1.

A Törvényszék bíráinak kinevezését az EUMSZ 19. cikk (2) bekezdése és az EUMSZ 254. cikk szabályozza. Ezek a viszonylag rövid és hasonlóan megfogalmazott rendelkezések többek között úgy rendelkeznek, hogy a bírákat „a 255. cikkben említett bizottsággal folytatott konzultációt követően a tagállamok kormányai közös megegyezéssel […] nevezik ki”, és „olyan személyek közül választják ki, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik megfelelnek a felsőbb bírói tisztségbe történő kinevezéshez szükséges alkalmassági feltételeknek”.

2.

Alkalmazhatók‑e az e rendelkezésekben foglalt elvek a Törvényszék bírói tisztségére a tagállamok kormányai által javasolt jelöltek kiválasztására irányuló nemzeti eljárásokra? Ha igen, akkor az e rendelkezésekben foglalt függetlenség követelménye a tagállamok számára bizonyos konkrét kötelezettségeket jelent‑e az ilyen eljárások megszervezésének és lefolytatásának módját illetően? Konkrétabban: ellentétes‑e az uniós joggal, ha egy tagállam, amely független szakértőkből álló csoportot hozott létre a jelöltek értékelésére, valamint a szakmai alkalmasság és függetlenség követelményének megfelelő jelölteket rangsorba állító lista összeállítására, e listáról az első helyre rangsorolt jelölttől eltérő jelöltet választ ki?

3.

Lényegében ezek a jelen eljárásban felvetett kulcsfontosságú kérdések.

4.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 255. cikkében említett bizottság (a továbbiakban: 255. cikk szerinti bizottság) működésének szabályairól szóló, 2010. február 25‑i 2010/124/EU tanácsi határozat ( 2 ) 1. cikke értelmében e szabályokat az említett határozat melléklete tartalmazza. Az említett szabályok 6–8. pontja a következőképpen szól:

5.

Az 1994. május 19‑i Lietuvos Respublikos Vyriausybės įstatymas (a Litván Köztársaság kormányáról szóló törvény) ( 3 ) 52. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A kormány a Litván Köztársaság elnökének egyetértésével és a litván parlamenttel a Lietuvos Respublikos Seimo statutas [(a Litván Köztársaság parlamentjének alapokmánya)] által előírt módon folytatott konzultációt követően javasol jelölteket az Európai Unió Bíróságának és az Európai Unió Törvényszékének [(a továbbiakban: Törvényszék)] bírájává történő kinevezésre.”

6.

A Litván Köztársaság igazságügyi miniszterének 2021. március 9‑i 1R 65. sz. rendeletével elfogadott Pretendento į Europos Sąjungos bendrojo teismo teisėjus atrankos tvarkos aprašasnak (az Európai Unió [Törvényszékének] bírói tisztségére jelölt személyek kiválasztására irányuló eljárásra vonatkozó szabályok) az alapeljárás tárgyát képező jogvita idején hatályos változatának 2–4., 13., 15., 19., 21. és 22. pontja a következőképpen rendelkezik:

„2. A kiválasztási munkacsoport [(a továbbiakban: munkacsoport)] a Litván Köztársaság miniszterelnökének rendelete útján alakul meg. A munkacsoport hét személyből áll. Tagjai: a Litván Köztársaság igazságügyi minisztere (mint a munkacsoport elnöke), továbbá a parlamentnek, a köztársasági elnöknek, a Teisėjų tarybának [(bírói tanács)], a Mykolas Romeris Egyetem jogi karának, a vilniusi egyetem jogi karának és a Vytautas Didysis Egyetem jogi karának egy-egy képviselője. A munkacsoport titkárává a Litván Köztársaság igazságügyi minisztériumának köztisztviselőjét kell kinevezni.

3. A munkacsoport, figyelembe véve [a Törvényszék] bírói tisztségére pályázók kiválasztásának az Unió alapját képező szerződésekben meghatározott és az [EUMSZ 255. cikkben] említett bizottságnak e bizottság honlapján [...] közzétett hatodik tevékenységi jelentésében részletezett hat kritériumot, az igazságügyi minisztérium honlapján közzéteendő hirdetmény útján tájékoztatja a nyilvánosságot a kiválasztási eljárás megindításáról, és felhívja a meghatározott kiválasztási kritériumoknak megfelelő személyeket, hogy a kiválasztási eljárásban való részvétel érdekében nyújtsák be jelentkezésüket […].

4. A munkacsoport legalább tíz munkanapos határidőt szab a jelölteknek arra, hogy a kiválasztási eljárásban való részvételre vonatkozó jelentkezéseiket az igazságügyi minisztériumhoz benyújtsák. […]

[…]

13. A kiválasztási eljárás magában foglalja a pályázóknak a kiválasztási eljárás szabályainak 3. pontjában említett szempontok szerinti, a pályázók által benyújtott dokumentumok alapján történő értékelését, valamint a kiválasztási interjút. […]

[…]

15. A kiválasztási szakaszban a pályázók értékelése a szabályok 3. pontjában meghatározott hat kritérium alapján történik: jogi alkalmasság; szakmai tapasztalat; igazságszolgáltatási feladatok ellátására való alkalmasság; nyelvtudás; több jogi hagyományt is képviselő nemzetközi környezetben végzendő csapatmunkára való alkalmasság; a függetlenség, a pártatlanság, a lelkiismeretesség és a feddhetetlenség garanciái.

[…]

19. A kiválasztási eljárás végén a munkacsoport minden tagja 1 és 10 közötti pontszámmal értékeli a pályázót. A legalacsonyabb pontszám 1 pont, a legmagasabb pontszám 10 pont. A munkacsoport tagjai által adott pontszámok összeadódnak. Az eredmények alapján össze kell állítani a pályázók érdem szerinti listáját. Az érdem szerinti listára a megszerzett pontok számától függetlenül fel kell venni mindazokat a pályázókat, akik a munkacsoport megítélése szerint megfelelnek [a Törvényszék] bírájává történő kiválasztás kritériumainak.

[…]

21. A kiválasztás befejezését követően a munkacsoport elnöke a kormány elé terjeszti [a Törvényszék] bírói tisztségére legjobbként rangsorolt pályázó jelölésére vonatkozó aktusok tervezetét, csatolva a munkacsoport üléséről készült jegyzőkönyvet, annak mellékletét (a pályázóknak a munkacsoport által összeállított, a pályázók által elért pontok számát is feltüntető, érdem szerinti listáját) és a legjobbként rangsorolt pályázó önéletrajzát.

22. [A Törvényszék] bírói tisztségére a munkacsoport által legjobbként rangsorolt pályázó megjelölése kizárólag ajánlás a kormány számára, amely a kormányról szóló törvény 52. cikkének (3) bekezdése alapján javaslatot tesz [a Törvényszék] bírói tisztségére jelölendő személyre.”

7.

Virgilijus Valančiust, az alapügy felperesét (a továbbiakban: felperes) 2016. április 13‑án nevezték ki a Törvényszék bírájává, miután a litván kormány jelöltként javasolta őt. A felperes hivatali ideje 2019. augusztus 31‑én lejárt, de az Európai Unió Bírósága alapokmányának (a továbbiakban: alapokmány) ( 4 ) 5. cikke alapján továbbra is betöltötte a Törvényszék bírói tisztségét.

8.

A litván kormány 2019. július 31‑i határozatában azt kérte a Litván Köztársaság elnökétől és a litván parlamenttől, hogy hagyja jóvá V. Valančiusnak egy újabb hivatali időre történő jelölését. Miután e jelölés meghiúsult arra tekintettel, hogy a három érintett nemzeti intézménynek nem sikerült megállapodásra jutnia, 2021 márciusában pályázati felhívást tettek közzé a Törvényszék bírói tisztségére pályázó jelölt kiválasztása céljából. Ezzel egyidejűleg a miniszterelnök rendeletével munkacsoportot hozták létre, és az igazságügyi miniszter rendeletével jóváhagyták a kiválasztási eljárás lefolytatásának szabályait.

9.

2021. május 10‑én a munkacsoport értékelte a lehetséges jelölteket, és megállapodott egy nyolc olyan személyt tartalmazó listáról, akikről megállapította, hogy megfelelnek a bíróvá történő kiválasztás kritériumainak, és a listán a személyeket a pontszámok alapján csökkenő sorrendbe rendezte („érdem szerinti lista”). A felperest az érdem szerinti listán a legalkalmasabb jelöltnek ítélték.

10.

2021. május 11‑én az igazságügyi minisztérium javaslatot tett a litván kormány részére a felperes jelölésére.

11.

A litván kormány 2022. április 6‑án azt kérte a Litván Köztársaság elnökétől és a litván parlamenttől, hogy hagyja jóvá az érdem szerinti lista második helyére rangsorolt személy jelölését. A litván kormány a 2022. május 4‑i határozatával, figyelembe véve a Litván Köztársaság elnöke és a litván parlament által adott jóváhagyást, a Törvényszék bírói tisztségére az említett személyt javasolta jelölni (a továbbiakban: első kijelölési határozat).

12.

A 255. cikk szerinti bizottság 2022. július 5‑én a jelölt számára kedvezőtlen véleményt adott.

13.

A Litván Köztársaság kormánya 2022. szeptember 14‑én a Litván Köztársaság elnökétől és a parlamenttől annak jóváhagyását kérte, hogy a Törvényszék bírói tisztségére az érdem szerinti lista harmadik helyére rangsorolt személyt, Saulius Lukas Kalėdát jelöljék. A két intézmény jóváhagyását követően a litván kormány úgy döntött, hogy az említett személyt javasolja jelöltként (a továbbiakban: második kijelölési határozat). ( 5 )

14.

A 255. cikk szerinti bizottság kedvező véleményét követően S. L. Kalėdát a tagállamok kormányainak képviselői 2023. szeptember 15‑én a Törvényszék bírájává nevezték ki, és a Törvényszék 2023. szeptember 27‑i ülésén tette le esküjét, amely időpontban a felperesnek a Törvényszék bírájaként betöltött megbízatása lejárt.

15.

A felperes 2022. május 18‑án keresetet nyújtott be a Vilniaus apygardos administracinis teismashoz (vilniusi megyei közigazgatási bíróság, Litvánia) az első kijelölési határozat megsemmisítése iránt, amely keresetben különösen azt kérte, hogy az eljáró bíróság kötelezze a litván kormányt arra, hogy a törvényben előírt eljárásnak megfelelően indítsa el újra a Törvényszék bírói tisztségére pályázó jelölttel kapcsolatos konzultációs és javaslattételi eljárást azzal, hogy a konzultációra és a javaslattételre a munkacsoport által első helyre rangsorolt jelölt nevét nyújtja be. Ebben az összefüggésben a felperes azt állította, hogy a Törvényszék bírói tisztségére pályázó jelölt kiválasztására irányuló nemzeti eljárás (a továbbiakban: a szóban forgó nemzeti eljárás), ahogyan azt lefolytatták, sérti az EUMSZ 19. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdéséből és az EUMSZ 254. cikk második bekezdéséből eredő elveket. Ezt követően a felperes kiterjesztette keresetét, hogy az a második kijelölési határozatra is vonatkozzon. ( 6 )

16.

A Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság, Litvánia) – mivel kétségei támadtak az uniós jog fenti rendelkezéseinek helyes értelmezését illetően – úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

17.

A Bíróság elnökének 2023. szeptember 26‑i határozatával a kérdést előterjesztő bíróságnak felvilágosításkérést küldtek, amelyben arra kérték, hogy nyilatkozzon arról, hogy S. L. Kalėdának a tagállamok kormányainak képviselői által 2023. szeptember 15‑én hozott határozattal a Törvényszék bírájává történő kinevezésének van‑e bármilyen jelentősége az alapügy tárgya szempontjából, és ha igen, a bíróság fenn kívánja‑e tartani előzetes döntéshozatal iránti kérelmét. Az említett bíróság 2023. október 10‑én kelt levelében jelezte, hogy a kinevezés nem érinti az alapügy tárgyát, és hogy fenn kívánja tartani az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét.

18.

A jelen eljárásban a felperes, a cseh, a litván, a magyar, a holland, a lengyel és a svéd kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. A felperes, a cseh kormány, Írország, a litván és a lengyel kormány, valamint a Bizottság szóbeli észrevételeket is előterjesztettek a 2024. január 16‑i tárgyaláson.

19.

Két kérdésével – amelyeket együtt célszerű vizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy ellentétes‑e az EUSZ 19. cikk (2) bekezdésével és az EUMSZ 254. cikkel az a nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint valamely tagállam kormánya, amely független szakértőkből álló csoportot hozott létre a Törvényszék bírói tisztségére pályázó jelöltek értékelésére és az uniós szerződésekben előírt szakmai alkalmassági és függetlenségi követelményeknek megfelelő jelöltek rangsorának felállítására, e listáról az első ranghelyen álló jelölt helyett más jelöltet választhat.

20.

Mielőtt e kérdés érdemi értékelését elvégezném, meg kell vizsgálnom bizonyos előzetes eljárási kérdéseket.

21.

Az észrevételeket benyújtó egyes tagállami kormányok számos érvet terjesztettek elő a Bíróság hatáskörét és/vagy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát és/vagy azt vitatva, hogy a Bíróságnak válaszolnia kell a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre. Bár e felek bizonyos mértékben összevonták a három problémakörrel kapcsolatos érveiket, azokat külön-külön vizsgálom meg.

22.

Először is, egyes kormányok úgy vélték, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előterjesztett kérdések megválaszolására. Álláspontjuk szerint, mivel az eljárásra, amelynek keretében valamely kormány jelöltet javasol, kizárólag a nemzeti jog irányadó, az alapügyben nem alkalmazhatók azok az uniós rendelkezések, amelyeknek az értelmezését kérik. Más kormányok rámutatnak a Törvényszék bírói tisztségére vonatkozó kinevezési eljárás összetett jellegére is, amely eljárás a tagállamok kormányai képviselőinek közös megegyezéssel hozott határozatának elfogadásával végződik, amelynek jogszerűségét a Bíróság nem vizsgálhatja felül. Azt állítják, hogy a Bíróságnak a fortiori nem lehet hatásköre arra vonatkozóan, hogy az említett összetett eljárás nemzeti szakaszának jogszerűségéről határozzon.

23.

E tekintetben mindenekelőtt hangsúlyozom, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések az EUSZ 19. cikk (2) bekezdésének és az EUMSZ 254. cikknek a hatályára vonatkoznak, amely kérdés az elsődleges uniós jog e rendelkezéseinek értelmezését igényli, és mint ilyen az EUMSZ 267. cikk értelmében teljes mértékben a Bíróság hatáskörébe tartozik. ( 7 )

24.

Emellett emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint bár a tagállamok igazságszolgáltatási szervezete ez utóbbiak hatáskörébe tartozik, e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogból eredő kötelezettségeket. Ez lehet a helyzet többek között a bírák kinevezéséről szóló határozatok elfogadására vonatkozó nemzeti szabályokat és adott esetben az ilyen kinevezési eljárásokkal összefüggésben alkalmazandó bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályokat illetően. ( 8 ) Úgy tűnik számomra, hogy ennek az elvnek a fortiori alkalmazandónak kell lennie az azon határozathozatalra vonatkozó nemzeti szabályokra is, amely – amint azt később kifejtem – az Európai Unió Bírósága tagjainak kinevezésére irányuló eljárás részét képezi.

25.

Továbbá nem vagyok meggyőződve arról, hogy analógia vonható a jelen ügy és azon ügyek között, amelyekben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 263. cikk alapján nem rendelkezik hatáskörrel a tagállamok kormányainak képviselői által – nem a Tanács tagjaikénti minőségükben, hanem a kormányaik képviselőikénti minőségükben eljárva, és ezáltal a tagállamok hatásköreit együttesen gyakorolva – elfogadott jogi aktusok érvényességének felülvizsgálatára, mint például az Európai Unió Bírósága tagjainak kinevezésére vonatkozó határozathozatal esetében. ( 9 )

26.

A vitatott határozatok nem kormányközi jellegű jogi aktusok, hanem a litván hatóságok által a nemzeti jog alapján elfogadott jogi aktusok. Ezek a jogi aktusok – ahogyan egyes kormányok érvelnek – előzetes jogi aktusoknak tekinthetők abban az értelemben, hogy egy olyan összetett eljárás egyik lépését jelentik, amely végül egy kormányközi jellegű határozat elfogadásához vezet. Ez ugyanakkor nem változtat azon, hogy ha a megtámadott határozatok – amelyek kétségtelenül bizonyos joghatásokat váltanak ki – a nemzeti jog alapján bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik, az, hogy a Bíróság egy másik, eltérő jogi aktus (a tagállamok kormányainak képviselői által elfogadott kinevezési határozat) tekintetében nem rendelkezik hatáskörrel, nyilvánvalóan irreleváns annak meghatározása szempontjából, hogy a Bíróság képes‑e (vagy inkább köteles‑e) megválaszolni az EUMSZ 267. cikk alapján előterjesztett kérdéseket, feltéve, hogy azok az uniós jog értelmezésére vonatkoznak.

27.

Másodszor, egyes kormányok azzal érveltek, hogy az előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok, mivel az e kérdésekre adott válasz nem szükséges a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvita megoldásához. Ezt az álláspontot két okkal indokolták: i. a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a felperes által kért jogorvoslat (a kormánnyal szemben benyújtott, jogsértés megszüntetése iránti kereset) megadására, mivel az a kormány külpolitikai hatáskörének gyakorlását érintené; és ii. a kérdések hipotetikusak, amennyiben a szóban forgó nemzeti eljárást – még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó uniós rendelkezéseket alkalmazni kell – mindenesetre e rendelkezéseknek megfelelően folytatták le.

28.

Meg kell jegyezni, hogy amint az az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, egyedül az ügyben eljáró és a bírósági döntésért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira figyelemmel az ítéletének meghozatala szempontjából megítélje az előzetes döntéshozatal szükségességét, valamint a Bíróság elé terjesztendő kérdések jelentőségét. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. Ennélfogva az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a valamely előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről való határozathozatalt, ha valamely uniós jogi szabály kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 10 )

29.

A jelen ügyben nem látok olyan elemet, amely alkalmas lenne e vélelem megdöntésére. Valójában a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő, tényleges jogvita áll fenn, amelyben a felperes azokra az uniós rendelkezésekre hivatkozott, amelyek értelmezése az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgyát képezi. ( 11 ) Az, hogy a hivatkozott uniós rendelkezések az adott jogvitában ténylegesen alkalmazandók‑e, és ha igen, betartották‑e azokat, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések lényegét érintő kérdések, és következésképpen nem befolyásolhatják e kérdések elfogadhatóságát. ( 12 )

30.

Nem tartom meggyőzőbbnek azt az érvelést sem, amely azon alapul, hogy a kérdést előterjesztő bíróság állítólagosan nem rendelkezik hatáskörrel a megtámadott határozatok felülvizsgálatára vagy a felperes által kért konkrét jogorvoslat megadására. Általánosan elfogadott, hogy a nemzeti bíróság által az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdéseket a saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttérre – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – tekintettel kell megválaszolni. ( 13 ) Az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő kereset elfogadható‑e, illetve hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés a nemzeti eljárásra vonatkozó szabályoknak megfelelően született‑e, olyan kérdések, amelyek túlmutatnak a Bíróságnak az EUMSZ 267. cikk szerinti hatáskörén. ( 14 )

31.

Ugyanígy az, hogy az illetékes nemzeti hatóságok a szóban forgó nemzeti eljárás során helyesen alkalmazták‑e az uniós jog vonatkozó rendelkezéseiből eredő elveket, ismét csak olyan kérdés, amelynek értékelése nem a Bíróság feladata. A jelen eljárás szempontjából elegendő rámutatni arra, hogy az alapeljárás felei nem értenek egyet e kérdésben, és hogy a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság segítségét kérte annak érdekében, hogy e kérdésben dönthessen. Ez elegendő az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatónak nyilvánításához. Az előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy tisztázza a szóban forgó uniós rendelkezések helyes értelmezését, a kérdést előterjesztő bíróság feladata pedig az, hogy az értelmezett rendelkezéseket az ügy konkrét körülményeire alkalmazza, ( 15 ) levonva minden megfelelő következményt azok esetleges megsértéséből. ( 16 )

32.

Harmadszor, a kormányok egy része azt állítja, hogy mivel S. L. Kalėda időközben hivatalba lépett, az alapeljárás elvesztette célját, ami azt jelenti, hogy nincs szükség az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolására. Úgy vélik, hogy még ha a szóban forgó nemzeti eljárás sértette is a felperes jogait (quod non), az általa kért jogorvoslatnak többé nem lehet helyt adni: a kérdést előterjesztő bíróság határozata nem érinti a tagállamok kormányai képviselőinek arra vonatkozóan hozott határozatának érvényességét, hogy S. L. Kalėdát nevezik ki a Törvényszék bírájává.

33.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele többek között a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek keretében a nemzeti bíróságnak az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletet tekintetbe vevő határozatot kell hoznia. ( 17 )

34.

A jelen ügyben egyetértek e kormányokkal abban, hogy még ha a kérdést előterjesztő bíróságnak meg is kellene semmisítenie a megtámadott határozatokat, ez nem lenne közvetlen hatással a tagállamok kormányainak képviselői által arra vonatkozóan hozott határozat érvényességére, hogy S. L. Kaledát nevezik ki a Törvényszék bírájává. Ebben az összefüggésben mellékesen megjegyzem, hogy az a tény, hogy S. L. Kalėda megfelel a Szerződésekben meghatározott követelményeknek, nem vitatott a felek között. Hasonlóképpen úgy tűnik számomra, hogy a felperesnek a kérdést előterjesztő bírósághoz intézett azon kérelme, hogy indítsa el újra a Törvényszék bírói tisztségére pályázó jelöltek kiválasztására irányuló eljárást, mára céltalanná vált, amennyiben az az álláshely, amelyre az eljárást lefolytatták, már nem elérhető.

35.

Ebben az összefüggésben a teljesség kedvéért érdemes hozzátenni, hogy annak végső ellenőrzése, hogy egy adott jelölt megfelel‑e a Szerződésekben meghatározott szakmai alkalmassági és függetlenségi követelményeknek, a tagállamok kormányai képviselőinek feladata, és ez az értékelés nem képezheti az uniós bíróságok vagy a nemzeti bíróságok bírósági felülvizsgálatának tárgyát. Az Európai Unió Bíróságának egyszer már kinevezett tagja nem fosztható meg automatikusan tisztségétől a nemzeti szintű kiválasztási eljárás során (állítólagosan vagy ténylegesen) elkövetett hiba miatt. Ez ellentétes lenne a bírák elmozdíthatatlanságának elvével. ( 18 )

36.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kinevezési eljárás során elkövetett hibák nem orvosolhatók. Az alapokmány 6. cikke kimondja, hogy „[a] bírót csak akkor lehet hivatalából elmozdítani, illetve nyugdíjjogosultságától vagy az ezt helyettesítő egyéb juttatáshoz való jogosultságától megfosztani, ha a Bíróság bíráinak és főtanácsnokainak egyhangú megítélése szerint már nem felel meg a megkívánt feltételeknek, vagy nem tesz eleget a hivatalából eredő kötelezettségeknek. […] Amennyiben az érintett személy a Törvényszék, illetve egy különös hatáskörű törvényszék tagja, a Bíróság az érintett törvényszékkel folytatott konzultációt követően határoz.” ( 19 )

37.

E rendelkezésből következik, hogy amennyiben a bíró kinevezését követően bármilyen olyan elem felmerül, amely kétségessé teheti, hogy a tagállamok kormányainak képviselői által végzett értékelés teljes, helyes és valós információk alapján történt‑e, a Bíróság megvizsgálhatja ezt a kérdést, és adott esetben dönthet az alapokmány 6. cikkében előírt eljárás megindításáról. Ilyen eset lehet például, ha a jelölt tudatosan félrevezető információkat és/vagy hamisított dokumentumokat szolgáltatott az illetékes nemzeti hatóságoknak vagy a 255. cikk szerinti bizottságnak. ( 20 )

38.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a Bíróságnak az ilyen kérdések kinevezést követő vizsgálatára vonatkozó előjogát a kötelezettség, nem pedig a széles mérlegelési jogkör határozza meg. Amint azt a Bíróság – többek között a Simpson ítéletben (amely az Európai Unió korábbi Közszolgálati Törvényszéke bírájának kinevezési eljárása során elkövetett hibára vonatkozott) – következetesen képviseli, a Charta 47. cikkében foglalt, a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bírósághoz való alapvető jog magában foglalja, hogy „minden bíróság köteles megvizsgálni, hogy összetételénél fogva ilyen bíróságnak minősül‑e, ha e tekintetben komoly kétség merül fel. E vizsgálat ahhoz a bizalomhoz szükséges, amelyet egy demokratikus társadalomban a bíróságoknak a jogalanyban kell kelteniük. Ebben az értelemben az ilyen vizsgálat olyan lényeges formaságnak minősül, amelynek betartása imperatív jellegű, és azt hivatalból kell ellenőrizni.” ( 21 )

39.

A fentiek ellenére számomra nem nyilvánvaló, hogy a szóban forgó jogvita célját vesztette. A Bíróság erre vonatkozó kérdésére a kérdést előterjesztő bíróság ugyanis előadta, hogy az alapügy még mindig folyamatban van, és úgy véli, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján nem szükséges visszavonni az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, mivel az említett kérdésekre adott válasz továbbra is szükséges a jogvita eldöntéséhez. ( 22 ) Emellett a felperes a tárgyaláson kijelentette – és a litván kormány sem vitatta –, hogy amint az eljárás a kérdést előterjesztő bíróság által az EUMSZ 267. cikk alapján elrendelt felfüggesztést követően újraindul, módosíthatja a kereseti kérelmeit, például megállapító ítéletet kérhet, amely a jóvátétel egyik formájaként elégtételt nyújthatna neki, vagy pedig vagyoni kártérítést kérhet.

40.

Ennélfogva figyelembe véve mind a kérdést előterjesztő bíróság, mind az alapeljárás felei által nyújtott tájékoztatást, úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válasz továbbra is szükséges ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előtte folyamatban lévő jogvitát eldönthesse.

41.

A Törvényszék bírái kinevezésének eljárását és követelményeit az EUMSZ 19. cikk (2) bekezdése és az EUMSZ 254. cikk szabályozza. Ezek a hasonlóan megfogalmazott rendelkezések kimondják, hogy a Törvényszék bíráit i. „olyan személyek közül választják ki, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség, és akik megfelelnek a felsőbb bírói tisztségbe történő kinevezéshez szükséges alkalmassági feltételeknek”, és ii. „a tagállamok kormányai közös megegyezéssel” nevezik ki a 255. cikk szerinti bizottsággal folytatott konzultációt követően.

42.

A jelen ügy középpontjában álló első kérdés az, hogy az említett rendelkezésekben foglalt azon követelmény, hogy a Törvényszék bíráit olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség („a függetlenség követelménye”), keletkeztet‑e kötelezettséget a tagállamok számára az e tisztségekre javasolt jelöltek kiválasztására irányuló eljárás tekintetében.

43.

Az észrevételeket benyújtó kormányok többsége e tekintetben negatív véleményt fogalmazott meg. Kiemelik, hogy az EUSZ 19. cikk (2) bekezdése és az EUMSZ 254. cikk a jelöltek bírává történő kinevezésére irányuló eljárásra vonatkozik, vagyis arra az eljárásra, amely azt követően zajlik, hogy egy tagállam jelöltet javasolt. Ezzel szemben e rendelkezések nem tartalmaznak külön szabályt arra vonatkozóan, hogy a tagállamoknak milyen módon kell kiválasztaniuk a jelölteket. Ennek megfelelően e kormányok azt állítják, hogy a jelöltek kiválasztására irányuló eljárás a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, amelyek e tekintetben korlátlan mérlegelési jogkörrel rendelkeznek.

44.

A következő oldalakon kifejtem, hogy miért nem értek egyet ezzel az állásponttal. Mielőtt azonban ezekkel az érvekkel foglalkoznánk, néhány előzetes megjegyzést kell tennem a „bírói függetlenség” fogalmáról, és arról, hogy az mit jelent az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetekben.

45.

A Bíróság következetesen megállapította, hogy az EUSZ 19. cikk konkretizálja a jogállamiságnak az EUSZ 2. cikkben rögzített értékét, ( 23 ) az uniós jogrendben a bírósági felülvizsgálat biztosításának feladatát kifejezetten nem egyedül a Bíróságra, hanem a nemzeti bíróságokra is ruházva. ( 24 ) A független bíróság általi hatékony bírósági felülvizsgálathoz való jogra – amelyet most a Charta 47. cikke rögzít – a Bíróság úgy hivatkozott, mint a jogállamiság létének velejárója. ( 25 ) A Bíróság azt is megállapította, hogy a függetlenség garanciája – amelynek két aspektusa van: a (szorosabb értelemben vett) függetlenség és a pártatlanság ( 26 ) – az ítélethozatali tevékenység elengedhetetlen része, és ezért azt mind uniós szinten (az Európai Unió Bíróságának tagjai tekintetében), mind tagállami szinten (az uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó kérdések tárgyában határozni jogosult nemzeti bíróságok tagjai tekintetében) megkövetelik. ( 27 )

46.

Emellett a Bíróság világossá tette, hogy a függetlenség garanciája olyan, igazságszolgáltatásra vonatkozó szabályok meglétét feltételezi, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, az említett fórum külső tényezők általi befolyásolhatatlanságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában fennálló semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását. ( 28 )

47.

Pontosabban, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy két szabályrendszernek kell léteznie. Az egyik szabályrendszer – amely előzetesnek tekinthető – azt a célt szolgálja, hogy csak független és annak látszó személyeket nevezhessenek ki bírónak. E szabályok közé tartoznak a kinevezésről szóló határozatok elfogadására vonatkozó érdemi feltételek és eljárási szabályok. ( 29 ) A másik – utólagos jellegűnek tekinthető – szabályrendszer célja annak biztosítása, hogy a bíróvá kinevezett személyek úgy lássák el bírói feladatukat, hogy függetlenségükkel kapcsolatban objektíven igazolt kétség ne merülhessen fel. E szabályok többek között magukban foglalják az elfogultsági okokat, a kizárási okokat és a bíróság tagjainak elmozdítását, ( 30 ) valamint a bírák tevékenységének egyéb szempontjait meghatározó szabályokat. ( 31 )

48.

A fenti ítélkezési gyakorlatból tehát expressis verbis következik, hogy az uniós jogban a „bírói függetlenségnek” egyetlen fogalma létezik, ( 32 ) amely az uniós bíróságokra és a nemzeti bíróságokra egyaránt vonatkozik. Ennek elérése érdekében az érintett jogrendszereknek többek között a bírák kinevezésére vonatkozó, a jogalkotótól származó, ( 33 ) kellően egyértelmű, pontos és érthető módon megfogalmazott szabályokkal kell rendelkezniük, ( 34 ) amelyek biztosítják a bírák tényleges és látszólagos függetlenségének megőrzését. ( 35 )

49.

A fentiek tisztázása után a következő megvizsgálandó kérdés az, hogy a fent bemutatott elvek alkalmazhatók‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben, és ha igen, hogyan.

50.

Ezen a ponton vissza kell térnem a fenti 43. pontban említett, az egyes kormányok által az EUSZ 19. cikk (2) bekezdéséből és az EUMSZ 254. cikkből eredő elveknek a szóban forgó nemzeti eljárásra való alkalmazhatóságával kapcsolatban felvetett kifogásokra.

51.

Kétségtelen, hogy ez az eljárás és a litván kormány által ennek végén elfogadott határozatok önmagukban véve nem a bíró kinevezésére vonatkoznak, mivel csak annak kiválasztásához vezetnek, hogy mely személyt jelöljék e tisztségre. Mindazonáltal ennek az elemnek véleményem szerint ebben az összefüggésben nincs jelentősége. Valójában az egyes kormányok által e tekintetben felhozott érvek számomra rendkívül formálisnak tűnnek.

52.

A jelöltek kiválasztására irányuló nemzeti eljárások és az ezen eljárásokat lezáró határozatok szerves részét képezik a Törvényszék bíráinak kinevezéséhez vezető átfogó folyamatnak. Ezen eljárás három különböző szakaszból áll: az egyik nemzeti szinten zajlik (a jelölt kiválasztása), a másik uniós szinten (a 255. cikk szerinti bizottság előtt ( 36 )), a harmadik pedig kormányközi szinten (amikor a tagállamok kormányainak képviselői határozatot hoznak).

53.

E három szakasz mindegyike a folyamat egy‑egy szükséges szakaszát jelenti. Nevezetesen, a tagállamok kormányainak képviselői nem hozhatnak határozatot az Európai Unió Bírósága tagjának kinevezéséről, ha valamely nemzeti kormány nem terjeszt elő hivatalos javaslatot erre vonatkozóan (és az érintett személyt a 255. cikk szerinti bizottság nem hallgatja meg).

54.

Véleményem szerint nem férhet kétség ahhoz, hogy – tekintettel arra, hogy a Szerződések hallgatnak e pontot illetően – a tagállamok tág mozgástérrel rendelkeznek a jelöltjeik kiválasztására irányuló eljárás megszervezése, felépítése és lebonyolítása tekintetében. Létrehozhatnak olyan egységes eljárást, amely minden hasonló kinevezés esetén alkalmazandó, vagy ezzel szemben minden egyes alkalommal ad hoc eljáráshoz folyamodhatnak. Ezek az eljárások lehetnek viszonylag egyszerűek és egyértelműek, vagy állhatnak különböző eljárási lépésekből, például különböző intézményeknek és/vagy szerveknek a kiválasztási folyamatba történő bevonásával.

55.

E tekintetben tehát teljesen észszerűnek tartom a 255. cikk szerint bizottság által követett megközelítést, amely kimondta, hogy a „nyílt, átlátható és szigorú nemzeti kiválasztási eljárás” megléte olyan elem, amelyet pozitív értelemben vesznek figyelembe a jelölt alkalmasságának értékelésekor; míg az ilyen eljárás hiánya önmagában nem jelenthet okot arra, hogy a jelöltet a tisztségre alkalmatlannak tekintsék. ( 37 )

56.

Ezzel összefüggésben érdemes emlékeztetni arra, hogy – amint azt a Bíróság következetesen képviselte – az uniós jog egyetlen rendelkezése (ideértve az EUSZ 2. és az EUSZ 19. cikket is) sem ír elő a tagállamok számára olyan konkrét alkotmányos modellt, amely a különböző államhatalmi ágak közötti viszonyokat és kölcsönhatást szabályozná, különösen e hatalmi ágak hatásköreinek meghatározását és elhatárolását illetően. ( 38 ) Emellett a Bíróság azt is megállapította, hogy az Európai Unió – ahogyan ez az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésében szerepel – tiszteletben tartja a tagállamok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének elválaszthatatlan részét képező nemzeti identitását, és így a tagállamok a jogállamiság elveinek érvényesítése terén bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek. ( 39 )

57.

Ezért a nemzeti bírák kinevezését illetően a Bíróság megállapította, hogy főszabály szerint az a puszta tény, hogy a nemzeti szabályozás szerint a szóban forgó határozatokat az elnöknek, ( 40 ) a miniszterelnöknek ( 41 ) vagy az állam törvényhozó szerveinek ( 42 ) kell meghozniuk, vagy azokat a velük folytatott konzultációt követően kell meghozni, önmagában nem olyan körülmény, amely kétségbe vonhatja a bírák ezen intézményekkel szembeni függetlenségét. A Bíróság azt is kimondta, hogy a – például más bírákból álló – tanácsadó testületek részvétele, feltéve, hogy e testületek maguk is kellően függetlenek, hozzájárulhat az említett eljárás objektívebbé tételéhez azáltal, hogy behatárolja az eljárásban részt vevő más intézmények rendelkezésére álló mérlegelési mozgásteret. Az ilyen szervek részvétele azonban nem tekinthető szükségesnek. ( 43 ) Az sem problémás önmagában, hogy a döntéshozatali jogkörrel rendelkező intézmény bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkezik a kinevezendő jelöltek kiválasztása során. ( 44 )

58.

A fentiek alapján a Bíróság következetesen világossá tette, hogy a tagállamok széles mozgástere a közhatalmak közötti kapcsolat kialakítása, saját igazságügyi struktúrájuk meghatározása és – nem utolsósorban – a nemzeti bírák kinevezési eljárásának szabályozása terén nem mentesíti őket az uniós jog betartása alól. A tagállamoknak különösen a bíróságok függetlenségére vonatkozó követelményt kell betartaniuk, amely az EUSZ 2. és az EUSZ 19. cikkből ered. ( 45 ) A fenti 24. pontban foglaltak szerint ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy bár a tagállamok igazságszolgáltatási szervezete ez utóbbiak hatáskörébe tartozik, e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogból eredő kötelezettségeket.

59.

Ezeket az elveket szükségszerűen alkalmazni kell a Törvényszék bíráinak kinevezési folyamatára és annak mindhárom szakaszára. Véleményem szerint mesterségesnek és észszerűtlennek tűnik az az érvelés, hogy az eljárás első szakaszát – annak lényegi jellege és az eljárás végén hozott határozat szempontjából döntő szerepe ellenére – „uniós jogtól mentes területnek” kellene tekinteni. ( 46 ) Nem véletlen ugyanis, hogy a Bíróság a bírói függetlenséggel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában gyakran hivatkozik a bírák kinevezési folyamatára, ( 47 ) amely véleményem szerint magában foglalja mindazokat a különböző eljárási lépéseket, amelyek végül a bírák hivatalos kinevezéséhez vezetnek.

60.

Másrészt azonban az is világos számomra, hogy az egyes szakaszokat nem lehet elkülönülten vizsgálni: valójában az számít, hogy a különböző szakaszokból álló átfogó folyamatra hogyan tekint objektíven a nyilvánosság. ( 48 )

61.

Mindezek fényében úgy vélem, hogy nem tekinthető úgy, hogy valamely tagállam betartja az uniós jogot, ha az Európai Unió Bírósága tagjának tisztségére pályázó jelöltek kiválasztására irányuló nemzeti eljárás, ahogyan azt a nemzeti jogalkotó elfogadta, vagy ahogyan azt az illetékes hatóságok egyszerűen a gyakorlatban alkalmazzák, ( 49 ) alááshatja a kinevezés teljes folyamatának feddhetetlenségét, és ennek következtében annak eredményét. ( 50 ) Ez a helyzet akkor áll fenn, ha – az egyrészt a kinevezési eljárás másik két szakaszát, ( 51 ) másrészt az igazságszolgáltatási tevékenység egyéb szempontjait annak külső befolyástól mentes folytatásának biztosítása érdekében szabályozó uniós rendelkezések megléte ellenére ( 52 ) – a jelöltek kiválasztására irányuló eljárás olyan, hogy az a kiválasztott személy függetlenségével kapcsolatban megalapozott kétségeket ébreszthet.

62.

Csak hogy néhány szélsőséges példát említsek: ez lenne a helyzet például egy olyan pályázati felhívás esetében, amely a jelöltek által teljesítendő követelményként egy adott politikai párthoz való tartozást tartalmazna, vagy egy olyan határozat esetében, amely egy olyan jelöltet választana ki, aki nyíltan arról nyilatkozott (a sajtó részére, egy közjogi szerv vagy bizottság stb. előtt), hogy a saját államának érdekében vagy az őt kiválasztó intézmény utasításai szerint fog eljárni.

63.

Ennélfogva nem tudok egyetérteni azzal a néhány kormány által felhozott érveléssel sem, amely szerint annak eldöntése, hogy egy adott pályázó megfelel‑e a Szerződésekben meghatározott követelményeknek, kizárólag a 255. cikk szerinti bizottság feladata.

64.

Magától értetődik, hogy a 255. cikk szerinti bizottságnak e tekintetben döntő szerepet kell játszania. „A Bíróságra és a Törvényszékre bíráknak vagy főtanácsnokoknak jelölt személyeknek a feladatra való alkalmasságának” vizsgálata képezi ugyanis e bizottság létjogosultságát. Véleményem szerint az is teljesen világos, hogy a 255. cikk szerinti bizottság létrehozása – amelynek gyökerei a 2000. januári úgynevezett Due jelentésben ( 53 ) és a Bíróság munkamódszerével foglalkozó munkacsoport 2003. márciusi végső jelentésében ( 54 ) előirányzott „tanácsadó bizottságra” vezethetők vissza – nem egyszerű pro forma gyakorlatot jelentett, hanem a tagállamok számára ténylegesen „magasabbra kívánta tenni a lécet”. ( 55 )

65.

Ettől függetlenül tény, hogy a 255. cikk szerinti bizottság csupán tanácsadó testület, amely nem kötelező erejű véleményt nyilvánít a kérdésben. Szerepe nem értelmezhető úgy, hogy e bizottság a jelöltek szakmai alkalmasságának és függetlenségének ellenőrzésével megbízott egyetlen szerv. A fent említett okokból véleményem szerint a folyamat valamennyi érintett intézményi szereplőjének (nemzeti hatóságok, a 255. cikk szerinti bizottság és a tagállamok kormányainak képviselői) feladata, hogy saját hatáskörén belül és a folyamat megfelelő szakaszában eljárva biztosítsa e követelmények teljesülését.

66.

A fenti elvek fényében foglalkozom tehát a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság) által előterjesztett, a fenti 19. pontban átfogalmazott kérdésekkel.

67.

A fenti megfontolásokból következik, hogy a jelen ügyben felmerülő kérdések kezelése szempontjából a fő kérdés az, hogy a litván hatóságok által kialakított és/vagy alkalmazott nemzeti eljárás alkalmas‑e arra, hogy a Törvényszék bírájává történő kinevezésre irányuló, szóban forgó eljárás feddhetetlenségét veszélyeztesse.

68.

Ezt az értékelést főszabály szerint a kérdést előterjesztő bíróságnak kell elvégeznie az összes releváns körülmény figyelembevételével. Mindazonáltal az említett bíróság támogatása érdekében előrebocsátom, hogy nem látok olyan rendszerszintű vagy eseti jogi vagy ténybeli elemet, ( 56 ) amely önmagában vagy másokkal együtt vizsgálva ( 57 ) objektíve megalapozott kétségeket ébresztene a jogalanyokban a litván kormány által a Törvényszék bírói tisztségére javasolt jelölt függetlenségét illetően.

69.

Először is fontosnak tűnik – már az elején – hangsúlyozni, hogy a munkacsoport úgy ítélte meg, hogy az általa összeállított rangsorban szereplő valamennyi személy megfelel az uniós szerződésekben meghatározott szakmai alkalmassági és függetlenségi követelményeknek. ( 58 ) Emellett, amint azt fentebb említettem, úgy értelmezem, hogy az alapeljárás során nem merült fel kétség azzal kapcsolatban, hogy S. L. Kalėda ténylegesen teljesítette‑e ezeket a követelményeket.

70.

Másodszor, azzal is tisztában vagyok, hogy a litván kormány a szóban forgó nemzeti eljárás során semmiképpen sem hagyta figyelmen kívül a saját maga által meghatározott jogi keretet, amelyet tiszteletben kellett tartania. ( 59 ) Különösen, az alkalmazandó nemzeti jog szerint a munkacsoport tanácsadó testületnek tűnik, és az első helyre rangsorolt jelölt kinevezésére vonatkozó ajánlása nem tűnik kötelezőnek a litván kormányra nézve.

71.

Harmadszor, az uniós jog egyetlen rendelkezése – ideértve az EUSZ 19. cikket és az EUMSZ 254. cikket is – sem kötelezi a kormányokat arra, hogy a szerintük „legalkalmasabb” jelöltet javasolják a tisztségre. A Törvényszék bírájának kinevezéséhez az uniós szerződések csak azt írják elő, hogy a jelölteknek meg kell felelniük az ott meghatározott két követelménynek, a szakmai alkalmasság és a függetlenség követelményének. Amennyiben az érintett kormány úgy ítéli meg, hogy több jelölt is megfelel e követelményeknek, mérlegelési jogkörében az általa kiválasztott jelöltet javasolhatja.

72.

E tekintetben hozzátenném, hogy a jelöltek kiválasztásakor a kormányok természetesen nem akadályozhatók meg abban, hogy további kiválasztási kritériumokat alkalmazzanak, feltéve, hogy ezek a kritériumok összeegyeztethetők a Szerződésekben meghatározott szakmai alkalmassági és függetlenségi kritériumokkal. Nem tartom például kifogásolhatónak, hogy valamely kormány a nemek közötti vagy a földrajzi egyensúly szempontjait is figyelembe kívánja venni. ( 60 ) Ugyanígy úgy vélem, hogy a vonatkozó litván jogszabályokban meghatározott kritériumok (jogi alkalmasság, szakmai tapasztalat, bírói feladatok ellátására való alkalmasság, nyelvtudás, a több jogi hagyományt képviselő nemzetközi környezetben folytatandó csapatmunkára való képesség, valamint a függetlenség, pártatlanság, feddhetetlenség és integritás garanciái ( 61 )) teljes mértékben összeegyeztethetők a Szerződésekben meghatározott kritériumokkal.

73.

Mindezek után végül, de nem utolsósorban emlékeztetni fogok arra, hogy mind a Bíróság, ( 62 ) mind az Emberi Jogok Európai Bíróságának ( 63 ) ítélkezési gyakorlata szerint nem mindegyik, a bíró kinevezésére irányuló eljárás során esetlegesen felmerülő hiba olyan jellegű, hogy az kételyeket ébreszthet e bíró függetlenségével kapcsolatban. Minden a szabálytalanság természetétől és bekövetkezésének körülményeitől függ. ( 64 ) Komoly kétségek merülnek fel különösen akkor, ha ez a szabálytalanság olyan jellegű és súlyú, hogy valós veszélyt jelent arra nézve, hogy az állam más ágai (különösen a végrehajtó hatalom) – vagy hozzáteszem, bármely más köz‑ vagy magánjogi természetes vagy jogi személy – jogosulatlan befolyást gyakorolhatnak az említett bíróra. Ezzel szemben a kisebb szabálytalanságok általában nem vetik fel a szóban forgó bírák függetlenségének kérdését.

74.

Ezért úgy tűnik számomra, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben, illetve a felek írásbeli és szóbeli észrevételeiben említettek közül egyetlen olyan elem sincs, amely alkalmas arra, hogy a jogalanyokban a litván kormány által kiválasztott jelölt függetlenségét megkérdőjelezze. ( 65 ) Különösen nem látok semmi olyat, ami egy objektív szemlélőt arra engedne következtetni, hogy az említett személy például valamely nemzeti hatósággal szemben alárendelt vagy függő helyzetben lévőnek tekintené magát, ( 66 ) vagy mindenesetre hajlana arra, hogy a Törvényszéknél betöltött bírói tisztségének gyakorlása során közvetlen vagy közvetett ( 67 ) külső befolyásnak ( 68 ) engedjen.

75.

Következésképpen úgy vélem, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, ahogyan azt a vonatkozó nemzeti jogszabályok meghatározzák (és amennyire én látom, ahogyan azt a szóban forgó nemzeti eljárás során ténylegesen alkalmazzák), összeegyeztethető az EUSZ 19. cikk (2) bekezdésével és az EUMSZ 254. cikkel.

76.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Vilniaus apygardos administracinis teismas (vilniusi megyei közigazgatási bíróság, Litvánia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre azt a választ adja, hogy az EUSZ 19. cikk (2) bekezdésével és az EUMSZ 254. cikkel nem ellentétes az a nemzeti szabályozás vagy gyakorlat, amely szerint valamely tagállam kormánya, amely független szakértőkből álló csoportot hozott létre a Törvényszék bírói tisztségére javasolt jelöltek értékelésére és az uniós szerződésekben előírt szakmai alkalmassági és függetlenségi követelményeknek megfelelő jelöltek rangsorának felállítására, e listáról az első ranghelyen álló jelölt helyett más jelöltet választhat.