–

R. Prefeta képviseletében J. Power solicitor, T. Royston barrister és R. Drabble QC,

–

az Egyesült Királyság kormánya képviseletében R. Fadoju és C. Crane, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: K. Apps és D. Blundell barristers,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és J. Tomkin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 2003. L 236., 33. o., a továbbiakban: 2003. évi csatlakozási okmány) XII. mellékletének, a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló, 2011. április 5‑i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 141., 1. o.) 7. cikke (2) bekezdésének, valamint az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 247., 47. o.) 7. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Rafal Prefeta és a Secretary of State for Work and Pensions (munka‑ és nyugdíjügyi miniszter, Egyesült Királyság; a továbbiakban: miniszter) között, ez utóbbi által a jövedelemalapú foglalkoztatási és támogatási juttatás Rafal Prefetától való megtagadása tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2003. évi csatlakozási okmány meghatározza többek között a Lengyel Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának feltételeit, és előírja a szerződések kiigazítását.

4

Ezen okmány 1. cikkének második és ötödik francia bekezdése így rendelkezik:

„Ennek az okmánynak az alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]”

5

A 2003. évi csatlakozási okmány negyedik része az új tagállamok vonatkozásában ideiglenes rendelkezéseket tartalmaz. Az említett okmány e részében szereplő 24. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az ezen okmány V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII. és XIV. mellékletében felsorolt intézkedéseket az új tagállamok vonatkozásában az említett mellékletekben meghatározott feltételekkel kell alkalmazni.”

6

A 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete „A csatlakozási okmány 24. cikkében hivatkozott lista: Lengyelország” címet viseli. E melléklet a személyek szabad mozgásáról szóló 2. fejezetének (1), (2), (5) és (9) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A munkavállalók szabad mozgásával és a [munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16‑i] 96/71/EK [parlamenti és tanácsi] irányelv [(HL 1997. L 18., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 431. o., helyesbítés: HL 2015. L 111., 34. o.)] 1. cikkében meghatározott, a munkavállalók ideiglenes mozgásával járó szolgáltatások nyújtásának szabadságával összefüggésben az [EUMSZ] [45. cikket] és [56. cikk] (1) bekezdését egyrészről Lengyelország, másrészről Belgium, a Cseh Köztársaság, Dánia, Németország, Észtország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Hollandia, Ausztria, Portugália, Szlovénia, Szlovákia, Finnország, Svédország és az Egyesült Királyság között csak a (2)–(14) bekezdésben foglalt átmeneti rendelkezésekre is figyelemmel kell teljes mértékben alkalmazni.

(2)   A [munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i] 1612/68/EGK [tanácsi] rendelet [(HL 1968. L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.)] 1–6. cikkétől eltérve, a csatlakozás időpontját követő kétéves időszak végéig a jelenlegi tagállamok a nemzeti jogszabályaikban vagy a kétoldalú megállapodásokban foglalt rendelkezéseket alkalmazzák a lengyel állampolgárok területükön való munkavállalási jogosultságára. E rendelkezések alkalmazását a jelenlegi tagállamok a csatlakozás időpontját követő ötéves időszak végéig fenntarthatják.

Azok a lengyel állampolgárok, akik a csatlakozás időpontjában jogszerűen vállalnak munkát valamely jelenlegi tagállamban, és megszakítás nélkül legalább 12 hónapig munkavállalóként lehetnek jelen az adott tagállamban, jogosultak munkát vállalni ebben a tagállamban, de a nemzeti jogszabályaikban foglalt rendelkezéseket alkalmazó egyéb tagállamokban nem.

Ugyanezek a jogok illetik meg azokat a lengyel állampolgárokat is, akik a csatlakozás időpontját követően a jelenlegi tagállamok valamelyikében megszakítás nélkül legalább 12 hónapig munkavállalóként lehetnek jelen. Azok a fenti második és harmadik albekezdésben említett lengyel állampolgárok, akik az adott tagállam munkaerőpiacát önszántukból elhagyják, elvesztik az ezen albekezdésekben foglalt jogaikat.

Ezek a jogok nem illetik meg azokat a csatlakozás időpontjában vagy a nemzeti jogszabályokban foglalt rendelkezések alkalmazásának ideje alatt valamely jelenlegi tagállamban jogszerűen munkát vállaló lengyel állampolgárokat, akik e tagállamban 12 hónapnál rövidebb ideig jogosultak munkát vállalni.

[…]

(5)   Az a tagállam, amely a (2) bekezdésben említett ötéves időszak végéig fenntartja a nemzeti jogszabályaiban vagy a kétoldalú megállapodásokban foglalt rendelkezések alkalmazását, amennyiben a munkaerőpiac súlyos zavara alakul ki, vagy ennek kialakulása fenyeget, a Bizottság értesítését követően, a csatlakozás időpontját követő hétéves időszak végéig alkalmazhatja ezeket a rendelkezéseket. Ilyen értesítés hiányában az [1612/68] rendelet 1–6. cikkét kell alkalmazni.

(9)   Amennyiben a [tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1968. október 15‑i] 68/360/EGK [tanácsi] irányelv [(HL 1968. L 257., 13. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 27. o.)] egyes rendelkezései nem választhatók el az [1612/68] rendelet azon rendelkezéseitől, amelyek alkalmazását a (2)–(5), valamint a (7) és a (8) bekezdésben foglaltak értelmében elhalasztják, Lengyelország és a jelenlegi tagállamok a (2)–(5), valamint a (7) és (8) bekezdés alkalmazásához szükséges mértékben eltérhetnek ezektől a rendelkezésektől.”

7

A 492/2011 rendelet I. fejezete a „Foglalkoztatás, egyenlő bánásmód és a munkavállalók családja” címet viseli.

8

A 492/2011 rendeletnek az e fejezet „Foglalkoztathatóság” címet viselő I. szakaszában szereplő 1–6. cikke lényegében megtiltja egy tagállam olyan törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseit, illetve közigazgatási gyakorlatát, amely korlátozza az állásajánlatokat és az állásra benyújtott pályázatokat, vagy a többi tagállam állampolgárainak jogát arra, hogy munkát vállaljanak és végezzenek, illetve amely olyan feltételeket szab, amelyeket az adott tagállam állampolgárai tekintetében nem kell alkalmazni.

9

Ugyanezen rendelet az említett fejezet „Foglalkoztatás és egyenlő bánásmód” címet viselő 2. szakaszában a 7. cikkének (1) és (2) bekezdése az alábbiakat írja elő:

„(1)   Valamely tagállamnak egy másik tagállam területén foglalkoztatott állampolgárát a foglalkoztatási és munkafeltételek tekintetében nem kezelhetik állampolgársága miatt a hazai állampolgároktól eltérő módon, különösen, ami a javadalmazást, a munkaviszony megszüntetését és munkanélkülivé válás esetén az újraelhelyezést vagy újrafoglalkoztatást illeti.

(2)   Az említett munkavállaló a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez.”

10

A 492/2011 rendelet 41. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A [1612/68] rendelet hatályát veszti.

A hatályon kívül helyezett rendeletre történő hivatkozásokat e rendeletre való hivatkozásként kell értelmezni a II. mellékletben szereplő megfelelési táblázattal összhangban.”

11

A 2004/38 irányelvnek a „Tartózkodás joga három hónapot meghaladóan” című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:

[…]

(3)   Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában az az uniós polgár, aki a továbbiakban már nem munkavállaló vagy önálló vállalkozó, megtartja munkavállaló vagy önálló vállalkozó jogállását a következő körülmények között:

[…]”

12

Ugyanezen irányelv „Hatályon kívül helyezés” címet viselő 38. cikke a (2) és (3) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

„(2)   A 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv 2006. április 30‑ával hatályát veszti.

(3)   A hatályon kívül helyezett rendelkezésekre és irányelvekre tett hivatkozások erre az irányelvre tett hivatkozásoknak minősülnek.”

13

A 2004/38 irányelv átültetése érdekében elfogadott Immigration (European Economic Area) Regulations 2006/1003 (a bevándorlásról [Európai Gazdasági Térség] szóló 2006/1003 rendelet, a továbbiakban: 2006. évi rendelet) módosította az Accession (Immigration and Worker Registration) Regulations 2004/1219‑et (a csatlakozásról szóló [a bevándorlással és a munkaerő nyilvántartásba vételével kapcsolatos] 2004/1219 rendelet). Az így módosított utóbbi rendelet (a továbbiakban: 2004. évi rendelet) szerint a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó uniós szabályok alkalmazását az Unióhoz 2004. május 1‑jén csatlakozó tíz tagállamból nyolc – köztük a Lengyel Köztársaság – állampolgárainak tekintetében az Egyesült Királyságban elhalasztották. A 2003. évi csatlakozási okmány 24. cikke alapján elfogadott ezen eltérő intézkedések 2011. április 30‑ig maradtak hatályban.

14

A 2004. évi rendelet nyilvántartásba vételi rendszert (Accession State Worker Registration Scheme [a csatlakozó tagállamok munkavállalóinak nyilvántartásba vételi rendszere]) írt elő az e nyolc csatlakozó állam azon állampolgáraira vonatkozóan, akik 2004. május 1‑jétől 2011. április 30‑ig dolgoztak az Egyesült Királyságban.

15

E rendelet „valamely csatlakozó tagállam nyilvántartásba vételre kötelezett munkavállalója” címet viselő 2. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)   E cikk következő bekezdéseire is figyelemmel »valamely csatlakozó állam nyilvántartásba vételre kötelezett munkavállalója« az adott csatlakozó állam azon állampolgára, aki a csatlakozási időszak alatt az Egyesült Királyságban munkát végez.

[…]

(4)   Valamely csatlakozó állam azon állampolgára, aki részben vagy egészben a 2004. április 30‑i időszakot követően tizenkét hónapig megszakítás nélkül jogszerűen dolgozik az Egyesült Királyságban, az említett tizenkét hónapos időszak elteltével nem tekinthető többé valamely csatlakozó állam nyilvántartásba vételre kötelezett munkavállalójának.

[…]

(8)   A (3) és (4) bekezdés alkalmazásában valamely személy akkor tekintendő úgy, hogy tizenkét hónapig megszakítás nélkül munkát végzett az Egyesült Királyságban, ha az említett időszak kezdetén és végén jogszerűen végzett munkát az Egyesült Királyságban, és a közbenső időszak, amelynek során nem vállalt munkát jogszerűen az Egyesült Királyságban, összességében nem haladja meg a 30 napot.

[…]”

16

Az említett rendelet 4. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„Valamely érintett csatlakozó állam munkavállalói jogállással rendelkező, az Egyesült Királyságban való munkavégzés megkezdésekor nyilvántartásba vételre kötelezett állampolgára nem jogosult álláskeresőként munkakeresés céljából az Egyesült Királyságban tartózkodni.”

17

A 2004. évi rendelet 5. cikkének (3) és (4) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„(3)   a (4) bekezdésre is figyelemmel a 2006. évi rendelet 6. cikkének (2) bekezdése nem alkalmazandó a csatlakozó államok nyilvántartásba vételre kötelezett azon munkavállalójára, aki már nem végez munkát.

(4)   amennyiben valamely csatlakozó állam nyilvántartásba vételre kötelezett munkavállalója a 2006. évi rendelet 6. cikkének (2) bekezdésében említett körülmények között a munkavégzés első napjától számított egy hónapon belül szünteti be a munkavégzést valamely jogosult munkáltatónál, e rendelet a munkavállalóra az adott hónap végéig alkalmazandó.”

18

A 2006. évi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének – amely azokra az esetekre vonatkozik, amikor az Európai Gazdasági Térség valamely tagállamának állampolgárát az Egyesült Királyság területére kiterjedő tartózkodási jog illethet meg – az alapügyben szóban forgó tényállásra alkalmazandó változata a következőket mondta ki:

„(1)   E rendelet alkalmazásában »jogosult« az, aki EGT‑állampolgár, és az Egyesült Királyságban

[…];

tartózkodik. […]”

19

Az említett rendelet 6. cikkének (2) bekezdése, amely meghatározta azokat a feltételeket, amelyeknek a munkavégzés megszűnése esetén valamely személynek meg kellett felelnie az ugyanezen rendelet 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett munkavállalói jogállás megtartásához, a következőképpen rendelkezett:

„A 7A. cikk (4) bekezdésére is figyelemmel, az a személy, aki már nem végez munkát, az 1. cikk b) pontja alkalmazásában továbbra is munkavállalónak minősül,

[…]”

20

A 2006. évi rendelet 7A. cikkének (4) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„A 6. cikk (2) bekezdése alkalmazandó a csatlakozó állam munkavállalójára, amennyiben:

21

R. Prefeta lengyel állampolgár 2008 során utazott be az Egyesült Királyságba, és ott dolgozott 2009. július 7. és 2011. március 11. között, amikor is munkaviszonya nem a munkavégzés során szerzett sérülés következtében megszűnt.

22

R. Prefeta az Egyesült Királyságba történő érkezésétől kezdődően a 2004. évi rendelet 2. cikkének (1) bekezdése szerinti „valamely csatlakozó állam nyilvántartásba vételre kötelezett munkavállalója” jogállás hatálya alá tartozott. Mindazonáltal, mivel nyilvántartásba vett munkavállalói igazolást csak 2011. január 5‑én kapott, R. Prefeta csupán összesen két hónap és hat napon keresztül végzett nyilvántartásba vett munkát.

23

2011. március 11‑ét követően, mivel R. Prefeta kényszerű, regisztrált munkanélkülivé vált, az illetékes nemzeti hivatal álláskeresőként nyilvántartásba vette. R. Prefeta ennek keretében 2011. március 20‑tól álláskeresési járadékban részesült.

24

2011. október 20‑án R. Prefeta kérelmet nyújtott be a miniszterhez, annak érdekében, hogy jövedelemalapú foglalkoztatási és támogatási juttatásban részesülhessen.

25

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy e juttatás, amely személyek azon kategóriáinak jár, akiknek a munkaképessége fizikai vagy mentális állapotuk miatt korlátozott, csak a 2006. évi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 6. cikkének (2) bekezdése értelmében vett munkavállalók számára biztosítható, az álláskeresők számára viszont nem.

26

A miniszter következésképpen elutasította R. Prefera kérelmét, mivel úgy vélte, hogy R. Prefeta nem bizonyította, hogy azt megelőzően, hogy elvesztette a munkáját, a 2004. évi rendeletnek megfelelően legalább tizenkét hónap nyilvántartásba vett megszakítás nélküli munkaviszonnyal rendelkezett, ami lehetővé tette volna számára, hogy megtartsa a 2006. évi rendelet 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 6. cikkének (2) bekezdése értelmében vett munkavállalói jogállását.

27

R. Prefeta a miniszter határozatával szemben keresetet nyújtott be a First‑tier Tribunalhoz (Social Entitlement Chamber) (elsőfokú bíróság [szociális támogatási ügyek tanácsa], Egyesült Királyság). Mivel e bíróság elutasította a keresetét, R. Prefeta fellebbezést terjesztett elő az Upper Tribunal (Administrative Appeals Chamber) (másodfokú bíróság [közigazgatási fellebbviteli tanács], Egyesült Királyság) előtt.

28

Fellebbezésében R. Prefeta alapvetően arra hivatkozik, hogy a 2004. évi rendelet 5. cikkének (3) bekezdése kizárja, hogy az érintett csatlakozó államok állampolgárai – akik nem dolgoztak az Egyesült Királyságban nyilvántartásba vett munkavállalói igazolással megszakítás nélkül tizenkét hónapon át – megtartsák a 2004/38 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése értelmében vett munkavállalói jogállásukat, és hogy így a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerinti egyenlő bánásmódban részesüljenek. Márpedig R. Prefera szerint az ez utóbbi két rendelkezéssel ellentétes nemzeti szabályozás nem igazolható a 2003. évi csatlakozási okmány alapján, mivel az nem enged eltérést az említett rendelkezésektől.

29

A miniszter ezzel szemben azt állítja, hogy a 2004. évi rendelet összeegyeztethető a 2003. évi csatlakozási okmánnyal. E tekintetben megjegyzi, hogy az említett csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezetének (2) bekezdése előírja, hogy azon jogok, amelyeket a 2004/38 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése és a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése értelmében a munkavállalók élveznek, nem illetik meg azokat a nemzeti jogszabályokban foglalt rendelkezések alkalmazásának ideje alatt jogszerűen munkát vállaló lengyel állampolgárokat, akik e tagállamban tizenkét hónapnál rövidebb ideig jogosultak munkát vállalni.

30

E körülmények között az Upper Tribunal (Administrative Appeals Chamber) (másodfokú bíróság [közigazgatási fellebbviteli tanács]) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

31

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. mellékletének 2. fejezetét úgy kell‑e értelmezni, hogy az a XII. melléklet által előírt átmeneti időszakban lehetővé tette az Egyesült Királyság részére, hogy kizárja a 2004/38 irányelv 7. cikke (3) bekezdésének és a 492/2011 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének kedvezményeiből az olyan lengyel állampolgárt, aki nem tett eleget a nemzeti szabályozás által előírt azon feltételnek, hogy megszakítás nélkül tizenkét hónapon keresztül nyilvántartásba vett munkatevékenységet végezzen a területén.

32

E tekintetben előzetesen is meg kell jegyezni, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete, 2. fejezetének (1) bekezdése kimondja, hogy a munkavállalók szabad mozgásával és a munkavállalók ideiglenes mozgásával járó szolgáltatások nyújtásának szabadságával összefüggésben az EK 39. cikket és az EK 49. cikk első bekezdését (jelenleg EUMSZ 45. cikk, illetve EUMSZ 56. cikk) Lengyelország és a jelenlegi tagállamok között csak az ugyanezen fejezet (2)–(14) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezésekre is figyelemmel kell teljes mértékben alkalmazni. Ezen átmeneti rendelkezések lényegében eltéréseket írnak elő az 1612/68 rendelet 1–6. cikkétől, valamint bizonyos feltételek mellett a 68/360 irányelv rendelkezéseitől.

33

Kétségtelen, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. mellékletének 2. fejezete nem hivatkozik sem a 2004/38 irányelvre, sem pedig a 492/2011 rendeletre, mivel e szövegeket ugyanezen csatlakozási okmány hatálybalépését követően fogadták el. Mindazonáltal magából ezen irányelv 38. cikke (3) bekezdésének és e rendelet 41. cikkének szövegéből kitűnik, hogy az e két aktus által hatályon kívül helyezett 1612/68 rendeletre és a 68/360 irányelvre történő hivatkozásokat a 2004/38 irányelv, illetve a 492/2011 rendelet megfelelő rendelkezéseire való hivatkozásoknak kell tekinteni.

34

Így a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálni, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. mellékletének 2. fejezete lehetővé tette‑e az Egyesült Királyság részére, hogy olyan körülmények között, mint amelyek az alapügyben szerepelnek, a 2004/38 irányelv 7. cikke (3) bekezdésének alkalmazását mellőzze. Ugyanis a 492/2011 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazása – amely szerint a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező munkavállaló egy másik tagállam területén a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez – azt feltételezi, hogy a munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységének gyakorlásával felhagyó, R. Prefeta helyzetében lévő valamely személy a 2004/38 irányelv 7. cikke (3) bekezdése alapján mégis megtarthatja munkavállalói jogállását.

35

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezetének (9) bekezdése értelmében, csak ha a 2004/38 irányelv egyes rendelkezései nem választhatók el a 492/2011 rendelet azon rendelkezéseitől, amelyek alkalmazását e csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezetének (2)–(5), (7) és (8) bekezdésben foglaltak értelmében elhalasztják, térhet el a Lengyel Köztársaság és a jelenlegi tagállamok e bekezdések alkalmazásához szükséges mértékben a 2004/38 irányelv említett rendelkezéseitől.

36

Ennélfogva először is meg kell vizsgálni, hogy a 2004/38 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése elválasztható‑e a 492/2011 rendelet azon 1–6. cikkétől, amelynek alkalmazását elhalasztották.

37

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint arra a főtanácsnok az indítványának 62. pontjában rámutatott – a munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységének gyakorlásával ideiglenesen felhagyó uniós polgár azon lehetősége, hogy a 2004/38 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése alapján munkavállalói jogállását, valamint az ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdése alapján őt megillető tartózkodási jogot megtartsa, azon az előfeltevésen alapul, hogy e polgár rendelkezésre áll és alkalmas észszerű határidőn belül a fogadó tagállam munkaerőpiacára történő visszatérésre (lásd analógia útján: 2014. június 19‑iSaint‑Prix ítélet, C‑507/12, EU:C:2014:2007, 38–41. pont).

38

Ugyanis egyrészt a 2004/38 irányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) pontja az olyan uniós polgár helyzetére vonatkozik, aki baleset vagy betegség következtében ideiglenesen munkaképtelenné vált, amely helyzet azt feltételezi, hogy az említett polgár újból gyakorolhat munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységet, amikor ezen ideiglenes munkaképtelenség megszűnik. Másrészt ezen irányelv 7. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontja a gazdaságilag inaktív uniós polgártól megköveteli, hogy az illetékes munkaügyi hivatalnál álláskeresőként nyilvántartásba vetesse magát, miközben az említett irányelv 7. cikke (3) bekezdésének d) pontja azt írja elő számára, hogy meghatározott feltételek között szakképzésben vegyen részt.

39

A 2004/38 irányelv 7. cikkének (3) bekezdése tehát olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben az uniós polgárnak a fogadó tagállam munkaerőpiacára történő visszatérésére észszerű határidőn belül számítani lehet. Következésképpen e rendelkezés alkalmazása nem választható el a 492/2011 rendelet azon rendelkezéseinek – nevezetesen e rendelet 1–6. cikke – alkalmazásától, amelyek valamely tagállam állampolgárának egy másik tagállam területén történő foglalkoztathatóságát szabályozzák.

40

Másodszor meg kell vizsgálni, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezetének (2)–(5), (7) és (8) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezések által előírt eltérések alkalmazása céljából szükséges‑e eltérni a 2004/38 irányelv 7. cikkének (3) bekezdésétől.

41

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bíróság már kimondta, hogy az e csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezetében foglalt átmeneti rendelkezések célja, hogy az új tagállamoknak az Unióhoz történő csatlakozását követően az említett új államok állampolgárságával rendelkező nagyszámú munkavállaló azonnali érkezése folytán a régi tagállamok munkaerőpiacán kialakuló zavarokat elkerüljék (lásd ebben az értelemben: 2011. február 10‑iVicoplus és társai ítélet, C‑307/09–C‑309/09, EU:C:2011:64, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

A jelen esetben – amint azt az Egyesült Királyság kormánya és a Bizottság az írásbeli észrevételeikben hangsúlyozzák – a 2004. évi rendeletet az említett tagállam a 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezetének (2) és (9) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezések által előírt eltérések alkalmazása alapján fogadta el.

43

Márpedig e csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezete (2) bekezdésének első albekezdése lényegében előírja, hogy – a 492/2011 rendelet 1–6. cikkétől eltérve – a csatlakozás időpontját követő átmeneti időszak alatt a jelenlegi tagállamok a lengyel állampolgárok területükön való munkavállalási jogosultságát szabályozó rendelkezéseket alkalmaznak.

44

A 2004. évi rendelet 2. cikke tehát ezen az alapon vezette be a brit jogrendszerbe az említett rendelet alkalmazási időszaka alatt a csatlakozó államok Egyesült Királyságban dolgozó állampolgáraira vonatkozó, „valamely csatlakozó állam nyilvántartásba vételre kötelezett munkavállalója” jogállást. Az említett rendelet előírta, hogy a szóban forgó munkavállalók kikerülnek e jogállás hatálya alól, amint tizenkét hónapos megszakítás nélküli nyilvántartásba vett munkatevékenységet végeztek az említett tagállam területén, amely tevékenységet részben vagy egészben 2004. április 30‑át követően kell megvalósítani.

45

Azon időtartamra, amely alatt valamely érintett csatlakozó tagállam állampolgára az említett jogállás hatálya alá tartozott, a munkavégzésének az illetékes nemzeti hatóságoknál történő nyilvántartásba vételéről szóló igazolást kellett beszereznie és nem illette meg az uniós jog által valamely tagállam állampolgára számára biztosított valamennyi jog, aki munkavállalás céljából másik tagállamba költözött. Különösen a 2004. évi rendelet 4. és 5. cikke korlátozta valamely csatlakozó állam állampolgárának álláskeresőként munkakeresés céljából az Egyesült Királyságban való tartózkodási jogát, valamint az arra vonatkozó lehetőségét, hogy a munkavállalói jogállást és a kapcsolódó tartózkodási jogot megtarthassa, amikor a munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységének gyakorlásával felhagyott.

46

Amint arra a Bizottság az írásbeli észrevételeiben lényegében rámutatott, a 2004/38 irányelv 7. cikke (3) bekezdésétől való, az Egyesült Királyság által bevezetett eltérés így szükséges volt annak érdekében, hogy az e tagállam által a 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezetének (2) és (9) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezések által előírt eltérések alkalmazása alapján elfogadott intézkedések teljes mértékben érvényesüljenek.

47

Ugyanis, ha valamely csatlakozó állam azon munkavállalója, aki anélkül hogy előzetesen az Egyesült Királyságban tizenkét hónapos megszakítás nélküli nyilvántartásba vett munkatevékenységet végzett volna, felhagyott a munkavállalói vagy önálló vállalkozói tevékenységének gyakorlásával, hivatkozhatott volna az említett irányelv 7. cikkének (3) bekezdésére annak érdekében, hogy megtartsa a munkavállalói jogállást, valamint ugyanezen irányelv 7. cikke (1) bekezdése alapján az őt megillető tartózkodási jogot, az Egyesült Királyság nem érvényesíthette volna teljes mértékben ezen eltérő intézkedéseket, amelyek többek között arra irányultak, hogy korlátozzák a csatlakozó államok gazdaságilag inaktív állampolgárai azon jogát, hogy álláskeresés céljából a területén maradjanak.

48

A fenti megfontolásokra figyelemmel azt a következtetést kell levonni, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezetének (2) és (9) bekezdése lehetővé tette az Egyesült Királyság részére, hogy az alapügyhöz hasonló körülmények esetén a 2004/38 irányelv 7. cikke (3) bekezdésének alkalmazását mellőze.

49

E következtetést nem kérdőjelezheti meg az a körülmény, hogy a jelen esetben R. Prefeta a tevékenységének gyakorlásával történő felhagyást megelőzően a 2009. július 7. és 2011. március 11. közötti időszakban – azaz hozzátevőleg húsz hónapig – az Egyesült Királyságban dolgozott.

50

Ugyanis – amint azt lényegében a főtanácsnok az indítványának 69–71. pontjában kifejtette – a 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezete (2) bekezdésének harmadik albekezdéséből kitűnik, hogy a lengyel állampolgároknak annak érdekében, hogy az e szöveg által elfogadott eltérő intézkedések alól mentesüljenek, két kumulatív feltételnek kellett megfelelniük, azaz egyrészt tizenkét hónapos megszakítás nélküli munkaviszonnyal kellett rendelkezniük, másrészt pedig az érintett tagállamban munkavállalóként kellett jelen lenniük.

51

E második feltételt illetően meg kell jegyezni, hogy a 2004. évi rendelet a munkavállalóként való jelenlétet az illetékes nemzeti hatóságoknál történő nyilvántartásba vételi igazolás megszerzésétől teszi függővé.

52

Márpedig a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy R. Prefeta a munkavégzésének az Egyesült Királyság illetékes nemzeti hatóságánál történő nyilvántartásba vételéről csak 2011. január 5‑én kapott igazolást, így úgy kell tekinteni, mint aki a 2003. évi csatlakozási okmány XII. melléklete 2. fejezete (2) bekezdésének harmadik albekezdésében megkövetelt tizenkét hónapnál kevesebb, összesen csak két hónap és hat napon keresztül volt munkavállalóként jelen e tagállamban.

53

E körülmények között, amennyiben R. Prefeta nem részesülhetett a 2004/38 irányelv 7. cikke (3) bekezdésének kedvezményében a munkavállalói jogállásának a munkavégzésével való felhagyást követően történő megtartása céljából, a 492/2011 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésére sem hivatkozhatott, mivel ez utóbbi valamely tagállam azon állampolgáraira vonatkozik, akik az említett jogállásban részesülnek (lásd ebben az értelemben: 2007. július 18‑iGeven ítélet, C‑213/05, EU:C:2007:438, 16. pont; 2013. február 21‑iN ítélet, C‑46/12, EU:C:2013:97, 48. és 49. pont).

54

Következésképpen nem kell megvizsgálni azt, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. mellékletének 2. fejezete lehetővé tette‑e az Egyesült Királyság részére, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben a 492/2011 irányelv 7. cikke (2) bekezdésének alkalmazását mellőze.

55

A fentiek összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2003. évi csatlakozási okmány XII. mellékletének 2. fejezetét úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé tette az Egyesült Királyság részére, hogy a XII. melléklet által előírt átmeneti időszakban kizárja a 2004/38 irányelv 7. cikke (3) bekezdésének kedvezményeiből az R. Prefetához hasonló olyan lengyel állampolgárt, aki nem tett eleget a nemzeti szabályozás által előírt azon feltételnek, hogy megszakítás nélkül tizenkét hónapon keresztül nyilvántartásba vett munkatevékenységet végezzen a területén.

56

Az első kérdésre adott válaszra tekintettel a második kérdésre nem szükséges válaszolni.

57

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány XII. mellékletének 2. fejezetét úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé tette Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága részére, hogy a XII. melléklet által előírt átmeneti időszakban kizárja az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikke (3) bekezdésének kedvezményeiből a Rafal Prefetához hasonló olyan lengyel állampolgárt, aki nem tett eleget a nemzeti szabályozás által előírt azon feltételnek, hogy megszakítás nélkül tizenkét hónapon keresztül nyilvántartásba vett munkatevékenységet végezzen a területén.