1. 

A jelen ügy tárgyát képező előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2008/95/EK irányelv ( 2 ) 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmezésére vonatkozik, és azt a BGW Beratungs‑Gesellschaft Wirtschaft mbH, korábban BGW Marketing‑ & Management‑Service GmbH (a továbbiakban: BGW) társaság által a „BGW Bundesverband der deutschen Gesundheitswirtschaft” (a német egészségügyi ágazat országos szövetsége) szóvédjegynek a Deutsche Patent‑ und Markenamt (német szabadalmi hivatal) (a továbbiakban: DPMA) részéről történő lajstromozásával szemben benyújtott felszólalás elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

2.

A 2008. november 28‑án hatályba lépő 2008/95 irányelv a 89/104/EGK irányelvet ( 3 ) kodifikálta.

3.

A 2008/95 irányelv „Kizáró, illetve törlési okok” című 3. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja kimondja:

„(1)   A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha a megjelölés

[…]

[…]”

4.

A 2008/95 irányelv „Korábbi jogokkal való ütközéssel kapcsolatos további kizáró, illetve törlési okok” című 4. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja a következőket mondja ki:

„(1)   A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha

5.

Az alapeljárás tárgyát képező, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ismertetett tényállás az alábbiak szerint foglalható össze.

6.

A DPMA‑nál 2006. december 11‑én lajstromozták a „BGW Bundesverband der deutschen Gesundheitswirtschaft” szóvédjegyet (a továbbiakban: későbbi védjegy) a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑én kötött, felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás értelmében vett 16., 35., 41. és 43. osztályba tartozó áruk vonatkozásában. ( 4 ) E lajstromozással szemben felszólalással éltek a következő német szó‑ és ábrás védjegy alapján:

amelyet 2004. július 21‑én lajstromoztak a fenti Nizzai Megállapodás értelmében vett 16., 35. és 41. osztályba tartozó áruk és szolgáltatások vonatkozásában (a továbbiakban: korábbi védjegy). ( 5 )

7.

A DPMA‑nak a 44. osztályért felelős védjegyosztálya 2009. október 2‑i határozatában, miután megállapította, hogy az ütköző védjegyek között fennáll az összetévesztés veszélye, részlegesen törölte a későbbi védjegyet, egyebekben pedig a felszólalást elutasította. A későbbi védjegy jogosultja által előterjesztett panaszt követően e határozatot a DPMA‑nak a 44. osztályért felelős védjegyosztálya 2012. január 9‑i határozatával visszavonta, azzal az indokkal, hogy a korábbi védjegy tényleges használatát nem igazolták.

8.

A BGW e 2012. január 9‑i határozattal szemben megsemmisítés iránti keresetet terjesztett elő a Bundespatentgericht (szövetségi szabadalmi bíróság, Németország) előtt.

9.

E bíróság a BGW által neki benyújtott dokumentumok alapján úgy ítéli meg, hogy a korábbi védjegy tényleges használatát igazolták, legalábbis a „nyomtatott anyagok”, valamint a „reklámozás”, „szemináriumok rendezése és vezetése”, és „versenyek szervezése” szolgáltatások tekintetében; e szolgáltatásokat főként egészségügyi vállalkozások, különösen optikai üzletek és hallókészülék‑technikusok számára nyújtották. A Bíróság megállapítja, hogy az ütköző védjegyek azonos árukra, mégpedig a nyomtatott anyagokra, és részben azonos, részben hasonló piaci szolgáltatásokra vonatkoznak.

10.

Az ütköző védjegyek hasonlóságát illetően a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a korábbi védjegy által keltett összbenyomás szempontjából kizárólag a „BGW” betűsor domináns, mivel e védjegy ábrás alkotóeleme vizuális síkon elhanyagolható, hangzásbeli szempontból pedig teljesen irreleváns. A kérdést előterjesztő bíróság szerint, amely e tekintetben a német Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, a későbbi védjegyben szereplő „Bundesverband der deutschen Gesundheitswirtschaft” („a német egészségügyi ágazat országos szövetsége”) szószerkezet leíró jellegű, és nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. E szószerkezet ugyanis pusztán azt jelzi, hogy a szóban forgó árukat és szolgáltatásokat az egészségügyi vállalkozások egy országszerte tevékenykedő szövetsége értékesíti, illetve nyújtja, anélkül, hogy lehetővé tenné ezen áruk és szolgáltatások eredetének pontos azonosítását. Mindenesetre a Bundespatentgericht úgy ítéli meg, hogy az említett szószerkezetre vonatkozó értékeléstől függetlenül el kell ismerni, hogy a későbbi védjegyben a „BGW” betűsor legalábbis a Medion‑ítélet (C‑120/04, EU:C:2005:594) értelmében vett önálló megkülönböztető pozícióval bír. Ennélfogva e bíróság szerint, amennyiben az érintett fogyasztók a piacon e védjeggyel találkoznak, akkor a korábbi védjegyet fogják felismerni, mivel az egyetlen különbség az, hogy az – önmagában jelentéssel nem bíró – „BGW” betűszót a feloldó (leíró jellegű) „Bundesverband der deutschen Gesundheitswirtschaft” megjelölés magyarázza meg.

11.

E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság, az AMS kontra OHIM – American Medical Systems (AMS Advanced Medical Services) ítéletre (T‑425/03, EU:T:2007:311) hivatkozva megállapítja, hogy az ütköző védjegyek között a jelen indítvány fenti 9. pontjában hivatkozott áruk és szolgáltatások tekintetében minden kétséget kizáróan fennáll az összetéveszthetőség veszélye.

12.

E bíróság azonban úgy véli, hogy e megállapítás akadályát jelenti a Strigl és Securvita ítélet (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147), amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontját akként kell értelmezni, hogy azt alkalmazni kell az olyan szómegjelölésre, amely egy leíró jellegű szószerkezet és egy önmagában nem leíró jellegű betűsor egymás mellé helyezéséből áll, ha a vásárlóközönség azért érzékeli e betűsort a leíró jellegű szavak rövidítéseként, mert azok kezdőbetűit tükrözi, és a szóban forgó védjegy összességében tekintve így leíró jellegű adatokból, illetve rövidítésekből álló összetételként értelmezhető. A Bundespatentgericht egyebekben emlékeztet arra, hogy ezen ítélet 38. pontja pontosította, hogy a szószerkezetet alkotó szavak kezdőbetűit megismétlő betűsor a szószerkezethez viszonyítva mindössze járulékos pozíciót foglal el. Márpedig e bíróság szerint kizárt, hogy valamely összetett védjegy egyik elemének, a jelen ügyben a későbbi védjegy betűszónak tekintendő „BGW” betűsorának, domináns vagy legalábbis önálló megkülönböztető pozíciót tulajdonítsanak, ha ez az elem az említett védjegyben mindössze járulékos pozíciót foglal el.

13.

Az a körülmény, hogy a Strigl és Securvita ítélet (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) a 2008/95 irányelv 3. cikke értelmében vett lajstromozást kizáró okokra vonatkozott, a Bundespatentgericht szerint nem indokolja, hogy az alapeljárásban, ahol ezzel szemben a 2008/95 irányelv 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében vett további kizáró okról van szó, eltérő értékelést alkalmazzanak. E bíróság szerint csak akkor lenne más a helyzet, ha az a körülmény, hogy a korábbi védjegyet ténylegesen használják a piacon, figyelembe vehető lenne a későbbi védjegy által keltett összbenyomás értékelésekor, amit azonban a Bíróság többek között a Calvin Klein Trademark Trust kontra OHIM ítéletben (C‑254/09 P, EU:C:2010:488, 53. és 58. pont), valamint a Ferrero kontra OHIM ítéletben (C‑552/09 P, EU:C:2011:177, 58. pont) kizárt.

14.

E körülmények között a Bundespatentgericht az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a 2008/95/EK irányelv 4. cikke (1) bekezdésének b) pontját, hogy azonos és hasonló áruk és szolgáltatások esetében fennállhat a közönség részéről az összetévesztés veszélye, amennyiben egy olyan megkülönböztető képességgel rendelkező betűsort, amely a korábbi, átlagos megkülönböztető képességgel rendelkező szó‑ vagy ábrás megjelölés domináns eleme, oly módon vesznek át valamely harmadik személy későbbi szómegjelölésébe, hogy e betűsorhoz egy arra vonatkozó leíró jellegű szószerkezetet toldanak, amely e betűsort a leíró jellegű szavak rövidítéseként magyarázza meg?”

15.

Csak az Európai Bizottság és a Lengyel Köztársaság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. Nagyrészt egybevágó érvelésekre támaszkodva azt javasolják, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a Bíróság igenlő választ adjon.

16.

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azokkal a következtetésekkel kapcsolatban tesz fel kérdést, amelyeket a Strigl és Securvita ítéletből (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) kell levonni annak érdekében, hogy értékelni lehessen az ütköző védjegyek hasonlóságát az alapeljárásban, mindenekelőtt röviden fel kell idézni ezen ítélet tartalmát (A. rész), mielőtt meghatároznánk annak alkalmazási körét, és értékelnénk relevanciáját az alapeljárásbeli jogvita eldöntése szempontjából (B. rész). Ezt követően felidézem azokat a szempontokat, amelyek alapján az ütköző védjegyek közötti hasonlóság értékelését el kell végezni a 2008/95 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett összetéveszthetőség esetleges megállapítása céljából (C. rész).

17.

A Strigl és Securvita ítélet (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) alapjául szolgáló egyesített ügyekben szereplő előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben – amelyeket két olyan eljárással összefüggésben terjesztettek elő, amelyek közül az első tárgya a „Multi Markets Fund MMF” megjelölés szóvédjegyként történő lajstromozása, míg a másiké a „NAI – Der Natur‑Aktien‑Index” szóvédjegy törlése iránti kérelem – a Bundespatentgericht azt a kérdést tette fel a Bíróságnak, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b), illetve c) pontjában szereplő kizáró okok alkalmazandók‑e az olyan szóvédjegyre, amely egy leíró jellegű szószerkezet és egy olyan betűsor összetételéből áll, amely önmagában ugyan nem leíró jellegű, de megismétli az említett szószerkezetet alkotó szavak kezdőbetűit.

18.

Az említett ítéletben a kérdést előterjesztő bíróság által tett megállapításokra támaszkodva a Bíróság mindenekelőtt megjegyezte, hogy az alapügyek tárgyát képező védjegyek egyrészt egy, a forgalomban „szolgáltatások egy típusát, valamint azok bizonyos jellemzőit” jelölő szószerkezetből álltak, amelyet úgy kell tekinteni, mint amely a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében leíró jellegű a kínált szolgáltatások jellemzői tekintetében, másrészt pedig egy olyan betűsorból, amely elszigetelten vizsgálva, e rendelkezés értelmében nem leíró jellegű, mivel önmagában nem alkalmas „az érintett szolgáltatások jellemzőinek feltüntetésére” ( 6 ).

19.

Ezt követően, miután az említett ítélet 30. és 31. pontjában felidézte a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjában előírt lajstromozást kizáró okokat, a Bíróság összességükben értékelte az alapügyek tárgyát képező védjegyeket. Ebben az összefüggésben rámutatott, hogy az egyes védjegyekben szereplő három nagybetű, vagyis az „MMF” és „NAI” azon szószerkezetek kezdőbetűit jeleníti meg, amelyek előtt, illetve után áll, valamint, hogy „a szószerkezet és betűsor mindkét esetben a közöttük fennálló kapcsolat kölcsönös nyilvánvalóvá tételét és kiemelését [célozta]”, mivel mindkét betűsor „célja a szószerkezet közönség által történő észlelésének elősegítése, használatának egyszerűsítése és megjegyezhetőségének megkönnyítése” volt, anélkül, hogy az, hogy a betűsor megelőzi vagy követi a szószerkezetet, e tekintetben bármilyen jelentőséggel bírna. ( 7 )

20.

Végül a Bíróság rámutatott, hogy még ha az alapügyek tárgyát képező betűsorokat úgy is fogja fel az érintett vásárlóközönség, mint azon szószerkezetek rövidítését, amelyekhez kapcsolódnak, azok „az összességében a védjegyet alkotó valamennyi elemhez képest nem válhatnak hangsúlyossá, még akkor sem, ha azokat úgy lehet tekinteni, hogy önmagukban is rendelkeznek megkülönböztető képességgel”. Ezzel szemben, az e tekintetben a főtanácsnok indítványának ( 8 ) 56. pontjára hivatkozó Bíróság szerint az ilyen betűsor ahhoz a szószerkezethez viszonyítva, amely előtt vagy mögött áll, mindössze „járulékos pozíciót” foglal el. ( 9 )

21.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy köteles alkalmazni a Bíróság által a Strigl és Securvita ítéletben (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) rögzített elveket az alapeljárásbeli jogvitában szereplő ütköző védjegyek hasonlóságának értékelése céljából. Ezt a következtetést két előfeltevésre alapítja, egyrészt arra, hogy a későbbi védjegy összességében leíró jellegű, másrészt pedig arra, hogy annak az összbenyomásnak az értékelése, amelyet a védjegy az érintett fogyasztókban kiválthat, nem változhat attól függően, hogy a lajstromozást érintő feltétlen kizáró okról vagy viszonylagos kizáró okról (a 2008/95 irányelv szóhasználatában „további” kizáró okról) van szó.

22.

A fenti előfeltevések érvényességének megkérdőjelezése nélkül szeretném azokat az alábbi pontosításokkal kiegészíteni.

23.

Azokat a szempontokat, amelyek alapján értékelni kell, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt kizáró ok, illetve az azzal azonos, a 207/2009 rendelet ( 10 ) 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt kizáró ok áll‑e fenn, a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlata már régóta az ezen kizáró ok mögött meghúzódó közérdekre, vagyis arra figyelemmel alakította ki, hogy meg kell akadályozni, hogy az említett rendelkezésekben hivatkozott megjelölések és jelzések védjegyként való lajstromozásuk folytán egy vállalkozás részére legyenek fenntartva. ( 11 ) Így az az állítás fogalmazódott meg, hogy valamely megjelölés leíró jellegének értékelése egyrészt csak az érintett árukhoz vagy szolgáltatásokhoz képest, másrészt pedig kizárólag a megcélzott, az adott áru vagy szolgáltatás fogyasztóiból álló közönség észlelése függvényében végezhető el. ( 12 ) Azt is kiemelték, hogy azok a jelek vagy megjelölések esnek a fent hivatkozott rendelkezések hatálya alá, amelyek a célközönség szempontjából szokásos nyelvhasználatban közvetlenül vagy lényeges jellemzőjére utalással leírják azt az árut vagy szolgáltatást, amelyek tekintetében a lajstromozást kérték, ( 13 ) valamint hogy valamely megjelölés akkor esik az e rendelkezésekben megállapított tilalom hatálya alá, ha kellően közvetlen és konkrét kapcsolat mutatkozik a szóban forgó árukkal vagy szolgáltatásokkal, amely alapján az érintett vásárlóközönség közvetlenül és további gondolkodás nélkül a szóban forgó áruk és szolgáltatások, illetve egyik jellemzőjük leírását ismerheti fel. ( 14 ) Noha az említett szempontokat az európai uniós bíróság gyakran szigorúan ( 15 ) alkalmazta, valamely megjelölés lajstromozása csak abban az esetben zárható ki annak leíró jellege miatt, ha ésszerűen feltételezhető, hogy azt az érdekelt fogyasztói körök ténylegesen úgy ismerik fel, mint azon áruk vagy szolgáltatások egyik „jellemzőjét”, amelyek vonatkozásában a lajstromozást kérték, vagyis, mint „az érintett fogyasztói kör által könnyen felismerhető tulajdonságot” ( 16 ).

24.

A fent bemutatott szempontok milyen mértékben teljesülnek a későbbi védjegyben szereplő „Bundesverband der deutschen Gesundheitswirtschaft” szószerkezet esetében? Figyelemmel azon áruk és szolgáltatások leírására, amelyek tekintetében e védjegyet lajstromozták, ( 17 ) azok igen korlátozott számú kivételtől ( 18 ) eltekintve láthatóan csak részben tartoznak a – leggyakrabban a „fitnesz” szélesebb értelmében vett – egészségügyi ágazathoz, vagy szánták azokat kifejezetten ezen ágazatnak, így joggal merülhet fel a kérdés, hogy a szóban forgó szószerkezet az előző pontban felidézett ítélkezési gyakorlat követelményeinek megfelelően olyan „kellően közvetlen és konkrét kapcsolatban” van‑e ezen árukkal és szolgáltatásokkal, amely lehetővé teszi az érintett fogyasztók számára, hogy „azonnal és további gondolkodás nélkül” felismerjék az említett áruk és szolgáltatások leírását, illetve valamely jellemzőjét.

25.

Ahogyan azt a jelen indítvány 10. pontjában kifejtettem, a Bundespatentgericht arra a megfontolásra hivatkozva állapítja meg, hogy a későbbi védjegyben szereplő „Bundesverband der deutschen Gesundheitswirtschaft” elem leíró jellegű, amely szerint a pusztán azt jelző szószerkezetek, hogy a szóban forgó árukat és szolgáltatásokat egy adott ágazatban tevékenykedő jogalany értékesíti, illetve nyújtja (a későbbi védjegy esetében: az egészségügyi vállalkozások szövetsége), jellegüknél fogva leíró jellegűek. Márpedig ezt a következtetést – amely egyébként inkább általánosításnak, mintsem konkrét vizsgálatnak tűnik – a kérdést előterjesztő bíróság okfejtésének rendszerében úgy kell értelmezni, hogy az nem azon, a jelen indítvány 4. lábjegyzetében átvett leírásban szereplő áruknak és szolgáltatásoknak az összességére utal, amelyek vonatkozásában a később védjegyet lajstromozták, hanem kizárólag azokra a kérdést előterjesztő bíróság által körülírt árukra és szolgáltatásokra, amelyek tekintetében az ütköző védjegyek konkrétan találkozhatnak a piacon; ezek pedig a „nyomtatott anyagok”, valamint a „reklámozás; szemináriumok rendezése és vezetése; versenyek szervezése” szolgáltatások, amelyeket „főként egészségügyi vállalkozások, különösen optikai üzletek és hallókészülék‑technikusok számára” nyújtanak.

26.

Ennélfogva feltehetjük a kérdést, hogy a Strigl és Securvita ítélet (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) alapjául szolgáló alapeljárásokban szereplő védjegyekhez hasonlóan a későbbi védjegy a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában szereplő, a Bíróság által a fent említett ítéletben értelmezett és alkalmazott lajstromozást kizáró vagy törlési ok hatálya alá tartozik‑e. Bár az e kérdésre adandó nemleges válasz önmagában nem zárhatná ki a Bíróság által a Strigl és Securvita ítéletben (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) tett megállapítások relevanciáját az alapeljárásbeli jogvita eldöntése szempontjából, az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyek és a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügy egymással való teljes azonosítása ellen szólna.

27.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint mind a megjelölés leíró és megkülönböztető jellegének értékelését, mind a megjelölések közötti összetéveszthetőség fennállásának értékelését ugyanazon paraméterek, vagyis egyrészt az érintett áruk vagy szolgáltatások, másrészt pedig az érintett vásárlóközönség észlelése figyelembevételével kell elvégezni. ( 19 ) Ezenkívül az összetett megjelöléseket illetően az értékelést mindkét esetben a megjelölés által keltett összbenyomás alapján kell elvégezni. ( 20 ) A feltétlen kizáró okok fennállásának és a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja, illetve 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja (valamint a 207/2009 irányelv megfelelő rendelkezései) értelmében vett viszonylagos kizáró okok fennállásának vizsgálatát tehát közös elemek alapján kell elvégezni.

28.

Hangsúlyozni kell ugyanakkor egyrészt azt, hogy e rendelkezések eltérő célt követnek, és különböző érdekek védelmére irányulnak. Így a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontját [és a 207/2009 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének c) pontját] illetően a Bíróság rámutatott, hogy az e rendelkezés mögött meghúzódó közérdek annak biztosításából áll, hogy a közösségi védjegybejelentéssel érintett áruk vagy szolgáltatások egy vagy több jellemzőjét leíró megjelöléseket az ilyen árukat vagy szolgáltatásokat kínáló összes gazdasági szereplő szabadon használhassa. ( 21 ) A 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja [és a 207/2009 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja] mögött meghúzódó közérdek fogalma ezzel szemben összemosódik a védjegy azon alapvető funkciójával, amely biztosítja a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára a védjeggyel jelölt áru vagy szolgáltatás származásának azonosíthatóságát, lehetővé téve számára, hogy összetévesztés veszélye nélkül meg tudja különböztetni azokat a máshonnan származó áruktól vagy szolgáltatásoktól. ( 22 ) A 2008/95 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében [és a 207/20009 irányelv 8. cikkének (1) bekezdésében] előírt viszonylagos kizáró okok pedig a megjelölések újdonsága hiányának eseteire vonatkoznak a korábbi védjegyekkel való összetéveszthetőség folytán. Bár egyértelmű kapcsolat van e lajstromozást kizáró okok és a védjegy azon rendeltetése között, ( 23 ) hogy biztosítsa, hogy a védjegyet hordozó áru vagy a védjegy alatt nyújtott szolgáltatás a védjegyjogosulttól származik, az említett okok lényegében a korábbi védjegyek jogosultjai igényelt megjelöléssel ütköző érdekeinek védelmét szolgálják, ami kitűnik többek között abból is, hogy azokat csak felszólalás alapján vizsgálják, míg a feltétlen kizárási okokat hivatalból. ( 24 )

29.

Másrészt – ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság jogosan megjegyzi –, noha az érintett fogyasztók valamely megjelöléssel kapcsolatos észlelése nem függhet a figyelembe vett lajstromozást kizáró októl, az a szemszög, amelyből ezt az észlelést értelmezzük, eltér attól függően, hogy egy megjelölés leíró jellegének vagy a két megjelölés összetéveszthetőségének értékeléséről van szó. Míg az első esetben a figyelem azokra a mentális folyamatokra összpontosul, amelyek alkalmasak a megjelölés vagy különböző elemei, illetve az érintett áruk és/vagy szolgáltatások közötti kapcsolatok alátámasztására, addig a második esetben a vizsgálat inkább a megjelölés megjegyzésére, felismerésére és felidézésére irányuló folyamatokat, illetve az asszociációs mechanizmusokat érinti. ( 25 ) Összetett megjelölések esetében e vizsgálat kiterjed a megjelölés különböző elemei arra való alkalmasságának vizsgálatára, hogy megragadják a fogyasztók figyelmét, és kialakítsák azok összbenyomását, ezáltal hatást gyakorolva az említett mentális folyamatokra és mechanizmusokra.

30.

A két fent hivatkozott szempont természetesen nem teljesen független egymástól. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint például általában a vásárlóközönség az összetett védjegy részét képező leíró elemet nem tekinti a védjegy által keltett összbenyomás megkülönböztető és domináns elemének. ( 26 ) Mindazonáltal azok megőrzik autonómiájukat. Ennélfogva, a fent felidézett szabály ellenére a Törvényszék rámutatott, hogy „az összetett védjegy valamely elemének csekély megkülönböztető képességéből ( 27 ) még nem következik szükségszerűen, hogy ez az elem nem lehet domináns, amennyiben, például a megjelölésen belüli helyzete vagy mérete következtében, alkalmas arra, hogy a fogyasztó észlelje és megjegyezze” ( 28 ).

31.

A Strigl és Securvita ítélet (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) indokolásából kitűnik, hogy egy egymás mellé helyezett betűsorból és szószerkezetből álló megjelölés lajstromozhatóságának a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdése b) és c) pontjának értelmében vett kizártságát esetről esetre kell értékelni, nem objektív és előre meghatározott szempontok alapján, hanem annak alapján, ahogyan az érintett fogyasztók érzékelik a megjelölés különböző elemeinek kölcsönösen függő viszonyát, illetve a megjelölés egészét. Ily módon az említett ítélet 32. és 34. pontjában a Bíróság több olyan érvre hivatkozik, amelyek a szóban forgó megjelölések empirikus elemzéséből erednek, annak megállapítása érdekében, hogy e megjelölések különböző összetevői között fennáll‑e olyan kapcsolat, amely alkalmas lehet arra, hogy hatást gyakoroljon a megjelölések érintett fogyasztók általi észlelésére, valamint az azok megjegyzését eredményező mentális folyamatra. Az említett ítélet tehát nem hagy teret semmilyen automatizmusnak, hanem éppen ellenkezőleg, az észlelés szabályainak alkalmazására hivatkozik. ( 29 )

32.

Álláspontom szerint ebben az értelemben kell értelmezni az ezen ítélet 38. pontjában szereplő, a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott azon állítást is, amely szerint „a szószerkezetet alkotó szavak kezdőbetűit megismétlő betűsor a szószerkezethez viszonyítva mindössze járulékos pozíciót foglal el”. Ez az állítás ugyanis egyáltalán nem egy általános értékelési szabály megfogalmazása, hanem pusztán arra mutat rá a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontjában előírt kizáró okok alkalmazása tekintetében, hogy egy betűsor, még ha önmagában megkülönböztető jellegű is, leíró jellegű lehet, ha egy olyan összetett védjegy része, amelyben egy leíró jellegű fő kifejezéshez kapcsolódik, és úgy észlelik, hogy az e kifejezés rövidítése, amit esetről esetre történő értékelés révén kell megállapítani.

33.

Ezenkívül, arra az összefüggésre figyelemmel, amelybe illeszkedik, az említett állítást úgy kell értelmezni, hogy az annak a kizárására irányul – amennyiben fennáll a Strigl és Securvita ítélet (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) 32–35. pontjában leírt kölcsönösen függő kapcsolat az érintett betűsorok és azon szószerkezetek között, amelyek előtt, illetve után állnak –, hogy az említett, elszigetelten vett betűsorok megkülönböztető jellege kivetítődhet a szóban forgó megjelölések összességére, ezáltal a szószerkezetek leíró jellege ellenére átfogó megkülönböztető jelleget kölcsönözve azoknak. A szóban forgó betűsorok „járulékos jellegére” való hivatkozást tehát nem úgy kell értelmezni, hogy az azt értékeli, hogy e betűsorok valamely összetett védjegy elemeként mennyire alkalmasak az érintett fogyasztók figyelmének felkeltésére, és a megjelölés megjegyzésére és felidézésre irányuló folyamatban való részvételre.

34.

Figyelemmel a Strigl és Securvita ítélet (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) alapjául szolgáló ügyek eltérő ténybeli és jogi összefüggéseire, valamint ezen ítélet indokolásának lényegében empirikus jellegére és az ítéletnek tulajdonítandó alkalmazási körre, az abban szereplő megállapítások láthatóan nem ültethetők át automatikusan az alapeljárásra. Ebben az ügyben tehát az ütköző védjegyek összehasonlítását és az összetéveszthetőség értékelését a kérdéskörben általában alkalmazott szempontok alapján kell elvégezni, amelyeket az alábbiakban röviden összefoglalok.

35.

Az összetéveszthetőség – többek között a nem azonos megjelölések harmadik személyek általi használatával szemben – a lajstromozott védjegy által nyújtott oltalom szempontjából különös feltételt képez. A Bíróság e feltételt úgy határozta meg, mint annak a veszélyét, hogy a közönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól vagy egyébként gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoktól származnak. ( 30 )

36.

A 2008/95 irányelv (11) preambulumbekezdése szerint e veszély fennállásának értékelése „számos tényezőtől – különösen a védjegy piaci ismertségétől, attól a képzettársítástól, amelyet a használt vagy a védjegyként lajstromozott megjelölés előidéz, valamint a védjegy és a megjelölés közötti, valamint a velük megjelölt áruk vagy szolgáltatások közötti hasonlóság mértékétől – függ”. Ezért az összetévesztés veszélyét átfogóan kell értékelni, figyelembe véve az ügy valamennyi releváns tényezőjét. ( 31 )

37.

Az érintett védjegyek közötti hasonlóságot a vizuális, hangzásbeli és fogalmi hasonlóságuk mértéke alapján kell megítélni, valamint – adott esetben – mérlegelni kell, hogy mekkora jelentőséget kell ezen különféle elemeknek tulajdonítani, tekintettel a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások kategóriájára, valamint azok forgalmazásának körülményeire. ( 32 )

38.

A szóban forgó megjelölések közötti vizuális, hangzásbeli és fogalmi hasonlóságot átfogóan kell értékelni, amely értékelés keretében meghatározó szerepet játszik a védjegynek az érintett áruk vagy szolgáltatások átlagfogyasztója általi észlelése. ( 33 ) E tekintetben az ítélkezési gyakorlat kiemelte, hogy az átlagos fogyasztó rendszerint egészében érzékeli a védjegyet, és nem vizsgálja annak egyes elemeit. ( 34 ) Így ennek az átfogó értékelésnek az ütköző védjegyek által keltett összbenyomáson kell alapulnia, figyelembe véve különösen azok megkülönböztető és domináns elemeit. ( 35 ) A Bíróság különösen úgy határozott, hogy a két védjegy közötti hasonlóság értékelése nem korlátozódhat az összetett védjegy csupán egyik alkotóelemének figyelembevételére, illetve ez utóbbinak a másik védjeggyel való összehasonlítására, hanem ellenkezőleg, az összehasonlítást a kérdéses védjegyek mindegyikének a maga egészében való vizsgálatával kell elvégezni. ( 36 )

39.

Bár az összetett védjegy által az érintett fogyasztókban keltett összbenyomás szempontjából bizonyos körülmények esetén domináns lehet a védjegy valamely alkotóeleme vagy alkotóelemei, a hasonlóság értékelése csak akkor végezhető el kizárólag a domináns elemet alapul véve, ha a védjegy összes többi eleme elhanyagolható. ( 37 ) E tekintetben a Bíróság azt is kimondta a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott Medion‑ítélettől (C‑120/04, EU:C:2005:594) kezdve, hogy még ha az összetett védjegy egyik eleme nem is tekinthető dominánsnak, azt figyelembe kell venni e védjegy egy korábbi védjeggyel fennálló hasonlóságának értékelésénél, amennyiben az maga a korábbi védjegy, és megőrzi önálló megkülönböztető pozícióját az összetett védjegyben. Amennyiben ugyanis egy közös elem megőrizte önálló megkülönböztető pozícióját az összetett megjelölésen belül, az e megjelölés által keltett összbenyomás alapján a vásárlóközönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy legalábbis gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozástól származnak, amely esetben meg kell állapítani az összetéveszthetőség fennállását. ( 38 ) A Bíróság arra is rámutatott, hogy egy összetett megjelölés eleme nem őrzi meg az önálló megkülönböztető pozícióját, ha ez az elem a megjelölés többi elemével együttesen vizsgálva olyan egységet alkot, amelynek jelentése eltér az említett elemek külön‑külön fennálló jelentésétől. ( 39 )

40.

Végül emlékezetek arra, hogy főszabály szerint még egy csekély megkülönböztető képességgel rendelkező elem is lehet domináns az összetett védjegy által keltett összhatásban, vagy rendelkezhet a Medion‑ítélet (C‑120/04, EU:C:2005:594) értelmében vett önálló megkülönböztető pozícióval e védjegyben, amennyiben, például a megjelölésen belüli helyzete vagy mérete következtében „alkalmas arra, hogy a fogyasztó észlelje és megjegyezze” ( 40 ).

41.

A kérdést előterjesztő bíróságnak a fenti elvek alapján kell értékelnie az ütköző védjegyek közötti hasonlóságot, valamint az összetéveszthetőség esetleges fennállását.

42.

E bíróság feladata különösen a későbbi védjegy különböző elemeinek és azok védjegyen belül képviselt viszonylagos súlyának, valamint egymás közötti kapcsolataiknak az elemzése annak eldöntése érdekében, hogy szintézis révén meg lehessen határozni az e védjegy által keltett összbenyomást, amelyet az érintett fogyasztók megjegyezhettek. Az alapeljárás körülményei között – ahol a későbbi védjegy a korábbi védjegy egyetlen szóeleme által alkotott betűsorból és egy szószerkezetből áll – az ilyen vizsgálat során egyéb tényezők között figyelembe kell venni a megjelölésen belül a betűsor és a szószerkezet helyzetét, ( 41 ) valamint az utóbbi hosszát ( 42 ) és esetlegesen leíró jellegét, ( 43 ) azt a kapcsolatot, amelyet az érintett fogyasztók hozhatnak létre a betűsor és a szószerkezet között – többek között annak lehetőségét, hogy az előbbit az utóbbi betűszavának tekintik –, az ilyen kapcsolat azonnali vagy nem azonnali észlelését, valamint az észlelés hatásait a megjelölés felidézésére, ( 44 ) az érintett áruk tipológiáját, valamint az érintett fogyasztók jellemzőit és figyelmük szintjét, továbbá az érintett memóriatípust (rövid, közép‑ vagy hosszú távú). Ehhez hasonlóan adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy az a körülmény, hogy a későbbi védjegy elemei azon kapcsolatok miatt, amelyeket az érintett fogyasztók a betűsor és a szószerkezet között alakíthatnak ki, elkülönült logikai egységet alkotnak, akadályát jelenti‑e annak, hogy az ütköző védjegyek közös elemét jelentő említett betűsort e fogyasztók önállóan észleljék és megjegyezzék, és így jelentősen hozzájárul‑e a későbbi védjegyről fogyasztók emlékezetében megőrzött összkép kialakításához. Ezen értékelés során, illetve az ütköző védjegyek közötti fogalmi hasonlóság értékelésénél figyelembe kell venni annak valószínűségét is, hogy azok a fogyasztók, akik látták a korábbi védjegyet, az említett védjegyet alkotó betűsornak ugyanazt a jelentést tulajdoníthatják, mint amelyet a későbbi védjegy takar. ( 45 )

43.

Ezzel szemben, ahogy azt fentebb kifejtettem, a kérdést előterjesztő bíróságot az említett vizsgálat során nem kötik a Bíróság által a Strigl és Securvita ítéletben (C‑90/11 és C‑91/11, EU:C:2012:147) eltérő jogi és ténybeli összefüggésben tett megállapításai.

44.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundespatentgericht által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:

„A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22‑i 2008/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy két megjelölés között azonos vagy hasonló áruk vagy szolgáltatások esetén a fogyasztók szemszögéből fennállhat az összetévesztés veszélye, ha a korábbi védjegy egyetlen szóelemét alkotó betűsort a későbbi szómegjelölés megismétli, és azt egy olyan szavakból álló leíró szószerkezet mellé helyezi, amelyek kezdőbetűi megfelelnek az említett betűsor betűinek, és ezért azt az érintett fogyasztók azon szószerkezet betűszavaként észlelik, amely előtt vagy amely után áll. Az összetéveszthetőség fennállását átfogóan, a szóban forgó ügyre jellemző valamennyi releváns tényezőt figyelembe véve kell értékelni.”