1.

A Korkein hallinto‑oikeus (legfelsőbb közigazgatási bíróság) a televíziós reklámot és a televíziós műsorok vállalkozások általi támogatását szabályozó rendelkezések értelmezésére vonatkozó három részletes kérdést tett fel.

2.

Noha az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képező rendelkezések az uniós jogban régóta alkalmazandóak (jóllehet a szövegük fejlődött ezen időszak alatt), a kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ügyben előterjesztett jogi kérdéseket a Bíróság ítélkezési gyakorlatában még nem vizsgálta. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a nemzeti közigazgatási hatóságok és a nemzeti bíróságok az említett rendelkezések alkalmazása során eltérő gyakorlatokat követnek. A Bíróságnak így lehetősége lesz e rendelkezések értelmezésére és ennélfogva e gyakorlatok egységesítésére.

3.

A Korkein hallinto‑oikeus (legfelsőbb közigazgatási bíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a tagállamok audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10‑i 2010/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv) ( 2 ) több rendelkezésének értelmezésére vonatkoznak.

4.

A 2010/13 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint:

„A támogatott audiovizuális médiaszolgáltatásoknak vagy műsorszámoknak a következő követelményeknek kell megfelelniük:

[…]

5.

Ezen irányelv 19. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A televíziós reklámnak és a televíziós vásárlásnak azonnal felismerhetőnek és a szerkesztői tartalomtól megkülönböztethetőnek kell lennie. Az új reklámtechnikák használatának sérelme nélkül a televíziós reklámnak és a televíziós vásárlásnak a műsorszám többi részétől képi és/vagy hangeszközökkel és/vagy szünetekkel [helyesen: térbeli eszközökkel] kellően elhatárolva kell megjelennie.”

6.

Végül az említett irányelv 23. cikke előírja:

„(1)   A televíziós reklámbejátszások és a televíziós vásárlási bejátszások aránya egész órától egész óráig tartó időtartamon belül nem haladhatja meg a 20%‑ot.

(2)   Az (1) bekezdés nem alkalmazandó a műsorszolgáltató által saját műsorszámairól vagy a közvetlenül ezekből a műsorszámokból származó termékekről szóló hirdetésekre, a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetésekre és a termékmegjelenítésre.”

7.

A 2010/13 irányelvet a finn jogba a műsorszolgáltatásról szóló 744/1998. sz. törvény (televisio‑ ja radiotoiminnasta annettu laki 744/1998, a továbbiakban: 744/1998. sz. törvény) ültette át. Az említett irányelv 10. cikke (1) bekezdésének c) pontját, 19. cikkének (1) bekezdését és 23. cikkének (1) bekezdését a 744/1998. sz. törvény 26. §‑ának (2) bekezdése, 22. §‑ának (1) bekezdése, illetve 29. §‑ának (1) bekezdése ülteti át.

8.

A Sanoma Media Finland Oy – Nelonen Media finn jog szerinti társaság (a továbbiakban: Sanoma társaság) a 2010/13 irányelv 2. cikke értelmében a Finn Köztársaság joghatósága alá tartozó televíziós műsorszolgáltató.

9.

2012. március 9‑én a Viestintävirasto (finn távközlési hatóság, a továbbiakban: finn szabályozó hatóság) a Sanoma társasággal szemben határozatot fogadott el, amelyben felszólította a társaságot 744/1998. sz. törvény tekintetében elkövetett és a finn szabályozó hatóság által megállapított jogsértések abbahagyására. A finn szabályozó hatóság kifogásai a reklámbejátszások időtartamára, valamint annak módjára vonatkoztak, ahogyan a Sanoma társaság a reklámokat az egyéb műsortartalmaktól elválasztotta.

10.

Először is, a Sanoma társaság a képernyő megosztásának módszerét alkalmazta, amellyel a képernyő egyik részén a „fő” műsorszámot (konkrétan a műsor közreműködőinek felsorolását) sugározták, míg a képernyő másik részén a soron következő műsorszámokat mutatták be. A finn szabályozó hatóság azonban megállapította, hogy a 744/1998. sz. törvénynek a 2010/13 irányelv 19. cikke (1) bekezdésének átültetésére irányuló rendelkezéseire tekintettel nem megfelelő a képernyő oly módon történő megosztása, hogy az egyik részt a fő műsorszám sugárzására fordítják, a másik részt pedig a következő műsorszámok bemutatására.

11.

Másodszor, a finn szabályozó hatóság álláspontja szerint a valamely műsort támogató vállalkozás logójának a támogatott műsorszám idejétől eltérő időben történő sugárzása valójában reklámnak minősül, így azt be kell számítani a reklámidőbe. E hatóság ezért megállapította, hogy a Sanoma társaság túllépte a reklámbejátszások adásidejére vonatkozó, a 744/1998. sz. törvény 29. §‑ának (1) bekezdésében (a 2010/13 irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében) meghatározott korlátozást.

12.

Harmadszor, a finn szabályozó hatóság úgy vélte, hogy a Sanoma társaság túllépte a fent említett, leghosszabb megengedett reklámidőt, mivel abba be kell számítani a különböző reklámbejátszásokat elválasztó rövid szüneteket (úgynevezett „fekete másodpercek”).

13.

A Sanoma társaság a finn szabályozó hatóság határozatával szemben keresetet nyújtott be a Helsingin hallinto‑oikeushoz (helsinki közigazgatási bíróság). E bíróság a keresetet elutasította, és a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatát hatályában fenntartotta. A Sanoma társaság ezen ítélettel szemben fellebbezést terjesztett elő a kérdést előterjesztő bírósághoz.

14.

Ilyen körülmények között a Korkein hallinto‑oikeus (legfelsőbb közigazgatási bíróság) az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

15.

Írásbeli észrevételeket terjesztett elő a finn, a görög, az osztrák és a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság. Eljárási szabályzata 76. cikkének (2) bekezdése alapján a Bíróság úgy döntött, hogy mellőzi a tárgyalás tartását.

16.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett egyes kérdésekre külön‑külön kell válaszolni, abban a sorrendben, ahogy azokat feltették.

17.

Ami az első kérdést illeti, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2010/13 irányelv 19. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy önmagában az a tény, hogy a képernyőt két részre osztják, amelyek közül az egyiken reklámokat sugároznak a reklám és a szerkesztői tartalom megfelelő elválasztásának minősül, vagy a képernyő reklámot tartalmazó részét ezen kívül is meg kell jelölni.

18.

A jelen üggyel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a 2010/13 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének i) pontjában szereplő meghatározásnak megfelelően a valamely televíziós műsorszolgáltató által önreklámozás céljából, többek között saját műsorszámainak hirdetése céljából sugárzott műsorok a televíziós reklámok egy sajátos típusát alkotják. Ezt az értelmezést alátámasztja a (96) preambulumbekezdés. Márpedig a soron következő műsorszámok bemutatása azok hirdetésének tekintendő, mivel célja, hogy a közönséget arra ösztönözze, hogy tovább nézzék az adott csatornát.

19.

Noha az irányelv 23. cikkének (2) bekezdése a közlemények e típusát kétségkívül kizárja a reklámidőre vonatkozó korlátozásból, arra főszabály szerint továbbra is vonatkoznak az irányelvnek a televíziós reklámmal kapcsolatos egyéb rendelkezései, így az irányelv 19. cikkének (1) bekezdésében szereplő azon kötelezettség, hogy a reklámot a szerkesztői tartalomtól kellően el kell határolni. Ezenkívül a 2010/13 irányelv (96) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a műsorokból vett kivonatokból álló előzeteseket műsorként kell kezelni. A contrario, a műsorszámok előzetesek sugárzása nélküli, például pusztán címük feltüntetésével történő jelzését szintén egyértelműen el kell határolni a szerkesztői tartalomtól, valamint a reklám egyéb formáitól.

20.

A 2010/13 irányelv 19. cikke (1) bekezdésének értelmezésére visszatérve elsősorban azt kell megjegyezni, hogy ez a rendelkezés a reklám és a szerkesztői tartalom elhatárolása céljára a képi vagy hangjelzéseken kívül kifejezetten megengedi térbeli eszközök (képernyőmegosztás) igénybevételét is. E rendelkezés első mondata mindazonáltal egyidejűleg azt is megköveteli, hogy a televíziós reklám azonnal felismerhető és a szerkesztői tartalomtól megkülönböztethető legyen.

21.

A képernyőmegosztás módszere mindazonáltal használható – és azt egyébként nagyon gyakran használják is – a reklámtól eltérő tartalmak, például a legfontosabb információk sugárzására is oly módon, hogy azokat egy a képernyő alján található sávban („scroll”) görgetik, vagy a nézőknek szánt vetélkedők, a műsorszolgáltatók önreklámozása stb. sugárzására. A képernyő megosztásának puszta ténye tehát nem jelenti szükségképpen azt, hogy a képernyő egyik részén reklámokat fognak sugározni.

22.

Amennyiben tehát a 2010/13 irányelv 19. cikke (1) bekezdésének első mondata megköveteli, hogy a reklám azonnal felismerhető és a szerkesztői tartalomtól megkülönböztethető legyen, véleményem szerint nem elegendő, hogy a reklámot a megosztott képernyő egyik részén sugározzák. A képernyő ezen részét ezenkívül egyértelműen meg kell jelölni annak érdekében, hogy a nézőnek semmi kétsége ne lehessen arról, hogy az ott sugározott műsorszám reklámjellegű. Ez a figyelmeztetés öltheti a teljes képernyős reklámokat megkülönböztetőhöz hasonló hang‑ vagy képi jelzés, vagy a képernyő reklámot tartalmazó részén állandó jelleggel elhelyezett különleges jelkép formáját. A figyelmeztetésnek jeleznie kell azt is, hogy milyen típusú kereskedelmi közleményre vonatkozik, vagyis hogy reklámról, televíziós vásárlásról, önreklámozásról stb. van szó. A képernyő megosztása önmagában, további jelzés nélkül nem biztosítja a 2010/13 irányelv 19. cikke (1) bekezdésének első mondatában szereplő célkitűzés megvalósulását.

23.

Ezzel összefüggésben említést kell még tenni a 2010/13 irányelv 20. cikkének (1) bekezdéséről, amely megköveteli, hogy a műsorszámba beiktatott reklám ne sértse a műsorszám egységét. A megosztott képernyő egyik részén sugárzott reklámot jelölő jelzéseknek tehát eleget kell tenniük ennek a követelménynek.

24.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ adja, hogy a 2010/13 irányelv 19. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy önmagában az a tény, hogy a képernyőt két részre osztják, amelyek közül az egyiken reklámokat sugároznak, nem jelenti e reklám és a szerkesztői tartalom megfelelő elhatárolását. A képernyő reklámot tartalmazó részét ezenkívül a reklámblokk elején vagy végén képi vagy hangjelzés, vagy a képernyő megosztásának tartama alatt állandó jelleggel elhelyezett jelkép útján meg kell jelölni. E jelzésnek vagy jelképnek kifejezetten jeleznie kell a sugárzott közlemény jellegét.

25.

Ami az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést illeti, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 2010/13 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének c) pontjával összefüggésben értelmezett 23. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy a valamely támogatott műsorszámról szóló tájékoztatás, amelyet az e műsorszám időtartamán kívüli időpontban sugároznak, televíziós reklámnak minősül.

26.

A 2010/13 irányelvnek a televíziós műsorok támogatását meghatározó rendelkezései ( 3 ) nem a lehető legnagyobb pontossággal kerültek megfogalmazásra. Az említett irányelv 1. cikke (1) bekezdésének k) pontja szerint ugyanis a támogatás az a hozzájárulás, amelyet az audiovizuális műsorszámok készítőin és az audiovizuális médiaszolgáltatókon kívüli személyek (a támogatók) nyújtanak az ilyen műsorszámok vagy szolgáltatások finanszírozására azzal a céllal, hogy népszerűsítsék nevüket, védjegyüket, arculatukat, tevékenységüket vagy termékeiket. Másrészt az irányelv ugyanezen 1. cikke (1) bekezdésének h) pontja a támogatást az „audiovizuális kereskedelmi közlemény” egy formájának tekinti.

27.

E rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy a támogatás szűk értelemben véve a támogatónak valamely televíziós műsorszám finanszírozásához való hozzájárulásában áll, míg az audiovizuális kereskedelmi közlemény az erre vonatkozó tájékoztatás, amely a támogatott műsorszám sugárzását kíséri. E tájékoztatás célja egyrészről a támogatás céljának megvalósítása, vagyis a támogató népszerűsítése, másrészről a 2010/13 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének c) pontjában rögzített követelmény teljesítése, vagyis a néző tájékoztatása arról, hogy a műsorszám támogatás tárgyát képezi. A támogató népszerűsítésétől eltérő célok, például a műsorszám tartalmának befolyásolása (amit az említett irányelv 10. cikke (1) bekezdésének a) pontja kifejezetten tilt) érdekében történő támogatás ugyanis nem megengedett, mint ahogy a titkos támogatás sem. ( 4 )

28.

Amint az a fenti megfontolásokból következik, és amint azt a lengyel kormány a jelen ügyben előterjesztett észrevételeiben helytállóan megjegyzi, az arra vonatkozó tájékoztatás, hogy támogatott műsorszámról van szó, két célt szolgál. Elsősorban a nézőknek szóló tájékoztatást jelent, és megakadályozza a titkos, a támogató népszerűsítésétől eltérő célokból történő támogatást. Másodsorban ez a tájékoztatás éppen a támogató e népszerűsítésére irányul azáltal, hogy megismerteti és terjeszti nevét, védjegyét vagy a támogatóhoz kapcsolódó más közleményt.

29.

E második funkció révén a támogatásról szóló tájékoztatás a tekevíziós reklámhoz hasonlítható. A vállalkozások annak érdekében támogatják a televíziós műsorszámokat, hogy népszerűsítsék nevüket vagy védjegyüket, vagy javítsák a nyilvánosság előtt a róluk kialakult képet. A támogatás célja továbbá közvetetten az is, hogy növelje e vállalkozások termékeinek vagy szolgáltatásainak értékesítését, és így ugyanazokat a célokat követi, mint a reklám.

30.

Nehéz elfogadni továbbá a Bizottság által a jelen ügyben előterjesztett észrevételekben képviselt álláspontot, amely szerint a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetések egyetlen célja, hogy tájékoztassák a nézőket a támogatási megállapodás létéről. Nem osztom az osztrák kormány által észrevételeiben kifejtett azon álláspontot sem, amely szerint alapvető különbség van egyrészt a kizárólag a támogató azonosítására szolgáló támogatói közlemények, másrészt termékek és szolgáltatások értékesítésének előmozdítására irányuló televíziós reklám között. Az Österreichischer Rundfunk ítélet, ( 5 ) amelyre az osztrák kormány észrevételeiben ezen álláspontja alátámasztása érdekében hivatkozik, nem a támogatás és a reklám közötti különbségre vonatkozott, hanem arra, hogy televíziós reklámnak tekinthető‑e egy a nézőknek szóló nyereményjáték, valamint az e nyereményjátékra vonatkozó, a televízióban sugárzott közlemények.

31.

Valójában a valamely műsorszám támogatásával kapcsolatos tájékoztatás a reklámtól csak a közlemény formáját illetően különbözik, annak célját vagy lényegét illetően nem. Ezenkívül e formabeli különbség sem mindig jelenik meg, mivel a reklám korlátozódhat egy név vagy védjegy, vagy a vállalkozás valamely termékének vagy szolgáltatásának megjelenítésére is, bármely további tartalom nélkül; a 2010/13 irányelv ugyanis nem állapít meg semmilyen korlátozást a televíziós reklám formáját illetően. Az ilyen reklám tehát hasonló a valamely műsorszám támogatásáról szóló tájékoztatáshoz (a 2010/13 irányelv 23. cikke (2) bekezdésének szóhasználata szerint a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetésekhez).

32.

Noha a 2010/13 irányelv 23. cikkének (2) bekezdése előírja tehát, hogy a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetések nem számítandók bele a reklámra fordítható adásidőbe, ez csupán a tájékoztatási funkciójukra tekintettel van így. Ezt a funkciót megfelelően biztosítja az irányelv 10. cikke (1) bekezdésének c) pontjában rögzített azon kötelezettség, amely szerint a támogatott műsorszám elején, folyamán és/vagy végén ilyen közleményt kell beiktatni. Ami a támogatásról szóló, más időpontban sugárzott információkat illeti, ezek nem tájékoztatási, hanem csupán népszerűsítési funkciót töltenek be.

33.

Másként fogalmazva, a 2010/13 irányelv 23. cikkének (2) bekezdése szerinti, a támogatói közleményekre vonatkozó hirdetések célja az ezen irányelv 10. cikke (1) bekezdésének c) pontjában rögzített kötelezettség teljesítése. Márpedig ez utóbbi rendelkezés nem annyira a támogatott műsorszámokkal kapcsolatos tájékoztatásra, mint inkább magukra a műsorszámokra vonatkozik. A támogatott műsorszámot kell megjelölni, mivel ez a megjelölés teszi lehetővé a nézők szükséges és elégséges mértékű tájékoztatását. ( 6 ) Az irányelv 23. cikkének (2) bekezdésében szereplő kivétel tehát csak a 10. cikk (1) bekezdésének c) pontja szerinti közleményekre, és következésképpen a támogatott műsorszám elején, folyamán és/vagy végén sugárzott közleményekre vonatkozik. Nem vonatkozik tehát a valamely műsorszám támogatására vonatkozó, más alkalmakkor sugárzott információkra, még akkor sem, ha ezek az alkalmak a támogatott műsorszámhoz kapcsolódnak, mint például az arra vonatkozó előzetes.

34.

Igaz, hogy – amint azt a Bizottság észrevételeiben megjegyzi – a Bíróság a 89/552/EK irányelv ( 7 ) 17. cikke (1) bekezdésének b) pontját (amely a 2010/13 irányelv 10. cikke (1) bekezdése c) pontjának elődje) illetően megállapította, hogy ez a rendelkezés a támogatás említését nem korlátozza kizárólag a műsorszámok elejére és/vagy végére. ( 8 ) Ez az ügy mindazonáltal annak lehetőségére vonatkozott, hogy a támogatásról szóló tájékoztatást a támogatás tárgyát képező műsorszám folyamán sugározzák. Ezt az ítéletet a jogalkotó azóta kissé „elavulttá” tette, mivel a 2010/13 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének c) pontja erről a lehetőségről kifejezetten rendelkezik. Ez az ítélet ugyanakkor véleményem szerint nem értelmezhető úgy, hogy a valamely műsorszám támogatásával kapcsolatos minden tájékoztatás, bármikor sugározzák is azt, az irányelv 23. cikkének (2) bekezdése szerinti, a támogatói közleményre vonatkozó hirdetésnek minősül, és az említett cikk (1) bekezdésében meghatározott, a reklámra szánt időre vonatkozó korlátozás alóli kivétel hatálya alá tartozik.

35.

Épp ellenkezőleg, népszerűsítési funkciójánál fogva az ilyen közlemény televíziós reklámnak tekintendő, és a 2010/13 irányelv által a televíziós reklámra vonatkozóan meghatározott valamennyi szabály alkalmazandó rá, köztük az adásidőre (a 23. cikk (1) bekezdése) és a műsorszám többi részétől való elhatárolásra (a 19. cikk (1) bekezdése) vonatkozóak. Az ettől eltérő értelmezés az irányelv 23. cikkének (2) bekezdésében rögzített kivétel visszaélésszerű igénybevételét tenné lehetővé, mivel a 2010/13 irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében rögzített, a reklámra fordítható adásidőre vonatkozó korlátozás egyszerű kijátszásához elegendő lenne kellő gyakorisággal a támogatott műsorszámra vonatkozó, a támogatóról szóló tájékoztatást tartalmazó közleményt közzétenni.

36.

Ilyen körülmények között azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy a 2010/13 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy a támogatással kapcsolatos információk, amelyeket nem a támogatott műsorszám elején, alatt és/vagy végén szolgáltatnak, televíziós reklámnak minősülnek, és nem tartoznak a reklámra fordítható adásidőre vonatkozó, az ezen irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében rögzített korlátozás alóli kivétel hatálya alá.

37.

Ami az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést illeti, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 2010/13 irányelv 23. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az ott meghatározott, a reklámok adásidejére vonatkozó korlátozás maguknak a reklámbejátszásoknak az idejére vonatkozik, vagy a reklám sugárzásának teljes időtartamára alkalmazandó (az említett cikk (2) bekezdésében felsorolt közlemények kivételével), vagyis az egyes reklámbejátszások közötti szünetek figyelembevételével.

38.

A televíziós reklámra vonatkozó rendelkezések alkalmazásában az időtartam számításával kapcsolatos e kérdéskör már képezte a Bíróság ítélkezési gyakorlatának tárgyát. Az ARD‑ítéletében ( 9 ) a Bíróság azt vizsgálta, hogy a 89/552 irányelv 11. cikkének (3) bekezdésében (amelynek jelenleg a 2010/13 irányelv 20. cikkének (2) bekezdése felel meg) szereplő szabályok, amelyek azt határozzák meg, hogy a műsorszámokat milyen gyakran lehet reklámmal megszakítani, a műsorszám „nettó” időtartamára, azaz magának a szerkesztői tartalomnak az időtartamára, vagy a bruttó időtartamra, vagyis a reklámblokkokat is tartalmazó időtartamra vonatkoznak.

39.

A Bíróság, miután először megállapította, hogy a szó szerinti értelmezés nem teszi lehetővé, hogy a kérdésre egyértelmű választ adjon, kifejtette, hogy a 89/552 irányelv célja – azaz a televíziós műsorterjesztés szabadságának megvalósítása – e rendelkezés olyan értelmezését teszi szükségessé, amely a műsorszám időtartama alatt a lehető legtöbb reklámblokkot teszi lehetővé, vagyis a műsorszám „bruttó” időtartamának elvét. ( 10 ) Ha ezt a fajta érvelést a jelen ügyre kívánnám alkalmazni, a 2010/13 irányelv 23. cikke (1) bekezdésének a lehető legnagyobb mértékben szó szerinti értelmezését kellene elfogadni, amely szerint a reklámokra ott meghatározott időbeli korlátozás csak maguknak a reklámbejátszásoknak az időtartamára vonatkozik, például a „fekete másodpercek” nélkül.

40.

Az újabb keletű ítélkezési gyakorlatában a Bíróság mindazonáltal a 89/552 irányelv különböző rendelkezései által követett más célokat is figyelembe vett. Így különösen a Bizottság kontra Spanyolország ítéletében ( 11 ) a Bíróság az ARD‑ítéletre való kifejezett hivatkozással emlékeztetett arra, hogy ezen irányelv rendelkezéseit oly módon kell értelmezni, amely a televíziós reklámközleményekre vonatkozó közvetítési szabadság gyakorlását összeegyezteti a televíziónézők túlzott reklámközvetítésekkel szembeni védelmének követelményével. ( 12 )

41.

Szintén a 2010/13 irányelv által követett célok között, az irányelv (83) preambulumbekezdésében kerül említésre a fogyasztók, mint televíziónézők teljes és megfelelő védelmének biztosítása. A Bíróság a Sky Italia ítéletében ( 13 ) – már a 2010/13 irányelv alapján – hangsúlyozta e védelem fontosságát. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a 2010/13 irányelv 23. cikkének (1) bekezdését a televíziónézők túlzott reklámközvetítésekkel szembeni védelmére irányuló cél figyelembevételével, valamint egyrészről a televíziós műsorszolgáltatók és a hirdetők pénzügyi érdekeit, és másrészről a televíziónézők érdekeit összeegyeztető módon kell értelmezni. ( 14 )

42.

Noha tehát a 2010/13 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése a „reklámbejátszások” idejére vonatkozó korlátozásokat állapít meg, ezt a rendelkezést nem szó szerint kell értelmezni, oly módon, hogy ez a korlátozás csak az említett bejátszások időtartamára vonatkozna. Véleményem szerint a jogalkotó e rendelkezésben a „reklámbejátszások” kifejezést azzal a céllal használta, hogy megkülönböztesse a reklámok e típusát az audiovizuális kereskedelmi közlemények más formáitól, különösen az önreklámozástól, a támogatói közleményektől és a termékmegjelenítéstől, amelyek az irányelv 23. cikkének (2) bekezdése alapján kivételt képeznek az adásidőre vonatkozó korlátozás alól.

43.

A jogalkotó a reklámok adásidejére vonatkozó korlátozást szintén nem véletlenül határozta meg a teljes adásidő részeként (minden egész órától egész óráig tartó időtartam 20%‑a). Ily módon az adásidő a – legfeljebb 20%‑ban – reklámra (és televíziós vásárlásra) fordított időre és – legalább 80%‑ban – a szerkesztői tartalomra és adott esetben a korlátozás alá nem tartozó kereskedelmi közleményekre fordított időre oszlik.

44.

Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy az alapvető közleményeken (vagyis a reklámra kijelölt idő alatti reklámbejátszásokon és a szerkesztői tartalomra fordított idő alatti műsorszámokon) kívül az adásidő bizonyos része műszaki szempontból szükséges elemeket tartalmaz, például az előzeteseket, a műsorszámok közreműködőinek felsorolását vagy a műsorszámok közötti szüneteket. Az egyes reklámbejátszásokat elválasztó „fekete másodpercek” maguk is ilyen elemek. Noha kétségkívül nem tartoznak bele maguknak a bejátszásoknak az időtartamába, ugyanakkor mégis a reklámra fordítható adásidő részét alkotják, amint azt a finn és a lengyel kormány észrevételeiben helytállóan megjegyzi, mivel az egyik bejátszásnak a másiktól való elkülönítéséhez szükségesek. Ezért a „fekete másodperceket” bele kell számítani a 2010/13 irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében meghatározott, a reklámok adásidejére vonatkozó korlátozásba.

45.

Ugyanez a helyzet a reklámközleményeket és a szerkesztői tartalmat elhatároló képi vagy hangjelzéseket illetően. Esetükben nem reklámbejátszásokról van szó, sugárzásuk azonban a 2010/13 irányelv 19. cikke (1) bekezdésének második mondata alapján kötelező. Az e jelzések sugárzásának ideje így tág értelemben reklámra fordított idő, és azt szintén bele kell számítani a 2010/13 irányelv 23. cikkének (1) bekezdésében meghatározott korlátozásba.

46.

Abban az esetben, ha reklámot a műsorszámoktól térbeli eszközökkel határolják el, ez a korlátozás magában foglalja a teljes időt, amely alatt a képernyő egy részén reklámot sugároznak. A reklámidőre vonatkozó korlátozás nyilvánvalóan nem módosul, és minden egész órától egész óráig tartó időtartam 20%‑át teszi ki, még akkor is, ha a reklámot csak a képernyő egy részén sugározzák.

47.

A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ adja, hogy a 2010/13 irányelv 23. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben meghatározott, az adásidőre vonatkozó korlátozás a reklámblokk kezdetét jelző képi vagy hangjelzés kezdetétől az e blokk végét jelző képi vagy hangjelzés végéig terjedő időt foglalja magában. Ha a reklámot a műsorszám többi részétől térbeli eszközökkel határolják el, ez a korlátozás magában foglalja a teljes időt, amely alatt a képernyő egy részén reklám jelenik meg.

48.

A 2010/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak továbbra is jogukban áll előírni, hogy a joghatóságuk alá tartozó médiaszolgáltatók, köztük a televíziós műsorszolgáltatók részletesebb vagy szigorúbb szabályoknak feleljenek meg. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában megerősítette a tagállamok e hatáskörét, jelezve, hogy a tagállami rendelkezéseknek a 2010/13 irányelvvel megvalósított harmonizációja minimális harmonizáció jellegű. ( 15 ) Abban az esetben, ha a Bíróság nem követné a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válaszokra vonatkozó javaslataimat és a 2010/13 irányelv fent említett rendelkezéseinek liberálisabb értelmezését fogadná el, felmerülne a kérdés, hogy e rendelkezésekkel összeegyeztethetetlen‑e, hogy a tagállamok olyan szabályokat fogadjanak el, mint amelyeket a finn szabályozó hatóság az alapeljárás tárgyát képező ügyben alkalmazott.

49.

Alapvetően az az álláspontom, hogy erre a kérdésre nemleges választ kell adni. A műsorszám többi részétől térbeli eszközökkel elhatárolt reklámközlemények kifejezett jelzésére vonatkozó követelmény, a valamely műsorszám támogatásával kapcsolatos információk sugárzásának időtartamára és időpontjára vonatkozó korlátozás, valamint azon kötelezettség, amely szerint a reklámok adásidejére vonatkozó korlátozást a „fekete másodpercek” figyelembevételével kell kiszámítani, a részletesebb vagy szigorúbb szabályok fogalma alá tartozna, és tagállamoknak az irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében rögzített hatáskörébe tartozna.

50.

A tagállami jogrendek teljes tiszteletben tartása mellett mindazonáltal úgy vélem, hogy az ilyen részletesebb vagy szigorúbb rendelkezéseket egyértelműen kell megfogalmazni. Ezzel szemben a nemzeti jog azon rendelkezéseit, amelyek szövege azonos vagy hasonló a 2010/13 irányelv rendelkezéseihez, bármilyen kifejezett eltérés nélkül, az Unió egészében egységesen, és adott esetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatában előírt értelmezésnek megfelelően kell értelmezni. Egy ilyen helyzetben az audiovizuális szolgáltatások piacán működő gazdasági szereplőknek ugyanis jogukban áll elvárni, hogy az irányelv rendelkezéseivel azonos szövegű rendelkezéseket egységes és következetes módon értelmezzék. Az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének csak a nemzeti közigazgatási és bírósági gyakorlaton keresztül történő alkalmazása ugyanis sértené e jogalanyok jogbiztonságát, valamint az irányelv alapvető célkitűzését, amely a tagállamok jogszabályainak harmonizálására irányul.

51.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Korkein hallinto‑oikeus (legfelsőbb közigazgatási bíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: