1.

Ahogyan azt Lord Neuberger, az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságának korábbi elnöke találóan megfogalmazta, „[h]a az embereket megfosztják attól a joguktól, hogy bíróságon támadják meg a kormányt, diktatúra áll fenn”. ( 2 ) A jelen ügyben megoldandó jogvita középpontjában az áll, hogy Lengyelországban megszüntették a bírósági felülvizsgálat lehetőségét a bírói függetlenség ( 3 ) alapvető alkotmányos jelentőségű területén. ( 4 )

2.

A jelen ügy ugyanis fontos kérdéseket vet fel, és jelentős pontosításokra nyújt lehetőséget a Bíróságnak mind eljárási, mind érdemi szempontból, különösen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdését illetően. Az uniós jog elsőbbségének vizsgálata során reagálni fogok a Bundesverfassungsgericht (szövetségi alkotmánybíróság, Németország; a továbbiakban: BVerfG) Weiss ügyben hozott közelmúltbeli ítéletére (2 BvR 859/15), amelyben megállapította többek között, hogy a Bíróság egyik ítélete ultra vires volt, valamint a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának egyik közelmúltbeli végzésére, amely a BVerfG említett ítéletét követően megállapította, hogy a Bíróság egyik ítélete nem rendelkezik kötelező erővel a lengyel jogrendben.

3.

A – 2018. november 21‑én benyújtott, majd a 2019. június 26‑i határozattal egy előzetes döntéshozatalra előterjesztett új kérdéssel kiegészített – jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Lengyelország) az EUSZ 2. cikknek, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének, az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének, az EUMSZ 267. cikknek, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 15. cikke (1) bekezdésének, 20. cikkének, 21. cikke (1) bekezdésének, 47. cikkének és 52. cikke (1) bekezdésének, valamint a 2000/78/EK irányelv ( 5 ) 2. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) pontjának, 3. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 9. cikke (1) bekezdésének az értelmezését kéri.

4.

A kérelmet az egyrészt A. B., C. D., E. F., G. H. és I. J. bírójelöltek, másrészt a Krajowa Rada Sądownictwa (nemzeti igazságszolgáltatási tanács, Lengyelország; a továbbiakban: KRS) között folyamatban lévő eljárások keretében terjesztették elő, amelyekben az említett jelöltek fellebbezést nyújtottak be azon határozatokkal szemben, amelyekben i. a KRS úgy döntött, hogy nem javasolja a Lengyel Köztársaság elnökének (a továbbiakban: köztársasági elnök) a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország; a továbbiakban: legfelsőbb bíróság) bírói állására történő kinevezésüket; és ezzel egyidejűleg ii. a KRS más jelöltek kinevezését javasolta a köztársasági elnöknek.

5.

A KRS‑t az Ustawa z dnia 12 maja 2011 r. o Krajowej Radzie Sądownictwa (a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsról szóló, 2011. május 12‑i törvény) szabályozza. A KRS‑ről szóló törvény 44. cikke többek között a következőképpen rendelkezik:

„1.   Külön rendelkezések eltérő rendelkezése hiányában az eljárás résztvevője fellebbezést nyújthat be a [legfelsőbb bírósághoz] azon az alapon, hogy a [KRS] határozata jogellenes. […]

1a.   A [legfelsőbb bíróság] bírói tisztségére való kinevezésre vonatkozó egyedi esetekben a [legfelsőbb közigazgatási bírósághoz] lehet fellebbezni. Ilyen esetekben a [legfelsőbb bírósághoz] nem lehet fellebbezést benyújtani. A [legfelsőbb közigazgatási bírósághoz] nem nyújtható be fellebbezés arra hivatkozva, hogy tévesen értékelték, hogy a jelöltek teljesítették‑e a [legfelsőbb bíróság] bírói tisztségére való kinevezésre irányuló javaslat előterjesztéséről szóló határozat meghozatalakor figyelembe vett kritériumokat.

1b.   Amennyiben a […] határozatot nem az eljárás összes résztvevője támadta meg, a [legfelsőbb bíróság] bírói tisztségére való kinevezés egyedi eseteiben a határozat a [legfelsőbb bíróság] bírói tisztségére való kinevezésre irányuló javaslat előterjesztéséről szóló határozatot tartalmazó, valamint az ugyanazon bíróság bírói tisztségére való kinevezésre irányuló javaslat elő nem terjesztéséről szóló határozatot tartalmazó részében a fellebbezéssel nem élő résztvevők vonatkozásban jogerőre emelkedik.

[…]

4.   A [legfelsőbb bíróság] bírói tisztségére való kinevezés egyedi eseteiben a [KRS] által a [legfelsőbb bíróság] bírói tisztségére való kinevezésre irányuló javaslat elő nem terjesztéséről hozott határozatnak a [legfelsőbb közigazgatási bíróság] általi hatályon kívül helyezése az eljárás fellebbezést benyújtó résztvevője jelentkezésének elfogadását jelenti a [legfelsőbb bíróság] azon betöltetlen bírói állására, amelynek tekintetében még nem fejeződött be a [KRS] előtti eljárás a [legfelsőbb közigazgatási bíróság] ítéletének kihirdetésekor, vagy ilyen eljárás hiányában a [legfelsőbb bíróság] jövőben meghirdetendő betöltetlen bírói állására.

6.

A KRS a 2018. augusztus 24‑i 318/2018. sz. határozatában úgy döntött, hogy nem terjeszti a köztársasági elnök elé többek között A. B.‑nek és C. D.‑nek a legfelsőbb bíróság büntető tanácsában bírói állás betöltésére vonatkozó kinevezésére irányuló javaslatot. A KRS a 2018. augusztus 28‑i 330/2018. sz. határozatában úgy döntött, hogy nem terjeszti a köztársasági elnök elé többek között E. F.‑nek, G. H.‑nak és I. J.‑nek a legfelsőbb bíróság polgári tanácsában bírói állás betöltésére vonatkozó kinevezésére irányuló javaslatot. E határozatok más jelöltek e bírói állások betöltésére vonatkozó kinevezésre irányuló javaslatokat is tartalmaztak.

7.

A nem javasolt jelöltek a fenti határozatokkal szemben fellebbezést nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz, és az említett határozatok végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet terjesztettek a kérdést előterjesztő bíróság elé, amelynek ez utóbbi helyt adott.

8.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéssel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság először is megjegyzi, hogy a korábban alkalmazandó rendelkezésekkel ellentétben a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének újonnan beiktatott 1b. bekezdése úgy rendelkezik, hogy a legfelsőbb bíróság bírói tisztségére való kinevezés egyedi eseteiben a KRS határozata nemcsak a jelöltek kinevezésének nemjavaslásáról szóló határozatot tartalmazó részében emelkedik jogerőre a sikertelenül jelentkező jelöltek fellebbezése hiányában, hanem a kinevezés javaslásáról szóló határozatot tartalmazó részében is, ha azzal szemben nem nyújtott be fellebbezést a kiválasztási eljárás összes résztvevője. E résztvevők között azonban azok a jelentkezők is ott vannak, akiknek kinevezését javasolták, és akiknek ezért nem fűződik érdekük ahhoz, hogy fellebbezést nyújtsanak be az ilyen határozattal szemben. A kérdést előterjesztő bíróság szerint e határozat ezért de facto minden esetben ilyen végleges jelleggel bír.

9.

Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének 1a. bekezdése értelmében az általa ellátandó feladat (a szóban forgó kiválasztási eljárás lefolytatásának felülvizsgálata) túlságosan általános megfontolásokon alapul, mivel az értékelés tekintetében nem állapítottak meg egyértelmű kritériumokat.

10.

Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (4) bekezdéséből az következik, hogy e megoldás következménye, hogy a KRS‑nek a legfelsőbb bíróság bírói tisztségére való kinevezésre irányuló javaslat be nem nyújtása tárgyában hozott határozatai kérdést előterjesztő bíróság általi hatályon kívül helyezésének egyedüli eredménye az eljárásban részt vevő, fellebbezést benyújtó félnek a legfelsőbb bíróságon belüli azon betöltetlen bírói állásra való jelentkezésének elfogadása, amelynek tekintetében a KRS eljárása még nem fejeződött be, vagy ilyen eljárás hiányában a legfelsőbb bíróságon belüli következő betöltetlen bírói állásra való jelentkezésének elfogadása.

11.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdéssel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság ahhoz is a Bíróság iránymutatását kéri, hogy el tudja végezni annak értékelését, hogy a jelen esetben megvalósult‑e a közszolgálathoz való egyenlő hozzáférés (közérdekű célokkal összeegyeztethető) szintjének betartása. A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint nyilvánvaló az eltérés a jogorvoslat hatékonyságát illetően, amikor összehasonlítjuk a más bíróságokon belüli betöltetlen bírói állásokkal kapcsolatos eljárásokat a legfelsőbb bíróságon belüli ilyen állásokkal kapcsolatos eljárásokkal.

12.

E körülmények között határozott úgy a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

13.

Az eljárás írásbeli szakaszának első része keretében A. B., C. D., E. F. és I. J., a KRS, a Prokurator Generalny (főügyész, Lengyelország), a Rzecznik Praw Obywatelskich (ombudsman, Lengyelország), a lengyel kormány és a Bizottság terjesztett észrevételeket a Bíróság elé.

14.

A Bíróság előtti eljárás írásbeli szakaszának lezárására 2019. május 31‑én került sor. 2019. június 26‑án a kérdést előterjesztő bíróság végzést hozott, amelyben elutasította a főügyésznek az alapügyek okafogyottságának megállapítására irányuló kérelmét. E kérelem az alábbi fejleményeken alapult.

15.

Először is a KRS és szenátorok egy csoportja által előterjesztett kérelem alapján a K 12/18. sz. ügyben hozott 2019. március 25‑i ítéletében a Trybunał Konstytucyjny (alkotmánybíróság, Lengyelország) megállapította, hogy a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének 1a. bekezdése összeegyeztethetetlen a lengyel alkotmány 184. cikkével. Az alkotmánybíróság ezenkívül megállapította, hogy az említett rendelkezés érvénytelenné válása miatt az annak alapján indított összes eljárást meg kell szüntetni.

16.

Másodszor, a 2019. május 23‑án hatályba lépett Ustawa z dnia 26 kwietnia 2019 r. o zmianie ustawy o Krajowej Radzie Sądownictwa oraz ustawy – Prawo o ustroju sądów administracyjnych (a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvény és a közigazgatási bíróságok szervezetéről szóló törvény módosításáról szóló, 2019. április 26‑i törvény; a továbbiakban: 2019. április 26‑i törvény) ( 6 ) módosította a KRS‑ről szóló törvény 44. cikke (1) bekezdésének második mondatát, amely jelenleg a következőképpen szól: „A legfelsőbb bíróságon bírói állás betöltésére vonatkozó kinevezéssel kapcsolatos egyedi ügyekben nincs helye fellebbezésnek”. E törvény 3. cikke emellett úgy rendelkezik, hogy „a [KRS] [legfelsőbb bíróságon] bírói állás betöltésére vonatkozó kinevezéssel kapcsolatos egyedi ügyekben hozott határozatai elleni, a jelen törvény hatálybalépése előtt megkezdett, de be nem fejezett fellebbezési eljárások a jogszabály erejénél fogva megszűnnek”.

17.

E körülmények között határozott úgy a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság), hogy előzetes döntéshozatal céljából a következő kiegészítő (vagyis harmadik) kérdést terjeszti a jelen ügyben a Bíróság elé:

18.

Az eljárás írásbeli szakaszának második részében a főügyész, az ombudsman, a lengyel kormány és a Bizottság terjesztett észrevételeket a Bíróság elé.

19.

Az eljárás írásbeli szakaszának első részében írásbeli észrevételeket előterjesztő valamennyi fél szóbeli észrevételeket is előterjesztett a Bíróság előtti tárgyaláson.

20.

A főügyész véleménye szerint a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések eldöntésére, mivel azok nem az uniós jog által szabályozott területen fennálló bírósági jogorvoslathoz való jogra vonatkoznak. Bármilyen más döntés hasonló és erga omnes hatáskörök párhuzamos fennállását eredményezné azonos jogi kérdések tekintetében a Bíróság és az alkotmánybíróság előtt.

21.

A Bíróság mindazonáltal már kimondta, hogy jóllehet a tagállamok igazságszolgáltatási szervezete ez utóbbiak hatáskörébe tartozik, e hatáskör gyakorlása során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogból eredő kötelezettségeiket. ( 7 ) Ezenfelül többek között az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének a hatályával kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés „az uniós jog által szabályozott területeken” a hatékony bírói jogvédelemhez való jog biztosítására irányul, függetlenül attól a helyzettől, amelyben az uniós jogot a tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében végrehajtják. ( 8 )

22.

Következésképpen a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a jelen ügyben többek között az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének értelmezésére (lásd a jelen indítvány 31. és azt követő pontjait).

23.

A KRS, a legfőbb ügyész és a lengyel kormány lényegében arra hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések okafogyottá váltak, és azokat ezért nem kell megválaszolni az alapjogviták megoldásához. A KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének 1a. bekezdését, amelyen a kérdést előterjesztő bíróság hatásköre alapult, erga omnes hatállyal megsemmisítette az alkotmánybíróság 2019. március 25‑i ítélete, amelyet a jogalkotó is megerősített.

24.

Véleményem szerint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések nem váltak okafogyottá a 2019. április 26‑i törvény miatt. E törvény egyrészt módosítja a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkét, és kizárólag a legfelsőbb bíróság bíráinak kinevezését illetően szünteti meg egyedi ügyekben a bírósághoz fordulás jogát. Másrészt e törvény azt is kimondja, hogy a jogszabály erejénél fogva megszűnnek a KRS egyedi ügyekben hozott határozatai elleni fellebbezési eljárások.

25.

Ez utóbbi körülményre tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések nem lehetnek okafogyottak. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy a Bíróság már elutasította a lengyel kormány hasonló érvelését az A. K. és társai ítélet 102. pontjában.

26.

Rámutatok arra, hogy maga a 2019. április 26‑i törvény nem szüntette meg az alapeljárást, és nem eredményezte az előzetes döntéshozatal iránti kérelem visszavonását, mivel – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte – a 2019. április 26‑i törvényt „a bíróságnak, amelynél az előtte folyamatban lévő ügyben (a [2019. március 25‑i ítéletből] eredő következményekre is vonatkozó) már eljárás zajlik, megfelelően konkretizálnia kell, ami lényegében megköveteli a határozathozatalt, mivel csak ilyen módon gyakorolhatók a bíróság ítélkezési hatáskörei, amelyeket tudniillik a hivatkozott rendelkezés nem törölt el” (kiemelés tőlem). A kérdést előterjesztő bíróság nem úgy határozott, hogy nem szükséges döntést hozni, hanem ehelyett fenntartotta az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet (lásd az A. K. és társai ítélet 103. pontját is).

27.

A 2019. április 26‑i törvényhez hasonló nemzeti rendelkezések ennélfogva nem képezhetik akadályát annak, hogy valamely végső fokon eljáró bíróság az általa a Bírósághoz előzetes döntéshozatal céljából intézett kérdéseket fenntartsa (lásd az A. K. és társai ítélet 104. pontját).

28.

Megjegyzem, hogy a már hivatkozott A. K. és társai ítéleten kívül a Bíróság a lengyel hatóságok kérése ellenére már számos ügyben megtagadta annak elfogadását, hogy már nem szükséges döntést hozni az eljárás állítólagos okafogyottsága miatt. Egyértelmű, hogy a lengyel jogalkotó csak azért nem habozott sietve és többször módosítani a Bíróság által ezen ügyekben vizsgált nemzeti jogi keretet, hogy aztán azzal érvelhessen, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetek vagy előzetes döntéshozatal iránti kérelmek okafogyottá váltak. ( 9 )

29.

A 2019. április 26‑i törvény és/vagy a 2019. március 25‑i ítélet következésképpen nem igazolja, hogy a Bíróság ne hozzon döntést az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben.

30.

A főügyész és a lengyel kormány lényegében arra hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a jelen indítvány 20. pontjában szereplőkhöz hasonló érvek alapján elfogadhatatlanok.

31.

Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „az [EUMSZ 267. cikk] a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi [az uniós] jog értelmezéséhez támpontokat nyújt az utóbbinak, amelyek szükségesek az utóbbi által eldöntendő jogvita megoldásához”. ( 10 )

32.

A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a nemzeti jogban előírt bírósági jogorvoslat megfelel‑e a hatékony bírói jogvédelem Charta 47. cikkében rögzített követelményének. Ez a cikk azonban csak az uniós jog által biztosított egyéni jog megsértése esetén alkalmazható.

33.

A kérdést előterjesztő bíróság a 2000/78 irányelvre is hivatkozik. Ezen irányelv 1. cikke értelmében „[e]nnek az irányelvnek a célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel” (kiemelés tőlem).

34.

A kérdést előterjesztő bíróság nem fejti ki, hogy milyen kapcsolat áll fenn az alapügy fellebbezői és a hátrányos megkülönböztetésnek a kizárólag a fent felsorolt konkrét okok esetében alkalmazandó 2000/78 irányelvben foglalt tilalma között. Ezért elegendő megállapítani, hogy a jelen ügyben sem a Charta 47. cikke, sem a 2000/78 irányelv nem alkalmazandó annyiban, amennyiben a jelen ügyben benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelemből nem tűnik ki, hogy az alapügy fellebbezői a 2000/78 irányelv által előírtakhoz hasonló, az uniós jog által biztosított jogokra kívánnának hivatkozni.

35.

A kérdést előterjesztő bíróság emellett az EUSZ 2. cikkre mint önálló rendelkezésre is hivatkozik. Ez a rendelkezés azonban önmagában nem tartozik azon rendelkezések közé, amelyek alapján értékelni kell a nemzeti rendelkezések uniós joggal való összeegyeztethetőségét, és amelyek ennélfogva önmagukban ahhoz vezethetnek, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság értelmezésére tekintettel mellőzi valamely nemzeti rendelkezés alkalmazását. Ez semmiképpen nem szükséges, mivel az EUSZ 2. cikket és a jogállamiság abban rögzített értékét az EUSZ 19. cikk konkretizálja (lásd a jelen indítvány 87. pontját).

36.

Véleményem szerint az alapjogviták szempontjából különösen az első és harmadik kérdés releváns, mivel azok a kérdést előterjesztő bíróság hatásköreinek abban az esetben fennálló terjedelmére vonatkoznak, ha jogellenesnek ítéli a KRS szóban forgó határozatait. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben hivatkozott uniós jogi rendelkezések közül kizárólag az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése és az EUMSZ 267. cikk releváns.

37.

Véleményem szerint először az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik (kiegészítő) kérdést kell érdemben megvizsgálni, mivel az e kérdésre adandó válasz vagy ahhoz vezet, hogy a Bíróság megállapítja, hogy az első két kérdésre nem kell választ adni, vagy pedig ahhoz, hogy a Bíróság e kérdéseket is megvizsgálja.

38.

Ezt a kérdést úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság azzal lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 267. cikket és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdését, hogy azokkal ellentétes az olyan rendelkezés, amely alapján a jogszabály erejénél fogva megszűnik a nemzeti eljárás, anélkül hogy lehetőség lenne ezen eljárást folytatni vagy egy másik bíróság előtt újból megindítani (a harmadik kérdés első része), és hogy ellentétes‑e ezen uniós jogi rendelkezésekkel az olyan következmény, amely az említett nemzeti rendelkezésből eredhet a Bíróság hatáskörének olyan ügyekben fennálló hiányát illetően, amelyekben már előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtására sor került, amelynek tárgyában az eljárás még folyamatban van (a harmadik kérdés második része).

39.

A főügyész lényegében arra hivatkozik, hogy a lengyel alkotmány lehetővé teszi, hogy a szóban forgó, kinevezésre irányuló javaslatokkal szemben minden bírósági jogorvoslatot kizárjanak. Az alkotmányos szabadságok és jogok korlátozhatók, ha a korlátozást jogszabály rögzíti, és az többek között a közrend védelme miatt szükséges. A lengyel kormány lényegében azzal érvel, hogy a 2019. április 26‑i törvény 3. cikke nem korlátozza a kérdést előterjesztő bíróság arra vonatkozó lehetőségét, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtson be a Bírósághoz, hanem csak az alapeljáráshoz hasonló típusú eljárások lezárását kívánja előírni.

40.

A Bizottság úgy véli, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével nem ellentétesek az alapeljárásban szóban forgókhoz hasonló nemzeti rendelkezések, kivéve ha a kinevezési eljárást olyan strukturális törés jellemzi, amely alkalmas arra, hogy kétségeket ébresszen a jelölt függetlenségét illetően annak kinevezése után. Következésképpen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésével az olyan nemzeti rendelkezés elfogadása sem ellentétes, amely a jogszabály erejénél fogva az ilyen határozatok bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárások megszűnésével jár (a 2019. április 26‑i törvény 3. cikke). Az EUMSZ 267. cikkel összefüggésben a Bizottság úgy véli, hogy e rendelkezéssel sem ellentétes a 2019. április 26‑i törvény 3. cikke.

41.

A fent említett felek álláspontjával ellentétben A. B., C. D., E. F., I. J. és az ombudsman lényegében azt állítja, hogy a harmadik kérdésre igenlő választ kell adni.

42.

Először a harmadik kérdés második részét kell megvizsgálni az EUMSZ 267. cikk szempontjából.

43.

Kétségtelen, hogy a jelen ügyben az alkotmánybíróság és a lengyel jogalkotó együttes fellépése az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések szerint adott esetben azt eredményezheti, hogy nem kell döntést hozni a nemzeti jog alapján, ami azzal járhat, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tekintetében nem áll fenn a Bíróság hatásköre. A 2019. március 25‑i ítélet ugyanis azonnali hatállyal megsemmisítette a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörének alapját képező nemzeti rendelkezést, megállapítva ugyanakkor, hogy az alkotmányellenesség megállapítása a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ilyen típusú eljárások megszűnésével jár.

44.

Az is igaz, hogy az utóbbi években többek között a Bizottság komoly kétségeket fogalmazott meg azt illetően, hogy az alkotmánybíróság jelenleg (továbbra is) teljesen független módon képes ellátni feladatát, és a Bizottság határozatot hozott arról, hogy az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése alapján hivatalosan megindítja az eljárást a lengyelországi jogállamiság tárgyában. ( 11 )

45.

Amint azt a jelen ügy mutatja, az EUSZ 19. cikk az uniós jogrendben a bírósági felülvizsgálat biztosításának feladatát nem egyedül a Bíróságra, hanem a nemzeti bíróságokra is ruházza, amelyek a Bírósággal együttműködve közösen rájuk ruházott feladatot látnak el annak érdekében, hogy a Szerződések alkalmazása és értelmezése során biztosítsák a jog tiszteletben tartását. ( 12 )

46.

Különösen, az EUMSZ 267. cikket illetően emlékeztetek arra, hogy az uniós „bírósági rendszer […] sarokkövét az [említett rendelkezésben] szereplő előzetes döntéshozatali eljárás alkotja, amelynek – a bírák közötti párbeszédnek a Bíróság és a tagállami bíróságok közötti létrehozatalával – a célja az uniós jog értelmezése egységességének biztosítása […], így lehetővé téve az uniós jog koherenciájának, teljes érvényesülésének és autonómiájának, valamint végső soron a Szerződésekkel létrehozott jog sajátos jellegének biztosítását”. ( 13 )

47.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyértelműen kitűnik, hogy az EUMSZ 267. cikk alapján a nemzeti bíróságoknak szabadon kell tudniuk dönteni arról, hogy előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjesztenek‑e kérdéseket. ( 14 )

48.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint továbbá „az EUMSZ 267. cikk a lehető legszélesebb lehetőséget biztosítja a nemzeti bíróságok számára arra, hogy a Bírósághoz forduljanak, ha azt állapítják meg, hogy az előttük folyamatban lévő ügyben az uniós jog valamely rendelkezésének értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó, a Bíróság döntését igénylő kérdés merül fel”. ( 15 )

49.

A Bíróság azt is leszögezte, hogy az említett lehetőség és hatáskör nem kérdőjelezhető meg a nemzeti jogi szabályok alkalmazásával. ( 16 )

50.

„Nem engedhetők meg [ugyanis] azok a nemzeti rendelkezések, amelyek alapján a nemzeti bírákkal szemben fegyelmi eljárás indítható amiatt, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordultak a Bírósághoz[,] önmagában az a lehetőség, hogy az érintett nemzeti bírákkal szemben adott esetben fegyelmi eljárást lehet indítani amiatt, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtottak be, vagy a kérelem benyújtását követően annak fenntartása mellett döntöttek, sértheti az [uniós jog alkalmazásáért felelős bíróság mérlegelési jogkörének és feladatainak általuk történő tényleges gyakorlását, illetve ellátását]. […] [A fent említett] bírói függetlenség pedig alapvető az EUMSZ 267. cikkben előírt előzetes döntéshozatali mechanizmus által megtestesített igazságügyi együttműködési rendszer megfelelő működése szempontjából”. ( 17 )

51.

A jelen ügyben az a körülmény bír jelentőséggel, hogy – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott – a nemzeti jog a jogállamiság által alkotmányos kötelezettséget tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a KRS alapeljárásban szóban forgókhoz hasonló határozatai tekintetében bírósági jogorvoslatnak kell rendelkezésre állnia.

52.

Következésképpen egyrészt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés (EUMSZ 267. cikkel kapcsolatos) második részét illetően úgy vélem, hogy nem utolsósorban a kontextusra figyelemmel – amelyben az utóbbi években számos esetben fordultak a Bírósághoz a jogállamiság és a bíróságok függetlensége állítólagos lengyelországi megsértésével összefüggésben (lásd a jelen indítvány 28. pontját, a jelen üggyel kapcsolatban pedig megjegyezhető, hogy annak ellenére, hogy a kérdést előterjesztő bíróság felfüggesztette a KRS szóban forgó határozatainak végrehajtását, a köztársasági elnök kinevezte a KRS által a jelen ügyben szóban forgó határozatokban javasolt nyolc új bírót a legfelsőbb bíróság érintett bírói állásaira ( 18 )) – a Bíróságnak azt a választ kell adnia, hogy az EUMSZ 267. cikkel ellentétes a 2019. április 26‑i törvényhez hasonló nemzeti jogszabály annyiban, amennyiben az kimondja a kérdést előterjesztő bíróság előtti eljáráshoz hasonló eljárások jogszabály erejénél fogva történő megszűnését, kizárva ugyanakkor a fellebbezések vizsgálatának másik nemzeti bíróságnak történő átadását vagy az eljárások másik nemzeti bíróság előtt történő újbóli megindítását. A lengyel jogalkotó ezenfelül ezzel figyelmen kívül hagyta az alkotmánybíróság azon ítéleteit, amelyek egyértelművé teszik, hogy a KRS alapeljárásban szereplőkhöz hasonló határozatainak bírósági felülvizsgálat tárgyát kell képezniük.

53.

Ez annál is inkább így van, mivel a kinevezési eljárás következő szakasza, vagyis a jelölt elnök általi kinevezése a legfelsőbb bíróság bírájává, elnöki előjog, és az ilyenként nem képezheti bírósági felülvizsgálat tárgyát a lengyel jog alapján.

54.

Most rátérek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés első részére, amely lényegében annak kérdésével foglalkozik, hogy az uniós jog elsőbbségének elve és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése lehetővé teszi‑e a kérdést előterjesztő bíróság számára annak megállapítását, hogy – a 2019. április 26‑i törvény ellenére – hatáskörrel rendelkezik az alapügybeli fellebbezések elbírálására és további vizsgálatára.

55.

Először a 2019. március 25‑i ítélettel foglalkozom, amelyet a lengyel jogalkotó állítólag végre kívánt hajtani a megtámadott 2019. április 26‑i törvénnyel, és amely – ahogyan azt az alábbiakban látni fogjuk – jelentőséggel bír a jelen ügy megoldása szempontjából.

56.

A KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének 1a. bekezdésétől a 2019. március 25‑i ítélettel való eltérés azzal járt, hogy – amint az az említett ítélet indokolásából kitűnik – az ügy jellege és a közigazgatási bíróságok rendes bíróságok viszonylatában megmutatkozó szervezeti jellemzői miatt megkérdőjeleződött a kérdést előterjesztő bíróság (a legfelsőbb közigazgatási bíróság) mint a KRS‑nek a legfelsőbb bíróságon bírói állás betöltésére vonatkozó kinevezésre irányuló javaslatok benyújtása (be nem nyújtása) tárgyában hozott határozataival szembeni fellebbezési eljárásokban (eredetileg) hatáskörrel rendelkező bíróság hatásköre, aminek eredményeként a kérdést előterjesztő bíróság nem minősül „a [KRS] határozataival kapcsolatos ügyek elbírálására alkalmas” bíróságnak.

57.

Igaz, hogy általános elvként azzal lehet érvelni, hogy az alkotmánybíróság ítéletétől függetlenül a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságokat nem köthetik a magasabb szintű bíróságok olyan ítéletei, amelyek megakadályozzák az előbbieket az uniós jog végrehajtásában. ( 19 )

58.

Ugyanis „[a]z olyan nemzeti szabály, amelynek értelmében a magasabb szintű bíróság által tett megállapítások kötik valamely másik nemzeti bíróságot, még nem fosztja meg ez utóbbit attól a lehetőségtől, hogy az e jogi megállapításokkal érintett uniós jogi rendelkezések értelmezésével kapcsolatban kérdéseket terjesszen a Bíróság elé. A nemzeti bíróság szabadon dönthet arról, hogy – amennyiben úgy ítéli meg, hogy a magasabb szintű bíróság által végzett jogi értékelés az uniós joggal ellentétes ítélethez vezetne – a vonatkozó kérdéseket a Bíróság elé terjessze”. ( 20 )

59.

Ugyanebben az ítéletben a Bíróság rámutatott arra, ( 21 ) hogy „az állandó ítélkezési gyakorlatból következően nem engedhető meg, hogy a nemzeti jog – akár alkotmányi szintű – rendelkezései hátrányos hatással járjanak az uniós jog egységességére és hatékonyságára […] Egyébként a Bíróság már megállapította, hogy a szóban forgó elvek érvényesülnek az alkotmánybíróság és minden egyéb nemzeti bíróság közötti viszonyban”.

60.

Úgy vélem azonban, hogy a látszat ellenére a jelen ügyben ténylegesen nem áll fenn valódi összeütközés egy tagállami alkotmánybíróság ítélete és az uniós jog között.

61.

Először is fontos hangsúlyozni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint az alkotmánybíróság 2019. március 25‑i ítélete a jövőre nézve vált ki joghatásokat, és annak eredményeként az alkotmányellenesnek ítélt rendelkezés továbbra is alkalmazandó a rendelkezés érvénytelenné válását megelőzően fennálló tényállások jogi értékelésére. Ezt az értékelést a jogi szakirodalom is alátámasztja. ( 22 )

62.

Az ilyen rendelkezést tehát továbbra is alkalmazni kell azon körülmények jogi értékelésére, amelyek alapján a kérdést előterjesztő bíróság mint a KRS szóban forgó határozataival szemben benyújtott fellebbezésekkel kapcsolatos ügyekben hatáskörrel rendelkező bíróság hatáskörének eredeti formájára tekintettel a jogosultak hatékonyan gyakorolták alkotmányos jogaikat.

63.

Másodszor, és ebben egyetértek a kérdést előterjesztő bírósággal, az alkotmánybíróság ítélete nemcsak hogy nem kifogásolta kifejezetten a KRS említett határozatai bírósági felülvizsgálatának intézményét, hanem – amint az az ítéletből egyértelműen kitűnik – ilyen felülvizsgálatnak ténylegesen rendelkezésre is kell állnia Lengyelországban.

64.

Felhívom a figyelmet a 2019. március 25‑i ítélet indokolásában szereplő érvelésre: „[…] „[…]A [KRS] határozatával szemben egyedi ügyben benyújtott fellebbezés intézménye maga […][az SK 57/06. sz. ügyben hozott 2008. május 27‑i ítélet] végrehajtásának eredménye, azonban [ez] nem valósítható meg olyan eljárások formájában, amelyek teljesen különböző bíróságok hatáskörébe tartoznak”.

65.

Ez azért bír jelentőséggel, mert ez az alkotmányjogi precedens (az SK 57/06. sz. ügy) kifejezetten annak kérdésével foglalkozott, hogy a bírójelöltek fellebbezhetnek‑e a KRS alapeljárásban szereplőkhöz hasonló határozataival szemben (az említett ügyben a KRS szintén nem terjesztette a köztársasági elnök elé a fellebbező jelentkezését).

66.

Amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, a 2019. április 26‑i törvény 3. cikke (a KRS‑ről szóló törvény 44. cikke (1) bekezdése második mondatának a módosító törvénnyel beillesztett módosításával együtt) a KRS‑ről szóló, 2001. július 27‑i törvény 13. cikke (2) bekezdésének második mondatában foglalt azon rendelkezésnek megfelelőnek tekinthető, amelyről az alkotmánybíróság az SK 57/06. sz. ügyben hozott határozatával megállapította, hogy nem egyeztethető össze a lengyel alkotmány 77. cikkének (2) bekezdésével és 60. cikkével összefüggésben értelmezett 45. cikkének (1) bekezdésével.

67.

A kérdést előterjesztő bíróság ezt tovább pontosítja a 2019. június 26‑i előzetes döntéshozatalra utaló határozatában: „ezt [a hatékony jogorvoslat biztosításának szükségességét] a nemzeti alkotmánybíróság álláspontja is megerősíti. Nevezetesen az SK 57/06. sz. ügyben hozott ítéletének indokolásában (amely ítélet jelentőségét és következményeit nem kérdőjelezi meg, és nem is ássa alá a K 12/18. sz. ügyben hozott határozat, éppen ellenkezőleg, megerősíti azt) [az alkotmánybíróság] kimondta, hogy az alkotmány 45. cikkének (1) bekezdése alapján egyértelműen megállapítható az az alkotmányozói szándék, amely szerint a bírósághoz fordulás joga az ügyek lehető legszélesebb körére kell, hogy kiterjedjen, a demokratikus jogállam elvéből pedig a bírósághoz fordulás joga megszorító értelmezésének tilalma következik, mivel az alkotmány a bírósági eljáráshoz való jog egyedi vélelmét írja elő, […] ami így azt a következtetést támasztja alá, hogy az az eljárás, amelynek keretében a [KRS] a meghatározott bírói állás betöltésére pályázót véleményezi, és határoz e bírói tisztségre való kinevezés iránti javaslatnak a Lengyel Köztársaság elnökéhez való benyújtásáról, az alkotmány 60. cikkében foglalt, a közszolgálatba való felvételre azonos elvek alapján történő pályázás jogára, és így az alkotmányos jogok és szabadságok azon csoportjába tartozó jogra vonatkozik, amelyek tekintetében az Ustawa Zasadnicza (alaptörvény) 77. cikkének (2) bekezdésében kifejezett, a bírói út kizárására vonatkozó abszolút tilalom érvényesül” (kiemelés tőlem; az SK 57/06. sz. ügyben hozott ítélet indokolásának III.5. pontja).

68.

Az alkotmánybíróság azt is megállapítja, hogy nem önmagában a KRS határozataival szemben egyedi ügyekben való fellebbezéssel kapcsolatos eljárás alkotmányellenes, hanem hogy e bíróság véleménye szerint a kérdést előterjesztő bíróság (a legfelsőbb közigazgatási bíróság) nem rendelkezik hatáskörrel az ilyen típusú ügyek elbírálására (a K 12/18. sz. ügyben hozott ítélet indokolásának 6.2. pontja).

69.

Hangsúlyozni kell, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra vonatkozó hatáskörének megszüntetését, hogy elbírálja a KRS‑nek a legfelsőbb bíróság bíráinak kinevezésével kapcsolatos határozataival szemben benyújtott fellebbezések tárgyában folyamatban lévő ügyeket, nyilvánvalóan nem kísérte a nemzeti jogalkotó arra irányuló pozitív intézkedése, hogy kijelöljön egy ezen ügyekben hatáskörrel rendelkező másik bíróságot, annak ellenére, hogy a K 12/18. sz. ügyben hozott fent említett ítéletében az alkotmánybíróság – e tekintetben az SK 57/06. sz. ügyben hozott alapvető jelentőségű ítéletre hivatkozva (lásd a 8. és 12. pontot), amely megköveteli az ilyen felülvizsgálatot – nem kérdőjelezte meg a KRS említett határozatai bírósági felülvizsgálatának intézményét.

70.

Ezért egyetértek a kérdést előterjesztő bírósággal abban, hogy „a jogalkotó szándéka a bírói út említett ügyekben történő kizárására irányult, ami […] ellentétes a nemzeti alkotmánybíróság fent említett ítéletei alapján bemutatott állásponttal, valamint az ítélkezési gyakorlat azon álláspontjával, amely alapján egy demokratikus jogállamban elfogadhatatlan az a helyzet, amelyben nincs lehetőség a valamely eljárásban hozott ítéletek vagy más határozatok bírósági felülvizsgálatára”. ( 23 )

71.

Ezenkívül (az ombudsmannal egyetértésben) úgy vélem, hogy ez a kizárás teljesen önkényes, mivel az kizárólag a legfelsőbb bíróságra történő kinevezések esetében alkalmazandó. Mi több, ezen intézkedés szelektív jellegét nem igazolja semmilyen objektív vagy meggyőző indok.

72.

Véleményem szerint a bírósági jogorvoslat(hoz való jog) megszüntetése, amely korábban rendelkezésre állt az alapeljárásban szereplőhöz hasonló ügyben, és különösen az ilyen megszüntetés olyan peres felekkel szembeni alkalmazása, akik – az alapügy fellebbezőihez hasonlóan – már megindították a jogorvoslati eljárást, (a kérdést előterjesztő bíróság által hangsúlyozott, e megszüntetés alapját képező egyéb körülmények kontextusára és konstellációjára tekintettel) olyan jellegű intézkedésnek minősül, amely hozzájárul az érintett bíróságra ténylegesen kinevezett bírák, valamint az érintett bíróság függetlensége és pártatlansága látszatának hiányához, sőt erősíti azt. A függetlenség és pártatlanság látszatának ilyen hiánya sérti az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését.

73.

Megvizsgálom, hogy ennek eredményeként a kérdést előterjesztő bíróságnak mellőznie kell‑e az érintett nemzeti jog alkalmazását.

74.

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis „hangsúlyozni kell, hogy minden nemzeti bíróságnak, mint tagállami szervnek – hatásköre keretében – kötelessége, hogy mellőzze a nemzeti jog mindazon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek ellentétesek az uniós jognak a folyamatban lévő jogvitában közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével”. ( 24 )

75.

Ez a tárgya az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés első részének, amely arra a kérdésre vonatkozik, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséhez hasonló uniós jogi rendelkezések elsőbbsége lehetővé teszi‑e a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy ellehetetlenítse a 2019. április 26‑i törvény érvényesülését olyan módon, hogy – e törvény ellenére – megállapítja, hogy hatáskörrel rendelkezik az alapeljárásban benyújtott fellebbezések elbírálására és értékelésük folytatására.

76.

Mielőtt megvizsgálnám az uniós jog elsőbbségét a jelen üggyel összefüggésben, röviden foglalkoznom kell a lengyel legfelsőbb bíróság és a német BVerfG közelmúltbeli határozataival.

77.

Az előbbi a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának 2020. szeptember 23‑i végzése (II DO 52/20), amelyben e tanács megállapította, hogy a Bíróság A. K. és társai ítélete „nem tekinthető kötelező erejűnek a lengyel jogrendben, mert a legfelsőbb bíróság munkaügyi és társadalombiztosítási tanácsa előtt folyamatban lévő valamennyi olyan eljárásban, amelyben előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztettek a Bíróság elé ([…] a Bíróságon a C‑585/18. sz. [ügyben], […] a C‑624/18. sz. [ügyben] […] [és] a C‑625/18. sz. [ügyben] nyilvántartásba vett előzetes döntéshozatalra utalás), a jogszabályi rendelkezésekkel összeegyeztethetetlen tanácsok jártak el [nem hivatalos fordítás]”. Ezt azzal indokolták, hogy az említett ügyekben három bíróból álló tanácsok terjesztették elő az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket, jóllehet a lengyel bíróság szerint az ilyen ügyeket első fokon a legfelsőbb bíróságnak kellett volna vizsgálnia a fegyelmi tanács egy bírájának eljárásával.

78.

Először is, a fentiekre annak ellenére sor került, hogy 2020 áprilisában a Bíróság egy ideiglenes intézkedéseket elrendelő végzésében ( 25 ) úgy határozott, hogy a C‑791/19. sz. Bizottság kontra Lengyelország ügy érdemében történő ítélethozatalig fel kell függeszteni a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának tevékenységét.

79.

Ezzel a kérdéssel azon ügy keretében kell majd foglalkozni, a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának határozata mindazonáltal azt a másik közelmúltbeli németországi ítéletet követi, amellyel – még ha csak röviden is (mivel a jelen indítvány a jelen ügyben előterjesztett kérdések megoldására korlátozódik, és véleményem szerint a BVerfG ítélete nincs hatással a jelen ügyre vagy a Bíróságnak különösen az uniós jog elsőbbségével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára) – foglalkoznom kell.

80.

A BVerfG Weiss ügyben hozott közelmúltbeli (a jelen indítvány 2. pontjában hivatkozott) ítéletében a BVerfG második Senatja (tanácsa) lényegében megállapította, hogy a Bíróság nagytanácsának (Weiss és társai) ítélete, ( 26 ) valamint az Európai Központi Banknak a közszektor eszközeinek megvásárlására irányuló 2015. évi programmal kapcsolatos számos határozata ultra vires, és nem alkalmazható Németországban.

81.

A BVerfG ahelyett, hogy veszélybe sodorja az Unió alkotta közösség jogállamiságon alapuló rendszerének egészét, és hogy ilyen példa nélküli megközelítést alkalmaz, kifejthette volna, hogy véleménye szerint mi kifogásolható a Bíróság ítélkezési gyakorlatában, majd új előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszthetett volna a Bíróság elé (amit meg is kellett volna tennie, ha követte volna az e kérdéssel kapcsolatos saját ítélkezési gyakorlatát ( 27 )). A bíróságok közötti párbeszéd végül is értékes, ugyanis az uniós jogrend működésének szerves részét képezi.

82.

Mindenesetre nem olyan helyzetről van szó, amelyben van egy nemzeti és egy nemzetközi jog, és a kettő közül az egyik elsőbbséget élvez az adott nemzeti jogrendszerben: ( 28 )„az uniós jog nem »idegen jog«, hanem jellegénél fogva és saját jogán »az ország joga« minden egyes tagállamban, és az elsőbbség kéz a kézben jár a tagállamok törvény előtti egyenlőségének elvével, mivel kizárja az adott esetben egyéni nemzeti érdekeket szolgáló »szemezgetést« [nem hivatalos fordítás]”. ( 29 )

83.

A BVerfG ultra vires megközelítése aláássa a jogállamiságot az Unióban, amely az integráció conditio sine qua nonja. Az Unió nem rendelkezik a bíróságok közötti összeütközések kezeléséhez szükséges felépítménnyel, de a jogállamiság hídként szolgál az ilyen összeütközések kezeléséhez.

84.

A tagállamok közötti »megállapodásnak« minősülő Szerződések szerint az uniós jogban végső fokon a Bíróság jár el. Ez egyértelműen kitűnik az EUSZ 19. és EUMSZ 267. cikkből. Mi több, az EUMSZ 344. cikk szerint a tagállamok kifejezetten még a következőkre is kötelezettséget vállaltak: „A tagállamok vállalják, hogy a Szerződések értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozó vitáikat kizárólag a Szerződésekben előírt eljárások útján rendezik.” ( 30 )Pacta sunt servanda, és ezért egyszerűen nem a BVerfG feladata vagy hatásköre, hogy úgy döntsön, ahogyan a Weiss ügyben hozott ítéletben döntött. ( 31 ) A Szerződések egyetlen nemzeti bíróság számára sem teszik lehetővé, hogy felülbírálja a Bíróság ítéletét, mivel ellenkező esetben az uniós jog alkalmazása nem lenne egységes vagy hatékony mind a 27 tagállamban, és az Unió jogi alapjának egésze megkérdőjeleződne. Ha valamely nemzeti alkotmánybíróság véleménye szerint valamely uniós jogi aktus vagy a Bíróság valamely ítélete ellentétes az alkotmányával, nem tekintheti a jogi aktust vagy az ítéletet egyszerűen alkalmazhatatlannak az illetékességi területén. A nemzeti alkotmánybíróság ilyen esetben megkísérelheti orvosolni a helyzetet országa kormányának az alkotmány módosítására való rákényszerítésével, megkísérelheti megváltoztatni az érintett uniós jogi normát az uniós politikai folyamat útján, vagy szükség esetén kiléphet az Unióból. ( 32 ) Csak így biztosítható a tagállamok egyenlősége az általuk létrehozott Unión belül.

85.

Az EUSZ 2. cikk értelmében az Unió olyan értékeken, például a jogállamiság értékén alapul, amelyek közösek a tagállamokban, az – egyebek mellett – az igazságosság társadalmában. E tekintetben ki kell emelni, hogy a tagállamok és különösen bíróságaik közötti kölcsönös bizalom ( 33 ) azon az alapvető előfeltevésen alapul, mely szerint minden tagállam osztozik az összes többi tagállammal az Unió alapjául szolgáló számos közös értékben, amint azt az EUSZ 2. cikk kimondja. ( 34 )

86.

Az Unió olyan jogi unió, amelyben a jogalanyoknak joguk van ahhoz, hogy az uniós jogi aktusok velük szemben történő alkalmazására vonatkozó bármely határozat vagy egyéb nemzeti jogi aktus jogszerűségét bíróság előtt vitassák. ( 35 )

87.

Az EUSZ 19. cikk, amely az EUSZ 2. cikkben kimondott jogállamiság értékét konkretizálja, az uniós jogrendben a bírósági felülvizsgálat biztosításának feladatát nem egyedül a Bíróságra, hanem a nemzeti bíróságokra is ruházza. ( 36 )

88.

Következésképpen, különösen az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt lojális együttműködés elve alapján a tagállamok kötelesek biztosítani területükön az uniós jog alkalmazását és tiszteletben tartását. Ennek címén, és amint azt az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése előírja, a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a jogalanyok hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a biztosításához szükségesek. A tagállamok kötelesek tehát olyan jogorvoslati és eljárási rendszert kialakítani, amely lehetővé teszi a hatékony bírósági felülvizsgálatot az említett területeken. ( 37 )

89.

A Bíróság közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése – az uniós jog hatékony végrehajtásának konkrét helyzetével kapcsolatos bármely követelménytől függetlenül – eleve alkalmazandó bármely nemzeti bírósággal összefüggésben, ha az bíróságként határozhat az uniós jog alkalmazására és értelmezésére vonatkozó, és így e jog által szabályozott területeket érintő kérdésekről. ( 38 )

90.

Ezen ítélkezési gyakorlatra tekintettel már nem védem a Bizottság kontra Lengyelország (A rendes bíróságok függetlensége) ügyben kifejezésre juttatott azon álláspontomat, ( 39 ) hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének tárgyi hatálya a bírák elmozdíthatatlanságával és függetlenségével összefüggésben arra korlátozódik, hogy orvosolja az adott tagállam rendszerszintű hiányosságait (rendszerszintű vagy általános hiányosságok, amelyek „sérthetik” a bírák elmozdíthatatlanságának és függetlenségének „lényegi tartalmát”).

91.

A Bíróság ugyanis már megállapította, hogy a Charta 47. cikke közvetlen hatállyal bír (A. K. és társai ítélet, 162. pont). Mindenesetre ez a helyzet a bírák függetlenségének követelménye tekintetében.

92.

A „hatékony jogvédelemnek” az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésében szereplő fogalmát a Charta 47. cikkének tartalmára és különösen az utóbbi rendelkezésben biztosított hatékony jogorvoslat(hoz való jog)ban rejlő garanciákra tekintettel kell értelmezni.

93.

Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis „az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése minden tagállam számára előírja, hogy meg kell teremtenie azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken különösen a Charta 47. cikkének értelmében vett hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek”. ( 40 ) Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése ennélfogva magában foglalja az uniós jog értelmezésével és alkalmazásával megbízott bíróság függetlensége megóvásának szükségességét.

94.

A Bíróság ezenkívül hallgatólagosan már elfogadta, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése közvetlen hatállyal bír. A Juízes Portugueses ítélet ( 41 ) alapjául szolgáló eljárásban az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésére hivatkoztak a nemzeti bíróság előtt, a Bíróság pedig nem fogalmazott meg kifogást az e rendelkezésre való hivatkozás közvetlen lehetőségével összefüggésben. A Miasto Lowicz ítéletben ( 42 ) a Bíróság hasonlóképpen úgy vélte, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés nem releváns az alapjogviták megoldása szempontjából, nem vetett fel azonban kérdéseket az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésére való hivatkozás lehetőségét illetően.

95.

A Bíróság következésképpen már megerősítette, hogy az említett rendelkezés közvetlen hatállyal bír, és a peres felek (a Charta 47. cikke mellett) önálló jogalapként hivatkozhatnak arra a nemzeti bíróságok előtt annak megítélése érdekében, hogy valamely tagállam intézkedései összeegyeztethetők‑e az uniós joggal.

96.

Mivel a fentiek alapján a kérdést előterjesztő bíróság közvetlenül alkalmazhatja az EUSZ 19. cikk (1) bekezdését a jelen ügyben, meg kell vizsgálni, hogy hivatkozhat‑e ez a bíróság erre a rendelkezésre annak megállapítása érdekében, hogy a releváns nemzeti rendelkezések ellentétesek az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésével.

97.

Az A. K. és társai ítéletben (167. pont) a Bíróság megállapította, hogy „az EUSZ 2. cikkben kimondott jogállamiság értéket pontosabban megfogalmazó EUSZ 19. cikk értelmében a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladata biztosítani az uniós jog teljes körű alkalmazását valamennyi tagállamban, valamint annak bírói védelmét, ami a jogalanyokat e jog alapján megilleti”.

98.

Ezenfelül „a jogalanyok uniós jogból eredő jogai hatékony bírói jogvédelmének elve, amelyre az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése utal, uniós jogi alapelv, amely jelenleg a Charta 47. cikkében szerepel, így e rendelkezések közül az első minden tagállam számára előírja, hogy meg kell teremtenie azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken különösen a Charta 47. cikkének értelmében vett hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek” (A. K. és társai ítélet, 168. pont).

99.

A Bíróság hozzátette, hogy „az EUSZ 2. cikknek, valamint az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének a külön vizsgálata – amely csak megerősítheti [az A. K. és társai] ítélet 153. és 154. pontjában már kifejtett következtetést – nem szükséges a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseinek megválaszolásához és az előtte folyamatban lévő jogvita megoldásához” (A. K. és társai ítélet, 169. pont).

100.

Ezen ítélkezési gyakorlatra tekintettel a hatékony bírói jogvédelem, amelyet az ilyen bíróságoknak képesnek kell lenniük biztosítani az említett rendelkezéssel összhangban, többek között azt követeli meg, hogy e bíróságok szerkezeti szempontból megfeleljenek a függetlenség és pártatlanság – a Bíróság ítélkezési gyakorlata által az EUMSZ 267. cikkel, a Charta 47. cikkével és az EUSZ 19. cikkel összefüggésben kialakított – követelményének. A Bíróságnak továbbá ügyelnie kell arra, hogy az említett rendelkezéseknek az általa biztosított értelmezése olyan védelmi szintet biztosítson, amely nem sérti az EJEE 6. cikkében rögzített és az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) által értelmezett védelmi szintet (A. K. és társai ítélet, 118. pont).

101.

A Bíróság először is megállapította, hogy „az a puszta tény, hogy […] a tagokat a köztársasági elnök nevezte ki, nem hozhat létre e tagok és az elnök között függőségi viszonyt, és nem is kelthet kétségeket pártatlanságukat illetően, ha kinevezésüket követően az érdekeltek semmilyen nyomás alá nem kerülnek és feladataik ellátása során nem kapnak utasításokat […] Mindazonáltal meg kell győződni afelől, hogy a kinevezésről szóló határozatok elfogadására vonatkozó érdemi feltételek és eljárási szabályok olyanok legyenek, hogy az érdekeltek kinevezését követően az egyénekben ne merüljön fel jogos kétség az érintett bírák külső tényezők általi befolyásolhatatlanságát, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően” (kiemelés tőlem; A. K. és társai ítélet, 133. és 134. pont).

102.

Másodszor, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából továbbá az következik, hogy a bírák kinevezésére vonatkozó szabályoknak a rájuk vonatkozó más típusú szabályokkal (például a bírákra alkalmazandó fegyelmi rendszerrel, az elmozdíthatatlanságukra vonatkozó szabályokkal stb.) együtt hozzá kell járulniuk e függetlenség biztosításához többek között a jogalanyoknak az ilyen fórum külső tényezők és különösen a jogalkotó és végrehajtó hatalom közvetlen vagy közvetett hatásai általi befolyásolhatatlanságát, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően fennálló jogos kétségeinek eloszlatása érdekében, továbbá nem lehet megengedni az említett fórum függetlensége vagy pártatlansága látszatának olyan hiányát, amely sérthetné azt a bizalmat, amelyet egy demokratikus társadalomban az igazságszolgáltatásnak az említett jogalanyokban keltenie kell. ( 43 )

103.

Következésképpen ha a bírák kinevezésére vonatkozó nemzeti szabályok az EUSZ 19. cikk második albekezdésének hatálya alá tartoznak, a tagállam köteles előírni az annak biztosítását szolgáló követelményt, hogy a kinevezési eljárás lefolytatására az ily módon kinevezett bírák függetlenségét és pártatlanságát garantáló módon kerül sor.

104.

Igaz, hogy jelen állása szerint az uniós jog i. nem tartalmaz olyan szabályt vagy elvet, amely az alapügyben szereplőkhöz hasonló bírójelöltek számára bírósági jogorvoslathoz való jogot biztosítana, vagy meghatározná azokat a hatékonysági feltételeket, amelyeknek e jognak meg kellene felelnie; és ii. az ilyen jogorvoslatot illetően nem írja elő e jelöltek hátrányos megkülönböztetésének tilalmát az érintett betöltetlen bírói állások típusai alapján.

105.

Mindazonáltal amint azt a Bíróság már megállapította (A. K. és társai ítélet, 153. pont), jóllehet a nemzeti jog bizonyos szempontjai önmagukban és elszigetelten nem képesek megkérdőjelezni valamely bíróságnak vagy tagjainak függetlenségét, ez nem feltétlenül van így e szempontok olyan jogi és ténybeli tényezők együtteseként történő vizsgálata esetén, amelyek kombinációja kétségeket ébreszthet a jogalanyokban az adott bíróság vagy annak tagjai külső tényezők, különösen a jogalkotó és végrehajtó hatalom közvetlen vagy közvetett hatásai általi befolyásolhatatlanságát, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességét illetően, következésképpen ez a kombináció az említett bíróság vagy annak tagjai függetlensége vagy pártatlansága látszatának a hiányához vezethet, ami sértheti azt a bizalmat, amelyet egy demokratikus társadalomban az igazságszolgáltatásnak az említett jogalanyokban kell keltenie.

106.

Ezzel összefüggésben a Bíróság már egyértelművé tette (A. K. és társai ítélet, 131–153. pont) az alapügyben szereplőkhöz hasonló normatív és ténybeli körülmények között, hogy az alábbi körülmény ezen egyéb körülményekkel együtt – a nemzeti bíróság által elvégzendő végső értékelésre és vizsgálatra figyelemmel – ilyen kétségeket ébreszthet.

107.

A Bíróság hangsúlyozta, ( 44 ) hogy „[e]gyébiránt és tekintettel arra, hogy – amint az a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik – a köztársasági elnöknek a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái kinevezésére vonatkozó határozatai ellen nem indítható bírósági felülvizsgálat, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy az, ahogyan a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének 1. és 1a. [bekezdésében] a KRS határozata ellen – ideértve az e bíróságon betöltendő bírói álláshelyre való kinevezésre irányuló javaslat előterjesztésével kapcsolatos határozatait is – [benyújtható fellebbezés] hatálya meghatározásra került, lehetővé teszi‑e az ilyen határozatokkal szembeni hatékony bírósági felülvizsgálat biztosítását, amely legalábbis a hatáskör túllépése, a hatáskörrel való visszaélés, a téves jogalkalmazás vagy a nyilvánvaló értékelési hiba hiányának ellenőrzésére vonatkozik (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2018. október 18., Thiam kontra Franciaország, CE:ECHR:2018:1018JUD008001812, 25. és 81. §)” (kiemelés tőlem).

108.

Lengyelország tekintetében a bírósági felülvizsgálattal kapcsolatban a Bíróság által a fenti pontban meghatározott minimumkövetelmények tiszteletben tartásának elmulasztása közvetlen hatást gyakorol a kinevezett bírák függetlenségének értékelésére.

109.

Fontosnak tartom, hogy a Bíróság e tekintetben figyelembe vegye, hogy míg a bírák kinevezésére vonatkozó tagállami eljárás és szabályok bizonyos típusai (és így az ilyen eljárásokkal kapcsolatos bírósági jogorvoslat – az alapügyben szóban forgó – hiánya is) önmagukban nem feltétlenül kérdőjelezhetők meg az uniós jog alapján, addig azok elfogadhatatlannak bizonyulhatnak, ha olyan szerv javaslatán alapulnak, amely maga nyilvánvalóan nem független.

110.

Először is a KRS szóban forgó határozatai lényegében közigazgatási határozatok, amelyek joghatásokkal járnak a szóban forgó bírójelöltekre nézve. ( 45 ) Mint az állam minden más beavatkozására, a bírák kinevezésére irányuló eljárásra is olyan jogi szabályoknak kell vonatkozniuk, amelyek tiszteletben tartásának független igazságszolgáltatási szerv általi felülvizsgálat tárgyát kell képeznie.

111.

Többek között a bírák jogállásáról szóló európai charta ( 46 ) rögzíti ugyanis minden olyan bíró „jogorvoslati jogát”, aki úgy véli, hogy bármilyen módon veszélyben vannak vagy sérülnek az említett charta szerinti jogai vagy általánosabban a saját vagy az eljárás függetlensége, és az üggyel így a fent említett független szervhez fordulhat. Ez azt jelenti, hogy a bírák nem védtelenek függetlenségük megsértésével szemben. A jogorvoslati jog egy szükséges garancia, mert puszta vágyálom az igazságszolgáltatás védelmében elveket meghatározni, ha azokat nem támogatják következetesen az azok hatékony megvalósítását biztosító mechanizmusokkal.

112.

Az EJEB‑nek már lehetősége nyílt megerősíteni a Denisov kontra Ukrajna ítéletben, hogy az igazságszolgáltatási tanácsoknak vagy meg kell felelniük az EJEE 6. cikkében foglalt előírásoknak, vagy határozatukat egy ezen előírásoknak megfelelő szervnek felül kell tudnia vizsgálni. A függetlenség és pártatlanság alapvető garanciái tiszteletben tartásának kérdése akkor merülhet fel, ha a (jelen esetben fegyelmi szervként eljáró) KRS‑hez hasonló igazságszolgáltatási tanács felépítése és működése maga is komoly kérdéseket vet fel e tekintetben. ( 47 ) Egy szerző ( 48 ) azzal érvelt jogi írásában, hogy a fentiek csak akkor érvényesek, ha az igazságszolgáltatási tanács fegyelmi szervként jár el, akkor viszont nem, ha „pusztán” tanácsadó szerepet tölt be, mint például a bírói kinevezések esetében. Ezzel az állásponttal nem értek egyet, mivel az EJEB ítélkezési gyakorlata nem tesz ilyen különbséget, és úgy vélem, hogy az semmiképpen nem állja meg a helyét a lengyelországihoz hasonló körülmények között.

113.

Másodszor, a fenti 109. pontban kifejtetteket alátámasztja az az elv, hogy ha a közigazgatási hatóság határozata maga nem felel meg a függetlenség és pártatlanság feltételeinek, annak később bírósági felülvizsgálat tárgyát kell képeznie. ( 49 )

114.

A Bíróságnak a közelmúltban lehetősége nyílt megerősíteni, hogy a különösen a végrehajtó hatalomtól való bírói függetlenség a hatékony bírói jogvédelem egyik eleme. ( 50 ) Főszabály szerint minden uniós polgár számára biztosítani kell ezt a védelmet, ideértve a legfelsőbb bíróság bírójelöltjeit is.

115.

Amint azt a Bíróság a Simpson és HG ítéletben megállapította, ( 51 )„a független, pártatlan és a törvény által megelőzően létrehozott bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való, a Charta 47. cikkében biztosított alapvető jogból az következik, hogy főszabály szerint minden jogalanynak biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy e jog megsértésére hivatkozzon. Ebből következik, hogy az uniós bíróságnak lehetőséggel kell rendelkeznie annak vizsgálatára, hogy a szóban forgó kinevezési eljárást érintő szabálytalanság ezen alapvető jog megsértését vonhatta‑e maga után”. Véleményem szerint ugyanez vonatkozik a nemzeti bíróságokra is (amelyek szintén uniós bíróságok). Jóllehet ezen ítélkezési gyakorlat kifejezetten a Charta 47. cikkével foglalkozik, az A. K. és társai ítéletben a Bíróság kifejti, hogy ha megvizsgálná az EUSZ 2. és EUSZ 19. cikket, akkor e vizsgálatból ugyanazt a következtetést vonhatná le, mint a Charta 47. cikkének vizsgálatából (lásd az említett ítélet 167–169. pontját).

116.

A legfelsőbb bíróság ugyanis már egyértelműen megállapította, hogy a KRS nem független. ( 52 )

117.

A legfelsőbb bíróság az összetett és súlyos jogi hiányosságokra tekintettel megállapította különösen, hogy a KRS választásai nem függetlenek a politikai érdekektől, befolyásolva ezáltal a pártatlanság és függetlenség objektív kritériumának a KRS javaslata nyomán bíróvá kinevezett személyek általi teljesítését (lásd a 2020. január 23‑i állásfoglalás 36. pontját). A legfelsőbb bíróság megállapította továbbá, hogy mivel a KRS átpolitizálódott, a bírói állásokra vonatkozó pályázatokról valószínűleg nem tartalmi kritériumok, hanem a politikai hovatartozás vagy a parlamenti többség által a lengyel alkotmánnyal ellentétesen végrehajtani kívánt igazságügyi reform támogatása alapján születik döntés. Az igazságszolgáltatási rendszer szintjén ez aláássa az így kinevezett személyek pártatlanságába vetett bizalmat. A függetlenség hiánya lényegében abban áll, hogy az említett szerv döntései a politikai szervek, különösen a végrehajtó hatalom alá vannak rendelve (lásd a 2020. január 23‑i állásfoglalás 38. pontját).

118.

Először is az A. K. és társai (A legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége) egyesített ügyekre vonatkozó indítványomban (C‑585/18, C‑624/18 és C‑625/18, EU:C:2019:551) arra a következtetésre jutottam, hogy a KRS nem független szerv: a KRS tagjainak megbízatását idő előtt megszüntették; a kinevezés módja miatt 25 tag közül 23 a jogalkotó és végrehajtó hatalom képviselői közül érkezik, és az így hiányosságokat tartalmaz, ami úgy tűnik, valószínűleg veszélyezteti a KRS jogalkotó és végrehajtó hatalomtól való függetlenségét (lásd különösen a 132. és 135. pontot).

119.

Amint ugyanis arra a bírák jogállásáról szóló európai charta (lásd a jelen indítvány 111. pontját) rámutat, „[e charta magyarázatának] 2.1. [pontja] [a] bírójelölteket független szervnek vagy testületnek kell kiválasztania és felvennie [nem hivatalos fordítás]”, és „[e charta] 1.3. [pontja] [a] charta a kiválasztást, a felvételt, a kinevezést, az előmenetelt, valamint a bírói tisztség megszűnését érintő minden döntés tekintetében a végrehajtó és a törvényhozó hatalomtól független szerv általi beavatkozást ír elő, amelyben legalább a tagok fele a kollégáik által a bírói kar legszélesebb körű képviseletét biztosító módon választott bíró [nem hivatalos fordítás]”. Ennek oka, hogy „e szerv szükséges függetlensége kizárja, hogy tagjait a végrehajtó vagy törvényhozó hatalom valamely politikai szerve válassza meg vagy nevezze ki. Ilyen eljárás esetén fennállna a pártpolitikai elfogultság kockázata a bírák kinevezését és feladatellátását illetően. A független szerv tagjaiként eljáró bíráktól éppen az az elvárt, hogy ne igyekezzenek a politikai pártok és az ilyen pártok által vagy útján kinevezett vagy megválasztott testületek kedvében járni [nem hivatalos fordítás]” [lásd: e charta magyarázatának 1.3. pontját].

120.

Ezt követően hivatkozom a Bíróság A. K. és társai ítéletére, valamint 2020. március 26‑i Miasto Łowicz és Prokurator Generalny zastępowany przez Prokuraturę Krajową (Bírákra vonatkozó fegyelmi rendszer) ítéletére (C‑558/18 és C‑563/18, EU:C:2020:234).

121.

2019. december 5‑én az A. K. és társai ügyben kérdést előterjesztő bíróság – a Sąd Najwyższy – Izba Pracy i Ubezpieczeń Społecznych (legfelsőbb bíróság [munkaügyi és társadalombiztosítási tanács], Lengyelország) – a Bíróság említett ítélete alapján megállapította, hogy jelenlegi összetételében a KRS nem minősül pártatlan és a törvényhozó és végrehajtó hatalomtól független szervnek. E bíróság azt is megállapította, hogy a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsa nem tekinthető a Charta 47. cikke és a lengyel alkotmány 45. cikkének (1) bekezdése értelmében vett bíróságnak.

122.

A fent említett ítélet szerint: i. 2018‑as létrehozása óta a KRS nem volt független a politikai hatalomtól; ii. az új KRS létrehozására az alkotmányos rendelkezések megsértésével került sor; ( 53 ) és iii. az ítélet a KRS függetlenségét sértő egyéb tényezőket is figyelembe vett (a KRS jelenlegi tagjainak megválasztása nem átlátható módon zajlott le; a KRS függetlenségét többször is nyilvánosan kétségbe vonták nem kormányzati szervezetek, jogászi szövetségek és a rendes bíróságok bírái; a KRS tagjait az igazságügyi miniszter bírósági elnökökké vagy elnökhelyettesekké, illetve egyéb vezető bírói tisztségekbe léptette elő; a KRS tagjai nyilvánosan támogatták a kormány igazságügyi reformjait is). ( 54 ) A 2019. december 5‑i ugyanezen ítélet (67. és 68. pont) többek között arra alapozta annak megállapítását, hogy a fegyelmi tanács nem tekinthető az uniós jog értelmében vett bíróságnak, hogy a KRS által e tanács számára javasolt pályázatok nem képezték bírósági felülvizsgálat tárgyát.

123.

Ezen ítéletet 2020. január 15‑én megerősítette a legfelsőbb bíróság (munkaügyi és társadalombiztosítási tanács) másik (az A. K. és társai ítélet alapjául szolgáló többi ügyben hozott) ítélete, majd 2020. január 23‑án a legfelsőbb bíróság három tanácsának valamennyi bírájából álló nagytanács jogelvi hatással bíró állásfoglalást ( 55 ) fogadott el. Ez megerősítette a fenti, 2019. december 5‑i ítéletet, és megállapította, hogy a KRS nem független a végrehajtó hatalomtól.

124.

Másodszor, a KRS‑sel kapcsolatos helyzet súlyosságát az alábbiak is alátámasztják: 2020. május 27‑én az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) felügyelőtestülete állásfoglalást fogadott el a KRS ENCJ‑beli tagságáról. Ezen állásfoglalásban a felügyelőtestület felsorolja azokat az indokokat, amelyek alapján azt javasolta a közgyűlésnek, hogy zárja ki a KRS‑t az ENCJ‑ből (lásd: https://www.encj.eu/node/556). Ezen indokok lényegében a következők: i. a KRS nem felel meg az ENCJ alapszabályában megfogalmazott azon követelménynek, hogy az ENCJ‑ben részt vevő tanácsnak függetlennek kell lennie a végrehajtó hatalomtól; ii. a KRS nyilvánvalóan megsérti az ENCJ arra vonatkozó szabályát, hogy biztosítania kell az igazságszolgáltatás függetlenségét, és a függetlenség őreként betöltött szerepével összhangban álló módon meg kell védenie a bíróságokat és az egyes bírákat minden olyan intézkedéssel szemben, amely a függetlenség és önállóság alapértékének sérülésével fenyeget; valamint iii. a KRS a bírák és bíróságok függetlenségét illetően aláássa az uniós jog alkalmazását, és ezáltal annak tényleges érvényesülését. A KRS ennélfogva a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térség érdekeivel és az általa képviselt értékekkel ellentétesen jár el. A felügyelőtestület megállapította, hogy a KRS súlyosan megsértette az ENCJ‑nek az alapszabály 3. és 4. cikkében megfogalmazott céljait és célkitűzéseit, és nem hajlandó orvosolni ezeket a súlyos jogsértéseket. Rámutatok arra, hogy ezt megelőzően, 2018. szeptember 17‑től már felfüggesztették a KRS ENCJ‑beli tagságát, mert nem felelt meg az ENCJ arra vonatkozó követelményeinek, hogy a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét biztosító módon függetlennek kell lennie a végrehajtó és törvényhozó hatalomtól.

125.

Az ENCJ ezenfelül az alábbi körülményekre és szervezeti álláspontokra alapozta a KRS kizárására vonatkozó javaslatát: i. az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR), az Európa Tanács (Greco, Jog a Demokráciáért Európai Bizottság [a továbbiakban: Velencei Bizottság], valamint Parlamenti Közgyűlés), az uniós intézmények, valamint az európai bírósági és ügyvédi hálózatok kritikusak voltak a lengyelországi igazságügyi reformokkal és a KRS szerepével szemben; ii. 2020. január 6‑i jelentésében az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének monitoring bizottsága megállapította, hogy „[a KRS] reformja ezen intézményt a végrehajtó hatalom ellenőrzése alá vonta, ami nem egyeztethető össze a függetlenség elvével [nem hivatalos fordítás]”; iii. a Velencei Bizottság és az Európa Tanács Emberi Jogi és Jogállamisági Főigazgatósága (DGI) 2020. január 16‑i közös sürgősségi véleménye ( 56 ) javasolta többek között „a bírói közösségnek a bírák kinevezésével, előléptetésével és felmentésével kapcsolatos kérdésekkel összefüggő jogköreinek helyreállítását [nem hivatalos fordítás]”, arra utalva, hogy a KRS a végrehajtó hatalom ellenőrzése alatt áll; iv. a lengyel legfelsőbb bíróság nagytanácsának – a jelen indítvány 123. pontjában említett – állásfoglalása; v. a Bíróság C‑791/19. R. sz. ügyben hozott, ideiglenes intézkedéseket elrendelő végzése (EU:C:2020:277); a Bizottság ezen ügyben többek között azzal érvelt, hogy a lengyelországi új fegyelmi tanács függetlensége nem garantált, mert e tanács bíráit a KRS, a KRS bírótagjait pedig a lengyel parlament alsóháza választja ki; vi. a Bizottság másik kötelezettségszegési eljárást indított a 2020. február 14‑én hatályba lépett, az igazságszolgáltatásról szóló új, 2019. december 20‑i törvénnyel kapcsolatos felszólító levél Lengyelországnak történő megküldésével; ( 57 ) vii. 2020. május 13‑án az Európai Parlament LIBE bizottsága az EUSZ 7. cikk alapján Lengyelországgal szemben folytatott eljárásban időközijelentés‑tervezetet tett közzé. A 2019. december 20‑i lengyel törvény által a KRS függetlenségére gyakorolt hatást illetően e jelentés megállapítja, hogy „23. […] ez az intézkedés a [KRS] messzemenő átpolitizálódásához vezetett; […] 26. kéri a Bizottságot, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást [a KRS‑ről szóló törvény] kapcsán, […] és kérje a [Bíróságot] az új [KRS] tevékenységeinek ideiglenes intézkedések révén történő felfüggesztésére”. ( 58 )

126.

Az előző pontban említett 2020. január 16‑i közös sürgősségi vélemény ( 59 ) rámutat arra, hogy „[a] lengyel bírói közösséget megfosztották attól a jogától, hogy képviselőket delegáljon a [KRS‑be], és ezáltal attól, hogy befolyással bírjon a bírák felvételére és előléptetésére. A 2017‑es reformot megelőzően a [KRS] 25 tagjából 15 a kollégáik által választott bíró volt. A 2017‑es reform óta ezeket a tagokat a parlament választja. A régi szabályok szerint kinevezett valamennyi tag 2018 elején történt azonnali leváltásával együtt ez az intézkedés a [KRS] messzemenő átpolitizálódásához vezetett”. Ezenkívül „2017‑ben létrehozták a Legfelsőbb Bíróság két új tanácsát: a fegyelmi tanácsot és a rendkívüli felülvizsgálattal és közügyekkel foglalkozó tanácsot. […] Ezen új tanácsok tagjai az új [KRS] által kiválasztott, újonnan kinevezett bírák, akiket különleges hatáskörökkel ruháztak fel, ideértve a rendkívüli tanács azon hatáskörét, hogy rendkívüli felülvizsgálat keretében megsemmisítheti az alsóbb szintű bíróságok, vagy akár a Legfelsőbb Bíróság által hozott jogerős bírósági ítéleteket, vagy a fegyelmi tanács azon hatáskörét, hogy más bírákat fegyelmi eljárás alá vonhat. Ez az összes többi tanács fölé helyezte ezeket az új tanácsokat, és de facto egy »legfelsőbb bíróságon belüli legfelsőbb bíróságot« hozott létre”. A KRS‑t illetően a közös sürgősségi vélemény megállapítja, hogy „[a] Velencei Bizottság véleménye szerint vissza kell térni a [KRS] összetételének kérdésére, hogy bíró tagjai kinevezésének módszere összhangba kerüljön az európai előírásokkal és bevált gyakorlatokkal. Ez megszüntetné a jogi zűrzavar kockázatát, jóllehet az időközben végrehajtott bírói kinevezések érvényességének kérdésével foglalkozniuk kellene a lengyel hatóságoknak”.

127.

AZ EJEB ítélkezési gyakorlata egyértelművé teszi, hogy a bírákat kinevező szerv összetétele jelentőséggel bír a „függetlenség” követelménye szempontjából. ( 60 )

128.

A strasbourgi ítélkezési gyakorlat azt is megerősíti, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nemcsak az igazságszolgáltatási feladatok konkrét esetekben történő ellátására vonatkozik, hanem a bírósági szervezetre (vagyis a szervezeti függetlenségre, mint például a bíróság tagjai kinevezésének módjára és megbízási idejére), valamint annak kérdésére is, hogy az érintett bíróság rendelkezik‑e „a függetlenség látszatával”, ami alapvető elemnek minősül azon bizalom megóvása szempontjából, amelyet a bíróságoknak egy demokratikus társadalomban kell kelteniük. A függetlenség e látszatának megóvása érdekében megfelelő garanciákat kell előírni. ( 61 )

129.

A fenti megfontolásokra tekintettel (akárcsak a jogi szakirodalom ( 62 )) úgy vélem, hogy a Lengyelországban fennálló különleges körülmények miatt az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján elengedhetetlen, hogy a kinevezési eljárásokat olyan bíróság vizsgálja felül, amelynek függetlenségéhez semmilyen kétség nem férhet, hogy fenn lehessen tartani az ezen eljárásokban kinevezett bírák függetlenségének látszatát. Erre különösen a KRS kiválasztási eljárásainak és határozatainak bírósági felülvizsgálatára vonatkozó lengyel jogszabályi rendelkezések hirtelen bekövetkezett változásai (vagyis különösen a 2019. április 26‑i törvény) miatt van szükség, amely rendelkezések látszólag ellentétesek az alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatával (ennek vizsgálata azonban a lengyel bíróságok feladata). E változások észszerű kétségeket ébresztenek azt illetően, hogy a kiválasztási folyamat jelenleg inkább belsőleg független, mintsem politikailag megfelelő jelöltek kiválasztására irányul‑e egy olyan fontos és rendszerszintű intézmény bírói állásai tekintetében, mint amilyen a végső fokon eljáró legfelsőbb bíróság. Ezenkívül a jogi szakirodalom azt is hangsúlyozza, ( 63 ) hogy az alkotmánybíróság 2015 előtti állandó ítélkezési gyakorlata szerint a KRS kinevezési eljárásai és határozatai tekintetében a lengyel alkotmány alapján bírósági felülvizsgálatnak kellett rendelkezésre állnia. A különleges lengyelországi körülmények között a KRS határozatának bírósági felülvizsgálata jelentős garanciát jelentett a kinevezési eljárások objektivitását és pártatlanságát, valamint a közszolgálati tisztségekhez való hozzáférés egyenlő alkotmányos jogát illetően.

130.

E következtetést alátámasztják a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsokkal kapcsolatos nemzetközi „puha” jogi eszközök. Az Európai Bírák Konzultatív Tanácsának (CCJE) véleménye ( 64 ) szerint „[a]z igazságszolgáltatási tanács igazságszolgáltatási rendszer irányításával és igazgatásával kapcsolatos egyes határozatainak, valamint a bírák kinevezésével, mobilitásával, előléptetésével, fegyelmezésével és felmentésével kapcsolatos határozatoknak […] indokolást kell tartalmazniuk, kötelező erővel kell bírniuk, és lehetővé kell tenni azok bírósági felülvizsgálatát. Az igazságszolgáltatási tanács függetlensége ugyanis nem jelenti azt, hogy az a törvények felett állna, és ne tartozna bírósági felügyelet alá [nem hivatalos fordítás]” (kiemelés tőlem).

131.

Amint arra a Bíróság a közelmúltban a Simpson és HG ítéletben rámutatott, ( 65 )„az [EJEB‑nek] már alkalma volt rámutatni, hogy az EJEE 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, »törvény által létrehozott« bíróság általi elbíráláshoz való jog jellegénél fogva magában foglalja a bírák kinevezésének folyamatát is (EJEB, 2019. március 12., Ástrá Universitätsson kontra Izland, CE:ECHR:2019:0312JUD002637418, nem végleges, 98. §)”. ( 66 )

132.

Ennélfogva az „ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a bíráknak az érintett igazságszolgáltatási rendszer keretében történő kinevezése során elkövetett szabálytalanság a Charta 47. cikke második bekezdése első mondatának megsértését vonja maga után, különösen akkor, ha e szabálytalanság olyan természetű és súlyú, hogy azzal a valós veszéllyel jár, hogy más hatalmi ágak – különösen a végrehajtó hatalom – jogosulatlanul gyakoroljanak valamely mérlegelési jogkört, veszélyeztetve a kinevezési eljárás eredményének feddhetetlenségét, ezáltal kétséget ébresztve a jogalanyokban az érintett bíró vagy bírák függetlenségét és pártatlanságát illetően, amely eset fennáll, amikor a bírósági rendszer kialakításának és működésének szerves részét képező alapvető szabályokról van szó” (kiemelés tőlem). ( 67 )

133.

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megőrizheti az alapeljárásban benyújtott fellebbezések tárgyában történő döntéshozatalra vonatkozó hatáskörét.

134.

Mindazonáltal (az ombudsmannal egyetértésben) úgy vélem, hogy nem fogadható el az alapeljárásbeli típusú ügyek elbírálására rendes körülmények között hivatott nemzeti bíróság, vagyis a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) fegyelmi tanácsának hatásköre, mivel az e tanácsba kinevezett bírák kinevezésének feltételei és körülményei mindenképpen kétségeket ébresztenek e tanács függetlenségét illetően, és e tanács tekintetében már megállapítást nyert, hogy az nem minősül független bíróságnak az uniós jog alapján. ( 68 ) Ami az említett bíróság más olyan tanácsait illeti, amelyekbe a KRS alapeljárásban szóban forgó típusú határozatai alapján kinevezett bírákat osztottak be, e tanácsok szintén nem minősülnek a jelen ügy elbírálására megfelelő fórumoknak a nemo judex in causa sua (senki sem lehet bíró a saját ügyében) elve miatt.

135.

Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság előtti fellebbezés az egyetlen olyan eljárás, amely lehetővé teszi az alapügy fellebbezői mint bírójelöltek számára, hogy objektív felülvizsgálat alá vessék a legfelsőbb bíróságra mint az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében vett, végső fokon eljáró bíróságra történő kinevezésre irányuló eljárást, amelyre az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő biztosítékok vonatkoznak.

136.

Mivel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság figyelmen kívül hagyhatja a 2019. április 26‑i törvény hatásait, és megállapíthatja, hogy hatáskörrel rendelkezik az alapügyeknek az említett törvény elfogadását megelőzően alkalmazandó jogi keretben történő elbírálására, most rá kell térni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdésre. E kérdések az alapeljárásban szereplőkhöz hasonló, a nemzeti jogban előírt fellebbezések tekintetében az uniós jog által meghatározott esetleges feltételekre összpontosítanak a tényleges érvényesülés elve (első kérdés) és az egyenlő bánásmód elve (második kérdés) szempontjából.

137.

Ezt a kérdést úgy kell értelmezni, hogy az annak megállapítására irányul, hogy ellentétes‑e az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével – a Lengyelországban fennálló normatív és ténybeli körülmények összessége között – az alapügyekben eredetileg alkalmazandóhoz hasonló olyan fellebbezés, amelyet a hatékonyság szempontjából hiányosságok jellemeznek. ( 69 )

138.

A KRS lényegében azt állítja, hogy a 2019. április 26‑i törvénnyel módosított szóban forgó nemzeti rendelkezések a tagállamok eljárási autonómiája alá tartoznak, feltéve hogy biztosított a hatékony bírósági felülvizsgálat, a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének (4) bekezdése alapján pedig ez a helyzet. Azt, hogy a KRS határozatának a kinevezésre javaslatot tevő része jogerőre emelkedik, az a követelmény igazolja, hogy haladéktalanul be kell tölteni a legfelsőbb bíróság álláshelyeit. A KRS 15 tagja megválasztásának módja a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozó döntés, amelyet nem vizsgálhat felül a Bíróság.

139.

A főügyész lényegében arra hivatkozik, hogy egyrészt a kérdést előterjesztő bíróság jogellenesen függesztette fel a KRS szóban forgó határozatainak végrehajtását. Másrészt nem létezik az uniós jogból eredő kötelező erejű közös mérce az alábbiakat illetően: i. a bírák kinevezése és más nemzeti hatóságok ezzel összefüggésben esetlegesen fennálló feladata; vagy ii. az e területen elfogadott határozattal szembeni fellebbezés lehetősége, amely eljárás ráadásul számos tagállamban nem létezik.

140.

A lengyel kormány lényegében azzal érvel, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben szereplő uniós jogi rendelkezések nem képezik a bírák kinevezésére irányuló eljárásra vonatkozó nemzeti rendelkezések felülvizsgálatának mércéjét, mivel ez sértené a tagállamok alkotmányos hagyományai tiszteletben tartásának elvét. A KRS alkotmányos állami szerv, amely független az államtól, valamint a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalomtól, és feladatát az említett három hatalmi ág kölcsönös kapcsolatainak összehangolása képezi a bírák függetlenségének egyidejű biztosítása mellett. A KRS határozatainak olyan bírósági felülvizsgálata, amely nem korlátozódna az eljárási szabályok tiszteletben tartásának vizsgálatára, hanem a határozatok tartalmára és a kiválasztás eredményére is kiterjedne, aláásná a KRS‑re ruházott kizárólagos hatáskört és a megteremteni kívánt alkotmányos egyensúlyt.

141.

Az ombudsman lényegében azt állítja, hogy a bírák kinevezésének módja azon elemek egyike, amelyek megvizsgálhatók annak megállapítása érdekében, hogy biztosítva van‑e a bírói függetlenség, és a legfelsőbb bíróság bíráinak kinevezésére irányuló eljárásban a KRS által játszott központi szerepre tekintettel az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését is alkalmazni kell az említett szerv előtti eljárásra és az annak határozataival szembeni jogorvoslat lehetőségére.

142.

A. B., C. D., E. F. és I. J. azzal érvel, hogy a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének 1b. és 4. bekezdése kizárólag látszat‑felülvizsgálatot és pusztán formális jogorvoslati lehetőséget biztosít, megsértve ily módon a szóban forgó jogok hatékony bírói jogvédelmét és ezáltal az EUSZ 2. cikket, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését, az EUSZ 6. cikk (1) bekezdését és a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdését.

143.

A Bizottság arra hivatkozik, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése nem ír elő olyan általános követelményt, amely szerint a bírák kinevezésére vonatkozó határozatoknak bírósági felülvizsgálat tárgyát kellene képezniük, vagy hogy ilyen követelményt kellene alkalmazni a bírák kiválasztásával összefüggésben előterjesztett véleményekre, sem azt, hogy az ilyen felülvizsgálatnak felfüggesztő hatályúnak kellene lennie. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése csak különleges körülmények között sérülne, mégpedig ha a valamely bíróság bíráinak kinevezésére vonatkozó jogi szabályok módosítása az e bíróságra alkalmazandó egyéb jogi rendelkezések módosításaival együtt olyan strukturális torzulást idézne elő, amely alkalmas arra, hogy a jogalanyok szempontjából megingassa e bíróság függetlenségének észlelését. A Bizottság szerint a jelen ügyben nem állnak fenn ilyen körülmények.

144.

Itt hivatkozom a kérdést előterjesztő bíróság fenti 8–10. pontban ismertetett magyarázataira és elemzésére.

145.

A harmadik kérdés keretében fent kifejtettek is értelemszerűen alkalmazandók az első kérdéssel összefüggésben is annak megállapításához, hogy – a Lengyelországban fennálló jogi és ténybeli körülmények között – az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével ellentétes a hatékonyság szempontjából hiányosságokban szenvedő, az alapeljárásban eredetileg alkalmazandóhoz hasonló bírósági jogorvoslat (a KRS‑ről szóló törvény 44. cikkének 1a., 1b. és 4. bekezdése).

146.

Úgy vélem (a kérdést előterjesztő bírósághoz hasonlóan), hogy az eljárás azon résztvevői által igénybe vehető jogorvoslat, akiknek kinevezését nem javasolták, egyáltalán nem hatékony, nem módosítja ugyanis a KRS hatályon kívül helyezett határozatával befejezett eljárásban fellebbezést benyújtó jelölt jogi helyzetét. Nem teszi lehetővé az e személy által a legfelsőbb bíróság betöltetlen bírói állására benyújtott pályázat ismételt elbírálását sem, ha e jelentkezést adott konkrét bírói állásra vonatkozó pályázati kiírással kapcsolatban nyújtották be.

147.

Ahhoz, hogy a fellebbezés módja hatékony legyen, véleményem szerint arra van szükség, hogy 1. a fellebbezésnek a legfelsőbb bírósághoz sikertelenül jelentkező jelöltek bármelyike általi benyújtása e jogorvoslat kérdést előterjesztő bíróság általi elbírálásáig függessze fel az egész pályázati eljárást; 2. a KRS‑nek a legfelsőbb bíróságra történő kinevezésre irányuló javaslat be nem nyújtása tárgyában hozott határozatával szembeni fellebbezés elfogadása azt eredményezze, hogy a hatáskörrel rendelkező tagállami szerv (a KRS) köteles a legfelsőbb bíróság bírói állásának betöltésére vonatkozó kinevezéssel kapcsolatos egyedi ügyeket ismételten elbírálni; 3. az említett határozat jogerőre emelkedjen, ha a kérdést előterjesztő bíróság elutasítja az e határozattal szembeni fellebbezést azzal, hogy a határozatot csak ekkor lehetne a köztársasági elnökhöz továbbítani, és a javaslatban megnevezett jelölt csak ekkor lenne kinevezhető a legfelsőbb bíróságon belüli bírói állásra.

148.

Ennélfogva véleményem szerint egyértelmű kétség merül fel a KRS – a legfelsőbb bíróságra történő kinevezéssel kapcsolatos egyedi ügyekben, és így az uniós jog által garantált jogokkal kapcsolatos ügyekben hozott – határozatával szembeni jogorvoslat hatékonyságával kapcsolatban, mivel a tagállam végső fokon eljáró bíróságának bírói állásáról van szó. Ez annál is inkább így van, mivel az ilyen esetekben hozott határozatokkal szembeni fellebbezés módja különbözik azon fellebbezésekétől, amelyek a legfelsőbb bíróságtól eltérő bíróságokon belüli bírói állásokkal kapcsolatos kiválasztási eljárásokban (amelyek szembetűnően változatlanok maradtak, és nem tartalmazzák a közelmúltban bevezetett megszorító jellegű „újításokat”) alkalmazandók, amit nem indokolhat kizárólag azon bíróság minősége, amely esetében a betöltetlen állás tekintetében a kiválasztásra sor kerül.

149.

A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint ennek eredményeként a hatáskörrel rendelkező bírósághoz fordulást illetően különbség áll fenn a bírói állásra pályázó jelöltek két csoportja között, ami sértheti az igazságszolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférés elvét.

150.

Hangsúlyozom különösen azt a körülményt, hogy a jogorvoslat hatékonyságának ilyen jellegű eltérését és a legfelsőbb bíróságra történő kinevezésre irányuló eljárással való „különleges bánásmódot” nem indokolják meggyőző okok.

151.

A fentiekre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság helyesen véli úgy, hogy e nemzeti szabályok nem állnak összhangban az uniós joggal.

152.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy különösen az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt lojális együttműködés elve alapján a tagállamok kötelesek biztosítani területükön az uniós jog alkalmazását és tiszteletben tartását. Ennek címén, és amint azt az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése előírja, a tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a jogalanyok hatékony bírói jogvédelemhez való jogának a biztosításához szükségesek. A tagállamok kötelesek tehát olyan jogorvoslati és eljárási rendszert kialakítani, amely lehetővé teszi a hatékony bírósági felülvizsgálatot az említett területeken. ( 70 ) Ez a védelem az EUSZ 2. cikk szerinti jogállamiság egyik alapvető jellemzője.

153.

Tekintettel arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a 2019. április 26‑i törvénnyel bevezetett módosítást megelőzően alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően felül kell vizsgálnia a KRS szóban forgó határozatait, e felülvizsgálatnak hatékonynak kell lennie, és nem ébreszthet jogos kétségeket a jogalanyokban az ezen az alapon kinevezett bírák kinevezésére irányuló eljárás érvényességét illetően.

154.

Ez azt jelenti, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy bírósági felülvizsgálatot folytasson le, legalábbis a Bíróság által az A. K. és társai ítéletben (145. pont) megjelölt terjedelemben, vagyis olyan módon, amely lehetővé teszi számára a hatáskör túllépése, a hatáskörrel való visszaélés, a téves jogalkalmazás vagy a nyilvánvaló értékelési hiba hiányának ellenőrzését. ( 71 )

155.

Ezen túlmenően a hatékony bírói jogvédelem elve megköveteli, hogy a fent említett felülvizsgálat eredményeként a bíróság által hozott végső határozat hatékony legyen, és e hatékonyságot biztosítani kell, hogy e határozat ne legyen illuzórikus jellegű. ( 72 )

156.

Amint azt ugyanis a Bíróság az FMS ítéletben megállapította, ( 73 )„az uniós jog elsőbbségének elve, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való, a Charta 47. cikkében garantált jog annak megállapítására kötelezi a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy hatáskörrel rendelkezik a [szóban forgó] jogorvoslati eljárás lefolytatására, ha erre a nemzeti jog értelmében más bíróság nem rendelkezik hatáskörrel”.

157.

Ez azt jelenti, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak mellőznie kell az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése céljainak megvalósulását akadályozó nemzeti rendelkezések alkalmazását. A jelen összefüggésben tehát a kérdést előterjesztő bíróságnak i. mellőznie kell azon rendelkezések alkalmazását, amelyek az arra vonatkozó lehetőség teljes kizárását vonnák maguk után, hogy a bírójelöltek hibás értékelését felülvizsgálják a rájuk vonatkozó kritériumok szempontjából; és ii. figyelmen kívül kell hagynia a KRS határozatainak a kinevezett jelöltekkel szemben fennálló részleges végleges jellegét. Ellenkező esetben az ilyen határozat bírósági felülvizsgálata illuzórikus jellegű lenne a kinevezett jelölttel összefüggésben.

158.

Ennélfogva, ami a kinevezett jelöltet illeti, az alapeljárásban szereplőkhöz hasonló nemzeti szabályok az ellenőrzés teljes hiányával járnának, ami utat nyit a többi hatalmi ág önkényes beavatkozása előtt, és jogos kétségeket ébreszthet a jogalanyokban, megsértve ezzel az EUSZ 19. cikk (1) bekezdését.

159.

Mivel az első kérdésre igenlő választ kell adni (azaz úgy vélem, hogy a KRS‑nek a legfelsőbb bíróságon belüli bírói állás betöltésére vonatkozó kinevezéssel kapcsolatos egyedi ügyekben hozott határozataival szembeni fellebbezési eljárási mód nem biztosítja – többek között a védelem megfelelő terjedelmének biztosítása révén – a hatékony jogorvoslathoz és bírói jogvédelemhez való jogot), második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy indokolt meghatározni a KRS szóban forgó határozataival szembeni, a nemzeti jogban előírt fellebbezési eljárási mód tekintetében fennálló hiányosságok (és e hiányosságok itt említett szempontjainak) jelentőségét abból a szempontból, hogy e hiányosságok következtében a közérdekű célokkal összeegyeztethetetlen módon a közszolgálati tisztséghez való egyenlő hozzáféréshez való jog is sérül‑e.

160.

A. B., C. D., E. F. és I. J. lényegében azt állítja, hogy az a körülmény, hogy megfosztották őket a közszolgálati tisztséghez ugyanolyan szabályok alapján való hozzáféréshez való alkotmányos joguk hatékony bírói védelmétől, mint amelyek azokra a személyekre is vonatkoznak, akiknek pályázatát javasolta a KRS, szintén az uniós jog különböző elveinek – például a jogállamiság, az egyenlő bánásmód, a közszolgálati tisztséghez való egyenlő hozzáférés, valamint az intézményi egyensúly elvének – megsértését jelenti. Ezenfelül a KRS összeállításának módja semmiféle garanciát nem nyújt a törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágakkal szembeni függetlenségét illetően.

161.

Mindazonáltal elegendő rámutatni arra, hogy az egyenlő bánásmód uniós jog – többek között a Charta 20. és 21. cikke – szerinti elvének esetleges alkalmazása az alapeljárásban állítotthoz hasonló eltérő bánásmód (állítólag a legfelsőbb bíróságra jelentkező bírók és a más bírói tisztségekre jelentkező bírók által igénybe vehető eljárásokkal kapcsolatos) fennállása esetén korántsem nyilvánvaló, különösen a munkavállalás területén fennálló, a 2000/78 irányelvben meghatározott különleges okok valamelyikén alapuló eltérő bánásmód hiányában.

162.

Akárhogy is, úgy vélem, hogy nem szükséges választ adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre, mivel a kérdést előterjesztő bíróság számára elegendő útmutatást nyújtanak az első és harmadik kérdésre adott válaszok az alapügyek megoldásához.

163.

Ezen okokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Naczelny Sąd Administracyjny (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Lengyelország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: