1.

A spanyol bíróságoktól származó mindkét jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet bizonyos bankok és fogyasztók között felmerült jogvita keretében terjesztették elő, a közöttük létrejött kölcsönszerződés végrehajtása tárgyában.

2.

Ezek az ügyek egy olyan nemzeti ítélkezési gyakorlatbeli iránynak az uniós joggal, különösen a 93/13/EGK irányelvvel ( 2 ) való összeegyeztethetőségére vonatkoznak, amely szerint egyrészt a kölcsönszerződésekben az olyan késedelmi kamatmértéket meghatározó, meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelenségét vélelmezni kell, amely a kikötött ügyleti kamathoz képest több mint két százalékpont emelkedést eredményezhet, és másrészt e megállapításból mind a dologi fedezet nélküli kölcsönökre, mind a jelzálog kölcsönökre bizonyos következetéseket kell levonni. E szabályt a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) alakította ki különböző ítéletekben, ( 3 ) amelyeket a Bíróság által az Aziz ( 4 ) és Unicaja Banco SA ( 5 ) ügyekben hozott ítéletet követően hozott.

3.

A 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy „azok a feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket, tükröznek […], nem tartoznak az [ebben az] irányelvben előírt rendelkezések hatálya alá”.

4.

A 93/13 irányelv 3. cikkének (1) és (3) bekezdése a következőképpen fogalmaz:

„(1)   Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.

[…]

(3)   A melléklet tartalmazza azoknak a feltételeknek a jelzésszerű és nem teljes felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők.”

5.

Ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére, vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ.”

6.

Az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

7.

A 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

8.

Ezen irányelv 8. cikke szerint:

„A tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.”

9.

Ugyanezen irányelv 8a. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben egy tagállam a 8. cikkel összhangban rendelkezéseket fogad el, arról, valamint annak minden későbbi változásáról tájékoztatja a Bizottságot, így különösen, ha az említett rendelkezések:

[…]

2.   A Bizottság az (1) bekezdésben említett tájékoztatást a fogyasztó és a kereskedő számára – többek között az e célra létrehozott és fenntartott internetes honlapon keresztül – könnyen hozzáférhetővé teszi.

[…]”

10.

A 2007. november 16‑i Real Decreto Legislativo 1/2007 (1/2007. sz. királyi törvényerejű rendelet) ( 6 ) által jóváhagyott texto refundido de la Ley General para la Defensa de los Consumidores y Usuarios y otras leyes complementarias (a fogyasztók és felhasználók védelméről szóló általános törvény és egyéb kapcsolódó törvények átdolgozott szövege) 82. cikkének (1) bekezdése az alapügyben alkalmazandó változatában a következőképpen rendelkezik:

„Tisztességtelen feltételnek minősül minden olyan, egyedileg meg nem tárgyalt rendelkezés és minden olyan, kifejezetten jóvá nem hagyott gyakorlat, amely a jóhiszeműség követelményével szemben a felek szerződésből eredő jogainak és kötelezettségeinek egyensúlyát megbontja a fogyasztó, illetve a felhasználó sérelmére.”

11.

Az 1/2007. királyi törvényerejű rendelet 83. cikke értelmében:

„1.   A tisztességtelen feltételek semmisek, és azok nem tekinthetők a szerződés részének.

2.   A szerződés semmisnek minősülő részének tartalmát a Código Civil (polgári törvénykönyv) 1258. cikkében foglaltaknak és az objektív értelemben vett jóhiszeműség elvének megfelelően kell megállapítani.

Ennek érdekében az említett feltételek semmisségét kimondó bíróság kiegészíti a szerződést, és a szerződés fennmaradása esetén jogosult a felek jogainak és kötelezettségeinek kiigazítására, valamint a fogyasztó, illetve felhasználó érezhető megkárosítása esetén az érvénytelenség jogkövetkezményeinek módosítására. A bíróság kizárólag abban az esetben állapíthatja meg a szerződés érvénytelenségét, ha a fennmaradó feltételek olyan egyenlőtlen helyzetet teremtenek a felek között, amelyet nem lehet orvosolni.”

12.

A Código Civil (polgári törvénykönyv) 1535. cikke, amely követelés engedményezés esetén az adósnak az adósság visszavásárlási jogát szabályozza, a következőképpen rendelkezik:

„A vita tárgyát képező követelés értékesítésekor a kötelezett megszüntetheti a követelést azzal, hogy megfizeti az engedményes részére az általa fizetett összeget, a felmerülő költségeit és az összeg megfizetésének napjától számított erre vonatkozó kamatokat.

A követelést az erre vonatkozó keresettel kapcsolatos ellenkérelem benyújtásától kell vitatottnak tekinteni.

A kötelezett kilenc napon belül élhet jogával, attól a naptól számítva, hogy az engedményes a fizetést vele szemben megköveteli.”

13.

A követelés engedményesének az engedményező perbeli helyébe lépésére vonatkozó jogutódlást a 2000. január 7‑i Ley 1/2000 de Enjuiciamiento Civil (a polgári perrendtartásról szóló 1/2000. sz. törvény, a továbbiakban: polgári perrendtartás) 17. és 540. cikke szabályozza, az említett 17. cikk az érdemi eljárás keretében alkalmazandó, az 540. cikk pedig a végrehajtási eljárásban.

14.

A Código Civil (polgári törvénykönyv) 1108. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Abban az esetben, ha a kötelezettség pénzösszeg fizetésében áll, és az adós késedelembe esik, a károk és veszteségek – eltérő megállapodás hiányában – a megállapodás szerinti kamatok, megállapodás hiányában a törvényes kamat megfizetése révén térítendők meg.”

15.

A Ley 1/2013, de medidas para reforzar la protección a los deudores hipotecarios, reestructuración de deuda y alquiler social (a jelzálogkölcsön‑adósok védelmének megerősítését, az adósság átütemezését és a szociális bérlakásokat célzó intézkedésekről szóló, 2013. május 14‑i 1/2013 törvény) által módosított Ley Hipotecaria (jelzálogjogról szóló törvény) 114. cikkének (3) bekezdése értelmében ( 7 ):

„A saját lakhatás céljára szolgáló lakóingatlan vásárláshoz igénybe vett, az ugyanezen lakóingatlant terhelő jelzálogjoggal biztosított kölcsönökkel vagy hitelekkel kapcsolatban megállapított késedelmi kamat mértéke nem haladhatja meg a törvényes kamat háromszorosát, és azt kizárólag a fennálló tőketartozás tekintetében lehet felszámítani. […]”

16.

A C‑96/16. sz. ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy Mercedes Godoy Bonet és Mahamadou Demba a Banco Santander SA bankkal 2009. november 2‑án és 2011. szeptember 22‑én két kölcsönszerződést kötött, az első esetben 30750 euró összeg erejéig 2014. november 2‑ig tartó futamidővel, a második esetben pedig 32153,63 euró összeg erejéig 2019. szeptember 22‑ig tartó futamidővel.

17.

Az említett szerződések általános feltételeinek megfelelően az alkalmazandó ügyleti és késedelmi kamat az első szerződés esetében 8,50% és 18,50% volt, a második szerződés esetében 11,20% és 23,70%.

18.

Tekintettel arra, hogy M. G. Bonet és M. Demba elmulasztotta a szóban forgó kölcsönszerződésekben előírt törlesztőrészletek megfizetését a Banco Santander részére, a bank az említett szerződések általános feltételeinek 8. pontja szerint lejárat előtt felmondta a szerződéseket, továbbá az M. G. Bonet‑val és M. Dembával szemben fennálló 53664,14 euró összegű követelésre vonatkozóan végrehajtás iránti kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

19.

A Banco Santander 2015. június 16‑án a polgári törvénykönyv 1112. és 1255. cikke alapján közokirattal 3215,72 euróra becsült összegért harmadik személyre engedményezte e követelést – noha e lehetőséget ezen általános feltételek nem biztosítják.

20.

E harmadik személy kérte, hogy a Banco Santander helyébe léphessen az utóbbi által a kérdést előterjesztő bíróság előtt indított végrehajtási eljárásban.

21.

E bíróság felveti azt a kérdést, hogy M. Godoy Bonet és M. Demba esetlegesen jogosult‑e az adósságuk visszavásárlására és így annak megszüntetésére azáltal, hogy az említett harmadik személynek visszatérítik azt az összeget – az alkalmazandó kamatokkal, költségekkel és eljárási költségekkel megnövelve –, amelyet ő fizetett a szóban forgó engedményezés címén (a továbbiakban: visszavásárlási jog).

22.

Az említett bíróság kételyét fejezi ki egy olyan gyakorlatnak az uniós joggal és különösen a 93/13 irányelvvel való összeegyeztethetőségét illetően, amely abban áll, hogy valamely eladó vagy szolgáltató – ilyen értelmű kifejezett szerződéses kikötés hiányában – követelést engedményez vagy vásárol alacsony áron, anélkül, hogy ezen engedményezésről az adóst előzetesen tájékoztatta volna, vagy az adós ahhoz hozzájárult volna, és anélkül, hogy lehetősége lenne az adóssága visszavásárlására, és annak ily módon történő megszüntetésére azáltal, hogy az engedményesnek visszatéríti az általa az említett engedményezés címén megfizetett összeget, megnövelve az alkalmazandó járulékos költségekkel.

23.

A kérdést előterjesztő bíróság egyébiránt felveti a kérdést, hogy mely elemeket kell figyelembe venni a késedelmi kamatokat megállapító általános feltételek esetleges tisztességtelen jellegének vizsgálatához, és mely következtetéseket kell levonni egy ilyen tisztességtelen jellegből.

24.

E tekintetben e bíróság kiemeli, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által eddig kialakított ítélkezési gyakorlat szerint a fogyasztókkal kötött, dologi fedezet nélküli kölcsönszerződésekben tisztességtelennek kell tekinteni az olyan késedelmi kamatot előíró, meg nem tárgyalt szerződési feltételt, amely az említett szerződés részes felei között kikötött ügyleti kamatot több mint két százalékponttal meghaladja. Ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ilyen esetekben a tartozás teljes visszafizetéséig továbbra is az ügyleti kamatot számítják fel.

25.

Az említett bíróság azonban kétségét fejezi ki ezen ítélkezési gyakorlatnak a 93/13 irányelvvel való összeegyeztethetőségét illetően. Egyrészt ugyanis az alkalmazandó késedelmi kamatokat megállapító szerződéses kikötések tisztességtelen jellegének vizsgálatához egy objektív és automatikus szempont meghatározásával ezen ítélkezési gyakorlat nem teszi lehetővé a nemzeti bíróság számára, hogy a szóban forgó ügy körülményeinek összességét figyelembe vegye. Másrészt annak kimondásával, hogy a tartozás teljes visszafizetéséig továbbra is az ügyleti kamatot számítják fel, amennyiben a késedelmi kamatot megállapító feltételt tisztességtelennek nyilvánították, az említett ítélkezési gyakorlat arra kötelezné a nemzeti bíróságot, hogy felülvizsgálja a szerződés tartalmát.

26.

Ilyen körülmények között a Juzgado de Primera Instancia no 38 de Barcelona (barcelonai 38. sz. elsőfokú bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

27.

A C‑94/17. sz. ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy 1999. január 11‑én Rafael Ramón Escobedo Cortés a Caja de Ahorros del Mediterrráneóval, jelenleg Banco de Sabadell‑lel havi törlesztőrészletekben fizetendő, 17633,70 euró összegű jelzáloghitel szerződést kötött a családi lakás megszerzése céljából. E szerződés 3. és 3a. pontja évi 5,5%‑os ügyleti kamatot írt elő, az első évtől kezdődő módosítási lehetőség fenntartásával. Az alapügy releváns tényállása idején e kamatmérték évente 4,75%‑kal emelkedett. Az említett szerződés 6. pontja kimondta, hogy a késedelmi kamat évi 25%.

28.

A fizetési késedelemben lévő R. R. Escobedo Cortés a Juzgado de Primera Instancia (elsőfokú bíróság, Spanyolország) előtt keresetet nyújtott be a Banco de Sabadell ellen különösen ez utóbbi kikötés megsemmisítése iránt, annak tisztességtelen jellegére hivatkozva.

29.

E bíróság az említett kikötést tisztességtelennek nyilvánította. Következésképpen úgy ítélte meg, hogy az alkalmazandó késedelmi kamatot a jelzálogról szóló törvény 114. cikkének (3) bekezdésében előírt határértékre kell csökkenteni, amely megfelel a törvényes kamat háromszorosának. E határozatot a fellebbezés során az Audiencia Provincial de Alicante (alicantei tartományi bíróság, Spanyolország) 2014. szeptember 18‑i határozata helybenhagyta.

30.

R. R. Escobedo Cortés ez utóbbi határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz azzal az indokkal, hogy a határozat megsérti a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését.

31.

Ugyanezen bíróság szerint az említett felülvizsgálati kérelem kételyeket támaszt ezen irányelvnek az R. R. Escobedo Cortés által hivatkozott több rendelkezése értelmezését illetően, amelyek alkalmazása nélkülözhetetlen annak elbírálásához.

32.

Ilyen körülmények között a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

33.

A Bíróság elnöke 2016. július13‑i végzésével elutasította a Juzgado de Primera Instancia no 38 de Barcelona (barcelonai 38. sz. elsőfokú bíróság) azon kérelmét, hogy a C‑96/16. sz. ügy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikke és a Bíróság eljárási szabályzata 105. cikkének (1) bekezdése szerinti gyorsított eljárásban kerüljön elbírálásra.

34.

A Bíróság elnöke 2017. április 5‑i végzésével elutasította a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) azon kérelmét, hogy a C‑94/17. sz. ügy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikke és a Bíróság eljárási szabályzata 105. cikkének (1) bekezdése szerinti gyorsított eljárásban kerüljön elbírálásra.

35.

A C‑96/16. sz. ügyben írásbeli észrevételeket terjesztett elő a Banco Santander, a spanyol kormány, valamint az Európai Bizottság, a C‑94/17. sz. ügyben pedig a Banco de Sabadell, a spanyol és a lengyel kormány, valamint a Bizottság.

36.

A Bíróság 2017. november 21‑i határozatában a C‑96/16. és C‑94/17. sz. ügyeket a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélethozatal céljából egyesítette.

37.

2018. január 10‑én tárgyalás tartására került sor, amelyen részt vett a Banco Santander, a Banco de Sabadell, a spanyol kormány, valamint a Bizottság.

38.

A kérdést előterjesztő bíróság kérdései három szempontra vonatkoznak, amelyeket egymást követően fogok érinteni. Először is e bíróságok valamely eladónak vagy szolgáltatónak egy követelés engedményezésére vonatkozó, fogyasztóval szemben alkalmazott gyakorlata összeegyeztethetőségének kérdését vetik fel. Másodszor a kérdést előterjesztő bíróságok azt a kérdést vetik fel, hogy a fogyasztóvédelmi tárgyú uniós joggal ellentétes‑e a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) közelmúltbeli ítélkezési gyakorlata, amennyiben ez előírja, hogy a késedelmi kamatokat megállapító kikötés tisztességtelen, ha több mint két százalékponttal meghaladja a kölcsönszerződésben előírt ügyleti kamatot. Végül harmadszor, a Bíróságnak foglalkoznia kell azzal a kérdéssel, hogy abban az esetben, ha a késedelmi kamat mértékét megállapító kikötést ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásával tisztességtelennek nyilvánítják, az ügyleti kamatot a tartozás teljes kifizetéséig továbbra is felszámíthatják‑e.

39.

A C‑96/16. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság első két kérdésével arra keres választ, hogy az uniós jog egyes rendelkezéseivel összeegyeztethetőnek tekintendő‑e a követelések átruházásával vagy vételével kapcsolatos, a fogyasztóval szemben alkalmazott üzleti gyakorlat, anélkül hogy az e fogyasztóval kötött kölcsönszerződés előírná egy ilyen átruházás lehetőségét, továbbá anélkül, hogy ez utóbbit előzetesen tájékoztatták volna ezen átruházásról, vagy ahhoz beleegyezését adta volna, és lehetőséget adtak volna neki az adóssága megvásárlására és így annak megszüntetésére az engedményesnek az általa az említett engedményezésért fizetett ár és az alkalmazandó járulékos költségek megfizetésével.

40.

E kérdésekkel, amelyeket együtt kell vizsgálni, úgy tűnik – amint azt a Banco Santander és a spanyol kormány megjegyezte –, hogy a kérdést előterjesztő bíróság konkrétan annak meghatározására kéri a Bíróságot, hogy a 93/13 irányelvvel ( 8 ) ellentétesek‑e a jelen esetben a követelésátruházást szabályozó spanyol nemzeti rendelkezések, nevezetesen a polgári törvénykönyv 1535. cikke, valamint a polgári perrendtartás 17. és 540. cikke.

41.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy fogyasztóvédelmi szempontból megkérdőjelezheti e rendelkezések érvényességét. E tekintetben hangsúlyozza, hogy a polgári törvénykönyv 1535. cikke – miközben előírja a visszavásárlási jogot –, azt az úgynevezett „vitatott” követelésekre korlátozza, tehát azokra, amelyeket egy megállapítási eljárás keretében érdemben vitatnak. Így e cikk nem írja elő azt a lehetőséget, hogy az adós ilyen jogra hivatkozhasson a követelés végrehajtása iránti olyan eljárásban, mint az alapeljárás, vagy peren kívüli engedményezés során, ami a kérdést előterjesztő bíróság szerint nem biztosítja a fogyasztók érdekeinek kellő védelmét. E bíróság szerint ilyen védelmet a polgári perrendtartásnak a bírósági eljárásban az engedményező engedményes általi jogutódlását szabályozó 17. és 540. cikke sem biztosít, tekintettel arra, hogy e rendelkezések nem említik a polgári törvénykönyv 1535. cikkében előírt visszavásárlási jogot.

42.

Véleményem szerint a fenti 40. pontban foglaltaknak megfelelően átfogalmazott e kérdésekre nemleges választ kell adni.

43.

A 93/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének, 2. cikke a) pontjának és 3. cikke (1) bekezdésének szövegéből, valamint annak általános rendszeréből ugyanis egyértelműen következik, hogy ezen irányelv kizárólag a „szerződési feltételekre” alkalmazandó, kizárva az alapeljárásban szereplőhöz hasonló egyszerű gyakorlatokat. ( 9 ) A jelen esetben – és amint azt maga a kérdést előterjesztő bíróság is megjegyezte – a vitatott követelés engedményezése valamely eladó vagy szolgáltató gyakorlatára vonatkozik, és nem egy, valamely fogyasztóval kötött szerződésben foglalt szerződési feltételre. Egy ilyen gyakorlat nem tartozik a 93/13 irányelv hatálya alá.

44.

Ezenkívül és feltételezve – amint az látszólag az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból is kitűnik –, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kétségei valójában az említett irányelvnek a követelésátruházást és különösen az adósság adós általi visszavásárlási jogát szabályozó spanyol anyagi és eljárási rendelkezésekkel – nevezetesen a polgári törvénykönyv 1535. cikkével, valamint a polgári perrendtartás 17. és 540. cikkével – való összeegyeztethetőségére vonatkoznak, amennyiben e rendelkezések nem teszik lehetővé az adós számára, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló követelés‑végrehajtási eljárásban ilyen jogra hivatkozhasson, ( 10 ) számomra úgy tűnik, hogy e rendelkezéseket sem lehet a 93/13 irányelv szempontjából bírálni.

45.

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy ezen irányelv 1. cikk (2) bekezdésének megfelelően, az nem alkalmazandó az olyan kötelező érvényű törvényi rendelkezésekre, mint a polgári törvénykönyv 1535. cikke ( 11 ) és a polgári perrendtartás 17. és 540. cikke.

46.

Ebben az összefüggésben fontosnak tartom azt is kihangsúlyozni, hogy jelen esetben a vitatott követelés engedményezése semmiben sem módosítja az adós fogyasztó kötelezettségeinek tartalmát és hatályát. Egy ilyen engedményezés, amely az engedményező eladó vagy szolgáltató és egy engedményes harmadik személy közötti szerződéssel valósul meg – amely szerződésben a fogyasztó nem részes fél –, nem idéz elő – amint azt a 93/13 irányelv 3. cikke megköveteli – a felek jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget a fogyasztó kárára.

47.

Továbbá elég egyértelműnek tűnik, hogy egy ilyen követelésátruházási gyakorlat, amely a tagállamok polgári jogában jól ismert lehetőségnek felel meg, nem hasonlítható a „93/13 irányelv 3. cikk (3) bekezdésének f) pontjában említett feltételekre” vonatkozó mellékletben említett szerződési feltételekhez, nevezetesen azokhoz, amelyek tárgya vagy hatása, hogy „engedélyezik az eladó vagy szolgáltató számára, hogy saját belátása szerint felbontsa a szerződést”. Az alapügyben a vitatott követelés átruházása továbbá világosan elkülönül ugyanezen melléklet p) pontjában említett feltételektől, mivel nem csökkentheti „a fogyasztó hozzájárulása nélkül a számára nyújtott garanciákat” ( 12 ). E követelésátruházás ugyanis semleges az adós szempontjából. A kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott az a tény, miszerint az átruházás a spekulációs szándék által vezérelt „keselyűalapok” javára történik, az eredeti követeléshez képest jóval alacsonyabb, sőt nevetséges áron, független magától a fogyasztót terhelő szerződéses kötelezettség jellegétől. ( 13 )

48.

A fenti megfontolások összességére figyelemmel a C‑96/16. sz. ügyben előterjesztett első kérdés a) és b) pontjára azt a választ javaslom, hogy nem ellentétes a 93/13 irányelvvel a követelések átruházásával vagy vételével kapcsolatos, az alapeljárásban leírtakhoz hasonló azon üzleti gyakorlat, amely nem nyújt lehetőséget a fogyasztónak arra, hogy megszüntethesse a tartozását az engedményezés összegének, a kamatok, a költségek és az eljárás költségeinek az engedményes részére történő megfizetésével.

49.

A C‑96/16. sz. ügyben előterjesztett második kérdésének a) pontjával és a C‑94/17. sz. ügyben előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 93/13 irányelvvel ellentétes‑e egy olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, mint a jelen esetben a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlata, amelynek értelmében a C‑96/16. sz. ügyben dologi fedezet nélküli, a C‑94/17. sz. ügyben pedig jelzáloggal biztosított kölcsönszerződésekben tisztességtelennek kell nyilvánítani az olyan késedelmi kamatot előíró, meg nem tárgyalt szerződési feltételt, amely az e szerződésben kikötött ügyleti kamatot több mint két százalékponttal meghaladja.

50.

Célszerűnek tűnik néhány előzetes megjegyzést tenni a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlata 93/13 irányelvnek való megfelelőségére vonatkozó kérdések elfogadhatóságáról, amennyiben a C‑96/16. sz. ügyben a Banco Santander és a spanyol kormány, valamint a C‑94/17. sz. ügyben a Banco de Sabadell ezen elfogadhatóságot kifejezetten megkérdőjelezte, azzal az indokkal, hogy az említett kérdés elméleti problémát vet fel.

51.

A C‑96/16. sz. ügyben a Banco Santander és a spanyol kormány véleménye szerint nyilvánvaló, hogy a kérdést előterjesztő bíróság már eleve úgy ítélte meg, hogy az alapügyben szóban forgó késedelmi kamatokat meghatározó feltételeket tisztességtelennek kell nyilvánítani (ami az előterjesztett kérdést feleslegessé tenné). A C‑94/17. sz. ügyben a Banco de Sabadell nagyon hasonló kifogást terjeszt elő. Kifejti, hogy a kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelem nem azon szempont kérdésére vonatkozik, amely alapján a vitatott feltétel tisztességtelen jellege megállapításra kerül, hanem kizárólag az említett jelleg következményeire. E tekintetben hozzáteszi, hogy a fellebbviteli bíróság megállapította volna a kérdéses feltétel tisztességtelen jellegét, anélkül hogy a Tribunal Supremónak (legfelsőbb bíróság) az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés tárgyát képező ítélkezési gyakorlatára hivatkozott volna, mivel e bíróság az ítélkezési gyakorlat kialakulását megelőzően hozott határozatot. Ebből következően még ha a Bíróságnak azt is kell kimondania, hogy az uniós joggal ellentétes egy ilyen ítélkezési gyakorlat, a kérdést előterjesztő bíróság nem helyezhetné hatályon kívül e tekintetben a fellebbezés során hozott ítéletet.

52.

E tekintetben úgy vélem, hogy bár az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból az következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságok látszólag egyértelműen arra hajlanak, hogy az előttük fekvő feltételek tisztességtelen jellegét megállapítsák, e bíróságok ugyanakkor még nem határoztak véglegesen az említett feltételek tisztességtelen jellegének a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) legutóbbi ítélkezési gyakorlatával kialakított szempont szerint történő megállapítása kérdésében.

53.

A kérdést előterjesztő bíróságok által előterjesztett kérdéseknek a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által kialakított szempont összeegyeztethetőségével való kapcsolata így még mindig aktuálisnak tűnik számukra. E bíróságok ugyanis arra keresik a választ, hogy egy ilyen méltányossági szempont megfelel‑e a 93/13 irányelvvel létrehozott fogyasztóvédelmi rendszernek, különösen ezen irányelv 4. cikke (1) bekezdésének, amennyiben az említett szempont automatikusan alkalmazandó, anélkül hogy az eljáró bíróság figyelembe vehetné a szóban forgó ügy körülményeinek összességét.

54.

Ami különösen a kérdést előterjesztő bíróság által a C‑94/17. sz. ügyben kifejtett kétségek relevanciáját illeti, lényegében arra utalt, hogy benyújtott felülvizsgálati kérelem – noha konkrétan az alapügyben szóban forgó feltétel tisztességtelen jellegének következményeire vonatkozik –, a 93/13 irányelvnek az e jelleg megállapítására vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatos kételyeket is felvet. Egyébiránt nem lehet kizárni, hogy a spanyol eljárási joggal összhangban, e bíróság ismét vizsgálhatja, vagy hivatalból vizsgálnia kell az említett jelleget az előtte lévő felülvizsgálat keretében és különösen azokat a szempontokat, amelyek fényében e jelleget meg kell állapítani és szem előtt tartva, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően azt a kérdést, hogy egy szerződési feltételt tisztességtelennek kell‑e nyilvánítani, közrendi jellegű kérdésként ( 14 ) kell kezelni.

55.

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból nem következik kifejezetten, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által kialakított, valamely késedelmi kamatmértéket meghatározó feltétel tisztességtelen jellegének megállapítását célzó szempontra vonatkozó kérdések – amelyek relevanciáját a Bíróság következetes ítélkezési gyakorlatának megfelelően vélelmezni kell ( 15 ) – elfogadhatatlanok lennének.

56.

Az ügy érdemét illetően felmerül a kérdés, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által kialakítotthoz hasonló olyan egyértelmű kritérium, amely szerint a fogyasztóval kötött kölcsönszerződésben tisztességtelen a késedelmi kamatot előíró, meg nem tárgyalt szerződési feltétel, amennyiben a szerződésben előírt ügyleti kamatot több mint két százalékponttal meghaladja, összeegyeztethető‑e a 93/13 irányelv által létrehozott fogyasztóvédelmi rendszerrel, különösen ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésével, amennyiben úgy tűnik, hogy e szempont automatikusan alkalmazandó, anélkül hogy lehetővé tenné az eljáró bíróság számára a szóban forgó eset összes körülményének figyelembevételét.

57.

Mielőtt azt a kérdést érinteném, hogy ezen ítélkezési gyakorlat problematikus‑e a 93/13 irányelv által biztosított védelem hatékonysága szempontjából, néhány előzetes megjegyzést kívánok tenni e nemzeti ítélkezési gyakorlat kidolgozásának összefüggéséről és annak konkrét hatályáról a nemzeti bírók számára, akiknek kérelemre vagy hivatalból határozni kell a fogyasztókkal kötött szerződésekben foglalt feltételek tisztességtelen jellegéről.

58.

A Bíróság 93/13 irányelvre vonatkozó ítélkezési gyakorlata az irányelv által biztosított védelem címén megvilágította a nemzeti bírókra jutó aktív szerep jelentőségét a fogyasztókkal kötött szerződésekben foglalt szerződési feltételek – mint többek között a késedelmi kamatokat meghatározók – kiszűrésében és szankcionálásában. ( 16 )

59.

Ugyanakkor, és amint az elfogadottnak tűnik, a Bíróságnak nem feladata, hogy pontosan – és a 93/13 irányelvből kifejezetten következő általános szempontokra történő figyelemfelhíváson túlmenően – meghatározza az ezen irányelv értelmében vett tisztességtelennek tekintendő szerződési feltételek típusait. Így a nemzeti bíróság tudja a legjobban – ha nem kizárólag – meghatározni a releváns körülmények összességére tekintettel, hogy egy szerződési feltételt – mint a késedelmi kamatokat meghatározót – mely esetekben kell tisztességtelennek nyilvánítani, amennyiben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. ( 17 )

60.

Egyébiránt nem lehet kizárni, hogy valamely tagállam legfelsőbb bíróságai – a nemzeti jog értelmezésének egységesítésére irányuló szerepkörükben – jogosultak bizonyos útmutatásokat kidolgozni az alsóbb fokú bíróságok számára a fogyasztókat kötelező szerződési feltételek tisztességtelen jellegének értékelése során, amennyiben ezen útmutatások megfelelnek a Bíróság által kidolgozottaknak.

61.

Úgy tűnik, hogy pontosan ez a célja a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatának, amely különösen a jelen ügyben említett három – 2015. április 22‑i (teljes ülésben hozott), szeptember 7‑i és 8‑i – ítéletből ered.

62.

Érdekes megjegyezni, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által ezen ítéletekben kialakított esetjogi szabály közvetlenül a Bíróság által a 2013. március 14‑iAziz ítéletben (C‑415/11, EU:C:2013:164) kialakított elveket tükrözi. A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ezen ítélet 74. pontjára utal, amely szerint:

„ami a késedelmi kamat megállapítására vonatkozó feltételt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a [93/13] irányelv melléklete 1. pontjának e) alpontja alapján, amelyet az [említett] irányelv 3. cikke (1) bekezdésének és 4. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseivel összefüggésben kell értelmezni, a kérdést előterjesztő bíróságnak többek között vizsgálnia kell […], hogy milyen szintű a rögzített késedelmi kamatmérték a törvényes kamatmértékhez képest, annak megállapítása végett, hogy alkalmas‑e az érintett tagállamban az általa követett célok megvalósításának biztosítására, és nem haladja‑e meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket.”

63.

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az alapügyekben említett bankok mind írásban, mind a tárgyaláson előterjesztették, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) 2015. április 22‑i, szeptember 7‑i és 8‑i ítéleteiből nem következik, hogy az a szempont, amely szerint az ügyleti kamatot két százalékponttal meghaladó késedelmi kamatmértéket meghatározó feltételt tisztességtelennek kell minősíteni, automatikusan alkalmazandó és kötelező erejű. Ezen intézmények szerint az említett szempont célja csak az, hogy segítséget nyújtson a nemzeti bíróságnak, amely mindig szabadon dönthet annak mellőzéséről, ha az ügy körülményei azt indokolják.

64.

Véleményem szerint ez az értelmezés nem felel meg a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által különösen a 2015. április 22‑i, az Asamblea Plenaria de la Cámara Civil (a polgári kollégium teljes ülése) által hozott ítéletben alkalmazott megfogalmazásnak.

65.

Ebben az ítéletben a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) megállapította, hogy – ellentétben a más tagállamokban fennálló helyzettel –, Spanyolországban nincs semmilyen jogi korlát a fogyasztókkal kötött kölcsönszerződésben foglalt késedelmi kamatok meghatározása tárgyában, ami a spanyol bíróságokat arra kötelezi, hogy egyensúlyozást eszközöljenek. Ilyen összefüggésben e bíróság szükségesnek ítélte, hogy ne az általános elvekre történő emlékeztetésre szorítkozzon, hanem egy pontosabb szabály kimondására, annak elkerülése érdekében, hogy az alsóbb fokú bíróságok eltérő szempontokat alakítsanak ki a késedelmi kamatmértéket meghatározó feltételek tisztességtelen jellegének megítélése során, amely helyzet önkényesség és jogbizonytalanság forrása lenne. A Bíróság által kimondott, valamint a spanyol jogrend különböző területein meghatározott szempontok által vezérelve a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) úgy ítélte meg, hogy a bírósági kamatok kiszámítása érdekében a polgári perrendtartás 576. cikkében előírt két százalékpont hozzáadása a legmegfelelőbb jogi szempont volt a fogyasztóknak biztosított személyi kölcsönök kamatmértékének rögzítése érdekében. Egy ilyen szempont lehetővé teszi annak elkerülését, hogy a kötelezettségét nem teljesítő fogyasztót magas büntetésre kötelezzék, miközben a hitelezőt arányosan „kártalanítják” a valamely bíróság által megállapított kötelezettség késedelmes végrehajtása következtében elszenvedett kár alól.

66.

Így a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által a 2015. április 22‑i ítéletben alkalmazott megfogalmazásból kitűnik, hogy egy megdönthetetlen vélelmet állított fel, amely szerint tisztességtelen az a késedelmi kamatmértéket meghatározó szerződési feltétel, amely a kölcsönszerződésben megállapított ügyleti kamatot több mint két százalékponttal meghaladja.

67.

Véleményem szerint ezen ítélkezési gyakorlat vitathatatlanul kötelező jelleggel bír a spanyol alsóbb fokú bíróságok számára, abban az értelemben, hogy ez utóbbiak ettől kezdve kötelesek tisztességtelennek nyilvánítani minden, az ügyleti kamatot több mint két százalékponttal meghaladó késedelmi kamatmértéket meghatározó szerződési feltételt. Noha – amint azt a spanyol kormány a tárgyaláson pontosította a Bíróság írásbeli kérdésére adott válaszában –, az említett ítélkezési gyakorlat nem bír törvényi erővel, a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által több alkalommal is megállapított iránymutatásoktól – amelyek így „példaértékűek” – eltérő alsóbb fokú bíróságok ítéletei bírálatnak teszik ki magukat a felülvizsgálat keretében.

68.

Ezzel együtt, és ellentétben azzal, amit egy felületes vizsgálat sugallhat, egy ilyen ítélkezési gyakorlat kidolgozása véleményem szerint nem összehasonlítható a nemzeti hatóságok által a 93/13 irányelv 8. cikke alapján elfogadható intézkedésekkel.

69.

Emlékeztetek arra, hogy ez utóbbi rendelkezés alapján „[a] tagállamok a [93/13 irányelv] által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak”. E cikk alapján a tagállamok elfogadhatnak tisztességtelen feltételeket tartalmazó listákat, azzal a feltétellel, hogy az említett irányelv 8a. cikkének megfelelően tájékoztatják erről a Bizottságot.

70.

Azon a tényen kívül, hogy e lehetőség úgy tekintendő, mint amely a nemzeti jogalkotó vagy a nemzeti szabályozó vagy közigazgatási hatóságok számára van fenntartva a bíróságok kivételével, ( 18 ) úgy tűnik számomra, hogy amiről itt valójában szó van, az nem egy nemzeti jogszabály kidolgozása, amelynek az a célja, hogy a 93/13 irányelv által biztosított fogyasztóvédelem szintjét erősítse egy„fekete listás feltétel” kidolgozása révén, hanem egy legfelsőbb fokú bíróság ítélkezési gyakorlata, amely a késedelmi kamatmérték meghatározása tárgyában konkrét rendelkezések hiányában pontos iránymutatást kíván adni a nemzeti bíróságok számára annak meghatározása érdekében, hogy az e kamatokat rögzítő szerződési feltételt mely esetben kell szükségszerűen tisztességtelennek nyilvánítani.

71.

Mint az a tárgyaláson megerősítésre került, ezen ítélkezési gyakorlat, noha kiegészíti a nemzeti jogot és kötelezi tehát a spanyol bíróságokat, ( 19 ) nem hasonlítható azokhoz az intézkedésekhez, amelyeket a tagállamok a 93/13 irányelv 8. cikkének alkalmazásával fogadhatnak el.

72.

Ugyanakkor, és amint azt a következőkben ki fogom fejteni, ezen ítélkezési gyakorlat – bármilyen kötelező erejű is –, mégsem problematikus a 93/13 irányelv által követett fogyasztóvédelmi cél szempontjából.

73.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a 93/13 irányelvvel ellentétes egy feltétel tisztességtelen jellegét meghatározó szempont kidolgozása abban az esetben, ha az megakadályozná az e szempontnak meg nem felelő feltétel tárgyában eljáró nemzeti bíróságot abban, hogy vizsgálja annak esetlegesen tisztességtelen jellegét és adott esetben azt mellőzze. ( 20 )

74.

Azonban úgy tűnik számomra, hogy ezen ítélkezési gyakorlatból nem lehet levonni azt a következtetést, hogy ezen irányelvvel ellentétes egy ilyen szempontnak a nemzeti bíróságok általi alkalmazása is, amennyiben abból az következne, hogy minden annak megfelelő feltételt automatikusan tisztességtelennek kellene nyilvánítani, tekintet nélkül az ügy egyedi körülményeire. Végeredményben, ami meghatározó a 93/13 irányelv érvényesülése szempontjából, az az, hogy a nemzeti bíróságok arra vonatkozó hatásköre ne kerüljön komolyan veszélybe, hogy az általuk vizsgált szerződési feltételeket tisztességtelennek nyilváníthassák.

75.

A késedelmi kamat és ügyleti kamat mértékét meghatározó feltételek értékelése keretében a lényeges az, hogy egy ilyen szempont kidolgozása ne fossza meg a nemzeti bíróságot attól a lehetőségtől, hogy tisztességtelennek nyilvánítsa a kikötött ügyleti kamatot kevesebb mint két százalékponttal meghaladó mértékű késedelmi kamatot meghatározó szerződési feltételt, ha az ügy különös körülményei azt megkövetelik. Ugyanígy e nemzeti bíróságot nem lehet akadályozni egy fogyasztóval kötött szerződés ügyleti kamatot meghatározó feltétele tisztességtelen jellegének értékelésében, abban az esetben, ha a feltétel a felek között nem került megtárgyalásra. ( 21 )

76.

Márpedig a jelen esetben mindegyik fél egyetért abban, hogy a spanyol bíróságok a szerződéskötés körülményeinek fényében mindig tisztességtelennek nyilváníthatják az ügyleti kamatot kevesebb mint két százalékponttal meghaladó késedelmi kamatmértéket meghatározó feltételeket. Egyébiránt úgy vélem, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlata nem akadályozza az eljáró bíróságokat a fogyasztóval kötött szerződésben meghatározott ügyleti kamatmérték tisztességtelen jellegének értékelésében abban az esetben, ha a szerződéskötés keretében semmilyen megállapodást nem kötöttek.

77.

Emlékeztetek arra, hogy kétségkívül nincs aranyszabály a késedelmi kamatmértéket meghatározó feltétel tisztességtelen jellegének elvont módon történő értékelésére. ( 22 ) Más szavakkal, nincsenek tévedhetetlen szempontok, amelyekből az a következtetés vonható le – függetlenül az egyes esetek körülményeinek vizsgálatától –, hogy egy ilyen feltétel tisztességtelen.

78.

Mindazonáltal el kell ismerni, hogy egy, a késedelmi kamatmértéket egy bizonyos mérték fölött meghatározó feltétel tisztességtelen jellegére vonatkozó – akár megdönthetetlen – vélelem megfelel a 93/13 irányelv azon céljának, amely – emlékeztetek rá – a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben a fogyasztó kárára bekövetkező egyenlőtlenség elkerülésére (lásd az említett irányelv 3. cikkének (1) bekezdését) és végső soron a fogyasztók védelmére irányul. A tény, hogy a nemzeti bíróság köteles egy bizonyos küszöbérték feletti késedelmi kamatmértéket meghatározó szerződési feltételt tisztességtelennek nyilvánítani, nem problematikus e célkitűzések megvalósítása szempontjából, még ha a teljes szerződéses egyensúlyt elvontan tekintő szempontból az is lehet.

79.

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy annak megállapításához, hogy valamely feltétel a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben „jelentős egyenlőtlenséget” idéz‑e elő a fogyasztó kárára, különösen a nemzeti jognak a felek ez irányú megállapodása hiányában irányadó szabályait kell figyelembe venni. Ilyen összehasonlító vizsgálat alapján ítélheti meg a nemzeti bíróság, hogy adott esetben a szerződés mennyiben hozza a hatályos nemzeti jogban szabályozottnál kedvezőtlenebb jogi helyzetbe a fogyasztót. ( 23 )

80.

A jelen esetben az a szempont, amely szerint a késedelmi kamatmérték nem jelenthet több mint két százalékpontos emelést az éves ügyleti kamatmértékhez képest, nem közvetlenül a spanyol jogszabályból ered, hanem azt közvetetten veszi figyelembe. Amint azt a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) a 94/17. sz. ügyre vonatkozó előzetes döntéshozatalra utaló határozatban pontosította, e bíróság által a késedelmi kamatmérték meghatározását illetően kialakított szempont abból merítkezik, ami észszerűnek tekinthető az egyéb területeken alkalmazandó nemzeti rendelkezésekre tekintettel.

81.

E megfontolások összességére figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság a 96/16. sz. ügyben előterjesztett második kérdés a) pontjára és a 94/17. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 93/13 irányelvvel nem ellentétes egy olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely szerint egy kölcsönszerződésnek az éves meghatározott ügyleti kamatmértéket több mint két százalékponttal emelő késedelmi kamatmértéket előíró feltétele tisztességtelen, amennyiben ezen ítélkezési gyakorlat nem sérti a nemzeti bíróság azon lehetőségét, hogy önállóan és az eset valamennyi körülményét figyelembe véve értékelje az e kritériumnak meg nem felelő azon feltételek esetleges tisztességtelen jellegét, amelyeket el kell bírálnia.

82.

A C‑96/16. sz. ügyben szereplő második kérdés b) pontjával, valamint a C‑94/17. sz. ügyben szereplő második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróságok arra keresnek választ, hogy a 93/13 irányelvvel ellentétes‑e a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítéleteiben kialakított azon megoldás, amely szerint valamely kölcsönszerződésnek a késedelmi kamatmértéket meghatározó feltétele tisztességtelen jellege megállapításának az a következménye, hogy ez utóbbi kamatokat törlik, oly módon, hogy csak az ügyleti kamatot számítják fel. Igenlő válasz esetén a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) a 94/17. sz. ügyben azt a kérdést veti fel, hogy ennek milyen következménnyel kell járnia, nevezetesen, hogy nem csupán a késedelmi kamatokat kell‑e megsemmisíteni, hanem az e szerződés által előírt ügyleti kamatot is vagy a késedelmi kamatot a törvényes mértékben kell‑e megállapítani.

83.

A 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének megfelelően a fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.

84.

Amint azt a Bíróság kimondta, a nemzeti bíróságok csupán arra kötelesek, hogy a tisztességtelen feltétel alkalmazásától eltekintsenek annak érdekében, hogy az ne váltson ki kötelező joghatásokat a fogyasztó vonatkozásában, de nem jogosultak arra, hogy a feltétel tartalmát módosítsák. A szerződésnek ugyanis főszabály szerint úgy kell fennmaradnia, hogy csak a tisztességtelen feltételek elhagyása jelentsen módosulást, ha a belső jogszabályok értelmében a szerződés jogilag ilyen módon fennmaradhat. ( 24 )

85.

Kétségtelen, hogy a Bíróság elismerte a nemzeti bíróság azon lehetőségét is, hogy a tisztességtelen feltételt a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésével helyettesítse. Mindazonáltal ez a lehetőség egyértelműen olyan esetekre korlátozódott, amelyekben a tisztességtelen feltétel megsemmisítése azzal a kötelezettséggel járna a bíróság számára, hogy a szerződést egészében meg kellene semmisítenie, ami által a fogyasztót olyan következményeknek tenné ki, amelyekkel ez utóbbit büntetné. Ezzel összefüggésben, amint azt a Bíróság lényegében megjegyezte, valamely kölcsönszerződés késedelmi kamatmértékre vonatkozó feltételének megsemmisítése főszabály szerint nem járhat ilyen következménnyel, mivel a hitelező által követelt összeg szükségszerűen alacsonyabb lesz e kamatmértékek alkalmazásának hiányában. ( 25 )

86.

Ezen ítélkezési gyakorlatra figyelemmel azt a következtetést kell levonni, hogy a 93/13 irányelvvel nem ellentétes a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) által a fent említett ítélkezési gyakorlatban alkalmazott megoldás, amennyiben e megoldás magában foglalja, hogy a késedelmi kamatmértéket meghatározó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapító nemzeti bíróság egyrészt egész egyszerűen mellőzi e feltétel alkalmazását, fenntartva ugyanakkor e szerződés többi – különösen az ügyleti kamatmértékre vonatkozó – feltételének érvényességét, másrészt pedig nem helyettesíti a tisztességtelennek nyilvánított feltételt valamely diszpozitív jogszabályi rendelkezéssel, mint többek között a szerződéses felek megállapodása hiányában alkalmazandó törvényes késedelmi kamatmértéket meghatározó rendelkezéssel.

87.

Ha a késedelmi kamatmértéket meghatározó valamely feltételt egy nemzeti bíróság tisztességtelennek tekint, ez utóbbi mellőzi annak alkalmazását, azonban nem jogosult úgy dönteni, hogy inkább a fogyasztóval szembeni kötbér összegét csökkenti. Ami a többi szerződési feltételt illeti (beleértve adott esetben az ügyleti kamatmértékre vonatkozókat), azok érvényben maradnak és továbbra is a rendes körülmények között feltételezett hatásokkal járnak.

88.

Ellenben az a tény, hogy az ügyleti kamatmértéket meghatározó feltételt megfosztják a hatásától, holott ez utóbbit nem nyilvánították tisztességtelennek, jóval túlmenne a 93/13 irányelv által biztosított védelem hatékonyságára vonatkozó következményeken.

89.

Ez annál is inkább így van, mivel – kölcsönszerződésről lévén szó – az ügyleti kamatmértéket meghatározó feltételeket világosan meg kell különböztetni a késedelmi kamatmértéket meghatározó feltételektől. Míg az ügyleti kamat funkciója valamely pénzösszeg hitelező általi rendelkezésre bocsátásának – visszafizetésig történő – díjazása, a késedelmi kamat célja az, hogy az adósnak a kölcsön szerződésben kikötött esedékesség szerinti visszafizetésére vonatkozó kötelezettsége elmaradását szankcionálja. Az ügyleti kamatmértékre vonatkozó feltételek következésképpen valamely kölcsönszerződés központjában vannak és a szerződés elsődleges tárgyához kapcsolódnak, amely főszabály szerint a 93/13 irányelv alapján kikerül a bíróság vizsgálata alól. ( 26 )

90.

E következtetés véleményem szerint irányadó függetlenül a kamatmértéket meghatározó szerződési feltételek megfogalmazásának módjától. Akár elkülönülnek a késedelmi kamatmértéket meghatározó feltételek az ügyleti kamatmértékre vonatkozóktól, akár összekeveredik e kétfajta feltétel, a késedelmi kamatmértékre vonatkozó feltétel tisztességtelen voltára vonatkozó megállapításnak nem lehet hatása az ügyleti kamatok alkalmazására. Abban az esetben, ha a késedelmi kamatmértéket az ügyleti kamatmérték emelésével fejezik ki, kizárólag ezt az emelést kell érvényteleníteni. Ez semmiképpen sem hasonlítható a szerződés „kiigazításához”, amely az ítélkezési gyakorlat alapján tiltott lenne; valójában a tisztességtelennek nyilvánított egyedüli feltétel mellőzéséről van szó.

91.

E megfontolásokra figyelemmel a C‑96/16. sz. ügyben feltett második kérdés b) pontjára és a C‑94/17. sz. ügyben a második kérdésre az a válasz javasolt, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes, hogy valamely kölcsönszerződésben a kikötött ügyleti kamatmértéket több mint két százalékponttal meghaladó késedelmi kamatmértéket meghatározó szerződési feltétel tisztességtelen jellegének megállapítását követően a fent említett ítélkezési gyakorlat alapján az ügyleti kamatmértéket meghatározó feltétel marad alkalmazandó a tartozás teljes megfizetéséig.

92.

Tekintettel a fenti válaszra, a C‑94/17. sz. ügyben feltett harmadik kérdésre nem szükséges válaszolni.

93.

Az előbbi megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az alábbi módon válaszoljon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre: