1.

A 2013/32/EU irányelv ( 2 ) nemzetközi védelem megadására vonatkozó közös eljárási szabályai lehetővé teszik az olyan személyek által benyújtott kérelmek különös elbírálását, akik – röviden – olyan ország állampolgárai, amelyet „biztonságos származási országgá” nyilvánítottak. A biztonságos származási országgá nyilvánítás fontos jogi következményekkel jár, amelyek korlátozzák az ilyen kérelmek elbírálásának feltételeit.

2.

Mindeddig nem született a biztonságos származási országokat tartalmazó uniós szintű közös jegyzék. Ehelyett a 2013/32 irányelv felhatalmazza a tagállamokat, hogy nemzeti célokra ilyen jegyzékeket állítsanak össze. Bár a „biztonságos származási ország” elvét a tagállamok meglehetősen széles körben használják (19 tagállam használja azt), nem az összes tagállam alkalmazza. ( 3 ) Ami azt illeti, ezen elv kritika tárgyát is képezte.

3.

A Cseh Köztársaság által összeállított jegyzéken Moldova is szerepel.

4.

Az e határozatot megtámadó keresetet elbíráló kérdést előterjesztő bíróságnak, a Krajský soud v Brně‑nek (brnói regionális bíróság, Cseh Köztársaság) kétségei merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az alábbi körülmények fényében hogyan kell érteni a biztonságos származási ország elvét.

5.

Először is, Moldovának a Cseh Köztársaság által biztonságos származási országgá nyilvánítása alól az ország keleti részén, az ukrán határ mellett található Dnyeszter‑mellék területe kivételt jelent (vagy úgy tűnik, hogy a releváns időpontban jelentett). Az ügyiratokból kitűnik, hogy e kivétel meghatározására azért került sor, mert Moldova nem gyakorolhatta a közhatalmat e régió felett.

6.

Másodszor, 2022 folyamán Moldova, amely az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) ( 4 ) szerződő fele, annak 15. cikkére hivatkozott, amely háború vagy más rendkívüli állapot esetén lehetővé teszi az ezen jogi aktusban foglalt kötelezettségektől való eltérést.

7.

E tényezők fényében a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az a tény, hogy valamely ország az EJEE 15. cikkének rendelkezéseire hivatkozik, azt jelenti‑e, hogy ezen ország már nem minősül a 2013/32 irányelv értelmében vett biztonságos származási országnak. Azt a kérdést is felteszi, hogy ezen irányelv megtiltja‑e a tagállamoknak, hogy valamely országot csak részben, területi kivétellel nyilvánítsanak biztonságos származási országgá. Végül, amennyiben e kérdések bármelyikének értékeléséből az következne, hogy az uniós joggal ellentétes Moldova biztonságos származási országgá nyilvánítása, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2013/32 irányelv kötelezi‑e őt arra, hogy ezt a kérdést hivatalból vizsgálja.

8.

Az EJEE 15. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1.   Háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén bármely Magas Szerződő Fél [az EJEE‑ben] meghatározott kötelezettségeitől eltérő intézkedéseket tehet a helyzet szükségessége által feltétlenül megkívánt mértékben, feltéve, hogy az ilyen intézkedések nem ellentétesek egyéb nemzetközi jogi kötelezettségeivel.

2.   E rendelkezés alapján nem lehet eltérni a 2. Cikk rendelkezéseitől, kivéve a jogszerű háborús cselekmények következtében okozott haláleseteket, vagy a 3. Cikk, 4. Cikk (1. bekezdés), valamint a 7. Cikk rendelkezéseitől.

3.   Az eltérés jogával élő Magas Szerződő Fél az Európa Tanács Főtitkárának teljes körű tájékoztatást ad az általa tett intézkedésekről és azok okairól. Ugyancsak tájékoztatja az Európa Tanács Főtitkárát, amikor az ilyen intézkedések hatályukat vesztették és az Egyezmény rendelkezéseit ismét teljes mértékben végrehajtják.”

9.

A 24. jegyzőkönyv egyetlen cikke a következőképpen rendelkezik:

„Tekintettel az Európai Unió tagállamai által az alapvető jogokra és szabadságokra vonatkozóan nyújtott védelem szintjére, a tagállamokat egymás vonatkozásában a menedékjogi ügyekkel összefüggő valamennyi jogi és gyakorlati célból biztonságos származási országoknak kell tekinteni. Ennek megfelelően a tagállamok valamelyikének állampolgára által benyújtott bármely menedékjog iránti kérelmet egy másik tagállam csak a következő esetben veheti figyelembe, illetve nyilváníthatja az eljárás lefolytatásához elfogadhatónak:

[…]”

10.

A 2013/32 irányelv „Vizsgálati eljárás” címet viselő 31. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok a nemzetközi védelem iránti kérelmeket vizsgálati eljárásban dolgozzák fel a II. fejezetben foglalt alapelvekkel és garanciákkal összhangban.

(2)   A tagállamok biztosítják, hogy – a megfelelő és teljes körű vizsgálat követelményeinek sérelme nélkül – a vizsgálati eljárások a lehető legrövidebb időn belül lezárulnak.

[…]

(8)   A tagállamok elrendelhetik, hogy a II. fejezet alapelveivel és garanciáival összhangban a vizsgálati eljárásokat a 43. cikkel összhangban gyorsítva és/vagy a határon és/vagy a tranzitzónában folytassák le, ha:

[…]

[…]”

11.

A 2013/32 irányelvnek a „Megalapozatlan kérelmek” című 32. cikke a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(2)   A fentieken kívül a tagállamok – amennyiben nemzeti joguk így rendelkezik – nyilvánvalóan megalapozatlannak tekinthetik a kérelmet azon megalapozatlan kérelmek esetében, amelyek esetében megvalósul a 31. cikk (8) bekezdésében felsorolt körülmények egyike.”

12.

A 2013/32 irányelvnek „A biztonságos származási ország elve” című 36. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az ezen irányelvvel összhangban biztonságos származási országgá nyilvánított harmadik ország – a kérelem egyéni vizsgálatát követően – csak akkor tekinthető e kérelmező tekintetében biztonságos származási országnak, ha:

és nem adott elő semmilyen komoly indokot arra vonatkozóan, hogy az ő egyedi körülményei szempontjából és nemzetközi védelemre jogosult személyként való elismerése tekintetében az ország nem minősül biztonságos származási országnak a 2011/95/EU irányelvvel[ ( 6 )] összhangban.

(2)   A tagállamok nemzeti jogszabályaikban további rendelkezéseket és szabályokat állapítanak meg a biztonságos származási ország elvének alkalmazására.”

13.

A 2013/32 irányelvnek a „Harmadik országok biztonságos származási országgá nyilvánítása nemzeti szinten” címet viselő 37. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok fenntarthatnak vagy bevezethetnek olyan jogszabályokat, amelyek a I. melléklettel összhangban lehetővé teszik, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek vizsgálata céljából nemzeti szinten biztonságos származási országokat határozzanak meg.

(2)   A tagállamok rendszeresen felülvizsgálják az e cikkel összhangban biztonságos származási országnak nyilvánított harmadik országokban fennálló helyzetet.

(3)   Széleskörű információs forrásokat kell alapul venni – különös tekintettel a más tagállamoktól, az EMTH‑tól, az UNHCR‑től, az Európa Tanácstól és más megfelelő nemzetközi szervezetektől származó információkra – annak felmérése során, hogy egy ország e cikkel összhangban biztonságos származási országnak minősül‑e.

(4)   A tagállamok tájékoztatják a Bizottságot azokról az országokról, amelyeket e cikk rendelkezéseinek megfelelően biztonságos származási országnak nyilvánítottak.”

14.

A 2013/32 irányelvnek „A hatékony jogorvoslathoz való jog” címet viselő 46. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok biztosítják a kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:

(3)   Az (1) bekezdésnek való megfelelés érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek [a 2011/95] irányelv szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti fellebbezési eljárásokban.

(4)   A tagállamok meghatározzák a kérelmező által az (1) bekezdés szerinti hatékony jogorvoslathoz fűződő jog gyakorlásához szükséges ésszerű határidőket és egyéb szabályokat. E határidők nem tehetik lehetetlenné vagy nem nehezíthetik meg túlságosan a joggyakorlást.

A tagállamok a 43. cikk szerint hozott határozatok hivatalból történő felülvizsgálatáról is rendelkezhetnek.

(5)   A (6) bekezdés sérelme nélkül a tagállamok lehetővé teszik a kérelmező számára, hogy a terület[ükö]n maradjon mindaddig, amíg le nem jár a kérelmező hatékony jogorvoslathoz való jogának gyakorlására adott határidő, és amennyiben a kérelmező a határidőn belül élt ezen jogával, a jogorvoslati kérelem elbírálásáig.

(6)   Egy olyan határozat esetében, amely:

[…]

a bíróság – az érintett kérelmező kérésére vagy hivatalból – döntést hozhat arról, hogy a kérelmező a tagállam területén maradhat‑e, ha a határozat célja a kérelmezőnek a tagállam területén maradáshoz való jogának megszüntetése és amennyiben ilyen esetekben a nemzeti jogszabályok nem írják elő, hogy a kérelmezőnek jogában áll a tagállamban maradni a jogorvoslati kérelem elbírálásáig.

[…]”

15.

Ezen irányelvnek „A biztonságos származási országok kijelölése a 37. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában” címet viselő I. melléklete a következőképpen rendelkezik:

„Egy ország biztonságos származási országnak minősül, ha a jogi helyzet, a demokratikus rendszerben való jogalkalmazás és az általános politikai körülmények alapján kimutatható, hogy általában és következetesen nem tapasztalható a [2011/95] irányelv 9. cikkében meghatározott üldöztetés; nem alkalmaznak kínzást, sem embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést, és nem fenyeget megkülönböztetés nélküli erőszak sem nemzetközi, sem belső fegyveres konfliktushelyzetekben.

Ezen értékelés elvégzése során számításba kell venni többek között azt, hogy milyen mértékben nyújtanak védelmet üldöztetés, vagy rossz bánásmód ellen, a következők révén:

16.

A zákon č. 325/1999 Sb., o azylu (a menekültügyről szóló 325/1999. sz. törvény; a továbbiakban: menekültügyről szóló törvény) 2. §‑a (1) bekezdésének k) pontja előírja:

„E törvény alkalmazásában […] »biztonságos származási ország« az az állam, amelynek a külföldi személy az állampolgára, illetve hontalan személy esetén a legutolsó állandó lakóhelye szerinti állam,

1. amelyben általában és következetesen nem tapasztalható üldöztetés; nem alkalmaznak kínzást, sem kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést, és nem fenyeget általános erőszak sem nemzetközi, sem belső fegyveres konfliktushelyzetekben,

2. amelyet [a menekültügyről szóló törvény] 12. §‑ában vagy 14. §‑ának a) pontjában említett okokból sem állampolgárai, sem hontalan személyek nem hagynak el,

3. amely ratifikálta és tiszteletben tartja az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló nemzetközi megállapodásokat, beleértve a hatékony jogorvoslatra vonatkozó normákat, valamint

4. amely lehetővé teszi a jogalanyok számára, hogy figyelemmel kísérjék az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos helyzetet […]”.

17.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a vyhláška č. 328/2015 Sb. kterou se provádí zákon o azylu a zákon o dočasné ochraně cizinců ů (a menekültügyről szóló törvény és a külföldiek átmeneti védelméről szóló törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 328/2015. sz. rendelet, a továbbiakban: 328/2015. sz. rendelet) 2. §‑a releváns időpontban úgy rendelkezett, hogy a Cseh Köztársaság Moldovát – a Dnyeszter‑mellék kivételével – biztonságos származási országnak tekinti. ( 7 )

18.

A menekültügyről szóló törvény 16. §‑ának (2) és (3) bekezdése szerint a nemzetközi védelem iránti kérelmeket nyilvánvalóan megalapozatlanként elutasítják, ha a kérelmező olyan országból származik, amelyet a Cseh Köztársaság biztonságos származási országnak tekint, kivéve, ha a kérelmező bizonyítja, hogy az ország az ő esetében nem tekinthető biztonságosnak. Amennyiben teljesülnek az elutasítás feltételei, nem vizsgálják, hogy a kérelmező megfelel‑e a menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerés feltételeinek, és nem terjesztett‑e elő olyan tényeket, amelyekből kiderül, hogy üldöztetés vagy súlyos sérelem veszélye fenyegeti.

19.

A menekültügyről szóló törvény 32. §‑ának (2) bekezdése szerint a menekültügyről szóló törvény 16. §‑ának (2) bekezdése szerinti határozat elleni keresetindítás nem függeszti fel annak végrehajtását. ( 8 )

20.

A zákon č. 150/2002 Sb., soudní řád správní (a közigazgatási eljárásról szóló 150/2002. sz. törvény, a továbbiakban: közigazgatási eljárásról szóló törvény) 73. §‑ának (2) bekezdése szerint azonban a bíróság a felperes kérelmére és az alperes meghallgatását követően felfüggeszti a megtámadott határozat végrehajtását, ha a határozat végrehajtása vagy egyéb joghatásai aránytalanul nagyobb kárt okoznának a felperesnek, mint az a kár, amely a végrehajtás felfüggesztése következtében más személyeket érhet, és ha ez nem ütközik fontos közérdekbe.

21.

A közigazgatási eljárásról szóló törvény 75. §‑ának (2) bekezdése szerint „a bíró a határozat vitatott pontjait az előterjesztett jogalapok korlátain belül vizsgálja”.

22.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy Moldova 2022 januárjában az energiaválság miatt veszélyhelyzetet hirdetett, és hogy 2022. február 24‑én Moldova Oroszország ukrajnai inváziójára válaszul szükség‑ és hadiállapotot hirdetett ki. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat azt is megállapítja, hogy Moldova 2022. február 25‑én értesítette az Európa Tanácsot, hogy él az EJEE 15. cikkével.

23.

2022. február 9‑én CV nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be a Cseh Köztársaságban. Kérelmében azt állította, hogy szemtanúja volt egy balesetnek, amelyben egy gépjármű vezetője a járdára hajtott, és megölt egy gyalogost. A gépjármű vezetője elmenekült a helyszínről. Ezen az éjszakán CV számára ismeretlen személyek érkeztek az otthonához, akik CV‑t az erdőbe vitték és bántalmazták. CV megszökött és ismeretlen helyre távozott. Két nappal később, amikor hazament, azt tapasztalta, hogy otthona leégett. Nem sokkal később Moldovából a Cseh Köztársaságba menekült, a beutazáshoz pedig hamis román útlevelet használt. CV továbbá előadta, hogy a moldovai rendőrség azt állította, hogy soha nem azonosította az állítólagos cselekmény elkövetőit, és hogy nem mer visszatérni Moldovába, mert fél attól, hogy támadói révén és az ukrajnai orosz invázió miatt is sérelmet szenvedne el.

24.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy CV 2016‑ban és 2019‑ben is, mielőtt nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott volna be, visszatért Moldovába, és elővigyázatosságból látogatásairól csak unokatestvéreit értesítette. CV elismerte, hogy 2016‑ban két évre kiutasították, amely intézkedést azért rendeltek el, mert hamis román útlevéllel vállalt munkát. Ezen túlmenően 2020‑ban kiutasító végzést hoztak vele szemben, amit 2022. január 23‑án megismételtek. Elmondta, hogy korábban azért nem kért nemzetközi védelmet, mert nem értette a mechanizmust.

25.

2022. március 8‑án a minisztérium a menekültügyről szóló törvény 16. §‑ának (2) bekezdése szerinti nyilvánvaló megalapozatlanság miatt elutasította CV kérelmét. A minisztérium e határozatot a moldovai politikai és biztonsági helyzetre vonatkozó információkra alapította (amely információkhoz az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint a minisztérium két, 2021 közepéről származó dokumentum ( 9 ) és saját 2022. januári jelentése alapján jutott), valamint arra a tényre, hogy a 328/2015. sz. rendelet alapján a Cseh Köztársaság Moldovát – a Dnyeszter‑mellék kivételével – biztonságos származási országnak tekintette. ( 10 )

26.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy a minisztérium megállapította, hogy a biztonságos származási országból érkező, nemzetközi védelmet kérelmezőnek nagyobb bizonyítási tehernek kell eleget tennie, és bizonyítania kell, hogy egyéni körülményeit tekintve az adott ország nem biztonságos. A minisztérium megállapította, hogy CV nem tett eleget e bizonyítási tehernek, és ezért nem vizsgálta, hogy jogosult‑e menedékjogra vagy nemzetközi védelemre. Konkrétabban a minisztérium úgy vélte, hogy CV több okból sem tett eleget a szükséges bizonyítási tehernek.

27.

Először is, az elutasító határozat meghozatalának időpontjában semmi sem utalt arra, hogy az ukrajnai konfliktus Moldovára is kiterjedne. Másodszor, a minisztérium elismerte, hogy noha Moldovában alapvető hiányosságok tapasztalhatók a jogállamiság tiszteletben tartása tekintetében, különösen az igazságszolgáltatást illetően, és noha a politikai rendszer ellenfelei, azok ügyvédei és aktivistái a 2011/95 irányelv 9. cikke értelmében vett üldöztetés veszélyének lehetnek kitéve, a kérelmező nem állította, hogy e csoportok valamelyikéhez tartozna. Harmadszor, a minisztérium kijelentette, hogy a kérelmező védelmet kérhetett volna a moldovai hatóságoktól, azonban erre nem tett kísérletet. Negyedszer, a minisztérium – a tények összességének vizsgálata alapján – megállapította, hogy az egyetlen ok, amely miatt CV nemzetközi védelmet kért, a Cseh Köztársaságban való tartózkodási jogának rendezése volt.

28.

CV keresetet indított a Krajský soud v Brně (brnói regionális bíróság) előtt.

29.

2022. május 9‑én a kérdést előterjesztő bíróság CV kérelmére felfüggesztette a minisztérium határozatának végrehajtását CV azon érvelése alapján, hogy amennyiben visszaküldenék Moldovába, ki lenne téve annak a veszélynek, hogy támadói részéről súlyos sérelem érné. A kérdést előterjesztő bíróság azt is figyelembe vette, hogy 2022. május 8‑án a Dnyeszter‑mellék szeparatista hadserege előkészületeket tett a konfliktus kirobbanása esetére. E bíróság figyelembe vette továbbá azt a tényt, hogy 2022. április 28‑án Moldova értesítette az Európa Tanácsot arról, hogy az ukrajnai háború miatt 2022. június 23‑ig meghosszabbítja mind az EJEE 15. cikke alapján az EJEE szerinti kötelezettségeitől való eltérést, mind pedig a szükségállapotot.

30.

Ilyen körülmények között a Krajský soud v Brně (brnói regionális bíróság) – tekintettel arra, hogy CV keresetének sikere a 2013/32 irányelv értelmében vett „biztonságos származási ország” elvének értelmezésétől függ – felfüggesztette az előtte folyamatban lévő eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

31.

A cseh, a német és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A cseh és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság szóbeli észrevételeket terjesztett elő, valamint válaszolt a Bíróság által a 2023. június 6‑i tárgyaláson feltett kérdésekre.

32.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata érdekében először is kifejtem, hogy bizonyos fejlemények, amelyekre úgy tűnik, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése óta került sor, nem zárják ki, hogy a Bíróság válasza relevanciával bír a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügy eldöntése szempontjából (A). Ezt követően előzetes megjegyzéseket teszek a biztonságos származási ország elvével kapcsolatban (B). Az első kérdésre válaszolva kifejtem, hogy pusztán az a tény, hogy valamely ország az EJEE 15. cikkére hivatkozik, nem zárja ki, hogy a 2013/32 irányelv értelmében biztonságos származási országnak minősüljön (C). A második kérdésre válaszolva ismertetem azokat az okokat, amelyek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a 2013/32 irányelv csak azt teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy valamely országot a teljes területe tekintetében nyilvánítsák biztonságos származási országgá (D). Végül rátérek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre, és azt a választ javaslom, hogy a 2013/32 irányelv azt írja elő a nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból vegye figyelembe, ha valamely ország biztonságos származási országgá nyilvánítása nem egyeztethető össze a 2013/32 irányelvvel (E).

33.

Egyrészt megállapítom, hogy az első kérdés arra irányul, hogy milyen következtetések vonhatók le a harmadik ország azon döntéséből, hogy az EJEE 15. cikkére hivatkozik, valamely tagállam azon lehetősége tekintetében, hogy ezen országot továbbra is a 2013/32 irányelv értelmében vett biztonságos származási országnak tekintse. Bár részletesen foglalkozom az EJEE 15. cikkével kapcsolatos szabályozással, úgy tűnik, hogy 2024. április 11‑én Moldova értesítette az Európa Tanácsot, hogy e szabályozás 2023. december 31‑ével megszűnt. ( 11 )

34.

Másrészt a második kérdés arra vonatkozik, hogy valamely tagállamnak lehetősége van‑e valamely harmadik országot – területi kivétellel – biztonságos származási országnak tekinteni. E tekintetben már megjegyeztem, hogy úgy tűnik, hogy az alapügyben szóban forgó területi kivételt 2023. október 1‑jei hatállyal megszüntették. ( 12 ) Ettől az időponttól kezdve úgy tűnik, hogy a Cseh Köztársaság Moldovát teljes egészében biztonságos származási országnak tekinti.

35.

Végül a harmadik kérdés az első és a második kérdésre adott válaszhoz kapcsolódik, és relevanciája azoktól függ.

36.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból lényegében az következik, hogy amennyiben a Bíróság megállapítja, hogy az EJEE 15. cikkére való hivatkozás vagy a szóban forgó területi kivétel fennállása megakadályozza, hogy Moldovát biztonságos származási országnak tekintsék, ez azt jelenti, hogy CV kérelmét nem a biztonságos származási ország elvéhez kapcsolódó különös vizsgálati rendszer keretében kellett volna elbírálni.

37.

Ezt a magyarázatot természetesen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat meghozatalakor fennálló jogi helyzet tekintetében adták. A fenti fejleményekre tekintettel nem vagyok biztos abban, hogy az első és a második kérdésben felvetett problémák megoldása pontosan milyen következményekkel jár az alapügyre nézve, amennyiben a Bíróság a fentiekben jelzett értelemben válaszolna egyik vagy mindkét kérdésre.

38.

Úgy vélem azonban, hogy ez a megállapítás nem teszi nyilvánvalóan irrelevánssá a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válaszát. ( 13 ) Amennyiben a Bíróság ténylegesen a fenti következtetések valamelyikére jutna, úgy gondolom, hogy az eljárási következményekkel járhat CV keresete elbírálásának módjára nézve azt követően, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás folytatódik. A fentiekben röviden ismertetett fejlemények vizsgálata egyébként a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

39.

Ezért abból a feltevésből indulok ki, hogy a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott válasza továbbra is releváns az alapügyben felmerült jogvita eldöntése szempontjából.

40.

A „biztonságos származási ország” elve azon hasonló fogalmak – mint például az „első menedék országa” a „biztonságos harmadik ország” és az „európai biztonságos harmadik ország” – tágabb kategóriájának körébe tartozik, amelyeket a tagállamok a 2013/32 irányelv értelmében a menekültügyi eljárásokban alkalmazhatnak, lényegében annak érdekében, hogy az eljárásokat hatékonyabbá tegyék. E fogalmak mindegyike valamilyen formában a nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálását egyébként szabályozó fő rendelkezésektől való eltérést vezet be, azonban jogi következményeik eltérőek. ( 14 )

41.

E fogalmak az 1990‑es években való létrehozásuk (és az azt követően a nemzeti jogrendszerekben való gyors elterjedésük ( 15 )) óta kritika tárgyát képezték azon az alapon, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők helyzetük megfelelő vizsgálatához való jogának korlátozásához vezethetnek. Ugyanakkor e fogalmakat – ha azokhoz megfelelő garanciák kapcsolódnak – olyan eszközökként is elismerték, amelyek gyorsíthatják a (növekvő számú) nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálását, azáltal, hogy lehetővé teszik az állam számára, hogy erőforrásait az olyan országokból érkező kérelmek vizsgálatára összpontosítsa, amelyeket nagyobb valószínűséggel tartanak a megalapozott kérelmeket benyújtó menedékkérők származási helyének. ( 16 )

42.

A jelen ügy a biztonságos származási ország elvéhez kapcsolódó vizsgálati rendszerre vonatkozik, amely fogalmat a 2013/32 irányelv 36. és 37. cikke, valamint I. melléklete szabályoz, és amely – a fenti egyéb fogalmakkal ellentétben – nem mentesíti az illetékes hatóságokat a nemzetközi védelem iránti kérelem érdemi vizsgálatának kötelezettsége alól.

43.

Az elv alapvető jellemzői és jogi következményei a következők.

44.

Először is a szóban forgó elv közös meghatározásából kitűnik, hogy egy harmadik ország akkor nyilvánítható biztonságos származási országgá, ha „a jogi helyzet, a demokratikus rendszerben való jogalkalmazás és az általános politikai körülmények alapján kimutatható, hogy általában és következetesen nem tapasztalható a [2011/95 irányelv] 9. cikkében meghatározott üldöztetés; nem alkalmaznak kínzást, sem embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést, és nem fenyeget megkülönböztetés nélküli erőszak sem nemzetközi, sem belső fegyveres konfliktushelyzetekben”. ( 17 )

45.

Másodszor, a 2013/32 irányelv 37. cikke felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy harmadik országokat biztonságos származási országgá nyilvánítsanak, amire általában az e célból összeállított nemzeti jegyzékekkel kerül sor. ( 18 ) Ezen irányelv tehát nem vette át a 2005/85 irányelvben ( 19 ) (a jelenlegi irányelv jogelődjében) szereplő közös jegyzék gondolatát, amely azonban utóbbi irányelv alapján nem valósult meg, és ezért a Bíróság a vonatkozó részét intézményi okokból megsemmisítette. ( 20 )

46.

Mindemellett, harmadszor, amennyiben a tagállamok a biztonságos származási ország elvének alkalmazása mellett döntenek, tiszteletben kell tartaniuk annak a fenti 44. pontban felidézett közös meghatározását. Ehhez az szükséges, hogy az e meghatározásban említett valamelyik kockázat hiányát több olyan tényező figyelembevételével ellenőrizzék, amelyeket a 2013/32 irányelv I. melléklete nem kimerítő jelleggel sorol fel, és amelyek közé tartoznak: „a) [a] […] vonatkozó törvénye[k] és jogszabály[ok], és alkalmazásuk módja; b) [az EJEE‑ben] és/vagy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában és/vagy az Egyesült Nemzetek kínzás elleni egyezményében meghatározott jogok és szabadságok tiszteletben tartása, különösen az olyan jogoké, amelyektől az [EJEE] 15. cikkének (2) bekezdése alapján nem lehet eltérni; c) a visszaküldés tilalma elvének tiszteletben tartása a genfi egyezménnyel[ ( 21 )] összhangban; [valamint] az e jogok és szabadságok megsértése elleni hatékony jogorvoslati rendszer biztosítása”.

47.

A tagállamoknak továbbá bizonyos eljárási kötelezettségeknek is meg kell felelniük, különösen annak a kötelezettségnek, hogy a biztonságosnak nyilvánított országok nemzeti szinten történő meghatározásáról értesítsék a Bizottságot, valamint hogy a helyzetet rendszeresen felülvizsgálják„[s]zéleskörű információs forrásokat [figyelembe véve] – különös tekintettel a más tagállamoktól, az [EUAA‑tól ( 22 )], az UNHCR‑től, az Európa Tanácstól és más megfelelő nemzetközi szervezetektől származó információkra –” ( 23 ).

48.

Végül, de nem utolsósorban, egy ország biztonságos származási országgá nyilvánítása jelentős kihatásokkal jár az ezen országokból érkező kérelmezőkre nézve.

49.

Először is a Bíróság megállapította, hogy egy ország biztonságos származási országgá nyilvánítása „a származási országban fennálló megfelelő védelemmel kapcsolatos egyfajta olyan megdönthető vélelmen alapuló, különös vizsgálati rendszert [hoz] létre, amely vélelmet a kérelmező megdönthet, ha a saját különös helyzetével kapcsolatos kényszerítő indokokra hivatkozik”. ( 24 )

50.

Másodszor, a 2013/32 irányelv 31. cikke (8) bekezdésének b) pontja felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy a biztonságos származási országból érkező kérelmezők által benyújtott kérelmeket gyorsított eljárásban (amelynek „észszerű” időtartamát a tagállamok határozzák meg), ( 25 ) illetve a határon vagy tranzitzónában vizsgálják meg.

51.

Harmadszor, amennyiben a biztonságos származási országból érkező személy kérelmét megalapozatlannak minősítették, a 2013/32 irányelv 32. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy e kérelmet továbbá – amennyiben a nemzeti jog így rendelkezik – „nyilvánvalóan megalapozatlannak” ( 26 ) is nyilvánítsák.

52.

Összhangban azzal, amire a holland kormány és a Bizottság lényegében rámutatott, e további minősítés következménye többek között az, hogy a kérelmező az elutasító határozat elleni fellebbezésének elbírálásáig nem maradhat a nemzeti területen (ellentétben az „egyszerű” elutasítás esetén alkalmazandó főszabállyal), kivéve, ha a nemzeti bíróság e fellebbezésnek felfüggesztő hatályt biztosít. ( 27 )

53.

Ezzel szemben az a tény, hogy a kérelmező biztonságos származási országból érkezik, nem teszi lehetővé, hogy a nemzeti hatóságok egy biztonságos származási országból érkező személy kérelmét a kérelmező nemzetközi védelmi igényeinek egyedi vizsgálata nélkül utasítsák el. Az ezzel ellentétes megállapítás összeegyeztethetetlen lenne a 2013/32 irányelv 31. cikkének (8) bekezdésével, amely a gyorsított eljárást (a biztonságos származási országból érkező kérelmezők tekintetében is) az ugyanezen irányelv II. fejezetében általánosan meghatározott „alapelvek és garanciák” alá vonja. E garanciák közé tartozik a tagállam annak biztosítására vonatkozó kötelezettsége, hogy a 10. cikk (3) bekezdésének a) pontjában előírtak szerint a kérelmek megvizsgálására és a kérelmek tárgyában történő határozathozatalra egyénileg kerüljön sor, és ezt a jelen ügyben szóban forgó „különös vizsgálati rendszerrel” összefüggésben a 2013/32 irányelv 36. cikkének (1) bekezdése megismétli. ( 28 )

54.

Ezen előzetes megállapításokat követően most az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést vizsgálom meg.

55.

Emlékeztetni kell arra, hogy az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az, hogy adott harmadik ország az EJEE 15. cikkére hivatkozik, megakadályozza‑e, hogy továbbra is biztonságos származási országnak minősüljön.

56.

Mielőtt ezt a kérdést teljeskörűen megvizsgálnám, az EJEE 15. cikkével kapcsolatos jogi szabályozásra térek ki (1). Mindezek alapján kifejtem azokat az okokat, amelyek alapján – valamennyi beavatkozó fél álláspontjával egyetértve – úgy vélem, hogy az EJEE 15. cikkére való hivatkozás önmagában nem akadályozza meg, hogy egy országot a 2013/32 irányelv értelmében biztonságos származási országgá nyilvánítsanak, amennyiben a biztonságos származási országgá nyilvánításnak az ezen irányelv I. mellékletében meghatározott feltételei továbbra is teljesülnek (2). Kifejtem továbbá, hogy következtetésemet nem befolyásolja a 24. jegyzőkönyv, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság felhívta a figyelmet, és amelynek következményeit különösen a tárgyalás során vitatták meg (3).

57.

Az EJEE 15. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a szerződő felek számára, hogy „háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén” eltérjenek az EJEE szerinti kötelezettségeiktől. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) kifejtette, hogy e fogalom olyan „rendkívüli válság‑ vagy szükséghelyzet[re utal], amely a teljes lakosságot érinti, és veszélyt jelent az államot alkotó közösség szervezett életére”, ( 29 ) az adott szükséghelyzetnek pedig „ténylegesnek vagy közvetlennek” kell lennie. ( 30 )

58.

Az ilyen rendkívüli helyzet megoldása érdekében hozott intézkedések azonban csak „a helyzet szükségessége által feltétlenül megkívánt mértékben [tehetők meg], feltéve, hogy az ilyen intézkedések nem ellentétesek [az] egyéb nemzetközi jogi kötelezettsége[kkel]”. ( 31 ) Ezenfelül (az EJEE későbbi jegyzőkönyveivel összefüggésben értelmezett) ( 32 ) 15. cikk (2) bekezdése értelmében az ilyen intézkedések semmilyen körülmények között nem érinthetik azokat a jogokat, amelyektől nem lehet eltérni: az élethez való jog, a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetések tilalma, a rabszolgaság és a szolgaság tilalma, a büntetés törvényi rendelkezés nélküli kiszabásának tilalma, a halálbüntetés eltörlése, valamint a kétszeres eljárás alá vonás vagy büntetés tilalma.

59.

Az EJEB e fontos korlátozásokkal több alkalommal megállapította, hogy az EJEE szerződő felei széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, amennyiben annak meghatározásáról van szó, hogy az EJEE 15. cikke értelmében vett „rendkívüli állapot [fenyegeti‑e] a nemzet létét”, valamint amennyiben a megfelelő válasz meghatározásáról van szó. ( 33 )

60.

E mérlegelési jogkör gyakorlását mindazonáltal továbbra is az EJEB felügyeli. Egyrészt az EJEB már megállapította, hogy bizonyos helyzetek nem érik el azt a küszöböt, amely lehetővé teszi az EJEE 15. cikkében foglalt szabályozás alkalmazását. ( 34 ) Másrészt azt a kérdést, hogy az elfogadott intézkedések – röviden – arányosak‑e az előidézett szükséghelyzettel, különösen az érintett jogok jellege és a szükséghelyzethez vezető körülmények, valamint annak időtartama alapján kell megvizsgálni. ( 35 ) Az EJEB azt is hangsúlyozta, hogy a 15. cikkre való hivatkozás „nem ad szabad kezet az állami hatóságoknak olyan magatartásra, amely az egyénekre nézve önkényes eredményekhez vezethet”, ( 36 ) és – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi – ragaszkodott a visszaélések elleni megfelelő biztosítékok meglétéhez. ( 37 )

61.

Az EJEB ítélkezési gyakorlatából továbbá az következik, hogy az a tény, hogy valamely ország az EJEE 15. cikkére hivatkozott, nem feltétlenül változtatja meg az EJEE állítólagos megsértésének e bíróság általi értékelését. Úgy vélem ugyanis, hogy az EJEB az előtte lévő ügy elbírálásakor általában először azt vizsgálja, hogy az állítólagos jogsértés az általános szabályozás alapján igazolt volt‑e. Az EJEB csak abban az esetben végzi el a fent említett, különleges és megengedőbb arányossági vizsgálatot, ha nem ez a helyzet áll fenn. ( 38 ) Ennek az az oka, hogy (amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi) a 15. cikkre való hivatkozás nem azonos az EJEE felmondásával, és az adott szerződő felet továbbra is köti az EJEE, még akkor is, ha az EJEE 15. cikke szerint szabályozás nagyobb mérlegelési mozgásteret biztosít számára a korlátozó intézkedések elfogadásakor.

62.

Más szóval, úgy vélem, hogy az EJEE 15. cikkére való hivatkozás nem jelenti azt, hogy a szóban forgó szerződő fél automatikusan az EJEE által biztosított jogokat és szabadságokat sértő magatartást tanúsít. Úgy tűnik, hogy az értesítés benyújtása ebben az összefüggésben inkább arra irányul, hogy tájékoztassa a többi szerződő felet arról, hogy az e fél rendkívüli helyzetére tekintettel esetleg nem tudja biztosítani ezeket a jogokat és szabadságokat. ( 39 ) Annak megítélése, hogy valóban ez a helyzet áll‑e fenn, és hogy konkrétan mely jogokról és szabadságokról van szó, az ilyen értesítés tartalmától és a ténylegesen elfogadott intézkedésektől függ.

63.

Történetileg a „15. cikk szerinti értesítéseket” különböző helyzetekben nyújtották be. Csak hogy néhány közelmúltbeli példát említsek: 10 szerződő fél (köztük három tagállam – Észtország, Lettország és Románia, ugyanakkor Moldova is) a Covid19‑világjárvánnyal összefüggésben e rendelkezés szerinti eltéréseket jelentett be, ( 40 ) 2020 eleje és 2023 vége között pedig egyéb okokból, például természeti katasztrófák, energiaválságok és háborúk miatt hét újabb értesítést nyújtottak be. ( 41 ) Úgy tűnik, hogy az EJEE 15. cikkének Moldova általi alkalmazása, amely az alapeljárás tárgyát képezi, e legújabb fejlemény része. ( 42 )

64.

Mindezeket szem előtt tartva most azt a kérdést vizsgálom meg, hogy egy harmadik ország azon döntése, hogy az EJEE 15. cikkét alkalmazza, hogyan befolyásolja valamely tagállam azon lehetőségét, hogy e harmadik országot a 2013/32 irányelv értelmében továbbra is biztonságos származási országnak tekintse.

65.

Emlékeztetek arra, hogy ahhoz, hogy valamely ország biztonságos származási országnak minősüljön, a már említettek szerint az szükséges, hogy „általában és következetesen nem tapasztalható a [2011/95 irányelv] 9. cikkében meghatározott üldöztetés; nem alkalmaznak kínzást, sem embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést, és nem fenyeget megkülönböztetés nélküli erőszak sem nemzetközi, sem belső fegyveres konfliktushelyzetekben”. ( 43 ) Ez a követelmény egyaránt vonatkozik azokra az országokra, amelyek az EJEE szerződő felei, és azokra is, amelyek nem.

66.

A 2013/32 irányelv I. mellékletéből kitűnik, hogy a tagállamoknak a fenti kockázatokkal szembeni védelmet biztosító jogi eszközök nem kimerítő listája alapján kell azt értékelniük, hogy e követelmény teljesül‑e, amire a fenti 46. pontban hivatkoztam, és ami magában foglalja az EJEE‑ben foglalt jogok és szabadságok, különösen az eltérést nem engedő jogok tiszteletben tartását.

67.

Az előző szakaszban kifejtettekből ugyanis az következik, hogy az EJEE által meghatározott, eltérést nem engedő jogokat „még a legnehezebb körülmények között is” tiszteletben kell tartani, ( 44 ) azaz olyan körülmények között is, amelyek miatt az EJEE 15. cikkét kell alkalmazni. Ebből azonban nem következik, hogy az EJEE 15. cikke alapján hozott intézkedések, amelyek az EJEE által biztosított egyéb jogokat is érintenek, nem eredményezhetnek olyan helyzetet, amely összeegyeztethetetlen a biztonságos származási országnak a 2013/32 irányelv I. mellékletében megállapított közös meghatározásával. Ugyanakkor az, hogy erről van‑e szó – amint azt a Cseh Köztársaság és a Bizottság lényegében állítják –, nehezen állapítható meg absztrakt módon kizárólag azon az alapon, hogy az EJEE 15. cikkére hivatkoznak.

68.

Amint azt korábbiakban kifejtettem, az e rendelkezésre való hivatkozás nem azonos annak elismerésével, hogy az EJEE által biztosított jogok (azok, amelyektől el lehet térni) ténylegesen érintettek lesznek. ( 45 ) Ennek a ténynek a megállapítása szükségszerűen az egyes esetektől és különösen az adott harmadik országban fennálló tényleges helyzettől fog függeni. Amint azt a Cseh Köztársaság a tárgyaláson hangsúlyozta, az EJEE 15. cikkére való hivatkozásra vonatkozó döntés az e rendelkezésre hivatkozó ország azon értékeléséből következik, hogy az adott helyzet szükségessé teszi vagy teheti‑e ezt a lépést. Egyes országok ugyanis elővigyázatosságból hivatkozhatnak az EJEE 15. cikkére, míg más országok vélhetik úgy, hogy ugyanez a helyzet nem vezethet az EJEE szerinti általános szabályozástól való semmilyen eltéréshez. ( 46 )

69.

E tekintetben megjegyzem, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem fogalmaz meg aggályokat a Moldova által bejelentett vagy elfogadott konkrét intézkedéssel kapcsolatban. A fentiek alapján e határozat először is megemlíti, hogy Moldova 2022. február 25‑én értesítést nyújtott be, amelyben az EJEE és jegyzőkönyvei egyes rendelkezéseinek – köztük az EJEE 10. cikkének (amely a véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkezik) – alkalmazásától való eltérés szükségességét hangsúlyozta. Megjegyzem, hogy ez az értesítés az energiaválságra válaszul kihirdetett „veszélyhelyzetre” hivatkozik, és az olyan intézkedések lehetséges elfogadását emeli ki, amelyek „a földgázfogyasztás észszerűsítését, […] a média munkájának összehangolását […] [vagy] a felhasznált földgázért a fogyasztóktól megkövetelt fizetés beszedésére szolgáló gyors eszközök elfogadását” foglalják magukban. ( 47 )

70.

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság egy 2022. március 3‑i értesítésre hivatkozik, amelyben Moldova „szükség‑ és hadiállapotot” említ. ( 48 ) Amint az a nyilvánosan rendelkezésre álló információkból megállapítható, ezen értesítés és annak későbbi meghosszabbításai alapján olyan intézkedések listája áll össze, amelyek jóval szélesebb hatályúak, mint a korábbi értesítésben foglaltak. Úgy tűnik, hogy e lista a nemzeti területen tartózkodó egyének életének különböző aspektusait érinti, és a lehetséges intézkedések között sorolja fel többek között „azon személyek […] területről való kiutasítását, akiknek jelenléte befolyásolhatja a közrend és a közbiztonság biztosítását”, vagy „a migrációs áramlások kezeléséhez szükséges intézkedések meghozatalát”. ( 49 )

71.

Ezenfelül annak részletes kifejtése nélkül, hogy az EJEE‑ben foglalt jogok közül melyeket lehetnek érintve (ellentétben a fent említett, 2022. február 25‑i korábbi értesítéssel), az intézkedések szükségességét „az Ukrajna területén 2022. február 24‑én kezdődő tömeges katonai akciókkal”, ( 50 ) illetve a későbbiekben „az Ukrajna területén folytatódó háború következtében” ( 51 )„a Moldova és Ukrajna közötti szárazföldi határ közvetlen közelében kialakuló jelentős nemzetbiztonsági fenyegetésekkel” magyarázzák.

72.

További példával élve a Moldova által a Covid19‑világjárvány kapcsán benyújtott értesítés, amelyet a fenti 63. pontban röviden említettem, az országba történő beutazás, az országon belüli mozgás és az országból történő kiutazásra vonatkozó különös szabályozás bevezetését említi, amely alapján „felfüggesztik az oktatási intézmények tevékenységét, karanténnal kapcsolatos szabályozást vezetnek be, a gyűléseket, nyilvános tüntetéseket és egyéb tömegrendezvényeket betiltják”, és bejelenti, hogy „[…], különösen az [EJEE] 11. cikkétől, az első kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikkétől és a 4. jegyzőkönyv 2. cikkétől” el kell térni. ( 52 )

73.

Az e példákban említett intézkedések sokfélesége azt mutatja, hogy milyen nehéz arra a következtetésre jutni, hogy az EJEE 15. cikke alapján benyújtott valamennyi értesítés automatikusan kizárja, hogy a harmadik állam megfeleljen a 2013/32 irányelv I. mellékletében meghatározott feltételeknek. Ugyanakkor e példák azt is mutatják, hogy egyes tervezett intézkedések jellege vagy széles hatálya külön figyelmet igényel.

74.

Azon észrevételem ugyanis, hogy az EJEE 15. cikkére való hivatkozás önmagában és általánosan nézve nem érinti a biztonságos származási ország meghatározását, nem jelenti azt, hogy ez a hivatkozás irreleváns. Hasonlóan ahhoz, amit lényegében valamennyi fél felhozott a tárgyaláson, úgy vélem, hogy az EJEE 15. cikkére való hivatkozás olyan tényező, amelyet – amint azt már kifejtettem – figyelembe kell venni a (biztonságos származási ország elvét használó) tagállamok által elvégzendő rendszeres helyzetértékelés során. ( 53 ) Ebben az összefüggésben a tagállamoknak véleményem szerint figyelembe kell venniük az EJEE 15. cikke alapján benyújtott értesítésben meghatározott és gyakorlatban végrehajtott intézkedések hatályát.

75.

Mindemellett meg kell még vizsgálni, hogy ezt az álláspontot befolyásolja‑e a 24. jegyzőkönyv figyelembevétele, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével összefüggésben különösen felhívta a figyelmet.

76.

A 24. jegyzőkönyvben a tagállamok kijelentik, hogy kölcsönösen biztonságos származási országnak tekintik egymást, és „ennek megfelelően” megállapodnak abban, hogy „a tagállamok valamelyikének állampolgára által benyújtott […] menedékjog iránti kérelmet egy másik tagállam csak a [24. jegyzőkönyvben felsorolt négy helyzet egyikében – köztük az EJEE 15. cikkére való hivatkozás esetében –] […] veheti figyelembe, illetve nyilváníthatja az eljárás lefolytatásához elfogadhatónak”. ( 54 )

77.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy értelmezi ezt a szabályt, hogy az EJEE 15. cikkére való hivatkozáskor az erre hivatkozó tagállamot a többi tagállam már nem tekintheti biztonságos származási országnak. E bíróság álláspontja szerint szükségszerűen ugyanez a következmény állapítható meg, ha az EJEE 15. cikkére egy harmadik ország (jelen esetben Moldova) hivatkozik.

78.

Úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság következtetése téves előfeltevésen alapul.

79.

Úgy vélem ugyanis, hogy – amint azzal a Bizottság (lényegében) érvel – a „biztonságos származási ország” 24. jegyzőkönyvben szereplő elvének jelentése egyszerűen eltér a 2013/32 irányelvben szabályozott elvétől.

80.

Ellentétben ugyanis azzal, ami az e jegyzőkönyvből az Unión belüli nemzetközi védelem iránti kérelmekre vonatkozóan következik, egy harmadik országnak a 2013/32 irányelv értelmében vett biztonságos származási országgá nyilvánítása önmagában soha nem akadályozhatja meg a kérelem megvizsgálását. Amint azt jelen indítvány előző részében már röviden említettem, egy ilyen országból érkező személy által benyújtott kérelmet mindig meg kell vizsgálni (kivéve, ha véleményem szerint a 2013/32 irányelvben meghatározott kimerítő indokok valamelyike alapján elfogadhatatlannak minősül). ( 55 )

81.

Megjegyzem, hogy a 24. jegyzőkönyv az Amszterdami Szerződéshez csatolt, az Európai Unió tagállamainak állampolgárai számára nyújtott menedékjogról szóló jegyzőkönyv (a továbbiakban: eredeti jegyzőkönyv) ( 56 ) aktualizált változata, amely nemcsak a jelenlegi 2013/32 irányelvet, hanem azon korábbi irányelvet (2005/85 irányelv) is megelőzte, amellyel a biztonságos származási ország elve bekerült az uniós másodlagos jogba.

82.

A két jegyzőkönyv (lényegében azonos tartalmú) preambulumbekezdéseinek vizsgálata azt jelzi, hogy a tagállamok a vonatkozó szöveg elfogadásakor (és későbbi fenntartásakor) azt tartották szem előtt, hogy a kölcsönös bizalom különleges kifejeződéseként kizárják az Unión belüli nemzetközi védelem iránti kérelmek elfogadhatóságát. ( 57 ) Ezt az érvet adta elő a cseh kormány a tárgyaláson.

83.

E preambulumbekezdések különösen a tagállamok azon kötelezettségére utalnak, hogy tartsák tiszteletben az EUSZ 2. cikkben foglalt értékeket, ( 58 ) továbbá arra a „különleges státuszra és védelemre”, amelyet „uniós polgárként a tagállamok minden állampolgára” élvez, ( 59 ) valamint arra a célkitűzésre, hogy meg kell előzni „a menedékjog intézményének az eredeti szándékoktól eltérő célokra történő felhasználását”. ( 60 )

84.

E tényezők alapján tehát úgy vélem, hogy a jegyzőkönyvet úgy kell érteni, hogy az a tagállamok megállapodását képezi egyrészt arra a főszabályra vonatkozóan, amely szerint az Unión belüli nemzetközi védelem iránti kérelmek nem bírálhatók el, másrészt pedig az e szabály alóli (korlátozott) kivételekre vonatkozóan (mint például az EJEE 15. cikkének alkalmazása). Ezzel szemben e tényezők nem tűnnek relevánsnak azon feltételek szempontjából, amelyek mellett egy harmadik ország a 2013/32 irányelv alkalmazásában biztonságos származási országnak tekinthető. ( 61 )

85.

Ezen okok miatt, és a jelen eljárásban részt vevő valamennyi beavatkozó féllel egyetértve úgy vélem, hogy a 24. jegyzőkönyv nem befolyásolja a fenti 74. pontban foglalt, annak következményeivel kapcsolatos korábbi következtetésemet, hogy az EJEE 15. cikkére hivatkozó harmadik állam továbbra is biztonságos származási országnak minősülhet. Az első kérdéssel kapcsolatos általános következtetésem tehát az, hogy pusztán az a tény, hogy egy biztonságos származási országgá nyilvánított harmadik ország az EJEE 15. cikkére hivatkozott, nem akadályozza meg automatikusan, hogy a 2013/32 irányelv 37. cikkének ezen irányelv I. mellékletével összhangban értelmezett (1) bekezdése értelmében továbbra is biztonságos származási országnak minősüljön. Az e cikkre való hivatkozást azonban az illetékes hatóságoknak figyelembe kell venniük annak eldöntése során, hogy a biztonságos származási országgá nyilvánítás fenntartható‑e, különös tekintettel az EJEE 15. cikke alapján benyújtott értesítésben meghatározott, az EJEE szerinti kötelezettségektől eltérő intézkedések hatályára és ennek gyakorlati végrehajtására.

86.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2013/32 irányelv 36. és 37. cikke megakadályozza‑e, hogy valamely tagállam egy harmadik országot területi korlátozással nyilvánítson biztonságos származási országgá, és hogy ha egy harmadik ország valamely részén fennálló helyzet szükségessé teszi a biztonságos származási országgá nyilvánítása alóli kivételt, ez azt jelenti‑e, hogy az adott harmadik ország a szóban forgó irányelv alkalmazásában nem tekinthető biztonságos származási országnak.

87.

Emlékeztetni kell arra, hogy e kérdés azért merül fel, mert az elutasító határozat elfogadásakor a Cseh Köztársaság Moldovát – a Dnyeszter‑mellék kivételével – biztonságos származási országgá nyilvánította. ( 62 )

88.

Ellentétben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel, amelyet illetően a beavatkozó felek álláspontja megegyezett, a második kérdéssel kapcsolatos álláspontjaik lényegesen eltérnek egymástól. Míg a cseh és a holland kormány úgy véli, hogy a 2013/32 irányelvvel nem ellentétes, ha a biztonságos származási országgá nyilvánításra területi korlátozással kerül sor, a német kormány ezzel ellentétes álláspontot képvisel. A Bizottság lényegében osztja a német kormány álláspontját. Ugyanakkor a Bizottság úgy véli, hogy az alapügyben vitatott területi korlátozás továbbra is lehetséges, mivel Moldova nem képes közhatalmát a Dnyeszter‑mellék felett hatékonyan gyakorolni.

89.

Ennek fényében kifejtem, hogy a 2013/32 irányelv releváns rendelkezései szövegének (1), jogszabályi hátterének (2), valamint a 2013/32 irányelv által követett jogalkotói szándéknak (3) a figyelembevétele azt jelenti, hogy a biztonságos származási országgá nyilvánítás csak teljes terület tekintetében lehetséges. Azt is kifejtem, hogy ez a megállapítás ugyanúgy érvényes, ha területi kivétellel éltek amiatt, hogy a szóban forgó harmadik állam a területének egy része felett nem gyakorolhat közhatalmat (4).

90.

Emlékeztetek arra, hogy a 2013/32 irányelv I. melléklete előírja, hogy „[e]gy ország biztonságos származási országnak minősül, ha a jogi helyzet, a demokratikus rendszerben való jogalkalmazás és az általános politikai körülmények alapján kimutatható, hogy általában és következetesen nem tapasztalható a [2011/95] irányelv 9. cikkében meghatározott üldöztetés; nem alkalmaznak kínzást, sem embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést, és nem fenyeget megkülönböztetés nélküli erőszak sem nemzetközi, sem belső fegyveres konfliktushelyzetekben”.

91.

E meghatározás két elemét tartom különösen fontosnak. Először is az a követelmény, hogy általánosságban („általában”) meg kell állapítani, hogy a származási ország biztonságos (a), másodszor pedig az a tény, hogy a jogalkotó úgy döntött, hogy a szóban forgó fogalmat egy országra, és csak egy országra való hivatkozással határozza meg (b). A továbbiakban ezt a két kérdést fejtem ki.

92.

Megjegyzem, hogy a szóban forgó fogalom meghatározása olyan országra utal, ahol általában (és következetesen) a fogalom keretében meghatározott veszélyek egyike sem áll fenn.

93.

Az „általában” határozószónak olyan jogalkotási aktus keretében történő használata, amely az uniós jogrendben a menedékjogot pontosítja, véleményem szerint azt jelzi, hogy e feltételnek az érintett ország teljes területi kiterjedésében kell teljesülnie, és nem csak annak egy részében (ideértve annak jelentős részét is).

94.

Elöljáróban szeretném cáfolni azt az érvet, hogy amennyiben a vonatkozó veszélyek az ország területének egy részére korlátozódnak, az nem zárja ki, hogy a szóban forgó országot általánosságban biztonságossá nyilvánítsák, mivel az érintett lakosság tagjai az ország biztonságos részén találhatnak menedéket.

95.

Azt ugyanis, hogy az ország egy másik részén ténylegesen található‑e menedékhely, amint azt a Bizottság a tárgyaláson helyesen kifejtette, az érdemi vizsgálat keretében a 2011/95 irányelv 8. cikkében szabályozott „belföldi védelem” fogalma alapján kell meghatározni. ( 63 ) Ennek a vizsgálatnak egyedinek kell lennie, és eredménye mindig az adott kérelmező körülményeitől függ. Következésképpen a „belföldi védelmi alternatíva” fennállásának lehetősége nem adhat támpontot az azzal kapcsolatos eltérő döntéshez, hogy általánosságban vélelmezhető‑e, hogy az adott ország biztonságosnak tekinthető, ami az egyetlen olyan körülmény, amely a biztonságos származási ország elvéhez kapcsolódó jogkövetkezmények alkalmazását a fenti 48–52. pontban röviden ismertetett módon igazolhatja. ( 64 )

96.

E következmények alapján kitűnik, hogy a biztonságos származási ország elve mindenekelőtt az eljárás hatékonyságának olyan eszköze, amely lehetővé teszi, hogy adott harmadik országból érkező kérelmezők által benyújtott valamennyi kérelmet gyorsított eljárás keretében bírálják el annak vélelmezése alapján, hogy a kérelmezők származási országa biztonságosnak tekinthető.

97.

Noha ez az eljárásmód indokolt lehet olyan országok tekintetében, ahol – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság lényegében megjegyzi – az általános helyzetet illetően nem merülnek fel kétségek, és amennyiben megfelelő biztosítékok léteznek, ( 65 ) ezzel szemben álláspontom szerint kizárt, ha az adott harmadik ország valamely részében fennálló általános helyzet ezzel ellentétes álláspontra enged következtetni, még akkor is, ha a biztonság hiánya egy adott régióra korlátozódik.

98.

Az ezzel ellentétes álláspont elfogadása ugyanis azt jelentené, hogy a szóban forgó gyorsított vizsgálati módszer továbbra is alkalmazható lenne az ilyen országból érkező kérelmezők által benyújtott valamennyi kérelemre, annak ellenére, hogy ezen ország lakosságának egy része rendszeresen ki van téve a vonatkozó veszélyeknek, ami viszont a menedékjog és hasonlóképpen a visszaküldés tilalma elve megsértésének fokozott kockázatával járna, amely jogot, illetve elvet az uniós jogrend a Charta 18. cikkében és 19. cikkének (2) bekezdésében foglalt alapvető jogként biztosít. ( 66 )

99.

Igaz, hogy a cseh kormány a tárgyaláson kifejtette, hogy az alapügyben szóban forgó területi kivételt éppen e kérdés megoldása és ezért annak érdekében vezették be, hogy a Dnyeszter‑mellék területéről érkező kérelmezők számára fokozott védelmet biztosítsanak.

100.

Megjegyzem, hogy e megközelítés valóban az érintett területen élő lakosság helyzetével foglalkozik, de ez alapján nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy ennek eredményeképpen a biztonságos származási ország elvét a lakosság egy (jelentős) részére alkalmazzák azon következtetés ellenére, hogy a szóban forgó harmadik ország teljes területét illetően nem tekinthető biztonságosnak (ami nélkül a területi kivételt eleve nem tartották volna szükségesnek).

101.

Ezt az eredményt azért tartom problémásnak, mert nem vagyok biztos abban, hogy mindig könnyen elérhető (és fenntartható) a bizonyosság azzal kapcsolatban, hogy pontosan hol húzódik a szóban forgó harmadik ország biztonságos és nem biztonságos részei közötti belső „határ”, tekintettel egyébként arra, hogy az adott régió bizonytalan helyzete miatt ez a határvonal fogalmilag instabil lehet. Megjegyzem, hogy az UNHCR is többször kifejezte azon álláspontját, hogy a biztonságos származási ország elve csak a teljes egészében figyelembe vett országokra alkalmazható. ( 67 )

102.

Ettől a megfontolástól függetlenül az a döntés, hogy valamely országot két részre osztanak annak érdekében, hogy az adott harmadik országból érkező kérelmezők egy része számára fenntartsák a gyorsított vizsgálati rendszert, azt jelenti, hogy a biztonságos származási ország elvét másképpen értelmezik, mint ahogyan az „ország” kifejezést az általános nyelvhasználatban és – ami jelen esetben releváns – a menekültügy sajátos összefüggéseiben értelmezik. Az alábbiakban kifejtem, hogy ellenkező utalás hiányában a szóban forgó elv uniós jogalkotó által adott meghatározása erre és csakis erre a jelentésre vonatkozik.

103.

Amint már említettem, a 2013/32 irányelv a Közös Európai Menekültügyi Rendszer (a továbbiakban: KEMR) részét képezi, amelynek különböző elemei a menedékjogot pontosítják. Ezek a KEMR‑elemek olyan veszélyekkel kapcsolatos szempontokat foglalnak magukban, amelyeknek a nemzetközi védelmet kérelmezők ki lehetnek téve, és amelyeket jellemzően a származási országukban fennálló helyzetre, nem pedig az eltérő módon meghatározott területi egységekre való hivatkozással vizsgálnak. Ez a megközelítés tükröződik a KEMR alapjául szolgáló különböző fogalmakban, kezdve a menekült fogalmának meghatározásával ( 68 ) vagy a visszaküldés tilalmának alapelvével. ( 69 )

104.

Valójában nincs ebben semmi meglepő, mivel a nemzetközi jogrendben a lakosság védelmének elsődleges felelőssége az államokra hárul. Mivel tehát az államok a biztonság elsődleges garantálói, természetes, hogy a nemzetközi védelemhez való jog fennállásának vizsgálatára szolgáló konkrét eljárási eszközt meghatározó jogalkotási aktus (mint például a jelen ügyben szóban forgó biztonságos származási ország elve) pontosan ezzel a biztonságra való hivatkozással él.

105.

A fentiekben azon nehézségek tekintetében kifejtettek sérelme nélkül, amelyek azon döntésből eredhetnek, hogy adott harmadik ország lakosságát a menedékjoggal összefüggésben eltérő bánásmódban részesítik, az ország fogalmának a menedékjog területén belüli központi szerepe véleményem szerint azt jelenti, hogy amikor a jogalkotó úgy dönt, hogy eltér ettől a fő hivatkozási ponttól, az mindenképpen kifejezett megerősítést és ezen túlmenően magyarázatot igényel arra vonatkozóan, hogy pontosan mit is jelent ez az eltérés.

106.

Ezt jól mutatja a belföldi védelmi alternatívának a 95. pontban említett fogalma, és – amint azt lényegében a német kormány is sugallja – jelen összefüggésben e megállapítás jelentősége még jobban megmutatkozik a 2013/32 irányelv elődjének, a 2005/85 irányelvnek a vonatkozó rendelkezései tekintetében.

107.

Emlékeztetek arra, hogy a 2005/85 irányelv II. melléklete ugyanúgy határozta meg a biztonságos származási ország elvét, mint jelenleg a 2013/32 irányelv I. melléklete. Ez utóbbi irányelvvel ellentétben azonban a 2005/85 irányelv ezenfelül a részben biztonságos származási országgá nyilvánítás két különböző kategóriájáról rendelkezett.

108.

Először is a 2005/85 irányelv 30. cikkének (1) bekezdése egyértelművé tette, hogy a tagállamok egy ország egy részét biztonságossá nyilváníthatják, amennyiben az alkalmazandó feltételek csak ezen országrész tekintetében teljesülnek. Ez a lehetőség a biztonságos származási országgá nyilvánítás 2005/85 irányelv II. mellékletében meghatározott közös feltételeinek alkalmazását vonta maga után (amelyek megint csak ugyanazok voltak, mint a 2013/32 irányelv I. melléklete alapján jelenleg alkalmazandó feltételek). ( 70 ) Másodszor a 30. cikk (3) bekezdése egy standstill klauzulát tartalmazott, amely megerősítette a tagállamok azon lehetőségét, hogy fenntarthassák a már meglévő olyan nemzeti jogszabályaikat, amelyek lehetővé teszik, hogy egy ország egy részét biztonságosnak nyilvánítsák, vagy egy országot, vagy annak egy részétmeghatározott népcsoport számára biztonságos országgá vagy országrésszé nyilvánítsanak. ( 71 ) Ez a lehetőség a biztonságos származási országgá nyilvánítás olyan feltételeinek alkalmazását feltételezte, amelyek eltérhetnek a 2005/85 irányelv II. mellékletében foglalt feltételektől.

109.

Noha ez azt mutatja, hogy az uniós jogalkotó a múltban a biztonságos származási ország elvét az „ország” kifejezésnek általában tulajdonított szokásos jelentésen túlmutatóan közelítette meg, azonban azt is bizonyítja, hogy az ilyen nyilvánvaló és általános jelentéstől való eltérés annak kifejezett megállapítását és egyidejű tisztázását teszi szükségessé, hogy mi ezen elv pontos hatálya: a biztonságos származási ország elve a nemzeti terület egy részére is vonatkozhat‑e, vagy a teljes nemzeti területen élő népesség egy részére, vagy akár a nemzeti terület egy részén élő népesség egy részére is, amelyek mind a 2005/85 irányelv alapján imént ismertetett módon fennálló lehetőségek voltak.

110.

E meglehetősen összetett szabályozás egyetlen elemét sem tartotta fenn a 2013/32 irányelv. Habár később részletesebben kitérek e szabályozás megszüntetésének következményeire, megjegyzem, hogy a korábbi helyzettel ellentétben a 2013/32 irányelv szövegében semmi sem utal arra, hogy a jogalkotó el kívánt volna térni az „ország” kifejezés azon mindennapi jelentésétől, ahogyan e kifejezést a menekültügy sajátos összefüggésében is általánosan értelmezik. Ennek fényében úgy vélem, hogy a biztonságos származási ország elve nem értelmezhető úgy, hogy az egy országnál kevesebbre vagy többre utaljon, legyen szó akár egy országon belüli övezetről, akár több országból álló régióról.

111.

Az alábbiakban kifejtem, hogy ezt a következtetést ezenkívül annak a sajátos jogi rendszernek a vizsgálata is alátámasztja, amely a biztonságos származási ország elve alapján alkalmazandó a 2013/32 irányelvben meghatározott közös eljárási szabályok tágabb összefüggéseivel való összevetés során.

112.

A jelen indítvány előző részében kifejtettek szerint a biztonságos származási országból érkező kérelmezők által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmeket érdemben kell megvizsgálni. Ugyanakkor a 2013/32 irányelvben meghatározott közös eljárási szabályok tágabb rendszere alapján vizsgálva az e vizsgálatra vonatkozó szabályok három fontos szempontból különböznek egymástól.

113.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a biztonságos származási ország elve a gyorsított eljárás alkalmazásával járhat, amelyet per definitionem a rendes eljárás keretében irányadóhoz képest rövidebb idő alatt kell lefolytatni. Bár ennek kétségtelen előnye, hogy a kérelmezők jogi helyzetét gyorsabban meg lehet határozni, ugyanakkor azzal a problémával is jár, hogy a kérelmezőknek a „rendes” nemzetközi védelmet kérelmezőkhöz képest kevesebb idő áll rendelkezésükre ügyük érvényesítésére. ( 72 )

114.

Másodszor, ha a nemzetközi védelem iránti kérelem vizsgálata alapján e kérelmet elutasítják, a „rendes” kérelmezők jogosultak a fellebbezésük elbírálásáig a nemzeti területen maradni, amennyiben ilyen fellebbezést nyújtanak be. Ezzel szemben a tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem biztosítják automatikusan ezt a jogot a biztonságos származási országból érkező kérelmezők számára, és ez a jog csak a fellebbezésnek biztosított felfüggesztő hatályból eredhet. ( 73 )

115.

Harmadszor, a fentiekben ismertetett mindkét probléma elkerülése érdekében a biztonságos származási országból érkező kérelmezőknek mindenekelőtt meg kell akadályozniuk, hogy a szóban forgó elvet alkalmazzák az ügyükben, azáltal, hogy megdöntik a származási országuk biztonságos voltára vonatkozó vélelmet, és bizonyítják, hogy ez az ország sajátos körülményeikre tekintettel nem tekinthető biztonságosnak. ( 74 ) Ezzel szemben ez a vélelem nem érinti a „rendes” kérelmezőkre vonatkozó vizsgálati eljárást.

116.

A fent ismertetett három elem tehát jelentősen eltér a nemzetközi védelem iránti kérelmek elbírálására vonatkozó általános szabályoktól, és az ilyen országokból érkező kérelmezőket jogi szempontból hátrányos helyzetbe hozza a rendes kérelmezőkre vonatkozó általános szabályokból eredő helyzethez képest. Ha ugyanis egy kérelmező biztonságos származási országból érkezik, nemcsak a kérelmének elbírálására vonatkozó eljárás gyorsabb, hanem e kérelmezőt a menedékjog igénybevételének módja is jelentős mértékben érinti. Noha egyetértek a Bizottsággal abban, hogy – amint azt már megjegyeztem – a szóban forgó elv nem érinti a kérelmező nemzetközi védelem iránti igényeinek vizsgálatára vonatkozó kötelezettséget, ez nem változtat azon, hogy ez az egyedi vizsgálat – amint az a 2013/32 irányelv 36. cikke (1) bekezdésének második albekezdéséből következik – magában foglalja azt, hogy a kérelmezőnek a biztonságra vonatkozó vélelmet meg kell döntenie.

117.

Ezen okokból a fenti jelentős eltérések alkalmazását eredményező elvet szűken kell értelmezni, és az nem terjeszthető ki azokon a helyzeteken túl, amelyek tekintetében az uniós jogalkotó azt kidolgozta. Ez véleményem szerint kizárja ezen elv harmadik országokra való kiterjesztését, amennyiben az alkalmazandó feltételeknek való megfelelést nem állapították meg a területük egésze tekintetében.

118.

Ezt a megállapítást végezetül alátámasztja az a jogalkotói szándék, amely a jelenlegi 2013/32 irányelv elfogadásához vezetett, és amelyre most térek rá.

119.

Amint már említettem, a 2013/32 irányelv elfogadásakor a szóban forgó elv meghatározása ugyanaz maradt, mint a 2005/85 irányelvben szereplő meghatározás, azonban a részben biztonságos országgá nyilvánítás (fenti 107–109. pontban tárgyalt) két különböző kategóriáját lehetővé tevő két különös rendelkezést törölték.

120.

E változtatásra vonatkozó javaslatának előterjesztésekor a Bizottság kifejtette, hogy e rendelkezések eltávolítása azt jelenti, hogy „a [biztonságos származási ország] nemzeti szinten történő meghatározása anyagi jogi követelményeinek tehát egy ország teljes területe tekintetében kell teljesülniük”. ( 75 )

121.

E kijelentés fényében – a holland kormánnyal ellentétben – semmi félreérthetőt nem látok abban, amit a Bizottság el akart érni.

122.

Mindezek után a tárgyaláson kiterjedt vita tárgyát képezte, hogy az elfogadott szöveg nem ad magyarázatot erre a változtatásra. A cseh és a holland kormány ugyanis azzal érvelt, hogy ez a hallgatás nem értelmezhető úgy, hogy az uniós jogalkotó ehhez az eltávolításhoz a Bizottság által a fent hivatkozott javaslatban javasolt következménnyel azonos következményt kívánt társítani. A szóban forgó rendelkezéseknek az említett körülmények között történő eltávolítása inkább azt jelentette, hogy a kérdés a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozott.

123.

Ez az álláspont számomra nem meggyőző.

124.

Először is, a beavatkozó felekkel ellentétben nem tartom meglepőnek, hogy nem található olyan preambulumbekezdés, amely pontosan e változtatás hatását magyarázná. Ez a változtatás ugyanis nem új szabály vagy egy meglévő szabály alóli új kivétel meghatározásából, hanem egy eltérés megszüntetéséből állt. ( 76 ) Amint azt a fentiekben kifejtettem, az említett eltérés hatására a biztonságos származási ország elvét kiterjesztették egy ország egy részére, a lakosság egy részére vagy a lakosság egy országrészben élő részére. Amikor ezt az eltérést megszüntették, a szóban forgó elv meghatározása egyszerűen visszatért ezen elv azon természetes jelentéséhez, ahogyan azt a menekültügy területén is általánosan értelmezik. Ez önmagában véve nem igényel különösebb magyarázatot, és talán ezért is nem adott a Bizottság semmilyen magyarázatot, még az eredeti javaslat preambulumbekezdéseiben sem.

125.

Másodszor, lényegesnek tartom az egész jogalkotási folyamat „belépési” és „kilépési” pontjának összehasonlítását. Ez az összehasonlítás azt mutatja, hogy a fenti jogszabályi változtatást (eltávolítást) az eredeti javaslatnak megfelelően fogadták el, ami alapján észszerűen feltételezhető, hogy ez a változtatás nem vetett fel aggályokat, többek között a Bizottság által az elérendő eredményre vonatkozóan adott magyarázatot illetően.

126.

Harmadszor megjegyzem, hogy az eredeti bizottsági javaslatot kísérő dokumentumok igazolják az arra irányuló szándékot, hogy „biztosítsák, hogy a [biztonságos származási ország] fogalmának alkalmazására az irányelv hatálya alá tartozó valamennyi tagállamban ugyanazon feltételek vonatkozzanak,” ( 77 ) és „csökkentsék az [akkori] követelmények félreérthetőségét”. ( 78 ) E célkitűzést azon jogi aktus kidolgozásával összefüggésben állapították meg, amelyben az uniós jogalkotó megerősítette azon szándékát, hogy a harmonizáció új fejezetével tovább haladjon a közös európai menekültügyi eljárás létrehozása felé. ( 79 )

127.

Ez utóbbi kérdés és a szóban forgó fogalom tekintetében igaz, hogy a 2013/32 irányelv a biztonságos származási országok közös minimumlistájának gondolatát is elvetette (amelyet az előző irányelv alapján soha nem fogadtak el). ( 80 ) A 2013/32 irányelv azonban azt a standstill szabályozást is törölte, amely megőrizte a tagállamoknak korábban biztosított azon lehetőséget, hogy a biztonságos országgá nyilvánítást olyan szabályoktól tegyék függővé, amelyek eltérnek a 2005/85 irányelv II. mellékletében foglalt közös meghatározástól. ( 81 ) Ez azt jelenti, hogy a 2013/32 irányelv alapján valamennyi biztonságos országgá nyilvánításnak meg kell felelnie a biztonságos származási ország elve ezen irányelv I. mellékletében foglalt közös meghatározásának.

128.

Ennek fényében és a fent említett, a közös menekültügyi eljárás felé való elmozdulásra irányuló hosszú távú jogalkotói szándék tükrében a fent említett eltérések eltávolítását észszerű úgy értelmezni, mint az eljárási szabályok nagyobb egységessége felé tett szándékos lépést. Valóban, és bár a jelenlegi jogi helyzet nem küszöböli ki annak kockázatát, hogy az ugyanabból a harmadik országból érkező kérelmezőket a különböző tagállamokban eltérő bánásmódban részesítik, ( 82 ) az, hogy a területi kivételeket nem lehet alkalmazni, csökkenti ezt a kockázatot.

129.

Ezenfelül a cseh és a holland kormány által javasolt értelmezés elfogadása azt jelentené, hogy a korábban létező főszabálytól való kifejezett és meglehetősen részletesen kidolgozott eltérés eltávolítása ellenére ( 83 ) ugyanerre a főszabályra továbbra is ugyanezen (és/vagy esetleg más) kivételek vonatkoznak.

130.

Úgy vélem, hogy ez az értelmezési eredmény egyszerűen túlságosan zavaros ahhoz, hogy meggyőző legyen. Számomra ugyanis nem világos, hogy az uniós jogalkotó miért törölte volna a szóban forgó eltérést, ha a szándéka valójában annak fenntartása lett volna. Ha valóban ez lett volna a kívánt eredmény, akkor ez a szándék – a fentiekben ismertetett szándékkal szemben – olyan magyarázatot igényelt volna, amely tisztázta volna, hogy a főszabálytól eltérő szabályozás eltávolítása miért jelenti azt, hogy ez a szabályozás valójában fennmarad, és azt is, hogy pontosan mely szabályok vonatkoztak volna rá.

131.

Végezetül, e következtetést a 2013/32 irányelv cseh kormány által hivatkozott 36. cikkének (2) bekezdése sem befolyásolja, amely szerint „[a] tagállamok nemzeti jogszabályaikban további rendelkezéseket és szabályokat állapítanak meg a biztonságos származási ország elvének alkalmazására”. Amint azt e rendelkezés szövege és szerkezete jelzi, e lehetőség „további” rendelkezésekre és szabályokra utal a 36. cikk (1) bekezdésében említett azon feltételeket meghatározó rendelkezésekhez és szabályokhoz képest, amelyek mellett egy ország konkrét kérelmező tekintetében biztonságos származási országnak minősülhet. ( 84 ) Ezzel szemben ez a bekezdés nem az elv meghatározására vonatkozik, amelyet – amint azt a cseh kormány elismeri – mindenekelőtt tiszteletben kell tartani. Ez a (2013/32 irányelv I. mellékletében található) fogalommeghatározás azonban nem tartalmaz olyan hasonló megfogalmazást, amely arra utalna, hogy a tagállam kiegészítheti az abban meghatározott feltételeket.

132.

Ennek fényében úgy vélem, hogy amennyiben az uniós jogalkotó úgy döntött, hogy megszünteti a részben biztonságos származási országgá nyilvánítás eltérő módon kidolgozott két különböző kategóriáját lehetővé tevő korábbi szabályozást, ugyanakkor fenntartja a biztonságos származási ország elvét meghatározó fő szabályt, ezt a változtatást úgy kell értelmezni, hogy a jogalkotó a biztonságos származási országok nemzeti szinten történő meghatározására alkalmazandó jogi szabályozást annak lehetővé tételével kívánta harmonizálni, hogy a biztonságos származási országgá nyilvánításokra csak teljes területi alapon kerüljön sor.

133.

Habár ez a megállapítás megerősíti elemzésem korábbi elemeit, mégis meg kell még vizsgálnom, hogy ezt az általános következtetést befolyásolja‑e a Bizottság azon javaslata, hogy a biztonságos származási országot továbbra is lehet területi kivétellel meghatározni, amennyiben egy harmadik ország területének egy része felett nem képes a közhatalmát gyakorolni.

134.

Amint azt már említettem, azért tekintették kivételnek Dnyeszter‑melléket Moldova biztonságos származási országgá nyilvánítása szempontjából, mert úgy ítélték meg, hogy Moldova nem gyakorol „tényleges ellenőrzést” e régió felett.

135.

A Bizottság erre a tényre hivatkozott, amikor azt állította, hogy bár a 2013/32 irányelv az álláspontja szerint nem tesz lehetővé területi kivételeket (és az ilyen kivételek kikötését szükségessé tevő biztonságos származási országgá nyilvánítást), az, hogy Moldova nem tud a Dnyeszter‑mellék felett közhatalmat gyakorolni, az ilyen kivétel érvényes indokaként szolgál, amely helyzetet e beavatkozó fél szerint az uniós jogalkotó figyelmen kívül hagyott. ( 85 )

136.

Először is, a Bizottsággal ellentétben nem látom, hogy a tényleges ellenőrzés kérdése hogyan befolyásolhatná a fenti elemzés eredményét.

137.

E fogalom ugyanis a nemzetközi jog olyan fogalma, amely főszabály szerint annak meghatározására irányul, hogy valamely állam területen kívüli összefüggésben nemzetközileg felelősségre vonható‑e valamely nemzetközi jogot sértő cselekményért (ami ezt követően az érintett terület állama felelősségének megfelelő korlátozásához vezethet). ( 86 ) Az így kialakult jogi szabályozás meglehetősen összetettnek tűnik, azonban ezzel az összetettséggel jelen ügyben nem szükséges foglalkozni. ( 87 )

138.

Ennek oka, hogy a jelen ügyben nincs (és nem is lehet) szó arról, hogy nemzetközi felelősséget állapítsanak meg egy jogellenes cselekményért, hanem arról van szó, hogy az uniós jog lehetővé teszi‑e, hogy a biztonságos származási országgá nyilvánításra területi kivétel vonatkozzon.

139.

E kérdést az uniós jogalkotó által a 2013/32 irányelv elfogadásával bevezetett különös szabályok figyelembevételével kell eldönteni. A fentiekben kifejtettem azon következtetés indokait, hogy e lehetőség nem állhat fenn a jelenleg hatályos szabályok alapján. Ennek fényében irreleváns, hogy pontosan milyen okból jutott egy tagállam arra a következtetésre, hogy a harmadik országban fennálló helyzet szükségessé teszi a biztonságos származási országgá nyilvánítás alóli területi kivételt.

140.

Másodszor, nem győzött meg a jogalkotó mulasztására hivatkozó érv. Úgy tűnik ugyanis, hogy a tényleges ellenőrzéssel kapcsolatos érvelés az EJEB azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amelyben az EJEB korlátozta Moldova felelősségét az EJEE‑nek a Dnyeszter‑mellék területén történő megsértéséért, mivel ez az ország „nem gyakorol közhatalmat” e régió felett, amely tekintetében az EJEB – röviden – többször is úgy ítélte meg, hogy az Oroszország „tényleges ellenőrzése” alatt áll. ( 88 )

141.

Megjegyzem, hogy az említett ítélkezési gyakorlat első eleme 2004‑ből származik, míg a jelenlegi irányelv elfogadásához vezető javaslatot 2009‑ben tették közzé, magát az irányelvet pedig 2013‑ban fogadták el. A szóban forgó helyzet tehát bizonyára nem volt ismeretlen.

142.

Ezenfelül az ilyen jellegű helyzet – amint azt a cseh kormány a tárgyalás során lényegében megjegyezte – bizonyosan nem ritka. A holland kormány továbbá a tárgyaláson kifejtette, hogy Hollandia Grúziát Abházia és Dél‑Oszétia kivételével biztonságos származási országgá nyilvánította, mivel e régiókban az érintett terület állama nem gyakorolja ténylegesen a közhatalmat. ( 89 )

143.

Ezért, és bár nem zárhatom ki, hogy a múltban a tagállamok más okokból is konkrét területi kivételt alkalmaztak a biztonságos származási országgá nyilvánítás tekintetében, ( 90 ) úgy tűnik számomra, hogy egy régió feletti közhatalom gyakorlása gyakorlati lehetetlenségének valamely formája tipikusnak, ha nem is általánosnak tekinthető. Következésképpen úgy vélem, hogy amikor az uniós jogalkotó a fentiek szerint megszüntette a részben biztonságos országgá nyilvánítás jogalapját, nehezen elképzelhető, hogy figyelmen kívül hagyta volna azt a tényt, hogy egyes harmadik országok ilyen jellegű nehézségekkel szembesülhetnek.

144.

A fentiek alapján ezért úgy vélem, hogy az a tény, hogy egy harmadik ország nem gyakorolhatja közhatalmát saját nemzeti területének egy része felett, nem befolyásolja azt a következtetést, amelyre – amint az a fenti 132. pontból kitűnik – korábban jutottam, miszerint a 2013/32 irányelv csak teljes területi alapon teszi lehetővé a biztonságos származási országgá nyilvánítást, amennyiben az alkalmazandó feltételek az adott harmadik országban – annak teljes területi kiterjedését figyelembe véve – teljesülnek.

145.

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett (3) bekezdése megköveteli‑e tőle annak hivatalból történő vizsgálatát, hogy az alapügyben szóban forgó biztonságos származási országgá nyilvánítás összeegyeztethető‑e a 2013/32 irányelvvel, amennyiben a Bíróság az első vagy a második kérdésre adott válasz alapján megállapítja ezen összeegyeztethetetlenség fennállását.

146.

Ebből következik, hogy a harmadik kérdés megválaszolásának szükségessége az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdésre adott választól függ. A második kérdésre általam javasolt válasz fényében erre a válaszra szükség van. ( 91 )

147.

E tekintetben azzal a megjegyzéssel kezdeném, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése, amelyre a harmadik kérdés elsődlegesen vonatkozik, olyan konkrét garanciát jelent, amelyet az uniós jogalkotó a menekültjog területén a kérelmező hatékony bírósági felülvizsgálathoz való jogának védelme érdekében biztosított. E rendelkezés megköveteli, hogy „hatékony jogorvoslat [álljon rendelkezésre a] mind a tények[et], mind a jogi szempontok[at teljeskörűen] és ex nunc [vizsgáló bíróság előtt]– ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek [a 2011/95] irányelv szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti fellebbezési eljárásokban”.

148.

Mivel e rendelkezés harmonizálja az uniós menekültügyi jog területén biztosítandó bírósági felülvizsgálat hatályát, a kérdést előterjesztő bírósággal egyetértve úgy vélem, hogy a harmadik kérdésre a választ mindenekelőtt a hatékony bírói jogvédelemhez való jog e pontos megnyilvánulásának fényében kell megadni. Ha azonban bebizonyosodna, hogy a jelen ügyben szóban forgó kérdés hivatalból történő felülvizsgálatára vonatkozó bírói kötelezettség kérdése nem tartozik a harmonizált norma hatálya alá, akkor az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve (amelyre a beavatkozó felek egy része hivatkozott) főszabály szerint lényegessé válna. ( 92 )

149.

Ennek megfelelően fogok eljárni, és először pontosan meghatározom azt a kérdést, amelynek vizsgálatára a kérdést előterjesztő bíróság – különösen a 2013/32 irányelv 46. cikke (3) bekezdésének fényében – a Bíróságot kéri (1). E pontosítások alapján ezt követően kifejtem, hogy e rendelkezés vizsgálata arra enged következtetni, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre igenlő választ kell adni (2). Másodlagosan ezt a kérdést az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének szempontjából fogom megvizsgálni (3).

150.

Emlékeztetek arra, hogy CV kérelmét mint (a 2013/32 irányelv 32. cikkének (2) bekezdése értelmében) nyilvánvalóan megalapozatlant érdemben utasították el, e döntést pedig (ugyanezen irányelv 31. cikkének (8) bekezdése értelmében) gyorsított eljárás keretében hozták meg, mindkét rendelkezést annak következtében alkalmazták, hogy Moldova, amelynek CV állampolgára, biztonságos származási országnak minősül.

151.

A Bizottság lényegében úgy véli, hogy egy ilyen eljárásjogi helyzet először is a gyorsított eljárás alkalmazásáról szóló határozat elfogadását, majd egy olyan érdemi határozatot feltételez, amellyel a nemzetközi védelem iránti kérelmet megalapozatlannak minősítették, és végül egy olyan határozatot, amellyel ugyanezt a kérelmet (ezenfelül) nyilvánvalóan megalapozatlannak minősítették (amire a Bizottság szerint nem kerülhet sor, ha és amíg az adott kérelmet először nem minősítették megalapozatlannak). ( 93 )

152.

E különbségtételre támaszkodva a Bizottság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre adott válaszát úgy építi fel, hogy az attól függően változik, hogy a fentiekben kiemelt szempontok közül melyiket veszik figyelembe. Bár e megfontolások részleteivel az alábbi értékelés részeként fogok foglalkozni, a következő három megjegyzést kell megtenni.

153.

Először is, az ügy irataiban semmi sem utal arra, hogy a CV kérelmével kapcsolatban követett nemzeti eljárás során egynél több hivatalos határozat született volna. A kérdést előterjesztő bíróság általi vizsgálat fenntartása mellett ugyanis úgy tűnik, hogy nem volt sem olyan hivatalos határozat, amely alapján gyorsított eljárás indult volna, sem olyan külön hivatalos határozat, amellyel CV kérelmét először megalapozatlannak minősítették volna, mielőtt nyilvánvalóan megalapozatlannak minősítették volna.

154.

Másodszor, és anélkül, hogy a jelen ügy szempontjából e megközelítést részletesebb meg kellene vitatni, ( 94 ) úgy tűnik, hogy nem érveltek azzal, hogy CV kérelme nyilvánvalóan megalapozatlannak való közvetlen minősítése (anélkül, hogy azt előzetesen megalapozatlannak nyilvánító határozat született volna) megakadályozza, hogy a szóban forgó elutasító határozat a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése alapján bírósági felülvizsgálat tárgyát képezze, amennyiben e határozattal érdemben elutasítják CV kérelmét. Az utóbbi rendelkezésből ezen irányelv 46. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezve ugyanis kitűnik, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése alapján a nemzetközi védelem iránti kérelmet érdemben elutasító határozatok bírósági felülvizsgálat tárgyát kell, hogy képezzék. ( 95 )

155.

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett kérdés azonban nem CV azon lehetőségét érinti, hogy az elutasító határozatot érdemben megtámadja, hanem a biztonságos származási ország elvének alkalmazására vonatkozik, amelyen e határozat alapult. Míg ugyanis CV érdemben vitatja az elutasító határozatot, nem vitatta a Moldova biztonságos származási országgá nyilvánításának ezt megalapozó jogellenességét (amennyiben az megerősítést nyer).

156.

Amint azt az előző szakaszban már kifejtettem, az a tény, hogy Moldovát biztonságos származási országgá nyilvánították, azt jelentette, hogy CV nemzetközi védelem iránti kérelmére az ezen elvhez kapcsolódó sajátos vizsgálati rendszer vonatkozott, amely többek között abból állt, hogy ügyének elbírálására az a vélelem vonatkozik, hogy származási országa biztonságosnak minősül, és hogy gyorsított eljárást alkalmaztak.

157.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy amennyiben a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első vagy második kérdésre adott válaszából az következne, hogy Moldova biztonságos származási országgá nyilvánítása összeegyeztethetetlen a 2013/32 irányelvvel, az alkalmazandó nemzeti jog nem teszi lehetővé, hogy e bíróság hivatalból ilyen kérdést vizsgáljon. Konkrétabban e bíróság kifejti, hogy a közigazgatási eljárásról szóló törvény 75. §‑ának (2) bekezdése értelmében a közigazgatási ügyekben a bírósági felülvizsgálat a kérelmező által felvetett jogkérdésekre korlátozódik.

158.

Mindazonáltal hozzáteszi, hogy e szabály alóli kivételként a cseh közigazgatási bíróságokon belül létezik egy olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint a bíráknak hivatalból figyelembe kell venniük azokat az eljárási hibákat, amelyek azt eredményezték, hogy a közigazgatási hatóság olyan határozatot hozott, amelyet a konkrét ügy eljárási kerete kizárt. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy e megoldás feltételezett módon alkalmazható lenne a szóban forgó helyzetre, mivel – ha jól értem az érvelést – a biztonságos származási ország elvéhez kapcsolódó különös vizsgálati rendszert nem lehetett volna alkalmazni, ha alkalmazásának feltételei (megerősítése esetén a biztonságos származási országgá nyilvánításnak a 2013/32 irányelvvel való összeegyeztethetetlensége miatt) nem teljesülnek.

159.

A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor azt is kifejti, hogy a nemzeti ítélkezési gyakorlat nem erősítette meg, hogy e kivétel alkalmazható a menekültügyekben indított bírósági felülvizsgálatra, és hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését nem ültették át a nemzeti jogrendbe. A kérdést előterjesztő bíróság ezért lényegében arra keresi a választ, hogy alapíthatja‑e a 2013/32 irányelv 46. cikkének a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett (közvetlenül alkalmazandó) (3) bekezdésére az arra vonatkozó jogkörét, hogy a biztonságos származási ország (megerősítés esetén) jogellenes meghatározására hivatkozzon, ( 96 ) és hogy e rendelkezések ténylegesen előírják‑e e bíróság számára, hogy ilyen felülvizsgálatot folytasson le. Ez tehát pontosan az a probléma, amelyet az alábbiakban meg kell vizsgálni.

160.

Megjegyzem, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését (amint arra a fenti 147. pont emlékeztet) különösen az Alheto ítéletben értelmezték, ahol a Bíróság lényegében kifejtette, hogy míg az „ex nunc” kifejezés azt követeli meg a nemzeti bíróságtól, hogy szükség esetén vegye figyelembe a megtámadott határozat meghozatalát követően felmerült új elemeket, a„teljes körű” kifejezés mindazon elemek vizsgálatát megköveteli, amelyeket az eljáró hatóság figyelembe vett, mind pedig azon elemekét, amelyeket figyelembe vehetett volna (azonban nem vett figyelembe). ( 97 )

161.

Ezenfelül a Bíróság későbbi ítélkezési gyakorlatából következik, hogy mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc vizsgálata, ideértve adott esetben a kérelmező nemzetközi védelem iránti igényeinek vizsgálatát is, „kimerítő és naprakész” vizsgálatra utal, és hogy a bírósági felülvizsgálat e szintjét az uniós jogalkotó úgy írta elő, hogy lehetővé tegye a nemzeti bíróság számára, hogy kötelező jelleggel döntsön „azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az említett kérelmező a nemzetközi védelem elismeréséhez teljesíti‑e a […] feltételeket”, amikor ez a bíróság „az e tekintetben szükséges valamennyi ténybeli és jogi elemmel rendelkezik”. ( 98 )

162.

E pontosításokra tekintettel és figyelembe véve azon összefüggéseket, amelyek között a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését alkalmazzák, valamint az ezen irányelv által kitűzött célokat, úgy vélem, hogy a teljes körű, vagy ahogyan a Bíróság kifejtette, „kimerítő” és naprakész vizsgálat lefolytatásának kötelezettsége főszabály szerint magában foglalja a nemzeti bíróság azon kötelezettségét, hogy hivatalból vizsgálja az adott kérelemnek a biztonságos származási ország elvéhez kapcsolódó különös vizsgálati rendszer szerinti vizsgálatában megnyilvánuló hibát, amennyiben e rendszer alkalmazásának feltételei nem teljesülnek.

163.

Álláspontom kifejtése érdekében először is emlékeztetek arra, hogy az elsődleges uniós jog az uniós jogalkotót a genfi egyezmény tiszteletben tartására kötelezi, ( 99 ) és a menedékjogot is alapvető jogként határozza meg. ( 100 ) Ez azt jelenti, hogy az e jog pontosítása érdekében elfogadott uniós jogszabályokat, például a 2013/32 irányelvet, az említett elsődleges jogi követelményekkel összhangban kell kidolgozni és értelmezni. ( 101 ) Ezen túlmenően ezeket a jogi aktusokat azon jogok jellegének figyelembevételével kell értelmezni, amelyeket a harmadik országbeli állampolgárok a 2011/95 irányelv alapján igényelhetnek, amely irányelv az Európai Unión belül a nemzetközi védelem sajátos jogi rendszerét hozza létre.

164.

E tekintetben a Bíróság már kifejtette, hogy amennyiben egy harmadik országbeli állampolgár megfelel a nemzetközi védelem megadása 2011/95 irányelvben meghatározott feltételeinek, a tagállamok főszabály szerint kötelesek biztosítani a kért jogállást, mivel e tekintetben nincs mérlegelési jogkörük. ( 102 )

165.

Ez azt jelenti, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése szerinti bírósági felülvizsgálat elemeit oly módon kell értelmezni, amely hozzájárul annak biztosításához, hogy nemzetközi védelemben részesüljenek azok a személyek, akik megfelelnek az alkalmazandó feltételeknek, valamint – hasonlóképpen – azon helyzet megelőzéséhez, amelyben az alkalmazandó feltételek teljesítése ellenére megtagadják e védelmet.

166.

A jelen ügy vonatkozásában másodszor, a 2013/32 irányelv szerinti biztonságos származási ország elvéből következik, hogy az ezen elv hatálya alá vont kérelem vizsgálata az arra vonatkozó vélelemre támaszkodik, hogy a kérelmező származási országa biztonságosnak minősül, e vélelmet pedig a kérelmezőnek kell megcáfolnia olyan eljárás keretében, amely ráadásul gyorsítva is lefolytatható.

167.

Ez önmagában megváltoztatja az alkalmazott vizsgálati keretet, és noha e keret – amint arra többször is emlékeztettem – nem mentesít az egyedi vizsgálat lefolytatásának kötelezettsége alól, nem tekinthető úgy, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmet a 2013/32 irányelv által általában megköveteltek szerint megfelelő módon és teljeskörűen vizsgálták meg, ( 103 ) ha az eljáró hatóság annak ellenére alkalmazta ezt a rendszert, hogy az alkalmazásához szükséges feltételek nem teljesültek.

168.

Harmadszor, nem vagyok biztos abban, hogy pontosan hogyan kellene alkalmazni mind a tények, mind a jogi szempontok „teljes körű és ex nunc” megvizsgálására vonatkozó kötelezettséget, ideértve adott esetben a kérelmező nemzetközi védelmi igényeinek vizsgálatát, ha a 2013/32 irányelv 46. cikkének e kötelezettséget magában foglaló (3) bekezdését nem úgy kellene értelmezni, hogy az előírja a nemzeti bíróság számára, hogy hivatalból vizsgálja az alkalmazott eljárás jogellenességét, és ha e rendelkezés a cseh kormány által javasolt módon arra a kérdésre korlátozódna, hogy a kérelmező megdöntötte‑e a biztonság vélelmét, anélkül, hogy a bírónak lehetősége lenne arra, hogy felülvizsgálja az e vélelmet egyáltalán alkalmazhatóvá tevő elv alkalmazhatóságát. ( 104 )

169.

Az, hogy a kérelmező érvelésének hiányában nem lehet hivatkozni az alkalmazott eljárási keret jogellenességére, azt jelentené, hogy a nemzeti bíróságot továbbra is kötné az eljáró hatóság által hozott eljárási döntés, amely jelen ügyben nem csak az eljárás vizsgálatának időtartamát, hanem a vizsgálat terjedelmét is befolyásolná (az arra vonatkozó vélelem alkalmazása miatt, hogy a kérelmező származási országa biztonságosnak minősül).

170.

Ilyen körülmények között az, hogy a nemzeti bíróság nem vizsgálhatja a vizsgálati rendszer esetleges jogellenességét, amely valójában a kérelmező nemzetközi védelem iránti igényének vizsgálatára irányuló eljárás egészét érintette, indokolatlanul korlátozná a nemzeti bíróságot, megakadályozva azt abban, hogy túllépjen az adott vizsgálati rendszer által támasztott korlátozásokon, amikor annak a kérdésnek az elbírálására kerül sor, hogy a kérelmezőt nemzetközi védelemben kell‑e részesíteni.

171.

E kérdés eldöntése – amint azt már említettem – a 2013/32 irányelv eljárási szabályai létezésének fő célja. Ennek megfelelően a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében foglalt bírósági felülvizsgálat terjedelme új meghatározásának elfogadásakor az uniós jogalkotó álláspontom szerint az ügyek teljes körű ( 105 ) elbírálását kívánta biztosítani, ami arra enged következtetni, hogy az e rendelkezés által előírt bírósági felülvizsgálat szükségszerűen kiterjed az adott kérelem vizsgálata során alkalmazott eljárás jogszerűségére.

172.

Hozzá kell tenni, hogy a nemzeti bíróság a nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító azon határozat felülvizsgálata során, amelyet a szóban forgó különös szabályozás alapján vizsgáltak, természetesen levonhatja azt a következtetést, hogy az ügyiratokban szereplő elemek alapján az elutasító határozatot vissza kell vonni, és a nemzetközi védelmet meg kell adni. Ilyen helyzetben egyetértek a Bizottsággal abban, hogy egy adott harmadik ország biztonságos származási országgá nyilvánítása jogszerűségének vizsgálata irreleváns lesz. ( 106 )

173.

Mindezek alapján – a Bizottság általánosabb megközelítésével ellentétben – a fentiekből az következik, hogy a jelen ügy tárgyát képező biztonságos származási országgá nyilvánítás jogszerűségének vizsgálata jelentőséggel bír akkor is, ha a nemzeti bíróság nem tud olyan következtetésre jutni, amely érdemben eltérne az eljáró hatóság által levont következtetéstől.

174.

E bíróság ugyanis csak úgy tudja biztosítani a kérelem megfelelő és teljes körű vizsgálatát (miután azt olyan vizsgálati rendszer tárgyává tették, amelyet nem kellett volna alkalmazni), hogy maga végzi el a vizsgálatot, vagy pedig visszautalja az ügyet az eljáró hatósághoz. ( 107 ) Mindkét esetben a nemzeti bíróságnak lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy figyelmen kívül hagyja az ügy bármely eljárásjogi megítélését (ami szükségszerűen azt jelenti, hogy állást foglal annak jogszerűségével kapcsolatban), és adott esetben kötelező jelleggel dönt a helyes eljárási keretről, amely szerint a kérelmet az eljáró hatóságnak újra meg kell vizsgálnia, függetlenül attól, hogy a kérelmező vitatta‑e az első fokon alkalmazott eljárási keret jogellenességét.

175.

Ezt a következtetést nem befolyásolja az a tény, hogy a Bíróság a Fathi ítéletében a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését úgy értelmezte, hogy az nem követeli meg, hogy a nemzeti bíróság hivatalból vizsgálja, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó, a „Dublin III” rendeletben előírt feltételeket és mechanizmusokat megfelelő módon alkalmazták‑e. ( 108 ) A Bíróság nemleges válaszát a két szóban forgó uniós jogi aktus konkrét rendelkezéseire alapította, amelyek röviden összefoglalva kizárják a 2013/32 irányelv hatálya alól a „Dublin III” rendelet hatálya alá tartozó tagállamok közötti eljárásokat. ( 109 ) Ezzel szemben a jelen esetben ilyen kizárás nem alkalmazható.

176.

A fenti következtetést hasonlóképpen nem befolyásolja az a tény, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése nem hivatkozik a „hivatalból” történő felülvizsgálatra, és ebben a tekintetben eltér a 46. cikk (4) és (6) bekezdésétől, amelyek – amint azt a holland kormány hangsúlyozza – élnek ezzel a kifejezéssel.

177.

Egyrészt ugyanis a 2013/32 irányelv 46. cikkének (4) bekezdése többek között kimondja, hogy a „tagállamok a […] [a határon vagy a tranzitzónában lefolytatott eljárásokban hozott] határozatok hivatalból történő felülvizsgálatáról is rendelkezhetnek”. ( 110 ) Másrészt a 2013/32 irányelv 46. cikkének (6) bekezdése azon lehetőség következményeivel foglalkozik, hogy bizonyos helyzetekben (például a biztonságos származási országból érkező kérelmezők esetében) megakadályozzák, hogy automatikusan engedélyezzék a kérelmezők számára, hogy a kérelmüket elutasító határozat elleni fellebbezés elbírálásáig a nemzeti területen maradhassanak. E lehetőség attól függ, hogy a nemzeti bíróságok „– az érintett kérelmező kérésére vagy hivatalból –” döntést hozhatnak arról, hogy a kérelmező a nemzeti területen maradhat‑e. ( 111 )

178.

Nem gondolom, hogy e szempontok bármelyike is releváns lenne a jelen értékelés szempontjából, mivel egyik sem érinti a kérelmező ügye felülvizsgálatának terjedelmét.

179.

Mindemellett az uniós jogalkotó azon döntése, hogy ugyanazon rendelkezés különböző bekezdéseiben különböző kifejezéseket használ a felülvizsgálat leírására (nevezetesen egyrészt a 2013/32 irányelv 46. cikkének (4) és (6) bekezdésében a „hivatalból” kifejezést, másrészt ezen irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében a „teljes körű” kifejezést), egészen biztosan nem hagyható figyelmen kívül.

180.

E tekintetben azonban a fentiekben felvázolt megfontolások nem sugallják azt, hogy a jogkérdések 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdése szerint „teljes körű” bírósági felülvizsgálatának kötelezettsége magában foglalja a nemzeti bíróság azon kötelezettségét, hogy a kérdéseket anélkül vizsgálja meg hivatalból, hogy korlátozná azok anyagi jogi terjedelmét. Ez annál is inkább így van, mivel a „teljes körű” jelző – amint az Alheto ítéletből következik – többek között olyan jogi szempontokat is magában foglal, amelyeket az elsőfokú határozatot hozó hatóság nem vett figyelembe. Ha e követelmény a hivatalból történő felülvizsgálat kötelezettségéhez kapcsolódik, az azt jelentené, hogy a nemzeti bíróságok kötelesek hivatalból felülvizsgálni a jogkérdések esetleg meghatározhatatlan körét. ( 112 )

181.

Ezzel szemben az a kérdés, hogy a kérelmet a megfelelő vizsgálati rendszer szerint vizsgálták‑e, egyrészről szükségszerűen az eljáró hatóság által elvégzett értékelés részét képezi. Másrészt kifejtettem, hogy az eljáró hatóság azon döntése, hogy a biztonságos származási ország elvéhez kapcsolódó különleges vizsgálati rendszert alkalmazza, befolyásolja e vizsgálat paramétereit, és emiatt szorosan kapcsolódik az összegyűjtött információk terjedelméhez, ezért pedig esetlegesen bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti.

182.

Ennek fényében úgy vélem, hogy a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az megköveteli, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmét a 2013/32 irányelv 32. cikkének (2) bekezdése értelmében nyilvánvalóan megalapozatlanként elutasító határozattal szemben benyújtott keresetet elbíráló nemzeti bíróságnak a biztonságos származási ország elvéhez kapcsolódó különös vizsgálati rendszerrel összefüggésben hivatalból vizsgálnia kell a biztonságos származási országgá nyilvánításnak a 2013/32 irányelvben foglalt követelményekkel való összeegyeztethetetlenségét, ha a kérelmező nem hivatkozott arra, és ha e bíróság nem tud olyan következtetést levonni, amely érdemben eltérne az eljáró hatóság által levont következtetéstől.

183.

Amennyiben a Bíróság nem ért egyet a fentiekben felvázolt elemzésemmel, és ehelyett azt állapítja meg, hogy a 2013/32 46. cikkének (3) bekezdésében meghatározott „teljes körű és ex nunc” vizsgálat fogalma nem jár a nemzeti bíróság azon kötelezettségével, hogy hivatalból megvizsgálja az alkalmazott vizsgálati rendszer hibáját, ebből az következik, hogy az ilyen kérdést főszabály szerint a tagállamoknak kell meghatározniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének betartásával. ( 113 )

184.

Először is, az egyenértékűség elvének tiszteletben tartása azt követeli meg, hogy a nemzeti jog megsértésén alapuló kereseteket azonos módon kezeljék az uniós jog megsértésén alapuló hasonló jogorvoslatokkal. ( 114 )

185.

Amint azt már jeleztem, a kérdést előterjesztő bíróság kifejtette, hogy a cseh közigazgatási bíróságok által alkalmazott gyakorlat szerint a nemzeti bíróságoknak – értelmezésem szerint – a nemzeti jog által szabályozott területeken hivatalból figyelembe kell venniük az eljárási hibákat, amennyiben ez a hiba abban nyilvánul meg, hogy a közigazgatási hatóság olyan határozatot hozott, amelyet az ügy eljárási kontextusa kizárt. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor rámutatott arra, hogy e gyakorlat nem terjedt ki a nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott határozatnak az uniós jog alkalmazandó rendelkezései által szabályozott bírósági felülvizsgálatára.

186.

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatra hivatkozom, amely szerint az egyenértékűség elvének alkalmazhatóságát az alapján kell meghatározni, hogy a szóban forgó, a nemzeti jogon, illetve az uniós jogon alapuló követelések ténylegesen összehasonlíthatóak‑e. Ezt a kérdést „tárgya, indoka és lényeges elemei” fényében kell értékelni, ( 115 ) valamint figyelembe véve azt, hogy„milyen az érintett szabályoknak az egész eljárásban betöltött helye, hogyan zajlik az említett eljárás, és melyek e szabályok sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt”. ( 116 ) Az állandó ítélkezési gyakorlatból is következik, hogy az alkalmazandó eljárási szabályokról közvetlen ismeretekkel rendelkező nemzeti bíróság feladata, hogy e vizsgálatot elvégezze. ( 117 )

187.

Erre tekintettel tehát a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a nemzeti jog szabályain alapuló azon keresetek, amelyek tekintetében a nemzeti bíróságoknak hivatalból meg kell vizsgálniuk az eljárás jogszerűségét, összehasonlíthatók‑e a jelen ügy tárgyát képező keresettel. Ha igen, akkor az egyenértékűség elve megköveteli, hogy e bíróság az alapügy keretében előterjesztett keresetre is alkalmazza ezt a nemzeti gyakorlatot.

188.

Másodszor, a tényleges érvényesülés elvével kapcsolatos értékelés céljából meg kell vizsgálni, hogy a közigazgatási eljárásról szóló törvény 75. §‑ának (2) bekezdése, amely alapján a közigazgatási határozatokat felülvizsgáló nemzeti bíróság hatásköre a felek által felhozott érvek vizsgálatára korlátozódik, lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé teszi a kérelmezők számára, hogy az uniós jog vonatkozó szabályaiból eredő jogaikat gyakorolják.

189.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint annak megítélésekor, hogy egy nemzeti rendelkezés lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszi‑e az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását, meg kell vizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek a különböző nemzeti hatóságok előtti teljes eljárásban betöltött helye, valamint alkalmazása és sajátosságai, valamint adott esetben a védelemhez való jog védelmét, a jogbiztonság elvét és az eljárás szabályos lefolytatását kell figyelembe venni. ( 118 )

190.

A nemzeti bíróságok hivatalból fennálló kötelezettségeivel összefüggésben megjegyzem, hogy a Bíróság általános ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a tényleges érvényesülés elve nem követeli meg azt, hogy a nemzeti bíróságok – az adott uniós jogi rendelkezésnek az uniós jogban betöltött jelentőségétől függetlenül – hivatalból figyelembe vegyék az uniós jogra alapított jogalapot, amennyiben a feleknek valóban volt lehetőségük arra, hogy nemzeti bíróság előtt hivatkozzanak az ilyen jogalapra. ( 119 )

191.

Mindezek mellett egyrészt igaz, hogy a Bíróság fokozatosan szélesebb körű hivatalból fennálló kötelezettségeket határozott meg a nemzeti bíróságok számára a fogyasztóvédelmi jog területén – röviden – annak biztosítása érdekében, hogy a tisztességtelen szerződési feltételek ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. ( 120 )

192.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából azonban az következik, hogy ez az eljárás – röviden – arra a területre jellemző, ahol azt kidolgozták. A Bíróság ugyanis kifejtette, hogy a büntetőeljárással összefüggésben bizonyos, e jogterületre jellemző feltételek mellett nem kell ugyanezt a megközelítést alkalmazni, és nem látom okát annak, hogy a jelen összefüggésben másként kellene vélekedni. ( 121 )

193.

Másrészt az is igaz, hogy a Bíróság megállapította, hogy az illetékes igazságügyi hatóságnak hivatalból kell megvizsgálnia a harmadik országbeli állampolgárok fogva tartásának jogszerűségét, beleértve azokat az okokat is, amelyekre az érintett személy nem hivatkozott.

194.

A Bíróság azonban nem a tényleges érvényesülés elvére hivatkozva, hanem az uniós jogalkotó által a harmadik országbeli állampolgárok fogva tartásának bírósági felülvizsgálatával összefüggésben előírt konkrét és pontos szabályok fényében jutott erre a következtetésre, ( 122 ) hasonlóan ahhoz az elemzéshez, amelyet fentebb a 2013/32 irányelv 46. cikkének (3) bekezdésében foglalt pontos szabályra tekintettel végeztem el.

195.

Így, ha a Bíróság nem követné a fő javaslatomat, úgy vélem, hogy a harmadik kérdésre a tényleges érvényesülés elve alapján adott válasznak – amint arra a fenti 190. pontban emlékeztettem – a Bíróság általános ítélkezési gyakorlatára kell támaszkodnia.

196.

Ebből a szempontból az ügyiratok egyetlen eleme sem enged arra következtetni, hogy CV‑nek nem volt lehetősége arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő fellebbezése keretében arra hivatkozzon, hogy a biztonságos származási országgá nyilvánítás összeegyeztethetetlen a 2013/32 irányelv I. mellékletében meghatározott feltételekkel.

197.

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a gyorsított eljárás különösen megnehezíti a kérelmezők számára, hogy érveiket előterjesszék.

198.

Ez azonban önmagában nem jelenti azt, hogy a CV‑hez hasonló kérelmezők számára a biztonságos származási ország elve alkalmazhatóságának vitatása lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé válik.

199.

Igaz, hogy – amint azt a német kormány állítja – az elsőfokú eljárás keretében egyrészt a kérelmezők, másrészt az eljáró hatóságok szerepe eltérő.

200.

Konkrétabban a 2011/95 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének figyelembevételéből az következik, hogy míg a nemzetközi védelmet kérelmezőknek adott esetben elő kell terjeszteniük a vizsgálathoz szükséges tényállási elemeket, ( 123 ) azonban nem követelhető meg tőlük, hogy a kérelmük elbírálásának alapjául szolgáló jogi keretrendszerrel kapcsolatos kérdéseket vessenek fel. Ez az eljáró hatóság feladata, amint azt – általánosságban – ugyanez a rendelkezés elismeri, amely kimondja, hogy „a kérelem szempontjából jelentőséggel bíró bizonyítékok értékelését – a kérelmező közreműködésével – a tagállam végzi”. ( 124 )

201.

Mindezek után a feladatoknak a tényállási elemeket felhozó kérelmezők és az azokat jogilag minősítő nemzeti hatóságok közötti megosztása nem tűnik úgy számomra, hogy önmagában olyan túlzott strukturális nehézséget tárna fel, amelyet minden körülmények között azzal kellene ellensúlyozni, hogy a nemzeti bíróságoknak hivatalból kell az esetlegesen helytelenül elbírált jogkérdéseket vizsgálniuk. Ezenfelül a 2013/32 irányelv II. fejezete azokat az általános garanciákat határozza meg, amelyeket a kérelmezők részére – a gyorsított eljárásban is – biztosítani kell, mint például a követett eljárásról való tájékoztatás kötelezettsége, ( 125 ) arra vonatkozó tájékoztatás kötelezettsége, hogy az elutasító határozatot hogyan lehet megtámadni,. ( 126 )vagy a fellebbezési eljárásokban az ingyenes jogi segítségnyújtás biztosításának kötelezettsége. ( 127 )

202.

Bár a tagállamoknak az e garanciák biztosításra vonatkozó kötelezettségei bizonyos korlátok közé szoríthatók, és egyes garanciákat kérésre kell biztosítani (ami azt feltételezi, hogy az érintett felek tisztában vannak azzal, hogy e garanciák rendelkezésre állnak), az ügy irataiból nem következik, hogy CV‑től megtagadták volna, hogy azokat igénybe vegye. Semmi sem utal arra, hogy a fellebbezés benyújtásának lehetőségére olyan rövid határidők vonatkoztak volna, amelyek túlzottan megnehezítik vagy lehetetlenné teszik a kérelmező számára, hogy a szóban forgó biztonságos származási országgá nyilvánítás jogellenességére hivatkozzon.

203.

Ilyen körülmények között nem gondolom, hogy a tényleges érvényesülés elve megkövetelné, hogy a nemzeti bíróság hivatalból vegye figyelembe a biztonságos származási országgá nyilvánításnak a 2013/32 irányelvvel való összeegyeztethetetlenségét.

204.

A fenti megfontolások tükrében az javaslom a Bíróságnak, hogy a Krajský soud v Brně (brnói regionális bíróság, Cseh Köztársaság) által előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: