–

a német kormány képviseletében J. Möller és A. Hoesch, meghatalmazotti minőségben,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében J. Hottiaux és H. Leupold, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 180., 60. o.; helyesbítés: HL 2016. L 198., 50. o.) 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a J. B., S. B. és lányuk, F. B., valamint a Bundesrepublik Deutschland (Németországi Szövetségi Köztársaság) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az előbbiek menedékjog iránti kérelmeinek elfogadhatatlanság miatti elutasítása.

3

A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelvnek (HL 2004. L 304., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 96. o.) „A kiegészítő védelemre való jogosultság feltételei” című V. fejezetében foglalt, „Súlyos sérelem” című 15. cikke a következőképpen rendelkezett:

„Az alábbiak minősülnek súlyos sérelemnek:

4

Az említett irányelv „Kizáró okok” című 17. cikke előírta azokat az okokat, amelyek alapján a harmadik országbeli állampolgár vagy a hontalan személy kizárható a kiegészítő védelemre jogosult személyek köréből.

5

Ugyanezen irányelvnek „A kiegészítő védelmi jogállás elismerése” című 18. cikke a következőket írta elő:

„A tagállamok harmadik ország olyan állampolgárát, illetve olyan hontalan személyt részesítenek kiegészítő védelemben, aki megfelel a II. és V. fejezetben előírt feltételeknek [helyesen: aki megfelel a II. és V. fejezet értelmében kiegészítő védelemre jogosult személyekre vonatkozó feltételeknek].”

6

A 2004/83 irányelvet hatályon kívül helyezte a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.).

7

A 2013/32 irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]

8

A 2013/32 irányelv „Elfogadhatatlan kérelmek” című 33. cikke a (2) bekezdésének d) pontjában a következőket írja elő:

„A tagállamok e cikk értelmében csak akkor minősíthetik elfogadhatatlannak a nemzetközi védelem iránti kérelmet, ha:

[…]

9

A 2013/32 irányelvnek az „Ismételt kérelem” című 40. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha egy tagállamban egy személy nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, és ezt követően ugyanabban a tagállamban további előterjesztéseket vagy ismételt kérelmet nyújt be, a tagállam ezeket a további előterjesztéseket vagy az ismételt kérelem elemeit a korábbi kérelem elbírálásának vagy a felülvizsgálat, illetve fellebbezés alatt álló határozat elbírálásának keretei között bírálja el, amennyiben a hatáskörrel rendelkező hatóságok e keretek között számításba vehetik és mérlegelhetik a további előterjesztések vagy ismételt kérelem valamennyi elemét.

(2)   A nemzetközi védelem iránti kérelemnek a 33. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján történő elfogadhatóságát megállapító határozat meghozatal céljából az ismételt nemzetközi védelem iránti kérelmet mindenekelőtt előzetes elfogadhatósági vizsgálatnak kell alávetni a tekintetben, hogy felmerültek‑e, vagy a kérelmező előadott‑e olyan, a vizsgálattal kapcsolatos új körülményeket vagy tényeket, amelyek alapján a kérelmező a [2011/95] irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosultnak minősül.

(3)   Amennyiben a (2) bekezdésben említett előzetes elfogadhatósági vizsgálat megállapítja, hogy olyan új körülmények vagy tények merültek fel, vagy a kérelmező olyan új körülményeket vagy tényeket adott elő, amelyek jelentősen növelik annak valószínűségét, hogy a [2011/95] irányelv értelmében a kérelmező nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül, a kérelmet a II. fejezettel összhangban tovább kell vizsgálni. A tagállamok az ismételt kérelem további vizsgálatának más okait is meghatározhatják.

[…]”

10

Az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.; helyesbítés: HL 2018. L 33., 6. o.; a továbbiakban: „Dublin III” rendelet) 19. cikkének (3) bekezdése a következőket írja elő:

„A 18. cikk (1) bekezdésének c) és d) pontjában meghatározott kötelezettségek megszűnnek, amennyiben a felelős tagállam egy kérelmező vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés esetén bizonyítani tudja, hogy az érintett személy a kérelem visszavonását vagy elutasítását követően kiadott kiutasítási vagy kitoloncolási határozatnak megfelelően elhagyta a tagállamok területét.

A tényleges kitoloncolást követően benyújtott kérelmet új kérelemnek kell tekinteni, ami a felelős tagállam meghatározására vonatkozó új eljárást tesz szükségessé.”

11

Az Asylgesetz (menedékjogról szóló törvény) (BGBl. 2008. I, 1798. o.) az alapügyre alkalmazandó változatában a 29. §‑a (1) bekezdésének 5. pontjában a következőképpen rendelkezik:

„A menedékjog iránti kérelem elfogadhatatlan, ha:

12

E törvény „Ismételt kérelem” című 71. §‑ának (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Ha a korábbi menedékjog iránti kérelem visszavonását vagy jogerős elutasítását követően a külföldi személy újból menedékjog iránti kérelmet nyújt be (ismételt kérelem), további menekültügyi eljárást csak akkor kell lefolytatni, ha a Verwaltungsverfahrensgesetz [közigazgatási eljárásról szóló törvény; BGBl. 2013. I, 102. o.] 51. § ának (1)–(3) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak; ennek vizsgálata a Bundesamt [für Migration und Flüchtlinge (szövetségi hivatal, Németország)] feladata. […]”

13

A közigazgatási eljárásról szóló törvénynek az alapeljárásra alkalmazandó változata „Az újrafelvételi eljárás” című 51. §‑ának (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„A hatóság köteles az érdekelt kérelmére határozatban visszavonni vagy módosítani a jogerős közigazgatási aktust, ha

[…]”

14

Az Aufenthaltsgesetz‑nek (a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény) (BGBl. 2008. I, 162. o.) az alapügyre alkalmazandó változata (a továbbiakban: a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény) „A kitoloncolás tilalma” című 60. §‑ának (2), (3), (5) és (7) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(2)   A külföldi személy nem toloncolható ki olyan államba, amelyben e külföldi személy a kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés konkrét veszélyének van kitéve.

(3)   A külföldi személy nem toloncolható ki olyan államba, amely a külföldi személyt bűncselekmény miatt keresi, ha fennáll a halálbüntetés vagy kivégzés veszélye. […]

[…]

(5)   A külföldi személy nem toloncolható ki, ha [az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény)] alkalmazásából az következik, hogy a kitoloncolás nem megengedett.

[…]

(7)   A külföldi személy másik államba való kitoloncolását mellőzni kell, ha ezen államban e külföldi személy a testi épséget, életet vagy szabadságot fenyegető jelentős konkrét veszélynek van kitéve. A külföldi személy másik államba való kitoloncolását mellőzni kell, ha ezen államban e külföldi személy nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetben polgári lakosként a testi épséget vagy életet fenyegető jelentős egyedi veszélynek van kitéve. A 60a. § (1) bekezdésének első mondata szerinti határozatok meghozatala során figyelembe kell venni az azon lakosságot vagy a lakosság azon csoportját rendszeresen fenyegető, az első vagy második mondat szerinti veszélyeket, amelynek a külföldi személy részét képezi.”

15

Az alapeljárás felperesei libanoni állampolgárok. J. B. 2000 novemberében utazott be Németországba, és 2000. november 29–én menedékjog iránti kérelmet nyújtott be. 2000. december 13–án az illetékes hatóság e kérelmet nyilvánvaló megalapozatlanság miatt elutasította, és megállapította, hogy nem áll fenn olyan ok, amely alapján J. B. kitoloncolása tiltott lenne. J. B.‑t 2001. augusztus 13‑án kitoloncolták Libanonba.

16

2010 márciusában az alapeljárás felperesei beléptek Németországba, és 2010. március 29–én menedékjog iránti kérelmeket nyújtottak be. Az illetékes hatóság a 2010. május 18‑i határozatával elutasította S. B. és F. B. kérelmeit, megállapítva, hogy a menekült jogállás elismerésének feltételei nem teljesülnek, és nem áll fenn az említett személyek kitoloncolását tiltó ok. Az illetékes hatóság a 2010. október 4‑i határozatával elutasította J. B. új menekültügyi eljárás megindítása iránti kérelmét. 2011. március 17‑én az alapeljárás felperesei önként elhagyták Németországot, és visszatértek Libanonba.

17

2021 januárjában az alapeljárás felperesei ismét beléptek Németországba. 2021. február 11‑én menedékjog iránti kérelmeket nyújtottak be, amelyek lényegében azon alapultak, hogy a helyzetük Libanonban nem biztonságos. Az illetékes hatóság a 2021. augusztus 11‑i határozatával e kérelmeket elfogadhatatlannak nyilvánította. E hatóság ezenfelül elutasította az előző pontban említett határozatok módosítása iránti kérelmeket, az alapeljárás felpereseit Libanonba való kitoloncolás terhe mellett arra kötelezte, hogy hagyják el Németország területét, és e kitoloncolás időpontjától számítva 30 hónap tartamú beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el.

18

2021. augusztus 18‑án az alapeljárás felperesei keresetet indítottak e határozattal szemben, arra hivatkozva, hogy több mint tíz évet töltöttek Libanonban, és visszatérésüket követően az említett országban megváltozott a helyzet.

19

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az alapeljárás felperesei mindeddig nem terjesztettek elő olyan új tényeket vagy bizonyítékokat, amelyek igazolnák egy újabb menekültügyi eljárás megindítását.

20

Az alapeljárás alperese úgy véli, hogy a 2021. február 11‑i menedékjog iránti kérelmeket ismételt kérelmeknek kell minősíteni, tekintettel többek között a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontjára és 33. cikke (2) bekezdésének d) pontjára. A származási országba való visszatérés nem elegendő az ezen utóbbi rendelkezés értelmében vett új körülmény vagy tény fennállásának megállapításához.

21

A kérdést előterjesztő bíróság a Németország területének elhagyására kötelező 2021. augusztus 11‑i határozattal szemben az alapeljárás felperesei által előterjesztett kereset tekintetében halasztó hatályt rendelt el.

22

E körülmények között a Verwaltungsgericht Minden (mindeni közigazgatási bíróság, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

23

Első és második kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében egyrészt arra vár választ, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmet elfogadhatatlanság miatt attól függetlenül utasítják el, hogy a kérelmező a nemzetközi védelem iránti kérelmének elutasítását követően, és azt megelőzően, hogy ezen nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmet benyújtotta, visszatért a származási országába, másrészt pedig arra vár választ, hogy e tekintetben van‑e jelentősége annak a körülménynek, hogy az említett kérelmezőt kitoloncolták, vagy önként tért vissza ezen országba.

24

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 2013/32 irányelv 33. cikkének (2) bekezdése kimerítően felsorolja azokat a helyzeteket, amelyekben a tagállamok valamely nemzetközi védelem iránti kérelmet elfogadhatatlannak tekinthetnek (2020. március 19‑iBevándorlási és Menekültügyi Hivatal [Tompa] ítélet, C‑564/18, EU:C:2020:218, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

E helyzetek között szerepel az e 33. cikk (2) bekezdésének d) pontjában előírt azon helyzet, amikor az érintett kérelem ismételt kérelemnek minősül, amely esetében nem merültek fel új körülmények vagy tények annak megvizsgálásával kapcsolatban, hogy a kérelmező a 2011/95/EU irányelv értelmében nemzetközi védelemre jogosult személynek minősül‑e.

26

Az „ismételt kérelem” fogalmát a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja a korábbi nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott jogerős határozat után benyújtott további kérelemként határozza meg.

27

E fogalommeghatározás így átveszi a „nemzetközi védelem iránti kérelem” és a „jogerős határozat” fogalmát, amelyeket ezen irányelv 2. cikke szintén meghatároz a b), illetve e) pontjában (2022. szeptember 22‑iBundesrepublik Deutschland [Dánia által elutasított menedékjog iránti kérelem] ítélet, C‑497/21, EU:C:2022:721, 41. pont).

28

Először is, ami a „nemzetközi védelem iránti kérelem” vagy a „kérelem” fogalmát illeti, azt az említett irányelv 2. cikkének b) pontja úgy határozza meg, hogy az harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely a 2011/95 irányelv értelmében vett menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető.

29

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő információk szerint az alapeljárás felperesei több alkalommal is benyújtottak erre irányuló kérelmet.

30

Másodszor, ami a „jogerős határozat” fogalmát illeti, az a 2013/32 irányelv 2. cikkének e) pontjában foglalt meghatározás szerint döntés arról, hogy a harmadik ország állampolgára, vagy a hontalan személy részére a menedékjogot vagy kiegészítő védelmet a 2011/95 irányelv alapján megadják‑e, amely ellen a továbbiakban a 2013/32 irányelv V. fejezetében biztosított jogorvoslatnak nincs helye.

31

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az illetékes nemzeti hatóság az alapeljárás valamennyi felperese tekintetében ilyen jogerős határozatot hozott.

32

Meg kell továbbá állapítani, hogy a menedékkérőnek a származási országába való, a nemzetközi védelem iránti kérelem elutasítását követő ideiglenes visszatérése nincs hatással arra, hogy az új menedékjog iránti kérelem a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja értelmében vett „ismételt kérelemnek” minősül-e.

33

Ezen irányelv 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának és 2. cikke q) pontjának szövege ugyanis nem említi az ilyen visszatérést olyan kritériumként, amely releváns annak meghatározása szempontjából, hogy az új nemzetközi védelem iránti kérelem ismételt kérelemnek minősül‑e, és mint ilyen, elfogadhatatlanság miatt elutasítható‑e.

34

Kétségtelen, hogy amennyiben a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja, valamint 40. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében vett, a nemzetközi védelem iránti kérelemmel kapcsolatos új körülmények vagy tények merültek fel, vagy a kérelmező ilyeneket terjesztett elő, új érdemi vizsgálatot kell lefolytatni. Ebben az értelemben az, hogy e kérelmező az ismételt kérelem benyújtását megelőzően a származási országában tartózkodott, hatással lehet a veszély elvégzendő értékelésére, és így a nemzetközi védelem megadására vonatkozó határozatra, például abban az esetben, ha az említett kérelmező ezen országban az üldöztetés veszélyének volt kitéve. A származási országba való visszatérés körülménye azonban önmagában nem jelenti szükségszerűen az e rendelkezések értelmében vett „új körülmény vagy tény” fennállását.

35

Mindemellett a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében kifejti, hogy az első és a második kérdését a Saugmandsgaard Øe főtanácsnok L. R. (Norvégia által elutasított menedékjog iránti kérelem) ügyre vonatkozó indítványának (C‑8/20, EU:C:2021:221) 34. és azt követő pontjaiban szereplő megfontolások miatt terjeszti elő, amelyek szerint a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját ezen irányelv 2. cikkének q) pontjával összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem „ismételt kérelemként” nem nyilvánítható elfogadhatatlannak, ha a kérelmezőt e kérelem benyújtása előtt kitoloncolták a származási országába. A kérdést előterjesztő bíróság azt is megjegyzi, hogy a Bíróság e megfontolásokról nem határozott a 2021. május 20‑iL. R. (Norvégia által elutasított menedékjog iránti kérelem) ítéletében (C‑8/20, EU:C:2021:404).

36

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az említett megfontolások elsősorban a „Dublin III” rendelet 19. cikke (3) bekezdésének második albekezdésén alapultak, amint az többek között ezen indítvány 38. és 47. pontjából kitűnik. E rendelkezés szerint a kérelmező által a tényleges kitoloncolását követően benyújtott kérelmet új kérelemnek kell tekinteni, ami a felelős tagállam meghatározására vonatkozó új eljárást tesz szükségessé.

37

Márpedig azt a kérdést, hogy a menedékjog iránti kérelmet a „Dublin III” rendelet értelmében vett „új kérelemnek” kell‑e tekinteni, meg kell különböztetni attól a kérdéstől, hogy e kérelmet a 2013/32 irányelv 2. cikkének q) pontja és 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében vett „ismételt kérelemnek” kell‑e minősíteni. A kérelmezőnek az Európai Unió területére való újbóli belépése esetén ugyanis valamely kérelemnek az e rendelet 19. cikke (3) bekezdésének második albekezdése értelmében vett „új kérelemnek” való minősítésének hatálya az említett rendelet keretében a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására irányuló, ugyanezen rendeletben előírt eljárásra korlátozódik.

38

Ezenkívül annak megállapítása, hogy – a védelem szükségességére vonatkozó új körülmények vagy tények fennállásától függetlenül – a kérelmezőnek a származási országába való, az első és az új nemzetközi védelem iránti kérelme közötti visszatérése szisztematikusan maga után vonja az ismételt kérelmének érdemi vizsgálatát, az elfogadhatatlanságot megállapító határozat ilyen esetben való meghozatalát kizáró további különös okot jelentene, mivel a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja kizárólag új körülmények vagy tények fennállása esetén, azaz eseti alapon írja elő az érdemi vizsgálatot.

39

Ezenfelül mivel a nemzetközi védelmet kérelmezőnek a származási országába való ideiglenes visszatérése nem releváns a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdése d) pontjának értelmezése és alkalmazása szempontjából, az a körülmény, hogy e kérelmező önként hagyta el az érintett tagállam területét, vagy kitoloncolták, e tekintetben szükségszerűen irreleváns.

40

A fenti tényezőkből az következik, hogy az első és a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmet elfogadhatatlanság miatt egyrészt attól függetlenül utasítják el, hogy a kérelmező a nemzetközi védelem iránti kérelmének elutasítását követően, és azt megelőzően, hogy ezen nemzetközi védelem iránti ismételt kérelmet benyújtotta, visszatért a származási országába, és másrészt attól függetlenül, hogy e visszatérésre önkéntesen vagy kitoloncolás útján került‑e sor.

41

A kérdést előterjesztő bíróság a harmadik és a negyedik kérdésével, amelyeket együttesen célszerű vizsgálni, lényegében arra vár választ, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelemnek a valamely tagállam általi, elfogadhatatlanság miatt való elutasítása abban az esetben, ha a korábbi kérelemre vonatkozó határozat nem a kiegészítő védelmi jogállás megadására vonatkozott, hanem azt a kitoloncolást tiltó okok fennállásának vizsgálatát követően fogadták el, és e vizsgálat lényegében megfelel az e jogállás megadása érdekében végzett vizsgálatnak. Nemleges válasz esetén e bíróság azt kívánja megtudni, hogy ezek a vizsgálatok hasonlóknak tekinthetők‑e.

42

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy e kérdéseket annak figyelembevételével kell elemezni, hogy a német jogalkotó csak 2013. december 1‑jétől hozta létre az önálló kiegészítő védelmi jogállást. Ezen időpontot megelőzően az illetékes nemzeti menekültügyi hatóság, amennyiben a 2004/83 irányelv 15. cikkében foglalt feltételek teljesültek, a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény 60. §‑ának (2) és (3) bekezdése, valamint (7) bekezdésének második mondata alapján kitoloncolást tiltó okok fennállását állapította meg. Az ilyen megállapítás ezt követően – a 2004/83 irányelv 17. cikke szerinti kizáró okok vizsgálatára is figyelemmel – a tartózkodást érintő jogoknak a kiegészítő védelemben részesülő személyek számára való biztosításához vezetett. Mivel e hatóság e tekintetben ugyanazt a „vizsgálati mércét” alkalmazta, mint amelyet a 2004/83 irányelv 15. és 18. cikke megkövetel annak ellenőrzése érdekében, hogy meg kell‑e adni a kiegészítő védelmet, a kitoloncolási tilalom elrendelését megtagadó határozat és a kiegészítő védelmi jogállás elismerését megtagadó határozat következményei azonosak voltak.

43

E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a kitoloncolást tiltó, a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény 60. §‑ának (2) és (3) bekezdése, valamint 60. §‑a (7) bekezdésének második mondata szerinti okok fennállásának a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett ellenőrzése lényegében a 2004/83 irányelv 15. cikkében előírthoz hasonlónak tűnik, és olyannak, amely a kérelmezők számára azonos védelmi szintet biztosít.

44

Másodszor azonban meg kell jegyezni, hogy a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény 60. §‑a (7) bekezdésének második mondata nem tartalmazott kifejezett utalást a 2004/83 irányelv 15. cikkének c) pontjában szereplő, „megkülönböztetés nélküli erőszak” következtében felmerülő fenyegetettség fennállására vonatkozó kritériumra. Mindemellett a kérdést előterjesztő bíróság magyarázatából kitűnik, hogy e nemzeti rendelkezést e 15. cikk c) pontja alapján kell értelmezni, amelyet az kifejezetten átültetett a német jogrendbe. Konkrétan a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) 2008. június 24‑i ítélete értelmében e 60. § (7) bekezdésének második mondatát úgy kellett értelmezni, hogy az magában foglalja e kritériumot. A német ítélkezési gyakorlat és közigazgatási gyakorlat szerint az említett 60. § (7) bekezdésének második mondatában foglalt, kitoloncolást tiltó ok értelmezéséhez az említett 15. cikk c) pontjában foglalt valamennyi kritériumot figyelembe kellett venni.

45

Amint az lényegében a jelen ítélet 25–27. és 30. pontjából kitűnik, az „ismételt kérelemnek” a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében vett fogalma egy korábbi jogerős határozat meglétére vonatkozik, amely többek között megállapítja, hogy a kérelmező jogosult‑e a kiegészítő védelmi jogállás elismerésére.

46

Márpedig bár a jelen ügyben az alapeljárás felpereseinek korábbi kérelmeiről szóló határozatok nem a kiegészítő védelmi jogállás megadására vonatkoztak, azokat a külföldiek tartózkodásáról szóló törvény 60. §‑ának (2) és (3) bekezdése, valamint (7) bekezdésének második mondata szerinti, kitoloncolást tiltó okok fennállásának a vizsgálatát követően fogadták el, amely a kérdést előterjesztő bíróság magyarázata szerint lényegében hasonló az e jogállás megadása érdekében végzett vizsgálathoz.

47

A fenti körülményekből az következik, hogy a harmadik és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2013/32 irányelv 33. cikke (2) bekezdésének d) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes a nemzetközi védelem iránti ismételt kérelemnek a valamely tagállam általi, elfogadhatatlanság miatt való elutasítása abban az esetben, ha a korábbi kérelemre vonatkozó határozat nem a kiegészítő védelmi jogállás megadására vonatkozott, hanem azt a kitoloncolást tiltó okok fennállásának vizsgálatát követően fogadták el, és e vizsgálat lényegében hasonló az e jogállás megadása érdekében végzett vizsgálathoz.

48

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: