–

ZG képviseletében C. Sarli avocate,

–

a Beobank SA képviseletében D. Bracke advocaat,

–

a belga kormány képviseletében M. Jacobs, C. Pochet és L. Van den Broeck, meghatalmazotti minőségben,

–

a cseh kormány képviseletében J. Očková, M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében T. Scharf és H. Tserepa‑Lacombe, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i 2007/64/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2007. L 319., 1. o.; helyesbítés: HL 2009. L 187., 5. o.) 38. cikke a) pontjának az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a ZG és a Beobank SA ‑ belga bank, amelynél az alapeljárás felperese bankszámlával rendelkezik ‑ között e felperes betéti kártyájának segítségével végzett két olyan fizetési művelet tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelyek ez utóbbi szerint nem engedélyezett műveletek voltak.

3

A 2007/64 irányelv (1), (21), (23), (27), (40), (43) és (46) preambulumbekezdése a következőket mondta ki:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

4

Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 4. cikke értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározások érvényesek:

[…]

[…]

[…]”

5

Az említett irányelvnek „A pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó feltételek átláthatósága és tájékoztatási követelmények” című III. címe magában foglalta az „Egyszeri fizetési műveletek” című 2. fejezetet.

6

Ugyanezen irányelvnek „A fizetési megbízás átvételét követően a fizető félnek nyújtandó tájékoztatás” című 38. cikkének a) pontja a következőképpen rendelkezett:

„Közvetlenül a fizetési megbízás átvételét követően a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a 36. cikk (1) bekezdésében előírtakkal azonos módon a fizető fél számára átadja vagy elérhetővé teszi a következő információkat:

7

A 2007/64 irányelv III. címének a „Keretszerződések” című 3. fejezetében ezen irányelv „Általános előzetes tájékoztatás” című 41. cikkének (1) bekezdése a következőket írta elő:

„[…] Az információkat és feltételeket egyszerű nyelvezettel megfogalmazott, világos és érthető formában annak a tagállamnak a hivatalos nyelvén kell megszövegezni, amelyben a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtják, vagy a felek által közösen megjelölt bármely más nyelven.”

8

Ezen irányelvnek az „Egyedi fizetési műveletekre vonatkozó információk a fizető fél számára” című 47. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„(1)   Miután valamely egyedi fizetési művelet összegével a fizető fél számláját megterhelték, vagy – amennyiben a fizető fél nem használ fizetési számlát – a fizetési megbízás átvételét követően a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a 41. cikk (1) bekezdésében megállapítottal egyező módon haladéktalanul a fizető fél rendelkezésére bocsátja a következő információkat:

(2)   A keretszerződés tartalmazhat olyan kikötést, miszerint az (1) bekezdésben említett információkat rendszeresen, havonta legalább egyszer, megállapodás szerinti formában át kell adni vagy elérhetővé kell tenni oly módon, hogy a fizető fél az információkat változatlan formában tárolhassa és reprodukálhassa.”

9

Az említett irányelvnek a „Nem engedélyezett vagy hibásan teljesített fizetési műveletek bejelentése” című 58. cikke a következőképpen szólt:

„A pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője számára a pénzforgalmi szolgáltató kizárólag akkor köteles helyesbítést biztosítani, ha indokolatlan késedelem nélkül, de a terhelés napját követően 13 hónapnál nem később bejelenti a pénzforgalmi szolgáltatójának az általa észlelt nem engedélyezett vagy hibásan teljesített és reklamációnak helyt adó fizetési műveletet, ideértve a 75. cikkben foglaltakat is, kivéve ha adott esetben a pénzforgalmi szolgáltató a fizetési művelettel kapcsolatban nem nyújtott tájékoztatást vagy azt nem tette elérhetővé a III. címben meghatározottak szerint.”

10

Ugyanezen irányelvnek „A hitelesítés bizonyítéka és a fizetési műveletek teljesítése” című 59. cikke értelmében:

„(1)   A tagállamok előírják, hogy amennyiben a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője tagadja, hogy egy, már teljesített fizetési műveletet engedélyezett volna, vagy állítása szerint a fizetési művelet teljesítése hibás volt, úgy pénzforgalmi szolgáltatójának kell bizonyítania azt, hogy a fizetési művelet hitelesített volt, megfelelően lett rögzítve és a nyilvántartásokba bejegyezve, valamint hogy műszaki hiba vagy egyéb üzemzavar a teljesítést nem befolyásolta.

(2)   Amennyiben a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője tagadja, hogy egy, már teljesített fizetési műveletet engedélyezett volna, a fizetési eszköznek a pénzforgalmi szolgáltatónál rögzített használata önmagában nem feltétlenül elégséges annak bizonyításához, hogy a fizető fél a fizetési műveletet engedélyezte, vagy csalárd módon járt el, vagy hogy az 56. cikkben meghatározott egy vagy több kötelezettségével kapcsolatban súlyos gondatlansággal járt el, vagy azokat szándékosan nem teljesítette.”

11

A 2007/64 irányelvnek „A pénzforgalmi szolgáltató felelőssége nem engedélyezett fizetési műveletek vonatkozásában” című 60. cikke a következőket írta elő:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy nem engedélyezett fizetési művelet esetében – az 58. cikk sérelme nélkül – a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója haladéktalanul megtéríti a fizető fél részére a nem engedélyezett fizetési művelet összegét, és – amennyiben releváns – helyreállítja a megterhelt fizetési számlát abba az állapotba, amelyben az lenne, ha a nem engedélyezett fizetési műveletre nem került volna sor.

(2)   További pénzügyi kártérítéseket a fizető fél és pénzforgalmi szolgáltatója között létrejött szerződésre alkalmazandó joggal összhangban lehet megállapítani.”

12

Ezen irányelvnek „A fizető fél felelőssége nem engedélyezett fizetési műveletek vonatkozásában” című 61. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőket mondta ki:

„(1)   A 60. cikktől eltérve legfeljebb 150 [euró] értékig a fizető fél viseli a nem engedélyezett fizetési műveletekkel összefüggő, az elveszített vagy ellopott fizetési eszköz használatából, illetve amennyiben a fizető fél nem tartotta biztonságban az eszköz személyes biztonsági elemeit, úgy a fizetési eszköz jogosulatlan használatából eredő károkat.

(2)   A fizető fél viseli a nem engedélyezett műveletekkel összefüggő összes kárt, amennyiben azok nála azáltal keletkeztek, hogy csalárd módon járt el, vagy az 56. cikkben meghatározott egy vagy több kötelezettségével kapcsolatban súlyos gondatlansággal járt el, vagy azokat szándékosan nem teljesítette. Ilyen esetekben az e cikk (1) bekezdésében említett összeghatár nem érvényes.

(3)   Azokban az esetekben, amikor a fizető fél nem csalárd módon járt el vagy nem szándékosan mulasztotta el az 56. cikk szerinti kötelezettségei teljesítését, a tagállamok csökkenthetik az e cikk (1) és (2) bekezdésében említett felelősséget, figyelembe véve különösen a fizetési eszköz személyes biztonsági elemeinek jellegét, valamint azon körülményeket, amelyek mellett azt elvesztették, ellopták vagy jogosulatlanul használták.”

13

Az említett irányelvnek a „Teljes harmonizáció” című 86. cikke az (1) bekezdésében előírta, hogy „[a] […] 61. cikk (3) bekezdésének […] a sérelme nélkül, amennyiben ezen irányelv harmonizált rendelkezéseket tartalmaz, a tagállamok nem tarthatnak fenn és nem vezethetnek be az ezen irányelvben meghatározottakon kívüli rendelkezéseket”.

14

A belga code de droit économique (gazdasági törvénykönyv) alapügy tényállására alkalmazandó változata (a továbbiakban: gazdasági törvénykönyv) VII.18. cikkének 1. pontja a következőképpen rendelkezett:

„Miután valamely egyedi fizetési művelet összegével a fizető fél számláját megterhelték, vagy – amennyiben a fizető fél nem használ fizetési számlát – a fizetési megbízás átvételét követően a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a VII.12. cikké[nek] [(1) bekezdésében] előírtakkal azonos módon haladéktalanul a fizető fél rendelkezésére bocsátja a következő információkat:

15

A gazdasági törvénykönyv VII.35. cikke a következőket mondta ki:

„Nem engedélyezett fizetési művelet esetében a VII.33. cikk alkalmazásának sérelme nélkül, a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója – a fizető fél részéről történt csalás előzetes ellenőrzését követően – haladéktalanul megtéríti a fizető fél részére a nem engedélyezett fizetési művelet összegét, és helyreállítja a megterhelt fizetési számlát abba az állapotba, amelyben az lenne, ha a nem engedélyezett fizetési műveletre nem került volna sor, adott esetben az egyenleget az ezen összeg után járó kamatokkal növelve.

Ezen túlmenően a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának meg kell térítenie minden egyéb pénzügyi hátrányt, különösen a megtérítendő veszteség megállapításával kapcsolatban a jogosult részéről felmerült költségek összegét.”

16

A belga illetőségű ZG a belgiumi Beobanknál bankszámlával és ahhoz tartozó betéti kártyával rendelkezik.

17

ZB a 2017. április 20‑ról 21‑re virradó éjszaka Valenciában (Spanyolország) tartózkodott. Az első 100 eurós, 0 óra 35 perckor történő fizetésre betéti kártyája útján került sor egy olyan létesítményben, amelynek pontos jellege vitatott az alapeljárásban részt vevő felek között. Ezt követően e kártyával és ugyanazon mobil fizetési terminálon két további fizetésre került sor, mégpedig 991 euró összegben 1 óra 35 perckor, illetve 993 euró összegben 2 óra 06 perckor. A negyedik, 994 euró összegű kifizetésre 2 óra 35 perckor került sor, azt azonban elutasították.

18

ZG nem vitatja az első, 100 eurós kifizetést, vitatja azonban a második és harmadik kifizetést (a továbbiakban: az alapügyben szóban forgó kifizetések). A kérdést előterjesztő bíróság előtt kifejti, hogy már nem emlékszik arra, hogy italfogyasztását követően mi történt az érintett létesítményben. Nem emlékszik e létesítmény nevére és címére sem, és azt állítja, hogy kábítószer felhasználásával elkövetett csalás áldozata lett.

19

2017. április 23‑án ZG letiltotta bankkártyáját, április 29‑én pedig feljelentést tett a brüsszeli (Belgium) rendőrségen e bankkártya ellopása és csalárd felhasználása miatt.

20

A kérdést előterjesztő bíróság, a justice de paix du canton de Forest (forest‑i körzeti békebíróság, Belgium) előtt az alapeljárás felperese az 500 euró összegű kártérítés megfizetésén kívül az alapügyben szóban forgó kifizetések, azaz 1984 euró összeg visszatérítését kéri, amely kifizetést a gazdasági jogi törvénykönyv VII.35. cikke értelmében véve „nem engedélyezettnek” tart.

21

A Beobank vitatja a ZG által leírt tényeket, és megtagadja e visszatérítést, mivel úgy véli, hogy e kifizetések engedélyezettek voltak, vagy hogy legalábbis ZG „súlyos gondatlanságot” követett el.

22

A kérdést előterjesztő bíróság szerint fontos tudni, hogy ki volt az említett kifizetések kedvezményezettje. Főszabály szerint a harmadik személy által a károsult betéti kártyája révén elkövetett csalás lehetővé teszi a csalás elkövetője számára, hogy vásároljon vagy készpénzt vegyen ki. Márpedig a jelen ügyben ZG állításai szerint a csalás harmadik személy bankszámlája javára történt.

23

A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy ZG jogi képviselője kérelmére a Beobank csupán az érintett kifizetés termináljának elektronikus azonosító számát és földrajzi helymeghatározását közölte anélkül, hogy az alapügyben szóban forgó kifizetések kedvezményezettjének személyazonosságát – a „COM SU VALENCIA ESP” megnevezésen túl – megadta volna. E bíróság pontosítja, hogy az alapügyet a tárgyalás után visszautalta annak érdekében, hogy lehetővé tegye a Beobank számára, hogy e tekintetben pontosításokat tegyen, ez utóbbi azonban végül nem szolgált azokkal, jelezve, hogy az ATOS‑tól, e fizetési terminál üzemeltetőjétől nem kapott további információkat. A Beobank szerint e kifizetések kedvezményezettjének spanyol bankja, a Sabadell tagadta meg az érintett kereskedő azonosító adatainak közlését.

24

A kérdést előterjesztő bíróság a gazdasági jogi törvénykönyv VII.18. cikkére hivatkozva azon a véleményen van, hogy meg kell határozni, hogy e rendelkezés értelmében ezen információk szolgáltatását illetően az érintett bankot gondossági vagy eredménykötelem terheli‑e. Ha a Bíróság értelmezése arra a következtetésre vezetne, hogy a Beobank nem teljesítette kötelezettségét, akkor e bíróság szerinte „levonhatná ennek következményeit [e banknak] a vitatott fizetési műveletek visszatérítésével kapcsolatban fennálló [kötelezettsége] és/vagy a pénzeszközök harmadik féltől való visszaszerzésének esélyvesztésére vonatkozó kártérítési kereset tekintetében”.

25

A Beobank a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt állítja, hogy a gazdasági törvénykönyv VII.18. cikke csupán gondossági kötelmet ír elő az érintett bankkal szemben, mindössze azt követelve meg tőle, hogy átadja a közvetítője által részére továbbított információkat, és a fogyasztóra hagyja, hogy e közvetítőhöz forduljon, amennyiben ezek az információk elégtelenek. A jelen ügyben a Beobank azt a javaslatot teszi a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy adott esetben bocsásson ki „bírósági meghagyást” a Sabadellel szemben annak érdekében, hogy az benyújtsa az érintett művelet kedvezményezettjének azonosítását lehetővé tevő iratokat. Kielégítő válasz hiányában a Beobank szerint jogsegély iránti megkeresés útján akár vizsgálat elrendelésére is sor kerülhet a Sabadell tagjainak meghallgatása érdekében. A Beobank az álláspontját az érintett rendelkezésben szereplő „adott esetben” fordulatra alapítja. Ezzel szemben ZG úgy véli, hogy a Beobankot kell felelősségre vonni az adatok Sabadell általi közlésének elmaradásáért.

26

E körülmények között a justice de paix du canton de Forest (forest‑i körzeti békebíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

27

Először is meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2007/64 irányelv 38. cikke a) pontjának, tehát egy olyan rendelkezésnek az értelmezésére irányul, amely ezen irányelv 2. fejezetének részét képezi, amely ezen irányelvnek „A pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó feltételek átláthatósága és tájékoztatási követelmények” című III. címe keretében „[a]z egyszeri fizetési műveletek[et]” szabályozta.

28

E 2. fejezet, amint a 2007/64 irányelv 35. cikkének (1) bekezdése előírta, „a keretszerződés hatálya alá nem eső egyszeri fizetési műveletekre alkalmazandó”.

29

Márpedig az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy ZG fizetési számlával rendelkezik a Beobanknál, amely tekintetében olyan betéti kártyával rendelkezik, amely révén az alapügyben szóban forgó kifizetéseket teljesítették.

30

E körülmények között, amint arra a Beobank, a cseh kormány és az Európai Bizottság hivatkozik, az alapügyben szóban forgó kifizetések nem a 2007/64 irányelv III. címének 2. fejezete értelmében vett „egyszeri fizetési műveleteknek” minősülnek, hanem ezen irányelv III. címe „Keretszerződések” című 3. fejezetének hatálya alá tartoznak.

31

E 3. fejezet az említett irányelv 40. cikkének megfelelően a valamely keretszerződés hatálya alá tartozó fizetési műveletekre volt alkalmazandó. Ugyanezen irányelv 4. cikkének 12. pontja úgy határozza meg a „keretszerződés” fogalmát, mint „egyedi és sorozatos fizetési műveletek jövőbeni teljesítését szabályozó pénzforgalmi szolgáltatási szerződés, amely fizetési számla nyitására vonatkozó kötelezettséget és annak feltételeit is tartalmazhatja”.

32

Ennélfogva abból az előfeltevésből kell kiindulni, hogy a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontja alkalmazandó volt az alapügyben szóban forgó kifizetésekre.

33

Ebből következik, hogy ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak hasznos választ lehessen adni, e kérdéseket úgy kell érteni, hogy azok a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdése a) pontjának, nem pedig ezen irányelv 38. cikke a) pontjának az értelmezésére vonatkoznak.

34

Másodszor meg kell állapítani, hogy ZG a kérdést előterjesztő bíróság előtt többek között az alapügyben szóban forgó, általa „nem engedélyezettnek” tekintett kifizetések visszafizetését kéri azt követően, hogy a Beobank az e visszafizetés iránti felhívást elutasította azzal az indokkal, hogy e bank szerint ZG ténylegesen engedélyezte azokat, vagy hogy legalábbis „súlyos gondatlanságot” követett el.

35

Amint a Bíróság által feltett írásbeli kérdésekre adott válaszokban megerősítést nyert, a ZG által indított kereset a gazdasági törvénykönyv VII.35. cikkén alapul. E cikk ülteti át a belga jogba a 2007/64 irányelv 60. cikkét, amely szerint engedély nélküli fizetési művelet esetén az érintett fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója haladéktalanul megtéríti e fizető fél részére e fizetési művelet összegét, és – amennyiben releváns – helyreállítja a megterhelt fizetési számlát abba az állapotba, amelyben az lenne, ha az említett fizetési műveletre nem került volna sor. Ugyanakkor ezen irányelv 61. cikkének (2) bekezdése alapján az említett fizető fél viseli a nem engedélyezett műveletekkel összefüggő összes kárt, amennyiben e károk azáltal keletkeztek, hogy csalárd módon járt el, vagy az említett irányelv 56. cikkében meghatározott egy vagy több kötelezettségével kapcsolatban „súlyos gondatlansággal” járt el, vagy azokat szándékosan nem teljesítette.

36

Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azon a véleményen van, hogy amennyiben a Bíróság által a feltett kérdésekre adott válaszok fényében megállapításra kerülne, hogy a Beobank nem teljesítette a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt információk ZG‑vel való közlésére vonatkozó kötelezettségét, ebből többek között a Beobanknak az alapügyben szóban forgó kifizetések visszatérítésére irányuló kötelezettségét illetően következtetéseket vonhat le.

37

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók vonatkozásában a 2007/64 irányelv 60. cikkének (1) bekezdésében, valamint ezen irányelv 58. és 59. cikkében előírt felelősségi rendszert teljes mértékben harmonizálták. Ennek következménye, hogy összeegyeztethetetlen az említett irányelvvel mind az ugyanazon a tényálláson alapuló párhuzamos felelősségi rendszer, mind azon versengő felelősségi rendszer, amely lehetővé teszi a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője számára, hogy e felelősség megállapítását más tényállásra alapján kérje (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 2‑iCRCAM‑ítélet, C‑337/20, EU:C:2021:671, 42. és 46. pont).

38

Ugyanis a nem engedélyezett vagy hibásan teljesített műveletekért fennálló felelősség 2007/64 irányelvben megállapított harmonizált rendszerét csak azzal a feltétellel lehet a nemzeti jogban előírt, ugyanazon tényeken és jogalapon nyugvó alternatív felelősségi rendszerrel kiegészíteni, hogy az nem sérti az így harmonizált rendszert, és nem érinti hátrányosan ezen irányelv céljait és hatékony érvényesülését (2021. szeptember 2‑iCRCAM‑ítélet, C‑337/20, EU:C:2021:671, 45. pont).

39

Márpedig, amint a főtanácsnok az indítványának 53. és 60. pontjában megjegyezte, a nemzeti bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül az említett irányelvben a fizetési műveletek tekintetében aszerint tett különbségtételt, hogy azok engedélyezettek, vagy sem, következésképpen pedig nem dönthet az olyan kifizetések visszatérítése iránti kérelemről, mint az alapügyben szóban forgó kifizetések, anélkül hogy e kifizetéseket előzetesen engedélyezettnek vagy nem engedélyezettnek minősítené. Ugyanis ugyanezen irányelv 60. cikkének a 86. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésével ellentétes, hogy a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője a pénzforgalmi szolgáltató felelősségének megállapítását kérje annak alapján, hogy ez utóbbi nem tett eleget a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti tájékoztatási kötelezettségének, amennyiben e felelősség a fizetési műveletek visszatérítésére vonatkozik.

40

Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság látszólagos álláspontjával ellentétben a Beobanknak a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt információk szolgáltatására vonatkozó, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben említett kötelezettségének esetleges elmulasztása önmagában nem alapozhatja meg az alapügyben szóban forgó kifizetések visszatérítésére vonatkozó kötelezettséget.

41

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság megállapításaiból kitűnik, hogy e bíróság úgy véli, hogy a ZG által meglátogatott létesítmény jellege és az e létesítményben nyújtott szolgáltatások befolyásolhatják azon kérdés értékelését, hogy az alapügyben szóban forgó kifizetések engedélyezettek voltak‑e, vagy sem. Márpedig a felek közötti ezzel kapcsolatos vitát megoldhatná, ha ismert lenne e kifizetések kedvezményezettjének azonossága, ami annak meghatározását követeli meg, hogy végső soron kire hárul az e tekintetben szükséges információk szolgáltatásának kötelezettsége. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az is kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bírósághoz a Beobank arra irányuló kérelmével fordultak, hogy hozzon pervezető intézkedéseket annak érdekében, hogy az e kifizetések kedvezményezettjének pénzforgalmi szolgáltatójától az említett kedvezményezettre vonatkozóan bizonyos információkat kérjenek.

42

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a nemzeti bíróságok a lehető legszélesebb lehetőséggel rendelkeznek a tekintetben, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben az annak eldöntéséhez szükséges uniós jogi rendelkezések értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó kérdések merülnek fel, és hogy különösen e bíróságok e lehetőséggel az eljárás bármely általuk megfelelőnek tartott pillanatában élhetnek (2018. november 14‑iMemoria et Dall’Antonia ítélet, C‑342/17, EU:C:2018:906, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Ezenkívül a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy kizárólag a jogvitában eljáró és a bírósági határozat meghozatalára hivatott nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak értékelése, hogy – az alapügy különleges jellemzőire tekintettel – a Bíróságnak feltett kérdése releváns‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdés valamely uniós jogszabály értelmezésére vagy érvényességére vonatkozik, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. Ennélfogva az uniós jogra vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor tagadhatja meg az ilyen kérdésről való határozathozatalt, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2022. szeptember 7‑iCilevičs és társai ítélet, C‑391/20, EU:C:220:638, 41. és 42. pont).

44

Ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, mivel a kérdést előterjesztő bíróság az alapügyben szóban forgó kifizetések engedélyezett vagy nem engedélyezett jellegének általa végzett értékelése keretében, ideértve az ebben az összefüggésben esetlegesen meghozandó pervezető intézkedéseket is, szükségesnek tartja, hogy megismerje azon információk jellegét és terjedelmét, amelyeket az érintett fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján e fizető fél számára szolgáltatnia kell, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések alapügy megoldása szempontjából fennálló relevanciája nem kérdőjelezhető meg.

45

Kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója köteles ezen előbbivel közölni azon információkat, amelyek lehetővé teszik azon természetes vagy jogi személy azonosítását, aki vagy amely azon fizetési művelet kedvezményezettje volt, amellyel e fizető fél számláját megterhelték, és nem csak azon információkat, amelyekkel e szolgáltató a legnagyobb erőfeszítéseinek megtételét követően e kifizetést illetően rendelkezik.

46

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jog valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd ebben az értelemben különösen: 2023. január 12‑iNemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ítélet, C‑132/21, EU:C:2023:2, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Ami a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének szövegét illeti, meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés előírja, hogy miután valamely egyedi fizetési művelet összegével a fizető fél számláját megterhelték, vagy – amennyiben e fizető fél nem használ fizetési számlát – a fizetési megbízás átvételét követően az említett fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója az ezen irányelv 41. cikkének (1) bekezdésében megállapítottal egyező módon haladéktalanul ezen előbbi rendelkezésére bocsát bizonyos információkat.

48

Ahhoz, hogy e követelménynek eleget tegyen, az érintett fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében köteles minden egyes fizetési művelet e fizető fél általi azonosítását lehetővé tévő hivatkozást, és „adott esetben [azok] kedvezményezett[jé]re vonatkozó információkat” továbbítani.

49

Márpedig meg kell állapítani, hogy bár a 2007/64 irányelv 4. cikkének 8. pontja úgy határozza meg a „kedvezményezett” fogalmát, mint az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely valamilyen fizetési művelet tárgyát képező pénzeszközök szándékolt jogosultja, ezen irányelv nem határozza meg azokat az „információkat”, amelyeket e 47. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján az érintett fizetési művelet kedvezményezettjét illetően szolgáltatni kell.

50

Különösen ez utóbbi rendelkezés szövege alapján nem határozható meg – amint a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte –, hogy az ezen információk szolgáltatására vonatkozó kötelezettség gondossági kötelezettségnek vagy eredménykötelezettségnek minősül‑e, többek között az e rendelkezésben szereplő „adott esetben” fordulat miatt.

51

E körülmények között a jelen ítélet 46. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően meg kell vizsgálni a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövegkörnyezetét, valamint az ezen irányelv által követett célokat.

52

Márpedig e tekintetben a releváns szövegkörnyezetet illetően emlékeztetni kell arra, hogy – amint a 2007/64 irányelv 86. cikkének (1) bekezdéséből következik – az a jelen ítélet 37. pontjában megállapítottaknak megfelelően teljes harmonizációt valósít meg, amely megakadályozza a tagállamokat abban, hogy az ezen irányelvben foglaltaktól eltérő rendelkezéseket tartsanak fenn vagy fogadjanak el, hacsak ez utóbbi másként nem rendelkezik, ami azonban annak 47. cikkének (1) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségek tekintetében nem áll fenn. Így az ezen irányelv (21) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a tagállamok nem fogadhatnak el az említett irányelvben megállapítottaktól eltérő, tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseket.

53

Az ilyen teljes harmonizációra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a 2007/64 irányelv 47. cikkének (1) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségek szükségképpen olyan kötelezettségeknek minősülnek, amelyeket a tagállamoknak anélkül kell végrehajtaniuk, hogy attól eltérhetnének, vagy anélkül, hogy azokat akár azáltal enyhíthetnék, hogy gondossági kötelezettségeknek, nem pedig eredménykötelezettségeknek minősítik azokat. E 47. cikk rendszerében egyébként semmi nem enged arra következtetni, hogy az uniós jogalkotó a meghozandó intézkedéseket pontosan meghatározó kötelezettségek előírásával kizárólag arra törekedett, hogy e tekintetben erőfeszítéseket tegyenek, nem pedig arra, hogy konkrét elérendő eredményeket állapítson meg.

54

E következtetést megerősíti az a tény, hogy a 2007/64 irányelv egyes egyéb rendelkezéseinek szövege úgy van megfogalmazva, hogy azokból egyértelműen kitűnik, hogy az erőfeszítések megtétele elegendő az e rendelkezések által támasztott követelményeknek való megfeleléshez. Ez a helyzet többek között ezen irányelv 74. cikke (2) bekezdésének második albekezdése vagy 75. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdése esetében, amelyek értelmében a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója köteles „erőfeszítéseket tenni” a pénzösszegek visszaszerzésére, vagy a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési művelet nyomon követésére. Ennélfogva logikusan vélelmezhető, hogy annak jogalkotója az említett irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontjához hasonló kifejezéseket használt volna, ha az arra irányuló erőfeszítések egyszerű megtétele, hogy a fizetés kedvezményezettjére vonatkozó információkat a fizető fél rendelkezésére bocsássák, elegendő lenne ahhoz, hogy eleget tegyenek az e rendelkezésben előírt kötelezettségnek.

55

Ami a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő „adott esetben” fordulatot illeti, e fordulat az imént kifejtett megfontolásokra figyelemmel nem értelmezhető úgy, hogy a pénzforgalmi szolgáltatónak csak akkor kell közölnie a fizető féllel a fizetési művelet kedvezményezettjének azonosítását lehetővé tévő információkat, ha az e tekintetben tett erőfeszítéseit követően maga rendelkezik ezekkel az információkkal.

56

Ezzel szemben az említett fordulatot úgy kell értelmezni, hogy az ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy a pénzforgalmi szolgáltató által az érintett fizető fél részére a fizetési művelet kedvezményezettjére vonatkozóan azt követően nyújtandó információk, hogy a fizetési művelet összegével megterhelték e fizető fél számláját vagy az ezen irányelv 47. cikkének (2) bekezdése alapján megállapított időpontban nyújtandó információk magukban foglalják azokat az információkat, amelyekkel e pénzforgalmi szolgáltató rendelkezik, vagy amelyekkel az uniós jognak megfelelően rendelkeznie kell.

57

Ezt az értelmezést megerősíti a 2007/64 irányelv által követett célkitűzés, amint az az (1), (21), (23), (40) és (43) preambulumbekezdéséből kitűnik, amely célkitűzés többek között a pénzforgalmi szolgáltatások egységes piaca megfelelő működésének biztosítása érdekében annak biztosításában áll, hogy e szolgáltatások igénybe vevői könnyen azonosíthassák a fizetési műveleteket azáltal, hogy mind a pénzforgalmi szolgáltatási szerződésre, mind magukra a fizetési műveletekre nézve szükséges és elégséges, „mindenütt ugyanolyan magas színvonalú, egyértelmű információkkal” rendelkeznek, és hogy ezen információk arányosak legyenek ezen igénybe vevők szükségleteivel, azok közlésére pedig szabványos formában kerüljön sor, mindezt annak érdekében, hogy biztosítsák egyrészt az érintett műveletek teljesen integrált és automatizált feldolgozását, másrészt pedig a kifizetések hatékonyságának és gyorsaságának javítását (lásd ebben az értelemben: 2019. március 21‑iTecnoservice Int. ítélet, C‑245/18, EU:C:2019:242, 28. pont).

58

Ebből így kitűnik, hogy a 2007/64 irányelv magas „standardot” kívánt megállapítani azon információkat illetően, amelyeket a pénzforgalmi szolgáltatók kötelesek a felhasználóknak továbbítani.

59

Ahhoz, hogy megfeleljenek a jelen ítélet 57. pontjában felidézett követelményeknek, azoknak az információknak, amelyeket a pénzforgalmi szolgáltatónak a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján közölnie kellett az érintett fizető féllel, kellően pontosaknak és jelentőseknek kell lenniük. Ezek hiányában ugyanis e fizető fél ezen információk segítségével nincs abban a helyzetben, hogy bizonyossággal azonosítsa az érintett fizetési műveletet. Ráadásul az ezen irányelv 47. cikkének (1) bekezdésében megkövetelt egyéb információk, mint például az érintett művelet összege, annak értéknapja vagy a fizetési megbízás átvétele, valamint adott esetben az alkalmazott díjak és átváltási árfolyam nem bírnak jelentőséggel az említett fizető fél számára, mivel ez utóbbi nem tudná ezen információkat valamely meghatározott fizetési művelethez kapcsolni.

60

Márpedig, mivel a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdése a) pontjának első tagmondatában szereplő, „a fizető fél számára minden egyes fizetési művelet azonosítását lehetővé tevő hivatkozás” olyan betűk és/vagy számok kombinációjából áll, amelyek kiválasztása elsősorban informatikai követelményeknek felel meg, így e hivatkozás, jóllehet integrált és automatizált kezelésre alkalmas, nem teszi lehetővé az érintett fizető fél számára, hogy az említett hivatkozást egy meghatározott fizetési művelethez kapcsolja, az érintett fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának szükségszerűen e 47. cikk (1) bekezdése a) pontjának második tagmondatában említett további elem, vagyis „a kedvezményezettre vonatkozó információk” keretében kell ezen előbbi rendelkezésére bocsátania az e rendelkezésből eredő követelmények teljes körű teljesítéséhez szükséges információkat.

61

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2007/64 irányelv (27) preambulumbekezdésének megfelelően azon módok megválasztásával, ahogyan az érintett pénzforgalmi szolgáltatónak e szolgáltatások igénybe vevőjének rendelkezésére kell bocsátania az előírt információkat, figyelembe kell vennie többek között ez utóbbi szükségleteit.

62

Egyébiránt, amint a 2007/64 irányelv (46) preambulumbekezdésében szerepel, az érintett fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója az, aki rendelkezésre bocsátja a fizetési rendszert, intézkedik tévesen átutalt pénzösszegek visszahívása felől, és a legtöbb esetben ő választja ki a művelet teljesítésében érintett közvetítőket. A fizetési műveletek végrehajtásának különböző szakaszaiban általa végzett ezen ellenőrzés azt is lehetővé teszi számára, hogy a közvetítőktől az érintett kedvezményezettre vonatkozóan megfelelő információk szolgáltatását kérje, különösen akkor, ha – mint a jelen ügyben is – ezt a fizetési műveletet egy ilyen közvetítőhöz tartozó technikai infrastruktúrán keresztül végzik.

63

Ezenkívül, amint a 2007/64 irányelv (46) preambulumbekezdésében szintén szerepel, elvárható, hogy a küldő pénzforgalmi szolgáltatótól a fogadó pénzforgalmi szolgáltatóhoz az érintett fizetés összegét eljuttató közvetítőintézmény – rendszerint egy „semleges” szervezet, például egy központi bank vagy egy elszámolóház – megőrzi az érintett számlára vonatkozó adatokat, és szükség esetén ezeket bármikor szolgáltatni tudja.

64

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2007/64 irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója köteles ezen előbbivel közölni azon információkat, amelyek lehetővé teszik azon természetes vagy jogi személy azonosítását, aki vagy amely azon fizetési művelet kedvezményezettje volt, amellyel e fizető fél számláját megterhelték, és nem csak azon információkat, amelyekkel e szolgáltató a legnagyobb erőfeszítéseinek megtételét követően e kifizetési műveletet illetően rendelkezik.

65

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i 2007/64/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 47. cikke (1) bekezdésének a) pontját

a következőképpen kell értelmezni:

a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója köteles ezen előbbivel közölni azon információkat, amelyek lehetővé teszik azon természetes vagy jogi személy azonosítását, aki vagy amely azon fizetési művelet kedvezményezettje volt, amellyel e fizető fél számláját megterhelték, és nem csak azon információkat, amelyekkel e szolgáltató a legnagyobb erőfeszítéseinek megtételét követően e kifizetési műveletet illetően rendelkezik.