1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal ( 2 ) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat ( 3 ) több rendelkezésének értelmezésére irányul.

2.

A kérdést előterjesztő bíróság egy sor kérdést terjeszt a Bíróság elé, amelyek lényegében annak meghatározására irányulnak, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja‑e egy európai elfogatóparancs végrehajtását a kibocsátó igazságügyi hatóság ezen elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskörének és/vagy illetékességének állítólagos hiánya, valamint a vádlott ügyében eljáró bíróság hatáskörének és/vagy illetékességének állítólagos hiánya miatt, továbbá, hogy a 2002/584 kerethatározattal ellentétes‑e új európai elfogatóparancs kibocsátása azt követően, hogy egy első európai elfogatóparancs végrehajtását megtagadták.

3.

E kérdések a Katalónia autonóm közösség (Spanyolország) önrendelkezésről szóló népszavazásának 2017. október 1‑jén történt megtartását követően korábbi katalán vezetők ellen indított eljárások keretében merültek fel. Egyes vádlottakkal szemben, akik 2017 végétől kezdve elhagyták Spanyolországot, európai elfogatóparancsokat bocsátottak ki. Ez utóbbiak végrehajtásának hiánya egyszerre következik egyes vádlottak Európai Parlamentbe történő megválasztásából, valamint a szóban forgó büntetőeljárással kapcsolatos vitákból. E viták a vizsgált ügyet illetően a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) vádlottakkal szembeni eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskörét, illetve illetékességét meghatározó szabályokra vonatkoznak, amelyek többek között a bűncselekmények elkövetésének helyén, valamint a vádlottak terhére rótt bűncselekmények közötti összefüggésen alapulnak.

4.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem pontosabban abból ered, hogy a belga bíróságok megtagadták a Lluís Puig Gordival szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását. A jogerős határozatot hozó fellebbviteli bíróság e megtagadást arra alapította, hogy fennáll a törvény által létrehozott bíróság általi elbíráláshoz való jog megsértésének veszélye, ami azon az értékelésen alapult, amely szerint a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) L. Puig Gordival szembeni eljárásra vonatkozó hatásköre, illetve illetékessége nem kifejezett jogalapon alapult. A fellebbviteli bíróság ezenkívül pontosította, hogy az ártatlanság vélelme megsértésének kockázatát is igen komolyan kell venni. Noha az említett megtagadás közvetlenül csak L. Puig Gordit érinti, a kérdést előterjesztő bíróság úgy terjeszti elő kérelmét, mint amely a valamennyi vádlottal szemben meghozandó határozatok meghatározására irányul.

5.

A Bíróság elé terjesztett problémakör folytán a Bíróságnak – mint oly gyakran – megfelelő egyensúlyt kell találnia a tagállamok közötti átadás 2002/584 kerethatározattal kialakított rendszerének hatékonysága és az európai elfogatóparanccsal érintett személyek alapvető jogainak tiszteletben tartása között.

6.

2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítéletében ( 4 ) a Bíróság meghatározta azt a módszert, amelyet azon végrehajtó igazságügyi hatóságnak követnie kell, amely előtt az európai elfogatóparanccsal érintett személy arra hivatkozik, hogy a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülmények miatt fennáll az Európai Unió Alapjogi Chartájának ( 5 ) 4. cikke által tiltott embertelen vagy megalázó bánásmód veszélye. E módszer lényegében abban áll, hogy e hatóság két szakaszban folytatja le vizsgálatát, vagyis az első szakaszban kerül sor annak megállapítására, hogy a kibocsátó tagállamban fennálló, akár rendszerszintű vagy általános, akár bizonyos csoportokat vagy bizonyos büntetés‑végrehajtási intézeteket érintő hiányosságok miatt fennáll a szóban forgó alapvető jog megsértésének valós veszélye, a második szakaszban pedig annak megállapítására, hogy az érintett személy tekintetében fennáll az e jog megsértésének konkrét és egyedi veszélye.

7.

2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítéletében ( 6 ) a Bíróság a két szakaszból álló vizsgálat e módszerét kiterjesztette a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértése veszélyének esetére. Ezt az ítélkezési gyakorlatot a 2020. december 17‑i Openbaar Ministerie (A kibocsátó igazságügyi hatóság függetlensége) ítéletében, ( 7 ) majd 2022. február 22‑i Openbaar Ministerie (A kibocsátó tagállam törvényei által létrehozott bíróság) ítéletében ( 8 ) megerősítette.

8.

Az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyekben az első szakaszban a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállására hivatkoztak.

9.

A jelen ügy fő tétje annak meghatározása, hogy amennyiben nem hivatkoznak a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő ilyen hiányosságokra, a végrehajtó igazságügyi hatóság ennek ellenére megtagadhatja‑e az európai elfogatóparancs végrehajtását azon az alapon, hogy e tagállamban fennáll a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének veszélye.

10.

Ezen alapvető jogot illetően ily módon együttes jellegű‑e a végrehajtó igazságügyi hatóság által lefolytatandó vizsgálat két szakasza? Másként fogalmazva, ha az első szakasz nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok állnak fenn, megtagadhatja‑e ez a hatóság a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtását?

11.

A Bíróság rendszeresen emlékeztet arra, hogy a kölcsönös elismerés elve a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál, amint az a 2002/584 kerethatározat (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, és az e kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében fejeződik ki, amely kimondja azon szabályt, amelynek értelmében a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és az említett kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre. ( 9 )

12.

Véleményem szerint ügyelni kell arra, hogy ez a „sarokkő”, amely a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés alapjául szolgál, ne repedjen meg, és a türelmesen felépített építmény – szilárd alapok hiányában – ne inogjon meg vagy akár dőljön össze a kölcsönös elismerés elve alól az alapvető jogok tiszteletben tartása címén túlzottan széles körben elfogadott kivételek miatt.

13.

Ügyelni kell arra is, hogy ne veszélyeztessük a 2002/584 kerethatározat célkitűzésének megvalósítását és az európai elfogatóparancs e kerethatározattal kialakított mechanizmusának alapját képező, a tagállamok közötti kölcsönös bizalmat.

14.

Ezért azt az álláspontot fogom képviselni, amely szerint a Bíróságnak továbbra is azt kell kimondania, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásának a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, a törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének veszélyére vonatkozó állítás által indokolt megtagadásának valóban kivételes jellegűnek kell lennie. A kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállásának bizonyítása hiányában a végrehajtó igazságügyi hatóság pusztán az ezen alapvető jog megsértésének egyedi kockázatára való hivatkozással megalapozottan nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását.

15.

A Katalónia autonóm közösség (Spanyolország) függetlenségéről és az e célból tartott népszavazásról szóló törvények elfogadását követően a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) előtt büntetőeljárás indult több olyan személlyel szemben, akiknek többek között a lázadás és az állami pénzeszközök hűtlen kezelése bűncselekményének elkövetését róják a terhére.

16.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy ezen eljárás keretében a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) 2019. október 14‑én európai elfogatóparancsot bocsátott ki Carles Puigdemont Casamajóval, 2019. november 4‑én pedig Antoni Comín Oliveresszel, L. Puig Gordival és Clara Ponsatí Obiolsszal szemben. Míg C. Ponsatí Obiolst az Egyesült Királyságban, a másik három vádlottat Belgiumban fogták el, és ennek következtében az ezen európai elfogatóparancsok végrehajtásával kapcsolatos eljárásokat e tagállamban indították meg. Egyik keresett személy sem járult hozzá az átadásához.

17.

Az Európai Parlament tagjaként történő megválasztásuk miatt a C. Puigdemont Casamajóval és A. Comín Oliveresszel szemben Belgiumban folyamatban lévő eljárásokat az őket európai parlamenti képviselőként megillető parlamenti mentelmi jog miatt felfüggesztették. ( 10 ) Az L. Puig Gordival szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás azonban folytatódott. A jelen ügy középpontjában tehát ez az eljárás áll.

18.

2020. augusztus 7‑i végzésével a Nederlandstalige rechtbank van eerste aanleg Brussel (brüsszeli holland nyelvű elsőfokú bíróság, Belgium) ( 11 ) büntetőügyekben határozó 27. tanácsa megtagadta az L. Puig Gordival szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását.

19.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a 2002/584 kerethatározat lehetővé teszi számára a kibocsátó igazságügyi hatóság európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskörének és/vagy illetékességének értékelését. E tekintetben többek között a Bíróság különböző tagállamok ügyészségei „igazságügyi hatóságnak” történő minősítésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára, ( 12 ) a 2002/584 kerethatározat (8) és (12) preambulumbekezdésére, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatára ( 13 ) támaszkodott.

20.

Az elsőfokú bíróság elvégezte e hatáskör, illetve illetékesség tényleges vizsgálatát, és arra a következtetésre jutott, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) nem rendelkezik hatáskörrel és/vagy illetékességgel az L. Puig Gordival szembeni eljárás lefolytatására, és ennélfogva vele szemben európai elfogatóparancs kibocsátására. Ezt az értékelést az Egyesült Nemzetek Közgyűlése Emberi Jogi Tanácsa önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportjának ( 14 ) az ugyanazon cselekményekben részt vevő személyekre vonatkozó jelentéseire és az EJEB ítélkezési gyakorlatára, ( 15 ) valamint a spanyol és a belga jog más rendelkezéseire alapította.

21.

A belga ügyészség által benyújtott fellebbezést a cour d’appel de Bruxelles ( 16 ) (brüsszeli fellebbviteli bíróság, Belgium) vádtanácsa 2021. január 7‑i ítéletével elutasította, következésképpen helyben hagyta a megtámadott végzést, valamint az L. Puig Gordival szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását. Azon következtetés levonása érdekében, amely szerint úgy tűnik, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság hatásköre és/vagy illetékessége nem alapul kifejezett jogszabályi rendelkezésen, a fellebbviteli bíróság az önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoport 2019. május 27‑i jelentésére, az EJEB ítélkezési gyakorlatára, valamint egy, a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) hatáskörét, illetve illetékességét bemutató, ez utóbbi által 2021. március 11‑én rendelkezésre bocsátott dokumentumra hivatkozott.

22.

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy határoznia kell a fennálló európai elfogatóparancsok fenntartásáról vagy visszavonásáról, valamint arról, hogy az ezen ügyben szereplő valamennyi vádlottal vagy egyes vádlottakkal szemben esetlegesen új európai elfogatóparancsot bocsásson‑e ki.

23.

Konkrétabban, ami L. Puig Gordit illeti, e bíróság jelzi, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem lehetővé fogja tenni számára annak értékelését, hogy lehetséges‑e megismételni a kérelmet adott esetben egy új európai elfogatóparancs L. Puig Gordival szembeni kibocsátása útján, noha az említett személy átadását ugyanezen végrehajtó tagállam igazságügyi hatósága megtagadta, mégpedig olyan megtagadási indokok alapján, amelyek ellentétesek lehetnek a 2002/584 kerethatározattal.

24.

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak afelől, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásával megbízott igazságügyi hatóság jogosult‑e egyrészt arra, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a kibocsátó tagállam nemzeti joga szerinti, a vádlottak ügyének elbírálására vonatkozó hatáskörét és/vagy illetékességét értékelje, másrészt pedig arra, hogy a vádlott alapvető jogainak e hatáskör vagy illetékesség megsértéséből eredő állítólagos megsértése miatt megtagadja ezen elfogatóparancs végrehajtását. E bíróság e tekintetben több érvet is felhoz.

25.

Elsősorban, ami azt a kérdést illeti, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság vizsgálhatja‑e, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság – az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskör és/vagy illetékesség alapvető feltételeként – ténylegesen rendelkezett‑e az ügy érdemi elbírálására vonatkozó hatáskörrel és/vagy illetékességgel, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy e hatáskörnek és/vagy illetékességnek vagy formális uniós jogi szabályból, vagy pedig az uniós jog ilyen értelmezéséből kell erednie.

26.

Márpedig az említett bíróság többek között megjegyzi, hogy az ilyen lehetőség nem alapulhat a 2002/584 kerethatározatnak a végrehajtás megtagadásának kötelező vagy mérlegelhető okaira vonatkozó 3., 4. és 4a. cikkén, és nem vezethető le e kerethatározat, illetve annak 6. cikke (1) bekezdésének tág értelmezéséből sem, mivel a kerethatározat által az 1. cikkének (2) bekezdésében megállapított elv az európai elfogatóparancs végrehajtása, az esetleges megtagadás pedig kivételnek minősül, amelyet tehát szigorúan kell értelmezni.

27.

Másodsorban, abban az esetben, ha a Bíróság elismerné, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság jogosult a kibocsátó igazságügyi hatóság hatáskörének és/vagy illetékességének ellenőrzésére, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy melyek azok a tényezők, amelyeket a végrehajtó hatóságnak figyelembe kell vennie ezen ellenőrzés tekintetében.

28.

E tekintetben e bíróság úgy véli, hogy az európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóság hatáskörét és/vagy illetékességét kizárólag a kibocsátó tagállam nemzeti joga alapján kell meghatározni. Márpedig annak elfogadása, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság értelmezheti ezen állam nemzeti jogát, inkoherens és fenntarthatatlan helyzetet eredményezne, mivel a végrehajtó igazságügyi hatóságnak olyan jogot kellene értelmeznie és alkalmaznia, amely számára idegen, és amelyet nem is köteles ismerni.

29.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a két belga bíróság tévesen értelmezte a spanyol jogot. E bíróságok figyelmen kívül hagyták továbbá a kérdést előterjesztő bíróságnak a hatáskörének és/vagy illetékességének problematikáját elbíráló számos határozatát, valamint azt a körülményt, hogy e jogvita a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság, Spanyolország) elé került, amely többek között 2021. február 17‑i ítéletében ( 17 ) megerősítette a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörét. A belga bíróságok így nem vették figyelembe sem a spanyol bíróságok által elfogadott értelmezést, sem azt a körülményt, hogy a felek a kibocsátott európai elfogatóparancsok tekintetében első‑ és másodfokú bírósági jogorvoslatot vettek igénybe.

30.

Harmadsorban, ami a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdésében előírt, kiegészítő információk kérésére vonatkozó mechanizmusnak tulajdonítandó terjedelmet illeti, a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság azt nem használta fel megfelelő mértékben. E hatóságnak ugyanis kiegészítő információkat kellett volna kérnie a kibocsátó igazságügyi hatóságtól annak érdekében, hogy lehetővé tegye ez utóbbi számára a belső jogából származó információk, különösen a kibocsátó igazságügyi hatóságnak az ügy érdemi elbírálására vonatkozó hatáskörének és/vagy illetékességének kérdésében hozott számos határozat közlését.

31.

Negyedsorban a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a szóban forgó európai elfogatóparancs megtagadásához a fellebbviteli bíróság a 2003. december 19‑i loi relative au mandat d’arrêt européen (az európai elfogatóparancsról szóló törvény) ( 18 ) 4. cikke (5) bekezdésének 5. pontjára támaszkodott, amely kötelező megtagadási okot ír elő arra az esetre, ha komoly ok enged arra következtetni, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása az érintett személy alapvető jogainak sérelméhez vezethet. Márpedig a végrehajtás megtagadásának ezen oka nem szerepel a 2002/584 kerethatározatban kifejezetten említett okok között.

32.

Egyébiránt e bíróság úgy véli, hogy a végrehajtás e kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdéséből következő megtagadására a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében csak kivételes körülmények között kerülhet sor, amelyek a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jogot illetően eddig a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállásával voltak jellemezhetők.

33.

Ezenkívül a fellebbviteli bíróság azáltal, hogy értékelésének megalapozása céljából az önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoport 2019. május 27‑i jelentésére hivatkozott, nem tett eleget azon feltételnek, miszerint a végrehajtó igazságügyi hatóságnak objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatokkal kell rendelkeznie annak érdekében, hogy meg tudja határozni, hogy a keresett személy alapvető jogai sérelmének kockázata súlyos, valós, konkrét és egyedi‑e.

34.

Ebben az összefüggésben a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

35.

L. Puig Gordi, C. Puigdemont Casamajó, A. Comín Oliveres, C. Ponsatí Obiols, Marta Rovira Vergés, Anna Gabriel Sabaté, a Ministerio Fiscal, a spanyol, a belga, a lengyel és a román kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. Az ügyben 2022. április 5‑én tartottak tárgyalást.

36.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések általános jelleggel arra irányulnak, hogy a Bíróság pontosítsa azokat a feltételeket, amelyek szerint a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását amiatt, hogy fennáll a valós veszélye annak, hogy sérül a keresett személynek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény ( 19 ) 6. cikkének (1) bekezdésében rögzített – és a Charta 47. cikke második bekezdésének megfelelő – törvény által létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való joga a kibocsátó igazságügyi hatóságnak történő átadása esetén.

37.

E kérdések többsége a végrehajtó igazságügyi hatóság által az L. Puig Gordival szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása céljából elfogadott indokolásból ered.

38.

Röviden állást foglalok az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatósága tárgyában, emlékeztetve arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogra vonatkozó kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéséről való határozathozatalt, ha valamely uniós jogi szabály kért értelmezése vagy érvényességének kért értékelése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 20 )

39.

Márpedig a 2018. július 25‑i AY (Elfogatóparancs – Tanú) ítéletében ( 21 ) a Bíróság megállapította, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság által az európai elfogatóparancsok eredménytelen kibocsátását követően előterjesztett, a végrehajtó igazságügyi hatóság hatásköre terjedelmének meghatározására irányuló kérdések elfogadhatóak. ( 22 )

40.

E következtetés levonása érdekében a Bíróság egyrészt figyelembe vette azt a tényt, hogy a kérdést előterjesztő bíróság jelezte, hogy azért fordul a Bírósághoz, hogy a feltett kérdésekre adott válaszoknak megfelelően határozatot hozzon egy európai elfogatóparancs visszavonásáról. Ezért nem lehetett azt állítani, hogy a feltett kérdések nem függenek össze a kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás tényállásával vagy tárgyával, sem pedig azt, hogy a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű. ( 23 )

41.

Másrészt a Bíróság megállapította, hogy valamely előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát nem vonja kétségbe az a körülmény, hogy a feltett kérdések a végrehajtó igazságügyi hatóság kötelezettségeire vonatkoznak, miközben a kérdést előterjesztő bíróság az európai elfogatóparancsot kibocsátó igazságügyi hatóság. Az európai elfogatóparancs kibocsátása következtében ugyanis a keresett személyt adott esetben letartóztathatják, vagyis az sérti e személy egyéni szabadságát. Márpedig a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az európai elfogatóparancsra vonatkozó eljárást illetően az alapvető jogok biztosítása elsődlegesen a kibocsátó tagállam feladata. ( 24 )

42.

Ezen érvelésre támaszkodva a Bíróság a Spetsializirana prokuratura (Jogokról szóló írásbeli tájékoztató) ítéletében azt is megállapította, hogy e jogok biztosítása érdekében, amely arra vezethet valamely igazságügyi hatóságot, hogy európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatot hozzon, fontos, hogy az ilyen hatóság előzetes döntéshozatal céljából a Bírósághoz fordulhasson. ( 25 )

43.

Ezen ítélkezési gyakorlat jelen ügyre történő alkalmazása véleményem szerint nem kétséges. Mivel ugyanis az európai elfogatóparancs mechanizmusa konkrétan a két igazságügyi hatóság közötti viszonyban nyilvánul meg, el kell fogadni, hogy e hatóságok valamelyike a Bírósághoz fordulhasson annak érdekében, hogy pontosításokat kérjen e mechanizmus esetleges működési zavarainak megelőzése vagy megoldása érdekében. Amint arra a Bizottság észrevételeiben helyesen rámutat, el kell kerülni, hogy aszimmetria alakuljon ki a kibocsátó, illetve a végrehajtó tagállam bíróságainak előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság elé terjesztésére való lehetőségét illetően. A probléma nem hipotetikus jellegű, amennyiben megoldása szükséges ahhoz, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében dönteni tudjon az európai elfogatóparancs visszavonásáról vagy kibocsátásáról. ( 26 ) Ráadásul ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazása véleményem szerint nem követeli meg, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések teljes mértékben egybeessenek a fellebbviteli bíróság által a szóban forgó európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadásáról szóló határozatában elfogadott indokolással.

44.

Az ügy érdemét illetően az alábbi okfejtésekben a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket három részben fogom megvizsgálni.

45.

Először az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel foglalkozom, amelynek alapján pontosítani fogom, hogy egy tagállam előírhatja‑e a végrehajtás megtagadásának olyan okát, amelyet a 2002/584 kerethatározat kifejezetten nem ír elő.

46.

Másodszor együtt megvizsgálom az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdést, amelyek lényegében azon feltételek pontosítását kérik, amelyek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását azon ok alapján, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság nem rendelkezik hatáskörrel és/vagy illetékességgel ezen európai elfogatóparancs kibocsátására és a keresett személlyel szembeni eljárás lefolytatására.

47.

Harmadszor választ adok az előzetes döntéshozatalra előterjesztett hetedik kérdésre, amely arra irányul, hogy amennyiben a kibocsátó igazságügyi hatósággal szemben megtagadták egy európai elfogatóparancs végrehajtását, korlátozott‑e ezen hatóság arra való lehetősége, hogy új európai elfogatóparancsot bocsásson ki.

48.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2002/584 kerethatározatot úgy kell‑e értelmezni, hogy az feljogosítja a végrehajtó igazságügyi hatóságot arra, hogy megtagadja egy európai elfogatóparancs végrehajtását a saját nemzeti jogában előírt olyan megtagadási ok alapján, amely nem szerepel e kerethatározatban.

49.

A Bíróság már megállapította, hogy a 2002/584 kerethatározat által szabályozott területen a kölcsönös elismerés elve, amely a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál, amint az a kerethatározat (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdésében jut érvényre, amely kimondja azon szabályt, miszerint a tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és az említett kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre. A végrehajtó igazságügyi hatóságok tehát – főszabály szerint – csakis a végrehajtás megtagadásának a 2002/584 kerethatározatban taxatíve felsorolt eseteiben tagadhatják meg az európai elfogatóparancs végrehajtását, és annak végrehajtását kizárólag az e kerethatározat 5. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt feltételekhez köthetik. Következésképpen, mivel az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, a végrehajtás megtagadása kivételként tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni. ( 27 )

50.

Így az említett kerethatározat kifejezetten meghatározza egyrészt az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező (3. cikk), illetve mérlegelhető megtagadásának okait (4. és 4a. cikk), másfelől a kibocsátó tagállam által egyedi esetekben nyújtandó garanciákat (5. cikk). ( 28 )

51.

A Bíróság ugyanakkor a végrehajtás megtagadásának az e kerethatározat 3., 4. és 4a. cikkében kifejezetten említett okain túlmenően kiterjesztette azokat az eseteket, amelyekben az európai elfogatóparancs végrehajtását meg kell tagadni.

52.

Így megállapította, hogy a végrehajtást meg kell tagadni, ha az európai elfogatóparancs nem felel meg az említett kerethatározat 8. cikkének (1) bekezdésében előírt, a szabályszerűségre vonatkozó követelményeknek. ( 29 ) A Bíróság továbbá úgy ítélte meg, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése igazolja a végrehajtási eljárás megszüntetését – bizonyos kivételes esetekben – annak érdekében, hogy elkerüljék az alapvető jogok megsértését. ( 30 ) Végül, a Bíróság szerint a kölcsönös elismerés elve csak az e kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett európai elfogatóparancsokra vonatkozik, ami azt jelenti, hogy nem kell végrehajtani azokat az európai elfogatóparancsokat, amelyeket nem az említett kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „igazságügyi hatóság” bocsátott ki, ( 31 ) vagy amelyeket a hatékony bírói jogvédelem követelményének meg nem felelő eljárásban bocsátottak ki. ( 32 )

53.

Mindezen esetekben, amelyek ahhoz vezethetnek, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását, a Bíróság az érvelését mindig a 2002/584 kerethatározat – adott esetben a Charta 4. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett – rendelkezéseire alapította.

54.

Nem fogadható el ellenben a végrehajtás megtagadásának valamely tagállam nemzeti jogában előírt olyan oka, amely nem e kerethatározatnak a Bíróság által értelmezett valamely rendelkezésén alapul.

55.

Ebből következik, hogy a 2002/584 kerethatározatot véleményem szerint úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadja egy európai elfogatóparancs végrehajtását a saját nemzeti jogában előírt olyan megtagadási ok alapján, amely nem szerepel e kerethatározatban.

56.

Ahhoz azonban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára teljes körű választ lehessen adni, pontosítani kell, hogy a jelen ügyben a vita középpontjában álló megtagadási ok, amelyre a belga bíróságok az L. Puig Gordival szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadása érdekében támaszkodtak, az európai elfogatóparancsról szóló törvény 4. cikke (5) bekezdésének 5. pontjából következik, amely úgy rendelkezik, hogy „[a]z európai elfogatóparancs végrehajtását […] meg kell tagadni […] ha komoly ok enged arra következtetni, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása az érintett személy [EUSZ] 6. cikkben meghatározott alapvető jogainak sérelméhez vezethet”.

57.

Az ilyen típusú rendelkezés nem ritka a tagállamok nemzeti jogában, ( 33 ) és az uniós jogalkotónak az európai elfogatóparanccsal érintett személy alapvető jogait tiszteletben tartó mechanizmus kialakítása melletti elköteleződését tükrözi.

58.

E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy e kerethatározat „nem érinti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét”. E kerethatározat (10), (12) és (13) preambulumbekezdése szintén releváns e tekintetben. ( 34 )

59.

Amint azt korábban jeleztem, a Bíróság – érvelését többek között a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdésére alapítva ( 35 ) – elismerte, hogy a kölcsönös elismerés elve és a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve korlátozható „kivételes körülmények” fennállása esetén. ( 36 )

60.

Az alábbi okfejtések során emlékeztetni fogok arra, hogy azokat a feltételeket, amelyeket a végrehajtó igazságügyi hatóságnak tiszteletben kell tartania ahhoz, hogy megalapozottan tagadja meg egy európai elfogatóparancs végrehajtását, ha komoly ok enged arra következtetni, hogy annak végrehajtása az érintett személy alapvető jogainak sérelméhez vezethet, szigorúan kell értelmezni annak biztosítása érdekében, hogy a végrehajtás megtagadása kivételes jellegű maradjon.

61.

Az imént kifejtett körülményekre figyelemmel álláspontom szerint önmagában nem kifogásolható, hogy valamely tagállam a nemzeti jogában megemlíti annak lehetőségét, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság ilyen okok miatt tagadja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel a Bíróság maga is a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdésére támaszkodott annak elismerése érdekében, hogy a tagállamok közötti kölcsönös elismerés és bizalom elve korlátozható. Ezt mindazonáltal rögtön árnyalni kívánom, mivel egy olyan nemzeti rendelkezést, mint az európai elfogatóparancsról szóló törvény 4. cikke (5) bekezdésének 5. pontja, az uniós jogot végrehajtó valamennyi nemzeti rendelkezéshez hasonlóan természetesen az uniós joggal összhangban kell értelmezni. A végrehajtó igazságügyi hatóság tehát nem hivatkozhat ilyen rendelkezésre az európai elfogatóparancs végrehajtásának az érintett személy alapvető jogainak állítólagos megsértése esetén történő kötelező és automatikus megtagadása érdekében, ( 37 ) figyelmen kívül hagyva az ítélkezési gyakorlatot, amely szigorúan körülhatárolja azokat a feltételeket, amelyek mellett a végrehajtás a kibocsátó igazságügyi hatósággal szemben kivételesen megtagadható.

62.

Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 2002/584 kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadja egy európai elfogatóparancs végrehajtását a saját nemzeti jogában előírt olyan megtagadási ok alapján, amely nem szerepel e kerethatározatban. Ezzel szemben az említett kerethatározattal nem ellentétes az olyan nemzeti rendelkezés, amely ugyanezen kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését hajtja végre, előírva a végrehajtó igazságügyi hatóság számára annak lehetőségét, hogy megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha komoly ok enged arra következtetni, hogy annak végrehajtása az érintett személy alapvető jogainak sérelméhez vezethet, feltéve hogy e rendelkezést a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatának megfelelően alkalmazzák, amely meghatározza azokat a szigorú feltételeket, amelyek mellett a végrehajtás e megtagadására sor kerülhet.

63.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó, általam a Bíróság részére elfogadni javasolt válaszra figyelemmel véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést nem kell megválaszolni.

64.

Amint azt a fentiekben jeleztem, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdést együtt fogom megvizsgálni, mivel ezek mindegyike azon feltételek pontosítására irányul, amelyek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását azon ok alapján, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság nem rendelkezik hatáskörrel és/vagy illetékességgel ezen európai elfogatóparancs kibocsátására és a keresett személlyel szembeni eljárás lefolytatására.

65.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság több szempont tekintetében is felvilágosítást kér. Először is, következhet‑e ilyen ok a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdéséből? Ezt követően – és ez jelenti a Bíróság elé terjesztett probléma lényegét –, mely feltételek mellett tagadhatja meg a végrehajtó igazságügyi hatóság e kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése alapján az európai elfogatóparancs végrehajtását a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének veszélyére vonatkozó, hivatkozott ok alapján? Végül, hogyan befolyásolja az ez utóbbi kérdésre adandó választ egyrészről az a körülmény, hogy a keresett személynek lehetősége volt arra, hogy a kibocsátó tagállam bíróságai előtt alapvető jogainak tiszteletben tartására és e bíróságok hatáskörének és/vagy illetékességének hiányára hivatkozzon, másrészről pedig az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását tervező végrehajtó igazságügyi hatóság arra vonatkozó kötelezettségének esetleges fennállása, hogy az említett kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján a kibocsátó igazságügyi hatóságtól kiegészítő információkat kérjen.

66.

Megjegyzem, hogy a 2002/584 kerethatározat, és különösen annak 3., 4. és 4a. cikke nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely kifejezetten előírná a végrehajtás megtagadásának arra alapított okát, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság nem rendelkezik hatáskörrel és/vagy illetékességgel az európai elfogatóparancs kibocsátására. Egyébiránt számomra úgy tűnik, hogy a végrehajtás megtagadásának ilyen oka nem vezethető le e kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdéséből sem.

67.

A Bíróság már megállapította, hogy a kölcsönös elismerés elve azt feltételezi, hogy kizárólag a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett európai elfogatóparancsokat kell e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően végrehajtani, ami azt követeli meg, hogy az ilyen elfogatóparancsot, amelyet e rendelkezés „bírósági határozatnak” minősít, e kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „igazságügyi hatóságnak” kell kibocsátania. ( 38 )

68.

Emlékeztetek arra, hogy e rendelkezés szerint „kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes”.

69.

Ráadásul az említett kerethatározat 6. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy „[a] tagállamok mindegyike tájékoztatja a Tanács Főtitkárságát a joga szerinti illetékes igazságügyi hatóságról”. E rendelkezés alapján a Spanyol Királyság arról tájékoztatta a Tanácsot, hogy a 2014. november 20‑i Ley 23/2014 de reconocimiento mutuo de resoluciones penales en la Unión Europea (az Európai Unióban a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok kölcsönös elismeréséről szóló 23/2014. sz. törvény) ( 39 ) 35. cikke értelmében az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes igazságügyi hatóságok az azon ügyben eljáró bírák vagy bíróságok, amelyben ilyen elfogatóparancs kibocsátásának van helye. ( 40 ) Ily módon egybeesik egymással az igazságügyi hatóság valamely ügy elbírálására való hatásköre és/vagy illetékessége és e hatóságnak az európai elfogatóparancs büntetőeljárás lefolytatása céljából történő kibocsátására való hatásköre és/vagy illetékessége.

70.

Amint azt a Bíróság többek között a 2019. május 27‑i OG és PI (Lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletében ( 41 ) megállapította, a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő „igazságügyi hatóság” kifejezés nem szorítkozik kizárólag a tagállami bírák vagy bíróságok kijelölésére, hanem azt úgy kell érteni, mint amely tágabb értelemben kijelöli az ezen állam büntető igazságszolgáltatásában részt vevő hatóságokat is, eltérően többek között a minisztériumoktól vagy rendőrségektől, amelyek a végrehajtó hatalomhoz tartoznak. ( 42 )

71.

Ezenkívül a Bíróság szerint az „igazságügyi hatóság” 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalma azt jelenti, hogy az érintett hatóság függetlenül jár el az európai elfogatóparancs kibocsátásával járó feladatai ellátása során. ( 43 )

72.

Ha nem teljesülnek a kritériumok, amelyek ily módon lehetővé teszik az „igazságügyi hatóság” 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalmának körülhatárolását, a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását. Ezzel szemben, amennyiben e feltételeket tiszteletben tartják, nem gondolom, hogy e rendelkezés szövegét, amennyiben az az „ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes” igazságügyi hatóságra hivatkozik, úgy lehetne értelmezni, hogy az a végrehajtó igazságügyi hatóságot feljogosítja arra, hogy vizsgálja a kibocsátó igazságügyi hatóságnak a szóban forgó európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskörét és/vagy illetékességét és megtagadja ezen elfogatóparancs végrehajtását, ha úgy ítéli meg, hogy e hatóság nem rendelkezik hatáskörrel és/vagy illetékességgel.

73.

Annak elfogadása ugyanis, hogy e kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése feljogosítja a végrehajtó igazságügyi hatóságot a kibocsátó igazságügyi hatóság hatáskörének és/vagy illetékességének ellenőrzésére, ellentétes lenne az eljárási autonómia elvével, amelynek értelmében a tagállamok a nemzeti joguk alapján kijelölhetik az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes igazságügyi hatóságot. ( 44 ) Ennélfogva a végrehajtó igazságügyi hatóságnak – a feladatok közte és a kibocsátó igazságügyi hatóság közötti megosztására tekintettel – nem feladata, hogy vizsgálja, hogy ez utóbbi a kibocsátó tagállam bírósági szervezeti és eljárási szabályainak megfelelően hatáskörrel és/vagy illetékességgel rendelkezik‑e az európai elfogatóparancs kibocsátására. Attól kezdve, hogy az európai elfogatóparancs az említett kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „igazságügyi hatóságtól” származik, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak vélelmeznie kell, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság tiszteletben tartja a hatáskörét és illetékességét meghatározó nemzeti szabályokat.

74.

Összefoglalva, noha a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „igazságügyi hatóság” fogalmának jelentése és hatálya nem hagyható az egyes tagállamok értékelésére, ( 45 ) és noha e fogalom az Unió egészében önálló és egységes értelmezést követel meg, ( 46 ) az ilyen hatóságnak az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskörét és illetékességét meghatározó szabályok a kibocsátó tagállam eljárási autonómiájának körébe tartoznak, amelybe a végrehajtó igazságügyi hatóság nem avatkozhat be e rendelkezés alapján. Minden más értelmezés sértené a kölcsönös elismerés elvét.

75.

Az imént kifejtettek természetesen nem érintik a kibocsátó tagállamban akár hivatalból, akár az átadni kért személy kezdeményezésére annak ellenőrzése érdekében végezhető bírósági felülvizsgálatot, hogy tiszteletben tartották‑e a kibocsátó igazságügyi hatóság hatáskörét és/vagy illetékességét meghatározó nemzeti szabályokat.

76.

E körülményekből véleményem szerint az következik, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a végrehajtó igazságügyi hatóság számára annak ellenőrzését, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállam joga értelmében hatáskörrel és/vagy illetékességgel rendelkezik‑e az európai elfogatóparancs kibocsátására.

77.

Most azon feltételeket kell pontosítani, amelyek mellett a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése mint a kölcsönös elismerés elvétől való lehetséges eltérés alapja lehetővé teheti a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy a keresett személy Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének állítólagos veszélye esetén megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását.

78.

Kiindulásként jelzem, hogy az e kérdésre adandó választ véleményem szerint az e területre vonatkozó bármely elemzés kiindulópontjának kell vezérelnie, tudniillik annak, hogy „a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elvének alapvető jelentősége van az uniós jogban, mivel lehetővé teszi egy belső határok nélküli térség létrehozását és fenntartását. Márpedig ezen elv, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében, mindegyik államtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat”. ( 47 )

79.

Az alapvető jogok védelmének nemzeti rendszereibe vetett kölcsönös bizalom ezen előfeltevése azt jelenti, – amint azt a Bíróság a 2/13 (Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása) véleményében nyomatékosan kijelentette, – hogy „a tagállamok az uniós jog végrehajtásakor az uniós jog alapján kötelesek lehetnek arra, hogy feltételezzék, a többi tagállam tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és így nemcsak az nem lehetséges, hogy valamely másik tagállamtól az alapvető jogok uniós jog által biztosított védelmi szintjénél magasabb nemzeti védelmi szintet követeljenek meg, hanem – a kivételes esetektől eltekintve – azt sem vizsgálhatják meg, hogy ezen másik tagállam a konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta‑e az Unió által biztosított alapvető jogokat”. ( 48 ) Azóta a Bíróság az európai elfogatóparancs területén nem tért le arról az útról, amelyet annak hangsúlyozása jellemez, hogy az alapvető jogok kibocsátó tagállamban történő tiszteletben tartásának a végrehajtó igazságügyi hatóság általi ellenőrzése kivételes jellegű kell, hogy legyen. ( 49 ) E tekintetben annak e területen történő kifejeződéséről van szó, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartására vonatkozó, a tagállamokat terhelő kötelezettségnek mindig az Unió szerkezetének és céljainak keretébe kell illeszkednie. ( 50 )

80.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2002/584 kerethatározat célja az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadása egyszerűsített és hatékonyabb rendszerének bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagy fokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia. ( 51 )

81.

Egyébiránt már rámutattam, hogy e cél elérése érdekében a kölcsönös elismerés elve azt jelenti, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtása a főszabály, és hogy a végrehajtás megtagadása kivételként tekintendő, amelyet szigorúan kell értelmezni. ( 52 )

82.

Ebben az összefüggésben a Bíróság a Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítéletében elismerte, hogy a Charta 4. cikke megsértésének valós veszélyéhez hasonlóan az érintett személy Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye kivételes jelleggel az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadásához vezethet.

83.

Az „európai elfogatóparancs mechanizmusának alapját képező, a tagállamok közötti nagy fokú bizalom [ugyanis] azon az előfeltevésen nyugszik, amely szerint a kibocsátó tagállamnak a büntetőeljárást, illetve a szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtására irányuló eljárást, vagy akár az érdemi büntetőeljárást lefolytatni hivatott büntetőbíróság[ai] megfelelnek a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jog követelményeinek”. ( 53 ) A Bíróság szerint „[e]z az alapvető jog […] döntő jelentőségű a jogalanyok uniós jogból eredő valamennyi joga védelmének biztosítása és a tagállamok EUSZ 2. cikkben felsorolt közös értékeinek, különösen pedig a jogállamiság értékének a megőrzése szempontjából”. ( 54 )

84.

A Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, tisztességes eljáráshoz való alapvető jog követelményeinek tiszteletben tartása az alapja tehát az európai elfogatóparancs mechanizmusa olyan működésének, amely tiszteletben tartja az európai elfogatóparanccsal érintett személyeket megillető jogokat.

85.

E tekintetben nem kétséges, hogy a 2002/584 kerethatározat végrehajtására hivatott hatóságként mind a kibocsátó, mind a végrehajtó igazságügyi hatóságok kötelesek tiszteletben tartani a Charta által védett alapvető jogokat. Ugyanakkor ahhoz, hogy az e kerethatározat által létrehozott átadási rendszer működhessen, az ezzel kapcsolatos felelősség a kölcsönös bizalom elvének megfelelően megoszlik e két hatóság között. Ha ugyanis a kibocsátó igazságügyi hatóság és a végrehajtó igazságügyi hatóság jogosult lenne ugyanazon vizsgálatok elvégzésére, veszélybe kerülne az átadás hatékonysága és gyorsasága. Ráadásul a kölcsönös bizalom jellegénél fogva ellentétes azzal, hogy az egyes hatóságok az alapvető jogok másik hatóság tagállamában történő tiszteletben tartására vonatkozó keresztellenőrzéseket végezzenek. E logikát követve csak kivételes jellegű lehet az európai elfogatóparancs végrehajtásának annak alapján történő megtagadása, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság megállapítja, hogy a kibocsátó tagállamban fennáll az alapvető jogok megsértésének veszélye.

86.

Ezt fejezte ki a Bíróság akkor, amikor megállapította, hogy „bár az egyes tagállamok feladata, hogy – az ezen mechanizmus működésének alapját képező kölcsönös bizalom és kölcsönös elismerés elvének teljes körű alkalmazását garantálandó – biztosítsák, a Bíróság végső felülvizsgálata mellett, [a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jogból eredő követelmények tiszteletben tartását], tartózkodva minden olyan intézkedéstől, amely ezt sértheti […], amennyiben fennáll annak valós veszélye, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személynek a kibocsátó igazságügyi hatóságnak történő átadása esetén sérül ezen alapvető joga, a végrehajtó igazságügyi hatóság e kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése alapján kivételes jelleggel megtagadhatja az európai elfogatóparancs végrehajtását”. ( 55 )

87.

Így annak valós veszélye, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személynek a kibocsátó igazságügyi hatóságnak történő átadása esetén sérül a tisztességes eljáráshoz való alapvető joga, kivételes jelleggel módosíthatja a kibocsátó igazságügyi hatóságra, illetve a végrehajtó igazságügyi hatóságra háruló felelősség megosztását. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárást illetően azon személy jogai tiszteletben tartásának biztosítása, akinek az átadását kérték, elsősorban a kibocsátó tagállam felelőssége, amelyről feltételezhető, hogy tiszteletben tartja az uniós jogokat és különösen az Unió által elismert alapvető jogokat. ( 56 )

88.

A végrehajtó igazságügyi hatóság arra való lehetőségét, hogy ezt a vélelmet megdöntse annak ellenőrzése révén, hogy a kibocsátó tagállamban fennáll‑e az alapvető jogok megsértésének veszélye, ami arra késztetheti e hatóságot, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése alapján megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását, a Bíróság szigorúan körülhatárolta, mivel már az Aranyosi és Căldăraru ítélettől kezdve következetesen két szakaszból álló vizsgálatot követelt meg, amely a rendszerszinten történő értékelést az állítólagos veszély fennállásának egyéni szinten történő vizsgálatával kapcsolja össze.

89.

Így a Bíróság megállapította, hogy „amennyiben az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásáról dönteni hivatott végrehajtó igazságügyi hatóság olyan információkkal rendelkezik, amelyek az ezen elfogatóparancsot kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságokról tanúskodnak, mindazonáltal nem feltételezheti, hogy komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető, hogy az utóbbi tagállamnak történő átadás esetén ezt a személyt a tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének valós veszélye fenyegeti, anélkül hogy konkrét és pontos vizsgálatot ne végezne, figyelembe véve többek között az említett személy személyes helyzetét, a szóban forgó bűncselekmény jellegét, és az európai elfogatóparancs kibocsátásának ténybeli hátterét, így a hatóságoknak az adott ügy elbírálásának befolyásolására alkalmas nyilatkozatait vagy aktusait”. ( 57 )

90.

E két szakaszból álló vizsgálat keretében „a végrehajtó igazságügyi hatóságnak először is meg kell határoznia, hogy léteznek‑e olyan objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásának függetlenségét érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán fennáll a Charta e rendelkezésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye”. ( 58 )

91.

A második szakaszban „a végrehajtó igazságügyi hatóságnak konkrétan és pontosan meg kell vizsgálnia, hogy az első szakaszban megállapított hiányosságok milyen mértékben lehetnek hatással az említett tagállamnak a keresett személlyel szemben indított eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező bíróságaira, valamint hogy e személy személyes helyzetére, az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény jellegére és az európai elfogatóparancs ténybeli hátterére tekintettel, illetve a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdésének megfelelően ugyanezen tagállam által alkalmasint szolgáltatott információkra figyelemmel, komoly és bizonyítékokkal alátámasztott okokból vélelmezhető‑e, hogy az érintett személy az e tagállamnak történő átadása esetén ennek a veszélynek ki lenne téve”. ( 59 )

92.

A Bíróság az Openbaar Ministerie (A kibocsátó tagállam törvényei által létrehozott bíróság) ítéletében a bírák kibocsátó tagállamban történő kinevezésére irányuló eljárással kapcsolatban megállapította, hogy két szakaszból álló vizsgálat szükséges a törvény által megelőzően létrehozott bírósághoz kapcsolódó, a Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való alapvető joggal szintén együtt járó garancia esetében, és pontosította, hogy milyen feltételek és részletszabályok mellett kell e vizsgálatot alkalmazni.

93.

Ebben az esetben a két szakaszból álló vizsgálatot három megfontolás indokolta.

94.

Először a Bíróság hangsúlyozta, hogy elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn az e rendelkezés értelmében vett tisztességes eljáráshoz való alapvető jog szempontjából a bírák függetlenségére és pártatlanságára vonatkozó garancia, illetve a törvény által megelőzően létrehozott bírósághoz fordulás garanciája között. ( 60 ) Másodszor a Bíróság kiemelte, hogy egyensúlyt kell teremteni az átadni kért személyek alapvető jogainak tiszteletben tartása, valamint más érdekek, például a sértettek jogainak védelme és a büntetlenség elleni küzdelem között, ami a végrehajtó igazságügyi hatóság számára azt jelenti, hogy vizsgálatát nem korlátozza az első szakaszban lefolytatandó vizsgálatra. ( 61 ) Harmadszor, a Bíróság óvott az olyan megközelítéstől, amely az európai elfogatóparancs mechanizmusa végrehajtásának tényleges felfüggesztéséhez vezetne e tagállam vonatkozásában, megsértve az Európai Tanács és a Tanács e tekintetben fennálló hatáskörét. ( 62 )

95.

Véleményem szerint a Bíróság által az Openbaar Ministerie (A kibocsátó tagállam törvényei által létrehozott bíróság) ítéletében ily módon követett okfejtést, amely nagyrészt azon alapul, hogy meg kell őrizni az európai elfogatóparancs végrehajtása amiatt történő megtagadásának kivételes jellegét, hogy a keresett személynek a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, a törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértésének állítólagos veszélye áll fenn, a jelen ügyben meg kell ismételni, mégpedig két fő okból.

96.

Először is a jelen ügyben hivatkozott veszély a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog ugyanazon követelménye, vagyis a törvény által megelőzően létrehozott bíróságra vonatkozó követelmény megsértésére vonatkozik, még ha itt nem a bírák kibocsátó tagállamban történő kinevezési eljárásáról van is szó, hanem az ezen állam bíróságainak hatáskörét és/vagy illetékességét meghatározó jogi szabályok tiszteletben tartásáról.

97.

Másodszor, az ezen alapvető jog átadás esetén történő megsértése valós veszélyének értékelése tekintetében a két szakaszból álló vizsgálat lefolytatása véleményem szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának e veszélyen alapuló megtagadása valóban kivételes maradjon.

98.

Ezt a két pontot egymást követően fogom megvizsgálni.

99.

A törvény által megelőzően létrehozott bíróság garanciáinak összetevői között szerepel az a követelmény, amely szerint e bíróság hatáskörének és illetékességének jogalapon kell alapulnia. Emlékeztetek arra, hogy amennyiben a Charta olyan jogokat állapít meg, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, a Charta 52. cikke (3) bekezdésének célja a Chartában foglalt, illetve az azokkal megegyező, az EJEE‑ben biztosított jogok közötti szükséges összhang biztosítása, anélkül hogy mindez sértené az uniós jog autonómiáját. A Chartához fűzött magyarázatok ( 63 ) szerint a Charta 47. cikkének második bekezdése megfelel az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének. Így a Bíróságnak ügyelnie kell arra, hogy a Charta 47. cikke második bekezdésének az általa biztosított értelmezése olyan védelmi szintet biztosítson, amely nem sérti az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében rögzített és az EJEB által értelmezett védelmi szintet. ( 64 )

100.

A „törvény által létrehozott bíróság” fogalma a bíróság „függetlenségének” és „pártatlanságának” fogalmával együtt az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt „intézményi követelmények” részét képezi. Az EJEB ítélkezési gyakorlatában e fogalmak igen szoros kapcsolatban állnak egymással. ( 65 )

101.

Az EJEB megállapította, hogy noha az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt intézményi követelmények mindegyike olyan konkrét célt szolgál, amely a tisztességes eljárás sajátos garanciáit jelenti, közös jellemzőjük, hogy azok olyan alapelvek tiszteletben tartására irányulnak, mint a jog uralmának elve és a hatalmi ágak szétválasztása, és pontosította e tekintetben, hogy e követelmények mindegyikének alapját azon kötelezettség jelenti, hogy megőrizzék a bizalmat, amelyet az igazságszolgáltatásnak a jogalanyokban keltenie kell, valamint e hatalmi ág többi hatalmi ágtól való függetlenségét. ( 66 ) A Bíróság e meghatározás elemeit beépítette ítélkezési gyakorlatába. ( 67 )

102.

Egyébiránt az EJEB a „törvény által létrehozott bíróság” fogalmát úgy értelmezte, hogy az „a törvénynek megfelelően létrehozott bíróságot” jelent. ( 68 ) A bírák kinevezési eljárásával kapcsolatos szabálytalanságokhoz hasonlóan ( 69 ) a valamely bíróság adott ügy elbírálására vonatkozó hatáskörét és illetékességét szabályozó belső jogi szabályok megsértése sértheti a „törvény által létrehozott bíróság” követelményét. ( 70 ) Az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő „törvény” ugyanis magában foglalja különösen az igazságszolgáltatási szervek létrehozására és hatáskörére, illetve illetékességére vonatkozó jogszabályokat. ( 71 ) Következésképpen az EJEB szerint, „ha a belső jogra tekintettel valamely bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a vádlottal szembeni eljárás lefolytatására, e rendelkezés értelmében nem minősül »törvény által létrehozott[nak]«”. ( 72 )

103.

E tekintetben pontosítani kell, hogy az EJEB szerint a „törvény által létrehozott” kifejezés EJEE 6. cikkébe történő beillesztésének célja annak elkerülése, hogy valamely demokratikus társadalomban az igazságszolgáltatási rendszer szervezését a végrehajtó hatalom mérlegelési jogkörére bízzák, és annak biztosítása, hogy ezt a területet valamely parlamenttől származó törvény szabályozza. ( 73 ) Egyébiránt ugyanezen bíróság szerint „[a]z írott jog országaiban az igazságszolgáltatási rendszer szervezete az igazságügyi hatóságok mérlegelésétől sem függhet, bár ez nem jelenti azt, hogy a bíróságoknak ne lenne némi mozgásterük a vonatkozó nemzeti jogszabályok értelmezésében”. ( 74 )

104.

E tényezőkből következik, hogy a bíróságok hatáskörét és illetékességét megállapító szabályok jogi eredete és e szabályok bíróságok általi tiszteletben tartása elválaszthatatlanul kapcsolódik a bírák függetlenségének és pártatlanságának garanciáihoz. Tágabb értelemben hozzájárulnak ahhoz, hogy biztosítsák a jog uralmát és a hatalmi ágak szétválasztását, ily módon megőrizve a bizalmat, amelyet az igazságszolgáltatásnak a jogalanyokban keltenie kell, valamint e hatalmi ág többi hatalmi ágtól való függetlenségét.

105.

Így a független, pártatlan és a törvény által megelőzően létrehozott bírósághoz való fordulás garanciái a tisztességes eljáráshoz való jog sarokkövét képezik. Annak ellenőrzése, hogy valamely bíróság törvény által létrehozott bíróságnak minősül‑e – ha a bíróság hatáskörlét illetően komoly kétség merül fel –, szükséges ahhoz a bizalomhoz, amelyet egy demokratikus társadalomban a bíróságoknak a jogalanyokban kell keltenie. ( 75 )

106.

Ebből következik, hogy hasonlóan ahhoz, amit a Bíróság az Openbaar Ministerie (A kibocsátó tagállam törvényei által létrehozott bíróság) ítéletében a bírák kinevezési eljárásával kapcsolatban megállapított, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a törvény által megelőzően létrehozott bíróság garanciája – a kibocsátó tagállam bíróságainak hatáskörével és/vagy illetékességével kapcsolatos szabálytalanságok miatt fennálló – megsértésének állítólagos veszélye esetén is két szakaszból álló vizsgálatot kell végeznie.

107.

A kibocsátó igazságügyi hatóság hatáskörének és/vagy illetékességének esetleges hiánya problémásnak bizonyulhat mind az európai elfogatóparancs kibocsátásának szakaszában, mind pedig abban az esetben, ha ez azt jelenti, hogy ezen elfogatóparancs végrehajtása a vádlottnak valamely hatáskörrel és/vagy illetékességgel nem rendelkező bíróság általi elítélését vonja maga után. A Bíróság előtt megvitatásra került a végrehajtó igazságügyi hatóság által abban az esetben betöltendő szerep, ha előtte a kibocsátó igazságügyi hatóság hatáskörével kapcsolatos problémára hivatkoznak.

108.

Mostanáig a Bíróság mindenekelőtt annak igazolására összpontosított, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a vizsgálata első szakaszának elvégzését követően el kell végeznie a vizsgálat második szakaszát. A Bírósághoz ugyanis eddig olyan ügyekben fordultak, amelyekben a keresett személy a kibocsátó tagállamban fennálló rendszerszintű vagy általános hiányosságokat kifogásolt. E sajátos összefüggésben a két szakaszból álló ellenőrzés követelménye elsősorban annak biztosítását teszi lehetővé, hogy a rendszerszintű vagy általános hiányosságok puszta bizonyítása ne vezessen a 2002/584 kerethatározat alkalmazásának akadályozásához, miközben a keresett személyt a gyakorlatban egyéni szinten semmilyen valós veszély nem fenyegeti.

109.

Márpedig a jelen ügyben más a tét, mivel arról van szó, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság alapíthatja‑e az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását a törvény által megelőzően létrehozott bíróságra vonatkozó garancia megsértésének olyan egyéni veszélyére, amely nem abból ered, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok állnak fenn. Ezért itt nem az a kérdés, hogy elegendő‑e az ilyen rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállása, hanem az, hogy az szükséges‑e ahhoz, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése alapján megtagadhassa az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének veszélyére hivatkoznak.

110.

Számomra úgy tűnik, hogy a Bíróság előtt e tárgyban folytatott vita lényeges elemeit – az egymással szemben álló két álláspontot bemutatva – a következőképpen lehet összefoglalni.

111.

Az első álláspont szerint a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállására vonatkozó megállapítás nem minősül olyan szakasznak, amelyet annak érdekében írtak elő, hogy az lehetővé tegye a végrehajtó igazságügyi hatóság számára annak vizsgálatát, hogy fennáll‑e az európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető, törvény által létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének egyedi és konkrét veszélye. E tekintetben az a körülmény, hogy a Bíróság a két szakaszból álló vizsgálat e hatóság általi lefolytatását mostanáig olyan ügyekben írta elő, amelyek a Charta 47. cikke második bekezdésének a kibocsátó tagállamban történő tiszteletben tartását érintették, azzal magyarázható, hogy ezekben az ügyekben az volt a kérdés, hogy rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállása esetén szükséges‑e az ezen alapvető jog megsértése egyéni szinten fennálló kockázatának értékelésére vonatkozó második lépés. A Bíróság ezzel szemben nem foglalt állást arról, hogy az első szakasz mindig szükséges‑e.

112.

Az ezen első álláspontot képviselők így a kölcsönös bizalom és a törvény által létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog közötti egyensúlyt bizonyos módon e második elem felé billentik el. Egyébiránt az ezen álláspont alátámasztására szolgáló érvelés nem tulajdonít döntő jelentőséget a Charta által védett alapvető jogok között a jellegüket illetően fennálló különbségnek, vagyis hogy azok abszolút jellegűek vagy korlátozhatók‑e.

113.

Ezzel szemben a második álláspont szerint a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, törvény által létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog tekintetében szigorúan meg kell követelni a két szakasz tiszteletben tartását, amelyeket a Bíróság annak érdekében határozott meg, hogy keretek közé foglalja az e jog kibocsátó tagállamban történő megsértése valós veszélyének a végrehajtó igazságügyi hatóság általi vizsgálatát. Mivel annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék a kölcsönös bizalmat, amelyet a tagállamoknak egymás igazságszolgáltatási rendszerei megfelelő működését illetően tanúsítaniuk kell, a végrehajtó igazságügyi hatóság által e tekintetben végzett vizsgálatnak kivételes jellegűnek kell lennie, ez azt jelenti, hogy elengedhetetlen a kibocsátó tagállamban fennálló rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállására vonatkozó megállapítás. Csak az ilyen hiányosságok alkalmasak ugyanis arra, hogy e jog lényeges tartalma megsértésének valós veszélyéhez, vagy legalábbis az említett jog kellően súlyos megsértésének valós veszélyéhez vezessenek. Ezen álláspont egyes képviselői elismerték, hogy e tekintetben különbség állhat fenn aszerint, hogy a jog állítólagos megsértésének veszélye a Charta 4. cikke által védelemben részesítetthez hasonló, abszolút jellegű jogot, vagy a Charta 47. cikkének második bekezdéséből következőhöz hasonló, korlátozható jogot érint‑e.

114.

E második álláspont képviselői így – egyszerűen fogalmazva – a kölcsönös bizalom felé billentik el a mérleget, így e bizalmat a végrehajtó igazságügyi hatóság csak kivételes esetekben kérdőjelezheti meg, amely eseteket a Charta 47. cikkének második bekezdését illetően mindig a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok jellemzik.

115.

Magam is ez utóbbi álláspontot képviselem, mivel ez azzal, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását szigorúan értelmezendő kivételként értékeli, hozzájárul a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés rendszere hatékonyságának biztosításához, amely rendszernek ez az elfogatóparancs az egyik alapvető elemét jelenti.

116.

E célból számomra elengedhetetlennek tűnik a kibocsátó tagállamra és a végrehajtó tagállamra háruló felelősség megosztásának a lehető legnagyobb mértékben történő megőrzése. Amint azt korábban jeleztem, elsősorban a kibocsátó tagállamnak kell gondoskodnia arról, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat tiszteletben tartsa az elfogatóparanccsal érintett személyt az uniós jog alapján megillető jogokat, köztük a Charta által védett alapvető jogokat. A kibocsátó tagállamnak e célból hatékony bírói jogvédelmet kell biztosítania e személy számára, különösen az ezen felülvizsgálathoz szükséges jogorvoslati lehetőségek megteremtése révén. ( 76 ) Attól kezdve, hogy nem bizonyítható a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosság, a végrehajtó igazságügyi hatóság nem kételkedhet abban, hogy az e tagállamban rendelkezésre álló bírósági jogorvoslati lehetőségek révén az érintett személy a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, a törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető joga esetleges megsértésének megállapítását, adott esetben orvoslását vagy szankcionálását kérheti. E tekintetben a Bíróság előtti vitákból kitűnt, hogy az alapügyben szóban forgó büntetőeljárások alá vont személyek a kibocsátó tagállamban rendelkeznek jogorvoslati lehetőségekkel annak érdekében, hogy ezen alapvető jog tiszteletben tartásának ellenőrzését kérjék, egészen a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság) szintjéig. ( 77 ) Hozzáteszem, hogy az esetek többségében a bíróságok hatáskörével és/vagy illetékességével kapcsolatos nehézségeket a belső jog eljárási szabályai rendezik, amelyeket a kibocsátó tagállam bíróságai tudnak leginkább alkalmazni, biztosítva ezáltal a törvény által létrehozott bíróság általi elbíráláshoz való alapvető jog védelmét.

117.

Így a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságokra vonatkozó állítások hiányában, amely hiányosságok különösen ezen állam igazságszolgáltatási rendszerének olyan működési zavaraiban nyilvánulnának meg, amelyek megakadályozhatják azt, hogy a szóban forgó alapvető jog megsértését megállapítsák és azt az említett állam valamely bírósága adott esetben orvosolja vagy szankcionálja, a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elvének teljes mértékben érvényesülnie kell, oly módon, hogy elérhető legyen a 2002/584 kerethatározat által – azon nagy fokú bizalomra építve, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia – követett, a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés felgyorsítására és egyszerűsítésére irányuló cél. ( 78 )

118.

Márpedig annak lehetővé tétele, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság egy konkrét esetben – a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok hiányában – vizsgálja a kibocsátó tagállamban törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog tiszteletben tartását, jelentősen megnehezítené e hatóság feladatát, ami ellentétes lenne az átadás hatékonyságára és gyorsaságára vonatkozó követelményekkel. A jelen ügy alapjául szolgáló tényállás egyébiránt azokról a nehézségekről tanúskodik, amelyekkel a végrehajtó igazságügyi hatóság szembesül, amennyiben a kibocsátó tagállam eljárási szabályait kívánja alkalmazni, értelmezni vagy akár csak megérteni.

119.

Következésképpen véleményem szerint csak a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok jellemezte kivételes körülmények között kerülhet sor a kibocsátó igazságügyi hatóság és a végrehajtó igazságügyi hatóság közötti felelősségmegosztás módosítására, lehetővé téve ezáltal ez utóbbi számára annak vizsgálatát, hogy e tagállam valamely konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta‑e a Charta 47. cikk második bekezdése által biztosított, törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jogot. ( 79 ) Másként fogalmazva, csak a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok esetén lehet kivételesen eltérni attól a szabálytól, amely szerint a végrehajtó igazságügyi hatóság – a Bíróság által a 2/13 (Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása) véleményének 192. pontjában megfogalmazottaknak megfelelően – nem vizsgálhatja, hogy a kibocsátó tagállamban tiszteletben tartották‑e az alapvető jogokat. E szabály tehát azt követeli meg, hogy a kivételes körülmények elfogadását szigorú korlátok közé szorítsák. ( 80 )

120.

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyértelműen kitűnik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság által elvégzendő vizsgálat első szakasza szükséges előfeltétele e vizsgálat második szakasza megindításának. E második szakaszban ugyanis „a végrehajtó igazságügyi hatóságnak értékelnie kell, hogy az e vizsgálat első szakaszában megállapított rendszerszintű vagy általános hiányosságok konkretizálódhatnak‑e abban az esetben, ha az érintett személyt átadják a kibocsátó tagállamnak, és hogy az ügy sajátos körülményei között e személy ily módon ki lenne‑e téve a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető joga megsértése valós veszélyének”. ( 81 ) Amint arra a Bizottság helyesen rámutat, a végrehajtó igazságügyi hatóság által lefolytatandó vizsgálat két szakasza együttes jellegű, és egymást követik az elemzés e hatóság által tiszteletben tartandó sorrendjében.

121.

Ezenkívül a Bíróság által az Openbaar Ministerie (A kibocsátó tagállam törvényei által létrehozott bíróság) ítéletének 62. pontjában megállapítottak analógiájára úgy vélem, hogy amennyiben ezen alapvető jog valamely konkrét esetben történő megsértése veszélyének vizsgálata önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy lehetővé tegye a végrehajtó igazságügyi hatóság számára az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását, az e hatóság által e tekintetben adott esetben elvégzendő vizsgálatok megsokszorozódása sérthetné a büntetlenség elleni küzdelem 2002/584 kerethatározat által követett célkitűzését, valamint adott esetben sérthetne más érdekeket, így az érintett bűncselekmények áldozatait megillető alapvető jogok tiszteletben tartásának szükségességét is. ( 82 )

122.

Összegezve, a végrehajtó igazságügyi hatóság csak a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő – objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok alapján szigorú módon és kellő bizonyossággal megállapított – súlyos nehézségek fennállása esetén állapíthatja meg a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz való alapvető jog e tagállamban történő megsértése valós veszélyének fennállását. Véleményem szerint a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítása, és közelebbről a 2002/584 kerethatározattal bevezetett, a kölcsönös bizalmon és az uniós jog, és különösen a Charta által védett alapvető jogok tagállamok általi tiszteletben tartásának vélelmén alapuló átadási mechanizmus gördülékeny és hatékony végrehajtása a tét.

123.

Úgy vélem, hogy a Bíróságnak az európai elfogatóparancs területén fenn kell tartania ezt a megközelítést, még ha a menedékkérőnek a kérelme elbírálásáért felelős tagállam részére történő átadása esetében rugalmasabb megközelítést is alkalmazott. A két terület ugyanis eltérő célokat követ. ( 83 ) Egyébiránt az alapvető jogok megsértésének egyéni, és nem rendszerszintű veszélyén alapuló e megközelítés a Charta 4. cikkére, vagyis egy abszolút jogra vonatkozik. ( 84 ) Ezzel szemben a Charta 47. cikkének második bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jog korlátozható.

124.

Márpedig a gyors és hatékony átadási rendszer bevezetésének célja, a büntetlenség elleni küzdelem céljával összefüggésben, nem egyeztethető össze a végrehajtó igazságügyi hatóság számára arra vonatkozóan biztosított túl széleskörű lehetőséggel, hogy ellenőrizze az alapvető jogok kibocsátó tagállamban történő megsértése veszélyének fennállását, különösen a törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jogot illetően, amely nem minősül abszolút jognak. ( 85 )

125.

Egyébiránt hangsúlyozom, hogy az európai elfogatóparancs mechanizmusának megfelelő működése szempontjából fontos, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságot ne jogosítsuk fel olyan felülvizsgálat gyakorlására, amelyet nem tud elvégezni. E hatóság azon eljárása, hogy vizsgálja a kibocsátó igazságügyi hatóságnak az európai elfogatóparanccsal érintett személyekkel szembeni eljárás lefolytatására és az ilyen elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskörét és/vagy illetékességét, jellegénél fogva a kibocsátó tagállam bíróságainak hatáskörébe tartozik, amelyek a legalkalmasabbak az ezen állam jogrendjének részét képező eljárási szabályok értelmezésére és alkalmazására. Az említett tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok hiányában a végrehajtó igazságügyi hatóságnak nem kell vizsgálatot végeznie, amely a kibocsátó tagállam bíróságaival szembeni bizalmatlanság kifejeződése lenne. Mivel ez olyan eredményre vezetne, amely pontosan ellentétes lenne a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésnek a kölcsönös elismerés és bizalom alapján történő felépítésére irányuló eredeti szándékkal, így megnyitná az utat egy türelmesen felépített építmény lebontása előtt.

126.

Véleményem szerint tartózkodni kell attól is, hogy a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog állítólagos megsértése összefüggésében mechanikusan alkalmazzuk azt, amit a Bíróság az olyan jogorvoslati lehetőség fennállását illetően állapított meg, amely lehetővé teszi a fogvatartottak számára, hogy bírósági jogorvoslati lehetőség keretében vitassák a kibocsátó tagállamban jellemző fogvatartási körülményeiknek a Charta 4. cikke tekintetében fennálló jogszerűségét, vagyis azt, hogy az ilyen jogorvoslati lehetőség „önmagában nem elég az arra vonatkozó valós veszély kizárásához, hogy az érintett személy a kibocsátó tagállamban a Charta 4. cikke értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmódnak lesz kitéve”. ( 86 ) A Bíróság szerint ugyanis, bár az ilyen felülvizsgálat a végrehajtó igazságügyi hatóság részéről figyelembe vehető az európai elfogatóparanccsal érintett személy várható fogvatartási körülményeinek átfogó értékelése keretében, „önmagában nem zárhatja ki annak a veszélyét, hogy e személlyel szemben az átadását követően a fogva tartásának a körülményei miatt a Charta 4. cikkével ellentétes bánásmódon alkalmaznak”. ( 87 )

127.

E tekintetben úgy vélem, hogy azt a helyzetet, amelyben azt állítják, hogy a keresett személy átadása esetén a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének veszélye áll fenn, meg kell különböztetni attól a helyzettől, amelyben a Charta 4. cikke megsértésének a kibocsátó tagállamban uralkodó fogvatartási körülmények miatt fennálló veszélyére hivatkoznak. ( 88 ) A kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok hiányában számomra a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, a törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog e tagállamban történő hatékony bírói védelmének lehetősége tűnik meghatározónak az e jog megsértésének valós veszélye fennállásának kizárásához. Az eljárási vonatkozásokat illetően ugyanis a kibocsátó tagállamban gyakorolható bírósági felülvizsgálat alkalmas arra, hogy orvosolja a kibocsátó igazságügyi hatóság hatáskörét és/vagy illetékességét érintő esetleges szabálytalanságot.

128.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdés vizsgálatát néhány, a végrehajtó igazságügyi hatóság által elvégzendő vizsgálat első szakaszának tartalmával kapcsolatos megfontolás megfogalmazásával fejezem be.

129.

E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy „[e] vizsgálat első szakaszában a végrehajtó igazságügyi hatóságnak általános jelleggel kell értékelnie, hogy fennáll‑e annak valós veszélye, hogy különösen […] a törvény által megelőzően létrehozott bíróság követelményének be nem tartásával kapcsolatos, e tagállamban fennálló rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán sérül a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog”. ( 89 ) Az ilyen értékelés „átfogó értékelést” feltételez, ( 90 ) amelynek „objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok[on]” kell alapulnia. ( 91 ) Ezt az értékelést a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított alapvető jog védelmi szintjének fényében kell elvégezni. ( 92 ) E tekintetben a Bíróság a bírák kinevezési eljárása kapcsán megállapította, hogy nem minden, ezen eljárással kapcsolatos szabálytalanság tekinthető az e rendelkezés értelmében vett, törvény által megelőzően létrehozott bírósághoz való alapvető jog megsértésének. ( 93 ) Ez a Bíróság szerint azt feltételezi, hogy az ilyen típusú szabálytalanság sajátos természetű és súlyú legyen. ( 94 )

130.

A Bíróság ily módon ezen alapvető jog védelmének olyan szintjét fogadta el, amely hasonló az EJEB ítélkezési gyakorlatából következő szinthez. Noha ugyanis az EJEB úgy véli, hogy hatáskörrel rendelkezik annak ellenőrzésére, hogy a nemzeti jog tiszteletben tartja‑e a törvény által létrehozott bíróság követelményét, mindazonáltal úgy ítéli meg, hogy figyelemmel arra az általános elvre, amely szerint elsősorban a nemzeti bíróságok feladata a belső jog rendelkezéseinek értelmezése, e rendelkezések kirívó megsértése hiányában nem kérdőjelezheti meg azok értelmezését. ( 95 ) Az EJEB ítélkezési gyakorlatából levezetett ezen elemekből azt a következtetést vonom le, hogy csak az igazságszolgáltatási szervek hatáskörére és/vagy illetékességére vonatkozó nemzeti jogszabályok nyilvánvaló, az e jog értelmezésére vonatkozóan a nemzeti bíróságok számára elismerendő mozgásteret túllépő megsértése esetén állapítható meg az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének megsértése. Következésképpen e jogsértés súlyosságának magas szintje szükséges ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „törvény által létrehozott bíróság” követelményének alapját képező alapvető elveket megsértették. ( 96 )

131.

Annak megkövetelése, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság vizsgálja a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő hiányosságok fennállását annak megállapítása érdekében, hogy fennáll‑e ebben a tagállamban a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, a törvény által létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye, számomra összeegyeztethetőnek tűnik az EJEB által az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „törvény által létrehozott bírósághoz” való jog megsértését illetően elfogadott, magas súlyossági küszöbre vonatkozó követelménnyel. Egyébiránt az EJEB több alkalommal figyelembe vette a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló, a kölcsönös elismerés elvén alapuló térség sajátos jellegét, a több érintett érdek összeegyeztetését, valamint azt, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak megfelelő ténybeli alapra kell támaszkodnia. ( 97 )

132.

Mindent összevetve, a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok követelménye annak kifejeződése, hogy kizárólag a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog magas súlyossági küszöböt elérő megsértésének veszélye eredményezheti az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását. E követelmény azáltal, hogy hozzájárul annak biztosításához, hogy e megtagadás kivételes jellegű maradjon, végső soron megőrzi az ezen alapvető jog védelme és az európai elfogatóparancs mechanizmusa által követett közérdekű célok közötti szükséges egyensúlyt.

133.

A fenti körülmények összességéből azt a következtetést vonom le, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság nem tagadhatja meg az európai elfogatóparancs végrehajtását, ha – a cour d’appel de Bruxelles‑hez (brüsszeli fellebbviteli bíróság) hasonlóan – ő maga kizárja a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok fennállását, majd az önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoport egy jelentésére és az EJEB ítéleteire támaszkodva, amelyek – noha elméletileg minősülhetnek bizonyítéknak, ( 98 ) – a jelen esetben nem támasztják alá az ilyen hiányosságok e tagállamban való fennállását, kétségeit fejezi ki az átadni kért személy tisztességes eljáráshoz való alapvető jogának tiszteletben tartását illetően. Hozzáteszem, hogy a végrehajtás megtagadása nem alapulhat a kibocsátó tagállam eljárási jogának bizonytalan értelmezésén, és arra nem kerülhet sor anélkül, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóságtól a 2002/584 kerethatározat 15. cikkének (2) bekezdése alapján naprakész kiegészítő információkat kértek volna az e tagállamban fennálló jogorvoslati lehetőségekről és az annak vizsgálatával kapcsolatos bírósági eljárás állásáról, hogy e hatóság hatásköre és/vagy illetékessége összeegyeztethető‑e ezzel az alapvető joggal. ( 99 )

134.

E megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik, ötödik és hatodik kérdésre azt a választ adja, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásáról dönteni hivatott végrehajtó igazságügyi hatóság nem rendelkezik olyan információkkal, amelyek alkalmasak arra, hogy objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatok alapján végzett átfogó értékelés útján alátámasszák, hogy a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatási rendszerének működését érintő rendszerszintű vagy általános hiányosságok okán fennáll a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti tisztességes eljáráshoz való alapvető jog megsértésének valós veszélye, e hatóság nem tagadhatja meg ezen európai elfogatóparancs végrehajtását.

135.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2002/584 kerethatározatot úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság ugyanazon személlyel szemben, ugyanazon végrehajtó igazságügyi hatósághoz címezve új európai elfogatóparancsot bocsásson ki, ha ez utóbbi hatóság az uniós joggal ellentétes körülmények között megtagadta egy korábbi európai elfogatóparancs végrehajtását.

136.

E tekintetben kiindulásként megállapítom, hogy a 2002/584 kerethatározat nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely korlátozza az európai elfogatóparancsok kibocsátását. Egyébiránt a Bíróság az elfogadhatóság vizsgálata során már többször elismerte, hogy ugyanazon keresett személlyel szemben egymást követően több európai elfogatóparancs is kibocsátható. ( 100 )

137.

A 2002/584 kerethatározat által követett, a büntetlenség elleni küzdelem célja egyébként amellett szól, hogy ugyanazon személlyel szemben, ugyanazon végrehajtó igazságügyi hatósághoz címezve több európai elfogatóparancsot is ki lehessen bocsátani az e személlyel szembeni büntetőeljárás lefolytatása vagy a vele szemben kiszabott büntetés végrehajtása céljából. E körülmények között a kibocsátható európai elfogatóparancsok számának korlátozása sértené a tagállamok közötti igazságügyi együttműködés rendszerének hatékonyságát, és gyengítené a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségen belül a bűncselekmények hatékony szankcionálására irányuló erőfeszítéseket.

138.

Ez még inkább érvényes egy olyan helyzetben, amelyben a végrehajtás korábbi megtagadása az uniós joggal ellentétesnek bizonyul. Olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, a kibocsátó igazságügyi hatóságnak – adott esetben új európai elfogatóparancs kibocsátásával – le kell tudnia vonni a következtetéseket a 2002/584 kerethatározat általa kért értelmezéséből, amelyet a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában hozott ítéletében ad meg számára. Ebből a szempontból e hatóságnak természetesen meg kell vizsgálnia azt a kérdést, hogy az adott eset sajátosságaira tekintettel ezen új elfogatóparancs kibocsátása arányos‑e. ( 101 )

139.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja: