1.

Az a nonprofit oktatási intézmény, amely hallgatóinak kamatmentesen visszafizethető hitelt nyújt, hogy a hallgató a tandíjat, valamint a tanulmányi utak költségét ki tudja fizetni, a 93/13/EGK irányelv értelmében véve „eladóként vagy szolgáltatóként” jár‑e el? ( 2 ) Ezenfelül, ha az érintett hallgató nem játszott aktív szerepet a kintlévő tartozás, valamint kamatai és kártérítés behajtására irányuló későbbi eljárásokban, a nemzeti bíróság köteles‑e hivatalból vizsgálni, hogy valamely szerződés az adott irányelv hatálya alá tartozik?

2.

Ezek a kérdések merültek fel egy oktatási intézmény és annak egyik hallgatója közötti jogvitában. E kérdések révén a Bíróságnak alkalma nyílik, hogy meghatározza a 93/13 irányelv hatályát és az az alapján a nemzeti bíróságokat megillető hatáskört és terhelő kötelezettségeket.

3.

A 93/13 irányelvet az EGK 100a. cikk (1) bekezdése alapján fogadták el (jelenleg az EUMSZ 114. cikk). Céljai közé tartozik annak biztosítása, hogy a fogyasztókkal kötött szerződések ne tartalmazzanak tisztességtelen feltételeket, és vevőit megvédje attól, hogy az eladó vagy a szolgáltató visszaéljen hatalmával. ( 3 ) A tagállamok saját nemzeti jogszabályaikban az ebben az irányelvben előírtaknál szigorúbb rendelkezésekkel biztosíthatnak magasabb szintű védelmet a fogyasztóknak. ( 4 )

4.

Az irányelv tizedik preambulumbekezdése kimondja, hogy a jogszabályokat az eladók és szolgáltatók, valamint a fogyasztók közötti „valamennyi szerződésre” alkalmazni kell. Kifejezetten kimondja, hogy ennélfogva a munkavállalási szerződéseket, az öröklési jog, a családi jog, valamint a gazdasági társaságok létrehozásával és létesítő okiratával kapcsolatos szerződéseket ki kell zárni ennek az irányelvnek a hatályából. Az irányelvet azonban alkalmazni kell a közszolgáltatás jellegű üzleti tevékenységekre is. ( 5 )

5.

Az 1. cikk (1) bekezdése meghatározza a 93/13 irányelv hatályát:

„Ennek az irányelvnek az a célja, hogy közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit.”

6.

A 2. cikk b) és c) pontja a „fogyasztó” fogalmát úgy határozza meg, hogy az „minden olyan természetes személy, aki [a 93/13 irányelv] hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén”, az „eladó vagy szolgáltató” ( 6 ) pedig „minden olyan természetes vagy jogi személy, aki vagy amely [a 93/13 irányelv] hatálya alá tartozó szerződések keretében saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körében cselekszik, függetlenül attól, hogy az köz‑ vagy magánjellegű”.

7.

A 3. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy „egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára”.

8.

A 93/13 irányelvet a 2010. április 6‑i Marktpraktijkenwet (piaci gyakorlatokról szóló törvény) ültette át a nemzeti jogba. A törvény a hatály meghatározásához az említett irányelv 2. cikkének c) pontjában szereplő „eladó vagy szolgáltató” kifejezés helyett a „vállalkozás” kifejezést vezette be. A Wetboek Economisch Recht (gazdasági jogi törvény) I.1. cikkének (1) bekezdése a vállalkozást úgy határozza meg, hogy az „minden olyan természetes vagy jogi személy, aki/amely tartós módon gazdasági célt követ, ezek egyesüléseit is beleértve”.

9.

A Gerechtelijk Wetboek (a bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv) 806. cikke meghatározza a mulasztási ítélet esetén a bíróságot terhelő kötelezettségeket: „a mulasztási ítéletben a bíróságnak a jelen lévő fél kérelmének vagy ellenkérelmének helyt kell adnia, kivéve ha a jogi eljárás, illetve a kérelem vagy a jogalapok a közrendbe ütköznek”.

10.

Susan Kuijpers a Karel de Grote Hogesschool (Karel de Grote főiskola, a továbbiakban: KdG) hallgatója volt. 2014. február 3‑án összesen 1546 eurót kellett fizetnie a 2012–2013‑as és 2013–2014‑es tanévek tandíjaként, valamint egy tanulmányi úthoz való hozzájárulásként. Mivel S. Kuijpers nem tudta e pénzösszeget egy összegben megfizetni, a KdG‑n belüli Dienst Studievoorzieningen (tanulmányi osztály, a továbbiakban: KdG Stuvo) 2014. február 3‑án kamatmentes részletfizetést engedélyezett S. Kuijpers részére. E részletfizetési terv alapján a KdG Stuvo megfizette az említett összeget S. Kuijpers részére, aki így ki tudta fizetni a KdG által kért összeget. S. Kuijpersnek 2014. február 25‑től kezdődően hét hónapon keresztül 200 eurót kellett fizetnie a KdG Stuvo részére. A 146 euró összegű utolsó részletet 2014. szeptember 25‑én kellett megfizetnie.

11.

A szerződés az alábbi kikötést tartalmazta:

„A kölcsönösszeg határidőn belüli visszafizetésének (teljes vagy részleges) elmaradása esetén az esedékesség napjától évi 10% kamat felszámítására kerül sor fizetési felszólítás nélkül a tartozás fennmaradó része után. Ebben az esetben a behajtás költségeit fedező kártérítés is fizetendő, amelynek szerződés szerinti mértéke a tartozás fennmaradó részének 10%‑a, legalább azonban 100 euró.”

12.

S. Kuijpers azt követően sem fizetett, hogy a KdG Stuvo levélben felszólította erre.

13.

2015. november 27‑én a KdG a Vredegerecht te Antwerpen (antwerpeni békebíróság, Belgium) előtt keresetet indított S. Kuijpersszel szemben, amelyben (a KdG Stuvo által kötött szerződés alapján) a fő összeget (1546 euró), 10% késedelmi kamatot 2014. február 25‑től számítva (269,81 euró), valamint a költségek (154,60 euró) megtérítését követelte. 2016. február 4‑i közbenső ítéletével az említett bíróság megítélte a KdG részére az 1546 euró fő összeget. A kamatokat és a kártérítést illetően a békítő bíróság újból megnyitotta az eljárást, hogy meghallgassa a KdG állásfoglalását abban a kérdésben, hogy kérjenek‑e a Bíróságtól előzetes döntéshozatalt. 2016. március 4‑én KdG a fenti kérdésre vonatkozóan szóban előadta álláspontját. S. Kuijpers nem jelent meg a tárgyaláson.

14.

A kérdést előterjesztő bíróság állítása szerint a bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 806. cikke értelmében, mivel S. Kuijpers nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróságnak helyt kell adnia a KdG keresetének, kivéve ha az eljárás vagy a kereset a közrendbe ütközik. Ez felveti a kérdést, hogy, először is, a nemzeti bíróság hivatalból vizsgálhatja‑e, hogy a kereset alapjául szolgáló szerződés a 93/13 irányelvet átültető nemzeti jogszabályi hatálya alá tartozik‑e, másodszor, hogy az irányelvvel összeegyeztethető‑e az a nemzeti jogszabály, amely az ilyen vizsgálatot az alapján zárja ki, hogy a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló rendelkezések nem kötelezőek. ( 7 ) A kérdést előterjesztő bíróság arra vonatkozóan is kifejezte kétségeit, hogy összeegyeztethető‑e a 93/13 irányelvvel az a nemzeti jogszabály, amely a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló rendelkezések hatályát a fogyasztók és „vállalkozások” ( 8 ) közötti szerződésekre korlátozza.

15.

Ennek fényében a kérdést előterjesztő bíróság iránymutatást kért a Bíróságtól a következő kérdésekben:

16.

Az osztrák, a belga és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételt terjesztett elő. A 2017. március 9‑i tárgyaláson a belga kormány és a Bizottság előadta szóbeli észrevételeit, és válaszolt a Bíróság kérdéseire.

17.

Ezzel a kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy rendelkezik‑e hatáskörrel arra, hogy hivatalból vizsgálja, hogy valamely szerződés a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e, annak ellenére, hogy a fogyasztó nem jelent meg a tárgyaláson. Ez a kérdés egy olyan nemzeti szabállyal függ össze, amely alapján a bíróságok csak azt vizsgálhatják hivatalból, hogy a kereset ellentétes‑e a közrendre vonatkozó nemzeti szabályokkal. Ezt a kérdést fogom először megvizsgálni, mivel az a kérdés, hogy a 93/13 irányelv alkalmazandó‑e (és hogy alkalmazhatósága hivatalból vizsgálható‑e), logikusan megelőzi a feleknek egy adott szerződés szerinti minősítését és a szerződési feltételekre vonatkozó kérdéseket.

18.

A Bizottság szerint az a szabály, miszerint a tisztességtelen feltételek nem kötelezőek a fogyasztó részére, jellegét tekintve kötelező. A nemzeti bíróságok ezért rendelkeznek hatáskörrel arra és kötelesek is hivatalból vizsgálni, hogy valamely szerződés a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e, akkor is, ha a fogyasztó nem jelenik meg a tárgyaláson.

19.

A belga kormány egyetért a Bizottság következtetésével. Ez utóbbi azzal érvel, hogy a Gerechtelijk Wetboek 806. cikke összhangban van ezzel az értelmezéssel, mivel a nemzeti bíróságnak annak mérlegelése során, hogy hivatalból hivatkozzon valamely közrendi kérdésre, először is el kell döntenie, hogy az adott rendelkezés tulajdonképpen a közrendi szabályok hatálya alá tartozik‑e. Az egyenértékűség elve alapján ugyanezt az indokolást kell alkalmazni az irányelvek, így a 93/13 irányelv rendelkezéseire is.

20.

Valójában az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a nemzeti bíróságnak hivatalból kell bizonyítást folytatnia annak megállapítása érdekében, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződés részét képező feltétel az irányelv hatálya alá tartozik‑e, és amennyiben igen, tisztességtelen‑e az ilyen feltétel. ( 9 )

21.

A kérdés azonban továbbra is az, hogy a nemzeti bíróság részéről ez a kötelezettség ugyanúgy fennáll‑e, ha a fogyasztó nem vett részt az eljárásban.

22.

A fenti kérdés megválaszolásához a Bíróság ítélkezési gyakorlatában már lefektetett néhány elvet szem előtt kell tartanunk.

23.

Először is, „az irányelv által létrehozott védelmi rendszer valójában azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében, amely helyzet az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételek elfogadásához vezet, anélkül hogy a fogyasztó befolyásolni tudná ezek tartalmát.” ( 10 )

24.

Másodszor, a rendelkezés, amely szerint a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, „olyan kógens rendelkezés, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse.”[ ( 11 )] Azon nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell minősíteni, amelyek „a nemzeti jogrendben a közrendi szabályok rangjával bírnak.” ( 12 ) Annak vizsgálata, hogy az irányelv alkalmazható‑e egy adott helyzetre, logikusan megelőzi az említett elemzést (lásd a fenti 20. pontot és a lábjegyzeteket).

25.

Harmadszor, a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szerződő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki. ( 13 ) Ez a pozitív beavatkozás az, hogy a bíróság hivatalból vizsgálja azt a kérdést, hogy valamely szerződés a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e, és hogy a szerződéses feltételek tisztességesek‑e. Tulajdonképpen az irányelv által a fogyasztóknak nyújtott védelem így kiterjed azokra az esetekre is, amikor a fogyasztó tartózkodik attól, hogy e feltétel tisztességtelen jellegére hivatkozzon, vagy azért, mert nem ismeri jogait, vagy azért, mert e hivatkozástól visszatartják őt egy esetleges bírósági eljárás költségei. ( 14 )

26.

Ezenfelül, az elismert követelések behajtására vonatkozó nemzeti mechanizmusok harmonizációjának a hiányában a nemzeti fizetési meghagyásos eljárások alkalmazásának a részletes szabályai a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján a tagállamok belső jogrendjébe tartoznak, azzal a feltétellel azonban, hogy azok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső esetekre vonatkozóknál (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által a fogyasztókra ruházott jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). ( 15 )

27.

A Bíróságnak már volt alkalma foglalkozni a védelem nélküli eljárásokkal az Asturcom Telecomunicaciones ügyben, amely egy választottbírósági záradékot tartalmazó szerződésről szólt. A fogyasztó távollétében választottbírósági határozatot fogadtak el, a fogyasztó pedig nem élt vele szemben jogorvoslattal a nemzeti jog által előírt határidőn belül. Így a határozat jogerőre emelkedett. Amikor az Asturcom megpróbálta érvényesíteni a határozatot, az illetékes nemzeti bíróság azon a véleményen volt, hogy a választottbírósági záradék tisztességtelen volt. Ugyanakkor az alkalmazandó nemzeti jog nem tartalmazott rendelkezést arra vonatkozóan, hogy egy jogerőssé vált választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló kérelem elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróság hivatalból mérlegelheti‑e valamely választottbírósági kikötés tisztességtelen jellegét. Ilyen körülmények között a nemzeti bíróság azt kérdezte a Bíróságtól, hogy hivatalból vizsgálhatja‑e a választottbírósági kikötés semmisségét, és ennek következtében hatályon kívül helyezheti‑e a választottbírósági ítéletet, amennyiben megállapítja, hogy a fenti szerződés tisztességtelen választottbírósági kikötést tartalmazott. ( 16 )

28.

A res judicata elvének jelentőségére figyelemmel a Bíróság kimondta, hogy a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása nem terjeszkedhet annak megköveteléséig, hogy a nemzeti bíróság az olyan érintett fogyasztó tétlenségét is teljes egészében kompenzálja, aki nem vett részt a választottbírósági eljárásban, és az e tény okán jogerőssé vált választottbírósági ítélettel szemben sem nyújtott be ennek hatályon kívül helyezésére irányuló keresetet. ( 17 )

29.

Ugyanakkor kimondta, hogy az egyenértékűség elve megköveteli, hogy ha valamely jogerős választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló kereset ügyében eljáró nemzeti bíróságnak a nemzeti eljárási szabályok értelmében hivatalból kell értékelnie a választottbírósági kikötés és a közrendre vonatkozó nemzeti szabályok közötti ellentmondást, akkor e bíróságnak hivatalból kell értékelnie e kikötésnek az irányelv szerinti tisztességtelen jellegét is, mivel rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek. ( 18 )

30.

A VB Pénzügyi Lízing ítéletben a nemzeti bíróság annak tisztázását kérte, hogy valamely illetékességi kikötés tisztességtelen voltának megítéléséhez szükséges ténybeli és jogi elemek kiderítése érdekében köteles‑e hivatalból bizonyítást abban az esetben, ha a nemzeti eljárásjogi szabályok alapján bizonyítást csak a felek kérelmére foganatosíthat. ( 19 ) A Bíróság kimondta, hogy a fogyasztóvédelem hatékonyságának biztosítása érdekében a nemzeti bíróságnak tehát minden esetben, a belső jog szabályaitól függetlenül, meg kell határoznia, hogy a vitatott kikötést az eladó vagy szolgáltató egyedileg megtárgyalta‑e a fogyasztóval, annak megállapítása érdekében, hogy az a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e. ( 20 )

31.

Ezt a megközelítést a Bíróság a Banco Español de Crédito ítéletben megerősítette (amely ügy egy kölcsönszerződés szerinti törlesztőrészletek késedelmi kamatára vonatkozó tisztességtelen feltételről szólt). A Bíróság megállapította, hogy az olyan eljárási szabály, amely a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem tárgyában eljáró bíróság számára egyáltalán nem teszi lehetővé, hogy hivatalból értékelje az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt, késedelmi kamatra vonatkozó kikötés tisztességtelen jellegét abban az esetben, ha a fogyasztó nem élt ellentmondással, jóllehet az ehhez szükséges valamennyi jogi és ténybeli elem e bíróság rendelkezésére áll, csökkenti a 93/13 irányelv által elérni kívánt védelem hatékonyságát. ( 21 )

32.

Az ERSTE Bank Hungary ítéletben a Bíróság ezt az állítást tovább finomította, amikor kifejtette, hogy a 93/13 irányelvben biztosított hatékony bírói jogvédelem azon az előfeltevésen alapul, miszerint valamelyik szerződő fél előzőleg nemzeti bírósághoz fordul. ( 22 ) Megjegyzem, hogy ilyen körülmények között a fogyasztó, amennyiben nem ő indította az eljárást, nagy valószínűséggel az említett eljárásokban hátrányt szenved; az ítélet pedig hatással lesz a jogi helyzetére, függetlenül attól, hogy részt vesz‑e az eljárásban, vagy sem.

33.

Véleményem szerint az ítélkezési gyakorlatból a következő elvek vonhatók le: i. a tényleges érvényesülés elve nem kötelezi a nemzeti igazságszolgáltatási rendszert arra, hogy beavatkozzon, ha valamely szerződés részes feleinek egyike sem indított eljárást a nemzeti bíróságok előtt; ii. amennyiben indítottak eljárást, e bíróságoknak minden esetben, a belső jog szabályaitól függetlenül hivatalból kell vizsgálniuk, hogy valamely szerződés a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e; iii. ha igen, akkor hivatalból vizsgálniuk kell azt is, hogy az említett szerződés feltételei tisztességesek‑e; iv. az irányelv által meghatározott szabályok kógens jellege azt jelenti, hogy az e szabályokat végrehajtó nemzeti szabályoknak a nemzeti jogrend szerinti minősítésétől, valamint a felek eljárási cselekményeitől és beadványaitól függetlenül alkalmazni kell.

34.

Az, hogy nem a fogyasztó indította az eljárást, hogy nem jelent meg a tárgyaláson, vagy hogy nem hivatkozott a 93/13 irányelvre, nem változtathat ezen a következtetésen.

35.

Mindezek alapján problémásnak tűnhet az a belga jogszabály, amely alapján a bíróságok csak azt vizsgálhatják hivatalból, hogy a kereset ellentétes‑e a közrendre vonatkozó nemzeti szabályokkal, nem jogosult vizsgálni azonban, hogy a szóban forgó kereset ellentétes‑e a 93/13 irányelvben szereplő elvekkel.

36.

Ugyanakkor ezeket a szabályokat az uniós joggal összhangban kell értelmezni. Ha a nemzeti bíróság a belső eljárási szabályok alapján hatáskörrel rendelkezik arra, hogy valamely jogi intézkedés érvényességét a közrendre vonatkozó nemzeti szabályok alapján vizsgálja, akkor az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével összhangban ezt a hatáskört a kógens uniós szabályokra vonatkozóan is alkalmaznia kell. Ezen értelmezés mellett egyetértek a belga kormány azon – az Asbeek Brusse és de Man Garabito ítéleten ( 23 ) alapuló – megközelítésével, miszerint a bíróságokról szóló és eljárásjogi törvénykönyv 806. cikke alapján a nemzeti bíróság köteles hivatalból értékelni, hogy valamely kikötés a 93/13 irányelv alapján tisztességtelen‑e, ahogy azt a közrendre vonatkozó nemzeti szabályokra vonatkozóan is megteszi.

37.

Ezért következtetésem szerint a nemzeti bíróság rendelkezik hatáskörrel arra és köteles is hivatalból vizsgálni, hogy valamely szerződés a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e, akkor is, ha erre kifejezetten nem kérték fel, egyebek mellett azért, mert a fogyasztó nem vett részt az eljárásban.

38.

Mielőtt a 2. és 3. kérdéssel – amelyet együtt fogok kezelni – érdemben foglalkoznék, meg kell határozni a tartalmukat.

39.

A 2. kérdésben szereplő „vállalkozás” fogalmának használata a fogyasztóvédelem összefüggésében különösnek tűnik. Úgy vélem, hogy ezt a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem hátterét képező nemzeti jog rendelkezésének szóhasználata magyarázza.

40.

Amint azt a belga kormány írásbeli beadványában kifejti, a „vállalkozás” kifejezést, amely a versenyjogból származik, a belga jogalkotó azért használta, hogy a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontjában szereplő „eladó vagy szolgáltató” kifejezést a nemzeti jogrendbe átültesse. ( 24 ) Valószínűnek tűnik, hogy ezért kérdezi a nemzeti bíróság, hogy valamely támogatott oktatást biztosító független oktatási intézmény, mint amilyen jelen ügyben a KdG, az uniós jog értelmében „vállalkozásnak” tekinthető‑e.

41.

Ugyanakkor az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből az következik, hogy a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést egy sajátos fogalmat illetően az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját. ( 25 )

42.

A 93/13 irányelv valójában a nemzeti jogra való hivatkozás nélkül határozza meg az „eladó vagy szolgáltató” fogalmát. Ebből az következik tehát, hogy a kifejezést az irányelv alkalmazása vonatkozásában úgy kell tekinteni, mint amely az uniós jognak egy olyan önálló fogalmát jelöli ki, amelyet az Európai Unió területén egységesen kell értelmezni.

43.

Az „eladó vagy szolgáltató” fogalom jelentése tehát nem függhet attól, hogy a nemzeti jogalkotó hogyan ültette át az adott kifejezést a nemzeti jogba. Függetlenül attól, hogy az irányelvet átültető nemzeti jogalkotó az „eladó vagy szolgáltató”, „gazdasági szereplő”, „kereskedő”, „vállalkozás” vagy „professzionális szolgáltató” kifejezést használja‑e, a fogalmat a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontjában meghatározott fogalommeghatározásnak megfelelően, egységesen kell értelmezni. Itt tehát nem az számít, hogy a versenyjog összefüggésében mit jelent a „vállalkozás” fogalma, vagy hogy a szolgáltatásokról szóló ítélkezési gyakorlatban azt hogyan értelmezik. Az számít, hogy valamely fogyasztó, és egy olyan szerv, mint a KdG, között létrejött szerződés a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e.

44.

Mindezek alapján értelmezésem szerint a kérdést előterjesztő bíróság a 2. és a 3. kérdéssel azt kívánja megtudni, hogy valamely támogatott oktatást biztosító független oktatási intézmény, mint amilyen a KdG, „eladónak vagy szolgáltatónak” tekinthető‑e a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontjában szereplő fogalommeghatározás alapján.

45.

A belga kormány szerint valamely támogatott oktatást biztosító független oktatási intézmény, mint a KdG, nem tekinthető a 93/13 irányelv értelmében „szolgáltatónak”. Valamely „szolgáltatási” szerződésben szerepelnie kell az ellenszolgáltatás elemének, amely itt vagy nincs, vagy ha jelen van, minimális. Ennek oka, hogy a szóban forgó közintézmény olyan társadalmi, kulturális és oktatási feladatokat lát el, amelyek a teljes lakosságot célozzák. Az osztrák kormány is ezen a véleményen van.

46.

Ezzel szemben a lengyel kormány úgy véli, hogy egy ilyen oktatási intézmény az irányelv értelmében véve „eladónak vagy szolgáltatónak” minősül. Valamely oktatási intézmény és egy hallgató közötti szerződés az adott intézmény szakmai tevékenységi körébe tartozik. Annak, hogy ennek eredményeként szert tesz‑e nyereségre, nincs jelentősége.

47.

A Bizottság úgy véli, hogy különbséget kell tenni a KdG fő oktatási tevékenysége és a hitelintézetként ellátott alkalmi kisegítő tevékenysége között. A jelen ügy ez utóbbira vonatkozik. Habár a KdG fő oktatási tevékenysége egy olyan általános érdekű tevékenység, amely a 93/13 irányelv hatályán kívül esik, alkalmi kisegítő tevékenysége az említett irányelv hatálya alá tartozik.

48.

Véleményem szerint az „eladó vagy szolgáltató” fogalom értelmezésekor a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti fogalommeghatározás konkrét szövegéből kell kiindulni. A fogalom a következő elemekből tevődik össze: „minden olyan természetes vagy jogi személy, függetlenül attól, hogy az köz‑ vagy magánjellegű”, aki vagy amely „saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körében cselekszik […] az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében”.

49.

Ezt a fogalommeghatározást a szóban forgó jogszabály kontextusának és elérni kívánt céljának figyelembevételével kell értelmezni. ( 26 ) Jellegét tekintve objektív és bizonyos ellenőrizhető elemeken alapul. ( 27 ) Az „eladó vagy szolgáltató” fogalom kifejezetten a 93/13 irányelvre vonatkozik, és értelme véleményem szerint tágabb, mint egyéb különböző fogyasztóvédelmi jogszabályoké. ( 28 )

50.

A fogalommeghatározás első részéből, vagyis a minden olyan természetes vagy jogi személy, függetlenül attól, hogy az köz‑ vagy magánjellegű fordulatból kiderül, hogy a szóban forgó személy nemzeti jogi besorolása, jogállása és sajátos jellemzői irrelevánsak az „eladóként vagy szolgáltatóként” való besorolás szempontjából. ( 29 )

51.

A „minden” szó használata arra utal, hogy a fogalmat kiterjesztően kell értelmezni, hogy beletartozzon minden olyan természetes vagy jogi személy, amely tisztességtelen szerződési feltételeket írhat elő a fogyasztóknak.

52.

A fogalommeghatározás második része előírja, hogy az eladó vagy szolgáltató saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körében cselekedjen.

53.

Az irányelv nem határozza meg közelebbről ezeket a tevékenységeket, azon túl, hogy áruk értékesítéséből és szolgáltatások nyújtásából áll. ( 30 ) A megközelítés funkcionális: a szerződésnek az illető szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása keretében végzett tevékenység részét kell képezze. A „fogyasztó” fogalmának és az „eladó vagy szolgáltató” fogalmának meghatározása egyaránt attól függ, hogy milyen területen jár el az érintett személy. ( 31 ) A „fogyasztó” és az „eladó vagy szolgáltató” a jogügylet ellenkező oldalán helyezkedik el. A sérülékenyebbnek és gyengébb helyzetűnek tekintett fogyasztó helyezkedik el az egyik oldalán; a másik oldalán pedig az eladó vagy szolgáltató, aki erős helyzetben van, amelyben megteheti, hogy saját feltételeket szab az ügyletre. A fogalommeghatározás nem ír elő feltételt az eladó vagy szolgáltató tevékenységének jellegére vagy céljára vonatkozóan.

54.

Ezenfelül az irányelvben nem szerepel semmi, amely kizárna hatálya alól valamely konkrét szakmát, üzleti tevékenységet vagy foglalkozást. Igaz, hogy a tizedik preambulumbekezdés arra utal, hogy a szerződések egyes fajtái. például az öröklési jogi szerződések nem tartoznak a hatálya alá, ( 32 ) azonban a szakmai tevékenység konkrét típusára vonatkozóan nincs ilyen rendelkezés. Ellenkezőleg, a tizennegyedik preambulumbekezdésben kifejezetten az szerepel, hogy az irányelvet alkalmazni kell a közszolgáltatás jellegű üzleti tevékenységekre is.

55.

A Šiba ítéletben a Bíróság kimondta, hogy egy olyan ügyvéd, aki üzleti tevékenysége keretében díjfizetés ellenében nyújt jogi szolgáltatásokat valamely magáncélból eljáró természetes személy részére, a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett „eladónak vagy szolgáltatónak” minősül, és a tevékenység közszolgáltatás‑jellege nem cáfolja e megállapítást, ( 33 )

56.

A fogyasztói jogokkal kapcsolatos irányelvek szélesebb összefüggésében a Bíróság hasonlóképpen kimondta, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel összefüggésben a „kereskedő” fogalma nem zárja ki hatálya alól azokat a szerveket, amelyek közérdekű feladatot látnak el. A Bíróság ezért kimondta, hogy a „kereskedő” fogalmába beletartozik az olyan közérdekű feladattal megbízott közjogi szerv, mint amilyen feladat valamely kötelező egészségbiztosítási rendszer igazgatása. ( 34 ) Véleményem szerint ez a megközelítés jogszerűen átültethető a 93/13 irányelv összefüggésében vett „eladó vagy szolgáltató” fogalmába (amely irányelv ráadásul – a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvvel ellentétben – kifejezetten kimondja, hogy hatálya alá tartoznak a közjogi jellegű tevékenységek).

57.

Habár a Bíróság ott jövedelemszerző tevékenységet végző „kereskedő” félt említett, ezt azért tette, hogy hangsúlyozza, hogy nem zárja ki a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alól sem a közérdekű feladatot ellátó szerveket, sem a közjogi szerveket. ( 35 ) A közjogi jellegű vagy közérdekű feladatokat gyakran nonprofit alapon végzik. Ennek megfelelően azon a véleményen vagyok, hogy a szervezet profitalapú vagy nonprofit jellege nem bír jelentőséggel az „eladó vagy szolgáltató” fogalmának egy konkrét szerződés szempontjából való meghatározásakor.

58.

A nyújtott szolgáltatás jellegére tekintettel úgy vélem, hogy a belga kormány és a Bizottság által előterjesztett azon érvelés, miszerint a főként az állami költségvetésből finanszírozott közoktatás nem tekinthető az EUMSZ 57. cikk szerint szolgáltatásnak, nem jelenti azt, hogy ennek következtében az oktatási intézmények ki lennének zárva a 93/13 irányelv hatálya alól, amikor tisztességtelen feltételeket tartalmazó szerződéseket kötnek.

59.

Természetesen igaz, hogy a Bíróság kimondta, hogy kizárólag vagy nagyrészt közpénzekből finanszírozott, a közoktatási rendszer részét képező bizonyos intézmények által nyújtott képzések nem tartoznak a szolgáltatások fogalma alá, mivel egy ilyen rendszer létrehozása és fenntartása révén az állam nem jövedelemszerző tevékenységet végez, hanem a társadalmi, kulturális és oktatási területen a lakosság felé fennálló kötelezettségeit teljesíti. ( 36 )

60.

Ugyanakkor az is az állandó ítélkezési gyakorlat része, hogy a magántőkéből – többek között a tanulók és szüleik által – finanszírozott oktatási intézmények által adott órák az EUMSZ 57. cikk szerinti szolgáltatásnak minősülnek, ugyanis ezen intézmények célja, hogy díjazás ellenében nyújtsanak szolgáltatást. ( 37 )

61.

Az ítélkezési gyakorlat e két irányvonalából kiderül, hogy a Bíróság úgy véli, hogy a szolgáltatások fogalmának az EUMSZ 57. cikk szempontjából történő meghatározása során az az alapvető követelmény, hogy a szolgáltatást ellenszolgáltatás ellenében nyújtsák, nem pedig az elvégzett feladat jellege.

62.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvre ( 38 ) vonatkozó ítélkezési gyakorlat megerősíti ezt a megközelítést, amikor a „kereskedő” fogalmába beleérti az olyan közérdekű feladattal megbízott közjogi szervet, mint amilyen feladat valamely kötelező egészségbiztosítási rendszer igazgatása. ( 39 ) A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv jogalapja ugyanaz, mint a 93/13 irányelvé, vagyis a jogszabályok közelítéséről szóló EK 95. cikk (korábban EGK 100a. cikk, jelenleg EUMSZ 114. cikk). Ez a jogalap kifejezetten hangsúlyozza a magasabb szintű fogyasztóvédelem érdekében történő jogalkotást, ( 40 ) ami egy olyan cél, amellyel a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló EUMSZ 57. cikk nem foglalkozik.

63.

Végezetül a 93/13 irányelv szövege nem korlátozza a szóban forgó tevékenységek jellegét és célját vagy a finanszírozás módját. Ellenkezőleg, hatálya kifejezetten kiterjed a közjogi jellegű tevékenységekre. ( 41 )

64.

Ezért úgy vélem, hogy az, hogy valamely természetes vagy jogi személy támogatott oktatást biztosít, nem akadályozza azt, hogy a 93/13 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében „eladónak vagy szolgáltatónak” lehessen tekinteni.

65.

Az „eladó vagy szolgáltató” fogalmának harmadik részét illetően (az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében) a 93/13 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése és 3. cikkének (1) bekezdése egyértelművé teszi, hogy az irányelv az „eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott”, „egyedileg meg nem tárgyalt” feltételekre alkalmazandó. ( 42 ) Az irányelv tizedik preambulumbekezdése hangsúlyozza e fogalom széles körét. „Minden szerződés” (a munkaszerződéseket, az öröklési jog, a családi jog, valamint a gazdasági társaságok létrehozásával és létesítő okiratával kapcsolatos szerződéseket kivéve) az irányelv hatálya alá tartozik. ( 43 ) A szerződés létrejöhet írásban vagy szóban. ( 44 ) A szerződés céljának az irányelv hatályának meghatározása céljából nincs jelentősége. ( 45 )

66.

Kulcsjelentőségű, hogy a 93/13 irányelv azokat a szerződéseket, amelyekre alkalmazandó, a szerződő felek minőségére hivatkozva határozza meg, aszerint, hogy szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása céljából jár‑e el. Ez a kritérium megfelel annak az elvnek, amelyen maga a 93/13 irányelvvel létrehozott védelmi rendszer alapszik, vagyis hogy a fogyasztó a szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van, mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében. Ennek következtében a fogyasztó úgy érezheti, hogy az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket kell elfogadnia, anélkül hogy befolyásolni tudná ezek tartalmát. ( 46 )

67.

Fentiekből következik, hogy a 93/13 irányelv értelmében vett „eladó vagy szolgáltató” olyan természetes vagy – köz‑, illetve magánjellegű – jogi személy, jogállására vagy jellemzőire tekintet nélkül, aki vagy amely: i. bármilyen árut vagy szolgáltatást nyújt; ii. szerződést köt valamely fogyasztóval; ahol iii. a szerződés szakmai tevékenységéhez kapcsolódik. A jellegének (köz‑ vagy magánjellegű), tárgyának (köz‑ vagy magánfeladat, közérdekű feladat) és az eredményének (nyereségorientált vagy nonprofit) nincs jelentősége. A szerződés célja szintén irreleváns, feltéve hogy a szerződés egy fogyasztó, valamint egy eladó vagy szolgáltató között jön létre, továbbá ez utóbbi szakmájához, üzleti tevékenységéhez vagy foglalkozásához kapcsolódik.

68.

Ezért úgy vélem, hogy valamely támogatott oktatást biztosító független oktatási intézmény a 93/13 irányelv értelmében „eladónak vagy szolgáltatónak” minősül, ha a tevékenységével kapcsolatosan az említett irányelv hatálya alá tartozó szerződést köt. A nemzeti bíróság feladata eldönteni, hogy a jelen ügyben erről van‑e szó, és hogy a S. Kuijpers és KdG között létrejött szerződés az említett irányelvben meghatározott kógens szabályokba ütközik‑e.

69.

A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Vredegerecht te Antwerpen (antwerpeni békebíróság, Belgium) előzetes döntéshozatal iránti kérelmét a következőképpen válaszolja meg: