1

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata jogvita idején hatályos változata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 79. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tisztviselő vagy a volt tisztviselő túlélő házastársa, a VIII. melléklet 4. fejezetében meghatározott módon, az elhunytnak fizetett, vagy azon öregségi nyugdíj vagy rokkantsági támogatás 60%‑ával egyenlő özvegyi nyugdíjra jogosult, amit az elhunyt akkor kapott volna, ha – a szolgálati időtől vagy korától függetlenül – az elhalálozása időpontjában erre a nyugdíjra jogosulttá vált volna.”

2

A személyzeti szabályzat 79. cikkének második bekezdése szerint:

„Azon tisztviselő túlélő házastársának fizetett özvegyi nyugdíj összege, aki a 35. cikkben meghatározott valamely hivatali státuszban állt, nem lehet kisebb a létminimum összegénél, sem pedig a tisztviselő utolsó alapilletményének 35%‑ánál.”

3

A személyzeti szabályzat 80. cikkének első bekezdése a következőképpen szól:

„Amennyiben a tisztviselő, illetve az öregségi nyugdíjra vagy rokkantsági támogatásra jogosult személy túlélő hozzátartozói nyugdíjra jogosult házastárs nélkül halálozik el, az elhunytnak a VII. melléklet 2. cikke szerinti, a halál időpontjában eltartott gyermekei a VIII. melléklet 21. cikkével összhangban árvasági nyugdíjra jogosultak.”

4

A személyzeti szabályzat 80. cikkének harmadik bekezdése értelmében:

„Amennyiben a tisztviselő, vagy az öregségi nyugdíjra vagy rokkantsági támogatásra jogosult személy elhalálozik, de az első bekezdésben előírt feltételek nem teljesülnek, a VII. melléklet 2. cikke szerinti eltartott gyermekek a VIII. melléklet 21. cikkének megfelelően árvasági nyugdíjra jogosultak; a nyugdíj azonban az említett cikk szerint kiszámított nyugdíj felével egyenlő.”

5

A személyzeti szabályzat 81. cikkének első bekezdése kimondja:

„Az öregségi nyugdíjra vagy rokkantsági támogatásra, illetve túlélő hozzátartozói nyugdíjra jogosult személy – a VII. mellékletben megállapított feltételek mellett – jogosult a 67. cikkben meghatározott családi támogatásokra; a háztartási támogatást a jogosult nyugdíja vagy támogatása alapján számítják ki. A túlélő hozzátartozói nyugdíj kedvezményezettjei részére ezeket a támogatásokat csak azon gyermekek tekintetében folyósítják, akik a halál időpontjában az elhunyt tisztviselő vagy volt tisztviselő eltartottjai voltak.”

6

A személyzeti szabályzat 81. cikkének második bekezdése szerint:

„A túlélő hozzátartozói nyugdíjra jogosult személy részére folyósítandó eltartott gyermek után nyújtott támogatás összege azonban a 67. cikk (1) bekezdésének b) pontjában megállapított támogatás összegének kétszerese.”

7

A személyzeti szabályzat 81a. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Minden egyéb rendelkezést figyelembe véve, különösen a túlélő hozzátartozói nyugdíjra jogosultak számára fizetendő legkisebb összegre vonatkozó előírásokat, az özvegy, illetve más jogosult személy számára túlélő hozzátartozói nyugdíjként fizetendő, a családi támogatásokkal növelt, valamint adókkal és egyéb kötelező levonásokkal csökkentett teljes összeg nem haladhatja meg:

8

A személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (1) bekezdése így szól:

„(1)   A tisztviselő az alábbi (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelően minden eltartott gyermeke után havi 372,61 EUR támogatást kap.”

9

A személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerint:

„(2)   »Eltartott gyermek« a tisztviselőnek vagy házastársának házasságból született, házasságon kívül született vagy örökbe fogadott gyermeke, akit ténylegesen a tisztviselő tart el.”

10

A személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 21. cikke így fogalmaz:

„(1)   A személyzeti szabályzat 80. cikkének első, második és harmadik bekezdésében meghatározott árvasági nyugdíj az első árva esetében nyolctizede azon túlélő hozzátartozói nyugdíjnak, amelyre az öregségi nyugdíjban vagy rokkantsági támogatásban részesülő tisztviselő vagy volt tisztviselő túlélő házastársa – a [személyzeti szabályzat VIII. melléklete] 25. cikk[é]ben előírt levonások figyelmen kívül hagyásával – jogosult lett volna.

A [személyzeti szabályzat e mellékletének] 22. cikke rendelkezéseire is figyelemmel az árvasági nyugdíj nem lehet kevesebb, mint a létminimum.

(2)   Az árvasági nyugdíjat, az elsőt követő minden egyes eltartott gyermek tekintetében az eltartott gyermek után nyújtott támogatás összegének kétszeresével kell növelni.

[…]

(3)   Az árvasági nyugdíj és a támogatások így kiszámított teljes összegét a jogosult árvák között egyenlően kell elosztani.”

11

A személyzeti szabályzat 82. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„(1)   A fent meghatározott nyugdíjakat a nyugdíjjogosultság első hónapjának első napján hatályban lévő illetménytáblázatok alapján kell kiszámítani.

A nyugdíjakra nem kell korrekciós együtthatót alkalmazni. [helyesen: A nyugdíjakra nem alkalmazható korrekciós együttható.]

Az euróban kifejezett nyugdíjakat a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 45. cikkében említett pénznemek egyikében folyósítják.”

12

A személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 41. cikke így fogalmaz:

„A nyugdíj összege bármikor újraszámítható, ha bármilyen tévedés vagy kihagyás történt.

A nyugdíjak módosíthatók vagy visszavonhatók, ha azokat e személyzeti szabályzat vagy e melléklet rendelkezéseivel ellentétesen állapították meg.”

13

A személyzeti szabályzat 85. cikkének első bekezdése így szól:

„Minden túlfizetett összeget vissza kell téríteni, amennyiben az átvevő tudatában volt annak, hogy a kifizetésnek nem volt jogos indoka, vagy amennyiben a túlfizetés ténye nyilvánvalóan olyan volt, hogy azt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. [helyesen: Minden jogosulatlanul kifizetett összeget vissza kell téríteni, ha az abban részesülő tudatában volt a kifizetés szabálytalanságának, vagy ha e szabálytalanság annyira nyilvánvaló volt, hogy azt az átvevőnek fel kellett volna ismernie.]”

14

Az Európai Közösségeket illető adó alkalmazása feltételeinek és eljárásának megállapításáról szóló, 1968. február 29‑i 260/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (HL 1968. L 56., 8. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 33. o.) 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„(1)   Az adófizetésre kötelezett személyeknek az adót havonta kell megfizetnie a Közösségek által kifizetett illetmények, bérek és járandóságok után.”

15

Három felperes, a 1997. május 10‑én született Francesco Spagnolli, a 1999. március 23‑án született Maria Alice Spagnolli és a 2001. december 3‑án született Bianca Maria Elena Spagnolli a szintén felperes Alberto Spagnolli, és házastársa, Elisa Simonazzi gyermeke.

16

E. Simonazzi az AD6 besorolási fokozat 3‑as fizetési fokozatában lévő európai uniós tisztviselőként dolgozott az Európai Bizottságnál 2005. július 16‑tól 2011. április 22‑ig, amikor elhunyt Pármában (Olaszország).

17

A házastársa halálakor Alberto Spagnolli az AD12 besorolási fokozat 1‑es fizetési fokozatába tartozó tisztviselői álláshelyet töltött be a Bizottság „Tengerügyek és halászat” főigazgatóságán.

18

2011. július 29‑én a Bizottság „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalának” (PMO) PMO.4. „Nyugdíjak” egysége (a továbbiakban: PMO.4. egység) értesítette Alberto Spagnollit a többek között a személyzeti szabályzat 79. és 80. cikke alapján hozott azon határozatról, amely számára özvegyi nyugdíjat, a három gyermeke számára pedig árvasági nyugdíjat ítélt meg 2011. augusztus 1‑jétől. Ugyanezen a napon e nyugdíjak összegére vonatkozó részleteket közölt az özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultságot meghatározó PMO/04/MAG/2011/ARES számú értesítés, amelyhez az említett nyugdíjak számítására vonatkozó mellékletet csatoltak (a továbbiakban együtt: 1. sz. értesítés).

19

2011. október 10‑én a „Tengerügyek és halászat” főigazgatóság főigazgatója elfogadott egy határozatot, amelyben Alberto Spagnolli kérelmére engedélyezte annak az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatósághoz (EFSA), Pármába való kirendelését 2011. október 16‑tól egy kezdeti ötéves időszakra. Az Alberto Spagnolli és az EFSA között létrejött ideiglenes alkalmazotti szerződés az AD9 besorolási fokozat 2. fizetési osztályába sorolta őt.

20

2012. április 17‑én a PMO.4. egység a 2. sz. módosító értesítés (PMO/04/MAG/2012/ARES) és az elvégzett számítások részleteit tartalmazó melléklete (a továbbiakban együtt: 2. sz. értesítés) útján tájékoztatta Alberto Spagnollit az özvegyi és árvasági nyugdíj összegének 2011. november 1‑jétől való naprakésszé tételéről. E naprakésszé tételt Alberto Spagnolli álláshelyének és illetményének megváltozása tette szükségessé, és az 1. sz. értesítésben foglalt számítási hiba kijavítására szolgált.

21

Ugyanezen a napon a PMO.4. egység megküldött Alberto Spagnollinak egy dokumentumot, amely az 1. sz. értesítésben foglalt, özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultságra vonatkozó számításokat váltotta fel (a továbbiakban: 1a. sz. értesítés).

22

2013 októberében az AD9 besorolási fokozat 2. fizetési fokozatába sorolt Alberto Spagnolli a 3. fizetési fokozatba lépett. A fizetési fokozatban való előrelépés az EFSA‑nál kapott havi alapilletményének emelkedését vonta maga után.

23

2015. február 6‑án Alberto Spagnollit felhívta telefonon a PMO.4. egység, hogy az özvegyi nyugdíj és árvasági nyugdíjak teljes összege számításának az új illetményére alkalmazandó progresszív index és a 2. sz. értesítésben foglalt számítási hiba miatti újabb felülvizsgálatáról tájékoztassa. Ugyanezen a napon Alberto Spagnolli elektronikus levelet kapott ezen egységtől, amely jelezte, hogy újra kell számítani a nyugdíjjogosultságait a fizetési fokozatának változása és a 2. sz. értesítésben foglalt hiba miatt. Ezen elektronikus levélben a PMO.4. egység arról is tájékoztatta Alberto Spagnollit, hogy az özvegyi és árvasági nyugdíj címén jogosulatlanul kifizetett, megközelítőleg 40000 eurót vissza kell térítenie. Ezen elektronikus levélhez mellékelték a 3. sz. módosító értesítést (PMO/04/LM/2015/ARES) és mellékleteit (a továbbiakban: 3. sz. értesítés), amelyekben szerepelt az özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultság 2012. július 1‑jétől és 2013. október 1‑jétől kezdődő új számítása, helyesbítve a 2. sz. értesítésben foglalt hibát és belefoglalva az alkalmazandó progresszív indexet.

24

2015. május 5‑én Alberto Spagnolli a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a 3. sz. értesítéssel szemben és a 2015. február 6‑i elektronikus levélben foglalt, azon 40000 euró visszatérítése iránti kérelemmel szemben, amelyet az özvegyi és árvasági nyugdíj címén állítólag jogosulatlanul fizettek ki számára 2012 és 2015 között.

25

A 2015. augusztus 3‑i HR. D.2/ON/ac/Ares(2015) határozattal (a továbbiakban: a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat) a kinevezésre jogosult hatóság elfogadhatónak nyilvánította a panaszt, érdemben azonban elutasította mind az özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultság összegének új számítását, mind pedig a megközelítőleg 40000 euró összeg visszatérítése iránti kérelmet illetően.

26

2015. augusztus 17‑én a PMO.4. egység vezetője elfogadta a nyugdíjból történő levonásra vonatkozó, PMO/04/LM/ARES/2015/3406787 számú határozatot (a továbbiakban: jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat), arról tájékoztatva Alberto Spagnollit, hogy a 3. sz. értesítés alapján 22368,19 euróval és minden gyermeke után 5922,72 euróval tartozik a Bizottságnak. E határozattal a PMO.4. egység ezenkívül tájékoztatta Alberto Spagnollit arról, hogy ezen összegeket az özvegyi és árvasági nyugdíjból történő havi levonásokkal szedik be.

27

2015. november 16‑án Alberto Spagnolli a saját és a két kiskorú lánygyermeke nevében, valamint a nagykorú Francesco Spagnolli a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozattal szemben.

28

2016. március 4‑én a kinevezésre jogosult hatóság elfogadta a panaszt elutasító, HR. E.2/RO/ac/Ares(2016) számú határozatot (a továbbiakban: a panaszt elutasító 2016. március 4‑i határozat).

29

A 2015. november 13‑án a Közszolgálati Törvényszék Hivatalához benyújtott keresetlevélben Alberto Spagnolli, a saját nevében és javára, valamint jogi képviseletre való meghatalmazása értelmében kiskorú gyermekei, Maria Alice Spagnolli és Bianca Maria Elena Spagnolli nevében és javára, továbbá különös képviseleti megbízással a vele egy háztartásban élő nagykorú Francesco Spagnolli nevében és javára előterjesztette az F‑140/15. szám alatt nyilvántartásba vett, a 3. sz. értesítés megsemmisítése iránti keresetet.

30

2016. február 3‑án a Bizottság benyújtotta válaszbeadványát a Közszolgálati Törvényszék Hivatalához.

31

2016. április 4‑én, az előírt határidőt tiszteletben tartva, a felperesek válaszoltak a Közszolgálati Törvényszék által az eljárási szabályzatának 69. cikke alapján elfogadott pervezető intézkedésekre és benyújtották a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatos írásbeli észrevételeiket.

32

A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2016. június 14‑én benyújtott keresetlevélben a felperesek az EUMSZ 270. cikk és a személyzeti szabályzat 91. cikke alapján előterjesztették az F‑29/16. számon nyilvántartásba vett és többek között a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat megsemmisítése iránti keresetet.

33

Az Európai Unió és alkalmazottai közötti jogviták elsőfokú elbírálásával kapcsolatos hatáskörnek a Törvényszékre történő átruházásáról szóló, 2016. július 6‑i (EU, Euratom) 2016/1192 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 200., 137. o.) 3. cikke alapján az F‑140/15. és F‑29/16. sz. ügyet – a 2016. augusztus 31‑i állásuk szerint – a Törvényszékhez tették át. Ezeket az ügyeket T‑568/16. és T‑599/16. számon vették nyilvántartásba és a kilencedik tanács elé utalták.

34

2016. szeptember 12‑én a Bizottság benyújtotta a Törvényszék Hivatalához válaszbeadványát a T‑599/16. sz. ügyben.

35

2016. december 9‑én a felperesek kérték tárgyalás tartását a T‑568/16. sz. ügyben, válaszul a Törvényszék által 2016. november 7‑én elfogadott pervezető intézkedésre.

36

2016. december 20‑án a felperesek a T‑599/16. sz. ügyben választ nyújtottak be.

37

A Bizottság 2017. február 2‑án benyújtotta viszonválaszát a T‑599/16. sz. ügyben.

38

A kilencedik tanács elnöke 2017. október 2‑án a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélethozatal céljából egyesítette az ügyeket.

39

2017. október 25‑én a Bizottság válaszolt a Törvényszék által 2017. október 3‑án elfogadott pervezető intézkedésekre.

40

A Törvényszék a 2017. november 9‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

41

A T‑568/16. sz. ügyben a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

42

A Bizottság ugyanebben az ügyben azt kéri, hogy a Törvényszék:

43

A T‑599/16. sz. ügyben a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

44

A Bizottság ebben az ügyben azt kéri, hogy a Törvényszék:

45

A tárgyaláson a Bizottság azt nyilatkozta, hogy eláll az első, azon alapuló elfogadhatatlansági kifogásra való hivatkozástól, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti, Alberto Spagnolli által a kiskorú gyermekei nevében és javára a 3. sz. értesítéssel szemben benyújtott kötelező előzetes panasz hiányában a kereset elfogadhatatlannak ez utóbbiak vonatkozásában. Ezen elállást a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítették.

46

A jelen ügyben tehát már nem vitatott, hogy Alberto Spagnolli kiskorú gyermekei tekintetében a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében előírt követelmények teljesülnek.

47

Ezzel szemben a Bizottság fenntartja a második, azon alapuló elfogadhatatlansági kifogását, hogy a kereset tárgya a felpereseknek a személyzeti szabályzat 91. cikke értelmében véve sérelmet nem okozó aktus: a 3. sz., értesítés, amely a nyugdíjjogosultságukat megállapító megelőző aktust – az 1. sz. értesítést – pusztán megerősítő aktus.

48

E tekintetben a Bizottság azt állítja, hogy a felperesek tévesen azonosították a 3. sz. értesítést mint nekik a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében véve sérelmet okozó aktust, mivel ezen értesítés az 1. sz. értesítést pusztán megerősítő aktus, amely az előbbiben meghatározott azon számítási módszer alkalmazására szorítkozik, amely értelmében az árvasági nyugdíjat belefoglalták a személyzeti szabályzat 81a. cikke szerinti felső határ alá eső jövedelmek összegébe.

49

A felperesek vitatják a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást, és azzal érvelnek, hogy a 3. sz. értesítéssel szembeni kereset tárgya olyan aktus, amely a nyugdíjjogosultságaik módosításával nekik a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdése értelmében véve sérelmet okoz, és így az nem pusztán megerősítő aktus.

50

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a pusztán megerősítő határozat elleni keresettel szemben felhozott elfogadhatatlanság nem a megtámadott aktus természetéből, hanem a kereset késedelméből ered (lásd ebben az értelemben: 2007. december 18‑iWeißenfels kontra Parlament, C‑135/06 P, EU:C:2007:812, 54. pont), így a Bizottság nem vitathatja a 3. sz. értesítés sérelmet okozó jellegét mindössze azzal az indokkal, hogy ezen értesítés az 1. sz. értesítés puszta megerősítése.

51

Mindenesetre az állandó ítélkezési gyakorlat szerint elfogadhatatlan az olyan korábbi határozatot pusztán megerősítő határozat megsemmisítése iránt benyújtott kereset, amelyet az erre előírt határidőn belül nem támadtak meg, azzal, hogy e minősítés feltételezi, hogy a jogi aktus a korábbi határozathoz képest nem tartalmaz új tényezőket, és nem előzte meg a korábbi határozat címzettje helyzetének felülvizsgálata (lásd: 1999. szeptember 29‑iNeumann és Neumann‑Schölles kontra Bizottság ítélet, T‑68/97, EU:T:1999:238, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2006. június 28‑i, Grünheid kontra Bizottság ítélet, F‑101/05, EU:F:2006:58, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. szeptember 14‑iA kontra Bizottság ítélet, F‑12/09, EU:F:2011:136, 119. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Ezentúl az ítélkezési gyakorlat értelmében a közigazgatási panasznak és az azt követő keresetnek a felperesnek a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése és 91. cikke értelmében sérelmet okozó aktus ellen kell irányulnia, ilyen aktusnak pedig az minősül, amelynek joghatásai a felperes érdekeit közvetlenül és azonnal érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét (lásd: 2006. június 28‑iGrünheid kontra Bizottság ítélet, F‑101/05, EU:F:2006:58, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

Annak mérlegelése érdekében, hogy a Bizottság jogosan állapította‑e meg, hogy a 3. sz. értesítés az 1. sz. értesítést pusztán megerősítő aktusnak minősül, meg kell vizsgálni, hogy a 3. sz. értesítést nem új tények alapján fogadták‑e el, és azt nem előzte‑e meg a felperesek helyzetének felülvizsgálata.

54

E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a Bizottság két alkalommal felülvizsgálta az 1. sz. értesítést. Az első felülvizsgálat az Alberto Spagnolli által 2011 novembere és 2012 márciusa között megtett lépéseket követte. E felülvizsgálat alapján a Bizottság kijavította az 1. sz. értesítést, 2012. április 17‑én elfogadva egyrészt a 2. sz. értesítést, másrészt az 1a. sz. értesítést. A felperesek helyzetének második felülvizsgálatára maga a Bizottság állítása szerint Alberto Spagnolli fizetési fokozatban – az AD9 besorolási fokozat 2. fizetési fokozatából az AD9 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába – való előrelépése során került sor. E felülvizsgálat során a Bizottság megállapította, hogy a 2. sz. értesítésben foglalt számítás állítólag hibás, és így a kifizetés jogosulatlanul történt. Ennek következtében elfogadta a 2012. július 1. és 2013. október 1. között járó özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultság új számítását tartalmazó 3. sz. értesítést.

55

Másodszor meg kell állapítani, hogy mind a 2. sz. értesítésben levő hiba feltárása, mind Alberto Spagnolli fizetési fokozatban való előrelépése új tényeknek minősül, amelyek a felperesek nyugdíjjogosultságai 3. sz. értesítésben foglalt új számításának, vagyis a felperesek jogi helyzetének módosításának alapjául szolgáltak.

56

A fenti megfontolásokat nem teszi vitássá önmagában az a tény, hogy az 1. sz. és a 3. sz. értesítés a nyugdíjjogosultságok ugyanolyan számítási módszerét alkalmazza az árvasági nyugdíjnak a személyzeti szabályzat 81a. cikke szerinti felső határ alá eső jövedelmek összegébe való beszámítása tekintetében.

57

Következésképpen, mivel a 3. sz. értesítést a felperesek jogi helyzetének felülvizsgálatát követően és új tények alapján fogadták el, az nem tekinthető – ahogy a Bizottság állítja – az 1. sz. értesítést pusztán megerősítő aktusnak. A 3. sz. értesítés ezzel szemben olyan aktus, amely a korábbi aktusokat helyettesítve jelentősen módosítja a felperesek jogi helyzetét, érdekeiket közvetlenül és azonnal érinti és így a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése és 91. cikke értelmében véve nekik sérelmet okoz.

58

Következésképpen el kell utasítani a Bizottság által felhozott második, a 3. sz. értesítés megtámadhatatlanságára alapított elfogadhatatlansági kifogást, és a keresetet érdemben meg kell vizsgálni.

59

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a formálisan valamely panaszt elutasító határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelem magában foglalja azon aktusnak a Közszolgálati Törvényszék előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották, amennyiben e határozat önmagában nem rendelkezik önálló tartalommal (1989. január 17‑iVainker kontra Parlament ítélet, 293/87, EU:C:1989:8, 8. pont; 2006. április 6‑iCamós Grau kontra Bizottság ítélet, T‑309/03, EU:T:2006:110, 43. pont). Mivel a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat a jelen ügyben nem rendelkezik önálló tartalommal, hiszen lényegében mindössze megerősíti a megtámadott aktust, nevezetesen a 3. sz. értesítést, a keresetet úgy kell tekinteni, hogy ez utóbbi aktus ellen irányul.

60

A keresetlevélben a felperesek három jogalapra hivatkoznak a 3. sz. értesítés jogellenességének alátámasztása érdekében. Az első jogalap a személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt, árvasági nyugdíjra vonatkozó felső határ téves alkalmazásán alapul. A második jogalap a családi támogatásoknak a személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt, nyugdíjakra vonatkozó felső határ számításából való indokolatlan kizárásán alapul. A harmadik jogalap a 3. sz. értékelés indokolásának elégtelenségén és ellentmondásosságán alapul.

61

A Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszul – ahogy azt a tárgyalás jegyzőkönyve rögzíti – a felperesek megerősítik, hogy a Törvényszék 2017. október 3‑i pervezető intézkedésére a Bizottság által 2017. október 25‑én adott válasz miatt elállnak a tények – vagyis a különböző értesítésekben és különösen a 2. sz. értesítésben a Bizottság által figyelembe vett összegek és elvégzett számítások – valóságtartalmának vitatásától, nem mondanak le azonban az ezen értesítésekben a nyugdíjjogosultságok számítására a Bizottság által alkalmazott módszer jogszerűségének vitatásáról. Így elállnak a jelen ügyben előterjesztett kereset második jogalapjától.

62

Először a harmadik jogalapot kell megvizsgálni.

63

A harmadik jogalap keretében a felperesek azt állítják, hogy a 3. sz. értesítés, ahogy azt a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat indokolása kiegészíti, jogellenes, mivel az indokolása elégtelen és ellentmondásos.

64

E tekintetben a felperesek azt állítják, hogy sem a 3. sz. értesítés, sem a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat nem teszi lehetővé a Bizottság által követett érvelés és ténylegesen elvégzett számítások megértését. A felperesek szerint a 3. sz. értesítés indokolása – a korábbi határozatokhoz hasonlóan – kétségtelenül megjelöli, hogy a személyzeti szabályzat 81a. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt felső határ meghatározásához figyelembe kell venni az elhunyt nettó illetményéből és a túlélő házastárs által a halál bekövetkeztekor kapott nettó illetményből eredő összeget, beleértve a három eltartott gyermek után járó azon támogatásokat, amelyre a túlélő házastárs jogosult. Mindazonáltal mivel a 3. sz. értesítésben foglalt számításokból kitűnik, hogy a túlélő házastárs nettó illetménye nem vette figyelembe a háztartási támogatást és az eltartott gyermek után járó támogatást, a 3. sz. értesítésben foglalt indokolás ellentmond az említett értesítés rendelkező részének.

65

Ezenkívül a felperesek azt állítják, hogy a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat sem teszi egyértelművé a 3. sz. értesítés indokolását. A kinevezésre jogosult hatóság ugyanis az elhunyt tisztviselő jövedelmének és az „özvegy nettó jövedelmének” abban az esetben való halmozására utal, ha a tisztviselő életben maradt volna, és nem jelöli meg pontosan, hogy ebben az esetben az özvegy tényleges nettó illetményéről – azaz az E. Simonazzi halálát követően ténylegesen kapott illetményről –, vagy az özvegy fiktív illetményéről – azaz az özvegy abban az esetben számított illetményéről, ha a házastársa életben maradt volna – van‑e szó. A felperesek szerint az „özvegy nettó jövedelme” a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat értelmében nem felelhet meg sem a tényleges illetménynek – amelyet nem vettek figyelembe a személyzeti szabályzat 81a. cikke szerinti felső határ meghatározáskor –, sem Alberto Spagnolli fiktív illetményének, mivel az „özvegy nettó jövedelmének” a 3. sz. értesítésben megjelölt összege nem foglalja magában azon családi támogatásokat, amelyekre ez utóbbi jogosult lett volna, ha a házastársa életben maradt volna. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a kinevezésre jogosult hatóság által hozzátett indokolás mindenképpen ellentétes a 3. sz. értesítés tartalmával.

66

Előzetesen pontosítani kell, hogy a jelen ügy keretei között a felperesek nem vitatják a járandóságoknak a személyzeti szabályzat 81a. cikke szerinti felső határ meghatározása céljából a Bizottság által abban az esetben elvégzett – a nyugdíjjogosultságot meghatározó különböző értesítésekből következő – halmozását, amikor két uniós tisztviselő házastársról van szó. Az érintett tisztviselők járandóságainak ilyen halmozása azon felső határ megállapításához szükséges, amely a túlélő házastárs családjának jövedelmére vonatkozik annak elkerülése érdekében, hogy a haláleset miatt a család gazdagodjon. A személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt felső határt tehát a Bizottság úgy számítja ki, hogy az elhunyt házastárs illetményét hozzáadja a túlélő házastárs illetményéhez. E módszer nem következik közvetlenül a személyzeti szabályzat 81a. cikkének szövegéből, amely az említett, meg nem haladható felső határ meghatározásához kizárólag az elhunyt házastárs illetményére utal. Mindazonáltal az említett módszert Bizottság azért választotta – ahogy az a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozatból kitűnik, és maga a Bizottság a tárgyaláson megerősítette –, hogy adózási szempontból a családnak minél magasabb jövedelmét megmaradjon.

67

A jelen esetben egyrészt a felperesek vitatják Alberto Spagnolli jövedelmének összegét, amelyet a különböző, a nyugdíjjogosultságokat megállapító értesítésekben hozzáadtak az elhunyt házastársa illetményéhez a személyzeti szabályzat 81a. cikke szerinti felső határ meghatározásakor. Konkrétabban úgy vélik, hogy e jövedelembe a Bizottság az eltartott gyermek után járó támogatások téves összegét számítja bele. Másrészt a felperesek kifogásolják, hogy a Bizottság a nyugdíjjogosultságok számításakor a személyzeti szabályzat 81a. cikkét alkalmazza az árvasági nyugdíjra, és így azt korlátozza. Az indokolási kötelezettség tiszteletben tartásának vizsgálatát tehát a felperesek által hivatkozott fenti kifogásokra tekintettel kell megvizsgálni.

68

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikk által előírt, a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében is megjelenő követelmény célja az, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa a sérelmet okozó határozatok jogszerűsége feletti felülvizsgálat gyakorlását, és elegendő tájékoztatást adjon az érdekeltnek a határozat megalapozottságáról, vagy – épp ellenkezőleg – arról, hogy jogszerűségének vitatására alapul szolgáló hibában szenved‑e. Ebből az következik, hogy az indokolást főszabály szerint az érintett személynek sérelmet okozó határozattal egy időben kell közölni az érintettel, és az indokolás hiánya nem orvosolható azzal a ténnyel, hogy az érintett az uniós bíróság előtti eljárás során úgyis megismeri a határozat indokait (lásd: 2008. november 4‑iMarcuccio kontra Bizottság ítélet, F‑41/06, EU:F:2008:132, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69

Az uniós bíróság azt is megállapította, hogy az indokolás esetleges hiányát a panaszra adott válasz szakaszában kifejtett megfelelő indokolás orvosolhatja, és ez utóbbi indokolásnak egybe kell esnie annak a határozatnak az indokolásával, amely ellen a panasz irányul (lásd: 2008. november 4‑iMarcuccio kontra Bizottság ítélet, F‑41/06, EU:F:2008:132, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

Az állandó ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy elsősorban még az eljárás során is orvosolni lehet az indokolás hiányosságát – a teljes hiányát azonban nem –, amennyiben az érintettnek már a kereset előterjesztése előtt a rendelkezésére álltak az indokoláskezdeménynek minősülő tények, másodsorban kellően indokoltnak lehet tekinteni a határozatot, ha azt az érintett tisztviselő által ismert körülmények között hozták, amely lehetővé teszi a határozat jelentőségének megértését (lásd: 2011. február 15‑iMarcuccio kontra Bizottság ítélet, F‑81/09, EU:F:2011:13, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71

Először is meg kell állapítani, hogy az annak alátámasztására felhozott érvek, hogy a 3. sz. értesítés indokolása – ahogy azt a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat kiegészítette – elégtelen, mivel e két aktus nem teszi lehetővé a Bizottság által alkalmazott számítási módszer megértését, lényeges eljárási szabályok megsértésével kapcsolatos, amelynek elemzése megelőzi a szóban forgó indokolás megalapozottságának vizsgálatát.

72

E tekintetben először is a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat indokolásával kiegészített 3. sz. értesítésből kitűnik, hogy a határozat újraszámolta a felperesek özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultságát egyfelől az előző, azaz a 2. sz. értesítésben foglalt számítási hiba miatt, másfelől amiatt, hogy 2013 októberében Alberto Spagnolli fizetési fokozata megváltozott – az AD9 besorolási fokozat 2. fizetési fokozatából az AD9 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába lépett –, beleértve az illetményére 2012. július 1. és 2013. október 1. között alkalmazott indexet is.

73

Másodszor valamennyi értesítés, és különösen a 2. sz. és 3. sz. értesítés, illetve a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozatban adott magyarázatok olvasatából kiderül, hogy a 2. sz. értesítésben foglalt hiba a három helyett hat eltartott gyermek után járó támogatásnak az Alberto Spagnolli nettó illetményének összegébe való beszámításából adódik, amely nettő illetményt a „fiktív jövedelme” (a továbbiakban: „A” összeg) – vagyis azon esetben számított jövedelme, ha a házastársa életben lenne – meghatározásához használnak.

74

Harmadszor, meg kell jegyezni, hogy a felperesek maguk is emlékeztettek arra, hogy a Bizottság által alkalmazott számítási módszer figyelembe veszi egyrészt a „fiktív jövedelmeknek” megfelelő „A” összeget, amely magában foglalja az elhunytat abban az esetben megillető nettó illetményt, ha életben maradt volna, és a túlélő házastárs által a halál időpontjában kapott nettó illetményt, beleértve a három, eltartott gyermekek után járó támogatást, másrészt azon „tényleges jövedelmeknek” megfelelő összeget, amelyben a házastárs részesülne, ha a 81a. cikkben foglalt korlátozás nem lenne alkalmazandó, és amely a túlélő házastárs a nettó jövedelméből, az özvegyi nyugdíjból és az árvasági nyugdíjakból áll (a továbbiakban: „B” összeg). Ezenkívül mind a 3. sz. értesítésben, mind pedig a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozatban foglalt számítások lehetővé teszik az olyan értelmezést, miszerint az „A” összeg és a „B” összeg közötti különbség az özvegyi és árvasági nyugdíjból arányosan levonandó összeghez vezet.

75

Negyedszer a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat azt is kifejti, hogy Alberto Spagnolli és az elhunyt házastársa nettó illetményének halmozása abból ered, hogy figyelembe kell venni a jövedelmet terhelő uniós adó alkalmazását a 260/68 rendelet 4. cikkének megfelelően, és hogy a Bizottság által az özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultság számításához választott számítási módszer az a módszer, amely adózási szempontból a család a lehető legmagasabb jövedelmét megőrzi.

76

Ennélfogva a felperesek nem állíthatják azt, hogy az indokolás elégtelen amiatt, hogy a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat – annyiban, amennyiben az „özvegy nettó illetményének” és az elhunyt nettó illetményének halmozására utal – nem teszi lehetővé a felperesek számára annak megértését, hogy a tényleges jövedelemről, vagyis a „B” összegről, vagy az özvegy fiktív jövedelméről, vagyis az „A” összegről van‑e szó. Az említett határozatban adott magyarázatokból ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy fiktív jövedelemről van szó, mivel olyan jövedelemre hivatkozik, amelyet a személyzeti szabályzat 81a. cikke értelmében meg nem haladható felső határ meghatározásához vesznek figyelembe – vagyis az „A” összegre – az elhunyt azon illetményével együtt, amelyet kapott volna.

77

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a 3. sz. értesítésnek a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozattal kiegészített indokolása elégséges, mivel lehetővé teszi a felpereseknek, hogy megértsék a Bizottság által alkalmazott számítási módszert, a Bizottság által közvetett célt és a nyugdíjjogosultságuk értékelésének eredményét.

78

Így el kell utasítani a felperesek azon érveit, miszerint a 3. sz. értesítésnek a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozattal kiegészített indokolása elégtelen amiatt, hogy nem teszi számukra lehetővé a Bizottság által alkalmazott számítási módszer megértését. Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a szóban forgó indokolás lehetővé tette a felpereseknek, hogy e módszer megalapozottságát a Törvényszék előtt vitassák.

79

Másodsorban, ami a felperesek azon érvét illeti, miszerint ellentmondás áll fenn a 3. sz. értesítés indokolása és rendelkező része között, mivel a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozattal kiegészített 3. sz. értesítésben alkalmazott számítások nem felelnek meg az értesítés rendelkező részének, emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a fenti 61. pont kifejti – a felperesek már nem vitatják a tények valóságtartalmát, vagyis a Bizottság által a különböző értesítésekben – többek között a 3. sz. értesítésben – elvégzett számítások részleteit. A tárgyaláson pontosították, hogy az indokolás ellentmondásosságára alapított ezen érvet úgy kell értelmezni, hogy azzal az indokolási kötelezettségnek a 3. sz. értesítésben alkalmazott számításokra vonatkozó részletek közlésének elmulasztásából eredő megsértését állítják, amely lehetetlenné tette a nyugdíjjogosultságok számításában elkövetett hiba megértését.

80

E tekintetben pontosítani kell, hogy valamely határozat indokolása nem jelenti azt, hogy az abban foglalt számítás valamennyi részletét kifejezetten tartalmaznia kell. Elegendő, hogy az érintettek megérthessék azon okokat, amelyek a rájuk vonatkozó aktus elfogadásához vezettek, az abban kitűzött célokat és a jogosultságaik összegének megállapításához használt módszert. A 3. sz. értesítésben szereplő összegek teljes számításának megjelölése – bármely hasznos és kívánatos is – nem elengedhetetlen annak megállapításához, hogy az indokolási kötelezettség teljesült, hangsúlyozva mindazonáltal, hogy a Bizottság számtani képletek kizárólagos és mechanikus alkalmazása mellett sem mentesül el a felperesek nyugdíjjogosultságainak az adott körülmények alapján történő helyes értékelése alól (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2003. október 2‑iSalzgitter kontra Bizottság ítélet, C‑182/99 P, EU:C:2003:526, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81

Egyébiránt az a körülmény, hogy csak bizonyos számadatok közlése teszi lehetővé bizonyos számítási hibák felismerését, nem elegendő annak megállapításához, hogy a vitatott határozat indokolása elégtelen, mivel az ilyen határozat uniós bíróság általi felülvizsgálata keretében ez utóbbi kérheti valamennyi olyan tényező előadását, amely szükséges számara ahhoz, hogy az alkalmazott számítási módszer alapos felülvizsgálatát számára lehetővé váljon (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2003. október 2‑iCorus UK kontra Bizottság ítélet, C‑199/99 P, EU:C:2003:531, 150. pont).

82

Márpedig mivel a fenti 72–77. pontban elvégzett elemzésből kitűnik, hogy a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozattal kiegészített 3. sz. értesítés lehetővé tette a felperesek számára, hogy megérthessék azon okokat, amelyek a rájuk vonatkozó aktus elfogadásához vezettek, az abban kitűzött célokat és a jogosultságaik összegének megállapításához használt módszert, el kell utasítani azon érveket, amelyeket annak állítása érdekében adnak elő, hogy megsértették az indokolási kötelezettséget a nyugdíjjogosultságuk számítására vonatkozó részletek megjelölésének elmulasztásával.

83

Következésképpen a harmadik jogalapot el kell utasítani.

84

Az első jogalappal a felperesek azt állítják, hogy a 3. sz. értesítés jogellenes, és azt meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben azzal, hogy az árvasági nyugdíjat beszámítja a személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt korlátozás hatálya alá tartozó jövedelem összegébe, a nekik juttatott özvegyi és árvasági nyugdíj összegét indokolatlanul csökkenti.

85

Először is a felperesek hangsúlyozzák, hogy a személyzeti szabályzat 81a. cikkében a jogalkotó által használt többes számban lévő „túlélő hozzátartozói nyugdíj[ak]”, és „az özvegy és más jogosult személyek” nem az árvasági nyugdíjra, hanem a túlélő házastárs és a volt túlélő házastárs, vagy a túlélő házastárs és egy előző házasságból született gyermekek között egyidejűleg fennálló jogviszonyokra utalnak, amelyekre egyrészt a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 27. és 28. cikke, másrészt a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 22. cikkének első bekezdése vonatkozik.

86

Másodszor a felperesek rámutatnak, hogy amikor a jogalkotó valamelyik nyugdíjtípusra utal, az egyértelműen kitűnik a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek szövegéből, így többek között a személyzeti szabályzat 80. cikke (3) és (4) bekezdéséből, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 21. cikkének (1) és (2) bekezdéséből, és a 24. cikkéből.

87

Harmadszor a felperesek kiemelik, hogy az özvegyi és az árvasági nyugdíj különböző célokra irányul. Az özvegyi nyugdíj célja, hogy a túlélő házastársnak a családi jövedelem kiegészítését biztosítsa az elhunyt házastárs jövedelmének elvesztésével való szembenézés érdekében, miközben az árvasági nyugdíj az árva gyermekek önállóságának biztosítását célzó különálló szolidaritási hozzájárulás. E két nyugdíjtípus céljának ilyen különbségét erősíti meg a személyzeti szabályzat, előírva egyrészt, hogy a nagykorúság elérésekor az árvák kérhetik a nyugdíjuknak az özvegyi nyugdíjra jogosult szülőétől eltérő számlára utalását, másrészt az özvegyi nyugdíj elvesztése nem vonja maga után az árvasági nyugdíj elvesztését, hanem épp ellenkezőleg ez utóbbi összegének megduplázódását eredményezi. A két nyugdíjtípus e különböző célja igazolja az özvegyi és az árvasági nyugdíjból származó jövedelmek eltérő kezelését, és így a személyzeti szabályzat 81a. cikkének az árvasági nyugdíjból származó jövedelemre való alkalmazhatatlanságát.

88

A felperesek szerint az árvasági nyugdíjnak a személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt korlátozás hatálya alá tartozó jövedelmek összegébe való jogellenes belefoglalása az özvegyi és árvasági nyugdíjuk csökkenését vonta maga után a 2012. július 1. és 2013. szeptember 30. közötti és a 2013. október 1‑jét követő időszakban. Az említett összegek csökkentésére ugyanis a személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt felső határnak az első időszakban 1629,27 euróval, a második időszakban 1576,92 euróval való meghaladása miatt került sor. Márpedig a 2088,90 euró összegű árvasági nyugdíjnak az említett felső határ alá tartozó jövedelmek meghatározásában való figyelembevétele döntő jelentőségű volt a felpereseknek fizetett nyugdíjak összegének csökkentésekor.

89

Végül arra hivatkoznak, hogy mivel a 3. sz. értesítést megelőző értesítés ugyanazon hibában szenvedett, mint ez utóbbi, azaz a személyzeti szabályzat 81a. cikkét tévesen alkalmazták az árvasági nyugdíjakra, a Bizottságnak meg kell állapítania a 3. sz. értesítést megsemmisítő törvényszéki ítéletből fakadó következményeket, és így újból ki kell számítania a felpereseknek járó özvegyi és árvasági nyugdíjakat, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 41. cikke értelmében visszaható hatállyal.

90

A Bizottság cáfolja a felperesek érveit, és azt állítja, hogy a személyzeti szabályzat 81a. cikke egyaránt vonatkozik az özvegyi és az árvasági nyugdíjra.

91

Arra a kérdésre kell tehát válaszolni, hogy a személyzeti szabályzat 81a. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy az az árvasági nyugdíjra is vonatkozik.

92

Elöljáróban elsőként emlékeztetni kell arra, hogy – ahogy azt a fenti 7. pont megállapítja – a személyzeti szabályzat 81a. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen szól:

„(1)   Minden egyéb rendelkezést figyelembe véve, különösen a túlélő hozzátartozói nyugdíjra jogosultak számára fizetendő legkisebb összegre vonatkozó előírásokat, az özvegy, illetve más jogosult személy számára túlélő hozzátartozói nyugdíjként fizetendő, a családi támogatásokkal növelt, valamint adókkal és egyéb kötelező levonásokkal csökkentett teljes összeg nem haladhatja meg:

93

Másodsorban, ami a Bizottság tárgyaláson megismételt érvét azon illeti, miszerint Közszolgálati Törvényszék egyik ítélete értelmében a személyzeti szabályzat 81a. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján az árvasági nyugdíjat beszámították az elhunyt tisztviselő jogutódjainak folyósított nettó nyugdíjak teljes összegébe, vagyis abba az összegbe, amely adott esetben az említett cikkben foglalt felső határ alá tartozik (2016. február 5‑iBulté és Krempa kontra Bizottság ítélet, F‑96/14,EU:F:2016:10, 53. pont), meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a személyzeti szabályzat 81a. cikke alkalmazásának jogszerűségét nem vitatják a szóban forgó felek, és így azt a Törvényszék nem bírálhatja el véglegesen.

94

Elsődlegesen rá kell mutatni, hogy árvasági nyugdíjat a személyzeti szabályzat 80. cikke szabályozza, amely a személyzeti szabályzat V. címének „Nyugdíjak és rokkantsági támogatás” címet viselő 3. fejezetében szerepel. E nyugdíjak – ahogy az az ítélkezési gyakorlatból is következik – a személyzeti szabályzatban foglalt nyugdíjrendszerbe tartozó valódi nyugdíjak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1993. március 23‑iHuet kontra Számvevőszék ítélet, T‑8/93, EU:T:1994:35, 30. pont).

95

Ráadásul meg kell jegyezni, hogy az árvasági nyugdíj számításának módszerét a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 4. fejezetében található 21. cikke határozza meg a személyzeti szabályzat 84. cikkében foglalt utalás értelmében, és hogy e fejezet címe „Túlélő hozzátartozói nyugdíj”. Ezen észrevétel lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a jogalkotó a „túlélő hozzátartozói nyugdíj” kifejezést nem csupán az elhunyt tisztviselő túlélő házastársa nyugdíjának, azaz a szigorú értelemben vett özvegyi nyugdíjnak, hanem az árvasági nyugdíjra vonatkozó rendelkezések megjelölésére is használja. Így bár – amint azt a felperesek állítják – igaz, hogy egyes rendelkezések kifejezetten hivatkoznak az árvasági nyugdíjra, ez nem zárja ki, hogy más, azokat kifejezetten nem említő rendelkezések alkalmazhatók legyenek arra, mivel azok valódi nyugdíjak, és így a személyzeti szabályzatnak általában a nyugdíjakra alkalmazandó rendelkezései vonatkoznak rájuk.

96

Ráadásul, mivel a személyzeti szabályzat 81a. cikke a személyzeti szabályzat V. címe 3. fejezetének egyik utolsó rendelkezése, és azon nyugdíjakra alkalmazandó rendelkezések között található, amelyeknek a 80. cikkben foglalt nyugdíjak a részét képezik, a 81a. cikk nem értelmezhető úgy, hogy nem vonatkozik az árvasági nyugdíjra. E rendelkezésben a „túlélő hozzátartozói nyugdíj[ak]” kifejezés többes számú használatát ugyanis úgy kell érteni – amint azt a Bizottság helyesen állítja –, hogy az valamennyi olyan „nyugdíjtípusra” – így nemcsak az özvegyi nyugdíjra, hanem az árvasági nyugdíjra is – utal, amely a tisztviselő halála esetén jár. Egyébiránt – ahogy azt a Bizottság hangsúlyozza – a személyzeti szabályzat 80. cikke első, második és harmadik bekezdése, és a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 21. cikke értelmében az özvegyi nyugdíj és az árvasági nyugdíj összekapcsolódik, mivel a második összege az elsőétől függ.

97

A személyzeti szabályzat 81a. cikkének az árvasági nyugdíjra való alkalmazását nem teheti kétségessé a felperesek arra hivatkozó érve, hogy a személyzeti szabályzat 81a. cikkében használt „túlélő hozzátartozói nyugdíj[ak]” és „más jogosult személyek” kifejezés, egyrészt a túlélő házastárs és az egy vagy több túlélő volt házastárs, illetve több volt házastárs közötti, a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 27. és 28. cikkében szabályozott helyzetek, másrészt a túlélő házastárs és az elhunyt tisztviselő korábbi házasságából született gyermekek közötti, a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 22. cikkének első bekezdésében szabályozott helyzetek egyidejű fennállására vonatkozik.

98

Egyfelől ugyanis a jelen ügyben releváns rendelkezés, a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 28. cikke értelmében egy túlélő házastárs és egy vagy több elvált házastárs, illetve több elvált házastárs esetében az özvegyi nyugdíjat arányosan kell felosztani a jogosultak között. Így ami az egy és ugyanazon nyugdíjat illeti, a fent említett helyzetekre nem vonatkozhat a személyzeti szabályzat 81a. cikkének (1) bekezdésében többes számban szereplő „túlélő hozzátartozói nyugdíj[ak]” kifejezés.

99

Másfelől, ha a személyzeti szabályzat 81a. cikkének (1) bekezdése a „nyugdíjak” és „más jogosult személyek” kifejezés használatával a túlélő házastárs és az elhunyt tisztviselő korábbi házasságából született árvák között egyidejűleg fennálló helyzetekre vonatkozna, kivéve az elhunyt tisztviselő és a túlélő házastárs együttéléséből született gyermekeket, az – ahogy a Bizottság helyesen hangsúlyozza – az elhunyt tisztviselő különböző gyermekei közötti, nem igazolható eltérő bánásmódhoz vezetne. Miközben az elhunyt tisztviselőnek a túlélő házastárssal való együttéléséből született gyermekek árvasági nyugdíját nem korlátoznák, mivel a személyzeti szabályzat 81a. cikkének (1) bekezdése nem vonatkozna rájuk, az előző házasságból született árvák nyugdíját e rendelkezés értelmében korlátozni lehetne. Nem engedhető meg ilyen, nem igazolható és az egyenlő bánásmód elvével ellentétes eltérő bánásmód.

100

Végül, ami a felperesek annak kiemelésére irányuló érveit illeti, hogy az özvegyi és az árvasági nyugdíj részben eltérő célt szolgál, meg kell jegyezni, hogy feltételezve akár, hogy ez így van, ez a fentiek összességére tekintettel nem lenne elegendő annak megállapításához, hogy a személyzeti szabályzat 81a. cikke (1) bekezdésének a) pontja nem alkalmazandó az árvasági nyugdíjra.

101

Ugyanígy a felperesek azon alapuló érvei, hogy az özvegyi és az árvasági nyugdíj részben eltérő célját megerősíti az a tény, hogy egyrészt a nagykorúság elérésekor az árvák kérhetik a nyugdíjuknak az özvegyi nyugdíjra jogosult szülőétől eltérő számlára utalását, másrészt az özvegyi nyugdíj elvesztése nem vonja maga után az árvasági nyugdíj elvesztését, hanem épp ellenkezőleg ez utóbbi összegének megkétszereződését eredményezi, nem vonják kétségbe a személyzeti szabályzat 81a. cikkének az árvasági nyugdíjra való alkalmazását. E két nyugdíjtípus együtt a Spagnolli család által az egyik házastárs halála miatt kapott járandóságok részét képezi, és a Bizottság által alkalmazott számítási módszer szerint annak teljes összegét figyelembe veszik azon elv tiszteletben tartása érdekében, hogy el kell kerülni a család haláleset miatti gazdagodását.

102

Ráadásul meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat elfogadta, hogy a személyzeti szabályzat 80. cikkének negyedik bekezdésében említett – azaz az eltartott gyermekeknek tekintett személyeknek fizetett – árvasági nyugdíj által követett cél a tisztviselőre a gyermek gondozásával kapcsolatban háruló többletköltségek ellentételezése (2003. január 30‑i, C kontra Bizottság, T‑307/00, EU:T:2003:21, 53. pont), és meg kell állapítani, hogy ami a többek között a személyzeti szabályzat 80. cikkének harmadik bekezdésében említett árvasági nyugdíjat illeti, amely a jelen ügy tárgyát képezi, ugyanez vonatkozik az Alberto Spagnolli gyermekeinek folyósítandó nyugdíjra.

103

Márpedig az árvasági nyugdíj célja, vagyis az eltartott gyermekek gondozásával kapcsolatban a túlélő tisztviselőre háruló többletköltségek ellentételezése, az említett gyermekek önállósága megteremtésének célkitűzéshez járul hozzá, amint azt a felperesek állítják. Mivel az árvasági nyugdíj lehetővé teszi a gyermekek gondozásával kapcsolatos többletköltség ellentételezését, a családi jövedelem részét képezi, és a tisztviselő szülő halála miatti gazdagodás tilalmát kimondó szabály hatálya alá tartozik, amely szabálynak a tiszteletben tartását a személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt felső határ alkalmazása biztosítja.

104

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 81a. cikke egyaránt vonatkozik az özvegyi nyugdíjra és az árvasági nyugdíjra. Következésképpen a nyugdíjjogosultságok számítására a Bizottság által alkalmazott módszer annyiban, amennyiben beszámítja az árvasági nyugdíjat a 81a. cikkben foglalt felső határ alá tarozó tényleges jövedelembe, összhangban áll az említett rendelkezéssel.

105

Ennélfogva az első jogalapot el kell utasítani.

106

Mindezek alapján a T‑568/16. sz. ügyben a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

107

A T‑599/16. sz. ügyben a felperesek vitatják a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot, amelyet a Bizottság annak érdekében fogadott el, hogy visszatéríttesse az özvegyi és árvasági nyugdíj felpereseknek szerinte amiatt szabálytalanul kifizetett összegét, hogy a 2. sz. értesítés – a nyugdíjjogosultságuknak a 3. sz. értesítésben foglalt új számításával kijavított – hibát tartalmazott.

108

A T‑568/16. sz. ügyhöz hasonlóan (lásd a fenti 61. pontot) és ahogyan azt a tárgyalási jegyzőkönyv rögzíti, a felperesek jelen ügyben a tárgyaláson elálltak a tények – vagyis a különböző értesítésekben, és különösen a 2. sz. értesítésben a Bizottság által figyelembe vett összegek és elvégzett számítások – valóságtartalmának vitatására irányuló érveiktől, nem álltak el azonban az ezen értesítésekben a nyugdíjjogosultságok számítására a Bizottság által alkalmazott módszer jogszerűségének vitatásáról.

109

Ezenkívül a tárgyaláson a felperesek elálltak annak vitatásától, hogy a Bizottságnak lehetősége volt az ellenkérelemhez mellékelt dokumentum felhasználására, amely dokumentum a „számítási táblázat” elnevezésű informatikai eszközzel az AD9 besorolási fokozat 2. fizetési fokozatába tartozó tisztviselő nettó illetménye számításának eredményét rögzítő képernyőképet tartalmazta.

110

A keresetlevélben a felperesek lényegében három jogalapra hivatkoznak.

111

Az első és második jogalap a személyzeti szabályzat 85. cikkének megsértésén alapul. E tekintetben a felperesek kiemelik, hogy nem állnak fent személyzeti szabályzat 85. cikkében foglalt feltételek, vagyis egyrészt a jogosulatlan kifizetés fennállása, másrészt a 2. sz. értesítésben foglalt hibából eredően szabálytalan kifizetésről való tudomás vagy arra vonatkozó bizonyíték.

112

A harmadik jogalap a megfelelő ügyintézés elvének és a gondoskodási kötelezettségnek a megsértésére alapították. E vonatkozásban a felperesek az megfelelő ügyintézés elvének és a gondoskodási kötelezettségnek a megsértése miatt állítólag elszenvedett nem vagyoni és vagyoni kár megtérítését kérik.

113

A Bizottság a kártérítési kérelemmel szemben elfogadhatatlansági kifogást hoz fel, és azt mindenesetre megalapozatlannak tartja. Ezenkívül vitatja a felperesek által a kártérítési kérelem alátámasztására felhozott egyéb jogalapokat és érveket, és azt állítja, hogy azokat megalapozatlanként el kell utasítani.

114

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a T‑568/16. sz. ügyhöz hasonlóan (lásd a fenti 59. pontot) a panaszt elutasító 2016. március 4‑i határozat a jelen ügyben nem rendelkezik önálló tartalommal, mivel lényegében csupán megerősíti a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot. Így a keresetet úgy kell tekinteni, hogy az ez utóbbi határozat ellen irányul (lásd ebben az értelemben: 1989. január 17‑i, Vainker kontra Parlament ítélet, 293/87, EU:C:1989:8, 8. pont; 2006. április 6‑iCamós Grau kontra Bizottság ítélet, T‑309/03, EU:T:2006:110, 43. pont).

115

Az első jogalapjukkal a felperesek a személyzeti szabályzat 85. cikkének a jogosulatlan kifizetés jelen ügyben való hiányából fakadó megsértésére hivatkoznak. E jogalap három részből áll. Először is azt állítják, hogy azért nem áll fenn jogosulatlan kifizetés, mert a 2. sz. értesítésben nem tartalmaz az eltartott gyermek után járó támogatások összegére vonatkozó hibát. Másodszor úgy vélik, hogy a jogosulatlan kifizetés hiánya a 3. sz. értesítés abból eredő jogellenességéből következik, hogy abban az árvasági nyugdíjakat figyelembe vették a személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt felső határ alá tarozó összeg számításakor. Harmadszor előadják, hogy a jogosulatlan kifizetés hiánya abból fakad, hogy ugyanezen értesítés tévesen zárja ki a családi támogatásokat az Alberto Spagnolli fiktív jövedelmeinek összegéből („A” összeg).

116

A Bizottság viszont azt állítja, hogy az első jogalap három része megalapozatlan és azokat el kell utasítani. A viszonválaszában hozzáteszi, hogy a második rész elfogadhatatlan, mivel azt késedelmesen terjesztették elő.

117

Mivel az első jogalap első részével a felperesek megismétlik a T‑568/16. sz. ügyben kifejtett és annak vitatására irányuló érveket, hogy Alberto Spagnolli fiktív jövedelmének összege („A” összeg) kétszer vette figyelembe a családi támogatások összegét, és – amint arra a fenti 108. pont emlékeztet – a felperesek a tárgyaláson elálltak a tények – vagyis a Bizottság által a különböző értesítésekben elvégzett számítások – valóságtartalmának vitatásától, úgy kell tekinteni, hogy a felperesek elálltak az első jogalap e részétől.

118

Mindenesetre rá kell mutatni, hogy a Bizottság a pervezető intézkedésekre 2017. október 25‑én adott válaszainak köszönhetően megállapítható, hogy Alberto Spagnolli fiktív jövedelmének 8937,32 eurónyi összege („A” összeg), amely a 2. sz. értesítésben tűnik fel, a Bizottság állítása szerint három helyett hat eltartott gyermek után járó támogatást számolt el. Így a felperesek arra hivatkozó érvei, hogy a 8937,37 euró összeg az eltartott gyermek után járó támogatások egyszeres összegét tartalmazta, mindenesetre nem volt megalapozott.

119

Ami az első jogalap második részét illeti, meg kell állapítani, hogy a felperesek megismétlik a T‑568/16. sz. ügyben a személyzeti szabályzat 81a. cikkének szó szerinti, rendszertani és célkutató értelmezésével kapcsolatban kifejtett és arra a következtetésre vezető érveket, hogy a Bizottság számítási módszere – azaz e rendelkezésnek az árvasági nyugdíjra való alkalmazása a 3. sz. értesítésben – jogellenessé teszi ezen értesítést, és így nem bizonyítható a jogosulatlan kifizetés fennállása.

120

Márpedig a T‑568/16. sz. ügyben ezen érveket mint megalapozatlanokat el kellett utasítani (lásd a fenti 92–104. pontot). Következésképpen a jelen ügyben ezen érveknek járulékos jelleggel – ahogy a felperesek azt kérik – nem lehet helyt adni. A második részt tehát mint megalapozatlant el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a Bizottság által e tekintetben felhozott elfogadhatósági kifogásról (lásd a fenti 116. pontot).

121

Azt első jogalap harmadik részével a felperesek azt állítják, hogy a 3. sz. értesítésben vétett számítási hibák miatt nem merül fel jogosulatlanság, és megismétlik a T‑568/16. sz. ügyben hivatkozott második jogalapjuk alátámasztására előadott érveket.

122

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által a 2017. október 25‑i pervezető intézkedésekre adott válasz nyomán a felperesek elálltak a tények, vagyis a Bizottság által a különböző értesítésekben elvégzett számításokra vonatkozó részletek valóságtartalmának vitatásától. Elálltak ugyanis többek között a T‑568/16. sz. ügyben hivatkozott második jogalapjuktól, amely keretében ugyanazokat az érveket hozták fel, mint amelyeket a jelen ügy első jogalapjának harmadik részében kifejtettek, vagyis az arra hivatkozó érvek, hogy a 3. sz. értesítésben foglalt számítás az eltartott gyermek után járó támogatások beszámításával kapcsolatos hibákat tartalmazott (lásd a fenti 115. pontot). Úgy kell tehát tekinteni, hogy a felperesek elálltak a fenti 115–121. pontban felidézett érvektől is.

123

Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy a 3. sz. értesítés nem tartalmaz sem a személyzeti szabályzat 81a. cikkének alkalmazásával kapcsolatos hibát (lásd a fenti 104. pontot), sem pedig az eltartott gyermek után járó támogatások beszámításával kapcsolatos számítási hibát. A személyzeti szabályzat 81a. cikkét ugyanis úgy kell értelmezni, hogy vonatkozik az árvasági nyugdíjra. Ezenkívül a 3. sz. értesítésben foglalt számítások annyiban, amennyiben három, eltartott gyermek után járó támogatást számítottak be Alberto Spagnolli fiktív jövedelmének összegébe („A” összeg), ahogy az a pervezető intézkedésekre a Bizottság által 2017. október 25‑én adott válaszból kiderül, nem szenvednek a felperesek által hivatkozott hibákban. Ez utóbbiak arra vonatkozó érvei, hogy a 3. sz. értesítésben lévő számítási hibák miatt nem merül fel jogosulatlan kifizetés, mindenesetre megalapozatlannak bizonyul.

124

A válaszban a felperesek először is hozzáteszik, hogy még a fenti 109. pontban említett „számítási táblázat” módszerét használva sincs szó jogosulatlan kifizetés. E tekintetben azt állítják, hogy Alberto Spagnolli fiktív jövedelmének, azaz az „A” összegnek, és a tényleges jövedelmének, azaz a „B” összegnek a számítása nem tartja tiszteletben a személyzeti szabályzat 81a. cikkét, és ellentétben azzal, amit a Bizottság állít, e számítás nem ad választ a jövedelmek halmozott adóztatásának szükségességére. Úgy vélik ugyanis, hogy bár a Bizottságnak lehetősége volt az uniós adót az Alberto Spagnolli által kapott illetmény és özvegyi nyugdíj halmozásával kiszámítani, nem kellett volna figyelembe vennie e halmozást a személyzeti szabályzat 81a. cikkének alkalmazása szempontjából. A felperesek szerint a két házastárs jövedelmeinek halmozása meghatározó, mivel az az Alberto Spagnolli által kapott, eltartott gyermek után járó támogatások megnövelt összegének a tényleges jövedelem („B” összeg) számításában való figyelembevételéhez vezet, miközben már a házastársa halála előtt is részesült azokban a személyzeti szabályzat 67. cikke alapján. A felperesek így azt állítják, hogy e halmozás téves.

125

Másodszor a felperesek azt állítják, hogy a 81a. cikkben foglalt felső határt úgy kell érteni, mint az egyrészt az e rendelkezésben említett és kizárólag e cikk alapján fizetett szolidaritási hozzájárulások, másrészt az elhunyt tisztviselő fiktív módon meghatározott – úgy, mintha még élne – jövedelmei közötti összehasonlítás. Következésképpen úgy vélik, hogy az alkalmazandó módszernek a szerint kellene különböznie, hogy a túlélő házastárs maga tisztviselő‑e, aki már az elhalálozás előtt részesült házastársi támogatásban és eltartott gyermek után járó egyszeres támogatásban. Álláspontjuk szerint, amennyiben a túlélő házastárs maga tisztviselő, a tisztviselő házastársa halála miatt neki juttatott jövedelmek az özvegyi nyugdíj és az eltartott gyermek után járó egyszeres támogatások összegéből tevődik össze, és ebből azt a következtetést vonják le, hogy a jelen ügyben a tényleges jövedelemnek („B” összeg) csak e két összeget kell magában foglalnia.

126

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fenti 124–125. pontban felidézett érvek a 3. sz. értesítés jogellenességén alapuló új jogalapokat hoznak fel. Ezen, a 3. sz. értesítés jogellenességén alapuló jogalapokat, ahogy az a fenti 124. pontban szerepel, első alkalommal a T‑599/16. sz. ügyben benyújtott válaszban terjesztették elő, amely ügy többek között a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat megsemmisítésére irányul. E jogalapok – ahogy az a fenti 66. pontból kitűnik – nem szerepelnek a T‑568/16. sz. ügyben benyújtott, a 3. sz. értesítés megsemmisítése iránti keresetben, sem pedig a T‑599/16. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben.

127

Márpedig a T‑599/16. sz. ügy keretében nem elfogadható, hogy a felperesek az EUMSZ 277. cikk értelmében véve jogellenességi kifogás útján vitassák a 3. sz. értesítés jogszerűségét, feltételezve, hogy így akartak eljárni. Ha megalapozottnak vélték, a szóban forgó új jogalapokra az ezen értesítésre vonatkozó T‑568/16. sz. ügy keretében kellett hivatkozniuk. Egyébiránt az említett jogalapok elfogadhatósági feltételeinek a Törvényszék eljárási szabályzata 84. cikkének rendelkezéseire tekintettel való értékelésére vonatkozó kérdés e tekintetben nem releváns.

128

Mindenesetre, mivel a tárgyaláson a felperesek azt állították, hogy nem állnak el a szóban forgó érvektől, és kifejtették, hogy a késedelmüket az igazolta, hogy a nyugdíjjogosultságuk meghatározására a Bizottság által alkalmazott számításokra vonatkozó információkat későn kapták meg, és így későn értették meg az általa alkalmazott számítási módszert, észre kell venni, hogy ellentétben azzal, amit a felperesek a tárgyaláson állítottak, a 3. sz. értesítésre vonatkozó egyetlen új jogi vagy ténybeli elem sem indokolja az említett értesítéssel szembeni megsemmisítés iránti kereset megindítására nyitva álló határidő újbóli megkezdésének lehetővé tételét.

129

Először is a T‑568/16. sz. ügyben benyújtott keresetből kitűnik, hogy a felperesek úgy értették, hogy a Bizottság a túlélő házastárs és az elhunyt házastárs járandóságainak halmozását végezte el (lásd a fenti 74. pontot). A felperesek maguk ugyanis a T‑568/16. sz. ügyben benyújtott kereset keretében kifejtik, hogy a Bizottság figyelembe vette egyrészt a fiktív jövedelmet („A” összeg), amely magában foglalja az elhunytat abban az esetben megillető nettó illetményt, ha életben marad, és a túlélő házastárs elhalálozáskori nettó illetményét, beleértve a három eltartott gyermekek után járó támogatásokat, másrészt azon tényleges jövedelemnek megfelelő összeget („B” összeg), amelyben a házastárs részesülne, ha a 81a. cikkben foglalt felső határ nem lenne alkalmazandó, és amely a túlélő házastárs a nettó jövedelméből, az özvegyi nyugdíjból és az árvasági nyugdíjakból áll.

130

Másodszor már a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozatban szerepelt, hogy mivel a személyzeti szabályzat 81a. cikkének célja annak elkerülése, hogy a család a tisztviselő halála miatt gazdagodjon, a Bizottság által alkalmazott számítási módszer abból állt, hogy kiszámították a tényleges jövedelem („B” összeg) és a fiktív jövedelem („A” összeg) közötti különbséget annak érdekében, hogy azt arányosan levonják az özvegyi és árvasági nyugdíjból.

131

Harmadszor kétségtelen, hogy Alberto Spagnolli fiktív jövedelmek („A” összeg) részét képező – a 3. értesítésben megjelölt – „nettó illetményének” megfelelő két összeg összetétele, vagyis egyrészt 7722,61 euró, másrészt 8084,74 euró nem szerepel sem a 3. sz. értesítésben, sem a panaszt elutasító 2016. március 4‑i határozatban, sem pedig a Bizottság ellenkérelmében. Az ilyen, 3. sz. értesítésben vagy más értesítésekben felmerülő kihagyás azonban nem akadálya annak, hogy a felperesek megértsék és így határidőn belül – vagyis a T‑568/16. sz. ügyben a 3. sz. értesítés megsemmisítése iránti kereset keretében – vitassák a Bizottság által alkalmazott azon számítási módszert, amely halmozza a túlélő házastárs és az elhunyt házastárs illetményét. Sem a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat elfogadása, sem pedig a különböző értesítésekben megjelölt fiktív illetményeket eredményező számítások részleteinek közlése nem minősülhet olyan új tényeknek, amelyek lehetővé teszik a – nekik sérelmet okozó aktus vonatkozásában rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségek megfelelő időben való kihasználását elmulasztó – felpereseknek, hogy a 3. sz. értesítés megsemmisítése iránti új jogalapokat terjesszenek elő, és megkerüljék az említett értesítéssel szembeni keresetindítási határidőt.

132

Ebből következik, hogy a fenti 124. és 125. pontban felidézett, első alkalommal a T‑599/16. sz. ügyben benyújtott válaszban felhozott érvek mindenképpen elkésettnek bizonyulnak, megsértve az eljárási szabályzat 84. cikkét, és azokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani (lásd analógia útján: 2000. július 6‑iAICS kontra Parlament ítélet, T‑139/99, EU:T:2000:182, 59. és 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2007. március 8‑iFrance Télécom kontra Bizottság ítélet, T‑340/04, EU:T:2007:81, 164. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133

A fentiek egészéből következően az első jogalapnak nem lehet helyt adni.

134

A második jogalapjukkal a felperesek azt állítják, hogy a jelen ügyben hiányzik az özvegyi és árvasági nyugdíj címén kapott juttatások szabálytalanságának nyilvánvaló jellege, mint a személyzeti szabályzat 85. cikke szerint a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat megalapozottságához szükséges feltétel.

135

E tekintetben a felperesek először is hangsúlyozzák, hogy a panaszt elutasító 2016. március 4‑i határozatban említett ítéletek a jelen ügyben nem relevánsak. Ezen ítéletek ugyanis a felperesekétől eltérő helyzetekre, vagyis olyan, jogosulatlan kifizetésekben részesülő tisztviselő helyzetére vonatkoznak, aki téves nyilatkozatokat tett az érintett adminisztrációnál, vagy olyan tisztviselő helyzetére, aki jogosulatlan összeg érkezését észlelve nem jelzi a hibát, és nem is fejezi ki kétségeit az adminisztrációnak a szóban forgó hiba fennállását illetően annak érdekében, hogy az elvégezhesse a szükséges ellenőrzéseket. A panaszt elutasító 2016. március 4‑i határozatban említett ítéletekben érintett helyzetektől eltérően a jelen ügyben többször is az adminisztrációhoz fordultak a tisztviselőtől elvárt gondossági kötelezettséget tiszteletben tartva. E lépések többek között annak állítására irányultak, hogy az özvegyi és árvasági nyugdíj túl alacsony összegben volt meghatározva. A felperesek szerint épp e lépések miatt fogadta el az adminisztráció a 2. sz. értesítést, és emelte meg a nyugdíjjogosultságokat.

136

Másodszor egyrészt észszerűtlen lenne, hogy a Bizottság megkövetelje, hogy a felperesek – miután elérték a szerintük nekik járó nyugdíjjogosultságok határainak módosítását – továbbra is az adminisztrációhoz forduljanak annak ellenőrzése céljából, hogy az nem tévedett‑e a nyugdíjjogosultságaik összegének számításakor. Másrészt, még ha a 2. sz. értesítés a felperesek javára elkövetett hibát tartalmaz is, a Bizottság nem állíthatja, hogy Alberto Spagnolli nem tett eleget a gondossági kötelezettségének azzal, hogy megvitatta az adminisztrációval a kapott összegeket, sem pedig hogy valamilyen módon el kellett volna ismernie, hogy a javára követtek el hibát.

137

Harmadszor a felperesek helyzete olyan bonyolult jogi kérdések megoldásához kapcsolódik, mint hogy az eltartott gyermek után járó támogatásokat figyelembe kell‑e venni a személyzeti szabályzat 81a. cikkében foglalt korlátozás számításakor. E bonyolultság nem teszi lehetővé az adminisztráció esetleges hibájának olyan minősítését, hogy az „annyira nyilvánvaló, hogy azt az érintettnek fel kellett volna ismernie”.

138

Negyedszer az adminisztráció nem állíthatja, hogy a jogosulatlan kifizetéshez vezető hiba fennállását érintő kétség a 2. sz. értesítés olvasatából fakad, mivel e melléklet központi részének jobb oldali, „B. Spagnolli új nettója” címet viselő oszlopában hat, eltartott gyermek után járó támogatást számítottak be. Ezen oszlop ugyanis a tényleges jövedelem („B” összeg) számítására hivatkozott, amelybe jogosan számítottak be hat, eltartott gyermek után járó támogatást.

139

Ötödször a 2. sz. értesítésben elkövetett hibáról való tudomás hiánya egyértelműen kitűnik a 3. sz. értesítéssel szemben benyújtott panaszból. E panasz ugyanis azt mutatja, hogy a 2. sz. értesítésben előirányzott emelést a felperesek úgy értették, hogy az Alberto Spagnolli illetményének a kirendelését követő csökkenéséhez és az 1. sz. értesítésben foglalt, hátrányára szóló korábbi számítási hiba kijavításához kapcsolódik. Az említett emelést a felperesek nem kapcsolták össze az adminisztráció által Alberto Spagnolli javára, az eltartott gyermek után járó támogatásoknak a fiktív jövedelmébe („A” összeg) való beszámítása során elkövetett állítólagos hibával.

140

Hatodszor, mivel a házastársa halálakor Alberto Spagnolli AD12‑es, a 2. sz. értesítés elfogadásakor pedig AD9‑es tisztviselő volt, a 2. sz. és a 3. sz. értesítésben az adminisztráció által használt kifejezések, vagyis „A. Spagnolli nettó illetménye a haláleset időpontjában”, miatt nincs ok annak különösnek találására, hogy a nettó illetmény a halálesetkor magasabb volt, mint a jelenleg.

141

Először is a Bizottság azt állítja, hogy mivel Alberto Spagnollira az özvegyi és árvasági nyugdíj felső határa eltérő számításának meghatározását alkalmazták, amely e nyugdíjak magasabb nettó összegéhez vezetett a 2. sz. értesítésben, tudta, hogy a fiktív jövedelem („A” összeg) meghatározásában az eltartott gyermek után járó támogatások különböző számításából eredt e nyugdíjak összegének az említett értesítésben való módosítása. Más megközelítésben, mivel a 2. sz. értesítésben foglalt hibás összegek és a 3. sz. értesítésben foglalt helyes összegek közötti különbség kizárólag ezen, eltartott gyermek után járó támogatások fiktív jövedelembe való beszámításából ered – amelyet tévedésből kétszer alkalmaztak –, és mivel Alberto Spagnolli döntő módon hozzájárult ahhoz, hogy a Bizottság helyesbítse a 2. sz. értesítést, a felperesek nyugdíjai kifizetésének szabálytalanságáról való tudomás feltétele a jelen esetben teljesül.

142

Másodszor a Bizottság kiemeli, hogy a 2. sz. értesítésben foglalt hiba mindenesetre annyira nyilvánvaló volt, hogy nem fordulhatott elő, hogy Alberto Spagnolli ne szerezzen róla tudomást. A fiktív jövedelem és a tényleges jövedelem összegének egyszerű olvasata rámutat, hogy a második, az eltartott gyermek után járó támogatások kétszeres beszámításával együtt is alacsonyabb volt az elsőnél. Ezt minden gondos tisztviselőnek észre kellene vennie, és annak arra kellene indítania őket, hogy kapcsolatba lépjenek az adminisztrációval a hiba jelzése érdekében. Ezenkívül a mindössze a személyzeti szabályzat 66. cikkének olvasata könnyen megmutatja, hogy az AD9 besorolási fokozatban lévő túlélő házastárs alapilletménye kevéssé volt összeegyeztethető a 2. sz. értesítésben foglalt összeggel, ahogy azt egyébiránt a fenti 109. pontban említett „számítási táblázat” segítségével végzett számítás kinyomtatott és egy példányban az ellenkérelemhez mellékelt változata is megerősíti.

143

Ráadásul a Bizottság szerint tökéletesen megkövetelhető Alberto Spagnollitól az elővigyázatosság, figyelemmel a pármai kirendelése előtt tisztviselőként elért magas, nevezetesen AD12 besorolási fokozatára.

144

Sőt, mivel minden tisztviselőnek ismernie kell a személyzeti szabályzat jelen esetben AD9 besorolási fokozatú tisztviselő illetményének összegére vonatkozó szabályait (a személyzeti szabályzat 66. cikke) és az eltartott gyermek után járó támogatásokra vonatkozó rendelkezéseit (a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (1) bekezdése, a személyzeti szabályzat 67. cikke és a 81. cikkének második bekezdése), Alberto Spagnolli érvényesen nem állíthatja, hogy a neki és gyermekeinek járó túlélő hozzátartozói nyugdíjak felső határának meghatározására vonatkozó számítási hiba nem volt nyilvánvaló a személyzeti szabályzat 85. cikkének első bekezdése értelmében véve. A Bizottság szerint mivel e feltétel teljesült, a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot jogosan fogadták el és a keresetet mint megalapozatlant el kell utasítani.

145

A jelen esetben annak értékeléséről van szó, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikkére tekintettel a Bizottság jogosan követeli‑e a felperesek által jogosulatlanul kapott összegek visszatérítését. E rendelkezés értelmében „[m]inden jogosulatlanul kifizetett összeget vissza kell téríteni, ha az abban részesülő tudatában volt a kifizetés szabálytalanságának, vagy ha e szabálytalanság annyira nyilvánvaló volt, hogy azt az átvevőnek fel kellett volna ismernie”. E szövegből következik, hogy ahhoz, hogy az indokolatlanul kifizetett összeg visszakövetelhető legyen, bizonyítani kell, hogy a kedvezményezett tényleges tudatában volt a kifizetés szabálytalanságának, vagy hogy a kifizetés szabálytalansága olyannyira nyilvánvaló, hogy azt a kedvezményezettnek fel kellett volna ismernie (1979. október 11‑iBerghmans kontra Bizottság ítélet, 142/78, EU:C:1979:233, 9. pont; 2008. szeptember 9‑iRitto kontra Bizottság ítélet, F‑18/08, EU:F:2008:110, 29. pont; 2013. november 21‑iRoulet kontra Bizottság ítélet, F‑72/12 és F‑10/13, EU:F:2013:184, 46. pont).

146

A személyzeti szabályzat 85. cikke tehát az adminisztráció azon lehetőségére utal, hogy valamennyi jogosulatlanul kapott összeget visszatéríttessen két esetben, nevezetesen amikor a kedvezményezett tudatában volt a kifizetés szabálytalanságának, vagy amikor ez a szabálytalanság annyira nyilvánvaló, hogy azt fel kellett volna ismernie.

147

Ami az első esetet illeti, és feltételezve akár, hogy a Bizottság a panaszt elutasító 2016. március 4‑i határozatban ilyen célból kívánt fellépni, az adminisztráció feladata annak bizonyítása, hogy a kedvezményezett ténylegesen tudatában volt a kifizetés szabálytalan jellegének (2013. június 26‑iAchab kontra EGSZB ítélet, F‑21/12, EU:F:2013:95, 44. pont).

148

Ami második esetet illeti, minden esetben figyelembe kell venni az érintett tisztviselőnek a szükséges ellenőrzés elvégzésére való képességét (lásd: 2013. június 26‑iAchab kontra EGSZB ítélet, F‑21/12, EU:F:2013:95, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

149

A jelen ügyben, ami az első esetet illeti, annak megállapításához, hogy rendelkezésre áll annak bizonyítéka, hogy Alberto Spagnolli tényleges tudatában volt a kifizetés szabálytalanságának, a Bizottságnak igazolnia kell, hogy az tudta először is, hogy a 2. sz. értesítésben megjelölt fiktív jövedelem („A” összeg) az eltartott gyermek után járó támogatások kétszeres összegét tartalmazta, másodszor, hogy az ilyen beszámítás hibás, és harmadszor, hogy e beszámítás tette szabálytalanná az özvegyi és árvasági nyugdíj 2. sz. értesítés alapján teljesített kifizetését.

150

Márpedig a Bizottság azon állításai, miszerint Alberto Spagnolli tudta, hogy a 2. sz. értesítésben megjelölt fiktív jövedelem („A” összeg) az eltartott gyermek után járó támogatások kétszeres összegét tartalmazta, mivel kapcsolatba lépett az adminisztrációval az 1. sz. értesítésben foglalt özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultságai számításának módosítása érdekében, nem bizonyítják, hogy a kifizetés szabálytalanságáról való tudomáson alapuló feltétel, vagyis a fenti 149. pontban felidézett három feltétel a jelen ügyben teljesült. Először is ugyanis ezen állítások pusztán vélelmen alapulnak. Másodszor a felperesek és az adminisztráció közötti egyeztetések az 1. sz. értesítésben foglalt számítási hibákra, nem pedig a 2. sz. értesítésben alkalmazott számítási módszerre vonatkoztak. Harmadszor, mivel egyrészt – ahogy azt a maga a kinevezésre jogosult hatóság a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozatban elismerte – a 2. sz. értesítésben a fiktív jövedelem („A” összeg) megjelölésére használt „A. Spagnolli nettó illetménye a haláleset időpontjában” megfogalmazás nem egyértelmű, másrészt az említett jövedelembe beszámított összegek részletei nem ismertek, a Bizottság nem állíthatja, hogy Alberto Spagnolli tudta, hogy e jövedelem hat, eltartott gyermek után járó támogatást számított fel, továbbá azt sem, hogy tudta, hogy e beszámítás hibás volt, és ezenkívül hogy ez jogosulatlan kifizetéshez vezetett.

151

Így mivel a Bizottság nem bizonyította, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikke értelmében véve a hiba ismert volt, meg kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben a Bizottság jogosan vélhette‑e úgy, hogy a kifizetés szabálytalansága annyira nyilvánvaló volt, hogy Alberto Spagnollinak fel kellett volna ismernie, vagyis meg kell vizsgálni, hogy a felperesek helyzete megfelel‑e a fenti 146. pontban hivatkozott második esetnek.

152

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az érintett korántsem mentesül a végiggondolásra és ellenőrzésre tett minden erőfeszítés alól, hanem éppen hogy visszatérítésre köteles, amennyiben a hiba nem kerülheti el a szokásos gondossággal eljáró tisztviselő figyelmét, akitől elvárható, hogy ismerje az illetményére vonatkozó szabályokat (1979. július 11‑iBroe kontra Bizottság ítélet, 252/78, EU:C:1979:186, 13. pont; 1989. január 17‑iStempels kontra Bizottság ítélet, 310/87, EU:C:1989:9, 10. pont).

153

Az ítélkezési gyakorlatból ezenkívül kitűnik, hogy az adminisztráció által elkövetett hiba nyilvánvaló jellegének értékelésékor az uniós bíróság által figyelembe vett szempontok között a tisztviselőnek a besorolási fokozatától és szolgálati idejétől függő felelősségi szintjén kívül figyelembe kell venni a személyzeti szabályzatban az érdekeltnek járó támogatás nyújtására vonatkozó feltételeket meghatározó rendelkezések egyértelműségének mértékét, valamint a személyes, illetve családi helyzetében bekövetkezett változások jelentőségét, abban az esetben, ha a vitatott összeg kifizetése attól függ, hogy az adminisztráció megállapítja‑e ilyen helyzet fennállását (lásd ebben az értelemben: 2015. február 27‑iEGSZB kontra Achab ítélet, T‑430/13 P, EU:T:2015:122, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. január 27‑iDF kontra Bizottság ítélet, T‑782/14 P, EU:T:2016:29, 25. és 27. pont).

154

Ezen ítélkezési gyakorlat vizsgálatából kitűnik, hogy nem lehet a szolgálati idő szempontjának a többi szempont feletti elsőbbségére következtetni. Épp ellenkezőleg ebből az következik, hogy az összes tényezőt figyelembe kell venni, mivel minden egyes ügy körülményei igazolhatják valamelyik szempont többi szemponthoz képest történő nagyobb súllyal való figyelembevételét (2015. február 27‑iEGSZB kontra Achab ítélet, T‑430/13 P, EU:T:2015:122, 43. pont).

155

Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében nem szükséges, hogy az érintett tisztviselő a rá háruló gondossági kötelezettség gyakorlása során képes legyen pontosan meghatározni az adminisztráció hibájának terjedelmét. E tekintetben elegendő, ha kételyei támadnak a szóban forgó kifizetés megalapozottságával kapcsolatban ahhoz, hogy köteles legyen ezeknek hangot adni, azért, hogy az adminisztráció elvégezhesse a szükséges ellenőrzéseket (lásd: 2013. november 21‑iRoulet kontra Bizottság ítélet, F‑72/12 és F‑10/13, EU:F:2013:184, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

156

Elöljáróban először is rá kell mutatni, hogy a nyugdíjjogosultságok meghatározása során az adminisztráció által elkövetett szabálytalanságok nyilvánvaló jellegének értékelését – az említett jogosultságokat módosító értesítés kapcsán az indokolási kötelezettség tiszteletben tartásának értékelésétől eltérően – azon tényezők alapján kell elvégezni, amelyek az említett szabálytalanságok elkövetésekor – vagyis a jelen ügyben a 2. sz. értesítés elfogadásakor – az érintett rendelkezésére álltak, a besorolási fokozatához kapcsolódó készségei és képességei függvényében, azon gondossági kötelezettség alapján, amely észszerűen elvárható tőle, valamint a jogosultságait szabályozó rendelkezések egyértelműsége alapján.

157

Másodszor észre kell venni, hogy a jelen ügyben a felperesek által kapott kifizetések szabálytalanságáról való „vélelmezett tudomás” értékelése egyrészt szorosan kapcsolódik a nyugdíjjogosultságoknak maga az adminisztráció általi azon számításának megértésétől, amely lehetővé teszi többek között annak megértését, hogy az eltartott gyermek után járó támogatások mely összegét kell beszámítani a fiktív jövedelembe („A” összeg), másrészt feltételezi Alberto Spagnolli fiktív jövedelmében („A” összeg) figyelembe vett nettó illetményének meghatározását megalapozó számítás részleteihez való hozzáférést.

158

Először is meg kell állapítani, hogy a nyugdíjjogosultságokra a Bizottság által alkalmazott számítás nem tűnik ki egyértelműen a jelen ügyben alkalmazandó rendelkezések szövegéből.

159

A személyzeti szabályzat 81a. cikke nem rendelkezik kifejezetten a túlélő házastárs és az elhunyt házastárs járandóságainak halmozásáról. E halmozásra – a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozatban foglalt és a Bizottság által a tárgyaláson megerősített magyarázatok szerint – a felperesek érdekében került sor (lásd a fenti 66. pontot). Mivel e cikk nem hivatkozik Alberto Spagnolli jövedelmére az annak elkerülése érdekében át nem léphető felső határ számítása szempontjából, hogy a haláleset miatt a család gazdagodjon, az említett cikk azon összegekkel kapcsolatban sem tartalmaz információt, amelyeket bele kell érteni e jövedelembe, többek között az eltartott gyermek után járó támogatásokat illetően.

160

A felperesek tévedését személyzeti szabályzat 81. cikkének második bekezdése is okozhatta, amely szerint „[a] túlélő hozzátartozói nyugdíjra jogosult személy részére folyósítandó eltartott gyermek után nyújtott támogatás összege […] a 67. cikk (1) bekezdésének b) pontjában megállapított támogatás összegének kétszerese”. Alberto Spagnolli házastársának halála miatt ugyanis úgy vélhették, hogy az említett rendelkezés hatékony érvényesülésének védelme érdekében a Bizottságnak az eltartott gyermek után járó támogatások kétszeres összegét nemcsak a túlélő házastárs tényleges jövedelmének („B” összeg), hanem a fiktív jövedelmének („A” összeg) meghatározásához is figyelembe kellett vennie. Egyébiránt a különböző értesítésekben ez utóbbi összeg azonosítására használt megfogalmazás, azaz „A. Spagnolli nettó jövedelme a haláleset időpontjában három eltartott gyermekkel”, még nehezebbé teheti Alberto Spagnolli fiktív jövedelmének („A” összeg) megértését. E megfogalmazás ugyanis érthető úgy, hogy a fiktív jövedelmet („A” összeg) a „haláleset időpontjában”, tehát a halálesetet figyelembe véve, kell számítani – ami eltartott gyermek után járó támogatások kétszeres összegének beszámítását vonná maga után a személyzeti szabályzat 81. cikkének második bekezdése értelmében –, nem pedig azt figyelmen kívül hagyva, ami épp ellenkezőleg az eltartott gyermek után járó támogatások egyszeres összegének a beszámítását eredményezi.

161

Sőt hangsúlyozni kell, hogy – amint azt a Bizottság a tárgyaláson megerősítette – nincsenek olyan általános végrehajtási rendelkezések vagy szolgálati feljegyzések, amelyek lehetővé tennék a személyzeti szabályzat 81a. cikke gyakorlati alkalmazási módszerének magyarázatát olyan esetben, mint a jelen ügyben, amelyben mind a túlélő házastárs, mind pedig az elhunyt házastárs uniós tisztviselő. A Bizottság által a 2. sz. értesítésben végzett számításokra vonatkozó magyarázatok csupán a 3. sz. értesítéssel szemben benyújtott panaszt elutasító határozat meghozatalakor, vagyis 2015. augusztus 3‑án születtek meg. A kinevezésre jogosult hatóság csak ekkor fejti ki, hogy Alberto Spagnolli jövedelmének a személyzeti szabályzat 81a. cikke szerinti felső határba való beszámítása („A” összeg) a személyzeti szabályzat 81a. cikke szerinti felső határ meghatározásához figyelembe veszi Alberto Spagnolli dinamikus módon számított jövedelmét, vagyis a számításkori besorolási fokozata szerint, fikció alapján, vagyis úgy tekintve, hogy a házastársa nem hunyt el, és így az eltartott gyermek után járó támogatások egyszeres összegét számítják be az említett jövedelembe.

162

Másodsorban emlékeztetni kell arra, hogy sem az 1. sz. értesítés, sem az 1a. sz. értesítés, sem a 2. sz. értesítés nem részletezi Alberto Spagnolli fiktív jövedelmei („A” összeg) összegeinek összetételét. Így nem állítható, hogy a felperesek elegendő tényezővel rendelkeztek annak azonosításához, vagy legalábbis annak sejtéséhez, először is, hogy a 2. sz. értesítésben a Bizottság az eltartott gyermek után járó támogatások kétszeres összegét számította be Alberto Spagnolli fiktív jövedelemébe („A” összeg), másodszor pedig, hogy e beszámítás téves volt, és harmadszor, hogy az említett beszámítás jogosulatlan kifizetéshez vezetett.

163

Végeredményben az 1. sz. értesítés, mivel hibás számításokat tartalmazott és azt a 2. sz. értesítéssel egy napon elfogadott 1a. sz. értesítés kijavította, nem jelenthetett Alberto Spagnollinak alapot arra, hogy megértse a 2. sz. értesítésben foglalt számítások részleteit. Ugyanígy az 1a. sz. értesítés, mivel eltérő jövedelmet vesz figyelembe és azt az Alberto Spagnolli által a nyugdíjjogosultságai alacsony összegben való megállapítása miatt megtett lépéseket követően fogadták el, nem minősül olyan aktusnak sem, amely lehetővé teheti annak megállapítását, hogy az utóbbi figyelmét nem kerülhette el a 2. sz. értesítésben foglalt és jogosulatlan kifizetéshez vezető számítási hiba, vagy annak megállapítását, hogy hozzájárult ahhoz, hogy az említett számítási hiba felmerüljön, és hogy a felperesek jogosulatlan kifizetésben részesüljenek.

164

Ezenkívül a 2. sz. értesítésben foglalt számítások újbóli elvégzése, amely a Bizottság által pervezető intézkedésekre válaszul 2017. október 25‑én benyújtott dokumentumoknak köszönhetően volt lehetséges, azt mutatja, hogy az eltartott gyermek után járó támogatásoknak a fiktív jövedelembe („A” összeg) kétszeres összegben való – vagyis három helyett hat, eltartott gyermek utáni támogatás – beszámítása az említett jövedelemre alkalmazandó adó meghatározását is érintette. Következésképpen a felperesek által a 2. sz. értesítés alapján tévedésből kapott összeg, és azon összeg különbsége, amelyet ezzel szemben kapniuk kellett volna, nem következik három, eltartott gyermek után járó támogatás egyszerű levonásából. Így jóllehet a Bizottság próbálja leegyszerűsíteni a 2. sz. értesítésben foglalt hibát azzal, hogy azt a három helyett hat eltartott gyermek után járó támogatás beszámítására szűkíti le, ez nem felel meg a valóságnak, és ráadásul a fiktív jövedelem („A” összeg) alapjául szolgáló számítás részleteinek hiányában az ilyen hiba minden, csak nem nyilvánvaló.

165

Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy a panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat keretében maga a kinevezésre jogosult hatóság kifejezetten azt állítja, hogy a nyugdíjjogosultságokat meghatározó különböző értesítések sorrendben való vizsgálata annak elismeréséhez vezet, hogy a Bizottság által alkalmazott módszer „nem volt nyomban megérthető”.

166

Ráadásul meg kell jegyezni, hogy a Bizottság tisztviselői, azaz PMO.4. egység tisztviselői, akiknek a munkájuk során ismerniük és alkalmazniuk kell az özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultság számítási módszerét, a felperesek jogosultságait érintően több ízben vétettek számítási hibákat, ahogy azt az egymást követő különböző értesítések bizonyítják. A 2011. július 29‑i 1. sz. értesítést ugyanis helyesbítette a 2012. április 17‑i 1a. sz. értesítés, majd az ugyanazon a napon kelt 2. sz. értesítés. Ezen értesítést pedig a 2015. február 6‑i 3. sz. értesítés javította és váltotta fel. Következésképpen, ha el is fogadnánk azt, hogy Alberto Spagnolli a fenti 109. pontban említett számítási táblázatra hivatkozhatott, ez nem bizonyítja, hogy a hiba jelenléte olyannyira nyilvánvaló volt, hogy azt Alberto Spagnollinak észre kellett vennie. Egyébiránt a számítási táblázat használatának lehetősége feltételezi a Bizottság által alkalmazott számítások részleteinek ismeretét, mivel a nyugdíjjogosultságok meghatározásához figyelembe vett különböző összegeket kézzel kell bevinni.

167

Végül, ami az Alberto Spagnolliénak megfelelő besorolási fokozatba lévő tisztviselőtől megkövetelt gondosságot illeti, az a jelen ügyben szóban forgó jogosultságokat meghatározó értesítésekbe bele nem foglalt releváns tényezők esetén, a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek egyértelműsége hiányában, és maga az adminisztráció által az idők során vétett több hiba jelenlétében nem járhat azzal, hogy a szóban forgó tisztviselő, aki már több lépést megtett, továbbra is az adminisztrációhoz forduljon, hogy az általa alkalmazott számítások későbbi ellenőrzését elérje, amennyiben elégedett a többek között a saját maga által megtett lépéseket követően elért eredménnyel. Olyan helyzetben, mint amely a jelen ügyben felmerült, észszerűen elvárható, hogy az Alberto Spagnolli által a Bizottságnál megtett lépések nyomán ez utóbbi helyesen értékelje az Alberto Spagnolli helyzetét és ne teljesítsen szabálytalan kifizetéseket. A gondossági kötelesség alapján a tőle észszerűen elvárhatóval szembe megy annak megkövetelése, hogy folytassa az adminisztráció megkeresését, akkor is, ha észszerűen számíthat arra, hogy az özvegyi és árvasági nyugdíjjogosultságát helyesen értékelték, mivel a Bizottság többek között az Alberto Spagnolli által megtett lépések nyomán javította ki a nyugdíjjogosultságokat meghatározó első értékelésben foglalt hibákat.

168

A fentiekből következően nem lehet helyt adni a Bizottság arra hivatkozó érveinek, hogy a szabálytalanság fennállását érintő kétség felmerüléséhez elég egyszerűen annak megállapítása, hogy a 2. sz. értesítésben megjelölt fiktív jövedelem magasabb az abban jelzett tényleges jövedelemnél. Figyelembe véve ugyanis a Bizottság által alkalmazott számítási módszer megértésének nehézségeit, olyan általános végrehajtási rendelkezések vagy szolgálati feljegyzések hiányát, amelyek pontosítanák a személyzeti szabályzat 81a. cikkének terjedelmét és gyakorlati alkalmazását, e rendelkezés értelmezésének nehézségeit (lásd a fenti 92–104. pontot), a Bizottság által a különböző értesítésekben elvégzett számításokra vonatkozó bizonyos részletek hiányát, az „A. Spagnolli nettó jövedelme a haláleset időpontjában” megfogalmazás használatát, amely megfogalmazást az első, panaszt elutasító 2015. augusztus 3‑i határozat keretében maga a kinevezésre jogosult hatóság félreérthetőnek ismert el, és a különböző elkövetett hibákat, a Bizottság nem állíthatja, hogy a felperesek által a 2. sz. értesítés alapján kapott kifizetések szabálytalansága annyira nyilvánvaló volt, hogy azt a szóban forgó tisztviselőnek, tekintettel a besorolási fokozatára, észre kellett volna vennie (lásd ezzel szemben: 2008. szeptember 9‑iRitto kontra Bizottság ítélet, F‑18/08, EU:F:2008:110, 34. pont, amelynek keretében a felperes nem hivatkozhatott a releváns rendelkezések valamilyen félreérthetőségére).

169

Másként fogalmazva nem állítható, hogy az Alberto Spagnolli besorolási fokozatához kapcsolódó készségek és ismeretek lehetővé tehették számára mindössze a 2. sz. értesítés olvasat alapján, hogy megoldja a jelen ügy tárgyát képező személyzeti szabályzati rendelkezések jogi értelmezési nehézségeit, azonosítsa a Bizottság által alkalmazott számításokat, és megértse, hogy a 2. sz. értesítés szabálytalan kifizetéshez vezető hibát tartalmazott.

170

Mivel a kifizetés szabálytalanságának bizonyításához kapcsolódó feltétel a jelen ügyben nem teljesül, a Bizottság megalapozatlanul követelte a felperesektől a jogosulatlan kifizetések visszatérítését.

171

A jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot tehát meg kell semmisíteni anélkül, hogy határozni kellene a harmadik megsemmisítési jogalapról.

172

A felperesek arra hivatkozó érveket adnak elő, hogy megállapítható az adminisztráció felelőssége, és így kérik a nem vagyoni és vagyoni káruk megtérítését.

173

Először is, ami a Bizottság magatartásának jogellenességét illeti, a felperesek azt állítják, hogy az be lett bizonyítva egyfelől azon okok megmagyarázásával, amelyek értelmében mind a 3. sz. értesítés, mind a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat jogellenes, másfelől annak a harmadik jogalap keretében való igazolásával, hogy a nyugdíjjogosultságokat megállapító határozat felülvizsgálatát és a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat elfogadását érintő több mint egy éves késedelem a jelen ügyben a Bizottság különösen súlyos kötelezettségének és a gondoskodási kötelezettség megsértésének minősül.

174

Többek között a megfelelő ügyintézés elvének megsértését illetően a felperesek azt állítják, hogy mivel a 2. sz. értesítést egyedi kérelemre lefolytatott hivatalos eljárásban fogadták el, Alberto Spagnolli megalapozottan számíthatott az említett értesítés állandóságára annak érdekében, hogy fontos, életüket alakító döntéseket hozzon, nevezetesen hogy folytassa a pármai kirendelését. Így a Bizottság nem várhatott három évet a számítások ellenérzésével, és még kevésbé az állítólagos jogosulatlan kifizetések visszamenőleges visszatérítésére irányuló kérelemmel anélkül, hogy ne sértse meg a megfelelő ügyintézés elvét és az Alberto Spagnollival szemben fennálló gondoskodási kötelezettségét.

175

Ami többek között a gondoskodási kötelezettség megsértését illeti, az adminisztrációnak le kellett volna zárnia minden belső vizsgálati eljárást, valamint el kellett volna fogadnia egy esetleges helyesbítő és az esetleges jogosulatlan kifizetést visszatéríttető aktust a 2. sz. értesítés elfogadását követő egy éven belül. Ezenkívül a felperesek nyugdíjjogosultságait módosító határozat elfogadásakor az adminisztrációnak figyelembe kellett volna vennie a jelen ügy körülményeinek sajátosságait, többek között a kiskorú gyermekek érintettségét, a család Pármába való költözését, és annak nehézségét, hogy bizonyos idő után megváltoztassa az EFSA‑nál való kirendelésének folytatására vonatkozó döntést. Egyrészt ugyanis az adminisztráció nem állíthatja, hogy nem ismerte e körülményeket, tekintettel az Alberto Spagnolli által kezdeményezett, a 2011 novembere és 2012 áprilisa között lezajlott, a felperesek által benyújtott elektronikus levélváltásokkal igazolt számos egyeztetésre. Másrészt az adminisztráció nem állíthatja, hogy nem ismerte azon szabályokat és elveket, amelyek akár az uniós jogban az egyik tagállamból egy másik tagállamba költöző kiskorúak helyzetére vonatkoznak. E szabályok és elvek különösen a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, Hágában 1980. október 25‑én kötött egyezmény (kihirdette: az 1986. évi 14. tvr.) 12. cikkéből, valamint a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 338., 1. o.) 10. cikkéből következnek, amelyek szerint a kiskorút főszabály szerint úgy kell tekinteni, hogy egy évvel a költözést követően beilleszkedett a tartózkodási helye szerinti tagállam a társadalmi környezetébe, és amelyek megkövetelik, hogy a helyzetét és jogait rövid időn, általában egy éven belül meghatározzák. Végül a felperesek hozzáteszik, hogy a fiktív jövedelem („A” összeg) azt követő csökkentése, hogy Alberto Spagnolli jövedelmeit beszámították a fiktív és tényleges jövedelmek számításába („A” és „B” összeg) a gondoskodási kötelezettség megsértését jelenti annyiban, amennyiben az az adminisztráció diszkrecionális választásából, nem pedig a kötött hatáskörének gyakorlásából ered, ellentétben azzal, amit a Bizottság állít.

176

Másodszor a nem vagyoni és vagyoni kárt illetően egyrészt a felperesek azt állítják, hogy a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat elfogadása nem vagyoni kárt okozott nekik, amely a lakóhely múltbeli vagy jövőbeli megváltoztatása miatt az érzelmi és társadalmi kapcsolataik meggyengüléséből és bizonytalanná válásából ered abban az esetben, ha Alberto Spagnolli az új gazdasági körülményei miatt arra kényszerül, hogy visszatérjen Brüsszelbe a Bizottsághoz egy AD12 besorolási fokozatba tartozó tisztviselői álláshelyre. E kár Alberto Spagnolli AD9 besorolási fokozatú tisztviselőként kapott jövedelme és azon jövedelem közötti különbségnek felel meg, amelyet akkor kapna, ha egy évig AD12 besorolási fokozatú tisztviselő maradna, mivel egy év észszerű időtartamnak minősül a munkavégzési és lakóhely megváltoztatására vonatkozó döntés meghozatalára és megvalósítására.

177

Másrészt a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság magatartása vagyoni kárt okozott nekik, mivel visszamenőleg és észszerű határidőn túli késedelemmel jelentősen módosította gazdasági körülményeiket. A felperesek úgy vélik, hogy e kár egyrészt a Bizottság által kért jogosulatlan kifizetés összegéből, másrészt a 2. sz. értesítésben és a 3. sz. értesítésben meghatározott nyugdíjak között az utóbbi határozat hatálybalépésétől azon időpontig fennálló különbségből tevődik össze, amikor a család abban a helyzetben lesz, hogy visszaköltözzön korábbi lakóhelyére. Ezen időszak a jelen ügy rendezésétől számított egy évre becsülhető.

178

A felperesek hozzáteszik, hogy a vagyoni kár első része tárgytalanná válik a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat megsemmisítése esetén. Ugyanígy a vagyoni kár második része megszűnik, ha helyt adnak a T‑568/16 ügyben benyújtott kereset keretében előterjesztett, a 3. sz. értesítés megsemmisítésére irányuló kérelemnek.

179

Harmadszor a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság jogellenes magatartása és a megtéríteni kért kár közötti okozati összefüggés egyértelműen fennáll, mivel bár a Pármába való költözésre vonatkozó döntést Alberto Spagnolli hozta meg, és az nem tudható be az adminisztrációnak, a 3. sz. határozat és a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat elfogadásának felróható késedelme okozta a fent említett kárt.

180

A Bizottság a kártérítési kérelemnek mind az elfogadhatóságát, mind pedig a megalapozottságát vitatja.

181

Egyrészt a Bizottság úgy véli, hogy nem fogadható el, hogy a felperesek a nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmük alátámasztására az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartásának kötelezettségszegő jellegére hivatkozzanak, mivel nem nyújtottak be először a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján kártérítési kérelmet, majd e kérelem kifejezett vagy hallgatólagos elutasításával szemben a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti panaszt. A Bizottság szerint ugyanis csak e panasz kifejezett vagy hallgatólagos elutasítását követően lehet kártérítési keresetet indítani a Törvényszék előtt. (lásd: 2011. július 12‑iBizottság kontra Q ítélet, T‑80/09 P, EU:T:2011:347, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

182

Másrészt a Bizottság azt állítja, hogy nem elfogadható, hogy a felperesek olyan, vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet terjesszenek elő, amelynek tárgya azon összeg, amelyet a felpereseknek vissza kell téríteniük az adminisztrációnak a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelem elutasítása esetén (lásd a 1991. január 24‑iLatham kontra Bizottság ítélet, T‑27/90, EU:T:1991:5, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Vitatja tehát a vagyoni kár első részének megtérítése iránti kérelem elfogadhatóságát (lásd a fenti 177. és 178. pontot).

183

Egyrészt a felperesek ezzel szemben azt állítják, hogy a vagyoni kár megtérítése iránti kérelem elfogadható, mivel az azon aktusok közvetlen következményein alapul, amelynek megsemmisítését kérik. Többek között ugyanis az adminisztrációnak a jogosultságaik rendezésével és a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat elfogadásával kapcsolatos késedelme okozta a megtéríteni kért kárt, amelyet a felperesek családi helyzetének meggyengülése okozott. E kár a lakóhely múltbeli vagy jövőbeli megváltoztatása miatt a felperesek érzelmi és társadalmi kapcsolatainak meggyengüléséből és bizonytalanná válásából ered abban az esetben, ha Alberto Spagnolli az új gazdasági körülményei miatt arra kényszerül, hogy visszatérjen Brüsszelbe a Bizottsághoz egy AD12 besorolási fokozatba tartozó tisztviselői álláshelyre. Az említett kár Alberto Spagnolli AD9 besorolási fokozatú tisztviselőként kapott jövedelme, és azon jövedelem közötti különbségnek felel meg, amelyet akkor kapna, ha egy évig AD12 besorolási fokozatú tisztviselő maradna, mivel egy év észszerű időtartamnak minősül a munkavégzési és lakóhely megváltoztatására vonatkozó döntés meghozatalára és megvalósítására.

184

Másrészt a vagyoni kárnak a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatban foglalt összegnek megfelelő részét illetően a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlatban a felperes nem egy neki sérelmet okozó aktust támad meg és indít azt követően keresetet az említett aktusból eredő kár megtérítése iránt, amely helyzet eltér a jelen esettől, mivel a felpereseknek sérelmet okozó aktusok – többek között a 3. sz. értesítés és a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat – voltak a megsemmisítés iránti kereset tárgyai.

185

Először is a nem vagyoni kár megsemmisítése iránti kérelemmel szembeni elfogadhatatlansági kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogorvoslati lehetőségeknek a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke által létrehozott rendszerében a kártérítési kereset a megsemmisítés iránti keresethez képest önálló jogorvoslati lehetőség, amely csak akkor elfogadható, ha arra a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelő, pert megelőző eljárást követően kerül sor. Ez az eljárás eltér attól függően, hogy a kárt, amelynek megtérítésére a kereset irányul, a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti sérelmet okozó aktus okozta vagy az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartása. Az első esetben az érdekelt feladata, hogy a megszabott határidőn belül a kinevezésre jogosult hatósághoz forduljon a szóban forgó aktus elleni panaszával. Ezzel szemben a második esetben a közigazgatási eljárásnak a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése szerinti, kártérítés iránti kérelemmel kell kezdődnie. Csupán e kérelem kifejezett vagy hallgatólagos elutasítása minősül sérelmet okozó aktusnak, amellyel szemben panasszal lehet élni, és csak e panasz kifejezett vagy hallgatólagos elutasítását követően lehet kártérítési keresetet indítani a Közszolgálati Törvényszék előtt (lásd ebben az értelemben: 2012. július 12‑iBizottság kontra Nanopoulos ítélet, T‑308/10 P, EU:T:2012:370, 33. pont; lásd szintén: 2010. május 11‑iNanopoulos kontra Bizottság ítélet, F‑30/08, EU:F:2010:43, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

186

Márpedig azon nem vagyoni kár, amelynek megtérítését a felperesek kérik, a Bizottság azzal kapcsolatos állítólagos késedelméből ered, hogy határozzon a jogosultságaikról és közölje velük a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot, vagyis, ahogy azt a Bizottság helyesen megjegyzi, az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartásából, amely nincs közvetlen kapcsolatban azon határozatok tartalmával, amelyek megsemmisítését a felperesek kérik. Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a késedelem főszabály szerint nem minősül sérelmet okozó aktusnak (lásd ebben az értelemben: 2010. május 11‑iNanopoulos kontra Bizottság ítélet, F‑30/08, EU:F:2010:43, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

187

Következésképpen a felpereseknek tiszteletben kell tartaniuk a fenti 185. pontban említett kétszakaszos pert megelőző eljárást, vagyis a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése szerinti, kártérítés iránti kérelem benyújtását, majd adott esetben a kártérítés iránti kérelmet elutasító határozattal szembeni panasz benyújtását.

188

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság helyesen állítja – a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) és (2) bekezdése szerinti kétszakaszos pert megelőző eljárást nem tartották tiszteletben.

189

Így a felperesek által benyújtott, nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

190

Másodsorban, ami a vagyoni kár megtérítése iránti olyan kérelem elfogadhatatlanságára alapított kifogást illeti, amelynek tárgya azon összeg, amelyet a felpereseknek vissza kell téríteniük az adminisztrációnak a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelem elutasítása esetén, az említett kérelem elfogadhatóságáról immár nem kell határozni. Egyrészt ugyanis a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot a jelen ügyben a Törvényszék megsemmisíti. Másrészt maguk a felperesek a keresetben kifejezetten jelzik, hogy „a vagyoni kár e része” tárgytalanná válik a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat megsemmisítése esetén (lásd a fenti 178. pontot). A vagyoni kár első részének megtérítése iránti kérelmet tehát másodlagosnak kell tekinteni a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelemhez képest.

191

Ugyanolyan indokok miatt, mint a fenti 190. pontban kifejtettek, nem szükséges határozni a felperesek vagyoni kár első részének megtérítése iránti kérelmének megalapozottságáról.

192

Ami a vagyoni kár második részének megtérítése iránti kérelmet illeti, a felperesek arra hivatkozó érveket adnak elő, hogy az adminisztráció felelősségét megállapítható (lásd a fenti 172–179. pontot), és így kérik többek között a vagyoni kár azon második részének megtérítését (lásd a fenti 177. pontot), amely a 2. sz. értesítésben és a 3. sz. értesítésben meghatározott nyugdíjak között az utóbbi határozat hatálybalépésétől azon időpontig fennálló különbségnek felel meg, amikor a család abban a helyzetben lesz, hogy visszaköltözzön korábbi lakóhelyére, ami a felperesek szerint egy évvel a jelen ügy rendezését követően következik be.

193

A Bizottság ezzel szemben azt állítja, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a jelen ügyben teljesülnek az adminisztráció szerződésen kívüli felelősségének megállapításához szükséges feltételek. Először is, ami felperesek által hivatkozott elvek és kötelezettségek megsértéséből eredő jogellenes magatartást illeti, azzal érvel, hogy „kötött hatásköre” volt azt adott helyzetben, és köteles volt elfogadni a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot, mivel az ötéves határidő nem telt le, és a személyzeti szabályzat 85. cikkében foglalt feltételek teljesültek. Az említett elfogadást nem akadályozták olyan egyedi körülmények, mint az érintett gondos magatartása, vagy azon hatások, amelyeket a tévesen számított nyugdíjak közvetetten gyakorolhattak az életüket alakító döntésekre. Végeredményben az a választás, hogy kérje a pármai kirendelést, amely az eredeti brüsszeli beosztás illetményénél jóval alacsonyabb illetményt eredményezett, kizárólag Alberto Spagnolli döntéséből fakad. Ráadásul Alberto Spagnollit többször is meghallgatta az adminisztráció, amely a gondos ügyintézés elvének megfelelően mindig gyorsan reagált a kérelmeire, amint az kitűnik a közöttük lezajlott levelezésből. Ezenkívül a gondoskodási kötelezettség állítólagos megsértése nincs alátámasztva és nem vonja maga után a megtámadott határozat jogellenességét, mivel az ítélkezési gyakorlat értelmében e kötelezettség semmi esetre sem ütközhet a jogszerűség elvébe (2012. október 23‑iEklund kontra Bizottság ítélet, F‑57/11, EU:F:2012:145, 83. pont). Ráadásul a nyugdíjjogosultságok számításának sérthetetlenségéhez fűződő állítólagos jogos bizalom nem alakulhatott ki a Bizottság által tett pontos ígéretek hiányában, és amiatt, hogy a nyugdíjjogosultságok számítását tartalmazó értesítések mindig tartalmaztak egy olyan kitételt, hogy a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 41. cikke értelmében a kinevezésre jogosult hatóság fenntartja a jogot bármilyen ellenőrzésre és adott esetben a határozata felülvizsgálatára, akár visszamenőleges hatállyal is, a rendelkezésére álló információk alapján. Végül, mivel a személyzeti szabályzat 85. cikkében a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat elfogadására előírt feltételek teljesültek, a felperesek nem állíthatják, hogy e határozat jogellenes.

194

Másodszor nem áll fenn semmilyen okozati összefüggés egyrészt a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat és a végrehajtása, másrészt a felperesek életét alakító azon döntés között, amely nekik az általuk állított kárt okozhatta. Alberto Spagnolli ugyanis szabadon dönthetett a Pármába való költözés mellett, és mivel a kirendelése ötéves határozott időre szólt, a Brüsszelbe való visszatérése, és annak a gyermekek szociális és érzelmi kapcsolataira kiható állítólagosan káros következményei előre láthatóak voltak. Az állítólagos károk tehát nem kapcsolódnak a Bizottság állítólagosan jogellenes magatartásához. Végül, mivel a jogosulatlan kifizetések visszatérítése fokozatosan történik, a felperesek nem állíthatják, hogy e visszatérítés annyira súlyos, hogy Alberto Spagnollit pármai kirendelésének befejezésére kényszerítené.

195

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kártérítési kereset megalapozottsága a következő feltételek együttes teljesülésétől függ: az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár ténylegessége, illetve a felrótt magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (1994. június 1‑jeiBizottság kontra Brazelli Lualdi és társai ítélet, C‑136/92 P, EU:C:1994:211, 42. pont; 2008. február 21‑iBizottság kontra Girardot ítélet, C‑348/06 P, EU:C:2008:107, 52. pont). E három feltételnek egyidejűleg kell teljesülnie. Bármelyikük hiánya elegendő a kártérítési kereset elutasításához.

196

Ezenkívül az intézmények szerződésen kívüli felelősségét, ha annak megállapítását az EUMSZ 270. cikk alapján kérik, kizárólag sérelmet okozó aktus vagy határozati jelleget nélkülöző cselekedet jogellenessége miatt lehet megállapítani, méghozzá úgy, hogy nem kell vizsgálni azt, hogy szó van‑e a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető valamely jogi szabály kellően súlyos megsértéséről (lásd: 2010. december 16‑iBizottság kontra Petrilli ítélet, T‑143/09 P, EU:T:2010:531, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2010. május 11‑iNanopoulos kontra Bizottság ítélet, F‑30/08, EU:F:2010:43, 131. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

197

Ráadásul az állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, azon kárnak, amelynek a megtérítését az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása iránti keresetben kérik, ténylegesnek és határozottnak kell lennie, amelynek bizonyítása a felperes feladata (lásd: 2006. november 9‑iAgraz és társai kontra Bizottság ítélet, C‑243/05 P, EU:C:2006:708, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A felperesnek kell meggyőző bizonyítékokkal szolgálnia mind az általa hivatkozott kár fennállását, mind pedig annak nagyságát illetően (lásd: 1997. szeptember 16‑iBlackspur DIY és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑362/95 P, EU:C:1997:401, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

198

A jelen ügyben a felperesek azt állítják, hogy a 3. sz. értesítés és a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozat észszerűtlen késedelme és visszaható hatálya módosította jelentősen azon gazdasági körülményeket, amelyekre tekintettel a Spagnolli család meghozta és fenntartotta a Pármában való tartózkodásukra vonatkozó döntést.

199

Márpedig, mivel a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot a Törvényszék megsemmisíti, a 3. sz. értesítés nem fog visszaható hatállyal rendelkezni. Így a felperesek nem állíthatják, hogy a gazdasági körülményeiknek a 2. sz. és a 3. sz. értesítés elfogadása közötti időszakban történt változásából eredő kár érte őket. Ezenkívül ami a 3. sz. értesítés elfogadását követő időszakot illeti, a 2. sz. és a 3. sz. értesítésben megállapított nyugdíjak között egy év alatt felmerülő különbségnek megfelelő (lásd a fenti 192. pontot) kár megtérítése iránti kérelem, ha annak helyt ad a Törvényszék, azzal a hatással járna, hogy részben megkerülné az ez utóbbi határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset elutasítását. Az említett elutasítás ugyanis azt vonja maga után, hogy a felperesek nyugdíjjogosultságait a 3. sz. értesítés elfogadásától ez utóbbi alapján kell számítani. Következésképpen e kártérítési kérelem elfogadhatatlan.

200

Mindenesetre – ahogy az később beigazolódik, mivel a felperesek által hivatkozott kár közvetlenül az életüket alakító döntésből, nem pedig az adminisztráció felróható magatartásából ered – az e magatartás és az említett kár közötti okozati összefüggés nem kellően közvetlen a Bizottság szerződésen kívüli felelősségének megállapításához.

201

Először is, ahogy azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, Alberto Spagnolli Pármába történő kirendelésére a kérésére került sor, és az ötéves határozott időtartamra szólt. Ezenkívül az Alberto Spagnolli kirendeléséről szóló határozatot 2011. október 10‑én, vagyis az 1. sz. értesítés 2011. július 29‑i elfogadását (lásd a fenti 18. pontot.) követően fogadták el (lásd a fenti 19. pontot), amely értesítés a felperesek nyugdíjjogosultságait tévesen állapította meg, ahogy azt maguk a felperesek állítják, és ahogy az az 1a. sz. értesítés és a 2. sz. értesítés 2012. április 17‑i elfogadásából kiderül. Következésképpen a Pármába való költözés, a gyermekeknek a kirendelési szerződésben foglalt feltételek alapján való ideiglenes elköltöztetése, valamint a kirendelést megelőzőtől eltérő életkörülmények és illetmény elfogadása független volt a felperesek nyugdíjjogosultságainak bármilyen értékelésétől vagy felülvizsgálatától. Egyébiránt az adminisztráció által elfogadott valamennyi értesítés kifejezetten megjelölte azt a lehetőséget, hogy személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 41. cikke alapján a felperesek jogosultságait bármikor felülvizsgálják, ami a felperesek arra vonatkozó érveinek elvetéséhez vezet, hogy számíthattak a gazdasági körülményeik állandóságára.

202

Másodszor a Pármában való maradást, amely állítólag hátrányosnak bizonyul a felperesek gazdasági körülményeire, elmondásaik alapján a 2012. április 17‑én elfogadott 2. sz. értesítés alapján választották (lásd a fenti 20. pontot). Egyébként továbbra is a felperesek szerint, az adminisztráció felróható késedelme egy évvel ezen értesítés elfogadását követően kezdődött, ahogyan az az érveikből kiderül, amelyek szerint nem haladhatja meg az egy évet azon észszerű határidő, amely alatt le kellett volna zárni minden belső vizsgálati eljárást egy helyesbítő és a jogosulatlan kifizetést visszatéríttető aktust elfogadásával.

203

Márpedig a felperesek nem állíthatják, hogy az adminisztráció felróható késedelméből ered a Pármában maradásuk „hátrányos” választása, amely azon kárt okozta, amely szerintük a 2. sz. értesítés alapján nekik kifizetett összeg és a 3. sz. értesítés alapján nekik járó összeg különbségének felel meg. Meg kell ugyanis állapítani, hogy bár a megtámadott aktusokat a 2. sz. értesítés elfogadásától számított egyéves állítólag „észszerű határidőn” belül fogadták el, ami a felperesek számára hátrányos gazdasági körülmények módosításának megelőlegezését vonta maga után, akik körülbelül három éven át nem részesülhettek a 2. sz. értesítésből következő „jogosulatlan” kifizetésekben. Következésképpen, ha el is fogadnánk azt, hogy a 3. sz. értesítést és a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot késedelmesen fogadták el, e késedelem nem okozott a felpereseknek olyan kárt, mint amelyre hivatkoznak.

204

Az adminisztráció magatartása és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés hiányában a Bizottság felelőssége nem állapítható meg, és így el kell utasítani a vagyoni kár második részének megtérítése iránti kérelmet.

205

A fentiekre tekintettel a T‑599/16 ügyben meg kell semmisíteni a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot és a keresetet az ezt meghaladó részében el kell utasítani.

206

Mivel a Törvényszék megsemmisíti a jogosulatlan kifizetések visszatérítésére vonatkozó határozatot, a Bizottság köteles megállapítani a megsemmisítést kimondó ítéletből eredő következményeket, ami többek között az Alberto Spagnolli illetményelszámolásaiban már levont összegeket illeti. Ezzel szemben, mivel el kell utasítani a 3. sz. értesítés megsemmisítése iránti keresetet, a felperesek nyugdíjjogosultságait ezen értesítés elfogadásától kezdve a jövőre nézve ezen értesítés határozza meg mindaddig, amíg a Bizottság adott esetben nem fogad el a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 41. cikke alapján új határozatot a jogosultságaik felülvizsgálatáról.

207

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A 134. cikk (3) bekezdése továbbá kimondja, hogy részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli a költségeit.

208

A jelen esetben az ügyeknek az egyesítésüket indokoló szoros kapcsolatára figyelemmel, és tekintettel arra, hogy a felperesek a T‑568/16. sz. ügyben pervesztesek lettek, míg a T‑599/16. sz. ügyben a Bizottság lett a megsemmisítése iránti kérelem érdemében a pervesztes fél, a jelen ügy körülményei helyes értékelésének megfelel, ha mindkét fél mindkét ügyben maga viseli a saját költségeit (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2011. november 23‑iJones és társai kontra Bizottság ítélet, T‑320/07, nem tették közzé, EU:T:2011:686, 158. pont).

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

Jogi háttér

A jogvita előzményei

Eljárás

A felek kérelmei

A jogkérdésről

A T‑568/16. sz. ügy

Az elfogadhatóságról

Az ügy érdeméről

– A harmadik jogalapról

– Az első jogalapról

A T‑599/16. sz. ügy

A megsemmisítés iránti kérelemről

– Az első jogalapról

– A második jogalapról

A kártérítési kérelemről

– Az elfogadhatóságról

– Az ügy érdeméről

A költségekről