1.

A jelen ügyben az Európai Bizottság az EUMSZ 258. cikk alapján eljárást indított a Lengyel Köztársaság ellen amiatt, hogy az a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) és a rendes bíróságok bíráira vonatkozó új fegyelmi felelősségi rendszert létrehozó, 2017‑ben elfogadott jogszabályokkal bevezetett nemzeti intézkedésekre ( 2 ) tekintettel nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből, valamint az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

2.

Közelebbről, a Bizottság lényegében négy jogalap alapján állítja, hogy a Lengyel Köztársaság megsértette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését: először, a bírósági határozatok tartalmának fegyelmi vétségként minősítése; másodszor, az Izba Dyscyplinarna Sądu Nawyższego (a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsa, Lengyelország, a továbbiakban: fegyelmi tanács) függetlenségének és pártatlanságának hiánya; harmadszor, diszkrecionális jogkör biztosítása a fegyelmi tanács elnökének ahhoz, hogy kijelölje a hatáskörrel rendelkező bíróságot, ami megakadályozza, hogy a fegyelmi ügyekben törvény által létrehozott bíróság járjon el; és negyedszer, annak biztosításának elmulasztása, hogy a fegyelmi ügyeket észszerű időn belül vizsgálják meg, továbbá a fegyelmi eljárás alá vont bírák védelemhez való joga biztosításának elmulasztása, így figyelembe véve az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. és 48. cikkében biztosított jogokat.

3.

A Bizottság továbbá azt állítja, hogy a Lengyel Köztársaság megsértette az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdését, mivel a nemzeti bíróságok előzetes döntéshozatalra utaláshoz való jogát korlátozza, hogy az e jogot gyakorló bírákkal szemben fegyelmi eljárás megindítását helyezik kilátásba.

4.

A jelen ügy a bírói függetlenséget – többek között a 2019. november 19‑i A. K. és társai (A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége) ítélethez ( 3 ) vezető, a fegyelmi tanács függetlenségét – érintő lengyelországi jogszabályi változásokkal, valamint a bírákra vonatkozó új fegyelmi felelősségi rendszerrel kapcsolatos, a 2020. március 26‑i Miasto Łowicz és Prokurator Generalny ítéletben ( 4 ) kiemelt más vonatkozásokkal kapcsolatban a Bíróság elé terjesztett egyre több ügy ( 5 )összefüggésébe illeszkedik. E változások közismert módon széleskörű nemzetközi kritikát váltottak ki, ( 6 ) és a Bizottság EUSZ 7. cikk (1) bekezdése alapján kiadott, a lengyelországi jogállamiságról szóló indokolással ellátott véleményéhez ( 7 ) vezettek.

5.

Ez az ügy valójában a harmadik kereset, amelyet a Bizottság e változások nyomán az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének állítólagos megsértése miatt az EUMSZ 258. cikk alapján a Lengyel Köztársaság ellen indított. ( 8 ) A Bíróság első két ítéletével, a 2019. június 24‑i Bizottság kontra Lengyelország (A legfelsőbb bíróság függetlensége) ítélettel ( 9 ) és a 2019. november 5‑i Bizottság kontra Lengyelország (A rendes bíróságok függetlensége) ítélettel ( 10 ) lényegében – az ezen ügyekre vonatkozó indítványaimmal összhangban – megállapította, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) és a rendes bíróságok bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentő és e bírák aktív szolgálatának meghosszabbítására vonatkozóan a Lengyel Köztársaság elnöke (a továbbiakban: köztársasági elnök) és az igazságügyi miniszter számára diszkrecionális jogkört biztosító intézkedések összeegyeztethetetlenek a Lengyel Köztársaság EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő kötelezettségeivel, mivel ellentétesek az e rendelkezés által garantált bírói függetlenség elvével és a bírák elmozdíthatatlanságának elvével.

6.

Ez az ügy kétségkívül alapvető jelentőséggel bír az uniós jogrend szempontjából. A bírákra vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszer tágan fogalmazva olyan szabályok együttesét jelenti, amelyek lehetővé teszik, hogy a bírákat felelősségre vonják a kötelezettségszegés súlyos formái miatt, és így hozzájárul a bíróságokba vetett közbizalom növeléséhez. ( 11 ) Ugyanakkor megfelelő biztosítékoknak kell fennállniuk, hogy a bírákkal szemben hozható szankciók kilátásba helyezésével vagy kiszabásával ne veszélyeztessék a bírói függetlenséget. Egy ilyen rendszer ezért összefügg a jogállamisággal, és ezen keresztül a Bíróságon és a nemzeti bíróságokon alapuló uniós bírósági rendszer működésével és jövőjével.

7.

Következésképpen ez az ügy lehetőséget nyújt a Bíróságnak arra, hogy továbbfejlessze a valamely tagállam által az igazságszolgáltatási rendszerének szervezetére, és különösen a bírákra alkalmazandó fegyelmi felelősségi rendszerre vonatkozóan hozott intézkedéseknek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének – a hatékony bírói jogvédelemnek és az uniós jogrendben a jogállamiság tiszteletben tartásának a biztosítására irányuló – követelményeivel való összeegyeztethetőségére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát. Ez az ügy ezenkívül az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a Charta 47. és 48. cikke között ebben az összefüggésben fennálló kapcsolatra vonatkozó fontos kérdéseket is felvet.

8.

A jelen indítványban ismertetem azokat az indokokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetnek helyt kell adni.

9.

Az EUMSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerint:

„A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.”

10.

Az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdése kimondja:

„Ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti az Európai Unió Bíróságát, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést.

Ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles az Európai Unió Bíróságához fordulni.”

11.

A lengyel jognak a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) és a rendes bíróságok bíráira alkalmazandó új fegyelmi felelősségi rendszerre vonatkozó, a jelen ügyben szóban forgó módosításait a 2017. december 8‑i ustawa o Sądzie Najwyższym (a legfelsőbb bíróságról szóló törvény; Dz. U. 2018., 5. tétel, a módosításokkal együtt; a továbbiakban: a legfelsőbb bíróságról szóló törvény) vezette be, amely 2018. április 3‑án lépett hatályba.

12.

A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 3. cikkének 4. és 5. §‑a szerint e törvény két új tanácsot hozott létre a Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróság) belül, az Izba Kontroli Nadzwyczajnej i Spraw Publicznycht (rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács, Lengyelország) és a fegyelmi tanácsot.

13.

A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 27. cikke kimondja:

„1.   § A fegyelmi tanács hatáskörébe tartoznak:

[…]

– a rendes bíróságok szervezetéről szóló, 2001. július 27‑i törvény;

[…]”

14.

A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 73. cikke kimondja:

„1.   § A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bíráit érintő fegyelmi ügyekben a fegyelmi bíróságok a következők:

15.

A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikke kimondja:

„1.   § A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)], amennyiben valamely ügy vizsgálata során nyilvánvaló szabálysértést állapít meg, az egyéb jogosultságaitól függetlenül felhívja az érintett bíróság figyelmét a megállapított jogsértésre. A megállapított jogszabálysértésre való figyelemfelhívás előtt tájékoztatnia kell az ítélkező testületben részt vevő bírót vagy bírákat arról a lehetőségről, hogy 7 napon belül írásbeli magyarázatot nyújthatnak be. A jogszabálysértés felfedezése és megállapítása nem befolyásolja az ügy kimenetelét.

[…]

3.   § A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)], a jogszabálysértése történő figyelemfelhívás esetén, fegyelmi ügy vizsgálata iránti kérelmet nyújthat be a fegyelmi bírósághoz. Az elsőfokú fegyelmi bíróság a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)].”

16.

A rendes bíróságok bíráira vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszert a 2001. július 27‑i ustawa – Prawo o ustroju sądów powszechnych (a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény; Dz. U. 2001., 98. szám, 1070. tétel, amelyet többek között a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosított; a továbbiakban: a rendes bíróságokról szóló törvény) is szabályozza.

17.

A rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikke 1. §‑ának az irányadó időpontban alkalmazandó változata ( 12 ) kimondja:

„A bíró fegyelmi felelősséggel tartozik a szakmai kötelezettségszegésekért (fegyelmi vétségek), beleértve a jogszabályok nyilvánvaló és súlyos megsértését és a hivatal méltóságának megsértését.”

18.

A rendes bíróságokról szóló törvény 110. cikkének 3. §‑a kimondja:

„Az 1. § 1. pontjának a) alpontjában említett ügyek elbírálásában nem vehet részt az a fegyelmi bíróság, amelynek illetékességi területén a fegyelmi eljárással érintett bíró hivatalt tölt be. Az ügy elbírálására hatáskörrel rendelkező fegyelmi bíróságot a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] elnöke nevezi ki, aki a fegyelmi biztos kérelmére a fegyelmi tanács munkáját irányítja.”

19.

A rendes bíróságokról szóló törvény 112b. cikke a következőket írja elő:

„1.   § Az igazságügyi miniszter a miniszter által kinevezett fegyelmi biztost megbízhatja, hogy járjon el a bírákra vonatkozó meghatározott ügyekben. Az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos kinevezése minden más fegyelmi biztosnak az ügyből való kizárását eredményezi.

2.   § Az igazságügyi miniszter a fegyelmi biztost a rendes bíróságok vagy a legfelsőbb bíróság bírái közül nevezi ki. A közvádra üldözendő szándékos bűncselekmények kritériumait megvalósító fegyelmi kötelezettségszegések esetében az igazságügyi miniszter a fegyelmi biztost a legfőbb ügyész által ajánlott ügyészek közül is kinevezheti. Indokolt esetekben, különösen az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos halála esetében, vagy ha a fegyelmi biztos megbízatásának ellátásában hosszabb időn keresztül akadályoztatva van, az igazságügyi miniszter e személy helyére másik bírót nevez ki, vagy a közvádra üldözendő szándékos bűncselekmények kritériumait megvalósító fegyelmi kötelezettségszegés esetében bírót vagy ügyészt nevez ki.

3.   § Az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos az igazságügyi miniszter kérelmére eljárást kezdeményezhet vagy beavatkozhat folyamatban lévő eljárásba.

4.   § Az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos kinevezése a vizsgálati eljárás vagy fegyelmi eljárás megindítása kezdeményezésének felel meg.

5.   § Az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos megbízatása a fegyelmi eljárás megindítását megtagadó, a fegyelmi eljárást megszüntető vagy a fegyelmi eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésével megszűnik. Az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos megbízatásának megszűnése nem zárja ki, hogy az igazságügyi miniszter ugyanabban az ügyben újból igazságügyi miniszteri fegyelmi biztost nevezzen ki.”

20.

A rendes bíróságokról szóló törvény 113a. cikke a következőket írja elő:

„A képviselő hivatalból történő kirendeléséhez, valamint a képviselő általi védelem ellátásához kapcsolódó cselekmények nem függesztik fel az eljárást.”

21.

A rendes bíróságokról szóló törvény 114. cikkének 7. §‑a kimondja:

„A fegyelmi vádak közlésekor a fegyelmi biztos felkéri a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) fegyelmi tanács munkáját irányító elnökét az ügyet első fokon vizsgáló fegyelmi bíróság kijelölésére. A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) fegyelmi tanács munkáját irányító elnöke a kérelem kézhezvételétől számított hét napon belül kijelöli e bíróságot.”

22.

A rendes bíróságokról szóló törvény 115a. cikkének 3. §‑a a következőket írja elő:

„A fegyelmi bíróság az eljárást az értesített, eljárás alá vont személy vagy képviselőjének igazolt távolléte ellenére is lefolytatja, kivéve, ha ez nem szolgálná a fegyelmi eljárás érdekét.”

23.

A Krajowa Rada Sadownictwát (nemzeti igazságszolgáltatási tanács, Lengyelország, a továbbiakban: KRS) a többek között a 2018. január 17‑én hatályba lépett, 2017. december 8‑i ustawa o zmianie ustawy o Krajowej Radzie Sadownictwa oraz niektórych innych ustaw (a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvény és egyes más törvények módosításáról szóló törvény, Dz. U. 2018., 3. tétel) által módosított 2011. május 12‑i ustawa o Krajowej Radzie Sadownictwa (a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvény, Dz. U. 2011., 126. sz., 714. tétel; a továbbiakban: a KRS‑ről szóló törvény) szabályozza.

24.

A KRS‑ről szóló törvény 9a. cikke szerint:

„1.   A Sejm [Szejm] a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)], a rendes bíróságok, a közigazgatási bíróságok és a katonai bíróságok bírái közül választja meg a [KRS] tizenöt tagját négyéves, közös hivatali időre.

2.   Az 1. bekezdésben említett választás során a Szejm lehetőség szerint figyelembe veszi a különböző típusú és szintű bíróságok bírái [KRS‑en] belüli képviseletének szükségességét.

3.   A [KRS] bírák közül választott új tagjainak közös hivatali ideje a megválasztásuk napját követő napon kezdődik. A [KRS] leköszönő tagjai a feladataikat a [KRS] új tagjainak közös hivatali ideje megkezdésének napjáig látják el.”

25.

2019. április 3‑án a Bizottság az EUMSZ 258. cikknek megfelelően felszólító levelet küldött a Lengyel Köztársaságnak a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) és a rendes bíróságok bíráira vonatkozó – a legfelsőbb bíróságról szóló törvényben, a rendes bíróságokról szóló törvényben és a KRS‑ről szóló törvényben (együtt: a vitatott intézkedések) rögzített – új fegyelmi felelősségi rendszernek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével, valamint az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdésével való összeegyeztethetősége tárgyában, és felszólította a Lengyel Köztársaságot, hogy két hónapon belül nyújtsa be észrevételeit.

26.

2019. június 1‑jén a Lengyel Köztársaság válaszolt a felszólító levélre, és vitatta a Bizottság érveit.

27.

2019. július 17‑én a Bizottság indokolással ellátott véleményt intézett a Lengyel Köztársasághoz, amelyben azt állította, hogy a szóban forgó fegyelmi felelősségi rendszer sérti a Szerződések jelen indítvány 25. pontjában említett rendelkezéseit, és felszólította a Lengyel Köztársaságot, hogy az indokolással ellátott vélemény kézhezvételétől számított két hónapon belül tegyen eleget az abban foglaltaknak.

28.

2019. szeptember 17‑én a Lengyel Köztársaság válaszolt az indokolással ellátott véleményre, fenntartva, hogy az állítólagos kötelezettségszegések megalapozatlanok.

29.

A Bizottság 2019. október 25‑én benyújtott keresetlevelével megindította a Bíróság előtt az EUMSZ 258. cikk szerinti jelen eljárást. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

1)   állapítsa meg, hogy a Lengyel Köztársaság azzal, hogy

2)   állapítsa meg, hogy a Lengyel Köztársaság annak lehetővé tételével, hogy fegyelmi eljárás kilátásba helyezésével korlátozzák a bíróságok azon jogát, hogy előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket intézzenek a Bírósághoz, nem teljesítette az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdéséből eredő kötelezettségeit; valamint

3)   a Lengyel Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

30.

A 2020. január 9‑én benyújtott ellenkérelmében a Lengyel Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság:

1) a jelen keresetet mint megalapozatlant teljes egészében utasítsa el; és

2) a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

31.

A Bizottság ezenfelül 2020. február 21‑én egy választ, míg a Lengyel Köztársaság 2020. május 6‑án egy viszonválaszt is benyújtott.

32.

2019. november 26‑i határozatával a Bíróság elnöke elutasította a Bizottság arra vonatkozó kérelmét, hogy a jelen ügyet gyorsított eljárásban bírálja el, és a Bíróság eljárási szabályzata 53. cikkének (3) bekezdése alapján elrendelte, hogy az ügyet soron kívül bírálják el.

33.

A Bizottság egy 2020. január 23‑án benyújtott dokumentummal ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő, amelyben kérte a Bíróságot, hogy kötelezze a Lengyel Köztársaságot arra, hogy: először, függessze fel a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 3. cikke 5. pontjának, 27. cikkének és 73. cikke 1. §‑ának alkalmazását, amelyek a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) fegyelmi tanácsa azon hatáskörének alapját képezik, hogy a bírákra vonatkozó fegyelmi ügyekben mind elsőfokú, mind fellebbviteli eljárásban határozatot hozzon; másodszor, tartózkodjon a fegyelmi tanács előtt folyamatban lévő ügyek olyan ítélkező testület elé utalásától, amely nem felel meg a többek között az A. K. és társai ítéletben meghatározott függetlenségi követelményeknek; és harmadszor, a Bíróság által hozott végzés közlését követően legkésőbb egy hónappal tájékoztassa a Bizottságot azon intézkedésekről, amelyeket annak érdekében tett, hogy teljes mértékben eleget tegyen e végzésnek.

34.

A Bíróság elnöke 2020. február 11‑i, 19‑i és 20‑i végzésével megengedte a Belga Királyságnak, a Dán Királyságnak, a Finn Köztársaságnak, a Holland Királyságnak és a Svéd Királyságnak, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett a jelen ügybe beavatkozhassanak.

35.

2020. április 8‑i végzésével ( 13 ) a Bíróság az ügy érdemében történő ítélethozatalig teljes mértékben helyt adott a Bizottság ideiglenes intézkedés iránti kérelmének.

36.

2020. december 1‑jén tárgyalás tartására került sor, amelyen a Bizottság, a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Finn Köztársaság, a Holland Királyság, a Lengyel Köztársaság és a Svéd Királyság szóbeli észrevételeket adott elő.

37.

A Bizottság azt állítja, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alkalmazható a jelen ügyben, mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) és a rendes bíróságok az uniós jog alkalmazására és értelmezésére vonatkozó kérdésekben határoznak. Véleménye szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 14 ) szerint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése a Charta 47. és 48. cikkéből eredő minden biztosítékot magában foglal, ideértve a törvény által létrehozott bírósághoz való jogot, az észszerű időn belül történő meghallgatáshoz való jogot, valamint a védelemhez való jogot, mivel ezek célja, hogy elkerülhető legyen annak veszélye, hogy a fegyelmi intézkedéseket a bírósági határozatok tartalma feletti politikai ellenőrzésre szolgáló rendszerként használják fel.

38.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy a Charta 47. és 48. cikkéből származó e jogok nem az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből erednek, így a harmadik és a negyedik kifogásnak nem lehet helyt adni. A Charta 51. cikkének (1) bekezdésében rögzített, a tagállamok viszonylatában fennálló alkalmazási körére tekintettel e jogok nem alkalmazandók a vitatott intézkedések alapján lefolytatott fegyelmi ügyekre, mivel ez utóbbiak belső jellegűek, és a fegyelmi bíróság az ilyen ügyekben nem uniós jogot alkalmaz.

39.

A Belga Királyság és a Svéd Királyság szerint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alkalmazható a jelen ügyre. A Belga Királyság rámutat, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a hatékony bírói jogvédelemhez az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése, illetve a Charta 47. cikke alapján azonos anyagi jogi biztosítékok kapcsolódnak.

40.

Az első kifogással a Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑a, valamint a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. és 3. §‑a a szövege alapján sérti az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését, mivel lehetővé teszik a rendes bíróságok bíráit érintő fegyelmi ügyekben hatáskörrel rendelkező nemzeti szervek számára a fegyelmi felelősség feltételeinek olyan értelmezését, hogy a bírósági határozatok tartalmát fegyelmi vétségnek lehessen minősíteni. Ez lehetővé teszi, hogy a fegyelmi felelősségi rendszert a rendes bíróságok bírái fölötti politikai ellenőrzés gyakorlásának eszközeként használják, ami ellentétes az e rendelkezés által védett bírói függetlenség elvével. Még ha a fegyelmi vétségek meghatározását, és különösen az említett törvény 107. cikkének 1. §‑ában szereplő, a jogszabályok nyilvánvaló és súlyos megsértésének kategóriáját a 2017‑ben elfogadott jogszabályok nem is módosították, annak értelmezése a fegyelmi tanács feladata, és e tanács – amint azt a második kifogás részletezi – nem független, és nem köti a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azt megszorítóan értelmező, fennálló ítélkezési gyakorlata. ( 15 )

41.

A Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikke 1. §‑ának olyan értelmezését, amely szerint az a bírósági határozatok tartalmára is kiterjed, a gyakorlatban alátámasztják a rendes bíróságok bíráinak fegyelmi biztosa és annak két helyettese által hozott intézkedések, akiket az igazságügyi miniszter 2018‑ban nevezett ki, és akik az új fegyelmi felelősségi rendszer keretében a bírákkal szemben a vádat képviselik. 2018. november 29‑én vizsgálatokat indítottak annak megállapítása érdekében, hogy három bíró fegyelmi vétséget követett‑e el a C‑558/18., C‑563/18. és C‑623/18. sz. ügyekben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmekkel összefüggésben, és e vizsgálatok keretében felszólították e bírákat, hogy nyújtsanak be magyarázatot arra vonatkozóan, hogy esetlegesen „túllépték bírói hatáskörüket”, amikor előterjesztették ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket. ( 16 )2019. szeptember 3‑án vizsgálat indult annak megállapítása érdekében, hogy fegyelmi vétséget követett‑e el az a bíró, aki különösen a bírói függetlenség követelményére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket terjesztett elő a C‑748/19–C‑754/19. sz. ügyekben egy olyan bíróság tekintetében, amely esetében a bírósági tanács tagja egy, az igazságügyi miniszter által kirendelt bíró. ( 17 )2019. december 6‑án fegyelmi eljárás indult e bíró ellen többek között amiatt, hogy megkérdőjelezte az érintett bíró függetlenségét és jogellenesen terjesztette elő az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket. ( 18 )

42.

A Bizottság a jelen ügy megindítását követően bekövetkezett további példákra is hivatkozik. 2020. február 4‑i határozatával ( 19 ) a fegyelmi tanács felfüggesztett hivatalából egy bírót, aki ellen 2019. november 29‑én indult fegyelmi eljárás az arra vonatkozó határozata miatt, hogy a KRS összetételének jogszabályi módosítására tekintettel megvizsgálja egy bíró jogállását. ( 20 ) E határozatban a fegyelmi tanács többek között kimondta, hogy a bíró magatartása a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑a értelmében a jogszabályok nyilvánvaló és súlyos megsértésének és a hivatal méltósága megsértésének minősül, valamint, hogy a bíró határozatának jogellenessége nem kétséges. Szintén fegyelmi eljárás indult három bíró ellen, akik e változások miatt megkérdőjelezték a bírák jogállását. ( 21 )

43.

A Bizottság azt állítja, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. és 3. §‑a megerősíti a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikke 1. §‑ának jogi hatásait, mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azon lehetőségét, hogy – nyilvánvaló szabálysértésben álló – jogszabálysértésre való figyelemfelhívást intézzen valamely bírósághoz, összekapcsolja a bíróval szembeni fegyelmi eljárás kezdeményezésével. E rendelkezéseket az új rendkívüli jogorvoslati eljárás keretében kell alkalmazni, amely a rendes bíróságok több évre visszamenő ítéleteinek a rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanács – a fegyelmi tanácshoz hasonlóan a Sąd Najwyższynek (legfelsőbb bíróság) az új összetételű KRS által javasolt bírákból álló új tanácsa – általi felülvizsgálatát jelenti.

44.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy bírósági határozatok tartalma alapján nem indult fegyelmi eljárás bírákkal szemben, és nem áll fenn visszatartó hatás. A fegyelmi vétségek meghatározása már régóta hatályban van problémák nélkül, amint azt a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) fennálló ítélkezési gyakorlata mutatja. ( 22 ) A Bizottság által hivatkozott példák nem relevánsak, és a Bíróság jelen ügyben hozandó ítéletének az indokolással ellátott véleményben megjelölt időszak végén fennálló helyzetre kell vonatkoznia. A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. és 3. §‑a más kontextusban alkalmazandó, és a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) csak kéri a fegyelmi eljárás megindítását.

45.

A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság a tárgyaláson hangsúlyozta nemzeti és nemzetközi szervek számos olyan jelentését, amelyek kifogásolják a bírákkal szemben indított vizsgálatokat és fegyelmi eljárásokat, valamint a fegyelmi vétségek tág meghatározását. A Finn Köztársaság, a Holland Királyság és a Svéd Királyság szerint ez visszatartó hatást gyakorol a bírákra. A Dán Királyság hozzáteszi, hogy ennek a többi módosítással való együttese növeli annak kockázatát, hogy a fegyelmi intézkedéseket a bírákra történő nyomásgyakorlás eszközeként lehessen használni.

46.

A második kifogással a Bizottság azt állítja, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 3. cikkének 5. pontja, 27. cikke és 73. cikkének 1. §‑a KRS‑ről szóló törvény 9a. cikkével összefüggésben értelmezve nem biztosítja a fegyelmi tanács függetlenségét és pártatlanságát. A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 3. cikkének 5. pontja, 27. cikke és 73. cikkének 1. §‑a szerint a fegyelmi tanács a rendes bíróságok bíráit illetően a másodfokú, és bizonyos esetekben az elsőfokú fegyelmi bíróság, a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái tekintetében pedig az első‑ és másodfokú fegyelmi bíróság. A KRS‑ről szóló törvény 9a. cikke módosítja a KRS – egy alkotmányos testület, amelynek feladata többek között, hogy a köztársasági elnök által kinevezett bírák személyére javaslatot tegyen – bíró tagjai kinevezésének módját.

47.

A Bizottság azt állítja, hogy a lengyel jogba egyszerre beiktatott több elem együtt vizsgálva „szerkezeti törést” tükröz, és kétségekre ad okot a fegyelmi tanács külső tényezők általi befolyásolhatatlanságát, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően. Ezen elemek közé tartoznak a következők: i. a fegyelmi tanács a Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróság) belül előzmények nélkül jött létre; ii. hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a bírákkal szembeni fegyelmi eljárásokban döntést hozzon; iii. a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) más tanácsaitól való nagy mértékű szervezeti és pénzügyi önállósággal rendelkezik; iv. tagjai az e tanács létrehozását követően az új összetételű KRS javaslatára kinevezett bírák, és nem a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) más tanácsaiban már hivatalban levő, áthelyezett bírák; és v. idő előtt megszüntették a KRS tagjainak megbízatását és megváltoztatták a KRS bíró tagjainak kinevezésére vonatkozó szabályokat, ami a KRS átpolitizálódásához vezetett, mivel a KRS 25 tagja közül 23‑at jogalkotói és végrehajtó hatalmi szervek neveznek ki vagy képviselnek, valamint ahhoz, hogy e szervek nagyobb befolyást gyakorolnak a fegyelmi tanács bírái kinevezésének folyamatára. A Bizottság az A. K. és társai ítéletre, valamint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) ezen ítéletben szereplő kritériumokat alkalmazó ítélkezési gyakorlatára hivatkozik.

48.

A Lengyel Köztársaság előadja, hogy a bírák kinevezésére vonatkozóan a lengyel jogban előírt eljárás nem különbözik a más tagállamokban elfogadott megközelítésektől, és a KRS bíró tagjai kinevezésének módját érintő változások erősítik e tagok reprezentativitását. Véleménye szerint a fegyelmi tanács bíráira a többek között az elmozdíthatatlanságukhoz, mentelmi jogukhoz és díjazásukhoz kapcsolódó biztosítékok kidolgozott rendszere irányadó, amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján figyelembe kell venni. ( 23 ) E tanács nagy fokú szervezeti és pénzügyi önállósága erősíti a függetlenségét, és e tanács bírái 40%‑kal magasabb díjazásban részesülnek annak ellensúlyozása érdekében, hogy nem vesznek részt bizonyos díjazás ellenében végzett tevékenységekben. A fegyelmi tanács ítélkezési gyakorlata tanúsítja függetlenségét, amint azt a beadványokhoz mellékelt áttekintés is mutatja. Az A. K. és társai ítélet megállapítja a vitatott rendelkezések uniós joggal való összeegyeztethetőségét, és a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlata nem releváns.

49.

A Belga Királyság azt állítja, hogy a fegyelmi tanács függetlenségének hiányát alátámasztják a nemzetközi szervezetek által kibocsátott, a bírói függetlenségre vonatkozó iránymutatások. A Dán Királyság és a Finn Köztársaság szerint ezt a Bíróság ítélkezési gyakorlata, többek között az A. K. és társai ítélet is megerősíti.

50.

A harmadik kifogással a Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 110. cikkének 3. §‑a és 114. cikkének 7. §‑a, amelyek gyakorlatilag korlátlan jogkört biztosítanak a fegyelmi tanács elnökének arra, hogy a rendes bíróságok bíráit érintő ügyekben kijelölje az első fokon hatáskörrel rendelkező fegyelmi bíróságot, nem biztosítják, hogy ezeket az ügyeket törvény által létrehozott bíróság bírálja el, ezért a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) az emberi jogok európai egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára tekintettel ellentétesek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével. Mivel a fegyelmi tanács nem független, az e tanács elnökének biztosított ilyen jogkör nem minősülhet a bírói függetlenség hatékony garanciájának, az ügyet elbíráló ítélkező testületet pedig egy adott bíróság olyan bírói közötti sorshúzással jelölik ki, akiket az igazságügyi miniszter nevezett ki.

51.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy minden elsőfokú fegyelmi bíróság törvény által létrehozott bíróság, amelynek álláshelyeit a törvénynek megfelelően töltötték be. A fegyelmi tanács elnöke kijelöli az egyik, törvény által létrehozott fegyelmi bíróságot, míg a konkrét ítélkező testületet az előbbi bíróság összes bírája közötti sorshúzással jelölik ki, ami megakadályozza a jogtalan befolyásolást.

52.

A Dán Királyság szerint a fegyelmi tanács függetlenségének hiánya alátámasztja a kifogást. A Holland Királyság véleménye szerint ezt megerősíti az EJEB ítélkezési gyakorlata.

53.

A két részre osztható negyedik kifogással a Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 112b. és 113a. cikke, valamint 115a. cikkének 3. §‑a összeegyeztethetetlen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével, mivel nem biztosítja, hogy a rendes bíróságok bíráival szembeni fegyelmi ügyeket észszerű időn belül vizsgálják meg, továbbá nem biztosítja az eljárás alá vont bírák védelemhez való jogát.

54.

Az első részt illetően a Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 112b. cikke alapján az igazságügyi miniszternek lehetősége van arra, hogy a valamely bíróval szembeni vádakat folyamatosan fenntartsa azzal, hogy igazságügyi miniszteri fegyelmi biztost jelöl ki, aki az igazságügyi miniszter kérelmére eljárást indíthat, bármely szakaszban beavatkozhat az eljárásba, és ugyanabban az ügyben az ügy lezárását követően is új eljárást indíthat. Az EJEB‑nek az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének büntetőjogi vetületével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára ( 24 ) tekintettel az észszerű időre vonatkozó követelmény nem biztosított. A ne bis in idem elvre alapított érvek nem veszik figyelembe az említett rendelkezés egyértelmű szövegét, továbbá ugyanezen törvény 112b. cikkének 2. §‑a szabályozza azokat a helyzeteket, amelyekben a biztos megbízatása más okokból szűnik meg.

55.

A második részt illetően a Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 113a. cikke, amely az eljárás folytatásáról rendelkezik még a képviselő hivatalból történő kirendelésének hiányában is, illetve akkor is, ha a képviselő még nem látja el a védelmet, az EJEB‑nek az EJEE 6. cikke (3) bekezdésének a védő igénybevételéhez való jogról szóló c) pontjával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára ( 25 ) tekintettel sérti a védelemhez való jogot. A Bizottság vitatja, hogy e rendelkezés célja csupán az, hogy a fegyelmi bíróság számára lehetővé tegye, hogy hivatalból képviselőt rendeljen ki, mivel ezt ugyanezen törvény 113. cikkének 2. és 3. §‑a szabályozza. Álláspontja szerint e törvény 115a. cikkének 3. §‑a, amely úgy rendelkezik, hogy a fegyelmi bíróság az eljárás alá vont bíró vagy képviselője igazolt távolléte ellenére is folytathatja az eljárást, ellentétes a védelemhez való jog részét képező audiatur et altera pars elvével. Az eljárás érdeke nem azonos a bíró érdekével, és a bizonyítékok és írásbeli magyarázatok benyújtására vonatkozó, korábbi szakaszokban fennálló lehetőség nem ellensúlyozza az eljárásban való részvételt.

56.

A Lengyel Köztársaság az első részt illetően előadja, hogy a Bizottság nem terjesztett elő az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos – a rendes bíróságokról szóló törvény 112b. cikkében előírt – intézményét vitató érveket, ami pedig e törvény 112b. cikkének 5. §‑át illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 26 ) értelmében nem nyújtott be elegendő bizonyítékot az észszerű idő követelményét sértő nemzeti gyakorlat alátámasztására. E törvény 112b. cikkének 5. §‑át csak olyan eljárásban kell alkalmazni, amelyben még nem született jogerős határozat, és amelyben az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos más okokból, például halál vagy a munkaviszony megszűnése miatt már nem tudja ellátni feladatait. Mivel a jogerős határozat lezárja az eljárást, az új eljárás megindítása a ne bis in idem elve alapján az eljárás megszüntetéséhez vezet, továbbá a res iudicata elve is kizárja, hogy valamely bíróval szemben korlátlan ideig fenntartsák a vádakat, ha az őt érintő ügyet lezárták. Nincs összefüggés az eljárás hossza és azon tény között, hogy az eljárást lefolytathatja az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos, akire az eljárás különböző szakaszaiban ugyanazok a határidők vonatkoznak, mint a rendes bíróságok bíráinak fegyelmi biztosára és helyetteseire.

57.

A második részt illetően a Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 113a. cikke csak a képviselő hivatalból történő kirendelésére vonatkozik, amely az e törvény 113. cikkének 2., 3. és 4. §‑a által szabályozott kivételes helyzet. Ami e törvény 115a. cikkének 3. §‑át illeti, az eljárás érdeke egybeesik a bíró érdekével, és azt független bíróság értékeli. A bíró meghallgatáshoz való jogát korábbi szakaszokban már biztosítják.

58.

Az ötödik kifogással a Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑a és a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. §‑a lehetővé teszi, hogy a bírákkal szemben előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése miatt fegyelmi eljárást indítsanak, amint azt a jelen indítvány 41. pontjában az első kifogással összefüggésben bemutatott négy példa is szemlélteti. Az, hogy nincsenek a bírákat a fegyelmi felelősség fenyegetésétől védő biztosítékok, sérti az EUMSZ 267. cikket és visszatartó hatást gyakorol a bírákra.

59.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése miatt nem indult fegyelmi eljárás bírákkal szemben, és a Bizottság által hivatkozott példák sem bizonyítják ennek ellenkezőjét. A kivételes jelleggel folytatott vizsgálatok, amelyek nem szükségképpen vezetnek fegyelmi eljáráshoz, nem sértik a bírói függetlenséget, és nem áll fenn visszatartó hatás.

60.

A Dán Királyság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság azt állítja, hogy amint azt a Miasto Łowicz ítélet is megerősítette, előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése nem vezethet fegyelmi eljáráshoz. A Finn Köztársaság és a Svéd Királyság szerint figyelembe kell venni a bírákra gyakorolt visszatartó hatást.

61.

Elemzésem három fő részre tagolódik. Először foglalkozom a harmadik és a negyedik kifogás keretében a Lengyel Köztársaságnak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének alkalmazhatóságával és hatályával kapcsolatos ellenvetéseivel (A. szakasz). Ezt követően megvizsgálom az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének (B. szakasz), valamint az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdésének (C. szakasz) megsértésére vonatkozó kifogások megalapozottságát.

62.

Ezen elemzés alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése magában foglalja a törvény által létrehozott bírósághoz való jogot, az ügy észszerű időn belül történő vizsgálatához való jogot és a védelemhez való jogot, valamint, hogy az e rendelkezésen és az EUMSZ 267. cikken alapuló kifogások megalapozottak.

63.

Amint azt a Bíróság következetesen megállapította, az EUSZ 2. cikkben kimondott jogállamiság értéket pontosabban megfogalmazó EUSZ 19. cikk értelmében a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladata biztosítani az uniós jog teljes körű alkalmazását valamennyi tagállamban, valamint annak bírói védelmét, ami a jogalanyokat e jog alapján megilleti. ( 27 ) Noha az igazságszolgáltatási szervezet főszabály szerint a tagállamok hatáskörébe tartozik, e hatáskör gyakorlása során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogból és különösen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő kötelezettségeket. ( 28 ) E rendelkezés értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy jogorvoslati rendszerükben, az uniós jog hatálya alá tartozó területeken az uniós jogban meghatározott „bíróságnak” minősülő fórumok teljesítik a hatékony bírói jogvédelem követelményeit. ( 29 )

64.

Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének tárgyi hatályával kapcsolatban az is következetesen megállapításra került, hogy e rendelkezés „az uniós jog által szabályozott területekre” vonatkozik, függetlenül attól a helyzettől, amelyben e jogot a tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében végrehajtják. ( 30 ) Ebből következik, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alkalmazandó bármely olyan nemzeti bíróság tekintetében, amely határozhat az uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó, és így az uniós jog által szabályozott területeket érintő kérdésekről. ( 31 )

65.

A jelen ügyben nem vitatott, hogy Lengyelországban a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) és a rendes bíróságok az uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó, és az uniós jog által szabályozott területeket érintő kérdésekről határoznak. ( 32 ) Így az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alkalmazható a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetre, amely az e bíróságok bíráira vonatkozó fegyelmi szabályokhoz kapcsolódó nemzeti intézkedéseknek az e rendelkezéssel való összeegyeztethetőségének vitatására irányul. Az, hogy a vitatott intézkedések alapján folytatott fegyelmi eljárások nem járnak az uniós jog végrehajtásával, nem releváns, csakúgy, mint az sem, hogy az Unió nem rendelkezik általános hatáskörrel a bírák fegyelmi felelősségét illetően.

66.

Nem vitatott, hogy a független és pártatlan bírósághoz fordulás lehetőségének biztosítására vonatkozó kötelezettség az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből ered, és így kiterjed a vitatott intézkedések ezen az alapon történő értékelésére. A jelen ügy azonban azt a kérdést veti fel, hogy e rendelkezés magában foglalja‑e a Charta 47. és 48. cikkében rögzített más biztosítékokat, nevezetesen ezen intézkedések viszonylatában a törvény által létrehozott bírósághoz való jogot, az ügy észszerű időn belül történő vizsgálatához való jogot és a védelemhez való jogot. ( 33 )

67.

Álláspontom szerint erre a kérdésre igennel kell válaszolni.

68.

Amint azt a Bíróság megállapította, ( 34 ) a bírói függetlenség EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő garanciái a bírákra vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszer összefüggésében olyan szabályokat foglalnak magukban, amelyek „egy független fórum olyan eljárását írják elő, amely maradéktalanul biztosítja a Charta 47. és 48. cikkében rögzített jogokat, különösen a védelemhez való jogot”. Ebből következik, hogy a Charta 47. és 48. cikkében rögzített jogokat biztosító fegyelmi felelősségi rendszer létrehozására vonatkozó követelmény az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből ered.

69.

Ez az elemzés összeegyeztethető továbbá azzal az ítélkezési gyakorlattal, amelyben a Bíróság összekapcsolta az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti biztosítékokat a Charta 47. cikkével. A Bíróság elismerte például, hogy „[a]z EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése […] azt írja elő valamennyi tagállam számára, hogy meg kell teremteniük azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a többek között a Charta 47. cikke értelmében vett hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek […], így ezen utóbbi rendelkezést megfelelő módon figyelembe kell venni az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének értelmezéséhez” ( 35 ). Úgy tekinthető, hogy ez abból következik, hogy a hatékony bírói jogvédelem elve, amelyre az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése utal, – az EJEE 6. és 13. cikkében rögzített és a Charta 47. cikkében is megerősített – a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugvó uniós jogi alapelvnek minősül. ( 36 ) Amint azt az A. K. és társai indítványomban ( 37 ) megfogalmaztam, „alkotmányos összeköttetés” áll ugyanis fenn az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és a Charta 47. cikke között, és a rájuk vonatkozóan kialakított ítélkezési gyakorlat elkerülhetetlenül átfedi egymást, tekintettel arra, hogy e két rendelkezés jogforrása közös. Ezért a jogok, amelyekre e rendelkezések kiterjednek, szükségképpen átfedik egymást, és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése magában foglalja a független és pártatlan bíróságokkal rendelkezés kötelezettségét, azonban nem korlátozódik arra.

70.

Ebben az összefüggésben el kell ismerni, hogy a törvény által létrehozott bírósághoz való jog közvetlenül összefügg a bírói függetlenséggel, ( 38 ) valamint, hogy ez az egyik olyan követelményt is jelenti, amelynek teljesülnie kell ahhoz, hogy valamely szerv az uniós jog értelmében az EUMSZ 267. cikk szerinti „bíróságnak” minősüljön. ( 39 ) Az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen kitűnik, hogy a Bíróság a bírói függetlenség követelményét az EUMSZ 267. cikk alapján az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében foglalt e követelményre tekintettel értelmezi. ( 40 ) Ezért úgy tűnik, hogy ez e követelmény vonatkozásában is megállapítható.

71.

A bírói függetlenségen kívül a törvény által létrehozott bírósághoz való jog, az ügy észszerű időn belül történő vizsgálatához való jog és a védelemhez való jog a tisztességes eljáráshoz való jog részét képezi, amelyet a Charta 47. cikkének második bekezdése részesít védelemben, a védelemhez való jog esetében a Charta 48. cikkének (2) bekezdésével együtt. Ez amellett szól, hogy e jogok azon biztosítékok közé tartozzanak, amelyekre az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése kiterjed, tekintettel a bírói függetlenséggel való összefüggésükre, mivel ezek együtt a hatékony bírói jogvédelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog kulcsfontosságú elemeit alkotják.

72.

Ezért azt az álláspontot képviselem, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése magában foglalja a Charta 47. és 48. cikkében rögzített, törvény által létrehozott bírósághoz való jogot, az ügy észszerű időn belül történő vizsgálatához való jogot és a védelemhez való jogot. Így a Charta 47. és 48. cikkét alkalmazni kell a bírákra alkalmazandó fegyelmi felelősségi szabályokra vonatkozó, valamely tagállam által az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének érvényre juttatása érdekében elfogadott nemzeti intézkedésekre, mint amilyenek a szóban forgó intézkedések is. Ebből következik, hogy el kell utasítani a Lengyel Köztársaság azon ellenvetéseit, amelyek szerint e jogok a harmadik és a negyedik kifogás szempontjából nem az említett rendelkezésből erednek.

73.

A Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑a és a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. és 3. §‑a sérti a bírói függetlenség elvét, mivel lehetővé teszik, hogy a bírósági határozatok tartalmát fegyelmi vétségnek lehessen minősíteni. E kifogást a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikke 1. §‑ának szövegére, és különösen a fegyelmi vétségek azon kategóriájára alapítja, amely a jogszabályok nyilvánvaló és súlyos megsértésében áll, annak alkalmazására és a tágabb összefüggésre tekintettel, ideértve a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. és 3. §‑ában szereplő, jogszabálysértésre való figyelemfelhívás mechanizmusát.

74.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a vitatott rendelkezések sértik ezt az elvet, figyelembe véve különösen a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikke 1. §‑ának szövegét és állandó értelmezését, valamint a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikke 1. és 3. §‑ának eltérő kontextusát.

75.

Kiindulásként emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján nem kötelesek a bírákra vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszer valamely meghatározott modelljének elfogadására. Ami fontos, az az, hogy az e rendszerre irányadó szabályok „tartalmazz[ák] az ahhoz szükséges garanciákat, hogy elkerülhető legyen annak veszélye, hogy ezt a rendszert a bírósági határozatok tartalma feletti politikai ellenőrzésre szolgáló rendszerként használják fel” ( 41 ). E biztosítékok részét képezik többek között a fegyelmi vétségnek minősülő magatartásokat meghatározó szabályok. ( 42 )

76.

Megjegyzendő továbbá, hogy a bírák fegyelmi felelőssége a nemzetközi szervek által kibocsátott, a bírói függetlenségről szóló iránymutatásokban a bírói függetlenség biztosítékainak részét képezi. ( 43 ) E tekintetben a bírákkal szemben fegyelmi eljárást a szakmai kötelezettségszegés legsúlyosabb formái miatt kell indítani, nem pedig az – általában a tények és a bizonyítékok értékelését és a jog értelmezését magában foglaló – bírósági határozatok tartalma miatt. ( 44 ) Ugyanakkor a fegyelmi felelősség anyagi jogi feltételeit illetően nem létezik egységes megközelítés, és a fegyelmi vétségek meghatározása számos államban általános kifejezésekkel kerül megfogalmazásra. ( 45 )

77.

Ez annak fontossága mellett szól, hogy vegyük figyelembe a jogi hátteret és a tágabb összefüggést, amelyben a fegyelmi vétségek adott meghatározását értelmezik és alkalmazzák. ( 46 ) Ami ugyanis a bírói függetlenség elvének vizsgálatát illeti, a Bíróság olyan általános megközelítést követ, amely figyelembe veszi a szóban forgó nemzeti intézkedések összefüggésével és alkalmazásával kapcsolatos valamennyi tényezőt, valamint azok kumulatív hatásait. ( 47 ) Ennek következtében, még ha egy adott nemzeti intézkedés elkülönülten figyelembe véve nem feltétlenül vezet is ezen elv megsértéséhez, a különböző tényezők kombinációja esetében más érvényesülhet. ( 48 )

78.

A jelen ügyben a Bizottság véleményem szerint kellőképpen bizonyította, hogy a vitatott rendelkezések sértik a bírói függetlenség elvét, amelynek betartása elengedhetetlen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti hatékony bírói jogvédelem követelményeinek teljesítéséhez.

79.

Megjegyzendő, hogy amint azt a jelen indítvány 17. pontjában kifejtettem, a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑a az irányadó időpontban ( 49 ) a – jogszabályok nyilvánvaló és súlyos megsértésében és a hivatal méltóságának megsértésében álló – fegyelmi vétségek általánosan megfogalmazott meghatározását tartalmazta. Elismerem, hogy ez a rendelkezés, és különösen a jogszabályok nyilvánvaló és súlyos megsértésének kategóriája önmagában véve nem feltétlenül vezet a bírói függetlenség elvének megsértéséhez. Mindazonáltal úgy kell tekinteni, hogy e rendelkezés lehetővé teszi, hogy a bírósági határozatok tartalmát fegyelmi vétségnek lehessen minősíteni, így nem jelent hatékony biztosítékot a bírói függetlenségbe való beavatkozással szemben, figyelembe véve a tágabb összefüggést és a rendelkezés Lengyelországban történő gyakorlati alkalmazását, amely nem hasonlítható a más tagállamokban fennálló helyzethez.

80.

E tekintetben a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑a a lengyel igazságszolgáltatási rendszert érintő jogszabályi módosítások, és különösen a bírákra vonatkozó új fegyelmi felelősségi rendszer keretébe illeszkedik, amelyek növelik annak kockázatát, hogy a bírákra a határozataik tartalma miatt történő politikai nyomásgyakorlás érdekében e rendelkezés alapján fegyelmi eljárásokat indítanak vagy szankciókat szabnak ki. Rá kell mutatni különösen, hogy e rendelkezés végső értelmezése a fegyelmi tanács feladata, amelynek függetlensége kétségessé vált, amint azt az alábbiakban a második kifogás keretében tárgyalni fogom, és amely már akként értelmezte e rendelkezést, hogy az kiterjed a bírósági határozatok tartalmára (lásd a jelen indítvány 42. pontját). Amint azt a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság jelezte, nemzetközi szervek számos olyan jelentést ( 50 ) bocsátottak ki, amelyek hangsúlyozzák az új fegyelmi felelősségi rendszer káros hatását, és különösen azon kockázatokat, amelyeket a fegyelmi vétségek lengyel jogban szereplő, tágan megfogalmazott meghatározása a bírói függetlenségre nézve jelent.

81.

Véleményem szerint annak lehetőségét, hogy a határozataik tartalma miatt megállapítják a bírák felelősségét, fokozza a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. és 3. §‑a, amely lehetővé teszi a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) számára, hogy fegyelmi eljárás megindítását kérje valamely bíróval szemben, amennyiben valamely ügy jogszabálysértésre való figyelemfelhívás céljából történő felülvizsgálata során nyilvánvaló szabálysértést állapít meg. Még ha, amint azt a Lengyel Köztársaság állítja, az e rendelkezés szerinti nyilvánvaló szabálysértés fogalma más összefüggésbe illeszkedik is, mint a jogszabályok rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑ában szereplő nyilvánvaló és súlyos megsértése, nem zárható ki, hogy e rendelkezésnek a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑ához való kapcsolódásának módja az új fegyelmi felelősségi rendszer keretében nem nyújt elegendő biztosítékot a bírák védelme érdekében.

82.

A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. és 3. §‑ából következik, hogy a fegyelmi tanács az elsőfokú fegyelmi bíróság, többek között a rendes bíróságok bíráit érintő ügyekben. Ezt a rendelkezést alkalmaznia kell a rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsnak – amelyet szintén a legfelsőbb bíróságról szóló törvény hozott létre, és amely az új összetételű KRS által javasolt bírákból áll – az új rendkívüli jogorvoslati eljárás keretében, amely 1997‑ig visszamenőleg lehetővé teszi e tanács számára a rendes bíróságok jogerős határozatainak felülvizsgálatát. ( 51 ) Bár e tanács és az említett eljárás nem képezi a jelen ügy tárgyát, részét képezik az összefüggésnek, amelybe a vitatott rendelkezések illeszkednek. Amint arra a Dán Királyság rámutatott, a fellebbezések vizsgálata – a rendkívüli jogorvoslati kérelmeket is ideértve – és a fegyelmi eljárás megindítása közötti kapcsolat hozzájárul a bírákra a bírói feladataik ellátása során történő nyomásgyakorláshoz.

83.

Végül, amint azt a jelen indítvány 41. és 42. pontjában kifejtettem, a Bizottság bizonyítékokkal szolgált a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikke 1. §‑ának a gyakorlatban történő alkalmazására vonatkozóan, és e bizonyítékok véleményem szerint szemléltetik a bírósági határozatok tartalmának fegyelmi vétségként történő minősítését. A Bizottság által említett példák relevanciájának vitatása érdekében a Lengyel Köztársaság által előadott érvek nem meggyőzőek. Közelebbről, igaz, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kötelezettségszegés fennállását a szóban forgó tagállamban az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártakor – vagyis a jelen ügyben 2019. szeptember 17‑én – fennálló helyzet alapján kell megítélni, és hogy a későbbi változásokat a Bíróság nem veheti figyelembe. ( 52 ) Ugyanakkor, amint arra a Bizottság rámutatott, noha egyes példák későbbi eseményekre vonatkoztak, a keresetlevelében szereplő, az említett időszakra vonatkozó érvek és bizonyítékok alátámasztására szolgálnak, és így a jelen ügy keretében relevánsak. ( 53 )

84.

Még ha, amint azt a Lengyel Köztársaság állítja, egyes példák nem a jogszabályok nyilvánvaló és súlyos megsértésére vonatkoznak is, ennek ellenére alátámasztják azt, hogy a fegyelmi vétségek rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑ában szereplő meghatározása valóban felhasználható úgy, hogy kiterjedjen a bírósági határozatok tartalmára, és hogy nem tartalmaz elegendő biztosítékokat a bírák védelme érdekében. A Bizottság által hivatkozott példák azt tanúsítják, hogy bírákkal szemben az általuk a lengyel igazságszolgáltatási rendszert érintő változásokkal és a lengyel bírák függetlenségével összefüggésben hozott határozatok miatt fegyelmi eljárások megindítására vagy szankciók kiszabására került sor. ( 54 ) Az a körülmény, hogy a vizsgálatok nem vezettek az érintett bírákkal szembeni fegyelmi vádakhoz, vagy hogy a fegyelmi biztos értékelése nem köti a fegyelmi bíróságokat, nem releváns, mivel az ilyen intézkedések nyomást gyakorolhatnak a bírákra. Annak puszta lehetősége, hogy a bírákkal szemben bírósági határozataik tartalma miatt fegyelmi eljárás indulhat, illetve szankciók szabhatók ki, kétségtelenül visszatartó hatással jár nem csupán e bírákra nézve, hanem a jövőben más bírákra nézve is, ami összeegyeztethetetlen a bírói függetlenséggel.

85.

A fenti indokok tükrében a Bizottság által felvetett első kifogás megalapozott.

86.

A Bizottság azt állítja, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 3. cikkének 5. pontja, 27. cikke és 73. cikkének 1. §‑a a KRS‑ről szóló törvény 9a. cikkével összefüggésben értelmezve nem biztosítja a fegyelmi tanács függetlenségét és pártatlanságát. Ezt az állítását több elemre alapozza, többek között az A. K. és társai ítéletre és a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) ezen ítéletet alkalmazó ítélkezési gyakorlatára.

87.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy nem áll fenn a bírói függetlenség megsértése, figyelembe véve különösen a fegyelmi tanács bíráinak kinevezésére vonatkozó eljárást és az e bírákat a lengyel jog alapján megillető biztosítékokat.

88.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a bírákra alkalmazandó fegyelmi felelősségi rendszerre vonatkozó szabályoknak hozzá kell járulniuk a bíróságok függetlenségének és pártatlanságának biztosításához annak érdekében, hogy eloszlassák a jogalanyok jogos kétségeit az ilyen bíróság külső tényezők, különösen a jogalkotó és végrehajtó hatalom közvetlen vagy közvetett hatásai általi befolyásolhatatlanságát, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően. Ezért nem lehet megengedni a bíróság függetlensége vagy pártatlansága látszatának olyan hiányát, amely sértené azt a bizalmat, amelyet egy demokratikus társadalomban az igazságszolgáltatásnak a jogalanyokban keltenie kell. ( 55 )

89.

Az A. K. és társai ítéletben ( 56 ) a Bíróság a fegyelmi tanács létrehozásának összefüggésében pontosította a függetlenség és a pártatlanság követelményének terjedelmét. Megjegyezte, hogy az a puszta tény, hogy e tanács tagjait a köztársasági elnök nevezte ki, nem kelthet kétségeket a pártatlanságukat illetően, ha kinevezésüket követően az érdekeltek a feladataik ellátása során nem kapnak utasításokat. A Bíróság ugyanakkor számos olyan tényezőt azonosított, amelyek együttesen vizsgálva alkalmasak ennek megkérdőjelezésére.

90.

Ebben az ítéletben ( 57 ) a Bíróság megállapította, hogy a KRS függetlenségét illetően, amely relevanciával bír, ha azt kell értékelni, hogy az általa kiválasztott bírák teljesíthetik‑e a függetlenség és a pártatlanság követelményét, ezen tényezők közé tartozik különösen az, hogy az új összetételű KRS‑t úgy hozták létre, hogy a korábbi tagok négyéves hivatali idejét lerövidítették, valamint az, hogy a KRS 15 bíró tagját, akiket korábban maguk a bírák választották, immár a jogalkotó hatalom választja. Ami a fegyelmi tanácsot közvetlenül jellemző tényezőket illeti, a Bíróság jelezte, hogy először is, e tanács kizárólagos hatáskörrel rendelkezik olyan intézkedésekre vonatkozó ügyek elbírálására, amelyekről a Bíróság a 2019. június 24‑i Bizottság kontra Lengyelország (A legfelsőbb bíróság függetlensége) ítéletében ( 58 ) megállapította, hogy azok összeegyeztethetetlenek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésével; másodszor, hogy tagjai újonnan kinevezett bírák lehetnek, kizárva azokat a bírákat, akik a Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróság) már hivatalban voltak; és harmadszor, hogy e tanács az említett bíróság más tanácsaihoz képest különösen nagymértékű autonómiával rendelkezik.

91.

A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) (az A. K. és társai ítélet alapjául szolgáló egyik ügyben Izba Pracy i Ubezpieczeń Społecznychként [munkaügyi és társadalombiztosítási tanács] eljárva) 2019. december 5‑i ítéletével ( 59 ) – az A. K. és társai ítélet alapján – megállapította, hogy a KRS jelenlegi összetételében nem független szerv, és hogy a fegyelmi tanács nem minősül a Charta 47. cikke, az EJEE 6. cikke és a lengyel alkotmány 45. cikkének (1) bekezdése értelmében vett bíróságnak. A KRS‑t illetően az ítélet többek között a KRS tagjainak megválasztására irányuló eljárás hibáira, a KRS politikai szerveknek való alárendeltségére, és a KRS azon tevékenységeire hivatkozott, amelyek aláássák a bírói függetlenséget. Ez az ítélet a fegyelmi tanácsot illetően többek között rámutatott arra, hogy az e tanácsba kinevezett valamennyi bírót szoros kapcsolat fűzi a jogalkotó vagy végrehajtó hatalomhoz; az eljárás során módosították az e bírák kinevezésére vonatkozó versenyvizsga feltételeit; a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) nem vesz részt az e bírák kinevezésére vonatkozó eljárásában; a fegyelmi tanács az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek visszavonására irányuló tevékenységet folytat; valamint, hogy az e tanács által elbírált fegyelmi ügyek azt bizonyítják, hogy egy bíró az általa meghozott bírósági határozatok miatt fegyelmi vétséggel vádolható, holott korábban nem ez volt a helyzet.

92.

2020. január 15‑i végzéseivel ( 60 ) a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) (az A. K. és társai ítélet alapjául szolgáló többi ügyben azonos tanácsban eljárva) hasonló indokok alapján megállapította, hogy a fegyelmi tanács nem független és pártatlan bíróság, tekintettel a létrehozatalára, hatáskörére és összetételére, valamint arra, hogy a tagjai kiválasztásában a KRS részt vesz.

93.

2020. január 23‑i határozatával ( 61 ) a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) (egyesített polgári, büntető és munkaügyi és társadalombiztosítási tanácsában eljárva) egyetértett a 2019. december 5‑i ítélettel, amely szerint a KRS és a fegyelmi tanács nem független szerv. E határozat különösen azt állapította meg, hogy a KRS a politikai szerveknek alárendelt, ezért az általa lefolytatott, a bírói tisztségbe történő kiválasztási eljárások hibásak, és ezáltal komoly kétségeket keltenek a bírói tisztségre történő kinevezéssel kapcsolatos motivációt illetően. Ugyanígy a fegyelmi tanács bírói testületei által hozott ítéletek – a fegyelmi tanács szervezete, rendszere, kinevezési eljárása és autonómiája miatt – nem megfelelően kinevezett bíróság által hozott ítéletek. Következésképpen e határozat szerint a bírói testületeket törvényellenesen hozták létre, amikor az új összetételű KRS által kiválasztott bírák részvételével hoztak határozatokat.

94.

A jelen ügyben a Bizottság kellőképpen bizonyította, hogy a vitatott rendelkezések nem biztosítják a fegyelmi tanács függetlenségét és pártatlanságát, és ezért ellentétesek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével.

95.

Rá kell mutatni, hogy az A. K. és társai ítélet releváns a jelen ügy szempontjából. Noha a Bíróság megállapításai a Charta 47. cikkére vonatkoztak, a Bíróság megjegyezte, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdését illetően azonos megállapításokat tett volna. ( 62 ) A Lengyel Köztársaság érveivel ellentétben ez az ítélet nem állapítja meg a vitatott rendelkezések uniós joggal való összeegyeztethetőségét. Az a körülmény, hogy a Bíróság nem mondta ki, hogy a KRS‑re és a fegyelmi tanácsra vonatkozó nemzeti rendelkezések összeegyeztethetetlenek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével, a Bíróság EUMSZ 267. cikk alapján fennálló hatásköréből következik. ( 63 ) Véleményem szerint az A. K. és társai ítélet valójában erőteljesen alátámasztja annak megállapítását, hogy a Bizottság által hivatkozott és az említett ítéletben megvizsgált tényezők összessége alapján a fegyelmi tanács nem felel meg az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti függetlenség és pártatlanság követelményének. Amint azt az ügyre vonatkozó indítványomban ( 64 ) megállapítottam, a KRS korábbi tagjainak megbízatását idő előtt megszüntették, és a bíró tagok kinevezési módjának megváltoztatása miatt 25 tag közül 23 a jogalkotó és végrehajtó hatalom képviselői közül érkezik, ami együtt a KRS függetlenségét veszélyeztető hiányosságokra világít rá.

96.

Ezenkívül az A. K. és társai ítéletre és az ügyre vonatkozó indítványomra ( 65 ) tekintettel több olyan, a fegyelmi tanács jellemzőihez kapcsolódó tényező áll fenn, amelyek együtt tekintve jogos kétségeket ébresztenek e tanács függetlenségével és pártatlanságával kapcsolatban: először, e tanácsot a lengyel igazságszolgáltatási rendszert érintő jogalkotási intézkedések részeként hozták létre, és a bírák jogállására vonatkozó ügyek, különösen fegyelmi ügyek elbírálásával bízták meg, amelyek az említett intézkedésekkel érintett vetületeket jelentenek; másodszor, az új összetételű KRS által javasolt, újonnan kinevezett bírákból áll, így kizárva azokat a bírákat, akik a Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróság) már hivatalban vannak; és harmadszor, e tanács az említett bíróság más tanácsaihoz képest nagymértékű szervezeti és pénzügyi autonómiával rendelkezik.

97.

A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) jelen indítvány 91. és 93. pontjában említett határozataiban e bíróság maga is elismerte a KRS és a fegyelmi tanács függetlenségének hiányát. A Lengyel Köztársaság által előadottakkal ellentétben ezek az ítéletek pontosan azokkal a tényezőkkel foglalkoznak, amelyeket a Bizottság említett, ezért a jelen ügy szempontjából relevánsak. Az, hogy – amint arra e tagállam rámutatott – a Trybunał Konstytucyjny (alkotmánybíróság, Lengyelország) megállapította a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) 2020. január 23‑i határozatának alkotmányellenességét, ( 66 ) vagy az, hogy a Trybunał Konstytucyjny (alkotmánybíróság) helyben hagyta a KRS összetételét érintő jogszabálymódosításokat, ( 67 ) nem befolyásolja a bírói függetlenség azon követelményeit, amelyeknek a fegyelmi tanácsnak az uniós jog alapján meg kell felelnie.

98.

A Lengyel Köztársaság által előadott azon érvek, amelyek szerint a fegyelmi tanács nagy fokú szervezeti és pénzügyi önállósága erősíti e tanács függetlenségét, számomra nem meggyőzőek, ha ezekkel a tényezőkkel és a tágabb összefüggéssel együtt vizsgáljuk azokat. Az a körülmény, hogy a fegyelmi tanács bírái – az érintett konkrét tevékenységgel vagy a tanács munkaterhével való bármely látható összefüggés nélkül – 40%‑kal magasabb díjazásban részesülnek, mint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) más bírái, véleményem szerint jogos kétségeket ébreszthet a tekintetben, hogy ezeket az előnyöket nem más célok indokolják‑e. Hasonló kétségeket ébreszt az, hogy a fegyelmi tanács elnöke e tanács vonatkozásában olyan feladatokat lát el, amelyeket rendszerint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnökére bíznak; az, hogy a fegyelmi tanács bevételeit és kiadásait a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnöke felülvizsgálati joga nélkül fogadják el; valamint az, hogy a fegyelmi tanács elnökét az e tanács működéséhez kapcsolódó költségvetés végrehajtása céljára az illetékes miniszter jogköreivel ruházták fel, mivel nehezen belátható, hogy ezek a tényezők hogyan függnek össze a fegyelmi tanács bíráinak a kollegialitás veszélyeitől való védelmére irányuló látszólagos céllal.

99.

Ezen túlmenően a köztársasági elnök bírák kinevezésére vonatkozó alkotmányos előjogával és a fegyelmi tanács bíráira alkalmazandó formális függetlenségi garanciákkal kapcsolatos érvek, valamint az e tanács határozataira vonatkozó statisztikák – a teljes jogi háttérre tekintettel és a jelen indítvány 95–97. pontjában bemutatott valamennyi tényező figyelembevételével – számomra nem tűnnek elegendőnek az e tanács látható függetlenségének hiányára vonatkozó jogos kétségek eloszlatására.

100.

A fenti indokok tükrében a Bizottság által felvetett második kifogás megalapozott.

101.

A Bizottság előadja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 110. cikkének 3. §‑a és 114. cikkének 7. §‑a azzal, hogy diszkrecionális jogkört biztosít a fegyelmi tanács elnökének ahhoz, hogy kijelölje az első fokon hatáskörrel rendelkező fegyelmi bíróságot a rendes bíróságok bíráival kapcsolatos ügyekben, az e Bíróság és az EJEB ítélkezési gyakorlatára figyelemmel sérti azt a követelményt, amely szerint e bíróságnak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján törvény által létrehozott bíróságnak kell lennie.

102.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a vitatott rendelkezések sértik ezt a követelményt, figyelemmel a függetlenség fegyelmi bíróságokra vonatkozó biztosítékaira.

103.

A jelen indítvány 67–72. pontjában ismertetett elemzés alapján az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése magában foglalja a törvény által létrehozott bírósághoz való jogot, amelyet a Charta 47. cikkének második bekezdése rögzít. Így e fogalom tartalmát és terjedelmét az EJEB‑nek az EJEE 6. cikke (1) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára figyelemmel kell kialakítani, mivel a Charta e cikkét az előbbire tekintettel kell értelmezni. ( 68 )

104.

Amint azt a Bíróság elismerte, ( 69 ) az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő „törvény által létrehozott” bíróság fogalma nem csupán a bíróság fennállásának jogi alapjára vonatkozik, hanem az egyes ügyekben az eljáró tanács összetételére, valamint a belső jog bármely más rendelkezésére, amelynek megsértése szabálytalanná teszi egy vagy több bíró részvételét az ügy vizsgálatában. Ítélkezési gyakorlatában ( 70 ) az EJEB hangsúlyozta, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szerinti azon követelmény, hogy egy bíróságnak mindig „törvény által létrehozottnak” kell lennie, biztosítja, hogy az igazságszolgáltatás szervezete a törvényhozó hatalmi ágtól származó szabályokon alapuljon, és így ne függjön sem a végrehajtó hatalmi ág mérlegelésétől, sem maguknak az igazságszolgáltatási szerveknek a mérlegelésétől, bár ez nem jelenti azt, hogy a bíróságoknak ne lenne némi mozgásterük a vonatkozó hazai jogszabályok értelmezésében.

105.

Közelebbről, a 2016. január 12‑i Miracle Europe Kft. kontra Magyarország ítéletben ( 71 ) az EJEB megállapította, hogy amennyiben az ügyelosztás mérlegelésen alapul abban az értelemben, hogy annak módozatait a törvény nem írja elő, az ilyen helyzet veszélybe sodorja a pártatlanság látszatát, ugyanis találgatásokat indíthat meg arról, hogy egyes politikai vagy más érdekcsoportok milyen befolyással lehetnek a kijelölt bíróságra. Ennek alapján az EJEB megállapította, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az, hogy egy nemzeti intézkedés a valamely ügy más bírósághoz történő áthelyezésére vonatkozó mérlegelési jogkört biztosítson az újonnan létrehozott Országos Bírósági Hivatal elnöke (aki széles körű jogokkal rendelkezik közigazgatási kérdésekben és bizonyos mértékig a bírák személyes jogállása felett is) számára, mivel az alkalmazandó szabályok nem határozták meg az ilyen áthelyezésre irányadó kritériumokat. Itt nem valamely bíróság jogszerű fennállása volt kérdéses, hanem egy ügy adott bírósághoz történő áthelyezésének jogszerűsége. Az EJEB szerint az ügyáthelyezés diszkrecionális jellege abban nyilvánult meg, hogy nem voltak ellenőrizhetők az áthelyezett ügyek kiválasztásának okai és szempontjai.

106.

A jelen ügyben a Bizottság kellőképpen bizonyította, hogy a vitatott intézkedések sértik a törvény által létrehozott bírósághoz való jogot, amelynek betartása elengedhetetlen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti hatékony bírói jogvédelem követelményeinek teljesítéséhez.

107.

Véleményem szerint el kell utasítani a Lengyel Köztársaság által hivatkozott azon érveket, amelyek szerint a vitatott rendelkezések nem a fegyelmi bíróságok létezésére és összetételére vonatkoznak, amelyeket törvény határoz meg, hanem csak a területileg illetékes bíróság fegyelmi tanács elnöke általi kijelölésére. Az EJEB‑nek az EJEE 6. cikke (1) bekezdésére vonatkozó, a jelen indítvány 104. és 105. pontjában említett ítélkezési gyakorlatára tekintettel az, hogy a vitatott rendelkezések nem tartalmaznak azon kritériumokra vonatkozó információkat, amelyek alapján a fegyelmi tanács elnöke a hatáskörrel rendelkező fegyelmi bíróságot kijelölheti, azon bíróság kivételével, amelyen az eljárás alá vont bíró a hivatalát betölti, azzal a kockázattal jár, hogy e mérlegelési jogkör gyakorolható oly módon, amely aláássa a fegyelmi bíróságok törvény által létrehozott bíróságkénti jogállását.

108.

Úgy tűnik, hogy az új fegyelmi felelősségi rendszer tágabb összefüggésével kapcsolatos további elemek fokozzák ezt a kockázatot. Közelebbről, úgy tekinthető, hogy a fegyelmi tanács függetlenségének hiánya, amely a második kifogás tárgyát képezi, hozzájárul az e tanács elnökének függetlenségével kapcsolatos jogos kétségekhez. Szintén nem vitatott, hogy ez a rendszer a rendes bíróságok bíráit illetően a fellebbviteli bíróságok mellett működő állandó fegyelmi bíróságokat hozott létre, amelynek tagjai az igazságügyi miniszter által a KRS javaslatára hat éves időtartamra kinevezett bírák, akiknek a függetlensége a második kifogás keretében tárgyaltaknak megfelelően szintén kétséges. Ez azt jelenti, hogy míg az adott ügyet tárgyaló ítélkező testületet egy adott fegyelmi bíróság bíráinak listájáról sorshúzással jelölik ki, az ügyet eldöntő bírákat korábban az igazságügyi miniszter választotta ki, továbbá az igazságügyi miniszter dönt az egyes fegyelmi bíróságok bíráinak számáról. Ez súlyosbítja annak kockázatát, hogy a vitatott rendelkezések felhasználhatók arra, hogy egy adott ügyet valamely meghatározott eredmény elérése érdekében egy adott bíróságra osszanak, ami ellentétes azzal a követelménnyel, hogy a bíróságnak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján törvény által létrehozott bíróságnak kell lennie.

109.

A fenti indokok tükrében a Bizottság által felvetett harmadik kifogás megalapozott.

110.

A Bizottság azt állítja, először, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 112b. cikke azzal, hogy lehetőséget ad az igazságügyi miniszternek arra, hogy a rendes bíróságok bíráival szembeni vádakat folyamatosan fenntartsa azzal, hogy igazságügyi miniszteri fegyelmi biztost jelöl ki, sérti az ügy észszerű időn belül történő vizsgálatához való jogot, és másodszor, hogy e törvény 113a. cikke és 115a. cikkének 3. §‑a azzal, hogy úgy rendelkezik, hogy a képviselő hivatalból történő kirendeléséhez kapcsolódó cselekmények nem függesztik fel az eljárást, és hogy az eljárás a bíró vagy képviselője igazolt távollétében is folytatható, sérti az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő védelemhez való jogot. A Bizottság ezt a kifogást az említett rendelkezések szövegére és az EJEB‑nek az EJEE 6. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára alapítja.

111.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy e jogok megsértése nem bizonyított, figyelemmel a bírák számára a lengyel jogban nyújtott biztosítékokra.

112.

Ahogyan azt a jelen indítvány 68. pontjában már megállapítottam, a bírákra vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszerre irányadó szabályok, ideértve azokat is, amelyek „egy független fórum olyan eljárását írják elő, amely maradéktalanul biztosítja a Charta 47. és 48. cikkében rögzített jogokat, különösen a védelemhez való jogot”, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján a bírói függetlenség lényeges biztosítékai közé tartoznak. Ebből következik, hogy a Charta 47. és 48. cikkének követelményei e rendelkezés alapján vonatkoznak a bírákkal szembeni fegyelmi eljárásokra. ( 72 )

113.

Ezt tükrözik a nemzetközi szervek által kibocsátott, a bírói függetlenségre vonatkozó iránymutatások, amelyek szerint az ilyen eljárásokat a tisztességes eljárás garanciáit és a teljes körű védelemhez való jogot biztosító eljárás alapján működő független szervnek kell meghatároznia. ( 73 )

114.

Közelebbről, a Charta 47. cikkének második bekezdése biztosítja a tisztességes eljáráshoz való jogot, amely különböző elemeket foglal magában, így különösen az ügy észszerű időn belül történő vizsgálatához való jogot, a védelemhez való jogot, a fegyveregyenlőség elvét, valamint a tanácsadás, a védelem és képviselet igénybevételéhez való jogot. ( 74 ) A Charta 48. cikkének (2) bekezdése minden gyanúsított személy számára biztosítja továbbá a védelemhez való jogának tiszteletben tartását. A Chartához fűzött magyarázatok szerint a Charta 47. cikkének második bekezdése az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének felel meg, a Charta 48. cikkének (2) bekezdése pedig megegyezik az EJEE 6. cikkének (3) bekezdésével, így a Charta e cikkeit úgy kell értelmezni, hogy azok ne biztosítsanak kevesebbet az EJEB által értelmezett EJEE 6. cikkének követelményeinél. ( 75 )

115.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata ( 76 ) szerint az észszerű idő követelményét az ügy valamennyi releváns körülményére tekintettel kell értékelni, figyelembe véve a jogvita tétjét és bonyolultságát, illetve az illetékes hatóságok és a felek magatartását, és ezenkívül a büntetőjog területén az említett követelményt nem csupán a bírósági eljárás során kell tiszteletben tartani, hanem a nyomozási szakaszban is, azon időponttól kezdődően, amikor az érintett személlyel szemben vádat emelnek. Hasonlóképpen, a védelemhez való jog megsértését az adott ügy egyedi körülményei alapján kell értékelni, különösen a szóban forgó jogi aktus jellegére, elfogadásának körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályokra figyelemmel. ( 77 ) E tekintetben a védelemhez való jog magában foglalja különösen a kontradiktórius eljárás elvét és az audiatur et altera pars (vagy audi alteram partem) elvét, amelyek lényegében azt biztosítják, hogy a felek tudomást szerezzenek az eljárás kimenetelét meghatározó ténybeli és jogi kérdésekről, azokat meg tudják vitatni és azokkal kapcsolatban meghallgassák őket, ( 78 ) míg a fegyveregyenlőség elve azt biztosítja, hogy valamennyi félnek észszerű lehetősége legyen arra, hogy olyan körülmények között ismertesse álláspontját, amelyek mellett nem kerül teljesen előnytelen helyzetbe ellenfelével szemben. ( 79 )

116.

Az EJEB ítélkezési gyakorlatában ( 80 ) hasonlóképpen az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének polgári és büntetőjogi vetülete alapján védelemben részesített tisztességes eljárás kulcsfontosságú elemeként ismerte el az észszerű idő követelményét, a kontradiktórius eljárás elvét és a fegyveregyenlőség elvét. E tekintetben az EJEB az eljárás időtartamának észszerű voltát az ügy konkrét körülményeire tekintettel vizsgálja, az ügy összetettsége, a felperes és az érintett hatóságok magatartása, valamint az ügy felperes számára fennálló tétje alapján. ( 81 ) Az időtartam általában akkor kezdődik, amikor polgári ügyekben az eljárást megindítják, ( 82 ) illetve amikor az érintettet valamely cselekmény elkövetésével meggyanúsítják, vagy mindenesetre, amikor a büntetőeljárásban foganatosított intézkedések „jelentős befolyást” gyakorolnak a helyzetére ( 83 ) és a szóban forgó eljárás egészére kiterjed, ( 84 ) és így véget vet az érintett jogi helyzetével kapcsolatos bizonytalanságnak. ( 85 ) Ezenkívül büntetőügyekben az EJEE 6. cikkének (3) bekezdése – az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése által védett védelemhez való jog konkrét aspektusait alkotó – különös garanciákat foglal magában. ( 86 ) Ez kiterjed az EJEE 6. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján a védő igénybevételéhez való jogra, amely biztosítja, hogy a vádlottal szembeni eljárásra ne kerüljön sor a valamennyi szakaszban fennálló megfelelő képviselet nélkül, és a körülményektől függően a büntetőpert megelőző szakaszra is alkalmazandó lehet. ( 87 )

117.

Rá kell mutatni továbbá, hogy az EJEE 6. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában ( 88 ) az EJEB rámutatott arra, hogy a nemzetközi bíróságok és más szervek a bírák elmozdítását vagy felmentését érintő ügyekben növekvő jelentőséget tulajdonítanak a tisztességes eljárásnak. Ebben az összefüggésben az EJEB hangsúlyozta, hogy noha a fegyelmi szankciók nem tartoznak az EJEE 6. cikkének hatálya alá, mindazonáltal súlyos következményekkel járnak a bírák életére és pályafutására nézve. Következésképpen az elvégzett bírósági felülvizsgálatnak a jogvita tárgyára tekintettel megfelelőnek kell lennie, ami még inkább érvényesül a bírákkal szembeni fegyelmi eljárások esetében, mivel a bíráknak a feladataik ellátáshoz szükséges tiszteletet kell élvezniük. Ha egy tagállam ilyen eljárást indít, a bíróságok működésébe és függetlenségébe vetett közbizalom a tét; egy demokratikus államban e bizalom biztosítja a jogállamiság létezését. ( 89 )

118.

A jelen ügyben a Bizottság kellőképpen bizonyította, hogy a vitatott intézkedések sértik az ügy észszerű időn belül történő vizsgálatához való jogot és a védelemhez való jogot, amelyek betartása elengedhetetlen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti hatékony bírói jogvédelem követelményeinek teljesítéséhez.

119.

Ami a negyedik kifogás első részét illeti, a Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 112b. cikke sérti az észszerű idő követelményét, mivel lehetőséget nyújt az igazságügyi miniszternek arra, hogy az igazságügyi miniszter ad hoc fegyelmi biztosát nevezze ki a valamely bíróval szembeni konkrét fegyelmi eljárás folytatására, még olyan eljárás esetében is, amelyet jogerős határozattal lezártak, amint azt e törvény 112b. cikkének 5. §‑a kimondja. A Lengyel Köztársaság állításával ellentétben nyilvánvaló, hogy ez a kifogás az említett rendelkezés szövegén, és nem végrehajtásán alapul, így a Bíróság állítólagos nemzeti gyakorlat alátámasztására szolgáló bizonyítékokra vonatkozó ítélkezési gyakorlata ( 90 ) nem alkalmazható.

120.

Nem vitatott, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 112b. cikke lehetővé teszi az igazságügyi miniszter számára, hogy bármely rendes bírósági bírót érintő fegyelmi ügyben igazságügyi miniszteri fegyelmi biztost nevezzen ki, amely az e rendelkezéssel létrehozott új intézmény. E törvény 112b. cikkének 3. §‑a szerint e biztos eljárást kezdeményezhet vagy beavatkozhat folyamatban lévő eljárásba, és a törvény 112b. cikkének 4. §‑a értelmében e biztos kinevezése a vizsgálati eljárás vagy fegyelmi eljárás megindításának felel meg. Ezen túlmenően ugyanezen törvény 112b. cikkének 5. §‑a szerint, noha az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos megbízatása a fegyelmi eljárás megindítását megtagadó, a fegyelmi eljárást megszüntető vagy a fegyelmi eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésével megszűnik, ez nem zárja ki, hogy az igazságügyi miniszter ugyanabban az ügyben ugyanazt a biztost újra kinevezze. A lengyel jogban szereplő ne bis in idem elve és res iudicata elve ellenére megjegyzendő, hogy e rendelkezés kifejezett szövege utal annak lehetőségére, hogy ugyanazt a bírót érintő ugyanazon ügyben új eljárásra kerülhet sor azt követően, hogy az eljárást jogerős határozattal lezárták. Ez a rendelkezés ezért annak kockázatával jár, hogy fennmarad a rendes bírósági bírót érintő bizonytalan helyzet, és így nem biztosított a bírónak az eljárásban észszerű időn belül hozott végleges határozathoz való joga.

121.

A Lengyel Köztársaság állításával ellentétben, és a Bizottság kijelentésének megfelelően, az eljárás elhúzódásának vagy új eljárás indításának e rendelkezés alapján fennálló lehetőségével szembeni megfelelő biztosítékok hiányát nem ellensúlyozzák az eljárás egyes szakaszaira vonatkozó konkrét határidők, mivel úgy tűnik, hogy a bírákkal szembeni fegyelmi vádak emelésére nem vonatkozik határidő. A Lengyel Köztársaság azon érvei, amelyek szerint a rendes bíróságokról szóló törvény 112b. cikkének 5. §‑a csak olyan eljárásokra alkalmazandó, amelyekben nem született jogerős határozat, és amelyekben az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztos más okokból már nem tudja ellátni feladatait, számomra nem meggyőzőek, mivel ezt a helyzetet az említett törvény 112b. cikkének 2. §‑a szabályozza.

122.

Hozzá kell tenni, hogy az új fegyelmi felelősségi rendszer tágabb összefüggése fokozhatja az eljárás elhúzódásának vagy új eljárás indításának az igazságügyi miniszteri fegyelmi biztosnak a rendes bíróságokról szóló törvény 112b. cikke alapján történő kinevezése következtében fennálló kockázatát. Közelebbről, látható, hogy e rendelkezés fokozza az igazságügyi miniszter által a rendes bírósági bírákat érintő vizsgálati és fegyelmi eljárások fölött gyakorolt ellenőrzést azzal, hogy lehetővé teszi az igazságügyi miniszter számára, hogy egyes bírákat érintő konkrét ügyekben saját biztost nevezzen ki. Ez jogos kétségekhez vezet a tekintetben, hogy biztosítható‑e az észszerű idő, amelyen belül a bíróval szembeni fegyelmi eljárás végül elbírálásra kerül.

123.

Ami a negyedik kifogás második részét illeti, a rendes bíróságokról szóló törvény 113a. cikkéből következik, hogy az eljárás alá vont bíró képviselőjének hivatalból történő kijelöléséhez, valamint a képviselő általi védelem ellátásához kapcsolódó cselekmények nem függesztik fel a fegyelmi eljárást. Ez a rendelkezés lehetőséget teremt arra, hogy az ügy kimenetele szempontjából releváns eljárási vagy anyagi jogi kérdéseket az előtt eldönthessenek, hogy a hivatalból kirendelt képviselőt kijelölték volna, vagy e képviselő el tudná látni a védelmet, korlátozva ezzel a jogi képviselő igénybevételéhez való jogot és a kontradiktórius eljárás elvét. Ezért úgy tekintendő, hogy ez a rendelkezés sérti az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének a Charta 47. és 48. cikkére tekintettel értelmezett második albekezdése szerinti védelemhez való jogot.

124.

Hasonlóképpen, a rendes bíróságokról szóló törvény 115a. cikkének 3. §‑a szerint a fegyelmi bíróság az eljárás alá vont bíró vagy képviselője igazolt távollétében is folytathatja az eljárást, kivéve, ha ez ellentétes a fegyelmi eljárás érdekével. Ebből következik, hogy a fegyelmi bíróság csak a fegyelmi biztos előadását hallgathatja meg, még akkor is, ha a bíró vagy képviselője igazolta a távollétét. Az a körülmény, hogy a bíró az eljárás korábbi szakaszaiban bizonyítékokat és írásbeli észrevételeket terjeszthető elő, véleményem szerint nem ellensúlyozza a bíró vagy képviselője fegyelmi bíróság előtti eljárásban való részvételének hiányát. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének a Charta 47. és 48. cikkére tekintettel értelmezett második albekezdésével ellentétes módon ez a rendelkezés is jelentősen korlátozza a védelemhez való jogot és a fegyveregyenlőség elvét. Ez különösen igaz akkor, ha figyelembe vesszük az új fegyelmi felelősségi rendszer tágabb összefüggését. Közelebbről, ahogyan azt a jelen indítvány 108. pontjában már megállapítottam, az igazságügyi miniszter nevezi ki a fegyelmi bíróságok bíráit, e bíróságok értelmezik és alkalmazzák e rendelkezést, az eljárás érdekére vonatkozó kivételt is beleértve, és a fegyelmi tanácshoz lehet fellebbezni, amelynek függetlensége a második kifogás keretében tárgyaltaknak megfelelően kétséges.

125.

A fenti indokok tükrében a Bizottság által felvetett negyedik kifogás megalapozott.

126.

A Bizottság azt állítja, hogy a rendes bíróságokról szóló törvény 107. cikkének 1. §‑a és a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 97. cikkének 1. és 3. §‑a annak lehetővé tételével, hogy fegyelmi eljárás kilátásba helyezésével korlátozzák a nemzeti bíróságok előzetes döntéshozatalra utaláshoz való jogát, hogy, sérti az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdését, figyelemmel különösen a Bíróság ítélkezési gyakorlatára és az előbbi rendelkezés alkalmazására.

127.

A Lengyel Köztársaság azt állítja, hogy nem áll fenn kötelezettségszegés, mivel előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése miatt nem indult fegyelmi eljárás bírákkal szemben, és nem áll fenn visszatartó hatás.

128.

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdése lehetőséget biztosít, illetve adott esetben kötelezettséget állapít meg a nemzeti bíróságok számára arra, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszenek elő, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben az uniós jog értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó, az általuk elbírálandó jogvitában való határozathozatalhoz megválaszolandó kérdés merül fel. ( 91 ) Amint azt a Bíróság a Miasto Łowicz ítéletben ( 92 ) megállapította, nem engedhetők meg azok a nemzeti intézkedések, amelyek alapján a nemzeti bírákkal szemben fegyelmi eljárás indítható előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése miatt. Ugyanis önmagában az a lehetőség, hogy az érintett bírákkal szemben fegyelmi eljárást lehet indítani amiatt, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtottak be, sértheti az EUMSZ 267. cikk által számukra biztosított lehetőség és rájuk ruházott feladatok általuk történő tényleges gyakorlását. E bírák számára az, hogy ne kelljen fegyelmi eljárással, illetve szankciókkal számolniuk amiatt, hogy éltek az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztéséhez való jogukkal, olyan biztosítékot jelent, amely alapvető a bírói függetlenség, továbbá az előzetes döntéshozatali eljárás működése szempontjából.

129.

Rá kell mutatni továbbá, hogy a 2021. március 2‑i A. B. és társai (A legfelsőbb bíróság bíráinak kinevezése – Jogorvoslat) ítéletben ( 93 ) maga a Bíróság is elismerte, hogy a lengyel hatóságok megsokszorozták azokat a kezdeményezéseket, amelyek a lengyelországi bíróságok függetlenségének kérdésére vonatkozó előzetes döntéshozatalra utalások megfékezését és az ilyen utalást végrehajtó lengyel bíróságok határozatainak a kétségbe vonását célozzák.

130.

A jelen ügyben a Bizottság kellőképpen bizonyította, hogy a vitatott rendelkezések sértik az EUMSZ 267. cikk második és harmadik bekezdését, mivel nem nyújtanak elegendő biztosítékot, amelyek védenék a bírákat a fegyelmi eljárás előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése miatti lehetséges megindításával szemben.

131.

A jelen indítvány 79–85. pontjában kifejtett elemzéssel összhangban, noha a vitatott rendelkezéseket elkülönülten figyelembe véve nem tekinthető úgy, hogy ezek sértenék az EUMSZ 267. cikket, a tágabb összefüggésre és a gyakorlati alkalmazásra tekintettel észszerűen feltételezhető, hogy e rendelkezések értelmezhetők úgy, hogy a nemzeti bírákkal szemben fegyelmi eljárás indítható, illetve szankciók szabhatók ki előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztése miatt. A Lengyel Köztársaság éveivel ellentétben a Bizottság által hivatkozott, a jelen indítvány 41. pontjában szereplő példák azt mutatják, hogy bírákkal szemben indult vizsgálat, illetve fegyelmi eljárás azon döntésükkel összefüggésben, hogy kérdéseket terjesztenek a Bíróság elé. Közelebbről, három bíróval szemben vizsgálat indult különösen amiatt, hogy esetlegesen „túllépték bírói hatáskörüket”, amikor előterjesztették az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket, ( 94 ) a negyedik ügyben pedig fegyelmi eljárás indult az érintett bíróval szemben amiatt, hogy állítólag jogellenesen terjesztett elő a bírói függetlenségre vonatkozó kérdéseket. Az a körülmény, hogy ezeket a vizsgálatokat lezárták, hogy vizsgálatokra láthatóan kivételes jelleggel kerül sor, vagy hogy a vizsgálatok és fegyelmi eljárások vétségekre, és nem a jogszabályok nyilvánvaló és súlyos megsértésére vonatkoztak, nem meggyőző.

132.

A jelen ügyben az a döntő, hogy – amint azt a Miasto Łowicz ítélet megerősítette – az olyan nemzeti intézkedések, amelyek bármilyen módon akadályozzák vagy korlátozzák a nemzeti bíróságokat abban, hogy éljenek az előzetes döntéshozatalra utalásra vonatkozó lehetőségükkel vagy eleget tegyenek e kötelezettségüknek, sértik az EUMSZ 267. cikket. Az a körülmény, hogy a vitatott rendelkezések lehetővé teszik, hogy fegyelmi eljárást lehessen indítani a nemzeti bírákkal szemben azon döntésükkel összefüggésben, hogy kérdéseket terjesztenek a Bíróság elé, nem csupán aláássa az előzetes döntéshozatali eljárás működését, de a jövőben valószínűleg befolyásolja más nemzeti bírák azzal kapcsolatos döntését is, hogy előterjesztenek‑e előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, vagyis visszatartó hatással bír. Véleményem szerint önmagában az a lehetőség, hogy valamely nemzeti bíróval szemben fegyelmi eljárást lehet indítani vagy szankciót lehet kiszabni amiatt, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő, az EUMSZ 267. cikk által szabályozott eljárás lényegét, és ezzel magának az Uniónak az alapjait támadja.

133.

A fenti indokok tükrében a Bizottság által felvetett ötödik kifogás megalapozott.

134.

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a pervesztes fél viseli a költségeket, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Ennek megfelelően a Lengyel Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Finn Köztársaság, a Holland Királyság és a Svéd Királyság maga viseli saját költségeit.

135.

A fenti megfontolások fényében azt javaslom, hogy a Bíróság: