1

Keresetével az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Írország – mivel a fiatal orvosok (non‑consultant hospital doctors [orvos gyakornokok], a továbbiakban: orvos gyakornokok) munkaidejének megszervezésére nem alkalmazta a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 299., 9. o., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.) rendelkezéseit – nem teljesítette az ezen irányelv 3., 5. és 6. cikkéből, valamint 17. cikkének (2) és (5) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

2

A 2003/88 irányelv „Meghatározások” címet viselő 2. cikke előírja:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[...]”

3

Ezen irányelv „Napi pihenőidő” címet viselő 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót 24 órás időtartamonként 11 összefüggő órából álló minimális napi pihenőidő illessen meg.”

4

Az említett irányelv „Heti pihenőidő” címet viselő 5. cikkének első bekezdése előírja:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót hétnaponként 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidő, továbbá a 3. cikkben említett 11 órás napi pihenőidő illessen meg.”

5

A 2003/88 irányelv „Maximális heti munkaidő” címet viselő 6. cikke értelmében:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével összhangban:

[...]

6

Ezen irányelv „Referencia‑időszakok” címet viselő 16. cikke előírja azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok különösen az irányelv 5. és 6. cikkének alkalmazásában referencia‑időszakokat írhatnak elő.

7

A 2003/88 irányelv 17. cikkének (2) és (5) bekezdése előírja:

„(2)   A[z] […] (5) bekezdés szerinti eltérések elfogadhatók törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésekkel, vagy kollektív szerződésekkel vagy a szociális partnerek által kötött megállapodásokkal, feltéve hogy az érintett munkavállalók számára egyenértékű kompenzáló pihenőidőt biztosítanak, vagy kivételes esetekben, ha kompenzáló pihenőidő biztosítása objektív okok miatt nem lehetséges, akkor az érintett munkavállalókat megfelelő védelemben részesítik.

[...]

(5)   E cikk (2) bekezdésével összhangban, orvos gyakornokok esetében el lehet térni a 6. cikktől, valamint a 16. cikk b) pontjától, e bekezdés második és hetedik albekezdésével összhangban.

A 6. cikk tekintetében az első bekezdésben említett eltérésekre 2004. augusztus 1‑től számított ötéves átmeneti időszak alatt van lehetőség.

A tagállamoknak, szükség esetén, további két évük van arra, hogy felmérjék, milyen nehézségeket jelent az egészségügyi szolgáltatások és orvosi ellátás megszervezésével és biztosításával kapcsolatos feladataik szempontjából a munkaidőre vonatkozó rendelkezések betartása. [...]

A tagállamoknak további egy év állhat rendelkezésére, hogy szükség esetén figyelembe vegyék harmadik albekezdésben említett feladatok ellátása során felmerülő különös nehézségeket. [...]

A tagállamok biztosítják, hogy az átmeneti időszak első három évében a heti átlagos munkaidő nem haladja meg az 58 órát, a következő két év alatt az 56 órát, és az esetlegesen még fennmaradó időszakban az 52 órát.

[...]

A 16. cikk b) pontja tekintetében az első albekezdésben említett eltérésekre akkor van lehetőség, ha a referencia‑időszak nem haladja meg a 12 hónapot az ötödik albekezdésben meghatározott átmeneti időszak első részében és hat hónappal azt követően.”

8

Ezen irányelvnek „A referencia‑időszakoktól való eltérések korlátai” címet viselő 19. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A […] 16. cikk b) pontjától való eltérési lehetőség nem vezethet hat hónapnál hosszabb referencia‑időszak kialakulásához.

A tagállamoknak azonban lehetőségük van arra, hogy a munkavállalók biztonság‑ és egészségvédelmével kapcsolatos általános elvek betartása mellett objektív vagy műszaki okok vagy a munka megszervezésével kapcsolatos okok miatt lehetővé tegyék, hogy kollektív szerződések vagy a szociális partnerek által kötött megállapodások a referencia‑időszakot legfeljebb 12 hónapban rögzítsék.

[...]”

9

A 2010. évi rendelettel (SI 2010, no 533) módosított, az Európai Közösségekkel kapcsolatos 2004. évi rendelet (munkaidő‑szervezés) (orvos gyakornokok) (European Communities [Organisation of Working Time] [Activities of Doctors in Training] Regulations 2004, SI 2004, no 494) (a továbbiakban: 2004. évi rendelet) célja, hogy az orvos gyakornokok tekintetében átültesse az ír jogba a 2003/88 irányelvet.

10

Tekintettel arra, hogy az orvos gyakornokok vonatkozásában Írország nem teljesítette a 2003/88 irányelv 3., 5. és 17. cikkéből eredő kötelezettségeit a minimális pihenőidőket illetően, valamint az irányelv 6. cikkéből és 17. cikkének (5) bekezdéséből eredő kötelezettségeit a heti munkaidő időtartamának korlátait illetően, a Bizottság 2009. november 23‑án felszólító levelet küldött e tagállam részére, amelyre a tagállam 2010. január 25‑i levelében válaszolt.

11

2011. szeptember 30‑án a Bizottság indokolással ellátott véleményt adott ki, amelyben felhívta Írországot, hogy a kézhezvételt követő két hónapon belül tegye meg az abban foglaltaknak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket. Ez a tagállam 2012. január 13‑i levelével válaszolt.

12

A Bizottság – mivel további levélváltásokat követően sem találta kielégítőnek az Írország által nyújtott magyarázatokat – úgy határozott, hogy benyújtja a jelen keresetet.

13

A Bizottság pontosítja, hogy a jelen kereset keretében nem kérdőjelezi meg a 2003/88 irányelvnek a 2004. évi rendelet általi átültetését. Ez az intézmény ugyanakkor azzal érvel, hogy az ír hatóságok nem alkalmazzák ezt a rendeletet, ami e tagállam ezen irányelv 3., 5. és 6. cikkéből, valamint 17. cikkének (2) és (5) bekezdéséből eredő kötelezettségeinek nemteljesítését képezi.

14

Keresetének alátámasztására a Bizottság arra hivatkozik, hogy az orvos gyakornokok munkaidejével kapcsolatos egyik jogvita megoldása érdekében az Irish Medical Organisation (írországi orvosok szövetsége, a továbbiakban: IMO) – amely az Írország területén praktizáló orvosok összességét képviseli – és az egészségügyi hatóságokat képviselő közintézmény, a Health Service Executive (egészségügyi szolgáltatók hivatala, a továbbiakban: HSE) 2012. január 22‑én megállapodást kötött, amelynek mellékletét képezi egy, az ugyanezen feleket tömörítő kollektív szerződés (a továbbiakban: kollektív szerződés), valamint az orvos gyakornokok számára készült munkaszerződés‑minta (a továbbiakban: munkaszerződés‑minta).

15

A Bizottság szerint a kollektív szerződés 3. pontjának a) és b) alpontja, továbbá a munkaszerződés‑minta 5. pontjának bizonyos rendelkezései ellentétesek a 2003/88 irányelv rendelkezdéseivel. Az ezen irányelv végrehajtásával kapcsolatos különböző jelentések, valamint az IMO egyik nyilatkozata megerősíti, hogy a gyakorlatban nem teljesítik az irányelvből eredő kötelezettségeket.

16

Első kifogásával a Bizottság azt állítja, hogy sérti a 2003/88 irányelvet a kollektív szerződés 3. pontjának a) alpontja, amelynek értelmében az orvos gyakornokok képzési idejének egy részét nem kell „munkaidőnek” tekinteni. Ezen intézmény úgy véli, hogy mivel az érintett képzési tevékenységeket a képzési program írja elő, és azok az e program által meghatározott helyszínen zajlanak, azokat az ezen irányelv értelmében vett „munkaidőként” kell elszámolni.

17

Írország egyfelől megjegyzi, hogy a szóban forgó képzési idő olyan „támogatott” képzési időt képez, amelynek során az orvos gyakornokok nem állnak rendelkezésre szakmai tevékenység végzése céljából. E tagállam szerint másfelől az orvos gyakornokok és képzési intézményük közötti kapcsolat különbözik az orvos gyakornokok és munkáltatójuk között fennálló kapcsolattól. Az orvos gyakornokok képzési követelményei nem képezik szerves részét e gyakornokok foglalkoztatásának. A munkáltató nem irányítja az ilyen képzés lefolytatását, nem határozza meg sem azon tevékenységeket, amelyeket az orvos gyakornokoknak a képzés alapján végezniük kell, sem az orvos gyakornokok ennek keretében való fejlődését, sem ennek helyszínét.

18

E tekintetben nem vitatott, hogy a kollektív szerződés 3. pontjának a) alpontja értelmében a kollektív szerződés 1. mellékletének 1. pontjában említett képzési idő nem minősül munkaidőnek, amely 1. pont szerint:

„A képzési idők három kategóriáját lehet meghatározni:

19

A tárgyalás során Írország kifejtette, hogy e képzési idő időtartama – attól a képzési szakasztól függően, amelynél az orvos gyakornok tart, továbbá az érintett tevékenységek alapján – havi két és fél óra és tizenhét óra között mozog. Válaszában a Bizottság pontosította, hogy a kollektív szerződés 1.melléklete 1. pontjának A. és B. alpontjában említett képzési időket (a továbbiakban: A és B képzési idő) – az említett 1. pont C. alpontjában szereplő képzésiidő‑kategóriától eltérően – a 2003/88 irányelv 2. cikke 1. pontjának értelmében vett „munkaidőnek” kell tekinteni.

20

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében egyrészről a munkavállaló munkahelyén teljesített jelenléti idejének a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkaidőnek” való minősítése az utóbbi azon kötelezettségéből ered, hogy a munkáltató rendelkezésére kell állnia (Dellas és társai ítélet, C‑14/04, EU:C:2005:728, 58. pont, valamint Grigore‑végzés, C‑258/10, EU:C:2011:122, 53. pont).

21

A meghatározó tényező az, hogy a munkavállaló köteles ténylegesen a munkáltató által meghatározott helyen tartózkodni, valamint a munkáltató rendelkezésére állni azzal a céllal, hogy szükség esetén haladéktalanul nyújtani tudja a megfelelő szolgáltatásokat (Dellas és társai ítélet, C‑14/04, EU:C:2005:728, 48. pont; Vorel‑végzés, C‑437/05, EU:C:2007:23, 28. pont; Grigore‑végzés, C‑258/10, EU:C:2011:122, 53. pont).

22

Másrészről a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bizottságot terheli annak bizonyítása, hogy a felrótt kötelezettségszegés fennáll, és a Bizottság feladata az e kötelezettségszegés fennállásának vizsgálatához szükséges bizonyítékoknak a Bíróság előtti bemutatása, anélkül hogy a Bizottság bármiféle vélelemre alapítaná keresetét (lásd többek között: Bizottság kontra Lengyelország ítélet, C‑356/13, EU:C:2014:2386, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

23

Ezen túlmenően, ami közelebbről a valamely nemzeti rendelkezés végrehajtásával kapcsolatos kifogást illeti, a tagállami kötelezettségszegés bizonyításához a kizárólag tagállami rendelkezés tartalmát érintő tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset esetén általában figyelembe vettől eltérő természetű bizonyítékok benyújtása szükséges, ilyen körülmények között pedig a kötelezettségszegést csak akkor lehet megállapítani, ha az érintett tagállam terhére róható kifogásolt közigazgatási gyakorlat iratokkal kellőképpen és részletesen alátámasztható (lásd: Bizottság kontra Belgium ítélet, C‑287/03, EU:C:2005:282, 28. pont; Bizottság kontra Németország ítélet, C‑441/02, EU:C:2006:253, 49. pont).

24

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem vitatja az Írország által nyújtott azon magyarázatokat, amelyek szerint a szóban forgó képzési idő olyan „támogatott” képzési időszakot képez, amely során az orvos gyakornokok orvosi ellátásoknak a betegek számára történő nyújtása céljából nem állnak rendelkezésre. A Bizottság ugyanakkor azt állítja, hogy az orvos gyakornokok képzési tevékenységei szerves részét képezik e gyakornokok foglalkoztatásának, mivel ezen utóbbiaknak az említett tevékenységeket munkaszerződésüknek megfelelően kell végezniük.

25

E tekintetben megjegyzendő – amint azt Írország kifejtette, anélkül hogy a Bizottság ellentmondott volna –, hogy az orvos gyakornokok és képzési intézményük közötti kapcsolat különbözik az orvos gyakornokok és munkáltatójuk között fennálló kapcsolattól. A Bizottság a tárgyaláson különösen azt az elméletét nem tudta alátámasztani, amely szerint valamennyi érintett képzési intézményt és az orvos gyakornokok összes munkáltatóját az állammal azonosnak kell tekinteni, amely a 2003/88 irányelv értelmében az orvos gyakornokok kizárólagos munkáltatója.

26

E feltételek mellett a Bizottság által hivatkozott azon körülmény alapján, amely szerint az A és B képzési időt „a képzési program” írja elő, és azok „az e program által” meghatározott helyszínen zajlanak, a jelen ítélet 21. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem lehet úgy tekinteni, hogy az orvos gyakornokok kötelesek ténylegesen a munkáltató által meghatározott helyen tartózkodni, valamint a munkáltató rendelkezésére állni azzal a céllal, hogy szükség esetén haladéktalanul nyújtani tudják a megfelelő szolgáltatásokat.

27

Ezt a megállapítást ráadásul nem kérdőjelezi meg az sem, hogy a Bizottság a munkaszerződés‑minta 6. és 8. pontjára hivatkozik.

28

A munkaszerződésük alapján az orvos gyakornokokat terhelő kötelezettségeket és feladatokat felsoroló 6. pontot illetően ugyanis a Bizottság nem bizonyította, hogy az említett pont alapján az orvos gyakornokokra képzési kötelezettség hárul.

29

Ehhez hasonlóan, a munkaszerződés‑minta 8. pontját illetően, amelynek értelmében „a munkáltató – a gyakorló orvosokról szóló 2007. évi törvény (Medical Practitioners Act 2007) követelményeinek megfelelően – adott esetben elősegíti az orvos gyakornokok képzését / az orvos gyakornoki álláshelyekhez elvárt szakértelem biztosítását”, továbbá az orvos gyakornokok „[az említett törvény] követelményeinek megfelelően” részt vesznek a képzésben, a Bizottság nem bizonyítja, hogy ennek a pontnak az értelme különbözne az Írország által előterjesztettől, amely szerint ez a pont mindössze az említett törvényben előírt követelmények megismétlésére korlátozódik, de nem vezet be és nem is ír elő a képzés területén sajátos munkaügyi kötelezettségeket.

30

A Bizottság végezetül semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő az Írország által vitatott azon állításának alátámasztására, amely szerint az orvos gyakornokok esetében fennáll a kockázata annak, hogy munkáltatójuk elbocsátja őket, ha nem teljesítik az A és B képzési idő szerinti képzést.

31

A fentiekből következik, hogy e körülmények között a Bizottság nem bizonyította, hogy az A és B képzési idő a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkaidőt” képez. Következésképpen a kollektív szerződés 3. pontjának a) alpontját illetően nem bizonyította az ezen irányelvvel ellentétes gyakorlat fennállását. Ilyen körülmények között az első kifogást el kell utasítani.

32

Második kifogásával a Bizottság azzal érvel, hogy ellentétes a 2003/88 irányelv rendelkezéseivel a kollektív szerződés 3. pontjának b) alpontja, amelynek értelmében „azon orvos gyakornokok referencia‑időszakát, akiknek munkaszerződése meghaladja a tizenkét hónapot, hatról tizenkét hónapra kell hosszabbítani”. A Bizottság elismeri, hogy ezen irányelv 19. cikke előírja annak lehetőségét, hogy kollektív szerződések alapján a maximális heti munkaidő kiszámításához alkalmazott referencia‑időszakot tizenkét hónapra hosszabbítsák. Ez az intézmény ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az említett rendelkezés értelmében ilyen meghosszabbításra csak a munkavállalók biztonság‑ és egészségvédelméről szóló általános elvek tiszteletben tartása mellett és kizárólag objektív, technikai vagy munkaszervezési okokból kerülhet sor.

33

Ellenkérelmében Írország azt állítja, hogy összeegyeztethető az irányelvvel és különösen annak 19. cikkével a referencia‑időszak hat hónapról tizenkét hónapra történő meghosszabbítása azon orvos gyakornokok tekintetében, akiknek munkaszerződése meghaladja a tizenkét hónapot. Hangsúlyozza, hogy az érintett kollektív szerződés megemlíti azt az objektív vagy munkaszervezési okot, amely miatt a referencia‑időszak meghosszabbítására szükség van, jelesül az HSE azon aggodalmát, hogy a jogi kötelezettségeinek teljes körű végrehajtásához szükséges rugalmassággal tudja‑e megszervezni az orvos gyakornokok szolgálati beosztását.

34

E tekintetben megjegyzendő, hogy a Bizottság, elismerve ugyan, hogy a 2003/88 irányelv 19. cikke értelmében a referencia‑időszak tizenkét hónapra meghosszabbítható, e meghosszabbítás feltételeinek felidézésére szorítkozik, és egyáltalán nem fejti ki, hogy a jelen ügyben – Írország érvelésével ellentétben – mennyiben nem teljesülnek ezek a feltételek.

35

Következésképpen a kollektív szerződés 3. pontjának b) alpontját illetően a Bizottság nem bizonyította a 2003/88 irányelvvel ellentétes gyakorlat fennállását. A második kifogást ezért el kell utasítani.

36

Harmadik kifogásában a Bizottság úgy véli, hogy a munkaszerződés‑minta 5. pontjának bizonyos rendelkezései ellentétesek a 2003/88 irányelvvel. Ily módon elsősorban e munkaszerződés‑minta 5. pontjának a) alpontjára – amely szerint a heti alapmunkaidő 39 óra –, valamint e szerződés 5. pontjának e) és f) pontjára hivatkozik, amely szerződés megtiltja, hogy az orvos gyakornokokat 24 összefüggő órában való helybeni munkavégzésre kérjék, és előírja, hogy a munkáltatónak biztosítania kell, hogy – a rendkívüli körülményektől eltekintve – legfeljebb az esetek ötödében álljanak huszonnégy órás ügyeletben. Ezen intézmény szerint semmi nem utal arra, hogy az orvosok jogosultak lennének a 2003/88 irányelvben megállapított minimális napi és heti pihenőidőre, vagy egyenértékű kompenzációs pihenőidőkre.

37

A Bizottság másodsorban a munkaszerződés‑minta 5. pontjának i. alpontjára hivatkozik, amely szerint az orvos gyakornokok a 39 munkaórájukon felül túlmunka végzésére (helyi ügyelet), a törzsidőn és/vagy a túlmunka idején kívül a klinikai szolgáltatásokért felelős igazgató/munkáltató által meghatározott készenlétre, valamint a szolgálati igények alapján a szolgálati beosztásban szereplő munkaidőn túli munkavégzésre kérhetők, noha a munkáltatónak ehhez csak rendkívüli esetben szabad folyamodnia. Márpedig a Bizottság szerint a heti munkaidő teljes időtartama tekintetében semmiféle kifejezett korlát nem létezik.

38

A Bizottság hangsúlyozza, hogy valamely irányelv átültetése és végrehajtása során a tagállamok olyan egyértelmű jogi keretet kötelesek meghatározni, amely lehetővé teszi a magánszemélyek számára, hogy megismerjék jogaikat. A munkaszerződés‑minta 5. pontja nem ilyen jogi keretet ír elő. Ezt a megállapítást egyébként a munkaszerződés‑minta 5. pontjának m) alpontja is alátámasztja, amely szerint „[a]z e szerződésben előírt korlátokon túli munkavégzés nem engedélyezett, ha az e foglalkoztatáshoz kapcsolódó munkaidő és a bármely más foglalkoztatáshoz kapcsolódó munkaidő összege meghaladja a [2004. évi rendelet]ben meghatározott maximális heti munkaidőt”. Ezen intézmény szerint úgy tűnik, hogy ez a rendelkezés – éppen ellenkezőleg – azt jelzi, hogy a 2004. évi rendeletben előírt korlátokat nem kell alkalmazni a munkaszerződés‑mintára.

39

Írország azt állítja, hogy a munkaszerződés‑minta szövege ugyan nem ismétli meg a 2004. évi rendeletben és a 2003/88 irányelvben előírt biztosítékokat, azok – a 2010. január 22‑i megállapodás értelmében – annak szerves részét képezik. Mindenesetre ezek a biztosítékok a 2004. évi rendelet alapján kötelezőek az orvos gyakornokok munkáltatói számára.

40

Ez a tagállam úgy véli, hogy azzal, hogy a munkaszerződés‑minta 5. pontjának egy‑egy rendelkezésére hivatkozik, a Bizottság figyelmen kívül hagyja azt az egyértelmű jogi keretet, amelybe ez a szerződés és különösen ezek a rendelkezések általánosságban illeszkednek. A munkaszerződés‑minta 5. pontjának m) alpontját illetően Írország előadja, hogy ez a rendelkezés a munkaidőnek a 2004. évi rendeletben meghatározott korlátai tekintetében kifejezett védelmet ír elő.

41

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a valamely irányelvet átültető rendelkezéseknek lehetővé kell tenniük a magánszemélyek számára, hogy egyértelmű, pontos és nem félreérthető jogi keretre hivatkozhassanak (lásd ebben az értelemben: Bizottság kontra Írország ítélet, C‑282/02, EU:C:2005:334, 80. pont).

42

A jelen keresetben a Bizottság ugyanakkor nem vitatja a 2003/88 irányelvnek a 2004. évi rendelettel történt átültetését. A munkaszerződés‑minta 5. pontjának bizonyos rendelkezéseire való hivatkozással mindössze azzal érvel, hogy ezt a rendeletet nem alkalmazzák a gyakorlatban.

43

A felek között ezenfelül nem vitatott, hogy a 2003/88 irányelvet átültető jogszabályból, azaz a 2004. évi rendeletből eredő jogi keret egyértelmű, és mindenesetre alkalmazandó.

44

E feltételek között a Bizottság azzal, hogy a munkaszerződés‑minta egy‑egy olyan rendelkezésére hivatkozik, amelyeknek pontos alkalmazási köre ráadásul a felek között vita tárgyát képezi, nem tudja bizonyítani a 2003/88 irányelvvel ellentétes gyakorlat fennállását. Következésképpen a harmadik kifogást el kell utasítani.

45

A Bizottság a 2003/88 irányelv végrehajtásával kapcsolatban 2013 és 2014 során az ír hatóságok által elkészített és a Bizottsággal közölt különböző nyomon követési jelentésekre, valamint az IMO egyik nyilatkozatára is hivatkozik, amelyekből – a Bizottság szerint – kitűnik, hogy történtek ugyan előrelépések a 2003/88 irányelv alkalmazásában, Írország még mindig nem felel meg teljes mértékben az ezen irányelvből eredő kötelezettségeknek.

46

Írország elismeri, hogy a gyakorlatban nem volt lehetséges a 2003/88 irányelvnek való teljes mértékű megfeleléssel jellemezhető helyzetet teremteni minden esetben, de vitatja, hogy ezt annak lehetne betudni, hogy nem tett eleget az ilyen helyzet eléréséhez szükséges intézkedések megtételére irányuló kötelezettségnek. Hangsúlyozza, hogy folyamatos és összehangolt erőfeszítéseket tett azért, hogy a gyakorlatban megvalósuljon a teljes mértékű megfelelés, valamint hogy – többek között pénzügyi szankciók alkalmazása révén – továbbra is kezeli a tiszteletben tartás hiányának minden esetét.

47

E tagállam szerint a Bizottság érve lényegében annak állítását jelenti, hogy az a puszta tény, hogy a 2003/88 irányelvet átültető szabályozást nem minden esetben tartják tiszteletben a gyakorlatban, elegendő azon megállapítás igazolásához, hogy az érintett tagállam nem teljesítette az uniós jog alapján fennálló kötelezettségeit.

48

E tekintetben meg kell állapítani, hogy keresetében a Bizottság nem pontosítja, hogy a szóban forgó nyomon követési jelentésekre és nyilatkozatra pusztán a 2003/88 irányelvnek a kollektív szerződés 3. pontjának a) és b) alpontjából, valamint a munkaszerződés‑minta 5. pontjának bizonyos rendelkezéseiből eredő állítólagos megsértése következményeként jelentkező problémák ábrázolásaként, vagy pedig az ezen irányelv alkalmazása gyakorlatban való mellőzésének önálló jelzéseként hivatkozik.

49

Mindenesetre nem elegendő az, ha a Bizottság, annak bizonyítása céljából, hogy Írország nem alkalmazta a 2003/88 irányelvet, a szóban forgó nyomon követési jelentésekre és az IMO nyilatkozatára hivatkozik. Amint az ugyanis a jelen ítélet 22. és 23. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a Bizottságnak azt is bizonyítania kell – anélkül hogy keresetét bármiféle vélelemre alapíthatná –, hogy az ezen irányelvvel állítólagosan ellentétes gyakorlatot, így vagy úgy, Írországnak lehet felróni.

50

A jelen ügyben a Bizottság mindössze annyit jelez e tekintetben, hogy az HSE az államhoz tartozó intézmény. Nem fejti ki azonban azt, hogy a jelen ítélet 14. pontjában hivatkozott azon megállapodás aláírásán kívül, amelynek mellékletében a kollektív szerződés és a munkaszerződés‑minta szerepel, milyen szerepe van ennek a hatóságnak. Márpedig, amint az a jelen ítélet 16–44. pontjából kitűnik, a Bizottság nem bizonyította, hogy ez a két dokumentum a 2003/88 irányelvvel ellentétes gyakorlatot eredményezne.

51

A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy az orvos gyakornokok munkaidejének megszervezését illetően Írországban a 2003/88 irányelv 3., 5. és 6. cikkével, valamint 17. cikkének (2) és (5) bekezdésével ellentétes gyakorlat áll fenn.

52

Következésképpen a keresetet el kell utasítani.

53

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, Írország kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: