1.

„L’inverno aveva rinfrescato anche il colore delle rocce.” („A tél még a sziklák színét is felfrissítette.”) ( 2 )

2.

A jelen ügyek sok évszakkal azután merültek fel, hogy Grazia Deledda festői módon leírta a tavasz beköszöntét Szardínia (Olaszország) szigetén. ( 3 ) Alapvetően azonban Szardínia alulértékelt téli szépségéhez is kapcsolódnak.

3.

A Regione Autonoma della Sardegna (Szardínia autonóm régió, Olaszország; a továbbiakban: régió) éppen az említett évszak idegenforgalmának fellendítése céljából hozott létre egy programot annak érdekében, hogy járatokat vonzzon a Szardínia szigetén található repülőterekre (a továbbiakban: támogatási program).

4.

Az Európai Bizottság megállapította, hogy ez a program számos légitársaság részére nyújtott, a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatásnak minősül (a továbbiakban: vitatott határozat). ( 4 ) A Volotea SA és az easyJet Airline Company Ltd (a továbbiakban együtt: fellebbezők) is azon légitársaságok között volt, amelyekkel vissza kell fizettetni a támogatást. Az említett felek sikertelenül támadták meg a Bizottság határozatát a Törvényszék előtt. ( 5 ) Mindkét társaság fellebbezett a Törvényszék ítéletei ellen.

5.

A jelen ügyekben a Bíróságnak a régió programja állami támogatásnak minősítésével kapcsolatban a Törvényszék által tett számos megállapítást kell értékelnie. A kényes kérdés azonban a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatósága.

6.

A jelen ügyek tényállását és jogi hátterét a megtámadott ítéletek ismertetik részletesen. ( 6 ) Ezek a jelen indítvány céljából a következőképpen foglalhatók össze.

7.

A legge regionale n. 10 – Misure per lo sviluppo del trasporto aereo törvénnyel ( 7 ) (a légi közlekedés fejlesztését célzó intézkedésekről szóló 10. sz. regionális törvény, a továbbiakban: 10/2010. sz. törvény) a régió pénzeszközöket bocsátott légitársaságok rendelkezésére a Szardíniára – többek között a téli hónapokban – érkező vagy onnan induló új útvonalak bevezetése és a meglévő útvonalak fejlesztése céljából.

8.

A pénzeszközöket három szardíniai repülőtér közvetítésével továbbították a légitársaságoknak. E repülőterek közül csak kettő bír jelentőséggel a jelen ügyek szempontjából: a Cagliari‑Elmas és az olbiai repülőtér. E repülőtereket vagy a cagliari‑elmasi kereskedelmi kamara, vagy magánszektorbeli részvényesek többségi tulajdonában lévő társaságok üzemeltetik (a továbbiakban együtt: repülőtér‑üzemeltetők).

9.

A 10/2010. sz. törvény végrehajtási jogi aktusaival a régió meghatározta azokat a tevékenységeket, amelyek vonatkozásában pénzeszközökhöz lehet jutni. E tevékenységek közül a jelen fellebbezések szempontjából a légi forgalomnak a légitársaságok általi növelése (1. tevékenység) és Szardíniának mint turisztikai célpontnak a légitársaságok általi népszerűsítése (2. tevékenység) bír jelentőséggel.

10.

A régió költségvetéséből támogatások formájában nyújtották a pénzeszközöket. E támogatásokat odaítélték a repülőtér‑üzemeltetőknek, amelyek felosztották a pénzeszközöket különböző légitársaságok között. A régió csak az üzemeltetők által hozzá benyújtandó részletes „tevékenységi tervek” értékelését és jóváhagyását követően szabadította fel a pénzeszközöket. A régió e tervek végrehajtását is nyomon követte.

11.

A fellebbezők olyan légitársaságok, amelyek megállapodásokat kötöttek a repülőtér‑üzemeltetőkkel az 1. és 2. tevékenység megvalósítására. A régió jóváhagyta tevékenységi terveiket, ezt követően pedig a fellebbezők ellentételezésben részesültek a fent ismertetett program keretében a repülőtér‑üzemeltetőktől a két repülőtérre érkező, illetve onnan induló járatok és útvonalak számának növeléséért, valamint Szardínia mint turisztikai célpont reklámozásáért.

12.

2011. november 30‑án az Olasz Köztársaság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően bejelentette a Bizottságnak a támogatási programot. A hivatalos vizsgálati eljárás megindítását követően a Bizottság 2016. július 29‑én meghozta a vitatott határozatot.

13.

E határozat megállapítja, hogy a szóban forgó támogatási program nem tartalmaz az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett, a repülőtér‑üzemeltetők javára megvalósított állami támogatást (a vitatott határozat 1. cikkének (1) bekezdése); hogy az a programban részt vevő légitársaságok – többek között a fellebbezők – javára nyújtott állami támogatásnak minősül, amennyiben e légitársaságoknak a Cagliari‑Elmas és az olbiai repülőtéren folytatott műveleteire vonatkozik (az említett határozat 1. cikkének (2) bekezdése); hogy a szóban forgó támogatást Olaszország az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdését megsértve léptette hatályba, valamint hogy az nem egyeztethető össze a belső piaccal (a vitatott határozat 1. cikkének (3) és (4) bekezdése). A vitatott határozat végezetül elrendeli, hogy e támogatást vissza kell fizettetni a légitársaságokkal (e határozat 2. cikkének (1) bekezdése).

14.

2017. szeptember 6‑án és 2018. január 11‑én benyújtott keresetleveleikkel a fellebbezők kereseteket terjesztettek elő a vitatott határozat megsemmisítése iránt.

15.

2020. május 13‑án a Törvényszék meghozta a megtámadott ítéleteket. Elutasította a fellebbezők kereseteit, és az eljárások költségeinek viselésére kötelezte őket.

16.

A Bírósághoz 2020. július 22‑én benyújtott fellebbezésében a Volotea azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a T‑607/17. sz. ügyben hozott ítélet rendelkező részének 1) és 2) pontját; a Voloteát érintő részében semmisítse meg a vitatott határozat 1. cikkét és az Olaszországgal szemben elrendelt visszafizettetést; másodlagosan pedig helyezze hatályon kívül a T‑607/17. sz. ügyben hozott ítélet rendelkező részének 1) és 2) pontját, az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé; és kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

17.

A Bírósághoz 2020. július 23‑án benyújtott fellebbezésében az easyJet azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a T‑8/18. sz. ügyben hozott ítéletet, és/vagy semmisítse meg a vitatott határozat 1., 2., 3. és 4. cikkét az easyJet‑et érintő részében; másodlagosan pedig helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé; valamint a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

18.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezéseket, és a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

19.

A Bíróság harmadik tanácsának elnöke a 2021. február 22‑i határozatával a két ügyet az indítványok ismertetése és ítélethozatal céljából egyesítette.

20.

A felek megválaszolták a Bíróság által nekik feltett írásbeli kérdéseket.

21.

Bár a Szerződések nem határozzák meg, hogy mi minősül állami támogatásnak, a Bíróság ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a fogalmat annak objektív jellemzői alapján kell értelmezni. ( 8 ) A fogalmat ily módon értelmezve az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése négy (fő) együttes feltételt tartalmaz: a szóban forgó intézkedés az államnak tudható be, vagy azt állami forrásból finanszírozzák; az intézkedés egy vállalkozást érint; e vállalkozásnak előnyt biztosít; és ezen intézkedés szelektív. Az e kritériumoknak megfelelő intézkedést általában úgy tekintik, hogy alkalmas arra, hogy torzítsa a versenyt, és érintse a kereskedelmet a belső piacon. ( 9 )

22.

Az állami támogatások ellenőrzése által követett cél értelmezésének fejlődése, ( 10 ) valamint a tagállamok piaci beavatkozásokkal kapcsolatos kimeríthetetlen fantáziája miatt a Bíróságnak folyamatosan újra és újra el kell magyaráznia az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alapjául szolgáló kritériumokat, és az új helyzetekre való alkalmazásukhoz kell igazítania azokat. A jelen ügyek sem jelentenek kivételt e szabály alól.

23.

A jelen ügyekben vitatott program fantáziadús törekvésnek tűnik arra, hogy több turistát csalogassanak Szardíniára – többek között a téli hónapokban – e régió gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében.

24.

Mivel Szardínia egy sziget, a turisták nyilvánvalóan légi úton érkezhetnek. A légitársaságok repülőterekkel üzletelnek. A régió által előirányzott program ennélfogva tervek repülőterek általi kidolgozását és e repülőterek légitársaságokkal való együttműködését foglalta magában annak érdekében, hogy több járatot hozzanak a szigetre. Ha a régió jóváhagyta ezeket a terveket, akkor a régió pénzeszközöket nyújtott a repülőtér‑üzemeltetőknek, amelyek felosztották ezeket a pénzeszközöket az érintett légitársaságok között. A program tehát közjogi (a régió) és magánjogi (a repülőterek és a légitársaságok) jogalanyok közötti kölcsönhatást foglalt magában.

25.

Az állami támogatás fogalma szempontjából e program kialakítása számos kérdést vet fel. Például megfosztja‑e a pénzeszközöket állami eredetüktől a magánjogi közvetítőn való átáramoltatásuk? A közreműködő magánjogi jogalanyok közül melyiket – ha nem mindkettőt – kell e program kedvezményezettjének tekinteni? Végül, olyan előnyt biztosít‑e az említett program, amely nem lett volna elérhető a piacon?

26.

A Bíróság arra kért, hogy elemzésemet az említett kérdésekre adandó válaszokra összpontosítsam. Indítványomban ezért a betudhatóság (IV. pont) és a támogatás másodlagos kedvezményezettjeinek (V. pont) fogalmára, valamint az előny meglétének megállapítására vagy annak kizárására szolgáló módszertanra (VI. pont) szorítkozom.

27.

Az állam által vagy állami forrásból történő finanszírozás az állami támogatás fogalmának alkotóelemét képezi. ( 11 ) Ez azt jelenti, hogy az intézkedés keretében felhasznált forrásnak az államnak betudhatónak kell lennie. ( 12 ) Fellebbezéseikben a fellebbezők pontosan ennek megállapítását vitatják: azzal érvelnek, hogy a repülőtér‑üzemeltetőktől kapott pénzeszközök nem voltak betudhatók a régiónak. ( 13 )

28.

A fellebbezők érvelése lényegében három részből áll. ( 14 ) A fellebbezők először is azzal érvelnek, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletekben nem vizsgálta meg megfelelően a Franciaország kontra Bizottság ítéletből eredő kritériumokat. Különösen azzal érvelnek, hogy a Törvényszék által a vitatott pénzeszközök felosztását és felhasználását ellenőrző felügyeleti mechanizmus meglétére való hivatkozás nem volt elegendő a betudhatóság megállapításához. Másodszor, a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a Belgium és Magnetrol International kontra Bizottság ítéletet, ( 15 ) mivel nem vizsgálta, hogy a repülőtér‑üzemeltetők rendelkeztek‑e mérlegelési mozgástérrel a szóban forgó támogatási program lényeges elemeinek meghatározása tekintetében. Harmadszor, a fellebbezők azzal érvelnek, hogy állami források jelenléte csak akkor állapítható meg, ha az állam ellenőrzést gyakorol a pénzeszközök és azok kezelői (jelen esetben a repülőtér‑üzemeltetők) felett. Ez a követelmény a Bíróság Németország kontra Bizottság ítéletéből ( 16 ) következik.

29.

E három érv egyikével sem értek egyet.

30.

Ami az első érvet illeti, a Franciaország kontra Bizottság ítéletben a Bíróság számos olyan valószínűsítő körülményt határozott meg, amelyek együttesen arra utalhatnak, hogy egyes vállalkozások által hozott intézkedések ténylegesen az államnak tudhatók be. ( 17 ) E vizsgálat révén a Bizottság meg tudja állapítani, hogy valamely ügy körülményei állami irányítás fennállására ( 18 ) utalnak‑e. Vagyis megállapíthatja, hogy az állam közreműködött az intézkedés elfogadásában, vagy legalábbis valószínűtlen, hogy nem működött közre az intézkedés elfogadásának befolyásolásában. ( 19 )

31.

A Franciaország kontra Bizottság ítélet mindazonáltal közvállalkozásokra vonatkozott. A magánvállalkozásokkal kapcsolatos bizonyítási küszöb kérdésével kapcsolatban a Bíróság a Bizottság kontra Olaszország és társai ítéletben kifejtette, hogy a Bizottságnak közvetett bizonyítékoknál többet kell felmutatnia: az események teljes láncolatát kell megállapítania, és ezáltal döntő bizonyítékot kell szolgáltatnia a betudhatóságot illetően. ( 20 )

32.

A Bizottság kontra Olaszország és társai ítélet kihirdetésének időpontjára tekintettel sajnálatos, hogy a jelen fellebbezési eljárásokban részt vevő felek nem tudtak állást foglalni abban a kérdésben, hogy ennek a „körülmények nem hazudhatnak” aforizmától való eltávolodásnak változásokat kellett volna‑e hoznia a Törvényszék elemzésében.

33.

Úgy értelmezem azonban a megtámadott ítéleteket, hogy azok alapján úgy tűnik, hogy a Törvényszék meg volt győződve arról, hogy a Bizottság vizsgálata döntő bizonyítékot szolgáltatott a betudhatóságot illetően.

34.

Így a megtámadott ítéletek 70., illetve 94. pontjában a Törvényszék megjegyezte, hogy „annak a gyakorlatban történő végrehajtásából kitűnik, hogy az említett régió által a repülőtér‑üzemeltetőknek nyújtott pénzeszközök megegyeztek az utóbbiak által a velük szerződő társaságok […] díjazására felhasznált pénzeszközökkel”. Hasonlóképpen, a megtámadott ítéletek 86., illetve 118. pontjában a Törvényszék kifejtette, hogy „a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy az autonóm régió által a repülőtér‑üzemeltetők rendelkezésére bocsátott pénzeszközöket az említett régió által adott utasítások szerint, a jelen esetben a légitársaságok által nyújtott szolgáltatások […] ellentételezésére kellett felhasználni, és azokat ténylegesen is arra használták fel”. ( 21 ) Végül a Törvényszék a megtámadott ítéletek több pontjában is emlékeztetett arra, hogy a repülőtér‑üzemeltetők maguk is elismerték, hogy a régió ellenőrzése és irányítása alatt jártak el, és hogy a vitatott pénzeszközöket csak abban bízva továbbították, hogy ezen összegeket visszafizeti az említett hatóság. ( 22 )

35.

Ebből véleményem szerint az következik, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a rendelkezésére álló bizonyítékok a jogilag megkövetelt módon bizonyítják a Bíróság által a Franciaország kontra Bizottság ítéletben meghatározott – a Bizottság kontra Olaszország és társai ítéletben a magánvállalkozások esetére alkalmazott – tényezőket.

36.

Ami a második érvet illeti, ugyancsak nem vagyok meggyőződve arról, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a Belgium és Magnetrol International kontra Bizottság ítéletet. ( 23 )

37.

Az említett ügy tárgyát többek között az a kérdés képezte, hogy a multinacionális társaságok által a többletnyereség adómentessége iránt benyújtott kérelmek jóváhagyására vonatkozó szisztematikus közigazgatási gyakorlat releváns tényezőnek minősülhet‑e a támogatási program tényleges fennállásának értékelése keretében. ( 24 )

38.

Először is, amint arra a Bizottság helyesen rámutat, a fellebbezések nem térnek ki arra, hogy ez az ítélet miért lenne releváns a jelen ügyek szempontjából. A jelen ügyekben vitatott program esetében nem szisztematikus és íratlan közigazgatási gyakorlattal állunk szemben. Éppen ellenkezőleg, a Törvényszék megállapította, hogy a régió által a 10/2010. sz. törvényben kifejezetten meghatározott célok és kritériumok álltak rendelkezésre, amelyeket az üzemeltetők végrehajtottak. ( 25 )

39.

Másodszor, még ha az említett ítélet releváns is lenne, meg kell jegyezni, hogy a megtámadott ítéletekben a Törvényszék megvizsgálta a repülőtér‑üzemeltetőknek a vitatott támogatási program lényeges elemeinek meghatározására vonatkozó mérlegelési jogkörét. ( 26 ) A Törvényszék megállapította, hogy semmi nem utal arra, hogy a repülőtér‑üzemeltetők túlléphették a 10/2010. sz. törvényben meghatározott mozgásteret. A Törvényszék szerint ugyanis a régió olyan mértékben korlátozta az üzemeltetők mérlegelési jogkörét, hogy ellenőrizni tudta mind a repülőtér‑üzemeltetőknek nyújtott támogatás összegét, mind pedig ezen összegek fellebbezőknek történő (maradéktalan) továbbítását. ( 27 )

40.

Végül a harmadik érvre rátérve, véleményem szerint a Németország kontra Bizottság ítéletből nem következik, hogy az állami források csak akkor tekinthetők jelenlévőnek, ha az állami pénzeszközök kezelője állandó állami ellenőrzés alatt áll. Az említett ügy azt erősíti meg, hogy az állam biztosítja a pénzeszközök feletti rendelkezési jogot, valamint azok kezelését. ( 28 ) Ez a követelmény távolról sem újszerű. ( 29 )

41.

Az ellenkezője véleményem szerint lehetővé tenné az állami támogatásokra vonatkozó szabályoknak a támogatások kezelésével megbízott, de – a repülőtér‑üzemeltetőkhöz hasonlóan – nem állami ellenőrzés alatt álló intézmények létrehozásával való megkerülését. ( 30 )

42.

Éppen ezért a Bíróság következetesen elutasította annak szükségességét, hogy különbséget kelljen tenni aszerint, hogy a támogatást közvetlenül az állam vagy az állami program végrehajtására létrehozott vagy kijelölt köz‑ vagy magánszervezetek nyújtják‑e. ( 31 )

43.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság mint megalapozatlant utasítsa el a fellebbezőknek a betudhatóság megállapításával szembeni kifogását. ( 32 )

44.

A vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy több légitársaság, köztük a fellebbezők is, állami támogatás kedvezményezettjei voltak (az említett határozat 1. cikkének (2) bekezdése). A Bizottság ugyanakkor azt is megállapította, hogy a repülőtér‑üzemeltetők nem részesültek ilyen támogatásban, és ezért nem tekinthetők a támogatási program kedvezményezettjeinek (a vitatott határozat 1. cikkének (1) bekezdése).

45.

A fellebbezők vitatják ez utóbbi megállapítást. Lényegében azzal érvelnek, hogy a repülőtér‑üzemeltetők előnyben részesültek e program keretében.

46.

Noha a határozat 1. cikkének (1) bekezdésével szembeni kifogás nem képezi a jelen fellebbezések tárgyát, ezek az érvek a határozat 1. cikkének (2) bekezdésével szembeni kifogás és adott esetben a vitatott határozat 2. cikkéből eredő jogkövetkezmények szempontjából is relevánsak, mivel az ebből eredő megállapítás hatással lehet a légitársaságok által visszafizetendő támogatási összegre. ( 33 )

47.

Ezért megvizsgálom azt a két érvet, amelyek alapján a Törvényszék megállapította, hogy a repülőtér‑üzemeltetők miért nem a támogatási program (másodlagos) kedvezményezettjei.

48.

A Törvényszék első (és legfontosabb) érve az volt, hogy a repülőtér‑üzemeltetők a régiótól kapott valamennyi pénzeszközt továbbadták a légitársaságoknak.

49.

Ez a releváns érv? Álláspontom szerint nem. ( 34 )

50.

Előnybe hozhatók olyan vállalkozások, amelyek nem részesülnek közvetlenül állami forrásokból (ezt „közvetett előnynek” is nevezik). ( 35 ) Az ilyen előnyt meg kell különböztetni a puszta másodlagos gazdasági hatásoktól, amelyek a legtöbb állami támogatási intézkedéssel együtt járnak, és amelyekre nem terjed ki az állami támogatások ellenőrzése. ( 36 )

51.

Ez felveti a kérdést, hogy miként lehet megkülönböztetni a támogatási program esetleges járulékos gazdasági hatásait a bizonyos „rejtett” kedvezményezettek felé irányuló „tényleges” közvetett előnyöktől.

52.

Az állami támogatás fogalmáról szóló közleményében a Bizottság kifejti, hogy „az intézkedés előrelátható hatásait előzetesen kell megvizsgálni”. ( 37 ) Közvetett előny tehát csak akkor áll fenn, „ha az intézkedést úgy alakították ki, hogy a másodlagos hatásai azonosítható vállalkozásoknál vagy vállalkozáscsoportoknál jelenjenek meg”. ( 38 )

53.

Úgy tűnik tehát számomra, hogy annak ellenőrzése érdekében, hogy a közvetett előny nem a program járulékos hatásának „álcáját ölti”, a jelen ügyben a Bizottság köteles volt megvizsgálni, hogy a program kialakítása előirányzott‑e „előzetesen” bizonyos, a szóban forgó támogatási program velejáróit ( 39 ) meghaladó előnyöket a repülőtér‑üzemeltetők számára. A repülőtér‑üzemeltetők végső soron aktív szerepet játszottak e kialakításban, és így gazdasági érdekük fűződött ahhoz, hogy e program bizonyos kapacitásszinten működjön (mégpedig annak ellenére, hogy terveiket jóvá kellett hagynia a régiónak, és hogy a régió felügyelte e tervek végrehajtását).

54.

El tudok ugyanis képzelni olyan helyzetet, amelyben például egy adott repülőtér menetrendjének kialakításakor a működési költségek fedezéséhez szükségesnél eggyel több járat beillesztése előnyt biztosíthatott az adott repülőtér (és így annak üzemeltetője) számára. ( 40 )

55.

Éppen ezen okból vélem úgy, hogy csak abban az esetben logikus az, hogy a Törvényszéknek az általa ismert összes körülmény alapján meg kelljen vizsgálnia, hogy a Bizottság kellően teljes körű vizsgálatot végzett‑e annak érdekében, hogy a támogatási program közvetett kedvezményezettjeit is azonosítsa, ha – amint a jelen ügyekben is – valamelyik fél kellően megalapozottan állítja, hogy ténylegesen létezik egy „rejtett” vagy „további” kedvezményezett.

56.

Mivel a Törvényszék a jelen ügyekben ezt nem tette meg, véleményem szerint tévesen vélte úgy, hogy a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a repülőtér‑üzemeltetők és a légitársaságok között kötött szolgáltatási szerződések gazdasági jövedelmezőségére vonatkozó, a régió által elfogadott előzetes elemzés nem releváns. ( 41 )

57.

A Törvényszék második érve az volt, hogy a régió által a program keretében nyújtott finanszírozás hiányában a repülőtér‑üzemeltetők nem kötöttek volna megállapodásokat a légitársaságokkal. ( 42 )

58.

Nem látom, hogy ez a tény (ha valóban ténymegállapításról van szó) önmagában hogyan járul hozzá annak megállapításához, hogy a vitatott támogatási programban való részvétel nem járt előnnyel a repülőtér‑üzemeltetők számára is.

59.

Éppen ellenkezőleg, ennek ellenkezőjére utal: a repülőtér‑üzemeltetők kizárólag azért döntöttek a programban való részvétel mellett, mert olyan előnyhöz jutottak, amelyben rendes piaci feltételek mellett nem részesültek volna.

60.

Mindazonáltal éppen az előnyre vonatkozó ezen elemet nem vizsgálták meg alaposabban. Véleményem szerint az összes kétely eloszlatása érdekében szükséges lett volna alaposabban megvizsgálni a repülőtér‑üzemeltetők által esetlegesen kapott előnyöket.

61.

Ez alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a Törvényszék tévesen tekintette úgy, hogy a repülőtér‑üzemeltetők és a légitársaságok között kötött szolgáltatási szerződések gazdasági jövedelmezőségére vonatkozó előzetes elemzés nem releváns a vitatott támogatási program kedvezményezettjeinek meghatározása szempontjából.

62.

Fellebbezéseikben a fellebbezők kifogásolják, hogy a Törvényszék elfogadta a Bizottság azon megállapítását, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériuma nem alkalmazható a vitatott támogatási program esetében az előny meglétének kizárására. ( 43 )

63.

A piacgazdasági magánszereplő kritériuma a Bizottság által használt analitikai eszköz annak kizárására, hogy az adott piacon nem részesül előnyben valamely vállalkozás az állam beavatkozása miatt. E kritérium alkalmazása összetett gazdasági elemzést igényel annak vizsgálatához, hogy egy hipotetikus magánszereplő ugyanolyan feltételek mellett az államival összehasonlítható beavatkozást hajtana‑e végre az adott piacon.

64.

Amint arra a fellebbezők helyesen hivatkoznak, a Bíróság megállapította, hogy a Bizottság minden olyan helyzetben köteles alkalmazni a piacgazdasági magánszereplő kritériumát, amelyben az alkalmazható. ( 44 )

65.

Éppen a piacgazdasági magánszereplő kritériuma alkalmazhatóságának e kérdését nem tisztázta eddig kellőképpen az ítélkezési gyakorlat. Továbbra sem egyértelmű különösen, hogy az állam piaci beavatkozása milyen helyzetekben hasonlítható össze észszerűen egy piaci szereplő lehetséges magatartásával.

66.

Annak érdekében, hogy néhány ötletet adjak e kérdés megoldásához, hasznos megvizsgálni, hogy milyen céllal dolgozták ki a piacgazdasági magánszereplő kritériumát, és hogy miként formálódott ez a cél az ítélkezési gyakorlatban.

67.

A piacgazdasági magánszereplőnek az 1980. évi átláthatósági irányelvvel ( 45 ) párhuzamosan bevezetett kritériuma eredetileg a közvállalkozások (vagyis az állami tulajdonban lévő vállalkozások) magatartásának értékelésére szolgált olyan helyzetben, amelyben azok a magánvállalkozásokkal azonos piacon versenyeznek. ( 46 )

68.

Innen származik az állam „részvényesként” való eljárásának gondolata is (amit a korabeli nyelvezetben „az állami hatóságok tőkerészesedés‑szerzéseként” emlegettek). ( 47 )

69.

A piacgazdasági magánszereplő kritériumának logikája tehát abban gyökerezett, hogy meg kellett találni a módját annak, hogy az állam piaci szereplővé válhasson anélkül, hogy ez sértené az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás hatékony érvényesülését. ( 48 ) Konkrétabban, ez a kritérium arra szolgált, hogy kizárja az állami támogatás fogalmából azokat az állami intézkedéseket, amelyekkel az állam „leereszkedett a piachoz”, hogy más vállalkozásokkal hasonló feltételek mellett versenyezzen. Ilyen hasonló feltételeket akkor véltek fennállni, ha az állam saját vállalkozásába vagy saját vállalkozásai által történő befektetés olyan típusú volt, amelyet egy magánbefektető is fontolóra vehetett. ( 49 )

70.

A piacgazdasági magánszereplő kritériumát éppen e logika fényében írják le gyakran a tagállamok azon lehetőségével kapcsolatban, hogy vegyes gazdaságot válasszanak, amely olyan gazdaságot jelent, amelyben az állam is jelen van a piacon a magánvállalkozások mellett. ( 50 ) Ezért hivatkoznak gyakran a tulajdoni rend EUMSZ 345. cikk szerinti semlegességére és az egyenlő bánásmód ahhoz kapcsolódó elvére. ( 51 )

71.

Úgy tűnik azonban, hogy a Bíróság újabb ítélkezési gyakorlata alapján a piacgazdasági magánszereplő kritériumának az állami tulajdon és részesedés e hagyományos keretein kívül is alkalmazhatónak kell lennie. ( 52 )

72.

Ebből adódóan a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatóságát kétféleképpen lehet elképzelni.

73.

Egyrészt múltbeli alkalmazására tekintettel a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatósága adott esetben kizárólag azon helyzetekre korlátozható, amelyekben az állam részvényesként jár el egy adott piacon. Másrészt úgy tűnik, hogy mivel az állam a tulajdon‑ vagy részesedésszerzésen kívül más eszközökkel is beavatkozhat a piacon, a piacgazdasági magánszereplő kritériumának ilyen helyzetekre való korlátozása e kritérium hasznosságának túlságosan megszorító értelmezését jelenti.

74.

Véleményem szerint ugyanis a piacgazdasági magánszereplő kritériuma hasznosnak és ezért alkalmazhatónak bizonyulhat minden olyan helyzetben, amelyben az állam piaci beavatkozása egy piaci magánszereplő tevékenységéhez hasonlítható. Az „egyenértékűség” ilyen vizsgálata túlmutat a részesedés és a tulajdon hagyományos keretein. Azaz, ha egy piaci magánszereplőről megállapítható, hogy ugyanúgy járna el, mint az állam, akkor a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazása feltárhatja, hogy az állam tevékenysége piackonform volt‑e. Ez viszont segítene kizárni az előny (és ezáltal az állami támogatásnak minősülő kedvezmény) fennállását.

75.

Úgy tűnik, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatósága tekintetében annak eredeti logikájától látszólag elszakadva egy zavaros (és őszintén szólva félrevezető) kettősség vált meghatározóvá.

76.

Vegyük például a Bizottság kontra EDF ítéletet. ( 53 ) Ezen ítéletben a Bíróság megállapította, hogy „a magánbefektető kritériumának alkalmazása végeredményben attól függ, hogy az érintett tagállam részvényesi minőségében, ne pedig közhatalmi szervként nyújtson gazdasági előnyt a hozzá tartozó vállalkozásnak”. ( 54 ) Ugyanezen gondolatmenetet követve a Ryanair kontra Bizottság ítéletben a Törvényszék megjegyezte, hogy „[a]bban az esetben, amikor az állam magánbefektetőként tevékenykedő vállalkozás minőségében jár el, szükségesnek tűnik ugyan a magatartását a piacgazdasági magánbefektető elvének fényében elemezni, az említett elv alkalmazását ki kell azonban zárni abban az esetben, amikor közhatalomként jár el”. ( 55 ) Végezetül az állami támogatás fogalmáról szóló bizottsági közlemény is hasonlóan fogalmaz. ( 56 )

77.

Az említett példák és az azokban használt kifejezések alapján a piacgazdasági magánszereplő kritériuma alkalmazhatóságának kérdése az állam (részesedésszerzés útján) gazdasági szereplőként való eljárásához kapcsolódik. E tevékenységeket meg kell különböztetni azon tevékenységektől, amelyek során az állam közhatalmi szervként jár el. Az előbbi esetben az ítélkezési gyakorlat logikájának megfelelően alkalmazandó a piacgazdasági magánszereplő kritériuma. Az utóbbi esetben nem alkalmazható e kritérium.

78.

Véleményem szerint e különbségtétel nem állja meg a helyét. ( 57 )

79.

A „közhatalmi szervként eljáró állam” kifejezést kétféleképpen lehet értelmezni. Egyrészt ez a kifejezés olyan államot jelenthet, amely közérdekből (például a gazdasági fejlődés előmozdítása, munkahelyek megőrzése vagy a környezet védelme érdekében) jár el. Másrészt ez a kifejezés úgy is értelmezhető, hogy az állam közrendi eszközök (vagyis törvények, rendeletek vagy adott esetben adók) alkalmazásával jár el. Mindazonáltal egyik értelmezés sem támasztja alá igazán az ítélkezési gyakorlatban (vagy a Bizottság által) azzal kapcsolatban levont következtetéseket, hogy miért volt, vagy nem volt, alkalmazható a piacgazdasági magánszereplő kritériuma.

80.

A „közhatalmi szervként eljáró állam” fogalmának első értelmezését illetően az ítélkezési gyakorlat szerint nem releváns, hogy az állam milyen okból avatkozik be a piacon. ( 58 ) Az, hogy az állam a munkahelyek megőrzése, a környezet védelme, az idegenforgalom fellendítése vagy egyszerűen csak saját vállalkozásának irányítása érdekében jár el, teljesen független ugyanis attól a kérdéstől, hogy a kedvezményezett vállalkozás olyan előnyhöz jutott‑e e beavatkozásból eredően, amelyet a piac azonos feltételek mellett biztosíthatott volna. A piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatósága tehát nem zárható ki pusztán ilyen okok miatt.

81.

A második értelmezést illetően meg kell jegyezni, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériumát számos olyan esetben alkalmazták, amelyben az állam közhatalmi eszközök, vagyis olyan eszközök alkalmazásával járt el, amelyek nem állnak egy piaci magánszereplő rendelkezésére. Az állam például számos esetben azért avatkozott be a piacon, hogy elhalassza a magánvállalkozások állammal szemben fennálló adótartozásainak és egyéb pénzügyi kötelezettségeinek megfizetését, vagy elengedje ezeket. ( 59 ) Hasonlóképpen, a Bizottság kontra EDF ügyben ( 60 ) az állam adóügyi és szabályozási hatáskörök, a Ryanair kontra Bizottság ügyben ( 61 ) pedig törvény‑ és rendeletalkotási hatáskörök gyakorlásával avatkozott be. Ezen ügyekben azonban a piacgazdasági magánszereplő kritériumát alkalmazták valamilyen formában. Ez azt jelenti, hogy e kritérium alkalmazhatósága nem zárható ki önmagában azért, mert az állam közhatalmi eszközök alkalmazásával jár el.

82.

E kettősség feloldásában bizonyára nem segít, hogy az ítélkezési gyakorlat olykor nem a piacgazdasági magánszereplő kritériuma alkalmazhatóságának eldöntése érdekében, hanem inkább e kritérium alkalmazása során támaszkodik a „gazdasági szereplőként” és a „közhatalmi szervként” eljáró állam közötti különbségtételre. ( 62 ) Ez különösen olyan helyzetekben igaz, amelyekben a Bíróság hangsúlyozni kívánja, hogy a közhatalmi szervként eljáró államnak például a foglalkoztatási rátával vagy a költségvetési bevételek növekedésével kapcsolatos költségeit és előnyeit nem kell figyelembe venni az említett kritérium alkalmazásakor. Ez a különbségtétel fogalmilag logikus, mivel egy hipotetikus piaci szereplő, aki végső soron összehasonlítási alapként szolgál, nem venne figyelembe ilyen szempontokat, amikor piaci lépéseiről dönt. ( 63 ) Ezek a megfontolások azonban csak akkor kerülnek képbe, ha a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatósága megerősítést nyert, nem pedig ezt megelőzően.

83.

Egy szóval, véleményem szerint helytelen a piacgazdasági magánszereplő kritériuma alkalmazhatóságának választóvonalát a „közhatalmi szerv” és a „gazdasági szereplő” kettőssége mentén meghúzni. A piacgazdasági magánszereplő kritériumának célja az állam bizonyos magatartásának piacgazdasági megfelelősége alapján annak megállapítása, hogy fennáll‑e, vagy sem, a vállalkozás számára biztosított előny. Mint ilyen, reálisan minden olyan helyzetben alkalmazható, amelyben az állam „piaci tevékenységekhez” hasonló tevékenységeket végez, ideértve azt az esetet is, amikor a „közhatalmi szervként eljáró állam” valamely piaci szereplőhöz hasonlóan jár el. Ez azt jelenti, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatóságát annak objektív vizsgálatával kell eldönteni, hogy az állam milyen módon jár el a vállalkozásokkal való viszonyában az adott piacon, ezen eljárás formájától és okaitól függetlenül.

84.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatósága az állam tevékenységéinek jellegétől függ. Ez azt jelenti, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatósága azt feltételezi, hogy az állam olyan tevékenységen keresztül avatkozik be, amely összehasonlítható a piacon elképzelhető tevékenységgel.

85.

Hogyan kell azonban megvizsgálni, hogy lehetséges‑e a piacon valamely egyenértékű tevékenység?

86.

Véleményem szerint a Bizottságnak a kedvezményezett vállalkozás helyzetébe kell helyezkednie, és annak szempontjából kell értékelnie, hogy a kapott kedvezményt (például hitelgaranciát, tőkeinjekciót vagy adósságelengedést) más vállalkozások is biztosíthatták volna‑e az adott piacon. Ha e kérdésre igenlő választ kell adni, akkor alkalmazni kell a piacgazdasági magánszereplő kritériumát.

87.

Néhány példa világosabbá teheti álláspontomat. A piacon egy vállalkozás fizetési haladékot kaphat a hitelezőtől. Ezt a tevékenységet az állam is végezheti: például adóhalasztást hagyhat jóvá egy vállalkozás számára. A kedvezményezett vállalkozás szempontjából az állam ugyanolyan jellegű kedvezményt nyújt, mint a (magán)hitelező. Mivel következésképpen az ilyen jellegű állami intézkedésnek létezik piaci megfelelője, függetlenül attól, hogy az állam adott esetben közhatalmi szervként járt el, beavatkozásának értékelhetőnek kell lennie a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazásával. ( 64 )

88.

Vegyünk egy második példát: ha az állam marketingszolgáltatásokat vásárol a piacon, ez annak a vállalkozásnak kedvez, amelytől megvásárolja ezeket a szolgáltatásokat. Az ilyen szolgáltatások beszerzése nem olyan tevékenység, amelyet csak az állam végezhet. Az egyszerű adásvételi ügylet. Más szóval, mivel az állam bármely más magánvállalkozáséhoz hasonló tevékenységet végez, a piacgazdasági magánszereplő kritériumát alkalmazni kell e (szolgáltatás)beszerzés piackonform jellegének ellenőrzésére.

89.

Végezetül harmadik példaként, ha az állam díjmentesen ad valamely vállalkozásnak egy egyébként díjköteles működési engedélyt, akkor az állam olyan tevékenység végzésével avatkozik be a piacon, amelyet kizárólag ő végezhet az adott piac kapuőreként. Egy magánvállalkozás soha nem tudna ilyen tevékenységet végezni. A piacgazdasági magánszereplő kritériuma ezért nem alkalmazható annak értékelése során, hogy ez az ingyenes működési engedély állami támogatásnak minősül‑e. Az összehasonlítás mércéje soha nem lehet egy gazdasági magánszereplő.

90.

E példákkal arra szeretnék rámutatni, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériuma minden olyan esetben alkalmazandó, amelyben az állam olyan tevékenységet végez, amelyet magánszereplők is végezhetnek a piacon. Ez nyilvánvalóan nemcsak akkor fordulhat elő, ha az állam részvényesként jár el, hanem akkor is, ha közhatalmi szervként jár el (függetlenül attól, hogy gazdasági, szociális, környezetvédelmi vagy egyéb politikai célokat követ‑e). A döntő kérdés az, hogy a szóban forgó gazdasági tevékenység olyan jellegű‑e, amely a piacon is elképzelhető. Ha e kérdésre igenlő választ kell adni, akkor alkalmazni kell a piacgazdasági magánszereplő kritériumát.

91.

Rá kell mutatni arra, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatósága semmilyen módon nem befolyásolja alkalmazásának eredményét. Az, hogy valamely tevékenység végezhető‑e a piacon (és így alkalmazni kell a piacgazdasági magánszereplő kritériumát), nem meghatározó azon kérdés szempontjából, hogy előnynek minősül‑e az adott kedvezmény. Ez utóbbi kérdés a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazásától függ, amely az annak eldöntésére irányuló gazdasági elemzésen alapul, hogy egy (hipotetikus) piaci szereplő hasonló feltételek mellett ugyanolyan kedvezményt nyújtana‑e, mint amelyet az állam nyújtott. ( 65 )

92.

A megtámadott ítéletekben a Törvényszék két érv alapján elfogadta a Bizottság azon álláspontját, hogy nem alkalmazható a piacgazdasági magánszereplő kritériuma. Először is úgy vélte, hogy a régió nem részvényesként járt el, mivel nem volt tulajdonosa az érintett repülőtér‑üzemeltetőknek. ( 66 ) Másodszor, arra a körülményre támaszkodott, hogy a támogatási program elfogadásakor a régió „az általános gazdaságpolitika keretében”, tehát „kizárólag közhatalmi szervként” járt el. ( 67 )

93.

A fent kifejtettekre tekintettel úgy vélem, hogy a Törvényszék által előadott érvek nem elegendőek a piacgazdasági magánszereplő kritériuma alkalmazhatóságának kizárásához.

94.

Amint azt a jelen indítvány 68., 71. és 80. pontjában kifejtettem, a Bíróság újabb ítélkezési gyakorlata, valamint a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alapjául szolgáló logika nem korlátozza e kritérium alkalmazhatóságát kizárólag azokra a helyzetekre, amelyekben az állam a piac részévé válik egy vállalkozásban való tulajdonszerzés révén. Az a körülmény, hogy a régió nem tulajdonosa azon repülőtér‑üzemeltetőknek, amelyeken keresztül végrehajtotta programját, önmagában nem elegendő tehát a piacgazdasági magánszereplő kritériuma alkalmazásának kizárásához.

95.

Ugyanígy nem meghatározó a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatóságával kapcsolatos értékelés szempontjából az sem, hogy a régió „az általános gazdaságpolitika keretében” vagy „közhatalmi szervként” járt‑e el. Amint azt a jelen indítvány 77. pontjában kifejtettem, az állami beavatkozás célja egyszerűen nem olyan tényező, amelyet figyelembe kellene venni az elemzés e szakaszában.

96.

Amint azt ugyanis a jelen indítvány előző részében kifejtettem, annak vizsgálata során, hogy a Bizottság megfelelően zárta‑e ki a piacgazdasági magánszereplő kritériumának alkalmazhatóságát, a Törvényszéknek ellenőriznie kellett volna, hogy ez az intézmény értékelte‑e a fellebbezők szempontjából, hogy a régiótól kapott pénzeszközöket olyan tevékenység révén nyújtották‑e, amelyet a piacon is meg lehetett volna valósítani.

97.

Következésképpen úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen indokolta a piacgazdasági magánszereplő kritériumának jelen ügyekben való alkalmazhatatlanságát.

98.

Miután megállapította, hogy a piacgazdasági magánszereplő kritériuma nem alkalmazható, a Törvényszék a régió tevékenységeire tekintettel megvizsgálta a fellebbezők számára nyújtott előny meglétét egy szolgáltatásbeszerző szempontjából.

99.

Bár kétlem, hogy a támogatások új járatok bevezetésére való odaítélése szolgáltatások beszerzésének minősülhet, egyetértek azzal, hogy a „szolgáltatás beszerzőjének” kritériuma főszabály szerint valóban kapuként szolgálhat az előny meglétének megállapításához vagy annak kizárásához. Mivel azonban ez a megközelítés azt feltételezi, hogy az állam gazdasági szereplőként járt el szolgáltatásoknak a piacon történő megvásárlása érdekében, ez az értékelés jellegénél fogva nem több, mint a piacgazdasági magánszereplő kritériuma alkalmazásának egyik formája. A Törvényszék pedig éppen e kritériumot tekintette alkalmazhatatlannak, mert úgy ítélte meg, hogy a régió nem gazdasági szereplőként járt el.

100.

Bárhogy is legyen, a Törvényszéknek (a „szolgáltatás beszerzőjének” kritériumán alapuló) alternatív értékelésével kapcsolatban két olyan pont van, amely további elemzést érdemel. Az első pont a fellebbezők azon érvéhez kapcsolódik, hogy a Törvényszék túllépte hatáskörét azáltal, hogy a vitatott határozatot alternatív indokolás alapján helybenhagyta. A második pont a szolgáltatás vásárlója kritériumának alkalmazása keretében végzett elemzésnek a Törvényszék által javasolt lépéseihez kapcsolódik.

101.

Először is, ami a Törvényszék hatáskörét illeti, igaz, hogy az állami támogatási eljárás közigazgatási jellegéből adódóan a Törvényszék csak korlátozott hatáskörrel rendelkezik. Így a Bizottság gazdasági értékelését nem helyettesítheti a sajátjával. ( 68 )

102.

Ez lényegében annak vizsgálatát követeli meg a Törvényszéktől, hogy a vitatott határozat indokolása tartalmazza‑e az összes releváns adatot, amelyek lehetővé teszik a belőlük levont következtetések alátámasztását. ( 69 ) Annál is inkább, mivel az állami támogatások területén a Bizottság határozattal zárja le vizsgálati eljárását. ( 70 )

103.

A Bíróság megállapította azonban, hogy megsemmisítés iránti kereset alapján a Törvényszék a megtámadott jogi aktus indokolását annak kibocsátójától eltérően értelmezheti, sőt bizonyos körülmények között az annak kibocsátója által kifejtett alakszerű indokolást el is utasíthatja, kivéve olyan esetben, amikor ezt semmilyen objektív körülmény nem indokolja. ( 71 )

104.

A Törvényszék éppen e mozgástérrel élt a jelen ügyekben. Így a megtámadott ítéletekben a Törvényszék a felek között váltott érvekkel, valamint az előtte folytatott írásbeli és szóbeli eljárás során szerzett információkkal egészítette ki a vitatott határozat (386) preambulumbekezdésében ( 72 ) már szereplő (bevallottan rövid és önmagában elégtelen) indokolást. ( 73 )

105.

Az ilyen helyzet tehát a Törvényszék felülvizsgálati jogkörével összefüggésben nem tartozik a helyettesített indokolás kategóriájába, mivel a Törvényszék a határozatban már meglévő indokolásra támaszkodott, anélkül hogy megváltoztatta volna annak tartalmát.

106.

Másodszor, ami a „szolgáltatás beszerzője” kritériumának alkotóelemeit illeti, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az előny megléte csak akkor zárható ki, ha egyrészt a szóban forgó szolgáltatások beszerzése nyílt, átlátható és hátrányos megkülönböztetéstől mentes közbeszerzési eljárásban történt, másrészt pedig a régiónak tényleges igénye volt a beszerzett szolgáltatásokra.

107.

A nyílt és versenyen alapuló kiválasztási eljárás követelményét illetően álláspontomat röviden össze tudom foglalni. Az áruk és szolgáltatások beszerzésének gazdasági észszerűsége valóban bizonyítható azzal a körülménnyel, hogy arra ilyen eljárás keretében került sor. A hatóságok által saját működésük érdekében végzett ilyen beszerzések ezért tartoznak főszabály szerint a közbeszerzési irányelvek hatálya alá. ( 74 ) Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy a jelen ügyekben szereplőhöz hasonló helyzetben, amelyben a régió piaci magánszereplők közvetítésével járt el, a közbeszerzési irányelvek által előírt eljáráshoz hasonló eljárás megkövetelése lenne az egyetlen módja annak, hogy biztosított legyen a szóban forgó szolgáltatások piaci feltételek szerinti árazása.

108.

A valódi szükségletekre vonatkozó követelményt illetően úgy tűnik, hogy az ezen értékelés alapjául szolgáló nyilvánvaló logika a következő: még ha piaci feltételek mellett került is sor a hatóság általi beszerzésre, további követelmény, hogy e beszerzések arányban álljanak a szóban forgó hatóság „valódi szükségleteivel”. ( 75 )

109.

Igaz, hogy a gazdasági szempontból észszerűen viselkedő piaci szereplő vélhetően csak olyan szolgáltatásokat (vagy árukat) szerez be, amelyekre ténylegesen szüksége van tevékenységeinek végzéséhez (vagy az általa kitűzött cél eléréséhez). ( 76 ) A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a régiónak valódi szükséglete lehetett a szóban forgó (repüléssel és marketinggel kapcsolatos) szolgáltatások beszerzésére Szardínia szigetének turisztikai célpontként való népszerűsítéséhez.

110.

Hogyan kell azonban számszerűsíteni ezt a szükségletet?

111.

A jelen ügyekben a régió nem saját szükségleteinek kielégítésére „szerzett be” járatokat és marketingszolgáltatásokat (mint például amikor az állam irodai székeket vásárol a kormányhivatalok számára). Ennélfogva nem volt olyan belső viszonyítási alap, amelyhez képest értékelni lehetne a beszerzett szolgáltatások számát. E szolgáltatások megvásárlásával (ha valóban mindkettő szolgáltatásnak tekinthető) az volt a régió célja, hogy legalábbis részben (a járatok révén) új kínálatot és (a marketingszolgáltatások révén) új keresletet teremtsen a szardíniai piac számára. Ilyen típusú tevékenység esetében egy piaci szereplő költség‑haszon elemzést végzett volna, figyelembe véve a szükséges forrásokat és a várható hozamot. A vitatott határozatból nem tűnik ki, hogy a régió végzett‑e ilyen értékelést, vagy hogy a régió például a program által Szardínia szigetére vonzani kívánt turisták számával kapcsolatban meghatározott elvárásoknak megfelelően járt‑e el. A vitatott határozatból az sem derül ki, hogy a Bizottság megpróbálta volna megvizsgálni, hogy lefolytattak‑e ilyen elemzést.

112.

Ilyen körülmények között értetlenül állok az előtt, hogy a Törvényszék milyen alapon állíthatta megalapozottan, hogy a szóban forgó marketingszolgáltatások beszerzése meghaladta a „valós igényeket”. ( 77 ) Következésképpen úgy vélem, hogy a Törvényszék a „szolgáltatás beszerzőjének” kritériumát alkotó elemeket is tévesen alkalmazta.

113.

Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy adjon helyt a fellebbezők azon érvelésének, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a „szolgáltatás beszerzőjének” kritériumát.

114.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt a fellebbezők azzal kapcsolatos érveinek, hogy a Törvényszék milyen módon: