I. Bevezetés

II. Jogi háttér

A. A nemzetközi jog és az uniós jog

1. A Hágai Egyezmény

2. A 2201/2003 rendelet

B. Az ír jog

III. A jogvita előzményei

IV. A Bíróság előtti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

V. Értékelés

A. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságáról

B. A C‑325/18. PPU. sz. ügyben az első előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

1. A szülői felelősségre vonatkozó határozatnak a 2201/2003 rendelet alapján, a hágai eljárástól függetlenül való végrehajthatóvá nyilvánítása kérésének lehetőségéről

2. A gyermek visszavitelét elrendelő és a szülői felelősségre vonatkozó határozathoz nem kapcsolódó határozat végrehajthatóvá nyilvánítása 2201/2003 rendelet alapján való kérelmezésének lehetetlenségéről

3. Közbenső következtetés

C. A C‑325/18. PPU. sz. ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésről és a C‑375/18. PPU. sz. ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

1. A határidőről (a C‑325/18. PPU. sz. ügyben a második és a harmadik előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés)

a) Előzetes észrevételek

b) A 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt határidő meghosszabbításának lehetőségéről

c) A 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt jogorvoslati határidő meghosszabbítása során elvégzendő mérlegelésről

1) A határidő‑túllépés mértéke

2) A 2201/2003 rendelet céljai

3) A hatékony jogorvoslathoz való jog megsértése

4) A határidő be nem tartása és a hatóság magatartása közötti okozati összefüggés

5) A felek magatartása

d) Közbenső következtetés

2. Az intézkedésről (C‑375/18. PPU. sz. ügy)

a) Előzetes észrevételek

b) Az anti‑suit injunctions tilalmáról

c) A védelmi célú intézkedésnek az alapeljárás körülményei között fennálló hasznosságáról

d) Közbenső következtetés

VI. Végkövetkeztetés

1.

A 2201/2003/EK rendelet – amelyet „Brüsszel IIa” rendeletnek neveznek ( 2 ) – az az uniós jogszabály, amely többek között akkor válik relevánssá, amikor egy szülői felelősségre vonatkozó határozat valamely másik tagállamban történő elismertetéséről és végrehajtásáról van szó. A gyermekeknek a felügyeleti jog megsértésével történő jogellenes elvitelének eseteiben ez a rendelet beépíti és kiegészíti a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑én Hágában kötött egyezmény (kihirdette: az 1986. évi 14. tvr; a továbbiakban: Hágai Egyezmény) rendelkezéseit.

2.

A jelen ügyben az a kérdés merül fel, hogy milyen kapcsolat áll fenn e két jogszabály között egy olyan esetben, amikor egy angol család annak veszélye elől, hogy a gyermekeiket a helyi gyermekvédelmi hatóság elveszi tőlük, Írországba szökik egy két‑ vagy háromnapos csecsemővel, valamint két idősebb, egy három‑ és egy ötéves gyermekkel.

3.

A helyi hatóság tehát a szülők távollétében először egy angol bíróságtól olyan végzést kapott, amely a gyermekeket gyámság alá helyezi, és elrendeli Angliába történő visszavitelüket, majd ezt követően egy ír bíróságtól a 2201/2003 rendelet alapján végrehajthatóságot megállapító határozatot. Végül, még azt megelőzően, hogy ezt a végrehajthatóságot megállapító határozatot a szülőknek kézbesítették volna, az angol hatóság, amelyet annak ír megfelelői segítették, teljesítette a végrehajtást, és a gyermekeket a szülők tudta nélkül visszavitte Angliába. Utóbbiak tehát Írországban a 2201/2003 rendeletben előírt határidőhöz képest kétnapos késéssel jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a végrehajthatóságot megállapító határozattal szemben. Időközben az angol hatóság a csecsemő örökbefogadására irányuló eljárást indított Angliában.

4.

A kérdést előterjesztő bíróság ilyen körülmények között kérdezi a Bíróságtól először is azt, hogy az a tény, hogy az angol hatóság a 2201/2003 rendeletnek a más tagállamban hozott határozatok végrehajtásáról szóló általános rendelkezéseit alkalmazta az angol határozat Írországban való végrehajthatósága érdekében, a 2201/2003 rendelettel összefüggésben értelmezett Hágai Egyezményben a gyermekek külföldre vitelének eseteire előírt különleges eljárások megkerülését jelenti‑e.

5.

Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a végrehajthatóságot megállapító határozat elleni jogorvoslat előterjesztésére a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt határidő meghosszabbítható‑e többek között egy olyan esetben, amikor a határozatot azt megelőzően hajtották végre, hogy a végrehajthatóvá nyilvánítást kézbesítették azon személy részére, akivel szemben a végrehajtást kérték.

6.

Végül a kérdést előterjesztő bíróság – amely az arra irányuló ideiglenes intézkedés iránti kérelem ügyében is eljár, hogy az angol hatósággal szemben védelmi célú intézkedést hozzon, amely e hatóságnak megtiltja, hogy a csecsemő örökbefogadására irányuló eljárást folytassa, valamint hogy a két idősebb gyermek örökbefogadására irányuló eljárást kezdeményezzen – a Bíróságtól arra a kérdésre is választ vár, hogy az uniós joggal ellentétes‑e az, hogy e bíróság egy másik tagállami hatósággal szemben ilyen intézkedést hozzon.

7.

A Hágai Egyezmény 1. cikke szerint ezen egyezmény célja többek között „biztosítani a bármelyik Szerződő Államba jogellenesen elvitt vagy ott elrejtett gyermekek azonnali visszajuttatását”.

8.

A Hágai Egyezmény 3. cikke értelmében a gyermek elvitele vagy elrejtése jogellenes, ha az

[…]

Az a) pontban említett felügyeleti jogosultság keletkezhet különösen jogszabály, bírói vagy államigazgatási határozat, vagy az azon Állam joga szerint joghatással bíró egyezség alapján.”

9.

A Hágai Egyezmény 12. cikkének első bekezdése értelmében:

„Ha a gyermek jogellenes elvitelének vagy elrejtésének a 3. cikk szerinti esetében a gyermek jogellenes elvitelétől vagy elrejtésétől az eljárásnak azon Szerződő Állam igazságügyi vagy államigazgatási szervei előtti megindításáig, ahol a gyermek van, egy évnél kevesebb idő telt el, az érintett hatóság haladéktalanul elrendeli a gyermek visszavitelét.”

10.

A Hágai Egyezmény 13. cikkének szövege a következő:

„Az előző cikkben foglalt rendelkezések ellenére a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha az azt ellenző személy, intézmény vagy más szerv bizonyítja, hogy

[…]

Az igazságügyi vagy államigazgatási szerv akkor is megtagadhatja a gyermek visszavitelének elrendelését, ha úgy találja, hogy a gyermek ellenzi a visszavitelét és elérte már az érettségnek azt a fokát, amikor nézetei már számításba veendők. […]”

11.

A 2201/2003 rendelet 1. cikke a következőkről rendelkezik:

„(1)   Ezt a rendeletet a bíróság jellegétől függetlenül az alábbiakkal kapcsolatos polgári ügyekben kell alkalmazni:

[…]

(2)   Az (1) bekezdés b) pontjában említett ügyek különösen a következőkkel foglalkoznak:

[…]

(3)   Ez a rendelet nem alkalmazható:

[…]

[…]”

12.

A 2201/2003 rendelet 2. cikkével összhangban:

[…]

[…]

[…]

13.

A 2201/2003 rendelet II. fejezetének címe „Joghatóság”, és többek között „A gyermek visszavitele” című 11. cikket tartalmazza, amely a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A (2)–(8) bekezdést kell alkalmazni, amennyiben a felügyeleti jogokat gyakorló személy, intézmény vagy más szerv egy tagállam illetékes hatóságaihoz folyamodik azért, hogy azok a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény (a továbbiakban: az 1980. évi Hágai Egyezmény) alapján hozzon határozatot annak érdekében, hogy kérelmezze annak a gyermeknek a visszavitelét [helyesen: egy tagállam illetékes hatóságainál kérelmezi, hogy azok [az 1980. évi] Hágai Egyezmény alapján hozzanak határozatot azon gyermek visszavitelének az elérése érdekében], akit közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba jogellenesen elvittek, illetve ott visszatartottak.

[…]

(4)   A bíróság nem utasíthatja el a gyermek visszavitelére irányuló kérelmet az 1980. évi Hágai Egyezmény 13b. cikke [helyesen: 13. cikkének b) pontja] alapján, amennyiben megállapítják, hogy megfelelő intézkedések történtek annak érdekében, hogy visszavitele után biztosítsák a gyermek védelmét.

[…]

(6)   Amennyiben a bíróság határozott a visszavitel iránti kérelem elutasításáról az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján, a bíróságnak akár közvetlenül, akár központi hatóságán keresztül, a nemzeti jog által meghatározottak szerint haladéktalanul el kell juttatnia a visszavitel elutasításáról szóló bírósági végzést és a vonatkozó okiratokat, különösen a bírósági tárgyalások jegyzőkönyvének másolatát azon tagállam joghatósággal rendelkező bíróságához vagy központi hatóságához, amelyben a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. A bírósághoz a visszavitel elutasításáról szóló határozat keltétől számított egy hónapon belül be kell nyújtani az összes említett okiratot.

(7)   Kivéve, ha a felek egyike már felkereste azon tagállam bíróságait, ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, a (6) bekezdésben említett határozatot átvevő bíróságnak vagy központi hatóságnak tájékoztatnia kell ezekről a feleket, és fel kell kérnie őket arra, hogy az értesítéstől számított három hónapon belül a nemzeti joggal összhangban nyújtsanak be a bírósághoz egy beadványt az iránt, hogy a bíróság megvizsgálhassa a gyermekre vonatkozó felügyeleti jog kérdését.

Az e rendeletben szereplő joghatóságról szóló rendelkezések sérelme nélkül a bíróság lezárja az ügyet, amennyiben a határidőn belül a bírósághoz nem érkezik beadvány.

(8)   Az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke szerinti visszavitelt elutasító határozat ellenére, e rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróság által kibocsátott későbbi, a gyermek visszavitelét elrendelő határozatok az alábbi III. fejezet 4. szakaszával összhangban hajthatók végre a gyermek visszavitelének biztosítása érdekében.”

14.

A 20. cikk, amely ugyancsak a II. fejezethez tartozik, a következőkről rendelkezik:

„(1)   Sürgős esetben e rendelet rendelkezései nem gátolják a tagállam bíróságait abban, hogy az e tagállam joga szerint alkalmazható ideiglenes intézkedéseket – a védelmi intézkedéseket is beleértve – hozzanak a területükön található személyek vagy vagyontárgyak tekintetében, akkor is, ha a rendelet szerint más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal az ügy érdemében.

[…]”

15.

A 2201/2003 rendelet III. fejezete az „Elismerés[sel] és végrehajtás[sal]” kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza. Ebben a tekintetben az 1. szakasz („Elismerés”) többek között „A határozat elismerése” című 21. cikket tartalmazza, amelynek (1) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik.”

16.

A 2201/2003 rendelet 23. cikke „A szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését kizáró okok[at]” fejti ki, azaz:

„A szülői felelősségre vonatkozó határozat nem ismerhető el, amennyiben:

[…]”

17.

A 2201/2003 rendelet III. fejezetének 2. szakasza a „Végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem” címet viseli, és többek között a 28. cikket („Végrehajtható határozatok”) tartalmazza, amelynek (1) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   A mindkét fél közös gyermeke tekintetében a szülői felelősség gyakorlásáról valamely tagállamban hozott határozat, amely az adott tagállamban végrehajtható, és amelyet kézbesítettek, más tagállamban akkor kerül végrehajtásra, ha bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatóvá nyilvánították.”

18.

A 2201/2003 rendelet 31. cikke ebben a tekintetben előírja:

„(1)   A kérelemmel megkeresett bíróság haladéktalanul határozatot hoz. Sem az a személy, aki ellen a végrehajtást kérték, sem a gyermek, az eljárásnak ebben a szakaszában a kérelemre semmiféle észrevételt nem tehet.

(2)   A kérelem kizárólag a 22., 23. és 24. cikkben meghatározott okok valamelyike alapján utasítható el.

(3)   A határozat érdemben semmilyen körülmények között sem vizsgálható felül.”

19.

A 2201/2003 rendeletnek a „Jogorvoslat a határozat ellen” című 33. cikke a következőkről rendelkezik:

„(1)   A végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem tárgyában hozott határozat ellen bármely fél jogorvoslatot nyújthat be.

[…]

(3)   A jogorvoslatot a peres eljárási szabályoknak megfelelően kell elbírálni.

(4)   Ha a végrehajthatóvá nyilvánítást kérelmező fél jogorvoslatot nyújt be, azt a felet, akivel szemben a végrehajtást kérik, megidézik a jogorvoslat tárgyában eljáró bíróság elé. […]

(5)   A végrehajthatóvá nyilvánítás ellen jogorvoslatot a kézbesítésétől számított egy hónapon belül kell benyújtani. Ha az a fél, akivel szemben a végrehajtást kérik, más tagállamban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, mint amelyben a végrehajthatóvá nyilvánításra sor került, a jogorvoslati határidő akár a személyes, akár a lakóhelyen történő kézbesítés időpontjától számított két hónap. A határidő a távolságra tekintettel nem hosszabbítható meg.”

20.

A 2201/2003 rendelet 35. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„(1)   Az a bíróság, amelynél a 33. vagy 34. cikk alapján jogorvoslatot nyújtottak be, annak a félnek a kérelmére, akivel szemben a végrehajtást kérték, felfüggesztheti az eljárást, ha a határozat ellen az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban rendes jogorvoslatot nyújtottak be, illetve ha az ilyen jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidő még nem járt le. Az utóbbi esetben a bíróság határidőt tűzhet a jogorvoslat benyújtására.”

21.

A 2201/2003 rendelet 40. cikke meghatározza e rendelet III. fejezete 4. szakaszának hatályát, és kimondja:

„(1)   Ez a szakasz az alábbiakra alkalmazandó:

(2)   E szakasz rendelkezései nem gátolják meg a szülői felelősség jogosultját abban, hogy egy határozat elismerését és végrehajtását kérje e fejezet 1. és 2. szakaszának rendelkezéseivel összhangban.”

22.

A 42. cikk, amely a 4. szakaszhoz tartozik, a következőket írja elő:

„(1)   A gyermeknek a valamely tagállamban meghozott végrehajtható határozat alapján elrendelt, a 40. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett visszavitelét egy másik tagállamban a végrehajthatóvá nyilvánításának szükségessége és az elismerése megtagadásának lehetősége nélkül ismerik el és hajtják végre, amennyiben a határozatot az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban a (2) bekezdéssel összhangban igazolták.

Abban az esetben is, ha a nemzeti jog nem írja elő a 11. cikk (8) bekezdésben említett, a gyermek visszavitelét elrendelő határozat végrehajthatóságát, az eredetileg eljáró bíróság a határozatot a jogorvoslat ellenére végrehajthatónak nyilváníthatja.

(2)   Az eredetileg eljáró tagállam bírósága, amely meghozta a 40. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett határozatot, csak akkor bocsátja ki az (1) bekezdésben említett igazolást, ha:

[…]”

23.

A Rules of Superior Courts (a fellebbviteli bíróságok eljárási szabályzata) „Határidők” című 122. rendelkezésének a 7. szabálya kimondja:

„A fellebbviteli bíróság a jelen eljárási szabályzat rendelkezéseiben előírt vagy a határidő‑hosszabbításról rendelkező végzéssel meghatározott bármilyen határidőt meghosszabbíthat vagy lerövidíthet valamely beadvány elkészítése vagy valamely eljárási irat előterjesztése érdekében az adott esetben az ezen bíróság által elrendelt feltételek szerint. A meghosszabbításról akkor is lehet határozni, amikor a meghosszabbítás iránti kérelmet az előírt vagy engedélyezett határidő lejártát követően terjesztették elő.”

24.

A jelen ügy egy olyan családra vonatkozik, amelynek tagjai a következők: egy jelenleg 24 éves anya, ( 3 ) annak három – jelenleg egy hatéves, ( 4 ) egy négyéves ( 5 ) és egy körülbelül tizenegy hónapos ( 6 ) – gyermeke, valamint a férje, ( 7 ) aki jelenleg 26 éves, és aki a csecsemő apja, a két idősebb gyermeknek pedig a mostohaapja.

25.

Az alapeljárás iratanyagából kitűnik, hogy amikor Angliában éltek, az anya és a két idősebb gyermek éveken keresztül az egyik helyi gyermekvédelmi hatóság, a Hampshire County Council (Hampshire megyei tanács, Egyesült Királyság) ( 8 ) felügyelete alatt állt. A HCC‑nek ebben az összefüggésben felmerült aggályai többek között a házban uralkodó higiénia és tisztaság hiányával, a második gyermek súlygyarapodásával, a második gyermek apja által az anya ellen együttélésük alatt elkövetett családon belüli erőszakkal, a második gyermek apja által kender birtoklásával, valamint összességében azzal kapcsolatban merültek fel, hogy fennállt a veszélye annak, hogy a gyermekek felügyeletét elhanyagolják.

26.

2015‑ben és 2016‑ban az anya részt vett egy, a családon belüli erőszak áldozatai számára szervezett programban, ( 9 ) különvált a második gyermek apjától, és lépéseket tett annak érdekében, hogy megvédje saját magát, valamint a gyermekeit. Ezenkívül az otthoni higiéniai körülmények javultak.

27.

Ugyanakkor 2017 első felében a két idősebb gyermek tekintetében a HCC ismét felügyeleti tervet készített, amelynek fő oka a gyermekek életkörülményeinek és az otthoni higiéniai körülményeknek az elhanyagolása volt. Ezenkívül a HCC aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az anya 2016 vége óta kapcsolatot létesített az apával, miközben utóbbitól és annak korábbi társától megvonták a gyermekeik felügyeletéhez való jogot, mivel ezen gyermekek egyikét nem baleset következtében elszenvedett sérülés érte, és nem lehetett kizárni azt, hogy az apa volt az elkövető, még akkor sem, ha a rendőrség ezt nem tudta bizonyítani. A HCC aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az első gyermek arról számolt be, hogy az apa őt elfenekelte, és nem volt világos, hogy erre egy játékos harc keretében vagy nem megfelelő büntetésként került‑e sor.

28.

A HCC – anélkül, hogy valaha is említette volna a két idősebb gyermek örökbefogadásának lehetőségét – az utóbbiak elhelyezésének különböző lehetőségeit fontolgatta, többek között nevelőszülőknél, az anyai nagyanyjuknál, illetve még a gyermekek apjánál is. Ebben az összefüggésben a HCC megállapította, hogy a gyermekek túl fiatalok ahhoz, hogy a véleményüket figyelembe lehessen venni. A HCC azt is megjegyezte, hogy az anya jelezte, hogy ha arról születne döntés, hogy a gyermekek nem maradhatnak nála, akkor ő azt szeretné, hogy a gyerekeket az anyjánál, azaz az anyai nagyanyjuknál helyezzék el.

29.

A HCC jelentéseiből, valamint az első gyermek iskolája és a második gyermek óvodája által küldött jelentésekből ezenkívül kitűnik, hogy a két idősebb gyermek jó viszonyban volt a nagyanyjukkal, és hogy a körülményeik javultak azóta, hogy a nagyanyjuk támogatta az anyjukat, és mióta reggelente ő vitte őket iskolába és óvodába. Ezenkívül az első gyermek iskolája és a második gyermek óvodája által 2017 nyarán küldött jelentésekből többek között kitűnik, hogy ezek a gyermekek barátságosak voltak, és szoros kapcsolatot ápoltak az anyjukkal. Végül e jelentések alátámasztják, hogy a szülők reagáltak, és tanácsokat kértek a szociális szolgálatok által kifogásolt élet‑ és a higiéniai körülmények javítására, ami ténylegesen e körülmények javulását eredményezte.

30.

2017. június 30‑án a Family Court de Portsmouth (portsmouthi családjogi bíróság, Egyesült Királyság) ideiglenes hatályú elhelyezésről szóló végzést (Interim Care Order) hozott a HCC javára a két idősebb gyermek vonatkozásában. Ez a végzés a szülői felügyeleti jogot a HCC‑re ruházta, és többek között a gyermekeknek az Egyesült Királyságból történő kivitelére vonatkozó tiltást tartalmazott. A HCC‑nek az elhelyezésre vonatkozó tervei ellenére a gyermekeket először a szülőknél hagyták. Az ezen eljárás keretében tartott tárgyaláson a gyermekek érdekeit képviselő személy ( 10 ) kifejtette, hogy nem ért egyet a HCC‑nek a gyermekek elhelyezésével kapcsolatos tervével.

31.

A HCC állításai szerint 2017 augusztusában értesítette a szülőket arról a szándékáról, hogy a csecsemő felügyeletével kapcsolatos határozat meghozatala érdekében bírósághoz kíván fordulni, miután ez a csecsemő megszületett. A HCC ezenkívül figyelmeztette a szülőket arra, hogy tiltakozik minden olyan kapcsolatfelvétel ellen, amely az apa és a csecsemő között felügyelet nélkül jön létre.

32.

A csecsemő kórházban született 2017 szeptember elején, és az anya, valamint a csecsemő a szülés napján vagy az azt követő napon hazament. ( 11 )

33.

A csecsemő születésének másnapján vagy harmadnapján ( 12 ) a HCC szociális munkásai elmentek a szülők lakóhelyére, és tájékoztatták őket arról, hogy a HCC‑nek a gyermekek elhelyezésére vonatkozó tervei megváltoztak, és ennek alapján a gyermekeket elveszik a szülőktől. Ezenkívül az egyik szociális munkás és a szülők aláírtak egy megállapodást, amelynek értelmében az apának még aznap este el kellett hagynia a családi otthont, és a bírósági eljárás lezárultáig többé anélkül nem léphetett kapcsolatba a gyermekekkel, hogy arról a HCC‑t előzetesen ne értesítette volna.

34.

Az ekkor 23 éves anyának tehát egyedül kellett maradnia otthon az egy‑ vagy kétnapos csecsemővel és a két idősebb, három‑, illetve ötéves gyermekkel, miközben a közeljövőben olyan bírósági eljárások voltak kilátásban, amelyek során dönthetnek arról, hogy a gyermekeit elveszik tőle. Az anya ezenkívül később egy eskü alatt tett nyilatkozatban azt állította, hogy emlékszik egy, a HCC egyik szociális munkásával korábban folytatott beszélgetésre, amelynek során ez a szociális munkás megjegyezte, hogy a két idősebb gyermek mindenképpen túl idős ahhoz, hogy örökbefogadják őket, azonban egy csecsemőt könnyű örökbe adni.

35.

2017. szeptember 5‑én vagy 6‑án ( 13 ) – azaz a csecsemő születését követő két vagy három nappal – a szülők ilyen körülmények között utaztak komppal Írországba a gyermekekkel együtt.

36.

Az Írországba történő érkezésüket követően a szülők kibéreltek egy házat, a csecsemőt elvitték egy ápolónőhöz kivizsgálásra, a gyermekeket bejelentették egy gyermekorvoshoz, a két idősebb gyermeket pedig beíratták az iskolába. Ezenkívül a család az ír rendőrség, valamint az ír gyermekvédelmi szolgálat (Child and Family Agency, Gyermek‑ és családvédelmi Szolgálat, Írország, a továbbiakban: CFA) felügyelete alatt állt, amelyek a családi otthonban tett számos látogatás alkalmával semmilyen aggasztó jelet nem találtak.

37.

2017. szeptember 6‑án a portsmouthi családjogi bíróság ideiglenes hatályú elhelyezésről szóló végzést (interim care order) hozott a HCC javára a csecsemő tekintetében.

38.

2017. szeptember 8‑án a HCC a három gyermek gyámság alá helyezése iránti kérelmet nyújtott be a High Court of Justice (England & Wales), Family Division, Family Court at Portsmouthhoz (felsőbíróság, [Anglia és Wales], családjogi kollégium, portsmouthi családjogi bíróság, Egyesült Királyság; a továbbiakban: angol High Court). Ezt a kérelmet a szülők képviselői részére aznap kézbesítették. Az apa képviselője ez alkalommal megjegyezte, hogy nem kapott instrukciókat a gyámság alá helyezést illetően, és hogy nem fog jogi segítségnyújtást kérni annak érdekében, hogy ezen eljárás keretében eljárjon. Az anya képviselője azt állította, hogy szándékában áll az anyától instrukciókat szerezni, azonban nem tudta őt elérni telefonon.

39.

Később, ugyanezen a napon az angol High Court a szülők képviselőinek távollétében a gyermekek gyámság alá helyezését, valamint az Angliába való visszavitelüket elrendelő végzést hozott (a továbbiakban: az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzése).

40.

A HCC állításai szerint az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzését a szülőkkel 2017. szeptember 11‑én közölték.

41.

2017. szeptember 13‑án a District Court de Gorey (gorey‑i kerületi bíróság, Írország) ideiglenes hatályú elhelyezésről szóló végzéseket (interim care orders) hozott a CFA javára a három gyermek tekintetében, amelyeknek 2017. szeptember 26‑ig kellett hatályban maradniuk. A gyermekeket átmenetileg nevelőszülőkhöz helyezték Írországban.

42.

2017. szeptember 21‑én a High Court (felsőbíróság, Írország) (a továbbiakban: ír High Court) az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzésének elismeréséről és végrehajtásáról szóló végzést (a továbbiakban: az ír High Court végrehajthatóságot megállapító, 2017. szeptember 21‑i végzése) hozott.

43.

Az ír High Courtnak a végrehajthatóságot megállapító, 2017. szeptember 21‑i végzése elfogadásának napján a CFA szolgálatai visszavették a gyermekeket azoktól a nevelőszülőktől, akiknél átmenetileg elhelyezték őket, és átadták őket a HCC szociális munkásainak a rosslare‑i (Írország) kompkikötőben. A gyermekeket ezt követően az Egyesült Királyságba vitték, ahol a két idősebb gyermeket a második gyermek apjánál helyezték el, miközben a csecsemőt nevelőszülőkhöz vitték.

44.

A gyermekek távozását követően a szülőket az egyik angol szociális munkás telefonon értesítette erről a távozásról. Az ír High Courtnak a végrehajthatóságot megállapító 2017. szeptember 21‑i végzését a szülőknek 2017. szeptember 22‑én kézbesítették.

45.

2017. szeptember 26‑án a szülők keresetet nyújtottak be az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzése ellen a Court of Appeal of England and Waleshez (fellebbviteli bíróság, Anglia és Wales). 2017. október 9‑én ez a bíróság elutasította a fellebbezés engedélyezése iránti kérelmüket.

46.

2017. november 24‑én a szülők képviselői az ír High Court előtt jogorvoslatot terjesztettek elő az ír High Court végrehajthatóságot megállapító, 2017. szeptember 21‑i végzésével szemben, amelyet a szülőknek 2017. szeptember 22‑én kézbesítettek. Az ezen eljárás során tartott tárgyaláson a szülők képviselői megjegyezték, hogy a 48 órás késés, amellyel a jogorvoslatot előterjesztették, nem róható fel a szülőknek.

47.

2017. december 21‑én az angol High Court elhelyezést elrendelő végzést (placement order) hozott, amely a HCC‑t felhatalmazta arra, hogy örökbefogadó szülőket határozzon meg a csecsemő számára, és hogy őt azoknál helyezze el.

48.

2018. január 18‑án az ír High Court elutasította a szülőknek az ír High Court végrehajthatóságot megállapító, 2017. szeptember 21‑i végzésével szemben előterjesztett jogorvoslatát, megállapítva, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a jogorvoslati határidő meghosszabbítására.

49.

A szülők fellebbezést nyújtottak be ezen elutasítás ellen a kérdést előterjesztő bírósághoz, azaz a Court of Appealhez (fellebbviteli bíróság, Írország).

50.

Ezen eljárás keretében a HCC tájékoztatta a kérdést előterjesztő bíróságot arról, hogy költségvetési megszorítások miatt nem kíván az eljárásban részt venni. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróságot tájékoztatta arról, hogy semmiképpen nem áll szándékában visszaadni a gyermekeket, függetlenül attól, hogy az ezen bíróság előtti eljárás milyen eredménnyel zárul.

51.

2018. május 17‑én a kérdést előterjesztő bíróság a C‑325/18. PPU. sz. ügyben előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő.

52.

2018. május 23‑án a szülők ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz, amely arra irányult, hogy utóbbi a HCC‑t kötelezze arra, hogy szüntesse meg a csecsemő örökbefogadására irányuló eljárást, a két idősebb gyermek örökbefogadására irányuló eljárást pedig ne indítsa meg.

53.

A HCC – miközben az ez utóbbi eljárásban sem vett részt – az ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgyában tartott tárgyalás reggelén, azaz 2018. május 29‑én nyilatkozatot nyújtott be. Ebben a nyilatkozatban kiemelte, hogy az örökbefogadást csak a csecsemő esetében javasolja. A másik két gyermek életkorára, azoknak egy szülőnél – nevezetesen a második gyermek apjánál – történő elhelyezésére, valamint a kettejük között lévő erős testvéri kötelékre tekintettel semmilyen ok nincsen az örökbefogadási eljárás megindítására. Ha a második gyermek apjánál történő elhelyezés véget érne, az elhelyezéssel kapcsolatos terv egy nevelőszülőknél hosszú távon történő elhelyezés lenne.

54.

2018. június 7‑én a kérdést előterjesztő bíróság a C‑375/18. PPU. sz. ügyben előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő.

55.

A Bíróság Hivatalához 2018. május 17‑én benyújtott beadvánnyal a Court of Appeal (fellebbviteli bíróság) az előtte folyamatban lévő fellebbezési eljárásban úgy határozott, hogy a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását kéri, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé (C‑325/18. PPU. sz. ügy):

56.

Ezenkívül a Bíróság Hivatalához 2018. június 7‑én benyújtott beadvánnyal a Court of Appeal (fellebbviteli bíróság) az időközben hozzá benyújtott, ideiglenes intézkedés iránti kérelem alapján indult eljárás keretében előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé, és egyaránt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását kérte (C‑375/18. PPU. sz. ügy):

„Összeegyeztethető‑e az uniós joggal és különösen a 2201/2003 rendelettel, hogy valamely tagállam bírósága ideiglenes intézkedést (védintézkedést) elrendelő végzéssel közvetlenül intézkedést hozzon egy másik tagállam hatóságával szemben, megakadályozva e hatóságot abban, hogy az megindítsa a gyermekek örökbefogadására irányuló eljárást az említett tagállam bíróságai előtt, amennyiben a közvetlenül e hatóságnak címzett intézkedést az teszi szükségessé, hogy védelemben részesítsék az ezen rendelet III. fejezete szerinti végrehajtási eljárás feleinek jogait?”

57.

A 2018. június 11‑i hivatali értekezletet követően a Bíróság első tanácsa úgy határozott, hogy a jelen ügyeket egyesíti, és azokat a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikke szerinti sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.

58.

A Bíróság előtti eljárás keretében a szülők, a HCC, az Európai Bizottság, valamint Írország és az Egyesült Királyság kormánya nyújtott be észrevételeket, és ez utóbbi kormány válaszolt a Bíróság által feltett kérdésekre. Ugyanezek a felek, valamint a cseh és a lengyel kormány részt vettek a 2018. július 13‑án tartott tárgyaláson.

59.

Az alapügy időbeli lefolyásából az következik, hogy a gyermekek Angliába történő visszavitelére azt megelőzően került sor, hogy az ír High Court végrehajthatóságot megállapító végzését a szülőknek kézbesítették. Utóbbiak tehát e végzéssel szemben csak annak végrehajtását követően tudtak jogorvoslat iránti kérelmet benyújtani.

60.

Ilyen körülmények között felmerülhet a kérdés, hogy az alapeljárás továbbra is fennáll‑e, és ennélfogva az, hogy elfogadhatóak‑e a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések.

61.

Ugyanakkor a 2201/2003 rendelet rendszeréből kétségtelenül az következik, hogy egy végrehajthatóságot megállapító határozatot főszabály szerint a végrehajtás előtt kell kézbesíteni azon fél részére, akivel szemben a végrehajtást kérték, annak lehetővé tétele érdekében, hogy ez a fél a végrehajtás megakadályozása érdekében időben jogorvoslati kérelmet nyújtson be. ( 14 )

62.

Ez fordítva azonban nem jelentheti azt, hogy amikor a végrehajtásra a végrehajthatóságot megállapító határozat kézbesítése előtt került sor, az említett határozat elleni jogorvoslat tárgytalan. ( 15 )

63.

Ebben a tekintetben a Bizottság a tárgyaláson kétségtelenül hangsúlyozta, hogy a 2201/2003 rendelet nem ír elő olyan különleges eljárást, amely az angol bíróságokat arra kötelezi, hogy vegyék figyelembe a végrehajthatóságot megállapító határozatnak a kérdést előterjesztő bíróság által történő esetleges hatályon kívül helyezését.

64.

Ugyanakkor – ahogyan azt az Egyesült Királyság kormánya állította – egy ilyen helyzetben a szülők jogorvoslati kérelmet nyújthatnak be Angliában, és a nemzetközi udvariasság (international comity) alapján az angol bíróságok nem hagyják figyelmen kívül az ír bíróság határozatát, hanem ellenkezőleg, utóbbi indokolásának elsődleges jelentőséget tulajdonítanak. Ezenkívül, ahogyan azt az Egyesült Királyság kormánya és a HCC képviselője egyaránt megjegyezte, a gyermekek Angliába történő visszavitele egyáltalán nem visszafordíthatatlan, és amennyiben azok mindenek felett álló érdekét figyelembe veszik, őket adott esetben újból Írországba lehet vinni. Az Egyesült Királyság kormánya és a HCC képviselője egyébként megjegyezte, hogy az ilyen oda‑ és visszautakra gyakran kerül sor például a Hágai Egyezménynek az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok közötti alkalmazása során.

65.

Ebből következik, hogy az alapeljárás fennállásával és ennélfogva az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságával kapcsolatban nem merülhetnek fel kétségek.

66.

A C‑325/18. PPU. sz. ügyben első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy amennyiben a gyermekeket állítólag jogellenesen vitték el, a szokásos tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságának az ezen gyermekek visszavitelét elrendelő határozata a menedék helye szerinti tagállamban végrehajthatóvá nyilvánítható‑e a 2201/2003 rendelet III. fejezetének általános rendelkezéseivel összhangban, vagy ez az eljárási mód a 2201/2003 rendelet 11. cikkével összefüggésben a Hágai Egyezményben meghatározott, a gyermekek elvitelének eseteire előírt különleges eljárás (a továbbiakban: hágai eljárás) megkerülését jelenti.

67.

A szülők, valamint a kérdést előterjesztő bíróság vélhetőleg arra az álláspontra helyezkedik, hogy a gyermekeknek az egyik tagállamból egy másik tagállamba történő elvitele esetén szubszidiárius viszony áll fenn a hágai eljárás, valamint a 2201/2003 rendeletben előírt, a szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerésére és az azok végrehajthatóságának megállapítására irányuló rendes eljárás között.

68.

A 2201/2003 rendeletnek a Hágai Egyezménnyel összefüggésben értelmezett 11. cikke az olyan személy számára, aki azt állítja, hogy egy gyermeket jogellenesen vittek el egy másik tagállamba, megengedi azt, hogy e tagállam illetékes bírósága vagy közigazgatási hatósága előtt kérje a gyermek visszavitelének elrendelését. Ha a gyermek tartózkodása szerinti tagállam bírósága a Hágai Egyezmény 13. cikke alapján megtagadja ezen visszavitel elrendelését, ( 16 ) a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése az e rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróság számára lehetővé teszi, hogy a visszavitel elrendeléséről szóló határozatot fogadjon el, amely ezt követően közvetlenül, végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás nélkül végrehajtható a menedék helye szerinti tagállamban, ha azt az előírt eljárásnak megfelelően fogadták el és igazolták. ( 17 )

69.

A jelen ügyben egyértelmű, hogy a HCC nem követte ezt az eljárást, tehát ennélfogva nem került sor a gyermekek visszavitelét elrendelő, a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése szerinti határozat elfogadására. A HCC – ahogyan azt a tárgyaláson megerősítette – többek között azért nem élt ezzel az eljárással, mert ez a lehetőség csak akkor nyílik meg, ha a gyermekeket a felügyeleti jog megsértésével jogellenesen viszik el. ( 18 ) Ugyanakkor a család Írországba utazásának időpontjában a HCC biztos volt abban, hogy csak a két idősebb gyermek vonatkozásában volt felügyeleti joga. Nem volt tehát biztos az, hogy a csecsemő elvitele a vonatkozó rendelkezések alapján tekinthető‑e jogellenesnek. ( 19 )

70.

Ezen ok miatt kérte a HCC közvetlenül az angol High Courttól azt, hogy a gyermekeket helyezze gyámság alá, és rendelje el Angliába történő visszavitelüket, azt megelőzően, hogy a 2201/2003 rendelet 28. cikkével összhangban az angol High Court végzésének végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelmet terjesztett volna az ír High Court elé.

71.

A 2201/2003 rendelet két különböző opciót ír elő a más tagállamok bíróságai által hozott határozatok végrehajtása tekintetében: egyfelől, a végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelmen alapuló általános eljárást a III. fejezet 2. szakaszával összhangban (28. és azt követő cikkek), másfelől pedig a valamely másik tagállamban közvetlenül végrehajtható határozatokkal kapcsolatos különleges eljárást a III. fejezet 4. szakasza értelmében (40. cikk és azt követő cikkek). Ez utóbbi opció csak a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdésében foglalt határozatok esetében alkalmazandó, ( 20 ) azaz a visszavitelt elrendelő olyan határozatok esetében, amelyeket a joghatósággal rendelkező bíróság a hágai eljárás alapján fogadott el azt követően, hogy a gyermek tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága a visszavitel elutasításáról szóló határozatot hozott.

72.

Ugyanakkor a 2201/2003 rendelet 40. cikkének (2) bekezdése szerint a III. fejezet 4. szakaszának rendelkezései (amelyek a hágai eljárás szerint hozott, visszavitelt elrendelő határozatok végrehajthatóságáról szólnak) nem gátolják meg a szülői felelősség jogosultját abban, hogy a szülői felelősségre vonatkozó határozat elismerését és végrehajtását kérje az e fejezet 1. és 2. szakaszának rendelkezéseivel összhangban.

73.

Az alapügy körülményei egyébként azt mutatják, hogy előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a szülői felelősséget a valamely tagállamban maradó személy javára megállapító határozatot csak a gyermeknek a valamely más tagállamba történő elvitelét követően hozzák meg, így az elvitel a hágai eljárás alapján nem jogellenes. Nem képzelhető el az, hogy ilyen esetben e személy számára lehetetlen a menedék helye szerinti tagállamban azon határozat végrehajthatóvá nyilvánítását kérni, amely a szülői felelősséget a javára a 2201/2003 rendelettel összhangban megállapítja.

74.

Ebből következően nem tűnik úgy, hogy a valamely másik tagállamba elvitt gyermek visszavitelét kívánó személynek kötelezően kísérletet kellene tennie arra, hogy ezt a visszavitelt a hágai eljárás szerint elrendeljék azelőtt, hogy a 2201/2003 rendelet 28. cikkével összhangban egy másik tagállamban hozott, a szülői felelősségére vonatkozó határozat végrehajthatóságának megállapítására irányuló kérelmet nyújthatna be. ( 21 )

75.

A szülőkben és a kérdést előterjesztő bíróságban az ilyen értelmezés tekintetében felmerült kétségek nem meggyőzőek.

76.

Így először is nem értek egyet a kérdést előterjesztő bíróság azon álláspontjával, amely szerint a Hágai Egyezmény 13. cikke több indokot kínál a gyermek visszavitele elrendelésének megtagadására, mint ahány indokot a 2201/2003 rendelet 23. cikke kínál a szülői felelősségre vonatkozó határozat elismerésének és végrehajtásának megtagadására. Ugyanis az e rendelkezések által előírt, megtagadási, illetve elismerést kizáró okok széles körben átfedik egymást.

77.

Ez annál is inkább így van, mivel a 2201/2003 rendelet enyhíti a visszavitel megtagadásának a Hágai Egyezményben előírt módjait, amikor ez az említett rendelettel összefüggésben értelmezett egyezmény alkalmazandó az uniós tagállamok között: egyfelől a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (4) bekezdése enyhíti a Hágai Egyezmény 13. cikkének b) pontjában előírt megtagadási okot, másfelől – ahogyan azt már bemutattam ( 22 ) – az ügy érdemében hatáskörrel rendelkező bíróság a 2201/2003 rendelet 11. cikke alapján felülbírálhatja a visszavitel elutasításáról szóló azon határozatot, amelyet a menedék helye szerinti tagállam bírósága hozott, még akkor is, ha az említett rendelet 42. cikke (2) bekezdésének c) pontja alapján köteles figyelembe venni azokat az okokat, amelyek a visszavitel elutasításáról szóló ezen határozat elfogadásához vezettek.

78.

Ezt követően a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (7) bekezdéséből és 42. cikke (2) bekezdésének b) pontjából kétségtelenül az következik, hogy egy, az említett rendelet 11. cikkének (8) bekezdésével összhangban elfogadott, visszavitelt elrendelő határozat nem hozható anélkül, hogy az érintett feleknek ne lett volna lehetőségük arra, hogy meghallgassák őket. Ugyanakkor a 2201/2003 rendelet 31. cikkének (2) bekezdéséből – amelyet e rendelet 23. és a 33. cikkével összefüggésben kell értelmezni – az következik, hogy a szülői felelősségre vonatkozó határozat sem nyilvánítható végrehajthatóvá egy másik tagállamban anélkül, hogy annak a személynek, akivel szemben a végrehajtást kérték, ne lett volna lehetősége arra, hogy őt meghallgassák ( 23 ). Tehát abból, hogy a jelen ügyben ez utóbbi rendelkezéseket nem tartották tiszteletben, nem vonható le az a következtetés, ( 24 ) hogy a 2201/2003 rendelet 28. és azt követő cikkeiben előírt, a szülői felelősségre vonatkozó határozat végrehajthatóvá nyilvánításának általános eljárása a végrehajtás alá vont személy jogait általánosságban véve kisebb mértékben védi, mint az említett rendelet 11., 40. és 42. cikkében előírt eljárás.

79.

Végül azzal sem lehet érvelni, hogy a 2201/2003 rendelet 21. és 28. cikkének egyes nyelvi változatai ( 25 ) a 21. és a 28. cikk közötti megfogalmazást illetően a végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem tárgyára tekintettel eltérést mutatnak. Ekképpen a 21. cikk kétségtelenül azt mondja ki, hogy a „[v]alamely tagállamban hozott határozatot” (azaz a 2. cikk 4. pontjában foglalt fogalommeghatározással összhangban a szülői felelősségre vonatkozó bármely határozatot) a többi tagállamban el kell ismerni, miközben az érintett nyelvi változatok 28. cikke a végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelmet csak „a szülői felelősség gyakorlásáról ( 26 ) valamely tagállamban hozott határozat” esetében írja elő. Ugyanakkor ez a különbség nemcsak hogy nincs jelen a 2201/2003 rendelet valamennyi nyelvi változatában, hanem ráadásul csak azt a körülményt tükrözi, hogy főleg a szülői felelősség gyakorlására vonatkozó határozatok azok, amelyek végrehajtási intézkedéseket, és így végrehajthatóságot megállapító határozatot igényelnek. Ellenben a szülői felelősség megállapításával, átruházásával vagy megszüntetésével kapcsolatos határozatok esetében a puszta elismerés elegendő lehet. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem kizárt az ilyen határozatok esetében, amelyek adott esetben szükségszerűen egyaránt végrehajtást igényelnek.

80.

Ennélfogva, többek között, egy gyermeknek a szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamból egy másik tagállamba történő elvitele esetén az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának azon határozata, amely a szülői felelősséget és a felügyeleti jogot az ezen államban maradó szülő javára állapítja meg, végrehajtható oly módon, hogy ha a gyermeket elvivő szülő nem „adja vissza” a gyermeket, a rendőrség bevonására lesz szükség a gyermek visszavételéhez és visszaviteléhez. Ez annál is inkább így van, mivel a 2201/2003 rendelet 2. cikkének 9. pontja alapján az e rendelet szerinti „felügyeleti jog” magában foglalja többek között a gyermek tartózkodási helye meghatározásának jogát. ( 27 )

81.

Ezt az értelmezést megerősíti a 2201/2003 rendelet 39. cikkében foglalt igazolás megfogalmazása, amelynek mintáját e rendelet II. melléklete tartalmazza. Ezt az igazolást, amelyet a jelen ügyben ugyancsak az angol High Court töltött ki, a 2201/2003 rendelet 37. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében annak a félnek kell bemutatnia, aki a szülői felelősségre vonatkozó határozat végrehajthatóvá nyilvánítását kéri. Márpedig e formanyomtatvány 11. pontja pontosan azt a lehetőséget írja elő, miszerint feltüntethető, hogy „a határozat a gyermek visszavitelét vonja[‑e] maga után”, valamint azon személy nevét és elérhetőségeit, akihez a gyermeket vissza kell vinni. Ezenkívül ez a 11. pont kifejezetten tartalmazza, hogy „[e]rről a lehetőségről a 40. cikk (2) bekezdése rendelkezik”.

82.

Ez megerősíti azt, hogy a jogalkotó ténylegesen kilátásba helyezte a szülői felelősségre vonatkozó olyan határozatokat, amelyek magukban foglalják a gyermeknek egy másik tagállamba történő visszavitelét, és amelynek végrehajthatóvá nyilvánítása az említett rendelet 11., 40. és 42. cikkében előírt hágai eljárás alkalmazásától függetlenül kérhető.

83.

Meg kell különböztetni egyfelől azokat a határozatokat, amelyek a szülői felelősségre vonatkozó határozat következményeként magukban foglalják vagy elrendelik a gyermeknek az eredeti eljárás helye szerinti tagállamba történő visszavitelét, másfelől pedig azokat a határozatokat, amelyek egy személynek, a jelen esetben egy gyermeknek a valamely tagállam területére történő visszavitelét a szülői felelősségre vonatkozó határozattól függetlenül rendelik el: a két határozattípus magában foglalhatja a gyermeknek az eredeti eljárás helye szerinti tagállamba történő visszavitelét, azonban csak az előbbi határozatok nyilváníthatók végrehajthatóvá a 2201/2003 rendelet III. fejezetének 2. szakasza alapján a megkeresett tagállamban.

84.

Ennélfogva kétségtelenül nem kizárt, hogy a tagállami bíróságok a nemzeti joguk alapján a szülői felelősségre vonatkozó határozat meghozatalától függetlenül rendelhetik el egy gyermeknek a területükre történő visszavitelét. ( 28 )

85.

Ugyanakkor ez a visszavitelt elrendelő végzés – amennyiben nem minősül a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése alapján elfogadott, visszavitelt elrendelő határozatnak (azaz a hágai eljárás szerint elfogadott határozatnak) – nem tartozik a 2201/2003 rendelet tárgyi hatálya alá.

86.

Ezt a rendeletet ugyanis – az 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint – a bíróság jellegétől függetlenül a többek között a szülői felelősség megállapításával, gyakorlásával, átruházásával vagy megszüntetésével kapcsolatos polgári ügyekben ( 29 ) kell alkalmazni. Ebben a tekintetben a Bíróság kétségtelenül megjegyezte, hogy a „polgári ügyek” fogalmát ebben az összefüggésben nem megszorító módon képzelték el, ( 30 ) és az többek között a gyermek védelme érdekében hozott olyan állami intézkedéseket foglalja magában, mint például a gyermek befogadó otthonban ( 31 ) vagy bentlakásos intézményben ( 32 ) történő elhelyezése.

87.

Mindazonáltal egy ilyen, a gyermek védelme érdekében hozott állami intézkedés mindig a szülői felelősség gyakorlásához kapcsolódik, és azt ennélfogva meg kell különböztetni a valamely személynek – a jelen esetben egy gyermeknek – az érintett bíróság területére történő visszavitelét elrendelő határozattól, amely a szülői felelősségre vonatkozó bármely határozattól független. Ugyanis az ilyen intézkedés tárgyát ( 33 ) egy rendőrségi hatáskörnek az érintett tagállam által történő gyakorlása képezi, ami túllép a 2201/2003 rendelet hatályán. ( 34 )

88.

A fentiekből következik, hogy a 2201/2003 rendelet 11. cikkében foglalt eseteken kívül a gyermeknek az érintett bíróság területére történő visszavitelét a szülői felelősségre vonatkozó határozattól függetlenül elrendelő bírósági határozatra a 2201/2003 rendelet hatálya nem terjed ki. Ennélfogva egy ilyen határozat nem nyilvánítható végrehajthatóvá az említett rendelet III. fejezete 2. szakaszában foglalt rendelkezéseknek megfelelően.

89.

Ahogyan arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzésének rendelkező része több különböző elemből áll, nevezetesen többek között a gyermekek gyámság alá helyezése, a gyermekeknek az angol joghatóság alá tartozó területre történő visszavitelének elrendelése, az arra vonatkozó engedély, hogy az ír gyermekvédelmi hatóságok gondoskodjanak a gyermekekről visszavitelük megszervezésének ideje alatt, valamint hogy a HCC gondoskodjon a gyermekekről e visszavitelt követően.

90.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata e végzés szövegezése alapján, valamint a jelen ügyben felmerülő többi körülményre tekintettel annak meghatározása, hogy a visszavitelnek az említett végzésben foglalt elrendelése esetében alkalmazható‑e a 2201/2003 rendelet III. fejezetének 2. szakaszában előírt végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás.

91.

A fenti megfontolások alapján a C‑325/18. PPU. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy amennyiben a gyermekeket állítólag jogellenesen vitték el a szokásos tartózkodási helyük szerinti tagállamból egy másik tagállamba, az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága által a 2201/2003 rendelet 11. cikkében előírt eljáráson kívül és a szülői felelősségre vonatkozó határozattól függetlenül hozott, az ezen gyermekek visszavitelét elrendelő határozat nem hajtható végre e rendelet III. fejezetének rendelkezéseivel összhangban. Ugyanakkor ilyen körülmények között az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága által hozott, a szülői felelősségre vonatkozó határozat, amely magában foglalja a gyermek e tagállamba történő visszavitelét, végrehajtható e rendelkezésekkel összhangban.

92.

A C‑325/18. PPU. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdés és a C‑375/18. PPU. sz. ügyben előterjesztett kérdés csak abban az esetben releváns, ha a kérdést előterjesztő bíróság előtt a 2201/2003 rendelettel összhangban egy végrehajthatóságot megállapító határozat elleni jogorvoslati eljárás van folyamatban. Ellenkező esetben az alapeljárás az uniós jog alkalmazási körén kívül esne, és a Bíróság nem rendelkezne hatáskörrel a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések megválaszolására. ( 35 )

93.

Ennélfogva a C‑325/18. PPU. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdésre és a C‑375/18. PPU. sz. ügyben előterjesztett kérdésre abban az esetben kell választ adni, ha a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jut, hogy az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzését Írországban az ír High Court 2017. szeptember 21‑i végrehajthatóságot megállapító végzésével lehetett végrehajthatóvá nyilvánítani a 2201/2003 rendelettel összhangban, valamint ha az előtte folyamatban lévő jogorvoslati eljárásra tehát e rendelet alkalmazandó.

94.

A C‑325/18. PPU. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdéssel, amelyeket együttesen kell kezelni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy olyan esetben, amikor egy végrehajthatóságot megállapító határozat végrehajtására az említett határozat kézbesítését megelőzően került sor, az uniós joggal ellentétes‑e az, hogy meghosszabbítják a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében foglalt, a végrehajthatóságot megállapító határozat elleni jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidőt.

95.

A 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdése értelmében a végrehajthatóvá nyilvánítás ellen jogorvoslatot egy hónapon belül, illetve ha az a fél, akivel szemben a végrehajtást kérik, más tagállamban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, mint amelyben a végrehajthatóvá nyilvánításra sor került, két hónapon belül kell benyújtani.

96.

A jelen ügyben kétségtelen, hogy a jogorvoslat benyújtásának határideje az ír High Court 2017. szeptember 21‑i végrehajthatóságot megállapító végzésének ( 36 ) kézbesítésétől számított két hónap volt, ezt a végzést a szülőknek 2017. szeptember 22‑én kézbesítették, ( 37 ) valamint utóbbiak az ez ellen irányuló jogorvoslati kérelmüket 2017. november 24‑én nyújtották be. ( 38 ) A kérdést előterjesztő bíróság tehát abból az előfeltevésből indul ki, hogy a szülők a jogorvoslati kérelmüket 48 órás késéssel nyújtották be.

97.

A Bíróságnak kétségtelenül nem feladata, hogy ezt az előfeltevést és a kérdést előterjesztő bíróságnak az azt alátámasztó ténybeli értékelését megkérdőjelezze. Ezenkívül úgy tűnik, hogy egyik fél sem kérdőjelezte meg azt a tényt, hogy a jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidő kezdő időpontja valóban az az időpont volt, amikor az ír High Court végrehajthatóságot megállapító, 2017. szeptember 21‑i végzését a szülőknek kézbesítették, azaz 2017. szeptember 22. ( 39 )

98.

Ugyanakkor, ahogyan arra a kérdést előterjesztő bíróság is rámutat, a nemzeti iratok tartalmaznak egy, a szülők képviselőjétől származó, 2017. szeptember 27‑imemorandum of appearance‑t, amelyet a Rules of the Superior Courts (felsőbíróságok eljárási szabályzata) 12. rendelkezésének 9. szabályával, valamint az abban említett A. melléklet II. részének 1. sz. formanyomtatványával összhangban állítottak ki. Ebben a dokumentumban a szülők képviselője jelzi, hogy megkapta az originating summons‑t, és egy statement of claim megküldését kéri, ami úgy tűnik, hogy a HCC által az ír High Courthoz benyújtott, az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzésének végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelemhez kapcsolódik.

99.

A kérdést előterjesztő bíróság feladata ezen elem megvizsgálása, valamint annak meghatározása, hogy az a tény – amennyiben azt bizonyítottnak vesszük –, hogy a szülők nem kapták meg a HCC végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelmét, illetve az ír High Court végrehajthatóságot megállapító 2017. szeptember 21‑i végzésének kézbesítésekor bármely egyéb releváns dokumentumot, hatással van‑e a jogorvoslati határidő kezdő időpontjára.

100.

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jog által a peres feleknek biztosított alapvető jogok hatékony védelme megköveteli, hogy ez utóbbiakkal teljes indokolást közöljenek annak érdekében, hogy a lehető legjobb feltételek mellett védekezzenek. ( 40 ) Ezenkívül az uniós intézmények aktusaival szemben benyújtott jogorvoslat keretében a Bíróság megjegyezte, hogy a jogorvoslati határidő csak attól az időponttól kezdődhet, amikor az érintett személy pontosan megismerte a szóban forgó jogi aktus tartalmát és indokolását oly módon, hogy keresetindítási jogával élni tudjon. ( 41 ) Végül hasznos emlékeztetni az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatára, amely szerint a jogorvoslati határidő csak attól az időponttól kezdődhet, amikor a kérelmezők ténylegesen teljes formájában megismerhették a bíróság határozatát. ( 42 )

101.

Az a kérdés, hogy a 2201/3003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt határidő meghosszabbítható‑e olyan esetben, amikor egy végrehajthatóságot megállapító határozat végrehajtására e határozatnak a végrehajtása alá vont személy részére történő kézbesítését megelőzően került sor, csak akkor merül fel, ha a kérdést előterjesztő bíróság e vizsgálat alapján arra a következtetésre jut, hogy a szülők a jogorvoslati kérelmüket határidőn túl nyújtották be.

102.

A 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdése szerint a végrehajthatóvá nyilvánítás ellen jogorvoslatot egy hónapon belül, illetve ha az a fél, akivel szemben a végrehajtást kérik, más tagállamban rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel, mint amelyben a végrehajthatóvá nyilvánításra sor került, két hónapon belül kell benyújtani. A határidő a távolságra tekintettel nem hosszabbítható meg.

103.

Mivel a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdése csak azt mondja ki, hogy a jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidő a távolságra tekintettel nem hosszabbítható meg, ( 43 ) e határidőnek a távolságtól eltérő más okból történő meghosszabbítása nem kizárt. ( 44 )

104.

Ahogyan arra a szülők helyénvalóan hivatkoznak, ezt a szó szerinti értelmezést alátámasztja az a tény, hogy a 2201/2003 rendelet egyébként igen egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz az érintett bíróságok jogkörét érintő esetleges kizárásokkal, tilalmakkal vagy korlátozásokkal kapcsolatban. ( 45 ) Ennélfogva az a tény, hogy a határidőnek csak a távolságra tekintettel történő meghosszabbítása kifejezetten tiltott, annak a jele, hogy az uniós jogalkotó nem akarta kizárni a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében megállapított határidő egyéb okokból történő meghosszabbítását.

105.

A 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt jogorvoslati határidő rendszertani értelmezése nem vezet más eredményre. Ennélfogva a 33. cikk rendszeréből az következik, hogy a jogorvoslati kérelem benyújtására nyitva álló, az e rendelkezés (5) bekezdésében előírt határidő célja az, hogy ne késleltesse a valamely másik tagállamban hozott azon határozatok végrehajtását, amelyeket a 31. cikkel összhangban végrehajthatóvá nyilvánítottak. Ez a cél abból vezethető le, hogy a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdése alapján a jogorvoslati határidő csak a végrehajtás alá vont személy jogorvoslati kérelme tekintetében alkalmazandó, tehát abban az esetben, ha végrehajthatóságot megállapító határozatot hoztak. Ellenben az említett rendelet 33. cikkének (4) bekezdése alapján a végrehajtást kérő személy által benyújtott jogorvoslati kérelem esetében nincs határidő, amikor ez a személy azon kérelmének az eljáró bíróság által történő elutasítását vitatja, amelyet a 28. cikk alapján annak érdekében nyújtott be, hogy a másik tagállamban hozott határozat végrehajthatóságát megállapító határozatot hozzanak.

106.

Ebből következik, hogy a határidő meghosszabbítása nem kizárt többek között akkor, ha az nem jár azzal a veszéllyel, hogy indokolatlanul késlelteti egy olyan határozat végrehajtását, amelyet a közelmúltban végrehajthatóvá nyilvánítottak.

107.

Ez a helyzet áll fenn a jelen ügy körülményei között, amelyben azt a határozatot, amelynek tekintetében a végrehajthatóság megállapítását kérték, már a jogorvoslat benyújtását megelőzően végrehajtották, így a jogorvoslati határidő meghosszabbítása nem jár azzal a veszéllyel, hogy késlelteti a végrehajtást. Akár az is állítható, hogy ebben az esetben a végrehajtás alá vont személynek a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdése alapján benyújtott jogorvoslati kérelmét – ahogyan a végrehajtást kérő személynek ez e cikk (4) bekezdése alapján benyújtott jogorvoslati kérelmét is – a határidő korlátozása nélkül kellene tudni benyújtani. Anélkül, hogy idáig elmennénk, elegendő megállapítani azt, hogy ilyen esetben a határidő semmiképpen sem alkalmazható megszorító módon.

108.

Ebből következik, hogy a 2201/2003 rendelet nem zárja ki azt, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság meghosszabbítsa a jogorvoslati kérelem benyújtására nyitva álló, az említett rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt határidőt. ( 46 ) A tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjében kell meghatározni az ilyen meghosszabbításra vonatkozó eljárási szabályokat.

109.

Jóllehet a 2201/2003 rendelet nem zárja ki az említett rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt határidő meghosszabbítását vagy újbóli megnyitását, ( 47 ) továbbra is fennáll az, hogy e határidő alkalmazása a főszabály, amely alól csak megfelelően indokolt esetekben van kivétel.

110.

Ezenkívül a nemzeti bíróságnak ilyen esetekben az e határidő meghosszabbítására vagy újbóli megnyitására vonatkozó hatáskörét az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve határozza meg. ( 48 )

111.

Egyfelől úgy tűnik, hogy az egyenértékűség elve – ami azt jelenti, hogy az azon jogorvoslati kérelmekre vonatkozó eljárási szabályok, amelyek célja, hogy biztosítsák a jogalanyokat az uniós jog alapján megillető jogok védelmét, nem lehetnek kevésbé kedvezők, mint a hasonló belső jogi helyzeteket szabályozó rendelkezések ( 49 ) – a jelen ügyben nem jelent problémát. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis az következik, hogy az ír jog a bíróságra ruházza a jogorvoslati határidők megfelelően indokolt esetekben történő meghosszabbítására vonatkozó hatáskört, amikor a nemzeti jog alkalmazásáról van szó. ( 50 )

112.

Másfelől a tényleges érvényesülés elve alapján a nemzeti eljárási szabályok nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását. ( 51 )

113.

Ebben a tekintetben a jelen ügyben a 2201/2003 rendelet, pontosabban III. fejezetének 2. szakasza mérlegre teszi a végrehajtást kérő személynek a végrehajtás gyors elérése érdekében biztosított jogát, valamint a végrehajtás alá vont személy számára biztosított azon jogot, hogy a megkeresett tagállamban hatékonyan lépjen fel a valamely másik tagállamban hozott határozat végrehajtásával szemben. ( 52 ) Ezenkívül – mindenekelőtt – a gyermek mindenek felett álló érdeke lehető legnagyobb mértékben történő figyelembevételének biztosítására, valamint a Charta 24. cikkében előírt alapvető jogainak tiszteletben tartásának biztosítására való törekvésre irányuló cél a 2201/2003 rendelet valamennyi rendelkezését áthatja, és azok alapját képezi. ( 53 )

114.

Ebből következik, hogy amikor egy nemzeti bíróság – mint a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság – a nemzeti eljárási szabályait alkalmazza a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt határidő‑hosszabbításról való határozathozatal érdekében, ennek a bíróságnak törekednie kell arra, hogy biztosítsa az előző pontban hivatkozott jogok és célok tényleges érvényesülésének megőrzését. Ez a követelmény egy konkrét esetben előírhatja a határidő meghosszabbítását, valamint időbeli korlátozásokat is előírhat az ilyen meghosszabbítás tekintetében. Az ebben a tekintetben elvégzendő mérlegelése során az érintett bíróságnak figyelembe kell vennie a rendelet általános rendszerét, valamint az adott ügy valamennyi összefüggését.

115.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságnak ebben a tekintetben többek között a következő tényezőket kell figyelembe vennie.

116.

A 2201/2003 rendelet nemcsak lehetővé kívánja tenni azon határozatok gyors végrehajtását, amelyek végrehajthatóvá nyilvánítását kérik, hanem jogbiztonságot is biztosítani kíván e határozatok elismerése és végrehajtása során. Ugyanakkor a jogbiztonság szempontjából hátrányos lehet egy már végrehajtott határozat jogszerűségének bármilyen időbeli korlát nélkül történő vitatását lehetővé tenni. Ez annál is inkább igaz, mivel a végrehajthatóságot megállapító határozat megsemmisítése az elsietett végrehajtás által előidézett ténybeli helyzet visszaállításához, azaz egy olyan esetben, mint amilyen a jelen ügyben is fennáll, a gyermekeknek a megkeresett tagállamba történő visszaviteléhez is vezethet. ( 54 ) A nemzeti bíróságnak tehát figyelembe kell vennie az eredetileg előírt határidőhöz képest bekövetkezett időmúlást. A jelen ügyben az a 48 órás késés, amellyel a szülők a jogorvoslati kérelmüket benyújtották, minimális, mivel e jogorvoslati kérelem elfogadása nem idéz elő jelentős különbséget a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt eredeti határidőhöz képest.

117.

A 2201/2003 rendelet célja nemcsak az, hogy elősegítse a más tagállamokban hozott, a szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerését és végrehajtását, hanem annak elkerülése is, hogy ezeket a határozatokat végrehajthatóvá nyilvánítsák akkor, ha ez az említett rendelet 23. cikkében előírt, elismerést kizáró okokkal ellentétes. Úgy tűnik tehát, hogy az olyan ténybeli helyzet fennállása, amely egy olyan, végrehajthatóvá nyilvánított határozat alapján jött létre, amely esetében nyilvánvalóan elismerést kizáró okok állnak fenn, és amelyet anélkül hajtottak végre, hogy a végrehajtás alá vont személynek lehetősége lett volna az ellen kifogást emelni, a Chartával összefüggésben értelmezett 2201/2003 rendelet hatékony érvényesülése tekintetében problémásabb, mint az eredetileg előírt határidőhöz képest 48 órás késéssel benyújtott jogorvoslati kérelem elfogadása. Ez annál is inkább így van, mivel a 2201/2003 rendelet rendelkezései tényleges érvényesülésének egy határozat jogellenes végrehajtása által történő megsértése annyi ideig tart, ameddig az említett végrehajtás alapján létrejött ténybeli helyzet fennáll. ( 55 )

118.

A polgári és kereskedelmi ügyekben hozott, az 1215/2012 rendelet, az úgynevezett „Brüsszel Ia” rendelet hatálya alá tartozó határozatoktól, ( 56 ) valamint a 2201/2003 rendelet 40. cikkében említett, a láthatási joggal és a gyermek visszavitelével kapcsolatos határozatoktól ( 57 ) eltérően az uniós jogalkotó nem döntött kifejezetten úgy, hogy a 2201/2003 rendelet szerinti, a szülői felelősséggel kapcsolatos határozatokra nem vonatkozik a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás. Ahogyan azt a lengyel kormány a tárgyaláson szemléltetésképpen kiemelte, a „Brüsszel Ia” és a „Brüsszel IIa” rendelet ebben a tekintetben nem azonos, mivel az utóbbi rendelet alapját a gyermek mindenek felett álló érdekének védelmére irányuló cél képezi. A szülői felelősségre vonatkozó határozatok érzékeny jellegük, valamint a szóban forgó, a gyermekeket és a szülőket megillető jogok fontossága miatt nem eredményeznek automatikus, bármilyen ellenőrzés nélkül történő végrehajtást a megkeresett tagállamban. A 2201/2003 rendelet III. fejezetének 2. szakaszában előírt végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás lefolytatása tehát a szülői felelősségre vonatkozó, valamely másik tagállamban hozott bámely határozat végrehajtásának elengedhetetlen előfeltétele. ( 58 )

119.

Márpedig ezt az eljárást úgy alakították ki, hogy az kötelezően két szakaszból áll: ekképpen, a 2201/2003 rendelet 31. cikkének (1) bekezdésével összhangban a végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelemmel megkeresett bíróság először haladéktalanul határozatot hoz, és sem az a személy, aki ellen a végrehajtást kérték, sem pedig a gyermek, az eljárásnak ebben a szakaszában a kérelemre semmiféle észrevételt nem tehet. Ugyanakkor másodszor, az ekként meghozott végrehajthatóságot megállapító határozat tényleges végrehajtása előtt annak a személynek, aki ellen a végrehajtást kérték, lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy jogorvoslati kérelmet nyújtson be annak érdekében, hogy többek között az említett rendelet 23. cikkében előírt, elismerést kizáró okok valamelyikére hivatkozhasson, ( 59 ) és a végrehajtással szemben időben ellentmondással éljen.

120.

A Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében az alapvető jogok gyakorlása csak az érintett jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával és csak annyiban korlátozható, amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

121.

Ebben a tekintetben a Bíróság megállapította, hogy a 2201/2003 rendelettel összhangban elfogadott, végrehajthatóságot megállapító határozat csak kivételes körülmények között – amelyeket az abszolút sürgősség jellemez –, amikor azt a gyermek mindenek felett álló érdeke kötelező jelleggel megköveteli, és amikor az említett rendelet 20. cikke alapján elfogadott ideiglenes intézkedések nem elegendőek, válhat kivételesen, az általános szabálytól eltérően az elfogadásától kezdődően végrehajthatóvá, és hajtható végre a jogorvoslati eljárás befejeződése előtt. A Bíróság elismerte, hogy ezek a körülmények fennállnak egy olyan esetben, amikor a gyermek kényszerrel történő, egy másik tagállamban lévő bentlakásos intézményben való elhelyezését elrendelő határozat végrehajtásáról van szó, miközben a gyermek már megszökött, és számos öngyilkossági kísérletet hajtott végre, és csak a gyermek (nem pedig annak szülei) tiltakozott az említett elhelyezés ellen. ( 60 )

122.

Az alapügy tényállásából egyértelműen kitűnik, hogy ilyen kivételes körülmények a jelen ügyben egyáltalán nem álltak fenn. Ugyanis amikor a CFA és a HCC szociális munkásai végrehajtották az ír High Court végrehajthatóságot megállapító, 2017. szeptember 21‑i végzését, és a gyermekeket a szülők akarata ellenére visszavitték Angliába, a gyermekek Írországban egy nevelőcsaládban biztonságban voltak. Nem állt fenn tehát annak veszélye, hogy a szülők a gyermekekkel újból megszöknek, és az sem, hogy a gyermekek jólléte sérelmet szenved, ami a végrehajthatóságot megállapító végzés azonnali végrehajtását tette volna szükségessé.

123.

Ezenkívül nem látom azt, hogy a gyermekek Angliába történő visszavitelének sürgőssége miként lehetett olyan jellegű, hogy azt még a végrehajthatóságot megállapító végzésnek a szülők részére történő kézbesítése előtt meg kellett valósítani, miközben a HCC közel két hetet várt azzal, hogy az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzésének megszerzését követően az említett végzés végrehajthatóvá nyilvánítása iránti kérelmét 2017. szeptember 21‑én benyújtsa.

124.

Végül a jelen ügyben a végrehajthatóságot megállapító határozat azonnali végrehajtása, azaz a gyermekek Angliába való visszavitele a szülők és a gyermekek legalábbis átmenetileg történő szétválasztása miatt visszafordíthatatlan károkat okozhatott. A Bíróság elismerte, hogy a kisgyermekek esetében a biológiai idő általános szempontok alapján nem mérhető, tekintettel az ilyen gyermekek értelmi és személyiségstruktúrájára és az utóbbi fejlődésének gyorsaságára. ( 61 ) Ahogyan azt a Bíróság megjegyezte, ilyen körülmények között az elválasztás azzal a veszéllyel jár, hogy az érintett gyermekek és a szüleik között a kapcsolat helyrehozhatatlanul megromlik, és visszafordíthatatlan lelki sérülést eredményez. ( 62 ) Ebből következik, hogy a jelen ügyben a szülőket megillető, hatékony jogorvoslathoz való eljárási jog tényleges érvényesülése a Charta 7. cikkében biztosított, a családi életük tiszteletben tartásához való anyagi joguk védelme tényleges érvényesülésének is a feltételét képezte.

125.

Ilyen körülmények között nem szükséges abban a kérdésben állást foglalni, hogy a szülőknek a Charta 47. cikkében előírt hatékony jogorvoslathoz való jogának ily módon történő korlátozása megsértette‑e e jognak a Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerinti lényeges tartalmát. Elegendő megállapítani azt, hogy az a mód, ahogyan az ír és az angol hatóságok eljártak, a szülők hatékony jogorvoslathoz való alapvető joga különösen súlyos megsértésének minősül, amelyre a gyermekek biztonságának és mindenek felett álló érdekének megőrzése érdekében egyáltalán nem volt szükség, és amely tehát nem volt igazolt.

126.

Kétségtelen, hogy a jelen ügyben kifejezetten nem nyert bizonyítást az, hogy közvetlen okozati összefüggés áll fenn egyrészről a szülők hatékony jogorvoslati jogának indokolatlan megsértése, másrészről pedig azon tény között, hogy a szülők nem tartották be a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt határidőt a végrehajthatóságot megállapító határozat ellen irányuló jogorvoslati kérelmük benyújtása során. A szülők képviselői egyébként megjegyezték, hogy ez a késedelem az ő felelősségük, és nem a szülőké. ( 63 )

127.

Mindenesetre – ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság helyénvalóan megjegyzi – nem zárható ki, hogy a HCC magatartása és az alapügy körülményei a szülőknél együttesen elbátortalanító érzést idéztek elő, amely alapján ez utóbbiak azt gondolták, hogy hiábavaló jogorvoslatot benyújtani a végrehajthatóságot megállapító határozat ellen Írországban, miközben azt még azelőtt végrehajtották, hogy nekik kézbesítették volna. Ilyen körülmények között nem zárható ki, hogy egy ilyen elbátortalanodás közvetett okozati összefüggésben áll a jogorvoslati kérelmük benyújtásához kapcsolódó késedelemmel.

128.

Ennélfogva az alapügy tényállására tekintettel először is nem lehetetlen, hogy okozati összefüggés áll fenn egyfelől azon mód között, ahogyan a HCC a szóban forgó család ügyiratát kezelte, másfelől pedig az e család Írországba szökése között. ( 64 )

129.

Másodszor, az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzését, amely a gyermekeket gyámság alá helyezte, és elrendelte a visszavitelüket, a szülők távollétében hozták olyan körülmények között, amelyek alapján – ahogyan azt a tárgyaláson több fél megerősítette – legalábbis kétséges az, hogy a szülőknek tényleges lehetőségük volt arra, hogy meghallgassák őket. ( 65 )

130.

Harmadszor, ezt a végzést ezután Írországban végrehajthatóvá nyilvánították, és azt indokolatlanul ( 66 ) hajtották végre azonnal anélkül, hogy a szülőknek lehetőségük lett volna az ellen kifogást emelni, miközben ők egyértelműen tudtak a 2201/2003 rendelet 23. cikkében előírt bizonyos, az elismerést megtagadó okokra hivatkozni, ( 67 ) többek között arra, hogy a HCC eljárást megindító iratát nem kézbesítették számukra időben, valamint hogy az angol High Court határozatát anélkül hozták, hogy lehetőségük lett volna arra, hogy meghallgassák őket.

131.

Negyedszer, teljes mértékben logikus, hogy a gyermekek Angliába történő visszavitelét követően a szülők először Angliában törekedtek megfellebbezni az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzését.

132.

Márpedig, ötödször az említett végzés elleni fellebbezés benyújtásának engedélyezését a Court of Appeal of England and Wales (fellebbviteli bíróság, Anglia és Wales) egy rendkívül szűkszavú indokolással tagadta meg számukra, amely úgy tűnik, hogy nem vette figyelembe azt, hogy az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzése a szülők meghallgatáshoz való jogára tekintettel nyilvánvalóan problematikus. ( 68 )

133.

Ezek a tényezők – együttesen figyelembe véve – bonyolulttá tehették és végül késleltethették azt, hogy a szülők Írországban jogorvoslatot nyújtsanak be, ( 69 ) még akkor is, ha a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy utóbbiaknak a jogorvoslat határidőn belül történő benyújtására irányuló szándéka a különböző ténybeli körülményekből kitűnik. Ahogyan arra a felek képviselője a tárgyaláson megalapozottan rámutatott, ebben az összefüggésben fontos szem előtt tartani azt, hogy a szülők társadalmilag és gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő személyek, akik a velük szemben álló hatósághoz képest kétségtelenül kevesebb forrással rendelkeztek ahhoz, hogy megszervezzék a saját védelmüket.

134.

Az alapügy irataiban nincs semmilyen olyan elem, amely alapján az gondolható, hogy a szülők által a jogorvoslati kérelemnek az eredetileg előírt határidőhöz képest késedelmesen történő benyújtása késleltető szándékból, arra irányuló akarattal történt, hogy az előírt határidők betartását megakadályozzák vagy azok megkerülését megkíséreljék, ellentétben azzal, ami számomra úgy tűnik, hogy a Hoffman ügyben történt. ( 70 ) A jelen ügy tényállásából ezzel ellentétben az következik, hogy a szülők jóhiszeműen jártak el, és minden tőlük telhetőt megtettek a jogorvoslati kérelmük határidőben történő benyújtása érdekében.

135.

Ugyanakkor már megállapítást nyert, hogy a HCC és annak ír megfelelői a jelen ügyben nem tanúsítottak kellő gondosságot. ( 71 ) Különösen a végrehajthatóságot megállapító határozat elhamarkodott végrehajtása nem volt igazolt. ( 72 ) E hatóságok magatartása annál is inkább nem menthető, mivel olyan közigazgatási hatóságokról van szó, amelyek esetében – a „klasszikus” külföldre vitel esetében az elhagyott szülőtől eltérően – nem feltételezhető, hogy saját érdekük fűződik a gyermekek visszaviteléhez, hanem azoknak kizárólag e gyermekek mindenek felett álló érdekének a lehető legnagyobb mértékben történő megőrzése szempontjából kellene eljárniuk. Ugyanakkor a CFA és a HCC eljárása a jelen ügyben nem állt összhangban ezzel a céllal.

136.

A fentiekből következik, hogy a C‑325/18. PPU. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2201/2003 rendelet végrehajtási rendelkezéseit érintő ügyben az eljáró bíróság a tagállamok eljárási autonómiájának elve értelmében hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az említett rendelet 33. cikkének (5) bekezdésében előírt jogorvoslati határidőt meghosszabbítsa. Az érintett bíróság feladata, hogy az adott ügy összes körülménye alapján, valamint az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvére tekintettel megvizsgálja azt, hogy ezt a meghosszabbítást engedélyezni kell‑e. Ezen értékelés során ez a bíróság többek között figyelembe veheti azt, hogy a végrehajthatóságot megállapító határozat azt megelőzően történő végrehajtása, hogy e határozatot a végrehajtás alá vont személy részére kézbesítették, indokolatlanul sértette e személynek a Charta 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jogát.

137.

Ahogyan az a fentiekben jeleztem, ( 73 ) a C‑325/18. PPU. sz. ügyre vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtását követően a szülők ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz, amely arra irányult, hogy utóbbi szólítsa fel a HCC‑t arra, az alapeljárás befejezéséig ne folytassa a csecsemő örökbefogadására irányuló eljárást, a két idősebb gyermek örökbefogadására irányuló eljárást pedig ne indítsa meg.

138.

A kérdést előterjesztő bíróság ilyen körülmények között kérdezi a C‑375/18. PPU. sz. ügyben feltett kérdésével azt, hogy az uniós joggal és többek között a 2201/2003 rendelettel ellentétes‑e az, hogy ez a bíróság védelmi célú intézkedésről rendelkezik egy másik tagállam hatóságával szemben annak érdekében, hogy e hatóságnak megtiltsa, hogy a gyermekek örökbefogadására irányuló eljárást indítson az említett tagállam bíróságai előtt, jóllehet ez az intézkedés az említett rendelet 33. cikkének (5) bekezdésével összhangban kezdeményezett jogorvoslati eljárás felei jogainak védelme érdekében szükségesnek bizonyul.

139.

A kérdésében a kérdést előterjesztő bíróság konkrétan azt hangsúlyozza, hogy azon intézkedés címzettje, amelynek elrendelését tőle kérik, egy másik tagállam hatósága.

140.

Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy kétségtelenül nem kizárt, hogy egy külföldi közjogi jogalannyal szembeni ilyen intézkedésről való rendelkezés bizonyos körülmények között az alkotmányjoggal és a nemzetközi közjoggal kapcsolatos sajátos kérdéseket vethet fel.

141.

Ugyanakkor, ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság helyénvalóan megjegyzi, a jelen ügyben nem az Egyesült Királyság igazságszolgáltatásának, végrehajtó hatalmának és a belső közigazgatásának a szuverenitásába való beavatkozásról van szó, mivel azon intézkedésnek, amelynek elrendelését a kérdést előterjesztő bíróságtól kérik, a HCC mint az e bíróság előtti jogorvoslati eljárásban részes fél a címzettje. Márpedig maga a HCC kezdeményezte a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást Írországban, amelynek a kérdést előterjesztő bíróság előtti jelen eljárás csak a meghosszabbítását képezi. Kétséges tehát, hogy a HCC a jelen esetben ki tudja‑e vonni magát a kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárás hatása alól. Az az elgondolás, amely szerint az olyan állam, amely egy másik állam bírósága előtti eljárásba avatkozik be, az ekként indult eljárás tekintetében ezen állam joghatósága alá rendeli magát, és ennélfogva nem hivatkozhat a joghatóság alóli mentességére, egyébként az államok mentességéről szóló európai egyezményben is megtalálható. ( 74 )

142.

Mindenesetre nem a Bíróság feladata annak meghatározása, hogy a jelen ügyben az a tény, hogy a HCC egy másik tagállam hatósága, megakadályozhatja‑e a kérdést előterjesztő bíróságot abban, hogy az előtte folyamatban lévő eljárásban védelmi célú intézkedést hozzon vele szemben. Ugyanis az előterjesztő bíróság kérdése arra szorítkozik, hogy az uniós joggal és különösen a 2201/2003 rendelettel nem ellentétes‑e az ilyen intézkedés.

143.

Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság azt az elvet veszi alapul, hogy az Egyesült Királyságban releváns örökbefogadási eljárás egy bírósági eljárás, vagy amely legalábbis bírósági határozatok meghozatalát teszi szükségessé, azt kérdezi, hogy egy olyan intézkedés, amely elrendeli, hogy a HCC ilyen eljárást ne folytasson, illetve ne indítson, egyenértékű‑e a HCC számára annak a megtiltásával, hogy a joghatósággal rendelkező angol bíróságokhoz forduljon, és az tehát a Bíróság által a Turner, ( 75 ) valamint az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ügyben ( 76 ) hozott ítéletek által tiltott anti‑suit injunction egyik formájához tartozik‑e.

144.

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a HCC által a kérdést előterjesztő bíróság részére 2018. március 27‑én küldött levélből kitűnik, hogy az elhelyezést elrendelő határozatot (placement order), amely a HCC‑t felhatalmazza arra, hogy a csecsemő számára potenciális örökbefogadó szülőket keressen, és hogy őt átmenetileg náluk helyezze el, már 2017. december 21‑én meghozták. ( 77 ) Ezenkívül a HCC jelzi, hogy a csecsemő örökbefogadásról szóló határozat (adoption order) meghozatalára irányuló jövőbeli kérelmet ezentúl ezen potenciális örökbefogadó szülőknek kell benyújtani. Egyáltalán nem világos tehát, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára az a tény, hogy a HCC‑t arra szólítják fel, hogy ne folytassa a csecsemő örökbefogadására irányuló eljárást, valójában magában foglalja‑e azt, hogy a HCC‑nek megtiltják, hogy egy angol bírósághoz forduljon. Ezenkívül a HCC a jelen eljárás keretében tartott tárgyaláson megismételte, hogy nem tervezett a két idősebb gyermek örökbefogadására irányuló eljárást indítani.

145.

Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság feladata meghatározni, hogy az az intézkedés, amelynek elrendelését a szülők tőle kérik, valóban tartalmaz‑e „anti‑suit elemet”, amennyiben az a HCC számára megtiltja, hogy egy angol bírósághoz forduljon. Ha nem ez a helyzet, nem tűnik ki, hogy az ilyen intézkedés elrendelése mennyiben jelenthet a Bíróság „anti‑suit injunctions” tárgyú ítélkezési gyakorlatára tekintettel problémát.

146.

Mindenesetre meg kell állapítani, hogy még ha feltételezzük is, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által elrendelt védelmi célú intézkedés azzal a hatással jár, hogy az alapeljárás befejezéséig átmenetileg megakadályozza azt, hogy a HCC egy angol bírósághoz forduljon a csecsemő vagy a két idősebb gyermek örökbefogadása érdekében, az ilyen intézkedést a 2201/2003 rendelet, illetve más uniós jogi rendelkezés egyébként nem tiltja.

147.

Először is, az az intézkedés, amelynek a HCC‑vel szemben történő kibocsátását a szülők a kérdést előterjesztő bíróságtól kérik, nem anti‑suit injunction, hanem egy freezing vagy Mareva injunction. Az ilyen intézkedésnek nem annak megakadályozása a célja, hogy az a fél, akivel szemben azt kibocsátják, egy másik bírósághoz forduljon, hanem annak megakadályozására irányul, hogy ez a fél a jogvita lezárása előtt olyan visszafordíthatatlan kész helyzetet teremtsen, amely az ezen jogvita lezárásakor meghozandó határozatot minden hatékony érvényesülésétől megfosztja. Tehát a ténybeli helyzetnek a jogvita lezárásáig való fenntartásáról van szó. ( 78 )

148.

Másodszor, még ha feltételezzük is, hogy az ilyen freezing injunction az alapeljárás körülményei között egy „anti‑suit elemet” tartalmaz, amennyiben a HCC‑nek megtiltja, hogy egy angol bírósághoz forduljon, nem tartozik az anti‑suit injunctions megtiltásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlat hatálya alá.

149.

Ebben a tekintetben a Bíróság a Turner‑, valamint az Allianz és Generali Assicurazioni Generali ügyben megállapította, hogy egy anti‑suit injunction, azaz a jelen esetben az olyan intézkedés, amely megtiltja valakinek, hogy másik tagállam bíróságai előtt eljárást indítson vagy folytasson, nem egyeztethető össze a Brüsszeli Egyezménnyel és a 44/2001 rendelettel, azaz a „Brüsszel I” rendelettel, mivel az ilyen intézkedés nem tartja tiszteletben azt az elvet, amely szerint valamennyi eljáró bíróság az alkalmazandó szabályok alapján maga határozza meg, hogy rendelkezik‑e joghatósággal az elé terjesztett jogvita eldöntésére. ( 79 ) A másik tagállam bíróságának joghatóságába való ilyen beavatkozás egyébként összeegyeztethetetlen a kölcsönös bizalom elvével, amely a joghatóságok kötelező rendszere bevezetésének alapját képezi, amelyet az e jogszabályok hatálya alá tartozó valamennyi bíróságnak tiszteletben kell tartania. ( 80 )

150.

Ugyanakkor az anti‑suit injunctions ezen tilalmát alátámasztó érvelés nem alkalmazható a jelen ügy körülményeire.

151.

Így azokban az ügyekben, amelyekben a Bíróság az anti‑suit injunctions brüsszeli‑luganói rendszerből eredő jogszabályokkal való összeegyeztethetetlenségét állapította meg, ezen intézkedések célja az volt, hogy a valamely tagállam bírósága előtt folyamatban lévő jogvitában részes felet megakadályozza abban, hogy az ezen jogvitában részes másik féllel szemben ugyanabban a tárgyban egy másik tagállam bírósága előtt bírósági eljárást kezdeményezzen vagy folytasson. ( 81 ) Ilyen körülmények között az előbbi bíróság által hozott anti‑suit injunction ténylegesen a brüsszeli‑luganói jogszabályok által előírt joghatósági szabályok megkerülését, valamint az utóbbi bíróság arra vonatkozó joghatóságába való beavatkozást jelenti, hogy e szabályokat maga alkalmazza.

152.

Ugyanakkor – ahogyan azt az Egyesült Királyság kormánya a tárgyaláson megjegyezte – a jelen ügyben a helyzet alapjaiban eltérő.

153.

Ugyanis nem annak megakadályozásáról van szó, hogy a HCC egy másik tagállam bíróságához forduljon ugyanabban a tárgyban, mint amely a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvita tárgya, mivel egy Angliában kezdeményezett vagy később ott folytatott, örökbefogadásra irányuló bírósági eljárás tárgya teljesen más. A két érintett bíróság között tehát nincs perfüggőség, sem pedig joghatósági vita.

154.

Ez annál is inkább így van, mivel a 2201/2003 rendelet csak a hatálya alá tartozó határozatok vonatkozásban szabályozza a tagállami bíróságok közötti joghatósági vitákat. Márpedig az örökbefogadásról szóló határozat és az azt előkészítő intézkedések nem tartoznak a 2201/2003 rendelet hatálya alá, így az alapügyben a tagállamok bíróságai között nem áll fenn az említett rendelet értelmében vett ilyen összeütközés. ( 82 )

155.

Ebből az következik, hogy az anti‑suit injunctions tárgyú ítélkezési gyakorlatból eredő elvekkel a jelen ügyben nem ellentétes az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a HCC‑vel szemben védelmi célú intézkedést hozott, amely arra irányult, hogy utóbbi ne folytasson, illetve ne kezdeményezzen örökbefogadásra irányuló eljárást Angliában.

156.

A jelen ügy körülményei között a 2201/2003 rendelet általános rendszerével, valamint az annak alapját képező kölcsönös bizalom elvével sem ellentétes, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a HCC‑vel szemben védelmi célú intézkedést hozott.

157.

Így a 2201/2003 rendelet 20. cikke kétségkívül csak arra az esetre ír elő ideiglenes intézkedéseket, ha valamely tagállami bíróságnak sürgősen kell ilyen intézkedéseket hoznia az e tagállamban található személyekkel, illetve vagyontárgyakkal kapcsolatban. Ugyanakkor ez a joghatóság csak azért került kifejezetten előírásra, mert az olyan körülmények között kell, hogy gyakorolható legyen, amikor az eltér a valamely tagállam bíróságának az ügyben érdemben fennálló joghatóságától. ( 83 )

158.

Ennélfogva azzal a körülménnyel, hogy csak ilyen ideiglenes intézkedések kerültek előírásra, egyáltalán nem áll ellentétben, hogy a tagállami bíróságok a 2201/2003 rendelet által rájuk ruházott joghatóságon belül ideiglenes intézkedéseket fogadjanak el az előttünk folyamatban lévő eljárások hatékonyságának biztosítása érdekében.

159.

Az ilyen intézkedések többek között egy olyan esetben bizonyulhatnak szükségesnek, mint amilyen a jelen eset is, amikor az egyik fél – a jelen esetben a HCC – egyáltalán nem garantálja az érintett bíróságnak, hogy tiszteletben tartja azt az ítéletet, amelynek meghozatalára a 2201/2003 rendelettel összhangban az e bíróság előtt lefolytatott eljárás keretében kerül majd sor.

160.

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság helyénvalóan megjegyzi, hogy főszabály szerint kétségtelenül nem szükséges védelmi célú intézkedést hozni az ezen eljárásban részes félnek minősülő valamely másik tagállambeli hatósággal szemben, mivel ennek a hatóságnak részt kellene vennie ebben az eljárásban, és el kellene fogadnia azt, hogy a meghozandó határozatot tiszteletben kell tartania.

161.

Ugyanakkor, ahogyan az az alapügy körülményeiből következik, a jelen ügyben a HCC csak az ír High Court előtt az ír High Court végrehajthatóságot megállapító, 2017. szeptember 21‑i végzése ellen indult eljárásban vett részt, amely 2018. január 18‑án fejeződött be. Ellenben a HCC úgy döntött, hogy a szülők által az ír High Court 2018. január 18‑i végzésével szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt indított fellebbviteli eljárásban már nem vesz részt. Ráadásul a HCC arról tájékoztatta a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy semmi esetre sem áll szándékában a gyermekeket visszavinni, valamint hogy örökbefogadási eljárást kezdeményezett a csecsemő tekintetében. A HCC ebben a tekintetben azt állította, hogy az angol bíróságok rendelkeznek joghatósággal az ügy érdemi elbírálására, valamint hogy a gyermekek semmilyen esetben sem tartoznak az ír bíróságok joghatósága alá. Ez a vélemény – a jelen ügyben az ügy érdemére vonatkozó joghatóság kérdésének sérelme nélkül – azonban a 2201/2003 rendelet téves értelmezéséből ered. Ugyanis, ahogyan azt többek között a Bizottság a tárgyaláson megerősítette, ez a rendelet kifejezetten előírja, hogy a megkeresett tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek a végrehajthatóságot megállapító határozatok ellen benyújtott jogorvoslatok elbírálására.

162.

A HCC tehát először a 2201/2003 rendeletre hivatkozott annak érdekében, hogy az angol High Court 2017. szeptember 8‑i végzését végrehajthatóvá nyilvánítsák, és ebből a célból az említett rendelet 28. cikkével összhangban végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást kezdeményezett. Ezt követően az ír megfelelőivel együtt megkerülte az e rendeletben meghatározott eljárási kötelezettségeket azzal, hogy a végrehajthatóságot megállapító határozatot azt megelőzően hajtotta végre, hogy azt a szülők számára kézbesítették volna. Végül úgy vélte, hogy nem köteles végig részt venni a végrehajthatóságot megállapító határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelem alapján indult eljárásban, és nem helyezi kilátásba, hogy tiszteletben tartja majd az ezen eljárás végén a joghatósággal rendelkező bíróság által hozott határozatot.

163.

Ilyen körülmények között a HCC nem nyújtotta azokat a biztosítékokat, amelyek az egyébként a 2201/2003 rendelet által létrehozott eljárások működésének alapját képező kölcsönös elismerés és kölcsönös bizalom elvének alkalmazásához szükségesek. Ahogyan arra a Bíróság nemrégiben emlékeztetett, egy kölcsönös bizalmon és segítségnyújtáson alapuló rendszer ugyanis magában foglalja azt, hogy az abban résztvevő nemzeti hatóságok feladata, hogy megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek mellett a más tagállambeli megfelelői hasznosan és az uniós jog alapvető elveinek tiszteletben tartásával nyújthatnak segítséget. ( 84 )

164.

A C‑375/18. PPU. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az uniós joggal és többek között a 2201/2003 rendelet rendelkezéseivel nem ellentétes az, hogy valamely tagállami bíróság egy másik tagállami hatósággal szemben, amely az említett bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban részes fél, védelmi célú intézkedést hozzon, amely e hatóság számára megtiltja, hogy e másik tagállam bíróságai előtt a gyermekek örökbefogadására irányuló eljárást kezdeményezzen vagy az ilyen eljárást folytassa.

165.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Court of Appeal (fellebbviteli bíróság, Írország) C‑325/18. PPU. sz. ügyben feltett kérdéseire a következőképpen válaszoljon:

166.

Ezenkívül azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Court of Appeal (fellebbviteli bíróság, Írország) C‑375/18. PPU. sz. ügyben feltett kérdésére a következőképpen válaszoljon:

Az uniós joggal és többek között a 2201/2003 rendelet rendelkezéseivel nem ellentétes az, hogy valamely tagállami bíróság egy másik tagállami hatósággal szemben, amely az említett bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban részes fél, védelmi célú intézkedést hozzon, amely e hatóság számára megtiltja, hogy e másik tagállam bíróságai előtt a gyermekek örökbefogadására irányuló eljárást kezdeményezzen, vagy az ilyen eljárást folytassa.