1

A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2014. április 11‑én érkezett keresetlevéllel DP egyrészt az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER, a továbbiakban: Ügynökség) igazgatójának 2013. december 20‑i, DP szerződése meghosszabbítását mellőző határozatának megsemmisítését, másrészt pedig az ACER arra való kötelezését kéri, hogy fizessen neki 10000 eurót az őt állítólagosan ért nem vagyoni kár megtérítése érdekében.

2

A jogi hátteret először is az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: RAA) 3a. cikkének és 85. cikke (1) bekezdésének a jogvitára alkalmazandó szövege képezi.

3

Továbbá az [ACER] létrehozásáról szóló, 2009. július 13‑i 713/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 211., 1. o.) „Személyzet” című 28. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Az Ügynökség személyzetére – ideértve annak igazgatóját is – a[z] [Európai Unió tisztviselőinek] személyzeti szabályzat[a], az [RAA], valamint az [Európai Unió] intézményei által az említett szabályzat, illetve [az RAA] alkalmazása céljából közösen elfogadott szabályok alkalmazandók.

(2)   Az igazgatási tanács – a[z] [Európai] Bizottsággal egyetértésben, a[z] [Európai Unió tisztviselőinek] személyzeti szabályzat[a] 110. cikkében foglaltaknak megfelelően – elfogadja a szükséges végrehajtási szabályokat.

[…]”

4

Ezen túlmenően az ACER igazgatótanácsának az ACER szerződéses alkalmazottainak felvételét és alkalmazását szabályozó eljárásokra vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések elfogadásáról szóló, 2011. június 1‑jei 2011/11 határozata (a továbbiakban: általános végrehajtási rendelkezések) „A szerződések időtartama” című 6. cikkében a következőket írja elő:

„(1)   Az [RAA 3a. cikke szerinti szerződéses alkalmazottakat] első szerződésük esetén határozott időszakra, legalább három hónapra, de legfeljebb öt évre lehet alkalmazni.

(2)   A II., III. és IV. csoportban a szerződés bármely meghosszabbítása [határozott időszakra], legalább három hónapra, de legfeljebb öt évre történik. A határozatlan időre szóló szerződést eredményező, megszakítás nélküli második meghosszabbítás csak akkor biztosítható, ha az első két szerződés összesített időtartama legalább az öt évet eléri.

[…]”

5

Végül az ACER igazgatójának a szerződések lejártuk előtti meghosszabbításáról szóló, 2013. május 28‑i 2013/11 határozata (a továbbiakban: 2013/11 határozat) 2. cikkének harmadik albekezdése előírja, hogy „[o]lyan alkalmazott esetében, aki feladatait határozott időre szóló szerződés keretében [egy] évnél hosszabb, de [három] évet meg nem haladó időszakban látta el, a szerződés meghosszabbítására vagy annak mellőzésére vonatkozó határozatot legkésőbb az említett szerződés lejárta előtt [három] hónappal kell meghozni és közölni.”

6

A felperest az ACER 2011. január 1‑jén a II. csoport 5. besorolási fokozatának 1. fizetési fokozatába tartozó, az RAA 3a. cikke szerinti szerződéses alkalmazottként vette fel. A szerződést egy évre, 2011. december 31‑ig kötötték meg, majd egy módosító záradékkal első alkalommal két évre, 2013. december 31‑ig hosszabbították meg.

7

A felperes a 2013. március 15‑i elektronikus üzenetben tudatta az ACER humánerőforrás osztályával (a továbbiakban: humánerőforrás osztály) szerződésének második meghosszabbítására irányuló szándékát. Erről az ACER igazgatóját (a továbbiakban: igazgató) mint az ACER‑nél a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságot (a továbbiakban: a szerződés megkötésére jogosult hatóság) is tájékoztatták.

8

Miután a felperes a humánerőforrás osztálytól 2013. október 1‑jén őt arról tájékoztató elektronikus üzenetet kapott, hogy „a szerződés[ének] meghosszabbításával kapcsolatos eljárás folyamatban van”, valamint hogy az igazgató „az ügy iratait [másnap] írja alá”, 2013. október 2‑án az RAA 3a. cikke szerinti szerződéses alkalmazotti szerződést ajánlottak neki egy 2014. január 1‑jén lejáró kétéves határozott időszakra, mégpedig ugyanabban a csoportban, besorolási és fizetési fokozatban, mint amelyet a 2013. december 31‑én lejáró szerződés tartalmazott.

9

Mivel a felperes úgy vélte, hogy ez az új szerződés nem a helyes fizetési fokozatba sorolja be, valamint hogy az nem minősül eredeti szerződése meghosszabbításának, nem írta alá, és 2013. október 9‑én a humánerőforrás osztálytól „kijavítást” kért. A felperes és az ACER szolgálatai közötti elektronikus üzenetváltásokat követően az igazgató 2013. október 31‑én arról tájékoztatta a felperest, hogy határozatának meghozatala előtt megvárja a humánerőforrás osztály állásfoglalását.

10

2013. november 11‑én az igazgató jelezte a felperesnek, hogy az ACER humánerőforrás osztályával és jogi szolgálatával tartott ülést követően éppen azon módosító záradék módosításának a lehetőségét vizsgálják, amellyel az eredeti szerződést egy kétéves időszakra meghosszabbították, és ezt annak érdekében teszik, hogy ez utóbbi időszakot négy évre emeljék. A felperes lényegében úgy válaszolt, hogy az Ügynökségre bízza az alkalmazandó szabályozásnak megfelelő megoldás megtalálását, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy hamarosan megkapja „szerződés[e] meghosszabbításának [...] kijavított szövegét”.

11

2013. november 25‑i elektronikus üzenetével az Ügynökség jogi szolgálata lényegében azt kérdezte meg az Európai Bizottság „Humánerőforrás és Biztonság” főigazgatóságától (DG), hogy a felperes szerződésének meghosszabbítása a jelen ügy körülményei között az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkére tekintettel lehetséges‑e.

12

2013. november 27‑i elektronikus üzenetével a Bizottság „Humánerőforrás és Biztonság” DG‑je továbbította a humánerőforrás osztályhoz „A közigazgatási szervekkel, ügynökségekkel és közigazgatási hivatalokkal való kapcsolatok” egységének véleményét. Ez a jogi vélemény kifejtette, hogy a tervezett meghosszabbítás nem tartotta tiszteletben az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdését, azonban e rendelkezések maguk is ellentétesek az RAA 85. cikkének (1) bekezdésével, amennyiben semmilyen eltérést nem tesznek lehetővé. A vélemény jelezte, hogy ilyen körülmények között a Bizottság kontra Petrilli ítéletben (T‑143/09 P, EU:T:2010:531) kifejtett érvelést kell követni, és azt kell megállapítani, hogy a szerződés megkötésére jogosult hatóság azzal a feltétellel hosszabbíthatja meg a felperes szerződését, hogy megjelöli azokat az indokokat, amelyek miatt a szolgálati érdek a jelen ügy különleges körülményei között igazolja az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdésétől való eltérést. A vélemény azt is megjelölte, hogy az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkét a későbbiekben az eltérés lehetőségének megengedése érdekében módosítani lehet, amely lehetőséget adott esetben eljárási garanciákkal kell biztosítani.

13

2013. december 12‑én az igazgató az ACER igazgatótanácsi ülésén felhívta az igazgatótanács tagjainak figyelmét az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke (2) bekezdésének az RAA‑val való lehetséges összeegyeztethetetlenségére. Ezen ülés jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy az igazgató arról is tájékoztatta az igazgatótanácsot, hogy az ACER olyan alkalmazott esetével szembesült, akinek a szerződését első alkalommal már meghosszabbították, anélkül hogy az eredeti szerződésnek és az első meghosszabbításnak az összesített időtartama az öt évet elérte volna, tehát ez a szerződés második alkalommal valószínűleg nem hosszabbítható meg.

14

A felperes 2013. december 19‑i elektronikus üzenetében lényegében arról tájékoztatta az igazgatót, hogy kész az eredeti szerződéséhez fűzött módosító záradék azzal kapcsolatos módosításra irányuló javaslatának aláírására, hogy az első meghosszabbítás időszakát két évről négy évre emeljék. A felperes jelezte, hogy nem ért egyet ezzel a megoldással, azonban nincs más lehetősége, ha továbbra is az Ügynökségnek akar dolgozni.

15

A 2013. december 20‑i elektronikus üzenetben, illetve ajánlott levélben, amelyeknek az átvételét a felperes 2013. december 20‑án, illetve december 23‑án ismerte el, az igazgató a szerződés megkötésére jogosult hatóság minőségében eljárva közölte vele a szerződése meghosszabbításának mellőzésével kapcsolatos határozatát (a továbbiakban: meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat). Az igazgató sajnálatát fejezte ki e határozattal kapcsolatban, és kifejtette, hogy nem talált olyan megoldást, amely az RAA 85. cikke (1) bekezdésének, valamint az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseire tekintettel jogilag kielégítő lenne. A meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat semmilyen hivatkozást nem tartalmazott „A közigazgatási szervekkel, ügynökségekkel és közigazgatási hivatalokkal való kapcsolatok” egység azon véleményére, amelyet a Bizottság „Humánerőforrás és Biztonság” DG‑je a 2013. november 27‑i elektronikus üzenetben továbbított a humánerőforrás osztályhoz.

16

A felperes 2013. december 22‑i elektronikus üzenetében felsorolásszerűen felidézte az igazgatónak azokat a különböző lehetőségeket, amelyeket az Ügynökség szerződése meghosszabbításának érdekében egymás után tervezett, és jelezte, hogy egyszerűen továbbra is az ACER‑nek kíván dolgozni (a továbbiakban: 2013. december 22‑i elektronikus üzenet).

17

Az igazgató 2013. december 23‑i elektronikus üzenetében újból kifejezte sajnálatát a felperesnek azzal kapcsolatban, hogy szerződésének meghosszabbításával összefüggésben nem talált megoldást, valamint hogy a tervezett lehetőségek közül egyiket sem találták „kellően biztosnak ahhoz, hogy megvalósítható legyen”.

18

A felperes 2013. december 30‑i elektronikus üzenetében azt kérte az igazgatótól, hogy függesszék fel a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat joghatásait, és arra hivatkozott, hogy panaszt fog benyújtani, és abban elő fogja adni ügyvédjének a szerződése meghosszabbításának alátámasztása érdekében kifejtett érveit. A felperes a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat váratlan jellegét is hangsúlyozta, valamint jelezte, hogy véleménye szerint joga volt a felmondási időre.

19

Az igazgató 2013. december 31‑i elektronikus üzenetében emlékeztette a felperest arra, hogy szerződésének meghosszabbítása érdekében semmilyen „jogilag megvalósítható” lehetőség nincs, mindazonáltal biztosította őt afelől, hogy az Ügynökség humánerőforrás osztálya és jogi szolgálata újból megvizsgálja a helyzetet, és az esetleges kedvező eredményről tájékoztatni fogják.

20

A felperes 2014. január 3‑i elektronikus üzenetében jelezte az igazgatónak, hogy helyzetének felülvizsgálata során figyelembe kell venni a megfelelő ügyintézés elvét, az ügynökségek számára a 2014. január 1‑jétől alkalmazandó, az Európai Unió tisztviselőinek új személyzeti szabályzata által elismert azon lehetőséget, hogy eltérjenek a Bizottság által elfogadott általános végrehajtási rendelkezésektől, a jogszabályi hierarchia elvét, az RAA 85. cikke (1) bekezdése szövegének egyértelműségét, végül pedig az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke és az RAA 85. cikke közötti ellentmondást (a továbbiakban: 2014. január 3‑i elektronikus üzenet). A felperes azt is hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy szerződésének lejárta előtt kilenc hónappal kinyilvánította szerződésének meghosszabbítása iránti szándékát, a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat közlését követően csak két munkanap felmondási időben részesült.

21

Ugyancsak 2014. január 3‑án az igazgató arról tájékoztatta a felperest, hogy az ezen a napon kelt elektronikus üzenetét továbbította az Ügynökség humánerőforrás osztályának és jogi szolgálatának, valamint hogy újra keresni fogja őt, mihelyt megkapja válaszaikat.

22

Az igazgató 2014. január 13‑i elektronikus üzenetében arról tájékoztatta a felperest, hogy az Ügynökség humánerőforrás osztályának és jogi szolgálatának segítségével a 2014. január 3‑i elektronikus üzenetben szereplő érvekre tekintettel újból megvizsgálta a helyzetét, azonban ezek a kiegészítő érvek nem biztosítottak számára jogalapot arra, hogy meghosszabbíthassa a szerződést (a továbbiakban: 2014. január 13‑i határozat). Az igazgató kifejtette, hogy az RAA 85. cikke és az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke egymással nem voltak összeegyeztethetetlenek, valamint hogy az általános végrehajtási rendelkezéseket elfogadásuk előtt a Bizottság jogi szolgálatához küldték meg, amely e tekintetben nem emelt kifogást és nem tett megjegyzést, továbbá az RAA 85. cikkének és az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének együttes alkalmazása egyáltalán nem hagyott választást számára a jelen esetben.

23

A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

24

Az ACER azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

25

Az ACER arra az álláspontra helyezkedik, hogy a keresetet nem az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata 91. cikke (3) bekezdésének az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának és az [RAA‑nak] a módosításáról szóló, 2013. október 22‑i 1023/2013/EU, EURATOM európai parlamenti és tanácsi rendelet hatálybalépését megelőző szövegében (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) előírt határidőn belül terjesztették elő. A felperes 2013. december 22‑i elektronikus üzenetét, sőt a 2013. december 19‑i elektronikus üzenetét kellene a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti, a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozattal szembeni panasznak tekinteni. Az Ügynökség már a következő napon, azaz 2013. december 23‑án válaszolt elektronikus üzenetben erre a panaszra. A felperes későbbi elektronikus üzenetei, azaz a 2013. december 30‑i és a 2014. január 3‑i elektronikus üzenetek csak az eredeti panasz megismétlésének minősültek. Az ezen elektronikus üzenetekre válaszoló két határozat tehát pusztán a 2013. december 23‑i elektronikus üzenetben szereplő határozatot erősíti meg.

26

Mivel az ACER szerint a keresetindítási határidő 2013. december 23‑án kezdődött, a 2014. április 11‑én előterjesztett kereset elkésett.

27

A felperes úgy véli, hogy a kereset elfogadható. Jogi képviselője a tárgyaláson a kereset elfogadhatóságának alátámasztása érdekében új irat benyújtásának a lehetőségét kérte.

28

Emlékeztetni kell arra, hogy a felperes által a kereset előterjesztése előtt a szerződés megkötésére jogosult hatóságnak benyújtott beadványok pontos jogi minősítése a Közszolgálati Törvényszék kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: Politi kontra Európai Képzési Alapítvány ítélet, C‑154/99 P, EU:C:2000:354, 16. pont).

29

A személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerint panasznak minősül az a levél, amellyel a tisztviselő – anélkül, hogy kifejezetten kérné a kérdéses határozat visszavonását – nyilvánvalóan kifejezi a neki sérelmet okozó határozat vitatására irányuló szándékát. Ebben a tekintetben az aktus tartalma elsőbbséget élvez annak formájával szemben (Mendes kontra Bizottság ítélet, F‑125/11, EU:F:2013:35, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

30

A jelen esetben először is ki kell emelni, hogy a felperes csak a 2014. január 3‑i elektronikus üzenetben fejezte ki nyilvánvalóan a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat vitatására irányuló szándékát, amely határozatnak a „felülvizsgálatát” kérte, és több részletes jogalapra hivatkozott (lásd: a jelen ítélet 20. pontja). A 2014. január 3‑i elektronikus üzenetet kell tehát a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti panasznak minősíteni.

31

Továbbá azt is meg kell állapítani, hogy a felperes a 2014. január 3‑i elektronikus üzenetben olyan kifogásokat emelt, amelyek egyáltalán nem szerepeltek sem a 2013. december 19‑i, sem pedig a 2013. december 22‑i elektronikus üzenetben, különösen az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése és az RAA 85. cikke közötti ellentmondás, valamint a jogszabályi hierarchia elvének megsértése. Márpedig az igazgató a szerződés megkötésére jogosult hatóság minőségében első alkalommal csak a 2014. január 13‑i határozatában válaszolt ezekre a kifogásokra. Tehát minden esetben a panasznak minősülő 2014. január 3‑i elektronikus üzenetre válaszul hozott ezen határozat közlésének időpontjában, tehát 2014. január 13‑án kezdődött meg a keresetindítási határidő (az egymást követő panaszok elfogadhatóságáról lásd: Ghignone és társai kontra Tanács ítélet, T‑44/97, EU:T:2000:258, 39. pont; Collotte kontra Bizottság ítélet, F‑58/07, EU:F:2008:170, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; D’Agostino kontra Bizottság ítélet, F‑93/12, EU:F:2013:155, 30. pont, amely az Európai Unió Törvényszéke előtti fellebbezés tárgyát képezi a T‑670/13. P. ügyben). A 2014. április 11‑én előterjesztett kereset tehát nem késett el.

32

Ebből az következik, hogy az ACER által emelt, és a kereset elkésettségére alapított elfogadhatatlansági kifogás megalapozatlan, és azt el kell utasítani, anélkül hogy szükséges lenne a felperes új bizonyíték benyújtása iránti kérelméről határozni.

33

Megsemmisítés iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében a felperes keresetlevelében az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke (2) bekezdésének az RAA 85. cikkének (1) bekezdésére tekintettel való jogellenességére alapított elsődleges jogalapra, és a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat téves indokolására alapított másodlagos jogalapra hivatkozik.

34

Mindazonáltal a felperes jogi képviselője a tárgyaláson jelezte, hogy a másodlagos jogalapot nem tartja fenn.

35

Az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke (2) bekezdésének az RAA 85. cikkének (1) bekezdésére tekintettel való jogellenességére alapított egyetlen jogalapról kell tehát határozni.

36

A felperes azt állítja, hogy az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése, amelyen a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat alapul, ellentétes az RAA 85. cikkének (1) bekezdésével.

37

Először is, a felperes szerint az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése, amely csak azzal a feltétellel teszi lehetővé a szerződés megkötésére jogosult hatóságnak a második meghosszabbítás biztosítását, hogy az első két szerződés legalább ötéves időszakra vonatkozik, az RAA 85. cikkének (1) bekezdésében előírt azon lehetőség alóli kivételt ír elő, hogy a szerződéses alkalmazott szerződésének másodszori meghosszabbításra sor kerüljön. Az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése azzal a hatással járna, hogy korlátozná az RAA 85. cikke (1) bekezdésének hatályát azzal, hogy a második meghosszabbítás biztosításához olyan feltételt vezetne be, amelyet az RAA nem ír elő, nevezetesen azt, hogy az érintett az Ügynökségnél legalább öt éven keresztül dolgozott.

38

Az ilyen eltérés jogellenes lenne, tekintettel a jogszabályi hierarchiára, valamint arra a tényre, hogy az RAA 85. cikke (1) bekezdésének rendelkezései egyértelműek, kimerítőek és pontosak, valamint semmilyen mérlegelési mozgásteret nem hagynak az adminisztráció számára annak meghatározásához, hogy egyes szerződéseket nem lehet másodjára meghosszabbítani. Az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése azzal a hatással járna, hogy lehetővé tenné az Ügynökségnek azt, hogy megakadályozza a szerződés határozatlan időre történő meghosszabbítását azzal, hogy önkényesen a megkövetelt ötéves időtartamnál rövidebb összesített időtartamú eredeti szerződésre és annak első meghosszabbítására tesz ajánlatot az alkalmazottnak.

39

Másodszor, továbbra is a felperes szerint, amennyiben az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem a második meghosszabbítás lehetőségét, hanem azon szabályt illetően ír elő kivételt, amely szerint a második meghosszabbítás csak határozatlan időre biztosítható, azt is ellentétesnek kellene tekinteni az RAA 85. cikkének (1) bekezdésével.

40

E tekintetben a felperes a Scheefer kontra Parlament ítéletre (F‑105/09, EU:F:2011:41, 51. és 53–55. pont) hivatkozással azt állítja, hogy a második meghosszabbítás határozatlan időtartamával kapcsolatos szabályt a munkahely stabilitásának védelme érdekében vezették be, amely az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) és az ahhoz mellékelt, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodás alapvető célkitűzése. Az RAA 85. cikke (1) bekezdésének tehát olyan értelmezés tárgyát kellene képeznie, amely annak széles hatályt garantál, mivel célja annak megakadályozása, hogy az adminisztráció visszaéljen hatáskörével úgy, hogy egymást követő határozott időre szóló szerződéseket biztosít.

41

Végül a felperes jogi képviselője a tárgyaláson arra hivatkozott, hogy az általános végrehajtási rendelkezéseket az Ügynökség személyzeti bizottságával való konzultáció nélkül fogadták el, valamint hogy azokat nem megfelelően tették közzé.

42

Az ACER a jogalap elutasítását kéri, és azt állítja, hogy az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése nem áll ellentmondásban az RAA 85. cikkének (1) bekezdésével, következésképpen pedig a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat nem alapul téves jogalkalmazáson.

43

Elsősorban, az ACER úgy érvel, hogy a Bizottság kontra Macchia ítéletnek (T‑368/12 P, EU:T:2014:266, 60. pont) megfelelően – amely a jelen esetben analógia útján releváns – az RAA 85. cikkének (1) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy annak célja a szerződéses alkalmazottak alkalmazása folyamatosságának biztosítása.

44

Másodsorban, az ACER úgy érvel, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a határozott időre szóló szerződéssel rendelkező szerződéses alkalmazottnak főszabály szerint semmilyen joga nincs szerződésének meghosszabbítására, amely meghosszabbítás csak egy puszta lehetőség, és attól a feltételtől függ, hogy az összhangban áll a szolgálati érdekkel. Az adminisztráció a szerződések meghosszabbítását illetően széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Az intézmény és a szerződés alkalmazott közötti munkaviszony időtartamát a felek között kötött szerződés rendezi.

45

Következésképpen a szerződések meghosszabbítása feltételhez köthető, hacsak az nem vezet a határozott időre szóló szerződések visszaélésszerű használatához. Az ACER ezt a meghosszabbítást az általános végrehajtási rendelkezéseken keresztül kötötte feltételhez, amelyek átláthatóan pontosítják azokat a szempontokat, amelyeken a meghosszabbítással kapcsolatos határozatok alapulnak. Az általános végrehajtási rendelkezések az RAA 85. cikkének (1) bekezdéséhez képest „kiegészítőek és összefüggőek”.

46

Harmadsorban, az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése azt a mintát követi, amelyet a Bizottság 2011‑ben vetett fel egyrészt azért, hogy az ügynökségek szabályozása harmonizálásra kerüljön, másrészt pedig hogy biztosítsák „a szerződéses alkalmazottakkal és az ideiglenes alkalmazottakkal kapcsolatos bánásmód közötti szimmetriát”, mindezt pedig annak elkerülésére, hogy a szerződéses alkalmazottak ne kaphassanak rövidebb időn belül határozatlan időre szóló szerződést mint az ugyanazon ügynökségnél dolgozó ideiglenes alkalmazottak. A Bizottság egyebekben „kezeskedett” az ACER végrehajtási rendeletét illetően.

47

Továbbá az ACER jelzi, hogy nem volt lehetősége a 2013/11 határozatban kifejtett eljárás teljes mértékű betartására, mivel „az előzetes alapvető kritérium[,] nevezetesen a meghosszabbításra való jogosultság” a jelen esetben nem teljesült.

48

Végezetül az ACER a tárgyaláson úgy érvel, hogy a felperes jogi képviselője által az említett tárgyaláson emelt, és az Ügynökség személyzeti bizottságával az általános végrehajtási rendelkezések elfogadása előtti konzultáció hiányára, valamint az általános végrehajtási rendelkezések közzétételének hiányára alapított kifogások újak, tehát elfogadhatatlanok.

49

A meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat megsemmisítése iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében a felperes az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke (2) bekezdésének az RAA 85. cikkének (1) bekezdésére tekintettel való jogellenességére alapított kifogást emel.

50

Az RAA 85. cikkének (1) bekezdése értelmében „[az] [RAA] 3a. cikkben említett szerződéses alkalmazottak szerződéseit határozott időre, legalább három hónapra, de legfeljebb öt évre lehet megkötni. A szerződéseket legfeljebb ötéves határozott időre legfeljebb egy alkalommal lehet meghosszabbítani. Az első szerződés és az első meghosszabbítás összesített időtartama az I. csoport esetében legalább hat hónap, a többi csoport esetében legalább kilenc hónap. Bármely további meghosszabbítás határozatlan időre szól. […]”

51

Ahogy arra az ACER joggal hivatkozott, emlékeztetni kell arra, hogy noha az RAA 85. cikkének (1) bekezdése biztosítja a második meghosszabbítás lehetőségét, nem az érintettet megillető jogról, sem pedig az alkalmazás bizonyos mértékű folyamatosságának biztosításáról, hanem a szerződés megkötésére jogosult hatóság mérlegelési körébe tartozó lehetőségről van szó. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az intézmények széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek saját szervezeti egységeik speciális feladataiknak megfelelő kialakítása és a rendelkezésükre álló személyi állomány ehhez igazodó beosztása tekintetében, azzal a feltétellel, hogy a beosztásnak a szolgálat érdekében kell történnie (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Petrilli ítélet, EU:T:2010:531, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Bizottság kontra Macchia ítélet, EU:T:2014:266, 49. és 60. pont).

52

Mindazonáltal az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése a szerződés határozatlan időtartamra történő második meghosszabbítása biztosításának a lehetőségét attól az elengedhetetlen feltételtől teszi függővé, hogy az eredeti szerződésnek, valamint az első meghosszabbításának az összesített időtartama legalább az öt évet elérje. E feltétel teljesítésének hiányában a szerződés kérelemre vagy akár hivatalból történő meghosszabbításával kapcsolatos bármely lehetőség kötelezően kizárt.

53

Márpedig, amikor valamely intézmény vagy ügynökség a személyzeti szabályzat vagy az RAA jogszabályi hierarchiában magasabb szinten elhelyezkedő és kötelező rendelkezéseinek kiegészítésére vagy végrehajtására irányuló általános végrehajtási rendelkezések megalkotására jogosult, a hatáskörrel rendelkező hatóság nem járhat el contra legem – különösen olyan rendelkezések elfogadásával, amelyek alkalmazása ellentétes lenne a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek céljaival, vagy amelyek megfosztanák e rendelkezéseket mindenfajta hatékony érvényesüléstől –, és nem vonhatja ki magát azoknak az általános jogelveknek a tiszteletben tartása alól, mint a megfelelő ügyintézés elve, az egyenlő bánásmód elve, valamint a bizalomvédelem elve (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Petrilli ítélet, EU:T:2010:531, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54

Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a személyzeti szabályzat 110. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott általános végrehajtási rendelkezések meghatározhatják azokat a szempontokat, amelyek alkalmasak arra, hogy az adminisztráció számára a diszkrecionális jogköre gyakorlása során útmutatásként szolgáljanak, vagy a személyzeti szabályzat nem egyértelmű rendelkezéseinek hatályát pontosan meghatározzák. Ellenben ezek az általános végrehajtási rendelkezések a személyzeti szabályzat valamely egyértelmű kifejezésének pontosítása útján jogszerűen nem szűkíthetik a személyzeti szabályzat vagy az RAA hatályát, és nem írhatnak elő olyan szabályokat, amelyek eltérnek a jogszabályi hierarchiában náluk magasabb szinten elhelyezkedő rendelkezésektől, mint amilyenek a személyzeti szabályzatnak és az RAA‑nak a rendelkezései vagy az általános jogelvek (Brems kontra Tanács ítélet, T‑75/89, EU:T:1990:88, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Ianniello kontra Bizottság ítélet, T‑308/04, EU:T:2007:347, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Ennek alapján az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága a Brems kontra Tanács ítéletben (EU:T:1990:88, 30. pont) azzal az indokkal nyilvánította a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikke (4) bekezdése általános végrehajtási rendelkezéseinek elfogadásáról szóló, 1976. március 15‑i tanácsi határozat 3. és 7. cikkét jogellenesnek, hogy az említett 3. és 7. cikk azzal, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (4) bekezdésében szereplő „minden személy” kifejezések pontosítására törekedett, az eltartott gyermeknek minősíthető személyekre alkalmazandó, minimális és maximális korhatárt írt elő, és ily módon hivatalból kizárta a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikke (4) bekezdésének hatálya alól az előírt korhatárok közötti korcsoportba tartozó bármely személyt, és ezáltal megfosztotta a kinevezésre jogosult hatóságot mérlegelési jogkörének az egyes konkrét esetekben történő gyakorlásának lehetőségétől.

56

Az előző megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése korlátozza az RAA 85. cikke (1) bekezdésének hatályát, amennyiben az RAA 3a. cikke szerinti szerződéses alkalmazotti szerződés meghosszabbítását illetően egy további feltételt vezet be, amelyet az RAA nem ír elő, és amely megakadályozza az adminisztráció számára biztosított mérlegelési jogkör gyakorlását, anélkül hogy az ilyen jellegű korlátozás szolgálati érdekből objektíven igazolható lenne. Márpedig az ACER olyan általános hatályú belső határozata, mint az általános végrehajtási rendelkezések, a személyzeti szabályzatban vagy az RAA‑ban előírt kifejezett szabály hatályát erre vonatkozó kifejezett felhatalmazás nélkül jogszerűen nem korlátozhatja (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Petrilli ítélet, EU:T:2010:531, 31. és 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

57

Egyébiránt az ACER által felhozott, az általános végrehajtási rendelkezések elfogadásával követett célokkal kapcsolatos érvek nem fogadhatók el.

58

Először is, sem annak a szükségessége, hogy a szerződéses alkalmazottak felvételének és alkalmazásának területén az ügynökségek és a Bizottság gyakorlatát harmonizálják, sem pedig annak a szükségessége, hogy a határozatlan időre szóló szerződésre való jogosultsághoz megkövetelt szolgálati időt illetően biztosítsák az ideiglenes alkalmazottakkal és a szerződéses alkalmazottakkal kapcsolatos bánásmód közötti „szimmetriát” – e szükségességek bizonyítottságának feltételezésével –, nem igazolhatja a jogszabályi hierarchia elve tiszteletben tartásának hiányát.

59

Másodszor, az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek a Bizottság szerződéses alkalmazottainak felvételét és alkalmazását szabályozó eljárásokra vonatkozó általános végrehajtási rendelkezések meghatározásáról szóló, 2004. április 7‑i C(2004) 1313 bizottsági határozat 6. cikkének rendelkezéseivel való azonossága sem igazolhatja azt, hogy a szerződés megkötésére jogosult hatóság automatikusan lemondjon a szerződéses alkalmazotti szerződés meghosszabbításával kapcsolatos mérlegelési jogköréről. Továbbá meg kell jegyezni, hogy a Bizottság által az RAA 3a. és 3b. cikke szerint alkalmazott szerződéses alkalmazottak alkalmazási feltételeit szabályozó, az RAA 79. cikke (2) bekezdésének általános végrehajtási rendelkezéseiről szóló, 2011. március 2‑i C (2011) 1264 bizottsági határozat 6. cikke – amely határozatot az általános végrehajtási rendelkezések előtt fogadtak el – már nem írja elő a második meghosszabbítás biztosításához az eredeti szerződésnek és az első meghosszabbításának minimális időtartamára vonatkozó feltételt.

60

Végül az ACER ellenkérelmében még úgy érvel, hogy „az Ügynökségen belül kivételes megoldási forma alkalmazásának lehetőségét tervezték”, azonban a jelen esetben „a [felperest érintő] értékelések a 2011‑es és 2012‑es évre nem tartalmaztak olyan kivételes teljesítményre vonatkozó kellő bizonyítékokat, amelyek lehetővé teszik az alkalmazandó rendelet alóli bármely eltérés igazolását”.

61

Márpedig az ilyen érv nem felelhet meg a felhozott jogellenességi kifogásnak, mivel az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése semmilyen kivételt nem ír elő azon feltételt illetően, amely az eredeti szerződés, valamint első meghosszabbítása ötéves összesített időtartamát követeli meg.

62

Mindenesetre az ügy irataiból, különösen pedig a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozatból kitűnik, hogy az ACER kizárólag abból az indokból tagadta meg a felperes szerződésének meghosszabbítását, hogy a jelen esetben nem teljesült az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése által előírt azon feltétel, hogy a felperes olyan eredeti szerződésben és első meghosszabbításban részesült, amelyek összesített időtartama legalább öt év volt.

63

Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint bár a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke szerinti jogorvoslati rendszerben az adminisztráció a panasz kifejezett elutasítása esetén módosíthatja azokat az indokokat, amelyek alapján a vitatott aktust elfogadta, e módosításra nem kerülhet sor a vitatott aktus elleni kereset Közszolgálati Törvényszék előtti megindítását követően. Egyébiránt az adminisztráció nem jogosult arra, hogy az eljárás folyamán teljesen új indokolással váltsa fel az eredeti téves indokolást (Allen kontra Bizottság ítélet, F‑23/10, EU:F:2011:162, 98. pont).

64

A meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat azon igazolását, amely a felperes teljesítményén alapul, és amelyet első alkalommal a tárgyaláson adtak elő, a Közszolgálati Törvényszék a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat jogszerűségének felülvizsgálata keretében nem veheti tehát figyelembe.

65

A Közszolgálati Törvényszék a teljesség kedvéért megjegyzi, hogy ez az igazolás nyilvánvalóan ellentmondásban áll az ügy irataival, amelyekből kitűnik, hogy az Ügynökség számos alkalommal kinyilvánította a közte és a felperes közötti munkaviszony fenntartására irányuló szándékát.

66

A fentiek összességére tekintettel, különösen pedig a jelen ítélet 53–56. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat tükrében helyt kell adni az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikke (2) bekezdésével kapcsolatos jogellenességi kifogásnak, és meg kell semmisíteni a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozatot, anélkül hogy szükséges lenne a felperes jogi képviselője által a tárgyaláson előadott két új kifogásról határozni.

67

A felperes arra az álláspontra helyezkedik, hogy az ACER‑nek a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat elfogadásával és közlésével kapcsolatos késedelme miatt – a 2013/11 határozat 2. cikkének megsértésével, amely e célból a folyamatban lévő szerződés lejárta előtti három hónapos határidőt ír elő – jelentős nem vagyoni kár érte, amelyet a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat megsemmisítése nem tehet jóvá.

68

A felperes úgy érvel, hogy a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozatot csak 2013. december 20‑án közölték vele, tehát szerződésének 2013. december 31‑én történő lejárta előtt néhány nappal, miközben októbertől folyamatosan arról biztosították, hogy megoldást fognak találni, és hogy a szerződését meghosszabbítják. Az ebből a késedelemből eredő bizonytalanság és pszichikai nyomás olyan mértékűvé vált, hogy a felperes hajlandó lett volna elfogadni a 2013. december 19‑i ajánlatot, amelyről egyébként tudta, hogy jogellenes, és ellentétes hosszú távú érdekeivel. A szerződésének meghosszabbítási folyamatában bekövetkezett késedelem tehát megtöbbszörözte a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat negatív hatásait. E határozat közlését követően a felperesnél egyébként egy 2013. december 23‑án diagnosztizált akut stresszes reakció jelentkezett.

69

A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék méltányosan határozza meg az őt ért nem vagyoni kárért fizetendő kártérítés összegét. A felperes szerint 10000 euró megfelelő lenne.

70

Az ACER elismeri, hogy a 2013/11 határozatot a jelen esetben nem tartották tiszteletben, azonban a kártérítési kérelmek elutasítását kéri. Először is, a felperes az egészségi állapotára vonatkozó állítás alátámasztására semmilyen bizonyítékot nem mutatott be, mindenesetre pedig a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat elfogadásának késedelme és a felperes egészségi állapotának romlása közötti okozati összefüggés nem került bizonyításra.

71

Másodszor az ACER arra hivatkozik, hogy a szerződés meghosszabbítása nem jár a jog erejénél fogva, és hogy a felperes az első módosító záradék 2011‑ben történő megkötése óta tudta, hogy a szerződése másodszor nem hosszabbítható meg, mivel az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése által előírt feltétel nem teljesül. Az Ügynökség felhívta figyelmét a szerződésének meghosszabbításával kapcsolatos jogi nehézségekre.

72

Harmadszor az ACER azzal, hogy a 2013 októberétől decemberéig tartó időszakban a felperes álláshelyének megőrzése érdekében jogilag elfogadható megoldást keresett, tiszteletben tartotta gondossági kötelezettségét, mivel a felperes tekintetében figyelemről és megértéstől tett tanúságot.

73

Másodlagosan az ACER úgy véli, hogy a kártérítésnek korlátozottnak kell lennie, tekintettel arra, hogy a felperes csak három hónapon keresztül volt munkanélküli, mielőtt az Európai Unió Tanácsának szolgálataihoz került egy olyan álláshelyre, amely az ACER‑nél betöltött álláshellyel legalább egyenértékű. Továbbá mivel a felperes az Ügynökségnél való tevékenykedésének utolsó hónapjaiban más európai intézményektől több ajánlatot kapott, lehetősége volt az ACER‑rel fennálló szerződéses jogviszonya megszűnéséhez kapcsolódó negatív következmények csökkentésére, sőt megszüntetésére.

74

A 2013/11 határozat 2. cikkének harmadik albekezdése értelmében olyan alkalmazott esetében, aki feladatait határozott időre szóló szerződés keretében egy évnél hosszabb, de három évet meg nem haladó időszakban látta el, a szerződés meghosszabbítására vagy annak mellőzésére vonatkozó határozatot legkésőbb az említett szerződés lejárta előtt három hónappal kell meghozni és közölni.

75

Márpedig a jelen esetben nem vitatott, hogy a meghosszabbítás mellőzésére vonatkozó határozatot a felperessel 2013. december 20‑án, azaz csupán tizenegy nappal a szerződésének 2013. december 31‑re előírt lejárta előtt, tehát a 2013/11 határozat 2. cikke harmadik albekezdésének nyilvánvaló megsértésével közölték.

76

Továbbá igaz ugyan, hogy a 2013/11 határozatot 2013. május 28‑án fogadták el, az általános végrehajtási rendelkezések 6. cikkének (2) bekezdése, amelyre a szerződés megkötésére jogosult hatóság a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat indokolását alapította, 2011. június 1‑je óta hatályban volt. Az ACER, amelyet a felperes szerződésének lejárta előtt több mint kilenc hónappal értesített, rendelkezett tehát az ahhoz szükséges idővel, hogy a felperes szerződésének meghosszabbítása érdekében megoldást találjon, anélkül hogy túl kellett volna lépnie a határozatának meghozatalához előírt határidőt.

77

Meg kell tehát állapítani, hogy az ACER olyan hibát követett el, amely megnyithatja a kártérítéshez való jogot.

78

Továbbá az ACER állításával ellentétben a felperes a jogilag megkövetelt módon bizonyította az azon bizonytalansággal összefüggő nem vagyoni kár fennállását, amely az ACER‑rel fennálló munkaviszonyának folytatásával kapcsolatos határozat hiánya miatt szerződése teljesítésének utolsó hónapjaiban szakmai életét jellemezte, valamint a jogilag megkövetelt módon bizonyította a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat elfogadásában történő késedelem és az említett nem vagyoni kár közötti okozati összefüggést.

79

Egyébiránt a felperes által folytatott álláskeresések, valamint az a tény, hogy az Ügynökségnél történő tevékenykedésének utolsó hónapjaiban több állásajánlatot kapott és utasított vissza, azt erősítik meg, hogy jó szakmai teljesítményt nyújtott, és e tények egyben azon helyzet bizonytalanságának szemléltetésére is alkalmasak, amelybe az ACER a felperest sodorta.

80

Végül a felperes bizonyította, hogy a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat megsemmisítése az őt ért nem vagyoni kár megtérítésére nem elegendő, tekintettel különösen a 2013/11 határozat 2. cikke harmadik albekezdése ACER általi tiszteletben tartásának hiányára.

81

Következésképpen azon intézkedések sérelme nélkül, amelyeket az ACER‑nek a meghosszabbítás mellőzésével kapcsolatos határozat megsemmisítését követően kell hoznia, helyt kell adni a kártérítési kérelmeknek, és kötelezni kell az ACER‑t a felperes részére 7000 euró – méltányosan megállapított összegű – kártérítés megfizetésére.

82

Az eljárási szabályzat 101. cikke értelmében az említett szabályzat második címe hetedik fejezetének többi rendelkezésére is figyelemmel, a pervesztes fél maga viseli saját költségeit, és a Közszolgálati Törvényszék kötelezi a másik fél költségeinek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 102. cikkének (1) bekezdése szerint ha az a méltányosság alapján indokolt, a Közszolgálati Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes fél maga viseli saját költségeit, de őt a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

83

A jelen ítéletben kifejtett indokok alapján az ACER a pervesztes fél. Továbbá a felperes kérelmeiben kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze az ACER‑t a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 102. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek alkalmazását, az ACER viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a felperes részéről felmerült költségeket.

A fenti indokok alapján

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott: