyilvánvalóvá teszik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kétségei elsősorban nem annyira az IRPH‑re való hivatkozásra, hanem inkább arra vonatkoznak, hogy e mutatóra az 5/1994. sz. körlevél preambulumában említett negatív különbözet alkalmazása nélkül hivatkoznak. A jelen ítélet 142. pontjából azonban az következik, hogy a tizenkilencedik és huszadik kérdést arra az esetre terjesztették elő, ha az ilyen kikötés érvénytelenségét annak tisztességtelen jellege miatt állapítanák meg.

152

Egyebekben, abban az esetben, ha a tisztességtelennek minsített kikötést nem lehetne mellőzni és helyettesíteni valamely diszpozitív rendelkezéssel, emlékeztetni kell arra, hogy ha a nemzeti bíróság megállapítja az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő tisztességtelen feltétel semmisségét, e bíróság nem egészítheti ki a szerződést e feltétel tartalmának módosításával. Ugyanis, ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy az ilyen szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, e lehetőség sérthetné a 93/13 irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt. E lehetőség hozzájárulna annak a visszatartó erőnek a megszüntetéséhez, amely az eladók vagy szolgáltatók tekintetében jelentkezik az ilyen tisztességtelen feltételeknek a fogyasztókra való puszta és egyszerű alkalmazhatatlansága következtében, mivel az eladók vagy szolgáltatók továbbra is alkalmazni próbálnák e kikötéseket annak tudatában, hogy még ha azok érvénytelenségét meg is állapítanák, a szerződést a nemzeti bíróság a szükséges mértékben továbbra is kiegészíthetné oly módon, hogy ezen eladók vagy szolgáltatók érdekei biztosítottak legyenek (2020. november 25‑iBanca B. ítélet, C‑269/19, EU:C:2020:954, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

153

Márpedig a kamatláb kiszámításának az olyan kikötésben előírt módjaihoz, mint a vitatott kikötés, olyan kiegészítő elem hozzáadása, amely az e feltétel tisztességtelen jellegének megállapításához hozzájáruló szerződéses egyenlőtlenség orvoslására irányul, e feltétel tartalmának módosítását jelentené.

154

A fenti megfontolások összességére tekintettel a tizenkilencedik és huszadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha a változó kamatozású jelzálogkölcsön‑szerződés főszabály szerint nem maradhat fenn a kamatlábnak valamely meghatározott referenciamutató értékéhez viszonyított időszakos kiigazítását előíró olyan kikötés nélkül, amelynek tisztességtelen jellegét megállapították, de ha e szerződés egészének megsemmisítése a fogyasztót különösen káros következményeknek tenné ki, azokkal nem ellentétes az, hogy a nemzeti bíróság e kikötést a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével váltja fel, amennyiben e diszpozitív rendelkezés terjedelme megegyezik a helyettesíteni kívánt kikötés terjedelmével. Ezzel szemben e bíróság nem vizsgálhatja felül ezt a kikötést olyan elem hozzáadásával, amely alkalmas a fogyasztó kárára fennálló egyensúlytalanság orvoslására.

155

Az alapeljárás alperese és a spanyol kormány azt állítja, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a huszonegyedik kérdés megválaszolására, mivel az egy nemzeti jogi rendelkezés alkalmazására vonatkozik.

156

Mindazonáltal e kérdés nem arra irányul, hogy a Bíróság értelmezze az abban említett nemzeti jogi rendelkezést, hanem arra, hogy határozzon azon következmények 93/13 irányelvvel való összeegyeztethetőségéről, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság úgy mutat be, hogy azok e rendelkezésből következnek, amennyiben az alkalmazandó.

157

Ennélfogva az említett kérdésre válaszolni kell.

158

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy bár a kérdést előterjesztő bíróság nem hivatkozik a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésére, azt szintén figyelembe kell venni, mivel e rendelkezés valamely szerződési feltétel érvénytelenségének következményeit írja elő.

159

Következésképpen meg kell állapítani, hogy huszonegyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha egy jelzálogkölcsön‑szerződés nem maradhatna fenn a tisztességtelennek minősített kikötés hiányában, e rendelkezésekkel ellentétes a nemzeti jog olyan rendelkezésének alkalmazása, amelynek értelmében az eladó vagy szolgáltató jogosult a teljes kölcsönösszegnek a fogyasztó rendelkezésére bocsátásának napjától számított törvényes kamattal növelt mértékű visszatérítésére.

160

Emlékeztetni kell arra, hogy a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok úgy rendelkezzenek, hogy a tisztességtelen feltételek „a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint” ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. Mindazonáltal a 93/13 irányelvben a fogyasztók számára garantált védelemnek a nemzeti jog által történő átvétele nem változtathat e védelem terjedelmén, és ennélfogva lényegén, és ezáltal nem teheti kérdésessé az említett védelem hatékonyságának a tisztességtelen feltételekre vonatkozó egységes szabályok elfogadásával történő – az uniós jogalkotó által az ezen irányelv tizedik preambulumbekezdésében kifejtettek szerint elérni kívánt – megerősítését (lásd: 2023. június 15‑iBank M. [A szerződés semmisségének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

161

Ami a jelzálogkölcsön‑szerződés tisztességtelen feltételek fennállása miatti semmisségének gyakorlati következményeit illeti, a Bíróság kimondta, hogy az e következményekre vonatkozó nemzeti szabályok uniós joggal való összeegyeztethetősége attól a kérdéstől függ, hogy e szabályok egyrészt lehetővé teszik‑e a fogyasztó azon jogi és ténybeli helyzetének helyreállítását, amelyben akkor lett volna, ha nem köti meg e szerződést, másrészt nem veszélyeztetik‑e a 93/13 irányelv által elérni kívánt visszatartó hatást (lásd: 2023. június 15‑iBank M. [A szerződés megsemmisítésének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 68. pont).

162

Az ilyen helyzetben lévő fogyasztóval szemben az eladó vagy szolgáltató által érvényesíthető igények tehát csak akkor fogadhatók el, ha azok nem veszélyeztetik a jelen ítélet előző pontjában említett célokat.

163

Márpedig valamely hitelintézetnek olyan jogot biztosítani, hogy a fogyasztótól az e szerződés teljesítése címén e hitelintézet által folyósított tőke visszafizetését, valamint adott esetben a késedelmi kamatok fizetését meghaladó megtérítést követeljen, veszélybe sodorhatná a 93/13 irányelv által elérni kívánt visszatartó hatást, amint arra a főtanácsnok az indítványának 21. pontjában rámutatott (2023. június 15‑iBank M. [A szerződés megsemmisítésének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 76. pont).

164

Az eladó vagy szolgáltató azon lehetőségét, hogy ilyen késedelmi kamatban részesüljön, a megsemmisített szerződés teljesítése során kapott összegek visszafizetésének felszólításától számított kamatra vonatkozónak kell tekinteni. Abban az esetben ugyanis, ha az eladó vagy szolgáltató kamatot követelhet attól a naptól kezdve, amikor a megsemmisített szerződés teljesítése keretében felvett tőkét a kölcsönfelvevőnek átadták, ezen eladó vagy szolgáltató olyan helyzetbe kerülne, amelyben díjat kap e tőke fogyasztó általi használatáért. Márpedig az ilyen lehetőség egyszerre veszélyeztetné az eladók vagy szolgáltatók tekintetében a tisztességtelen feltétel által érintett szerződések érvénytelenné nyilvánítása által gyakorolt visszatartó hatást, valamint a 93/13 irányelv által a fogyasztók számára biztosított védelem hatékonyságát, mivel ez utóbbiak olyan helyzetbe kerülhetnének, amelyben számukra kedvezőbb lenne, ha a tisztességtelen feltételt tartalmazó szerződés teljesítését tovább folytatnák ahelyett, hogy az említett irányelvből eredő jogaikat gyakorolnák (lásd ebben az értelemben: 2023. június 15‑iBank M. [A szerződés semmisségének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 78., 79. és 84. pont).

165

Hangsúlyozni kell továbbá, hogy ez a megoldás megfelel a nemo auditur propriam turpitudinem allegans (senki sem hivatkozhat saját jogellenes magatartására) elvének, mivel nem fogadható el sem az, hogy valamely fél gazdasági előnyökre tegyen szert a jogellenes magatartásából, sem pedig az, hogy az általa ilyen magatartással okozott hátrányokat követően megtérítésben részesüljön (lásd ebben az értelemben: 2023. június 15‑iBank M. [A szerződés semmisségének következményei] ítélet, C‑520/21, EU:C:2023:478, 81. pont).

166

Ez még inkább így van akkor, ha a megsemmisített kölcsönszerződés teljesítése során kapott összegek visszafizetésére vonatkozó kötelezettség esetén alkalmazandó törvényes kamatláb meghaladja az e szerződésben előírt kamatlábat, mint a jelen ügyben is.

167

A fenti megfontolások összességére tekintettel a huszonegyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha egy jelzálogkölcsön‑szerződés nem maradhatna fenn a tisztességtelennek kikötés hiányában, e rendelkezésekkel ellentétes a nemzeti jog olyan rendelkezésének alkalmazása, amelynek értelmében az eladó vagy szolgáltató jogosult a teljes kölcsönösszegnek a fogyasztó rendelkezésére bocsátásának napjától számított törvényes kamattal növelt mértékű visszatérítésére.

168

Az alapeljárás alperese és a spanyol kormány azt is állítja, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a huszonegyedik kérdés megválaszolására, mivel az egy nemzeti jogi rendelkezés alkalmazására vonatkozik.

169

Meg kell állapítani, hogy e kérdés lényegében annak meghatározására irányul, hogy a polgári törvénykönyv 1306. cikkének 2. pontja értelmében vett „jogellenes célnak” minősül‑e, ha valamely eladó vagy szolgáltató olyan tisztességtelen feltételt foglal a szerződésbe, amelyet egyedileg nem tárgyaltak meg, és amelynek semmissége e szerződés semmisségét vonja maga után.

170

Márpedig az említett kérdés vizsgálata a nemzeti jog e fogalmának értelmezését feltételezi, amely értelmezés – amint az a jelen ítélet 63. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból következik – nem tartozik a Bíróság hatáskörébe.

171

Következésképpen a huszonkettedik kérdésre nem szükséges válaszolni.

172

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott: