–

az UBS Europe SE képviseletében M. Elvinger és L. Arpetti avocats,

–

A. Hondequin és társai képviseletében V. Hoffeld és P. Urbany avocats, valamint E. Fronczak advocate,

–

DV és EU képviseletében J.‑P. Noesen avocat,

–

a Commission de surveillance du secteur financier (CSSF) képviseletében A. Rodesch és P. Sondhi avocats,

–

a német kormány képviseletében T. Henze, J. Möller és D. Klebs, meghatalmazotti minőségben,

–

az észt kormány képviseletében N. Grünberg, meghatalmazotti minőségben,

–

a görög kormány képviseletében K. Georgiadis és Z. Chatzipavlou, meghatalmazotti minőségben,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője P. Gentili avvocato dello Stato,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében V. Di Bucci, J. Rius és I. V. Rogalski, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a pénzügyi eszközök piacairól, a 85/611/EGK és a 93/6/EGK tanácsi irányelv és a 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 93/22/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 21‑i 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 263. o.) 54. cikke (1) és (3) bekezdésének az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41., 47. és 48. cikkével összefüggésben történő értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a UBS Europe SE, korábban UBS (Luxembourg) SA (a továbbiakban: UBS), valamint Alain Hondequin és társai által a Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság, Luxemburg) – a tribunal administratif (közigazgatási bíróság, Luxemburg) 2014. június 5‑i ítéletével szemben DV és EU által benyújtott fellebbezés tárgyában hozott – 2014. december 16‑i ítéletével szemben, harmadik személy jogorvoslata iránti eljárásokban lévő terjesztették elő, amelyek tárgya bizonyos dokumentumok közlésének a Commission de surveillance du secteur financier (pénzügyi felügyeleti hatóság, a továbbiakban: CSSF) általi megtagadása a DV szakmai jóhírnevét visszavonó határozatot követően a DV és a CSSF között folyamatban lévő jogvitákban.

3

A 2004/39 irányelv (2) és (63) preambulumbekezdése szerint:

[…]

4

A 2004/39 irányelvnek a „Befektetési vállalkozások engedélyezési és működési feltételei[re]” vonatkozó II. címe az „Engedélyek visszavonása” című 8. cikkének c) pontjában előírja, hogy az illetékes hatóság visszavonhatja a befektetési vállalkozás számára kibocsátott engedélyt, amennyiben az már nem felel meg azon feltételeknek, amelyek alapján az engedélyt kiadták.

5

Ezen irányelvnek ugyanezen, II. címében szereplő, „A vállalkozást ténylegesen irányító személyek” című 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok előírják, hogy a befektetési vállalkozás tényleges irányítását gyakoroló személyek megfelelően jóhírnévvel és kellő gyakorlattal rendelkezzenek a befektetési vállalkozás megalapozott és megbízható vezetésének biztosítására.

[…]

(3)   Az illetékes hatóság megtagadja az engedélyezést, ha nincs meggyőződve arról, hogy a befektetési vállalkozás üzletmenetét ténylegesen irányító személyek megfelelően jóhírnévvel és kellő gyakorlattal rendelkeznek, vagy, ha objektív és bizonyítható indokok állnak fenn annak vélelmezésére, hogy a vállalkozás vezetésében javasolt változások veszélyeztetik a megalapozott és megbízható vezetést.

[…]”

6

Az említett irányelv „Általános kötelezettségek a folyamatos felügyelet tekintetében” című 17. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes hatóságok kísérjék figyelemmel a befektetési vállalkozások tevékenységeit oly módon, hogy értékelhessék az ezen irányelvben előírt működési feltételeknek való megfelelést. A tagállamok biztosítják, hogy a megfelelő intézkedések illetékes hatóságaik számára rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a befektetési vállalkozásoktól e kötelezettségeknek való megfelelés értékeléséhez szükséges információt megszerezzék.”

7

A 2004/39 irányelvnek „Az illetékes hatóságoknak biztosítandó hatáskörök” című 50. cikke előírja:

„(1)   Az illetékes hatóságokat fel kell ruházni minden olyan felügyeleti és vizsgálati hatáskörrel, amely feladataik ellátásához szükséges.

[…]

(2)   Az (1) bekezdésben említett hatásköröket a nemzeti joggal összhangban kell gyakorolni, és azoknak legalább az alábbi jogokat kell tartalmazniuk:

[…]

[…]”

8

Ezen irányelv „Közigazgatási szankciók” című 51. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az engedély visszavonására irányuló eljárások, valamint a tagállamok büntetőszankciók megállapítására irányuló jogának sérelme nélkül a tagállamok nemzeti jogukkal összhangban biztosítják, hogy meg lehessen hozni a szükséges közigazgatási intézkedéseket, illetve közigazgatási szankciókat lehessen kiszabni azon személyekkel szemben, akik felelősek az ezen irányelv végrehajtása során elfogadott rendelkezések be nem tartásáért. A tagállamok biztosítják, hogy az ilyen intézkedések legyenek hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek.”

9

Az említett irányelv „A fellebbezés joga” című 52. cikke (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„A tagállamok biztosítják, hogy az ezen irányelv szerint elfogadott törvények, rendeletek vagy közigazgatási rendelkezések alapján meghozott minden határozathoz megfelelő indokolást fűzzenek, és az ellen bírósághoz lehessen fordulni. […]”

10

A 2004/39 irányelv „Szakmai titoktartás” című 54. cikke értelmében:

„(1)   A tagállamok biztosítják, hogy szakmai titoktartási kötelezettség kösse az illetékes hatóságokat, mindazon személyeket, akik az illetékes hatóságok vagy azon szervezetek számára munkát végeznek vagy végeztek, amelyekre a 48. cikk (2) bekezdése szerint feladatokat ruháztak át, valamint az illetékes hatóságok által utasított könyvvizsgálókat és szakértőket. A feladataik ellátása során tudomásukra jutott bizalmas információt nem adhatják ki semmilyen más személynek vagy hatóságnak, az olyan összefoglalt vagy összesített formát kivéve, amelyből az egyes befektetési vállalkozások, piacműködtetők, szabályozott piacok vagy más személyek nem azonosíthatók a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek vagy ezen irányelv más rendelkezéseinek sérelme nélkül.

(2)   Amennyiben valamely befektetési vállalkozás, piacműködtető vagy szabályozott piac ellen csődeljárást vagy kötelező felszámolási eljárást indítanak, a harmadik feleket nem érintő bizalmas információkat a polgári vagy kereskedelmi eljárásokban ki lehet adni, ha az szükséges az eljárás lefolytatásához.

(3)   A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek sérelme nélkül az illetékes hatóságok, illetve az illetékes hatóságokon kívüli azon testületek, természetes vagy jogi személyek, akik/amelyek ezen irányelv alapján bizalmas információkat kapnak, azokat kizárólag feladataik ellátása során és hatásköreik gyakorlása érdekében használhatják fel; az illetékes hatóságok esetében ezen irányelv hatályán belül, más hatóságok, testületek, természetes vagy jogi személyek esetében kizárólag arra a célra, amelyre az ilyen információkat számukra biztosították, és/vagy kifejezetten az ilyen hatáskörök gyakorlásához kapcsolódó közigazgatási vagy bírósági eljárások keretében. Amennyiben azonban az információkat átadó illetékes hatóság vagy más hatóság, testület vagy személy hozzájárul, az információkat fogadó hatóság azt más célra is felhasználhatja.

(4)   Az ezen irányelv alapján fogadott, kicserélt vagy továbbított valamennyi bizalmas információra a szakmai titoktartás tekintetében e cikkben megállapított feltételek vonatkoznak. Azonban ez a cikk nem akadályozza meg az illetékes hatóságokat abban, hogy az ezen irányelvvel, és más, a befektetési vállalkozásokra, hitelintézetekre, nyugdíjalapokra, [az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV)], biztosítási és viszontbiztosítási közvetítőkre, biztosítóintézetekre, szabályozott piacokra vagy piacműködtetőkre vonatkozó irányelvekkel összhangban más módon, az információkat átadó illetékes hatóság vagy más hatóság, testület, természetes vagy jogi személy hozzájárulásával bizalmas információkat cseréljenek ki vagy továbbítsanak.

(5)   Ez a cikk nem tiltja meg az illetékes hatóságok számára, hogy nemzeti jogukkal összhangban egymással megosszák vagy továbbítsák az olyan bizalmas információkat, amelyeket nem valamely másik tagállam illetékes hatóságától kaptak.”

11

Ezen irányelv „Együttműködési kötelezettség” című 56. cikkének az (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok illetékes hatóságai együttműködnek egymással minden olyan esetben, amikor ez az ezen irányelv szerinti feladataik ellátásához szükséges, felhasználva hatáskörüket, függetlenül attól, hogy azt ezen irányelv vagy a nemzeti jog határozza meg.

Az illetékes hatóságok segítik a többi tagállam illetékes hatóságainak munkáját. Különösen információt cserélnek és együttműködnek minden vizsgálati és felügyeleti tevékenységben.

[…]”

12

Az 1993. április 5‑i loi relative au secteur financier (a pénzügyi ágazatról szóló törvény, Mémorial A 1993, 462. o.) „Jóhírnév és szakmai tapasztalat” című 19. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az engedély megszerzéséhez a természetes személyeknek, jogi személyek esetén pedig az igazgatási, ügyvezető vagy felügyeleti szervek tagjainak, valamint az előző cikkben említett részvényeseknek vagy tagoknak igazolniuk kell szakmai jóhírnevüket. A jóhírnév a bűnügyi nyilvántartás és minden olyan információ alapján értékelhető, amely alapján megállapítható, hogy az érintett személyek jó közmegítéléssel és a kifogástalan magatartás valamennyi garanciájával rendelkeznek.”

13

A 2007. július 13‑i loi relative aux marchés d’instruments financiers et portant transposition notamment de la directive 2004/39 (a pénzügyi eszközök piacairól és többek között a 2004/39 irányelv átültetéséről szóló törvény, Mémorial A 2007, 2076. o.) „Szakmai titoktartás” című 32. cikke előírja:

„(1)   Minden olyan személyt, akit a [CSSF] foglalkoztat vagy foglalkoztatott, valamint a [CSSF] által engedélyezett könyvvizsgálókat, illetve megbízott szakértőket köt a módosított 1998. december 23‑i loi portant création d’une commission de surveillance du secteur financier (a pénzügyi felügyeleti hatóság létrehozásáról szóló törvény) 16. cikkében foglalt szakmai titoktartás. E titoktartás magában foglalja azt, hogy – a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek vagy a jelen cím más rendelkezéseinek sérelme nélkül – a szakmai címen kapott bizalmas információt nem adhatják ki semmilyen más személynek vagy hatóságnak, az olyan összefoglalt vagy összesített formát kivéve, amelyből az egyes piacműködtetők, szabályozott piacok, [multilaterális kereskedési rendszer (MTF)], vagy bármely érintett személy vagy rendszer nem azonosítható.

[…]

(3)   A büntetőjog hatálya alá tartozó esetek sérelme nélkül a [CSSF] a jelen cím alapján kapott bizalmas információkat kizárólag a jelen cím alapján ráruházott feladatok gyakorlása érdekében, vagy kifejezetten az ilyen hatáskörök gyakorlásához kapcsolódó közigazgatási vagy bírósági eljárások keretében használhatja fel.

[…]”

14

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül, hogy a 2010. január 4‑i határozatával a CSSF azzal az indokkal kötelezte DV‑t arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül mondjon le valamennyi megbízatásáról, hogy DV nem méltó többé a bizalomra, és emiatt már nem képes ellátni a felügyelt jogi személynél az igazgatói megbízatást, vagy bármely más engedélyköteles beosztást. Többek között a Luxalpha Sicav társaság (a továbbiakban: Luxalpha) létrehozásában és működtetésében DV által betöltött szereppel indokolta határozatát a CSSF.

15

A tribunal administratifhoz (közigazgatási bíróság, Luxemburg) 2010. február 26‑án és március 31‑én benyújtott keresetleveleivel DV a CSSF által hozott, fent említett határozat megváltoztatása, vagy ennek hiányában annak hatályon kívül helyezése iránti keresetet indított.

16

2010. november 11‑én DV az említett, jelenleg folyamatban lévő eljárások keretében kérte a CSSF‑től, hogy közölje a USB által a CSSF‑hez címzett, 2009. január 27‑i levelet, miután a „Madoff ügy” keretében 2008. december 31‑én már tájékoztatást kért tőle. A 2010. december 13‑i határozatával a CSSF megtagadta e kérelem teljesítését. 2011. január 10‑én DV a CSSF e határozatának megváltoztatása, vagy ennek hiányában annak hatályon kívül helyezése iránti keresetet indított. 2011. december 15‑én a tribunal administratif (közigazgatási bíróság) kötelezte a CSSF‑t az említett levél közlésére. 2012. július 18‑i ítéletével a tribunal administratif (közigazgatási bíróság) részben megalapozottnak nyilvánította a DV által indított keresetet, következésképpen hatályon kívül helyezte a CSSF 2010. december 13‑i határozatát, amelynek tárgya – bizonyos információk kivételével – a fent említett 2009. január 27‑i levél közlésének megtagadása volt.

17

2013. február 26‑án DV – továbbra is az alapeljárások keretében – több dokumentum közlését kérte a CSSF‑től, ideértve a „CSSF [UBS]‑hez címzett, 2008. december 31‑i levelét és kérdőívét”, valamint a „Madoff ügy Luxalpha részére vonatkozóan lefolytatott vizsgálat és/vagy eljárás teljes iratanyagát és az ezzel összefüggésben kapott iratokat”. DV szerint e dokumentumok felfedik az UBSL szerepét a Luxalpha megalapításában és elindításában, ezért azok elengedhetetlenül szükségesek az e társaság létrehozásában közreműködő személyek feladatainak azonosításához.

18

2013. április 9‑i határozatával a CSSF megtagadta a kért dokumentumok közlését, különösen azon indokokkal, hogy azok nem szerepelnek DV személyzeti aktájában, a rá vonatkozó szolgálati titoktartási kötelezettség hatálya alá tartoznak, a DV ellen folytatott igazgatási eljárásban egyszer sem hivatkozott a kért iratokra, és DV kérelme nem kellően pontos.

19

2013. június 5‑én DV a CSSF fent említett határozatának megváltoztatása, vagy ennek hiányában annak hatályon kívül helyezése iránti keresetet indított. A tribunal administratifhoz (közigazgatási bíróság) 2013. június 7‑én benyújtott keresetlevelével EU kinyilvánította azon szándékát, hogy beavatkozik az eljárásba azzal az indokkal, hogy DV‑hez hasonlóan igazgatási eljárás folyt ellene, amelyben többek között a Luxalpha megalapításában és elindításában játszott szerepe miatt szankciót szabtak ki vele szemben. EU azt is kifejtette, hogy kezdeményezte a CSSF szakmai jóhírnevének elveszítését megállapító határozatának felülvizsgálatát, és az említett peres eljárásban különböző dokumentumokra van szüksége, amelyek közlését a CSSF megtagadta.

20

A tribunal administratif (közigazgatási bíróság) 2014. június 5‑i ítéletével megengedte EU beavatkozását az eljárásba, majd kötelezte a CSSF‑t arra, hogy közölje vele a „Madoff ügy” keretében a USB‑hez címzett, 2008. december 31‑i levelet, a DV által indított, hatályon kívül helyezés iránti keresetet az ezt meghaladó részében pedig elutasította.

21

2014. június 26‑án DV és EU fellebbezést nyújtott be a tribunal administratif (közigazgatási bíróság) említett ítélete ellen a Cour administrative‑hoz (közigazgatási fellebbviteli bíróság, Luxemburg).

22

2014. december 16‑i ítéletével a Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság) részben megalapozottnak nyilvánította DV és EU fellebbezését, és kötelezte a CSSF‑t arra, hogy az alapeljárások keretében nyújtsa be a „Madoff ügy” keretében lefolytatott vizsgálat és/vagy eljárás teljes iratanyagát, különösen a Luxalphával kapcsolatos kérdéseket illetően, és az ezzel összefüggésben kapott iratokat.

23

A Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság) ezen ítéletben többek között megállapította, hogy egy közigazgatási szankcióval kapcsolatos eljárásban, és különösen akkor, amikor ezen eljárás az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE; Magyarországon kihirdette az 1993. évi XXXI. törvény) tekintetében büntető jellegű eljáráshoz hasonló, mint a jelen esetben, a váddal szemben védekező, vagy az őt sújtó szankció felülvizsgálatát kezdeményező személy tekintetében főszabály szerint nem alkalmazható a titoktartás. Így, ha az adminisztráció egy olyan iratra támaszkodik, amely harmadik személyeket is érint, csak nagyon korlátozott esetben tagadhatja meg a jogalanytól a szakmai titok közlését a védelemhez való jogának sérelme nélkül. A Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság) továbbá kiemelte, hogy az adminisztrációnak, amelynek főszabály szerint a hozzá benyújtott iratanyaghoz csatolnia kell a teljes, a megtámadott aktussal kapcsolatos valamennyi iratot tartalmazó személyzeti aktát, ismertetnie kell azon indokokat, amelyek miatt a védelem által kért valamely irat nem releváns. Márpedig a jelen esetben a CSSF a szakmai titoktartásra való hivatkozásra szorítkozott, anélkül hogy részletesen kifejtette volna azokat a kényszerítő indokokat, amelyek megtiltják, hogy DV rendelkezésére bocsássa mindazokat az iratokat, amelyek mindenekelőtt hasznosnak tűnnek a rá kiszabott szankcióval szembeni védekezéshez.

24

A Cour administrative‑hoz (közigazgatási fellebbviteli bíróság) 2015. október 23‑án, illetve 2016. március 3‑án benyújtott keresetleveleivel a USB, valamint Alain Hondequin és társai – a Luxalpha igazgatótanácsának korábbi tagjai – harmadik személy jogorvoslatát kezdeményezték az említett ítélettel szemben. A UBS lényegében azt kifogásolja, hogy a Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság) nem vette figyelembe a 2004/39 irányelv 54. cikkét.

25

Ezzel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy két kérdéskörrel szembesült a 2004/39 irányelv 54. cikkének értelmezésével kapcsolatban. Először is az kérdéses számára, hogy a Charta 41. cikke alapján mire terjed ki az 54. cikk (1) és (3) beszedésében szereplő, „a büntetőjog hatálya alá tarozó esetek” kivétel. Másodszor az kétséges számára, hogy a fent említett 54. cikkben foglalt szolgálati titoktartási kötelezettséggel hogyan egyeztethetők össze a Charta 47. és 48. cikkéből, valamint az EJEE 6. és 13. cikkéből eredő követelmények és biztosítékok.

26

E körülmények között a Cour administrative (közigazgatási fellebbviteli bíróság) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

27

A kérdést előterjesztő bíróság kérdései, amelyeket együttesen kell megvizsgálni, lényegében arra irányulnak, hogy a 2004/39 irányelvnek a Charta 41. cikkével összefüggésben értelmezett 54. cikke (1) és (3) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben foglalt és „büntetőjog hatálya alá tartozó esetekkel” kapcsolatos szakmai titoktartási kötelezettség alóli kivétel alkalmazandó abban a helyzetben, amelyben a tagállamok által az ezen irányelvben foglalt feladatok ellátására kijelölt hatóságok (a továbbiakban: illetékes hatóságok) olyan rendelkezést vagy akár szankciót fogadnak el, amely a nemzeti közigazgatási jog hatálya alá tartozik. Nemleges válasz esetén arra vár választ, hogy e szakmai titoktartási kötelezettséget milyen mértékben korlátozza minden esetben a Charta – az EJEE 6. és 13. cikkével összefüggésben értelmezett – 47. és 48. cikkében kimondott, hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog követelménye, valamint a védelemhez való jog tiszteletben tartása.

28

Először is, ami a 2004/39 irányelvnek a Charta 41. cikkével összefüggésben értelmezett 54. cikke (1) és (3) bekezdésében foglalt, a „büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezéssel érintett helyzeteket illeti, meg kell jegyezni, hogy ez utóbbi rendelkezés szövegéből egyértelműen kiderül, hogy annak címzettjei nem a tagállamok, hanem kizárólag az Unió intézményei, szervei és hivatalai (2015. december 17‑iWebMindLicenses ítélet, C‑419/14, EU:C:2015:832, 83. pont; 2017. március 9‑iDoux ítélet, C‑141/15, EU:C:2017:188, 60. pont). Ebből következik, hogy a Charta 41. cikke nem releváns az alapügyben.

29

Azt is meg kell jegyezni, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikke és egyetlen más rendelkezése sem határozza meg az e cikk (1) és (3) bekezdésében szereplő, a „büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezés fogalmát.

30

A következetes ítélkezési gyakorlattal összhangban tehát azon összefüggést kell figyelembe venni, amelybe a 2004/39 irányelv 54. cikke illeszkedik, valamint ezen irányelv célkitűzéseit (lásd ebben az értelemben: 2015. április 22‑iDrukarnia Multipress ítélet, C‑357/13, EU:C:2015:253, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

31

Emlékeztetni kell arra, hogy az említett irányelv (2) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy annak célja a befektetők magas szintű védelméhez szükséges összehangolás olyan mértékének az elérése, amely egyben lehetővé teszi a befektetési vállalkozásoknak, hogy az Unió teljes területén szolgáltatást nyújtsanak a székhely szerinti tagállam felügyelete alapján (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 26. pont).

32

Ezenkívül az említett irányelv (63) preambulumbekezdésének második mondatából következik, hogy a határon átnyúló tevékenység növekedése miatt a különböző tagállamok illetékes hatóságainak ugyanezen irányelv hatékony alkalmazásának biztosítása érdekében meg kell adniuk egymásnak a feladataik ellátásához szükséges információkat (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 27. pont).

33

Így a 2004/39 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az illetékes hatóságok állandó jelleggel felügyeljék a befektetési vállalkozások tevékenységét annak biztosítása céljából, hogy azok eleget tegyenek kötelezettségeiknek (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2014:464, 28. pont).

34

Ugyanezen irányelv 50. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja, hogy az illetékes hatóságoknak rendelkezniük kell minden olyan felügyeleti és vizsgálati hatáskörrel, amely feladataik ellátásához szükséges, beleértve azt a jogot, hogy bármely dokumentumhoz hozzáférjenek, és hogy bármely személytől információt kérjenek (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 29. pont).

35

Ezenfelül a 2004/39 irányelv 56. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy valamennyi illetékes hatóság együttműködik más tagállamok illetékes hatóságaival, és hogy különösen információt cserélnek és együttműködnek minden vizsgálati vagy felügyeleti tevékenység keretében (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 30. pont).

36

A befektetési vállalkozások tevékenysége ellenőrzési rendszerének a tagállamon belül gyakorolt felügyeleten és több tagállam illetékes hatóságai közötti információcserén alapuló olyan hatékony működése, mint amely az előző pontokban röviden bemutatásra került, megköveteli, hogy mind a felügyelet alatt álló vállalkozások, mind az illetékes hatóságok biztosak lehessenek abban, hogy a szolgáltatott bizalmas információk főszabály szerint megőrzik bizalmas jellegüket (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 31. pont).

37

Amint az többek között a 2004/39 irányelv (63) preambulumbekezdésének utolsó mondatából is kitűnik, az ilyen bizalom hiánya veszélyeztethetné a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges bizalmas információk zavartalan továbbítását (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 32. pont).

38

Így a 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) bekezdése nemcsak a közvetlenül érintett vállalkozások konkrét érdekeinek a védelme céljából írja elő általános szabályként a szakmai titoktartás kötelezettségét, hanem az uniós pénzügyi eszközök piacai rendes működéséhez kapcsolódó közérdek védelme céljából is (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 33. pont).

39

A Bíróság ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikke az illetékes hatóságok birtokában lévő bizalmas információk hozzáférhetővé tételének tilalmára vonatkozó általános elvet ír elő, és kimerítően felsorolja azokat a konkrét eseteket, amelyekben ezen általános tilalom kivételesen nem képezi akadályát azok továbbításának vagy felhasználásának (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 34. és 38. pont).

40

A jelen esetben meg kell jegyezni, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) és (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az illetékes hatóságokat kötő szakmai titoktartási kötelezettség „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek […] sérelme nélkül” alkalmazandó.

41

Az illetékes hatóságok birtokában lévő bizalmas információk hozzáférhetővé tételének tilalmára vonatkozó általános elv alóli kivételt illetően a 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) és (3) bekezdésében szereplő, „a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek” kifejezést szigorúan kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2010. április 22‑iBizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑346/08, EU:C:2010:213, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a 2004/39 irányelv 50. cikke (2) bekezdése l) pontjának megfelelően az illetékes hatóságoknak jogosultak kell lenniük arra, hogy az ügyeket büntetőeljárásra utalják.

43

Ezen irányelv 51. cikkének (1) bekezdése továbbá úgy rendelkezik, hogy az engedély visszavonására irányuló eljárások, valamint a tagállamok büntetőszankciók megállapítására irányuló jogának sérelme nélkül a tagállamok nemzeti jogukkal összhangban biztosítják, hogy meg lehessen hozni, illetve ki lehessen szabni a szükséges közigazgatási intézkedéseket, illetve szankciókat azon személyekre, akik felelősek az ezen irányelv végrehajtása céljából elfogadott rendelkezések be nem tartásáért.

44

Ennek keretében – amint azt a főtanácsnok indítványa 47. és 48. pontjában lényegében kifejtette – meg kell állapítani, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikke (1) és (3) bekezdésének célja – amennyiben előírja, hogy a szakmai titoktartási kötelezettségtől a „büntetőjog hatálya alá tartozó esetekben” kivételesen eltérhetnek – a bizalmas információknak a nemzeti büntetőjoggal összhangban folytatott eljárások, illetve kiszabott szankciók céljából történő továbbítása vagy felhasználása.

45

Ezen értelmezést végeredményben megerősíti a 2004/39 irányelvet átdolgozó, a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 349. o.) 76. cikkének (1) és (3) bekezdése, amely ezentúl kimondja, hogy a szakmai titoktartási kötelezettség „a nemzeti büntető[…]jogi követelmények […] sérelme nélkül” alkalmazandó.

46

Rá kell továbbá mutatni, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott nemzeti jogi minősítésüktől függetlenül – az illetékes hatóságok által annak megállapítását követően meghozandó intézkedések, hogy valamely személy már nem tesz eleget a 2004/39 irányelv 9. cikkében a jóhírnévre vonatkozóan előírt követelményeknek, az ezen irányelv 51. cikkének (1) bekezdése szerinti, „az engedély visszavonására irányuló eljárások” közé tartozik, ezen intézkedések azonban nem minősülnek az e rendelkezés értelmében vett szankcióknak, és az alkalmazásuk sem tartozik a büntetőjog hatálya alá tartozó esetek alá az említett irányelv 54. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében.

47

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az illetékes hatóságok birtokában lévő bizalmas információk hozzáférhetővé tételének tilalmára vonatkozó általános elv alóli, a „büntetőjog hatálya alá tartozó esetekkel” kapcsolatos kivétel nem alkalmazandó az alapügyhöz hasonló helyzetben.

48

Másodsorban meg kell vizsgálni, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) bekezdésében foglalt szakmai titoktartási kötelezettséget milyen mértékben korlátozza minden esetben a Chartának – az EJEE 6. és 13. cikkével összefüggésben értelmezett – 47. és 48. cikkében kimondott, hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog követelménye, valamint a védelemhez való jog tiszteletben tartása.

49

Elöljáróban, mivel a kérdést előterjesztő bíróság kérdése az EJEE 6. és 13. cikkére is irányul, emlékeztetni kell arra, hogy jóllehet – mint azt az EUSZ 6. cikk (3) bekezdése megerősíti – az EJEE által biztosított alapvető jogok általános elvként az uniós jogrend részét képezik, és ugyan a Charta 52. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Chartában foglalt, az EJEE által biztosított jogoknak megfelelő jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek, ez az egyezmény nem minősül az uniós jogrendbe szervesen beépülő jogforrásnak addig, amíg az Unió nem csatlakozott hozzá (2018. március 20‑iGarlsson Real Estate és társai ítélet, C‑537/16, EU:C:2018:193, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

A Chartához fűzött magyarázatokból – amelyeket az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének és a Charta 52. cikke (7) bekezdésének megfelelően figyelembe kell venni az említett cikk értelmezése során (2016. február 15‑iN. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 47. pont) – kiderül, hogy a Charta 47. és 48. cikke az EJEE 6. cikkében és 13. cikkében nyújtott védelmet biztosítja az uniós jogban. Ezért kizárólag a Charta fent említett cikkeire kell hivatkozni.

51

Emellett emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az uniós jogrendben biztosított alapvető jogokat az uniós jog által szabályozott valamennyi tényállásra alkalmazni kell, és az uniós jog alkalmazhatósága magában foglalja a Charta által biztosított alapvető jogok alkalmazhatóságát (2017. május 16‑iBerlioz Investment Fund ítélet, C‑682/15, EU:C:2017:373, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52

Az alapügyben a Bíróság rendelkezésére bocsátott információkból kiderül, hogy a CSSF szóban forgó határozatai a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós jog végrehajtására irányuló nemzeti rendelkezéseken alapultak. Ebből következik, hogy a Charta rendelkezései alkalmazandók az ilyen ügyben.

53

Ráadásul emlékeztetni kell arra, hogy egy általános értelmezési elv szerint valamely uniós jogi aktust – amennyire lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy ne váljék kérdésessé annak érvényessége, és hogy megfeleljen az elsődleges jog egészének, többek között a Charta rendelkezéseinek (2016. február 15‑iN. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 48. pont).

54

E tekintetben, ami először is a hatékony bírói jogvédelem elvét illeti, a Charta 47. cikkének első bekezdése kimondja, hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

55

Ezen alapvető jog Unióban való tiszteletben tartásának biztosítására az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése előírja a tagállamok számára azon kötelezettséget, hogy teremtsék meg azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony bírói jogvédelem biztosításához szükségesek (2013. szeptember 26‑iTexdata Software ítélet, C‑418/11, EU:C:2013:588, 78. pont).

56

Ami konkrétan az Charta 47. cikkének első bekezdése értelmében vett, az Unió joga által biztosított jog létét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közhatalomnak egy természetes vagy jogi személy magántevékenységébe történő önkényes vagy aránytalan beavatkozásával szembeni védelemnek a követelménye az uniós jog általános elvének minősül. Erre a védelemre hivatkozhat a jogalany a neki sérelmet okozó aktussal szemben (lásd ebben az értelemben: 2017. május 16‑iBerlioz Investment Fund ítélet, C‑682/15, EU:C:2017:373, 51. és 52. pont).

57

Márpedig végeredményben meg kell állapítani, hogy a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogot maga a 2004/39 irányelv is megerősíti, amelynek 52. cikke (1) bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy az ezen irányelv szerint elfogadott törvények, rendeletek vagy közigazgatási rendelkezések alapján meghozott minden határozathoz megfelelő indokolást fűzzenek, és az ellen bírósághoz lehessen fordulni.”

58

Azt is meg kell jegyezni, hogy az alapügyben a CSSF szóban forgó határozatai bírósági jogorvoslat tárgyát képezték a jogszerűségük vizsgálata céljából.

59

Másodsorban, ami a Charta 47. cikkének második bekezdésében biztosított, tisztességes eljáráshoz való jogot illeti, rá kell mutatni, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása a tisztességes eljáráshoz való jog egyik sajátos aspektusát képezi (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2010. június 1., Gäfgen kontra Németország, CE:ECHR:2010:0601JUD002297805, 169 §; 2012. november 6‑iOtis és társai ítélet, C‑199/11, EU:C:2012:684, 48. pont). A védelemhez való jog tiszteletben tartását a Charta 48. cikkének (2) bekezdése is kimondja.

60

A Bíróság kiemelte, hogy a védelemhez való jogot tiszteletben kell tartani minden olyan eljárásban, amely valamely személy ellen indult, és amely e személynek sérelmet okozó aktus meghozatalához vezethet (lásd ebben az értelemben: 1979. február 13‑iHoffmann‑La Roche kontra Bizottság ítélet, 85/76, EU:C:1979:36, 9. pont; 2003. október 2‑iARBED kontra Bizottság ítélet, C‑176/99 P, EU:C:2003:524, 19. pont; 2013. szeptember 26‑iTexdata Software ítélet, C‑418/11, EU:C:2013:588, 83. pont).

61

Az iratbetekintés joga ugyanakkor a védelemhez való jog tényleges gyakorlásához szükséges feltétel (lásd ebben az értelemben: 2002. október 15‑iLimburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P–C‑252/99 P és C‑254/99 P, EU:C:2002:582, 316. pont; 2010. július 1‑jeiKnauf Gips kontra Bizottság ítélet, C‑407/08 P, EU:C:2010:389, 22. pont).

62

Az állandó ítélkezési gyakorlatból mindazonáltal az következik, hogy az alapvető jogok nem tekinthetők abszolút követelménynek, hanem korlátozhatók, feltéve, hogy a korlátozás a kérdéses intézkedés által követett közérdekű célkitűzéseknek megfelel, és nem jelent a kitűzött célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, amely az így biztosított jogok lényegét sértené (2010. március 18‑iAlassini és társai ítélet, C‑317/08–C‑320/08, EU:C:2010:146, 63. pont; 2013. szeptember 26‑iTexdata Software ítélet, C‑418/11, EU:C:2013:588, 84. pont).

63

E korlátozások többek között az információk bizalmas kezelése vagy a szakmai titoktartás követelményének a védelmére irányulhatnak, amelyet sérthet a bizonyos információkhoz vagy bizonyos dokumentumokhoz való hozzáférés (lásd ebben az értelemben: 2017. november 9‑iIspas ítélet, C‑298/16, EU:C:2017:843, 36. pont).

64

E tekintetben, konkrétan az illetékes hatóságokat a 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) bekezdése alapján terhelő szakmai titoktartási kötelezettséget illetően emlékeztetni kell arra, hogy – amint a jelen ítélet 38. pontjában felidézésre került – e kötelezettség nemcsak a közvetlenül érintett vállalkozások egyéni érdekeinek a védelmére irányul, hanem az uniós pénzügyi eszközök piacainak rendes működéséhez fűződő közérdek védelmére is.

65

A Bíróság ezzel kapcsolatban kimondta, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) bekezdésében előírt, a bizalmas információk hozzáférhetővé tételére vonatkozó általános tilalom az illetékes hatóságok birtokában lévő, olyan információkra vonatkozik, amelyek először is nem nyilvános jellegűek, másodszor pedig amelyeknek a hozzáférhetővé tétele sértheti az azokat szolgáltató természetes vagy jogi személyeknek, vagy harmadik személyeknek az érdekeit, vagy a befektetési vállalkozások tevékenységére vonatkozó, azon ellenőrzési rendszer megfelelő működését, amelyet az uniós jogalkotó a 2004/39 irányelv elfogadásával bevezetett (2018. június 19‑iBaumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 35. pont).

66

Ezen túlmenően, ami konkrétan az iratbetekintési jogot illeti, a következetes ítélkezési gyakorlatból következik, hogy e jog magában foglalja, hogy a sérelmet okozó aktussal érintett személynek lehetősége legyen a vizsgálati iratok között található valamennyi olyan dokumentum megvizsgálására, amely releváns lehet a védelme szempontjából. Ezek magukban foglalják mind a terhelő, mind a mentő körülményeket tartalmazó iratokat, kivéve más személyek üzleti titkait, az aktust elfogadó hatóság belső iratait és egyéb bizalmas jellegű információkat (lásd ebben az értelemben: 2004. január 7‑iAalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 68. pont; 2011. október 25‑iSolvay kontra Bizottság ítélet, C‑110/10 P, EU:C:2011:687, 49. pont).

67

Ami azon dokumentumokat illeti, amelyeket a vizsgálati iratok körébe kell vonni, rá kell mutatni, hogy szintén a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy habár nem lehet egyedül annak a hatóságnak a feladata, amely közli a kifogásokat és meghozza a szankciót kiszabó határozatot, hogy meghatározza az érintett személy védekezéséhez hasznos dokumentumokat, azonban kizárhatja az igazgatási eljárásból azokat a bizonyítékokat, amelyek nem állnak semmilyen összefüggésben a kifogásközlésben szereplő ténybeli és jogi állításokkal, és amelyek következésképpen egyáltalán nem relevánsak a vizsgálat szempontjából (lásd ebben az értelemben: 2004. január 7‑iAalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 126. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

68

A fenti megfontolásokból következően a védekezéshez releváns dokumentumokhoz való hozzáférés joga nem korlátlan és abszolút. Éppen ellenkezőleg, amint a főtanácsnok indítványának 90. pontjában lényegében megjegyezte, az illetékes hatóságokat a 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) bekezdése alapján terhelő szakmai titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó információk bizalmas jellegének védelmét a védelemhez való jog tiszteletben tartásával összeegyeztetve kell biztosítani és végrehajtani.

69

Így amennyiben ütközik egyrészt a sérelmet okozó aktussal érintett személy azon érdeke, hogy rendelkezzen az ahhoz szükséges információkkal, hogy a védelemhez való jogát teljeskörűen gyakorolhassa, másfelől a szakmai titoktartási kötelezettség hatály alá tartozó információk bizalmas jellegének fenntartásához fűződő érdekek, az illetékes hatóságok vagy bíróságok feladata, hogy az egyes esetek körülményeire tekintettel egyensúlyt teremtsenek ezen ellentétes érdekek között (lásd ebben az értelemben: 2008. február 14‑iVarec ítélet, C‑450/06, EU:C:2008:91, 51. és 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

Következésképpen az alapügyben szereplőkhöz hasonló körülmények esetén, amennyiben az illetékes hatóság a 2004/39 irányelv 54. cikkének (1) bekezdésében foglalt szakmai titoktartási kötelezettségre hivatkozik a birtokában lévő azon információk közlésének megtagadása érdekében, amelyek nem szerepelnek a sérelmet okozó aktussal érintett személyre vonatkozó ügyiratban, az illetékes nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ezek az információk objektív kapcsolatban állnak‑e a vele szemben felhozott kifogásokkal, és ha igen, mérlegelni a jelen ítélet előző pontjában felidézett érdekeket, mielőtt döntene az egyes, kért információk közléséről.

71

A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2004/39 irányelv 54. cikkét a következőképpen kell értelmezni:

72

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A pénzügyi eszközök piacairól, a 85/611/EGK és a 93/6/EGK tanácsi irányelv és a 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 93/22/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 21‑i 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 54. cikkét a következőképpen kell értelmezni: