—

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság a ténybeli körülményeket illetően nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor arra a következtetésre jutott, hogy az Arctic Paper létesítménye „kizárólag biomasszát használ”. Az Arctic Papernek voltak fosszilis tüzelőanyag-kibocsátásai abban az időszakban, amelyet a Bizottság relevánsnak ítélt. A Bizottság beleegyezett abba is, hogy felvegyen számos olyan létesítményt, amelyeknek összehasonlítható éves kibocsátási szintjeik voltak.

—

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az egyenlő bánásmód elvét. Először is, egyes olyan létesítményeknek, amelyek a felperes létesítményéhez hasonló helyzetben vannak, hasonló szintű kibocsátásaik voltak, de ezeket mégsem zárták ki. Másodszor, a felperes kizárása a verseny torzulásához vezet, többek között azért, mert a felperes kevésbé környezetbarát versenytársai pénzügyi előnyhöz jutnak a felpereshez képest. Az eltérő bánásmódnak nincsenek objektív indokai.

—

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat lényeges eljárási szabályokat sért. Először is, a Bizottság megsértette a gondossági kötelezettségét, amikor figyelmen kívül hagyta a svéd Naturvårdsverkettől (környezetvédelmi ügynökség) kapott azon érdemi és megbízható információkat, amelyeknek – ha azokat figyelembe vették volna – a határozat kapcsán eltérő kimenetelhez kellett volna vezetniük. Másodszor, a Bizottság nem volt tekintettel a felperes meghallgatáshoz való jogára. A megtámadott határozat olyan egyedi intézkedés, amely hátrányosan érinti a felperest. Ha a Bizottság azt követően, hogy tudomást szerzett arról, hogy általában véve egyes társaságok, konkrétan pedig a felperes is felfelé vagy lefelé kerekítik a kibocsátási adataikat, meghallgatta volna a felperest, a felperes kifejthette volna, hogy az általa szolgáltatott információ ilyen felfelé és lefelé kerekítést tartalmazott. Harmadszor, a Bizottság nem tett eleget az indokolási kötelezettségnek. A határozat olvasata alapján nem válik érthetővé, hogy a felperest milyen indokok alapján zárták ki, továbbá e határozat teljesen nélkülözi az indokolást egyebek mellett az egyenlő bánásmóddal kapcsolatban.

—

A felperes azt állítja, hogy a kibocsátáskereskedelemmel kapcsolatos uniós szabályozás, valamint a Bizottság azon korábbi határozatai, amelyek megadták a jóváhagyást, arra ösztönözték őt, hogy a biomassza-tüzelés javára csökkentse a fosszilis tüzelőanyag-kibocsátásait. A felperes számára nem volt előre látható, hogy a létesítményre a továbbiakban nem fog kiterjedni a kibocsátáskereskedelmi rendszer (ETS), ezáltal pedig a felperes el fogja veszíteni a fosszilis tüzelőanyagok használatára vonatkozó engedélyét, és ki fog maradni a kibocsátási egységek pénzügyi értékkel bíró ingyenes kiosztásából, mivel a létesítmény csökkentette a fosszilis tüzelőanyagok használatát. Nem áll fenn olyan nyomós közérdek, amely indokolná a szóban forgó elv megsértését.

—

A felperes azt állítja, hogy a 2003/87/EK irányelvet megsértették azáltal, hogy a Bizottság tévesen értelmezte az úgynevezett biomassza-kivételt (az I. melléklet (1) pontja). Először is, amikor a Bizottság azt vizsgálta, hogy a felperes kizárólag biomasszát használ-e, olyan információkat vett figyelembe, amelyek már többévesek, ahelyett hogy újabb vagy a jövőre vonatkozó információkat használt volna fel. Másodszor, a Bizottság által a biomassza-kivételre vonatkozóan kialakított értelmezés nyilvánvalóan ellentétes mind az irányelv egyéb rendelkezéseivel, így különösen a 10a. cikkével, mind pedig az irányelv céljával, valamint az egyenlő bánásmód és az arányosság elvével. Általában véve az irányelvnek, konkrétan pedig a kibocsátási egységek ingyenes kiosztásával kapcsolatos szabályoknak az a célja, hogy pénzügyi ösztönzést adjon a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentésére, ideértve azt is, ha ez a biomassza erőteljesebb használata útján valósul meg. Az, ahogyan a Bizottság a biomassza-kivételt értelmezi, épp az ellenkező hatást éri el.

—

Arra az esetre, ha a Bíróság nem azt állapítaná meg, hogy a biomassza-kivételt lehet úgy értelmezni, ahogyan azt az ötödik jogalap kifejti, a felperes azt állítja, hogy a 2003/87/EK irányelv I. mellékletének (1) pontját (a biomassza-kivételt) az EUMSZ 277. cikk alapján nem lehet a jelen ügyben alkalmazni. Ez azért van így, mert e rendelkezés – amennyiben elfogadjuk azt, ahogyan azt a Bizottság értelmezi – ellentétes az elsődleges joggal, ideértve az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét. E rendelkezés mások javára hátrányos helyzetbe hozza azokat, akik a legmesszebb jutottak a fosszilis tüzelőanyagoktól mentes kibocsátások felé történő átmenet folyamatában. Ezáltal e rendelkezés azokat, akik eddig a legtöbbet tették, arra ösztönzi, hogy újra fosszilis tüzelőanyagokat kezdjenek használni, azokat pedig, akik még mindig fosszilis tüzelőanyagokat használnak, arra biztatja, hogy bizonyos szinten túl ne csökkentsék a kibocsátásaikat.