–

az „Оvergas Mrezhi” AD képviseletében S. Dimitrov,

–

a „Balgarska gazova asotsiatsia” képviseletében P. Pavlov,

–

a Komisia za energiyno i vodno regulirane képviseletében I. Ivanov,

–

a bolgár kormány képviseletében E. Petranova és T. Mitova, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében O. Beynet és Y. Marinova, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 36. és 38. cikkének, valamint a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 211., 94. o.) 3. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az egyrészről a bolgár jog szerint működő részvénytársaság, az „Оvergas Mrezhi” AD és a „Balgarska gazova asotsiatsia” nevű nonprofit egyesület, és másrészről a Komisia za energiyno i vodno regulirane (energia‑ és vízügyi szabályozó bizottság, Bulgária) (a továbbiakban: szabályozó bizottság) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az ezen utóbbi által elfogadott azon rendelkezése jogszerűsége, amelyek értelmében az energiaipari vállalkozásokkal szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó pénzügyi terhet e vállalkozások felhasználóinak kell kompenzálniuk, akik magánszemélyek is lehetnek.

3

A Chartának „Az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférés” című 36. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az Unió – a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatban foglaltak szerint és a Szerződésekkel összhangban – elismeri és tiszteletben tartja az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést az Unió társadalmi és területi kohéziójának előmozdítása érdekében.”

4

A Chartának „A fogyasztók védelme” című 38. cikke értelmében:

„Az Unió politikáiban biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét.”

5

A 2009/73 irányelv (22), (44), és (47)–(49) preambulumbekezdése szerint:

[…]

[…]

6

Ezen irányelv 2. cikke a következő fogalommeghatározásokat tartalmazza:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

[…]

[…]

[…]”

7

Ezen irányelv „Közszolgáltatási kötelezettségek és fogyasztóvédelem” című 3. cikkének (1) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok, intézményi szervezetükre építve és a szubszidiaritás elvét figyelembe véve, gondoskodnak arról, hogy a földgázipari vállalkozásokat ennek az irányelvnek az elvei szerint működtessék a (2) bekezdés sérelme nélkül, azzal a céllal, hogy versengő, biztonságos és környezeti szempontból fenntartható földgázpiac alakuljon ki, és nem alkalmaznak megkülönböztetést ezekkel a vállalkozásokkal szemben sem a jogok, sem a kötelezettségek tekintetében.

(2)   A[z] [EUSZ‑]Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek teljes tiszteletben tartásával – különös tekintettel [106.] cikkére – a tagállamok a földgázágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek a biztonságra, az ellátás biztonságát is beleértve, az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára, valamint a környezetvédelemre – beleértve az energiahatékonyságot, a megújuló energiaforrásokból származó energiákat és az éghajlat védelmét – vonatkoznak. Ezeket a kötelezettségeket világosan meg kell határozni, azoknak átláthatóaknak, megkülönböztetéstől mentesnek és ellenőrizhetőnek kell lenniük, és garantálniuk kell a nemzeti fogyasztókhoz való hozzáférés egyenlőségét [az Unió] földgázipari vállalkozásai számára. Az ellátás biztonsága, az energiahatékonysági/keresletoldali szabályozás […] vonatkozásában […] a tagállamok hosszú távú tervezést vezethetnek be, figyelembe véve annak lehetőségét, hogy harmadik fél is kérhet a hálózathoz való hozzáférést.

(3)   A tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak a végső felhasználók védelmére, és különösen megfelelő biztosítékokat nyújtanak a védelemre szoruló felhasználók védelmére. E tekintetben a tagállamok meghatározzák a védelemre szoruló felhasználó fogalmát, amely az energiaszegénységre és többek között az ellátásból való kizárás kritikus időszakban alkalmazott tilalmára vonatkozhat. A tagállamok biztosítják a védelemre szoruló felhasználókkal kapcsolatos jogok és kötelezettségek érvényesülését. […]” Magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítanak, különös tekintettel a szerződési feltételek átláthatóságára, az általános információkra és a vitarendezési eljárásokra. […]”

8

Ugyanezen irányelv 39. és 41. cikke az irányelvnek a nemzeti szabályozó hatóságokra vonatkozó VIII. fejezetében található. E 39. cikk az (1) bekezdésében azt írja elő, hogy „[n]emzeti szinten minden tagállam egy nemzeti szabályozó hatóságot jelöl ki.” Ami „A szabályozó hatóság feladatai és hatáskörei” című 41. cikket illeti, az (1) és (16) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A szabályozó hatóság feladatai a következők:

[…]

(16)   A szabályozó hatóságok által hozott döntéseket a bírósági felülvizsgálat lehetővé tétele érdekében teljeskörűen meg kell indokolni és alá kell támasztani, továbbá a nyilvánosság számára közzé kell tenni az üzleti szempontból érzékeny információk bizalmas jellegének megóvása mellett.”

9

A földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a 2004/67/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 20‑i 994/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet (HL 2010. L 295., 1. o.) – lényegében 2017. november 1‑jétől – hatályon kívül helyezte a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről és a 994/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. október 25‑i (EU) 2017/1938 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2017. L 280., 1. o.).

10

A 994/2010 rendelet 4. cikke a „Megelőzési cselekvési terv és vészhelyzeti terv létrehozása” címet viselte. Az (1) bekezdésének b) pontjában előírta, hogy az egyes tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai a földgázvállalkozásokkal, a lakossági és ipari gázfogyasztók és más érdekelt felek érdekeit képviselő hatáskörrel rendelkező szervezetekkel és a nemzeti szabályozó hatósággal – abban az esetben, ha ez utóbbi nem azonos a hatáskörrel rendelkező hatósággal – folytatott konzultációt követően olyan vészhelyzeti tervet készítenek, amely tartalmazza a gázellátási zavar hatását megszüntető vagy enyhítő intézkedéseket, e rendelet 10. cikkével összhangban. E 10. cikk lényegében meghatározta azokat a szempontokat, amelyek alapján a nemzeti vészhelyzeti terveket el kell készíteni, valamint előírta azok céljait, tartalmát és az elfogadásukra vonatkozó eljárást.

11

A 1973. április 3‑i zakon za normativnite aktove (a normatív jogi aktusokról szóló törvény; a DV 1973. április 3‑i 27. száma) az alapügyre alkalmazandó változatában (a továbbiakban: a normatív jogi aktusokról szóló törvény) a 26. cikkében a következőket írja elő:

„(1)   A normatív jogi aktus tervezetét a szükségesség, az indokolás, az előreláthatóság, az átláthatóság, a koherencia, a szubszidiaritás, az arányosság és a stabilitás elvének tiszteletben tartásával kell megfogalmazni.

(2)   A normatív jogi aktus tervezetének megszövegezése során a polgárokkal és a jogi személyekkel folytatott nyilvános konzultációra kerül sor.

(3)   Mielőtt a normatív jogi aktus tervezetét a jogi aktusnak az illetékes hatóság általi kibocsátása vagy elfogadása céljából előterjesztik, a tervezet készítője a tervezetet közzéteszi az érintett intézmény internetes honlapján, az indokolással együtt […]

[…]”

12

E törvény 28. cikke értelmében:

„(1)   A normatív jogi aktus tervezetét annak indokolásával együtt […] az illetékes hatóság értékeli és arról határoz.

(2)   Az indokolás […] a következőket tartalmazza:

[…]

13

Az említett törvény az átmeneti és záró rendelkezéseinek 5. pontjában a következőképpen rendelkezik:

„A jelen törvény eltérő rendelkezése hiányában e törvény az Alkotmányban meghatározott hatóságok által elfogadott valamennyi normatív jogi aktusra alkalmazandó. Az egyéb normatív jogi aktusokra analógia útján a törvény 2., 9–16., 34–46. és 51. cikkét kell alkalmazni.”

14

A 2003. december 9‑i zakon za energetikata (az energiáról szóló törvény; a DV 2003. december 9‑i 107. száma) az alapügyre alkalmazandó változatában (a továbbiakban: energiáról szóló törvény) a 10. cikkének (1) bekezdésében előírja, hogy az energiával, a vízellátással és a fertőtlenítéssel kapcsolatos tevékenységek szabályozását a szabályozó bizottság biztosítja, 21. cikke (1) bekezdésének 8. pontjában pedig azt, hogy az e törvény által meghatározott esetekben e bizottság szabályozza az árakat.

15

Az említett törvény 30. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A [szabályozó bizottság] szabályozza a következők árát:

[…]

[…]

(2)   Az energiának, a földgáznak és az energiaipari vállalkozások által nyújtott szolgáltatásoknak az árát a [szabályozó bizottság] nem szabályozza abban az esetben, ha ezen utóbbi olyan verseny fennállását állapítja meg, amely az energiaágazat érintett tevékenysége tekintetében lehetővé teszi az árak megtárgyalását piaci feltételek mellett.

[…]”

16

Ugyanezen törvény 31. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A [szabályozó bizottságot] az árszabályozási jogköreinek gyakorlása során a 23. és 24. cikkben foglalt elvek mellett a következő elvek vezérlik:

1.   az árak tekintetében nem alkalmazható hátrányos megkülönböztetés, azoknak objektív kritériumokon kell alapulniuk, és azokat átlátható módon kell meghatározni;

2.   az energiaipari vállalkozások díjainak kompenzálniuk kell e vállalkozások gazdaságilag igazolt költségeit, a következő költségeket is ideértve:

[…]

[…]

3.   a 2. pontban említett költségeken kívül az árak magukban foglalhatnak a versenyen alapuló energiapiacra való áttéréssel összefüggő, meg nem térülő költségeket, valamint az ellátás biztonságával kapcsolatos közszolgáltatási kötelezettségek teljesítése miatt felmerülő költségeket is, ideértve az energiaágazat stratégiai infrastruktúráját képező létesítmények védelmét célzóakat.

4.   az áraknak biztosítaniuk kell a tőke gazdaságilag észszerű megtérülési rátáját;

5.   a különböző felhasználói csoportokra alkalmazandó áraknak meg kell felelniük ezen felhasználók energia‑ és földgázellátása költségeinek;

az árak nem tartalmazhatnak kereszttámogatást: […]

[…]”

17

Az energiáról szóló törvény 35. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Az energiaipari vállalkozások kérhetik a velük szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségekből eredő költségek kompenzációját, ideértve az ellátás biztonságával kapcsolatos kötelezettségeket is, […]

[…]

(3)   Az (1) bekezdésben említett jogalanyok rendszeresen kérelmet nyújtanak be [a szabályozó bizottságnak] a releváns költségek kompenzációja iránt. A kérelemhez csatolni kell az említett költségek igazolására és összegére vonatkozó bizonyítékokat.

(4)   A [szabályozó bizottság] meghatározza az egyes vállalkozások kompenzációjának összegét, valamint az érintett időszakra vonatkozó kompenzáció teljes összegét.

(5)   A közszolgáltatási kötelezettségekből eredő költségek kompenzációjának részletes szabályait olyan módszerrel határozzák meg, amelyet a [szabályozó bizottság] állapít meg azzal a céllal, hogy e költségeket átlátható módon osszák el a végső felhasználók között, beleértve a villamosenergia‑rendszerhez csatlakoztatott villamosenergia‑importőröket, a szállítási hálózat kezelőjét és a villamosenergia‑elosztórendszer kezelőit, és/vagy e szabályokat jogszabályban meghatározott egyéb módszerrel határozzák meg.”

18

Az említett törvény 36. cikkének (1) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A szabályozott árakat az energiaipari vállalkozások a jelen törvényben és a (3) bekezdésben említett rendeletekben meghatározott követelményeknek megfelelően képzik. A [szabályozó bizottság] által az árképzésre vonatkozóan adott utasítások az energiaipari vállalkozások számára kötelezőek.

[…]

Az árszabályozás módszereit, az árak képzésére, meghatározására vagy módosítására vonatkozó szabályokat, az információk benyújtására, az árakat érintő javaslatokra és a díjak jóváhagyására vonatkozó részletes szabályokat […] a [szabályozó bizottság] által elfogadott, a villamos energiára, a hőenergiára és a földgázra vonatkozó rendeletekben határozzák meg.”

19

Az említett törvény 69. cikke értelmében:

„Az energiaipari vállalkozások a tevékenységüket kötelesek a közérdeket és az egyéni felhasználók érdekeit szem előtt tartva, valamint a jelen törvényben és az egyéb normatív jogi aktusokban foglalt követelményeknek megfelelően gyakorolni, biztosítva az ellátás biztonságát, ideértve az energiaágazat stratégiai infrastruktúráját képező létesítmények védelmét is, valamint biztosítva a villamos energia, a hőenergia és a földgáz szállításának folyamatosságát és minőségét, […]”

20

Ugyanezen törvény 70. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az energiaügyi miniszter az energiaipari vállalkozásokra vonatkozóan a köz javát szolgáló további szolgáltatási kötelezettségeket írhat elő.

(2)   Az (1) bekezdésben említett további kötelezettségek előírására a következők vonatkozásában kerül sor:

[…]

(3)   Az (1) bekezdésben említett további kötelezettségeket rendeletben kell előírni, amely meghatározza a következőket:

(4)   Az energiaipari vállalkozások által a (3) bekezdés alapján viselt többletköltségek a 35. cikkben említett költségekkel egy tekintet alá esnek.”

21

Az energiáról szóló törvény 36. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadták a 2016. március 19‑i naredba no 2 za regulirane na tsenite na prirodniya gazt (a földgáz árának szabályozásáról szóló 2. sz. rendelet; a DV 2013. április 5‑i 33. száma), amelynek az alapügyre alkalmazandó változatát legutóbb a DV 2016. december 30‑i 105. számában kihirdetett rendelet (a továbbiakban: 2/2013 rendelet) módosította és egészítette ki.

22

Az 2/2013 rendelet 1. cikkének 2. pontja azt írja elő, hogy e rendelet meghatározza „az energiáról szóló törvény által az energiaipari vállalkozásokkal szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségekből eredő költségek kompenzációjának módszerét”.

23

Az említett rendelet 11. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A [szabályozó bizottság] által elfogadott azon költségeket, amelyek az energiaipari vállalkozások részéről, a velük szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségek következtében merültek fel, hátrányos megkülönböztetés nélkül és átlátható módon kell kompenzálni a valamennyi fogyasztó által fizetett árból.

(2)   A [szabályozó bizottság] által elfogadott, közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó költségek teljes összege beépül a szállítási vállalkozás szükséges éves jövedelmébe.

(3)   A (2) bekezdésben említett költségeket az egyes földgázfogyasztók az ellátás árának törtrésze formájában térítik meg, a mért fogyasztásuk szerint, és azokat a gázellátó hálózaton történő szállításnak – a 2. cikk 3. pontjában említett módszer szerint rögzített vagy meghatározott – árától eltérő számlázási tételként azonosítják.

(4)   Az érintett energiaipari vállalkozások részéről a velük szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségek következtében felmerült költségek kompenzálásának részletes szabályait, valamint azt a mechanizmust, amellyel e költségeket az azokat viselő energiaipari vállalkozásoknak visszatérítik, a [szabályozó bizottság] által elfogadott módszerrel határozzák meg.”

24

Ugyanezen rendelet 11a. cikkének szövege a következő:

„(1)   Amennyiben egynél több energiaszolgáltató vállalkozás tekintetében írnak elő közszolgáltatási kötelezettséget, az e kötelezettséghez kapcsolódó költségeket az érintett energiaipari vállalkozásoknak a kötelezettség rájuk rótt részének arányában térítik meg, a felhasználóik által fizetett árak útján.

(2)   Az (1) bekezdésben említett esetekben a [szabályozó bizottság] által elfogadott költségeket az érintett energiaipari vállalkozás által meghatározott ártól elkülönülő számlázási tételként határozzák meg, és azokat e vállalkozás részére a felhasználói, és/vagy azon végső földgázszolgáltatók térítik meg, amelyekkel e vállalkozás ellátási szerződést kötött, azok mért fogyasztása alapján.

(3)   A (2) bekezdésben említett külön számlázási tételt a közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódóan az adott évben felmerülő költségeknek és az ugyanezen évben megrendelt földgáz előrelátható mennyiségének az indokolt becslése alapján határozzák meg.

(4)   Amennyiben az energiaipari vállalkozásnak a (3) bekezdésben említett évben több mint egy díjszabási időszaka van, a (2) bekezdésben említett külön számlázási tételt minden egyes díjszabási időszak tekintetében ki kell igazítani a becsült költségek és az előző díjszabási időszak során a közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódóan ténylegesen felmerült költségek különbözete alapján.”

25

A „Bulgartransgaz” EAD tulajdonát képező hálózatokon szállított földgázra vonatkozó hozzáférési és szállítási árak rögzítésének módszere az alapügyre vonatkozó változatában (a DV 2016. szeptember 30‑i 76. száma, a továbbiakban: a Bulgartransgaz áraira vonatkozó módszer) a 17. cikkében a következőket írja elő:

„(1)   A szabályozási időszak adott éve vonatkozásában közvetlenül áthárítható költségeket minden évben meg kell határozni, és azok a következő elemeket tartalmazzák:

[…]”

26

A Bulgartransgaz áraira vonatkozó módszer 25. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy „[a] szállítási ár magában foglalhatja a közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó költségeket is”, és „[e] költségeket az ár részét képező különálló elemként kell azonosítani”.

27

A Bulgartransgaz egy kombinált földgázrendszer üzemeltetője, és e minőségében üzemelteti a Bulgária területén az elosztóhálózatokba és bizonyos nem háztartási felhasználóknak történő földgázszállításra szolgáló nemzeti hálózatot. Ezenfelül kezeli a Chirenben (Bulgária) található föld alatti gáztárolót, amelynek fő célja a földgázellátás biztonságának a biztosítása és az idényjellegű fogyasztási ingadozások kiegyenlítése.

28

A Bulgária területén működő közüzemi földgázellátó vállalkozás feladatát a „Bolgargaz” EAD látja el, amely a szabályozó bizottság által szabályozott áron szolgáltatja a földgázt. 2016‑ban e vállalkozás Bulgáriában a földgáz‑értékesítési piacon 98%‑os részesedéssel rendelkezett.

29

Az elosztórendszer‑üzemeltetők végzik a földgáz elosztására és a földgáznak a végső szolgáltatókhoz való szállítására irányuló tevékenységet. 2016‑ban Bulgáriában 24 vállalkozás rendelkezett engedéllyel, a felhasználóik teljes száma pedig 87274 volt, ebből 80705, azaz 92% háztartás, és 6569, azaz 8% üzem volt.

30

Az Overgas, amelyet a Bulgargaztól vásárol, Bulgáriában az összes földgázfogyasztó 66%‑át látja el. E vállalkozás a Varhoven administrativen sad (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Bulgária), azaz a kérdést előterjesztő bíróság előtt vitatja a 2/2013 rendelet 1. cikke2. pontjának, valamint 11. és 11a. cikkének jogszerűségét, amely rendelkezések értelmében a Bulgargaz a 2017‑es év második negyedévében a földgáz árát 1000 m3‑enként 2,40 bolgár levával (BGN) (hozzávetőleg 1,22 euró) megemelte, ami 2017 áprilisa és májusa vonatkozásában 85980 BGN (hozzávetőleg 43960 euró) kiszámlázott többletösszeget okozott, és e számlatétel 2017. július 1‑jére 1000 m3‑enként 2,42 BGN (hozzávetőleg 1,23 euró) lett.

31

A Balgarska gazova asotsiatsia ugyanezen bíróság előtt vitatja ugyanezen rendelkezések jogszerűségét azzal az indokkal, hogy azok sértik a közigazgatási eljárásokra vonatkozó szabályokat, valamint az alkalmazandó anyagi jogot, továbbá sértik a közérdeket, mivel e rendelkezések a földgáz árának jelentős emelkedését eredményezték.

32

A szabályozó bizottság, amely a vitatott rendelkezéseket elfogadta, először is azt állítja, hogy a jogi aktusainak kidolgozásakor mentesül a normatív jogi aktusok elfogadását érintő bizonyos eljárási követelmények tiszteletben tartása alól. Másodszor megállapítja, hogy az energiáról szóló törvény 69. cikke előírja, hogy a földgázágazatban működő energiaipari vállalkozásokkal szemben közszolgáltatási kötelezettségek írhatók elő, és a szabályozó bizottság jogkörrel rendelkezik arra, hogy előírja a díjszabás elemeinek típusait, valamint a közszolgáltató azon költségeinek típusait, amelyeket ezen utóbbi számára meg kell téríteni.

33

E tekintetben kifejti, hogy az energiaügyi miniszter által a 994/2010 rendeletnek megfelelően jóváhagyott, vészhelyzetekre vonatkozó cselekvési terv a bulgáriai földgázellátás biztonságát fenyegető veszély elhárítása érdekében előírja egyrészt azt, hogy a Bulgartransgaznak bizonyos mennyiségű földgázt a chireni létesítményben kell tárolnia, amely tartalék célja az ellátás folyamatosságának biztosítása, és azt a Bulgartransgaznak csak az ellátás megszakadása esetén kell visszaszolgáltatnia. E bizottság szerint e terv másrészt azt írja elő, hogy a földgázágazatban tevékenykedő vállalkozások, amely kategóriába a Bulgargaz is tartozik, szintén kötelesek arra, hogy a téli szezon elején bizonyos mennyiségű földgázt tartalékoljanak e létesítményben annak érdekében, hogy a szezonális hiányt áthidalják, e tartalékokat használják fel a téli szezonban arra, hogy a fogyasztás zavarait ellentételezzék.

34

A szabályozó bizottság megjegyzi, hogy az említett terv ezenkívül előírja, hogy az említett kötelezettségekből eredő költségeket az előbbi kötelezettség tekintetében az energiáról szóló törvény 35. cikkének megfelelően a földgázhálózatokban szállított földgáz hozzáférési és szállítási árából fedezik, és ezen árak meghatározásának feltételeit és részletes szabályait a Bulgartransgaz áraira vonatkozó módszer határozza meg. Hozzáteszi, hogy az utóbbi kötelezettség esetében a költségeket a koncesszióba adott szolgáltatások árából fedezik, szintén az energiáról szóló törvény 35. cikkének megfelelően, amelynek alapján a 2/2013 rendeletet elfogadták.

35

A Prokuratura na Republika Bulgaria (a Bolgár Köztársaság ügyészsége) úgy véli, hogy a bolgár szabályozás nem védi hatékonyan a fogyasztókat. A 2/2013 rendelet vitatott rendelkezései sértik a közigazgatási eljárások elveit, többek között az arányosság elvét, és lehetővé teszik az energiaágazatban tevékenykedő vállalkozások számára, hogy olyan árakat határozzanak meg, amelyek nem felelnek meg a nyújtott szolgáltatásoknak.

36

A kérdést előterjesztő bíróság a 2010. április 20‑iFederutility és társai ítéletre (C‑265/08, EU:C:2010:205), a 2015. szeptember 10‑iBizottság kontra Lengyelország ítéletre (C‑36/14, nem tették közzé, EU:C:2015:570), valamint a 2016. szeptember 7‑iANODE‑ítéletre (C‑121/15, EU:C:2016:637) hivatkozik, és közlése szerint az a kérdés merült fel benne, hogy az uniós jog milyen korlátokat szab a tagállamoknak a földgázellátás árának kialakításába való beavatkozást érintő lehetőségére vonatkozóan. Bár álláspontja szerint ezekből az ítéletekből az következik, hogy a végső fogyasztók szolgáltatását érintő ilyen beavatkozás bizonyos feltételek tiszteletben tartása mellett elfogadható lehet a 2009/73 irányelv keretében, ez az ítélkezési gyakorlat nem teszi lehetővé a felmerült kétségei eloszlatását. Konkrétan az említett ítéletek nem térnek ki az ár azon összetevőjének a kérdésére, amelyet az energiaipari vállalkozásokkal szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségekből eredő költségek képeznek, és a 2009/73 irányelv nem határozza meg, hogy kinek kell viselnie ezt a terhet.

37

A 2009/73 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdésére tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a közérdekű szolgáltatásokra vagy az ilyen szolgáltatások költségeinek viselésére kötelezett vállalkozások azonosításának mechanizmusa nem mentesítheti a földgázágazatban tevékenykedő egyetlen vállalkozást sem, még az állami szolgáltatót vagy a kombináltrendszer‑üzemeltetőt sem.

38

Ezenfelül e bíróság arra keresi a választ, hogy tiszteletben tartják‑e az arányosság elvét, ha az ilyen kötelezettségek gazdasági terhét a végső felhasználók viselik, akik között semmilyen megkülönböztetést nem alkalmaznak, és akik a többségükben nem energiaipari vállalkozások. E tekintetben hozzáteszi, hogy a bolgár jog nem korlátozza időben az állami szolgáltató azon kötelezettségét, hogy a szabályozott díjak ellenében földgázt szolgáltasson, sem pedig a végső felhasználók azon kötelezettségét, hogy az energiaipari vállalkozásokkal szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségekből eredő gazdasági terhet viseljék. Felmerül az a kérdés is, hogy az ilyen közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó költségek közül melyek vehetők figyelembe a szabályozott díjak meghatározásához.

39

Az említett bíróság hozzáteszi, hogy a szabályozó bizottságnak a Chireni létesítményben tartalékolandó gázmennyiségeket az adott időszakokra meghatározó határozataival szemben a végső felhasználók közvetlen és fennálló jogos érdek hiányában semmilyen jogorvoslattal nem élhetnek, és e felhasználók a szóban forgó tárolási kötelezettség teljesítésének az e bizottság által meghatározott költségét sem vitathatják. A kérdést előterjesztő bíróság tehát arra keresi a választ, hogy a fogyasztók jogai részesülnek‑e a 2009/73 irányelv által megkövetelt szintű védelemben.

40

Ezenfelül az említett bíróságban kérdés merült fel a szabályozó bizottságot megillető, a normatív jogi aktusokról szóló törvény átmeneti és záró rendelkezéseinek 5. pontjában előírt mentességet érintően. A 2009/73 irányelv azon követelményére tekintettel, amely szerint a közérdekű szolgáltatáshoz kapcsolódó kötelezettségeket világosan meg kell határozni, és azoknak átláthatóaknak, hátrányos megkülönböztetéstől menteseknek, ellenőrizhetőknek és olyan jellegűeknek kell lenniük, hogy az uniós energiaipari vállalkozások számára a nemzeti fogyasztókhoz egyenlő hozzáférést biztosítsanak, e bíróság számára szükségesnek tűnik az, hogy az ilyen kötelezettségeket bevezető nemzeti rendelkezések részletes indokolást tartalmazzanak.

41

E körülmények között a Varhoven administrativen sad (legfelsőbb közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

42

Mivel a szabályozó bizottság azzal az indokkal vitatja az első kérdés elfogadhatóságát, hogy amennyiben a valóságnak megfelelő jogi és ténybeli helyzetet vennének figyelembe, ami nem tükröződik a kérdésben, az e kérdésre adandó válasz egyértelműen következik az ítélkezési gyakorlatból, emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell (2015. október 6‑iTârşia ítélet, C‑69/14, EU:C:2015:662, 12. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43

Különösen az EUMSZ 267. cikk által létrehozott bírósági együttműködési rendszer keretében a Bíróságnak nem feladata a nemzeti bíróság általi értelmezés helyességének vizsgálata vagy kétségbe vonása, mivel az ilyen értelmezés a nemzeti bíróságok kizárólagos hatáskörébe tartozik. A Bíróságnak, amikor valamely nemzeti bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordul hozzá, tartania kell magát a nemzeti jognak az említett bíróság által elé terjesztett értelmezéséhez (2014. szeptember 11‑iEssent Belgium ítélet, C‑204/12–C‑208/12, EU:C:2014:2192, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. október 6‑iTârşia ítélet, C‑69/14, EU:C:2015:662, 13. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44

A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek a Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdésekre hasznos választ adjon (2014. szeptember 11‑iEssent Belgium ítélet, C‑204/12–C‑208/12, EU:C:2014:2192, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. október 6‑iTârşia ítélet, C‑69/14, EU:C:2015:662, 14. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Másrészt mindemellett semmi esetre sem tilos a nemzeti bíróság számára, hogy olyan előzetes döntéshozatal iránti kérdést terjesszen a Bíróság elé, amelynek megválaszolásával kapcsolatban az alapeljárás valamelyik fele szerint nem merül fel észszerű kétely. Így még ha ez is lenne a helyzet, ez a kérdés akkor sem válik elfogadhatatlanná (2011. december 1‑jei Painer ítélet, C‑145/10, EU:C:2011:798, 64. és 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

A jelen ügyben az első kérdés nyilvánvalóan kapcsolódik az alapeljárás tárgyához, mivel azzal a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy azok a nemzeti rendelkezések, amelyek jogszerűségét előtte vitatják, összeegyeztethetők‑e azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket a 2009/73 irányelvnek a Charta 36. és 38. cikkével összefüggésben értelmezett 3. cikke a tagállamok számára a földgázágazatban előír, és nem tűnik úgy, hogy az általa felvetett probléma hipotetikus lenne. Ezenkívül e bíróság e célból elegendő jogi és ténybeli elemet ismertetett ahhoz, hogy a Bíróság hasznos választ adhasson e kérdésre. Ezenfelül még ha az alkalmazandó nemzeti jognak a kérdést előterjesztő bíróság általi ismertetése téves is lenne, ez nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az említett kérdés elfogadhatatlan.

47

A fentiekből az következik, hogy az első jogalap elfogadható.

48

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével a 2009/73 irányelvet illetően ezen irányelv 3. cikke egészének az értelmezését kéri. Az alapjogvita azonban lényegében arra vonatkozik, hogy ezen irányelvvel összhangban áll‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a földgázipari vállalkozások részéről a velük szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségek címén felmerült költségeket a felhasználóik megtérítik a számukra. Következésképpen e jogvita megoldásához kizárólag e cikk (1)–(3) bekezdésének értelmezése szükséges.

49

Azt is meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolásából kitűnik, hogy az alapügyben vitatott mind a földgázellátás biztonságának a Bulgáriában való biztosítása céljából a Bulgartransgaz számára előírt földgáztárolási kötelezettséghez kapcsolódó költségek áthárítására vonatkozó követelmény, mind a földgázellátásnak a téli szezon során fennálló folyamatosságának a biztosítása céljából a földgázipari vállalkozásokkal szemben előírt földgáztárolási kötelezettségekhez kapcsolódó költségek áthárításának követelménye. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis kitűnik, hogy az alapjogvita nem csupán a 2/2013 rendelet 11. cikkének jogszerűségére vonatkozik, hanem e rendelet 11a. cikkének jogszerűségére is, amely az „egynél több energiaszolgáltató vállalkozás tekintetében” előírt közszolgáltatási kötelezettségekre vonatkozik.

50

E határozatból mindenesetre ugyanakkor az is kitűnik, hogy az e költségek meghatározására és áthárításának módjaira alkalmazandó elvek azonosak, és e két kötelezettségtípus esetében az alapeljárás szempontjából ugyanazt az elemzést kell alkalmazni.

51

E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2009/73 irányelv 3. cikkének a Charta 36. és 38. cikkével összefüggésben értelmezett (1)–(3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely előírja, hogy a földgázellátás biztonságának és folyamatosságának az említett tagállamban való biztosítása érdekében a földgázipari vállalkozásokkal szemben előírt földgáztárolási kötelezettségekhez kapcsolódó költségeket teljes mértékben e vállalkozások felhasználóinak kell viselniük, akik magánszemélyek is lehetnek.

52

A 2009/73 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok intézményi szervezetükre építve és a szubszidiaritás elvét figyelembe véve gondoskodnak arról, hogy a földgázipari vállalkozásokat ennek az irányelvnek az elvei szerint működtessék a (2) bekezdés sérelme nélkül, azzal a céllal, hogy versengő, biztonságos és környezeti szempontból fenntartható földgázpiac alakuljon ki, és nem alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést ezekkel a vállalkozásokkal szemben sem a jogok, sem a kötelezettségek tekintetében.

53

Az említett irányelv 3. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az EUSZ‑ Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek teljes tiszteletben tartásával – különös tekintettel 106. cikkére – a tagállamok a földgázágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek többek között a biztonságra, az ellátás biztonságát is beleértve, és az ellátás folyamatosságára vonatkoznak. E rendelkezés előírja, hogy ezeket a kötelezettségeket világosan meg kell határozni, azoknak átláthatóaknak, hátrányos megkülönböztetéstől menteseknek és ellenőrizhetőeknek kell lenniük, és garantálniuk kell a nemzeti fogyasztókhoz való hozzáférés egyenlőségét az Unió földgázipari vállalkozásai számára. Ezenfelül többek között az ellátás biztonsága és a keresletoldali szabályozás vonatkozásában a tagállamok hosszú távú tervezést vezethetnek be, figyelembe véve annak lehetőségét, hogy harmadik fél is kérhet a hálózathoz való hozzáférést.

54

Az említett 3. cikk ezenkívül az (3) bekezdésében előírja, hogy a tagállamok többek között megfelelő intézkedéseket hoznak a végső felhasználók védelmére, különösen megfelelő biztosítékokat nyújtanak a védelemre szoruló felhasználók védelmére, és magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítanak.

55

A jelen ügyben az alapügyben nem vitatott sem a földgázvállalkozásokkal szemben előírt tárolási kötelezettségeknek a 2009/73 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „közszolgáltatási kötelezettségeknek” való minősítése, sem e tárolási kötelezettségeknek az e rendelkezés által előírt feltételeknek való megfelelősége. Az alapjogvita ugyanis olyan nemzeti szabályozásra vonatkozik, amelynek értelmében a földgázvállalkozások által az említett kötelezettségek következtében viselt költségeket be kell építeni az e vállalkozások által a felhasználóiknak felszámított árakba. E jogvita tehát egy olyan nemzeti szabályozásnak az ezen irányelvvel való összeegyeztethetőségére vonatkozik, amely lényegében a földgáz árát érintő állami beavatkozásban áll, akár a szállítás, akár a szolgáltatás ára vonatkozásában.

56

Emlékeztetni kell tehát arra, hogy bár a földgáz árának meghatározását érintő állami beavatkozás akadályt képez a versenyen alapuló földgázpiac kialakítása tekintetében, e beavatkozás ugyanakkor a 2009/73 irányelv keretében igazolható lehet, ha teljesül három feltétel. Először is e beavatkozásnak általános gazdasági érdekű célt kell követnie, másodszor tiszteletben kell tartania az arányosság elvét, harmadszor pedig világosan meghatározott, átlátható, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és ellenőrizhető közszolgáltatási kötelezettségeket kell előírnia, és biztosítania kell az uniós földgázszolgáltató vállalkozások egyenlő hozzáférését a fogyasztókhoz (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

Először is, ami az általános gazdasági érdekre vonatkozó feltételt illeti, meg kell állapítani, hogy a 2009/73 irányelv nem határozza meg e feltételt. Az ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében szereplő, mind az említett feltételre, mind pedig az EUMSZ 106. cikknek az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásokkal kapcsolatos rendelkezésére történő hivatkozás azonban megköveteli, hogy az említett feltétel a Szerződés utóbbi rendelkezésének fényében kerüljön értelmezésre (2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Az általános gazdasági érdek követésére vonatkozó feltétel értelmezése során ezenfelül figyelembe kell venni az EUMSZ 14. cikket, az EU‑Szerződéshez (a Lisszaboni Szerződésből eredő változatában) és az EUM‑Szerződéshez csatolt, az általános érdekű szolgáltatásokról szóló 26. sz. jegyzőkönyvet, amely kifejezetten elismeri a tagállami hatóságoknak az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtása, végrehajtása és szervezése tekintetében fennálló alapvető szerepét és tág mérlegelési jogkörét, valamint a Chartát, különösen annak az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférésről szóló 36. cikkét (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 40. és 41. pont).

59

Ami konkrétan a földgázágazatot illeti, a 2009/73 irányelv (47) preambulumbekezdésének második mondatából kitűnik, hogy a közszolgáltatási kötelezettségeket nemzeti alapon, a nemzeti körülmények figyelembevételével kell meghatározni; a tagállamoknak azonban tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot.

60

Az EUMSZ 106. cikk (2) bekezdése ebben az összefüggésben tűzi ki célul, hogy összeegyeztesse a tagállamok azon érdekeit, hogy egyes vállalkozásokat gazdaság‑ vagy szociálpolitikai eszközként vegyenek igénybe, valamint az Uniónak a versenyszabályok tiszteletben tartására és a belső piac egységének megóvására vonatkozó érdekeit (2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61

A tagállamok tehát az uniós jog tiszteletben tartása mellett jogosultak az általános gazdasági érdekű szolgáltatásaik terjedelmét és megszervezését meghatározni, és különösen figyelembe vehetik a nemzeti politikájukra jellemző sajátos célokat (2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62

E tekintetben a Bíróság utalt arra, hogy azon mérlegelés keretében, amelyet a tagállamoknak a 2009/73 irányelv alapján annak meghatározását illetően kell lefolytatniuk, hogy általános gazdasági érdekből a földgázágazatban működő vállalkozások számára indokolt‑e közszolgáltatási kötelezettséget előírni, a tagállamok feladata, hogy összeegyeztessék a liberalizáció célkitűzését, valamint az említett irányelv által követett többi célt (2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

Az uniós jog, és különösen a 2009/73 irányelv 3. cikkének az EUMSZ 14. cikk és az EUMSZ 106. cikk fényében értelmezett (2) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára annak értékelését, hogy szükséges‑e általános gazdasági érdekből a földgázágazatban működő vállalkozások számára többek között az ellátásbiztonság és a területi kohézió garantálása érdekében a földgázszolgáltatás árára vonatkozóan közszolgáltatási kötelezettségeket előírni, feltéve hogy az ezen irányelv által megállapított többi feltétel is teljesül (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 52. pont).

64

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügy tárgyát képező költségek áthárítására vonatkozó követelmény az azon gáztárolási kötelezettségekhez kapcsolódó költségeket érinti, amelyeket a földgázipari vállalkozásokkal szemben a földgázellátás biztonságának és folyamatosságának a Bulgáriában való biztosítása érdekében írtak elő, amely két célt a 2009/73 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése kifejezetten olyan általános gazdasági érdekű célokként említi, amelyek e rendelkezés értelmében igazolják közszolgáltatási kötelezettségek előírását.

65

Márpedig az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a földgázipari vállalkozások részéről az ilyen közszolgáltatási kötelezettségek következtében felmerült költségeket e vállalkozásoknak be kell építeniük a felhasználóiknak kiszámlázott árakba, szintén ezen általános gazdasági érdekű célokat szolgálja, mivel azáltal, hogy az említett vállalkozások számára biztosítja azt, hogy e kötelezettségek rájuk nézve költségsemlegesek legyenek, hozzájárul az említett kötelezettségeknek az e vállalkozások általi tényleges teljesítéséhez. Mindazonáltal ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia annak figyelembevételével, hogy a Bíróság már megállapította, hogy nem kizárt, hogy a földgázszolgáltatás adott áron történő nyújtására vonatkozó kötelezettséget megállapító nemzeti szabályozást úgy lehet tekinteni, hogy az biztosíthatja az ilyen célok elérését (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 58. pont).

66

Másodszor, az arányosság elvének tiszteletben tartására vonatkozó feltételt illetően magának az EUMSZ 106. cikknek a szövegéből következik, hogy a 2009/73 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése alapján a vállalkozásokkal szemben előírható közszolgáltatási kötelezettségeknek tiszteletben kell tartaniuk ezen elvet, ennélfogva 2007. július 1‑je után ezek a kötelezettségek kizárólag olyan mértékben veszélyeztethetik a földgázellátás árának szabad meghatározását, amennyiben az általuk kitűzött, általános gazdasági érdekű cél megvalósítása érdekében szükséges (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67

Bár az alapjogvita keretében a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie, hogy az arányosság e követelménye teljesül‑e, a Bíróságnak a rendelkezésre álló információk alapján ehhez minden szükséges útmutatást meg kell adnia e bíróság számára az uniós joggal kapcsolatban (lásd analógia útján: 2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

Így az arányosság elvének tiszteletben tartása magában foglalja először is azt, hogy a szóban forgó intézkedésnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy biztosítsa az általa követett általános gazdasági érdekű célkitűzés megvalósulását (2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

E tekintetben úgy tűnik, hogy a Bíróság rendelkezésére álló iratokban szereplő egyetlen információ sem utal arra, hogy ez a feltétel a jelen ügyben ne teljesülne. Amint az a jelen ítélet 65. pontjában már megállapításra került, az, hogy a földgázipari vállalkozások részéről a velük szemben a földgázellátás biztonságának és folyamatosságának biztosítása érdekében előírt tárolási kötelezettségek következtében felmerült költségeket megtérítik e vállalkozások számára, e kötelezettségek gazdasági semlegességének biztosítására irányul. Úgy tűnik tehát, hogy a költségek áthárítására vonatkozó ilyen követelmény alkalmas a követett célok megvalósításának a biztosítására, aminek vizsgálatát azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell elvégeznie.

70

Másodszor, az arányosság elvének a tiszteletben tartásához az árakra vonatkozó állami beavatkozásnak szigorúan a követett cél eléréséhez szükséges mértékre kell korlátozódnia, ami feltételezi az intézkedés szükségességének időközönkénti felülvizsgálatát (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell a rendelkezésére álló információk alapján értékelnie, hogy a nemzeti szabályozás megfelel‑e e feltételnek. Ennek keretében a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a közigazgatást az alkalmazandó nemzeti jog kötelezi‑e, és milyen mértékben kötelezi arra, hogy a beavatkozásának a szükségességét és módjait a gáz ágazatában bekövetkezett fejlődések alapján rendszeres időközönként, kellőképpen gyakran felülvizsgálja, hozzátéve, hogy ezen értékelés során figyelembe kell vennie a 994/2010 rendeletnek az alapügy időpontjában alkalmazandó, és azóta a 2017/1938 rendelettel felváltott rendelkezéseit, amelyek szabályozzák többek között egy preventív cselekvési tervnek és vészhelyzeti tervnek az egyes tagállamok általi létrehozását a gázellátás biztonságának nemzeti szintű biztosítása érdekében.

72

Harmadszor, az alkalmazott beavatkozási mód nem haladhatja meg az elérni kívánt általános gazdasági érdekű cél megvalósításához szükséges mértéket (2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság nem szolgáltat információt annak értékeléséhez, hogy a felhasználókra áthárított költségek kiszámítása megfelel‑e e feltételnek, kivéve az első kérdés szövegében szereplő azon megállapítást, amely szerint „a közszolgáltatási kötelezettségek költségét a költségelszámolási módszerrel számítják ki egy előrejelzési modell alapján”.

74

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell értékelnie, hogy a nemzeti szabályozás által előírt költségszámítási módszer nem vezet‑e az érintett vállalkozások részéről a velük szemben előírt tárolási kötelezettségek címén felmerült költségek túlkompenzációjához, és hogy a szabályozó bizottság által az e kötelezettségekből eredő költségek kiszámításához alkalmazott módszer, amelynek meghatározása a nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozik, objektív és hátrányos megkülönböztetéstől mentes kritériumokat vesz‑e figyelembe.

75

Negyedszer az arányosság elvének a tiszteletben tartását a szóban forgó intézkedés személyi hatályára, konkrétan a kedvezményezettjeire tekintettel is értékelni kell. E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy meg kell vizsgálni azt, hogy a szóban forgó állami beavatkozás milyen mértékű előnyökkel jár a magánszemélyek, illetve vállalkozások mint végső gázfogyasztók számára (2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 67. és 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

76

Ezen elv tiszteletben tartása azonban nem akadálya annak, hogy a tagállamok által a 2009/73 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése keretében előírható közszolgáltatási kötelezettségek az összes végső gázfogyasztóra vonatkozzanak. Ebben az esetben ugyanakkor a szóban forgó nemzeti intézkedés arányosságának értékelése során figyelembe kell venni egyrészt azt, hogy a vállalkozások helyzete főszabály szerint eltér a lakossági fogyasztókétól, és a kitűzött célok és a fennálló érdekek nem feltétlenül egyeznek meg, másrészt pedig figyelembe kell venni a maguk a vállalkozások között a méretük alapján fennálló objektív különbségeket (lásd ebben az értelemben: 2010. április 20‑iFederutility és társai ítélet, C‑265/08, EU:C:2010:205, 40–42. pont).

77

A jelen ügyben az alapügy tárgyát képező költségek áthárítására vonatkozó követelmény első ránézésre önmagában nem tekinthető olyan intézkedésnek, amely „előnyt” biztosít a felhasználók vagy a fogyasztók számára, akiknek végül is e költségeket viselniük kell. Ezen áthárítási követelmény azonban közvetlenül a földgázipari vállalkozásokkal szemben előírt földgáztárolási kötelezettségekből ered. Márpedig e kötelezettségek, mivel az ellátás biztonságának és folyamatosságának a biztosítását célozzák, valamennyi földgázfogyasztó számára előnyt biztosítanak.

78

Ezenfelül úgy tűnik, hogy elvileg semmi akadálya nincs annak, hogy az alapügy tárgyát képező, költségek áthárítására vonatkozó követelmény minden olyan földgázipari vállalkozásra vonatkozzon, amelynek tekintetében a tárolási kötelezettségeket előírják, és e vállalkozások valamennyi felhasználóját érintse, ideértve a magánszemélyeket is.

79

Mindemellett, mivel a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésében kifejti, hogy nem alkalmaznak különbségtételt az e címen a különböző típusú felhasználók által viselt pénzügyi terhek között, meg kell állapítani, hogy a 2/2013 rendelet 11. és 11a. cikke szerint, amint azt e bíróság kifejtette, az alapügy tárgyát képező költségeket a felhasználók által „azok mért fogyasztása alapján” fizetett árak útján térítik meg. Ez azt jelenti, hogy az alapügy tárgyát képező, költségek áthárítására vonatkozó követelmény a látszólag egységes személyi hatálya ellenére e tekintetben megfelelhet az arányosság elvének. Ezt azonban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia, hozzátéve, hogy ezen elvvel nem ellentétes, ha a tárolási kötelezettségeknek a különböző típusú végső felhasználók által viselt gazdasági terhe valamennyi felhasználót ugyanúgy érinti, és az sem, ha a felhasználók különbözőképpen érintettek, de a felhasználói típusok közötti különbségtétel objektív módon igazolható, például a fogyasztásuknak a tárolás költségeire gyakorolt hatása alapján.

80

Harmadszor, azon feltételt illetően, amely szerint a szóban forgó közszolgáltatási kötelezettségeknek egyértelműen meghatározottaknak, átláthatóknak, hátrányos megkülönböztetéstől menteseknek és ellenőrizhetőknek kell lenniük, valamint biztosítaniuk kell az uniós földgázipari vállalkozások számára a nemzeti fogyasztókhoz való egyenlő hozzáférést, emlékeztetni kell arra, hogy e kötelezettségek hátrányos megkülönböztetéstől mentes jellegét illetően a 2009/73 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése a közszolgáltatási kötelezettségek előírását általános jelleggel „a földgázágazatban működő vállalkozások számára” teszi lehetővé, nem pedig bizonyos vállalkozások számára. Ezenfelül ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok nem alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést a földgázipari vállalkozásokkal szemben sem a jogok, sem a kötelezettségek tekintetében. Ennek keretében a közszolgáltatási kötelezettségekkel megbízott vállalkozások kijelölési rendszere a priori nem zárhat ki egyetlen, a földgázelosztó ágazatban működő vállalkozást sem (2016. szeptember 7‑iANODE‑ítélet, C‑121/15, EU:C:2016:637, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Így bármilyen esetleges bánásmódbeli eltérést objektív módon igazolni kell.

81

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben annak kijelentésére szorítkozott, hogy egyrészt az alapügy tárgyát képező tárolási kötelezettségekből eredő gazdasági teher nem érint „minden energiaipari vállalkozást”, és másrészt a végső felhasználók nem vitathatják a közszolgáltatási kötelezettségekhez kapcsolódó, végül rájuk hárított költségeket.

82

Márpedig mivel az alapügy tárgyát képező tárolási kötelezettségek a jellegüknél fogva csak a gázágazatban tevékenykedő vállalkozásokra vonatkozhatnak, az, hogy e kötelezettségek költségeit nem az energiaágazatban tevékenykedő valamennyi vállalkozás viseli, nem utalhat arra, hogy az e költségek áthárítására vonatkozó követelményt hátrányosan megkülönböztető módon alkalmazzák. A kérdést előterjesztő bíróságnak azonban meg kell vizsgálnia azt, hogy az említett kötelezettségekből eredő gazdasági teher minden földgázipari vállalkozást érint‑e, és ellenkező esetben azt, hogy az alkalmazott különbségtétel objektív módon igazolt‑e, és az említett tehernek az érintett vállalkozások számára nyújtott kompenzációját érintő részletes szabályokhoz kapcsolódik‑e hátrányos megkülönböztetés (lásd analógia útján: 2010. április 20‑iFederutility és társai ítélet, C‑265/08, EU:C:2010:205, 45. és 46. pont).

83

Ami azt a tényt illeti, hogy a végső felhasználók nem vitathatják a tárolási kötelezettséghez kapcsolódó, végül rájuk áthárított költségeket, ez önmagában nem utalhat arra, hogy e költségek nem ellenőrizhetők, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki, hogy azok a vállalkozások, amelyekre vonatkozóan e kötelezettségeket előírják, maguk nem vitathatják a szabályozó bizottságnak az ezen áthárítási követelmény tárgyát képező költségeket meghatározó határozatát.

84

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ezzel összefüggésben közölt egyéb információk hiányában a kérdést előterjesztő bíróságnak kell a rendelkezésére álló információk összességére tekintettel értékelnie, hogy az alapügy tárgyát képező követelmény megfelel‑e a jelen ítélet 80. pontjában felidézett feltételnek.

85

Ezenfelül, mivel a kérdést előterjesztő bíróság arra vonatkozóan is kérdést vetett fel, hogy az alapügy tárgyát képező, költségek áthárítására vonatkozó követelmény megengedhető‑e a 2009/73 irányelv 3. cikkének (3) bekezdésére tekintettel, mivel az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás azzal a hatással jár, hogy a tárolási kötelezettség költségeit a földgáz végső felhasználóira hárítja, akik részben magánszemélyek, és ezen áthárítás nem függ attól, hogy védelemre szoruló felhasználókról van‑e szó, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés többek között azt írja elő, hogy a tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak a végső felhasználók védelmére, és különösen megfelelő biztosítékokat nyújtanak a védelemre szoruló felhasználók védelmére, valamint magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítanak, amit a Charta 38. cikke szintén előír.

86

A jelen ügyben azonban semmi nem utal arra, hogy a földgázipari vállalkozásokkal szemben előírt közszolgáltatási kötelezettségekből eredő költségek áthárítására vonatkozó, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló követelmény, amely megfelel a 2009/73 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, és tiszteletben tartja az arányosság elvét, ne lenne alkalmas a fogyasztók – ideértve a védelemre szoruló fogyasztókat is – olyan szintű védelmének a biztosítására, amilyet ezen irányelv megkövetel.

87

E tekintetben konkrétan meg kell állapítani, hogy az áthárításra vonatkozó ilyen követelménynek csupán a földgázszolgáltatás árának egy bizonyos hányadára van hatása, és úgy tűnik, hogy az a földgáz tényleges fogyasztásától függ, valamint előírják, hogy az ár érintett hányada külön számlázási tételt képez. Ezenfelül úgy tűnik, hogy az ilyen szabályozás nem zárja ki, hogy az érintett tagállam adott esetben a védelemre szoruló fogyasztók javára beavatkozhasson a földgázszolgáltatás árába.

88

A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/73 irányelv 3. cikkének a Charta 36. és 38. cikkével összefüggésben értelmezett (1)–(3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely előírja, hogy a földgázellátás biztonságának és folyamatosságának az említett tagállamban való biztosítása érdekében a földgázipari vállalkozásokkal szemben előírt földgáztárolási kötelezettségekhez kapcsolódó költségeket teljes mértékben e vállalkozások felhasználóinak kell viselniük, akik magánszemélyek is lehetnek, feltéve hogy e szabályozás általános gazdasági érdekű célt követ, tiszteletben tartja az arányosság elvét, és az annak keretében előírt közszolgáltatási kötelezettségeket világosan meghatározzák, azok átláthatóak, hátrányos megkülönböztetéstől mentesek, ellenőrizhetőek, és az uniós gázipari vállalkozások számára egyenlő hozzáférést biztosítanak a nemzeti fogyasztókhoz.

89

A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2009/73 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely e tagállamnak az ezen irányelv értelmében vett szabályozó hatóságát mentesíti a nemzeti szabályozásnak a normatív jogi aktusok elfogadására vonatkozó eljárásra alkalmazandó bizonyos rendelkezéseinek a tiszteletben tartása alól abban az esetben, ha az említett irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett közszolgáltatási kötelezettséget előíró jogi aktust fogad el.

90

Előzetesen meg kell jegyezni egyrészt azt, hogy a bolgár kormány vitatja a Bíróságnak az e kérdés elbírálására vonatkozó hatáskörét, mivel az említett kérdés nem az uniós jogra, hanem a nemzeti jogra vonatkozik, tekintve, hogy az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás nem minősül az uniós jogot átültető intézkedésnek.

91

Meg kell azonban állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az említett kérdéssel lényegében arra keresi a választ, hogy a 2009/73 irányelv lehetővé teszi‑e, hogy az ezen irányelv értelmében vett szabályozó hatóságra abban az esetben, ha az említett irányelv alapján szabályozási hatásköröket gyakorol, a jogi aktusai elfogadását érintő, olyan eljárás vonatkozzon, amely eltér a normatív jogi aktusok elfogadására vonatkozóan a nemzeti szabályozásban egyébként előírt rendszertől. Mivel a második kérdés tehát egyértelműen az uniós jogra vonatkozik, a Bíróság hatáskörrel rendelkezik annak elbírálására.

92

Másrészt a szabályozó bizottság vitatja e kérdés elfogadhatóságát, mivel a 2009/73 irányelv az álláspontja szerint nem tartalmaz semmilyen követelményt azon eljárások vonatkozásában, amelyek alapján a törvényeknél alacsonyabb szintű normatív jogi aktusokat el kell fogadni.

93

Az a kérdés azonban, hogy a második kérdés az uniós jogon kívül álló területet érint‑e azáltal, hogy ezen irányelv a tagállamokat nem kötelezi arra, hogy a szabályozásukban előírjanak olyan szabályokat, amelyek hasonlóak azokhoz, amelyek alól a szabályozó bizottságot az alapügy tárgyát képező nemzeti szabályozás mentesíti, az előterjesztett kérdés érdemét érinti, nem pedig annak elfogadhatóságát (lásd analógia útján: 2010. október 21‑iPadawan ítélet, C‑467/08, EU:C:2010:620, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez a kérdés tehát elfogadható.

94

A kérdés érdemét érintően emlékeztetni kell arra, hogy a 2009/73 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerint a tagállamok a földgázágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek világosan meghatározottak, átláthatóak, hátrányos megkülönböztetéstől mentesek és ellenőrizhetőek, valamint garantálják a nemzeti fogyasztókhoz való hozzáférés egyenlőségét az uniós földgázipari vállalkozások számára.

95

Márpedig e rendelkezés annak előírásával, hogy az ilyen kötelezettségeknek „világosan meghatározottaknak”, „átláthatóaknak” és „ellenőrizhetőeknek” kell lenniük, azt követeli meg, hogy az ilyen kötelezettségeket előíró jogi aktusokat indokolni kell, közzé kell tenni, és azok esetében bírósági felülvizsgálatot kell biztosítani.

96

Ezenfelül a 2009/73 irányelvnek a szabályozó hatóságok feladatairól és hatásköreiről szóló 41. cikke az (16) bekezdésében előírja, hogy az e hatóságok által hozott döntéseket a bírósági felülvizsgálat lehetővé tétele érdekében teljeskörűen meg kell indokolni és alá kell támasztani, továbbá a nyilvánosság számára közzé kell tenni az üzleti szempontból érzékeny információk bizalmas jellegének megóvása mellett.

97

A 2009/73 irányelv azonban e rendelkezéseken kívül nem ír elő olyan részletes eljárási szabályokat, amelyeknek az említett hatóságoknak meg kell felelniük abban az esetben, ha az ezen irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett közszolgáltatási kötelezettségeket előíró jogi aktusokat fogadnak el.

98

E körülmények között a tagállamok a szabályozó hatóságukat az ilyen jogi aktusok elfogadása vonatkozásában mentesíthetik a normatív jogi aktusok elfogadásának eljárására alkalmazandó nemzeti szabályozásuk bizonyos rendelkezéseinek a tiszteletben tartása alól, amennyiben a jogszabályaik egyébként biztosítják, hogy az ilyen jogi aktus elfogadásakor e hatóság köteles tiszteletben tartani a 2009/73 irányelvben előírt feltételeket.

99

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy a normatív jogi aktusokról szóló törvény átmeneti és záró rendelkezéseinek 5. pontjában előírt mentesség ellenére a szabályozó bizottság – amint azt állítja – köteles‑e tiszteletben tartani e feltételeket.

100

A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/73 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely e tagállamnak az ezen irányelv értelmében vett szabályozó hatóságát mentesíti a nemzeti szabályozásnak a normatív jogi aktusok elfogadására vonatkozó eljárásra alkalmazandó bizonyos rendelkezéseinek a tiszteletben tartása alól abban az esetben, ha az említett irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében vett közszolgáltatási kötelezettséget előíró jogi aktust fogad el, feltéve hogy az alkalmazandó nemzeti szabályozás egyébként biztosítja, hogy e jogi aktus megfeleljen e rendelkezés érdemi követelményeinek, azt teljeskörűen indokolják, továbbá a nyilvánosság számára közzétegyék adott esetben az üzleti szempontból érzékeny információk bizalmas jellegének megóvása mellett, és az bírósági úton felülvizsgálható legyen.

101

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (tizedik tanács) a következőképpen határozott: