1.2.2016   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 38/27

—

a Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének azon ítéletét, amely elutasította a felperes által az OHIM második fellebbezési tanácsának 2014. május 19-i határozata (R 1118/2013-2. sz. ügy) ellen benyújtott keresetet, és ennek következtében helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot, valamint az OHIM felszólalási osztályának korábbi, 2013. április 30-i határozatát, amely helyt adott a 112 755. sz. ZARA közösségi védjegy megszűnésének megállapítása iránti kérelemnek a 39. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében;

—

az OHIM-ot kötelezze a költségek viselésére.

1.

A jelen fellebbezésben a fellebbező – hat jogalapra hivatkozva – a megtámadott ítélet 32–37. pontjában kifejtett jogi alapokat vitatja.

2.

A fellebbezés első jogalapja szerint a Törvényszék megsértette a 207/2009 rendelet (1) 65. cikkének (3) bekezdését, mivel a megtámadott ítélet 37. pontjában túlterjeszkedett az előterjesztett kereseti kérelmeken, attól kezdve, hogy kétségbe vonta a 112755. sz. ZARA védjegy önmagában vett használatát a 39. osztályba tartozó szolgáltatások tekintetében, miközben e kérdés nem képezte jogvita tárgyát és nem szerepelt a keresetben.

3.

A fellebbezési tanácshoz benyújtott fellebbezés annak megállapítására irányult, hogy a ZARA védjegy Inditex általi használata az e cég által franchise-partnerei számára nyújtott termék-szállítási és -forgalmazási szolgáltatások tekintetében közcélú használatnak volt-e minősíthető, szemben a saját cégen belüli magáncélú használattal, és ennek következtében azt tényleges használatnak lehetett-e tekinteni vagy sem. Ennélfogva, önmagában a ZARA védjegy használata a védjegyjogosult által nyújtott szállítási és forgalmazási szolgáltatások tekintetében nem volt vitatott tény, és a közigazgatási eljárásban nem képezte vita tárgyát.

4.

A fellebbezés második jogalapjával az Inditex arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 32. és 33. pontjában, a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásánál jogi hibát vétett azáltal, hogy összekeverte a „kereskedelmi integráció” fogalmát – ami a franchise-partner céget jellemzi olyan esetben, amikor az a franchise-ba adó fél kereskedelmi rendszerébe integrálódik – a gazdasági függőség szintjének értelmében vett „gazdasági integráció” vagy „gazdasági egység” fogalmával.

5.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 33. pontjában úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy az Inditex franchise-partnerei a franchise-ba adó fél kereskedelmi módszerének megfelelő, kereskedelmileg integrált üzleti modellt követnek, azzal a következménnyel jár a számukra, hogy elveszítik független gazdasági egység mivoltukat, vagyis azt a feltételt, hogy a franchise-ba adó fél belső szervezetrendszerén kívüli, harmadik feleknek minősüljenek. Ez az értékelés a fellebbező fél szerint nem helytálló, mivel ellentétes a joggal.

6.

A fellebbezés harmadik jogalapja szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 33. pontjában elferdítette D. Antonio Abril 2012. május 7-i tanúvallomásának (a kereset 4. melléklete) tartalmát, amikor az általa ténylegesen tett nyilatkozatokat csak részleges formában vette át, ami arra vezetett, hogy a Törvényszék az említett dokumentumot tévesen értelmezte, és ez kihatással volt a Törvényszék azon következtetésére, amely akként hivatkozik a ZARA védjegy használatára, mintha azt közcélúnak tekintették volna.

7.

A negyedik jogalapban a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék jogi hibát vétett a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásánál, azáltal, hogy a megtámadott ítélet 35. pontjában megsértette a védjegyhasználat tényleges jellege értékelésére vonatkozó azon szabályokat, amelyek értelmében a védjegy kereskedelmi hasznosításának ténylegességének meghatározásakor valamennyi tényt és körülményt figyelembe kell venni. A fellebbező konkrétan azt állítja, hogy a Törvényszék tagadta, hogy az Inditex jelen lett volna a szállítási és forgalmazási szolgáltatások piacán a ZARA védjegyével, mivel e cég nem rendelkezett a 39. osztályba tartozó szolgáltatások nyújtásából eredő üzleti forgalommal.

8.

A Törvényszék végül tagadta, hogy az Inditex a gazdasági egységén kívüli harmadik felek számára áruszállítási szolgáltatásokat nyújtott volna, hiszen egy olyan cég, amely divatáruk készítésével és értékesítésével foglalkozik, és nem szállítmányozó cég. A Törvényszék e megközelítése e fél szerint téves, valamint sérti az érintett jogalap kapcsán idézett uniós jogot és ítélkezési gyakorlatot.

9.

Az ötödik jogalapban az Inditex azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 35. pontjában elferdítette D. Antonio Abril 2012. május 7-i tanúvallomásának tartalmát azáltal, hogy a vallomás 18. pontjában szereplő mennyiségi adatokat úgy értelmezte, mint a vitatott védjegy kereskedelmi hasznosításának ténylegességét igazoló adatokat, legalábbis a termékértékesítés vonatkozásában, miközben valójában azok a mennyiségek, amelyek az említett dokumentumban szerepelnek, kizárólag az Inditex által a franchise-partnerei részére nyújtott szállítási szolgáltatások ellentételezéseként az utóbbiaktól befolyt mennyiségekre vonatkoztak.

10.

Végül, a hatodik jogalappal a fellebbező jogi hibára hivatkozik, a 207/2009 rendeletnek a 2868/1995 rendelet (2) 22. szabályával összefüggésben történt megsértése miatt, mivel szerinte a megtámadott ítélet 36. pontjában a Törvényszék probatio diabólicát követelt meg az Inditex-től, azáltal, hogy tagadta, hogy korábban már bizonyítékot szolgáltattak az üzleti forgalomra vonatkozóan, mivel nem nyújtottak be számlákat, mindezt annak ellenére, hogy a Törvényszéknek tudomása volt arról, hogy az Inditex nem tud ilyen számlákat bemutatni, hiszen – az említett fellebbezési jogalapban megjelölt okok miatt – nemlétező iratokról van szó.